Zárótanulmány Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola drámapedagógia szakirányú továbbképzési szakán 2012. június 19- én szereztem oklevelet a TÁMOP 3.1.5. pályázat keretében. A főiskolán közel 20 éve folyik ilyen szakirányban képzés. A négy félév alatt két-három jelentős témacsoportban, tudományos területen belül voltak óráink. Mélyreható ismereteket szerezhettünk a drámatudomány és színháztudomány, illetve a rendezéstudomány területén. Ezáltal elsajátíthattuk nagy vonalakban a színház működésének alapelveit. Az itt megszerzett tudást elsősorban gyerekszínjátszó csoportok vezetésénél, vagy irodalmi diákszínpad szervezésekor lehet alkalmazni. Ezen kívül a minden évben kötelező ünnepi műsorok rendezése is komoly feladat. Régi probléma pl., hogy az iskolai műsorok többsége nem tud túllépni azokon a kereteken, miszerint kiválogatva azt a 4-5 „ügyes, jól szavaló” gyereket, egy vers, egy zeneszám, egy vers, egy zeneszám, közte a narrátor összekötő szövege, elején a Himnusz, végén pedig a Szózat felépítésű előadás kerüljön bemutatásra. A mai társadalom elvárásai, a munkaerőpiac egészen újfajta mentalitású embereket vár. A fiatalokat körülvevő társadalmi környezet egyre nyitottabb, egyre inkább szükség van a határozott fellépésre, arra, hogy az ember minél eladhatóbbá tegye magát, az érvényesülés alapfeltétele a jó kommunikációs készség, az exhibicionizmus. A diákok hétköznapjait uraló internet, a mobiltelefonok világa pedig pont ezeket a készségeket szorítják háttérbe. Emiatt lenne jó például, ha a gyerekek többsége csoportban, szűk közösség előtt ki tudja próbálni magát. Látni és láttatni kell a gyereket, és erre tökéletesen alkalmas lehet egy olyan iskolai műsor, mely nem a szokványos technikákkal dolgozik. Drámatanárként a megszerzett színházi tudás birtokában lehetőségem lenne olyan előadások rendezésére, melyben minden, vagy bármely gyerek számára elérhetővé válna , hogy sikerrel szerepeljen egy iskolai közösség előtt. A drámapedagógia képzésnek ezen témakörön belül része volt a színházlátogatás előkészítése, illetve a drámaelemzés, hatáselemzés tantárgy is. Nagyon fontos dolog, hogy a mai gyerekek megtanuljanak színházba járni, és értő színházi befogadóvá válni. Ennek elengedhetetlen feltétele a belenevelődés mint minden kulturális összetevő esetében így van. És nem elég a gyereket elküldeni a színházba. Elő kell készíteni az élményre, illetve szükséges, hogy később ezeket az élményeket közösen dolgozzuk fel. Mit láttunk, mit jelenthet, tetszett, nem tetszett, miért, mitől stb. A színháztörténeti, rendezéselméleti ismereteket pedig még magyar szakos pedagógusként is kitűnően tudom kamatoztatni.
A képzés fontos része volt a népi játékok, a népi hagyományok megismerése is. Hiszen ahogy a színházi kultúrába úgy a saját népi kultúrába is nagyon fontos lenne belenevelődni. A kulturális folytonosság mindig biztonságot jelent, védelmet. A népi játékok többsége tökéletesen illeszkedik bármely drámapedagógiai módszerbe. Úgy gondolom, hogy a népi hagyományok a drámával ötvözve tökéletesen alkalmasak az anyanyelvi kultúra, a nyelv-és beszédművelés kompetenciájának fejlesztésére is. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy a drámapedagógusi végzettséget elsősorban drámaórán, tantermi keretek közt, vagy egyéb kötetlenebb formában alkalmazzam. A drámapedagógia maga egy új, szubjektív tudomány. Angliából induló módszer, ahol drámának hívják, és tevékenységnek tekintik, amit dramatikus színházi eszközökkel végeznek gyerekekkel. Magyarországon a 70-es években jelenik meg a módszer. Eleinte gyerekszínjátszó körök találkozóin találkoztak a módszerrel dolgozó pedagógusok. Mezei Éva volt az első úttörő, aki a módszert az iskolai munkába is bevitte. 1989 után lehetővé vált a szervezettség kialakulása. Megalakult a Drámapedagógiai Társaság, és szerephez jutottak a módszer nagy apostolai: Gabnai Katalin, Debreczeni Tibor, Móka János, Kaposi László. Nem sokkal később saját periodikája is lett a módszernek, ez a mai napig is megjelenő Drámapedagógiai Magazin. A 90-es években pedig Zsámbékon alakult meg az első drámapedagógiai tanszék. A drámapedagógia meghatározását nagyon sokféle formában ismerhettem meg A drámát egyrészt nem másnak, mint az emberi gondolkodás és megismerés eszközének. Módszer, mely lehetőséget biztosít arra, hogy a világ elvont tartalmait konkrét emberi viszonylatokra fordíthassuk le, ezzel modellezve világunkat, amely modellt egy-egy aktuális célnak megfelelően forgathatunk, alakíthatunk, változtathatunk. Így a világ értelmezésére kapunk lehetőséget, melyben nézeteink és eszméink tükröződnek vissza.” Martin Esslin szavai rávilágítanak arra, hogy a dráma egy olyan módszer, mely a világ megismerését teszi lehetővé a gyerek számára. A drámapedagógia nem csodaszer, „csak” egy módszer, ami nem akar a legkorszerűbb a legjobb, az egyetlen, a mindenható lenni. A legtöbb tevékenységbe bevihető. Olyan pezsgőtabletta, ami bármely folyadékban feloldódik! Kiváló katalizátor. Eszközt alig igényel, anyagi megterhelést nem jelent. Alkalmazásának egyetlen feltétele a pedagógus elhivatottsága, hozzáértése. A drámapedagógia módszer, hiszen nincs tananyaga, tanulásszervezési modellje. Az élet az „anyaga”, legfőbb témái az önismeret, a kommunikáció és a konfliktusok. A dráma, mint módszer a nevelés minden területét képes áthatni, minden tanórában jelen lehet, ha a tanár megfelelően tudja használni, ha beépül a pedagógus eszköztárába.
A drámajáték nem keverendő össze a színjátékos foglalkozásokkal. A drámaórák elsődleges és legfontosabb célja a gyermek személyiségének megismerése, kibontása, önismeretének, önbizalmának megerősítése. A foglalkozásokon a gyermek a felkínált játékokban, szituációkban különböző szerepekben kipróbálhatja magát, azokat átélheti, elemezheti. A drámaórák teret adnak annak, hogy a résztvevők gondolataikat közölni tudják, érzéseiket kifejezzék. A drámaóráknak nem célja színpadi előadások készítése. Természetesen az órai munka során elkészülhetnek előadható jelenetek, amelyek egy produkció gerincét alkothatják, de ez csak másodlagos eredménye lehet a foglakozásoknak Az ún. drámajátékok a személyiség teljes kibontakozását szolgálják. Jellemzői,hogy a cselekvésre épít (innen ered neve is: dráma, görög szó, jelentése tenni, cselekedni); a játék jelen idejű, itt és most történik. A „minthában”, vagyis egy konstruált valóságban játszódik, amelynek legfőbb hozadéka, hogy nincs kockázat, szabadon próbálgathatjuk magunkat, határainkat. A legfontosabb pedig a „3 Ö” (öröm – öncélúság – önkéntesség) érvényesülése: a játékban való részvétel önkéntes; mindig öncélú (vagyis önmagáról szól, ezért nem értékelhető, a játszóknak örömet okoz Az egyik legfontosabb eleme a képzésnek az volt, hogy megismertük a játékvezetés alapelveit, és gyakorlati órák során ki is próbálhattuk azokat. Ezek elengedhetetlenek a hétköznapi munkánkban. Ezek közül a legfontosabbak például a következők: Szabadság, megbocsátás, szeretet A minimalizmus elve, amikor a játékszabályokkal, a játék menetével kapcsolatban először csak a legszükségesebb információkat nyújtjuk, majd fokozatosan bővítjük a további tudnivalókkal. A célstruktúra-követés elve, melynek alapján a gyermek célja az öröm, a pedagógus célja a fejlesztés. A pedagógiai cél megvalósításán keresztül érjük el, hogy a játék öröm legyen. Az adaptációs elv megvalósítása során. nem a játékhoz keressük a célt, hanem a célhoz a játékot. A gyermekcsoportot érintő probléma megkeresése magas fokú problémaérzékenységet feltételez. A rendszeresség elve. hiányában a hatás nem érvényesül. A tudatosság elve. azt jelenti, hogy a tudatosságnak a játék kiválasztásakor a hatásmechanizmus elemzésében, a játék levezetésében egyaránt érvényesülnie kell. A tervszerűség során a drámajáték-óra tervezésekor minden esetben óravázlattal kell rendelkeznünk. Soha nem alapozhatunk tapasztalatunkra, a rutinra! Az órán rögtönözhetünk – változtathatunk annak menetén, ha ez növeli az eredményességet, de csak a meglevő tervhez képest! 8. Legközelebbi fejlődési zóna figyelembevételekor a célt mindig a legalacsonyabb fejlődési szakaszban levő gyermek elé kell kitűzni. Máskülönben a gyenge tanulók lemaradnak, elidegenednek a tananyagtól, nem tudják viszonyítani magukat
A drámaórán megjelenő tevékenységeket a következő típusokba sorolhatjuk. GYAKORLATOK ÉS TRÉNING Célja: Mindig az áthangolódás, ráhangolódás, önmegfigyelés. Ehhez társulhat az aktuális, konkrét pedagógiai cél. A tréning gyakorlatok sorozatából áll. Lehet fizikális: függetlenítő tréning, autogén tréning, jóga, lehet zenés, beszédtréning stb. és ezek kombinációja. A KÉSZSÉGFEJLESZTŐ DRÁMAJÁTÉKOK Célja: Egy meghatározott terület fejlesztése konkrét pedagógiai céllal. A célt annak alapján határozzuk meg, hogy miben szenved hátrányt a csoport. A játékok sosem csak az adott területre, hanem komplexen hatnak az egész személyiségre. Jellemzői: A készségfejlesztő drámajátékokat a játékosság jellemzi. Ám a gyakorlatokkal ellentétben itt van ellenakció, küzdelem: a szabályok betartása külső-belsőkonfliktusokat okoz. Az ellenérdekeltségek feszültséget hoznak létre. A feszültségek hatására megjelenik az akarat. KOMPLEX DRÁMAJÁTÉKOK Célja: A rögtönzések, amelyek legfőbb hozadéka az, hogy a gyerekek kockázatmentesen,de mégis „saját bőrükön” tapasztalhatják meg döntéseik, reakcióik következményeit. A gyermekek szabadon próbálgatják magukat: így készülnek fel a valós élethelyzetekre, s megtapasztalják lehetőségeiket, értékeiket, orientációikat, ill. határaikat is. A képességfejlesztő drámajátékoktól abban különbözik ez a típus, hogy folyamat jellegű, és „minthában” történik. A „mintha” egy olyan konstruált valóságot jelent, amelybe a szereplők belehelyezkednek, s úgy tesznek, „mintha” pl. egy falu lakói lennének. Itt már konkrét szerepeket vállalnak a gyerekek, így az egész személyiségre szükség van. A szerep alakítása a játszókra van bízva, a pedagógus csak a helyzetet találja ki, konkrét pedagógiai céllal. Térben és időben meghatározott feladatban a gyerekek valamilyen előre eldöntött cél érdekében rögtönöznek. Kisiskolásoknál a legmegfelelőbb a mese környezete. Például az erdő állataivá változunk,és ebben a kontextusban keressük a megfelelő konfl iktust. A komplex drámajáték egy különálló formája az ún. tanítási dráma, aminek speciális eszközrendszere van. Kiváló módszer – tanítási órán is – egyes irodalmi művek feldolgozásához. Szintén „minthában” játszódik, és szerepeket alakítanak a gyerekek, a hangsúly mégsem a szerepalakításon van, mert nem enged teret a rögtönzésnek.
A dolgokat csak „felmutatja”, és egymással összefüggő feladatsorok adásával a központi kérdést, a fókuszt járja körül – egyre magasabb szinten. Lényege, hogy az irodalmi mű feldolgozásán keresztül veti fel a gyerekeket érintő problémákat. Alsó tagozatban erre a legalkalmasabbak a mesék, versek, verses mesék. A SZÍNHÁZI NEVELÉS Két fő területe: a színházzal és színházra nevelés. SZÍNHÁZZAL NEVELÉS A színházzal nevelés azt jelenti, hogy a színház eszközeit használjuk a gyerekek készségeinek fejlesztésére, produkciót hozunk létre, de a lényeg nem ez, hanem a próbafolyamat alatt végbemenő személyiségfejlődés. A SZÍNHÁZRA NEVELÉS A színházlátogatás elengedhetetlen része a dráma oktatásának. A színházi előadásmással nem helyettesíthető élményt ad a diákoknak Kiemelten fontos, hogy olyan gyerekek is elmehessenek színházba az iskolai közösséggel,akik talán életükben más úton nem jutnak hozzá ehhez az élményhez. A színházra nevelés a drámapedagógus azon tevékenységét jelenti, amelyben a színházi előadást értő befogadókat nevelünk, és igényt ébresztünk a színházi kultúra iránt. A drámapedagógia egyértelműen megfogalmazza ennek a folyamatnak a lépéseit. (Ezek) körvonalazva: a darabválasztás után előkészítő munkát végzünk a színházlátogatást megelőzően. Ez a művel való ismerkedést jelenti: részletek felolvasása vagy a teljes szöveg megismerése. Ezután következik a darab értelmezése, nem csak verbálisan, hanem improvizációs játékokat játszhatunk, vagy választhatunk más tevékenységi formát is, attól függően, hogy ki milyen csatornán keresztültudja a legjobban az élményeit megfogalmazni (beszélgetés, fogalmazás, rajz, egyéb kézműves tevékenységek stb.) A darab megtekintése után megvitathatjuk a szereplőkkel kapcsolatos gondolatainkat,összevethetjük elképzeléseinkkel, felfejthetjük a szereplők motivációit. A legfontosabb pedig, hogy felfedezhetjük azokat az archaikus élményeket, amelyek mindannyiunkban ott munkálnak, végül felbukkanhatnak azok az elvont szellemi tartalmak, amelyek egy adott közösséget megtartanak. A drámapedagógia módszerének hatékonyságát nagyon sokszor vizsgálták, ezek közül az egyik legátfogóbb az Eu által támogatott DICE project, melynek során a drámapedagógia hatását 5 kulcskompetencián keresztül vizsgálták: anyanyelvi kommunikáció, a tanulás tanulása, személyközi, interkultúrális és szociális kompetenciák, állampolgári kompetencia, vállalkozói kompetencia, kulturális kifejezőkészség. A vizsgálat 12 országra terjedt ki. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a diákok, akik rendszeresen részt vesznek drámatevékenységben, magabiztosabbak az olvasási és szövegértési feladatokban. Eredményesebben és határozottabban kommunikálnak. Jobban szeretnek iskolába járni, nagyobb örömüket lelik iskolai feladataikban. Kreatívabbak, jobban oldják meg a problémákat. Hatékonyan küzdenek a stresszel. Toleránsabbak a kisebbségekkel
és az idegenekkel szemben. Aktívabb állampolgárok, jobban részt vesznek közösségi ügyekben, mint társaik. Képesek arra, hogy nézőpontot váltsanak. Jövőjükkel kapcsolatban céltudatosabbak. Szívesen vesznek részt művészeti tevékenységben, több időt töltenek társas kapcsolataik ápolásával, mint számítógéppel, vagy a tv előtt. Gyakrabban vállalnak vezető szerepet, jobb a humorérzékük. Ebből is látszik, hogy ezen módszer bármely iskolai programba beilleszthető, és ott hatékonyan alkalmazható.