Alkalmazott Nyelvészeti Közlemények, Miskolc, VI. évfolyam, 1. szám, (2011) pp. 233–238.
A MIMIKA ÉS A GESZTUSNYELV KOMMUNIKATÍV SZEREPE A TRANSZLATOLÓGIA TÁRGYKÖRÉBEN TELLINGER DUŠAN (Košice)
[email protected] Kivonat: A mimika és a gesztusnyelv kommunikációban betöltött szerepe kultúránként más és más lehet. Ezért van szükség arra, hogy a tolmács és a fordító – mint kulturális mediátor – ezekre vonatkozóan is megfelelő kulturális tapasztalatokkal és háttérismeretekkel rendelkezzen. A tanulmány áttekinti a verbális és a nem verbális kommunikációs eszközök kérdéskörét, az egyéni beszédsajátságok visszaadásának lehetséges módozatait, a kulturális mediátorok számára szükséges, a kommunikációt kísérő vagy helyettesítő gesztusokra és mimikára vonatkozó ismereteket. Azt a végkövetkeztetést fogalmazza meg, hogy a tolmácsnak és a fordítónak az eredeti szöveg alapjelentésén kívül a konnotatív és a metakommunikációval kifejezett jelentés visszaadására is törekednie kell. Kulcsszavak: alapinformáció, egyéni beszédsajátságok, gesztusok, mimika, verbális kommunikáció, metainformáció, metakommunikáció
Bevezetés Jelen tanulmány a transzlatológia tárgykörébe tartozik. Célja annak bemutatása, hogy a kommunikáció során, így tolmácsoláskor és fordításkor is a kimondott szavakon kívül milyen rendkívül fontos jelentést hordoznak a kommunikáció nem verbális elemei, ezeken belül is a mimika és a gesztusok. Ezen utóbbiak a szavak jelentését nagymértékben befolyásolják. 1. Verbális és nem verbális kommunikáció A kommunikációs folyamat magában foglalja a verbális kommunikációt (beszélt nyelv), a paralingvisztikai jegyeket (hangalak), a szomatikus jelzéseket, vagyis a testbeszédet (gesztusok, érintések, mimika) és a nem verbális kommunikáció cselekvésekben megnyilvánuló elemeit. Ezek közül mindegyik meghatározott információkat tartalmaz a kommunikációs partner részére. A látható kommunikatív elemek ugyanúgy figyelmet érdemelnek, mint az auditív, hallható paralingvisztikai üzenetek. Ezek fontossága a tolmácsolásban és a fordításban egyformán jelentős. Különösen a tolmácsolás szempontjából fontos hangsúlyozni, hogy milyen jelentősége van a beszélő minden mozdulatának, arckifejezésének, de a beszédhang árnyalatának és a sokatmondó szüneteknek is. A hallgatás vagy ellenkezőleg, a gyorsított beszédtempóval kifejezett irónia szintén kommunikatív tartalommal bír. Ezeket a tényezőket emeli ki könyvében Daniela Müglová nyitrai egyetemi oktató a német tolmácsképzés kapcsán. A verbális és nem verbális eszközök arányáról a következő statisztikai adatokat közli: „a kutatások bebizonyították, hogy a közlés tartalmából csak 7% a verbális eszközök aránya, 38% továbbítódik fonációval és paralingvisztikával (a hangalakkal) és a maradék 55% fejeződik ki gesztusokkal és cselekvéssel” (Müglová 2009: 41). A fordító és a tolmács a kommunikáció során nemcsak az alapinformációt, hanem a nyelvi közlés módjára vonatkozó metainformációt is továbbítja. Utalnia kell a fordítás folyamatában a jellegzetes gesztusokra és a mimikára is. Jóllehet a tolmácsolás során lehetetlen viszszaadni a konkrét gesztusokat és mimikát, de szavakkal körülírható a beszélő testmozgása,
234
Tellinger Dušan
arckifejezése. Megjegyezzük, hogy a testbeszéddel, a nem verbális jelzések tartalmával szemben még mindig élnek előítéletek, amelyek azt sugallják, hogy a gesztusok és a mimika csak valamilyen másodrendű jelenség a beszélt és az írott szöveghez képest. 2. Egyéni beszédsajátságok visszaadása a fordításban A tolmácsolás és a fordítás újabb megoldásra váró problémaköre a beszédhibás nyelv sajátosságainak visszaadása a fordításban, illetve a tolmácsolásban. A tolmácsolás során ilyen esetben a komplex szövegértés kerül az előtérbe, nem pedig az adott beszédhiba célnyelvi visszaadása. A műfordításban azonban más szempontok is érvényesülnek. A megértésen túl ugyanis bizonyos nyelvi sajátosságok stilisztikai funkciót is kapnak (raccsolás, pösze beszéd), amelyek a szereplők szociális és társadalmi státuszáról is vallhatnak. Tehát nem csak egyszerű beszédhibáról van szó, hanem stíluseszközről – a figura ábrázolásának érdekében. A tolmácsolásnál is kifejeződhet a társadalmi státuszhoz kapcsolódó beszédmód a beszédhibában. Gondoljunk például a raccsolásra, amely a magyar fülnek beszédhiba, a német ajkúak számára természetes hangképzési jelenség. Nem ritkán a régi magyar arisztokrácia beszédmódjában az előkelőség jele volt. Így például Habsburg Ottó magyar beszédstílusát is ez jellemezte. A beszédhiba visszaadásáról Simigné Fenyő Sarolta A fordítás mint közvetítés című könyvében megállapítja: „abban az esetben, ha a szereplők beszédhibásak, a fordító a rétegnyelvi sajátosságokat tükröző esetekhez hasonlóan csak olyan szavakon tudja érzékeltetni a normától eltérő kiejtést, amelyek a célnyelvben erre alkalmasak. Például az artikulációs hibák közül a paraláliát (hangok felcserélése) és az aláliát (hangok kihagyása) szinte kivétel nélkül más és más hangoknál, és különböző szavakban figyelhetjük meg a forrásnyelvben és a célnyelvben” (Simigné Fenyő 2006: 51–52). A fordító feladata tehát, hogy műfordítás esetén az orrhangon való beszédet érzékeltetni tudja, a tolmácsolásban viszont nagy tapintatot igényel, hogy az orrhangok visszaadása nehogy a megnyilatkozó iránti gúny kifejezője legyen. Egyértelmű azonban, hogy az orrhang, a dadogás, a selypítés, a hebegés, a szavak elhúzása vagy elnyelése – egytől egyig a tolmács munkáját megnehezítő körülménynek számít. A fordító és a tolmács is köteles bizonyos eszközökkel visszaadni a szereplő, illetve a szónok jellegzetes beszédsajátosságait és kiejtését, modoros vagy erőltetett stílusát, amit Simigné Fenyő Sarolta (2006: 53) a műfordítás esetében Jerome David Salinger Zabhegyező című regénye 1964-es, Gyepes Judit magyar fordítása anyagával illusztrál: ‘And now we like to geeve you our impression of Vooly Voo Fransay, Eet ees the story of a leetle Fransh girl who comes too a beeg seety, just like New York, and falls een love wees a little boy from Brookleen. We hope you like eet. (Salinger 148) „Én most szérétnék bémutatni egy kis számot önöknek fransziáül. Egy franszia kislányról lész szó, aki olian nagy város kerül, mint mondjuk New York, és szérét belé egy brooklini fiúba. Réméljük, tétszéni fog. (Gyepes 126)
A mimika és a gesztusnyelv kommunikatív szerepe...
235
Az egyéni beszédsajátságok, azokon belül is a beszédhibák visszaadására való törekvés mellett fordításkor, s mi több, tolmácsoláskor is különösen kell ügyelni a gesztusok és az arc által közvetített, sokatmondó üzenet közvetítésére is. 3. A gesztusok és a mimika szerepe a különböző kultúrákban A gesztikulációnak és a mimikának, illetve a haptikának vagy taktilikának (az érintések kommunikációjának) metakommunikációs értéke van, így ezeket semmiképpen nem szabad elhanyagolni. A különböző nemzetek és kultúrák a gesztikulációnak és az arckifejezéseknek más-más kifejezési formáit alkalmazzák a kommunikáció során. Ha csak az amerikaiak és az oroszok viselkedését vesszük figyelembe és hasonlítjuk össze, azt tapasztaljuk, hogy az amerikaiak a mosoly diktátumának hódolnak, amely gyakran létük sötét és melankolikus árnyalatainak elfedésére szolgál. Az Egyesült Államokban az emberek túlságosan, szinte megszállottként hangsúlyozzák a boldogságot, és ez a boldogság-obszesszió, vagyis a lelki megszállottság az utóbbi időkben az amerikai társadalom problémafelvetéseiben központi helyet kapott. Minthogy az amerikaiak a mai napig példát szolgáltató, kiválasztott és megáldott népnek tekintik önmagukat, polgári kötelességüknek érzik mindenkor boldognak lenni és leplezni az élet szomorú impulzusait, tehát mindig mosolyognak (az elhíresült keep smiling-szokásuk más kultúrák számára általában véve idegen). Így aztán az amerikaiak sokszor félreértik azt, hogy más nemzeteknél az örökös mosoly-vigyor nem illem és szokás dolga. Az amerikai kultúrában nevelkedett egyének számára különösen idegen pl. a tipikus orosz pókerarc. Az oroszok viszont egyszerűen nem bíznak az amerikaiak megrögzött mániájában, nem hisznek abban, hogy minden alkalommal mosolyogni vagy vigyorogni kell. Ahhoz, hogy az amerikaiak ne tekintsék az oroszok komor arckifejezését visszautasításnak, és hogy kiküszöböljük a mimikai félreértéseket az oroszok oldaláról is, mindkét kommunikációs partner számára előzetes információ szükséges egymás szokásairól: így arról is, hogy az oroszok nem tartják fontosnak a mosolyt a nyilvánosság előtt, amíg nem lesznek bizonyosak abban, barátokkal van-e dolguk a kommunikációban vagy sem. Ez az ún. „orosz lélek” történelmi sajátossága a századokon át tartó idegen elnyomás következtében alakult ki. Különösképpen az Európában tartózkodó amerikaiak szorulnak olykorolykor – modortalanságuk miatt – bizonyos útmutatásra, mert az illem nem mindig követeli meg például, hogy kezet nyújtsanak vagy kezet rázzanak. Az amerikaiak nem rendelkeznek kellő háttértudással Európáról, ugyanis sajnos eléggé szűk látókörűvé neveli őket az iskola, mindaz, amit olvasnak és mindaz, aminek következtében mentalitásuk kialakul. Ugyanezt hangsúlyozza Stephanides Éva angol szakos egyetemi oktató is a magyar-amerikai kereskedelmi és üzleti kapcsolatok vonatkozásában: „Fel kell hívni a hozzánk látogató, nálunk dolgozó amerikaiak figyelmét arra, hogy nem baseball sapkával a fejünkön lépünk be egy helyiségbe, hogy a zárt helyiségben nem tartjuk a fejünkön a sapkát (kizárólag vallási okokból); hogy nem zsebre tett kézzel beszélünk; hogy bármelyik ország nemzeti himnuszát állva és tisztelettel, kalapot levéve hallgatjuk meg, és még sorolhatnánk az ehhez hasonló apró, de fontos szokásokat, minden oldalról” (Stephanides 2004: 146). 4. A kulturális mediátorok számára szükséges háttérismeretek A kommunikáció résztvevői bizonyos mértékben kulturális mediátorok, közvetítők is, ahogyan erre felhívja a fordítók, tolmácsok, de a többi kulturális mediátor (pl. a politikusok, az újságírók és a hittérítők) figyelmét is David Katan, Olaszországban élő, de Nagy-
236
Tellinger Dušan
Britanniából származós transzlatológus a kultúrák fordításáról szóló könyvében. A megfelelő nyelvi és történelmi ismeretek, kommunikációs és technikai képességek mellett a mediátornak rendelkeznie kell a nyelvi és a kulturális, valamint a politikai és az ideológiai mediátornak megfelelő öltözékkel is. A mediátor általános műveltségének, tehát az intelligenciájának részét képezik Katan szerint a „szociális képességek: a szabályokról szóló ismeretek, amelyek a szociális kapcsolatokat irányítják a társadalomban, és az emocionális kompetencia, pl. a megfelelő szintű önfegyelem” (Katan 2004: 17). A kommunikáció résztvevőinek tehát tudniuk kell, hogy nemcsak bizonyos szavak konnotatív jelentése válthat ki a kommunikációs partnerekben kellemetlen reakciókat, hanem például ruhájuk színe is, amely kultúrsokkot idézhet elő. Ilyen pl. a fehér szín, amely Európában, Amerikában, Ausztráliában és általában világszerte a nyugati civilizáció hatásának köszönhetően a tisztaság, az ártatlanság szimbóluma. Kínában azonban, a világ egyik legrégebbi civilizációjában a gyászt jelképezi. Ez a színek konnotációja által kiváltott háttérismeret is bizonyítja, menynyire fontos szerepe van a kommunikációban annak, hogy ismerjük egymás életkörülményeit, szokásait, hiedelmeit, világlátását, politikai meggyőződését, hogy ne idézzünk elő egy nem kellő körültekintéssel megválasztott szóval vagy cselekedettel kellemetlen helyzetet, vagyis kultúrsokkot. Katan példákkal illusztrálja ezeket a helyzeteket. Így tehát a Biblia fordításainál is előfordulhat kultúrsokk, ha a fordító nem ismeri elég jól a célnyelvi kultúrára jellemző, eltérő gondolkodásmódot. Jézus cselekedetei között is vannak olyanok, amelyeket bizonyos közösségek félreérthetnek, azt például, amikor nagycsütörtökön, Húsvét és az utolsó vacsora előtt a tanítványai lábát mosta, mert vannak olyan országok, olyan közösségek, amelyek számára ez szokatlannak tűnhet. Erről Katan könyvében a következőképpen ír: „A vietnámi nyelvre történő fordítás nevetést váltott ki. A vietnámi olvasók gondolkodásmódja szerint Jézushoz méltó viselkedés legfeljebb mások kezének, és nem a lábának megmosása lehetett volna. Az egyedüli logikus és megfelelő magyarázat, amely ezt a cselekedetet a vietnámiak világképével összeegyeztethetővé teszi, az lehetett, hogy nyomdahiba történt, és ez váltotta ki a nevetést” (Katan 2004: 82). Léteznek tehát bizonyos kultúra-modellek minden nyelv- és kultúrközösségben, amelyek most a világszerte felgyorsult migráció folytán, no meg a lüktető globalizáció, azaz amerikanizáció hatása alatt a nemzeti kultúrákban már jócskán fellazultak, sokszor érvényüket is veszítették. De ennek ellenére még mindig az alapvető speciális kultúra-modellek érvényesek minden népnél még akkor is, ha történelmi, politikai vagy földrajzi adottságok miatt egyes nemzeteket elválasztanak az államhatárok. Ahogy a szociológia példákkal alá is támasztja, léteznek kultúrspecifikus érzelemkifejezések a gesztusokban és a testbeszédben minden népnél, külön-külön specifikus változatokban. Így nyugodtan kimondhatjuk, hogy a magyarság érzelmi skálájának gesztusokban és mimikában megtestesült kommunikációs módja különbözik pl. az ugyancsak megosztott francia nemzet érzelmi megnyilvánulásaitól az egyes gesztusokat és a mimikát illetően. Létezik tehát pl. öröm- és félelemkifejezés a gesztikulációban és a mimikában francia módra, amely úgy a franciák anyaországában, mint Belgiumban, Svájcban és Québecben egyaránt tapasztalható, de a franciaajkú afrikaiaknál, a csendes-óceániaknál, a közép- és dél-amerikaiaknál is. A kultúra-modellekhez hozzátartoznak olyan látszólag jelentéktelen dolgok is, mint amilyen a számolás módja az ujjak segítségével. Más-más nemzetiségűek kultúrspecifikus módon kezdenek számolni az ujjakon: az amerikaiak a mutatóujjal, a németek a hüvelykujjal, a Fülöp-szigetiek a kisujjal. Az ilyen apróságok minden kultúrmodellben egy másik kultúra képviselőjétől bizonyos mértékű tolenranciát is követelnek; nem lehet tehát fölényesen tekinteni mások gesztusaira,
A mimika és a gesztusnyelv kommunikatív szerepe...
237
akármilyen banálisnak is tűnhetnek számunkra. Azt a tényezőt is figyelembe kell venni, hogy a gesztikuláció és a mimika frekvenciája a maszkulin és a feminin kultúrákban nem azonos módon nyilvánul meg. Tehát másképpen kell tekinteni a helyzetre Olaszországban és Európa más déli országaiban, Mexikóban, Japánban és az arab országokban, amikor a tipikus maszkulin kultúrákkal találkozunk, és ellenkezőképpen, ha Hollandia, Dánia, Norvégia, Svédország vagy Finnország tipikus feminin kultúráival kerülünk kapcsolatba. 5. Metainformáció és metakommunikáció Különösen a tolmácsolás, de a fordítás szempontjából is hangsúlyozni kell az alábbi tényeket: A nyelvi közlés során a valóságra vonatkozó alapinformációt és az információt kibocsátó személy tudatában lévő, tehát az ő számára létező virtuális valóságra jellemző metainformációt is továbbítunk (Illésné–Simigné 2009). Egy konkrét szituációt a kommunikációs folyamatban minden fordító és tolmács a számára legelőnyösebb pozícióból, azaz nézőpontból szemlél. A célnyelvi megformálásra vonatkozó döntéseit ennek megfelelően hozza meg. A fordítók és tolmácsok döntéseit nyelvvel, irodalommal, kultúrával és ideológiával kapcsolatos nézeteik határozzák meg. Ezzel a mediátor az eredeti közlésben gyakran burkolt formában meglévő információt explicitté teszi, kibontja, és így segíti hozzá a kommunikációs partnert, adott esetben a célnyelvi befogadót a jobb megértéséhez. A verbális kommunikációt metakommunikációs elemek, azaz gesztusok is kísérik, amelyek alátámaszthatják, megerősíthetik a szavak jelentését, de az ellenkezőjére is fordíthatják. Például a szavak jelentésének és a hangnemnek összhangban kell lennie. Egy tragikus eseményt nem mesélhetünk el úgy, hogy közben vidámak vagyunk, mosolygunk vagy nevetünk, mert ez az üzenet tartalmával ellentétes lenne (Simigné 2009). Sem fordításkor, sem tolmácsoláskor nem lehet csupán az alapinformációt közvetíteni és az azt kísérő metakommunikációs elemeket kihagyni. Ilyen veszteség lenne mondjuk a beszélő sokatmondó V-betűs gesztusát figyelmen kívül hagyni, amely szinte világszerte a győzelem (latinul victoria) szimbólumaként értelmezhető mindenki számára. Gondoljunk itt Winston Albert Spencer Churchill két ujjal mutatott V-betűs győzelem (angolul victory) jelképére a második világháborút követően. De ma már ez a kétujjas victory-szimbólum Angliában és Ausztráliában is egészen mást jelent a kommunikációban, konkrétan azt, hogy pukkadj meg! Összegzés Befejezésképpen még egyszer hangsúlyozni kell a fordítás és a tolmácsolás szempontjából azt a tényt, hogy a kultúrák közötti közvetítésre vállalkozó mediátornak képesnek kell lennie az egyéni beszédsajátságok visszaadására. Ismernie kell a célnyelvi kultúra szokásrendszerét és bizonyos jelenségek konnotatív jelentését. Tudnia kell azt is, hogy a célnyelvi kultúrában mit jelentenek a különböző nem verbális kommunikációs formák, például a gesztusok és az arc jelzései, és hogy az adott kultúrában mely metakommunikációs elemek használata elfogadott. Nem teheti meg a fordító azt sem, hogy kizárólag csak az alapinformációt közvetíti és a metainformációt kihagyja. Számos követelménynek kell megfelelnie, hogy a fordítás ne tartalmazzon félreértéseket, hogy a célnyelvi olvasó elvárásainak megfeleljen.
238
Tellinger Dušan
Irodalom Illésné Kovács M. – Simigné Fenyő S. 2009. A meatinformációs nyelvi elemek szerepe egy politikus nyelvhasználatában. In: Simigné Fenyő S. (szerk.) A meggyőzéstől a manipulációig. Miskolc: Miskolci Egyetemi Kiadó. 96 –103. Katan, D. 2004. Translating Cultures: An Introduction for Translators, Interpreters and Mediators. 2nd edition. Manchester: St. Jerome Publishing. Müglová, D. 2009. Komunikácia, Tlmočenie, Preklad alebo Prečo spadla Babylonská veža? Nitra: Enigma. Simigné Fenyő S. 2006. A fordítás mint közvetítés. Miskolc: STÚDIUM. Simigné Fenyő S. 2009. Dell Hymes szociokulturális modellje a kultúrák közötti közvetítés szolgálatában. In: Translatologia Pannonica I. Pécs: Pécsi Tudományegyetem. 193 – 200. Stephanides, É. 2004. Miért kell kultúrát tanítani? In: Bakonyi, I.–Nádai, J. (szerk.) A többnyelvű Európa. XIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus. Győr: Széchenyi István Egyetem. 143 –147. Tellinger, D. 2011. Der kulturelle Hintergrund des Translats – Kultur als Grundlage der Kommunikation. Košice: Typopress (megjelenés alatt).
