Friedrich-Ebert Alapítvány Workshop - Agg Géza
A közszolgálat a válság és a fiskális paktum idején és szakszervezetek szerepe 2012. szeptember 24-25. Berlin Bevezetés Köszöntés, a közszektor összetétele
Kolléganők és Kollégák! Tisztelettel köszöntöm a Friedrich-Ebert Alapítvány jelen lévő tisztségviselőit, a műhelybeszélgetés résztvevőit és vendéglátóinkat. Köszönöm a meghívást és a lehetőséget, hogy a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének (KSZSZ) elnökeként tájékoztatást adhatok önöknek a meghívóban szereplő témák szerint a magyarországi helyzetről. Úgy vélem, hogy az alapítvány által szervezett kétnapos műhelybeszélgetésen mindannyiunk okulására igen hasznos információkat kapunk arról, hogy milyen, a közszférát érintő – esetenként kritikus - folyamatok játszódtak-játszódnak le az európai országokban és talán össze tudjuk hasonlítani, hogyan kezelik ezeket az adott kormányok és miként viszonyulnak hozzájuk a szakszervezetek. Remélem, hogy ez a megismerési folyamat segíteni fogja majd a szakszervezetek országonkénti, illetve más országok szakszervezeteivel közös stratégiájának kialakítását. Elsőként tisztázni kívánom, hogy Magyarországon nem soroljuk a közszférához (közszektorhoz) tartozók közé a közműcégeket (például posta, energiaszolgáltatás, vízművek, vasút, tömegközlekedés). Nálunk a közszektorhoz kormánytisztviselők köztisztviselők, szolgálati viszonyban állók (honvédek, rendőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmisek, nemzetvédelmisek, börtönőrök) és közalkalmazottak tartoznak (oktatás, egészségügy, szociális szektor). A költségvetési intézményekben összesen mintegy 761 ezren dolgoznak. (Ebből kormánytisztviselő 62 100, köztisztviselő 45 500, közalkalmazott pedig 443 300.) Munkáltatóik az állami szervek, illetve a helyi önkormányzatok és a munkaviszonyaikra külön-külön törvények vonatkoznak. 1./ Melyek voltak az elmúlt évek legfontosabb fejleményei/eseményei a közszférában? Gazdaság: a közszféra beágyazottsága Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Ha az elmúlt évekről beszélünk, feltétlenül szólnunk kell a közszféra helyzetét meghatározó, talán legfontosabb feltételről, a gazdaság állapotáról, hiszen csak ebben a kontextusban értelmezhető a közszféra helyzete és a lehetőségeink. Magyarország a rendszerváltást – 1990-et követően - a többi kelet-európai országhoz képest legalább egy szempontból viszonylag kedvező helyzetben volt, ugyanis elsőként indította el a privatizációt. A korai és nagyarányú magánosítás nagy veszteségekkel és rendkívül magas korrupcióval járt, de akkor még szinte vetélytársak nélkül vonzotta a külföldi tőkét. A privatizáció tehát meghatározó volt a külföldi közvetlen befektetések beáramlásában. A helyzet azonban gyorsan romlott és 1995-ben már megszorításokat tartalmazó pénzügyi konszolidációs csomagot kellett beterjesztenie a Parlament elé a kormánynak. A lakosság jelentős áldozatvállalásával megvalósuló egyensúly sajnos törékenynek bizonyult. 2001 és 2006 között rendszeresen jelentős volt a költségvetési céloktól való eltérés. A megnövekedett szociális kiadások és a közszféra béreinek jelentős (2002-ben például a közalkalmazottak, igaz, megérdemelt 50 százalékos, 90 milliárd forintba kerülő) emelése rendre a GDP 6 százalékát meghaladó költségvetési hiányt eredményezett és ez tartósan a legmagasabbak között volt az Európai Unióban. Számos adócsökkentésre is sor került, a költségvetési expanzió pedig viszonylag magas mesterséges fogyasztói keresletet hozott létre. Magyarország a 2009-ig tartó időszakban jelentős külső és belső egyensúlyhiányba került és ennek hatása – a kiigazítás kényszere - még hosszú ideig fog érződni 1
A sorozatosan magas költségvetési hiányok az ország nettó külső adósságának megugrását generálták. 2002-ben ez még a GDP 23 százaléka körül volt, de öt év alatt megduplázódott, ugyanis a tartósan laza költségvetési politika a hazai megtakarítások jelentős részét felemésztette, így az államháztartás finanszírozásába egyre nagyobb mértékben kellett külső forrásokat (hiteleket) bevonni. Ráadásul a megerősödött hazai intézményi befektetők külföldi terjeszkedése miatt megnőtt a tőkekiáramlás. (Itt jegyzem meg, hogy 2009-től viszont a külföldi tulajdonosok által újra befektetett nyereség drámai csökkenése következett be. 2009 előtt a nyereség 20-40 százaléka hagyta el az országot, 2009-2010-ben a repatriált nyereség - az eredménytartalékok felhasználásával - magasabb volt, mint az egész évi nyereség.) A világválság eléri Magyarországot A 2008-ban kibontakozó – pénzügyi-, majd gazdaságiba is átforduló – világválság ilyen helyzetben érte az országot. A tengerentúlról gyorsan eljutott a hír Európába, így hozzánk is egyes amerikai nagybankok, az ingatlanpiac bedőléséről, de nem okozott „földindulást”. Úgy tűnt, a kormányunk egy ideig abban az illúzióban ringatta magát, hogy a krach nem lesz jelentős hatással a magyar gazdaságra (sem), nem ismerte fel jelentőségét és alábecsülte a hatását. A globalizálódott világunkban ez tévedésnek bizonyult. A válság bizony rövidesen végigsöpört Európán és súlyos krízis bontakozott ki a nyomában. Hazánk sem volt kivétel. A válság elmélyülésekor – újabb jelentős megszorításokkal és az Európai Központi Bank – Nemzetközi Valutaalap 2008-ban adott 20 milliárdos eurós hitele segítségével – megtörtént az ország külső egyensúlyának éles kiigazítása, a korrekciós lépések. Országunk azonban még ma is rendkívül sebezhető, hiszen az államadósság 22 ezer milliárd forint, ez körülbelül 78,6 milliárd euró. (A régió országaihoz képest szintén GDP-arányosan nekünk sajnos legalább kétszeres az adósságszolgálatunk. Az ország adósságtörlesztési kötelezettsége ez évben 4000 milliárd forint, 2013-14-ben pedig 3000-3000 milliárd forint. Összehasonlításképpen: az ország 2012. évi tervezett bruttó nemzeti összterméke, a GDP 29 111 milliárd forint.) A nyomasztó adósságteher és a magas törlesztés nagyon negatívan befolyásolja országunk versenyképességét, a növekedési kilátásokat, az adóterhek emelkedését eredményezi, továbbá fontosnak tekinthető kormányzati kiadások forrásait vonja el. A kockázatok miatt kért a magyar kormány ez évben az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól 15 milliárd euró elővigyázatossági pénzügyi támogatást. A tárgyalások azonban megakadtak, mert egyes hazai elvárásokat Magyarország nem teljesített, továbbá a hitelezők állítólagos feltételei belpolitikai vihart kavartak. A kormány ezért ezekben a napokban alternatív tárgyalási pozíciót alakít ki. 2./ Milyen hatással volt az európai válság a közszférában történtekre? A válság megváltoztatta-e a történések/fejlemények irányát, illetve sebességét vagy ezek attól viszonylag függetlenül zajlottak? Rendkívül érintőlegesen tehát ez az a hazai pénzügyi-gazdasági környezet, amelyben a közszféra – az elmondottakból is érzékelhetően – nagyon körülhatárolt lehetőségekkel működik. A feltételek rosszak. Az államháztartási egyensúly helyreállításának – nagyon leegyszerűsítve, és ha az újabb és újabb külföldi kölcsönöktől eltekintünk -, két lehetséges útja van: a bevételek növelése az adók emelésével és új adónemek bevezetésével. (Napjaink jól példázzák ez utóbbit. Néhány az új adónemek közül: bankadó, biztosítási adó, telekommunikációs adó, pénzügyi tranzakciós illeték, energiaszolgáltatók adói. Az általános forgalmi adó a legmagasabb lett az unióban, 27 százalék. Az adóterhek már a GDP 38,5 százalékát teszik ki és ez elsősorban az alacsony keresetűeket sújtják.) A másik lehetőség a kiadások csökkentése. A kormánynak elsősorban a közszférára vonatkozóan van döntési kompetenciája. Ezt érvényesítette szinte drámai módon az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban. Egészségügy Az elmúlt évek során ezermilliárd forintot meghaladó forrást vontak ki az állami egészségügyből, újabb és újabb átszervezésekkel, kórházak sorának bezárásával rendkívül jelentősen csökkentették a fekvőbeteg kapacitást. Korlátozták a szakambulanciákon naponta ellátható betegek számát. Ma már mindenütt várólistákkal találkozhatnak a betegek és – leszámítva a sürgős eseteket - egy egyszerű vizsgálatra is esetenként heteket, műtéteknél pedig hónapokat, sőt, nem egyszer éveket kell várni Százmilliárdokkal lett kevesebb a gyógyszerár-támogatásra fordítható összeg. Megszégyenítően kevés az egészségügyben és szociális ellátás területén dolgozók bére. A nettó átlagkeresetükkel - 2011. évi adatok szerint 94 700 forint, a szellemi foglalkozásúaké 113 500 forint – a kereseti statisztikában az utolsó előtti helyen állnak. (Megjegyzem, hogy ennek 2
közel háromszorosa a pénzügyi tevékenységgel foglalkozók átlagkeresete. Az egy főre számított létminimum 84 ezer Magyarországon Forint.) Egyre több orvos és egészségügyi dolgozó hagyja el az országot. Ezt a magyar egészségügyre veszélyes folyamatot kívánja mérsékelni a kormány azzal, hogy ez év január 1-jei hatállyal havi 60 ezer forint bérkiegészítést biztosít havi bruttó 300 ezer forint fizetésig. (Az ennél többet keresők a bérkiegészítést csökkenő mértékben kapják meg.) Az egészségügyi dolgozók helyzetét javítandó, a korábbi elvekkel ellentétben rendkívül felemás módon engedélyezni lehet a hálapénz elfogadását. Oktatás Az oktatás is megsínylette ezeket az éveket. Különösen a felsőoktatásban romlott a helyzet. Drasztikusan csökkentették a felvehetők létszámát, jelentősen kevesebb az államilag finanszírozott férőhely, miközben megnőtt az önköltséges (a hallgatók által finanszírozott) férőhelyek száma. A terheket tehát egyre nagyobb mértékben hárítják át a tanulni akaró fiatalokra, illetve a családjukra. Új koncepció szerint megindult az általános iskolák „államosítása”, átvétele az önkormányzatoktól. A tanköteles korhatár 18-ról 16 évre történő leszállítása komoly problémát jelenthet a későbbiekben. A szakképzés sem tűnik megnyugtatónak, bár a kormány rendezni kívánja a helyzetet, most éppen a felsőoktatási szakképzések átalakítása van napirenden. Jellemző, hogy - nem egyszer vitát kiváltva - egyre több iskolát vesznek át az egyházak. Ami pedig a pedagógusokat illeti, körükben sem ismeretlen a létszámcsökkentés. Most, az oktatási intézmények állami átvételével szintén ettől tartanak. Igaz, ígéretet kaptak arra, hogy pedagógus életpálya modellt alakítanak ki nekik (bár ezt a szakszervezeteik még nem ismerik) és ennek keretében 2013. szeptembertől 40 százalékos béremelésben részesülnek. Nem alaptalan azonban az a feltételezés, hogy ennek forrását elbocsátásokkal teremtik meg. Kulturális intézmények A kulturális intézmények – színházak, múzeumok, könyvtárak, levéltárak, művelődési házak – napi anyagi gondokkal küzdenek. Önfenntartó működésük nem oldható meg, az állami támogatás mértéke azonban egyre kevesebb. Az állagromlás mindennapi jelenség, a felújítás szinte megoldhatatlan feladat. Az elmúlt évtizedekben lényegében két új jelentős kulturális intézmény épült, az is hosszú vívódás után, Budapesten a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház. Rendészeti szervek A rendészeti szerveknél dolgozók körében a rájuk vonatkozó nyugdíjszabályok megváltozása okoz jelentős nyugtalanságot. Megvonták a korábbi szabályok szerint megállapított szolgálati nyugdíjukat, rájuk is vonatkozóan változott a nyugdíjkorhatár. A szakszervezeteiket az ellehetetlenülés határára sodorta, hogy a munkáltató rendkívül megnehezítette a működésüket. (Megszűnt például a munkahely által eddig biztosított szakszervezeti tagdíjlevonás, romlottak elhelyezési feltételeik, kötelezővé tették a konkurenciának is tekinthető Rendészeti Kamarába történő belépés. A konföderációnkhoz tartozó, érdekeiket képviselő szakszervezetnek mindezek miatt 2500 bírósági ügye van, több mint 1200 a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága és közel ugyanennyi a magyar Alkotmánybíróság előtt.) Közigazgatás Szinte minden kormány „kedvenc játékszere” a közigazgatás. Jó volt a kezdet, a rendszerváltás után, 1992-ben (a közalkalmazottakhoz hasonlóan) törvényben szabályozták a jogállásukat. A rendszerváltás (beváltatlan) ígérete volt az is, hogy a közigazgatás intakt lesz a politikától és a kormányváltások csak egy igen behatárolt, szűk kört fognak érinteni. Nem így történt, sőt, a politika egyre mélyebbre nyomul, a kormányváltásokkor rendszeres a „tisztogatás” a különböző vezetői és nem vezetői beosztásokban és a két évtized alatt egyre kiszolgáltatottabb lett a köztisztviselői kar. Ezen még az sem segített, hogy a most is hatalmon lévő Fidesz-Magyar Polgári Párt megelőző kormányzása idején (tíz évvel ezelőtt) életpálya modellt alkotott a biztos egzisztencia, a kiszámítható előmenetel, az erkölcsi-anyagi megbecsülés ígéretével. A rendszerváltás után nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a közigazgatásban dolgozókat bűnbaknak tegyék meg azzal, hogy túl sokba kerülnek az államnak, alacsony a munkájuk színvonala. Persze ezzel a valódi okot kívánták elleplezni, a költségvetési kiadások csökkentésének kényszerű célját. Elsődlegesen ez okból egyre radikálisabb átszervezések és 3
létszámcsökkentések követték egymást, elsősorban a központi közigazgatásban, vagyis a minisztériumokban és háttérintézményeikben. (Az önkormányzatoknál ezt közvetve, a forrásaik csökkentésével kényszerítették ki.) A versenyszférához hasonlóan, ahol a Munka Törvénykönyve módosításaival, majd új megalkotásával növelték a munkáltatók jogait és a munkavállalók kiszolgáltatottságát, a közszférában a köztisztviselői törvény korrekcióival tették meg mindezt. Bár a központi közigazgatásban a köztisztviselőket törvénnyel kormánytisztviselőkké minősítették, számos hátrányt kell elszenvedniük. Egyik kiemelkedő példa erre, hogy megteremtették az indokolás nélküli elbocsátás lehetőségét. (Ami alkalmat teremtett a politikai vagy más okok miatt nem tetszőktől történő megszabadulásra, illetve a „zsákmányszerzésre”, ezzel ugyanis hely teremthető az új klientúrának). Az Alkotmánybíróság ugyan a rendelkezést - a közszolgálati szakszervezetek beadványa nyomán - időközben megsemmisítette, de utána még három hónapig is voltak elbocsátások ilyen módon. (Megjegyzendő, hogy nemrégiben nyert meg ez ügyben pert egy köztisztviselő Strasbourgban a magyar állam ellen, amely precedensértékű lehet.) A megsemmisített helyett ma már új elbocsátási indok van, a szintén megfoghatatlan „bizalomhiány” és a „méltatlanság”. Ezek megsemmisítését is kezdeményeztük az ombudsmanon keresztül az Alkotmánybíróságnál.. Említettem, hogy a kormányok „kedvenc játékszere” a közigazgatás. Ez megnyilvánult az erre vonatkozó, mindig új és új programokban (jelenleg az úgynevezett Magyary-program a sláger), valamint a szinte folyamatos átszervezésekben. Saját példámat szeretném megemlíteni. Évtizedek óta egy helyen (épületben) dolgozom, azonos szakterületen. A „cégért” azonban többször kellett cserélni: volt Oktatási Minisztérium, Kulturális Örökség Minisztériuma, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, nemrégiben pedig Emberi Erőforrás Minisztériumának keresztelték át. És még egy példa az átszervezésre. Bár a jelenlegi kormány érzékelhetően az 1945 előtti közigazgatással rokonszervez (erre nagy sok jel utal), 2013-tól mégis egy rendszerváltás előtti modellt vezet be, a járásokat. Következtetések Előadásom eddig elmondott első és második fejezete alapján két fontos következtetést vonhatunk le. Az egyik, hogy a közszférában lezajlott változások szorosan összefüggnek országunk gazdasági helyzetével, az állami kiadáscsökkentés kényszerével. Ez már a 2008. évi nemzetközi pénzügyi-gazdasági válságot megelőzően is jelen volt, de a válság kirobbanása az addigi történések (forráskivonás, létszámcsökkentés, bérbefagyasztás) irányát nem megváltoztatva, növelte azok sebességét, gyorsabban és radikálisabb szükségintézkedésekre került sor. Ha lehet egyáltalán valami jót mondani a világválságról, az az, hogy halaszthatatlanná tette a felgyülemlett, addig többé-kevésbé elleplezett hazai problémák kezelését. A másik (az előzőtől nem teljesen függetleníthető) következtetés, hogy a közszféra kiszolgáltatott nemcsak a külső hatásoknak, illetve a gazdasági tényezőknek, hanem a munkáltatójának, leegyszerűsítve, a kormánynak is. A változások egy része ugyanis nincsen közvetlen összefüggésben a válsággal. Azok a mindenkori kormány saját elgondolásai alapján születtek, ha szükséges, parlamenti szentesítéssel 3./ Miként próbálnak a szakszervezetek reagálni a fejleményekre, illetve mennyiben érintettek ők maguk? A SZEF bemutatása Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Mielőtt arról beszélnék, hogyan reagáltak a közszféra szakszervezetei az említett fejleményekre, engedjék meg, hogy bemutassam a közszolgálati szakszervezeteket összefogó hazai konföderációt, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát, rövidítve: SZEF. A konföderáció húsz éve alakult, a hazaiak közül a legnagyobb, 100 ezret meghaladó tagja van. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy a rendszerváltás előtti mintegy 4,9 millió szakszervezeti tagból mára – különböző, az időhiány miatt itt nem részletezhető okok miatt – hazánkban mindössze alig félmilliónyi maradt. (A szakszervezeti önbevallás miatt nincsen megbízható, pontos adat.) A SZEF átfogóan jelen van a közszférában, komoly szellemi bázissal rendelkezik, szakmailag a kormányzat felkészült, korrekt és kiszámítható tárgyalópartnere. Sajnos azonban, hogy mindezek ellenére alacsony a politikai befolyása és a döntéshozatalokra történő ráhatása, gyenge a médiában, és meglehetősen konzervatív a cselekvésében. Mindezt azért bocsátom előre, mert összefügg azzal, hogyan reagáltunk az eseményekre. Józan mérlegelés 4
A szakszervezeti konföderációnknak józanul mindig mérlegelnie kellett, hogy az ország teherbíró képessége mit tesz lehetővé, mit bír el? E szempontból Magyarországon a megelőző két évtized, mint elmondtam, nem volt szerencsés. A rendszerváltás traumája, a nem kellően megtervezett és ellenőrzött privatizáció, a magyar gazdaság hosszú évek óta halmozódó gondjai, a sokszor átgondolatlan gazdaságpolitika, tetézve a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válsággal, a munkavállalók számára rendkívül keserű korrekciókat, újabb és újabb megszorításokat kényszeríttettek ki. Ez rendkívül nehéz helyzet elé állította a hazai szakszervezeteket, köztük bennünket is. Ha hallgatólagos megértésükön túl ugyanis elfogadjuk e megszorításokat, akkor tovább csökken a támogatottságunk, a taglétszámunk. Tiltakozás Ha nem fogadjuk el, hanem - sokszor a biztos kudarc tudatában is - szembemegyünk az intézkedésekkel, az eredmény gyakorlatilag ugyanaz. A szinte kódolt sikertelenségünk ugyanis ismét a támogatottságunk csökkenését okozza. Mégis, a szerepünkből adódóan az utóbbit kellett vállalnunk, és ezt is tettük. Nem tűrtük „feltartott kézzel”, hogy a munkavállalókra újabb és újabb terheket rakjanak. Folyamatosan követeltük az érdemi érdekegyeztetést, tiltakoztunk a média segítségével. 2010ben a Parlament előtt „Élő lánccal” tiltakoztunk többek között a szociális párbeszéd helyreállításáért, a munkavállalókat kizáró törvényhozás megszűntetéséért, de ott voltunk a 2011-ben Wroclawban szervezett európai szakszervezeti demonstráción is. A többi magyar konföderációval ritkán előforduló módon 2011-ben együtt tüntetettünk a Budapesten tartott nemzetközi szakszervezeti demonstráción. Nemzetközi szolidaritás A nemzetközi szolidaritást mi is megtapasztaltuk. Támogatást kaptunk az Európai Szakszervezeti Szövetségtől, az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetétől (ILO), az Európai Parlament elnökétől. De segített az Európai Bizottság, az Európai Parlament, a Velencei Bizottság is azzal, hogy vizsgálta a magyar jogszabályokat. Támogatott bennünket az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) és az Európai Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (EUROFEDOP) és a CESI is. Tapasztalatok Sajnálatos módon szomorú tapasztalatként meggyőződtünk arról, hogy mindez nem elegendő, ha nincsen meg a hatalmon lévő pártnál, illetve a kormányánál a fogadókészség. Levontuk azt a következtetést, hogy még a parlamentarizmusra épülő demokrácia, a megfelelő jogszabályi környezet sem garancia automatikusan a munkavállalói érdekek érvényesítésére. Sőt, még a képviseletére sem akkor, ha a kormányzat a szakszervezeteket akadályozó tényezőnek tekinti és önhitten, „mi mindent jobban tudunk” meggyőződéstől vezérelve kisajátítja az állampolgárok, a nemzet egésze érdekeinek képviseletét, ha vazallusaira bízza a munkavállalók érdekeinek megjelenítését.
4./ Melyek a közszféra és a szakszervezetek legnagyobb közeljövőbeni kihívásai? Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Idáig is számtalan gondot soroltam, amelyekkel a közszférának és az ott működő szakszervezeteknek szembe kellett és kell nézniük. A közeljövőbeni kihívások közül szeretnék azonban néhányat – időhiány miatt csak címszószerűen - külön is kiemelni. Ami a közszférát illeti, a kormányzó pártszövetség frakciói szeptember közepén vitatták meg a közigazgatás és a közoktatás átalakításának már eddig meghozott döntései alapján a várható kormányzati lépéseket és azok menetrendjét. Várjuk, mikor konzultálnak minderről velünk. Társadalmi ellátórendszerek Szembe kell néznünk azzal, hogy a krónikusan alulfinanszírozott nagy társadalmi (nyugdíj, egészségügy, szociális) ellátórendszerek mindegyikében válságjelenségek mutatkoznak és ez természetesen nemcsak az állampolgárokat érinti, hanem az e területen dolgozókat is. Néhány példát kívánok megemlíteni. 5
Átszervezték a közelmúltban az állami egészségügyben a betegellátás rendjét és a következő hónapok fogják igazolni, hogy ez mennyire működőképes. Az orvosok jövőbeni külföldre vándorlásának megakadályozása érdekében a kormány most az orvosegyetemeken tanulók „röghöz kötésével” próbálkozik. (Mint említettem azonban, az egészségügyi rendszer szinte az összeomlás határán van, tehát nem lesznek elegendőek az eddigi lépések.) A hazai szociális ellátórendszer alig felel meg a minimális követelményeknek. (Pedig nálunk a szegénység által veszélyeztetett népesség aránya a 2008-as 28,2 százalékról 2010re már 29,9 százalékra emelkedett és az anyagi nélkülözéssel sújtottak aránya a 2008. évi 17,9 százalékról 2010-ben 21,6 százalékra nőtt. Igaz, ez nemcsak hazai jelenség, hiszen az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is szociális vészhelyzetről beszélt a Jobs4Europe 2012. szeptember 6-án tartott konferenciáján.) Radikális lépésekkel valósult meg a nyugdíjrendszer eddigi átalakítása (emelték a nyugdíjkorhatárt, felülvizsgálják a rokkantsági nyugdíjakat, eltörölték a korhatár alatti kedvezményes nyugdíjakat, szabadon felhasználhatóan adóvá minősítették át a nyugdíj- és egészségügyi járulékot). Mindezek társadalmi hatása most érződik. Oktatás A felsőoktatással is kell valamit kezdeni, mert évek óta most a legalacsonyabb a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma és ebben nyílván közrejátszik az állami ösztöndíjas helyek jelentős csökkenése. Említettem, hogy az általános iskolákat az állam veszi át, de az önkormányzatok lesznek az üzemeltetők. (Ez mintegy 2-300 milliárd forintos többletköltséget igényel és a Pedagógus Szakszervezet szerint akár 30 ezer fős létszámcsökkentéssel járhat.) Ez a rendszer is a közeljövőben debütál. Szakszervezetek Támogatottság, érdekérvényesítő képesség Ami a szakszervezeteinket illeti. Vannak feladataink, amelyeket a hatékonyabb működésünk érdekében kell megvalósítanunk. Az egyik legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudjuk megőrizni a társadalmat sorozatosan érő traumák (újabb és újabb megszorítások) következtében nagyon lecsökkent, maradék támogatottságunkat az amúgy is igen eltérően akcióképes közszolgálati munkavállalói körben. (E tekintetben a pedagógusok talán a legkönnyebben mozgósíthatók. Az egészségügyiek, a rendvédelmisek még úgy, ahogy. A közigazgatásban dolgozók pedig lényegében semmilyen nyomásgyakorlásban nem hajlandók részt venni.) Nem engedhetjük, hogy a hatalmon lévő pártok szimpátiájától függjön érdekérvényesítő képességünk. Sajnos, a magyar szakszervezeti mozgalmon belüli kellő szolidaritás hiánya megakadályozza a tartós, nemcsak egy-egy akcióra kiterjedő összefogást. (Több, mint húsz évvel az után, hogy a korábbi monolit szakszervezeti struktúra szétesett, és végbement a pluralizálódás, és sajnos, a rivalizálás, szembenállás miatt még mindig nem sikerült a folyamatos cselekvési egységet megteremteni a hazai szakszervezeti konföderációk között.) Hagyományos formák helyett újakat Azonban nemcsak ez a gondunk. Keserves tapasztalat, hogy a tárgyalóasztal melletti szócsaták nem elegendőek akkor, ha nincsen mögöttük erő. Ezt a kormány is látja és nem von be olyan érdekképviseleteket a döntései előkészítésébe, amelyeknek a támogatottsága folyamatosan csökken. Sajnálatos módon ezek mi vagyunk, a szakszervezetek. (A kormány viszont annál inkább preferálja a munkaadói érdekképviseletekkel). Ezért az érdekegyeztetés hagyományos, lassan anakronisztikussá váló formái helyett másokat kell találnunk. Többek között meg kell nyernünk a munkavállalóknak az internetes világban élő új nemzedékét, felhasználva az információs forradalom által nyújtott új kommunikációs lehetőségeket, a virtuális közösségi tereket, a flash mobokat. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, de meg kell újulnunk a nyelvezetünkben, hogy az új nemzedékhez szólhassunk, mert a mozgalmi retorika, a régi szófordulatok már nem hatásosak. Mindehhez persze időre és a szakszervezeti vezetők egy új nemzedékének színre lépése is szükséges. Rövid távú feladatok Vannak azonban közvetlenül előttünk álló kihívások, rövid időn belül megoldandó feladatok. Az egyik ilyen, hogy elérjük, a közszféra munkavállalói 2013-ban megfelelő béremelésben részesüljenek. Annál is inkább, mert a köztisztviselői 6
illetményalap és a közalkalmazotti bértábla már ötödik éve változatlan, vagyis nem emelkedtek a bérek. (Ma a közszférában a havi nettó átlagkereset 128 ezer forint, abszolút száma nagyjából megfelel a 2008. év kereseti szintjének, reálértékben pedig a 2002-2003-as szinthez hasonló.) Már korábban elvonták a 13. havi illetményt. 2010-ben szakszervezeti nyomásra még volt némi kompenzáció (2x49 ezer forint), de aztán ez is elmaradt. 2011-ben kivezették az alkalmazotti adójóváírást. (Az állami költségvetésben 500 milliárd forint hiányt okozó egykulcsos adó bevezetését havi bruttó 300 ezer forint illetményig szerencsére kompenzálta a kormány.) Mindezekre való tekintettel most a munkabéke megőrzése érdekében 20 százalékos tarifaemelést tartunk indokoltnak, de a kormányzat jelezte, hogy ez esélytelen. Akár törvénymódosítás árán is szeretnénk elérni az eddigi, legfeljebb évi 200 ezer forint béren kívüli juttatás (cafeteria) korrekcióját is. Követeljük, hogy ne legyen újabb forráskivonás az oktatási, a szociális és az egészségügyi területről, hasonlóképpen ellenezzük, hogy újabb létszámcsökkentések legyenek a közszférában. (Nem hivatalos információk szerint a kormányzat az éves szinten mintegy 2800 milliárd forint közszolgálati személyi juttatásokat 200 milliárd forinttal kívánja csökkenteni.) Szeretnénk, ha sokkal több információt kapnánk arról, miként valósul meg a közfeladatok eddigi normatív finanszírozásról az új, feladat alapú finanszírozásra való átmenet. Befejezésül, a már említett, sajnos, még elérendő összefogással kellene kikényszerítenünk nemcsak a közszféra munkavállalóinak, hanem az állampolgárok érdekeinek védelmében is, hogy a nagy ellátórendszerek további átalakítása társadalmi konszenzus alapján történjen (ne úgy, mint az új Alkotmány elfogadásakor) és így kellene megakadályoznunk, hogy a kormányzó pártok által hirdetetett „második rendszerváltás” ne a történelmileg túlhaladott, második világháború előtti társadalomszerkezet restaurálása alapján történjen. Mi úgy véljük, hogy Magyarország jövőjét nem avítt ideológiák újraélesztésével kell felépíteni, hanem az eddigi utunk kritikus felülbírálásával, ha kell, a demokrácia újraértelmezésével. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma a fenntartható nemzeti fejlődés híve. Tisztességes szociális párbeszédet (beleértve az ágazati érdekegyeztetést is) és a szinte megsemmisített intézményrendszerének helyreállítását igényeljük; a százezreket érintő ügyekben a konszenzuskeresést; az őszinteséget (itt jegyzem meg, hogy a globális versenyképességi rangsorban a politikusainkba vetett közbizalom tekintetében a 130. helyen vagyunk), és igényeljük a kormányzati-pénzügyigazdasági folyamatok átláthatóságát. (Ez utóbbit egyébként uniós dokumentum is hiányolja.) Szeretnénk a megosztottság, a kirekesztettség felszámolását, a szakszervezetekkel szemben és az országban egyaránt. Üzenet Legvégül: egyetértünk azzal, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel segítjük, hogy a közszolgák a közt szolgálják, becsülettel, de kiszolgáltatottság, félelem nélkül, és a munkájuk tisztességes megfizetésével. Mi, közszolgálati szakszervezetek ezt üzenjük az európai kormányoknak, a magyar kormánynak is innét Berlinből, az önök tanácskozásáról is. Köszönöm a figyelmüket! A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának képviseletében: Dr. Agg Géza, a SZEF Ügyvivő Testületének tagja, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének elnöke
7
