A sportinfrastruktúra-fejlesztés kormányzati feladatainak átvétele 1. A Statútum rendelet módosítása: Kormány tagjainak
feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 6/2015. (I. 29.) Korm. Rendelet; 2. A sportfejlesztéssel és sportlétesítmény-gazdálkodással összefüggő feladatok változásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1061/2015. (II. 18.) Korm. határozat; 3. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) között 2015. április 3-án létrejött megállapodás; 4. A hatásköri feladatok változásában érintett költségvetési források 2015. április 1-jei átfordításával az NFM költségvetésébe 38 sor került átvételre.
Nemzeti Sportközpontok bemutatása A Nemzeti Sportközpontok központi költségvetési szerv alaptevékenysége: A sportolók olimpiai, paraolimpiai, valamint a válogatott sportolók hazai és
nemzetközi versenyekre történő zavartalan felkészülése érdekében az olimpiai központok és vagyonkezelésében lévő létesítmények működtetése, fejlesztése, sportcélú hasznosítása. A vagyonkezelésében lévő ingatlanok infrastruktúrájának fenntartásával és folyamatos fejlesztésével kapcsolatos feladatokat lát el, sportversenyek, sporttal kapcsolatos rendezvényeket szervez és készít elő. A vagyonkezelésében lévő ingatlanokat a szabad kapacitás mértékében hasznosítja a jogszabályoknak megfelelő módon. Működteti a nemzeti sportinformációs rendszert (NSR). Szervezeti egységeként működteti a Magyar Sportmúzeum, a magyar sport országos szakmúzeumát. Szervezeti egységeként működteti a Sporttudományi és Diagnosztikai Igazgatóságot, mely sporttudományos kutatások ellátása keretében végez sport orvostudományi, pszichológiai és viselkedéstudományi, szociológiai alkalmazott kutatásokat.
Az NSK által kezelt és működtetett, üzemeltetett fontosabb sportlétesítmények Budapesti Olimpiai Központ (itt található a Puskás Ferenc Stadion, a Kisstadion, a Körcsarnok, a Gerevich Nemzeti Sportcsarnok, a Millenáris és további létesítmények), Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ (Hajós Alfréd a Nemzeti Sportuszoda, Császár-Komjádi Sportuszoda, Kőér utcai uszoda tartozik ide), Tatai Olimpiai Központ, Szegedi Olimpiai Központ (A Maty-éri versenypálya a világ egyik legjobb adottságaival rendelkező kajak-kenus és evezős sportlétesítménye), Balatoni Olimpiai Központ (Balatonfűzfő), Dunavarsányi Olimpiai Központ, Ormai László Asztalitenisz Csarnok, Megyeri úti sportkomplexum (Szusza Ferenc Stadion, valamint a cselgáncs-, a birkózó- és az ökölvívóterem), Révfülöpi Vitorláskikötő, Tüskecsarnok, Iváncsai tanuszoda (az iváncsai kistérségi tanuszoda a település lakói mellett iskolák diákjait is fogadja), Gönci tanuszoda (a kistérségi tanuszoda a település lakói mellett iskolák diákjait is fogadja).
Olimpiai központok A Nemzeti Sportközpontok 6 olimpiai központja:
1. Budapesti Olimpiai Központ 2. Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ (Budapest) 3. Északnyugat-magyarországi Általános Olimpiai Központ (Tata) 4. Közép-magyarországi Általános Olimpiai Központ (Dunavarsány) 5. Balaton Általános Olimpiai Központ (Balatonfűzfő) 6. Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ (Szeged)
Budapesti Olimpiai Központ A Budapesti Olimpiai Központ számos olimpiai sportágnak tud biztosítani felkészülési lehetőséget. Két fő helyszínre oszthatóak a BOK létesítményei: 1. Puskás Ferenc Stadion és a környékén található létesítmények: Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok Kisstadion, Körcsarnok, Millenáris, Gyakorló Jégcsarnok, Tornacsarnok, Uszoda, Ökölvívóterem, Asztalitenisz-terem, Evezős és kajak-kenu tanmedence. 2. Fehér úti Sporttelep: Labdarúgó pályákkal és lövészpályával rendelkezik.
egy
hitelesített
Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ Három budapesti uszodakomplexum tartozik ide: Hajós Alfréd Sportuszoda A magyar úszó és vízilabdasport bölcsője. Többek között itt rendezték a 2001-es Vízilabda Európabajnokságot és a 2006-os, valamint 2010-es Úszó Európa-bajnokságot. Császár-Komjádi Sportuszoda Szintén a magyar úszó és vízilabdasport egyik fő központja, több fedett és nyitott medencével. Kőér utcai Uszoda Az uszoda a Spartacus sporttelepén épült. Több világklasszis úszó hazai medencéje.
Északnyugat-magyarországi Általános Olimpiai Központ 60 km-re Budapesttől, egy barokk kisvárosban, Tatán található. A létesítmény Tata zöldövezetében, egy 220 éves őspark területén fekszik, a Cseke-tó partján. Két szállodaépülettel edzőtáborozókat.
tudja
fogadni
az
Következő sportágakra alkalmas pályákkal és csarnokokkal rendelkezik: Az összes labdasportág Torna Küzdősportok Úszás Atlétika Súlyemelés
Közép-magyarországi Általános Olimpiai Központ Az Olimpiai Központ Dunavarsányban, közvetlenül a Duna partján - Budapest határától 10 km-re - nyugodt, csendes környezetben található. Következő sportágak edzéseire alkalmas: Labdarúgás Kosárlabda Kézilabda Tenisz Kajak-kenu Evezés Olimpiai Központ területén szállás is biztosítja a sportolók felkészülését . Saját stég – horgászati és motorcsónak kikötési lehetőség biztosított.
Balaton Általános Olimpiai Központ
1. Balaton Uszoda Balatonfűzfőn található az uszoda, ahol a Magyar Úszó és Vízilabda Válogatottak rendszeresen edzőtáboroznak. Magyarország talán legszebb fekvésű uszodája a Balatonhoz közel található.
Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ Az Olimpiai Központ Szegedtől nyugati irányban 5 km-re helyezkedik el. Kajak-kenu Evezés Triatlon, hosszútávúszás Horgász és a szabadidősport használja Szálláslehetőséget a központban található motel biztosítja. Legjelentősebb versenyek: -1991 Édesvízi Horgász VB -2005 Síkvízi Ifjúsági Kajak-kenu VB -2005 Európai Masters Kajak-kenu Bajnokság -1998-as, 2006-os és 2011-es Síkvízi Felnőtt Kajak-kenu VB
Tüskecsarnok Közel húsz év után tavaly év végén átadásra került a Tüskecsarnok, mely szinte minden fedett létesítményt igénylő sportág számára méltó edzés és versenyhelyszínt tud biztosítani. A Tüskecsarnok főbb adatai: •1 nagycsarnok közel 4000 fős lelátóval szinte minden sportág számára, •4 darab 18 * 36 méteres csarnok labdajátékoknak és minden más sportágnak edzésre, •2 darab 18 * 18 méteres csarnok fitness teremnek, aerobik teremnek, falmászásnak, •több mint 430 parkoló a mélygarázsban és kültéri parkolók a környezetben, •több mint 30 öltöző akadálymentesített).
(sportolói,
bírói,
Mátraházi Edzőtábor Több mint 10 év után idén újra megnyitja kapuit hazánk egyetlen magaslati edzőtábora. A tavalyi évben kezdődött kivitelezési munkálatok hamarosan véget érnek és akkor birtokba vehetik a sportolók a szállást és kiszolgáló létesítményeket, valamint a minden labdajáték kiszolgálására alkalmas sportcsarnokot.
A kiemelt sportberuházások – az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos politikai felelőssége keretében PROJEKT Nemzeti Olimpia Központ (Puskás Stadion és a budapesti Istvánmező rehabilitációs programja)
KÖZREMŰKÖDŐK JELENLEG NSK, BMSK
FINA 2017. évi Úszó-, Vízilabda, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megrendezéséhez szükséges létesítményfejlesztés (Dagály+ Balatonfüred)
NSK, BMSK → MNV Zrt.
Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósítandó Diósgyőri Stadion rekonstrukció
Projekttársaság, BMSK
Székesfehérvári Stadion és Sóstó látogató központ rekonstrukciós Program
Önkormányzat, BMSK
Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Program Szombathelyi sportberuházások (Stadion és Multifunkciós csarnok)
Projekttársaság, BMSK Projekttársaság, BMSK
Budapest Bozsik Stadion labdarúgó sportlétesítményfejlesztése
Önkormányzat, NSK, BMSK
Balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia Gödöllői uszoda beruházási program megvalósítása
NSK, BMSK Önkormányzat, NSK, BMSK Hungaroring Zrt.
Mogyoródi Hungaroring versenypálya bővítés
A nem kiemelt sportberuházások közvetlen végrehajtása Az egyes sportlétesítmény-fejlesztési megvalósítási konstrukciója szerint
projektek
az NSK mint építtető jár el (az építésügyi hatósági engedély
kérelmezője, az építési beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyek jogosultja, illetve az építési-bontási tevékenység megrendelője vagy folytatója) a rendelkezésre álló költségvetési források keretéig, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) mint a beruházás hivatalos közbeszerzési tanácsadója, lebonyolítója és építési műszaki ellenőre közreműködik.
Nemzeti Stadionfejlesztési Program A Kormány az 1980/2013. (XII. 29.) Korm. Határozatban döntött a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósuló létesítmény fejlesztésekről. A támogatást elsősorban a jelenlegi stadionok tulajdonosai, az önkormányzatok kapták, míg az „állami felügyeletet” a BMSK Zrt. biztosítja a fejlesztések során.
Alkalmazott konstrukció Tekintettel arra, hogy a beruházásoknak helyt adó ingatlanok a legtöbb esetben önkormányzati vagy önkormányzati gazdasági társaság tulajdonában vannak, ezért az önkormányzatok a szaktárcával (jogelőd EMMI – jogutód NFM) a támogatási szerződések, valamint a beruházások kedvezményezettjei, míg az „állami felügyeletet” a BMSK Zrt. biztosítja a fejlesztések során. + NSP Munkacsoport szerepe
Nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum Megnevezés
Nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum
Korm. Határozat
1100/2014. (III. 4.) Korm. Határozat 1526/2014. (IX. 18.) Korm. határozat
Korm. Rendelet
239/2014. (IX. 18.) Korm. rendelet
Beruházási összeg
2571,4 millió forint
Műszaki tartalom
4 darab szabvány méretű labdarúgópálya, 1 darab szabvány méretű, világítással rendelkező labdarúgópálya, 1 darab szabvány méretű, világítással rendelkező műfüves labdarúgópálya, az Akadémia kiszolgálásához szükséges öltöző és rehabilitációs kiegészítő infrastruktúra
NSK BMSK
építtető hivatalos közbeszerzési tanácsadó, beruházás-lebonyolító, műszaki ellenőr
Státusz Nyugat-magyarországi
projektütemezés Engedélyezési terv: Kiviteli terv: Kivitelezés kezdés: Befejezés:
utánpótlás-nevelési
2015. március 2015. május 2015. IV. negyedév 2016. IV. negyedév
központ
Megoldandó kérdések Az ingatlan beruházási célterületté minősítése. Belterületbe vonás. Közúti
kapcsolat jogi megteremtése (ingyenes vagyonátadás az Önkormányzattól a Magyar Állam részére). Árvízvédelmi gát építés és középfeszültségű légvezeték kiváltás szükségessége miatt a beruházási költségkeret növelése 500 millió forinttal.
Dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum
Státusz Dél-pesti utánpótlás-nevelési központ projektütemezés
Engedélyezési terv: Kiviteli terv: Kivitelezés kezdés: Befejezés:
2015. január 2015. március 2015. július 2016. I. negyedév
Megoldandó kérdések Közúti
kapcsolat jogi megteremtése (ingatlan megvétele 20 millió forint értékben a XIX. ker. Önkormányzattól). Fapótlás alóli felmentésről megállapodás a XIX. ker. Önkormányzattal. Beközlekedő út és szállás ill. oktatás funkciótöbblet miatt a beruházási költségkeret növelése 500 millió forinttal. A költségkeret növelését Miniszterelnök úr és Miniszteri biztos úr 2014. novemberében leegyeztette.
Alkalmazott konstrukció Tekintettel arra, hogy az ingatlanok a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésében és a Magyar Állam tulajdonában vannak és a rendelkezésre álló forrás (az NSK építtető minősége és továbbhasznosítása miatt) nettó forrás, javasolt a beruházást mindenképpen a Nemzeti Sportközpontok építtető státuszában tartani. Amennyiben konstrukció módosítás következik be akkor a források bruttó forrásra emelése és a vagyonkezelői státusz megváltoztatása szükséges.
Balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia
Státusz Balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia projektütemezés A csarnoképület kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás az értékelési
szakaszban van, várható munkaterület átadás 2015. április. Az akadémiai „falu” kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás előkészítés alatt.
Alkalmazott konstrukció Tekintettel arra, hogy az ingatlan a Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésében és a Magyar Állam tulajdonában van és a rendelkezésre álló forrás (az NSK építtető minősége és továbbhasznosítása miatt) nettó forrás, javasolt a beruházást mindenképpen a Nemzeti Sportközpontok építtető státusában tartani. Fontos hangsúlyozni a fenti konstrukció megtartása érdekében, hogy a csarnok esetében értékelési szakaszban van a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás, valamint mindkét ingatlan tervezését a Nemzeti Sportközpontok szakemberei végezték, így az NSK rendelkezik a tervekhez kapcsolódó szerzői jogokkal. Amennyiben konstrukció módosítás következik be akkor a források bruttó forrásra emelése és a vagyonkezelői státusz megváltoztatása szükséges.
Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia
Státusz Pécs,
Nemzeti projektütemezés Engedélyezési terv: Kiviteli terv: Kivitelezés kezdés: Befejezés:
Kosárlabda
Akadémia
2014. december 2015. március 2015. július 2016. május
(NKA)
beruházás
Megoldandó kérdések Nézőszám, sporttechnológia, szállás funkciótöbblet miatt a
beruházási költségkeret növelése 280 millió forinttal. A beruházás az ingatlanok csarnok és kollégium épületre
vonatkozik. Ezen felül Pécs Megyei Jogú Város kötelezettségei a teljes közmű hálózat kiépítése, szükséges útcsatlakozás kiépítése, buszöböl megvalósítása (amennyiben szükséges), tájépítészeti kialakítás, vízelvezetési megoldása, kialakítása.
Javasolt konstrukció Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Sportközpontok állományában álló tervezők végzik a létesítmény tervezési munkáit, így a konstrukció változtatása esetén szükséges a tervekhez kapcsolódó jogok rendezése, valamint a teljes beruházás nettó finanszírozásban került kialakításra. A lehetséges megoldás a jelenlegi konstrukció (NSK építtető és tervező) megtartása, vagy mivel a létesítménynek helyt adó ingatlan önkormányzati tulajdon, így elképzelhető, hogy az önkormányzat legyen a beruházás építtetője és a támogatási szerződések kedvezményezettje.
Köznevelési infrastruktúra fejlesztési program A Kormány a 1086/2014. (II.28.) határozatában kijelölte a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program kereteit. A 141/2014. (IV.30.) Korm. rendelet tartalmazza a Kormány által jóváhagyott, első körös beruházások listáját. Mivel a beruházások központi költségvetésből valósulnak meg, a nemzetgazdasági jelentőségű, kiemelt beruházássá nyilvánításuk megtörtént. A Kormány kiemelt szándéka, hogy olyan európai színvonalú tornatermek, tantermek és tanuszodák létesüljenek, amelyek hosszú távon szolgálják az adott település köznevelési feladatainak ellátását, valamint hiánypótló beruházásként valós problémák megoldására koncentrál. A Program első ütemében • 25 tornaterem, • 27 iskolában tanteremfejlesztés, • 24 tanuszoda fejlesztés valósul meg.
Tornaterem fejlesztés • A
Program során az alábbi típusú létesítmények kerülnek megvalósításra: • (TSZ) tornaszoba (12*24 méter) - elsődlegesen átmozgatási, testnevelési funkcióval. Ez a 220 fő gyereklétszám alatti iskolák számára jelenthet megoldást a mindennapos testnevelésre. • (A típus) 18*30 méteres pályával rendelkező tornaterem – alkalmas már kosárlabdára, röplabdára és teremfocira is. • (B típus) 25*30 méteres pályával rendelkező tornaterem – az előzőn felül alkalmas a kézilabdán kívül minden teremsportágra, emellett párhuzamosan két osztály számára lehet a teremben testnevelés órát tartani. • (C típus) 25*45 méteres pályával rendelkező tornaterem – szabványos kézilabda és futsal pályát is tartalmaz az eddigieken felül. Ez a tornaterem 3 osztály párhuzamos testnevelés órájára alkalmas.
Tornaszoba
„A” Típusú
„B” Típusú
„C” Típusú
Tanuszoda fejlesztés • A tervek alapján egy 10x6x0,8m méretű, valamint egy 25x15x1,9m
méretű medence valósul meg, bontható fémvázas sátortetővel, fix építésű öltöző és kiszolgáló épülettel. Az úszás alapjainak megtanulásához, illetve rövid pályás úszóversenyek lebonyolításához kiválóan alkalmas a 25 méteres uszoda.
Dunakeszi iskolafejlesztés
Státusz és megoldandó kérdések • A Dunakeszi 2952 helyrajzi számú ingatlan a Magyar Állam tulajdonában és az Országos Rendőr Főkapitányság vagyonkezelésében van. Az ingatlan megosztása és építési telek kiszabályozása elengedhetetlen feltétele volt a beruházás megkezdésének. • A KLIK-kel egyeztetett tervezési program összeállítása megtörtént.
Izsáki iskolafejlesztés
Státusz és megoldandó kérdések • A ingatlanokat az önkormányzat megvásárolta. Az ingatlanok egyesítése feltétele volt a beruházás megkezdésének. • A KLIK-kel egyeztetett tervezési program összeállítása megtörtént.
Fertődi iskolafejlesztés
Státusz • Az ingatlant az önkormányzat a Magyar Állam tulajdonába és a
Nemzeti Sportközpontok vagyonkezelésébe adta. • A legnagyobb problémát az jelentette, hogy a beruházási program egy 10 tantermes szakiskola és tornaterem megvalósítását tartalmazza. A rendelkezésre álló forrás 581 millió forint, amelyet a tornaterem megvalósításához további 400 millió forinttal meg kellett emelni, ami a 1253/2015. (IV. 23.) Korm. Határozattal megtörtént. •Miniszterelnökség javaslatainak ismertetése…
Geszti iskolafejlesztés
Státus • Az ingatlanokat megvásárolta a Magyar Állam, azok NSK
vagyonkezelésébe vétele folyamatban. • A KLIK-nél rendelkezésre álló forrás 511 millió forint, melyet a beruházás megvalósításához további 290 millió forinttal meg kellett emelni, ami a 1253/2015. (IV. 23.) Korm. Határozattal megtörtént. • Miniszterelnökség javaslatainak ismertetése…
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!