A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal pályázati kiírása magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok 2014. évi támogatására (A pályázat kódja: PRO-RENO-14) A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) nyílt pályázatot hirdet a magyarországi és határon túli magyar közművelődési programok tárgyában. A keretösszeg felhasználása során az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (a továbbiakban: Áht.), az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Ávr.) foglaltak szerint kell eljárni. 1. A pályázat kategóriái, céljai és a pályázók köre „A” kategória: Dunatáji népek kutatása A közép-európai régió születésének és Európába történő beilleszkedésének sokoldalú feltárása. A térség gazdasági, politikai, kulturális stb. folyamatainak kutatásával, publikációkkal, konferenciák szervezésével elősegíteni az itt élő nemzetek és nemzetiségek közeledését, szorosabb együttműködését. Pályázni lehet a közép-európai nem magyar népeket érintő alábbi kutatási témákra: Kelet-közép Európa, mint régió fejlődési útja, ennek viszonya más európai térségek fejlődéséhez, az államok feletti demográfiai, interetnikai, települési, termelési, politikai struktúrák alakulása, a közép-európai társadalom polgárosodása (agrárkérdés, parasztság, gazdálkodás, életmód, társadalom, kultúra, vallások, felekezetek), modernizációs folyamatok Közép-Európában (állam, jog, politika, modernizációs ideológiák, ezek tükröződése a kultúrában és a művészetben), nemzetté válás, nemzeti ideológiák, nemzeti kérdés és a nemzetiségek határon átnyúló kapcsolatainak kutatása. E kategóriára magyarországi és határon túli fiatal kutatók, doktoranduszok, jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján létrehozott alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött egyéb szervezetek) pályázhatnak.
„B” kategória: Egyházak művelődési örökségével kapcsolatos kulturális tevékenységek támogatása Egyházi közoktatási intézmények tanórán kívüli, kiemelten közösségépítő jellegű tevékenységeinek támogatása (pl. ifjúsági rendezvények, táborok, hitéleti tartalmat megjelenítő kiállítások, a hitéleti tartalmat középpontba helyező filmklubok, tematikus konferenciák, színházi rendezvények, kulturális csereprogramok.) E kategóriára magyarországi és határon túli egyházi, felekezeti iskolát működtető intézmények pályázhatnak.
„C” kategória: Köz- és felsőoktatásban működő kollégiumok tehetséggondozása és kollégiumi művelődés támogatása A kollégiumok tehetséggondozó és értelmiség formáló szerepének támogatása, különös tekintettel az alábbiakra: öntevékeny szakcsoportok kialakítása, működése, helyi konferenciák megvalósítása, kollégiumi közösségépítő és műveltségi jellegű rendezvények szervezése, önnevelő közösségi megmozdulások, kollégiumi hagyományok ápolása, tehetséggondozást célzó rendszeres szakmai programok megszervezése, lebonyolítása, kapcsolatok kiépítése határon túli magyar kollégiumokkal, illetve az azokkal működő cserekapcsolatok, közös szakmai, kulturális rendezvények támogatása. E kategóriára magyarországi köz- és felsőoktatási kollégiumot, szakkollégiumot fenntartó szervezetek, határon túli magyar tannyelvű köz- és felsőoktatási kollégiumot, szakkollégiumot, fenntartó szervezetek pályázhatnak.
„D” kategória: Települési identitás és népművészeti tevékenység támogatása A helyi hagyományok feltárását, a magyar népművészet szellemi és tárgyi tradicionális értékeinek megőrzését és a hagyományokon alapuló művelődési igények kielégítését (különös tekintettel azokra, amelyek a fiatalok helyismeretét, lakhelyükhöz való kötődését erősítik) megvalósító kulturális közösségek támogatása.
E kategóriára magyarországi és határon túli jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján létrehozott alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött egyéb szervezetek), települési / megyei önkormányzatok, önkormányzati fenntartású intézmények, nonprofit gazdasági társaságok pályázhatnak. Hivatásos művészeti csoport nem pályázhat. „E” kategória: Zenei jellegű művelődési rendezvények támogatása I. téma: Az amatőr kórusmozgalom tevékenységének támogatása Amatőr kórusok közösségi tevékenységeinek fejlesztése, a kóruséneklés társadalmi presztízsének, közönségkapcsolatainak, támogatottságának megerősítése. A területi alapon szervezett hazai találkozók, versenyek megvalósításához szükséges források, tervezhetőségük és megrendezésük garanciáinak megteremtése. Előnyt élveznek azok a kórusok, amelyek a XX. és XXI. század magyar kórusműveit szólaltatják meg. E témakörre magyarországi és határon túli jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetként működő amatőr kórusok (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján létrehozott alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött egyéb szervezetek) amatőr kórust fenntartó, működtető (vagy befogadó) intézmények, szervezetek, pályázhatnak. Hivatásos művészeti csoport, népművészeti csoport, népdalkör nem pályázhat. II. téma: Amatőr kórusok kiemelkedő jelentőségű nemzetközi fesztiválokon, versenyeken való részvételének támogatása Az amatőr kórusok kiemelkedő jelentőségű európai versenyeken való részvételének támogatásával a magyar kórusművészet értékeinek nemzetközi megismertetése. E témakörre magyarországi és határon túli jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetként működő amatőr kórusok (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján létrehozott
alapítványok, egyesületek, valamint a közhasznú szervezetek, illetve az egyesülési jog alapján létrejött egyéb szervezetek) amatőr kórust fenntartó, működtető (vagy befogadó) intézmények, szervezetek pályázhatnak. Hivatásos művészeti csoport, népművészeti csoport, népdalkör nem pályázhat. A pályázat kizárólag azon kórusok támogatását teszi lehetővé, amelyek szakmai tevékenysége példaértékű, magyar viszonylatban legalább hangversenykórus minősítéssel rendelkezik, és/vagy nemzetközi versenyeken az utolsó öt évben elért I., II., III. díjjal vagy nemzetközi elismertséggel rendelkezik. 2. A rendelkezésre álló keretösszeg A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 40 000 000 Ft, azaz negyvenmillió forint a 1074/2011. (III. 23.) Kormányhatározat alapján megszüntetett Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány vagyona terhére az alábbi kategóriánkénti megoszlásban: „A” kategória esetén rendelkezésre álló keretösszeg 3 000 000 Ft, azaz hárommillió forint. „B” kategória esetén rendelkezésre álló keretösszeg 5 500 000 Ft, azaz ötmillióötszázezer forint. „C” kategória esetén rendelkezésre álló keretösszeg 4 500 000 Ft, azaz négymillióötszázezer forint. „D” kategória esetén rendelkezésre álló keretösszeg 15 000 000 Ft, azaz tizenötmillió forint. „E” kategória esetén rendelkezésre álló keretösszeg 12 000 000 Ft, azaz tizenkettőmillió forint. Az öt kategória közötti forrásarány a beérkezett pályázatok mennyisége és minősége alapján módosulhat. 3. A pályázaton igényelhető támogatás összege és formája A pályázaton legalább 100 000 Ft és legfeljebb 400 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető. 4. A támogatás mértéke, folyósítása, intenzitása A projekt összes költségének 100%-a elszámolható, a pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.
A támogatási összeg folyósítása támogatási előleg formájában történik az Ávr 78. § (1) bekezdésnek megfelelően. A Hivatal a támogatási összeget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követő 15 napon belül utalja. A támogatási szerződés mellékletét képezi – az Ávr. 73. § (1) bekezdés d) pontja szerint – a feladat- és költségterv, mely a költségvetési támogatás rendelkezésre bocsátásának módját, feltételeit, ütemezését, részletekben történő folyósítás esetén az egyes finanszírozási időszakokat tartalmazza. A költségvetési támogatás későbbi felhasználásáról a feladat- és költségterv módosításával gondoskodhat a kedvezményezett. A pályázatban csak a támogatási időszakban felmerülő költségekre vonatkozó számviteli bizonylatok számolhatók el, melyek pénzügyi teljesítésének az elszámolási időszak végéig meg kell történnie. A támogatás intenzitása – 2014. évi folyósítást alapul véve – 100%. A támogatás vissza nem térítendő támogatás. 5. Támogatási időszak A pályázó által a pályázatban megjelölt, 2014. június 1. és 2015. május 31. közé eső időszak. 6. Beadható pályázatok száma Egy pályázó több kategóriában is nyújthat be pályázatot, de egy pályázati kategóriában csak egy pályázat nyújtható be. 7. Támogatható kiadások Pályázat keretében támogatás nyújtható a megvalósítással összefüggésben felmerült költségek fedezetére, az alábbiak szerint: „A” kategória esetén vállalkozási vagy szolgáltatási szerződés alapján számlás kifizetés (dologi költség), előadói tiszteletdíjak (megbízási szerződéssel, munkáltatói járulékkal együtt), szakmai anyagok költségei (pl. szakkönyvek, tanulmányok kiadása), utazási és szállítási költségek, szállásköltségek. A pályázat keretében tárgyi eszköz beszerzése, valamint az étkezés nem támogatott költségek.
„B” kategória esetén vállalkozási vagy szolgáltatási szerződés alapján számlás kifizetés (dologi költség), előadói tiszteletdíjak (megbízási szerződéssel, munkáltatói járulékkal együtt), szakmai anyagok költségei (pl. szakkönyvek, tanulmányok kiadása), utazási és szállítási költségek, szállásköltségek, PR- és reklámköltségek (csak a projekttel kapcsolatosan). A pályázat keretében tárgyi eszköz beszerzése, valamint az étkezés nem támogatott költségek. „C” kategória esetén vállalkozási vagy szolgáltatási szerződés alapján számlás kifizetés (dologi költség), előadói tiszteletdíjak (megbízási szerződéssel, munkáltatói járulékkal együtt), szakmai anyagok költségei (pl. szakkönyvek, tanulmányok kiadása), utazási és szállítási költségek, szállásköltségek, PR- és reklámköltségek (csak a projekttel kapcsolatosan). A pályázat nem támogat olyan – például a szakképzés körébe tartozó – tevékenységeket, melyeknek az irányítása, finanszírozása a közép- és felsőfokú oktatási intézmény feladata, és nem támogat beruházásokat, tárgyi eszköz beszerzést, valamint étkezést. „D” kategória esetén vállalkozási vagy szolgáltatási szerződés alapján számlás kifizetés (dologi költség), előadói tiszteletdíjak (megbízási szerződéssel, munkáltatói járulékkal együtt), utazási és szállítási költségek, szállásköltségek, PR- és reklámköltségek (csak a projekttel kapcsolatosan), nyomdaköltség. A pályázat keretében fesztiválok megrendezése, külföldi utazások, tárgyi eszköz beszerzése, beruházás, valamint az étkezés nem támogatott költségek. „E” kategória I. téma esetén vállalkozási vagy szolgáltatási szerződés alapján számlás kifizetés (dologi költség), előadói tiszteletdíjak (megbízási szerződéssel, munkáltatói járulékkal együtt), szakmai anyagok költségei (pl. kották), nevezési díj, utazási és szállítási költségek (külföldi utazás és szállítás kivételével!), szállás költség, terembérleti díj, PR- és reklámköltségek (csak a projekttel kapcsolatosan).
„E” kategória II. téma esetén szakmai anyagok költségei (technikai eszközök, műszaki cikkek nem támogatott költségek) jogdíjak, nevezési díj, utazási és szállítási költségek szállás költség, PR- és reklámköltségek (csak a projekttel kapcsolatosan). A pályázat keretében tárgyi eszköz beszerzése, beruházás, valamint az étkezés nem támogatott költségek. A költségek tervezéséhez segédletet talál az alábbi elérhetőségen: www.kih.gov.hu 8. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, amely a) a korábban nyújtott állami, vagy Európai Uniós támogatásokkal az előírt határidőre nem számolt el, b) a korábbi pályázati program megvalósítása során, illetve a működtetés alatt engedély nélkül eltért a támogatási szerződésben foglaltaktól, c) korábban a Hivatallal valótlan, megtévesztésre alkalmas adatokat közölt a támogatás felhasználásával kapcsolatban, d) jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt áll, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás van folyamatban, illetve külön törvény szerinti adósságrendezési eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte, e) korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolójukat a pályáztatók visszautasították, vagy lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévőségük van velük szemben, f) pályázóval szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban Knyt.) 6.§ (1) bekezdése szerint foglalt összeférhetetlenségi ok, valamint a Knyt. 8.§ (1) bekezdésében foglalt érintettség áll fenn és ezen körülmény közzétételét a Knyt. szerinti határidőben nem kezdeményezte, g) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett, h) nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek, i) az Ávr-ben vagy egyéb jogszabályban a támogatói okirat kiadásának vagy a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
9. Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye a) bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül; b) alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért; c) a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik. 10. A pályázatok benyújtásának módja és helye A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren (a továbbiakban: EPER) keresztül. Az internetes pályázati adatlapot a pályázati kiírásban és az útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva, és az ott megjelölt elektronikus mellékletek csatolásával kell benyújtani. Minden idegen nyelvű dokumentum magyar nyelvű fordítását is csatolni kell! A pályázat benyújtását megelőzően minden pályázónak a http://www.kih.gov.hu honlapon regisztrálnia kell magát az EPER-ben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). 11. A pályázatok benyújtásának határideje Az internetes pályázatok beadási határideje 2014. május 31. 24:00 Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely az EPER-ben a fenti határidőig véglegesítésre került. 12. A pályázat kezelője Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal 1088 Budapest, Múzeum u. 17.
[email protected] Telefon: (06-1) 301-3200
13. A pályázat érvényességének vizsgálata Amennyiben a Hivatal a pályázat érvényességi ellenőrzése során megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban, útmutatóban és az internetes adatlapban foglalt feltételeknek, a pályázót egy alkalommal elektronikus értesítésben hiánypótlásra hívja fel legfeljebb 7 napos hiánypótlási határidő megjelölésével.
Amennyiben a pályázó nem pótolta a hiányosságokat vagy azoknak nem a hiánypótlási felhívásban meghatározott módon tett eleget a felszólításban megjelölt határidőre, vagy a hiányosság pótlására nincs lehetőség, a Hivatal megállapítja a pályázat érvénytelenségét és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikusan küld értesítést a pályázónak a beadási határidő lejártát követő 5 munkanapon belül. Az alábbi esetekben a pályázat hiánypótlás nélkül érvénytelen: a) nem az 1. pontban meghatározott pályázó nyújtotta be a pályázatot; b) teljesen üres csatolt dokumentum(ok) esetében. 14. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere és határideje A pályázatok értékelését a Szakkuratórium végzi, a pályázati útmutató 7. pontjában meghatározott szempontrendszer szerint. Az érvényes, befogadott pályázatokat a pályázatok hiánytalan beérkezésétől számított 30 napon belül a Szakkuratórium javaslata alapján a Főkuratórium (a továbbiakban: döntéshozó) bírálja el. A támogatási döntés meghozatalakor figyelembe kell venni az egyesülési jogról, a közhasznú szervezetek jogállásáról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. (továbbiakban: Civil tv.) 53. § (5) bekezdésében foglaltakat. A döntéshozó a támogatást a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapíthatja, de a kértnél nagyobb támogatási összeg megítélésére nincs lehetőség. A döntéshozó a támogatási döntésben meghatározhatja a támogatás felhasználására és szerződéskötésre vonatkozó feltételeket. 15. A pályázók döntést követő kiértesítése A Főkuratórium döntését követően a Hivatal 15 napon belül elektronikus értesítéssel és írásban is tájékoztatja a támogatási igény benyújtóját a támogatási döntésről, valamint az eredményeket közzéteszi a honlapján. Elutasítás esetén az értesítésnek tartalmaznia kell az elutasítás indokait. A pályázatokkal kapcsolatos döntések a www.kih.gov.hu honlapon kerül közzétételre. A döntés ellen a pályázó részéről jogorvoslati kérelem benyújtásának helye nincs. Az Ávr. 90. §-a értelmében a támogatás igénylője vagy a kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő.
16. Szerződéskötés A kedvezményezettel - a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén - a támogatási szerződést a Hivatal köti meg. Hatályát veszti a támogatási döntés, ha a szerződés a támogatásról szóló értesítésben megjelölt határidőtől számított további harminc napon belül a pályázó mulasztásából, vagy neki felróható egyéb okból nem jön létre. Támogatás csak akkor nyújtható, ha a kedvezményezettnek korábbi költségvetési támogatásból származó, lejárt határidejű elszámolási vagy visszafizetési kötelezettsége nincs. A támogatási szerződés megkötéséhez a kedvezményezettnek be kell nyújtania a jogszabályok, illetve a Hivatal által előírt nyilatkozatokat, dokumentumokat, különösen a biztosíték nyújtására szolgáló számlavezető pénzintézet(ek) által nyilvántartásba vett beszedési megbízás benyújtására vonatkozó felhatalmazó (inkasszó) levelet. A nyilatkozatok, dokumentumok benyújtásának határideje a támogatási szerződés megkötésének napja, kivéve azt, amiről jogszabály eltérően rendelkezik. A költségvetési támogatások felhasználását - ha ennek a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény szerinti feltételei fennállnak - közbeszerzés alkalmazásához kell kötni. A Hivatal a beérkezett dokumentációkat megvizsgálja, és amennyiben a szerződéskötéshez szükséges dokumentumok valamelyike nem áll rendelkezésére vagy hiányos, illetve a kedvezményezett elmulasztotta az értesítésben szereplő határidőt, a Hivatal a kedvezményezettet egy alkalommal 10 napos határidővel hiánypótlásra szólítja fel. 17. A támogatás elszámolása és ellenőrzése A támogatás felhasználásáról készített szakmai beszámoló, és pénzügyi elszámolás kedvezményezett általi benyújtásának határideje, a pályázó által meghatározott projekt befejezését követő 30. nap, de legkésőbb 2015. június 30. A pályázat szerint támogatásra kerülő feladat megvalósításának, szakmai beszámoló, pénzügyi elszámolás benyújtásának határidejét és a szakmai beszámoló, pénzügyi elszámolás elkészítésének és a Hivatal által történő elfogadásának szempontjait a támogatási szerződés és a pályázati útmutató 11. pontja tartalmazza. 18. További információk A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati felhívás keretében.
Jelen pályázati kiírás és a pályázati útmutató, továbbá az internetes pályázati adatlap együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A pályázati kiírás és a pályázati útmutató letölthető a www.kih.gov.hu honlapról. A pályázattal kapcsolatban további információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatnak. E-mail:
[email protected] Telefon: (1) 301 3200 Hétfő-csütörtök: 8.00-16.30 Péntek: 8.00-14.00
Budapest, 2014. január 31.