Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298.
SZABÓ LORÁND1
A jávai holland modell és II. Lipót
A hollandok távol-keleti jelenléte a XVI. századig nyúlik vissza. A század utolsó évtizedében vetik meg a lábukat Jáva szigetén – amely majd a keleti gyarmatbirodalmuk központjává válik. Fokozatosan terjeszkednek a térségben, változó sebességgel és sikerrel. Végleges távozásuk Jáváról és az indonéz szigetvilágból Indonézia függetlenségének 1945-ös kikiáltásával még nem következik be, majd csak a rákövetkező évtizedben adják fel fokozatosan pozícióikat. A több mint három évszázados uralom folyamán különböző formában gyakorolták fennhatóságukat a hollandok, de szinte mindvégig kitüntetett érdeklődés kísérte az európaiak részéről a hollandok szerencséjét, mivel az ország gazdagságának egyik jelentős forrását képezte a jávai központú távol-keleti gyarmat. Ennek a gazdagságnak a magyarázatával többen is megpróbálkoztak az idők során; utazók, hivatalnokok, akik a helyszínen tanulmányozhatták a rendszert, majd leírták tapasztalataikat és elméleteiket a jávai „kincsesbányáról”. II. Lipót, a XIX. század második felében a Holland Királyságtól 1830-ban függetlenné vált Belgium uralkodója még trónra kerülése előtt olvas ilyen munkákat, s mivel egyébként is érdeklődik a gyarmatosítás iránt, ezek a munkák csak további lökést adnak törekvéseinek. II. Lipót gyarmatosító törekvéseit végül siker koronázza, de Ázsia helyett Afrikában tesz szert az olyannyira áhított tengerentúli gyarmatra, ahol tervei szerint a holland példát akarta megvalósítani, hasonló hasznot remélve Kongóból. A következőkben röviden megismerkedünk a jávai holland jelenlét történetével, ezen belül a belga uralkodót elbűvölő eredményekkel rabul ejtő időszakkal, azaz az 1830-tól az 1870-es évekig tartó periódussal, illetve a király törekvéseivel, érdeklődésével és végül a kongói rendszerrel. A munkában felhasználtam néhány forrást a Francia Köztársaság Külügyminisztériumának párizsi Diplomáciai Levéltárából (Archives Diplomatiques du Ministère des Affaires étrangères de la République Française, Quai d'Orsay, a hivatkozásokban: AMAE), amelyek a két gyarmat 1
Egyetemi tanársegéd, PTE BTK Újkortörténeti Tanszék.
287
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. jövedelmezőségét korabeli adatokkal szemléltetik, és segítségünkre lesznek az arányok érzékeltetésében. A XVI. század legvégén kezdődik2 és rögtön jövedelmezővé válik az a társas vállalkozás, amelyet az immár a spanyol koronától elszakadó Észak-Németalföld legjelentősebb városának, Amszterdamnak egyes kereskedői alkotnak, és hamarosan többen követnek.3 A vállalkozás keretében hajókat küldenek Jávára olcsó fűszerekért. Jáva szigete nem tartozott a portugálok befolyási övezetébe, akiknek 1580-tól a spanyol király, II. Fülöp lett az uralkodójuk, így a portugál területeket is kerülniük kellett az észak-németalföldi hajósoknak.4 A veszteségek ellenére is rendkívül jövedelmező vállalkozásban egyesülés jön létre a társaságok között, és 1602-ben megalakul a Vereenigde Oost-Indische Compagnie (VOC), azaz az Egyesült Kelet-indiai Társaság (amelyet Holland Kelet-indiai Társaság néven tartanak számon, megkülönböztetésül a többitől), s amelynek a tartományok rendi gyűlése kereskedelmi monopóliumot biztosít a Jóreménység-fokától a Magellán-szorosig. A Társaságot egy tizenhét tagból álló igazgatótanács vezeti (Heeren XVII), amelynek élén a nagypenzionárius (a „miniszterelnök”) áll, s a legtöbb tagot Amszterdam delegálja, az alaptőkében való részesedésének megfelelően.5 A Társaság felhatalmazást kap szerződések kötésére, fegyveres erő alkalmazására, s ennek megfelelően hadat üzenhet és békét köthet. A céljuk az, hogy a szigetvilágban a többi európait kizárva monopolizálják a kereskedelmet. 1619-ben a VOC főkormányzója, Jan Pieterszoon Coen Jáván elfoglalja Jayakartát, és a várost a Társaság közvetlen uralma alá helyezi. Rögtön átkereszteli, így Batávia néven válik a hollandok központjává a szigetvilágban. A VOC a portugálokkal és a spanyolokkal küzd meg a Maluku-szigetek (a Molukkák, azaz a Fűszer-szigetek) birtoklásáért, amely szigetcsoport a közvetlen fűszerforrást jelenti, és szinte egy időben a britek 1600-ban alapított hasonnevű, de kevésbé tőkeerős vállalkozásával, az East India Companyval (a Brit Kelet-indiai Társasággal) vetélkedik, amely végül 1623-as amboni veresége után visszavonul, és Indiára összpontosít. A 2
1596-ban érkezik Jáva észak-nyugati részére az első holland expedíció, Bantenbe (Bantam), ahol kereskedelmi állomást alapítanak, de a bennszülött vezetőkkel való nézeteltérések miatt már 1610-ben átkerül Jayakartába, azaz a későbbi Batáviába az állomás. 3 A jávai holland jelenlét történetének áttekintésében 1830-ig alapvetően PLUVIER, Jan M.: Historical Atlas of SouthEast Asia. Leiden, E.J. Brill, 1995. pp. 25–37. és 58. oldalaira támaszkodtam. További igen részletes térképeket lehet találni a következő műben: CRIBB, Robert: Historical Atlas of Indonesia. Surrey, Curzon – NIAS (Nordic Institute of Asian Studies), 2000. 4 Ebben nyújt óriási segítséget egy holland katolikus, Jan Huygen van Linschoten, aki jól ismeri a térséget, és útikalauzt ad honfitársai kezébe, amikor 1595–1596-ban megjelenteti az Itinerario naer Oost ofte Portugaels Indien (Útmutató Keletre, avagy a Portugál Indiákhoz) című művét, amelyből kiderül, hogy Jáva, ahol olcsón lehet fűszerhez jutni, nemcsak a portugálok által ellenőrzött Malaka-szoroson, hanem a Szunda-szoroson át is megközelíthető, s mindezt térképekkel illusztrálja.
288
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. következő jelentős lépésben egy bennszülött szultanátussal6 szövetségben „kifüstölik” a 1641-ben portugálokat Malakkából, így az ellenőrzésük alá kerül ez a szoros is, amelyen keresztül a Malájfélszigettől keletre fekvő területekre irányuló hajóforgalom zajlik. 1640-től ráadásul Japánnal is csak a VOC kereskedhet az európaiak közül. Miután a celebeszi Makasszar Szultanátusát is legyőzik 1669-ben, amely feltörekvő bennszülött tengeri hatalomként jelentett veszélyt, a hollandok valóban teljes mértékben ellenőrzik a fűszerkereskedelmet7 a térségben. A VOC rendkívül sikeres részvénytársaságnak bizonyul; volt alkalmazottai pedig tapasztalataik birtokában gyakran külföldieket segítenek hasonló vállalkozások beindításában a térségben, valamint az India és az indonéz szigetvilág között zajló csempészetben veszik ki a részüket.8 Jáva szigetének egészén azonban még ekkor sem gyakorolnak közvetlen irányítást, csupán egy töredékén; a jelentősebb helyi államalakulatokat9 szerződésekkel alárendelt viszonyra kényszerítik. A XVIII. század közepére terjesztik ki tényleges uralmukat a sziget területének nagyjából a felére, és továbbra is megelégednek azzal, hogy időnként beavatkoznak az államocskák helyi küzdelmeibe, de a politikai-társadalmi viszonyokat és a gazdaságot nem alakítják át, szerződéses viszonyt tartanak fenn a helyi hatalmakkal, a jávai területeken kívül csupán néhány kulcsfontosságú helyen10 gyakorolnak közvetlen uralmat 1830-ig. A XVIII. század a VOC hanyatlásának időszaka – csakúgy mint más királyi kiváltságleveles társaságoké –, amelyet azonban egy darabig képesek palástolni, jóllehet ekkorra kezd felfutni a XVII. század végén meghonosított növény, a kávé hozama és kereslete. A francia forradalom következményeként a területek először francia kézbe kerülnek, hiszen Hollandiát betagolják a birodalomba a napóleoni háborúk során, és végül Napóleon 1799-ben feloszlatja a Társaságot. A francia uralom alatt Herman W. Daendels főkormányzó (1808–1811) energikusan intézkedik, a Jáván még jelentős két helyi állam11 uralkodóit egyszerűen megfosztja hatalmuktól, amikor azok nem működnek együtt a hollandokkal. 1811-ben a britek meghódítják Jávát, ám az általuk kirendelt alkormányzó, Thomas Stanford Raffles12 sem bánik másképp a helyi államokkal. Erőteljes politikájához mindkét vezetőnek szüksége van pénzügyi forrásokra, amelyekhez kényszermunka révén jutnak, valamint általános földadót vezetnek be, amelyet pénzben vagy 5
REINHARD 1997:43–44. Johore–Riauval a portugálokkal összefogó észak-szumátrai Acehhel szemben. 7 Fő termények: szegfűszeg, fahéj, bors, szerecsendió. 8 REINHARD 1997:49. 9 Bantent és Mataramot. 10 Ilyenek például a Maluku-szigetek, Bangka, Padang, Manado, Makasszar, Kupang. 11 Banten és Yogjakarta – Mataram egyik utódállama. 12 Szingapúr angol „megalapítója” 1819-ben. 6
289
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. terményben kell befizetni. 1816-ban a napóleoni háborúk utáni szerződések értelmében Hollandia visszakapja Jávát a környező szigetekkel,13 és az angolokkal 1824-ben elhatárolják érdekszféráikat a Malaka-szorosban. Az anyaország gyengeségét 1815 után érzékelik a helyi erők is, a területek feletti gyakori tulajdonosváltás (holland, angol, holland) is reményeket kelt, és éppen a közvetlen ellenőrzés alatt levő külső szigeteken több felkeléssel kell megküzdeniük a hollandoknak 1815– 1824 között.14 Mihelyt nagyjából ismét urai a környező szigeteknek, 1825-ben a legnépesebb szigeten, Jáván tör ki háború, amelyet jávai háború néven ismer a szakirodalom. Diponegoro, a legjelentősebb helyi állam, Yogjakarta egyik hercege szeretné megszerezni a hatalmat állam felett, továbbá az egész sziget felett. Ez természetesen ellentétben áll mind Yogjakarta vezetőinek, mind a hollandoknak az érdekeivel, ám csak lassan kerekednek felül, mert a herceg és csapatai gerillataktikát folytatnak. Árulások és járványok segítségével végül 1830-ban sikerül véget vetni a küzdelmeknek.15 Az 1830-as esztendő több szempontból is jelentős év Hollandia számára. Egyrészt nagyjából ekkorra tehető az ország iparosodásának erőteljesebb megindulása, másrészt ebben az évben válik ki a gazdaságilag fejlettebb déli rész és nyeri el függetlenségét Belga Királyság néven. A kiválással jelentősen csökkentek az államkincstár bevételei, a távol-keleti háborúskodás szintén jelentős összegeket emésztett fel.16 Ekkoriban Hollandia a gazdasági liberalizmus híve, azonban Johannes van den Bosch (1780-1844) szerint, akinek Robert Owen gondolatai jobban tetszenek, a keleti gyarmatokat nem szabad kitenni ennek, mert ez mind a gyarmatosító, mind a bennszülöttek érdekeivel ellentétes. Mindezt a helyszínen szerzett tapasztalatokkal igazolja, ugyanis ott katonáskodik és gazdálkodik mint ültetvényes. Úgy véli, meg kell őrizni a helyi struktúrákat, mert szeretné a bennszülöttek életszínvonalát emelni, és fél, hogy a szabad piac tönkretenné a helyi gazdaságokat. Miután az elméletének kipróbálása az Antillákon eredményes, I. Vilmos holland király szabad kezet ad neki Jáván, hátha ott is sikerrel jár.17 Van den Bosch 1830-tól 1833-ig főkormányzó Batáviában, ekkor vezeti be a hollandul cultuurstelselnek elnevezett rendszert, amely magyarul ültetvényes rendszert jelent. Elképzelésének megvalósítását a továbbiakban is alkalma nyílik gondos figyelemmel kísérni, hiszen kormányzósága után öt évig gyarmatügyi miniszterként tevékenykedik.18 Elgondolása, illetve a bevezetett rendszer 13
Másutt nem ilyen szerencsések: végleg elvesztik Ceylont, Fokföldet, Tobagót és Guyana egy részét. AARSSE 1993:82. 15 RICKLEFS 1993:115–117. 16 REINHARD 1997:200. 17 ETEMAD 2000:225–226. 18 KOSSMANN 1988:163. 14
290
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. nagyjából a következőkből állt19 – mert soha nem fejtette ki teljes mértékben, illetve leírt gondolatai sem valósultak meg maradéktalanul: A jávaiak eredetileg földadót fizettek, főként rizsben, a falu terményeinek 40%-át. Azonban sokszor ennél nagyobb mértékű adót szedtek be, és nem ritkán pénzben követelték. Van den Bosch újítása nyomán a lakosság a földjeinek egyötödén a kormány számára termel exportcikkeket, azaz kávét, cukrot, dohányt, indigót, teát stb., valamint munkaóráinak egyötödét is erre a célra fordítja. Az itt termett növényeket a kormány felvásárolja szabott áron, és ha ebből nagyobb összegre tesznek szert, mint a korábbi földadó, a felesleget megtarthatják a jávaiak; ám ha kevesebb, akkor a hiányzó összeget meg kell fizetniük. A terményeket kizárólagos joggal a Nederlandsche Handels-Maatschappij szállítja Hollandiába és értékesíti. A kísérlet itt is beválik, bár a megkövetelt földmennyiség aránya később 33%-ra nő. A művelt földekből viszonylag keveset használnak fel, hiszen a kormány számára termő földek aránya az összes termőföldből 1850-ben, a cultuurstelsel fénykorában is csak mintegy 4%-ot tesz ki, azonban a népesség egyre nagyobb arányát vonják be a munkába, ha kell, akár testi fenyítéssel. A helyi közigazgatás (Binnenlands Bestuur) duális rendszerű Jáván, az adóztatásra egyaránt felügyel egy európai hivatalnok (controleur vagy assistent-resident) az európaiak részéről (Europeesch Bestuur) és egy helyi főnök, hollandul boepati, azaz bupati a bennszülött igazgatás részéről (Inlandsch Bestuur). Kettőjük pozíciója közel azonos, de az európai felügyelő amolyan nagyobb testvérként áll a helybéli mellett.20 A beszedett adóból mindketten százalékot kapnak. A század közepén a mintegy kilenc és fél milliós jávai lakosság 46%-a dolgozik ezeken a földeken, és nagyjából a fele kávét termeszt. A lakosság száma gyorsan nő, és ennek megfelelően a kormány munkásainak száma is, hiszen 1870-re már tizenhat-, 1890-re pedig már huszonhárom-milliósra duzzad a sziget népessége. A jövedelem 1850 előtt a holland államkincstár bevételeinek 19%-át teszi ki, az ötvenes években ez 32%-ra nő, és 1860-1866 között 34%-ot ér el. 1831 és 1877 között a holland költségvetésbe 832 millió holland forint folyik be, azaz a gyarmati fölösleg (a batig slot), amelyre nem csoda, ha a kortársak csodálattal vegyes leplezetlen irigységgel tekintenek. A csodálók mellett azonban kritikus hangok is hallatszanak, és problémák is felmerülnek. A kritikus hangok egyike a talán leghíresebbé vált Edouard Douwes Dekker, aki maga is a gyarmati közigazgatásban dolgozik 1839 és 1856 között a szigetvilágban, majd 1860-ban Multatuli álnéven21 megjelenteti Max Havelaar, avagy a Holland Társaság kávéeladásai című regényét, amelyben azonban nem magát a rendszert támadja, hanem azt kifogásolja, hogy a holland államon kívül az 19
Részletesebben lásd: RICKLEFS 1993:119–130. CRIBB 2000:123. 21 Beszélő név, annyit tesz: sokat szenvedtem. 20
291
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. egyszerű jávaiakat a saját főnökeik, a bupatik is kizsákmányolják.22 Egyben azonban fegyvert szolgáltat a liberálisok kezébe, mert segít megtörni az állami monopóliumot, amelyet az állam terményenként szüntet meg fokozatosan, részben a kritikák hatására. Először a legkisebb hasznot hozókat: a borsét 1862-ben; a szegfűszegét 1864-ben; egy évvel később az indigó, a tea és a fahéj kerül sorra; a dohányét 1866-ban, a cukorét fokozatosan 1878-tól; a kávéét még lassabban az 1870es évektől, amely egészen az első világháború végéig elhúzódik, hiszen ez a legjövedelmezőbb. A batáviai francia konzulátus ügyvivője, Quillet Saint-Ange írja 1895-ben egy, a külügyminiszternek írt gazdasági elemzésében, hogy a holland kormány 14–16 holland forintot fizet a termelőnek egy pikul (62,5 kilogramm) kávéért, amelyet azután 54–56 forintos áron ad el.23 Azok a földek, amelyeken a haszonnövényeket termesztik, elég gyorsan kimerülnek, újabb földeket kell bevonni a termelésbe, ráadásul ezeken a földeken már rizst sem igen lehet termeszteni, a magánvállalkozók pedig még több földön igyekeznek exporttermény-ültetvényt létesíteni. A gyorsan növekvő lakosság 1880-tól az alapvető élelmiszer behozatalára szorul.24 Miközben Hollandiában a magánvállalkozók a liberalizmus jelszavával támadják a kormány monopóliumát, a Szumátra északi részén, Aceh ellen vívott véres háború 1873-tól 1884-ig tartó szakasza a kormány közel százötvenmillió forintját emészti fel.25 1877 után nem is nyereséges a gyarmat, és 1870-től a századfordulóig tart a liberális időszak, amikor magánvállalkozások már egyre inkább bérbe vehetnek földeket az őslakosoktól a monopóliumtól fokozatosan megfosztott növények termesztésére és a bányák kiaknázására. 1842-ben az exportcikkek 80%-át a kormány termelteti, szabad vállalkozásban 15%-ot állítanak elő, 1872-re a kormány már csak 23%-ot, a magánvállalkozások viszont 23%-ot termeltetnek.26 Ez együtt jár az agrárforrások erőteljesebb igénybevételével, aminek következményeként a huszadik század elején Vilhelmina királynő 1901ben reformot kezdeményez, az „etikus politikát”, amelynek keretében például iskolákat létesítenek a jávaiaknak, és végső soron hozzájárulnak a helyi politikai elit egységesüléséhez.27 22
KOSSMANN 1988:269. AMAE, Correspondance consulaire et commerciale, Batavia fond, 10. kötet, 39–55. dokumentum; Quillet Saint-Ange elemző levele a Külügyminisztériumnak, reakció egy francia lap cikkeire, Batávia, 1895.06.12. 24 ETEMAD 2000:227. 25 A háború oka az, hogy a Szuezi-csatorna megnyitása után még inkább növekszik a forgalom a Malaka-szoros felé, és a hollandok az angolokkal együtt nem tartják biztonságosnak, hogy egy iszlámhívő szultanátus beleszólhasson a szoros ellenőrzésébe, de az angolok a hollandokra hagyják a feladatot, hiszen a szultanátus az ő érdekszférájukban fekszik. 26 KOSSMANN 1988:271. 27 A gyarmati időszak gazdasági eredményeinek részletes elemzését statisztikai táblázatokkal alaposan megtámogatva egy tizenhárom tanulmányt egybegyűjtő kötetben találhatjuk meg: (BOOTH, Anne – O'MALLEY, W.J. – WEIDEMANN, Anna, szerk.) Indonesian Economic History in the Dutch Colonial Era. New Haven (Connecticut), Yale University – Southeast Asia Studies, 1990. 23
292
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. Az a tény, hogy az 1860–70-es években a monopóliumok fokozatos megszűnésével egyre nagyobb arányban vesznek részt külföldiek a gyarmat javainak kiaknázásában, ismételten csak újabb érdeklődés forrását jelenti a közvélemény számára. A gyarmati világ és különösen a TávolKelet hírei iránt élénken érdeklődik Belgium trónjának várományosa, Lipót (1835–1909), Brabant hercege. 28 A feladatra – hogy apját kövesse – fiatal korától tudatosan készül. Osztja I. Lipót nézetét, hogy Belgiumnak is szüksége van gyarmatra – amely nézetért viszont az alkotmányos monarchia egyik kormánya sem lelkesedik, még kevésbé a szavazók, dacára annak, hogy utóbbiak szintén elismeréssel emlegetik a szomszédos Hollandia eredményeit Jáván. Apjával ellentétben, akinél ez a gondolat nem élvez elsőbbséget, nála szilárd meggyőződéssel vallott rögeszmévé válik. Brabant hercege szinte falja a többi gyarmattartó ország történetéről szóló irományokat, a gyarmati berendezkedésüket leíró tanulmányokat. Fiatalkorában szívesen időzik unokatestvérénél, Viktória királynőnél, s ott alkalma nyílik elsajátítani a brit politikai látásmódot, és természetesen első kézből kap híreket a növekvő brit gyarmatbirodalomról.29 Figyelme különösképpen a Távol-Keletre irányul, ahol főként Kína kelti fel figyelmét, mivel hatalmas gazdasági potenciált lát benne, és reméli, hogy a dinamikus belga ipar30 jelentős felvevőpiacra talál a Mennyei Birodalomban. Figyelmének második érdeklődési iránya Holland Kelet-India, amely éppen ekkoriban mutatja fel a legjelentősebb bevételeket – amelyek a világpiacon 1849-től érvényesülő cukor- és kávékonjunktúrának is köszönhetők, mint már ezt akkoriban is kimutatják, de a herceg figyelmét ez elkerüli.31 A herceg első jelentős horderejű szenátusi beszédét 1860. február 17-én mondja el, s ebben nyomatékosabban felszólítja a szenátorokat a belga külkereskedelem és a belga áruk exportjának előmozdítására, és ehhez képviseletek nyitására Keleten. Mindennek a kifizetődő voltára konkrét példát idéz, a hollandok régi Egyesült Kelet-indiai Társaságáét és az akkori helyzetet: „Osztalékai az alapításától 1648-ig átlagosan 22%-ot értek el. Voltak évek, amikor 40, 50, 60, sőt 75%-ot is elértek. [...] Gyarmatainak köszönheti Hollandia, hogy állampapírjai Európában mindenütt ilyen jól tartják magukat, adóssága napról napra 28
II. Lipótról és uralkodásáról részletesebben magyarul: SZABÓ Loránd: „II. Lipót két országa – kettős élete?” In: FISCHER Ferenc – MAJOROS István – VONYÓ József (szerk.): Magyarország a (nagy)hatalmak erőterében. Tanulmányok Ormos Mária 70. születésnapjára, Pécs, University Press, 2000. pp. 569–579. 29 DUMONT 1990:37, 39-40. 30 Belgium ekkor Anglia mögött a második az egy főre jutó nemzeti termékben. 31 STENGERS 1989:22.
293
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. kevesebb, adói is csökkennek a tervezett hatalmas közmunkák ellenére. Az elmúlt évben Holland India tiszta jövedelme közel hetvenmillió frank volt.”32 Lipót igyekszik a felhalmozott ismeretek révén meggyőzni a politikai közvéleményt és a döntéshozókat a gyarmatok hasznosságáról. Ezért lép kapcsolatba apjával való egyeztetés után 1861 áprilisában a Hollandiában levő belga követtel, du Jardin báróval, akitől a következő információkat kéri listaszerűen felsorolva: „a hollandok és angolok között a gyarmatokról kötött egyezmények szövegei; a Borneó partjain végzett talajfúrások; mekkora jövedelmük származik a hollandoknak Borneóból, és milyen módon tesznek szert rá?; valami olyasmi-e, mint a jávai természetben fizetett tized?; hányan vannak a hollandok Borneón, és ez mennyibe kerül nekik?” A kért információkon kívül a követ még két Holland Indiával foglalkozó könyvet is küld.33 Miután a hercegben megérik a szilárd elhatározás a gyarmatszerzésre, és fő irányként magában a Távol-Keletet tűzi ki, eljön a tanulmányozás ideje, az 1860-as évek. Ekkor már – mint a fenti példa is mutatja – konkrétumokat igyekszik begyűjteni a holland gyarmatbirodalom működéséről. Éppen ezért számára a lehető legjobbkor jelenik meg 1861-ben Londonban egy kalkuttai brit ügyvéd, J.W.B. Money tollából a Java or how to manage a colony (Jáva, avagy miként igazgassunk gyarmatot) című könyv, amelyre novemberben tesz szert, és a hatása alá kerül. Emiatt egészen 1875–1876-ig elsődlegesen Jáva környékén keresgéli a leendő belga gyarmatot. A könyv – némi kritikától eltekintve, amely azt hiányolja, hogy a hollandok nem igyekeztek igazán meghonosítani az európai értékeket a nevelés és térítés útján – a cultuurstelsel morális és anyagi erényeinek himnusza.34 A herceg apja halála után, 1865-ben lép trónra II. Lipót néven. Erőteljes „tapogatózása” az indonéz szigetvilág körül nem jelenti azt, hogy másutt ne próbálkozna gyarmatszerzéssel, de óvatosan kell eljárnia. Egyrészt nem szabad megsértenie a nagyhatalmak esetleges igényeit, ugyanis Belgium alkotmánya szerint kötelező örökös semlegességet vállalt, másrészt pedig kormánya „háta mögött” cselekszik, kihasználva államfői mivoltát, a külügyminisztérium diplomáciai gépezetét hozza mozgásba, ha valahonnan információkat akar szerezni. Trónra lépése után pontosan két 32
Idézi: STENGERS 1989:10. DUMONT 1990:85. 34 STENGERS 1989:12. 33
294
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. évtizeddel, 1885-ben egy másik állam szuverén uralkodója lesz a nagyhatalmak érdekegyezsége folytán, Kongó Szabad Államé. Ezzel megvalósul az a vágya, hogy gyarmatra tegyen szert, mert a gyakorlatban Kongó személyes gyarmata, amelyet majd csak 1908-ban vesz át Belgium, és válik jogilag is gyarmattá Belga-Kongó néven. Az alatt az idő alatt, míg II. Lipót megszerzi a Kongó-medencét, számos ötletet képzel el a megvalósításra, és ezek is többször a holland gyarmati változások történetét követik.35 Először kereskedelmi társaságot képzel el a VOC mintájára, amelyet a Comité d'Etudes pour le Haut-Congo (CEHC, Bizottság a Felső-Kongó Tanulmányozására) formájában létre is hoz 1878-ban, és a Kongó-medencében tevékenykedő megbízottjának, az újságíró–felfedező Henry Morton Stanleynek azt az utasítást adja, kössön olyan szerződéseket a bennszülöttekkel, amelyek kereskedelmi monopóliumot biztosítanak a CEHC-nek. Amikor az övé lesz Kongó, már a cultuurstelselhez hasonló rendszer meghonosításában gondolkodik – amely már régen megszűnőben van az 1880-as években – anélkül, hogy tisztában lenne a terület gazdasági erőforrásaival, mert ekkor egyedül az elefántcsont bőségéről van tudomása. Ugyanígy másik szemszögből előbb telepesgyarmatot képzel el, holott már ő is megállapítja még trónra kerülése előtt, hogy a belga nem az a fajta, aki kivándorolna. Ezért rövidesen véleményt változtat, és a terület gazdasági kiaknázását jelöli meg fő célkitűzésként, jövedelmezővé akarja változtatni a vállalkozást a lehető leghamarabb, mivel jelentős adósságokat halmozott fel.36 Közvetlenül elképzeléseinek megvalósulása előtt II. Lipótnak éppen a holland kormány támaszt akadályokat. Hollandia 1883–1884-ben nem szeretné, ha a Kongó-medence II. Lipóté lenne, mert még csak monopóliumszerződéseiről tud, így az angolokhoz húz, akik pedig a portugál követeléseket támogatják a franciák és az Association Internationale du Congo (Kongói Nemzetközi Társaság), II. Lipót „fedőszerve” ellenében. Amikor az angolok megváltoztatják a véleményüket, a hollandok egyedül maradnak, és a Berlini Konferencia37 ideje alatt (1884. november 15-től 1885. február 26-ig) az AIC és a hatalmak között folyó kétoldalú tárgyalások során csak 1884. december 27-én ismerik el mint baráti kormányt a holland kereskedelmi lobbi nyomására. A holland gazdasági köröket vonzza a II. Lipót által ígért szabadkereskedelmi övezet, 35
KOSSMANN 1988:379. A király adósságairól magyarul lásd: SZABÓ Loránd: „II. Lipót és a Budapesti Értéktőzsde” Világtörténet, Új folyam, 2001. ősz–tél, pp. 84–94. 37 A Berlini Konferenciához vezető eseményekről, magáról a konferenciáról és a hozzá kapcsolódó hiedelmekről részletesen ír, továbbá a Főakta szövegét is közli: BRUNSCHWIG, Henri: Le partage de l'Afrique noire. Párizs, Flammarion, 1971. Erről magyar nyelven: SZABÓ Loránd: ”Afrika felosztása? Az 1884–1885-ös berlini Kongókonferencia.” In: Szabó Loránd – Ölbei Tamás – Wilhelm Zoltán (szerk.): Anyaországok és (volt) gyarmataik 1. PTE Afrika – Amerika – Ázsia Universitas Munkacsoport, Pécs, 2002. pp. 85–92. 36
295
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. amely a Kongó egyezményes medencéjére vonatkozik, amely nagyobb, mint a tényleges földrajzi, amint erről a konferencián megállapodás születik, mert minden hatalom érdeke, hogy minél nagyobb legyen a terület, amelyen nemzete szabadon kereskedhet. A konferencián napirendre tűzött kérdések közül az egyik szintén a holland kormány fenntartásaiba ütközik, ez pedig a tényleges foglalások kérdése Afrikában. A konferencián a hatalmak abban állapodnak meg, hogy a jövőben Afrikában csak akkor ismerik el valamelyik hatalom igényét egy adott területre, ha ott tényleges foglalást tud felmutatni – bár ez utóbbit nem határozzák meg pontosan. A hollandoknak fenntartásaik vannak az elvvel kapcsolatban, mert félnek, hogy precedens értékű lesz, és esetleg világméretűvé terjesztik ki érvényét, ami komolyan fenyegetné indonéz birtokaikat, mert ott sok területen ekkor még csak névleges a fennhatóságuk. Azonban gazdasági köreik és a többi hatalom nyomására végül ők is aláírják a Főaktát.38 A tényleges foglalás Kongó Szabad Állam esetében még annyira sem létezik, és majdnem az állam teljes létezésének időszaka kell ahhoz, hogy a Kongó egyezményes medencéjének minden részét szilárdan ellenőrzésük alá vonják. II. Lipót emberei megkezdik a helyszínen a tényleges uralom kiépítését, amely megfelelő katonai erőt követel – ezt biztosítja majd az egyik legnagyobb afrikai, döntően bennszülöttekből álló fegyveres erő, a Force Publique. Ennek fedezetével, de sokszor minden védelem nélkül geográfusok, geológusok, bányamérnökök, térképészek, ásványtani szakemberek is nekilátnak az óriási – több mint kétmillió négyzetkilométeres – terület kifaggatásának. A felfedezések az 1890-es évek második felétől kezdenek szaporodni, amikorra már a Szabad Állam nagyobb részét „pacifikálja” a Force Publique, és valamivel biztonságosabban lehet mozogni. Kiderül, hogy az egyre erőteljesebben növekvő és sokrétűbbé váló európai és amerikai ipar számára igen értékes ásványkincseket rejt a föld. Azonban Kongóból az első nagy mennyiségben exportált nyersanyag, az elefántcsont után nem a föld mélyéből kerül ki, hanem liánokról az esőerdőkből, s ez a kaucsuk. A gumigyártás egyik alapanyaga ez az anyag, s az iparágnak a robbanómotoros járművek és a kerékpárok gyors elterjedése a századfordulón a megrendelések jelentős emelkedését hozza, hiszen a kerekekre gumi kell az utak egyenetlenségének csillapítására. Ezenkívül a háztartásokban is megszaporodnak azok az eszközök, ahol gumit használnak tömítőanyagként vagy szigetelőként, miként az iparban is számos gép és szerszám esetében. Ahhoz, hogy a kaucsukot az esőerdőből begyűjtsék, a liánok megcsapolásához igen sok dolgos kézre van szükség. Ezeket a kezeket II. Lipót kongói bennszülött alattvalói biztosítják, mivel kötelezik őket. Ha kell fenyegetéssel, erőszakkal, zsarolással, túszszedéssel, kínzással, fegyverrel hajtják be a bennszülött falvak lakosságától az állam 38
WESSELING 1988:470–471.
296
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. alkalmazottai – a későbbiekben pedig már a különböző koncessziós társaságok emberei is – az adót, amely meghatározott mennyiségű kaucsukot jelent. A jávai rendszerhez hasonlóan itt is létezik bennszülött felügyelő, a capita, de a hierarchiában egyértelműen lejjebb helyezkedik el európai főnökénél. Az adó szintén nem teljesen ellenszolgáltatás nélküli. Egy 1905-ös francia külügyi hírszolgálati jelentésből képet kapunk az arányokról: a bennszülötteknek 20 centime-ot fizet Kongó Szabad Állam a kaucsuk fontjáért (azaz nem egészen fél kilogrammjáért), amelyet Európában 3,20 frankért ad el.39 II. Lipót szorgalmas „tanítványnak” bizonyul, még a hollandoknál is nagyobb az árrés, az eladásokból az 1890-es évek második felétől jelentős pozitívumba átbillenő gazdasági mérleg pedig hazája és Európa gyarmatokra figyelő közvéleményét is elismerésre készteti.40 Mindezek ismeretében elmondhatjuk, hogy a hollandok jávai modellje, sőt a holland kormány és az üzleti körök41 igen sok szempontból befolyásolták II. Lipótot gyarmatkeresése és gyarmati vállalkozása során. Kezdve a vállalkozás szervezeti formájával, a kiválasztandó helyszín, a gazdálkodási forma és a megszerzett terület végleges „felhasználásáig” számos esetben gondolkozott a jávai példán, és nem rajta múlt, hogy a két rendszer egymástól mégis olyannyira eltérő lett. Objektivitással szemlélve a két gyarmatot, II. Lipót ráadásul ügyesebben oldotta meg saját területének hathatós ellenőrzését, mert hódító serege szinte kizárólag (megközelítőleg 98%ban) bennszülöttekből állt.42 Anyagi oldalról közelítve pedig a belga uralkodó jelentős pénzösszeget hagyományozott Kongó Szabad Állam átadásakor 1908-ban Belgiumra. Becslések szerint húszmillió frankot, ha levonjuk azt az összeget, amellyel az államnak tartozott, annak ellenére, hogy jövedelmének egy részét eltitkolta és átmentette a Fondation de la Couronne-ba (Korona Alapítvány), amely szintén a belgák nemzeti vagyonát növelte, lányai hiába perelték.43 Tette mindezt akkor, amikor az erkölcs jelszavával az ellene és kongói rendszere ellen indított kampányhadjárat a Congo Reform Associationnel az élen a tetőpontján állt, és élete alkonyán végre teljesült a vágya, azaz Belgium – kénytelen-kelletlen – átvette tőle a „stafétabotot” Kongóban. Szintén ekkoriban nézett szembe ismét a holland közvélemény az immár a magánvállalkozóknak is 39
AMAE, Correspondance politique et commerciale, Nouvelle Série, Congo Belge fond, Politique Intérieure, 1. kötet (1896-1905), 207–208. dokumentum; cenzúrázandó jelentés Londonból a bennszülöttek kínzásáról, J.A. tollából, ParisNouvelles, 1905.04.20. 40 Kongó Szabad Állam gazdaságtörténetéhez jó átfogó képet ad: VANGROENWEGHE, Daniel: Du sang sur les lianes. Léopold II et son Congo. Brüsszel, Didier Hatier, 1986. 41 Még egy rendkívül jelentős holland üzleti szereplője volt II. Lipót kongói vállalkozásának, az úgynevezett Holland Társaság, az AHV, a későbbi NAHV, amely Wesseling már idézett tanulmányának fő témája. 42 AMAE, Correspondance politique et commerciale, Nouvelle Série, Congo Belge fond, Politique Intérieure, 2. kötet (1906–1913), 48. dokumentum; újságcikk La Dépêche Coloniale 1907. január 19-i számából: „La Force Publique de l'Etat du Congo”. 43 STENGERS 1989:103–104.
297
Balogh Tibor – Bayankhuu Batsaikhan – Kiss Katalin – Ulcz Gyula (szerk.): Keleti Kiskönyvtár 2–3., PTE TTK Földrajzi Intézet, Ázsia Központ, Pécs, 2005. pp. 287–298. kiszolgáltatott jávaiak kizsákmányolását egyre jobban bíráló közvéleménnyel. Érdekes párhuzam kínálkozik az utóélet esetében is, hiszen miközben Hollandia meghirdette a gyarmati ideológia szintjére emelt etikus politikát, a belga kormány is ígéretet tett, hogy példát mutat Kongóban, és valóban „civilizálja”. Irodalom • • • • • • • • • •
AARSSE, Robert: L'Indonésie. Párizs, Karthala, 1993. CRIBB, Robert: Historical Atlas of Indonesia. Surrey, Curzon – NIAS (Nordic Institute of Asian Studies), 2000. DUMONT, Georges-Henri: Léopold II. Párizs, Fayard, 1990. ETEMAD, Bouta: La Possession du Monde. Poids et mesures de la colonisation (XVIIIe– XXe siècles). Brüsszel, Complexe, 2000. KOSSMANN, Ernst Heinrich: The Low Countries. New York, Oxford University Press. 1988. (Első kiadás: 1978.) PLUVIER, Jan M.: Historical Atlas of South-East Asia. Leiden, E.J. Brill, 1995. REINHARD, Wolfgang: Petite histoire du colonialisme. Párizs, Belin, 1997. (Fordítás, az eredeti: Kleine Geschichte des Kolonialismus. Stuttgart, Kröner, 1996.) RICKLEFS, M.C.: A History of Modern Indonesia since c. 1300. London, Macmillan, 1993. (Második javított és bővített kiadás, első kiad.: 1981.) STENGERS, Jean: Congo. Mythes et réalités. 100 ans d'histoire, Párizs – Louvain-laNeuve, Duculot, 1989. (összegyűjtött tanulmányok) WESSELING, H. L.: „Les Pays-Bas et la création du Congo.” In: Le Centenaire de l'Etat Indépendant du Congo. Recueil d'études. Brüsszel, Académie Royale des Sciences d'Outremer, 1988. pp. 467–475.
298
