Szakszervezetek a kiépülő kapitalizmusban: a magyar példa

Szakszervezetek a kiépülő kapitalizmusban: a magyar példa

Arbeitspapier Juni 2010

Autor: Dr. Makó Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója ___________________________________________________________________________ Bevezető. A munkavállalói érdekképviselet megújításának globális kontextusa A kiépülő piacgazdaság két évtizedes története azt jelzi, hogy a munkaügyi kapcsolatok rendszere (a továbbiakban MKR) partnereinek és ezen belül a magyar szakszervezeteknek kettős kihívással kellett szembenézniük és azokra megfelelő válaszokat találniuk. Egyrészt a piacgazdaság működésére jellemző állandó változások a szakszervezeti stratégiák folyamatos megújítását igénylik. Másrészt az MKR szereplőinek a globális munkaerőpiaci verseny univerzális-generális hatásainak kezelését is el kell sajátítaniuk, más európai nemzetgazdaságokban működő partnereikhez hasonlóan. Ezzel összefüggésben feltétlenül megemlítendő a globális munkaerőpiacon jelenlévő munkavállalók számának megkettőződése (az ún. great doubling). Kína, India és az egykori európai állam-szocialista országok (beleértve az egykori Szovjetuniót és utódállamait) megnövekedett világgazdasági szerepvállalásának eredményeképpen az 1990-es évtizedtől, a piacgazdaságok munkavállalóinak a száma közel kétszeresére nőtt: 1,46 milliárdról 2,93 milliárd főre. A rendkívül bőséges munkaerőpiaci kínálat kiélezett bérversenyt eredményez. A közhiedelemtől eltérően a bérverseny nem korlátozódik az alacsonyan képzett, ún. „kék galléros” munkakörökre. Az információs és kommunikációs technológiák segítségével és a vállalati hálózatok megjelenésével a gazdasági tevékenységek más régiókba, országokba történő kihelyezése (offshoring) felgyorsult. E folyamatoknak a szakszervezetek részéről történő befolyásolását rendkívül megnehezíti a szakszervezetek globális szerveződésének fejletlensége. A szakszervezetek befolyásának gyengülése különböző mértékű, de általánosan megfigyelhető a világgazdaság fejlett és fejletlen régióiban egyaránt. Implicit vagy explicit formában a munkáltatók – az alacsony bérekkel rendelkező országokba történő tevékenység-kihelyezés „fenyegetésével” – jelentős kereseti és munkaidőengedményeket képesek elérni. A munkavállalók kollektív érdekképviseletének nemzeti és nemzetközi keretekben történő folyamatos megújításának hiányában a taglétszám csökkenése megállíthatatlan, a munkavállalói érdekképviseletek mobilizációs képessége romlik és mindezek eredményeképpen a szakszervezeteknek a munka világát befolyásoló szerepe marginalizálódhat. Tanulmányunk első részében a magyar piacgazdaság kiépülésének néhány kísérőjelenségével foglalkozunk. A második rész röviden bemutatja a munkaügyi kapcsolatok legfontosabb intézményeit. A harmadik rész különböző empirikus vállalati felmérések tapasztalatai alapján ismerteti a munkavállalók szakszervezetekkel szembeni beállítottságait és a kollektív konfliktusok intenzitásának növekedését az elmúlt néhány évben. A tanulmány összegzésében a hatékonyabb szakszervezeti munka megalapozását szolgáló néhány javaslatunkat ismertetjük.

H-1056 Budapest, Fővám tér 2-3, Tel: +36 1 461 60 11, Fax: +36 1 461 60 18, www.fesbp.hu, [email protected]

2

1. A piacgazdaság kiépülése, a szakszervezetek szerepének átalakulása Az állam-szocialista politikai-gazdasági rezsim intézményrendszerében a szakszervezetek fő tevékenységét illusztrálta a „transzmissziós szíj” metafora. Ennek szellemében, a szakszervezetek, a dolgozói érdekek képviselete helyett tulajdonképpen az uralkodó politikai és gazdasági vezetés törekvéseinek megvalósítására vállalkoztak a munkahelyeken. Cserébe, a politikai vezetés garantálta a foglalkoztatási feltételek stabilitását a teljes foglalkoztatás politikájával. A magyar gazdaságban az említett szakszervezeti szerep az 1970-es évek közepétől annak duális változatává módosult: Azáltal, hogy a munkaerőpiac megjelent a gazdaság állami tulajdonú részében, a szakszervezetek a politikai és gazdasági vezetés törekvéseinek támogatása mellett a dolgozók érdekeinek képviseletére is vállalkoztak. Tulajdonképpen e kettős követelményrendszer hatására a vállalati gyakorlatban a munkavállalók viselkedésére az ún. duális lojalitás vált jellemzővé: a dolgozók egyszerre támogatták a vállalati és a szakszervezeti vezetést. A politikai- és gazdasági rendszerváltást ill. az állami tulajdon privatizálását kísérő konfliktusok hatására ezt a duális lojalitást felváltotta a szakszervezet és a vállalati vezetés együttes elutasítása. Konkrétan arról van szó, hogy a munkaügyi kapcsolatok autonóm rendszere az egykori szocialista országokban, így Magyarországon is, jelentős társadalmi feszültségekkel és konfliktusokkal terhes periódusban született. Például a munkanélküliséget, amely az államszocializmus korszakában ismeretlen jelenség volt a munkavállalók számára, az 1990-es évek első felében már két számjegyű mutató (12 %) jellemezte. Az 1989-et követő öt évben az ipari termelés az egynegyedével csökkent. A 30 milliárd dolláros adósságállomány és az IMF által meghatározott rendkívül súlyos költségvetési korlátok tovább nehezítették a kialakult helyzetet. A tulajdonosi struktúra radikálisan átalakult, az állami nagyvállalatok helyét felváltották a magán-, gyakran külföldi tulajdonban lévő kisebb vállalatok. Az állam-szocialista politikai-gazdasági rezsim utolsó évében a magyar vállalatok átlagos mérete 186 fő volt, ezzel szemben a tőkés vállalatoké csupán fele (80 fő). Az 1990-s évek közepére viszont már minden tíz magyar vállalkozásból kilenc (92.4 %) a mikro-, kis- és közepes méretű vállalatok csoportjába tartozott. A szakszervezetek történelmileg is példátlanul gyors változásokhoz történő alkalmazkodását nemcsak a korábbi politikai-gazdasági rezsimmel való együttműködésből származó legitimációs nehézségek gátolták, hanem a munkáltatók – főleg a külföldi befektetők – és a politikaigazdasági döntéshozók szakszervezetekkel szembeni ellenérzései az egykori állami tulajdon privatizálása során. Az egykor monopolhelyzetet élvező szakszervezeti szövetség (Szakszervezetek Országok Tanácsa, SZOT), 1989-ben szakított a Magyar Szocialista Párttal (MSZP) – az egykor politikai monopolhelyzetben lévő állam-párt, az MSZMP utódpártjával. A szakítás fő indítéka: a szakszervezetek a politikai pártoktól függetlenül kívánták jövőbeni gyakorlatukat alakítani. Négy független szakszervezeti szövetséget hozott létre, legnagyobb közülük a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). Ezzel párhuzamosan új szakszervezeti szövetségek jelentős tagságot toboroztak a gazdaság fontos szektoraiban, és a munkavállalói érdekek tradicionális védelmére vállalkoztak. Az újonnan alakult független szakszervezetek, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, (TDDSZ, 1988) és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA) (1988) már a SZOT felbomlását megelőző évben megalakultak, így teremtve versenyhelyzetet a munkavállalói érdekképviselet területén és gyorsítva a korábban monolit szakszervezeti szövetség struktúrájának átalakítását. Az átalakulást közvetlenül követő első évtizedben a szakszervezetek éles, a rövid távú túlélés motiválta harcot folytattak egymással tevékenységük legitimációjáért és a korábbi szakszervezeti vaH-1056 Budapest, Fővám tér 2-3, Tel: +36 1 461 60 11, Fax: +36 1 461 60 18, www.fesbp.hu, [email protected]

3 gyon elosztásáért, és kevesebb figyelmet fordítottak a munkavállalók hosszú távú érdekeinek képviseletét szolgáló közös stratégiák kialakítására. Ennek eredményeképpen az MKR további partnerei, az állam és a munkáltatók szervezetei egységes és erős tárgyalási pozíciókkal rendelkező szakszervezetek helyett szélsőségesen megosztott és gyengülő befolyású szakszervezetekkel álltak szemben. Jól illusztrálja ezt az is, hogy az elmúlt húsz évben a szakszervezeti szövetségek szintjén nem történt figyelemreméltó fúzió, nem jelentek meg mega-szövetségek. Változatlanul a következő hat országos szakszervezeti konföderáció működik: (1) (2) (3) (4) (5) (6)

Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA), Munkástanácsok Országok Szövetsége (MOSZ), Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF).

Az új politikai pártok, amelyek kezdetben felhasználták az újonnan megalakult és független szakszervezetek (pl. LIGA, MOSZ) támogatását, hatalmi pozícióik stabilizálásával gyorsan eltávolodtak egykori szakszervezeti szövetségeseiktől. Mindezek következtében, a megosztott szakszervezetek – szemben a lengyel Szolidaritás szakszervezettel – nem játszottak meghatározó szerepet a gazdasági struktúraváltással kapcsolatos fontos döntésekben. 2. A munkaügyi kapcsolatok rendszere (MKR): formális kiépült intézmények mérsékelt befolyása Az érdekegyeztetés fontosabb intézményei Magyarországon: (1) A háromoldalú (tri-partit) érdekegyeztetés intézménye a több mint két évtizedes múlttal rendelkező Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amely az egykori szocialista országok gyakorlatában példátlanul korán, már 1988-ban megalakult. 1990-től az érdekegyeztetés egyéb fórumai is megjelentek (pl. a Gazdasági és Szociális Tanács, 2004, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, 2008). Az OÉT keretében a társadalmi partnerek a tájékozódás, a véleménynyilvánítás és az egyetértés jogával rendelkeznek. Az üléseken a kormányzati oldal képviselői mellett a hat szakszervezeti szövetség és kilenc munkáltatói szövetség képviselői vesznek részt. A Munka Törvénykönyve (1992, illetve annak többször módosított változata) pontosan szabályozza azokat a kérdéseket, amelyekben a társadalmi partnerek egyetértése szükséges (pl. minimálbér, maximális napi munkaidő, ünnepnapok száma, a gazdasági okokból történő elbocsátás szabályozása, munkaköri besorolási rendszer, a kollektív szerződések kötelező regisztrálása stb.). (2) A háromoldalú érdekegyeztetés intézményével szemben az érdekegyeztetés kétoldalú (bipartit) szektor szintű rendszere rendkívül fejletlen Magyarországon. Az ezredfordulót követően több EU-kezdeményezés (pl. Phare projekt) több tucat szektor szintű társadalmi párbeszéd bizottság (Sector Dialogue Committee) létrehozását kezdeményezte a legkülönbözőbb gazdasági területeken (pl. élelmiszeripar, dohányipar, könnyűipar, gyógyszeripar, energia ipar, fémfeldolgozó ipar stb.). Az említett kezdeményezések mérsékelt sikerrel jártak: ágazati szintű kollektív szerződések továbbra is a munkavállalóknak csak a töredékét védik. A szektor szintű kollektív szerződéskötés egyik legfontosabb akadályozó tényezője a munkáltatók szekH-1056 Budapest, Fővám tér 2-3, Tel: +36 1 461 60 11, Fax: +36 1 461 60 18, www.fesbp.hu, [email protected]

4 tor szintű szerveződésének hiánya. (Lásd részletesebben erről különböző szintű kollektív szerződéseket illusztráló 1. sz. táblázatot!) (3) A kollektív tárgyalások – és a kollektív szerződések megkötésének – domináns szintje a vállalat. A magyar munkavállalók kevesebb, mint egyharmada dolgozik kollektív szerződések által szabályozott munkahelyen. Egy erre vonatkozó kutatás eredményei szerint a kollektív szerződésekkel rendelkező munkavállalók többsége (60 %) pozitívan értékelte a kollektív szerződések keresetekre és munkarendre gyakorolt hatását. Az 1. sz. táblázat a versenyszféra (magán + állami szektor) különböző típusú kollektív szerződései által érintett munkavállalók számát és arányát illusztrálja. A közszférában a kollektív szerződések által lefedett munkavállalók száma némileg alacsonyabb, mint a versenyszektorban: 2007: 30,2 %, 2008: 29,4 %, 2009: 29,1 %. 1. sz. Táblázat A különböző szintű kollektív szerződések által lefedett munkavállalók száma és aránya a versenyszférában Kollektív Szerződés (KSZ) Típusa Egy munkálVerseny- tatóval kötött szféra KSZ (magán + Több állami munkálSzektor) tatóval kötött KSZ Szektor szintű KSZ Összesen:

2007

2008

2009

száma

%

száma

%

száma

%

555 253

27.5

562 456

28.5

452 119

22.4

83 536

4.1

76 569

4.0

89 589

4.4

143 349

7.1

123 256

6.2

116 604

5.8

782 138

38.7

762 281

38.7

658 312

32.6

Forrás: Neumann, L. (2010) : EIRO (European Industrial Relations Observatory), - Annual Review 2009, Budapest, Kézirat,2. o.

A táblázat adatai szerint – a kollektív szerződések kiterjesztésének hatásait is figyelembe véve – a magyar munkavállalók kevesebb, mint harmadának munka- és foglalkoztatási feltételeit szabályozzák kollektív megállapodások. A gazdasági válságot követően ez az arány némileg tovább csökkent. Jellemző továbbá az egy munkáltatóval kötött megállapodás: a szektor szintű kollektív tárgyalások fejletlen gyakorlata következtében a gazdasági szektort lefedő kollektív szerződések mindössze a munkavállalók töredékére (2007: 7,1 % - 2009: 5,8 %) vonatkoznak. 3. A munkavállalói beállítottságok és a kollektív cselekvések A központilag tervezett, állam-szocialista politikai-gazdasági rezsimről a piacgazdaságra történő áttérés radikálisan átalakította a munkavállalók szakszervezettel szembeni elvárásait. Ezek módosulásáról tájékoztat a következő táblázat.


5 2. sz. táblázat A munkavállalók szakszervezeti politikával szembeni elvárásai: Denki Rengo nemzetközi kutatás magyar tapasztalatai1 Szakszervezeti politikával szembeni elvárások típusai I. A szakszervezetek szerepe nő A foglalkoztatás, a munkahely biztonsága Munkahelyteremtés Keresetnövelés II. Csökkenő szakszervezeti szerep A vezetés politikája feletti ellenőrzés növelése Részvétel a vezetési döntésekben A munkaszervezet és a technológia fejlesztésének befolyásolása Munkaidő csökkentés

1984

1994

27.0 % 3.5 % 77.7 %

54.5 % 27.5 % 87.8 %

26.7 % 20.7 %

8.8 % 6.8 %

11.7 %

1.2 %

18 %

7.5 %

Forrás: Ellingstad, M. – Makó, Cs. (1997) Hungarian Industrial Relations in Transition, Budapest: Institute for Social Conflict Research, 33. o.

A leglényegesebb változás: a dolgozók a szakszervezettől olyan rövid távú érdekeiknek a támogatását és képviseletét várják, mint a munkahelyteremtés és a foglalkoztatás biztonsága. Kevéssé foglalkoztatják őket a munkahelyi társadalmi viszonyokat hosszútávon befolyásoló olyan egyéb lehetséges szakszervezeti szerepek, mint például a menedzsment ellenőrzése vagy a vezetői döntésekben való részvétel. Figyelemreméltó, hogy mind a politikai-gazdasági rendszerváltás előtt, mind pedig azt követően a dolgozók változatlanul a nagyobb keresetek kiharcolását tartották a legfontosabb szakszervezeti feladatnak. Az 1990-es évek közepére jellemző gazdasági helyzetet a foglalkoztatási és életfeltételek drasztikus romlása, például kétszámjegyű munkanélküliségi és inflációs ráta jellemezte. A munkaerőpiaci részvétel ehhez hasonló mértékű romlását eredményezte a 2008-ban beköszöntött nemzetközi pénzügyi és gazdasági krízis. A kilencvenes évektől a szakszervezetek taglétszáma folyamatosan zsugorodott: a kilencvenes évek közepére jellemző 40 %-os szervezettségi szint napjainkra 12 %-ra csökkent (2009-es adat). A taglétszám általános csökkenése azonban jelentős egyenlőtlenségekkel párosult. A 100 %-os magántulajdonban lévő munkahelyeken a dolgozók kevesebb, mint 5 %-a tagja a szakszervezetnek, ezzel szemben ennek hatszorosa (28,2 %) a munkavállalók szervezettségének mértéke a tisztán állami tulajdonú cégeknél. Az önkormányzati (22,2 %) és a vegyes tulajdonú cégeknél (21,5 %), az országos átlagnál szintén lényegesen magasabb a magyar munkavállalók szervezettsége. Sajnos a magántulajdonban lévő cégekre vonatkozóan nincsenek adataink a szervezettség munkahelyi tulajdon származása (pl. magyar versus külföldi) szerinti arányáról.

1

Az 1980-as és az 1990-es évek közepén az elektronikai iparban végzett munkavállalói felmérés a dolgozók szakszervezettel és vállalat működésének különböző jellemzőivel kapcsolatos beállítottságok összehasonlító elemzésével foglalkozott. A japán Denki Rengo szakszervezet által finanszírozott kutatásban, 1984-ben 9 ország, 1994-ben 14 ország vett részt. (Martin – Ishikawa – Makó – Consoli, 1998, Ishikawa – Martin – Morawski – Rus (2000). H-1056 Budapest, Fővám tér 2-3, Tel: +36 1 461 60 11, Fax: +36 1 461 60 18, www.fesbp.hu, [email protected]

6 3. sz. Táblázat: A 15-74 éves alkalmazottak szervezettségének aránya és a vállalati tulajdonforma kapcsolata (%) A munkahely tulajdonformája Tisztán állami Tisztán magán Szövetkezeti Egyéb (egyházi stb.) Önkormányzati Vegyes Nem tudja Összesen

Tagja szakszervezetnek 28,2 4,7 6,8 8,4 22,2 21,5 9,4 12,0

Nem tagja

Együtt

71,8 95,3 93,2 91,6 77,8 78,5 90,6 88,0

100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Forrás: Munkaerő felvétel (LFS), 2009. I. n.é. ad-hoc modul „Munkaerő-forgalom, munkáltatói juttatások, szervezettség, Budapest: Központi Statisztikai Hivatal.

A szakszervezetek szervezettségének radikális csökkenése a szakszervezeti szövetségek közötti versennyel párosulva az előzetes várakozásokkal szemben nem vezetett a munkahelyi szakszervezetek módszereinek modernizálásához. Javította viszont a közszférában működő szakszervezetek mobilizációs képességét az elmúlt években. Az elmondottakat jól illusztrálják a magyar szakszervezetek működésével foglalkozó legújabb felmérés tapasztalatai. A 4. sz. táblázat adatai azt mutatják, hogy a dolgozók szerint a szakszervezetek vállalati jelenléte kevéssé eredményez befolyást a vállalati vezetésre. 4. sz. Táblázat A szakszervezet vállalati vezetésre gyakorolt befolyása: 2007 A válasz típusa

Szakszervezet működik a Szakszervezet befolyást vállalatnál gyakorol a vállalatvezetésre a 68 % 45 %

Szakszervezet működik vállalatnál Nincs szakszervezet a válla- 28 % latnál Nem tudja, nem válaszol 4%

41 % 14 %

Forrás: Borbély, Sz. (2008) The Role of Institutional Context for Participation and Interest Representation in Hungary and Beyond, Forum: New Ways to Effective Forms of Worker Participation, Workshop 1: On The Role of Intsitutional Context for Participation, Budapest, September, 14. o.

A szakszervezet vállalati vezetésre gyakorolt befolyására a szakszervezet vállalati jelenléte a megkérdezettek szerint minimális hatást gyakorol. Hiszen az, hogy az adott vállalatnál működik-e szakszervezet vagy sem, mindössze néhány százalékos különbséget eredményezett a dolgozók véleményében arra vonatkozóan, hogy e szakszervezeti jelenlét befolyást gyakorol (ill. gyakorolna)-e a vállalatvezetésre: 45 % versus 41 %. További információk hiányában nehéz értékelni a 4. sz. táblázatban szereplő adatokat, az mindenesetre megemlíthető, hogy a szakszervezet vállalati jelenléte önmagában nem azonos a menedzsment ellenőrzésével. További kutatásokat igényelne az ismertetett munkavállalói véleményeket alakító tényezők azonosítása – sajnos az ilyen jellegű kutatási tapasztalatokkal nem rendelkezünk.


7 A magyar munkaügyi kapcsolatok rendszerének különleges jellemzője annak duális karaktere. Ez azt jelenti, hogy 1992 óta a munkavállalók érdekképviseletét ellátó szakszervezetek mellett a munkavállalói részvétel (participáció) olyan intézménye is jellemzi, mint az Üzemi Tanácsok (a továbbiakban ÜT). (A munkaügyi kapcsolatok keretében a munkavállalók közösségét a Munka Törvénykönyve, 1992. évi XXII. Tv. IV. fejezet 42 – 70. cikkelye alapján az alábbi rendelkezések szerint illetik meg a részvételi jogok: Üzemi tanácsot kell választani minden olyan munkáltatónál, illetve a munkáltató minden olyan önálló telephelyén (részlegénél), ahol a munkavállalók létszáma az ötven főt meghaladja.) A munkaügyi kapcsolatokkal foglalkozó szakemberek eredeti elképzelései szerint az ÜT-k és a szakszervezetek, mint egymással versenyző intézmények segítik a munkavállalók munka- és foglalkoztatási feltételeinek javítását. Az intézményi verseny helyett a vállalati gyakorlatra azonban a szakszervezet és az ÜT békés egymás mellett élése, egymás kiegészítése jellemző. Az ÜT-k nagy része olyan vállalatoknál létesült, ahol szakszervezetek is működnek, szakszervezeti tagokból kerül ki az ÜT tagok többsége is. Mindezt megerősítik az ÜT-k tevékenységéről készített – napjainkig egyetlen – országos felmérés tapasztalatai. Az első üzemi tanácsok megalakulása óta eltelt több mint egy évtized (1992-2003) alatt, az 50 fő feletti munkahelyek közül, minden másodikban (49 %) működött ÜT.) 5. sz. Táblázat Üzemi Tanács és a szakszervezetek vállalati jelenléte: 2003-os országos felmérés tapasztalatai alapján (%) (N=2492) Üzemi tanács Van

Nincs

Van

40

8

Nincs

9

43

Szakszervezet

Forrás: Benyó, B. (2007) Munkaügyi kapcsolatok és munkavállalói részvétel, Budapest, Kézirat, 65.o.

Végezetül röviden foglalkozni szeretnénk a gazdasági-társadalmi környezet kedvezőtlenné válását kísérő konfliktusok kezelésében az olyan kollektív akciók intenzitásának növekedésével, mint a sztrájkok és az utcai tüntetések. Az elmúlt két évtizedben a sztrájkok, főleg pedig az utcai tüntetések intenzitása jelentősen megnőtt Magyarországon. Míg az 1989- 1998 közötti periódusban együtt véve 49 sztrájkot és utcai tüntetést regisztráltak, addig 1999 és 2008 között 59 sztrájkot és 149 utcai tüntetést jegyeztek fel a témával foglalkozó szakemberek. A sztrájkoknak a vállalatok gazdasági teljesítményére gyakorolt kedvezőtlen hatását általában a sztrájkok következtében kiesett munkanapok számával mérik. E tekintetben is kedvezőtlen a kép, különösen 2006-tól nőtt radikálisan az 1000 munkavállalóra számított, sztrájkok következtében kiesett munkanapok száma. 2009-től ugyan jelentősebb csökkenés tapasztalható, azonban a kiesett munkanapok száma változatlanul jelentős a 2005-ös adatokkal összehasonlítva.


8

6. sz. Táblázat A sztrájkok miatt kiesett, 1000 dolgozóra számított, munkanapok száma2 Év Munkanapok száma

2005 1,133

2006 15,378

2007 32,126

2008 25,004

2009 6,474

Forrás: Neumann, L. (2010) : EIRO (European Industrial Relations Observatory), - Annual Review 2009, Budapest, Kézirat, 5. o.

A sztrájkok alapvetően a közszférára jellemzők. Azok túlnyomó többségét a közlekedési szektor szakszervezetei, konkrétan a vasúti közlekedésben (Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, VDSZSZ) és a légi közlekedésben működő (Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet, LESZ) szakszervezetek szervezték. A kollektív akciók számának növekedése a közszférában a munkaügyi kapcsolatok partnereinek kapcsolataira jellemző bizalmi viszonyok alacsony színvonalát jelzi. A munkáltatók és a szakszervezetek egymás érdekeinek, törekvéseinek kölcsönös tiszteletbentartása helyett azok egyoldalú érvényesítésére törekszenek. A minimális bizalmon alapuló társadalmi szabályozók eredményezte instabilitás ellensúlyozását a munkáltatók és a szakszervezetek egyaránt a munkajogi szabályozás anomáliáinak (pl. a közszféra esetében, a sztrájk ideje alatt nyújtandó elégséges szolgáltatások színvonalának értelmezése és meghatározása, stb.) jogi eszközökkel történő megszüntetésétől remélik. A munka- és foglalkoztatási feltételekkel kapcsolatos munkáltatói és szakszervezeti érdekek kölcsönös megismerése, tisztázása, és a tevékenységi szektor (pl. a közszféra) kontextusában való konszenzusra törekvő megegyezése helyett a társadalmi partnerek a rövidtávon látványos eredményeket eredményező konfrontációkat részesítik előnyben.

Új fejlődési útjak keresése: a szakszervezeti tevékenység többdimenziós vizsgálatának és a stratégiaváltásnak a szükségessége A szakszervezetek jelenlegi, főleg pedig jövőbeni fejlődési perspektívájának jelzése megköveteli a magyar gazdaság 1990-es évektől napjainkig terjedő fejlődési útjával kapcsolatos néhány tanulság valamint új kihívások megfogalmazását. A szakszervezetek jövőbeni stratégiájának megalapozását jelentős mértékben elősegítené a párt- és ideológiakapcsolódásaik és a működésük kontextusát jelentő gazdasági kontextus hatásainak tisztázása. Például láthatóvá kellene tenni a sokszereplős szakszervezeti mozgalmat alkotó hat országos szakszervezeti szövetség párt- és ideológiai kötődéseit, és az azokból származó következményeknek a munkavállalók rövid és hosszú távú érdekképviseletére gyakorolt hatásait. E kérdések tisztázása és képviselete – a munkaügyi kapcsolatok szakértői szerint – elősegíthetné a szakszervezeti mozgalom átláthatóságát és javíthatná a szakszervezetek mobilizációs képességét, amelyet – a közszféra néhány ágazatának kivételével – a jelenlegi alacsony szervezettség kedvezőtlenül befolyásol. Legalább ennyire fontos lenne a szakszervezeti érdekképviselet és a magyar gazdaság szegmentált vagy megosztott struktúrája közötti kapcsolatoknak és azok tartalmának azonosítása. Sajnos nemcsak az erre vállalkozó hazai kutatások hiányoznak, hanem a munkaügyi kapcsola2

A táblázatban szereplő adatok, a foglalkoztatási feltételekkel és más társadalmi problémákkal kapcsolatos kollektív akciókról tájékoztató média beszámolókon alapulnak, függetlenül azok törvényes jellegétől, valamint a szervezők csoportjától (pl. szakszervezet, vagy a dolgozók más csoportja által szervezett kollektív akció.) Ennek ellenére kollektív akciók többségét a szakszervezetek szervezték. H-1056 Budapest, Fővám tér 2-3, Tel: +36 1 461 60 11, Fax: +36 1 461 60 18, www.fesbp.hu, [email protected]

9 tok szakértői közötti vitákban sem szerepel súlyának megfelelően. A szakszervezeti tevékenység hatékonyságának mérésére szolgáló különböző mutatók (pl. szervezettségi szint, stb.) globális használata keveset mond a gazdaság különböző szektoraiban dolgozó munkavállalók érdekvédelmének eredményességéről. A szakszervezeti tevékenységek jelenleginél differenciáltabb vizsgálatának fontosságát a tulajdonviszonyoknak a szervezettség mértékére gyakorolt jelentős hatásával illusztráltuk. Az állami tulajdonú munkahelyeken dolgozó (a magyar gazdaság „állami szegmense”) munkavállalók szervezettségének mértéke többszöröse (hatszorosa), a gazdaság „privatizált” szegmenséhez tartozó munkavállalókénak. Feltételezéseink szerint – miután megbízható empirikus kutatási tapasztalatokkal nem rendelkezünk – a szakszervezetek befolyásának színvonalát jelentős mértékben befolyásolja a versenyszférába tartozó vállalkozások termék- vagy szolgáltatási piaci, a nemzetközi munkamegosztásban elfoglalt helye és az erőforrásokhoz való hozzájutás lehetősége. A magyar szakszervezetek tevékenységének jövőbeni megújítása megköveteli a működésük közegét jelentő politikai-ideológiai és gazdasági környezet differenciáltabb elemzését. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatokon alapuló új szakszervezeti stratégiák kidolgozása a munkaügyi kapcsolatok partnerei közötti társadalmi párbeszéd megújítását igényli a pénzügyi és a gazdasági krízis teremtette gazdasági és társadalmi kihívások kontextusában. A lehetséges új feladatok közé tartozik, hogy a szakszervezeteknek a kereseti és munkafeltételek javítása mellett a jelenleginél nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a munkavállalók „tartós foglalkoztatását” garantáló képzésre és továbbképzésre, a rugalmas munkaerő felhasználási formák stb. kérdéseire.


Szakszervezetek a kiépülő kapitalizmusban: a magyar példa

Recommend Documents