Pók Judit
A SZATMÁRI TIZENKÉT PONT VISSZHANGJA SZABOLCS MEGYÉBEN A reformkori vármegyék azáltal, hogy követeket állítanak, őket utasítás sal látják el és vissza is hívhatják, részt vesznek az országos politikában, befolyást gyakorolnak annak irányára. Ezért nem véletlen, hogy utasításadási jogukhoz a reformkorban mindvégig féltékenyen ragaszkodnak, követeiken számon kérik, hogy aszerint működtek-e az országgyűlésen. Ha netalán annak ellenére voksol nak visszahívják vagy szigorúan megintik őket. Az előbbire Szabolcs megyében a reformkorban ugyan nem kerül sor, de a megye haragját zúdítja magára 1825ben gr. Dessewffy József az úrbéri telken lakó nemesek megadóztatása ügyében tett indítványáért, vagy 1830-ban még az első alispán, Patay István is, aki első kö vetként a megye utasításában megajánlott 20 ezer újonccal szemben a kormány által kért 48 ezret megszavazta. Az anya- és pótutasítások szerkesztésére egy választmány működik az or szággyűlési időszak alatt a megyében, így Szabolcsban is, melynek elnöke rend szerint az első, akadályoztatása esetén a második alispán. Állandó tagjai a máso dik alispán, a főjegyző, a tiszti ügyészek, a négy főszolgabíró és rendes esküdtje ik, az előző országgyűlésen nagy tapasztalatot szerzett követek. Jelen vannak benne az egyházak vezető személyiségei, néhány nagytekintélyű arisztokrata, mint pl. Szabolcsban gr. Dessewffy József és Emil, vagy gr. Vay Dániel, bár álta lában az arisztokrácia nemigen érdeklődik a megyei politika iránt. Ezen túlmenő en azonban a választmány nyitott, munkálkodása nyilvános. Akinevezett tagokon felül, megyei határozat értelmében, aki megjelenik szavazati joggal rendelkezve részt vehet annak munkájában. A választmány a követjelentések érkezése és ezzel összefüggően az utasí tást kívánó tárgyak előfordulása szerint az országgyűlési időszak alatt folyamato san, de nem rendszeresen működik. Az országgyűléssel kapcsolatos tárgyakat a közgyűlés utalja elé, ezekről javaslatot készít. Ritka esetektől eltekintve jelenté sét a közgyűlés elfogadja (legfeljebb némi módosítást tesz), és utasításul adja a követeknek. Mindez nem meglepő, hisz a választmány tagjai abból a politizáló elitből, és annak is élvonalából kerülnek ki, amely a megyét irányítja. Az 1840-es években, amikor élénk vita folyik a municipalisták és centra listák között a megyei szerkezetről az utasítási rendszert is heves támadások érik. Br. Eötvös József, a centralizáció egyik legtekintélyesebb szószólója szerint ez a rendszer a fő oka, hogy a magyar törvényhozás feladatának megfelelni nem ké pes. A magyar nemes a követet nemcsak választja, hanem utasítással is ellátja, az1
2
az minden egyes küldőnek a törvényhozásra egyenes befolyása van, ami a politi kai szabadság kulminációja lenne, de csak elméletileg az. Agyakorlatban ugyan is a nagyszámú közönség, amely követet választ, utasításra már — éppen nagy száma következtében — nem képes, az instrukciót 10-20 táblabíró adja. Káros következménye az utasításoknak, hogy az országgyűlésben lehetetlen következe tességet fellelni, mert a törvényhozás elveit mindig 52 megye többsége határoz za meg, ami azonban időről-időre változik. Az utasítási rendszer csiszolását, a kor szükségeihez való igazítását céloz za Vas vármegye 1840. évi körlevele, melyben állandó utasításadó választmány felállítására, és a reformkérdések kidolgozására szólítja fel a megyéket. Szabolcs a választmány állandósítására nem reagál, valószínűleg mert már bizonyos állan dóság jellemzi választmányát, amennyiben vannak állandó tagjai: a vezető tiszt ségviselők, az egyházi méltóságok, a nagytekintélyű arisztokraták és középbirto kosok, gyakran hosszú időn keresztül ugyanazon személyek. Ezen felül, ha nem is sűrűn, de két országgyűlés között is működik. Egy 1841. évi közgyűlési hatá rozat pl. arról intézkedik, hogy minden félévben ülését tartsa meg, a hozzá utasí tott tárgyakat intézze el, nehogy munkálatai tetemesen fölhalmozódjanak. Vas vármegye körlevele nyomán Szatmár megye 1841. február 22-i köz gyűlésén állandó utasításkészítő választmány felállításáról határoz, és Széchenyi Stádiumához hasonlóan 12 pontba foglalja a következő országgyűlés előtt álló feladatokat, ezzel mintegy a haza haladásának, a polgári átalakulásnak program tervezetét alkotja meg. A nevezetes 12 pont, melyről a törvényhatóságok Szatmár körlevele nyomán sorra nagy hévvel vitatkoznak a következők: - az ősiség eltörlése - hitelpénztár felállítása, telek- és követeikönyv bevezetése - kötelező örökváltság - céhek, egyedáruságok eltörlése - birtokbírhatás és hivatalviselési jog kiterjesztése - a nemesség adó alá vonása - általános népnevelés - sajtószabadság - városok rendezése - az igazságszolgáltatás átalakítása - az igazgatás és igazságszolgáltatás elválasztása - népképviselet. A 12 pont óriási visszhangot vált ki úgy a sajtóban, mint a törvényható ságok termeiben, a Pesti Hírlap és az ellenzéki, liberális megyék /Torna, Gömör, Bihar, Sáros, Borsod stb./ lelkesen pártolják. Szabolcs megye úgyszintén, és a szatmári indítványt utasításkészítő választmányának adja ki, hogy felőle tanács kozzon, és javaslatot készítsen. 3
4
5
6
7
8
A kormány és hívei részéről azonban hamarosan heves támadás indul a 12 pont és a szatmári ellenzék ellen. Olyannyira, hogy alig néhány hónap múlva Uray Bálint királyi tanácsos és hívei az 1841. dec. 6-i évnegyedes közgyűlésre a bocskoros kisnemességet becsődítve, a tyukodi és csengeri ólmosbotok súlya alatt megbuktatják azokat. Újabb határozatát Szatmár megye ismét megküldi mind az 52 törvényhatóságnak. Az átiratot Szabolcs azzal a megjegyzéssel veszi tudomásul, hogy a 12 pontot mint indítványt tekintette, ebből következően Szatmár megye megváltoztatott álláspontja az ő tanácskozására befolyással nem lehet.* Ennek ellenére azonban, a szatmári politika éles fordulatának, az ellenzék bukásának hatása alatt Szabolcsban hosszú ideig nem kerül sor a 12 pont, ill. az azzal kapcsolatos választmányi javaslatok vitatására. Az 1842. máj. 5-i közgyű lésen indítványozzák ugyan, hogy az országgyűlési utasításon dolgozó küldöttség előtt lévő tárgyak halomra gyűlvén, figyelmeztetni kellene azt a mielőbbi mun kálkodásra, nehogy az országgyűlés közeledtével "rögtönző hamarkodással" kap kodni kényszerüljön. A megye szerint azonban az utóbbi idők eseményei azt ta núsítják, hogy ott ahol az országgyűlés előtt álló "korkérdéseket" előre napirend re tűzték, és nyilvánosság elé terjesztették (lásd Szatmár), pártcélokból a tömegek izgatására használták fel, és ezzel magát az ügyet buktatták meg. Ilyen veszede lemtől pedig Szabolcs megye rendéi a haza és a maguk érdekeit megóvni köteles ségüknek érzik, ezért a küldöttségnek meghagyják, hogy munkálkodjanak szor galmasan, de javaslatukat csak akkor terjesszék elő "midőn a pártérdekek izgatá sainak az idő korlátot vet". Ez az oka, hogy Szabolcsban csak 1843-ban, az or szággyűlésre adandó anyautasítás kapcsán kerül szőnyegre a szatmári 12 pont. Az eltelt körülbelül másfél évben azonban a megyék levelezése és a publicisztika ré vén folyamatosan benne élt a köztudatban, kiváltképp a háziadó elvállalása tar totta izgalomban a nemességet. Szabolcs megye már fentebb idézett határozata nyomán az utasításkészí tő választmány, éppen a felzaklatott kedélyeket figyelembe véve, 1843-ban a márc. 13-ra kitűzött közgyűlés előtt mindössze három nappal ült össze. A szatmá ri 12 pont első pontját, nevezetesen a háziadó kérdését este 6 órától fél 11-ig v i tatták. Elvállalására szavaztak Zoltán János és Elek Mihály első és második alis pán, Erőss Lajos főjegyző, Somossy Ignác főügyész, Jármy József, Leszkay Fe renc és Zoltán Mihály főszolgabírák, Bónis Sámuel volt országgyűlési követ, egy-két lelkes tisztviselő és táblabíró és egy "derék egyházfí". A háziadó ellen szavazók tábora is a korabeli tudósítás szerint ugyancsak "higgadt keblű és mű velt" férfiakból állt. Közülük csak Jármy Imre volt első alispánt és Kállay Péter volt második alispánt tudjuk biztosan megnevezni. Rajtuk kívül volt megyei fő tisztek, főtáblabírák, egy jeles volt országgyűlési követ (talán Eördögh Aloíz) a nemesség résztvállalását a háziadóból, 23 fővel 13 ellenében, elvetette. Ezen kí10
vül megbukott a kötelező örökváltság ügye is: a választmány a földesúr és a job bágy szabad egyezkedésére bízta azt. A többi szatmári pontra nézve azonban igennel szavaztak: az ősiségét eltörlendőnek ítélték, a sajtószabadságot, a telek könyv behozatalát, a birtokbírhatás, a hivatalviselés jogának kiterjesztését, a k i rályi városok rendezését elfogadták, a közigazgatás és igazságszolgáltatás elvá lasztását elvileg pártolták, bár az idejét még nem látták elérkezettnek, a népkép viselet kapcsán a honorácioroknak az alkotmány sáncaiba való befogadása mel lett határoztak. A háziadó kérdésében nemcsak a választmány, hanem a megyei nemesség is két táborra szakadt. Az egyik párt a haladás szellemében a sürgető reformokat kívánta, a nagytekintélyű alispán, Zoltán János körül csoportosult. Ők a haladó eszmék, a reformok hívei Szabolcsban az 1840-es években. Ismertebb tagjai, mint Somossy Ignác, Elek Mihály, Erőss Lajos és nem utolsó sorban Bónis Sá muel az 1841-ben megválasztott tisztikarból kerültek ki. A másik párt mindenben az alkotmány sírjának megásását látta, az előbbieket a haza és a constitutio elárulásával vádolta. A magukat konzervatívoknak nevezők vezére Eördögh Aloíz, 1830-ban a megye főjegyzője és országgyűlési követe volt. Nevesebb tagjai Patay István 1828-ban második, 1832-ben és 1836-ban első alispán, Jármy Imre 1838ban első alispán, Kállay Péter 1836-ban második alispán, Péchy László és Kállay Menyhért 1838-ban főszolgabíró. Amárc. 13-ra kitűzött közgyűlés előtt a korteskedés hallatlan méreteket öltött. Eördögh Aloíz körlevelei helységről helységre jártak, kortesvezérei egy ezüsthuszas napidíjat, enni-innivalót és beszállítást ígértek minden nemes atyafi nak a kallói gyűlésre. Idegen "kaputrokosok", kortesek személyesen is járták a nemességet annak hírével, hogy márc. 13-án utasítás készül a leendő követeknek, melyben fő kérdés a nemesség adózása lesz. Sorra járva a falvakat, arra buzdítot tak mindenkit, hogy a nemesi szabadság megvédése érdekében a gyűlést el ne mulasszák. Agyürei nemesek nagy felbuzdulásukban még azt is meghagyták had nagyuknak, hogy 5 Ft-ig büntesse az otthonmaradókat. így helységről helységre futótűzként terjedt a jelszó "nem adózunk". A közgyűlés olyan botrányosan zajlott, hogy a tyukodi, csengeri ólmos botokkal egyetemben a szabolcsi események is a hírlapok élén szerepeltek. Akortesvezérek azt kell mondani jól teljesítették feladatukat, a szegény nemesség rop pant tömegét vitték be Kálióba, a híradások 1000-1500 főről beszélnek. A tömeg zsúfolásig megtöltötte a termet, jó része azonban így is kiszorult az udvarra. A föltett fövegekkel, füstölgő pipákkal a lócákon, az asztalok tetején álló, késekkel felszerelt nemesség sorai között a csendbiztosok csak nagy nehézségek közt tud ták a két alispánt és a főjegyzőt bevezetni, a tisztikar nagy része kiszorult a terem ből. A bortól és pálinkától fűtött tömeget az alispán, akiről már egyébként is ré gen az terjedt el, hogy ő az, aki a nemességet meg akarja adóztatni, az ősiségét 11
12
pedig eltörölni, képtelen volt féken tartani. Ha az asztal elején állókat sikerült is leparancsolni, a lármát elfojtani lehetetlenség volt, egyfolytában zúgott a "nem adózunk semmire, éljen a szabadság, maradjunk a réginél". A választmányi javas latnak az adóról szóló pontját, többszöri próbálkozás ellenére is, még csak felol vasni sem lehetett, így az alispán határozatul kimondta a többség akaratát. Az ő szavát azonban kevésnek találván, a kortes vezérek követelték, hogy a szokásjog ellenére ott rögtön foglalják azt írásba és pecsételjék meg. így nyomban hitelesí tették is a szabolcsi nemesség akaratát, mi szerint "a nemesség semmiféle adót, sem pedig akárminémű ajánlást semmi szín alatt magára nem vállal, s nemesi sza badságához híven ragaszkodik". E határozatot körbehordták és hirdették, írásba foglalását bemutatták a közönségnek, de mindez kevés volt lecsillapításához. A tanácskozás következő pontja az ősiség kérdése lett volna, de míg bent a terem ben a háziadót úgymond lebicskázták, az udvaron a tömeg Eördögh Aloízt a vál lán hurcolva, az ősiségét ejtette el. Mindezek után az alispán a gyűlést kénytelen volt másnapra halasztani, amikor is már nem volt ugyan annyi köznemes jelen, mégis rendre megbukott a többi szatmári pont is. Eördögh Aloíz indítványait sor ra keresztülvitte, nevezetesen határozat született arról, hogy az adóról a jövő or szággyűlésig tanácskozni sem lehet, az esetleges másféle terhekkel kapcsolatban az egész nemességet össze kell hívni. A nemesi szabadságból következik, hogy akik nem nemesek adót kell hogy fizessenek, így a honoráciorokat adó alá kell vetni. Azontúl, hogy a nemesség a háziadóból részt nem vállal, a megye rendéi az ősiségét is fenn kívánják tartani, a birtokbírhatást és hivatal viselést a nem neme si osztályokra kiterjeszteni nem óhajtják, és igaz ugyan, hogy Szabolcs is több or szággyűlésre (1832/1836, 1839/1840) adott számtalan utasításában a cenzúra el törlését szorgalmazta, most azonban, a sajtószabadságot a közrendre nézve vesze delmesnek találván, további fenntartását adja utasításba követeinek. Eördögh Aloíz felszólalása szerint: "Mióta Kossuth ír azóta reánk csak veszedelem háramlott, a közcsendesség megkívánja, hogy maradjon a cenzúra úgy, mint eddig volt."" Az egyébként ellenfelei által is elismerten nagy tehetségű, művelt Eördögh Aloíz által űzött hallatlan mértékű korteskedés, a fékevesztett tömeg szenvedélye megdöbbenti magukat a konzervatívokat is. Későn veszik észre, hogy a kezükből kicsúszott, irányíthatatlanná vált nemesség még az általuk is pár tolt ügyeket — az összes szatmári pontot — megbuktatja. Befektetett pénzük, a tudósítások szerint több ezer forintra rúgó összeg, magánérdeket, azaz Eördögh Aloíz követségre jutását szolgálja csupán. A szégyenletes eseményektől és Eördögh Aloíz személyétől a konzervatív pártvezérek is elhatárolják magukat, a gr. Dessewffy Emil által — ő egyébként szintén részt vett e nevezetes közgyűlé sen — szerkesztett Világ c. konzervatív lap hasábjain jelentik k i , hogy a "tespedés hőseivel, a reactio embereivel, a tömegek erkölcsiségének megrontóival, a
municipális rendszer lealacsonyítóival" semmiféle közösséget nem vállalnak. A következő, ápr. 27-i közgyűlésre a követválasztás volt kitűzve. Mindkét tábor természetesen jelölteket állítván, hallatlan mértékű korteskedést űzött a két köz gyűlés között. Az utasításadásban kisebbségben maradt ellenzék, amely zömmel tulajdonképpen a hivatalban lévő tisztikarból került ki, talán még nagyobb, több ezer forintot felemésztő lélekvásárlást folytatott, mint Eördögh Aloíz tábora. >s A Világ hasábjain azzal vádolják meg a tisztikart, hogy hivatali hatalmukkal mind annyian visszaélve, nyíltan korteskedtek, szavazatokat vásároltak, a választás napján pedig Bónis Sámuelre kétszer is szedték a voksokat, amit persze a közgyű lés alaptalan rágalomnak nyilvánít. 14
16
Az ellenzék jelöltjei Bónis Sámuel és Erőss Lajos, a konzervatívoké Péchy László és Eördögh Aloíz volt. A választás Bónis-Erőss győzelmét hozta, bonyodalmainak részletezésétől most eltekintünk. így az a lehetetlen helyzet állt elő, hogy a két követ a vesztes fél által kieszközölt, pártállásukkal ellentétes, a tisztikar, a megye addigi politikai irányvonalába sehogy sem illeszkedő utasítást vitt magával Pozsonyba. Már első jelentéseikben panaszkodnak is, hogy instruk cióik által megkötve az olyan kérdésekben, mint az ősiség, a szabad sajtó, a köz teherviselés hallgatni vagy nemmel szavazni kényszerülnek. A közgyűlés és az utasításkészítő választmány is feszeng, nem tudja alkalmazni magát az Eördöghtábor által kierőszakolt anyautasításhoz, így annak módosítására törekszik, ami nek nyomán már az első pótutasítások is megváltoznak. Most már a választmány és a közgyűlés munkáját nem befolyásolja ugyanis a becsődített kisnemesség rop pant tömege, így a királyi előadásokra adandó utasítás kapcsán a választmány k i jelenti, hogy a haza ínségének orvoslására, szilárd meggyőződése szerint, az ősi ség eltörlése és a telekkönyv behozatala a legelső lépés, mivel azonban az anya utasítás ez ellen szól, szükséges lenne a megyei nemességet újból összehívni, hogy ezek és a királyi előadások több más pontja felől is ismét tanácskozzon. Az aug. 29-i közgyűlés a megszokott mederben folyik, nincs hírünk korteskedésről, a bocskoros nemesség beviteléről, így az ősiség eltörlését, a telekkönyv behoza talát, a sajtószabadság pártolását utasításba adják a követeknek. ? A megyei politika régi irányba való visszatérésének legékesebb bizonysága a kö vetek végső jelentése nyomán kialakított megyei állásfoglalás. A rendek most már afölött keseregnek, hogy az országgyűlés jószerivel eredménytelenül oszlott el, az ősiség, mely fejlődésünknek gátat vet továbbra is fennmaradt, a köztehervise lés, a szellemi és anyagi haladás fő tényezője megbukott, a cenzúra még mindig létezik. A következő országgyűlés eredményességének feltételét pedig a polgári jogok kiterjesztésében, a népképviselet bevezetésében látják. 1
18
Jegyzetek 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára (a továbbiakban nem jelöljük, mert valamennyi levéltári forrásunk innen származik) IV. A. 1. Szabolcs megye nemesi közgyűlés ének iratai (a továbbiakban IV. A. 1.), fasc. 26. No. 319. 1826., fasc. 30. No. 1061., 1148. 1830. 2. IV. A. 1. a. 1841. évi jkv. 545. sz., 1847. évijkv. 1357. sz. 3. Pesti Hírlap 1844. ápr. 11. 4. IV. A. 1. a. 1840. évijkv. 1837. sz. 5. IV. A. 1. a. 1841. évijkv. 545. sz. 6. IV. A. 1. a. 1841. évijkv. 1302. sz. 7. Rácz István: Az 1841. évi szatmári 12 pont. Debrecen 1955. 7-13. p. 8. IV. A. 1. a. 1841. évijkv. 545. sz. 9. IV. A. 1. a. 1842. évijkv. 25. sz. 10. IV. A. L a . 1842. évijkv. máj. 5-i közgyűlés 11. Világ 1843. márc. 18. 12. Világ 1843. ápr. 12. 13. IV. A. 1. 43. cs. 170. sz.,1843., Pesti Hírlap 1843. ápr. 2. IV. A. 1. a. 1843. évijkv. 414-421.sz. 14. Világ 1843. márc. 22. 15. Világ 1843. ápr. 12. 16. Világ 1843. máj. 10., jún. 3. 17. IV. A. 1. a. 1843. évijkv. 1063., 1070. sz. 18. IV. A. 1. a. 1845. évijkv. 348. sz.
