A KORÁBBI ÉS A JELENLEGI SZAKTANÁRKÉPZÉSI TAPASZTALATAI, JÖVŐBENI LEHETŐSÉGEI
Dr. Farkas Julianna PhD,
[email protected] Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar
Az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központjában a Magyar Tudomány Napja alkalmából megrendezésre került szakmai Tanárképzési Konferencia kitűnő alkalmat szolgáltatott egyrészt a társintézményekkel való tapasztalatcserére, másrészt saját tapasztalataink összegzésére, áttekintésére. A szakemberek jó részének véleménye szerint a szakmai pedagógusok képzése némileg eltér a közismereti pedagógusok képzésétől, elsősorban abban, hogy nagymértékben meghatározzák a gazdasági-társadalmi helyzet változásai, éppen ezért kulcsfontosságú a piaci elvárásokhoz való folyamatos és rugalmas alkalmazkodás. Olyan alrendszerről van szó a pedagógusképzésen belül, amelyet nemcsak a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás szabályoz, hanem a nemzetközi tendenciák is. A szakmai pedagógusképzés területén még lényegesebb annak pontos prognosztizációja, hogy milyen szakmacsoportokra lesz majd szükség a következő periódusban. Úgy gondolom, hogy a Budapesti Gazdasági Főiskola, illetve elődje, a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola közel 40 éves közgazdász tanár képzési tapasztalatai kellő alapot nyújtanak bizonyos következtetések levonására, melynek fényében jobban eldönthető, mi az, ami használható a múlt és a jelen rendszer elemeiből, s mi az, ami elvetendő. Mit is jelent ez a csaknem 40 éves múlt? 1969-ben jött létre a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, a volt Kereskedelmi Akadémia épületében, a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskola utódjaként. Bár már 1974-től bevezették az idegenforgalmi fakultációt, majd 1985-ben megalakult az Idegenforgalmi Intézet, mégis csak jóval később, 1992-ben rendelte el a kormányhatározat a Főiskola három alapszakára utaló névváltoztatást, és ettől kezdve lett Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola. 1975-1976-ban a régi kereskedelmi hagyományoknak mintegy újjáélesztéseként indult el a pedagógiai képzés, elsősorban a kereskedelmi és vendéglátó szakos szakoktatók képzésével.
2
Az első években csak a minimum 5 éves szakmai tapasztalattal rendelkezők felvételizhettek, és a képzés végén - akkor még főiskolai végzettséggel nem járó - szakoktatói képesítést nyerhettek. A 70-es évek második felében a gyorsan bővülő középfokú kereskedelmi és vendéglátóipari szakképzés egyre súlyosabb szaktanárhiánnyal küzdött, ezért a főiskolán megfogalmazódott a gazdasági tanárképzés igénye. 1976-1977-ben egyszerre két formában indult el a képzés, vagyis a kereskedelmi és vendéglátóipari alapszak legjobbjai számára (kb. 12-14 fő) a 3. félévtől nappali képzésben második szakon, ezzel párhuzamosan pedig az üzemgazdász (közgazdász) végzettséggel már rendelkezők számára a kiegészítő gazdasági szaktanári szakon. 1976-ban létrejött a Pedagógiai Tanszék, ami később (a 90-es években) Pedagógiai Intézetté bővült (a Testnevelési Tanszékkel együtt), amely ma – a Bologna-i átalakulásnak megfelelően – az Üzleti Szakoktató és Pedagógiai Intézet nevet viseli. A pedagógiai alapelvek közül leginkább a gyakorlatorientáltságot emelném ki, vagyis nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a hallgatók minél több iskolai tevékenységbe nyerjenek betekintést, illetve folyamatosan végezhessék is azokat. Időközben, a 80-as években a szakoktatók képzési rendje is megváltozott és 3 éves főiskolai végzettséggel együtt járó szakká fejlődött, illetve a tanszék feladata lett a főiskola összes hallgatója számára a lélektan oktatás. Kiépült a gyakorló iskolák rendszere, a vezető tanárok hálózata. A 80-as évek reformhulláma a pedagógusképzésben is lecsapódott, azaz a nappali tanárképzésben szakítottunk a hagyományos szemeszteri rendszerrel, a tanévet 4, nagyjából azonos időtartamú (6-7 hét) részre osztva. Az első blokkban, nagy óraszámban módszertani gyakorlatok, szituációs elemzések, esetjátékok, stb. keretében készültek fel a hallgatók a szakképzési illetve az osztályfőnöki órák bevezetésével összefüggő feladatokra. Ezeket egy szakmódszertani és nevelésmódszertani blokk egészítette ki, majd 6 hetes tanítási – nevelési gyakorlat, végül a vizsgatanítás, a téli szünet után a második 6 hetes gyakorlat, és ugyancsak vizsgatanítások. A 90-es években a Pedagógiai Tanszék gondozásába került a koncentrált kommunikációs és tanulás - módszertani foglakozások szervezése a mindenkori első évesek számára, valamint kidolgoztuk az új típusú akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú kereskedelmi, vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser képzést is. Milyen pozitívumai, előnyei voltak a régi típusú, osztatlan tanárképzésnek? Melyek azok a momentumok, amelyeket a jövőben is érdemes lenne beépíteni a tanárképzés folyamatába? A leglényegesebb, hogy a közgazdászképzés és a pedagógiai képzés párhuzamosan folyt, azaz az első év végén a Pedagógiai Tanszék – jelentős marketing tevékenység után – végzett egy felvételi, alkalmassági beszélgetést az érdeklődő hallgatókkal, ami segített megismerni a hallgatók hozzáállását, illetve a rendelkezésünkre álló 1 év – a kis kezdeti létszámból miatt is
3
– kölcsönösen mind a tanszéknek, mind a hallgatóknak kellő tájékozódási lehetőséget adott. Ebből adódóan a főiskolán tanár szakosnak lenni egyfajta presztízst is jelentett, rangja volt a képzésnek. Mivel a hallgatók egy évvel később kezdték el a pedagógiai – pszichológiai tanulmányokat, tehát a képzési idejük egy évvel meghosszabbodott. A képzésen belül nagyon hasznosnak bizonyult az önismereti tréning (pedagógiai proszeminárium, amely jelenleg a 10 kredites MA előkészítő kritériumi tantárgyi blokkban is benne van), mert nemcsak az önismeret elmélyítését segítette elő, hanem a tanári pályával való identifikációt is, illetve lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók elgondolkodhassanak azon, vajon valóban megfelel-e nekik a tanári pálya. Növelte a gyakorlatorientáltságot a szociológiai- közművelődési gyakorlat, amelyet a tanárképzés első évében iktattunk be, többek között azzal a céllal, hogy a tanár szakos hallgatókat egy kis csapattá kovácsoljuk össze. Egyhetes terepmunka keretein belül, általában az ország valamelyik kistelepülésén végeztek vizsgálódásokat a diákok, melynek célja az oktatási szféra, a vállalkozásai, helyi civil szervezetek és az önkormányzat működésének megfigyelése volt, és a későbbiekben – team munkában – egy TDK dolgozat elkészítése, a tapasztalatok összegzése. A szakszeminárium nagyon hasonlított az MA tanárképzésben előírt portfólióval kapcsolatos feladatokhoz, így a portfólió elődjének tekinthető, hiszen egy választott iskola feltérképezéséről volt szó, amelynek teljes dokumentációját át kellett tekinteni, elemezni, interjúkat készíteni a vezetőséggel, tanárokkal, diákokkal, majd egy alternatív iskola koncepciójával, illetve metodikájával összehasonlítani, értékelni. A hallgatók szemszögéből a legnagyobb előny kétségtelenül a kettős (közgazdász-tanár) diploma volt, hiszen növelte az elhelyezkedési esélyeket. A hallgatói visszajelzések szerint a tanár diploma – a felvételi interjúk alkalmával – szintén pozitívumot jelentett a közgazdász pályán elhelyezkedők számára, és a megszerzett pedagógiai – pszichológiai ismereteiket is jól tudták kamatoztatni a későbbiekben. Ezzel kapcsolatban meg kell azonban mondani, hogy a tanárszakosok többsége nem a tanárságot választotta, hanem – érthető módon – a jobb anyagi lehetőségeket nyújtó közgazdász pályát. Különösen így volt ez közvetlenül a rendszerváltás után, amikor a piac szinte „felszívta” a közgazdászokat, majd kialakult egyfajta „telítettség” a pályán, illetve elkezdődött a modern, újfajta kompetenciákkal felfegyverkezett hallgatók beáramlása a piacra, akik a régebbi generációt kiszorították. Mindez jót tett a szakképző iskoláknak, hiszen a közgazdász pályáról érkező, kiterjedt szakmai tapasztalatokkal rendelkező tanárok jócskán emelték a tanítás színvonalát, ugyanakkor persze ezt sok esetben egyéni tragédiát is jelentett. A régi típusú, osztatlan tanárképzés egyik hátránya az volt, hogy viszonylag kevés idő állt rendelkezésre, tulajdonképpen csak a szakmai „alapozásra” volt elegendő, nem nyújtott olyan mélységű képzést, amely egy középiskolai tanár számára indokolt lenne. Főiskolánkon 3 éve folyik a Bologna-i rendszer keretében az MA szintű tanárképzés, levelező formában, Turizmus – Vendéglátás, valamint Kereskedelem és Marketing szakon.
4
Elmondható, hogy kezdetben leginkább azok jelentkeztek, akik már rendelkeztek főiskolai szintű tanári képesítéssel, és zömében nálunk végeztek, így számukra egy 3 féléves képzést tettünk lehetővé. Tendencia, hogy ezzel párhuzamosan nő a tanári képesítéssel nem rendelkezők száma, akik számára 4 féléves képzést tudtunk biztosítani, illetve 1-2 egyetemi diplomával bíró hallgató is volt, ők a rövidített, 2 féléves képzésre kaptak lehetőséget. Jelentkezett néhány Háztartás – ökonómia szakos volt hallgatónk is, akik azonban– érthető okokból – rövid időn belül lemorzsolódtak, ez történt néhány régi típusú szakoktató végzettségű hallgatónkkal is, ahol nagyon sok kreditet kellett pótolni párhuzamosan a szak végzésével, megadott határidőn belül, hiszen sokan még pl.: politikai gazdaságtant tanultak a mikro- makroökonómia helyett. Többször tartottunk módszertani felkészítést az MA képzésben tanító pedagógusok számára, felhívtuk a figyelmüket arra, hogy ösztönözzék a hallgatókat az önálló kutatómunkára, az öntevékeny ismeretszerzésre. A portfólió értelmezése nem kis nehézséget jelentett hallgatóink számára, legalábbis kezdetben, mivel többnyire megmaradtak a dokumentumok és általában véve az iskola bemutatásánál, és elmaradt a saját tevékenység értékelése, az önreflexió. A szakdolgozatok témaválasztásában előírtuk egyrészt a konzulens, másrészt a tanszékvezető kontrollját, mivel sokan egy iskola (általában a saját iskola) bemutatását választották, de elhagyták az elemző - értékelő aspektust. Éppen ezen okulva nyomatékosan felhívtuk hallgatóink figyelmét arra, hogy egy MA szintű diplomamunkának elengedhetetlen feltétele az országos összehasonlítás, a nemzetközi kitekintés (és szakirodalom), folyamatok, tendenciák bemutatása, hogy nem lehet pusztán leíró jellegű egy dolgozat, hanem az analitikus szemléletet kell visszatükröznie, a saját kutatások fényében. A záróvizsga egyrészt a védésből, a komplex szakmai és pedagógiai pszichológiai vizsgából áll, másrészt a portfólióval kapcsolatos kérdések tisztázásából. A védést tekintve a legfőbb problémát a csaknem 100 oldalas dolgozatok 10-15 percben való sűrítése, a lényeg kiemelése okozza.
A tanítási gyakorlatok jelenleg a már tradicionális gyakorlóiskolai bázisokon folynak, vagyis a - Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központban, - a Dobos C. József Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában, - a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában - a Xantus János Idegenforgalmi Középiskolában, - és a Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskolában.
5
A szakmai színvonal emelése érdekében az MA képzésre járó hallgatóink a főiskolai FSZ képzésben is tanítanak, így összesen 1 hónapot töltenek az iskolai gyakorlaton, 16 szakórát és az osztályfőnöki órát tartva. Az MA képzés indulásakor és folyamatában is nagy segítséget jelent a tanszék mellett működő, főképp a gyakorló iskolai igazgatókból, vezető tanárokból, társintézmények vezető oktatóiból álló Szakmai Tanácsadó Testület. A Bologna-i rendszer tagadhatatlan előnye a hallgatók szempontjából az európai konvertibilitás, az átjárhatóság, illetve, hogy a tanárképzés egyetemi szintű diplomát ad. A mi szempontunkból praktikus, hogy a hozzánk MA képzésre jelentkező hallgatók már eleve rendelkeznek szakmai (illetve tanári) felsőfokú végzettséggel, és magas szintű szakmai (és tanári) tapasztalatokkal egyaránt. Hátrány, hogy alacsony a képzési idő (maximum 4 félév), ami azért is nehézséget okoz, mert ez alatt egyszerre kell a szakmát és a pedagógiai – pszichológiai ismereteket is MA szintre emelni, és azok esetében, akik nem rendelkeznek főiskolai tanári diplomával, egyidejűleg történik a pedagógiai – pszichológiai alapozás és a differenciált ismeretek oktatása is. Mindezeken túl a 4. félév voltaképpen a szakdolgozat írásával, a gyakorlattal, illetve a portfólióval telik, nem az effektív oktatással. A levelező képzési forma, illetve ebből adódóan a képzési idő rövidsége tehát (7 alkalom félévente) nagyon megnehezíti a színvonalas és elmélyült kutatómunkát. A Bologna-i rendszerre való átálláshoz szükséges idő rövidsége folytán további megoldandó probléma volt, hogy elég sok átfedést tapasztalhattunk a BA képzéssel, amelyeket folyamatos kontrollal és felülvizsgálattal igyekszünk megszüntetni. A kreditpótlásokra egyrészt az egyéni konzultációs lehetőséget, másrészt a távoktatásra való bekapcsolódást ajánlottunk fel hallgatóinknak. Jelenleg egy sajátos pillanatban vagyunk, hiszen az oktatási rendszer újra átalakulóban van, bár kérdés, hogy célszerű-e újabb és újabb reformokat indukálni. Kissé ellentmondásosnak tűnik, hogy az új Felsőoktatási törvény koncepció gyakorlatilag nem tér ki a szakmai pedagógusképzésre, annak sajátosságaira, miközben a Köznevelési törvényjavaslat a szakiskolák bővítését szorgalmazza. (Ezzel kapcsolatosan: hallgatóink egyre jobban érdeklődnek a gyógypedagógiai jellegű ismeretek iránt, mivel a mindennapi gyakorlatban úgy érzik, hogy nagyon is szükség van rájuk.) Az eddigi tapasztalatok áttekintése után, indokoltnak látszik az osztatlan és az osztott képzés együttes jelenléte a tanárképzésben, hiszen mindkét formára lehet igény. A múltbeli gyakorlatunkra hivatkozva az 5 (vagy 6) éves osztatlan, nappali képzésnek az alapképzésre való jelentkezéssel és felvétellel kell kezdődnie, majd a tanárszakra történő felvételi alkalmassági vizsgával folytatódnia.
6
A továbbiakban – egyetemi szinten – együtt, párhuzamosan kellene a hallgatóknak a szakmai és a pedagógiai-pszichológiai tárgyakat tanulniuk és az 5 hónapos szakmai valamint a féléves komplex iskolai gyakorlat után kettős, közgazdász-tanár diplomát szerezni. Az osztott képzés inkább a levelező tagozatos formának megfelelő, és azok számára előnyösebb, akik már rendelkeznek közgazdász diplomával, ugyanakkor szükségük van a mester fokozatú tanári diplomára is. Összességében úgy gondoljuk, hogy mindkét formának meglehet a létjogosultsága, és az lenne a kívánatos, ha ennek megválasztása a felsőoktatási intézmények hatáskörében maradna.
Felhasznált irodalom Budapesti Corvinus Egyetem, NFKK füzetek, Szakmai tanárképzés: múlt-jelen-jövő, konferencia dokumentumok, 2011. 1. Rádli Katalin: Szakmai Tanárképzés és oktatáspolitika 2. Pfister Éva:Közgazdász tanárképzés a Budapesti Corvinus Egyetemen:lesz-e jövő? 3. Horn Miklós: Múlt, jelen és jövő a közgazdász szaktanárképzésben 4. Benedek András-Berki Éva: Szakmai tanárképzés-tradíciók és új késztetések
7
