Kovács Dániel Gábor:
A libikóka - Dráma 2 felvonásban –
SZEREPLŐK: GÁBOR: 20 éves, elsőéves egyetemista KRISZTA: 24 éves, Gábor barátnője ANITA: 28 éves, Gábor gyermekkori szerelme Erdélyből JUDIT: 25 éves, Gábor nővére SANYIKA: 30 körüli, Judit barátja JÓZSEF: 50 körüli Gábor édesapja PINCÉRLÁNY RENDŐR NYOMOZÓ ÁKOS NORBI
1. FELVONÁS Epilóg : (Reflektor fénycsík világítja meg a színpad egyik sarkát. Gábor jelenik meg, öltönyben, elegánsan. Az öltöny komolyságot tükröz, másfelől vidám lazaságot.) GÁBOR: - Jó estét kívánok nektek. Elnézést, hogy tegezlek titeket, de egyszer ti is voltatok fiatalok, szóval remélem, nem háborodtok fel ezen. Elvégre nem mindig magáztak titeket. Ja, és hamár itt tartunk, bemutatkozok, Gábor vagyok, én leszek ennek a mai estének a főszereplője. Na, nem mintha nagyon szeretnék szerepelni, sőt, ha az igazat akarjátok tudni egyátalán nem. Komolyan. De most így alakult a dolog. Kell a pénz. Furcsán érzem magam. A rendező jó haverom, és megfűzött, hogy meséljem el ami velem történt, mert érdekes. Ez tetszik. Amúgy is szeretek mesélni. Gyerekeknek. Ti nem vagytok azok, tudom. De… nektek szól. Felnőtteknek. (A szín elsötétül.)
1. Jelenet
Nyaraló GÁBOR, KRISZTA (A szín elsötétül, egy balatonszárszói nyaraló képe tárul elénk. Hátul kis kerítés, csapóajtóval baloldalt. Színpad előterében 2 darab műanyag szék áll egy asztallal, mellette grillező, csap, slag. Jobboldalt három lépcső és egy ajtó. Nyílik a csapóajtó. Kriszta jön be. Térdig érő szoknyában, kis topban, haja hátul összekötve, fején napszemüveg. Hátán egy kis hátizsák, kezében a kulcs. Egy darabig kotorászik, aztán sikerül kinyitnia a kertajtót.) KRISZTA: Na, hol maradsz már? (odalép az asztalhoz és ledobja a kulcsot, majd a ház bejárata elé rakja a hátizsákot) Borzasztó lassú vagy, tudod? GÁBOR: Most hova siessek? (Gábor belép. Rövid haj, H betűs póló, rövidnadrág, szandál, övtáska a derekán, kis hátizsák egy egyik kezében, a másikban egy nagy bevásárlószatyor tele ennivalóval) Nyaralni jöttünk nem? Különben is tök nehéz ez a szatyor, majd elvágta a kezem. KRISZTA: Jaj, szegénykém, gyere, rakd le ide őket a lépcső mellé. Na mutasd csak, mennyire fáj? GÁBOR: Jó, azért nem vészes. KRISZTA: Hadd nézem meg! Jobb lett volna, ha hozunk egy utazótáskát, és abba pakolunk bele mindent.
2
GÁBOR: Akkor meg a vállamat cseszte volna szét. Tök mindegy. Így legalább eloszlott a súly. KRISZTA: De hozhattuk volna felesbe is a táskát. GÁBOR: Na persze. Mit szólnának majd az emberek? Nézd már, ez a szerencsétlen a nőjével viszi a táskát, nem bírja el egyedül. KRISZTA: Drágám, nem kell hiúsági kérdést csinálni ebből. A hiúságot néha fel kell áldozni a praktikusság oltárán. GÁBOR: Jaj, ne gyere már ezzel az egyetemi dumával jó? Megvan mindenkinek a szerepe a társadalomban. Nekem az a dolgom, hogy vigyem a nehéz csomagokat, neked meg, hogy főzz meg ilyenek. Ez volt a rend több ezer évig, jól működött. Minek kell mindent felülírni? KRISZTA: Drágám, ha mindenki így állna hozzá, akkor még mindig az őskorban élnénk. GÁBOR: Lehet, hogy akkor jobb és boldogabb életet éltek. Ezt nem tanultad az egyetemen? KRISZTA: Nagy a szád, ezt most úgy mondod, mintha te nem egyetemre járnál… GÁBOR: Azért a magyar szak, és a jogi kar nem ugyanaz. Mi nem tanulunk meg ilyen választékosan beszélni. Különben is utálom ezt az egész szar egyetemet, ahol mindenki el van szállva magától. (Kriszta keresztbe fonja a karjait) Na, de ne is beszéljünk róla… (körbenéz, a hasát simogatja) Hú, dög hőség van. (Legyezni kezdi magát.) Jó ez a friss levegő végre. Poroszlót juttatja az eszembe. KRISZTA: Poroszlót? GÁBOR: Egy kis falu a Tisza tónál Tiszafüred mellett. Mikor még kisgyerek voltam és éltek a nagyszüleim minden nyáron ott nyaraltunk, a nádtetős parasztházban. Csodálatos, egyszerű, és egyenes emberek voltak, akikre már kiskoromban is felnéztem. Ma már nincsenek ilyenek. Hatalmas, gyönyörű rózsakertjük volt, rengeteg tulipán, sárga és piros rózsák. Aztán amikor meghaltak tönkrement az egész. El kellett adni mindent, meg meseszép kertet is. Mára csak a koszos és büdös Budapest maradt… de most újra érzem azt a friss levegőt. Emlékszem, volt egy zuhanyzó is kint a kertben. Rá volt kötve a kerti csapra, és a slag fel volt tekerve körbe- körbe és a papa tele engedte vízzel, amit a napsütés felmelegített. Fürödtünk kint a szabadban, a zöld füvön. Már kezdett sáros lenni, de nem érdekelt minket. Még az is kellemes volt ott, az a meleg sár. (hallgat) Nem hozol valami innivalót? KRISZTA: De. Apáék direkt neked hagytak sört a hűtőben, jó hideg. És bor is van még.
3
GÁBOR: Remek. KRISZTA: Ja, és egyébként az apa mondta, hogy szombaton lejönnek ők is. GÁBOR: Jó lenne, de a hétvége nem jó. Tudod, hogy meccs lesz. KRISZTA: Jaj édesem, meccs van minden héten. GÁBOR: De értsd meg, ez az első forduló, két hónapja nem találkoztam a többiekkel. Muszáj elmennem… KRISZTA: Persze, ahogy a tévé székházhoz is… GÁBOR: Ugyan már! KRISZTA: Hát jó, ahogy gondolod… (Közben megszólal az UTE himnusz csengőhangon. Kriszta bemegy a házba) GÁBOR: Igen? Szevasz Balázs! Mizu van? Itt vagyok a Balcsin Krisztával. Persze, tudok menni. 1O-kor van a találkozó a Délibe, oké? Ott ütközünk, és majd dumálunk. Most nem tudok beszélni, épp drámában vagyok. Á, nem komoly, csak a szokásos, Kriszta duzzog, de megoldom.. (Kriszta megjön, kezében egy borosüveggel és két pohárral) Oké, csumi! Most ne csináld már… Miért kell megsértődni megint… KRISZTA: Azért, mert neked minden fontosabb, mint én. (sírva) Ez azért van. GÁBOR: Dehogy fontosabb! Nem arról van szó, hogy nem akarok maradni, de ez most tényleg olyan meccs, amit nem lehet kihagyni. KRISZTA: Persze, aztán a következőt, meg a következőt se… (hallgatás, aztán leül az asztalhoz) és különben is, mit mondjak apáéknak? Bocsi, Gábor nem lesz itt, inkább meccsre megy? GÁBOR: Nem tudom, apádék is mért erőltetik ezt a dolgot… KRISZTA: Azért, mert ha nem tűnt volna fel, már két éve együtt vagyunk... GÁBOR: Pontosan tudom, hogy mióta vagyunk együtt! KRISZTA: Akkor viselkedhetnél is úgy néha, hogy nem csak egy kurva vagyok, akivel ha nincs jobb dolgod elvagy és dugsz egy jót. GÁBOR: Most mi bajod van? Miért kell állandóan bekattanod? (Kriszta közbe próbálja kibontani a bort) Itt vagyunk egész héten, ma kedd van, az a rohadt meccs meg szombaton lesz. Add már ide, majd én kinyitom!
4
KRISZTA: Nem kell! GÁBOR: Nem bírom nézni, ahogy csinálod. Add ide! (felül és kisebb huzavona után kiveszi a kezéből Elekzdi nyugodtan csavartni a dugóba a dugóhúzót.) GÁBOR: Apádék lejöhetnek pénteken és vasárnap is. Én meg most mondjam le az egyetlen programomat a héten? KRISZTA: (kiabál) Szóval neked csak ez az egy programod van a héten? Csak ez számít? GÁBOR: Az eszem megáll komolyan mondom. Minden szavamat kiforgatod. Elegem van már ebből. Nem kapok levegőt! (kihúzza a dugót) KRISZTA: Sajnálom, hogy a szerelmet így fogod fel! GÁBOR: Állandóan megmondod, hogy mit csináljak. Én próbálok neked megfelelni, mert szeretlek de, te állandóan irányítani akarsz. Mindjárt azt is megmondod, hogy mennyit töltsek ebből a borból. Hogy melyik pohárba illik… KRISZTA: Hülyeségeket beszélsz… egyébként a harmadáig szokás ebben a pohárba. (Gábor mérgesen néz rá) Gyerekeskedsz már itt megint! (feláll) Amellett, hogy játszod a nagyfiút, néha olyan tutyi- mutyi is tudsz lenni, mint egy tizenkét éves… GÁBOR: Akkor mi a francért vagy velem? KRISZTA: Ahelyett, hogy örülnél, hogy valaki ennyire törődik veled. Most is te tépted ki a kezemből a borosüveget! És még én akarlak irányítani? Irányítod te saját magadat! Én csak azt akarom, hogy ne hagyd el a pályád. Anyád nagyon elrontott valamit… GÁBOR: Elég! Elmartál a nővéremtől, most már az anyámat is bele akarod keverni? KRISZTA: Nem dehogy! Anyukádat kedvelem… de nővéred… kész csődtömeg! Távol kell tőle magad tartanod, mert leszív a mocsárba. Hallod? GÁBOR: Erről egy szót se többet! Megtettem amire kértél, ennyi! KRISZTA: De a barátaid is! 16-17 évesek, velük lógsz állandóan! GÁBOR: Velük érzem jól magam! Olyan felszabadultak még, nem érdekli őket semmi… KRISZTA: Téged érdekeljen! Például az egyetem! GÁBOR: Érdekel! (Kriszta fintorogva néz rá) Most mi van?! Tök jók a jegyeim!
5
KRISZTA: Jó, de mindig noszogatni kell, hogy tanulj! És hogy ne csak ezekkel a havejaiddal lógj, ha éppen nem együtt vagyunk. Jobban örülnék, ha inkább az évfolyamtársaiddal lógnál! GÁBOR: Á, hányinger. Egytől egyig, sok egoista barom! Undorító az a sok érdekkapcsolat! Nem számíthatsz senkire. Utálom az egészet! KRISZTA: Én is utáltam elhiheted. De aztán túl lesz rajta az ember… GÁBOR: Én nem akarok semmin se túl lenni! Minek élünk, ha csak túl akarunk lenni mindenen? (hallgat) Utána meg jön a munkahely... Dettó ugyanaz! KRISZTA: Csak még durvábban, megnyugtatlak! Ez az élet rendje. (feláll a poharával a kezében) Nem az, hogy meccsre járkálsz állandóan a haverjaiddal! (Gábor hallgat) És – elvileg – van egy komoly kapcsolatod. Ez kellene előtérbe helyezned! GÁBOR: Előtérbe helyeznem? KRISZTA: Igen, mert apa nagyon ki fog akadni, ha elmész erre a meccsre! GÁBOR: Majd megnyugszik. Egy hét múlva elfelejti az egészet! A tévé ostrománál is ez volt, nem? Látott a tévében, el akart tiltani tőlem. Aztán lenyugodott. Most is lefog. Majd ezt én lerendezem. Az a lényeg, hogy mi jóban legyünk. Majd felhívom holnap, hogy nem tudok maradni. Megmondom neki, hogy majd lemegyek hozzátok valamikor. KRISZTA : Valamikor. Ezt már nagyon jól ismerem. GÁBOR : Én erre a kurva meccsre el akarok menni! KRISZTA: Hát jó. Nem akartam elmondani, de... GÁBOR: Mit, de? KRISZTA: Apáéknak fontos közlendője van veled. Illetve velünk… Venni fognak nekünk egy lakást! Kettőnknek! Hát nem csodálatos? GÁBOR: De hát neked már van egy lakásod! KRISZTA: Van, de az olyan pici. Oda nem tudnál jönni.. és ott nem lehet családot alaptani.. GÁBOR: Mi van? KRISZTA: Nézd, én már nemsokára huszonöt leszek. Gyerekeket szeretnék tőled, hamarosan!
6
GÁBOR: Te jó isten! Megőrültél? Az eszedbe se jutott, hogy megkérdezd a véleményem? Még csak húsz vagyok! Nincs munkám, nincs semmim. KRISZTA: De van! Én itt vagyok neked. Örökre, ha te is akarod, szerelmem! (csók) Na menj, nézz szét bent, addig én behozom a poharakat és a bort! (Gábor bemegy, Kriszta kezdi összeszedi a poharakat és a bort miközben a szín kezd elsötétülni és Kriszta a színpadon pakolászik, amíg az teljesen be nem sötétül .Gábor jelenik meg, már öltönyben) Látszólag semmi különös nincs ebben, tudom, de annyira jó volt ott lenni, azzal a nővel, aki imád - igaz a maga módján, és talán túlzottan is - miközben a haverjaid keresnek, hogy mi lesz akkor a hétvégén, a meccsen. Úgy éreztem, mintha én lennék a világ közepe. Nagyon szép volt - mondom ezt így utólag…
2. Jelenet
Rendőrkapitányság. GÁBOR, NYOMOZÓ, RENDŐR, ÁKOS, NORBI (Kivilágosodik a színpad. A színpad bal oldalán egy fogas, mellette jobbra egy nagy íróasztal, tele papírral halomban, rendetlenség, akták halomban, másik oldalán egy régi számítógép. Középen egy olvasólámpa, mellette hamutál, tele cigaretta csikkel, telefon, a háttérben valami rendőrségi jelkép. A nyomozó belép az irodába, mögötte a rendőr.) NYOMOZÓ: A fenébe! Azt hittem lesz egy nyugodt estém, erre ezek a huligánok... Komolyan, ez hihetetlen. Pont nálunk kell ezeknek szórakozniuk, egy ilyen kis faluban? Nem igaz! Hányat hoztak be? (leveszi a kabátját és felakasztja a fogasra RENDŐR: 14-et, fönők. NYOMOZÓ: És hányat hallgattak már ki? RENDŐR: Már csak egy van! NYOMOZÓ: A fenébe! Akkor meg minek szóltak nekem? RENDŐR: Az a baj, fönők, hogy Fehérváron még nagyobb felfordulás volt. Követeli a rendőrkapitány, hogy minden itt lévő embert vigyünk át Fehérvárra, a fogdára. Úgyhogy rengeteg papírmunka van még hátra. És hát ugye, a fönőknek van a legmagasabb… NYOMOZÓ: Igen, nekem van a legmagasabb. Ilyenkor persze mindenki tudja. Átvinni őket Fehérvárra… Ezt a képmutatást! Persze, hogy tudják, mutogatni őket az újságban. Ott nem kapnak el senkit, mi elkapunk egy párat, és nem az, hogy akkor itt maradnak, nem, át kell őket vinni Fehérvárra. 7
RENDŐR: A médiának ez kell! Számok kellenek nekik, statisztikák, és akkor azokon el tudnak csámcsogni. Oda kell dobni ezt a pár embert, mint a csontot a kutyáknak, és pár napig ellesznek velük. Legalább minket nem piszkálnak addig. NYOMZÓ: Hál, Istennek… Viszont az is igaz (felemeli a mutatóujját, hintázik a székén) ha nem kapjuk el őket itt, Fehérváron ezek is cirkuszoltak volna, az biztos! (visszadől) Na, hol vannak a papírok? Aha… Elképesztő… az embernek végre van egy szabad hétvégéje, és akkor beszólnak, hogy jöjjek, mert nem bírják a munkát. Pont, amikor elmennék a feleségemmel vacsorázni. Ma van a házassági évfordulónk. RENDŐR: Ez mindennel így szokott történni. NYOMOZÓ: Szóval mi történt? Mondja el nekem maga is, mert még mindig alig bírom felfogni, hogy itt vagyok. RENDŐR: A strandon összeverekedett két nagyobb társaság. A fürdőzök hívtak ki minket. 14 embert sikerült előállítani. Kilencet az egyik részről, ötöt a másikról. NYOMOZÓ: És mit lehet megállapítani eddig? RENDŐR: A fővárosiak kezdték, ezt támasztják alá a szemtanúk véleménye is, és a sérülések is azt mutatják, hogy… NYOMOZÓ: A sérülések egy dolog. Azt mindig a gyengébb kapja. RENDŐR: És van itt egy másik probléma. Igazából, ha ez nem merül fel, akkor be se kellett volna jönnie, és már úton lennének Fehérvár felé. NYOMOZÓ: Igen most olvasom. Látta valaki? RENDŐR: Csak a sértett. Illetve a fővárosi társaságból az egyik tanú azt állította, hogy ő látta az esetet. NYOMOZÓ: Hm… RENDŐR: Az összes többi tagadja viszont. És nem találtunk nála semmit, amikor elkaptuk. Az is lehet, hogy valami személyes ellentétből fakadóan vallott a társára. Meg hát… NYOMOZÓ: Igen? RENDŐR: Szabó főtörzs hallgatta ki a srácot. NYOMOZÓ: Hát, ismerve a kihallgatási módszereit valóban azt szed ki a kihallgatottból, amit akar. (kis szünet) Rendben, küldje be a fővádlottat! Legyünk túl rajta minél előbb. (bekapcsolja a számítógépet, enyhe zúgó hang hallatszódik)
8
RENDŐR: Igen, fönők! (Rendőr kimegy az ajtón. –„Na jöjjön”- hallatszik a falak mögül. Gábor belép. Szakadt Hooligan póló, angol rövidnadrág, H övtáska, szandál, fején feltolva a napszemüveg .A rendőr bekíséri, aztán kimegy a szobából. A nyomozó kezét felemeli, jelezve, hogy üljön le. Gábor leül. A nyomozó hosszasan néz bele a papírokba, majd elkezdi takarítani az asztalt komoly ábrázattal. Végül maga elé veszi a billentyűzetet.) NYOMOZÓ: Na kezdjük. Neve? GÁBOR: Kovács Gábor. (a nyomozó gépeli) NYOMOZÓ: Mikor született? GÁBOR: 1987.01.12 NYOMOZÓ: Hol? GÁBOR: Szegeden. NYOMOZÓ: Volt már büntetve? GÁBOR: Nem. NYOMOZÓ: Anyja, apja neve? GÁBOR: Szabó Erika és Kovács József. NYOMOZÓ: Foglalkozásuk? GÁBOR: Varrónő és rokkantnyugdíjas. NYOMOZÓ: Testvérek? GÁBOR: Egy nővérem van, Kovács Judit. 5 évvel idősebb nálam. NYOMOZÓ: Ő mit csinál? GÁBOR: Nem tudom, rég beszéltünk.Gondolom semmit.Nem szokott semmit se csinálni NYOMOZÓ: Semmit? Csak van valami szakmája, vagy tanult valamit? Mit dolgozott? GÁBOR: Nem tudom, dolgozott-e valaha is. NYOMOZÓ: Milyen végzettsége van?
9
GÁBOR: Szerintem a gimit még mindig nem végezte el. Régen beszéltünk. NYOMOZÓ: Szép kis család. (magában, magának) Hát hova jut ez a világ? Az ön foglalkozása? Azt gondolom tudja. GÁBOR: Tanuló vagyok NYOMOZÓ: Melyik iskolába jár? GÁBOR: Egyetemre. NYOMOZÓ: (csend) Egyetemre? (kicsit irónikusan) Milyen egyetemre? GÁBOR: ELTE ÁJK-ra. (nyomozó döbbenten bámul) Állam és jogtudományi karra. NYOMOZÓ: Ne vicceljen. GÁBOR: Ha mondom… NYOMOZÓ: (kiabál) Adja ide a diákját! GÁBOR: (felháborodva) Azt hiszi, hogy szórakozom? (átadja) NYOMOZÓ: (hosszan nézi) Értem. Jog ELTE. (gépeli) Az eszem megáll. Hát hova jut ez a világ… (szomorúan) GÁBOR: Ezt mondom én is. NYOMOZÓ: Maga csak ne mondjon semmit, csak akkor, ha kérdeztem, megértette? Na, kezdje a mesét. Gondolom, mint joghallgató akkor tudja, hogy mikre vagyok kíváncsi. GÁBOR: Honnan kezdjem? NYOMOZÓ: Mondjuk az elejéről! GÁBOR: (monoton hangon) Budapesten, a Déli pályaudvarnál találkoztam a többiekkel, hogy elutazzunk a Fehérvár- Újpesti TE magyar bajnoki NB1-es labdarugó mérkőzésre, amelyet Székesfehérváron, a Sóstói stadionban… NYOMOZÓ: (közbevág) Na, ne szórakozzon! Kik azok a többiek? GÁBOR: Hát így, ahogy itt vagyunk. NYOMOZÓ: Aha. (belenéz az egyik lapba) Gondolom maga se tudja a két szökésben lévő társának a nevét? És elérhetőségüket?
10
GÁBOR: Most találkoztam velük először. NYOMOZÓ: Na persze. GÁBOR: Komolyan. NYOMOZÓ: Folytassa. GÁBOR: A 10es vonattal mentünk le. El is indultunk, amikor valakinek eszébe jutott, hogy ugorjunk le Gárdonyba fürdeni egyet, még a meccs előtt. NYOMOZÓ: Kinek jutott az eszébe? GÁBOR: Nem tudom. De ez lényegtelen a nyomozás szempontjából szerintem. NYOMOZÓ: Majd én eldöntöm, mi a lényeges és mi a nem. Szóval, ki volt? GÁBOR: Nem tudom. Szerintem az egyik srác, aki szökésben van. NYOMOZÓ: Valahogy sejtettem, hogy ő mondta. Tovább! GÁBOR: Lementünk, és megláttuk a fehérváriakat. Mindenki bekattant és rájuk mentünk. Mondjuk őket se kellett félteni. Egyből felálltak. De csúsztak. NYOMOZÓ: Beszéljen már normálisan, egy joghallgatóhoz illően. Csúsztak, felálltak. Ez mégiscsak kihallgatás. És ne legyen már ilyen flegma. Maga nem olyanok, mint ezek itt. Ne próbálja megjátszani magát. GÁBOR: Én nem játszom meg magam. NYOMOZÓ: Dehogynem… maga felvett egy pózt. Hát nem látja, hogy nekik nincs vesztenivalójuk. (hallgat) Hát hova jut így a világ fiam, ha már a leendő értelmiség is így viselkedik, ahogy te? GÁBOR: A világ? A világ formál ilyenné engem, és nem én a világot. Ne lásson akkorra császárnak, hogy én változtatom meg, a világ változtat meg engem. Mindenkit. Magát is, és engem is. Nincs menekülés előle. NYOMOZÓ: Ne próbáld meg felmenteni magad fiam. Persze, könnyű feltenni a kezünket, hogy én ártatlan vagyok, nem tehetek semmit. Ilyen a világ. Csakhogy a világot igenis az ember alakítja. Ha mindenki így viselkedne, ahogyan te és a barátaid, itt fenekestül felfordulna minden. Én ezért lettem rendőr, hogy ennek gátat szabjak. GÁBOR: Miféle rendről beszél? Maga védi ezt az egész káoszt, hát nem veszi észre? Maga jól érzi itt magát?
11
NYOMOZÓ: Én akkor érzem magam jól, ha minden a törvényes keretek között megy. GÁBOR: Milyen törvényes keretek között? Hát nem néz tévét? Mit csináltak a rendőrök 23-án? Ugyanazt, mit én. De ők megússzák, én nem És én vagyok a bűnöző? Nem ártottam senkinek! NYOMOZÓ: A világban rendnek kell lennie. És ha nincs a tévéostrom, nincs 23-dika sem. Nyugalom lenne most… GÁBOR: (közbevág) De én ezt nem akarom elfogadni. Érti? Amerre a világ tart. Nem akarok felnőttként mintapolgár lenni ebben a cirkuszban. NYOMOZÓ: Miféle cirkuszban? GÁBOR: Amiben élünk, hogy miniszterelnők hazudik, es nincs következménye. Hogy eladják az egész országot. Hogy gyűlölik egymást az emberek. Szeretnék reagálni erre az egész mocsokra, de meg van kötve a kezem. Csak a mocsok, a sár ömlik mindenhonnan. Ez megy a tévében, ez moziban, a játékokban, de az emberek többsége elítéli az erőszakot, békét akar. Mennyire álszent ez az egész. Hogyan maradjak normális egy ilyen világban? NYOMOZÓ: Ti csináljátok a cirkuszt, nem veszed észre? GÁBOR: Az a baj, hogy fogalma nincs, hogy miről beszélek. NYOMOZÓ: De hát mit akarsz, hogy rendezzünk gladiátor viadalokat? GÁBOR: Nem. De régen még volt legalább becsület. Ha valami nem tetszett, ki lehetett hívni az illetőt párbajra. Most meg némán el kell tűrni ezt a sok mocskot és szart. Itt nem lehet kiengedni a gőzt. Ezért van ennyi kattant ember az utcákon. Itt nem lehet kiengedni a gőzt! NYOMOZÓ: (irónikusan) A gőzt? Hát hány éves vagy? Mi bajod van neked? Nincs barátnőd? GÁBOR: Maguk rendőrök nem értenek semmit. De az emberek többsége sem ért meg minket. NYOMOZÓ: Fiatal vagy még barátom. Az élet erről szól: tűrni, tűrni és tűrni. GÁBOR: Tűrni… Faszt. Miért vagyok itt? Ők is verekedni akartak, meg mi is, miért kell ebből ügyet csinálni? NYOMOZÓ: Azért, mert megbotránkozást váltottatok ki az emberekből, akik kimentek a standra, hogy kiengedjék a gőzt és kipihenjék magukat. Egész héten tűrtek, és erre
12
ahelyett, hogy nyugisan elfagyizgattak volna, végig kellett nézniük a futballhuligánok ámokfutását. Igenis, a társadalomra veszélyes egyéneket ki kell szűrni… GÁBOR: Szóval úgy gondolja, hogy én veszélyes vagyok a társadalomra… ez a lényeg! NYOMOZÓ: Nem tudom, hogy szerinted mi a lényeg, csak azt, hogy ez futballhuliganizmus, és bűncselekményt követtél el. GÁBOR: Ugyan, (legyint) nem kell ezt felfújni. Pénzbírság vagy max. felfüggesztett. Én nem voltam még büntetve, úgyhogy inkább pénzbírság. Kétségtelen, hogy anyagilag nem vagyok eleresztve, de majd dolgozok. NYOMOZÓ: Oké. Csak van egy kis bökkenő. Az egyik fehérvári azt mondja, hogy ellopták a pénztárcáját. GÁBOR: És? NYOMOZÓ: És a személyleírás alapján úgy fest, hogy te. GÁBOR: Micsoda? (felül) Ez a hülyeség? Nem vagyok én tolvaj! A verekedést azt vállalom. NYOMOZÓ: Azt kár is lenne tagadni, 100 tanú van. A csoportos garázdaság az alap. De gondolom erre magadtól is rájöttél. GÁBOR: Persze, hogy rájöttem! Nem véletlenül tartottak bent pont hármunkat. NYOMOZÓ: Inkább megköszönhetnéd nekünk, hogy ilyen rendesek voltunk, hogy a többieket csak tanúként hallgattuk ki, és csak hármótokat tartottunk bent. GÁBOR: Ez valóban rendes maguktól. Bocsánat. De ez a lopás elképesztő! NYOMOZÓ: Nem én mondom, ez a vád. GÁBOR: Még hogy ez a vád! Úristen! Ezt csoportos rablásnak fogják venni. És az nem felfüggesztett! Ott könnyen letöltendőt kaphat az ember! NYOMOZÓ: Nézd, ha valóban nem vetted el a pénzt, akkor nincs mitől félned. GÁBOR: Persze hogy nem vettem el! A kis szemét. A sárgapólós gyerek volt, igaz? NYOMOZÓ: Ezt feljegyezzük. GÁBOR: Micsodát? NYOMOZÓ: Hogy tudod, kiről van szó.
13
GÁBOR: Ugyan, ne csinálja már! Persze, hogy tudom, vele voltam egy párban, úgy ütöttem ki! Vissza akar szúrni a kis szemét. NYOMOZÓ: Ezt is feljegyzem, hogy bosszúra gyanakszol. GÁBOR: Mi másra? De ezt be is kell tudni bizonyítani. Nem volt nálam semmi. Nem vagyok tolvaj! NYOMOZÓ: Van itt egy másik probléma is. GÁBOR: Ne kíméljen… NYOMOZÓ: Az egyik társa, akit tanúként hallgattunk ki - lássuk csak bizonyos Z. Balázs azt állítja, hogy ő látta az esetet. GÁBOR: (nevet) Ugyan már, átlátok én a szitán. Ez a jól ismert trükk, tudtam, hogy ezzel be fognak próbálkozni. Persze, a legjobb barátom itt a társaságban. Rosszul választottak nevet. NYOMOZÓ: Itt van a… GÁBOR: Ismerem én ezt. Mindenki magára vallott, aztán megvárják, hogy beismerő vallomást tegyek, utána meg kiderül, hogy csak kamu volt az egész és senki nem vallott semmit. Most tanultuk a suliban. NYOMOZÓ: Nézd, sajnálom, de tényleg az a helyzet, hogy a barátod… GÁBOR: Nézze, maga tök rendesnek látszik. Ezt látom. De hazudni azt nem tud jól. Talán pont ezért, mert maga jó arc. Csak akkor hinném el, ha ideadná a Balázs aláírt vallomását, de mivel azt nem lehet, erről ne is beszéljünk többet. NYOMOZÓ: (ingerülten) Tessék, itt van, nézze meg a saját szemével. Ilyenek a legjobb barátai az embernek! (odadobja az asztalra Gábor felé a lapot. Gábor megfogja a lapot és elkezdi olvasni. Kiesik a kezéből. Elsötétül minden.) NYOMOZÓ: Rendben ennyi! (rendezgeti az iratait) Tizedes! RENDŐR: Uram! NYOMOZÓ: Vezesse be a másik két vádlottat! RENDŐR: Parancs! (el, majd néhány másodperc múlva megjelenik Ákos és Norbi)
14
NYOMOZÓ: Mint tudják, kötelezően ki kell értesítenünk valamelyik hozzátartozójukatcsalád, barát, barátnőt. Ez a hivatalos - kötelező eljárás. Nézzük… (lapoz az iratokba, olvassa őket majd Ákosra néz) Maga ugye Ákos? ÁKOS: Én vagyok. NYOMOZÓ: Kit hívjunk fel? ÁKOS: A szüleimet. NYOMOZÓ: Telefonszám? ÁKOS: 06 5466 7949 NYOMOZÓ: Rendben. (újra elkezd lapozni az iratai között) Maga ugye Norbert? (bólint neki) Magának kit hívjunk fel? NORBI: Nálunk nincs telefon. NYOMOZÓ: Hogyhogy nincs telefon? NORBI: Úgy, hogy nem vezették be. NYOMOZÓ: Jó, akkor adjon meg mobil számot! NORBI: Nincs nekik. NYOMOZÓ: Na jó, ne szórakozzon velem, késő van már, haza szeretnék jutni minél hamarabb. NORBI: Komolyan! NYOMOZÓ: Akkor adja meg valamelyik rokonának a számát, vagy a barátnőjét, bánom is én, nekem mindegy, de valakinek tudnia kell arról, hogy itt van. NORBI: Azoknak meg nem tudom a számukat fejből. NYOMOZÓ: (elveszti a türelmét) Na jó, ebből elég. Adja vissza a személyijét. NORBI: (előveszi és átadja) Minek? NYOMOZÓÓ: (nézi és olvassa) Állandó lakcím… (felveszi a telefont) A ceglédi kapitányságot kérem! (…) Köszönöm! Halló? Itt Somogyi zászlós! Kérnék egy járőr kocsit Ceglédbercel, Kossuth út 23 per a szám alá Berger Norbert szüleihez (…) Igen NORBI: Uram elnézést… ! (félénken. A nyomozó észreveszi, de ügyet se vet rá)
15
NYOMOZÓ: Közlendő: Berger rendőrkapitányságon őrizetbe vették.
Norbert
nevű
gyermeküket
a
gárdonyi
NORBI: (határozottabban) Uram! NYOMOZÓ: (félrerakja a kagylót) Mit akarsz? NORBI: Talán anyámnak a régi mobilszámát fel lehetne hívni… NYOMOZÓ: (közbevág) Ugyan nem probléma! Kimennek szívesen a kollegák, ne izgulj emiatt! NORBI: A rohadt életbe! (halkan el) NYOMOZÓ: (tovább) Most szállítjuk át a Fehérvári fogintézetbe. A vád ellene csoportos garázdaság és könnyű testi sértés. Ennyi, köszönöm. (lerakja a telefont) Na, megjött az emlékezőtehetséged fiam? (Norbi hallgat) A szüleid biztos, hogy örülni fognak hajnali háromkor a hírnek. Na, és akkor neked Gábor, kit hívjunk fel? GÁBOR: Mindegy… mondjuk a nővéremet… O656347453 NYOMOZÓ: A nővéredet… Rendben. Ezeket a papírokat írjátok alá srácok! (odanyújtja a tollat Gábornak, majd az továbbadja a többieknek) Aláírjátok, hogy jól bántunk veletek, illetve azt, hogy 11 órát töltöttek el nálunk. RENDŐR: Uram, megjött az autó. NYOMOZÓ: Rendben, akkor tegye a dolgát. (A rendőr elővesz három bilincset. Először Ákost és Norbit bilincseli meg, végül Gábort. Felemeli a kezét és hosszan nézegeti a bilincsei.) RENDŐR: Kint van a rabszállító srácok. Menjünk. (Kimennek, a rendőr hátulról tereli őket kifelé. Kintről hangok hallatszanak: „Jó estét uraim, a fehérvári büntetés-végrehajtástól jöttünk. Velünk jönnek be a fogintézetbe. Legyenek nyugton és nem lesz semmi gond az út során… becsukódik mögöttük az ajtó és a hang elhallgat. A nyomozó elrendezgeti az iratokat, kikapcsolja a gépet- az eddig kicsit zavaróan zúgó hang elnémul. Feláll, leveszi a fogasról a kabátját, felveszi, leoltja előbb a kislámpát, felveszi a táskáját, majd kimegy- előbb a rendőr és utána ő maga miközben lekapcsolja a lámpát. A szín elsötétül, Gábor jeleneik meg újra szokásos öltönyében) GÁBOR - Kemény időszak volt. Sokat lehetett tanulni belőle. Balázzsal azóta sem találkoztam. Hívott párszor, de nem vettem fel. Nem akartam elküldeni a kurva anyjába. A kurva anyádat, Balázs! 70 órát voltam bent, de minden percére emlékszem. Nem
16
dohányzó cellába kértem magam, mondom akkor, hátha valami korrektebb figura lesz a cellatársam. Két ágy volt bent, és az egyiken ott feküdt egy nagydarab cigány fickó. Mint a filmekben, első kérdésem, mikor beléptem, tudod, kezemben a törülközővel, ágyneművel, szappannal: „Téged miért hoztak be?” Teljesen kivoltam, de aztán jó arc volt a figura Rögtön lefeküdtem, mert alig álltam már a lábamon. Talán ha 5 percet feküdtem, amikor egyszer csak a fickó felpattant, és elkezdett fel alá járkálni. Mondom, te mit csinálsz? „Már 24 napja bent vagyok, és totál elgémberedtek a lábaim, muszáj egy kicsit járkálnom.” Tolvaj volt az arc egyébként, nyári táborokat tört fel Zánkán, és egy közúti ellenőrzésnél bukott le. Nem kis pech. Persze neki ott nem mondtam, de azért elég szemétség gyerekektől lopni meg minden. „Te mit csináltál?” Verekedtem. Hallotta a rádióban. „Szerintem téged is bent tartanak legalább 30 napig.” Életemben nem éreztem magam olyan szarul, mint amikor ezt kimondta Kemény időszak volt az biztos, és ez a megbilincselés nagyon bennem maradt. Nehéz volt miután kijöttem. Feszültség teli napok - hetek voltak. De azért emlékszek egy szép pillanatra.
3. Jelenet
Erdély GÁBOR, ANITA (Anita bújik ki az egyik domb mögül, megy a közönség felé, miközben néz jobbra- balra, arca sugárzik az örömtől.) ANITA: Gyere! Gyönyörű ugye? Ez itt a vilag közepe. Bárcsak lennének szárnyaim és repülhetnék a hegyek felett. Keresztül – kasul, hegyeken át, völgyeken keresztül. Annyira szép itt minden. GÁBOR: Valóban csodálatos… ANITA: Igaz? Nézd meg azt a kopár sziklafalat. Gyere ide, látod? GÁBOR: Milyen kopár, és ugyanakkor milyen gyönyörű! ANITA: Mintha a mai kor embere lenne. (csend) Jaj! Nézd, ott vagyok! Nézd! Ott repülök, sas vagyok! GÁBOR: Úristen, mekkora szárnyai vannak! Nem is csapkod, csak széttárja őket, és úgy egyensúlyozva úszik a levegőben. Repül, amerre viszi a szél. ANITA: Nem. Megkeresi a helyes légáramlatot, és ő választja ki, melyiken akar menni. GÁBOR: De utána már a szél viszi? ANITA: Igen. (halkan) Utána már a szél viszi.
17
GÁBOR: De mi van, ha irányt akar változtatni? ANITA: Nem tudom. Szerintem meg kell várnia, amíg a szél lendülete alább hagy, és akkor ha elkezd újra csapkodni a szárnyaival, talán irányt tud változtatni (csend) Gyere, üljünk le ide, itt annyira szép. GÁBOR: Nagyon… még órákig tudnám nézni azt a falat, akkor sem tudnám megunni. ANITA: Órákig? Egy életen át... Jaj,gyere ide kicsi keresztfiam! (megcsókolja) GÁBOR: Ne hívj így, mert nem szeretem… ANITA: De az vagy! Nekem mindig az maradsz. GÁBOR: Tudom, de attól, hogy itt be lettél írva a könyvbe még nem jelent semmit. Csak nyolc évvel vagy idősebb, mint én! ANITA: Csak… GÁBOR: És különben is, a tegnap este történtek után más dimenzióba kellene helyezni a kapcsolatunkat. ANITA: Én nem tudom… nekem te mindig a kicsi keresztfiam maradsz. GÁBOR: De nem lehetne közöttünk több? ANITA: (hallgat) A tegnap éjszaka felejthetetlen volt, és biztos, hogy örökké emlékezni fogok majd rá, (csend) de én csak ennyit akarok. (Gábor csalódottan elűl mellőle) Csalódott vagy? GÁBOR: Igazából nem. ANITA: Ne felejtsd el, itt és most én hozom a nagyobb áldozatot kettőnk közül. Tudod nekem itt van István. GÁBOR: Tudom. ANITA: És szeretem. István nagyon intelligens es sikeres üzletember… GÁBOR: Ó persze… Meg beteg! (feláll) Hogy nálánál 25évvel fiatalabb nővel keverjen! Milyen undorító! (rázza a fejét) ANITA: Vigyázz miket beszélsz, te gyerek! GÁBOR: “Sikeres üzletember.” (leporolja magáról a port és a füvet) Hánynom kell azoktól, akik sikeresek a mai világban!
18
ANITA: Jaj, ne legyél már ilyen féltékeny csacsi. Gyere ide! (magához húzza) Inkább, hogy örülnél, hogy olyan szép volt tegnap este. GÁBOR: Jó, persze... Csodálatos érzés, hogy 12 év plátói szerelem után, beteljesül ez az álom. Persze szomorú is, hogy ezzel lezárult. Olyan jó volt várni. ANITA: 12 év... Döbbenet. Még mindig előttem van, amikor a nővéreddel együtt betoppantatok. Te 8 éves voltál, én 16. GÁBOR: Első látásra belédzúgtam… ANITA: Ugyan menjél már! GÁBOR: Akkor is ilyen gyönyörű voltál. Gyönyörű. És a mosolyod is pont ugyanilyen volt, mint most. 12 éve már, hogyha a szerelem szót meghallom, rád gondolok. És hányszor vertél meg emiatt? (legyint egyet felé, nevetés) Mert sokkal erősebb voltál. ANITA: Hé, még mindig (viccesen pofon vágja) GÁBOR: Mekkorákat tudtál adni. ANITA: Mert meg is érdemelted. A nővéred rá a tanú. Ha ő nem véd meg, akkor tiszta kék zöld foltos lettél volna mindig! GÁBOR: Hát igen, jó párszor bevédett. ANITA: Tényleg, mi van vele? GÁBOR: Nem tudom, régen beszéltünk már. Talán még a Lacusék esküvőjén. ANITA: Borzasztó. Pedig össze voltatok nőve. Mennyire szeretett téged… GÁBOR: Aha (kényelmetlenül) ANITA: Mintha az anyád lett volna. GÁBOR: Igen, és bátorított is mindig, hogy ne hagyjalak nyugton… ANITA: És lám még is lett az eredménye (kacag) GÁBOR: De azt a levelet magamtól írtam... ANITA: Annyira meglepődtem rajta… De örültem, hogy újra felbukkantál. Nagyon eltűntél. GÁBOR: Igen, pörögtek körülöttem a dolgok.
19
ANITA: Gondoltam rád a tévéostromnál. Tudtam, hogy ott vagy az első sorban. GÁBOR: Honnan? ANITA: Ha valami nagy balhé van, legyen az foci vagy politika, akkor neked is mindig ott kell lenned, igaz? GÁBOR: Ez kedves tőled. De a két dolog az teljesen külön tészta. A foci egy jó buli, de a politika az már véresen komoly. ANITA: Hiába, ha nem értek el vele semmit, és úgy tálalják, hogy focihuligánok őrjöngnek mindenhol. GÁBOR: Tény, hogy a kettő között van kapocs. Mindenkit ismertem az első sorokban. Mindenki szurkoló volt. Én is. ANITA: Na, dehát, ezzel járatjátok le ezt az egész ügyet. GÁBOR: Mi járatjuk le? Azt hiszed, hogy nem lenne más, jobb dolgunk? Itt közölünk mindenki az életével játszik! Mindenkinek van már valami ügye! És elfogtak négyszáz embert! Érted? Engem is elvihettek volna és akkor én se lennék itt, az tuti! ANITA: Saját magatoknak keresitek a bajt! GÁBOR: Ha nem tűnt volna fel, miattad, miattatok is kockáztatom a jövőmet! ANITA: Miattunk? Miattam? GÁBOR: Igen. Itt a románok gyűrűjében… (elfordul) ANITA: Mi köze van a két dolognak egymáshoz? GÁBOR: Hogyhogy mi köze? Hogy ne legyetek itt egyedül! Hogy lássátok, hogy valakiknek még fontosak vagytok! ANITA: Nem értem miket beszélsz? Különösen december ötödike után. Köszönjük, nem kérünk semmit! És attól, hogy elfoglaljátok a tévét és felgyújtotok pár autót még nem fognak ránk jobban odafigyelni az emberek. És nem is kell! GÁBOR: Legalább látta a világ, hogy valami nincs rendben nálunk! És csak így volt értelme! Mit gondolsz, ha 56-ban is csak állnak egy helyben az emberek, ünnepelnénk ma? ANITA: Hogy kapcsolhatod össze ezt 56-al? Akkor volt egy külső hatalom, de ezt a kormányt ti választottátok meg magatoknak.
20
GÁBOR: Én ugyan nem. ANITA: El kell fogadod a többség véleményét! Én is elfogadom Trianont, és hogy itt élek. És mellesleg a románok sem olyan veszedelmesek. Hidd el, hogy több magyarban csalódtam már, mint románban. GÁBOR: Ugyan már! ANITA: Könnyű neked itt magyarkodni. Átjössz egy hétre, és azt hiszed te vagy itt a nagy hazafi. Én nagyon jól érzem magam itt, és sok román nagyon kedves. Ne keverj bele minket a vandalizmusotokba. GÁBOR: Miféle vandalizmusról beszélsz? Azért mert kigyulladt néhány autó? Az a vandalizmus, amiben élünk! Hát te se érted? Ez az egész. Itt és most! Hát nem zavar, hogy idegenek között élsz!? Hogy a saját országodban nem tanulhattál magyarul az egyetemen!? Hogy a munkahelyeden románul kell beszélned!? ANITA: Meg lehet szokni. Mindent meg lehet szokni. GÁBOR: Ne mondj ilyet! Ebbe nem lehet beletörődni csak így! A kurva életbe! ANITA: Mert mit akarsz? Harcolni? GÁBOR: Nem tudom, de valamit! Mindenki csak ül, és nem tesz semmit! Éli mindenki az unalmas, nyomorult életét! Az öregeknél a legfontosabb kérdés, hogy legyen mit holnap kajálni, a fiataloknál meg, hogy legyen mit holnap szívni. Komolyan. Mindenki szív. Én legalább csak iszom. Leszar mindenki mindent! Nincs semmi, egy rohadt nagy űr van! De persze mi vagyunk a huligánok, a felforgatók, akik veszélyeztetjük ezt az egész szar rendszert. Az ilyen Pista - féle üzletembereknek fogalma sincs… ANITA: Légy szíves ne hívd Pistának, Istvánt. GÁBOR: Ó, mert akkor mi lesz? Azt ne hidd már, hogy szeret. ANITA: István igenis szeret. Érzem. Nagyon intelligens, szereti a kultúrát és értékeli a munkámat. GÁBOR: Én is imádom a színházat! ANITA: De az más, ha érett fejjel imádsz valamit és nem tinédzserként. Így van ez a szerelemben is. GÁBOR: Tinédzserként az imádatod legalább őszinte. Szerintem ez a fazon csak azért imádja a színházat, hogy utána este téged is tudjon! Átlátok én a szitán.
21
ANITA: Dehogy látsz át! Idegesít, hogy nemcsak a tiéd vagyok, hanem meg kell osztoznod vele rajtam! GÁBOR: Mit tud ez a fazon a szerelemről! Csak azért kellesz neki, hogy megdugjon és villogjon veled. Ismerem én ezt a fajtát, hidd el. Nem értelek komolyan… Itt vagyunk mi fiatalok. És akkor te leállsz egy nyugdíjassal. Van három gyereke és te a fiával járhatnál! És különben is, hogy szeretheted, ha tegnap lefeküdtél velem? ANITA: Te más vagy… Hagyd abba. Hát nem azért jöttél át, hogy megkapj? GÁBOR: Azért. De tudat alatt talán azért is, hogy a szívedet megkapjam. De téged már beszívott a szenny… (hosszú csend, elfordulnak egymástól) ANITA: (Gábor felé fordul, hátulról átöleli) Amíg élünk, fontos részei leszünk a másiknak. Legalábbis te az leszel az enyémben. (csók) GÁBOR: Olyanok vagyunk, mint ez a sziklafal. Gyönyörű és mégis sivár. ANITA: Gyönyörű sivárság a kapcsolatunk. (csend) Menjünk, jó? GÁBOR: Menjünk. ( elindulnak) ANITA: Jaj várj, a pokrócot itt hagytam. Mindjárt megyek… (összeszedi a pokrócot, és a szín elsötétül) Furcsa, de itt éreztem magam boldognak. Csodálatos volt ez az egész hét, együtt a gyermekkori szerelemmel. Pistáról nem beszéltünk ezután. De később találkoztam vele egyébként, mikor Anita feljött Pestre. Nyomta szöveget, hogy ő milyen nagymenő, meg minden. Es mennyi mindent hallott már Anitától rólam és hogy mennyire örül, hogy megismerhet. Ha tudta volna, hogy lefeküdtem vele. Barom! (nevet) Ez volt életem legboldogabb hete. De haza kellett jönni.
22
II. FELVONÁS 1. Jelenet
Kávéház GÁBOR, KRISZTA, PINCERLÁNY, KÉT VENDÉG GÁBOR: Furcsa volt hazajönni. Egy álom, ami beteljesült. Minden gyerek álmodik valamiről. Ti is biztos álmodoztatok, gyerekkorotokban sok mindenről. Pénzről, tudásról, karrierről, világ körüli utakról, a lottó ötösről, autókról, nőkről… az én álmaim nagyon sokáig csak Anita körül forogtak. A plátói szerelem minden pillanatát átéltem, és talán nincs is csodálatosabb lefeküdni azzal a nővel, akibe 8 évesen olyan szerelemes voltál, mint egy csacsi - és utána több mint 12 évig epekedsz utána. Ezt nem is lehet szavakba foglalni. A búcsút se. Különös. Ilyenkor mindig azt gondolom, bárcsak nem lettem volna annyira boldog, hiszen ha az ember boldogtalan egész életében, akkor nem is érhetik nagy csalódások. Igaz? (Színpad jobb oldala, totál a végén bárpult, pár poszterrel- egy jól menő belvárosi igényes Kultur-kocsma. Asztalok kockás piros-fehér terítőkkel, málnaszörppel.Kriszta belép a bárba. Odamegy a pulthoz.) KRISZTA: Jó napot, egy mentes ásványvizet kérek! PINCÉRLÁNY: 250 lesz. KRISZTA: Köszönöm! (Nézi a másik két vendéget. Csendesek, de néha fel- felnevetnek. Majd belép az ajtón Gábor.) GÁBOR: Ne haragudj a késésért, beragadtam. KRISZTA: Te szemét! (pofoncsattanás) GÁBOR: Mi van, elment az eszed? Nyugodj már le, nem ezért jöttem. KRISZTA: Te utolsó szemét állat! GÁBOR: Most már elég, mert kapsz egyet! Ülj le és ne kiabálj. Mindjárt jövök. Kisasszony, egy sört kérnék! PINCÉRLÁNY: Máris! Annyit azért hadd mondjak, hogy nem tudom, mi ez az egész, de ne itt rendezzék le. GÁBOR: Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj. Mindig is ilyen heves természet volt. De nem lesz baj.
23
PINCÉRLÁNY: Nem szeretem az erőszak semmilyen formáját se. Pláne nem itt a munkahelyemen. Nem kell a balhé. GÁBOR: Világos. Köszi szépen. Mennyi lesz? PINCÉRLÁNY: 300-at kérek GÁBOR: Köszi! (visszamegy az asztalhoz, és leül.) KRISZTA: Elmondtad neki, hogy vagyok? GÁBOR: Nem. KRISZTA: Micsoda? Te rohadt szemét önző állat. Hogy tudtál hazudni neki? Ez nem volt jellemző rád! Mindig is kíméletlenül őszinte voltál. GÁBOR: Öregszem. Csak akartam egy hét felhőtlen boldogságot, mint régen. éreztem, hogy elrohad körülöttem minden.
Azt
KRISZTA: Hazudnod kellett, hogy boldognak érezd magad. Szánalmas vagy! GÁBOR: Nem érdekel mit mondasz. Most a sértődöttség beszél belőled. (csend) Úgy látszik, ha az ember igazán boldognak akarja érezni magát, akkor hazudnia kell. Tuti nem lett volna olyan jó, ha tud rólad. KRISZTA: Kímélj meg a részletektől jó? Csak azt nem értem, ha neki hazudtál, nekem miért mondod el? Mi a bajod? GÁBOR: Nem tudom… Annyira félek. Nem akarok sablon életet élni! KRISZTA: Sablont? GÁBOR: Minden ember… Nehéz ezt megmagyaráznom. Minden ember megszületik, úgy átlagba, óvoda, iskola, gimi, egyetem vagy valami más, munka ezerrel, csak arról szól minden, szerelem, házasság, gyerek, még egy, szülő lesz, nagyszülő, unokák, nyugdíj, meghal és utána senki sem fog rá emlékezni pár év múlva. Semmi maradandót nem tudsz alkotni. És ez annyira nyomasztó… (a két vendég hangosan felnevet) KRISZTA: Nem értelek… GÁBOR: Nem történik semmi különös. KRISZTA: Miért? Ezek a különös dolgok kellenek? Hogy lehet, börtönbe kerülsz? És megcsalod a barátnődet?
24
GÁBOR: Nem tudom. Kapkodok. Nem tudom, hogy mit akarok. Nincs semmi cél az ember előtt. Mindenki éli a nyomorult életét. Nem vagy semminek az alkotóeleme. Érted? Régen az emberek összeálltak egy cél érdekében. Mondjuk 48-ban… vagy Trianon után is, az ember odatette magát. Hogy visszavegye, amit elvettek. Akár az élete árán is. El tudsz ilyet képzelni manapság? Hogy az ember ne csak saját magára gondoljon? KRISZTA: Ezt pont te mondod? Egy hétig kefélsz egy másik csajt, a nagy szerelemedet. Erről kéne beszélnünk és rólunk, erre hadoválsz itt össze vissza, mindenről. GÁBOR: Olyan zavaros minden. KRISZTA: Mi a fene bajod van? GÁBOR: Ott kezdődött minden Szárszón. KRISZTA: Mi a fenéről beszélsz? (a két vendég hangosan felnevet) GÁBOR: A faszért nevetnek ilyen hangosan… Szóval… Hogy költözzünk össze. Még nem voltam erre felkészülve. Érted? Hogy ketyeg az órád, meg mit tudom én. KRISZTA: De persze milyen jó dolgod lesz a börtönben. GÁBOR: Furcsa, de tök boldognak éreztem magam akkor, amikor rám rakták a bilincset. Arra gondoltam, hogy ilyen nem minden emberrel történik meg. Kiráz a hideg az egésztől, de mégis, maga ez a pillanat. A boldogság egy pillanata, amikor kattant a bilincs. Hogy kivonnak a forgalomból. Hogy nem kér belőlem a világ. Mert én sem kérek belőle. Persze utána már borzasztó volt. KRISZTA: Tiszta hülye vagy, egy ilyen szurkolói baromság miatt kockáztatni a jövődet! GÁBOR: Az egész egy rémálom volt, és persze, félek, hogy.... (a két vendég hangosan felnevet) Hé, srácok, nem lehetne egy kicsit halkabban? Beszélgetünk! Illetve beszélgetnénk, ha nem nyerítenétek közbe állandóan. VENDÉG1: Oké, bocsi, ne haragudj! KRISZTA: Megkérhetted volna kedvesebben is őket. GÁBOR: Ugyan. (iszik egyet a söréből) KRISZTA: Akkor most mi lesz velünk? GÁBOR: Azt hittem, hogy szakítani akarsz!
25
KRISZTA: Nem tudom… én még mindig szeretlek. És ha megbántad, amit tettél, én szívesen folytatnám… GÁBOR: Én nem … Engem ez nyomaszt…és hiányzik a családom… KRISZTA: Milyen család? Már nem emlékszel? Szelektív a memóriád? Én kapartalak ki a szarból! Ha én nem lettem volna, már rég a süllyesztőbe lennél! Rég! GÁBOR: Miféle süllyesztőről beszélsz? Pontosan ez a süllyesztő, amiben most vagyok. Akkor jól éreztem magam… Most meg nem. KRISZTA: Micsoda? Nem érzed jól magad? Hogy volt egy barátnőd, aki szeretett, és hogy egyetemre jártál? És hova fogsz most kerülni? Vége lesz a kapcsolatunknak a te hibádból és ki fognak rúgni az egyetemről. GÁBOR: De milyen emberekkel vagyok ott körülvéve? Utálok mindenkit! KRISZTA: Persze, mert a focis barátaidra aztán lehet számítani. (Ekkor a két vendég felnevet megint. Gábor felugrik és odalép) GÁBOR: Mi a fasz van, nem megmondtam, hogy kussoljatok? Hát nincs már egy csendes, nyugodt hely ebben a rohadt városban? Mit nyerítetek állandóan? Na mi van haver, valami nem tetszik? VENDÉG1: (ijedten) Nem… GÁBOR: Álljatok fel, aztán játsszuk le… gyertek, kettő az egybe adom a boxot. VENDÉG2: Nem, nem, már úgyis éppen menni készültünk… PINCÉRLÁNY: (szedelőzködnek, miközben odarohan a pincérnő is) Mit képzelsz magadról, hogy elüldözöd a vendégeimet? GÁBOR: Már úgyis épp menni készültek! VENDÉG2: Igen, viszlát… PINCÉRLÁNY: Viszlát! (Gábor felé fordul) Ide figyelj, engem is idegesített ez az állandó hahotázás, de el kellett tűrnöm, mert itt dolgozom. GÁBOR: De nekem nem kell eltűrnöm! PINCÉRLÁNY: De neked is el kell, vagy ha zavar, mehetsz máshova…
26
GÁBOR: (közbevág) Engem zavar és én menjek el? Milyen alapon! Rájuk szóltam tök normálisan mondták, hogy oké… Erre megint… PINCÉRNŐ: Most már mindegy. Többet úgyse jönnek ide… GÁBOR: Majd jönnek helyettük mások. PINCÉRLÁNY: Nézd, milyen pangás van… Erre te elüldözöd ezt a keveset is… becsődöl a bolt, én meg mehetek az utcára. GÁBOR: Ne haragudj, de nem hiszem, hogy ezen fog múlni az életed… szerintem. PINCÉRNŐ: Dehogynem! Az élet pontosan ilyeneken múlik… El se hinnéd, hogy milyen kis apróságokon. GÁBOR: Ne haragudj… (visszaül, miközben a pincérnő megfordul és elmegy) Nagyon bunkó voltam? (Krisztához) KRISZTA: Az… GÁBOR: Csak azt ne mond, hogy téged nem idegesített ez a két barom. KRISZTA: Idegesített, de ezt nem lehet csinálni GÁBOR: Mért nem? A gyerekeknél persze lehet. Valami nem teszik nekik, elintézhetik egymás között. Jó kapnak büntetést a szülőktől vagy az óvó nénitől, de az más. Itt meg ha valami nem tetszik, neked kell elmenni, vagy ha nem, egyből jön a rendőrség, és tönkreteszi az életedet. KRISZTA: Már nem vagy gyerek! GÁBOR: Tudom, hisz sört iszok és szőrős a pofám… Na, ezt már szeretem, amikor te is mosolyogsz. Ne haragudj, rám. Nem akarlak bántani. De úgy érzem, hogy te jobbat érdemelsz. KRISZTA: Na, csak ezzel a közhelyes baromsággal ne gyere… Mond, hogy meguntál, vagy fiatalabb, szebbet nőt akarsz, vagy valakit, aki jobb az ágyban, vagy bánom is én, csak ilyet ne mondj... GÁBOR: Pedig tényleg ezt gondolom… És ezek a zsarolásaid. Mindig meg kellett küzdenem a dolgaimért. KRISZTA: Miről beszélsz már megint?
27
GÁBOR: A jogot is csak miattad kezdtem el. Sokkal jobban szerettem volna történész lenni. Minek csináljak olyat, amit nem szeretek és nem is érdekel… Túlságosan befolyásoltál. És elmartál a családomtól… KRISZTA: Hálátlan vagy! Hol lennél nélkülem, hol? És nézzél már rá a családodra? (dühösen) A kis imádott nővérkédre… GÁBOR: Ne beszélj így a családomról! Az ember válthat mindent, de családot azt nem. Másfél éve nem is láttam! Lehet, hogy megváltozott már! Honnan tudod? Honnan tudjam? Most legalább már beszéltem vele. És most is segített. Te meg folyamatosan ellene lázítottál! KRISZTA: Azok után, amit mondott rólam? Az a… GÁBOR: (közbevág) Vége! Elegem van az egészből! Érted?! Mindenből! Belőled is! KRISZTA: Ilyet maximum csak én mondhatnék. De nem fogok könyörögni neked! (Kriszta feláll, bevágja maga mögött a székeket, és kirohan a bárból. Gábor megissza a maradék sörét, lassan feláll, odaviszi az poharakat a pulthoz, aztán kimegy. A pincérnő elkezdi elmosni őket) A víz hangjára, a „tisztulás” hangjára sötétül el a szín.) Eléggé megviselt ez a szakítás. Tudom, hogy most nem hisztek nekem, de komolyan. A legnehezebb döntés. Mikor te nem vagy szerelemes, de tudod, hogy a másik meghalna érted. Jó meg minden, de mégis, ha választanom kéne, inkább azt akarnám, hogy engem dobjanak ki. Fura. Gondoljatok csak bele. Fel volt kínálva egy tuti élet, feleség, egzisztencia, lakás, gyerekek. Nem erre vágyik mindenki? De úgy döntöttem, hogy nem vállalom be. És visszatérek abba az életembe, amit egykor otthagytam. A szakitással, minden kötöttség megszűnt. (a szín elsötétül)
2. Jelenet
Judit lakása. GÁBOR, JUDIT (Nappaliban vagyunk. Baloldalon egy bejárati ajtó, kukucskálóval, mellette jobbra egy ablak, a roló félig leengedve, az világítja be a színpadot, amennyire tudja.. Középen ülőgarnitúra asztallal. A színpad jobb oldalán függőlegesen a színpadnak egy ágy. Benne fekszik Judit alig láthatóan. Félhomály van, a depresszió lengi át a szobát. A villany nincs felkapcsolva, de az ablakon beszűrődő fényből látszik, hogy fényes nappal van. A rádió szól.) RÁDIÓ: 15 óra híreket mondunk. Az államfő felszólal az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján. Sólyom László erről levélben tájékoztatta Szili Katalin 28
házelnököt. Az államfő felszólalásnak témája a demokratikus államszervezet értékeinek megerősítése lesz, amelyre napirenden kívül kerül majd sor. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel készül az öszödi beszéd évfordulójára, tartva attól, hogy megismétlődnek a tavalyi rendbontások. Eddig 3 milliárd forintot költöttek tömegoszlató és kényszerítő eszközök beszerzésére, a közeljövőben pedig 11 ezer darab könnygázgránát és 2200 liternyi paprika-hatóanyagot szereznek be, összesen mintegy 160 millió forint értékben. (kopogás) Eközben Garamvölgyi László, a rendőrség sajtóügyeletese bejelentette: további 17 gyanúsítottat azonosítottak be a meglévő videofelvételek alapján a tévéostromban játszott szerepük miatt, a begyűjtésük megkezdődött. Több mint 8 ezer pedagógust bocsátanak el az új tanévben – árulta el az adatokat Hiller István oktatási és kulturális miniszter az ünnepélyes tanévnyitón Nyíregyházán. (kopogás) A miniszter ugyanakkor ünnepi beszédében szükségszerűnek nevezte az elbocsátásokat és intézménybezárásokat. (Kikapcsolja a rádiót.) JUDIT: Ki vagy? (Csend, aztán dörömbölés. Judit kikel az ágyból és felül. A torka be van kötve, pizsamában van, mezítláb. Belebújik a papucsába, és csoszogva indul el az ajtó felé. Újra kopogás hallatszik.) Jól van, megyek már! (kiabál. Kinyitja az ajtót.) GÁBOR: Hello nővérkém, meglepetés. (Judit csak áll, nem szól semmit) Na mi van, be se engedsz? JUDIT: Gyere. (aztán rögtön hátat fordít és visszaindul csoszogva az ágy felé) GÁBOR: Ez aztán a kellemes fogadtatás. JUDIT: Mit keresel itt? Véletlenül erre jártál, vagy mi? Újabban már csak a rendőrség közvetítésével tud az ember beszélni veled. GÁBOR: Azért jöttem részben, hogy megköszönjem, amit értem tettél. JUDIT: Azt… Ilyenkor persze jó vagyok. Ilyenkor mindenkinek olyan kurva fontos tudok lenni. GÁBOR: (halkan) Rosszul érzed magad, nem vagy jól? JUDIT: Ezt miből gondolod? A lehető legjobban érzem magam. GÁBOR: Sanyikával mi van? Megint nincs itthon? JUDIT: Dolgozik. GÁBOR: Dolgozik. 34 évesen Németországba jár lomtalanításokra, hazahozza a kidobott cuccokat, megszereli őket, aztán meg eladja. Ez aztán a nagy karrier. JUDIT: Sokkal több pénzt keres egy hónapban, mint amennyit te valaha fogsz.
29
GÁBOR: Kétségtelen. De én a pénzt leszarom. JUDIT: Majd rá jössz. Itt mindent a pénz mozgat. GÁBOR: De milyen életetek van így? Itt hagy hónapokra, amikor szükséged lenne rá! JUDIT: Te meg felszívódtál a kis kurva miatt! A tulajdon öcsém vagy baszd meg. Másfél évig nem látlak, aztán csak így beállítasz, és rögtön elkezded osztani az észt. Ő az egyetlen támaszom ebben a kurva életben… A drága családom… magasról leszartál. A Krisztike miatt. Kussoltál másfél évig! Most meg csak így beállítasz. GÁBOR: Mi bajod van? A kurva életbe! Ahelyett, hogy örülnél, hogy eljöttem! (hosszú csend) Mikor jön haza? JUDIT: Ki? GÁBOR: Ki? Hát Sanyika. JUDIT: Azt hittem, hogy ezt a témát lezártuk már. (hallgat) Tegnap hívott fel, hogy három hónapig még kint kell maradnia. GÁBOR: Három hónapig? És mondtad neki, hogy nem vagy jól? JUDIT: Nincsen semmi bajom. GÁBOR: Méghogy nincs! Mióta fekszel az ágyban? JUDIT: Nem tudom. GÁBOR: Orvosnál voltál? JUDIT: Foglalkozz inkább a nőcskéddel. GÁBOR: Szakítottunk. JUDIT: Ja, vagy úgy. Gondoltam. Szóval ezért hívott engem a rendőrség és nem a csajt. GÁBOR: Akkor még együtt voltunk. Én szakítottam! JUDIT: (mintha meg se hallaná) Az első telefonhívás másfél év óta. (hallgatás) Azt hittem, hogy ennyi, és le van zárva a téma. Esetleg egy smst küldhettél volna, de a személyes köszönetedre nem számítottam. GÁBOR: Elvileg neked kellene megnézni az öcsédet, és nem fordítva. Te vagy az idősebb.
30
JUDIT: Hogy össze nem roskad a ház… GÁBOR: (közbevág) Egyszer sem látogattál meg! JUDIT: (kiabál) Teszed itt a hülyét, mintha színházba lennél. (hallgat) Tudod, hogy apával nem jövök ki valami jól. Állandóan beleköt mindenbe, folyton piszkál… hogy mért nem csinálom meg azt a rohadt érettségit. GÁBOR: Igaza is van. Meg kellene próbálnod. Hisz minden sikerült a múltkor is, csak az a rohadt matek nem. Az nekem se. Illetve úgy sikerült, hogy belejavított a matektanárom. Hát nem volt jó fej? JUDIT: De, de ezt már mesélted. Szóval nem azért nem megyek, mert nem szeretlek. Nagyon is szeretlek, mert az öcsém vagy. Csak nem akarok veszekedni… (megfogja a fejét) GÁBOR: Nincs lázad? Nem fáj valamid? JUDIT: A lelkem fáj. GÁBOR: De látom, hogy be van kötve a torkod? Mit csináltál? JUDIT: Semmit! Nincs semmi bajom! GÁBOR: Akkor gyerünk, kifelé az ágyból. (megfogja a kezeit és húzza ki az ágyból) JUDIT: Normális vagy? Mit képzelsz? Egyszer csak betoppansz, és most elvárod, hogy ugráljak neked? GÁBOR: Nem. Csak elhatároztam, hogy új életet kezdünk. Te meg én. Hiszen testvérek vagyunk. Szükségünk van egymásra. JUDIT: Na, mi ez a lelkesedés? GÁBOR: Nézd, belátom, hogy hibát követtem el, hogy a Krisztára hallgattam. És hogy nem kerestelek. Pedig megvannak azok a könyvek, amiket tele rajzoltál. Megvan mind, és őrzöm őket. A legszebb ajándékok, amiket valaha is kaptam. JUDIT: Jól van, nem kell ez a szöveg. GÁBOR: Komolyan. És ezt a látogatást régóta terveztem… de eléggé lefoglaltak a dolgok… JUDIT: Persze, meg az egyetemista kurvád… GÁBOR: Alapjában véve rendes lány volt...
31
JUDIT: Szart! Beképzelt kis tudálékos picsa volt. A kis papa mama kedvence. GÁBOR: Mért utáljátok ennyire egymást? JUDIT: Kérdezd meg csak őt! Nem rajtam múlt. GÁBOR: Hiába kérdeztem, sohase válaszolt. Egyikőtök se mondott semmit! JUDIT: Őt választottad helyettem! GÁBOR: A kurva életbe! Most már elmondhtanád, mi a franc történt. JUDIT: Jól van, elmondom, hogy mi volt. Figyelj!
2/A. Jelenet
Libikóka JUDIT, KRISZTA (A szín elsötétül, a bútorok eltűnnek a szobából, és fentről leengednek egy libikókát és pár játszótéri mászókát, a lényeg, hogy átjöjjön, hogy egy játszótéren vagyunk. Judit jelenik meg elegánsan és egy libikóka mellett, cigarettázik idegesen. Kriszta is feltűnik elegánsan. Judit a sötétben lemászott észrevétlenül az ágyról, a pizsama alatt kell viselnie ezt az elegáns öltözéket. A fénytechnika legyen olyan, hogy érzékeltesse, hogy múltban játszódik a történet.) KRISZTA: Szép napunk van, ugye? JUDIT: Szép… KRISZTA: Csodálatos lesz ez az esküvő. Gábor két unokatestvére. Nagyon ritka az ilyen. JUDIT: Hát, nem szokványos az biztos. KRISZTA: Te nem akarsz még férjhez menni? Már közelebb vagy a harminchoz, nem? JUDIT: (kicsit hallgat) Még nem tervezzük. KRISZTA: Jah, minek is… amíg a barátod mászkál össze vissza, és többet van kint, mint amennyit itthon, addig nem is érdemes. JUDIT: Miért, te szeretnéd, ha az öcsém elvenne téged?
32
KRISZTA: Igen. Most, hogy hamarosan meglesz az érettségije. És remélem, hogy őt, felveszik az egyetemre is… Képesnek tartom rá. Kell a diploma. Egy érettségivel nem lehet boldogulni manapság. Apának rengeteg ismerőse van, és ha elvégzi a jogot, kinyílik előtte minden ajtó. JUDIT: Nem akart a jogra menni. Csak a te kedvedért. KRISZTA: Ennek örülök. Ha rád hallgatna… belőle se lenne semmi. JUDIT: (szív egyet a cigijéből.) Miért így mi lesz belőle? KRISZTA: Lesz egy jó diplomája, munkája és családja. JUDIT: Családja most is van. Csak ez neked nem nagyon tűnik fel. KRISZTA: Milyen családotok van? Az apátok alkoholista. Anyátok szegény rendes asszony, de éjjel- nappal dolgozik a szerencsétlen, és inkább nektek kéne gondoskodni róla, és nem fordítva. És te? Hát rólad meg ne is beszéljünk. Szerencsére nem rád ütött.. Még azt a nyomorult érettségit se tudod megcsinálni. JUDIT: Mi közöd van neked ehhez? KRISZTA: Csak az öcséd. Semmi más. JUDIT: Tanulok rá! Meg fogom csinálni! KRISZTA: Meg… persze. (nevet) Két üveg bor, meg egy kis zöld között. JUDIT: (közbevág) Mit képzelsz magadról? Csak így beállítasz a családunkban, aztán elkezded osztani az észt, mint valami megváltó? Fogalmad sincs, hogy mit éltünk át az öcsémmel! Amíg te éltél a te kis aranykalitkádban, addig nekünk meg kellett küzdenünk mindenért. KRISZTA: Neki sikerülni is fog kitörni, mert én segítek. De neked mi sikerült? Féltékeny vagy, hogy sokkal többre fogja vinni majd, mint te! Gondoskodni fogok róla, hogy minél hamarabb eltűnj! JUDIT: Hogy mered az öcsémet… (Judit pofon akarja vágni, de Kriszta kicsavarja a kezét és teljes erőből meglöki Juditot, aki keresztül átesik a libikókán) KRISZTA: Ha ellenem mered hangolni őt te rakás szerencsétlenség, megöllek! Érted? (Leköpi, és elmegy Fény váltás.)
33
2/B. Jelenet
Judit lakása. GÁBOR, JUDIT később SANYIKA GÁBOR: Két hete szakítottam vele. Egy kávézóban. Nem a legromantikusabb helyen az biztos. Szegény nagyon kivolt. Egy hete meg küldött egy verset emilen. Teljesen sokkolt. Valami Salfedi bohócmester dala volt. Te-folyosó volt a címe. GÁBOR: Valami Salfedi bohócmester dala volt. Te-folyosó volt a címe. Nagyon szívhez szóló. Magányod végeérhetetlen folyosóján csak mint a vak madár repülök szárnyaszegetten akárhogyan, de lássalak ezerszer is nekiütődöm falaidnak önmagad leghomorúbb gyermekidőkön fönnakadt zátonyainak beléd ütközöm aki egyre -szemem és szárnyam fölsebezveközelebb vagy és távolabb: hogy megértsem az isteni fényben-falakban mint a vak hogy nem tudom megérteni JUDIT: Szép… (hallgatás) Ezért is nem kerestelek… Talán mégis igaza volt Krisztának. És neked így volt a jó. Szeretett, tele vannak pénzzel, benyomtak az egyetemre… GÁBOR: Ugyan… JUDIT: Nem láttál még eleget. Nem tudod, milyen ez a világ. Én már láttam. És szar az egész mondhatom.. (elkezd köhögni csúnyán) GÁBOR: Mi történt a torkoddal? Nem vagy jól? JUDIT: Mondtam már, hogy semmi bajom, ne idegesíts fel. GÁBOR: Jó van na…
34
JUDIT: Abban a kis burokban jól ellettél volna, és könnyebb lett volna az életed. Mert egyébként nehéz kibírni. Néha halálosan nehéz. GÁBOR: Ugyan… tök fiatal vagy még… JUDIT: Az életkor nem számít, ha az ember számot vet az életével, és úgy érzi, hogy az értelmetlen. GÁBOR: Néha, úgy érzem tudod, hogy valójában minden ember egy libikókán él. Megszületik, feláll rá, és elindul szép kis apró mozdulatokkal rajta. Az első lépések biztosak, hisz közel van a földhöz, de minél tovább megy azon a keskeny kis lécen, egyre feljebb és feljebb elindulva lentről, tovább és tovább, egyre nehezebb. Mert muszáj menni, nem állhatsz meg. JUDIT: Mi a fenéről hadoválsz most? GÁBOR: Egyensúlyoznunk kell, és nagyon figyelni, hogy nehogy leesünk erről az átok libikókáról. JUDIT: Hogy jön ide ez a hülye libikóka? GÁBOR: Vigyáznunk kell, nehogy leessünk a felfele vezető úton. Hogy ne dobjunk egy hátast… a felfelé vezető úton. JUDIT: Ja. (nem érti) GÁBOR: És végül feljutsz a csúcsra. Tudod, a libikóka legmagasabb pontjára, ami elválasztja két egyenlő részre azt a rohadt fát. JUDIT: Tudom, hogy néz ki egy rohadt libikóka! GÁBOR: Próbálnál ott megállni, de menned kell tovább, mert az időnek nem tudsz parancsolni. De ugye, az az út már csak lefele megy. JUDIT: Igen… (gondolkodik) Ha felértél egyáltalán csúcsig…sok ember nem veszi észre, hogy leesett. GÁBOR: Aha! De figyelj, ha nem, akkor is tovább kell menni, elvégre még csak a felénél jársz. Tovább, érted… lefele! De ha nem vigyázol, hirtelen lebillenhetsz a magasból, (mutatja) lecsapódik az a kurva léc és leesel a földre, úgy, hogy széttörik a tested. JUDIT: Ühüm. GÁBOR: Judy, és én szerintem már leestem erről a libikókáról. JUDIT: Dehogy estél le, csak megbillentél. Ha leestél volna, már nem így néznél ki.
35
GÁBOR: Hanem hogy? (Csengetnek) JUDIT: Ki lehet az? GÁBOR: Megnézzem? JUDIT: Megnézheted. Ha a Timi az, küld el, nem akarok látni most senkit. GÁBOR: Oké. (Feláll és kimegy az ajtóhoz, kinéz a kukucskálón.) GÁBOR: Két postás áll az ajtó előtt. Beengedjem őket? JUDIT: Tőlem. (Kinyitja az ajtót.) POSTÁS: Jó napot. Kovács Juditnak hoztunk egy küldeményt. Itthon van? GÁBOR: Aha. Judy, téged keresnek. JUDIT: Megyek. POSTÁS: Írja alá legyen szíves itt. JUDIT: Hol? POSTÁS: Itt. JUDIT: És mit hoztak? POSTÁS: Ezt a nagy dobozt. Segítsünk bevinni? JUDIT: Igen, köszönöm. De ki küldte? Én nem rendeltem semmit. (A két postás közben fogja a nagy dobozt és behozza azt a szobába.) Nem kell ezért fizetni? Én nem fogok fizetni érte, az tuti. POSTÁS: Nyugodjon meg, semmit nem kell. (Beteszik a színpad közepére. A doboz piros szalaggal van átkötve, a két postásnak szemmel láthatólag nagy erőfeszítésébe telik behozni azt.) Viszontlátásra. (Kimennek.) GÁBOR: Mi a francot nyertél basszus? JUDIT: Én nem tudom. GÁBOR: Nem volt valami nyereményjáték vagy mit tudom én? Nem hívtál fel valami vetélkedőt, vagy beküldtél valahova egy szelvényt… JUDIT: Fogalmam sincs, én nem emlékszem ilyenre.
36
GÁBOR: Na tök mindegy, gyere bontsuk ki. Biztos, hogy valami hűtő vagy ilyesmi. JUDIT: Oké, (kíváncsian) bontsuk ki. (Odalépnek a dobozhoz, és Judit meghúzza a csomó egyik szálát. A szalag leesik, és a doboz két felső ajtaja kicsapódik, és rögtön utána Judit barátja, Sanyika ugrik fel belőle.) SANYIKA: Hello drágám! JUDIT: Úristen, te vagy az?! Hát te nem vagy normális! SANYIKA: Állította ezt valaha bárki is? JUDIT: Úristen !De hisz reggel még azt mondtad, hogy csak három hónap múlva tudsz hazajönni… SANYIKA: Nem mondtam igazat. Meglepetést akartam szerezni! És úgy látom, hogy sikerült. JUDIT: Jaj, olyan hülye vagy! SANYIKA: Ja, szia Gábor. GÁBOR: Csá! SANYIKA: Na, ez meg nekem meglepetés. Nem gondoltam volna, hogy itt leszel. GÁBOR: Miből is gondolhattad volna… JUDIT: Jaj, annyira jó, hogy itt vagyunk most így, mind a hárman. Én, és a másik két legfontosabb férfi az életemben. Mint annak idején régen. Emlékeztek? SANYIKA: Én emlékszem… GÁBOR: Én is. JUDIT: Gábor szakított a Krisztikével, képzeld! SANYIKA: Legfőbb ideje volt. JUDIT: És akkor minden olyan lesz most, mint régen, oké? Oké? SANYIKA: Olyan lesz minden, mint régen. GÁBOR: Olyan lesz minden, mint régen. JUDIT: Karoljunk egymásba és kiáltsuk együtt!
37
GÁBOR-JUDIT SANYIKA:
Olyan lesz minden, mint régen!
3. Jelenet
Gáborék lakása. GÁBOR, JÓZSEF
(Telefoncsörgés. Gábor pizsamában, József jön be a szobába, és felveszi a telefont.) JÓZSEF: Halló! Mi van? Mit akarsz? Hogy üvegkoporsóba a lányomat? Hát te megvesztél? Nem elég, hogy bebalzsamoztattad, még üvegkoporsót is akarsz? Sanyika, te engem még nem ismersz, én bemegyek és összetöröm azt a koporsó a saját kezemmel! Különben is, lehet, hogy miattad ugrott ki az ablakon! Azért csinálod ezt a cirkuszt! (lecsapja a kagylót. Gábor áll még a szobája ajtajában, néz maga elé, aztán előrelép a közönség felé.) GÁBOR: Kiugrott a hetedikről. Azt mondták a rendőrök, hogy öngyilkosság. Sanyika azt mondta, hogy ebédeltek, és Judy egyszer csak felállt az asztaltól, hogy kimegy a konyhába sóért, mert sótlan a leves. Két hét múlva lesz a gárdonyis balhém tárgyalása, a tévést meg még nem is tudom. (sóhajt) Álarcot kellett volna viselnem. Az ügyvédem biztat, és próbál nyugtatni, hogy nem lesz semmi baj. (csend) Örülök neki, hogy ezt elmesélhettem nektek. Minél többet mesélem, annál nyugodtabb és optimistább leszek. Most is jobb már egy kicsivel. (sóhajt) A nővérem szavai járnak folyton a fejemben: JUDIT: „Dehogy estél le, csak megbillentél. Ha leestél volna, már nem így néznél ki.”
Sötét.
38
