Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnöke megbízásából, nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje kitüntetést ad át az eredetkutatás filozófiájának kimunkálásáért, több évtizedes kutatói, oktató-nevelő és publikációs munkásságáért, életútja elismeréseként dr. Boda László morálteológusnak, írónak, filozófiai eredetkutatónak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott tanárának, az amerikai magyarság identitásának megőrzése, valamint a rászorulók és katasztrófahelyzetbe kerültek anyagi megsegítésének megszervezése érdekében végzett munkássága elismeréseként Csomán Endrének, a William Penn Association (Pittsburgh) területi igazgatójának, az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Testvérsegítő Kongresszus Igazgató Tanácsa tagjának, a magyar történelem és alkotmányosság középkori forrásainak kutatása, őrzése, gondozása és közzététele érdekében végzett tevékenysége, tudományos munkássága elismeréseként dr. Érszegi Gézának, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Magyar Országos Levéltár nyugalmazott főlevéltárosának, címzetes egyetemi tanárnak, a szlovákiai magyarság érdekében hosszú időn át végzett tudományos, oktatói, pedagógiai, valamint közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Harna István közgazdász mérnöknek, volt miniszternek, volt országgyűlési képviselőnek,
a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének korábban alelnökeként, jelenleg elnökeként végzett kimagasló szervező, karitatív és hitéleti munkája elismeréseként Kállay Ubul Tamásnak, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége elnökének,
több évtizedes tudományos közéleti és kulturális munkássága, közösséget formáló oktatónevelő tevékenysége, életpályája elismeréseként dr. Papp Sándornak, a kémiai tudomány doktorának, a Pannon Egyetem professor emeritusának,
a magyar-német gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett munkája, beruházó, fejlesztő és munkahelyteremtő tevékenysége elismeréseként Wilhelm Rambold-nak,
a sátoraljaújhelyi PREC-CAST Öntödei Kft. tulajdonosának, ügyvezetőjének, eredményes ügyvédi és kamarai vezetői tevékenysége, a jogszabály-előkészítésben végzett kiváló munkája elismeréseként dr. Réti Lászlónak, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökének,
a matematikai módszerek közgazdasági alkalmazása, a makroökonómia, a gazdaságpolitikai döntések tudományos megalapozása terén végzett oktató-nevelő és kutatói munkásságáért, a magyarországi demokratikus átalakulás érdekében végzett tevékenysége elismeréseként dr. Szakolczai Györgynek, a közgazdaságtudomány kandidátusának, habilitált doktornak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának, az Általános Vállalkozási Főiskola professor emeritusának,
a baleseti sebészet szakterületén végzett, nemzetközileg is elismert orvosi, tudományos és oktatói tevékenysége, vezetői munkája elismeréseként dr. Szita Jánosnak, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ szakmai igazgatóhelyettesének,
a közjog, az európai közigazgatás-, közigazgatási informatika terén végzett kutatói és oktatói munkássága, a nemzetközi tudományos kapcsolatok fejlesztésében játszott meghatározó szerepe elismeréseként dr. Torma Andrásnak, az állam- és jogtudomány kandidátusának, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanárának, az Államtudományi Intézet igazgatójának, a korszerű közigazgatás-szervezési technológiák fejlesztésében és egyetemi képzésének megszervezésében végzett munkája, több évtizedes kutatói-oktatói és szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Tózsa Istvánnak, a földtudomány kandidátusának, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető főiskolai tanárának,
a MAGYAR ÉRDEMREND lovagkeresztje kitüntetést ad át
több évtizedes sokoldalú gazdasági munkássága, sportmenedzseri és sportdiplomáciai tevékenysége elismeréseként dr. Bienerth Gusztáv üzletembernek, az Amerikai Kereskedelmi Kamara volt elnökének, a FIFA Jogi Bizottsága tagjának,
2
a népegészségügy és a katasztrófavédelem területén végzett több mint három évtizedes munkája, szakmai pályafutása elismeréseként dr. Debreczeni Sárának, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási szerv nyugalmazott osztályvezetőjének, nyugalmazott helyettes megyei tiszti főorvosnak,
több mint három évtizedes, a magyarországi görögség története, a magyar-görög múlt és nemzetbarátság feltárása, kutatása és publikálása terén végzett munkájáért, a hazai görög civil szervezetekben végzett tevékenysége elismeréseként dr. Diószegi György Antal jogtanácsosnak, történésznek, több évtizedes újságírói, szerkesztői munkásságáért, a fotográfia és az alkalmazott fényképészet terén végzett tevékenységéért, igényes portréiért, nagysikerű illusztrációiért Dormán László újságírónak, fotóművésznek, az ifjúság nevelése érdekében végzett állhatatos munkája, eredményes vezetői tevékenysége elismeréseként Fekete László Andrásnak, a Szentendrei Ferences Gimnázium biológia szakos középiskolai tanárának, volt gimnáziumi igazgatónak, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főiskolai adjunktusának, pedagógia szakos előadónak, négy és fél évtizedes lelkipásztori, nevelői, egyházépítő tevékenysége, Szolnok építészeti értékeinek védelme és gyarapítása érdekében végzett munkája, eredményekben gazdag életútja elismeréseként Hamar Istvánnak, a Szolnoki Református Gyülekezet nyugalmazott lelkipásztorának,
a hazai német kulturális élet, a zenei hagyományok és az anyanyelv ápolása érdekében végzett sokoldalú munkája elismeréseként Heilig Ferenc tanárnak, művelődésszervezőnek, a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa elnökének, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata kulturális bizottsági tagjának, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanácsa német tanácsnokának, a csurgói református egyház, a gimnázium és a település történetének feldolgozásáért, jelentős hely-, egyház és iskolatörténettel összefüggő publikációs, valamint több évtizedes oktatónevelő tevékenysége elismeréseként dr. Horváth Józsefnek, Csurgó Város alpolgármesterének, a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium nyugalmazott tanárának, 3
az Apátság és a rendi élet újjászervezéséért, a lelkipásztori munka újraindításáért, a szombathelyi gimnázium megújítása érdekében végzett munkájáért, oktató-nevelő tevékenysége, példaértékű életútja elismeréseként dr. Horváth Lóránt Ödön csornai premontrei apátnak, prépostnak, prelátusnak,
a magyarság érdekében végzett munkájáért, kulturális, közéleti tevékenysége elismeréseként Hölvényi Györgynek, az Európai Parlament Néppárti Képviselőcsoport tanácsosának, a Schuman Alapítvány főtitkárának, a Vallások Közötti Párbeszéd program vezetőjének, Esztergom-Budapest Főegyházmegye kórházlelkészi hivatástudattal és alázattal végzett szolgálata elismeréseként Janig Péter Ferencnek, a Budapesti Katolikus Kórházlelkészség lelkészének,
ellátásának
megszervezéséért,
a magyar történelem fehér foltjainak feldolgozásában, az összmagyarság jogaiért folytatott harcban, az egyetemes emberi értékek hathatós gyarapításában végzett munkásságáért, életműve elismeréseként dr. Kosztin Árpád jogásznak, történésznek, írónak, a református felsőoktatásért és a szakkollégiumi rendszer kialakításáért végzett szervezői munkája, oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként dr. Kovács Levente közgazdásznak, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének, a Magyar Bankszövetség főtitkárának,
négy évtizedes ügyvédi munkája, kamarai elnökként a Fejér megyei önigazgatásában szerzett érdemei, szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Mikó Péternek, a Fejér Megyei Ügyvédi Kamara elnökének,
ügyvédség
a magyar református oktatás ügyének - a diktatúra alatt is vállalt - több évtizedes szolgálatáért, tudományos munkásságáért, a fizika tanítás megújításában vállalt szerepéért, a tudománytörténet területén végzett értékmentéséért dr. Nagy Mihálynak, a Debreceni Református Kollégium nyugalmazott igazgatójának, a kommunizmus bűneinek feltárásában fontos szerepet játszó történelmi ismeretterjesztő munkája elismeréseként 4
Novák Tamás újságírónak, a Mandiner Kft. ügyvezetőjének, és Skrabski Fruzsina újságírónak,
az ismeretterjesztés hálózata fennmaradása és megújítása érdekében végzett tevékenységéért, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat intézményei nyelvvizsga rendszere működtetéséért Piróth Eszternek, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Szövetségi Irodája igazgatójának, a Ronald Reagan centenárium megszervezésében vállalt jelentős szerepéért, főiskolai oktatói és a képzést segítő sokoldalú tevékenysége elismeréseként Pomezanskiné Szabó Eszternek, a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes egyetemi docensének, a General Electric Corporate (Budapest) közép- és kelet-európai kommunikációs és közkapcsolati igazgatójának, aki a díjat egy későbbi időpontban veszi át,
a család és az emberi méltóság védelméért, a társadalom peremére szorultak megsegítéséért, a szociális válsághelyzetek megelőzéséért, az egyházi és civil szervezetek rendszerváltozás utáni újjászervezéséért végzett áldozatos munkássága elismeréseként Sztrilich Ágnesnek, a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárójának, a Magyarországi Rendfőnöknői Konferencia elnökének, több évtizedes közösségépítő tevékenysége, oktató-nevelő, plébániai, lelkipásztori munkája, példaértékű életútja elismeréseként dr. Tomka Ferencnek, a Káposztásmegyeri Szentháromság Plébánia plébánosának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar egyetemi tanárának, aki helyett a díjat Frivaldszky Márk a plébánia képviselőtestületének tagja veszi át, a magyar-szentszéki kapcsolatok fejlesztésének előmozdításáért, egyháztörténeti tárgyú publikációiért, tudományos és oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Tóth Tamásnak, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorának, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia római ágensének,
több évtizedes áldozatos lelkipásztori szolgálatáért, egyházközéleti tevékenységéért Zalaegerszeg közéletében betöltött közösségépítő szerepéért Török Zoltánnak, a zalaegerszegi Református Egyházközség lelkészének, 5
és
a határon túli magyarság segítéséért, társadalmi-kulturális helyzetének jobbítása terén végzett munkásságáért, kiemelkedő karitatív tevékenységéért Ugron Bélának, a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége magyarországi delegátusának,
a MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT kitüntetést ad át
a magyar református oktatásügy újjászervezése érdekében végzett áldozatos munkájáért, példaértékű pedagógiai tevékenységéért Avar Gábornénak, a budapesti Sylvester János Protestáns Gimnázium igazgató-helyettesének, matematika-fizika tanárnak, több évtizedes odaadó oktató-nevelő munkája, valamint a muravidéki magyarság érdekében végzett sokoldalú tevékenysége elismeréseként Cár Anna nyugalmazott tanárnak, a Dobronaki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökének,
a katolikus egyházban végzett állhatatos munkája, valamint a szociális segélyezés területén végzett tevékenysége elismeréseként Écsy Gábornak, a budapesti XI. kerületi Magyar Szentek Plébánia plébánosának, a Katolikus Karitasz igazgatójának,
az ifjúság nevelése érdekében végzett állhatatos munkája elismeréseként Gábor Miklósnak, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom elnökének, a magyar hagyományok és kultúra iránt elkötelezett oktató-nevelő és iskolavezetői tevékenysége elismeréseként Gere Györgynek, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola nyugalmazott igazgatójának, a budapesti XI. kerületi Szent Benedek Óvoda, Általános Iskola és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium énektanárának, a magyar képzőművészeti élet terén végzett sokoldalú szervező munkája elismeréseként Horváth Péter Kornélnénak, a budapesti XI. ker. Önkormányzat Kulturális Bizottsága munkatársának, a Budai Klub Galéria igazgatójának,
6
több évtizedes gyógyító munkája, az elesett, kiszolgáltatott emberek támogatása érdekében végzett sokoldalú karitatív, valamint szakmai-közéleti tevékenysége elismeréseként dr. Kószó Péter csecsemőés gyermekgyógyásznak, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármesterének, ifjúságnevelő és közösségszervező, valamint lelkipásztori, cserkészmozgalom szervezése és működtetése érdekében elismeréseként dr. Laurinyecz Mihálynak, az orosházi Római Katolikus Plébánia plébánosának,
oktatói végzett
munkája, a tevékenysége
több mint négy évtizedes egyházi szolgálatáért, a Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület vezetőjeként végzett ifjúságnevelő munkája elismeréseként Molnár Béla Józsefnek, a Pestújhelyi Keresztelő Szent János Plébánia plébánosának, a Regnum Marianum Katolikus Közösség házfőnökének, a Veszprémi Petőfi Színházban a színházi szakma iránti alázattal végzett fél évszázados munkája elismeréseként Perlaki Róbertnek, a Veszprémi Petőfi Színház szcenikusának, díszlettervezőnek, a Pannon Egyetem Színháztudományi Szaka óraadó tanárának, négy évtizedes lelkészi szolgálatáért, egyházszervezői, oktatói-nevelői, publikációs és közéleti tevékenysége elismeréseként Ribár János esperesnek, az Orosházi Evangélikus Egyházközösség igazgató- lelkészének, négy évtizedes sikeres művészi pályafutása, sokoldalú rendezvényszervezői tevékenysége elismeréseként Sirkó Lászlónak, a kecskeméti Katona József Színház színművészének,
a MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT kitüntetést ad át
a gyermek- és ifjúságvédelem, a szociális gondoskodás területén végzett több évtizedes érdemdús közszolgálati tevékenysége elismeréseként dr. Borbás Istvánnak, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatal nyugalmazott hivatalvezetőjének,
7
több mint két évtizedes áldozatos nevelői tevékenysége elismeréseként Fogassy Juditnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Országos Hitoktatási Bizottsága főmunkatársának, az Actio Catholica mozgalom megújításában való tevőleges részvételéért, a hátrányos helyzetű gyermekek oktatása-nevelése terén végzett munkája, karitatív tevékenysége elismeréseként Kucsora Tamás Rezső hittan-tanárnak,
a Don-menti magyar honvédsírok felkutatása, gondozása érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Mártha Mihály Tibornak, Fényeslitke község polgármesterének,
eredményes szakmai tevékenysége, valamint a Szent Gellért Óvoda létrehozása érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként dr. Matolcsy Károly építészmérnöknek, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. tudományos igazgatójának
több évtizedes újságírói munkásságáért, emlékezetes dokumentumfilmjeiért, a nemzetért végzett állhatatos munkájáért, közéleti szerepvállalásáért M. Szabó Imre újságírónak, operatőrnek,
hét évtizedes áldozatos kántori szolgálatáért Tarcza Lászlónak, a Rozsályi Görögkatolikus Egyházközség kántorának,
a székelység hagyományait, történelmét és mindennapjait bemutató, a nemzeti összetartozás érzését elősegítő sokoldalú munkásságáért, oktató-nevelő tevékenységéért Zentai Józsefnek, a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanárának,
a MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT kitüntetést ad át
a cigány kisebbség elismeréseként Kovács Józsefnénak,
érdekében
végzett
sokoldalú
8
munkája,
közéleti
tevékenysége
az Országos Roma Önkormányzat és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Roma Területi Kisebbségi Önkormányzat képviselőjének, Kisújszállás Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata elnökének,
9