A POLDER MODELL A HOLLAND KÓRTÓL A HOLLAND GAZDASÁGI CSODÁIG

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány

A POLDER MODELL A HOLLAND KÓRTÓL A HOLLAND GAZDASÁGI CSODÁIG

Készítette: Kiss Gergely Budapest, 2007

Tartalomjegyzék: Bevezetés ................................................................................................................................... 4 1. Általános országvizsgálat..................................................................................................... 6 1.1. Természeti, földrajzi adottságok, demográfiai viszonyok ......................................... 6 1.2. Általános- és gazdaságtörténeti áttekintés .................................................................. 9 1.3. Államforma, államszervezet ....................................................................................... 17 1.4. Külpolitika ................................................................................................................... 20 2. A holland csoda, avagy a polder modell........................................................................... 22 2.1. Mi is az a polder modell?............................................................................................ 22 2.2. A modell előzményei.................................................................................................... 23 2.2.1. A holland gazdaság vizsgálata a háborút követően........................................... 23 2.2.2. A válság kezdete, okai, és következményei ........................................................ 29 2.2.3. A holland kór ........................................................................................................ 30 2.3. A holland korporativizmus, és intézményrendszere ................................................ 33 2.4. A gazdasági-társadalmi válság leküzdése a polder modell kidolgozásával............ 36 2.4.1. A wassenaari megállapodás és a Lubbers kabinet első reformjai ................... 36 2.4.2. A foglalkoztatás-politika reformja ..................................................................... 38 2.4.2.1. Bérpolitika, bérmérséklés............................................................................. 38 2.4.2.2. Munkanélküliség-csökkentés........................................................................ 43 2.4.2.3. Munkahelyteremtés....................................................................................... 46 2.4.2.3.1. Részmunkaidős-, és flexibilis állások.................................................... 46 2.4.2.3.2. Foglalkoztatási programok.................................................................... 50 2.4.2.3.3. Bevándorlók foglalkoztatási helyzete ................................................... 52 2.4.3. Államháztartási reform ....................................................................................... 53 2.4.4. Valutarefom .......................................................................................................... 58 2.4.5. Szociális-, és társadalombiztosítási reform ........................................................ 59 2.4.6. Dereguláció, piaci reformok ................................................................................ 66 3. A polder modell sikere, a holland gazdaság vizsgálata napjainkban ............................ 68 3.1. Társadalmi-gazdasági vizsgálatok ............................................................................. 68 3.1.1. Gazdasági teljesítmény és növekedés.................................................................. 68 3.1.2. Az államháztartás helyzete.................................................................................. 75 3.1.3. Munkaerőpiac....................................................................................................... 79 3.1.4. Külgazdaság .......................................................................................................... 85 4. ’Rések a gáton’; a holland gazdaság, és társadalom jelenlegi problémái ..................... 92 Összegzés ................................................................................................................................. 95 Irodalomjegyzék:.................................................................................................................... 98 Ábrajegyzék:......................................................................................................................... 103 Melléklet I. ............................................................................................................................ 105 Melléklet II............................................................................................................................ 107 Melléklet III. ......................................................................................................................... 108 Melléklet IV. ......................................................................................................................... 118

3

Bevezetés Hollandia hazánk hatodik legfontosabb kereskedelmi partnere, illetve a közvetlen külföldi tőkebefektetők között is az elsők között találjuk. Az Európai Unió és a NATO alapító tagja, Nyugat-Európa egyik vezető gazdasági hatalma. Mindezek ellenére Magyarországon elég kevés szó esik Hollandiáról, és nem is nagyon ismerjük. Általánosságban elmondható hogy néhány sztereotípiától eltekintve erről az országról alig tudnak valamit a magyar emberek. Pedig lenne mit tanulnunk tőlük. Főiskolai tanulmányaim során lehetőségem nyílt külföldi tanulmányi ösztöndíjra jelentkezni, melynek során - régi vágyamat teljesítve - a hollandiai Venloban található Fontys Internationale Hogeschool Economie főiskolán tölthettem egy szemesztert. A fél év során lehetőségem nyílt megcsodálni a hollandiai gazdasági-társadalmi fejlettséget,

és

annak

a

mindennapi

társadalmi-politikai

életben

megtapasztalható

vonatkozásait. Hazatérve aztán rá kellett jönnöm arra a sokat hangoztatott tényre, miszerint hazánk dinamikus gazdasági-társadalmi fejlődése ellenére még nagyon távol van a nyugateurópai színvonaltól mind gazdaságilag mind társadalmilag. Tanulmányaim mellett ezért kutatásba kezdtem, szerettem volna kideríteni, hogy az ismert történelmi hagyományai, illetve földrajzi adottságai mellett vajon minek köszönheti Hollandia fejlettségét, vagyis mit tudnak ők, amit mi nem? Már az ország történelme rengeteg tanulsággal szolgál, viszont még annál is érdekesebb a XX. század, és annak is a II. világháború utáni korszakának holland gazdaságpolitikájának vizsgálata. Erre a korszakra tehető ugyanis az úgynevezett holland-kór jelentkezése illetve kezelése, a híres holland modell vagy más néven polder modell. A polder modell a legújabb kori holland történelem egyik legfontosabb része, az ország gazdasági-társadalmi fejlettségének letéteményese, minta sok nemzetgazdaság számára. Hollandia az 1970-es évek végére mély gazdasági válsággal nézett szembe, mely sok szempontból hasonló volt, mint hazánk jelenlegi állapota. Óriási költségvetési hiány, pazarló, és túlméretezett állam, és szociális rendszer, nagy munkanélküliség. A holland társadalomnak, és a vezető politikai rétegnek példátlanul sikeres módon sikerült legyőznie a válságot egy rendkívül átfogó, hosszú távú reformcsomag, és az arról kialakult társadalmi konszenzus keretében. Úgy gondoltam, érdemes dolgozatom témájává tenni ezeket a reformfolyamatokat, részben azért, mert ma Magyarországon minden reformpéldának különösen nagy aktualitása van, részben pedig azért mivel mind közgazdaságilag, mind szociológiailag rendkívül tanulságos folyamatokról van szó. 4

Munkám első fejezetében röviden bemutatom az ország földrajzi adottságait, illetve rövid történelmi és politikai áttekintést nyújtok. A második fejezetben tárgyalom a polder modellt. A modell előzményeinek bemutatása, vagyis a gazdasági válság, és annak okainak elemzése után a reformfolyamatokat a főbb irányok szerint tárgyalom. Mivel a polder modellnek nevezett reformok jó része körülbelül az ezredfordulóra teljesedett ki, ezért ebben a fejezetben az egyes ábrák és idősorok nagy részén csak erre az időintervallumra (1980-2000) koncentrálok. Igaz a reformfolyamatok nagy része az ezredfordulóra véget ért, jócskán maradt még tennivaló az ezután következő évekre is. Az ezredfordulótól napjainkig eltelt időszakot ezért külön fejezetben tárgyalom, mely részben az ország gazdaságának utóbbi évekbeli teljesítményét vizsgálja, részben pedig a polder modell folyamatainak eredményeit mutatja be. Ebből kifolyólag ebben a fejezetben az ábrák nagy részén csak az ezredforduló óta eltelt időszakban vizsgálom a folyamatokat. Dolgozatom utolsó két fejezetében pedig rövid áttekintést nyújtok a holland társadalmat, és gazdaságot jelenleg leginkább érintő témákról, illetve összegzéssel szolgálok.

5

1. Általános országvizsgálat 1.1. Természeti, földrajzi adottságok, demográfiai viszonyok 1. ábra Hollandia

Forrás: http://www.united-states-map.org/world-atlas/europe/map-of-holland.htm Hollandia területe 41,526 km2 (a vízfelszíneket is beleszámolva). Nyugat-Európa északnyugati csücskén fekszik, délről Belgium, keletről Németország határolja. Ezen a viszonylag kis területen 16 millió 407 ezer ember él; Hollandia a Föld egyik legsűrűbben lakott országa, népsűrűsége 457 fő négyzetkilométerenként. A lakosság közel 90%-a városokban és azok vonzáskörzetében él. A lakosság 83%-a holland, a legnagyobb kisebbségi csoportok: indonéz (2,4%), német (2,4%), török (2,2%), marokkói (2%), suriname-i (2%). Ma a lakosság közel egyötöde

bevándorló.

Mivel

a

bevándorló

népesség

körében

jóval

nagyobb

a

népességszaporulat mint az őshonosok körében, ezért becslések szerint 2020-ra a lakosság mintegy 45%-a első-, illetve második generációs bevándorló lesz. A vallási felekezetek

6

megoszlása: 31% római katolikus, 20% protestáns, 4,4% muszlim, egyéb 3,6%, nem vallásos 41%.1 [CIA, World Factbook, 2006] A legnagyobb városok: Amszterdam, Rotterdam, Utrecht, Hága. A két legnagyobb város a két legnagyobb kikötővel rendelkező Rotterdam illetve Amszterdam. A kikötő a közlekedés és a kereskedelem, később pedig az ipar és a gazdaság központjaivá tette őket. Rotterdam ma a világ 3. legnagyobb áruforgalmi kikötője, és 7. legnagyobb konténerkikötője, míg európai szinten minden tekintetben listavezető. Az amszterdami kikötő szerepe inkább csak regionális szinten kiemelkedő jelentőségű, Európában a 6. legnagyobb áruforgalmi kikötőnek számít. Amszterdam ma a kultúra és a pénzügyi élet központja is. Hága a kormány és a parlament székhelye, annak ellenére, hogy Amszterdam a főváros, míg Utrecht a holland út- és vasúthálózat legnagyobb csomópontja, illetve az ország oktatási-, szolgáltatási-, kereskedelmi elosztó központja. Az iparosodás és a városodás folyamata így az ország középső-nyugati részére koncentrálódott; hatalmas, patkó alakú urbanizált régiót képezve. A négy legnagyobb város, és különösen Amszterdam és Rotterdam köré épült ki az úgynevezett „patkóváros”, a Randstad, mely tulajdonképpen több, egymástól független, eltérő szerepkörű agglomerációból tevődik össze, amelyek peremvárosaikkal összekapcsolódnak, és összesen közel 7 millió lakost tömörítenek. Az agglomerációs központok egymást részben átfedő és hierarchikusan egymásra épülő vonzáskörzetei egész Nyugat-Hollandiát magukban foglalják. A Randstad belsejében megmaradt intenzív mezőgazdasági terület, a „zöld szív” (Groene Hart) körül az ország legnagyobb városai sorjáznak. Az úgynevezett Északi szárnyon Amszterdam, Haarlem, Hilversum, Amersfoort, Utrecht. A Déli szárnyon Hága, Rotterdam, Dordrecht, Breda, Tilburg, ’s-Hertogenbosch, Leiden, Delft. Ez a térség az ország területének mintegy 20%-át teszi ki, mégis a lakosság 45%-a él itt. [Ford, 1994] Az ország eredeti neve - Nederland, ami mélyföldet jelent - a fekvésére is utal: Hollandia jórészt a tengerszintnél mélyebben terül el, a Rajna és a Maas torkolatánál. Tengerparti része ma is mélyföld, amit a tenger benyomulásától már az ókor óta gátakkal védenek az itt élő emberek, a középkortól pedig megkezdődött a terület visszahódítása a tengertől. Ha nem védené gátrendszer, az ország fele víz alatt lenne. A partot időről időre megostromló vihardagályok és a folyami árvizek azonban az ország földjének közel két-harmadát fenyegetik. A helyzetet súlyosbítja, hogy a holland partvidék évszázadonként 12-20 cm-t süllyed, amit újabban a tengerszintnek a világméretű felmelegedéssel összefüggő emelkedése is tetéz. A települések és a szűken mért termőföld védelme érdekében a lakosság állandó,

1

Forrás: CIA World Factbook - https://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/nl.html#People

7

szívós küzdelemre kényszerült a tengerrel. A vihardagályok már az ókorban áttörték és részekre szabdalták a tengerparti dűnevonulat északi részét; így keletkeztek a Fríz-szigetek. A XII-XIII. században a tenger újabb előrenyomulása az ország középső részén fekvő Flevo tavat hatalmas tengeröböllé alakította, melyet Zuidersee-nek hívtak. A betörő tengerár időről időre súlyos katasztrófákat okozott, és pl. 1574-ben 400 ezer emberéletet oltott ki. A legutóbbi pusztító vihardagály 1953-ban 90 falut söpört el, 60 ezer ember vált hajléktalanná, és 1800-an vesztették életüket, amikor egész Délnyugat-Hollandia víz alá került. Ez a katasztrófa volt a kiváltó oka az egyik legnagyobb szabású holland tengerpartszabályozási programnak, az úgynevezett Delta-tervnek. A terv célja nem új területek elhódítása volt, hanem Délnyugat-Hollandia meglévő termőföldjeinek és falvainak a védelme a vihardagályokkal szemben. A Rajna, a Maas és a Schelde folyók süllyedt deltavidékén az árapály széles tölcsérekké tágította a folyóágakat. A Delta-terv keretében minden torkolatot gát- és zsiliprendszerekkel zárták le, hogy a tengervíz benyomulását megakadályozzák. Csak az úgynevezett Új Víziút (Nieuwe Waterweg) és a Nyugati Schelde maradt nyitott, melyeken elérhető maradt Rotterdam és Antwerpen kikötője. A Keleti Scheldét nyitható-zárható zsiliprendszerrel zárták le, melyet csak vihar idején zárnak be, hogy megakadályozzák a tenger beáramlását, illetve fenntartsák a sós tengervíz természetes áramlását a torkolatban, mely az élővilág, illetve a magasfokú osztriga és kagylótenyésztés fennmaradását segíti elő. A másik nagy program az elmúlt évszázadban az úgynevezett Zuiderzee-program volt. Ez a területnyerés legszemléletesebb példája: Frízföld, és Észak-Holland tartomány között 1932ben egy 32,5 km-es, a tetején 90, az alapjánál 150 méter széles zárógátat emeltek (amelyen ma fontos autópálya halad), mellyel elzárták a Zuiderzee nevű tengeröblöt a nyílt víztől, így az átalakult tóvá, így keletkezett az IJsselmeer tó. Az IJsselmeer 1250 km2–es kiterjedésével az ország legnagyobb tava lett ezáltal. Az IJsselmeerből lecsapolással kialakított Flevoland tipikus polder, az ország legfiatalabb, mindössze 21 éves, tartománya, és mindamellett a világ legnagyobb ember alkotta szigete. A tengertől visszafoglalt majd termővé tett területeket nevezzük poldernek, melyek nagy része a gátak mögött, a tenger szintje alatt fekszik. Körülbelül mintegy 5000 polder található az országban. Ahogyan a híres holland mondás tartja: „Isten megteremtette a világot, a hollandok pedig megteremtették Hollandiát!”. Az IJsselmeer lecsapolásával összesen négy nagy poldert hoztak létre mintegy 1650 négyzetkilométernyi területen. A Zuderzee-program 1958-ban fejeződött be, amikor a Keleti Flevolandnak nevezett polderen megkezdték egy új, korszerű tartományi székhely, Lelystad építését. Nevét C. Lely mérnök, a nagyszabású terv készítője után kapta. [Probáld, 2000] 8

Hollandia domborzata alapvetően két részre osztható: a nyugati és északi részen található mélyföldek, illetve a keleti és déli részen található valamivel magasabb fekvésű terület. Az előbbi területek átlagosan 1 méterrel vannak a tengerszint felett (de nagy részük természetesen tengerszint alatt található), míg a délkeleti részre valamelyest átnyúlnak a Belgiumban található Ardennek északi lankái. Itt található az ország legmagasabb pontja is, a Vaalserberg, amely 323 méter magasan van a tengerszint felett. Mindezek ellenére az ország 95%-a síkság. Hollandia tulajdonképpen a nagy Északnémet Alföld folytatása. Itt ömlik az Északi-tengerbe az országot átszelő három nagy nyugat-európai folyó, a Maas, a Rajna és a Schelde. A folyók torkolati ágai deltává szélesültek és szigeteket fognak közre (pl. Zeeland). A Rajna és a Maas jelentősebb mellékfolyói a Waal, a Berkel, a Wecht, a Lek és az IJssel. A folyókat és a mellékfolyókat számos csatorna és zsilip köti össze, az egész országot sűrűn behálózó mesterséges csatornarendszert alkotva. [Ford, 1994] Ahogyan nyugatról a tengervíz fenyegette az országot, keletről évről évre a nagy folyók áradásai. A Maas és a Rajna áradásai a mélyen fekvő területeken több százezer embert fenyegetnek. Az egyik legsúlyosabb árvíz következtében, 1995 januárjában 250 000 embert kellett kitelepíteni Venlo környékén. Az árvizek megelőzésében sokat segít a fejlett csatornaés gátrendszer, valamint az évszázados hagyományok. A holland alföld legalacsonyabb pontja Rotterdamnál található. Itt épült ki az ország és Európa legnagyobb kikötője, „Európa kapuja”, 6,7 méterrel a tenger szintje alatt. 1.2. Általános- és gazdaságtörténeti áttekintés Hollandia területe körülbelül 3000 éve lakott, akkoriban települtek ide a kelta és germán eredetű népek. Északi részén az ókorban letelepültek a szintén germán eredetű frízek, míg déli szomszédaik a batávok voltak. A Rajnától délre eső területeket a rómaiak foglalták el Gallia Belgica provincia néven, viszont a frízek mocsaras területükön szinte végig megőrizték függetlenségüket, csakúgy, mint később a frankok alatt. A rómaiak fejlődést hoztak a régiónak, fontos kereskedelmi utak, és városok épültek, mint pl. Nijmegen, Maastricht. Később, az 5. században már a Frank Birodalom része lett a térség. Kereszténnyé a 8. században váltak az itt lakók. A Frank Birodalom felosztása után Lotharingiához tartozott, majd 12-13. században kisebb hercegségekre, grófságokra bomlott, melyek többnyire ma is egy-egy tartományt alkotnak. A 14. században burgundiai fennhatóság alá került a térség. A burgundi korszak arról nevezetes, hogy ebben az időszakban különösen nőt a németalföldi szabad városok nagysága, 9

fontossága, és függetlensége. A 13. században kapott városi kiváltságlevelet egyebek mellett Amszterdam, Rotterdam, Haarlem, Dordrecht, Utrecht, Delft, Leiden, Groningen és Leeuwarden. A tengeri kereskedelemmel foglalkozó városok felemelkedéséhez, és gazdagságához leginkább a Hanza szövetséghez való csatlakozásuk járult hozzá, mely keretében az Északi tengeri kereskedelemben vezető szerepet játszottak. Flandria és Brabant virágzó gyapjúiparáról és nemzetközi kereskedelméről volt nevezetes és egyre gazdagabb, fejlettebb. A többi németalföldi grófságban is a kézművesipar és a kereskedelem virágzott. Gent és Brugge ekkor a kontinens legjelentősebb autonóm városai voltak. Ez a terület volt már ekkor Európa leginkább városiasodott része. Erre az időre tehető az első rendi gyűlések (Staten Generaal) összehívása is, melyeknek egyre komolyabb hatalmuk volt. [Ford, 1994] A 15. században aztán a burgundiaiaktól Habsburg uralom alá került egy házasság révén a térség, mely jelentős fordulat az ország történelmében. Németalföld gazdaságában 1500 körül erőteljes expanzió vette kezdetét, melyet a Habsburg világbirodalom felvirágzása segített elő. 1495 és 1520 között Antwerpen lett a nyugati világ legnagyobb kereskedővárosa, az európai tranzitkereskedelem központja, továbbá az amerikai spanyol és a nyugat-afrikai portugál gyarmatáruk behozatali kikötője. A hagyományos textilipar nem fejlődött, de mindenféle egyéb,

erősen

specializált

kisebb

iparág

virágzott:

harangöntés,

szőnyegszövés,

könyvnyomtatás. Az erősen változó gabonaárak azonban, valamint az infláció, melyet az első évtizedekben a népességnövekedés és az amerikai arany és ezüst Európába való beáramlása okozott, a lakosság széles rétegei számára komoly következményekkel jártak. A koldulás már a tizenötödik század folyamán nyugtalanító méreteket öltött. V. Károly és még inkább utóda, az 1555-ben trónra lépő II. Fülöp uralkodása idején terjedt rohamosan a németalföldi népesség körében a protestantizmus. Kedvezett a protestáns eszmék gyors németalföldi terjedésének a hollandok puritán, hideg, a pompát mellőző, ám elmélyült vitára mindig kész természete, mely jellem leghíresebb példája Rotterdami Erasmus, híres reneszánsz gondolkodó volt. A protestantizmust inkvizícióval letörni akaró, türelmetlen II. Fülöp uralma ellen a megerősödött németalföldi főurak ellenállást szerveztek. Fülöp el akarta törölni kiváltságaikat, hogy kellően megadóztassa a gazdag területeket, illetve központosítani, Madrid alá akarta helyezni irányításukat. Az inkvizíciónak 30 ezer ember esett áldozatul. Egmont és Hoorn grófok, valamit a katolikus francia főúr Orániai Vilmos (1533-1584) álltak az engedelmetlenség, az ellenállás és a helyőrség elleni lázadás élére. A lázadásra válaszul Fülöp fokozta az elnyomást, és 1568-ban a kegyetlenkedéseiről híres Alba herceget küldte Németalföldre rendet tenni, aki Brüsszel főterén kivégeztette Egmont és Hoorn grófokat,

10

Orániai Vilmos elmenekült. A hagyomány szerint ezzel vette kezdetét a Németalföldi Szabadságharc, a „Nyolcvanéves háború”. Holland és Zeeland tartományok voltak a felkelés központjai, ahol Orániai Vilmost ismerték el helytartónak, a többi tartomány 1576-ban csatlakozott a harchoz. 1579-ben azonban bizonyos déli területek alávetették magukat a király és a római katolikus egyház uralmának, a spanyoloknak sikerült megtörni itt az ellenállást és megalkotni az arrasi uniót, mely a mai Belgium alapja. A fennmaradt lázadó tartományok nem sokkal ezután megkötötték az Utrechti Uniót, 1581-ben pedig kinyilvánították, hogy Fülöpöt nem ismerik el többé fejedelmüknek, és létrehoztak egy új, független államot, az úgynevezett Egyesült Tartományokat, a mai Hollandia alapját. Az arrasi unió és a rákövetkező spanyol támadások nem csupán politikai, hanem vallási szétválást is eredményeztek, s Délnek el kellett fogadnia az ellenreformáció római katolikus hitét, északon viszont a kálvinizmus lett a hivatalosan elfogadott vallás. A spanyol koronától való függetlenség kezdetben még egyáltalán nem tartozott a célkitűzések közé, és Orániai Vilmos, a nagy hadvezér, csak a halála (1584-ben ölte meg a spanyol király egyik híve) előtti években fogadta el, hogy Németalföld egységesülés helyett két részre szakadt. Úgy tekinthetjük, hogy az arrasi és az utrechti unió a két ország, Belgium és Hollandia különálló fejlődésének kiindulópontja. Luxembourg tartomány nem vett részt jelentősen a szabadságharcban, az ő különutassága innen eredeztethető. Sem Északon, sem Délen nem nyugodtak bele azonnal Németalföld szétszakadásába, a tizenhetedik századra azonban világossá vált, hogy azok a nehézségek, melyek az újraegyesítés útjában álltak, nem győzhetők le többé. Időközben egyébként Észak figyelemreméltó gazdasági fejlődésen ment keresztül Dél kárára. Holland tartomány a flamandoknak és a brabantiaknak nemcsak a kézműipar területén megszerzett szaktudásából húzott hasznot, hanem mindenekelőtt tőkéjükből és nemzetközi kereskedelmi kapcsolataikból. Mindezen kívül hozzájárultak Amszterdam látványos növekedéséhez, melynek lakossága 1650 körül egészen 150.000-re nőtt. Holland tartomány ekkoriban a világ gazdasági és kulturális központja volt. [Kossmann-Putto – Kossmann, 1998] Az 1579 és 1648 közötti időszak kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan a spanyolok elleni harc jegyében telt. A váltakozó szerencsével vívott háborúskodás végére csak a vesztfáliai béke részeként megkötött münsteri béke tett pontot. Ez elismerte az Egyesült Tartományok függetlenségét, berekesztette a háborút, és nem mellékesen lezáratta a Scheldét, amivel gyakorlatilag romba döntötte Antwerpent, azt eredményezve, hogy a kereskedelem áttevődött Hollandia kikötőibe. Időközben Frigyes Henrik király fia 11

beházasodott az angol királyi házba. Ezzel a házassággal kezdődött az Orániai ház és Anglia közötti szoros kapcsolat. A békével Európa első protestáns, polgári állama jött létre, ami később alkotmányos monarchává alakult át, és amelyben a mai napig, több mint 350 éve, az orániai ház leszármazottjai uralkodnak. Az elkövetkező időszak páratlan felvirágzást hozott, az új köztársaság Európa legnagyobb kereskedő nemzetévé vált, s mai gazdagsága is ezen alapszik. A 16. századtól gyors és látványos kapitalista fejlődés indult meg Hollandia amúgy is népes és virágzó városaiban és kikötőiben. Antwerpen lezárásával Amszterdam vált Európa „vásárcsarnokává”, az Amerikával és Indiával folytatott tengerentúli kereskedelem a Kelet-, és Nyugat-Indiai Társaság kezében összpontosult, melyek óriási gazdagságra tettek szert. A Kelet-Indiai Társaság 1602-ben alapult az Indonéziával és Indiával folytatott kereskedelem folytatása végett. A Nyugat-Indiai Társaság az újvilágot kötötte össze Németalfölddel. A hajóipar és a kereskedelem gyors ütemben fejlődött. A Társaságok hajósai fedezték fel ÚjZélandot, Tasmániát, új, jellegzetes hajóikkal a fluitokkal elérték Ceylont (a mai Srí Lankát), Java szigetét, és Kína, valamint Japán partjait. Holland hajósok alapították többek között a mai Fokvárost és New Yorkot (Új-Amszterdam néven). Hatalmas kereskedelmi flottája, kiváló kereskedői szelleme, valamint jól megszervezett gazdasága óriási gyarmatbirodalom kiépítéséhez segítette. A korban szokatlan vallási türelmesség volt már ekkor jellemző a Köztársaságra, példátlan módon még a zsidókkal szemben is. Az ellenreformáció elől menekülő szabadgondolkodók tömegével érkeztek az országba. A holland kultúra, gondolkodás, művészet aranykora ez az időszak. Olyan kiemelkedő személyiségek éltek és alkottak ekkor, mint Rembrandt van Rijn, Rottardami Erasmus, Spinoza, Hugo Grotius, Jan Vermeer, Hyeronimus Bosch. Az egyetemek Leidenben (alapítva 1575-ben), Franekerben (1585), Groningenben (1614) és Utrechtben (1634) számos protestáns külföldi diákot vonzottak, köztük több száz magyart is. [Zeiler, 2000] A következő évszázad szintén a kisebb-nagyobb háborúskodások jegyében telt, jórészt szomszédaival, és Angliával, mivel a gazdaság, és annak alapja, a kereskedelem fejlődése megtorpant Anglia felemelkedésével. Kapcsolatuk akkor fordult békésre miután az angol forradalom végén III. Orániai Vilmost angol királlyá koronázták, azóta a két ország kapcsolata különösen erős. A Spanyol Örökösödési Háború után az Egyesült Tartományok elveszítették nagyhatalmi pozíciójukat az európai politikában, főleg gazdasági hanyatlásuknak köszönhetően. Németalföld aranykorának ekkorra bealkonyodott, a külföld kevésbé függött már azoktól a szolgáltatásoktól, amelyeket kínált; Holland elvesztette a balti gabona és a nyersanyagok felhalmozó piacának funkcióját, és elsősorban Anglia növekedő gazdasági ereje miatt már nem tudta tovább növelni tulajdon kereskedelmének volumenét. A feldolgozó 12

jellegű ipar piaci lehetőségei szintén csökkentek. A külföldhöz képest kivételesen magas bérek ráadásul akadályozták a versengést a nemzetközi piacon. Az országot megbénították az adósságok, az egykor dicsőséges flotta gyakorlatilag megszűnt, észak-, és dél-amerikai gyarmatait elvesztette, gazdasági pangás volt jellemző. Holland uralkodó kasztja, a „régensek”, akik a tizenhetedik század első felében még szoros érdekeltségben álltak a kereskedelemmel és az iparral, azóta egyre jobban visszahúzódtak e területekről. Azok a családok, amelyekből származtak, két „pártra” szakadtak, melyek felváltva kerültek hatalomra: az oranzsistákra és azokra, akik elutasították a helytartóságot és annak hagyományosan angolbarát politikáját. [Diedericks, 1995] A francia forradalom után, rövid francia megszállást követően a holland állam már 1813 decemberében monarchiává alakult, élére királyként V. Vilmos fia, I. Vilmos (1772-1843) lépett Napóleon bukása után. A nagyhatalmak nem avatkoztak a hollandok dolgába. Sőt a bécsi kongresszuson még abba a tervébe is beleegyeztek, hogy egyesítse Észak-, és DélNémetalföldöt. Az évszázados vágy megvalósulhatott, Németalföld történelmében így egyedülálló módon másfél évtizedig egységes állam volt. A holland kereskedelmi gazdaságot katasztrofális helyzetbe taszította a francia politika és az Angliával folytatott folyamatos háborúskodás. Az új iparhoz szükséges nyersanyagokkal - a szénnel, a vassal - Belgiummal ellentétben Hollandia nem rendelkezett, így a kereskedelmi és pénzügyi hanyatlást csak korlátozottan lehetett az ipar modernizálásával kompenzálni. I. Vilmos kezdeményezéseinek és pénzügyi támogatásának köszönhetően nagy mértékű fejlődésnek indult a modern ipar. Csak kevéssé sikerült azonban az a kísérlet, hogy a déli és északi tartományokban közös nemzettudatot alakítsanak ki. Mind vallásilag, mind gazdaságilag túlságosan különbözőekké váltak egymástól. Vilmos ráadásul meglehetősen autoriter módon uralkodott az ország felett, a legtöbb dologban Északnak kedvezve, a déliek autonómia-igényeit sorban elutasítva. 1830ban így a déli országrészben forradalom robbant ki, mely az országrész leválásához, és a független új állam, Belgium megalapításához vezetett 1831-ben. 1848-ban lépett hatályba az új alkotmány, és ettől kezdve vált Hollandia mai értelemben vett alkotmányos monarchiává, mivel megalkotta azt a szerkezetet amelyben az ország ma is működik. Ez kimondta a gyülekezési szabadságot, közvetlen választásokat írt elő (vagyoni cenzushoz kötött választójoggal), bevezette a nyilvános elemi oktatást, felelős minisztériumok felállítását kezdeményezte, és az ország pénzügyeit az országgyűlés ellenőrzése alá helyezte. Választott, kétkamarás parlament jött létre. A rendi országgyűlés a tizenhatodik század végétől kezdve folyamatosan Hágában, a Binnenhofban ülésezett (mely ma is az ország politikai életének központja). Az alkotmányreform kidolgozója Jan Thorbecke, neves 13

jogtudós volt, az ország első miniszterelnöke. III. Vilmos az első igazán alkotmányos uralkodó, liberális nézeteket vallott, és uralkodása idején radikális társadalmi-gazdasági változásokon ment keresztül az ország. A népesség növekedésnek indult, 1846 és 1913 között 3-ról 6 millióra nőtt a lélekszám. 1890 után Hollandia is belépett a modern ipari korszakba, így megkezdődött az ipari proletariátus kialakulása. 1887-ben és 1896-ban nagy mértékben kiterjesztették a férfiak választójogát, bevezették az iskolakötelezettséget (1900), és végül megvalósult a polgárok jövedelmének megadóztatása (1892-től), így megnövekedtek az állami bevételek, és néhány, különösen az alsóbb néprétegeket sújtó közvetett adót megszüntethettek vagy csökkenthettek. A liberálisok nyomására az 1880-as években nekiláttak a szociális törvényhozás kidolgozásának, mely a munkásoknak, de mindenekelőtt a gyermekeknek és a nőknek némi védelmet biztosított a szabad piacgazdasággal szemben. 1862-ben Kelet-Indiában megszüntették a rabszolgaságot, majd később a halálbüntetést is. Közben erőteljes a gazdasági fellendülés is: folytatják a mocsarak kiszárítását, a tengeri gátak építését, egymás után épülnek a vasútvonalak, gyárak, csatornák, illetve fellendült a mezőgazdaság is. A liberális szabadkereskedelemre építő politikával az ország visszaszerezte korábbi tranzitszerepének egy részét. A gazdaság gyors ütemben fejlődött, különösen a hajó-, és textilipar. Rotterdam és Amszterdam is látványos fejlődésnek indult, miután mindkettőt csatornával kötötték össze a tengerrel. Jelentős a mezőgazdasági fejlődés, illetve a szolgáltatások fejlődése is. Hollandia Európa pénzügyi-, szolgáltató központjává vált az évszázad végére, köszönhetően a kereskedelem által felhalmozott tőkének, illetve a kiváló oktatási rendszernek köszönhető nagyfokú szellemi tőkének. [Ford, 1994] III. Vilmost leánya, Vilma királynő követte a trónon, aki 57 évig uralkodott. Országlása első évtizedéhez tartozik a fentebb említett új választójogi törvény, illetve egy sor szociális reform. 1899-ben Hágában nemzetközi háborúellenes konferenciát tartottak, és Állandó Nemzetközi Döntőbíróságot állítottak fel. Ennek központjául építették fel a híres Békepalotát. A teret hódító pacifizmus máig a holland nemzeti öntudat fontos alkotóeleme. Az 1914-ben kitört első világháborúban Hollandiának sikerült végig megőriznie semlegességét. Nagy veszteségeket nem szenvedett, gazdaságilag viszont súlyos terheket róttak rá az események. Mindezek ellenére 1917-ben végre bevezették az általános férfi választójogot (nem sokkal később pedig a női választójogot is), a 8 órás munkaidőt. A háború után Hollandia tagja lett a Népszövetségnek. Semlegességével nemzetközi elismerést vívott ki magának, így Hágában állították fel a Népszövetség bíróságát, a Nemzetközi Bíróságot. Az 1929-33 közötti nagy gazdasági világválság természetesen Hollandiát is elérte, gazdaságát súlyosan megviselte, százezrek váltak munkanélkülivé, kerültek nyomorba. 14

Figyelemre méltó azonban, hogy a fasiszta és a nemzetiszocialista pártok, melyeket Hitler németországi politikájának mintájára, a válság legyőzésének érdekében hoztak létre, itt nem arattak nagy sikert. A második világháború kitörésekor 1939-ben Hollandia ismét a semlegességet választotta, ami a náci Németországot egyáltalán nem érdekelte. 1940 májusában Rotterdam nagy részét porig bombázták, majd, miután a hollandoknak nem maradt más választásuk csak a kapituláció, megszállták az országot. A királynő és a kormány Londonba emigrált, onnan szervezve az ellenállást. Az öt esztendei náci megszállás alatt megannyi szabotázsakciót hajtott végre az ellenállási mozgalom. Az országból mintegy 90.000 zsidót deportáltak, a legismertebb közülük a híres naplójában az ő és családja rejtőzködéséről részletesen beszámoló Anna Frank. Amikor 1945 májusában teljesen felszabadították a szövetséges csapatok, az ország több részén éhínség és betegségek pusztítottak, a közműellátás megszűnt, több nagyváros romokban hevert. A királynő és a kormány már ’45 májusában visszatért, és azonnal hozzáláttak az újjáépítésnek. Az ország gazdasága példátlan pusztítást szenvedett, az 1939-es nemzeti vagyon 33%-a elveszett. Az Egyesült Államok által rendelkezésre bocsátott Marshall segély jelentősen hozzájárult az ország és a gazdaság gyors újjáépítéséhez. 1948-ban Vilma királynő lemondott a trónról leánya, Julianna javára. Az ő uralkodása kezdetén Indonéziában ismét előtérbe került a függetlenség kivívása. 1949-re Hollandia meghajolt a nagyhatalmak előtt, és elismerte az Indonéz Köztársaság függetlenségét. Ez természetesen rendkívül érzékenyen érintette Hollandiát. Indonéziát a következő években a többi gyarmat is követte, és 1954-re a holland gyarmatbirodalom végleg szétesett, s gyakorlatilag megszűnt. 1963-ban Új-Guinea, 1975-ben Suriname is kivívta függetlenségét. Aruba és a Holland-Antillák viszont mai napig széles autonómiával rendelkeznek, hivatalosan Hollandia „egyenrangú partnerei”. [Kossmann-Putto – Kossmann, 1998] Az emigráns holland kormány már Londonból 1944-ben kezdeményezte a holland-belgaluxembourgi összefogást, gazdasági együttműködést. Ennek eredményeként született meg a Benelux egyezmény, mely ténylegesen 1948-ban lépett életbe, életre hívva az úgynevezett Benelux vámuniót, mely az egységes európai integráció előfutára volt. Az ország az elsők között csatlakozott az Észak-Atlanti Szövetséghez, a NATO-hoz is, felismerve azt a tényt, hogy semlegessége deklarálásával semmire sem ment, biztonságát csak szövetségi rendszerek biztosíthatják. 1951-ben ugyancsak az alapítók közé tartozott az Európai Szén-, és Acélközösség alakításánál. Az ország felismerte, hogy gyarmatbirodalma elvesztésével csupán középhatalomnak számít, gazdasági fejlettsége révén. Az újjáformálódó európai-, és világrendben az integrációs törekvésekben, a regionális együttműködésben találta meg helyét. 15

Felismerve, hogy a pacifikálás csak a gazdasági-politikai összefonódás árán elérhető, a másik öt alapító állammal 1957-ben létrehozták az Európai Gazdasági Közösséget (és az Európai Atomenergia Közösséget) is. Az EGK szerződéssel létrehozott vámunió a korábban megalakult Benelux kedvező tapasztalataira épített. A kialakuló vámunió, majd a közös, később egységes piac keretein belül Hollandia megtalálta számítását. A nyersanyagforrásként és felvevőpiacként egyaránt fontos gyarmatbirodalom elvesztésével a nyugat-európai integráció keretében talált magának új és biztos piacokat. Ez nagyban hozzájárult a holland gazdaság gyors fejlődéséhez, az ország modernizációjához. A közös piac, a közös kereskedelempolitika, a közös mezőgazdasági politika, mind nagyban hozzájárultak a holland gazdaság versenyképességének nagyarányú növeléséhez, az ország gazdasági fejlődéséhez. Az évszázadok során kiépített tranzit-, és nemzetközi kereskedelmi szerepét sikerült visszanyernie-megtartania. A kereskedelem által termelt haszon mellett eltörpült az ipar nagysága. A tercier szektor fejlődésében élen jártak, az ország elsők között lett úgynevezett klasszikus poszt-indusztriális társadalom. Igaz évszázadokon át a holland gazdaság húzóágazata a kereskedelem volt, nem szabad elfelejteni a mezőgazdaság fejlettségét, illetve rendkívül meghatározó szerepét. Az ország mérete, és megművelhető földjeinek korlátozott rendelkezésre állása ellenére a holland mezőgazdaság évszázadokon át nagyrészt önellátó tudott maradni. A lakosság 19. század végi robbanásszerű növekedésére a holland agrárium új technológiákkal, és hatékonyságnöveléssel válaszolt. Ez az állandó technológiai fejlődés, és a mezőgazdaságba áramló tőke, illetve szaktudás máig a világ egyik leghatékonyabb mezőgazdaságává tették az országot. [Diedericks, 1995] Persze az utóbbi fél évszázad holland gazdaságtörténete sem mindig volt sikeres. Ahogyan a legtöbb fejlett gazdaságnál, úgy a hollandnál is akadtak recesszív időszakok. A második világháború után felfedezett Északi-tengeri kiterjedt földgázmezők busás hasznot hoztak a kormányzatnak, mely a bőséges jövedelmek miatt elmaradt a gazdaság és a társadalom modernizációjával. Az első-, és még inkább a második olajválság (1973 és 1979) következtében súlyos gazdasági válság köszöntött az országra, melynek főleg strukturális okai voltak. Erre talált megoldást Ruud Lubbers miniszterelnök, az úgynevezett polder modellben, melynek részletes bemutatása a következő fejezet tárgya.

16

1.3. Államforma, államszervezet

2. ábra Hollandia közigazgatási térképe

Forrás: http://www.netherlands-guide.com/map.html Az ország hivatalos elnevezése Holland Királyság (Koninkrijk der Nederlanden), államformája alkotmányos monarchia. A holland közjog különbséget tesz "Hollandia" és a "Hollandiai Királyság" között. A Holland Királyság 3 részből áll: Hollandia, valamint Karibszigetekhez tartozó Holland Antillák és Aruba autonóm terület (autonome gebieden). Belgium, Hollandia és Luxemburg szoros regionális együttműködését általában Benelux államokként említik. Hollandia 12 közigazgatási egységre, tartományokra (provincies) tagolódik: Dél-Holland (hollandul Zuid-Holland), székhelye: 's-Gravenhage, Hága (vagy Den Haag); Drenthe, székhelye: Assen; Észak-Brabant (hollandul Noord-Brabant), székhelye: 'sHertogenbosch (vagy Den Bosch); Észak-Holland (hollandul Noord-Holland), székhelye: Haarlem; Flevoland, székhelye: Lelystad; Friesland (frízül Fryslân), székhelye: Leeuwarden (frízül Ljouwert); Gelderland, székhelye: Arnhem; Groningen, székhelye: Groningen; Limburg, székhelye: Maastricht; Overijssel, székhelye: Zwolle; Utrecht, székhelye: Utrecht; Zeeland, székhelye: Middelburg. A tartományok önkormányzatokra (gemeenten) vannak felosztva, összesen 467 ilyen önkormányzat van. Területileg Hollandiához tartozik még az

17

Északi tenger 56 000 négyzetkilométernyi kontinentális talapzata is, itt találhatók az ország gazdasága számára igen fontos földgázlelőhelyek. NUTS régiók szerint vizsgálva: 4 db NUTS 1 régió van, 12 db NUTS 2 szintű, és 40 NUTS 3 szintű. A NUTS régiók felsorolását a kettes számú melléklet tartalmazza. Hollandia 1848 óta parlamentáris demokrácia, illetve 1815 óta alkotmányos monarchia. A Holland Királyság feje 1980 óta Beatrix Wilhelmina Armgard királynő, az Orániai-Nassau (Oranje-Nassau) házból. Az úgynevezett Koronát –az államhatalmat megtestesítő intézményta király(nő) és a kormány, a miniszterek együtt alkotják, mivel a kormány a fontosabb intézkedéseit az államfő is ellenjegyzi. Sajátos módon a kormány Hágában székel, s ott működik a parlament is, az ország fővárosa mégis Amszterdam, ahol a királyi palota található. Hollandia felségjelvényei a kék-fehér-piros színű zászló és az arany koronával és oroszlánokkal díszített címer, melynek felirata furcsa mód franciául hirdeti: „je maintiendrai”fennmaradok! A királynő 1938-ban született, férje Claus, Hollandia hercege, Ambsberg bárója. Az alkotmány értelmében a királynő sérthetetlen, de nem felelős az államügyek irányításáért; a miniszterek pedig kizárólag a parlamentnek tartoznak felelősséggel. A törvényhozás menete megegyezik a magyarországival, annyi különbséggel hogy alkotmányossági

szempontból

az

úgynevezett

Államtanács

véleményezi

a

törvénytervezeteket, majd azt a parlament mindkét házának el kell fogadnia, illetve a királynőnek és az illetékes miniszternek vagy minisztereknek alá kell írniuk; a politikai felelősség mindig a minisztereké. [Zeiler, 2000] Az uralkodó előjoga, hogy a választások után kormányalakítási megbízást adjon, majd kinevezze a kormányfőt és a minisztereket. A kinevezett kormánynak azonban a parlamentben kell bizalmat kapnia. A miniszteri posztokat a kormányban résztvevő és azt támogató politikai pártok előzetesen elosztják egymás között a koalíciós megállapodás keretében. A miniszterek együtt alkotják a Minisztertanácsot, amely kollektív testületként hozza meg a kormányzati döntéseket. A kormány kinevez államtitkárokat az egyes miniszterek mellé, őket tehát már nem a királynő nevezi ki, s az államtitkárok is viselnek politikai felelősséget tevékenységükért. A Parlament, amely még ma is a „rendi gyűlés” (Staten Generaal) nevet viseli, két kamarából áll. A felsőház (Eerste Kamer) 75 tagot számlál, és tagjait nem közvetlenül választják, hanem a tartományi helyi választott törvényhozó testületek jelölik ki őket. A felsőház jogköre nem azonos, hanem szűkebb, mint a Második Kamaráé (Tweede Kamer) vagy alsóházé. Ez utóbbinak 150 tagja van, s őket közvetlenül választják a négyévente 18

esedékes választásokon. Szavazati joggal ma minden 18. életévét betöltött holland állampolgár rendelkezik. A választási rendszer arányos, tehát a mandátumok a pártokra adott szavazatok arányában oszlanak meg a pártok képviselőjelöltjei között. A parlamentben jelenleg jelen lévő pártokat, illetve megoszlásukat az egyes számú melléklet tartalmazza. A parlament a királlyal és a miniszterelnökkel együtt gyakorolja a törvényhozó hatalmat, míg a végrehajtó hatalmat a király(nő) és a miniszterek gyakorolják. A kormány nem oszlathatja fel a parlamentet (csak annak jóváhagyásával), nem indíthat háborút, nem köthet nemzetközi szerződést parlamenti felhatalmazás nélkül. [Ford, 1994] A közigazgatás Hollandiában három szintű: az állam, a tartományok és a helyi önkormányzatok szintjén működik. Az országos vagy állami szintet a minisztériumok jelentik, szám szerint 13 minisztérium, ahol ágazati munkamegosztásban az országos ügyekkel foglalkoznak. A tartományok és a települési önkormányzatok végzik a helyi közigazgatást. A közigazgatási rendszert folyamatosan decentralizálják, ennek során egyre több, korábban állami szinten végzett feladat és jogosítvány kerül a tartományok és a városi önkormányzatok kezébe, ezzel is csökkentve a bürokráciát. Egy másik, jelenleg érvényesülő irányzat, különösen a népes városi övezetekben, hogy erősödik az együttműködés az egyes települési önkormányzatok között, azok összefognak egy-egy regionális feladat közös ellátására. Az önkormányzatok közötti együttműködés egyik lehetséges formája a regionális közigazgatás, amikor egy-egy régiót saját jogosítványokkal ruháznak fel. Az irányítás minden tartományban a tartományi tanács vagy parlament, a választott helyi képviselőkből álló tartományi képviselőtestület és a kormányt képviselő, központilag kinevezett királyi biztos vagy kormányzó kezében van. A tartományi tanács vagy parlament tagjait közvetlenül választják a tartományban lakó választópolgárok. A tartományi tanács azután saját tagjai közül választja meg a tartomány végrehajtó bizottságát, a tartományi képviselőtestületet. Ugyancsak a tartományi tanács tagjai választják meg a tartományi felsőházat. Hollandiában 647 települési önkormányzat működik. Ezek irányítását a tanács, a polgármester és a városi tanácsosok testülete végzi. Az önkormányzat tanácsát a település választójoggal rendelkező lakói közvetlenül választják. A polgármester viszont nem választott tisztség, őt a központi kormányzat nevezi ki megújítható hat évre.

19

1.4. Külpolitika A holland külpolitika alapvetően négy fő kérdéskör köré szerveződik évtizedek óta: atlanti együttműködés, európai integráció, nemzetközi fejlesztés, és nemzetközi jog. A holland gazdaság nyitottságából, és exportorientáltságából adódóan az utóbbi fél évszázadban gazdaságdiplomáciailag is aktív szerepet játszott. A holland biztonság-, és védelmi politika az európai biztonság- és stabilitás elkötelezettje, melyet a NATO keretein belül képzel el, melynek alapító tagja volt. Európai viszonylatban multilaterális szinten a Nyugat-Európai Unió illetve a Közös Európai Biztonság-, és Védelmi Politika vonatkozásában, illetve bilaterális védelmi megállapodások útján. Az ENSZ békefenntartó misszióiban is aktív szerepet játszik, a Boszniai SFOR-ban, illetve a NATO kötelékében Afganisztánban, ahol Baghlan tartományban épp a magyar misszió vette át tőlük az újjáépítés koordinálásának feladatait. Az ország elkötelezett a nemzetközi fejlesztések iránt. A világ egyik legnagyobb donor országaként a bruttó hazai termék mintegy 1%-át áldozza adományokra. Bőséges támogatásokkal látja el a harmadik világot, illetve a fejlődőket, míg korábban a kelet-európai országoknak is komoly pénzügyi támogatást nyújtott. A segélyek nagy részét az EU-n, az ENSZ-en, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankon, illetve más nemzetközi intézményeken keresztül nyújtja. Hollandia a nemzetközi jog egyik legfontosabb központja. Az országban található a Nemzetközi Bíróság, a volt Jugoszláviában elkövetett humanitárius bűncselekményeket vizsgáló

nemzetközi

törvényszék

(ICTY),

a

Ruandában

elkövetett

humanitárius

bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék (ICTR), Nemzetközi Bűnügyi Bíróság (ICC), továbbá az Europol székhelye is. Hollandia külpolitikájának fókuszpontjában az Európai Unió és a Nyugat-Európai együttműködés áll. Az ország alapító tagja az Európai Uniónak, illetve annak elődintézményeinek. Az európai integrációban mindig meghatározó, úttörőszerepet játszott, a Belgiummal, és Luxembourggal alapított Benelux Unió követendő példa volt. Európai integrációs politikáját az ország hagyományaihoz méltón a liberális eszmék jellemzik. Kifele mindig nyitott volt, a kis országok szószólójaként, a keleti nyitás támogatójaként Magyarország érdekeinek is sokat segített. Mivel az Európai Unió közös költségvetésénél nettó befizetőnek számít, azaz több hozzájárulást ad be a közösbe, mint amennyi támogatást a Közösségtől kap, ez a lakosság körében az utóbbi években növekvő euroszkepticizmushoz vezetett.

Ez

a

hazai

társadalmi

problémákkal 20

kiegészülve

az

Európai

Unió

Alkotmánytervezetének lakossági leszavazásához vezetett, mely az egész Európai Unió jövőjére kihatással van. Az Európai Unió meghatározó tagjai, alapszerződései közül kettőt is, a maastrichtit, illetve az amszterdamit is itt hozták tető alá. Tagja a schengeni övezetnek, illetve az eurózónának is. Ugyanakkor jövőjét mindenképp az egységes és egyre mélyülő európai integrációban képzeli el. Az első nemzetközi békekonferenciát 1899-ben, II. Miklós orosz cár kezdeményezésére, 26 ország részvételével Hágában rendezték meg (ezen határozták el az első nemzetközi Állandó Választott Bíróság felállítását), majd ide telepítették az első világháború után létesült Népszövetség Nemzetközi Bíróságát is. Hollandia tevékenyen bekapcsolódott a Népszövetség munkájába, és semleges maradt mindkét nagy konfliktusban. [Zeiler, 2000] Hollandia az elmúlt évtizedekben a leszerelés, az emberi jogok védelmének, illetve a faji megkülönböztetés megszüntetésének szószólója. Tevékeny tagja többi közt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), a világgazdasági szervezetnek (WTO), az Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD). A holland diplomácia jelenlegi vezetője Maxime Verhagen, akit két tárca nélküli miniszter segít: Bert Koenders, nemzetközi fejlesztési miniszter, illetve Frans Timmermans, Európai ügyek minisztere.

21

2. A holland csoda, avagy a polder modell „Ahogyan

a

polderek

kialakításához,

úgy

a

munkanélküliség hullámainak visszaveréséhez is szükség van mindenki részvételére és együttműködésére, hogy a holland társadalmat egy virágzó és békés vidékké alakítsuk.”2

2.1. Mi is az a polder modell? A polder modell kifejezés a gazdaságpolitikai szakirodalomban kétféle összefüggésben is jelentkezik: az egyik a hollandok korporatív intézményrendszerén alapuló társadalmi, gazdasági egyeztetési mechanizmus. Konfliktus-kezelési, döntéshozatali eljárásmód; időnként általánosítva a holland társadalom egészére. A holland társadalmat erősen egybekovácsolta a kis ország állandó háborúja a tengerrel, illetve a függetlenségéért. A hollandok jellemző vonásává vált ezáltal az a fajta közösségi döntéshozatali mód, mely a külföldieknek talán idegenül hat, és idegesítő, ám a történelem őket igazolja. Az állandó harc a tengerrel csakis egységben lehetett sikeres, csakis úgy, ha a közösség minden tagja egyetért a döntésekkel, azaz konszenzus alakul ki. A hollandok mindennapi életében ez az attitűd a mai napig megfigyelhető, döntéshozatal esetén mindig konszenzusra törekednek, mindenki egyetértését begyűjtve, messzemenőkig igyekeznek elkerülni a szavazást, a többségi döntést. E törekvés nyomán jellemző a holland társadalmi gyakorlatra a végeláthatatlan ülésezés. A közösen elfogadott döntések végrehajtása azonban így lényegesen zökkenőmentesebb, mintha a kisebbséget rákényszerítenék a többség akaratának elfogadására. Társadalmi szinten ez a hárompárti együttműködésnél jelentkezik, mely hagyományosan meghatározza a gazdasági életet. A kormányzat, a szakszervezetekbe tömörült munkavállalók, illetve a munkaadói szervezetek együttesen alakítják ki a gazdasági kereteket. A másik értelmezés szerint a polder modell a már fentebb említett, a ’70-es évek végén jelentkezett súlyos gazdasági válság kezelésére kidolgozott reformintézkedések összessége. Azért is kapta ezt az elnevezést mivel a reformcsomag olyannyira sikeresnek bizonyult a társadalmi-gazdasági problémák kezelése terén, hogy az ma már példa minden hasonló szituációban levő állam számára. Hollandia a program segítségével súlyos recesszióból vált 2

Egy holland miniszter szájából hangzott el a mondat a wassenaari egyezmény aláírása után. A mondat jól példázza a Polder modell társadalmi szükségességét, és a holland korporativizmus gyökereit.

22

ismét prosperáló, jól működő gazdasággá, mindezt úgy megvalósítva, hogy a társadalom képes volt elviselni a megszorításokat. Az ily módon értelmezett holland modell sikerességét elsősorban annak köszönheti, hogy a gazdasági élet egész területére kiterjedt és koherens gazdaságpolitikai eszközökből épült fel. A fő elemei a következők voltak: bérmegszorítások és egyéb szociális juttatások csökkentése (TB-reform) valamint új munkahelyek teremtése a foglalkoztatás növelése érdekében; az államháztartási kiadások visszafogása annak érdekében, hogy csökkentsék az államháztartás hiányát és a piac hatékonyabb működését szolgáló intézkedések

(privatizáció,

dereguláció,

szabályozási

reform).

Az

egész

szociális

piacgazdaság, az egész jóléti állam átfogó reformjára került tehát sor mintegy 15 év alatt, mely folyamat eredményeként Hollandia tartósan egyensúlyi helyzetbe tudott kerülni, dinamikus gazdasági és munkaerőpiaci fejlődés mellett. 2.2. A modell előzményei A második világháború pusztítása után az újjáépítés és a gazdaság talpra állítása volt a legfontosabb feladat az országban. A segélyeknek, a hatékony gazdaságpolitikának, és a nemzetközi konjuktúrának köszönhetően az ország gyorsabban taplra állt, mint azt bárki remélte. Az újjáépítés után pedig már egy újabb ipari-technológiai forradalomban találta magát. A második világháború vége és a modell kidolgozása közti időszakot három részre osztottam a holland gazdasági fejlődés szerkezete alapján. Az első szakasz az újjáépítés, a gazdaság taplra állításának szakasza 1945-51 között. Az 1951 és 1973 közötti időszak a meredek gazdasági fejlődés időszaka, ezért ezt a korszakot is külön tárgyalom. 1973-ban, az első olajválság kirobbanásakor lehetett felfedezni a gazdaság problémáinak első jeleit. Ezért az 1973-82 közötti időszakot már a válság bemutatásánál tárgyalom. 2.2.1. A holland gazdaság vizsgálata a háborút követően Hollandia a második világháború pusztítása után súlyos károkat szenvedett. A háború után a GDP körülbelül fele volt a háború előttinek. Több nyugat-európai államhoz hasonlóan technológiai és termelékenységi tekintetben jelentős lemaradásba került az Egyesült Államokkal szemben. Ennek megfelelően az 1947 és 1973 közötti időszak a felzárkózás jegyében telt. Az USA által folyósított Marshall segélynek köszönhetően komoly gazdasági fejlődés vette kezdetét, mely meghaladta a többi nyugat-európai ország növekedését is. Emiatt az ötvenes-hatvanas éveket csak ’golden years’, azaz ’arany évek’ jelzővel illetik. 23

A Marshall terv, mely hivatalos elnevezése Európai Újjáépítési Program, részeként az ország körülbelül 1,1 milliárd dollárnyi segélyt kapott az Egyesült Államoktól 1948 és 1951 között, ami fejenként körülbelül 111 dollárt jelent. Ez európai viszonylatban is kiemelkedő. A segélynek csak egy része volt pénzügyi kölcsön, nagyobb része áru formájában érkezett. A segély 1948-ban például az ország nemzeti összjövedelmének körülbelül 11%-át tette ki. A segély elosztására létrehozott Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetében (OEEC, 1961-től OECD) így természetesen alapító tagként vett részt Hollandia. A Marshall segély a közvetlen segélyeken kívül megoldást kínált a fizetési mérleggel összefüggő problémákra is. Kevés jövedelem származott ugyanis a kivitelből, az importra pedig nagy kereslet mutatkozott. A segély gyakorlatilag kölcsöntőkét nyújtott Hollandiának az amerikai exportcikkek megvásárlásához, illetve ösztönözte az exportképes beruházásokat, melyeknek köszönhetően nagyon ütemben haladt az újjáépítés. Körülbelül 2 éven belül megtörént az újjáépítés, és az 50-es évekre már ismét az export vezérelte a gazdaságot. 1950-re a holland ipari termelés már meghaladta az 1938-as szintet. A külkereskedelem, és főleg az export rohamos fejlődésére a Marshall segélyen kívül kedvező feltételeket teremtett az 1948-ban Bretton Woods-ban lefektetett új nemzetközi pénzügyi rendszer, és a Nemzetközi Valutaalap felállítása is. Az IMF biztosítékot jelentett rövid távú fizetési mérleg problémák esetére, míg a bretton woods-i rendszer alapján a dollárhoz kötötték a valutát, mely nagyban segítette a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokat, ezáltal a külkereskedelem fejlődését. Hollandia egy kicsi, nyitott gazdaságú ország, hagyományosan liberális értékekkel, a szabadkereskedelem elkötelezett híveként. Így szintén elősegítette a külkereskedelem gyors fejlődését, hogy 1947-ben részt vett a GATT lefektetésében, melynek elsősorban a vámok lebontása, a protekcionizmus megfékezése, a világkereskedelem fejlesztése volt a feladata. Az 1950-es években a gazdasági növekedést elsősorban az alacsony bérszínvonal, és az energiaigényes iparágak, főleg a feldolgozóipar és a vegyipar hajtotta, amit a tőkeigényes iparágak térnyerése követett az 1960-as években. Az olajipar különösen meghatározóvá vált ebben az időszakban (pl.: Royal Dutch Shell). A rendkívül gyorsan fejlődő gazdaság nagy nyomást gyakorolt a munkaerőpiacra, nem volt elég munkaerő, így jelentős volt a bevándorlás ebben az időszakban. Az legtöbben Spanyol-, és Olaszországból, illetve Marokkóból és Törökországból érkeztek. Indonézia és a többi gyarmat függetlenné válása után pedig onnan is nagy tömegek települtek be, illetve vissza az országba. [Kaposi, 2001] Willem Drees kormányai (1948-1958) tehát legfontosabb feladatuknak a termelési költségek leszororítását vélték, hogy a lehető legolcsóbban lehessen exportálni; ezért a bérek, 24

az árak és a bérleti díjak növekedését lefékezték. Drees megpróbált bevezetni egyfajta állami tervezési rendszert. Hasonlóan a szocialista tervutasításos rendszerhez, a program célja az lett volna, hogy az összkeresletet szabályozza, és meghatározza a termelési célokat. 1949 és 1963 között több nagyszabású állami tervet indítottak el, ám minden terv egyre kevesebb igazi terveket tartalmazott, az igazi funkciójává a növekedés kedvező feltételeinek megteremtése, és az ipari innovációk elősegítése lett. Ez főleg Jan Timbergennek köszönhető (munkásságát később az első közgazdasági Nobel díjjal ismerték el). Ő volt az 1945-ben alapított Központi Terviroda (CPB3) irányítója. A CPB termelési tervek meghatározása helyett kezdettől fogva inkább fontos makroadatokat gyűjtött és szolgáltatott, előrejelzéseket és modelleket dolgozott ki, stratégiát alkotott a gazdaság számára, és inkább egyfajta kutatás-fejlesztési központként működött. Az állam komoly támogatásokat folyósított különböző szektoroknak. A leginkább támogatott szektorok a hajóépítés, illetve a textil-, és bőripar voltak. A gazdaságfejlesztés középpontjában a kutatás-fejlesztés (K+F), infrastruktúra-fejlesztés, és exportösztönzés állt. A szekunder szektorból viszont egyre több munkaerő áramlott az egyre erősebb tercier szektorba, és a kvarter szektorba. Így jelölik általában az állami szolgáltatások szektorát, mely Hollandiában ekkor nagyon meghatározó szerepet töltött be. A gondoskodó állam folyamatos kiépítésével kapcsolatban itt gyorsan növekedett a foglalkoztatottság, illetve nagy állami holdingok jöttek létre. Az ötvenes években a GDP évente átlagosan 5%-kal, míg a foglalkoztatottság több mint 1%-kal nőtt, mindkettő magasabb, mint a többi nyugat-európai országban (kivéve NyugatNémetországot). A gazdasági növekedés jórészt a termelékenység növekedésére vezethető vissza. A termelékenység növekedése pedig jórészt a műszaki-technológiai színvonal robbanásszerű emelkedésének, és a nagyobb szakképzettségnek köszönhető. Emellett jelentősen nőtt az egy főre jutó reáljövedelem, amit az okozott, hogy a gazdasági növekedés üteme meghaladta a népességnövekedés ütemét. [Touwen, 2004] Forradalmi változás ment végbe a szállításban, az energiaellátásban és a termelés gépesítésében is. Az 50-es években terjedt el a légi fuvarozás, a konténeres áruszállítás, és az óriástankerek. Az 1960-as évek elején felfedezett északi-tengeri óriási szénhidrogén mezők olcsó energiával látták el a gazdaságot, mely a növekedést jelentősen segítette. A jelentős technológiai fejlődés a termelékenység növekedését segítette. A 60-as években kezdték el használni az első ipari számítógépeket, ez az időszak már az új ipari forradalomnak nevezett kor, a technológiai forradalom kezdete.

3

CPB: Centraal Planbureau (1945)

25

3. ábra Az ipari termelés alakulása (2000=100%) ipari termelés (2000=100%) 120

100

80

60

40

20

2006

2004

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

1988

1986

1984

1982

1980

1978

1976

1974

1972

1970

1968

1966

1964

1962

1960

1958

1956

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Mindezek mellett elengedhetetlen volt a gyors növekedéshez a kedvező világgazdasági konjuktúra. A világkereskedelem a Bretton Woods-i rendszernek, és a GATT-nak köszönhetően dinamikusan nőtt, a holland export mintegy 8-9%-kal évente. Sok volt gyarmattartóval szemben azonban Hollandia és legnagyobb gyarmata, Indonézia között nem alakult ki szoros kereskedelmi kapcsolat, mely kieső keresletet az említett világkereskedelmi fejlődés ellensúlyozta. A belföldi fogyasztás szintén dinamikusan nőt az 50-es 60-as évek folyamán, mely ugyancsak lendítette a növekedést. A háború után az állam jórészt visszafogta a béremelkedést. A versenyképesség növelése érdekében irányított bérpolitikát vezetett be. A termelékenység növekedése azonban egy idő után néhány szektorban (pl.: tercier szektor) béremelkedéshez vezetett, amely átterjedt azokra az iparágakra is, ahol a termelékenység növekedése nem tudta fedezni a bérnövelési igényeket (pl.: textil-, és bőripar). Az állami koordinációval létrejött szektoronkénti kollektív munkaszerződések megnehezítették a bérek a termelékenységhez való kötését. Ezt a szoros ún. bérmérséklési politikát aztán a 60-as évekre enyhítették, és a termelékenység növekedésével a bérek is nőttek. Ennek az irányított bérpolitikának köszönhetően 1970-ig a nominálbérek mintegy megháromszorozódtak, illetve a reálbérek is jelentősen emelkedtek.

26

Hollandiában az 1950-es évek gazdaságpolitikáját nem csak a tervszerű bérszabályozás jellemezte. A háború utáni gazdasági növekedési folyamat az iparpolitikában is testet öltött. A kormány a már említett módon fejlesztett az ipart, viszont a keynes-i konjuktúrapolitika nem volt

túl

sikeres.

Ezért

1963-tól

bevezették

a

Zijlstra-elvet,

amely

az

akkori

pénzügyminiszterről kapta a nevét. Ennek értelmében az állami kiadásokat a nemzeti jövedelem várható növekedésének megfeleően határozták meg. Ez a rendszer jól működött, de csak kedvező konjuktúra idején. A növekedés következményeként a gazdaság szerkezetében végleg kialakult az egyes szektorok közötti eltolódás. A mezőgazdaság vesztett jelentőségéből, de mivel a termelékenység itt is jelentősen növekedett, a termelés volumene még így is nőtt. A mezőgazdaság részesedése már a háború előtt is csak 21% volt. A szerkezeti átrendeződés természetesen a szolgáltatási szektor javára történt. Már az ötvenes években a lakosság több mint a fele dolgozott itt, 1970-ben már 65%. [Diedericks, 1995] Az 1957-ben megalakult EGK, és a létrejövő közös piac biztos felvevőpiacot kínált a holland exportcikkeknek. A vámhatárok lebontása pedig ösztönzőleg hatott az iparra, mely nyomán vállalatai korszerűsödtek, és egyre versenyképesebekké váltak. A tranzitforgalom így egyre jelentősebbé vált. Rotterdam fokozatosan Nyugat-Európa kapujává vált, a nagy folyók, illetve a kitűnő belvízi csatornahálózat pedig szintén segítette a fuvarozás fellendülését. 1958-ban a bruttó hazai termékek 43%-át adta az ipar, és 12%-át a mezőgazdaság, ami csökkenő részesedése ellenére rendkívüli termelékenységnövekedésen ment keresztül. A folyamatos fajtanemesítésnek, és technológiai fejlődésnek (már akkoriban világelső volt a hektáronkénti műtrágyfelhasználásban, mely a prosperáló vegyiparnak köszönhető), és nagyfokú gépesítésnek köszönhetően terméshozamai Európában a legmagasabbak voltak. Ennek is köszönhető hogy az iparágak között is az egyik legfontosabb az élelmiszeripar volt, mely 1958-ban az ipari termelés 30%-át tette ki. Elsősorban a tej-, vaj-, és sajtfeldolgozás volt kiemelkedő, illetve behozott mezőgazdasági alapanyagok feldolgozása is jelentős volt. A foglalkoztatást tekintve a munkaképes lakosság körülbelül 12%-át foglalkoztatta a mezőgazdaság és a szintén jelentős halászat. A mezőgazdasági termelés körülbelül kétharmadát az állattenyésztés, míg a virág-, és gyümölcstermesztés 10-15%-át tette ki. Annak ellenére, hogy kevés volt a hasznosítható földterület, Európa legbelterjesebb mezőgazdaságának számított már akkor a holland. Az ipar területén a már említett élelmiszer-, és feldolgozóipar mellett elsősorban a vegyipar, a fém-, és gépipar, és az elektronikai ipar voltak a húzóágazatok. A rotterdami kikötő fejlesztésével Európa egyik legnagyobb kikötője jött létre. Elsősorban a tranzitforgalom volt jelentős, akkoriban kezdték el Európa kapujának nevezni az Europoortot. 27

A vegyipar területén a petrolkémiai ipar, a műanyaggyártás (világelső volt akkoriban nylon és műszál előállításában) és az olajfinomítás volt meghatározó (csak a rotterdami kikötőben 5 olajfinomító épült fel). A fém-, és gépipar területén az acéltermelés mellett a hajóépítés volt jelentős, amiben a világon ötödik volt, termelése felét exportálta. A korszerű nehézipar központja IJmuiden, Amszterdam elővárosa és kikötője volt. Az elektrotechnikai-, és híradástechnikai ipar is rendkívül jelentős volt, ami nagyrészt az eindhoveni Philips műveknek köszönhető, mely már akkor meghatározó volt nemzetközi értelemben is, mind a termelés, mind az innováció, a szabadalmak terén. Jelentősnek volt még mondható az üveg-, és kerámiagyártás. 4. ábra A munkanélküliek számának alakulása (ezer főben) Munkanélküliség (ezer főben) 800 700 600 500 400 300 200 100

2004

2002

2000

1998

1996

1994

1992

1990

1988

1986

1984

1982

1980

1978

1976

1974

1972

1970

1968

1966

1964

1962

1960

1958

1956

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A 60 évekre Hollandia gazdaságilag újra Európa egyik vezető országává vált. Ennek letéteményese a fejlett ipar és mezőgazdaság mellett a világszínvonalú belső szárazföldi és vízi úthálózat volt, kiegészülve a jó minőségű vasút- és telekommunikációs hálózattal és postai szolgáltatással, amit Nyugat-Európa többi országához hasonlóan mind a közszféra működtetett. Hollandiának sikerült megőriznie a tengeri kereskedelemben elfoglalt kiemelkedő szerepét, kereskedelmi flottájának nagysága hetedik volt világviszonylatban, a külkereskedelmi mérleg hiányát nagyrészt a fuvardíjak, és kikötői illetékek fedezték.

28

Külkereskedelmi

áruforgalom

tekintetében

1956-ban

hetedik

volt,

részesedése

a

világkereskedelemben közel 9%. [McMahon, 2000] A rendkívüli iramú gazdasági fejlődés mellett azonban a 60-as években már látszódtak a lehetséges problémaforrások is. A társadalmi berendezkedés a Nyugat-Európában népszerű úgynevezett

szociális

piacgazdaságon

nyugodott,

ami

az

uralkodó

Keynes-i

gazdaságpolitikából eredeztethető. Az 1930-as évek válságának tapasztalatai alapján az volt az uralkodó nézet, hogy az államnak fontos szabályozó szerepet kell betöltenie a gazdaságban, elő kell segítenie a növekedést és munkalehetőséget kell biztosítania. Ezáltal a nyitott, liberális piacgazdaságot jól kiépült állam, és szociális rendszer jellemezte. Az állam a magán-, és válllati szektorban is nagyarányú újraelosztásokat hajtott végre, komoly támogatásokat nyújtott versenyképtelen és hanyatló iparágaknak, és állami vállatoknak, illetve bőkezűen osztogatta a szociális juttatásokat. Ahogyan fentebb említettem, a szektoronkénti kollektív munkaszerződések létrejötténél az állam töltött be koordinációs szerepet a munkaadók és munkavállalók között.

A kormányzat árminimumok és ármaximumok

használatával is előszerettel avatkozott be a gazdaságba. Ez a fajta gazdasági elrendezés sajátos belső ellentmondásokat hordozott magában. A bretton woods-i rendszernek és a GATT-nak köszönhetően a monetáris politikák használata erősen korlátozott volt, így elsősorban az állami szabályozási rendszer és a fiskális politika által avatkozott be az állam. A kötött devizaárfolyam-rendszer és a szociális rendszer által kiépített intézményi struktúrák, illetve a szabályozási rendszer azonban erőteljesen rugalmatlanná tette a gazdaság belső működését: a munkapiacot szabályozó intézmények gátolták a versenyt, csökkentették a munkaerő ösztönzését, a munkaerő szabad áramlását, valamint a munkabérek közti különbségeket. A rugalmatlanságot fokozta az engedékeny kartelltörvény is, mely szinte alig gördített akadályt az egyesülések, fúziók elé. Mindezek hatására Hollandia az évek során a kartellek és vállalati fúziók paradicsomává alakult, ami jelentősen csökkentette a piaci versenyhelyzetet. [Megellai, 2003] 2.2.2. A válság kezdete, okai, és következményei A 60-as években a holland gazdaság ennek köszönhetően még egy alacsony-költségű gazdaságnak számított, ami nagyban hozzájárult a dinamikus gazdasági növekedéshez és a munkahelyteremtéshez.

Olyannyira

sikeres

volt

a

60-as

évek

bérmegszorító

gazdaságpolitikája, hogy a munkapiac a teljes foglalkoztatottsághoz közelített, az átlagos

29

munkanélküliség alig érte el a 2%-ot. Ez az időszak, ahogyan már említettem, a Keynes-i kereslet-vezérelt gazdaságpolitikán nyugodott. Viszont a bérszabályozás rendszere körülbelül 1963-ra már nem funkcionált megfelelően. Ez a piacnak köszönhető, ahol az irányított bérpolitika, és a bérmegszorítások miatt egyre nagyobb volt a munkakereslet, illetve munkaerőhiány alakult ki. Olyannyira, hogy egyre elterjedtebbek lettek az úgynevezett „fekete bérek”, vagyis a munkáltatók a kollektív megállapodásban rögzített bérektől magasabb bérekkel próbálták magukhoz csábítani a munkaerőt. Ez végzetes spirált indított el. Az átlagbérek nagy mértékű emelkedésbe kezdtek. A 70-es évekre a bérek visszafogásáról kialakult konszenzus végképp a múlté lett, az évtized végére tarthatatlan mértékűre nőttek a bérek.. A reálkeresetek éves növekedése a 60-as és a 70-es években meghaladta a 8%-ot, ami jóval meghaladta a gazdaságilag indokoltat. A szakszervezetek nem kényszeríthették tagjaikat az alacsonyabb bérekre, ha a munkáltatók többet is hajlandóak voltak fizetni. A bérek növekedése természetesen az egy főre jutó munkaköltség látványos és gyors emelkedéséhez vezetett, ami beindította az ár-bér spirál folyamatát és elsősorban a hagyományos munkaintenzív termelői ágazatok versenyképességét csökkentette jelentős mértékben. A másik következménye ennek a jelenségnek az volt, hogy számos harmadik szektorban tevékenykedő vállalat a megnövekedett munkaerő-költséget saját árainak növelésével át tudta hárítani a fogyasztókra. [Becker, 1999] Ezen kívül a kiterjedt jóléti állam is egyre inkább túllépte kereteit, azaz az állam túlzott mértékben növelte kiadásait. A gazdaság egyre inkább a túlfűtöttség jeleit mutatta. Ezen problémák jelentkezésével egyidőben, a 70-es évekre épült ki igazán a modern jóléti állam holland változata. A szociális juttatások rendszerét egyre nagyobb mértékben az Északitenger alatt megtalált nagy földgázkészletek kitermelése és exportja finanszírozta, illetve az hajtotta nagy mértékben a gazdaság növekedését is. A kormányzat az óriási extra bevételek mind nagyobb részét fordította szociális transzfer kiadásokra, abban a hitben, hogy az igazán nagyvonalú, és drága rendszer a gázvagyonból fenntartható. Ahogyan később látni fogjuk, ez az óriási földgázvagyon lett azonban a bajok egyik legfőbb okozója is. 2.2.3. A holland kór Az 1973-as első olajárrobbanás által keltett világgazdasági visszaesés egy korszak végét jelentette Hollandiában is. Egy dinamikus növekedés által jellemzett korszakot, mely igazán ettől a sokktól fordult válságba. A árrobbanás magas energiaárakat, és, az automatikus árkompenzáció miatt, még nagyobb bérnövekedési hullámot okozott. 30

Az energiahordozók árának ugrásszerű növekedése, és a bretton woods-i rendszer összeomlása a holland gázexport miatt jelentősen felértékelte, sőt túlértékelte a holland guldent. Az import relatíve olcsóvá, az export pedig relatíve drágává vált ezáltal. Ez jelentős romlást idézett elő más ágazatok exportjának versenyképességében. Így csökkentek a profitok, ami az árak és a munkabérek emelkedésével kiegészítve megnövelte a munkanélküliséget. Ez a kormányzat nagyvonalú szociális juttatásainak ugrásszerű növekedését jelentette, ami a költségvetési hiány és az infláció elszaladását vonta maga után. A későbbiekben lényegében ez a jelenség kapta a gazdaságtudományban a holland-kór elnevezést. A 80-as évektől kezdve így nevezik, ha egy ország valutája valamilyen természetes ásványkincs kitermelésétől, és exportálásától túléértékeltté válik (esetleg egyéb okból áramlik az országba nagy mennyiségű külföldi deviza), és ez rontja a többi exportiparág versenyképességét. Az 1973-as válság okozta recessziót Hollandia mindazonáltal kevésbé szenvedte meg, mint a többi fejlett állam. Ennek nagyrészt az az oka, hogy a magas állami szociális juttatások által a belső fogyasztás egy ideig még nem csökkent, azaz maradt fizetőképes kereslet. Az állami szociális kiadásokat pedig a gáztartalékok értékesítése fedezte. A viszonlyagos kedvezőbb helyzet azonban csak a felszínen tűnt egészségesnek. A növekvő szociális juttatások ugyanis csak elkendőzték a gazdaság igazi bajait. A növekvő kormányzati kiadások egyébként is fontos szerepet játszottak a válság kialakulásában. A szociális juttatásokon kívül is a GDP egyre nagyobb hányadát tették ki a kormányzat kiadásai. Ez különösen Joop den Uyl (1974-77) jobbközép kormánya idején vált jellemzővé. Den Uyl és utóda Andries van Agt (1977-81) programjában a gázvagyon értékesítéséből származó, az árrobanás után még nagyobb, bevételek finanszírozták a költekező kormányprogramot. A költekezés kulcsterülete a szociális programok voltak, ami óriási juttatásokat tartalmazott, melyek arra ösztönözték az alacsonyabb bérű holland dogozókat, hogy hagyjanak fel állásukkal, ugyanis a munkanélküli segélyek magasabbak voltak. Sokan visszautasították az álláslehetőségeket, hiszen a különböző szociális programokból egy átlagos munkanélküli több jövedelemhez juthatott, mintha dolgozott volna. Ez nagy nyomást helyezett a bérekre és a munkáltatókra, ami azt jelentette, hogy Hollandia alacsony költségű államból egy igazán drága országgá vált. Ez magával vonta a befektetések, különösen a külföldi működő tőke befektetések jelentős csökkenését, ami csak tovább mélyítette a válságot. [Ruijter, Batten, 2001];[Hartog, 1999] A recesszióval stagfláció köszöntött a gazdaságra, vagyis egyidejű stagnálás és infláció, ami az árak és bérek ugrásszerű növekedésével, és nagyarányú munkanélküliséggel járt. 31

5. ábra A külkereskedelmi mérleg alakulása (USD) Külkereskedelmi mérleg (export-import, USD) 4500 4000 3500 3000 2500 2000 1500 1000 500

2005

2002

1999

1996

1993

1990

1987

1984

1981

1978

1975

1972

1969

1966

1963

1960

-500

1957

0

-1000

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Az 1979-es második olajválság még az elsőnél is súlyosabban érintette Hollandiát. A termelés még jobban visszaesett, és már a belső fogyasztás sem kínált keresletet (sőt jelentősen csökkent), illetve a beruházások is jelentősen visszaestek. A kormányzati költekezés pedig nem ismert határokat. Csak a drága szociális juttatások 1980-ra a GDP több mint 20%-át emésztették fel. Minden öt dolgozó lakosra négy olyan jutott, aki segélyekből élt. A kormányzat adóemelésekkel próbálta rövidtávon egyensúlyba hozni a költségvetést (amelynek hiánya 8%-ra szökött fel), ami viszont tovább növelte a munkanélküliséget, különösen a hosszú távú munkanélküliséget, még több embert vonva ki a foglalkoztatásból. Ez a jelenség különösen az alacsonyan képzett munkaerőnél volt súlyos. Az átlagos reálbérek már nemhogy emelkedtek volna, hanem csökkentek. [Gorter, Poot, 1999] Az alacsony költségű gazdaságot a 80-as évek elejére egy rendkívül magas költségű gazdaság váltotta fel. A textil-, a ruha-, és a hajóépítőipar került különösen nehéz helyzetbe, annak ellenére, hogy a kormány bőkezű támogatásokat nyújtott ezen iparágaknak. A bérek teljesen elszaladtak, különösen a fajlagos munkaerőköltségek voltak a versenytársakénál magasabbak. Az adóterhek és az infláció is rendkívül magas lett, és a költségvetés hiánya is újabb adóemelést jósolt. 1982-re a kormányzati kiadások elérték a GDP 55%-át. A kormány klasszikus keynesiánus eszközökkel akarta orvosolni a problémákat. Valamelyest 32

csökkentette a beruházási adókat, és tovább növelte a kiadásokat, a hazai kereslet felfutását remélve. Növelte az ipari szektor direkt támogatásait is. Fedezetként továbbra is a gázkészletek szolgáltak, kiegészítve a megemelt társadalombiztosítási járulékokkal. Természetesen ez a politika ismét nem lehetett sikeres, a gyengülő gazdasági teljesítményhez erőteljesen növekvő állami kiadások társultak. A munkanélküliség a 80-as évek elejére 10% fölött maradt, 1984-re 17%-ig emelkedett. Mindezen faktorok együttes eredménye az lett, hogy a holland GDP 1980-tól stagnált, illetve néha csökkenést mutatott, az egy főre eső GDP pedig esésnek indult. A gazdasági teljesítmény 1982-re az 1978-as szintre süllyedt. A társadalmi elégedetlenség igen nagyra nőtt, tömegek vonultak az utcára és tüntettek a rossz gazdasági politika és a munkanélküliség ellen. [Diedricks, 1995] 2.3. A holland korporativizmus, és intézményrendszere Az 1982-re kialakult válság leküzdésében komoly tényező volt a holland mentalitás, és annak megnyilvánulása a tipikus holland korporativizmus. A ország hagyományosan korporatív berendezkedésű. Az állam mindig a nagyobb társadalmi csoportok széleskörű együttműködésére épült. A konszenzuskeresés hagyományosan jellemzi a hollandokat. A történelmi múltra eredeztethető vissza ez, valószínűleg a tengerrel való örökös harcban alakult ki. Már a 12. században felállítottak a németalföldi falvak közösségi testületeket a víz elleni védelem, és a víztől való területszerzés megszervezésére. A közös érdek arra kényszerítette az embereket, hogy együttműködjenek egymással, és kompromisszumra, vagy még inkább konszenzusra jussanak minden vitás kérdésben. A gátak építése, és fenntartása, a polderesítés mind olyan nagy horderejű tettek voltak, amik nem valósulhattak volna meg, ha nincs a kérdésben teljes konszenzus a lakosság körében. Ez a konszenzus-kereső jellemvonás idővel kiegészült a vallási megosztottsággal, majd a 19. század végén politikai vonásokkal is. Így alakult ki az úgynevezett pilléres szerkezete a társadalomnak, melynek a fő pilléreit a katolikusok, a protestánsok, a liberálisok, és a szocialisták képezik. A huszadik században a pillérek saját intézményrendszert alakítottak ki. Mindegyiknek voltak saját iskolái, újságai, különböző médiái, sportklubjai, és politikai pártjai. A különböző pillérbe tartozó pártok azonban gyakran kötöttek egymással koalíciókat, egyik sem erősebb a másiknál. Ennek köszönhetően még soha egyetlen párt sem tudott abszolút többséget szerezni a parlamentben. Ez a koalíciós rendszer is arra ösztönzi a politikusokat, hogy egymással együttműködve, kompromisszumosan irányítsák az országot. Igen erős a szakszervezeti befolyás a politikában. Hollandiában az 33

1920-as években már a munkások több mint 40%-a volt valamely (a pillérek alapján szerveződő) szakszervezet tagja. Ezáltal a szakszervezetek egyre jelentősebb beleszólást nyerhettek a gazdasági döntésekbe, különös tekintettel a bérmegállapodásokra. [den Butter, 2006] Ez a konszenzuskereső mentalitás alakította ki azt az intézményrendszert, ami olyannyira jellemző a holland korporativizmusra, s amely a politikai irányítás meghatározója. Az gazdaságpolitika egyik legfontosabb intézménye a már említett CPB (Centraal Planbureau). A CPB a kormánytól független szervezet, melynek két fő feladatköre van: egyrészt gazdasági és politikai előrejelzések és értékelések készítése, másrészt gazdasági-társadalmi kutatóközpont. Mint független intzémény mindkét feldatkörében jó hírnévre és megbecsülésre tett szert. Két fő éves kiadványa is feladatköreihez kapcsolódik: a Centraal Economisch Plan (CEP) a holland és nemzetközi gazdasági fejlődést vizsgálja, és előrejelzést ad az aktuális évre; a Macro Economische Verkenning (MEV) pedig a központi költségvetéssel együtt kerül publikálásra szeptemberben, és előrejelzést tartalmaz a következő évre. Függetlensége okán választásokkor a politikai pártok is felkérik programjaik értékelésére. A CPB alapításával Jan Timbergen lerakta a modern holland gazdaságpolitikai tervezés alapjait. A modellje alapján a statisztikákkal és adatokkal a Központi Statisztikai Iroda (CBS4) foglalkozik, a gazdasági modelleket a CPB dolgozza ki, míg a részletes egyeztetéseket a kormány a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel közösen dolgozza ki. Ennek

az

együttműködésnek

a

két

legfontosabb

szervezete

az

úgynevezett

Munkaalapítvány (STAR5) és a Szociális és Gazdasági Tanács (SER6). Az 1945-ben alapított STAR a munkáltatói és a munkavállalói szervezetek közötti bilaterális egyeztetés színtere. 1950-ben alapították a sokkal fontosabb SER-t, amely a munkáltatók és a munkavállalók mellet a kormányzat képviselőit is magában foglalja, s az egyeztetések, a kollektív szerződések és a munkaügyi megállapodások legfőbb fóruma. A SER a holland korporatív állam legfőbb példája, a Polder modell sikerének legfontosabb letéteményese. 45 tagja van, mindhárom oldal 15-15 tagot delegál (akik általában neves gazdaságkutatók, gazdasági vezetők, jogászok, politikusok), a kormányzati oldalon mindig tagja a CPB és a központi bank elnöke. A SER ülésein évente kétszer a miniszterelnök is részt vesz. A bértárgyalások mellett a társadalombiztosítás, az adózás, munkafeltételekről szóló megállapodások is a SER ajánlásai, és egyeztetései alapján kristályosodnak ki. A SER gyakorlatilag megszabja a

4

CBS: Centraal Bureau voor de Statistiek STAR: Stichting van de Arbeid 6 SER: Social-Economische Raad 5

34

kormány gazdaságpolitikáját. A kormány az ár-, és bérpolitikát, a gazdaságpolitikáját általában az e testületben elért kompromisszumos alkukhoz szabja. Kikéri a testület tanácsát más, elsősorban szociális döntésekben is, melyek ugyan nem kötelező érvényűek, de a kormány nem szokott eltérni ezektől az iránymutatásoktól. A SER ajánlásai konszenzuson alapulnak, az egész társadalmat képviselő konszenzuson, ami jelentős nyomást gyakorol a kormányzatra. Nemcsak gazdaságpolitikai tanácsadó, és egyeztető funkciója van azonban, hanem hatósági jögkörrel is rendelkezik, például a vállalati tanácsok felügyeletével kapcsolatban. Több kisebb bizottsága, és albizottsága létezik, melyekben egy-egy szektor bérmegállapodásáról egyeztetnek, vagy éppen a központi bizottság elé tárandó javaslatot készítenek. [McMahon, 2000] Munkavállalói oldalról a három legnagyobb szakszervezeti szövetség a szocialistakatolikus Holland Szakszervezeti Szövetség (FNV7), a protestáns Keresztény Nemzeti Szakszervezeti Szövetség (CNV8), illetve a jobbára a közép-, és felsővezetőket tömörítő Közép-, és Felsőszintű Dolgozók Tanácsa (MHP9). Ma a holland dolgozók körülbelül 27%-a tagja valamely szervezetnek, kétharmaduk az FNV-nek, egyötödük a CNV-nek, és egy tizedük az MHP-nak. 6. ábra Szakszervezeti tagság (az összes dolgozó százalékában)

Forrás: van Ours, 2003 Munkáltatói oldalon a legfontosabb szervezet a Holland Vállakozók Szövetsége (VNO10) és a Holland Keresztény Munkáltatók Szövetsége (NCW11) fúziója által létrejött VNO-NCW, 7

FNV: Federatie Nederlandse Vakbeweging CNV: Christelijk Nationaal Vakverbond 9 MHP: Vakcentrale voor middengroepen en hoger personeel 10 VNO: Verbond van Nederlandse Ondernemingen 11 NCW: Nederlands Christelijk Werkgeversverbond 8

35

mely az összes munkáltató és kisebb munkáltatói érdekképviselet képviselőjeként működik. [Kock, 2001]; [Hendricks, 2005]; [Touwen, 2004]; [den Butter, Mosch, 2001] 2.4. A gazdasági-társadalmi válság leküzdése a polder modell kidolgozásával 2.4.1. A wassenaari megállapodás és a Lubbers kabinet első reformjai 1982-re tehát a holland gazdasági válság csúcspontjához közelített. A óriási munkanélküliség, hatalmas állami kiadások, növekvő államháztartási hiány, és az ezek miatt kialakuló társadalmi feszültségek kezdtek elviselhetetlenné válni. A fentebb jellemzett holland korporatív berendezkedés kínálta azonban a kiutat a válságból. Többszöri próbálkozás után sem sikerült az egyeztető feleknek megoldást találni elsődlegesen a bérproblémákra, mígnem 1982. november 5-én bekövetkezett az áttörés. Chris van Veen a munkáltatói érdekképviselet, a VNO-NCW, és Wim Kok, a legnagyobb szakszervezet, az FNV vezetője (későbbi miniszterelnök), van Veen, a Hága melleti Wassenaarban található lakásán, egyezségre jutottak, és (a konyhaasztalon) aláírták a híres wassenaari megállapodást. Nemcsak a születése volt meghökkentő, hanem maga a megegyezés ténye is meglepetést keltett. A hatásai azonban még forradalmibbak voltak. A megállapodással teljesen új alapokra helyezték az eddig érvényben lévő kollektív szerződést. Ebben a megállapodásban egyeztek bele a szakszervezetek a reálbérek növekedésének megállításába és a heti munkaórák számának csökkentésébe, cserébe azért, hogy a munkaadói oldal új munkahelyeket teremtsen, ezek között számos részmunkaidős állást is. Ez a „bérmegszorítás munkáért cserébe” megállapodás volt a holland csoda igazi kezdete12. A wassenaari egyezmény fontos eredménye,

hogy ezzel a szerződéssel a holland kormánytól megvonták a bértárgyalásokba való közvetlen beleszólás jogát, ezentúl az állam már csak felügyelő szervként működik ezen a területen és nem aktív tárgyalófélként. Ezzel kiküszölöték azt, ami a ’70-es évek során a válságot igazán elmélyítette, vagyis, hogy az állam gyakran szabott meg az indokoltnál magasabb a munkabér-értékeket. Ez volt a megállapodás igazi eredménye, hiszen az egyezményben csak nagyvonalakban állapodtak meg a bérmegszorításokról, illetve a munkahelyteremtésről. Az igazi megállapodások helyi szinten, szektoriális jelleggel köttettek a munkaadók és munkavállalók között. Ezzel megakadályozták az állami szabályozást, amivel visszatértek az 50-es évek oly sikeres korporatív gyakorlatához. A wassenaari szerződés eredményeként a

12

Ruud Lubbers kijelentése

36

bértárgyalások immár végérvényesen piaci alapra helyeződtek: a munkaadók és a munkavállalók közötti alku tárgyává lettek. Az egyezmény nem neoliberális alapokon áll. A szakszervezetek szerepe ugyanis nem csökkent, sőt az állam kivonulásával a korábbinál hangsúlyosabbá vált. A teljes munkaidős álláshelyek jogbiztonsága sem csökkent, az új munkatípusok pedig azokkal megegyező teljes értékű jogi hátteret kaptak. A reálbérek mérséklése és az adóterhek csökkentése fokozatos volt, egyik sem okozott komoly megrázkódtatást sem a munkaadóknak, sem a munkavállalóknak. [McMahon, 2000] Az egyezmény azonban nem lett volna sikeres, ha nem társul hozzá új, határozott, és hatásos állami gazdaságpolitika. 1982 novemberében ugyanis az a Ruud Lubbers (1982-1994) kapott

kormányalakítási megbízást, aki korábban gazdasági miniszterként, és a Munkaalapítványban is tapasztalatot szerzett a korporítív egyeztetési mechanizmusokról. Lubbers konkrét tervekkel rendelkezett, és radikális átalakításba kezdett. Nemcsak gazdaságpolitikai váltás hozott, hanem új gazdaságpolitikai ideológiát is. A 80-as évek elejére teljesen világossá vált a keynes-i kereslet-orientált gazdaságpolitika nem tud mit kezdeni a gazdaság új válságjelenségeivel. A keynesianizmust monetarizmus és kínálati oldali strukturális reform váltotta fel. „Több piac, kevesebb kormányzat!” – ez volt a szlogen. Lubbers nagy lendülettel fogott a reformokhoz. Egyik fő célja az volt, hogy újrapozicionálja a közszférát, és növelje a kormányzati intézkedések hatékonyságát. Megszorító intézkedések sorát jelentette be, jelentősen csökkenteni szerette volna az állami kiadásokat. Befagyasztotta a közalkalmazottak bérét, a szociális kiadásokat, és a minimálbért. 83 tavaszán még tovább ment. Bejelentette, hogy 3,5%-kal csökkenti mindegyiket. Ez a háború utáni legnagyobb sztrájkhullámhoz vezetett, de a lakosság a kormány mellé állt, ezért a közalkalmazottak szakszervezete beleegyezett a 3%-os csökkentésbe, és abba is, hogy 38 órára csökkentsék a munkahetüket. Elindította a privatizációt is, első körben 14 nagy állami vállalat kisebb-nagyobb hányadát értékesítették. A privatizáció legfőbb célja az volt, hogy növelje a költségvetés bevételeit, hatékonyabb szolgáltatást nyújthassanak az állami szolgáltató vállalatok, csökkentse a közszféra nagyságát, és ezáltal a hozzá kapcsolódó állami kiadásokat, erősítse a magánszférát állami szolgáltatások átadásával, illetve, hogy a közszolgáltatások a kínálatnak megfelelően legyenek kialakítva. A program része volt egy adócsökkentés is, amivel a bérmegszorításokat szerették volna ellensúlyozni. A szociális rendszer teljes reformjába is belekezdett, elsőként a kedvezményezettek számának csökkentésével, és a jogosultságok szigorításával. A legfontosabb probléma a munkanélküliség kezelése volt, melyhez a munkanélküliségi törvény reformjának előkészítésével kezdett hozzá. A Lubbers kormány saját eszközeinek segítségével messzemenőleg hozzájárult a wassenaari egyezményben lefektetett célkitűzések 37

megvalósulásához. Aktív módon elősegítette az új foglalkoztatási rendszer jogi hátterének kialakítását, és jelentősen csökkentette a bérekre vonatkozó állami terheket. Az első intézkedések hatására már 1982-ben nőni kezdtek a befektetések, és a privátszektor profitjai. A Polder modell egyes témaköreinek részletes vizsgálata a következő fejezet tárgya. [Megellai, 2003]; [Hartog, 1999] 2.4.2. A foglalkoztatás-politika reformja 2.4.2.1. Bérpolitika, bérmérséklés A polder modell egyik kulcsterülete a bérpolitika volt. Európában egyedülálló rendszer jött létre a wassenaari megállapodással, és a Lubbers kormány intézkedéseivel. A polder modell sikere, a holland gazdaság talpraállása nagymértékben köszönhető a rendkívül hatékony és sikeres bérpolitikának. A wassenaari megállapodásnak megfelelően 1982-től kezdve a kormányzat nem avatkozott bele a bérmegállapításba. Az 1970-es bérmegállapítási törvény óta a kormány gyakran közvetlenül beavatkozott. Ezt a törvényt 1986-ban módosították, úgy, hogy a kormány csak vészhelyzet esetén avatkozhatott be a bérmegállapítási folyamatba. Annak ellenére, hogy ezzel a kormány beavatkozási lehetősége megszűnt, 1992-ben és 1993-ban a Szociális és Munkaügyi miniszter a szociális rendszer, és a növekvő munkanélküliség miatt újra beavatkozzott. A SER-ben azonban továbra is részt vesz a kormányzat a bérmegállapodások előkészítésében, és egyeztetésében. Az is újnak számított, hogy a bérmegállapodásokat annyira decentralizálták, hogy egy-egy nagyobb válllalat külön béralkukat kötött a szakszervezetikkel (pl.: KPN Telecom, Philips, Shell, Unilever). A decentralizálás nemcsak szektoriális jellegű lehetett, hanem adott esetben földrajzi is. Az egyes regionális, vagy szektorális, esetlegesen vállalati megállapodások is igazodtak természetesen a SER-ben kialakult hárompárti, konszenzusos keretekhez. A kormányzat sem maradt el a bérpolitika reformjával. Mint fentebb említettem, a kormány első intézkedéseinek egyikeként, előbb befagyasztotta a minimálbért, majd erőteljes csökkentésbe kezdett. A törvényes minimálbér a 80-as években átlagosan 15%-kal csökkent, sőt az alacsonyabb életkorúak körében még nagyobb arányban. Ez közvetlen kihatással volt a szociális juttatásokra, azok ugyanis a minimálbérhez lettek kötve. A minimálbér reálértéken szinte minden évben csökkent, 1979 és 1996 között mintegy 30%-kal. Gyakorlatilag, megfigyelhető, hogy a bérek aránya a GDP-ben Hollandiában nagyobb arányban csökkent 38

mint máshol, különösen a 80-as évek első felében. Ez részben a csökkenő béreknek, részben pedig a csökkenő foglalkoztatottságnak köszönhető. 7. ábra Átlag órabérek az egy munkaórára eső GDP egység tekintetében (GDP deflátor), nemzetközi összehasonlítás (1979=1000)

Forrás: Salverda, 1999 A 7. ábra nemzetközi összehasonlítás órabérek és termelékenység alapján. Megfigyelhető, hogy több versenytárshoz viszonyítva az órabérek Hollandiában csökkentek a legnagyobb mértékben, Franciaország, és Németország is csak a 90-es évekre került a holland szintre. Megfigyelhető továbbá az is, hogy az USA mutatója meghaladja az európai államokét, vagyis, a bérköltségek nem egyedül határozzák meg a gazdasági növekedést. [Salverda, 1999] Az 1980-as években, és az 1990-es évek elején a kormányzat további intézkedéseket hozott: folyamatos adócsökkentéseket hajtott végre, valamint megnyirbálta a szociális juttatásokat is azzal a céllal, hogy mérsékelje a nominálbérek emelkedését. Mint azt a fentiekben már említettem, a holland munkapiaci helyzet legfőbb problémái között szerepelt a reálbérek gyors növekedése és bérek szóródásának csökkentésére irányuló nyomás. Az 1982-es wassenaari egyezségnek legfontosabb vívmánya, hogy elérte azt, hogy a munkavállalók és a szakszervezetek elfogadják a bérmegszorító intézkedéseket, melynek következtében a holland reálbérek nem túl nagymértékben ugyan, de csökkenni kezdtek. Ez több szempontból volt fontos. Egyrészt a vállalatok versenyképességét nagymértékben növelte a munkabérek mérsékléséből adódó költségcsökkenés, másrészt – amint azt majd a szociális rendszer reformjáról szóló részben majd bővebben kifejtem – a holland rendszerben 39

a szociális kiadások a bérekhez voltak rögzítve, ezért ez az intézkedés az állami kiadások csökkenésére is jótékony hatással volt. Megállapodtak ugyanis abban, hogy a szociális juttatásokat a jövőben nem a privát szektor béreihez kötik, annak érdekében, hogy letörjék a szociális kiadásokat. A bérmegszorító intézkedések hatását tekintve érdemes kiemelni, hogy a CPB becslése szerint az 1985-90 közötti időszakban a bérmérséklés kétszer fontosabb tényező volt a munkahelyteremtés szempontjából, mint a nemzetközi konjuktúra. Számokban kifejezve, ebben az időszakban körülbelül 415.000 új munkahely köszönhető a bérmérséklési politikának, ami a reálbérek növekedését folyamatosan a termelékenység növekedési szintje alatt tartotta. [Stockman, 1999] 8. ábra A minimálbér alakulása (az átlagbér arányában)

Forrás: van Ours, 2003 A bérmérséklés igazán sikeresnek bizonyult tehát. A 80-as években az egy dolgozóra eső teljes évi bérkiadás Hollandiában mindössze 2,8%-kal nőtt, míg ugyanezen időszakban Németországban 4%-kal, az Európai Unióban pedig átlagosan 8,2%-kal. A bérnövekedés az 1990-es években is alacsony maradt (2,6% évente), míg Németországban 5%-ra nőtt (részben a keleti egyesítésnek köszönhetően). A bérmérséklés a kedvező munkahelyteremtési tapasztalatok mellett a vállalatok profitnövekedéséhez is nagymértékben hozzájárult, ami természetesen jó hatással volt a befektetésekre, és a teljes gazdasági klímára. A wassenaari egyezmény szintén eredményre vezetett a munkaidő csökkentése tekintetében. A csökkenés részben abból származott, hogy 1993-ban a kollektív szerződésekben a normál heti munkaidőt 40-ről 38 órára csökkentették. Kiderült azonban, hogy a munkahelyteremtéshez sokkal hatékonyabban járul hozzá a bérmérséklés, mint a munkaidő csökkentése. A történet másik része, hogy jelentősen emelkedett a le nem dolgozott 40

munkanapok és a munkaszüneti napok száma. Gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy vagy a termelés volumenéhez igazodva, vagy egyes ünnepek köré csoportosítva adtak ki újabb szabad napokat, de előfordult az is, hogy a dolgozókat felmentették a péntek délutáni munka alól. Mindezek következtében a szerződés szerinti éves ledolgozott órák számát egy teljes munkaidejű dolgozó esetében az 1980-as 1865 munkaóráról 1998-ra 1404-re csökkentették, míg ugyanez az adat 1998-ban Németországban 1528, az Egyesült Államokban pedig 1939 munkaóra volt. [Megellai, 2003] Ugyanakkor a holland béralku rendszer jelentős kettősséget mutatott: egyszerre volt decentralizált, és centralizált. Centralizált, mivel a kollektív bérmegállapodások a szakszervezetek, és a munkaadói szövetségek között létrejött konszenzusos alku eredményei voltak. Ezek viszont nagyrészt csak iránymutatásul szolgáltak, egy keretrendszert alkottak a decentralizált alkukhoz, melyek szektoronként, vagy, mint ahogyan fentebb említettem, gyakran vállalatonként külön kötettek. A 1990-es évek elejéig a fent vázolt bérmérséklési politika, és a béralku rendszer tökéletesen működött. A holland gazadaság ismét növekvő pályára állt, a munkanélküliség rohamosan csökkent, az államháztartás pedig lassacskán egyensúlyba került. A gazdasági felépülés azonban nem jöhetett volna létre, ha nincs a 80-as évek második felének nemzetközi konjuktúrája. A holland gazdaság belső bajai ellenére továbbra is elsősorban exportorientált volt, így a 90-es évek elején kezdődő nemzetközi gazdasági recesszió a konjuktúrához hasonlóan komoly kihatással volt rá. A 80-as évek sikerei után, a 90-es évek elejére a bérpolitika területén is enyhülés volt tapasztalható. A bérnövekedés ugyan még mindig korlátozott volt, viszont az egyes béralkuk már engedékenyebbnek bizonyultak, a bérnövekedés az 5%-ot is elérte, továbbá a munkanélküliség ismét rohamosan nőni kezdett (erről bővebben a következő fejezetben). 1992-re a nemzetközi recesszió Hollandiát is elérte. Egy sor nagyvállalat, olyan óriások is, mint a Philips, vagy a Fokker repülőgépgyártó, komoly problémákkal kellett, hogy szembenézzen. 1992 és 1994 között az ipari állások egytizede szűnt meg Hollandiában. Erre válaszul a szakszervezetek készek voltak visszatérni a szorosabb bérmegszorító politikához, de a kormány túl türelmetlennek bizonyult, és 1992-93-ban bérbefagyasztást tervezett, ami ismét tárgyalóasztalhoz ültette a munkaadók és munkavállalók képviselőit, akik egy két hónapos úgynevezett „breathing space” megállapodást kötöttek, vagyis meghosszabították a meglévő szerződéseket, felfüggesztették a tárgyalásokat, és kivártak. Ez a szünet meglepően sikeresnek bizonyult, ugyanis a tárgyalások előtti tervek 4,6%-os bérnövekedésről szóltak, míg a szünet után sikerült egy 2,2%-os emelésben megállapodni. A kormány továbbra is 41

nyomást gyakorolt azonban a munakadókra, és munkavállalókra hogy fogják vissza a bérnövekedést. [Hartog, 1999] 9. ábra A kollektív megállapodásokban rögzített bérek változása a köz-, és a magánszférában reálértéken (1979=100)

Forrás: Hartog, 1999 1994-ben a Wim Kok vezette, új, liberális-munkáspárti kormány a kollektív bérmegállapodási alkudozások reformjára készült. Mivel a meglévő kollektív béralkuk meghosszabítása formálisan a szociális-, és munkügyi miniszter kiváltsága, ezért komolyan fennált a veszélye, hogy a kormány nem hosszabítja meg ezeket. A kormány kilátásba helyezte a bérbefasztást, illetve a rendszer átalakítását. A munkaadói szervezetek, és a szakszervezetek együttes erővel álltak ellent a kormányzati törekvéseknek, proaktív módon elébe mentek a kormányzati reformnak. Az eredmény egy új munkaerőpiaci szabályozási megállapodás lett: 1993 decemberében elfogadták az 1994 elején életbe lépett úgynevezett ’Egy Új Kurzus: Kollektív béralku menetrend 1994’13 dokumentumot. Ez a megállapodás tulajdonképpen a wassenaari megállapodás megújításaként értelmezhető. A megállapodás tovább decentralizálta a béralku rendszert. A dolgozóknak nyújtandó tréningeket, és képzési programokat is tartalmazott, illetve bértáblázat bevezetését. Továbbá, 1982-höz hasonlóan a szakszervezetek

elfogadták

a

szigorúbb

bérmérséklési

indítványt

a

munkaórák

megrövidítéséért cserébe. Az Új Kurzus hatása jelentős volt. A bérnövekedés mértéke 0,5%-ra csökkent, ami a 80-as évekhez hasonlóan ismét nagyon jó hatással volt az egész gazdaságra. 13

A New Course: Agenda for Collective Bargaining 1994

42

Tovább folytatódott ezután is a bérmérséklés, 1995-ben 1,4%-kal, 1996-ban pedig 1,8%-kal nőttek a bérek mindösszesen. [McMahon, 2000] 10. ábra Átlagos bérnövekedés14

Forrás: McMahon, 2000 2.4.2.2. Munkanélküliség-csökkentés A holland csoda kulcsterülete a munkanélküliség-csökkentés volt. A polder modell fő feladata az volt, hogy enyhítsen a súlyos munkanélküliségen. A modell sikere pedig nagyrészt annak köszönhető, hogy sikerült a foglalkoztatottság növekedését elérni, és többszázezer új munkahelyet teremteni. Ahogyan fentebb leírtam, a bérköltségek elszaladásának köszönhetően a 80-as évek elején meredeken nőtt a munkanélküliség. 1981 és 1983 között körülbelül 300.000 állás szűnt meg, 1984-ben, a munkanélküliség csúcsán, havonta 10.000 munkahely veszett el, összességében 700.000 lett az állástalanok száma. A polder modellben megtestesülő új foglalkoztatási politika eredményeként ezt sikerült 5,2%-ra csökkenteni 1992-re. 1993-ban és 1994-ben a gazdasági megtorpanás miatt a munkanélküliség 7,6%-ra emelkedett egy rövid időre, de 1995 óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, melynek következtében 2000-ben 2,4%-ot ért el. Ezzel a munkanélküliségi rátával Hollandia nemcsak hogy a legjobb Európában, de nagyon közel van ahhoz, hogy teljes foglalkoztatottságot érjen el. A foglalkozatottság 1983 és 93 között átlagosan évi 1,8%-kal 14

1993A: Breathing Space előtt; 1993B: Breathing Space után; 1994A: Új Kurzus előtt; 1994B: Új Kurzus után

43

nőtt, az OECD átlaga erre az időszakra 0,4%. Hogy mindez hogyan sikerült, arra ad választ ez a fejezet. 11. ábra A munkanélküliség alakulása EU-s összehasonlításban (a gazdaságilag aktívak százalékában)

Forrás: Stockman, 1999 A wassenaari megállapodás eredményeként tehát a munkaadói oldal a bérmérséklésnek köszönhetően nagyobb profitokra tudott szert tenni, és növelni tudta versenyképességét, míg a munkavállalói oldal jobb munkakörülményekhez és több munkalehetőséghez jutott. A korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével a munkaerő-kínálat is átrendeződött, az idősebb dolgozók helyébe fiatalabbak léptek, akiknek kevesebbet kellett fizetni. Valójában tehát a rövidebb munkaórák helyett a bérköltségek csökkenése vezetett a foglalkoztatottság növekedéséhez. [Diedricks, 1995] A munkahelyteremtés sikeréhez a kormány kedvező feltételek megteremtésével járult hozzá. A kedvező adózási feltételek (például családi adózás) megteremtése, a munkabért terhelő járulékok csökkentése, valamint az új foglalkoztatási rendszer jogi hátterének kialakítása egyaránt szükségeltetett az ilyen mértékű foglalkoztatás-növekedéshez. A magánszektor gazdasági expanziója is szerencsésen hatott erre a folyamatra. A ’80-as évek világgazdasági konjuktúrája Hollandiát is utolérte, sőt, amikor a ’90-es évek elején a legtöbb ország gazdasági recesszióval küzdött, addig a németalföldi ország például sikeresen profitált a német újraegyesítésből. Kizárólag ennek köszönhetően két éven keresztül plusz 1,6%-os GDP növekedést ért el. Sok európai országgal ellentétben az évtized közepe táján sem csökkentek jelentősen az exportbevételei, mivel az exportjának egy jelentős hányadát kitevő mezőgazdasági termékek kevésbé vannak kitéve a piaci ingadozásoknak. A holland 44

munkarugalmassági mutató kedvező képe is a holland modell egyik pozitív eleme. Amíg egy százalékos gazdasági növekedés Hollandiában 0,41%-os foglalkoztatási növekedéssel párosult 1974 és 1995 között, addig ugyanerre az időszakra vonatkozólag Németország (Nyugat-Németország) 0,23%-os növekedési mutatót produkált. (Igaz, hogy az USA ugyanezen mutatója ebben az időszakban 0,75 százalék). [Hartog, 1999] 12. ábra Munkabérre kivetett adók (az összes munkaköltség százalékában)

Forrás: van Ours, 2003 Igaz, hogy az 1982-ben hatalomra került kormány választási jelszava a „Munkát, munkát, munkát!” volt, ez azonban utóbb csak a privátszférára vonatkozott. 1984 és 1998 között az új munkahelyek száma Hollandiában 1 millióval meghaladta a megszüntetett posztokét. A magánszektorban 30 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság (teljes munkaidőre átszámított munkahelyek szerint). A Lubbers kormány azonban 15%-ról 11,7%-ra csökkentette a közszférában dolgozók arányát, illetve a bérüket is alacsonyabban tartotta mint a magánszektorban. A közszférában dolgozók nomináljövedelme 1980-hoz képest 1999-ig mindössze 37%-kal nőtt, míg a privát szférában ez az arány átlagosan 70%. Reálértéken ez azt jelenti, hogy 1999-ben a köszférában dolgozók jövedelme még 15%-kal alacsonyabb az 1980as szintnél. [Megellai, 2003]

45

13. ábra Reálbérek alakulása átlagosan (1970=100)

Forrás: van Ours, 2003

2.4.2.3. Munkahelyteremtés 2.4.2.3.1. Részmunkaidős-, és flexibilis állások A holland munkaerőpiaci reform sajátossága, hogy úgy sikerült liberalizálni a piacot, hogy a munkavállalóknak fontos biztonság, illetve a munkaadóknak fontos rugalmasság jól megfért egymás mellett. Ezt a tipikusan holland kombinációt a rugalmasság (flexibility) és a biztonság (security) szavak angol megfelelőiből összegyúrva ’flexicurity’-nek nevezik. A flexicurity koncepció maga a munkaadói és a munkavállalói oldal 1996 márciusában megkötött megállapodásán nyugszik. Az ’Előterjesztés a rugalmasságról és a biztonságról’15 nevet viselő megállapodás egy előterjesztés volt tulajdonképpen a kormánynak, amely hivatalosan 1999-re hozott törvényt a koncepcióról. Mindezek ellenére a dolog működött körülbelül a 90es évek eleje óta, a megállapodás, majd a törvény csak a jogi és szabályozási hátteret stabilizálta mögötte. Ez a rendszer biztonságot nyújt a munkavállalóknak, mivel az elbocsátás hosszas és költséges folyamat lett a munkaadónak, akinek a területi munkaügyi irodától engedélyt kell kérnie minden egyes elbocsátáshoz. Emellett választhatja azt is, hogy ha el akar bocsátani valakit, akkor közvetlenül a bírósághoz fordul, ahol egy bíró – viszonylag gyorsandönt az elbocsátott dolgozó anyagi kompenzációjáról. Ebben az esetben ugyan biztos, hogy el lesz bocsátva a dolgozó, viszont megfelelő végkielégítést kap. Ez utóbbi eljárás 1996-tól rendkívül elterjedté vált Hollandiában az adott időszakban. Mivel a dolgozók elbocsátását 15

Memorandum on flexibility and security (1996)

46

jelentősen megnehezítették, a munkaadóknak alternatív megoldás után kellett nézniük, amivel csökkenteni tudnák munkaerejüket. Egy ilyen megoldás volt a rokkantsági ellátás. Mivel Hollandiában európai viszonylatban is magas a rokkantsági szociális ellátás, ezért a rendszer aktív munkavállalók tömegeit fogadta be. Emellett a módszer mellett népszerű volt még a cégeknél egyéb önkéntes alapú munkaerőcsökentés, például áthelyezés, korkedvezményes nyugdíjazás, stb. Mindemellett a legnépszerűbb megoldásnak mégis a kölcsönmunkaerő bizonyult. Ez alapján a munkaadók nem határozott időre vesznek fel dolgozókat, hanem határozatlan időre, átmenetileg kínálnak állást munkaerőkölcsönző cégek által biztosított munkavállalóknak. Ezt az úgynevezett flexibilis vagy rugalmas foglalkoztatást a kormány jelentősen támogatta, mivel hatékony megoldást kínált a munkanélküliség csökkentése terén. A programnak három fő vonása van. Először is, rugalmas foglalkoztatásban állók kevésbé kedvező feltételek mellett jogosultak munkanélküli segélyre, mint az állandó alkalmazásban állók. Ennek az az oka, hogy a jutatások csak meghatározott minimális ledolgozott nap után járnak. Továbbá, a munkaadók több céllal is igénybe vehetnek rugalmas munkaerőt, például a beteg dolgozók helyettesítése véget, vagy szezonális munka esetében, de a legfőbb céljuk az, hogy ezzel meg tudják szűrni az új munkaerőt, és aki megfelelően teljesít állandó megbízatást kaphat. Harmadrészt pedig, a holland munkaadók szabadon alkalmazhatnak munkakölcsönző irodák által kiközvetített munkaerőt. Az új kollektív megállapodások pedig a flexibilis alkalmazottaknak is nagyobb biztonságot nyújtanak, mivel a munkakölcsönzők (nagyrészt a flexibilis dolgozók tényleges foglalkoztatója) és a szakszervezetek között kötött egyezség értelmében a flexibilis munkaerő is jogosult minimális nyugdíjra, illetve két év átmeneti munka után állandó szerződést kell kapnia. A munkaadó természetesen kölcsönözheti a munkaerőt akár évekig a közvetítőcégektől. A flexibilis munkavállaló tehát nagyrészt az ügynökséggel áll szerződéses kapcsolatban, aki adott esetben munkát kínál neki. Ez a rendszer is a flexicurity koncepció jegyében nagyobb rugalmasságot biztosít a munkaadónak, és nagyobb biztonságot a munkavállalónak. [Salverda, 1999] A flexibilis foglalkoztatás mellett a holland munkaerőpiaci reform másik fontos területe a részmunkaidős állások jelentős növekedése volt. Nincs még egy olyan OECD-ország ma, ahol ilyen magas lenne a részmunkaidőben dolgozók aránya, mint Hollandia. A részmunkaidős foglalkoztatás fellendítése először 1987-ben merült fel a kormányban, majd a szociális partnerek is felkarolták a kezdeményezést. Míg a szociális partnerek megegyezésre jutottak a kondíciókról, addig a kormány a jogi hátteret alkotta meg. 1993 óta például a nagyon kis állással (kevesebb, mint heti 13 munkaóra) rendelkezők is jogosultak a törvényes minimálbér

47

adott hányadára, illetve a diszkriminációmentességet is előírták (például nyugdíjpénztár esetében). 14. ábra Holland foglalkoztatottság a teljes 20-64 év közötti népesség százalékában

Forrás: CPB, Macroeconomische Verkenning 2004. Emellett arra is lehetőséget biztosítottak, hogy adott teljes munkaidős, állandó foglalkoztatott lecserélje állását egy részmunkaidősre ugyanannál a munkáltatónál. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek, ami újabb munkahelyek tucatjait teremtette. Az 1975-ös 15%-ról 1994-re 35%-ra nőtt a részmunkaidős állások aránya. A nők között ez a változás még radikálisabb: az 1975-ös 15%-hoz képest ma már a nők 65%-a vállal állást csökkentett munkaidőben. 1996-tól pedig ugyanolyan jogi státusz biztosított a részmunkaidős munkavállalóknak, mint a teljes munkaidősöknek. Ezen kívül a részmunkaidős dolgozók ugyanúgy jogosultak munkanélküli segélyre (természetesen bizonyos minimum munkában töltött idő után). [McMahon, 2000] A holland munkaerőpiacon a növekedés elsődleges mozgatórugója tehát a részmunkaidős és flexibilis állások növekedése volt, míg a teljes munkaidős, állandó állások (nem szabad elfelejteni, hogy a flexiblis állások is lehetnek rész-, vagy teljes munkaidősek) száma jelentősen csökkent. A részmunkaidőben foglalkoztatottak száma 1979 és 1997 között megduplázódott, míg a flexibilis foglalkoztatásban állóké másfélszeresére nőtt. Éves szinten a részmunkaidős állások 4%-kal nőttek, míg a flexibilis állások is hasonló arányú növekedést

48

mutattak, azzal a különbséggel, hogy ezknek a növekedési aránya 1989 után jelentősen megnőtt. 15. ábra A munkalehetőségek számának növekedése munkatípusok szerint (1979=100)

Forrás: Salverda, 1999 Meg kell viszont jegyezni, hogy a részmunkaidős állások jelentős növekedésének nagy részét a különösen apró állások (10-12 munkaóra hetente) teszik ki. Ha ezeket nem számítjuk, akkor a holland foglalkoztatási ráta már csak kevéssel jobb az európai átlagnál. A részmunkaidős állásoknál az órabér a teljes munkaidős munkabérnek átlagosan a 86%-a volt (1995). Ennek ellenére egy 1996-os felmérés szerint a részmunkaidőben dolgozók mindössze 6%-a dolgozott volna inkább teljes munkaidőben, teljesen meg vannak tehát elégedve helyzetükkel (19% az EU átlag). Ez természetesen nagyrészt annak köszönhető, hogy a részmunkaidősek nagyrészt fiatalok, diákok, gyermeknevelő anyák, vagyis a részmunkaidős kereset nagyrész a második fizetés a családban. A részmunkaidősök kétharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik, ami azt mutatja, hogy a munkaadók magas követelményeket támasztanak az ilyen állások betöltőivel szemben is. A kereseti arány a flexibilis állásoknál már sokkal rosszabb, hiszen ott csak a teljes munkaidős állandó 49

munkabérnek mindössze 57%-át lehet megkeresni átlagosan. [Euwals, Hogerbrugge, 2004]; [Hartog, 1999]; [Becker, 1999]; [Megellai, 2003]; [Puhani, 2003]; [Bovenberg, 1997] 2.4.2.3.2. Foglalkoztatási programok Hollandiában régi hagyománya van a közvetlen munkahelyteremtésnek, és az állami beavatkozásnak a munkahelyteremtésbe. Az aktív munkaerőpiaci politika jegyében többször nyújtottak támogatásokat mukahelyteremtéshez. A 70-es években jórészt munkaerőigényes szektoroknak, a közmunkák terén, és az infrastruktúra kiépítésekor nyújtottak állami támogatásokat. Emellett támogatást kaphattak financiális nehézségekkel küzködő cégek is a munkaerő megtartása érdekében. Ezek a támogatások a 80-as évekre nagyrészt megszűntek, a költségvetési fegyelem jegyében pedig el is törölték őket a 80-as évek közepén. A 90-es évek azonban újra népszerűek lettek ezek a programok, és a kormány ezekkel is próbált kilábalni a gazdasági recesszóból, és az azzal járó munkanélküliség-növekedésből. Ebben az időszakban azonban változott a programok célkitűzése. Jobbára a munkaerőpiacra való visszatérést, a készségek fejlesztését, átképzést célozták, és nem közvetlen támogatások voltak, a kínálati oldali gazdaságpolitika jegyében. A programok célcsoportja az alacsonyan képzett munkavállalók, amelyek körében jóval nagyobb a munkanélküliség. Ennek több oka is van. Mivel a munkaerőigényes iparágak a globalizált világgazdaságban az alacsonyabb bérköltségű kelet-európai és kelet-ázsiai országoba teszik át működésüket, a nyugat-európai alacsonyan képzett munkaerő lehetőségek nélkül marad. Ugyanakkor a tömeges oktatás, a felsőoktatásban résztvevők nagy száma is tovább csökkenti az alacsonyan képzett munkaerő iránti keresletet. Az aktív munkaerőpiaci állami beavatkozásnak alapvetően két típusa van: a közvetlen munkahelyteremtés, és a bérköltségek csökkentése. Az első csoportba tartozó intézkedések jelentették a program alapját, melyben államilag támogatott munkákat teremtettek a hosszú ideje munkanélküliek számára. A programok jórészt olyan csoportokat céloztak meg, akiknek kisebbek voltak az esélyeik a munkavállalásra, vagy a munkapiacra való visszatérésre (fizikai munkások, fiatalok, idősek, nők, bevándorlók). Az egyik első program 1992-ben a fiataloknak nyújtott egyszerre képzési és szakmai gyakorlati lehetőséget, azzal a céllal, hogy a pályakezdő minél nagyobb eséllyel kapjon állandó állást, illetve gyakorlati lehetsőséget biztosított a fiatal munkanélkülieknek. Az úgynevezett JWG program egy éves lehetőséget biztosított a fiatal munkanélkülieknek, a bér nagysága megegyezett a minimálbérrel. A program azzal szankcionálta azokat, akik nem akartak résztvenni, hogy három hónapra megvonta tőlük a 50

szociális juttatásokat. Ugyanakkor a programban résztvevők majdnem 70%-a talált a program után állandó állást (vagy folytatott további tanulmányokat). Körülbelül 19%-uk a magánszférában dolgozott. A programokban csak az erre jogosultak, vagyis a munkanélküliek vehettek részt. Ezek főleg alacsony fizetésű, fizikai munkák voltak. Ezek voltak az úgynevezett Melkert állások, nevüket a Szociális és Munkaügyi Miniszterről kapták. Négy külön program indult a Melkert állások terén. Először is a kormányzat 1998-ban 40.000 állandó állást teremtett a közszférában és az egészségügyi ellátások terén a hosszú távon munkanélküliek számára, akik szociális juttatásokból éltek (Melkert I.). A résztvevők fizetése az első évben a törvényes minimálbérrel volt megegyező, majd annak 120%-ig növekedhetett. A munkahét 32 óra (a piaci átlag 36 óra) volt. A munkahelyek jórészét a helyhatóságoknál, és azok intézményeinél teremtették, úgy mint óvodai-, iskolai munkák, ápolónők, biztonsági szolgálat, fenntartás. 1997-re 17.000 állást töltöttek be. A kormányzat további három Melkert programot is elindított, melyekben a helyi hatóságokkal, és intézményekkel együttműködve ideiglenes, és részmunkaidős állásokat teremtettek. A Melkert II. program a magánszektorban 63 szervezetnek 135 projektjében 20.000 állás teremtését irányozta elő. Ezek maximum 2 éves időtartamra szóló állások voltak főleg hosszú ideje munkanélküliek számára. Ezeket a programokat szintén az állami költségvetésből (illetve technikailag annak a megtakarításából) finanszírozták. Ez a program az ezredfordulóig körülbelül 12.000 állást teremtett. Az állások betöltését az öt nagy munkaerőközvetítőre bízták. A program statisztikái azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy ezek ideiglenes állások, a résztvevők mintegy 70%-át felveszik állandóra a program letelte után. A Melkert III. program azokra a szociális juttatásokból élőkre épít, akiknek nagyon kicsi az esélye arra, hogy munkát találjanak, vagy visszatérjenek a munkaerőpiacra. A program a helyi önkormányzatokon alapul, akik bizonyos kisebb támogatást folyósítanak azoknak, akik önkéntes munkát végeznek (pl. idősek ápolása, gyerekfelügyelés, parkgondozás). A Melkert IV. program három nagyvárosban (Amszterdam, Rotterdam, Arnhem) a szürkegazdaság kifehérítésére, és munkalehetőségek teremtésére irányult. Például egy kollektív megállapodás által érinett tisztítócég állami támogatást kap, ha felvesz egy olyan alkalmazottat aki hosszú ideje munkanélküli, és szociális juttatásból él, majd privát háztartásokkal köt takarítási szerződést. Ez a program nem bizonyult sikeresnek. Két éven belül mindössze 50 állást sikerült így teremteni.

51

A fent említett programokon kívül a kormányzat útjára indított még egy sor hasonló, munkahelyteremtést közvetlenül ösztönző programot. A programok nagy része az átképzésre, képzésre, szakmai gyakorlat nyújtásra, és állami részmunkaidős kis állások teremtésére teszi a hangsúlyt. A cél minig a munkahelyteremtés ösztönzése, illetve a munkaerőpiacra való be-, illetve visszalépés elősegítése. Az állami költségvetés javuló egyensúlya szolgáltatta a financiális hátteret a programoknak. Különösen a pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek javítása kapott kiemelt hangsúlyt. Ebben a csoportban a legfontosabb a megfelelő szakmai tapasztalat elsajátításához nyújtott támogatás, illetve államilag támogatott állások teremtése volt. Ezek a programok alapvetően a munkahelyteremtésre fókuszáltak. A államilag támogatott munkaügyi programok másik része azonban a munkaköltségek csökkentésére irányult, közvetlen állami bértámogatással. Ezáltal az állam közvetlenül a munkaadóknak ad támogatást arra a célra, hogy csökketse azok bérköltségét, így azok minél több alacsony végzettségű munkavállalót alkalmazzanak. Ezekből a programokból is több létezett egyszerre, a legjelentősebbek az úgynevezett SPAK, a VLW, és s WLOM programok. A SPAK program az alacsony végzettségű munkavállalókat célozta meg. A munkaadók a program keretében minden olyan munkavállalóért 1900€ támogatást kaptak, aki nem keres többet a minimálbér 115%-ánál. A VLW program keretében pedig a munkaadók összesen 2200€ támogatást kaphattak, ha hosszabb ideje munkanélküli, alacsony végzettségű munkavállalót alkalmaztak minimálbéren. A WLOM keretében a munkaadó a minimálbért kereső munkavállaló után a bér 10%-át kitevő támogatást kapott. Persze, csak ha a munkavállaló legalább egy éve munkanélküli volt. [van Opstal, Roodenburg, Welters, 1998]; [van Ours, 2003] 2.4.2.3.3. Bevándorlók foglalkoztatási helyzete Az évezred végén Hollandiában megközelítőleg 2,7 millió bevándorló élt, több mint 15%a a teljes lakosságnak, ezért az ő helyzetük vizsgálata nem elhanyagolandó. Bevándorlónak számít aki önmaga, vagy legalább egy a szülei közül az országon kívül született. A legnagyobb csoportot közülük a törökök (kb. 300.000 fő), a suriname-iak (297.000 fő), a marokkóiak (250.000 fő) teszik ki. Jelentős még az Antillákról (99.000 fő), és az egykori Jugoszlávia utódállamaiból (63.000 fő) bevándoroltak száma16. A létszámukból mintegy 1,4 milló fő számít úgynevezett második generációs bevándorlónak (vagyis önmaga már

16

Ezek mellett jelentős a politika menekültek létszáma, mintegy 180.000 fő

52

Hollandiában született, a szülei voltak bevándorlók). A bevándorlás jórészt két különböző folyamatból eredeztethető: egyrészt a gyarmatok elszakadása után a be-, és visszatelepülés, illetve a 60-as években jelentkező munkaerőhiány miatt indított kormányprogramok által. Akkor három fő irányból érkeztek nagy tömegben bevándorlók. Egyrészt Dél-Európából (Olasz-, Spanyol-, és Görögországból), másrészt Törökországból, harmadrészt Marokkóból. Míg az első csoportba tartozók az öt-, és tízéves programok után nagyrészt hazatértek, addig a második és harmadik csoportbeliek (kiegészülve a volt Jugoszláviából érkezőkkel) ottmaradtak, családegyesítésüket később még a holland kormány is támogatta. Csakúgy mint a volt gyarmati területekről érkezők. A bevándorlók helyzete először a 70-es évek végén, 80as évek elején vált problémássá, amikor a munkanélküliség felszökött, különösen pedig a fizikai-, alacsony bérű munkák szűntek meg nagy számmal, bevándorlók tömegeit kényszerítve hosszú távú munkanélküliségbe. Tetézte a bajokat, hogy a kormány integrációs szándékai által ők is részesültek a bőkezű támogatásokban, így a büdzsét különösen feszítette a helyzetük. Helyzetük kritikussá vált részben alacsony iskolázottságuk miatt, részben pedig amiatt mert nem beszélték a holland nyelvet (a kormány integrációs politikájával biztosította számukra az anyanyelvi oktatást). A munkaerőpiaci reformok eredményeként a bevándorlók foglalkoztatási helyzete nagy mértékben javult. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az új állások nagy része alacsony költségű munka volt, ahol igen magas volt a bevándorlók aránya. A reformok által nőtt a gazdasági növekedés, aminek húzóereje az ipari termelés növekedése volt. Mivel a bevándorlók döntő többsége alacsony fizetésű, jobbára fizikai munkát végzett, ezért számukra rengeteg új lehetőség kínálkozott. A fentebb említett foglalkoztatási programok is sok bevándorlónak biztosítottak munkalehetőséget. A munkanélküliség körükben ugyancsak nagy arányban csökkent. A törökök körében az 1994-es 31%-ról 2001-re 8%-ra, míg a marokkóiak körében ugyanazen időintervallumban 32%-ról 10%-ra. [Roodenburg, Euwals, ter Rele, 2003] 2.4.3. Államháztartási reform A központi költségvetés hiánya 1983-ban a GDP 8,9%-át érte el. Ezt 1996-ra a GDP 1,4%-ra sikerült leszorítani. Az adók, és járulékok arányát 47,4-ről 44,4%-ra sikerült szorítani. A közkiadások a GDP-n belül 58%-ról 47%-ra estek. A közszférában alkalmazottak száma 698.000 főről 650.000 főre olvadt, ami százalékban kifejezve 15%-ról 11,7%-ra csökkenést jelent. Az államadósság viszont a nemzeti jövedelem 1983-as 63%-áról 1993-ra 81%-ra ugrott, ezután viszont ismét csökkenésnek indult. A bruttó-, és nettó keresetek közti 53

különbségnek a bruttó bérhez való aránya átlagosan 10%-kal csökkent az adott időszakban. A szociális kiadások 1980 és 1995 között mintegy 8%-kal emelkedtek, míg az egy főre eső nemzeti jövedelem növekedése ugyanebben az időszakban 79%-os volt (a szociális reform eredményeinek elemzése a következő fejezet tárgya). 13 év leforgása alatt mintegy 13%-kal csökkentek az állami kiadások. Ennek három fő oka van: jövedelemtranszferok, közsszférában dolgozók bére és kölcsönök csökkenése. A közszférában dolgozók bérét jelentősen csökkentették. A szerződéses bérek az évezred végéig 37%-kal emelkedtek, a versenyszférában az emelkedés ennek körülbelül a duplája. 1983-ban nem csak befagyasztotta a kormány a közalkalmazottak béreit, hanem csökkentésüket is megkezdte, átlagosan 2%-kal csökkentek az keresetek. 83 után stabilizálták a béreket, az első óvatos béremelésre 1985-ig kellett várni. 1983 és 1996 között a közalkalmazottak száma mintegy 7%-kal csökkent, az alkalmazottak béremelkedése pedig mintegy 30%-kal maradt el a versenyszféráétól. A jelentős létszámleépítés, és bércsökkentés ellenére nem volt nagyobb sztrájkhullám az érintkezések ellen, pusztán kisebb tiltakozások. Ebben fontos szerepe volt a szakszervezeteknek, és a társadalmi érdekegyeztetés mechanizmusának. [CPB Study Group, 1997] A GDP-hez mért költségvetési kiadások mértéke 1982-ben 66 százalékos arányt képviseltek, míg 1998-ban ugyanez az arány már csak 50,25 százalék. Bevételi oldalon ugyanez az arány szintén csökkenést mutatott, 56,5 százalékról 50,5 százalékra csökkent az előbb említett időszakban. Ha a reformot végigvivő kormányok fiskális politikáját vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy jelentős javulás csak a 90-es évek közepén történt, amikor a hiánycsökkentést új fiskális kormányzati programmal és szerkezeti reformokkal támogatták meg. A Gerrit Zalm pénzügyminiszter nevéhez köthető államháztartási konszolidáció hatására jelentősen javult a központi költségvetés strukturális helyzete. Míg Ruud Lubbers kormányai alatt, a 80-as években sikerült jelentősen leszorítani az államháztarás hiányát, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a központi költségvetés bajai strukturális eredetűek. Az 1982-ben alakult Lubbers kabinet (1982-1986), ha nehezen is, de tudta tartani a magának felállított menetrendet az államháztartási hiány csökkentése terén. Ennek az az oka, hogy a kiadáscsökkentés nagyrészt a szociális jutattások csökkentésére szorítkoztak, és nem vizsgálták felül eleinte a jogosultak számát, és az odaítélés rendszerét. Az adócsökkentést azonban végrehajtották a bérmérséklés ellensúlyozása céljából. A második Lubbers kabinet (1987-1990) alakulásakor, csakúgy, mint az elsőnél, már a koalíciós megállapodásban rögzítették a szigorú fiskális politika főbb vonásait, illetve a megszorítások következő feladatait. A nemzetközi konjuktúrának, és a 54

megszorításoknak köszönhetően azonban a gazdasági növekedés sokkal jobbnak bizonyult, mint ahogyan azt várták. Mivel a reformok és a nemzetközi konjuktúra hatására gyorsan növekvő gazdaság nagyobb adóbevételeket biztosított, ezért a politikusok is lazábbra vették a fiskális szigort. Annak ellenére, hogy a költségvetés strukturális egyensúlya javult volna, inkább sokat romlott az időszak alatt, igaz Lubbers második kormánya is teljesítette a hiánycélt, és a szigorú megszorítási politikát. A hiánycél tartása azonban nagyrászt a szociális kiadások értékének újabb megnyirbálásával volt ezúttal elérhető. A rokkantsági rendszer időközben az összeomlás szélére került, közelített a résztvevők száma az 1 millióhoz, ami a lakosság számával összevetve egészen elképesztő. Ez meg is adta az alaphangot Lubbers harmadik kormányalakításához (1991-1994). A kormányprogramban a reformok folytatása, és további deficitcsökkentés szerepelt. A gazdasági növekedés kifulladása, és recesszióba süllyedése azonban nehéz feladat elé állította a kormányt. A gazdasági növekedés mindössze 2,1% volt, és 1993-ra 1% alá csökkent. A koalíció újabb fiskális problémákkal nézett szembe. [Seils, 2004] A

reformok

gyümölcseinek

learatása

helyett

Lubbers

bejelentette,

hogy

új

pénzügyminiszterének, Wim Koknak is folytatnia kell a megszorításokat. Szerkezeti reformok tekintetében azonban továbbra is csak óvatosság tapasztalható. A termimus végén egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy reformra van szükség a fiskális politikában. Kok megbízásából ezért készült egy jelentés, melyben szakértők egy új Zijlstra-norma bevezetését sürgetik. 16. ábra A központi költségvetés bevételei és kiadásai kormányok szerint és nemzetközi összehasonlításban

Forrás: Seils, 2004

55

A szabály két fő részre oszlana: először is sokkal konzervatívabb becslés a gazdasági növekedésről (lehetséges legrosszabb forgatókönyv szerint), másrészt pedig ciklikusan megújítandó plafonok megszabása a közkiadásoknak. A program már csak Kok miniszterelnökké (1995-1998) választása után valósulhatott meg, pénzügyminisztere, Gerrit Zalm által, akitől a nevét is kapta. A Zalm norma tehát a lehetséges legrosszabb gazdasági növekedéssel számolva készült, illetve minden egyes költségvetési évre külön plafonokat szabtak a közkiadásoknak. Évente egyszer az előirányzott kiadási plafonról kellett csak vitázni, míg korábban rendszeresen a túlköltekezés problémáiról. Emellett kiadáscsökkentő intézkedéseket is előirányzott a program. Ha a gazdasági növekedés nagyobbnak bizonyult, mint a várt, akkor a többlet adóbevételeket a deficit csökkentésére, vagy adócsökkentésre kellett fordítani, ha viszont a gazdasági növekedés lassabbnak bizonyult, mint a prognosztizált, akkor pedig a többletkiadásokat a megszabott plafonig lehetett finanszírozni. A gazdaság fellendítése, a maastrichti kritériumok teljesítése és a hiány csökkentése érdekében hozott szigorú fiskális politika eredményesnek bizonyult. 1995-től kezdve az államháztartás helyzete fokozatosan javult, köszönhetően a Zalm-normának. A 90-es évek végére az államháztartás már szufficittel zárt. Wim Kok második kormánya (1999-2002), és pénzügyminisztere, Gerrit Zalm rendkívül hatékonyan alkalmazta az átalakítást segítő programot. [Touwen, 2004; 2006] 17. ábra Állami kiadások EU-s összehasonlításban (a GDP százalékában)

Forrás: Stockman, 1999

56

Meg kell azonban jegyezni, hogy az államháztartás reformjában a Zalm norma nem lehetett volna olyan sikeres a két Kok kormány által végrehajtott egyéb strukturális reformok nélkül (Egészség-, és Társadalombiztosítás intézményi reformjai, munkaerőpiaci reformok folytatása, flexicurity, stb.). Lubbers három kormánya a munkanélküliség és az államháztartási hiány minél előbbi csükkentését tűzte zászlajára. Ezeket teljesítették is, viszont anélkül, hogy a reformok szerkezeti hátterét is biztosították volna. Lubbers elsősorban a munkahelyteremtést tekintette prioritásnak, a költségvetési hiány csökkentését már a juttatások értékének csökkentésével elérte. A harmadik terminus végére egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a rövid távon roppant sikeres politikája mellett a fiskális politika és az ellátórendszerek szerkezeti refomja elodázhatatlan. Kok és pénzügyminisztere, Zalm felismerték a strukturális nehézségeket, és kiteljesítették elődjük által megkezdett reformokat. Ehhez eleve kedvező feltételeket teremtett ugyan Lubbers, ám a 90-es évek recessziója, és főleg az újból növekvő munkanélküliség mellett ez korántsem volt egyszerű feladat. Erőfeszítéseik révén azonban teljesen új alapokra helyezték a holland fiskális politikát, és az államháztartást, a büdzsé egyenlege az évezred végére szufficittel zárt. [Ewijk, Reininga, 1999]; [van Ours, 2003]; 1. táblázat. Néhány ország költségvetési egyenlegének alakulása (a GDP százalékában)

Hollandia Franciaország Németország 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000

-3,2 -4,5 -5,3 -4,2 -5 -5,3 -2,7 -4,2 -2,8 -3,5 -4,2 -1,8 -1,1 -0,8 0,7 2,2

Egyesült Európai Egyesült Királyság Unió Államok

-3 -3,2 -2 -2,5 -1,8 -2,1 -2,4 -4,2 -6 -5,5 -5,5 -4,1 -3 -2,7 -1,8

-1,1 -1,1 -1,8 -2 0,1 -2 -2,9 -2,6 -3,1 -2,4 -3,3 -3,4 -2,7 -2,2 -1,5

-2,9 -2,6 -1,8 0,5 0,8 -1,6 -3,1 -6,4 -7,9 -6,7 -5,8 -4,4 -2,2 0,2 1,1

-4,9 -4,6 -4 -3,6 -3 -4,1 -4,7 -5,4 -6,4 -5,7 -5,4 -4,3 -2,5 -1,7 -0,8

-5,1 -5,3 -4,3 -3,6 -3,2 -4,3 -5 -5,9 -5 -3,6 -3,1 -2,2 -0,9 0,3 0,7

-1,4

1,1

3,9

0,7

1,4

Forrás: Touwen, 2006

57

2.4.4. Valutarefom Mivel a holland gazdaság - nyitottsága révén - mindig is erőteljesen függött a külföldi piacoktól, ezért a hollandok nagy hangsúlyt fektettek a valutaárfolyamuk stabilitására. Ez két szempont miatt is nagyon fontos volt: egyrészt az ország gazdasága jobban kiszámíthatóbb, átláthatóbb lett, ami nagyban segítette a gazdasági szereplők működését, másrészt pedig nagy szerepe volt az infláció visszaszorításában. A második világháború után a gulden stabilitását a bretton woodsi rendszerben való részvétel biztosította. 1971-ben azonban, a rendszer megszűnésével, Hollandiának el kellett döntetnie, hogy melyik pénznemhez vagy pénznemekhez köti valutáját. Valutája stabilitásának erősítése miatt a ’70-es években az ország először csatlakozott a valutakígyóhoz, majd később az árfolyam-mechanizmushoz (Exchange Rate Mechanism). A gulden igazi stabilitásához azonban az ország vezető pénzügyi szakemberei szerint a márkához való kötés jelentette az igazi megoldást. Ennek elsődleges oka, hogy a háború befejeztével a márka fokozatosan vált Európa vezető és legerősebb valutájává és a kontinens egyik legalacsonyabb szintű inflációja a német volt. 1983-ban a kormány ezért úgy döntött, hogy a gulden árfolyamát hozzáköti a német márkáéhoz. A váltás sikere többek között abban is rejlett, hogy nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan következett be. Először az árfolyam-mechanizmus keretein belül fűzték szorosabbra a kapcsolatot a márka és a holland forint között oly módon, hogy 1983-tól kezdve egy meghatározott paritást állapítottak meg a két valutaárfolyam között, majd 1993ban egy bilaterális szerződés is köttetett ebben az ügyben a két ország hatóságai közt. Ebben a megállapodásban leszögezték, hogy a gulden márkához való eltérésében maximálisan 2,25 százalékot engedélyeznek. Ez a fokozatos áttérést szorgalmazó árfolyampolitika sikeresnek bizonyult, mert segítette a holland inflatorikus nyomás megfékezését. A márkához kötéssel Hollandia rá volt kényszerítve, hogy kövesse az NSZK szigorú anti-inflációs politikáját, ami még jobban is sikerült neki, mint magának Németországnak. Az infláció átlagos mértéke a 70es években 6,8% volt. 1984-97 időszakban átlagosan 1,6%, míg a német infláció ugyanebben a két vizsgált időszakban 5,1%-ról 2,6%-ra csökkent. A bérmérséklési poltikával együtt a valutarögzítést tartják a holland csoda sikerének a kulcsterületének. Azzal, hogy az akkori legerősebb európai valutához kötötték a guldent a bérmérséklés hatásait kiterjesztették az exportra. Mivel reálértéken ezzel leértékelték a guldent, ez kedvezően hatott a külkereskedelemre.

Mivel Németország volt Hollandia

legfontosabb kereskedelmi partnere import és export tekintetében is, ezért ez a lépés jelentősen lendített az exporton, így pedig enyhítette a bérmérséklési és megszorítási politika 58

hatásait. Annak ellenére, hogy a Németországba irányuló export ezzel a lépéssel kedvezőbbé vált, és valamelyest felélénkült, még így is elmaradt a más EU országokba irányuló export nagyságától. 1979-től a szomszédjába irányuló export 46%-kal nőtt, míg más EU országba több mint duplájával. A márkához való kötés fontossága az exportra gyakorolt hatása mellett ezért sokkal inkább az infláció említett visszaszorításában van. [Megellai, 2003]; [Hartog, 1999] 18. ábra A német márka és a holland gulden árfolyama

Forrás: Megellai, 2003 2.4.5. Szociális-, és társadalombiztosítási reform A holland jóléti állam, és szociális rendszer kiépítése az 1960-as évekre nagyrészt befejeződött. A rendszer a 70-es évek végéig jól is működött, a holland kór éveiben is biztonságot, és szociális hálót jelentett. Nagyvonalú jutattásokkal, rokkantság, betegség, munkanélküliség esetén, és viszonylag könnyű hozzáféréssel. Azonban a fentebb jellemzett folyamatok miatt a 80-as évek elejére súlyos finanszírozási válságba került. A 80-as évek elejére minden 10 dolgozó lakos mellett 8 volt, aki nem dolgozott. Ez óriási terhet rótt az államra. 1982-ben az új kormány határozott lépéseket tett. Megtörte a kapcsolatot a közszféra bérei, illetve a szociális juttatások és a magánszféra bérei között. Így a közszféra bérei és a juttatások elmaradtak a privátszektor bérnövekedési ütemétől. A szociális szabályozási reform kivitelezése során két fontos szempontot vettek figyelembe: egyrészről a finanszírozási kockázatot át kell hárítani piaci szereplőkre, cégekre, másrészről a fennmaradó állami szervek működését pedig meg kell reformálni. 1994 óta a betegszabadság (táppénz) intézménye teljes mértékben, a rokkantsági nyugdíjrendszer nagymértékben piaci alapokra lett helyezve. A kiterjedt és bőkezű társadalombiztosítási rendszer reformjának elsődleges célja a különféle szociális juttatásokra fordított 59

pénzmennyiség minél gyorsabb visszafogása, csökkentése. Ahogyan fentebb említettem, a kormányzat első feladatai közé tartozott a minimálbérek csökkentése, amit kétféleképpen értek el; egyrészt 1984-ben az idősebb korosztály számára kialakított minimálbér17 esetében egyszeri három százalékos bércsökkenést alkalmaztak, másrészt a nominális minimálbérek befagyasztásával

elérték,

hogy

a

reálbérek

fokozatosan

csökkenjenek.

Ennek

eredményeképpen, 1997-ben az idősebb korosztály minimálbére reáláron 22 százalékkal alacsonyabb volt, mint 1979-ben. A fiatalok minimálbérét kétszer csökkentették, 1981-ben és 1983-ban, melynek eredményeképpen egy 18 éves reálminimálbére 43 százalékkal csökkent az 1979 és 1997 közötti időszakban. Ezek a változások, ahogy a számok is mutatják, nem voltak túlságosan drasztikusak. Hatásukat ráadásul az is csökkentette, hogy az átlagos munkabérek még ilyen mértékben sem csökkentek. Mivel Hollandiában a szociális juttatások a minimálbérekhez kötöttek, ezért a szociális juttatások átlagosan 12 százalékos mértékben csökkentek az 1979-97-es időintervallumban. Ezenkívül adó-, és járulékcsökkentésre is sor került. Ez ugyan direkt módon a költségvetés bevételeit csökkenti, de hosszabb távon pozitív hatásúnak bizonyult. A holland hatóságok ezzel a módszerrel próbálták ellensúlyozni a munkabéreknek reálértékben vett csökkenését, így kívánták ösztönözni az embereket a munkavállalásra, s ez által közvetett módon csökkenteni például a munkanélküli segélyekre fordítandó pénzmennyiséget. A refomok a 90-es évek elejére kifulladtak, miután a nemzetközi recesszió miatt is válság köszöntött a holland gazdaságra. Ruud Lubbers után Wim Kok alapíthatott kormányt, aki újult erővel fogott a reformokhoz. A kezdeti reformok által a gazdasági növekedés 1994-95ben 3,25% volt. 1996-ra már a GDP 2%-ra szorított le a kormány a költségvetés hiányát, majd 1997-re már 0,9%-ra, és az évezred végéig 1% alatt is tartotta, amikor is már szufficittel zárt. Mindez annak ellenére, hogy az adócsökkentésben sem voltak szégyenlősek: 1992 és 1995 között 3,2%-kal szorították le a GDP arányos adóbevételeket (46.1%-ról 42,9%-ra), majd ezt az arányt még tovább csökkentették. Az adócsökkentések ellenére hoszzútávon mégis pozitív szaldóval jöttek ki. Az adócsökkentések által a holland gazdaság versenyképessége, különösen a költségek terén, megnövekedett, ami nagyobb bevételeket hozott (még nagyobbakat, mint ha nem csökkentettek volna adót). Csak 1998-ban 8,8%-kal nőttek a kormányzat bevételei. Összeségében az átlagos adószint 1982 és 1997 között 2,8%-kal csökkent, míg egyedül Írország, és a közvetlen versenytársak közül csak Nagy-Britannia csökkenette az adószintet 1,9%-kal. Németországban 2,6%-kal, Franciaországban 2,3%-kal, 17

Hollandiában korosztályok szerint különböző minimálbérek léteznek. Ezek a korcsoportok a következők: 18-21, 21-23, és 23 év felettiek.

60

az EU-15-öt nézve pedig 2,6%-kal nőtt az átlagos adószint az adott időszakban. Már egyedül ez magyarázatul szolgálhat az gazdaság gyors növekedéséhez (és Nagy-Britannia és Írország növekedéséhez). Az adócsökkentés által csökkent a bruttó és nettó keresetek közötti különbség, ami szintén csak Írországban és Nagy-Britanniában (0,5%-os csökkenés) volt tapasztalható. Hollandiában ez 4,9%-kal csökkent ebben az időszakban, míg versenytársai körében nőtt. Ennek is köszönhető a foglalkoztatottság újbóli emelkedése is. [McMahon, 2000]; [Hartog, 1999] A Lubbers kormány három úton kezdett neki a szociális reformnak. Egyrészt munkavállalói oldaról, másrészt munkaadói oldalról, harmadrészt intézményi oldalról. Egyrészt meg akarták nehezíteni a juttatásokhoz való hozzáférést, ösztönözni a munkaadókat a költségek csökkentésére, illetve csökkenteni a juttatások nagyságát, és a jogosultak számát. Egyéb kiegészítő intézkedésket is hoztak, például átképzés biztosítása munkanélküli segély folyósítása során is, vagy támogatások rokkantakat foglalkoztató munkaadóknak. Mivel a holland egészségügyi és társadalombiztosítási reform ennél jóval összetettebb, és nem is ezen dolgozat fő témája, ezért illetve helyhiány miatt ezúton csak a reform főbb motívumait emelem ki. A munkavállalói oldal reformja a jogosultak számának csökkentésével, és a jogosultsági szabályok szigorításával kezdődött. 1949 és 1987 között azok kaphattak munkanélküli segélyt, akik az elmúlt 52 hétből minimálisan 13 hetet munkában töltöttek. Ezt először 1987ben 26 hétre emelték, majd 1995-ben úgy módosították, hogy 26 hét munka szükségeltetett, de az elmúlt 39 hétből. A munkanélküli ellátás reformja során a munkanélküli segélybe áramló összegek csökkentése végett a kormányzat fokozatosan decentralizálta a munkanélküli-segélyrendszert. 1985-ig elbocsátás után hat hónapon keresztül a legutolsó fizetés 80%-a járt munkanélküli segélyként, ezt 70%-ra csökkentették, majd 1987-ben azzal egészítették ki, hogy maximum további egy évig a törvényes minimálbér 70%-át is meg lehetett kapni minimum 4 és fél évnyi szakmai tapasztalat esetén. Azon munkavállalók, akiknek nem volt egyéni munkanélküli biztosításuk, a központi alapból voltak finanszírozva. Ezt 1996-ban törölték el. Azt az időszakot, amelyben az állami rendszer helyett az adott szektor fizette a segélyeket, két lépésben 8-ról 26 hétre emelték. Ez azt a célt szolgálta, hogy az egyes szektorokon belüli vállalatok minél inkább ösztönözve legyenek a munkanélküliség csökkentésére. A munkanélküli segélyre való jogosultság lejárta után a munkanélküliek egyéb szociális juttatást igényelhettek. Ha az eredményeket szeretnénk vizsálni, akkor a legjobb, ha a munkanélküliek számát viszonyítjuk a valóban munkanélküliek számához. Ez utóbbi, az ILO definíciója alapján azok, akiknek nincs munkájuk, viszont aktívan keresik, és bármikor 61

munkába állhatnak. Ebből a definicióból adódóan több munkanélküli segélyre jogosult van, mint munkanélküli. Az is megfigyelhető, hogy a jogosultsági rendszer átalakításából következően, a valóban munkanélkülieknek kifizetett összes segély 1983 és 1995 között 11%kal nőtt, míg a nemzeti jövedelem ugyanebben az időszakban egy főre vetítve mintegy 56%kal. 1985-ig a nemzeti Betegbiztosító a bér 80%-át fizette ki a biztosítottnak, a betegség harmadik napjától kezdve, maximálisan egy évig (ezután rokkantsági segélyért lehetett folyamodni). Kollektív megállapodásban rögzítették azonban, hogy a betegség első napjától jogosult a munkavállaló a bérének 100%-át kitevő táppénzre, a különbözet a munkaadót terheli. 1985-től viszont úgy változtatták meg a rendszert, hogy a Betegbiztosítás csak 75, majd újabb módosítás után 70%-ot fizetett, a munkaadót terhelte a fennmaradó rész. Nettó értékben a központi Betegbiztosító így összességében gyakran nyereséggel zárt. A táppénzigénylések azonban meredeken emelkedtek, aminek egyik oka a kollektív szerződések miatt a gyakran teljes munkabér megkapása, másik pedig az ellenőrzés és monitoring hiánya. Mivel a reform előtt még a betegszabadság nagy részét továbbra is az állam finanszírozta, ezért a munkaadók nem voltak rákényszerítve, hogy privát biztosítást kössenek dolgozóikra. 1990-ben

százból

átlagosan

hét

munkanap

betegszabadság

miatt

elveszett

(összehasonlításképp ez az adat Nagy-Britanniában 2,6 nap, míg Németországban 5 nap). 1994-ben a liberalizáció első lépéseként arra kötelezték a munkaadókat, hogy a betegség első hat (részmunkaidősök esetében két) hetében fizessék a betegszabadságot (az utolsó munkabér 70%-át). Már ez nagyon jótékonyan hatott, hiszen a munkaadók rá voltak kényszerítve a komolyabb ellenőrzésre, és szigorúbb elbírálásra. 1996-ban a rendszert privatizálták. Ekkortól a munkaadóknak kellett fizetni a munkavállaló utolsó bérének 70%-át kitevő juttatást a betegség teljes első évében. A munkaadók választhattak, hogy ezt közvetlenül saját forrásokból teszik, vagy biztosítást kötnek egy privát biztosító céggel erre a kockázatra. Ez is arra ösztönözte a munkáltatókat, hogy csökkentsék a beteghiányzásokat, amit jórészt szigorúbb ellenőrzéssel, és monitoringgal tettek. Összeségében a monitoring szigorodása nagyon jó hatással volt a rendszerre. A monitoring és annak eszközrendszere, illetve az aktívabb megelőző rendszer a kollektív megállapodások része. A mérleg másik serpenyőjében viszont a cégek sokkal szigorúbb toborzási gyakorlatának kialakulása áll.1994 és 1997 között a hiányzások száma 25%-kal esett. A betegség első évének eltelte után a munkavállaló a betegbiztosítási rendszerből átkerül a rokkantsági biztosítási rendszerbe (WAO). [Touwen, 2004]; [van Ours, 2003]

62

A rokkantsági rendszer reformja azonban még a betegbiztosítás reformjánál is fájdalmasabb volt. A 80-as évekre a rokkantsági segélyben részesülő száma abnormálisan magas lett. Ez a rendkívül nagy juttatásoknak, a jogosultsági rendszer nemtörődömségének, és a kormányzati akarat hiányának köszönhető. A 80-100% közötti rokkantság megállapításával az elveszett kereset 80%-át kapták a jogosultak. A rokkantság megállapításánál figyelembe vették a jogosult iskolázottságát, munkatapasztalatát, és a munkaerőpiaci szituációt. Ez azt jelentette, hogy a rokkantság meghatározása a munkanélküliség nagyságától is fügött. Ha a rokkant a még meglévő teljesítményével nehezen találna munkát a magas munkanélküliség miatt, akkor magasabb támogatási sávba került. A rokkantak száma masszívan és drasztikusan növekedett, 1984-re a foglalkoztatottakhoz viszonyítva 13,5%-ra emelkedett. 1987-ben aztán a juttatási szintet 70%-ra csökkentették, és a kollektív megállapodásokra hagyták a kiegészítő juttatások meghatározását, illetve drasztikus szigorításba kezdtek a feltételek terén. A munkapiac helyzetéhez való kötést is mnegszüntették, majd 1993-ban a jogosultsági feltételeket tovább szigorították. Eltörölték továbbá azt az elvet miszerint 65 éves korig állandó nagyságú juttatást kapott a rászoruló, innentől kezdve a kortól, és a munkatapasztalattól tették függővé a juttatás nagyságát. 50 év alattiaknak új orvosi vizsgálatot írtak elő, aminek az lett az eredménye hogy a 35 éven alattiaknak a felét alacsonyabb rokkantsági sávba sorolták vissza, ezen esetek 37%-ában egyenesen megszüntették a rokkantsági segélyt a páciensnek. Hasonló volt az arány a többi korcsoportnál is. 1996-ra a rokkantak aránya 9,6%-ra csökkent a foglalkoztatottakhoz viszonyítva. Mivel a munkavállaló elbocsátása túl drága és körülményes volt, ezért a munkátatók a megelőző évek során gyakran a rokkantsági rendszerben helyzeték el feleslegessé vált alkalmazottaikat, illetve a dolgozóknak is kellő ösztönzést nyújtottak a magas juttatások. Akiknek alacsony fizetésű, vagy nem megfelelő munkájuk volt rengetegen menekültek a rokkantsági rendszer vagy korkedvezményes nyugdíj oltalma alá. A munkaképtelenséghez gyakran elég volt a foglalkozásból eredő stressz igazolása, a jelentkezőket szinte sohasem utasították el. A vége az a paradoxon lett, hogy a 90-es évek elejére az körülbelül 6 milliós aktív foglalkoztatotti létszámmal szemben papíron 1 millió rokkant volt a Föld egyik legegészségesebb országában. Ahogyan említettem a sokkal szigorúbb ellenőrzések, a szigorúbb odaítélés, a felülvizsgálások, és a juttatások csökkentése miatt a Lubbers kabinetek alatt a növekedést sikerült csökkenteni, majd stabilizálni. Ezeken felül a Kok kabinet a rokkantsági rendszer piaci alapokra helyezését is elhatározta, magánbiztosítóknak a rendszerbe iktatásával. A munkáltató a rendszerben vagy vállalta, hogy finanszírozza a munkavállaló rokkantságának első öt évét saját keretből vagy magánbiztosító által, vagy 63

pedig részt vesz a központi rokkantsági biztosítási rendszerben, mely úgy működik, hogy a biztosító kiszámolja a cég alkalmazottai után a rokkantsági kockázatnak megfelelő biztosítási díjat, melyet a munkavállalónak fizetnie kell. Ebben az esetben rokkantság esetén nem a munkaadó fizet, hiszen őt csak általánydíj terheli. Az első öt rokkantságban töltött év után a munkavállaló átkerül a nemzeti rokkantsági rendszerbe, ahol már az állam gondoskodik róla. Ez, a rendszer teljes reformja, rendkívül kedvező kereteket teremtett, hiszen a munkaadóknak így jól felfogott anyagi érdekük fűződik a rokkantság csökkentéséhez. A dolgozók azonban megtalálták a kiskaput. A rokkantsági nyugdíj-lehetőségek beszűkülése után tömegével igényeltek korkedvezményes nyugdíjt, mely a nyugdíjrendszert terhelte meg erősen. 19. ábra Rokkantsági nyugdíjban részesülők száma (ezer főben)

Forrás: van Ours, 2003 A kiterjedt jóléti rendszer elleni reform második irányvonala a munkaadói oldal felé irányult. 1994-ben a munkaadók közvetlenül felelősek lettek a táppénz folyósításáért a betegség első hat hetében. Ez 1996-ban az egész első évre kiterjesztették. A munkaadók lettek továbbá felelősek a betegség miatti hiányzások visszaszorításáért, és a rendszer ellenőrzéséért. Mivel a szigorúbb ellenőrzés a munkaadók érdeke lett ezáltal, így ez kulcsfontosságú intézkedésnek bizonyult. 1992 egy úgynevezett bonus/malus rendszert vezettek be. A munkáltató minden egyes rokkantságot jelentő alkalmazottja után büntetést kellett fizessen, és minden felvett rokkant után bónuszt kapott. A rendszer minden oldalról rengeteg kritikát kapott, ezért 1995-ben megszüntették. [Becker, 1999]; [Salverda, 1999] A reform harmadik része az intézményi reform volt, és a szervezeti struktúrára koncentrált.

A

holland

jóléti

állam

intézményrendszere

a

tradícionális

holland

korporativizmuson alapult. A munkanélküli-, egészség-, és rokkantsági biztosítást az Ipari Szövetségek irányították, az úgynevezett Társadalombiztosítási Tanács felügyelte. A szociális

64

partnerek domináltak az irányításnál, és az ellenőrzésnél is, mivel az ipari szövetségek, és a felügyeleti szervének, a Társadalombiztosítási Tanácsnak a tagjait a munkaadók, a munkavállalók, és a kormányzat delegálta egyenlő arányban, vagyis a szociális partnerek kétharmados többségben voltak. 1995-ben megszüntették a Társadalombiztosítási Tanácsot, és a rendszer felügyeletét az úgynevezett Társadalombiztosítási Felügyelő Bizottságra (TBFB) bízták. A TBFB lett felelős a szociális rendszer működéséért és felügyeletéért, a bizottság tagjai között három olyan semleges kormányzati szereplővel, akiknek sem a munkaadókhoz, sem a szakszervezetekhez nincsen szoros kötődésük. Ez már egy független testület volt, amiben nem vettek részt a szociális partnerek, vagyis a munkaadók, és munkavállalók képviselői, akik ezáltal elvesztették a rendszer feletti irányítást. Ez azért is nagy eredmény, mivel széles körben elterjedt az a nézet, miszerint ők felelősek a kialakult tarthatatlan helyzetért. Mivel többséget élveztek az irányításnál, és az ellenőrzésnél is, könnyen érvényesíthették érdekeiket. Mivel addig a biztosítás nagyrészt a központi költségvetés által finanszírozott volt, ezért úgymond nem a saját pénzükkel hazárdíroztak. Ezt a nézetet támasztja alá az ügyben felállított parlamenti vizsgálóbizottság jelentése is. A drasztikus adminisztratív reformmal büntette meg a kormányzat ezért a szociális partnereket. Az adminisztráció átalakításával, az érdekeltségi rendszer megváltoztatásával, illetve azzal, hogy a szociális partnereket financiálisan is érdekeltté tette a rendszer hatékony múködésében a kormányzat. A társadalombiztosítási rendszert pedig oly módon privatizálták, hogy a TB menedzsmentjét egyik napról másikra kiszerződtették társadalombiztosítási ügynökségekbe, akiknek versenyhelyzetben kell a fogyasztóik, jelen esetben a munkavállalók igényeinek megfelelniük. Mivel ezeknek a társaságoknak a tisztességes működése elengedhetetlen, ezért szigorú szabályok vonatkoznak rájuk, de az egymással való versenyzés a piac nyitottságát és az ügynökségek versenyképességét fokozza. [Mysken, Rutten, 2002]; A szociális ellátásban részesülők száma a dolgozók számához viszonyítva a 80-as évek közepétől a 90-es évek közepéig durván konstans maradt. Csak ekkortól kezdett el az arány csökkenni. Azért nem vezetett a juttatások csökkentése már eredményre, mivel a szociális partnerek kollektív megállapodásokban ellensúlyozták az elvonásokat. A 90-es évek elején többszöri adómódosításra is sor került. 90-ben a kormány megreformálta a jövedelemadó rendszerét, átalakítva a sávokat, és kiszélesítve az adóalapot. A 90-es évek folyamán az adószintet tovább csökkentették a bérmérséklés ellensúlyozása érdekében. A 90-es évek végén a Betegbiztosítást privatizálták, és a rokkantsági biztosításban is liberalizációs intézkedéseket hoztak, a hatékonyság növelése érdekében. 65

A szociális kiadások visszafogását jól tükrözi, hogy míg az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem 1980 és 1996 között 79%-kal nőtt, addig a juttatások átlagosan mindössze 8%-kal. [CPB Study Group, 1997]; [Megellai, 2003]; [McMahon, 2000]; [Muffels, Dirven, 1999] 2.4.6. Dereguláció, piaci reformok A piaci reformok igazán a 80-as években egyre kiteljesedő decentralizációval kezdődtek amikor például a szociális partnerek álal kötött kollektív megállapodások csak iránymutatóként szolgáltak, a bérmegállapodásokat regionális, szektorális, vagy sok esetben vállalati szinten kötötték meg (pl: KPN Telecom, Philips, Unilever, Shell). Az igazi deregulációra és piaci reformokra azonban a 90-es évek közepéig, a Kok kabinet színre lépéséig kellett várni. Összetett szerkezeti reformok egész sorát hajtották végre abból a célból, hogy a termékek, szolgáltatások, a tőke és a munka piacát mindinkább piaci alapon működtessék, és minél hatékonyabbá tegyék. A Wim Kok vezette kormány új életet lehelt a polder modell reformfolyamataiba, és a nagy strukturális változtatások mellett egy sor piaci reform végigviteléhez is volt ideje. A program nagyrészt három fő részből állt: állami vállalatok privatizációja (beleértve a szociális ellátórendszereket is), dereguláció, és versenyösztönzés. Először az állami postát privatizálták, és egyúttal megszüntették a monopolhelyzetét a nyomtatott termékek és levelek kézbesítésében. Liberalizálták a boltok nyitva tartási idejét 1996-ban. Ekkor az addigi fél hetes zárási időpontot kitolták este tízig. Ez jelentős munkaidőnövekedést okozott, ami sok új munkahelyet teremtett, és a belső fogyasztás növekedésére is kedvező hatással volt. 1998-ban új társasági törvényt alkottak, amely a holland szabályozást az unióshoz igazította. A hollandok tanultak az 1937-es kartellbarát versenytörvény hibájából, és egy európai mércéhez mérve is igen szigorú törvényt alkottak. A gazdaságot átszövő, versenyt gátló egyezmények felszámolása szektoronként zajlott. Minden piaci fölényre törekvést meggátoltak az új szabályozással. A SER-nek az volt az álláspontj, hogy nem állhat meg itt a kormány. Azt javasolta, hogy tovább kell csökkenteni a központi és helyi bürökráciát, illetve versenyhelyzetet kell teremteni a közszolgáltatások terén is. Meg kell szüntetni az állami vállalatok monopolhelyzetét, ami nemcsak jobb és olcsóbb

szolgáltatásokat

eredményezne,

hanem

az

állami

vállalatoknál

hatékonyságnövekedést is. Az alapvetően piaci alapokon működő területek liberalizálása mellett tehát bekiláttak a hagyományosan közszféra által működtetett, illetve monopolpiaci alapokon nyugvó területek piacosításának is. Az áramszolgáltatás, repülés, közlekedés, telekommunikáció nagy állami vállatainak ezentúl versenyhelyzetben kell megállniuk a

66

helyüket. A holland Gazdasági Minisztérium egy becslése szerint a liberalizáció több mint 2%-kal emelheti a GDP-t. A tömegközlekedés talán a legtisztább példája a verseny fokozódása által teremtett pozitív hatásoknak. A közúti, vasúti és légi közlekedés esetében a vonalak bérbe adása és a piacok liberalizálása igen kedvező hatással volt mind a szolgáltatás minőségének javítására, mind pedig a fogyasztói árak csökkenésére. Az energiaszektorban szétszabdalták a központi áramelosztót és a szállítók és a termelők versenyeztetését is bevezették. A távközlési piac megreformálása 1989-ben vette kezdetét az érték-alapú szolgáltatások piacának liberalizálásával. Ezt követte 1993-ban az adatátviteli kommunikációs szolgáltatások piacosítása, majd 1994-ben a holland nemzeti távközlési cég, a KPN részleges (30 százalékos) privatizációja. 1995-ben és 1998-ban a mobil szolgáltatások területén történtek piacnyitások illetve 1995-ben még a KPN-ből privatizáltak újabb 25 százalékot. Ezen fokozatos intézkedések hatására az iparágban 10-35 százalékkal csökkentek az árak, a foglalkoztatottság pedig 120 százalékkal nőtt. A holland gazdaság mindig is nagy hagyományokkal rendelkezett az intervencionista állami szabályozás és a különböző egyedi megállapodások terén. A holland gazdaságot így több mint 700 titkos egyezség szorította igen merev korlátok közé, melyek ármegkötésre, piacfelosztásra, versenykorlátozásra és piacra való belépési korlátra vonatkozó kikötéseket egyaránt tartalmaztak. A liberalizációval, és a szabályozási reformmal azonban átláthatóbb viszonyokat, tisztább versenyt, és hatékonyságnövekedést értek el. A legtöbb szektorspecifikus reform még jelenleg is zajlik Hollandiában, de vannak már olyan területek, ahol a piaci liberalizáció már teljes mértékben befejeződött. [Megellai, 2003]; [Haffner, Berden, 1998]; [Schenk, 2000]; [de Mooij, 2006]

67

3. A polder modell sikere, a holland gazdaság vizsgálata napjainkban 3.1. Társadalmi-gazdasági vizsgálatok 3.1.1. Gazdasági teljesítmény és növekedés A holland gazdaság az átfogó fiskális, és strukturális reformok hatására az ezredfordulóra kiemelkedő gazdasági növekedést ért el, példátlan költségvetési stabilitás mellett. A 90-es évek második felében megvalósított szerkezeti reformokkal úgymond beérett a polder-modell, a holland csoda. Ezt bizonyította, hogy a krónikus államháztartási hiánnyal küzdő ország 2000-re szufficittel zárt, a másik komoly problémakörben, a munkanélküliség területén pedig 2001-re csaknem teljes foglalkoztatást értek el, az arány 2% körül mozgott. A gazdaság növekedése a 90-es évek második felében 4% körül mozgott, ami jócskán meghaladta az európai, és OECD átlagot. A gazdaság robosztus növekedése főleg az export erőteljes növekedésének köszönhető. Fűtötte a fejlődést a nemzetközi konjuktúra is, illetve az említett reformok. Komolyan hozzájárultak még a GDP növekedés üteméhez a kormány határozott adócsökkentései is. Az átlagos adószint a 80-as évek óta folyamatosan csökkent, ami nem csak a belső kereslet élénkítésére volt jó hatással (a bruttó és nettó bérek közti különbség csökkentésével), hanem a beruházásokra is. Az ezredforduló után recesszió köszöntött be a nemzetközi gazdaságban, ami Hollandia gazdaságának nyitottsága miatt, rögtön begyűrűzött a hazai gazdaságba is. Nemcsak a befektetések csökkentek számottevően, hanem a belső fogyasztás is. Az úgynevezett technológiai lufi kipukkanása a holland gazdaságra is komoly következményekkel járt. A technológiai ipar, és különösen az információtechnológia a holland iparban is egyre meghatározóbb szerepet játszott. A jelentőségének növekedését a kormány ösztönzése is segítette. A holland állam átlagosan a GDP több 1,5%-át fordította már a 90-es években is kuatatás-fejlesztési támogatásokra. Megugrott az infláció, a munkanélküliség, és az államháztartás hiánya is. Ez utóbbi a szociális kiadások növekedése miatt. A gazdasági növekedés drasztikusan esett, és a 2000-es 4%-ról 2001-re a felére esett, majd 2002-ben egyenesen stagnált (0,07%). Ez meglátszott a költségvetés egyenlegén is, ami a növekedés esésével 2%-ra kúszott fel, illetve az infláción ami pedig rövid idő alatt 5% fölé. Ismét súlyos válság fenyegetett, ám a gazdaság és főleg az állam helyzete struktúrálisan sokkal megnyugtatóbb volt. Újra stagfláció köszöntött a

68

gazdaságra, vagyis a gazdasági növekedés megállt, miközben egyre kellemetlenebb magasságokba kúszott az infláció. A recesszió bekövetkezte azonban nem érhette váratlanul a szakembereket, hiszen a nominálértéken számolt GDP alakulásából látható, hogy az már a 90es évek konjuktúrája idején is alig nőtt, vagyis a gazdasági növekedést elsősorban egyéb tényezők, főleg az infláció befolyásolta. [Mulder, Zwart, 2006] A választók 2002-ben a kereszténydemokratákat juttaták pocícióhoz, Jan-Peter Balkenende alakíthatott kormányt, és rá várt a gazdaság újbóli növekedő pályára állítása. A Kok kabinet pénzügyminisztere, a 90-es évek gazdasági csodájának egyik letéteményese, Gerrit Zalm maradt, aki ismét könyörtelen fiskális szigorral lépett fel a gazdaság élénkítése céljából. A válságból hamar megtalálták a kiutat. A nemzetközi kereskedelem, és gazdaság élénkülésével a holland export is újra meredek növekedésbe kezdett. Ez nagy részben Zalm hatékony programjának köszönhető. 2003-ban még csak mintegy 0,7%-os volt a gazdaság növekedése, ám 2004-ben már 2%. 2005-ben kisebb megtorpanás volt tapasztalható, ám 2006-ban és várhatóan 2007-ben is közel 3%-os növekedési ütemben fejlődik a gazdaság. Ez Nyugat-Európai szinten is kiemelkedő. 20. ábra Reál GDP növekedés18 GDP növekedés (%) 6 5 4 3 2 1

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

-1

1982

0

-2

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Hozzá kell azonban tenni a GDP növekedés elemzésekor, hogy abban komoly szerepe van az úgynevezett Rotterdam (vagy másnéven Antwerpen) effektusnak. Ez a jelenség a 18

Az ezen, és a további ábrákon, a 2007-es évre vonatkozó adatok az IMF becslései.

69

rotterdami kikötő jelentőségéből fakad. Mivel harmadik országok felől a rotterdami kikötőbe érkezik az EU-ba irányuló áru jelentős része, ezért a hollandok a tranzitárut is feltüntetik statisztikáikban, vagyis saját vámbevételükként számolják el a kikötőben beszedett vámokat, holott az áruk nagy része végeredményben valamelyik másik országba fog megérkezni. Ez természetesen

jelentősen

korrigálja

a

gazdasági

adatokat,

különös

tekintettel,

a

vámbevételekre, és természetesen az export nagyságára. Annak ellenére, hogy ennek a jelenségnek köszönhetően bizonyos mértékben magasabb értékű lesz az export nagysága, az természetesen az importot is korrigálja, illetve véleményem szerint nem egyedüli meghatározója a GDP növekedésének, vagyis a trend a lényeg. [Herrigan, Kochen, Williams, 2005] A gazdasági növekedés motorja továbbra is nagyrészt az export, viszont a válságból kilábalva a belső fogyasztás, és a beruházások is dinamikusan növekedtek. A gazdasági növekedés mellé, ahogyan említettem, szigorú fiskális politika társult, ami a társadalomra is terhet rótt. A 2006-os választások után, 2007-től kezdve ezen a téren is enyhülés várható (nem mellékesen azért, mivel Gerrit Zalm pártja többé nem tagja a koalíciónak, így Zalm sem tarthatta meg posztját). Jól tükrözi az ezredforduló óta eltelt időszak gazdasági megtorpanását, majd újbóli talpra állását a folyó fizetési mérleg, és annak a GDP-re gyakorolt hatása (lásd a 3.1.4. Külgazdaság című fejezetben). [den Butter, 2006] 21. ábra Vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó GDP Vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP (USD) 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 70

A vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP túllépte a 35.000 dolláros értéket, ami szintén kifejezi, hogy Hollandia a világ egyik leggazdagabb, legjólétibb országa. 2003-tól kezdve ebben a kategóriában is dinamikusabb növekedés figyelhető meg, a dinamizmus várhatóan 2007-ben is fennmarad. Mindazonáltal azt is meg kell jegyezni, hogy a vizsgált, 1982-2006 közötti időszakban a holland egy főre eső GNI, és vásárlóerőparitáson mért GDP is mintegy megháromszorozódott. Míg 1982-ben mindkettő körülbelül 12.000 dollárt tett ki, addig napjainkra értékük meghaladta a 35.000 dollárt, amivel többel csak néhány ország büszkélkedhet. Ez a fejlődés, ez a rendkívüli növekedés annak ellenére viszonylag konstans növekedési ütemet diktált, hogy a gazdaság egésze ciklusonként hol recesszóban szenvedett, hol a konjuktúrát meglovagolva szárnyalt. A súlyos gazdasági, és belső strukturális problémák ellenére, a reformok, és a polder modell sikerének igazi gyümölcse az a jólét, melyet jól példáz ez a két mutató. 22. ábra Vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP néhány fejlett országban Vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP a fejlett országokban (USD, 2005) 80000 70000 60000 50000 40000 30000 20000 10000

United States

United Kingdom

Taiwan

Switzerland

Spain

Sweden

Slovenia

Singapore

Portugal

Norway

Netherlands

Luxembourg

Korea

Japan

Italy

Ireland

Iceland

Germany

France

Finland

Denmark

Canada

Belgium

Austria

Australia

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 Ha az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem változását vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy az harmonikus fejlődést, növekedést mutat 1982 óta, viszont a diagramon is látható,

71

hogy 2003 után értéke valamelyest erősebben emelkedett, ami szintén összefüggésbe hozható, az export erősödéséből származó pótlólagos valutabevételekkel, és a kibontakozó konjuktúrával. 2007-ben értéke várhatóan eléri a 35.000 dollárt. 23. ábra Egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem Egy főre eső GNI (USD) 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A 2003-ban indult gazdasági, és főként export fellendülés egy másik magyarázata, illetve oka, az új olajárrobbanás, vagyik a nyersolaj árának ugrásszerű növekedése. Igaz Hollandia nem tartozik a legnagyobb kitermelők közé, ám az olaj árának emelkedése, illetve az, hogy az árrobbanás hatására a földgáz ára is ugrásszerűen nőtt, óriási extra bevételekhez juttatta a holland gazdaságot, ami tövább növelte a gazdaság egészének lendületét. Ez természetesen nem elhanyagolandó faktor a gazdaság vizsgálatánál, ugyanakkor a gazdasági helyzet javulása szempontjából jóval jelentősebb a külső nemzetközi környezet konjuktúrája, illetve a strukturális reformok beérése, vagyis a gazdaság önerőből való talpra állása. A holland gazdasági fejletséget nemzetközi összhasonlításban is érdemes vizsgálni. A 22. ábrán vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP alapján, míg a 24. ábrán egy főre jutó bruttó nemzeti termék (GNI) alapján látható nemzetközi összehasonlítás. Általában ezzel a két mutatóval mérik egy adott ország jóléti színvonalát. Jól megfigyelhető, hogy Hollandia mindkét mutató alapján az élvonalban található, a világ tíz legfejlettebb országa között. Utóbbi mutató tekintetében Európában mindössze Luxembourg, Norvégia, és Svájc előzi meg. 72

24. ábra Egy főre eső GNI néhány fejlett országban Egy főre eső GNI néhány fejlett országban (USD, 2004) 60000 50000 40000 30000 20000 10000

United States

United Kingdom

Switzerland

Sweden

Spain

Portugal

Norway

Netherlands

Luxembourg

Korea

Japan

Italy

Ireland

Iceland

Hungary

Germany

France

Finland

Denmark

Canada

Belgium

Austria

Australia

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 Még érdekesebb az egy főre eső GDP területi megoszlása. A regionális különbségeket, és a holland gazdaság területi elhelyezkedését is jól illusztrálja az ábra. Jól megfigyelhető, hogy a legmagasabb az életszínvonal Amszterdam környékén, Utrecht környékén, és az északi területeken, Groningen környékén. Amszterdam környéke az ipar legfontosabb területe, itt koncentrálódik a holland ipari termelés majdnem fele. Ezzel szemben Utrecht a holland állam, és a holland gazdaság szolgáltatási központja, itt található több nagyvállalat székhelye, illetve itt összpontosul a nagy szolgáltatóvállalatok tevékenysége is. Jelentős oktatási-, kereskedelmi központ. Ebben a szerepében fontos, hogy környékén jelentős egyetemek, ezáltal K+F bázis található, illetve ide lehet sorolni a Schiphol repülőteret is, ami mára külön várossá, szolgáltatóipari központtá vállt. A harmadik leggazdagabb térség az északi Frízföldön található Groningen és környéke. Ő gazdagságának két oka van. Egyrészt, hogy Hollandia szárazföldi területén egyedül itt folyik jelentős ásványkincs-kitermelés. Groningen környékén ugyanis földgázkészletek találhatók, amire komoly vegyipar települt. Másrészt viszont a város Hollandia egyik egyetemi központja, tehát fejlődést ebben a körben is egyre komolyabban kibontakoztatja, és a térség fejlődése sikertörténetnek számít Hollandiában.

73

25. ábra Az egy főre eső GDP területi megoszlása (Hollandia=100)

Forrás: CBS, 2005 Az is megfigyelhető az ábráról, hogy a relatíve legszegényebb régiók jórészt a peremterületek, illetve az északi frízföldi területek. Ezeken a térségekben nem annyira jelentős az ipari-, és a szolgáltatóipari aktivitás, itt a mezőgazdaság dominál. Az is meghatározza a térség relatív fejletlenségét, hogy nincs a körzetben igazi nagyváros, és viszonylagosan távol esik az ipari, és szolgáltatóközpontoktól. A kormány jelentős támogatási programokban segíti ezen térségek fejlődését. Ezt tükrüzi például az IJsselmeer lecsapolása, és az azon keresztül megépített autópálya is. Érdekes ugyanakkor azt is megfigyelni, hogy a Holland gazdaság, és ipar központja, Rotterdam, és térsége nem mutat az átlagosnál nagyobb jólétet. Ez jórészt annak köszönhető, hogy a lakosság majd 10%-át kitevő bevándorló réteg nagyrészt a nagyvárosokban, különösen Rotterdamban koncentrálódik. Mivel ez a réteg jórészt alacsonyan iskolázott, ezért nagy részük az ipari termelésben helyezkedik el, illetve különösen nagy közöttük a munkanélküliség aránya. Ez a faktor a rotterdam körnéyki életszínvonal átlagát jelentősen korrigálja. [Touwen, 2006]

74

3.1.2. Az államháztartás helyzete

A polder modell egyik legfontosabb célkitűzése a központi költségvetés egyensúlyának visszaállítása volt. Az államházatrtás hiánya a 80-as évek elejére 10% közelébe kúszott, ami már csődközeli helyzetet jelentett. A holland gazdasági csoda egyik legfontosabb összetevője éppen az államháztartás egyensúlyának visszaállítása. Ahogyan fentebb már jellemeztem az erre irányuló reformokat, míg a Lubbers kabinetek jobbára a kiadások csökkentésével faragták le a hiányt, addig Kok kormányai a szerkezeti reformokkal értek el áttörést, és rendkívüli sikert azzal, hogy az ezredfordulóra a költségvetés pozitívummal zárt. Igaz ezen, a GDP 2%-ára rúgó, költségvetési többleten nagyot lendített az UMTS normarendszer értékesítése, mely a GDP 0,7%-át tette ki. Ezt leszámítva is komoly költségvetési többletről van azonban szó, mely, mint már említettem a Gerrit Zalm pénzügyminiszter által következetesen végigvitt fiskális szigornak, és strukturális reformoknak köszönhető. Azonban, ahogyan az előző fejezetben részletesen jellemeztem, az ezredforduló utáni gazdasági visszaesés, és nemzetközi dekonjuktúra az államháztartásra is hatással volt. Mivel rövid idő alatt megugrott a munkanélküliség, csökkent a belső fogyasztás, és a beruházások, ezért a költségvetés egyenlege is ismét mínuszba került, 2001-ben még csak mintegy 0,3%-os hiány mutatkozott, azonban 2002-ben és 2003-ban már jelentősen elszaladt a hiány, előbb 2%, majd több mint 3%-os mínusz mutatkozott. Ez már komoly problémát jelentett. A hiány fő oka volt még, hogy a recesszióból való kilábalás érdekében a kormány lazított a fiskális szigoron, ami a gazdasági növekedésben meg is hozta az eredményét 2003ra, viszont a költségvetés egyensúlya megbomlott miatta. Igaz, a 3%-os hiány a 80-90-es éveket jellemző átlagosan 5%-os hiányhoz képest nem drasztikus, viszont az mindenképp, hogy mindössze 3 év alatt romlott 5%-nyit a költségvetés helyzete. Ez az Európai Uniótól is negatív visszhangokat kapott. Hollandia ugyanis tagja az euróövezetnek, részt vett a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásában, 2002-től pedig a hivatalos nemzeti fizetőeszköz az euró. A sors fintora, hogy a híres maastrichti konvergencia-kritériumok leghangosabb szószólói a hollandok voltak, a kritériumok drákói szigorúsága nekik köszönhető, most pedig mégis Hollandia az elsők között kapott megrovást a magas államháztartási hiány miatt. Mivel a kilencvenes évek végére az államháztartási hiány, és az infláció is rendkívül jól alakult, így Hollandia besétálhatott a monetári unióba. Tette ezt annak ellenére, hogy az államadósság nagysága 70% fölötti volt, viszont mivel csökkenő tendenciát mutatott, ezért ezt nem vették

75

figylembe. A holland monetáris szuveneritás már úgy is rég elveszett, hiszen a gulden a 80-as évek közepe óta a német márkához kötött, a monetáris politika pedig a Bundesbankhoz. 26. ábra Az államháztartás egyenlegének alakulása (a GDP százalékában) Az központi költségvetés egyenlege (a GDP százalékában) 3 2 1

07

06

20

05

20

04

20

03

20

02

20

01

20

00

20

99

20

98

19

97

19

96

19

95

19

94

19

93

19

92

19

19

90 91 19

89

19

88

19

87

19

86

19

85

19

84

19

83

19

19

-1

19

82

0

-2 -3 -4 -5 -6 -7

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 2003-ban tehát átlépte a hiány a 3%-os küszöböt, aminek következtében automatikusan túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett az országgal szemben az EU. Az eljárás rengeteg bírálatot kapott, a holland pénzügyminisztérium pedig felvázolta konvergenciaprogramját, melyben 2009-re már szufficitesre tervezték a költségvetést. A pénzügyminiszterek tanácsa el is fogadta a programot, az eljárást végül 2006-ban megszüntették. Ez részben az eljárással kapcsolatos heves politikai vitáknak, és az azok ereményeként létrejött enyhítésnek köszönhető, részben pedig annak, hogy a költségvetési hiány 2004-re már 2% alá süllyedt, 2005-re pedig már csak mindössze 0,3%-ot tett ki. Zalm pénzügyminiszter a róla elnevezett norma szerint a konvergenciaprogram készítésénél a lehető legrosszabb körülményekkel számolt, nem számítva arra, hogy a nemzetközi gazdasági környezet már 2003-ban élénkülést mutat, aminek következtében a holland gazdasági fejlődés is meredek növekedésnek indul. A gazdaság dinamikus növekedésének köszönhetően a hiány leszorítása már 2005-re sikerült, sőt 2006-ban ismét, mintegy 3 milliárd eurós, szufficittel zárt a költségvetés. Ezt a terveknek megfelelően 2007-re is tartani szeretnék, habár az új kormány enyhébb fiskális szigora valószínűleg valamennyit ront majd az egyenlegen. [Touwen, 2004, 2006]

76

Már tettem említést az államadósságról is. Az adósság mértéke a 90-es évek elején még óriási volt, megközelítette a GDP 93%-át. Ez komoly problémákat vetett fel, amire megoldást kellett találni. A strukturális reformok, a szociális ellátórendszerek reformja, és az államháztartás helyzetének konszolidációja révén megindult a tetemes adósság lassú csökkenése. Mint említettem, Hollandia a nagy államadósság ellenére részt vehetett a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozásában, mivel a 90-es évek második felében folyamatos csökkenést mutatott

a

mértéke.

Az

ezredfordulóra

már

csak

épp

hogy

meghaladta

a

konvergenciakritériumokban meghatározott 60%-ot, 2001-re pedig el is érte. Azóta értéke viszonylagosan stabilan 60% körül mozog. 2001 után volt benne egy kis növekedés, de alig kúszott 62%-ra, 2005-ben máris elindult a csökkenése, 2006-ban körülbelül a GDP 54%-át tette ki a holland államadósság. 27. ábra Az államadósság mértéke (a GDP százalékában) Államadósság (a GDP százalékában) 100

90

80

70

60

50

20 05

20 04

20 03

20 02

20 01

20 00

19 99

19 98

19 97

19 96

19 95

19 94

19 93

19 92

19 91

19 90

40

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Az infláció szintén a gazdaság helyzetének megfelelően viselkedett. Értéke igazából soha nem jelentett komoly problémát, ami nagyrészt az anti-inflációs politikának, és a gulden márkához kötésének köszönhető. A 80-as éveke elején, a válság időszakában 6% felett volt értéke, viszont az említett valutareformmal, és a fiskális szigorral tulajdonképpen alig kúszott 3% fölé azóta. 1987-re egyenesen deflációba lendült át, ám hamar visszatért a pályájára.

77

Az ezredforduló gazdasági megtorpanása idején azonban az államháztartási hiányhoz hasonlóan, az addig stabilnak gondolt infláció meredek emelkedést produkált, egészen 5% fölé szökött. Ennek oka az egyszeri adóemelések. Természetesen az infláció emelkedése szintén problémát okozott, mivel maastrichti kritériumról van szó. A bevezetett fiskális szigornak köszönhetően azonban ez is hamar csökkenésnek indult. 2002-ben már csak 4%, 2003-ban pedig már csak 2,2% volt az értéke. 2004-re pedig egyenesen másfél százalékig süllyedt. Azóta is körülbelül 1,5-2% közötti értéken mozog. Ahogyan említettem, a új kormány szigorenyhítő politikája esetén esetleg valamennyivel feljebb kúszhat 2007-ben, ám a szakemberek nem várnak 2%-nál nagyobb inflációt. 28. ábra Az infláció alakulása Infláció 7 6 5 4 3 2 1

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

-1

1982

0

-2

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Az államadósság csökkenéséhez hasonlóan a hosszú távú kamatláb is lassan de biztosan csökkent mára 3% körüli szintre. Míg értéke a 80-as éveke elején, és a 90-es éveke elején, tehát elsősorban a recesszió idején, 10 és 8,5 százalékig kúszott fel, addig gyakorlatilag a 90es évek eleje óta folyamatosan csökken. 2000-ben, a dekonjuktúra hatására igaz, hogy felkúszott egy rövid ideig 6% közelébe, ám azóta folyamatosan csökken az értéke. Ebben a stabilizálódásban természetesen a legfontosabb a valuta stabilitásának megőrzése volt.

78

29. ábra Hosszú távú kamatláb (%) hosszú távú kamatláb 12 10 8 6 4 2

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A gulden árfolyamának a német márkához kötésével ugyanis kedvező monetáris körülmények adódtak. A kamatláb mozgása természetesen leképezi a gazdasági folyamatokat is, hiszen recesszív időszakban feljebb kúszott, konjukturális időszakban pedig lejjebb csúszott az értéke, de 20 év átlagában megfigyelhető, hogy folyamatosan csökkenő értékeket vesz fel, ami a gazdaság általános állapotát is jellemzi, vagyis, hogy a gazdaság állapota egészében nézve sokkal egészségesebb ma, mint volt egy -, illetve két évtizeddel ezelőtt. 3.1.3. Munkaerőpiac Mivel a munkaerőpiac helyzetét, az azon belüli részfolyamatokat a polder modell tárgyalásánál kellő részletességgel tárgyaltam, ebben a fejezetben csak az ezredforduló óta eltelt idő változásaira, és a munkaerőpiac jelenlegi helyzetére koncentrálok. A polder modell reformfolyamatai eredményeképpen a munkanélküliség az ezredfordulóra drasztikusan

lecsökkent.

Az

állami

bérmérséklési

politika,

állami

támogatások

munkahelyteremtésre, a közmunkaprogramok, rész-, és flexibilis állások ösztönzése mind ahhoz járult hozzá, hogy a Hollandia, és a munkaerőpiaca amolyan bezzeg ország lett a 2000es évekre. 2001-re a munkanélküliség 2%-ra csökkent, ami nagyon közel áll a tulajdonképpeni teljes foglalkoztatáshoz. Ez a polder modell, és a holland gazdaságpolitika kormányokon átívelő következetes véghezvitelének elvitatathatatlan sikere.

79

30. ábra Munkanélküliségi ráta Munkanélküliség 12

10

8

6

4

2

19 85 19 86 19 87 19 88 19 89 19 90 19 91 19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04 20 05 20 06 20 07

83 84 19

19

19

82

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 Az ezredforduló után jelentkezett recesszió hatására 2001-től kezdve a munkanélküliségi ráta ismét növekedni kezdett. 2005-re 6% fölé kúszott, ám a kormány hatékony közbelépése, és a gazdaság újbóli növekedési pályára állása csökkenő tendenciát indított el. A 2005-ös csúcs után fokozatosan szelídül az állástalanok száma, 2007 elején mintegy 5% az arányuk (mintegy 380 ezer fő). A polder modell sikerének egyik fő letéteményese, a bérmérséklési politika bár sokat enyhült a 90-es évek óta, még ma is jellemző a holland gazdaságra. A Társadalmi érdekegyeztető mechanizmus által a szakszervezetek, és a munkaadói szervezetek a kollektív bérmegállapodásokban szabják meg a bérek növekedésének ütemét, amit még mindig viszonylagos szigorúság jellemez. Igaz, a gazdasági visszaesésből való kilábalás is ennek köszönhető. Épp ez a bérmérséklési politika emeli ki igazán a polder modell sikerét, hiszen a bérek emelkedését mesterségesen korlátozták, így a mai jólétet gyakorlatilag folyamatosan, negyedszázad alatt építették fel, anélkül, hogy a gazdasági visszaesések komolyabb megrázkódtatást okoztak volna.

80

31. ábra A munkanélküliség alakulása régiónként

Forrás: CBS, 2007 A 31. ábrán látható, hogy 2006-ban az ország minden régiójában jelentősen csökkent az állástalanok száma. A munkanélküliség által leginkább súlytott régió az ország északi részén fekvő Flevoland, Drenthe, Groningen, és Friesland tartományok, továbbá Dél-Holland tartomány. Ha vissztekintünk a 25. ábrára, láthatjuk, hogy ezekben a régiókban az egy főre eső GDP szintén alacsony (az országos átlaghoz viszonyítva). A kettő nyilvánvalóan összefüggésben áll egymással. Ezek a térségek jórészt a mezőgazdasági termelés színterei, illetve, ahogyan említettem, távol esnek az ipari-szolgáltató központoktól, ezzel magyarázható a munkanélküliség magasabb aránya. Kivételt Groningen képez. A 32. ábrán pedig megfigyelhető, hogy a munkanélküliség országos növekedése, leginkább a nagyvárosokban (Amszterdam, Rotterdam, Hága, Utrecht) tapasztalható növekedésnek köszönhető. Ez nem meglepő, hiszen jobbára ezekben található jelentős számú bevándorló réteg, akik körében különösen magas a munkanélküliség aránya, aminek az oka részben az alacsony iskolázottságuk, részben pedig az hogy sokan közülük még mindig nyelvi nehézségekkel küzködik. 2006 folyamán az állástalanok száma itt is bizonyos mértékű csökkenést mutat, az országos átlagnak megfelelően.

81

32. ábra A munkanélküliség megoszlása

Forrás: CBS, 2007 A 33. ábrán jól látható, hogy az ezredfordulóra a bérek növekedési üteme eléggé megugrott, és 5% körül tetézett, ami a munkanélküliség felfutását okozta. A bérek növekedésének mérséklése újra csökkenő pályára állt, a szociális partnerek felismerték a bérnövekedés elszaladásának veszélyeit, és 2005-re a növekedést átlagosan 1% alá szorították. A csökkenő munkanélküliség, és a jobb gazdasági kilátásoknak köszönhetően 2006-ban már ismét 2% fölé kúszott a bérnövekedés átlagos üteme. A bérnövekedés a kereskedelmi szférában volt a legnagyobb az utóbbi évben átlagosan mintegy 2%, míg a közszférában minössze 0,5%-kal nőttek a keresetek. 33. ábra A bérnövekedés üteme

Forrás: CBS, 2007 A részmunkaidős állások száma, ha nem is olyan mértékben, mint a kilencvenes években, de folyamatos növekedést mutat. 2006-ra részarányuk 35% fölé csúszott a teljes munkaképes lakosság arányán belül. A részmunkaidős állások számának lassú növekedésével a teljes munkaidős állások száma értelemszerűen lassú csökkenést mutat. (34. ábra)

82

A holland foglalkoztatási csoda mogött tehát ez áll, egyes szakértők szerint ez nem túl egészséges, és csak elfedi a munkaerőpiac valódi, szerkezeti, problémáit. Ebben természetesen van is igazság, hiszen látható, hogy a teljes munkaidős állások aránya ennek megfelelően csökkenést mutat. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy a részmunkaidős állások a nők és a fiatalok körében élveznek igazán nagy népszerűséget, vagyis azon, munkaerőpiaci szempontból érzékeny, csoportoknál, ahol egyrészt különösen fontos a munkaerőpiacra való be-, illetve visszalépés, másrészt pedig esetlegesen kiegészítő keresetet jelent (tanuló fiatalok mellékállása, szülési szabadságon lévő anya otthonából végezhető mellékállása) a részmunkaidős állás. 34. ábra A teljes-, és részmunkaidős állások arányának változása (%) 75 70 65 60 55 50 45 40 35 30 25 20 2000

2001

2002

2003

2004

2005

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A holland nők között mintegy 65%-os a részmunka aránya, ami nemzetközi összehasonlításban egészen kiemelkedő, vagyis azoknál a csoportoknál, ahol különösen fontos, és nehéz be-, illetve visszalépni a munkaerőpiacra, amihez kitűnő megoldást kínál a részmunkaidős foglalkoztatás. Részmunkaidős állásnak a 30 órásnál kisebb állásokat számítja a holland Statisztikai Hivatal, a CBS, az OECD metologikájában a 35 órásnál kisebb állások számítanak rész-munkaidősnek. Ha a holland módszerrel számítjuk, akkor a teljes munkaerő mintegy 45%-a dolgozik részmunkaidős foglalkoztatásban, a nők között pedig 75%-os az arány. Európai összevetésben a hollandok után másodikak a Norvégok mintegy 28%-kal (!) a teljes aktív népességet tekintve (nőknél szintén a norvégok 42%-kal), illetve hasonló aránnyal Nagy-Britannia,

Svédország,

Németország. 83

Az

adatok

magukért

beszélnek,

a

munkanélküliség csökkenése egyértelműen a részmunkaidős állások kiugróan magas számának köszönhető, amiknek a lassú növekedése előreláthatólag az elkövetkező időkben is folytatódik. (35. ábra) 35. ábra Részmunkaidős állások aránya a teljes aktív népesség, illetve a nők körében

Forrás: CBS, 2007 A részmunkaidős állások mellett a polder modell foglalkoztatáspolitikai reformjának, és sikerének a másik fő letéteményese a flexibilis állások terjedése volt. A rugalmas foglalkoztatási lehetőséget biztosító munkahelyek száma a részmunkaidős munkahelyek növekedéséhez hasonlóan a kilencvenes évekbelinél kisebb mértékben, de lassan növekszik. Ez a foglalkoztatási forma továbbra is kiegészítő lehetőséget kínál az állástalanoknak, és a gazdasági növekedésben is fontos szerepet játszik. Segítségével a szezonális munkaerőhiány jelentősen csökkenthető, a munkaerőköltségekkel együtt. A flexibilis foglalkozatásban dolgozók nagy része mintegy két éven belül állandó álláslehetőséget kap. A flexibilis foglalkoztatás törvényi háttere az évek során átláthatóbb, világosabb lett. Az 36. ábrán látható, hogy a flexibilis állások száma az ezredfordulón volt a csúcson, majd csökkenés következett be. A csökkenésnek a gazdasági visszaesésen kívül az is az oka, hogy a kormány előírta, hogy flexibilis foglalkoztatásban, két év után ugyanazon a munkahelyen a munkáltató köteles állandó szerződést kínálni a foglalkoztatottnak. Ez visszatartotta a munkadókat a flexibilis foglalkoztatás további növelésétől. A gazdasági élénkülésnek köszönhetően azonban 2004-től kezdve újra növekvőben van ez a foglalkoztatási forma is. 84

36. ábra Flexibilis állások számának alakulása típusonként

Forrás: CBS, 2007 Összeségében el lehet mondani, hogy a gazdasági visszaesés hatására megtorpant a munkaerőpiac fejlődése, ám 2004 óta ez a szegmens is magára talált, és azóta stabil javulást mutat. A munkanélküliségi ráta csökkenést, a foglalkoztatás növekedést mutat. A kormány a kilencvenes évekhez hasonlóan a foglalkoztatás adminisztratív hátterének segítésével ösztönözte a munkanélküliség csökkentését. A bérek tekintetében folytatódott a szigorú bérmérséklési politika, mind az állami, mind a privát szférában, ami meg is hozta az eredményt. 37. ábra A gazdasági növekedés, és az álláslehetőségek növekedése (%)

Forrás: CBS, 2007 3.1.4. Külgazdaság A WTO adatai szerint 2006-ban Hollandia a világ 6. legnagyobb exportőre, és 8. legnagyobb importőre volt. Az export értéke 285 milliárd euró volt, míg az importé kb. 250 milliárd euró. A világ összes exportjából mintegy 3,8%-kal részesedik Holandia. Az export 85

GDP-hez viszonyított aránya mintegy 60%, vagyis minden megtermelt értékegység közel kétharmada kivitelre kerül. Ez egyike a legmagasabb értékeknek a világon (és jobb mint az USA-nak, Németországnak, vagy Japánnak). Ezek az adatok úgy gondolom magukért beszélnek, ha Hollandia külgazdaságáról van szó. A világ egyik legnyitottab gazdasága, óriási kivitellel rendelkezik, amihez óriási behozatal is társul, hiszen gazdasága nagy arányban külföldi alapanyagokat dolgoz fel. Az alábbi ábráról leolvasható az az igazán figyelemreméltó adat, miszerint a megtermelt bruttó hazai termék mintegy 65%-a származik a külkereskedelemből. 38. ábra A külkereskedelem részesedése a GDP-ből A kereskedelem részesedése a GDP-ből 70 65 60 55 50 45

04 05 20

20

02 03 20

20

00 01 20

20

98 99 19

19

96 97 19

19

94 95 19

19

92 93 19

19

90 91 19

19

88 89 19

19

86 87 19

19

84 85 19

19

19

19

82 83

40

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Ez az érték évtizedek óta mindig nagyrészt 50% felett maradt, ám jól látható, hogy a 90-es évektől kezdve, a világgazdaság egyre nagyobb nyitottságával, illetve az Európai Unió bővítéseivel, azaz a kereskedelmi korlátok eltűnésével, és a kereskedelem szabadabbá válásával egyre növekszik. Az áruexportot, és importot ábrázoló diagramok szintén megerősítik azt, hogy a külkereskedelem a gazdaság húzóágazata, hiszen azon is látszik, hogy a kivitel értéke 2003-ig nagyrészt stagnált, majd emelkedésnek indult. Az import is hasonlóképpen. Ezekben természetesen óriási szerepe van a már említett Rotterdam effektusnak, vagyis mind az export, mind az import értékét bizonyos mértékben korrigálja a kikötő tranzitforgalma. A trendek azonban ennek ellenére jól megfigyelhetők az ábrákon, és hűen tükrözik a gazdaság állapotának alakulását. [WTO, 2006] 86

39. ábra Áruexport, és áruimport (milliárd USD) Áruexport, és áruimport (milliárd USD)

350 300 250 200 150 100 50

1982 1983 1984 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

0

Áruexport

Áruimport

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A külkereskedelem az ország életében mindig meghatározó volt, a világ tradícionálisan egyik leghíresebb kereskedő nemzete a holland. Ha vetünk egy pillantást a szolgáltatások nélkül számolt külkereskedelmi mérleg alakulására, rögtön nyilvánvalóvá válik a gazdaság utóbbi évekbeli rendkívüli fejlődése, és az, hogy abban mekkora szerepe van a külkereskedelemnek. Az egész gazdaság általános állapota jól letükroződik a mérleg adatain. Jól látható az ezredfordulós recesszió idején, a mérleg mindössze 3 milliárd dolláros pozitívumot mutatott, míg 2005-ben ez már 38 milliárd dollár. Ahogyan a gazdaság újra fellendült, úgy nőtt ugrásszerűen a külkereskedelmi többlet is, mintegy 5 év alatt majdnem megtízszereződve. Ez, amellett, hogy jól mutatja, hogy az export a gazdasági növekedés motorja, soha nem látott rekord is. Értéke majdnem kétszerese a 90-es évek fellendülésekor tapasztalt csúcsnak. A gazdasági teljesítmény javulásával egyre kevesebb importra van szükség adott egységnyi exportnövekedéshez. És ez csak a kezdet. A CPB tanulmány szerint 2010-re a mérleg többlete elérheti a 60 milliárd dollárt. Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy a mérleg többletének felfutásában komoly szerepe van az olaj-, és földgázárak utóbbi időben tapasztalt növekedésének. Ahogyan a 90-es évek elején, amikor a legutóbbi 87

nemzetközi dekonjukturális időszak hatására a holland export, és ezáltal a gazdaság is recesszióba süllyedt, úgy az ezredforduló környékén bekövetkező világgazdasági visszaesés is komolyan súlytotta a holland exportot. 40. ábra Külkereskedelmi mérleg (milliárd USD, szolgáltatások nélkül) Külkereskedelmi mérleg (milliárd USD) 40 35 30 25 20 15 10 5

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Ezt a folyó fizetési mérleg alakulását ábrázoló diagram is hűen tükrözi. A folyó fizetési mérleg abszolutértékben három éven belül harmadára esett. A 2000-es mélypont után pedig három éven át stagnált. A 2003-ban meginduló fellendülés azonban az addig stagnáló export dinamikus növekedésével kezdődött. Az áruexport növekedését mutató diagramon is látható, hogy az export nagysága a 90-es évek közepe óta nagyrészt stagnált, ám 2003-tól erőteljes növekedés tapasztalható, ami, ahogyan említettem, a gazdasági növekedés motorjává vált. Az export abszolutértékben 2002 és 2005 között majdnem megduplázódott, 1982 óta, 20 év alatt pedig meghatszorozódott. 2005-ben átlépte a 300 milliárd dolláros határt, növekedési üteme 2006-ban sem lassult. Azóta is az export masszív növekedése a gazdaság motorja, és rendkívüli pozitívumot termel a fizetési mérlegben. Ezáltal soha nem látott mértékű valutabevételekhez jut az ország, ami persze a gazdaság egészére kedvező hatással van. Árnyalja a képet azonban, ha a folyó fizetési mérleget a GDP arányában vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a fentebb jellemzett dinamikus, és nagy mértékű növekedés tapasztalható, ám a 80-as években, és a 90-es évek közepén (vagyis a prosperáló időszakokban) hasonló 88

nagyságú volt a folyó fizetési mérleg GDP aránya. Ez arra enged következtetni, hogy bár abszolútértékben óriási emelkedés tapasztalható a folyó fizetési mérlegben, GDP arányosan ez korántsem kiugró. Ebből arra következtetnék, hogy egyrészt az import jelentősége kisebb, másrészt pedig a holland gazdaság mint egész egy évtized alatt nagy mértékben nőtt (számszerűsítve 1995-2005 között durván 30%-kal). A folyó fizetési mérleg egyenlege 2007ben várhatóan 8% körüli lesz, 2006-ban 7%-on zárt. [Földvari, 2006] 41. ábra Folyó fizetési mérleg a GDP százalékában folyó fizetési mérleg a GDP százalékában 12

10

8

6

4

2

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 A külkereskedelem összetételében mind az export, mind az import tekintetében a feldolgozóipari termékek vezetnek. A gépek-, és elektronikai termékek forgalma mintegy negyedét adja a teljes forgalomnak. Ezt a kivitelnél a vegyipar, és a mezőgazdaság cikkei követik, az importnál pedig az élelmiszeripari termékek, és a feldolgozott termékek. Jelentős még az energia, és a fémipari termékek forgalma. A legjelentősebb kereskedelmi partner az export tekintetében az Európai Unió, és az Egyesült Államok. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a 25 tagú EU-ba a holland kivitel mintegy 75%-a áramlik, míg a második legjelentősebb partner, az USA felé „csak” 5%. Import tekintetében hasonlóan elsöprő aránya van az EU-nak (50%), amit az USA és Kína követ (8%). Jelentős partner még Oroszország (export 1,5%, import 3,7%), Törökország (export 1,2%), Svájc (export 1,6%), és Japán (import 2,6%). Az adatokból az is kiderül, hogy mind az USA-val szemben, mind pedig Oroszországgal, és Japánnal szemben a behozatal meghaladja a kivitelt, amit az EU-felé irányuló export ellensúlyoz. Az Európai Unión belül a legfontosabb partnerek Németország,

89

Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia. Az Európai keleti bővítése egyébként is jó hatást gyakorolt holland külkereskedelem alakulására, amit a meredeken növekvő adatok bizonyítanak 2004 óta. Európai keleti részéről Lengyelország a legfontosabb partner, őt Csehország, majd Magyarország követi. Ki kell még emelni az Ázsiai térség jelentőségét is. Hongkong, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, Malajzia, és Indonézia együttesen mintegy 8%-át teszik ki a holland külkereskedelmi forgalomnak. [OECD, 2006]; [WTO, 2006] Jól tükrözi még a gazdaság helyzetét a külföldi működőtőke (FDI19) be-, illetve kiáramlása. Hollandia a működőtőke-befektetések terén a világban a 6.-7. helyet foglalja el. E téren a holland nagyvállalatok (Shell, Unilever, Philips, AKZO-Nobel, DSM, ABN-Amro, ING, Aegon) a meghatározóak. A vegyipar, a gépipar, és az élelmiszeripar adja a befektetések több mint felét, a pénzügyi szektor körülbelül negyedét. A külföldre irányuló befektetések elsődleges célállomása Németország, Franciaország, és Nagy-Britannia, de a 90-es évektől kezdve Kelet-Közép-Európában is nagy befektetéseket eszközöltek, és egyre aktívabbak itt. Mind a be-, mind a kiáramlása a tőkének a 90-es években jórészt konstans volt, egy-egy kiemelkedőbb évet leszámítva. Nagy ugrás tapasztalaható azonban mind az FDI beáramlás mind pedig a kiáramlás tekintetében 1998-99-től, amikor is mindkettőnek többszörösére emelkedett az értéke. Ebben fontos szerepet játszott a technológiai ipar gyors felfutása is. Másrészt jelentős ebből az aspektusból a Gazdasági és Monetáris Unió létrehozása, és az abban való részvétel. Azzal egyrész monetáris stabilitás köszöntött be, másrészt a közös európai valuta jelentős vonzóerőt jelentett a befektetések, és a tőkekihelyezések terén is. Az is megfigyelhető, hogy a 90-es évek második felében mind a világgazdaság, mind pedig a holland gazdaság jól teljesített, ennek köszönhetően jelentős növekedés tapasztalható a tőkebeáramlásban, és kiáramlásban. Ugyanakkor az is mutatja Hollandia modern, fejlett gazdaságának erejét, hogy a 90-es évek végéig még nagyjából ugyanakkora volt a tőke be-, és kiáramlás, viszont a 90-es évek végétől kezdve már inkább a tőke kiáramlása jellemző, az valamivel nagyobb évről évre. Mind a be-, mind pedig a kiáramlásban a 2000-es év volt a legmeggyőzőbb, utána a dekonjuktúrának köszönhetően valamivel visszaestek a befektetések, viszont mutatja a gazdaság talpra állását, hogy 2005-ben a holland külföldi befektetések már új csúcsot döntöttek, és értékük, 120 milliárd dollár, majdnem triplája volt a beáramló tőkének, és a 2000-es csúcsnál is jóval magasabb. Ez az EU keleti bővítésének, a tőke szabad áramlása útjában álló akadályok fokozatos lebontásának, és a világgazdaság újbóli erősödésének is köszönhető.

19

FDI: Foreign Direct Investment

90

42. ábra FDI be-, és kiáramlás (milliárdUSD) FDI be-, és kiáramlás (milliárd USD) 140 120 100 80 60 40 20 0 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 FDI beáramlás

FDI kiáramlás

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006

91

4. ’Rések a gáton’; a holland gazdaság, és társadalom jelenlegi problémái Mint bevezetőmben említettem, mi magyarok bizony nem tudunk túl sokat Hollandiáról. Az utóbbi években nem az ország sikerei, hanem inkább a főbb problémái jutottak el a magyar sajtóba. Problémából pedig van elég Hollandiában is. Milyen problémái lehetnek egy, a világ 10 legfejlettebb országa közé tartozó országnak? - kérdezhetnénk mi magyarok. Egy olyan országnak, melynek gazdasági helyzete az utóbbi 25 évben soha ilyen egészséges nem volt, a jövedelmek ma is átlagon felüli nagysága folyamatosan emelkedik, a munkanélküliség pedig szintén nem jelent komoly gondot. Nos, egyrészt a polder modell sikerének árnyoldalait is észre kell vennünk a gazdaság vizsgálatánál, másrészt pedig a társadalmi feszültségekről is ejteni kell néhány szót. A polder modell megítélésének leginkább vitatott része a foglalkoztatáspolitikai reform. A holland aktív lakosság aránya folyamatosan az egyik legalacsonyabb az Európai Unión belül. A munkanélküliség csökkentéséhez ugyanis olyan módszereket is igénybe vettek, mint a korai nyugdíjazás intézménye, állami támogatásból finanszírozott munkahely-teremtési programok, ezek eredményeként az 55 és 64 év közötti férfiak munkapiaci részvétele különösen alacsony. A munkanélküliség csökkentését jelentős részben a részmunkaidős állások kiugró növelése fedezte. Az új munkahelyek több mint fele részmunkaidős, ami a munkaórák számát tekintve nem okozott jelentősebb növekedést. Ebből adódóan Hollandiában a világon a legkisebb az egy főre jutó évi átlagos munkaidő. Egyes szakértők már a kilencvenes években azzal riogattak, hogy ez gyakorlatilag csak elfedi a munkaerőpiac valódi, strukturális problémáit. A rendszer azóta azonban továbbra is működik. Mindenképp helytálló, hogy a részmunkaidős állások elfedik a munkanélküliség valódi arányát (hiszen a teljes munkaidejű állások száma alig emelkedett az utóbbi húsz évben), és ez komoly strukturális gondokat takarhat. Emellett azonban a részmunkaidős állásokat semmiképpen sem szabad negatívként értékelni, mert soha nem látott mértékben nyitotta meg a munkaerőpiacot, és főleg azon rétegeknek, akik különösen érzékenynek számítanak, vagyis a fiatalok, és a nők csoportjai előtt. A vállalati szféra felől is pozítív visszajelzések dominálnak, hiszen a részmunkaidős és flexibilis foglalkoztatással ki tudják szűrni a szezonális ingadozásokat, illetve az átmeneti munkaerőhiányokat, valamint nem kell kisebb munkákra teljes munkaidőben foglalkoztatniuk valakit. Számukra tehát költségkímélő ez a módszer, az érem másik oldala viszont, hogy, bár nagyon pozitív hatással van a részmunkaidős foglalkoztatás a fiatalok munkábaállására, meg kell jegyezni, hogy épp emiatt, egy pályakezdőnek, vagy egy nőnek gyakran kicsi az esélye 92

igazi, teljes munkaidős állásra, ami az egyedülállóak életét nehezíti meg. A gazdaság tehát hosszú távon is problémákkal küzd teljes munkaidejű beosztások létrehozását illetően. Ennek eredményeként a potenciális holland munkaerő viszonylag nagy része továbbra is kihasználatlanul marad. Egy másik adat - ami ront a foglalkoztatáspolitika teljesítményén - azt mutatja, hogy a végzett munka mennyisége végig csökkent az 1980-as évek folyamán – habár, mint tudjuk, egyre több munkahely keletkezett évről-évre Hollandiában ebben az időszakban – és csak 1993-ban érte el azt a szintet, amit 1970-ben produkált. Ez pedig nem jelenthet mást, mint a munkáknak a jelentős mértékű feldarabolását, aprózását, ennek megfelelően az eddig egy zsebbe jutó jövedelmek szétosztását. Az éremnek azonban itt is megvan a másik oldala, hiszen egyrészt a holland munkaerő teljesítménye kiemelkedően magas az EU-tagországok körében, másrészt pedig a holland jóléti rendszer hatékonyságához jelentősen hozzájárul, hogy a jövedelmek több ember között osztódnak szét, ez által csökkentve a különböző emberek életszínvonalbeli különbsége közötti eltérést. A hollandok szerint ez a rendszer az alapja a kétkeresős családmodellnek, ami biztonságosabbá teszi a holland családok életét. A munkaerőpiac helyzete tehát továbbra sem stabil, a foglalkoztatáspolitikai csoda ennek ellenére megérdemli az elismerést, de ezen a téren még van tennivaló. [Megellai, 2003] A gazdaság összeségében ma sokkal kevesebb aggodalomra ad okot, mint húsz, tíz, vagy akár öt évvel ezelőtt. A gazdasági növekedés stabilan 3% körüli, ami Nyugat-Európában igen elismerésre méltó, az infláció alacsony, az államháztartási hiány pedig csökkenő pályán van, holott néhány éve még komolyan elszaladt. Ahogyan fentebb említettem, a fiskális reformok nagyrészt Zalm pénzügyminiszterhez köthetők. Zalm pártja a legutóbbi választáson nem jutott be a törvényhozásba, így ő is távozott pozíciójáról. Az utóbbi évek remek makroadatainak köszönhetően a kormány a megszorítások enyhítését tűzte ki célul. Ez, figyelmeztetnek a szakértők, a hiány, és a szociális kiadások újabb megugrását vonhatja maga után. A megszorítások enyhítésére már csak azért is sor kerülhet, mivel a legutolsó választáson egyik nagy párt sem tudott többséget felmutatni, ezért, az ország történelmében nem ritka, nagykoalíciót alkottak, az eddigi miniszterelnök, Jan-Peter Balkenende vezetésével. A munkáspárt, kormánytagságával, és Wouter Bos pártvezér pénzügyminiszterségével, pedig minden bizonnyal végig is viszi a megszorítások valamilyen szintű enyhítését. A holland társadalmi problémák már jóval komolyabbak, és fenyegetőbbek. Hollandia egyike azon európai országoknak, ahol először jelentkezett nyíltan a muszlimelenesség. Órási meglepetésnek számított, amikor 2002-ben megnyerte a rotterdami helyhatósági választást a szélsőjobboldali, muszlimellenes párt. Nem sokkal a győzelem után pedig a párt vezéralakját Pim Fortuynt a nyílt utcán meggyilkolták, ami rendkívüli indulatokat gerjesztett. Ezt csak 93

fokozta a nyíltan muszlimellenes filmrendező Theo van Gogh 2004-es meggyilkolása, melyet egy iszlám fanatikus követett el. Ezután már végképp elszabadultak az indulatok, az eset heves vitákat váltott ki Hollandiában és szerte Európában egyaránt, mind a – főleg – muszlim bevándorlók helyzetéről, integrálásukról, mind pedig a bevándorlás megszigorításáról. A fellángolt idegenellenesség még ma sem hagyott alább, és mélységesen megosztja a társadamat. Egyik oldalon a mintegy egymillió muszlim, és a lakosság kb. 10%-át kitevő bevándorlók és a hagyományos holland toleranciát, és liberalizmust hangoztató toleránsok állnak, a másikon pedig a szélsőséges nézeteket osztók, és a bevándorlás szigorítását hangsúlyozók. Mivel a főleg muszlim bevándorlók között jelentősen magasabb a munkanélküliség, és a bűnözés, ezért ez a kérdés még nagyon sokáig fejfájást fog okozni az országban. Sőt az országban lepleztek már le (egyesek szerint az al-Kaida által működtetett) fundamentalista muszlim kiképzőtábort is. Hollandia békés országból a terrorizmus elleni harc frontjában találta magát. Rita Verdonk a tavaly leköszönt kormány bevándorlási minisztere jelentősen megszigorította a bevándorlást, 2006-ban még Ayaan Hirsi-Alit, az iszlám neves bírálóját, a VVD parlamenti képviselőnőjét is száműzte az országból, ami már sok holland választópolgárnak is sok volt.

Közvetve a kormánykoalíció szétesését és

kisebbségi kormányzás bevezetésének szükségességét okozta mindez. A muszlim-, és bevándorlásellenesség még mindig igen népszerű Hollandiában, és nagy valószínűséggel még hosszú ideig az is marad. A kormánykoalíció elleni tiltakozásnak fogható fel az Európai Unió Alkotmányáról tartott 2005-ös népszavazás kudarca is. Az ország első népszavazásán a többség nemet mondott a dokumentumra, ami, alapító tagállamként, az egész Unió hitelességén csorbát ejtett, és azóta is elhúzódó politikai válságot okozott. Nem csak a kormány politikájának elutasítása volt természetesen az oka a „nee” győzelmének, hanem Hollandia Unión belül betöltött különleges szerepe. Az ország hosszú évek óta az egyik legnagyobb nettó befizetőnek számít az EU közös kasszájába, az egy főre eső befizetés alapján pedig a legnagyobbnak. Ez a szigorú hazai megszorító intézkedések mellett egyre több állampolgárban természetesen ellenérzéseket váltott ki. Az Unió régóta halogatott reformjának minden bizonnyal része lesz a közös agrárpolitika (CAP) átfogó reformja is, mely az egyetlen forrás ahonnan az ország nagyobb jövedelmeket kap vissza a befizetései fejében a közösségtől. A CAP, és az Unió reformja tehát nagy valószínűséggel egy újabb rendkívül érzékeny pont lesz mind Hollandia bel-, mind külpolitikájában. Az Unió Hollandiához való viszonyáról, és az ország túlzott anyagi szerepvállalásáról nyilatkoztak tehát a választók negatívan.

94

Összegzés Ahogyan bevezetőmben már említettem, nem véletlenül választottam dolgozatom témájának a polder modell, és a holland gazdasági csoda elemzését. Ma hazánkban ugyanis jelentős aktualitása van reformokról, és sikeres példákról értekezni. Úgy gondolom, hogy a holland nép olyan példával szolgál nemcsak nekünk, hanem az egész világnak, mely figyelemre méltó, és még inkább tanulságos. A wassenaari egyezmény és a szociális partnerek megállapodása, példátlan társadalmi felelősségről tett tanubizonyságot. Hollandia a társadalmi érdekegyeztetés, a konzultáció egyik iskolapéldája, bebizonyították, hogy a gazdasági válságból való kilábalásnak is ez az elsőszámú feltétele. Mivel a nagy érdekvédelmi csoportok a reformok mellé áltak, a lakosság is így tett, ez pedig példátlan támogatást adott az igen kemény megszorításoknak. Társadalmi összefogás alakult ki az ország fellendülése érdekében, a polgárok pedig megértették, hogy egyszerűen nem folytatható tovább az a pazarló rendszer, ami nekik példátlan jómódot, és gondtalanságot adott. Sikerült belátniuk, hogy a rendszer az összeomlás szélére került, és a teljes csőd elkerülése érdekében le kell mondaniuk a legnagyobb kiváltságaikról, és fájdalmas megszorításoknak néznek elébe. A holland társadalom példátlan felelősen és nyugodtan viselkedett, gyakorlatilag alig alakultak ki komolyabb tiltakozások, még a legszigorúbb intézkedések bevezetése esetén sem. Ez annak a felelős magatartásnak köszönhető, amely a lakosságon kívül az érdekegyeztető szervezeteket, és a politikusokat is jellemzte. Belátták, hogy a rendszer fenntarthatatlanná vált, illetve, hogy fel kell, hogy adják az addig élvezett jómódot. Nem magukért, hanem a jövő nemzedékéért. Ez a társadalmi felelősség úgy gondolom példa minden ország, és minden politikus számára. Tanulságos lehet az is továbbá, hogy a polder modell, vagyis a holland gazdaság tartósan egyensúlyi állapotának elérése nem egy-kettő, és nem is öt év alatt sikerült. A reformok nagy része körülbelül 20 évig tartott, de még ma is folyamatban van néhány, vagyis a munka még ma sem ért véget, majdnem 25 év elteltével. Mindenképp fontosnak tartom ezt megjegyezni, hiszen úgy gondolom, hogy egy gazdasági reformcsomag, egy átfogó és konzekvens gazdaságpolitika véghezvitele nem néhány év alatt lehetséges, amire jó példa a polder modell is. Nem lehet kormányzati ciklusokhoz kötni, hiszen ha négyévente egészen más irányt vesz a gazdaságpolitika, az hiteltelenséghez, a bizalom elvesztéséhez vezet, és a gazdasági reformok, a gazdaság telejesítménye látja kárát. A hollandok úgy vélem ebben is utat mutattak, a 80-as évek elején meghirdetett gazdaságpolitikai célokhoz éveken, és kormányokon át tartották

95

magukat, pártszínezetre való tekintet nélkül. Ez egy olyan konzekvens, és határozott irányt adott, melyben a fájdalmas reformok, és a szigorú megszorítások ellenére is megmaradt a nemzetközi bizalom a holland gazdaságirányításban, illetve kiteljesedhettek, kiteljesíthették az évekkel, esetleg kormányokkal korábban elkezdett reformmunkát. A hollandok persze a konszenzuskészségük mellett az innovációkészségükről is híresek. Az a foglalkoztatáspolitikai reform mely összeségében majdnem tíz év alatt ment végbe, teljes mértékben erről árulkodik. A flexibilis, és főleg a részmunkaidős állások terjesztése olyan sikeres volt, hogy a fentebb említett negatív vonásai ellenére, mindenképp példaértékűnek tartom. Ez a modell lehetőséget biztosít a munkaerőpiac által a perifériára szorított rétegeknek is, és a vállalati szféra számára is innovatív, és hatékony megoldásnak bizonyult. A holland rész-, és flexibilis munkaerő nagy aránya, és ezek sikere szerintem híven mutatja, hogy ez a foglalkoztatási mód bizony egy igen hatékony alternatíva a munkanélküliség csökentésére, és a társadalmi újraelosztás hatékonyabb kivitelezésére. A polder modell sikere igazán a gazdasági növekedésen, a munkanélküliség csökkenésén, és az államháztartás egyensúlyának visszanyerésén mérhető le. Az 1981-83-as válság leküzdése óta az ország gazdasága szinte töretlenül fejlődött, egy olyan időszakban, amikor Európa többi része súlyos gazdasági problémákkal küzdött. A munkanélküliség példátlanul alacsony szintre csökent, az állam pénzügyi egyensúlyát pedig sikerült helyreállítani. A konszenzusra építő társadalmi rendszer persze egyedi, és megismételhetetlenül holland sajátosság, viszont az a képesség, ahogyan a társadalmi csoportok képesek voltak összefogni, példaértékű. A holland gazdaságirányítás képes volt a keynesi, elavult gazdaságpolitkát egy újabb monetáris szemléletűre lecserélni, és egyáltalán felismerni a váltás szükségességét, amely ismételten társadalmi felelősségről árulkodik. Véleményem szerint, a polder modell egy kiváló példa arra, hopgy mi szükségeltetik a gazdaság átfogó reformjához, tartósan növekedési pályára állításához. Bemutatja, hogy hogyan küzdhetők le egy gazdaság financiális, és strukturális problémái konzekvens, felelős gazdaságpolitikával, és bebizonyítja a társadalmi konszenzus szükségességét is. Nem szabad elfelejteni, hogy a polder modell, mint átfogó gazdaságfejlesztési reformprogram nem feltétlenül reprodukálható. Egyes elemei példaértékűek, ugyanakkor sikerükben nagy szerepe volt egyéb külső, és belső kedvező tényezőknek is. Példaértékű a modell mögött kialakult társadalmi konszenzus, a felelős politikai magatartás, konzekvens gazdaságpolitika, melyek elengedhetelenek egy átfogó gazdaságfejlesztési reform véghezviteléhez. Úgy vélem, hogy a modell egyes elemei sok tekintetben forradalminak számítanak, és sikerük az egyéb befolyásoló tényezők figyelembe vétele nélkül is tanulságos. Természetesen a polder modell 96

megvalósítása során is felléptek jelentős problémák, a gazdasági teljesítmény ciklusosan ingadozott, ugyanakkor véleményem szerint a trend megfigyelése a fontos. Az, ahonnan elindult az ország, és az, ahova érkezett. Negyedszázaddal ezelőtt a gazdasági csőd fenyegette az országot, nem mellékesen megelőző évek felelőtlen és hibás gazdaságpolitikája miatt, és ez óriási társadalmi feszültségeket is gerjesztett. Ebből a gazdasági és társadalmi válsághelyzetből céltudatos, és határozott gazdaságpolitikai reformok sorozatával Hollandia képes volt mára a világ egyik legjólétibb államává válni, a gazdaság állapota Nyugat-Európai szinten kiemelkedően egészséges. Mindezt a társadalom nagy részének támogatásával, melyet jól példáz, hogy a szigorú megszorítások ellenére mind Ruud Lubberst, mind pedig az ő addigi segítőjét, Wim Kokot is többször újraválasztották a szavazók. A polder modell főbb reformfolyamatai nagyrészt befejeződtek, de a reformok nem álltak meg, a nagy ellátórendszerek átalakítása folyamatosan napirenden van, annak ellenére, hogy manapság már a megérett az idő a megszorítások enyhítésére. Úgy gondolom tehát, hogy a polder modell reformfolyamatainak egyes elemei, továbbá a modell megvalósításának körülményei szintén példát szolgáltathatnak a hasonló helyzetben levő országok számára, így természetesen Magyarország számára is.

97

Irodalomjegyzék: Abbring, J. [1997]: Essays in Labour Economics. University of Amsterdam, Tinbergen Institute Research Series, no. 172. Amszterdam Atkinson, A. B., J. Micklewright [1991]: Unemployment Compensation and Labor Market Transitions: A Critical Review. Journal of Economic Literature 29: 1679–1727. Auer, P. [1999]: Europe’s Employment Revival: Four Small European Countries Compared. CEPR Comparative Review, ILO, Genf. Becker, U. [2001]: Miracle by consensus? Consensualism and Dominance in Dutch Employment Development. Economic and Industrial Democracy 22: 453-483. Becker, Uwe [1999]: The dutch miracle, employment growth in a retrenched but still generous welfare system. University of Amsterdam, Amszterdam Bovenberg, Lans [1997]: Dutch employment growth: an analysis. CPB, Hága. Broersma, L., J. Koeman, C. Teulings [1999]: Labour Supply, the Natural Rate and the Welfare State in the Netherlands. Working paper, ASEA, Hága. Calmfors, L. [1985]: Work Sharing, Employment and Wages. European Economic Review 27: 293–309. CBS. Statistisch Zakboek. Különböző évek. Cox, R.H. [2000]: Liberalising trends in welfare reform: inside the Dutch miracle. Policy & Politics 28: 19-32. CPB Study Group [1997]: Towards sustainable public finances. CPB, Hága. de Mooij, Ruud [2006]: Reinventing the welfare state. CPB, Hága. de Ruijter, P.A., R.E. Batten [2001]: Fifty years of industrial policy in the Netherlands. University of Amsterdam, Amszterdam. den Butter, F.A.C. [2006]: The industrial organisation of economic policy preparation in the Netherlands. Vrije Universiteit Amsterdam, Amszterdam den Butter, F.A.C., R.H.J. Mosch [2001]: The dutch miracle: institutions, networks and trust. Vrije Universiteit Amsterdam, Amszterdam. Diedricks, H.A. [1995]: Nyugat-európai gazdaság-, és társadalomtörténet. Osiris, Budapest. Draper, Nick [1999]: Export performance. CPB, Hága. Dur, A. J. [1996]: Explaining Unemployment Trends in the Netherlands. Erasmus University Rotterdam, Rotterdam.

98

Elmeskov, J., J. P. Martin, S. Scarpetta [1998]: Key Lessons for Labour Market Reforms: Evidence from OECD Countries’ Experiences. ‘Unemployment in Europe’ konferencia, Mannheim, 1998. Engbersen, G. K., K. Schuyt, J. Timmer [1990]: Cultures of Unemployment, University of Leiden, Leiden. Euwals, R., M. Hogerbrugge [2004]: Explaining the growth in part-time employment. CPB, Hága. Földvari, Peter [2006]: The Economic Impact of the European Integration on the Netherlands. Utrecht University, Utrecht. Ford, Charles [1994]: Hollandia. Corvina, Budapest. Gelauff, G.M.M., J.J. Graafland [1994]: Modelling Welfare State Reform. Amsterdam University Press, Amszterdam. Gorter, C., J. Poot [1999]: The impact of labour market deregulation: Lessons from the kiwi and polder models. Timbergen Institut, Amszterdam. György Károlyné [1999]: Hollandia mezőgazdasága. OMgK, Budapest. Haffner, R.C.G., K.G. Berden [1998]: Reforming public enterprises: The Netherlands. OECD, Párizs. Hartog, Joop [1999]: So, What’s So Special about the Dutch Model? ILO, Genf. Hartog, Joop, E. Leuven, C. Teulings. [1997]: Wages and the Bargaining Regime in a Corporatist Setting. University of Amsterdam, Amszterdam. Hartog, Joop, H. Oosterbeek, C. Teulings [1993]: Age, Wage and Education in the Netherlands. Cambridge University Press. Cambridge. Hartog, Joop, N. Vriend [1989]: Post-war international labour mobility: The Netherlands. University of Amsterdam, Amszterdam. Hendricks, C. [2005]: Stability through change: towards indirect centralisation and coordination. University of Amsterdam, Amszterdam. Herrigan, M., A. Kochen, T William [2005]: Analysis of Asymmetries in intra-community trade statistics with particular regard to the impact of the Rotterdam and Antwerp effects. UKtradeinfo, Southend Huizinga, Frederik [2001]: Employment in the 1990’s. CPB, Hága. Hulsink, W., H. Schenk [1998]: Privatisation and deregulation in the Netherlands. Kaposi Zoltán [2001]: A XX. Század gazdaságtörténete. Budapest. Kiss Éva [1999]: A Holland ipar fejlődése a XX. század végén. Ipari szemle, 1999. 4. 11-14.

99

Kock, Udo [2001]: Institutions, incentives and social policy in the ‘Dutch model’ Vrije Universiteit Amsterdam, Amszterdam. Kossmann-Putto, J.A., E.H. Kossmann [1998]: Németalföld. Stichting Ons Erfdeel, Rekkem. McMahon, Fred [2000]: Road to growth; Chapter 3: The dutch miracle. AIMS, Halifax. Megellai Orsolya [2003]: A holland modell. BKÁE Társadalomelméleti Kollégium, Budapest. Muffels, R., H.J. Dirven [1999]: Marketisation of social security in the Netherlands. TISSER, Tilburg. Mulder, M., G. Zwart [2006]: Government involvement in liberalised gas markets. CPB, Hága. Muysken, J., T. Rutten [2002]: Disability int he Netherlands: Another dutch disease? Maastricht University, Maastricht. OECD [1994]: Assessing structural reform, OECD, Paris. OECD [2006]: Kingdom of the Netherlands—Netherlands: Selected Issues. OECD, Párizs. OECD Economic Survey of The Netherlands [1998]: The dutch model, reform of the social security system, entrepreneurship. OECD, Párizs. Plantenga, J., R. Dur [1998]: Working-Time Reduction in the Netherlands: Past Developments and Future Prospects. Utrecht University, Utrecht. Probáld Ferenc [2000]: Európa regionális földrajza. ELTE, Budapest. Puhani, P.A. [2003]: What Happened to Wage and Non- Employment Structures During the ‘Dutch Employment Miracle’? University of St. Gallen, St. Gallen. Roodenburg, H., R. Euwals, H. ter Rele [2003]: Immigration and the dutch economy. CPB, Hága. Salverda, Wiemer [1997]: Dutch Policies to Increase Low-Skilled Employment. University of Groningen, Groningen. Salverda, Wiemer [1999]: Is there more to the dutch miracle than a lot of part-time jobs? University of Groningen, Groningen. Schenk, Hans [2000]: Is Polder-type governance good for you? ERIM, University of Rotterdam, Rotterdam. Schettkat, R. M., J. Reijnders [1998]. The Disease That Became a Model. The Economics behind the Employment Trends in the Netherlands. Economic Policy Institute, Washington, DC. Seils, Eric [2004]: Financial Policy of the Netherlands 1977-2002. Max Planck Institut, Köln. Slomp, H. [2002]: The Netherlands in the 1990s: Towards 'Flexible Corporatism' in the Polder Model. Berghahn Books, Oxford. 100

Stigter, A. I. [1997]: Dutch Experiences in Reforming Social Insurance and Implementing Active Labour Market Policy in 1987–1995. Vrije Universteit, Amszterdam. Stockman, A.C.J. [1999]: Wage moderation in the European Union. DNB, Amszterdam. Touwen, L.J. [2004]: Welfare state and market economy in the Netherlands, 1945-2000. Leiden University, Leiden. Touwen, L.J. [2006]: Learning, Innovation and negotiated trust: policy renewal in a coordinated economy. Leiden University, Leiden. Van den Wijngaert [1994]: Trade Unions and Collective Bargaining in The Netherlands, Tinbergen Institute. Amszterdam. Van Empel, F. [1997]: The Dutch Model: the power of consultation in the Netherlands. Stichting van de Arbeid, Hága. van Ewijk, C., T. Reininga [1999]: Budgetary rules and stabilization. CPB, Hága. van Opstal, R., H. Roodenburg, R. Welters [1998]: Low skilled jobs through job creation and wage subsidies. CPB, Hága. van Ours, Jan C. [2003]: Has the dutch miracle come to an end? Tilburg University, Tilburg. Veenhoven, R., A. Hagenaars [1989]: Did the crisis really hurt? University of Rotterdam, Rotterdam. Vijlbrief J.A. [1992]: Unemployment Insurance and the Dutch labour market. Tinbergen Institute, Amszterdam. Visser J. [1997]: Two cheers for corporatism, one for the market. Industrial relations, unions and labour markets in The Netherlands. British Journal of Industrial Relations. Visser, J., A. Hemerijck [1997]: A Dutch Miracle: Job Growth, Welfare Reform and Corporatism in the Netherlands. Amsterdam University Press, Amszterdam. Zeiler Júlia [2000]: Hollandia. Útmutató kiadó, Budapest.

Webes források: CBS [2007]: http://www.cbs.nl/en-GB/default.htm CIA Worls Factbook [2006]: https://www.cia.gov/cia/publications/factbook/geos/nl.html CPB [2007]: http://www.cpb.nl/eng/ De Nederlandsche Bank (Holland Nemzeti Bank) [2007]: http://www.dnb.nl/dnb/home

101

Eurostat [2007]: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/portal/page?_pageid=1090,30070682,1090_33076576&_da d=portal&_schema=PORTAL Holland Közlekedési-, és Vízgazdálkodási Minisztérium [2007]: http://www.verkeerenwaterstaat.nl Holland Külügyminisztérium [2007]: http://www.minbuza.nl/ Holland Mezőgazdasági-, Természeti-, és Ételminőségi Minisztérium [2007]: http://www.minlnv.nl Holland Pénzügyminisztérium [2007]: http://www.minfin.nl Holland Szociális és Munkaügyi Minisztérium [2007]: http://www.employment.gov.nl/ Holland trade [2007]: http://www.hollandtrade.com/vko/showbouwsteen.asp?bstnum=1425 ILO [2007]: http://www.ilo.org/global/lang--en/index.htm IMF [2007]: World Economic Outlook Database http://www.imf.org/external/pubs/ft/weo/2007/01/data/index.aspx OECD [2006]: Country Statistical Profiles, http://stats.oecd.org/wbos/ U.S. Bureau of Labour Statistics [2007]: http://www.bls.gov/ Wikipedia [2007]: http://en.wikipedia.org/wiki/Netherlands WTO [2007]: http://stat.wto.org/CountryProfile/WSDBCountryPFView.aspx?Country=NL http://www.nationmaster.com/country/nl-netherlands/lab-labor http://www.holland.com/global/ http://www.government.nl/index.jsp http://www.nationsonline.org/oneworld/netherlands.htm

102

Ábrajegyzék: 1. ábra Hollandia ........................................................................................................................ 6 2. ábra Hollandia közigazgatási térképe................................................................................... 17 3. ábra Az ipari termelés alakulása (2000=100%) ................................................................... 26 4. ábra A munkanélküliek számának alakulása (ezer főben) ................................................... 28 5. ábra A külkereskedelmi mérleg alakulása (USD) ................................................................ 32 6. ábra Szakszervezeti tagság (az összes dolgozó százalékában)............................................. 35 7. ábra Átlag órabérek az egy munkaórára eső GDP egység tekintetében (GDP deflátor), nemzetközi összehasonlítás (1979=1000)................................................................................ 39 8. ábra A minimálbér alakulása (az átlagbér arányában) ......................................................... 40 9. ábra A kollektív megállapodásokban rögzített bérek változása a köz-, és a magánszférában reálértéken (1979=100) ............................................................................................................ 42 10. ábra Átlagos bérnövekedés................................................................................................. 43 11. ábra A munkanélküliség alakulása EU-s összehasonlításban (a gazdaságilag aktívak százalékában) ........................................................................................................................... 44 12. ábra Munkabérre kivetett adók (az összes munkaköltség százalékában)........................... 45 13. ábra Reálbérek alakulása átlagosan (1970=100)................................................................ 46 14. ábra Holland foglalkoztatottság a teljes 20-64 év közötti népesség százalékában ............ 48 15. ábra A munkalehetőségek számának növekedése munkatípusok szerint (1979=100)....... 49 16. ábra A központi költségvetés bevételei és kiadásai kormányok szerint és nemzetközi összehasonlításban ................................................................................................................... 55 17. ábra Állami kiadások EU-s összehasonlításban (a GDP százalékában) ............................ 56 18. ábra A német márka és a holland gulden árfolyama .......................................................... 59 19. ábra Rokkantsági nyugdíjban részesülők száma (ezer főben)............................................ 64 20. ábra Reál GDP növekedés.................................................................................................. 69 21. ábra Vásárlóerőparitáson mért egy főre jutó GDP ............................................................. 70 22. ábra Vásárlóerőparitáson mért egy főre eső GDP néhány fejlett országban...................... 71 23. ábra Egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem...................................................................... 72 24. ábra Egy főre eső GNI néhány fejlett országban................................................................ 73 25. ábra Az egy főre eső GDP területi megoszlása (Hollandia=100) ...................................... 74 26. ábra Az államháztartás egyenlegének alakulása (a GDP százalékában)........................... 76 27. ábra Az államadósság mértéke (a GDP százalékában) ...................................................... 77 28. ábra Az infláció alakulása .................................................................................................. 78

103

29. ábra Hosszú távú kamatláb (%).......................................................................................... 79 30. ábra Munkanélküliségi ráta ................................................................................................ 80 31. ábra A munkanélküliség alakulása régiónként................................................................... 81 32. ábra A munkanélküliség megoszlása ................................................................................. 82 33. ábra A bérnövekedés üteme ............................................................................................... 82 34. ábra A teljes-, és részmunkaidős állások arányának változása (%) ................................... 83 35. ábra Részmunkaidős állások aránya a teljes aktív népesség, illetve a nők körében .......... 84 36. ábra Flexibilis állások számának alakulása típusonként .................................................... 85 37. ábra A gazdasági növekedés, és az álláslehetőségek növekedése (%)............................... 85 38. ábra A külkereskedelem részesedése a GDP-ből ............................................................... 86 39. ábra Áruexport, és áruimport (milliárd USD) .................................................................... 87 40. ábra Külkereskedelmi mérleg (milliárd USD, szolgáltatások nélkül)................................ 88 41. ábra Folyó fizetési mérleg a GDP százalékában ................................................................ 89 42. ábra FDI be-, és kiáramlás (milliárdUSD) ......................................................................... 91 43. ábra Hozzáadott érték a mezőgazdaságban (az összes hozzáadott érték százalékában) .. 110 44. ábra K+F kiadások a GDP százalékában.......................................................................... 112 45. ábra Hozzáadott érték az iparban (az összes hozzáadott érték százalékában) ................. 114 46. ábra A szolgáltatások kereskedelmi mérlege (milliárd USD) .......................................... 117 47. ábra Szolgáltatásexport (milliárd USD) ........................................................................... 117 48. ábra Beruházások (a GDP százalékában)......................................................................... 118 49. ábra Nominál GDP ........................................................................................................... 118 50. ábra Folyó fizetési mérleg (milliárd USD)....................................................................... 119 51. ábra Költségvetési hiány néhány országban..................................................................... 119 52. ábra A központi költségvetés helyzete ............................................................................. 120 53. ábra Kőolajtermelés.......................................................................................................... 120 54. ábra A holland export alakulása ....................................................................................... 121 55. ábra A holland import alakulása....................................................................................... 121

104

Melléklet I. - A legfőbb politikai pártok a legutóbbi (2006. november 22-i) parlamenti választások szerint: Párt Kereszténydemokrata Tömörülés CDA (Christen-Democratisch Appèl) Munkapárt PvdA (Partij van de Arbeid) Szocialista Párt SP (Socialistische Partij) Szabaddemokrata Néppárt VVD (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie) Szabadságpárt PVV (Partij voor de Vrijheid) Baloldali Zöldek GL (GroenLinks) Keresztény Unió CU (ChristenUnie) Demokraták 66 D66 (Democraten 66) Állatvédők Pártja PvdD (Partij voor de Dieren) Protestáns Párt SGP (Staatkundig Gereformeerde Partij)

Listavezető Jan Peter Balkenende

Helyek száma

Szavazat (%)

41

26,5%

Wouter Bos

33

21,2%

Jan Marijnissen

25

16,6%

Mark Rutte

22

14,6%

Geert Wilders

9

5,9%

Femke Halsema

7

4,6%

André Rouvoet

6

4,0%

Alexander Pechtold

3

2,0%

Marianne Thieme

2

1,8%

Bas van der Vlies

2

1,6%

Más

1,0%

Total

150

105

100,0%

A 2006. november 22-i választások végeredménye

Kereszténydemokrata Tömörülés Munkapárt Szocialista Párt

CDA 41

PVV 9

Szabaddemokrata Néppárt Szabadságpárt

VVD 22

Baloldali Zöldek Keresztény Unió

SP 25

PvdA 33

Demokraták 66 Állatvédők Pártja Protestáns Párt

106

Melléklet II. – Hollandia NUTS szerinti régiói NUTS 1

NUTS 2

Groningen

Észak-Hollandia

Friesland

Drenthe

Overijssel

Kelet-Hollandia Gelderland Flevoland Utrecht

NUTS 3 Kelet Groningen Delfzijl en omgeving Overig Groningen Észak Friesland Dél-Nyugat Friesland Dél-Kelet Friesland Észak Drenthe Dél-Kelet Drenthe Dél-Nyugat Drenthe Észak Overijssel Dél-NyugatOverijssel Twente Veluwe Achterhoek Arnhem & Nijmegen Dél-Nyugat Gelderland Flevoland

Utrecht Kop van North Holland Alkmaar en omgeving IJmond Észak-Holland Agglomeratie Haarlem Zaanstreek Greater Amsterdam Het Gooi en Vechtstreek Nyugat-Hollandia Leiden és Bollenstreek Hága Delft and Westland Dél-Holland Dél-Kelet Holland Rijnmond (Rotterdam region) Déli Dél-Holland Zeeuws-Vlaanderen Zeeland Overig Zeeland Nyugat Noord-Brabant Közép Noord-Barabant Noord Brabant Észak-Kelet Noord-Brabant Southern Netherlands Dél-Kelet Noord-Brabant Észak Limburg Limburg Közép Limburg Dél Limburg 107

Melléklet III. – A gazdaság főbb szektorainak elemzése 1. Mezőgazdasági szektor A holland mezőgazdálkodás világhíres. Nem csak a tulipánok, a fríz tejelő tehenek, vagy a sajtok miatt, hanem a hatékonysága miatt is. A holland mezőgazdaság a világ leghatékonyabbja, ez kijelenthető. Az agrárszektor a GDP-nek mindössze 2%-át teszi ki, ennek ellenére nagyrészt önellátó, ami egy fél Magyarországnyi, ám 16 milliós országtól több mint elismerésre méltó teljesítmény. Sőt, a mezőgazdasági termelés jelentőségét mutatja az agrárkereskedők magas aránya, 3,6%, illetve az, hogy Hollandia nagy népsűrűsége ellenére mezőgazdasági termékekből nettó exportőr. A hús, a tojás, a tejtermékek, a zöldségfélék, és a virágok a teljes kivitel mintegy 20%-át képviselik. Annak ellenére, hogy a foglalkoztatottak mindössze 3%-a dolgozik a mezőgazdaságban, az élelmiszeripari termelés mintegy 80%-át exportálják. Az ország kedvező földrajzi adottságai mellett az Európai Unió agrártámogatási rendszere is jelentős segítséget nyújt az agráriumnak. Az elképesztő mezőgazdasági teljesítmény mögött azonban a kutatás-fejlesztés a kulcsszó. A holland termelés csak úgy lehetett ilyen sikeres, hogy óriási pénzeket fektettek a mezőgazdasági kutatásba, új technológiák kifejlesztésébe. Ezáltal a világ leghatékonyabb agrárrendszere jött létre. Manapság a fejlesztés nem csak a termelékenység növelésére irányul, hanem jórészt a bio-, és környezetkímélő technológiák fejlesztésére és alkalmazására, hogy a környezet ne szenvedjen túlzott károkat. Noha Hollandia világelső a műtrágya-, és vegyi gyomirtóanyagok felhasználásában, az utóbbi időben egyre inkább terjed a biológiailag nem káros gazdálkodás, például, hogy kártevők ellen nem vegyszerrel, hanem természetes ellenségükkel védekeznek. A mezőgazdaság nem csak az egyik legfejlettebb a világon, hanem a legbelterjesebb is. [Zeiler, 2000] A mezőgazdaság legfontosabb ágazata az állattenyésztés. A mezőgazdaságilag hasznosítható terület, melynek aránya alig haladja meg az 50%-ot, jórészt az állattenyésztés érdekeit szolgálja. Az állattenyésztésen belül a szarvasmarha tenyésztés a kiemelkedő. Az ország területéhez mérten óriási a szarvasmarha állomány, mintegy 4,3 millió darab. A rendkívül jól tejelő fekete-fehér fríz teheneket az év nagy részében, olykor még télen is, a szabadban tartják. Az egyenletesen hulló, bőséges csapadék (évi mintegy 650-750 mm), a levegő nagy páratartalma és a magas talajvízszint kedvez a zöldmezős gazdálkodásnak; a rétek, a legelők gondos művelése, karbantartása révén kiemelkedő fűhozamokat érnek el. Különösen a poldereken és Frízföldön találhatók óriási élénkzöld füvű legelők. A holland 108

mezőgazdaság rendkívüli fejlettségére jellemző, hogy egy holland tehén átlagosan évi 7000 liter tejet ad, ami messze a legjobb a világon. További beszédes adat, hogy az 1960-as években az évi 3500 liter tej az már kiugróan jónak számított. A gépesítés és a tudományosan irányított tervszerű fajtanemesítés a siker kulcsa. A friss tej túlnyomó része további feldolgozásra kerül. A holland tejtermékek felét külföldön értékesítik; Edam, Gouda, Limburg sajtjai világhírűek. A fris tej, a sűrített tej, valamint a sajt exportjában Hollandia első, vaj és tejpor kivitelében pedig második a világon. A tejelő marhákon kívül még a sertéstartás, a vágómarhatartás, a baromfitartás a jelentős ágazat. A sertés-, és baromfitenyésztés az utóbbi évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, ami számottevő hús-, és tojásexportot tesz lehetővé. Csekélyebb mértékű, de jelentős még a fríz juhtenyésztés, és az északi-tengeri heringhalászat. A tej-, és húságazat kimagasló jelentősége azonban nagyrészt az EU agrárrendtartásának köszönhető, aminek a refomjaival a holland gazdák lehetőségei is beszűkültek. Vannak azonban akik épp abból húznak hasznot, így terjedőben vannak a strucc, és kengurufarmok, illetve például a hátaslótenyésztés. A mélytengeri és partmeni halászat is jelentős, csakúgy mint az osztriga, és kagylótenyésztés, főleg Zeeland tartományban. A földművelés a mezőgazdaság ma is fontos ágazata, a hektáronkénti hozamok a nagyfokú fejlesztések révén az utóbbi években-évtizedekben meredeken nőnek. A növénytermesztésben a szántóföldek nagy részén főleg takarménynövényeket termesztenek. Ezek közül a gabobafélék egyharmadot tesznek ki. Délen a búza, északon a rozs a jellemzőbb, de néhol zabot, és árpát is termesztenek. Az ipari növények termesztése annál jelentősebb. Röviddel ezelőttig jelentős volt a cukorrépa-termesztés, ám a megváltozott EU cukorrendtartásnak megfelelően ez az ágazat megszűnőben van. Jelentős viszont a burgonya, a gomba, és a hagymatermesztés, amikből exportra is jut. A növénytermesztés sokkal jelentősebb ága a kertgazdálkodás. A gyümölcskertészet nem jelentős, kevés területen, jobbára délen, alma és körtetermesztés folyik. Annál jelentősebb viszont a zöldség-, és virágkertészet. Mind a zöldség-, mind pedig a virágkertészkedés jelentős részt képvisel az agrárexportban. A kertészet a mezőgazdaság legnagyobb bevételt eredményező ágazata. A termelésben meghatározók a jórészt az északi-tengeri földgázzal fűtött üvegházak. Ezek száma több ezerre tehető. A legtöbb kertészeti terméket üvegházakban termesztik. A legtöbb kertészet szakosodik egy-egy növényre, jellemzően valamely virág, gomba, vagy hagyma termelésére. Az üvegházi kertészet magas jövedelmezőségének egyik titka az alacsony energiaköltségek. Különösen híres a holland tulipánhagyma termesztése, és nemesítése, mely növény az ország egyik szimbóluma. A cserepes-, és vágott virágok nemzetközi piacán Hollandia körülbelül 50-60%-os részesedéssel dicsekedhet, jelentőségét mutatja, hogy az 109

ebből származó bevétel ma már meghaladja a földgázexport értékét. Aalsmeer, a Schiphol repülőtér mellett a Föld legnagyobb nemzetközi virágtőzsdéje, és kereskedelmi elosztó központja. [György Károlyné, 1999] 43. ábra Hozzáadott érték a mezőgazdaságban (az összes hozzáadott érték százalékában) hozzáadott érték a mezőgazdaságban (az összes hozzáadott érték százalékában) 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A 43. ábráról leolvasható a mezőgazdaság részesedése az összes hozzáadott értékből. A trend világosan látszik: az utóbbi mádfél évtizedben tovább folytatódott a mezőgazdasági szektor térvesztése. Az mindenesetre híven tükrözi a holland gazdaság, és mezőgazdaság fejlettségét, hogy az összes hozzáadott érték mintegy 2 %-át képviseli az agrárium a fentebb leírtak ellenére. A mezőgazdaság tehát továbbra is a holland gazdaság meghatározó szektora, annak ellenére, hogy az ipari foglalkoztatottak alig 12%-a dolgozik az agráriumban. Az élelmiszeripar termelésének köszönhetően Hollandia a világ harmadik legnagyobb élelmiszerexportőre, ami az ország méretét figyelembe véve szinte elképzelhetetlen. Az élelmiszeripar legnagyobb vállalata nemzetközileg is a világ egyik legnagyobb vállalata, az élelmiszeriparban pedig világelső, brit-holland Unilever. Az élelmiszeripar a történelmi hagyományok alapján jelentős külföldről származó alapanyagot is feldolgoz: világhíres a holland kakaó, dohány, vagy egyes teák. Fontos része az élelmiszeriparnak a holland sörgyártás, mely szintén világhírű, gondoljunk csak az Amstel, vagy Heineken márkákra.

110

2. Ipar Annak ellenére, hogy az ipar részesedése a gazdasági termelésben mára mintegy 20%-ra olvadt, Hollandia Nyugat-Európa egyik vezető ipara. Az ipar rendkívül meghatározó Hollandiában, több nemzetközi tekintetben is meghatározó nagyvállalat is működik az országban. Az egyes ágazatok közül a legjelentősebb az olaj-, és vegyipar, amely termelési értékének közel háromnegyedét exportálja. Az ágazat mintegy 114 ezer főt foglalkoztat. A vegyipar a 60-as években kezdett rohamos fejlődésbe, melynek egyik oka az északi tengeri földgázvagyon felfedezése volt. Erre, és még nagyobb arányban importált kőolajra támaszkodva a vegyipar fokozatosan a legmeghatározóbb iparágá fejlődött. A Rotterdamhoz, és Amszterdamhoz vezető víziutak megépítésével a két nagyváros kikötői ipara is új lendületet kapott. A vegyipar is ezekben a városokban, illetve még néhány, nagyobb kikötővel rendelkező városban összpontosul, kivételt talán csak az északi Groningen képez, ahol a térség gázkitermelésére épült az ipar. A holland vegyipar alapanyagigényének több mint felét külföldről szerzi be. Csak a rotterdami kikötőben 5 nagy olajfinomító működik, a világ legnagyobb olajcégei tartanak itt fenn kapaciást. Jelentős még Rotterdam úgymond olajtőzsdei szerepe, mivel óriási tárolókapacitása is van, amit a vezető olajcégek ki is használnak. A világ olajtársaságainak egyik legnagyobbja a holland-brit közös tulajdonban lévő, ám a cég központját Hollandiában tartó Royal-Dutch Shell olajcég. A világ vegyiparában a legnagyobb vállalatok közé tartozik még a holland-svéd AKZO-Nobel konglomerátum, mely jórészt a festékgyártásban aktív, abban az ágazatban világelső. Szintén nemzetközileg is jelentős a DSM, mely állami bányacégből vezető vegyipari óriássá vált, nevét ma már elsősorban táplálékkiegészítői, vitaminjai, és gyógyszerei fémjelzik. E csoportok a kutatás-fejlesztés terén is kiemelkedő jelentőségűek. A vegyipari termelésben a következő cikkcsoportok súlya meghatározó: műtrágyák, finomvegyipari termékek, gyógyszerek, gyógyszeripari félkész termékek, festékek, petrolkémiai termékek, gumi, valamint a műanyagipar termékei. Az utóbbi években pedig egyre nagyobb szerep jut a biotechnológiának, ami a K+F kiadások nagy arányának köszönhetően egyre komolyabb szerephez juttatja Hollandiát a világon, ebben a szegmensben. A holland állam átlagosan a GDP több 1,5%-át fordította már a 90-es években is kuatatás-fejlesztési támogatásokra. [Probáld, 2000]

111

44. ábra K+F kiadások a GDP százalékában K+F kiadások a GDP százalékában 3

2

1

19 82 19 83 19 84 19 85 19 86 19 87 19 88 19 89 19 90 19 91 19 92 19 93 19 94 19 95 19 96 19 97 19 98 19 99 20 00 20 01 20 02 20 03 20 04

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 A második legjelentősebb ágazat a fém-, és gépipar. A nehézipar Hollandiában viszonylag későn, a 1920-as években indult rohamos fejlődésnek, amit az IJmuideni kohó megépítése inspirált. Ez az üzem akkortájt szokatlan módon kizárólag import alapanyagokból termelt. Ez jellemzi azóta is a holland nehézipart, mivel sem szén-, sem bauxit-, sem érclelőhelyei nincsenek. A kohó megépítésével megindult a fém-, és gépipar fejlődése is, mely először jobbára a hajó-, és vasútépítés kiszolgálására, és mezőgazdasági gépek építésére korlátozódott. Később, a földgázvagyon felfedezése után, az energiabőség utat nyitott az importált alapanyagokból termelő timföldgyárak, és alumíniumkohók építésének (Delfzijl, Vlissingen). A fém-, és gépiparban ma 100 ezernél többen dolgoznak. A termékstruktúra pedig igen változatos. A vas-, és acélgyártás meghatározó, ennek központja Rotterdamban a Hoogovens cég, amelyet az ezredfordulón vásárolt fel a brit British Steel, ketten együtt dobogósok lettek a világ acéltermelésében. A fémipar jórészt gépipari alkatrészeket, és félkész termékeket állít elő. A gépiparon belül a nehézgépgyártás szerepe minimális. Ehelyett meghatározó súlya a mezőgazdasági, és élelmiszeripari, valamint vegyipari gépek termelése, illetve a nyomda-, és textilipari gépeké. A holland gépipar speciális termékei a vízszabályozáshoz szükséges gépészeti cikkek: szivattyúk, zsilipek, átemelők, öntözőművek. A korábban rendkívül meghatározó holland hajógyártás jelentősen vesztett pozícióiból, ám még ma is komoly tényező. Az óriási tengerjárókról azonban a hangsúly fokozatosan eltolódik a kiegészítő berendezések, például úszó daruk, vontatóhajók, uszályok, illetve a prémium kategóriába tartozó hajók, elsősorban a yachtok, és vitorlások készítése felé. Igaz

112

veszített jelentőségéből, még mindig meghatározó a tengeri fúrótornyok, óriástankerek, és óriás konténerhajók építése. Az ágazat kétharmada került exportra. Holland személyautó-típus ugyan nincs, az autógyártás ennek ellenére meghatározó. A japán Mitsubishi csoportnak, illetve a svéd Volvonak is van nagyobb gyártóbázisa Hollandiában. Ezeket, az évi néhány darab szupersportautókat gyártó kis üzemek egészítik ki. A személyautó gyártás mellett meghatározó a kamion-, és teherautó gyártás. A világ nehézgépjárműgyártásában is meghatározó a holland DAF cég, mely eindhoveni központtal működik. A repülőgépgyártás régebben sokkalta meghatározóbb volt, mint ma. A Fokker típusai több légitársaság flottájában megtalálhatók, ám a cég az utóbbi évtizedekben már többször csak jelentős állami segítséggel tudott megmenekülni. Jövője nem biztosított. A holland repülőgépgyártás valószínűleg betagozódik a nyugat-európai Airbus együttműködésbe. [Kiss, 1999] A holland ipar egyik legjelentősebb szektora az elektronikai, elektrotechnikai ipar. A szektor majdnem 100 ezer főt foglakoztat, aminek közel felét egyedül a Philips alkalmazza. Igaz, a holland Tulip vállalat régebbi sikereit nem tudta folytatni, a számítástechnikai ágazat továbbra is igen jelentős, ami szintén a kimagasló kutatás-fejlesztésnek köszönhető. Az iparág igazi nagyágyúja tehát az eindhoveni Philips. A céget még a 19. században alapították izzólámpák gyártására, ami ma is az egyik fő terület a termelésben. A cég világszerte majdnem negyedmillió főt foglalkoztat több mint 60 országban. A cég fő területei a világítástechnika, a szórakoztató elektronika, telefongyártás, villanyborotvák, háztartási-, és konyhai kisgépek, de van félvezető-, és félkész termékeket, illetve orvosi műszereket gyártó tevékenysége is. A Philips neve nem csak Hollandiában vált fogalommá. Neve összeforr az első villanyborotva, az első magnókazetta, az első CD lemez és annak lejátszója, és még sok más technikai újdonság kifejlesztésével. A szórakoztató elektronikai iparban a világon harmadik, forgalmának két-harmada ebből az ágazatból származik. Az LCD és plazmaképenyős televíziók, valamint a hagyományos-, és LCD monitorok gyártásában a koreai LG-vel létrehozott vegyesválllata világelső. Csakúgy, mint az ilyen berendezések alapjául szolgáló panelek előállításában. A Philishave villanyborotva ma már fogalom, és természetesen világelső ebben az iparágban. 1939-es bevezetése óta világszerte több mint 300 millió darabot adtak el belőle. Az amerikai Whirlpool céggel közös vállalata a konyhai berendezések piacán meghatározó. Orvosi elektronikai műszerek előállításában szintén a világelsők között szerepel. Említést érdemel még a holland szőnyeggyártás, melyben Európa egyik legnagyobb exportőre. A textilipar egészében egyébként jelentéktelen.

113

45. ábra Hozzáadott érték az iparban (az összes hozzáadott érték százalékában) hozzáadott érték az iparban 34 32 30 28 26 24 22

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

20

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 3. Szolgáltatások A holland gazdaság mára tökéletesen poszt-indusztriális jellegű. A szolgáltatások részaránya gazdaságon belül több mint 70%-os. Ez világviszonylatban is jelentős, és az ország nyitottságát, és fejlettségét tükrözi. A szolgáltatások exportjában a világon a vezetők között van. A szolgáltatás szektorban az egyik legjelentősebb ágazat a szállítmányozás. Az Európai közúti fuvarozó piacon a holland szállítmányozók körülbelül 25%-os részesedéssel bírnak. Nem túlzás azt állítani, hogy Hollandia Európa logisztikai központja. A fuvarozáson kívül raktározást, ügyintézést, és egyéb szolgáltatásokat nyújtó vállalatok több millió négyzetméternyi logisztikai kapacitást építettek ki. A hollandokat évszázadok óta a világ nagy kereskedő nemzeteként ismerjük, hagyományosan híresek erről, és még ma is igaz ez rájuk. Ez földrajzi elhelyezkedéséből adódik. Európa majd minden pontja hasonló távolságra található tőle, nem is beszélve arról, hogy a holland kikötők teremtik meg a vízi összekötettést a Ruhr vidék ipari központtal is. A világ összes nagy logisztikai cégének van, többnek nem is egy, telephelye Hollandiában. Ezek jellemzően regionális, vagy kontinentális elosztóbázisok. A világgazdaságban ezek a korszerű, és teljeskörű szolgáltatásokkal jelenlévő logisztikai cégek bonyolítják le a nemzetközi kereskedelem döntő részét. A világ legjelentősebb

114

logisztikai cégei között több holland tulajdonút is találunk. Ilyen például a TNT. Továbbá jellemző az ágazat fejlődésére, hogy 2010-ig az ország délkeleti csücskében létre szeretnék hozni Európa legnagyobb logisztikai központját. A legnagyobb köpontok közül már így is több Hollandiában található. Beszédes adat továbbá, hogy az Európában közvetlen elosztóbázissal rendelkező amerikai-, és japán cégek közel fele rendelkezik itt elosztóbázissal. A logisztikai ágazat egy igazán gyorsan bővülő és fejlődő piac, amit az egyre szélesebb körű szolgáltatások jellemeznek (ügyintézés, raktározás, címkézés, csomagolás, szerelés, minőségellenőrzés, stb). Ezen az óriási lehetőségekkel rendelkező piacon a hollandok megvetették a lábukat az utóbbi időben, és nagy lehetőségek vannak még előttük ebben a szektorban. A rendkívül fejlett, és dinamikusan növekvő logisztikai ágazat persze nem alakulhatott volna ki, ha nem állna rendelkezésre a tradícionális holland kereskedő szellem mellett rendkívül fejlett infrastruktúrális háttér. Tengeri kikötők tekintetében az európai átrakókapacitások több mint 40%-ával rendelkezik Hollandia, annak ellenére, hogy Rotterdamon, és Amszterdamon kívül csak kisebb, jobbára a hazai ipart kiszolgáló kikötői vannak. A 40%-os részarányból a rotterdami kikötő egymaga 34%-os képvisel, Amszterdam kb. 5%-ot, és ugyanennyit a többi kisebb kikötő (Delfzijl, Vlissingen, Terneuzen). A rotterdami kikötő Európa legnagyobb teherforgalmú kikötője, és konténerkikötője. Szingapúr csak az utóbbi évtizedekben tudta megelőzni világviszonylatban. Az Európába érkező áruk majdnem fele fordul meg Rotterdamban, banán-, és kávé tekintetében például a behozatal jelentős része ide érkezik. A belvízi hajózás, és szállítmányozás szintén igen nagy jelentőségű, és fejlettségű. Az EU belvízi flottájának mintegy a fele holland zászló alatt hajózik. Az országot keresztül kasul lefedik a hajózható csatornák, amik a Rajnát, és a Maast elérve egész Európát összekötik Hollandiával, és a kikötőivel. A víziutak mellett kiemelkedő a vasút-, és közúthálózat is. A holland kormánynál a közlekedési infrastrukturális beruházások mindig előnyt élveztek, az ország elosztóközpont szerepe végett. Ennek eredményeként a világ autópályákkal egyik legjobban lefedett országa Hollandia. Gyakorlatilag az ország bármely pontja elérhető autópályán (több mint 2300 km), az ipari központok pedig még sűrűbben be vannak hálózva. Az autópályák mellett a közutak minősége, és mennyisége is kiemelkedő. A közúthálózattól a vasút sem akar lemaradni, tekintve, hogy a teherszállításban jelentős szerepe van. Üzemelnek már a legújabb fejlesztésű zárt vonalak, melyek közül egy például Utrechtet köti össze a Schiphol repülőtérrel, zárt rendszerben, külön vonalon, a vonatok csak a két végállomáson állnak meg. A vasúti teherszállítás körülbelül háromnegyede külföldre irányul. A vasúti személy-, és áruszállítás liberalizált. A személyszállítás minősége átlagon felüli, minden nagyvárosba körülbelül óránként indul vonat. A légi szállítmányozás is igen jelentős, az 115

Amszterdam melleti Schiphol repülőtér utasforgalma alapján Európa negyedik legnagyobb légikikötője. A teherforgalom szintén rendkívül jelentős, a repteret külön gyorsvasút, és autópálya köti össze Amszterdammal, és a rotterdami kikötővel. A repülőtér maga mintegy 60 ezer embernek ad munkát. A Schiphol mellett eltörpül ugyan a másik három nemzetközi repülőtér, a rotterdami mellett a groningeni, és az eindhoveni is jobbára a regionális igényeket és a helyi ipart szolgálja ki (pl.: Philips). [Zeiler, 2000] A szolgáltatások másik nagyon fontos ágazata a pénzügyi szolgáltatások, és a bankszektor. Ez a gazdaság motorja, hiszen kellő tőkét biztosít a gazdasági fejlődéshez. A három legnagyobb bank nemzetközileg is ismert, és jegyzett. Az ABN Amro, az ING Bank és, az elsősorban a mezőgazdaság bankjaként emlegetett, Rabobank. Mindhárom bank a világ 50 legnagyobb pénzintézete közé tartozik, mely hűen tükrözi jelentőségüket. A biztosítók közül az Aegon, és az ING a legjelentősebb, mindkettő ismert hazánkban is. A pénzpiacra tekintve az Amszterdami tőzsde jelentőségéről is ejteni kell néhány szót. Ez egyike a világ legrégebbi tőzsdéinek. 2000-ben egyesült a brüsszeli, és a párizsi tőzsdével, és megalapították az Euronext-et, mely ma a világ ötödik legnagyobb tőzsdéje piaci kapitalizáció alapján. A New York-i tőzsdével 2006-ban egyesülési megállapodást írtak alá, létrehozva a világ első globális tőzsdéjét, az egyesülési eljárás még nem zárult le, 2007 végére várható. Igen jelentős még a turizmus szerepe a holland szolgáltatások között. Foglalkoztatotság szerint

is

jelentős

ágazat,

mintegy

300

ezer

embert

foglalkoztat.

A

turizmus

intézményrendszere egységes és rendkívül fejlett, a legapróbb városkában találni úgynevezett VVV irodát, mely turisztikai információs iroda. A kilencvenes években produkált a szektor kimagasló növekedést. 2002-ben mintegy 8 milliárd dollár hasznot hozott az országnak. Említettem, hogy a szolgáltatások exportja is egyre jelentősebb. Ezt támasztja alá a kereskedelmi mérleg szolgáltatások szerinti megközelítése is. Az ábráról jól látható, hogy míg a szolgáltatások importja a kilencvenes években alulmúlta az exportot, addig 1999 és 2003 között ez megfordult, és a szolgáltatások kereskedelmi mérlege hiányt mutatott. Az arány 2003 után ismét javult, és 2005-ben már soha nem látott pozitívumot produkált, 6 és fél milliárd dolláros többlettel. Amennyiben a szolgáltatásexport mennyiségi ábrájára tekintünk azt is láthatjuk, hogy az ezredforduló környéki megingás oka nem az import növekvése, hanem az export csökkenése, ami a gazdasági visszaeséssel indokolható, illetve.

116

46. ábra A szolgáltatások kereskedelmi mérlege (milliárd USD) szolgáltatások kereskedelmi mérlege 8

6

4

2

0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 -2

-4

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 Mivel a szolgáltatásexport akkora mértékű, hogy jelentősen befolyásolhatja a gazdasági teljesítményt is, ezért a visszaesése csak tovább mélyítette a válságot, és a kormány adópolitikájának megváltozatása is a szolgáltatások exportjának növekedését szolgálta. Ez segített leginkább kikászálódni a recesszióból. 47. ábra Szolgáltatásexport (milliárd USD) Szolgáltatásexport 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006

117

Melléklet IV. – Egyéb ábrák, grafikonok 48. ábra Beruházások (a GDP százalékában) befektetések (a GDP százalékában) 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

14

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 49. ábra Nominál GDP GDP (milliárd USD, nominálértéken) 800 700 600 500 400 300 200 100

07

06

20

05

20

04

20

03

20

02

20

01

20

00

20

99

20

98

19

97

19

96

19

95

19

94

19

93

19

92

19

91

19

90

19

89

19

88

19

19

87

19

85

86

19

84

19

83

19

19

19

82

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007

118

50. ábra Folyó fizetési mérleg (milliárd USD) folyó fizetési mérleg (USD) 60

50

40

30

20

10

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 51. ábra Költségvetési hiány néhány országban Költségvetési hiány a GDP százalékában 6 4

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

-2

1986

0

1985

2

-4 -6 -8 -10 Hollandia

Franciaország

Németország

Egyesült Királyság

Európai Unió

Egyesült Államok

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007

119

52. ábra A központi költségvetés helyzete A költségvetés helyzete (a GDP százalékában) 3 2 1 2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

-1

1982

0

-2 -3 -4 -5 -6 -7

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007 53. ábra Kőolajtermelés kőolajtermelés (millió tonna) 6

5

4

3

2

1

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

0

Forrás: IMF World Economic Outlook Database, April 2007

120

54. ábra A holland export alakulása 45000 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000

2005

2003

2001

1999

1997

1995

1993

1991

1989

1987

1985

1983

1981

1979

1977

1975

1973

1971

1969

1967

1965

1963

1961

1959

1957

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006 55. ábra A holland import alakulása 40000 35000 30000 25000 20000 15000 10000 5000

19 57 19 60 19 63 19 66 19 69 19 72 19 75 19 78 19 81 19 84 19 87 19 90 19 93 19 96 19 99 20 02 20 05

0

Forrás: OECD Country Statistical Profiles, 2006

121