A HÉT. III. Évfolyam szám. Budapest, Julius hó 17. K ró 11 i k a. ME8JELEN MINDEN VASÁRNAP. Ultramontán

III. Évfolyam. ME8JELEN MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési E g é s z évre

feltételek: frt 1 0 . —

Félévre

»

Negyedévre

»

5.:—

2,

1892.

291133. szám.

A HÉT

Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. H i r d e t é s e k

5° TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY, '•."vöteiej.gyanou. SZERKESZTI

Egyes szám ára 20 kr.

K I S S

J Ó Z S E F .

Kéziratok

nem adatnak

vissza

Budapest, Julius hó 17. K ró 11 i k a. jut.

15.

Ultramontán. A z elsők lesznek az utolsók, az utolsók pedig lesznek elsők. Nincs ma szó, mely visszataszitóbb hatást keltene a haladott, fölvilágosodott társadalomban, mint a minőt keltett ennek előtte az »ultramontán« szó. Harag és megvetés kerekedett mindnyájunkban arra a gondolatra, hogy lehetnek, sőt egész bizonyosan vannak is emberek a világon, kik. kezet csókolnak beretvált arczu, fekete szoknyás férfiaknak s ugy cselekesznek, ugy vélekednek, ugy gyűlölnek és ugy szeretnek, amint azt nekik ama beretvált arczu férfiak sugallják. A szabad gondolkozóké volt a világ s mindenki azt hitte, hogy a szabad gondolkozók valami roppant okosat fognak kigondolni a világ boldogitására. És más veszedelmet a naiv világ nem látott a szabad gondolkozás egész láthatárán, csak egy jezsuita-kalap forma fekete felhőt-s rajta villámbetükkel e szót: »ultramontánizmus.« Voltak idők és nem is olyan régen, mikor az ultramontán ellen rituális ; vérvádakat lehetett volna emelni és nem fér ahhoz kétség, hogy az ilyen vádakat szentül elhitte volna minden fölvilágosodott ember. Igenis, épen a fölvilágosodottak voltak föltétlen hivői és terjesztői ama számos rémregének, mely szóban, írásban és képben nyújtott borzalmas fogalmat az ultramontánokról, a jezsuitákról, a gyóntatószék titkairól, a befalazott apáczákról és a pápák bűneiről. Igen kellemes volt ebben az időben szabadkőmivesnek, vagy protestánsnak lenni, sőt még a zsidóság se igen ártott meg akkoriban senkinek. Hanem, ha ez ídőtájt valaki buzgóan akarta követni az ő római katholikus vallását, — ugy az elbujt és rejtőzködött vele. Okosan is tette, mert a közvélemény előbb megbocsátott okos embereknek egynémely kriminalitást, mint egy misét, vagy pláne egy gyónást. • Derék kálvinista papjaink napja fényesen sütött. A Szász Károlyok igen' nagy emberek valának akkor, bárha nem is ültenek vala a főrendiházbán. K i is törődött akkor a főrendiházzal 1 Ott néhány vén ultramontán főúr ül. csupán — mondók — akik majd csak kihalnak és néhány gazdagságában fuladozó püspök — akiktől majd csak elveszszük á földi javakat.

.? És valóban, a mult- évtizedekben Magyarországban a protestáns szellem és tudás vezetett, a katholiczizmus pedig elmaradt. Elmaradt, hogy azután óriási oroszlán szökésekkel rohanjon ismét előre, maga mögött hagyva mindent, imponálva mindeneknek és ámulattal töltvén el a káprázó szemű prófétákat, akik már rég halálra és bomlásra szánták. Mint lehetett ez? Miért történt i g y ? Magyarországban a dolog magyarázata nem nehéz. A liberálizmus- első kötetét a mi "derék kálvinista papjaink tanulták meg s ők érvényesültek e tudományukkal a kezdődő liberális világban. A z az első kötet szép és naiv volt, mint egy idill s rövidebb, mint egy halotti prédikáczió.Mondom, hogy gyönyörű volt: »egyenlőség, testvériség, szabadság stb. stb.« — ma mindez csak azért tetszik kissé unalmasnak, mert nincs, aki betéve ne tudná. A z ultramontánok makacskodtak, ezt a kötetet nem tanulták meg. Ezzel egy egész korszak megértése elveszett számukra. Nem tudták a jelszót s rájuk lőttek mindenfelé a haladás seregének előőrsei. Ámde az ultramontán főtisztelendő urak észrevették a bajt s nagy buzgón pótolták a mulasztást. Mitsem feledtek és igen sokat tanultak. Volt annyi eszük, hogy most már a túlhaladott első kötet nem elegendő, azt már minden veréb csiripeli — s ők előre tanultak a második, a harmadik és a kötetek többi végtelen sorában. És tanulván, látni kezdték: merre rohan a világ árja s belevetették abba m a g u k a t — És a legmodernebb előre hömpölygő ember-khaósz élén is fölmered a piros lobogók közt a kereszt. És az ultramontán Róma fekete serege uj bátorsággal, uj lelkesedéssel, uj taktikával rohan ismét harczba mindenütt. U j szent lélek szállta meg az ultramontán apostolokat. A feszületet magasra nyújtják mindenfelé s harsog urbi et orbi: »in hoc signo vincesl« Ó, akik még csak az első kötetnél tartanak, azok ne mérkőzzenek ezekkel 1 A v a g y nem látták a főrendiházi vitában Szász Károly ő méltóságát szemben állani velük ? Valóban, alig lehetett őt látni, oly nevetségesen kicsiny vala ott, ez a másutt és máskor hangos, hatalmaskodó, de mindenben csak az első, túlhaladott kötetnél tartó férfiú. Három vezére van ma a magyar ultramontánoknak: Vaszary prímás, Schlauch püspök és Zichy Nándor gróf. Ezek között a legnagyobb világfi a nagyváradi püspök és mégis csak ő az igazi nemzetközi stilü ultra-

454 montán. O teljesen ismeri és követi az ultramontanizmus elméletét. Öntudatosan és czélszerüen engesztelhetetlen s midőn szivében szenvedély, agyában sötétség nélkül elkárhoztatá az államot és az eretnekeket, utána a teljesített kötelesség boldogító öntudatával megy el diner-re. Ott elmésen udvarol szép szomszédnőjének s eszébe sincs a felett töprenkedni, vajon igazhivő, e az, avagy eretnek ? A másik két vezér más. Ezek ketten magyar nemzeti nltramontánoti. Vaszary prímást immár a kálvinisták is szivükből szeretik, — mindenesetre jobban, mint a maguk budapesti püspökét. Mondhat már a primás akármit az elkeresztelésről, nincs magyar ember, aki elhinné róla, hogy valósággal a magyar állam megalázására törekszik Hát hol van ennél a prímásnál magyarabb hazafi? Még az ebédjét is a »Budapesti Hírlap* vezérczikke nyomán főzeti. És hogy milyen ultramontán Zichy Nándor gróf, az is kitudódott a mult héten. E g y derék kálvinista államhivatalnokot temettek s a dúsgazdag »ultramontán« . nagyúr: Zichy Nándor gróf ott ült egy falusi kálvinista templomban órákig s mikor a kálvinista temetőben a kálvinista pap elhagyta, az ultramontán gróf folytatta — még pedig szívhez szólóan — a gyászbeszédet, biztosra vévén abban, hogy a kálvinista halott akadálytalanul üdvözölni fog. Mióta aztán ilyesmiket látunk, csoda-e, ha az „ultramontán" szó régi gonosz varázsa elveszett? Ultramontán 1 Nos hát ultramontán. Elvégre is kisült, hogy az ultramontánok szintén emberek. Sőt esetleg igen derék, nemes és fölvilágosodott emberek. Aramis.

K i sokat fontolgat, k e v e s e t f o g alkotni. Schiller. * Kicsi

legyezővel

A r c z o d elé tárva Jelre-jelt adsz titkon A

te

szeretődnek.

S á csodák csodája ! A

mi t é g e d

Lángokat

hűsít,

szít b e n n e m ! Spanyol

népdal.

* Büszke sohsem

vágja

ember

csak

szemébe

azt

a a

természettől kellemetlen

fogadhat titkot,

el a j á n d é k o t ; ez

hogy

neki

valamit

ajándékozott. * A

poéták

statisztikája,

hogy

n ő valakit, m é g n e m egészen teljes. is, m e r t n e m érdemli

mi mindenért

szerethet m e g

egy

M e g s z e r e t h e t e g y nő valakit azért

meg. *

Az

istenben

való

hitet

nem

hitellenek. *

a

hivők tartották fenn, h a n e m a

Hattyúdal. —

Gr. Ballestrem Eufemia. -

Édes dalt zeng a hattyú Tó partján Biíbájként

éjszaka. hatja

A táj csendjét

által dala.

Halk zsongás kél a sásban, . . Köszönti

a nagy éjt . . .

Mesés pompájú, Láprózsák

hószin

szanaszét.

S mire az éj eloszlik, A hajnal fölragyog,

—

Rég elzengett a dal

már,

A dalnok rég halott. Kelő nap a virágot Hév csókkal kelti fel, A hattyúdal

az áron

Reszketve hangzik el...

. T e l e k e s Béla.

A lámpa Irta: M O L N Á R OREC.

POÉTA,

RENDŐR,

alatt. SÁNDOR.

KÉT

UR,

EGV

LEÁNY.

Ö R E G P O É T A : (átvirrasztott éjszaka után hajnaltájban hazafelé tart s az utczán egy égve felejtett gázlámpát vesz észre) Köszöntlek bajtárs! Hát téged is égve felejtett a nagy koppantó, mikor uj világ virradt? Nos, ugy-e nem épen kellemes tapasztalás: ilyen ostoba, apró lángocskával világítani a nagy világosságnak ? Sebaj 1 Velem is megesett. Egyszer csak én is azon vettem magam észre, hogy körülöttem összes társaim kialudtak s én még a régi módra akarok világítani, mikor az embereknek többé semmi szükségük reám. Bolond állapot, de megesik s nem kell túlságosan komolyan venni, ha egy pár suhancz ki is kaczag. Eleinte ugyan röstellem fogod, de abba is bele lehet szokni. Sohse pislogj, kedves barátom, én még nem vagyok a kaczagók közül való, nem gúnyolódom veled s még egy kis közös jeremiádra is hajlandó volnék, ha véletlenül beszélni tudnál. (Indulni akar, de visszafordul.) Aztán nehogy túlságosan megcsodáld azt a keleti világosságot, melyet most látsz először I A z is el fog múlni s ha meg tudnád várni, eljön még egyszer a te világod is. Különben volna egy ideám, bajtárs. Mi volna, ha eloltanálak? Hiszen csak azt tenném jóvá, amit a feledékenység vétett ellened. Nekem nem tette meg senki ezt a szivességet; topp bajtárs, én megteszem neked. (A lámpaoszlopon fel akar kúszni, de nehezen megy.) R E N D Ő R : (ki jó ideje nézte a levegőbe beszélő poétát, most — mikor a kúszó kísérleteket látja — odasiet) Hó öreg, itt nem akasztjuk fel magunkat. Ö R E G P O É T A (az oszlop közepén) Mért nem ? R E N D Ő R : Mert nem engedem. Ö R E G P O É T A : Ugyan ? Pedig egyhamar nem akadok ilyen jó helyre. R E N D Ő R : Hát csak egy-kettő. Lóduljon 1 Ö R E G P O É T A : Nem én; nekem tetszik ez a hely. Hanem kérném én valamire, fiatal barátom. Elfelejtettem

455 kötelet magammal hozni, pedig azt csak belátja, hogy kötél nélkül nem akaszthatja fel magát az ember. R E N D Ő R : Ne fecsegjen, hanem jöjjön le. Ö R E G POÉTA : Miért mennék, mikor nekem itt tetszik maradni? R E N D Ő R : Mondtam már, hogy itt nem öljük meg magunkat. Ö R E G P O É T A : Dehogy nem. A z életemet elvehetik, mert az a maguké, de a halálomhoz nincs jussuk, az csak az enyém. R E N D Ő R (lerántja az oszlopról). Ö R E G P O É T A : Köszönöm, barátom, még erősebben is meglökhetett volna. R E N D Ő R : Hol lakik? Ö R E G POÉTA : A históriában. R E N D Ő R : Ne mókázzon az ur. Feleljen becsületesen. Ö R E G POÉTA : De nekem nem tetszik felelni. R E N D Ő R : Akkor bekísérem. Ö R E G P O É T A : A Z meglehet. R E N D Ő R : Nem meglehet, hanem Ö R E G P O É T A : Várjon csak, fiatal barátom, ne mérgelődjék. Hát ismer maga engem ? R E N D Ő R : Ismeri az ördög. Ö R E G POÉTA : A z t tudom. És ön, kedves barátom ? R E N D Ő R : Mondtam már, hogy nem ismerem. ÖREG POÉTA : És mégis igy gondomat viseli ? Lássa, ez szép magától. Sohsem hittem volna, hogy ilyen becsületes emberek is vannak a világon. R E N D Ő R : Eh, nincs időm annyit fecsegni. Egykettő 1 Ö R E G POÉTA ; Pedig szerettem volna magával beszélgetni. Olyan ritkán találkozom okos emberrel R E N D Ő R : (mérgesen) A z t akarja, hogy bekísérjem? Ö R E G POÉTA : A z t mondtam ? Lám, pedig egészen másra akartam kérni. De olyan szórakozott vagyok. Hja, az öregségi R E N D Ő R : Mi közöm hozzá! Ö R E G POÉTA : Sohse tettesse magát, ön érdeklődik irántam. Hisz megmutatta. R E N D Ő R : Nem is tudom, mért állok itt magával. Ö R E G POÉTA : Valóban, én sem vagyok vele egészen tisztában. R E N D Ő R : Menjen haza! Ö R E G P O É T A : S nem is kíváncsi, hogy ki vagyok? R E N D Ő R : Valami szegény ördög. Ö R E G POÉTA : Nagyon elmés és majdnem eltalálta. Bankár vagyok. R E N D Ő R : (gúnyosan végignézi) No hiszen a maga aranyait sem látta még emberfia. Ö R E G POÉTA : Nem. Elástam, hogy senki se találja meg. De ha szépen kér, magát teszem az örökösömmé. R E N D Ő R : Bolondnak néz engem ? Ö R E G POÉTA : A z t mondtam ? Pedig egészen mást akartam mondani. De olyan szórakozott vagyok. H j a . . . R E N D Ő R : — A z öregség. Mondta már. Ö R E G POÉTA : Milyen figyelmes, hogy megjegyezte magának. R E N D Ő R : Vén bolond. (Indul). Ö R E G POÉTA : Ne menjen el, fiatal barátom. R E N D Ő R (visszaszól)-. Majd a maga ostobaságait hallgatom. Ö R E G POÉTA : Hát most már felakaszthatom magam ? R E N D Ő R : Haza menjen vagy megbánja 1 Ö R E G P O É T A : Hunyja be egy kicsit a szemét, hisz nem sokáig tart. R E N D Ő R : E Z már mégis sok. Ö R E G POÉTA : (hirtelen kiáltva) Ne gorombáskodjék, mert felakasztatom.

(csöndesebben) Ne lármázzon! : Én lármázni akarok, tudja ? Semmi köze hozzá, tudja? R E N D Ő R : Mi lelte magát? ÖREG POÉTA : Ugy-e megijedt ? (Nevetve) N a g y hunczut vagyok én. EGY UR: (jön) Mit lármáznak itt? R E N D Ő R : Ez a vén bolond lábatlankodik. EGY UR : (az öreg poétához) Mért nem megy haza ? Ö R E G P O É T A : Magára vártam. (Súgva) Köszönöm, hogy nem árult el; inkognitóban akarok maradni. EGY UR : Mit beszél itt össze-vissza ? Sohse láttam magát. R E N D Ő R : A z t mondja, hogy bankár. Ö R E G POÉTA : A z t mondtam, hogy bankár vagyok ? Rosszul fejeztem ki magam. Péklegényt akartam mondani. EGY UR: (a rendőrhöz) Hisz ez bolond 1 Ö R E G POÉTA : Lássa maga buksi, ez az ur mindjárt észrevette. (Megrázza az ur kezét) Köszönöm, hogy megtanította ezt a legényt. EGY UR: Kisérje el szegényt valahová! Ö R E G POÉTA : Együtt mehetünk mind a hárman. Ilyen pompásan úgyis ritkán kerülünk össze. É G Y MÁSIK U R : (megáll a csoport előtt). Ö R E G P O É T A : (köszönti) Egészségére váljék a hajnali levegő 1 R E N D Ő R : Ne tessék rá hallgatni. Bolond. Ö R E G POÉTA : Ugyan rendőr barátom, nem keli az embert mindjárt elárulni. (A második úrhoz) Nem méltóztatik hozzánk szegődni ? A MÁSIK U R : (a rendőrhöz) K i ez az öreg? R E N D Ő R : Tudja a manó. Egyszer azt mondja, hogy bankár, aztán meg, hogy péklegény. ÖREG POÉTA : A z t mondtam, hogy péklegény ? Rosszul emlékeztem. Biró vagyok. R E N D Ő R : (gúnyosan) No hiszen Ö R E G POÉTA : Maga kis ravasz, ugy-e nem hiszi ? R E N D Ő R : Bolond volnék. ÖREG POÉTA: A Z urak sem hiszik? (Megszólít egy varróleányt, ki arra megy). Kisasszony kérem, ön sem hiszi, hogy biró vagyok? A LEÁNY (halk sikoltással elfut.) Ö R E G P O É T A : N O ha senki sem hiszi, akkor valószínűleg nem vagyok biró. De majdnem biztosan merem állítani, hogy az urak sem birák. V a g y igen? A KÉT UR : Rendőr, vigye el ezt a szegény embert. Ö R E G P O É T A : Csak sohse vigyen. Nem vagyok én sokkal bolondabb, mint az urak. (A még mindig égő lámpához). Látod, barátom, akik utánunk jönnek, alkalom adtán épp oly ostobák tudnak lenni, akár csak mi. (Megemeli a kalapját) Jó reggelt uraim. (Lassan, méltóságosan . elsétál. A rendőr vállait vonogatja. A két ur nevet) RENDŐR :

ÖREG

POÉTA

N e m a nagy hősöknek vagyunk hiányában, hanem a nagy ellenségeknek.

Mindenki

tudna

hős

lenni,

de

mi

haszna,

ha

a sárkány,

melyet megtámad, gyikká törpül és kisiklik. * Egynémely elmében minden megfordítva tükröződik — épen mint a folyamban. * A szerencse az az ábécze, melyből az összes szavakat formálni lehet. *

Fél igazság dupla hazugság. D.

Haek.

456'

D A L O K

A

I.

K O R Z O R O L .

Igényeim nagyon csekélyek

IN.

A szőke viliit hogyha látom

És pezsgőt nem' iszom soha,

A mint a csöndes éjszakában

A korzón végiglejteni,

-

Elismerem magamban én is, H o g y ez a termet isteni.

'

Álmos szemekkel ballagok,

.

R e á m ragyognak zöld sugárral

ínyemre nincs az uri élet Minden elite-bál ostoba.

A holdvilág s a csillagok.

Htígocskám

Elismerem magamban én is,

S a holdvilág miként ha szólna ;

H o g y ez az ajk, e kék szemek,

»Öcsém poéta ! V é n szamár !

Ez a mosolygó rózsa-orcza

Hadd abba már az éjszakázást

A legcsodásabb

S az istenért, térj észre már !

műremek.

Blazjrt, modern fní a bátya

S a sok csillag karban dúdolja :

» L e dernier eri« elegáns,

»Fiu ! Bolond v a g y s az maradsz.

Lapát, mamát, bátyát, luigocskát

Ugyan mi hasznod is van abból,

Sem érhet semmiféle gáncs.

Hogy buzgón

Szóval művelt, —

derék család ez,

faragsz í

Mereng kitömve egy bagoly,

S én biztatom magam erősen :

M é g ez a régi jó barátom

»Menj, házasodjál meg fiam !«

Is azt h u h o g j a : » C s o m a g o l j ! «

M é g fiatal, de • már roué, Szive, feje, feszes kab'átja E g y kirakati bábué.

Sokat adunk az

Kicsiny szobámban a kemenczén

Mely itt a korzón elsuhan

Ambiczió bizgatjá lelkét Belőle grófné is lehet.

Elismerem, hogy toilettcje

rímeket

— gondosan nevelték,

Ó uri dáma mód felett,

etiquettere

A mikor X . báró köszön, S mamácska régen

elfeledte,

H o g y kántorné volt Gyöngyösön.

V. T ű z b e a régi levelekkel,

II.

F e l e d d el régi kedvesed

Regényünk kezdődött a korzón Hcnn a kioszkban folytatódott

S a szőke viliit, hogyha látom

—

E g y bamba: férjjel több a földön —

S egy agglégénynyel kevesebb !

ljs én sokáig nem találtam A megismerkedésre

módot.

IV.

Egyszer azonban bemutattak ;

A korzón végiglejteni, Elismerem m a g a m b a n ' én is H o g y ez a termet isteni.

Elismerem magafnban én is, Hogy ez az ajk, e kék

E b é d után a kertben ültünk

szemek,

Ez a mosolygó rózsa orcza

l'apa, mamácska meghajoltak

U g y egymagttnkban jó soká.

S kórusba zengték mind a ketten :

N a g y volt a csöndesség körültünk,

»Elvárjuk önt ebédre holnap !c

Mig ő fülembe suttogá :

A legcsodásabb

műremek.

Elismerem, hogy toiletteje Ebéd után majd muzsikálunk,

»Vagyunk uram, leányok ketten

Ha ön barátja a zenének,

És vár reánk csinos vagyon,

Tánczolni is szabad

Én Sárbogárdon

minálunk,

Ha nincs Ínyére tán az ének.

»Le dernier eri*

elegáns,

Papát, mamát, bátyát, hugocskát Sem érhet semmiféle gáncs.

nevekedtem,

Intelligens vidék nagyon. Szóval művelt, derék család ez,

A két kisasszony rám mosolygott,

Van kaszinója, női klubbja

A jó barátok összenéztek

—

—

Voltam a tagja m a g a m is

Mely itt a korzón elsuhan —

Szegény veréb ! Javába készül

T é r e m ott komló, repeze, dudva

Számodra már a puha fészek !

Es antiszemitizmus is.

S én biztatom m a g a m erősen : »Menj, házasodjál m e g fiam !«

Heltai Jenő.

457

B o s n y á k képek. Irta: A B O N Y I

ÁRPÁD.

V.

Pitelka Tóni. Volt egy széles, vállas, nagy darab szőke legény abban a tüzér divízióban, mely az okkupáczió második évében a Plesevica planina hegység tövében fekvő szomorú emlékű Bihac községben vesztegelt négy hónapig. Pitelka Tóninak hivták. A p j a becsületes cseh trombitás volt, anyja oláh leány; ugy ismerkedtek meg valahol az erdélyi Naszód vidékén s választatának ki arra, hogy a 6-ik számú tüzér diviziót egy drabális kanonirral ajándékozzák meg. Minden nagy volt ezen a derék kanoniron, a feje, a keze, a lába. Csontos, erős feje, két szálfa karja, két oszlop lába, — s lustán lépett tam-tam tempóban megereszkedett testtel Pitelka Tóni, mint egy medve. Amikor besorozták, mindenki csettintett nyelvével a sorozó bizottságban : Sapperlótt nochmal, sehr schönes Material! S tapogatták nagy testét jobbról-balról, — ez aztán ember. Volt ugyan egy vén törzsorvos is a komissióban, ki orrát fintorgatta ez alatt a dicsérgetés alatt, s azt mondotta, hogy ezek az oláh vérbe oltott csehek többnyire olyan lágy húsuak, mint a legpuhább lazacz, — a bizottság ezúttal nem vette figyelembe a vén temetőbogár dunnyogását s elragadtatással tapogatta Pitelka Tóni széles, meleg hátát továbbra is. — Besorozták persze mindjárt, s a 2-ik számú Batterie-ba osztották be. Ott majd megtanulja az ágyúdörgés fontos tudományával együtt a besározott kerék-küllők tisztogatását és a drága aeráris lovak vakarásának nem kevésbbé fontos mesterfogásait is. Przowinski Ubal tűzmester fog róla gondoskodni, hogy mindezen szükséges dolgokat kemény szőke .fejébe szedje s lehetőleg ne nagyon törjék ki nyelve, ha majd később, az ágyú alkatrészeinek bemagolása közben, például a Zündlochdurchschlagsnagelhammer nevet kell kimondani. Berukkolása alkalmával is igen kedvező időjárás között jelentkezett: Fia született ugyanis a három kapitulácziós Ubal tűzmesternek, — kövér, vörös pofájú fiacskája, igazi Feuerwerker-kölyök, — bömbölt, mint egy ágyu. Roppant örömben volt a szigorúságáról hires tűzmester e nevezetes családi esemény okán, bömbölt elragadtatásában ő is, mint három ágyu. Fiúcska az ő házában, szép kövér pufókos angyalka, olyan, mint egy rózsa! Oh, be szép, ha fia van az embernek, — már nem is remélte s imhol ami után két kapituláczión körösztül sohajtozott, meghozta a harmadik kapituláczió: itt a gyerek! — Felesége, halavány, gyenge asszonyka, aggodalmas arczczal leste ezen közben az urát. Szorongva nézett a fiúcskára is néha, — fekete, mint egy kis néger, s pisze az orra. Vajon észre fogja-e venni valaha Przowinski Ubal, hogy ő nem fekete, mint egy néger és sohasem volt pisze az orrá? Pitelka Tóni kegyelmes baraczkot kapott bőrébe nem férő tűzmesterétől, mindjárt az első napon s rövid vártatva megkapta a dupla menázsit is. Kétannyi ételt, mint más. A mogorva kapitány mindössze egyszer csalánozta végig futólag a nagy, szőke legényt, s azonnal kimondotta az engedélyt: bewilligt, kapjon dupla menázsit e legmagasabb kanonierja a 2-ik számú Feld-Batterienak, ugy látszik, megeszi mind. Meg is ette Pitelka Tóni, hatalmas gyomra volt egész életében, az is lesz holtig. O-Gradiskától Bihaéig szürke fellegek alatt vonult a divizió, — majdnem mindennap esett Előránczigálták az ágyuk mellett izzadó tüzér-bakák dühökben a fellegek

fölött tartózkodó mennybéli frekvencziának minden valamire való tagját és szidták, becsmérelték, — milyen fentelmes idő I — Ez azonban nem használt persze semmit. Hat aeráris ló húzott minden ágyút, minden municziós kocsit, minden társzekeret hátul a Batterie-Trainben, hat erős, izmos, vastag szügyü állat s mégis belerekedtek minden félórában a kátyúkba legalább egyszer. Nosza, megindult erre a munka. Stall-kanonirok a lóvak mellé, »Bedienung« — nyolcz darab ficzkó, az ágyuk legénysége — a kerekekhez s hátul az ágyucsőhöz s tolták, emelték a gyilkos masinát, csak ugy dőlt róluk az izzadság. Itt bizonyult be aztán először, hogy a vén törzsorvosnak aligha nem volt igazsága, lágy húsú lazacznak nevezvén a cseh-oláh keveredésü emberi testet, Pitelka Tóni nagy, fehér testét, amely csak nagy volt, mint egy állaté, de kevés izomerővel való, petyhüdt és zsiros. O is emelte az ágyút, mint a többi, — látszott is • szegényen, mekkora igyekezettel támaszkodik neki, majdnem megszakad benne minden kidagadt ér, — az ő segítségével azonban soha se került volna ki a kátyúból még egy törött kerék sem, nemhogy az ágyu. Rá is mordult erőlködés közben egy mérges kis székely: — Eredj innét, mafla 1 Még visszahúzod — Emelem, Petyi, felelte alázatosan a legény. — Emeled a fityigóba! Hagyd el...'. Pitelka Tóni elszomorodva húzódott félre. Visszaparancsolták a lovak mellé, — tartsa a czinglit, amig felkészülnek. Nem oda való, ahol virtus kell, — gyenge katona, puha ficsúr, — az ördög tudja, minek lakik egy tyúk ereje egy elefántban. Hátul a lovak mellett, kezeit nézegette titokban a nagy, szőke legény, — a puffadt kék ereket, melyekben lassú, rendetlen lökésekkel suhant a vér, s a vörös fejű csontokat benne, amelyek vastagok és kemények, de mintha nem igen tartoznának valami nagyon össze. Nedves fehér bőre és húsa tartják csak őket együvé, különben széthullanának tán mind egy cseppig s ledőlne velük együtt a földre ő is. S nézte-nézte kezeit Pitelka Tóni búsan: tehet ő róla, hogy ilyen lágyak ? Jobban szeretné, ha kemények volnának, mint a kő, — dereka erős, mint a bikáé s nem kellene szégyenszemre elkullognia onnan, ahol erejét kérik a katonának, különben elpusztul az ágyu. Hét esős nap kellett hozzá, mig Bihaöba érkezett a divizió, — és hét keserves, fekete éjjel. Olyan volt minden ember, mire beérkeztek a községbe, mint egy csavargó; rongyos, elhajszolt, halálra fáradt és álmos. Nem lehetett aludni az uton, — esett az eső s egyetlenegy kalyibát se találtak sehol. Néhol nagy rakás ázott hamu és korom feketéit az ut mellett, — nyolcz nap előtt még kunyhó állt azon a helyen, a benne lakó bosnyák azonban felpakolta családját a legelső hirre s felgyújtotta házát, — nem pihen meg abban semmiféle kék tolvaj addig, mig tapló van a világon s szalma a háza fedelén. Nem is pihent. A z útról, melyen az ágyuk jöttek, messzire el lehetett látni. Távcső se kellett hozzá, megláthatták szabad szemmel is a vastag fekete füstöt, amely hol itt gomolygott fel az égre, hol ott. Azokon'a helyeken házát égette porrá a bosnyák s aztán menekült hanyatt-homlok a hegyek közé. Magában Bihafcban se volt fényes az élet. Két hét előtt egy gyalogezred masírozott ki innen, azok megettek mindent s veszett hirét hagyták vissza a kék egyenruhának, — gyűlölettel emlegette őket egy-egy vén bosnyák s sirtak szégyenükben az asszonyok. Ilyen körülmények között vigyázni kellett. Bihac a »békés« vidékek közé tartozott ugyan, a kivonult regiment erőszakoskodásai azonban felforralták a lakosság vérét, — nem lehetett tudni, hogy a homályos faházak belsejében juhölő

458' kését feni-e nyikorgó köszörükövön a bosnyák, vagy a jatagánját ? A divizionárius tehát szigorúan megparancsolta, hogy engedelem nélkül esti nyolcz órán tul egyetlen legény se merje kitolni orrát az utczára, különben ott hal meg a kurtavason. Ha ki végigmegy nappal az utczán és kacsintani talál valamelyik asszonyi személyre, — azt kikötteti. A k i pedig engedélyt kap, hogy nyolcz órán tul is künnmaradhasson és ezzel az engedélylyel bármi néven nevezendő formában vissza talál élni, — ha rajtakapják valamin, vagy ha panasz, érkezik ellene a községből, akár bosnyáktól, akár töröktől, akár örménytől, akár albántól, — az jobban teszi, ha mindjárt világgá fut. Nem is történt semmi baj három hétig, csak esett az eső. Két-három neki keseredett tüzér-baka összebujt ugy estefelé a szalmán, egy darabig hallgatták a szomszédból áthangzó mandolin lágy melódiáját, azután rágták a menázsi maradékot és gyalázkodtak az egész világra. — Mit tennél Petyi, ha kezedre adnák a Nro i-et? (Az első számú ágyút.) — Belelőnék Karticsússzal (Kartetschen - Schuss) ezekbe a rablókba-e 1 S kivágott karjával a legény a házak felé. — Hát te Tóni ? A nagy szőke Tóni ártatlan képpel húzódozott. Bizony nem tudja hirtelenében, — sok itt a lány is, a gyermek is, — istentelenség volna ezeket is — Miféle leány? — Leány, — felelte Pitelka Tóni s rábámult szelíd, kék szemeivel a vad székelyre, - mit röhög ez? — T e nyálas katona, tel riadt rá a kis székely, s lökött egyet a Pitelka Tóni karján, — nem hallád-e, hogy egy egész regiment lógeroz vala itten, s ahajt ugy mellének el öt kicsi hét előtt innét, hogy ide esmég nem térülnek vissza. Nohát, néném, szép liliom legényem, karcsú tulipántom, be Jézus kabalája eggyőnk közül a másik — Kaczagták Pitelka Tónit ekkor is, máskor is. A z meg szégyelte magát s csak ritkán ült össze velők; inkább egyedül sétált, ha ráért s bámulta Bihaö látnivalóit, ha láthatott valamit az örökös szürke párázatban, a melyet csak ideig-óráig vert szét a Pljesevica planináról leömlő szél. Minden szabad idejét az utczákon töltötte egészen este nyolczig. Lassanként ismerős alak lett Bihaéban. Feltűnt a nagy teste, — bizalmas, őszinte arczát nem nézték ellenszenvvel se a bosnyákok, se a törökök. Megszokták, hogy lássák; szóba is állottak vele némelykor a sötét, szűk sikátorokkal átszelt bazár előtt, amelynek sokféle furcsa portékáját lelkéből megbámulta Pitelka Tóni. Milyen csodálatos dolgokat árulnak itten, — se Beszterczén, se Deésen nem látott efféléket, — pipát' például, amelynek öt sing a facsaros szára, s ugy néz ki tisztára, mint egy hasas, kis ibrik. Volt egy becsületes szerb kereskedő is a bazárban,' akinek belgrádi asszony volt a felesége. Ennek a keres-' kedőnek megtetszett Pitelka Tóni, — szívesen elbeszélgetett vele s tartotta dohánynyal is. Megnyerte szintúgy a kaczkiás asszonyt is a legény, — elment vízért a kúthoz, nem restelte, megtette jó szívvel s ezzel megszerezte magának az asszony jóindulatát is. Egyszer meghívták magukhoz vacsorára s az asszony titokban megszorította a kezét Pitelka Tóni jelentkezett másnap reggel a Rapporton, — kér gehorsamst engedélyt esti tizenegy óráig, hogy elmehessen vacsorára. A kapitány ránézett Przowinski Ubal tűzmesterre: hogy viseli magát kanonir Pitelka? A tűzmester intett a fejével: jól viseli magát kanonir Pitelka, nincs bünte-

tése, engedelmes, becsületes, szolgálatkész ember, megérdemli, hogy künn maradhasson akár reggelig is. Nem csinál semmi bajt; szelid ez, mint a birka. Pitelka Tóni megkapta az engedélyt. Estefelé aztán felkészült csinosan, ügyesen, — kifényesítette csizmáit, kefélte, puczolta magát, ragyogott minden gomb rajta, mint a nap. í g y indult ki a kvártélyról este hat óra után. A z ajtóban rászóltak néhányan. — Hová, Tóni néni ? — Esküvőre megyünk látom, Stoics Kriste házába, ugy-e néném ? — rikoltotta rá a kis fekete székely, s villogott gonosz ragyogással a szeme, mint a parázs. E g y hét óta utálta Pitelka Tónit ez a székely; vele nem állottak szóba Stoics Kriste bosnyák szép leányai, pedig kellette magát nekik erősen, — Tónival ellenben szívesen váltottak egy-két szót a kútnál, s nem is ő kezdte a beszédet, hanem mindig a lányok. Ez ingerelte a székelyt. Mivel különb ez a lágy husu kamasz, mint ő ? Pitelka Tóni nem felelt egy szót sem. Se neki, se a többieknek. Hagyta, hogy röhögjék. E helyett vigyázva, óvatosan kerülgette a sarat, nehogy elpiszkolja fényes csizmáit, amelyekért megirigyelhetné bizony még az óbester is. A kútnál Stoics Kriste nagyobbik leánya állt. Mitrának hivták, szép, barna leány volt s hajlékony, mint a pálma. Mosolygó szemmel nézett Tónira: gyere ide. Pitelka Tóni odament készségesen, — tartózkodva köszönt, kicsit el is pirult, azután leemelte a kámváról a vedret s megtöltötte a leány korsóját. Itt van lelkem, vigyed. — Hová mész igy ? kérdezte dallamos, mély hangján a leány, — s még melegebb szemmel nézte a legényt, ki szégyenkezve huzogatt i vállát s fényes csizmáit nézte. Nagyon ügyetlen volt, — szegletes, félénk. — Vacsorára mék, — felelte halkan és félrenézett. Nem tudta a leányra emelni szemét. —- Hová? Pitelka Tóni rámutatott a házra, — ahoz a szerb kereskedőhöz, — nagyon jó ember, elhivta vacsorára, pedig alig ismeri még. Nem is tudja, hogy mivel érdemelte meg ezt a nagy szívességet.... A leány megérintette a karját. — Ne menj súgta beszívott ajakkal; ott rossz asszony van — Rossz? — Rossz, — lehelte a leány s elpirult ő is. Neked adom a pántlikámat, ha nem méssz — Nekem adod? dadogta kivörösödve a nagy szőke katona s reszketett még az ajaka is. Aztán csak azt érezte, hogy egy forró kis kéz simul a kezébe egy perczig s egy keskeny kék szalag marad benne, amely puha fészekben volt még az imént, — a leány mellén. Többről nem tudott, nem is látott semmit, elborult hirtelen szemei előtt az egész v i l á g . . . . Lehorgasztott fővel, kipirult, hüledező arczczal, mélyen megzavarodva érkezett vissza a kvártélyra s húzódott félre egy sarokba, ahol nem látta senki. Valami történt vele, valami történt. — S számítgatta az ujján az időt: tizenegy óráig ki lehet maradni, ha akar, de akarjon-e ? Kilencz órakor este kilopódzott az ajtón. A napos káplár kaczagta: miért somfordálsz ilyen félénken, te néném katona, — ott van az engedély a sipkádban, nem szükséges szökni. Más kanonir hadd bujkáljon, akinek nincsen »Erlób«-ja, — van itt olyan is elég, — az imént is átmászott a palánkon egy, — te csak menj bátran Tóni, neked szabad.

459 Pitelka Tóni behúzta mélyen sipkáját a szemébe és ment. Kiért a csendes, hallgató bihaöi utczákba. Ott semmi keresete se volt, de csak ment, csak ment, — akárhová, mindegy, legalább megkönnyebbül a melle. Nagyon nehéz a melle; ingerli valami benn, ami jól esik nagyon, de fáj is, busitja is. S nála a kék szalag is, melylyel egész életére oda igéri lelkét-testét a bosnyák leány annak, a kinek a d j a . . . U g y biztatta valami ott benn, hogy kiáltson egyet, — kiáltsa bele ebbe a homályos, szürke párázatba, hogy szép, szép, szép a Stoics Kriste nagyobbik leánya, Mitra . . . a szerelmes Majdnem megrettent ettől a tüzes szótól Pitelka Tóni. Körül is nézett ijedt arczczal, — látják-e, hogy itt jár a Stoics háza körül, éjjel? Látták. A kis fekete székely fogta a karját. — Itt jársz ? Lesed a leányt ? . . . — Petyi.... — Én vagyok. Láttalak vele a kútnál is. Tudtam, hogy idejösz. Kiszöktem elédbe, t e . . . . Ezt a bosnyák kölyköt én néztem ki magamnak, — értettük? — Eressz — Hát menj 1 sziszegte a székely, — tanuld meg, hogy akit én akarok, éazt nem hagyom S arczul ütötte kemény kézzel Pitelka Tónit. — Menj innét 1 Pitelka Tóni látta, hogy Stoics Kriste házán megnyílt egy ablak. Valaki állt ott: Stoics Kriste szép barna leánya, Mitra. A leány bizonyosan látta, hogy arczul verték — S Pitelka Tóni, a nagy, szőke kanonir, a puha kanonir ebben a pillanatban elordította magát, mint egy bivaly. Azután kisuhant hüvelyéből a vastag tüzérkés, egyet villant a levegőben s azzal lecsapott a székely katona -fejére éllel, nehéz mészáros-taglónál nehezebb sulylyal. Meghalt a kis székely tüzér abban a perczben. E g y darabig még mozgott a szája, azután kemény lett az

is.

Kitátott,

véres

szájjal,

borzasztó

sebbel

feküdt

megmeredve a földön. *

Pitelka Tónit vasra verték. S ettől fogva sajnálták mind a divizióban, — kár érte, jó fiu volt a szerencsétlen, nem is tudta bizonyosan, hogy mit tesz. Összenézett az ezredessel a hadbíró is: ez az ember ölt ? Ez — Részeg voltál ? Tóni rámeredt elhomályosodott, buta tekintettel a hadbíróra s nyögött, vívódott valami szörnyű kinnal. Reszkető ajakkal, irtózva hátrált az asztaltól, melyen azon véresen feküdt bűnjel gyanánt a tüzérkése. S egyszer csak térdre esett a hadbíró előtt és elkezdett sirni. A törzsorvos összesúgott az urakkal: mit akarnak ezzel a nyomorulttal, — mondta régen, hogy lágy husu ember. Nem hadbíróság elé való, hanem a kórházba. A z t hiszi, hogy ez a kanonir hülye, vagy őrült, — egyremegy — küldjék el innen, nem lehet elitélni. A divizionárius helyben hagyta ezt a véleményt. Vigyék kórházba a rabot. Pitelka Tónit kivezették. Nagy fehér teste alig mozdult, — térdei megcsuklottak, arcza ónszinü, száraz, élettelen. Petyhüdt és lágy minden rajta, csak a jobb keze van görcsösen ökölbe fogva, amelyből kilátszik egy keskeny, kék szalagnak á vége

A vajas perecz. Irta : E U G È N E

CHAVETTE.

A tavaszi nap sugarai betűztek a szobába és Miniche — örvendve azon, hogy a világon van — igy kiáltott föl: — Miután ugy is mindig kipirongatsz, hogy ilyen meg olyan lusta vagyok, mondd édes mókuskám, nem akarsz velem kisétálni ? Mit szólasz hozzá, hogy kart karba öltve, mint két szerelmes, elkószáljunk a boulevard Beaumarchaistól a Madeleine-templomig s a negyednek valamelyik olcsó helyén reggelizzünk? — Nagyon szívesen aranyos cziczám. — Ugy-e kedves vagyok? nem fogod többé mondani, hogy kocsikázásaimmal tönkre teszlek ? S ha az én Lulum nagyon szeretetreméltó... nagyon udvarias... nagyon gyengéd akar lenni az ő kis Niniche-je iránt, vesz majd neki valamit, a mire kedve v a n . . . A h 1 nagy kedve és már nagyon régóta. Miután a dolog kissé gyanús volt, a szóban forgó Lulu e kérelem hallatára ideges mozdulatot tett. — Bizonyára megint valami drága, haszontalanságról van^ szó. — Oh, milyen csúnya vagy 1 Épen most, mikor azt mondom, hogy nem akarlak költségekbe verni. Jól van uram, saját zsebemből fogom ezt a szeszélyemet kielégiteni. Pedig ez a szeszély épenséggel nem tette volna tönkre, maga csúf zsugoril — Nos, Niniche, ne duzzogj, hanem mondd meg, micsoda szeszély az? — Képzeld csak, már három esztendeje, valahányszor a rue de la Lune-ben a pereczes-ember mellett megyek el, majd meghalok a vágytól, hogy nála. egy sou-ért pereczet v e g y e k . . . . de nem merek, mert — hiszen értesz ! . . . Én ! Tisztességesen öltözött nő, egyedül . . . . az ember éhenkórász szinbe tűnnék fel, a ki az ebédre való pénzt toilettekre költötte el Ha majd elmegyünk mellette, te odamégy hozzá és megveszed nekem a vajaspereczet, melyet zsebemben szét fogok morzsolni. Innen is hallhatjátok a megkönnyebbülésnek azt a sóhaját, mely Lulu ajkáról elszállt, mikor Ninichenek ezt a szerény kívánságát hallotta. A z úton következő párbeszédet folytattak: NINICHE : Lulu, te nem voltál valami túlságosan szeretetreméltó, mikor az imént drága haszontalan dolgokról beszéltél. Én, a ki mindenképen azon igyekezem, hogy takarékos kis háziasszony l e g y e k . . . Hány olyan szeretőt fogsz találni, a ki boldog ha gyalog mehet és egy sou-on vajas pereczet ehetik ? Igaz, ez az élet tetszik nekem, mert ha a legkisebb kedvem volna a fényűzésre, csak Tosté bárót kellene meghallgatnom... Ez olyan valaki, a ki egyéb dolgokat ajánl föl nekem, nem v'ajas-pereczeket ! No csak ne légy féltékeny'; mondtam, hogy nem szenvedhetem őt. (Vigan.) Tra la la, óh nekem valóságos ünnepi lakomám lesz az a jó meleg vajasperecz 1 L U L U : Jól tudod Niniche, hogy szívesen fizetek neked akár száz vajas pereczet is, ha akarod. De engedd meg, hogy valamire figyelmeztesselek : nem félsz attól, hogy a vajas perecz után a reggelihez már nem lesz étvágyad ? NINICHE : Csakugyan, igazad van. Lásd, hogy bebizonyítsam neked, hogy takarékos vagyok, mára lemondok a vajaspereczről. Igazán esztelenség volna tiz-tizenöt frankot kidobni, csak azért, hogy a reggelit végignézzük 1 De mert megakadályoztalak ebben. a haszontalan pénzkiadásban, jutalmul veszesz nekem egy porczellán theás

460 kannát huszonöt sou-ért. Ugy-e, milyen gazdasszony vagyok? Reménylem ez csak hasznos dolog? L U L U : Nem lehet a theát a kávéskannában megfőzni ? Tudod, én ezt egészen naivul kérdezem... nem mintha meg akarnám tőled a theás kannát tagadni. N I N I C H E : Igazad van, ez pompás gondolat 1 Mihelyt a theát a kávéskannában is meg lehet főzni, nem ragaszkodom többé a theáskannához, annál kevésbbé, mert sok más szükséges dolognak hiányával vagyok például czipőknek. L U L U : Czipőknek 1 Hiszen több mint húsz párt vettem .neked 1 N I N I C H E : Igen, de nem rózsaszínűeket. Tizenöt francért nagyon csinosakat láttam egy kirakatban igaz, hogy a rózsaszínű czipőkhöz ilyen szinü ruha is kellene, de tervem megvalósításához elég nekem a czipő is. L U L U : (nyugtalanul) Miféle tervről beszélsz? N I N I C H E : Megmondom, de nem szabad féltékenynek lenned... Hát arról, hogy Tosté bárót boszantsam. A z t hiszi, hogy ellenállhatatlan, azért, mert sok pénze van. A minap, mikor azt mondtam neki, hogy a rózsaszín nagyon jól illik az arczomhoz . . . fölajánlott nekem . . . fölajánlott nekem . . . és a »maga Luluja« ide, meg a »maga Luluja« oda, mintha olyan valakiről beszélne, a kinek nincs módjában, hogy nekem rózsaszín tafotából ruhát csináltasson . : . nagyon könnyűt . . . körülbelül 60 frankért. Nos hát, én föltettem magamban, hogy a bárót megszégyenitem és legközelebb, a mikor meglátogat, pongyolában és rózsaszín czipőcskékben fogadom s igy szólok hozzá: »Ah, báró! Ha öt perczczel később jön, meggyőződhetett volna arról, hogy a rózsaszín nagyon illik nekem; épen toilettet csináltam, a rózsaszín czipők még rajtam is vannak. Látja? í g y majd azt hiszi, hogy te megcsináltattad nekem a rózsaszínű ruhát. L U L U : (megsértődve.) V a g y ugy, a. te báród azt hiszi, hogy én olyan szegény ördög vagyok ? Nem szükséges, hogy ezt a komédiát eljátszad vele; hála istennek, van még annyi, hogy egy rózsaszinü ruhára három louis-t adhassak neked. N I N I C H E : Hova gondolsz te ostoba, én nem akarok semmit. Kiteszem magamat annak a veszélynek, hogy szememre hányod, ha három louist adtál ki egy ruhára, mely három nap alatt csupa rongy s a melynek színe alig tart ki egy reggelit a napfényben. Oh, én sokkal takarékosabb vagyok. Ha ruhát vennék magamnak, annak tartósabbnak, minden évszakra valónak kellene lennie sötétebb szinnel erősebb szövetből, például lyoni atlaszból — szóval, olyan ruha, amely négy louisba kerül. L U L U : Micsoda ? A lyoni atlasz csak négy louis ? N I N I C H E : Nem t ö b b . . . . ha hozzá adod ahhoz a három louishoz, melylyel a rózsaszinü ruháért tartozol nekem. Hah! milyen dühbe fog jönni Tosté báró, ha azt látja, hogy nem várok az ő pénzére, mikor uj toilletet akarok. L U L U : (féltékenyen.) Ls én be fogom bizonyítani, hogy nem szorulsz rá. (Határozottan.) A legközelebbi üzletben meg fogod venni magadnak a ruhát. N I N I C H E : Száz lépésnyire van e g y ; ott nagy a választék. A z üzlet elé érve, a két szerelmes megnézte a a kirakatba kitett ruhákat. Niniche hirtelen félbeszakítja a bámészkodást és Lulut maga után hurczolva, folytatja útját, anélkül, hogy egy szót szólna. L U L U : Nos, hát mi bajod ? N I N I C H E : (nagyot sóhajtva) Nekem? Semmi. L U L U : De mégis. Ruhát akartál venni és mialatt választanod kellene — krakl elfutsz. N I N I C H E : (nagyon szomorúan) Azért mert amellett, mely nekem tetszett balra életem leg-

édesebb tehetne.

álmát

láttam

Oh,

milyen

boldoggá

Ügyan mit láttál? Semmit, semmit, ha mondom neked. Nem akarlak valami ostobaságra csábítani. (Sóhajtva) A h , azoknak a nőknek, akik egy kissé kaczérak, vakon kellene születniök — hacsak Tosté báró mérhetetlen vagyonával nem birnának! L U L U : Eh, mit! Untatsz azzal a báróddal. Jobban tennéd, ha megmondanád, hogy ott a kirakatban mi okozott neked olyan szívfájdalmat. N I N I C H E : N O S , ha minden áron tudni akarod, egy bársonyruha. L U L U : Hogyan ? E g y bársonyruha miatt állsz olyan lehangoltan, hogy Tostédat megtiszteld ? A z ember csakugyan azt hihetné, hogy ő Krözus, mig én 30,000 frank évi járadékommal csak koldus vagyok ? I Nos; minthogy a bársonyruha tetszik n e k e d . . . . N I N I C H E : Igazán ? Megveszed nekem ? Komolyan ? L U L U : Menjünk vissza a boltba! N I N I C H E : Nem, a másik boulevardon tudok egyet, melyben nagyobb választék van. (Örömmel) Ejnye de nagyszerű.... Hát ki az a Lulu, aki azzal dicsekedhetik, hogy Ninichejét végtelenül boldoggá tette? E g y czukros kutyuska. (Elgondolkozva) Mondd csak édesem, illeni fognak gagat-ékszereim a bársonyhoz ? L U L U : Oh nem, a bársony különösen a bőrt emeli ki. N I N I C H E : Es a gyémántokat. (Ábrándozva) A b , ez az, amivel sohasem fogok birni gyémántokkal! L U L U : K i tudja! N I N I C H E : Persze. Hiszen alig egy hét előtt v a g y SOOO frank árát tartottam a kezemben.... Csak igent kellett volna mondanom és mind az enyém. L U L U : Még egyszer az a Tosté, ugy-e ? És te nemet mondtál? N I N I C H E : Igen, de nagyon csábító volt, mert végre is a gyémántok mégis csak tartós valami — A bársonyruha nagyon szép, hanem elhasználódik mig a gyémánt valóságos tőke A h , keveset törődném azzal, hogy vászonruha van-e rajtam, csak gyémántjaim volnának! L U L U : (nyugtalanul) Tehát gyémántokért elhagynál engem ? N I N I C H E : A patvarba is! Ez a jövő kérdése! Ha igazán szeretnél, te lennél az első, aki javasolnád, hogy igen. L U L U : Tehát elhagynál? : N I N I C H E : Milyen furcsa vagy. Nézd! L é g y igazságos ; te minden pillanatban elhagyhatsz e n g e m . . . . és én elutasítsam azt az embert, akit bőkezűsége feljogosít arra, hogy — miután jövőmet biztosítja — rokonszenvemre, hűségemre és hálámra számítson. L U L U : (dühöngve) Ezer ördög! Szeretném tudni, lehet-e a nők ' hálájára számítani ? N I N I C H E : Mit akarsz ezzel mondani? L U L U : El fogunk menni ékszerészemhez és ott azt fogod magadnak kiválasztani, ami neked tetszik. N I N I C H E : (magánkívül) A h , milyen aranyos vagy 1 Ezt a meglepetést sohasem vártam volna. Hogyan fog Tosté bámulni, ha nyakékemet meglátja ő, aki csak fülbevalókat igért nekem. L U L U : (idegesen) Megkapod a fülbevalódat, meg a nyakéket, de az ég szerelméért, hallgass el már azzal a báróddal. Mikor az ékszerész Niniche előtt kirakta az ékszereket, ez előbb lázas örömmel kapott utánuk, de hirtelen nyugodt lett és gondolkozni kezdett. — Nos Niniche, mi a bajod ? U g y látszik, már vége az örömnek. LULU:

-

NINICHE :

461' — Igaz. — Talán mást akarsz? — Igen. — Mit ? — Szeretném, ha feleségül vennél. Ne nevess kedves olvasóm. Lulu feleségül vette Ninichet. Tegnap a Bonne-Nouvelle templomban. És kilépve a templomból, a fiatal asszonyka igy kiáltott föl, mikor a Rue de la Lune-be értek: .— Mivel éppen a Rue de la Lune-ban vagyunk, mondd csak Lulu mi lesz azzal a vajaspereczczel? Még mindig nem vettél nekem vajaspereczet.

Enyedi Lukács.

Mert Enyedi Lukács sok tudást szedett be magába. Későn kezdte, de annál alaposabban végezte az ismeretek gyűjtését. A biographiáját nehéz volna megírni. Nem tudjuk, mikor született és hogy felcserepedve, mivel foglalatoskodott. Egyszerre nagy hirtelen tűnt fel tehetsége az egész ország előtt a „Budapesti Szemle" nagyképű lapjain megjelent egy szocziálpolitikai tanulmányával. Találgatták erősen, ki rejtőzik az „Enyedi Lukács" álnév alatt, mikor a nagy feltűnést előidéző tanulmány megjelent. Álnévnek kellett lenni, igy vélekedtek, mert igy csak az gondolkozik, aki sokat elmélkedett, igy csak az ir, aki régen gyakorolja az irás mesterségét. Csak a találgatások utján tűnt ki, hogy Enyedi Lukács él, létezik és dolgozik, a név sem álnév, hanem egy Szegeden élő, addig ismeretlen, mondhatnók kezdő újságíró becsületes neve. Azóta ennek a névnek sok diszt, sok fényt 1 szerzett viselője.

Ha az utolsó nyolcz-tiz hónapban benéztem a pénzügyminisztériumba, melynek óriás nagyságú apparatusa mindig őszinte bámulatomat keltette fel, alig értettem meg, hogy ki és hogyan végzi a rendes adminisztráczió szövevényes feladatait. A z egész minisztérium mindig csak a valutáról, a valutarendezés nehézségeiről, a pénzrendszer ziláltságának megszüntetéséről beszélt. Miniszter, államtitkár, tanácsos és fogalmazó, sőt számtanácsos és számfejtő is ugy látszott, mintha mindig anyagot gyűjtene, adatokat tanulmányozna a valutáról. Pedig amellett a láthatóan lázas munka mellett, melynek eredményeit a valuta-enquéte elé terjesztett irományok öt testes kötetében és a képviselőház elé terjesztett öt törvényjavaslatban láttunk (az ötös szám ugy látszik a valutarendezők szent száma) a pénzügyi adminisztráczió egy pillanatra sem akadt fenn. Apró-cseprő bajokat ép ugy orvosoltak, nagy kérdéseket ép ugy oldottak meg, mint azelőtt. Miniszter, államtitkár, tanácsos és fogalmazó amellett az éjt-napot egygyé tevő nagy munka mellett, amit a valutára fordítottak, cseppet sem hanyagolták el a rendes teendőiket. A valuta ren dezésének az a zseniális terve, melyet a képviselőház oly pártatlan és példátlan egyértelműséggel a »vitám et sanguinem.. .«-re emlékeztető jelenetben tett magáévá, a pénzügyminisztérium tisztikarának legjelesebbjeiből a miniszter köré sorakozott generalstab privata diligentiaVyÁnak. műve. Ebben a nagy szorgalmatoskodásában nem az utolsó rész az Enyedi Lukácsé. Nyilt titok, hogy az egyszerű újságíró Enyedi Lukácsot azért tette meg Wekerle Sándor,' — akinek egyéb szeretetreméltó tulajdonai közt megvan az a megbecsülhetetlen érzéke, hogy minden helyre az oda illő embert tudja helyezni, — minisztériumába osztálytanácsosnak, hogy segítsen neki a valutarendezés nagy rendszerének kieszelésében és a rendszer részleteinek kimódolásában. Amellett természetesen a nyakába varrta egy .osztálynak a vezetését is. Hja, az állam fukarkodik a pénzzel és az erőkkel. Kevés pénzért sokat kiván és kihasználja azt a tehetséget, amelyik szolgálatába szegődik. (Mellesleg mondva, vajmi kevés igaz tehetség szegődik ebbe az áldatlan szolgálatba.) Enyedi Lukács munkaerejével és tehetségével is folytatott a minisztere egy kis uzsoráskodást. De olyat, amit nemcsak az állam törvénye nem büntet, hanem a közgazdaság rideg szabályai is megtűrnek, sőt meg is követelnek. Mert közgazdaságilag nem uzsora az akármilyen nagy kamat, hacsak annak fizetése a tőkét meg nem támadja. Már pedig az Enyedi tudásából jutott is maradt is, sőt talán a közgazdaság szempontjából nézve a dolgot, még nem is használták ki teljesen azt a sokat, amit Enyedi egy egész munkás életén keresztül gyűjtött.

Aminthogy a kako'éthes scribendi, mely rendszerint a legfiatalabb korban éri áldozatait, őt későn támadta meg, ugy másként nyilatkozott meg nála a betegség, mint rendesen szokott. Másoknál a tizenötödik életévben lép fel és rendes első nyilvánulása egy ötfelvonásos rémdráma, vagy legalább is egy tizenkét énekes hősköltemény. Nála később jött és alapos tanulmányokat hozott. Lehet, hogy meg volt benne a titkos drámaíró is, de ezt a vétkét eddig jól el tudta titkolni, habár még elég fiatalnak ismerjük arra, hogy ily bűnben is leledzen. Egyelőre azonban megelégszik azzal, hogy tudós közgazdának ismerik. Mondtuk, hogy Enyedi pályája Szegedről indult ki. Abból a jó magyar városból való, mely annyi sok tehetséget adott már az országnak. Ott volt lapszerkesztő is. A vidéki lapszerkesztőket egy kicsit le szokták nézni a fővárosiak, az újságírók is, meg a publikum is. Enyedi ugy csinálta a lapját, hogy megváltoztatta az addig a vidéki lapszerkesztőkről .okkal, ok nélkül táplált vélekedést. Polgárjogot követelt a vidéki journalistikának és kiküzdte ezt a jogot. De nemcsak a vidéki lapszerkesztőt tette mássá. Érdemei közt, mi ujságirók, az ő volt kollegái, — akik a mi nagy szerénytelenségünkben még ma is, mikor „Méltóságos ttr", megtiszteljük őt azzal, hogy első sorban az újságírót és csak azután a miniszteri tanácsost látjuk benne, — elsőnek vesszük, hogy maga körül a vidéken oly ujságiró gárdát teremtett, mely pépiniere-jévé lett a fővárosi journalismusnak és melyben még ma is nőnek a csemeték. A vidéki lapszerkesztőből képviselő lett. Nagy diadallal választották meg. Ép ugy, ahogy kiemelkedett a vidéki ujságirók közt, a házban is csakhamar kedveltté vált. Komoly, nyugodt, személyeskedéstől ment beszédeit élvezettel hallgatta a ház és nemcsak nézetei kifejtését hallgatták, hanem nézeteit sokszor meg is hallgatták. De mint képviselő se hagyta abba az újságírást. Egyik nagy napilapunkhoz állt leader-nek és czikkei mindig magvasak, tartalmasak, sokatmondók voltak. Mikor kimaradt a házból, sajnálta még az ellentábor is. Pártja erősen megérezte jeles tagjának híjját. Szava akkor csak az ujsághasábokról hangzott. Hogy aztán Wekerle miniszter lett, sietett magának és a valutarendezésnek megszerezni Enyedit. Megnyerte osztálytanácsosnak. Bevitte a minisztériumba tisztviselőnek. Különös jelenség, hogy ez a fegyelmezetlen ujságiró népség milyen jó tisztviselő. Azok, akik beszélnek az ujságiró rendetlenségéről, az ujságiró felületességéről, elnémulhatnak, ha látják, milyen rendes a volt ujságiró a bureauban, milyen alaposan dolgozik az aktákon. Hamarébb eligazodik a kezelés nehézkes labyrintjében, mint az, aki benne nőtt fel és alaposabban végzi el munkáját, mint sok más, akinek a látkörét a" hivatalszoba négy

462' fala. egy fél-emberöltőn át szcyitja szük korlátok közé. A mellett az újságírónak van egy, hivatalnoknál nem létező, megbecsülhetetlen — természetévé vált — szokása. A z újságíró nem dolgozhatik restancziával. Megszokja, hogy munkája nem maradhat el máról holnapra és ezt a szokását átviszi a hivatalba is. Enyedi Lukács az újságírónak ezekkel az attribútumaival a legkitűnőbb tisztviselők egyike lett. Beletanult uj tevékenységi körébe és ép ugy mint journalista korában, alaposan és restanczia nélkül dolgozik, végezve rendes munkája mellett a valutakérdés megoldásának nagy feladatait is. Buzgóságának látható jutalma a miniszteri tanácsosság, melyet hamar ért el. De jóllehet méltóságos ur, Enyedi még mindig újságírónak érzi magát. Benne van az a kiirthatatlan szeretete a nyomdafesték különös parfümjének, mely elbódítja azt, aki egyszer megízlelte és meghódítja rabjának egész életére. Látszik rajta, hogy mint tisztviselő is ujságiró-szemmel nézi az ügyeket. Erős pápaszeme alul, melyet soha le nem tesz, szúró és egyúttal jóságos szeme élesen különbözteti meg azt amire néz és ha valamire figyel, széles homlokának redőin látszik, hogy minden, amit megfigyel,, gondolatot ébreszt agyában. Ezeket a gondolatokat, melyek szellemesek formájukban, eredetiek alapjukban az ő kerek szögedi beszédmódjával érdekesen szokta kifejezni és kusza betűivel ügyesen szokta leirni, ugy hogy élvez, aki hallgatja, élvezet aki olvassa. Oikonomosz.

Krónika II. — jitnitts

15.

A legújabb kor története. A múltkor az akadémia környékén járva, egy jegyzőkönyvet pillantottam meg az ut porában. Fölébredt bennem a kíváncsiság. Vajon mi lehet ebben a jegyzőkönyvben ? Hamarjában azt gondoltam, hogy talán azok az eredeti «eszmék, melyek Váczi János doktornak a magyar irodalmat ismertető czikkéből »tér szűke miatt« kiszorultak; de utóbb eszembe jutott, 'hogy ez nem lehet, mert Váczi doktor állítása szerint ezek az eredeti • eszmék megvannak nála — otthon. Aztán az a rossz gondolat fordult meg a fejemben, hogy a jegyzőkönyv talán ama köteles udvariasságokat tartalmazza, melyeket Szász Bélának egy hölgy ellen irt pamfletjéből oroztak el tapintatlan kezek, de mindjárt beláttam a tévedésemet, meggondolván, hogy a milyen finom stiliszta Szász Béla ur, az udvariasságai ilyen kis füzetben nem is férnének el. Mi lehet hát akkor ebben a jegyzőkönyvben ? A kíváncsiság nem hagyott nyugodni. Lehajoltam értté és elnyitottam. Azon a lapon, a melyre véletlenül tévedt a kezem, fa következő sorok voltak olvashatók: »A reform-minisztérium. Csáky gróf rendeletet ad ki a német nyelv tanítására vonatkozólag. Baross Gábor behozza a zóna-tarifát. Wekerle helyreállítja az államháztartás egyensúlyát. Szilágyi Dezső gúnyosan mosolyog.« Mi a tatár lehet ez? Tovább lapoztam. S egy pár levéllel hátrább, bámuló szemeim a következő érthetetlen dolgokat olvasták:

»Baross Gábor megváltja az osztrák-magyar államvasutat. Csáky gróf kibocsátja szerencsétlen elkeresztelési rendeletét. Baross munkaszünetté teszi a vasárnapot. Wekerle négyezernyolezszáz forint pluszszal kérkedik. Szilágyi Dezső gúnyosan mosolyog.« Elképedtem. Mi az ördögöt jelenthetnek ezek a feljegyzések? egy országgyűlési reporter naplójegyzeteivel volna dolgom ? Nem, ezek nem volnának ennyire vázlatosak. De hát mire jók akkor e jegyzetek ? Megint átugrottam egy pár lapot s ezt olvastam a könyvben: »Csáky gróf kitörli a görög nyelvet a kötelező tantárgyak sorából. Szilágyi Dezső gúnyosan mosolyog. Baross Erdélyben iskolákat állit a vasúti bakterek gyermekeinek. Baross megkezdi a Vaskapu szabályozását. Szilágyi Dezső gúnyosan mosolyog. Wekerle beterjeszti a valuta-törvényjavaslatot. Szilágyi Dezső gúnyosan mosolyog.« V a g y ugy ?! Végre megértettem. Hisz ez a könyvecske a Marczali Henrik könyvecskéje! s ezek a jegyzetek: följegyzések A legújabb kor történeté-hez. Tudniillik : a legeslegújabb koréhoz, mert hisz A legújabb kor története már otthon fekszik az asztalomon, készen, csinos kötésben. De, ugy látszik, az épp oly szorgalmas, mint zseniális történetíró már serényen készül a második, bővített kiadásra s ez a jegyzőkönyv nem más, mint dióhéjban való összefoglalása a legfrissebb anyagnak. Magától értetődik, hogy a mint ezzel tisztába jöttem, nyomban elhatároztam, hogy első dolgom lesz: átszolgáltatni e becses jegyzeteket a kitűnő hisztorikusnak, a kit papírjainak elvesztése bizonyára megbénított a munkájában. Csak nem leszek olyan pogány, hogy puszta könnyelműségből megfoszszam a tudóst értékes gyűjteményétől 1 Igen, át fogom adni neki, bármily nagy is a kísértés ; erős leszek. De mivel a becsületes megtaláló mindig érdemel némi jutalmat, megvallom, azt forgattam a fejemben, hogy a kitűnő hisztorikustól egy kis rekompenzácziót fogok kérni. Nevezetesen azt óhajtottam kikötni, hogy fogadjon el dolgozó társául; nélkülem, illetőleg a jegyzőkönyv nélkül ugy sem tudná folytatni a munkáját. Ha igent mond, a honoráriumon megosztozunk, s én elkészítem a Szilágyi Dezsőre vonatkozó összes részeket. Számítottam rá, hogy e nagy férfiú alkotásainak pragmatikus előadása nem fogja aláásni egészségemet. S hogy buzgalmamnak tanújelét adjam, előre elkészítettem a munkám vázlatát. E vázlatban kiterjeszkedtem Szilágyi Dezsőnek eddigi alkotó pályáján kivül egész államférfiúi jövőjére is, ama (kívánom, minél távolabbi) időpontig, midőn a nagy alkotó utoljára mosolyog gúnyosan s átlép a halhatatlanságba. E g y véletlen tekintet a jegyzőkönyv utolsó lapjaira, meggyőzött róla, hogy e munkámban a hisztórikus máris megelőzött. A füzet végén ugyanis a jövőnek ily prognosztizálását olvasom: »Az utolsó itélet napja. Harsonák, dörgés, Mihály arkangyal. A lelkek fázva és remegve jelennek meg az

463' ítélő előtt. E g y lélek azonban gúnyosan mosolyog. A z ítélő e gúnymosoly láttára kissé elpirul s mentegetőzve súgja oda Mihály arkangyalnak: »Hát biz az meglehet, hogy rosszul alkottam meg a világot, de hidd el, a szándékom jó volt. A lélek még mindig gúnyosan mosolyog.« Ez után számomra nem marad egyéb hátra, mint lemondani kedves ambicziómról s nyilvánosan is kijejenteni, hogy a jegyzeteket kész vagyok visszaadni jogos tulajdonosának. A mit e sorokban megtévén, salvavi animam meam.

Simplex.

m ú l v a ép i g y k i is f o g j ó z a n o d n i .

A

n é m e t e k ép u g y

az

a

magyarok.

ártatlan

zsidót,

mindössze Károly

is

a

mint

tették

csendbiztosok

másrészről.

így

hát

A

fölmentik németeknél

h i á n y o z t a k e g y r é s z r ő l és E ö t v ö s

a

német

előadásban

szelídség, d e k e v e s e b b a s ó és a bors, —

azaz

több

hogy

a

* *

ty Ő s z i n t e

*

Midőn

Józsiás.

a

valuta

rendezéséről

4 o o n e m igen t u d j a , h o g y v o l t a k é p e n hogy mindazonáltal bizonyos, tudja

hogy

m i r ő l v a n szó.

az

igen

üdvös

dolog,

érte.

h i s z e n a z a z 52

töviröl-hegyire, h o g y mi az, amiről szó van, az hogy

a

valuta

rendezése

igen

hasznos

és

közé csinál még

A z egri H a m l e t .

Kiváló

interview-erek

föpásztorát

s ha

állítólag

Wőrichs-

nem csalódom, ott látták

lábai előtt T y r a s k u t y á t i s ; mások szerint egyszerűen h o f e n - b e n járt s K n e i p p a t y á v a l k ú r á l t a t t a

tartózik,

Wörichs-

magát. A k á r h o l volt,

denique visszatért a hivei közé, a kik örömmel siettek

üdvözlésére,

akik

titkot.

Azt

nem

értik

vallja,

a

dolgot.

h o g y ö sok

rendezetlen, — csinálják

l e g e l ő b b is a z t a z e g y e t ,

egyébként

a

ben

v a l u t a - á n k e t t e t is

szörnyű

ezért

is,

szatirikus

mint

mindenért.

tudatlanságán hogy mit

egy

Wekerlének

nevet,

mert

sor

volt,

előbb

Józsiás

pedig

alig

harang-

főpapot ez egyszer

megszólaltassák.

hoz

Hieronymi,

sikerült:

beszélt

az

az

egész

érsek

országban.

s

Mert

beszéde

hisz

méltán kelt

amit

fényesen

szenzácziót

mondott,

nemcsak

az

értő

Wekerle,

polémiába

is

bocsátkoztak

meg

Hegedűs

Józsiás

úrral,

valutá-

egészen

ami

nem

komoly

lett volna

szükséges, ha Józsiás ur csak e g y e d ü l e g y m a g a volna a

házban,

e g r i e k n e k szól, sőt t a l á n é p p E g e r n e k szól a l e g k e v é s b b é , i s m e r e t e s

aki n e m tudja,

lévén,

lelték a z o n b a n a valuta-tudósok, h o g y sok o t t a Józsiás

nagyon,

főpap

akinek

hivatala

hamis

van s még

vezet

hogy

ez

semmiféle

az

a

hely,

a

hol az e g y h á z

aberráczióhoz.

Már

iránti hűség

pedig a

ez alkalommal a tévelygőket aposztrofálta,

nem

szép szavú

azokat, a kik

bálványt faragtak maguknak. Ez a hamis bálvány

az

úgyneve-

elltél

goló

pásztora

mindent

Érdem nem

nek nincsen határa hiuságosak

s

létezik, csak

a

kötelesség.

A

kötelesség-

kik érdemekkel dicsekszenek,

álnokok,

k o r h o l j a , a ki a s z i n é s z e k k e l » é r d e m ü k

bánj velők ! Ha mindnyájunk-

kal

el,

érdemünk

szerint

m o g y o r ó - p á l c z á t ?!«

bánnának

Az

egri

melyikünk

Hamlet

kötelességét teljesítette, de n e m

is

kerülné

hozzáteszi,

vitte

többre

hogy

benne. A z o k közül, a kik a kötelességüket lehet

primás

s

még

elég

jól

ö

a

csak

nyugodni

t e l j e s i t i k , u t o l j á r a is

járnak

érsekség jut. K ü l ö n ö s e n , ha s z á m i t h a t n a k

el

a Szent-István

r e n d n é l . E z c s a k u g y a n n e m sok, de e l v é g r e m e g l e h e t

azok, a kiknek

még egyéb kárpótlásra

is. S a z e g r i H a m l e t b i z t o s l e h e t róla, h o g y n e k i r é s z e lesz e b b ő l a kárpótlásból. M e g v a g y o n irva : »Boldogok az alázatosak, övék a mennyeknek

*

magyar

Bécsben,

költé-

Prágában,

határához közel

fekvő

tárgya

rajnamenti

p o r o s z t a r t o m á n y b e l i v á r o s k á b a n . T i s z a - E s z l á r == n é m e t ü l t e n , b á r h a E s z l á r o n n i n c s is r e m e k g ó t a

Nyíregyháza. A

sárkányölö

Szigfrid.

S c h w a r t z a sakter = m a g y a r mintára

mentő A

tanuktól

német

zsidó

amennyiben

ép

pedig

czivilizáczió-igényekhez

évvel. S o l y m o s y Eszter leány = a

székesegyház Cleve

s

=

Xan-

kezdve is ugy

az a

németül

a

össze-vissza

vádlott

szakasztottan nem veszi

képest kis

s

ép

lán-

hogy

sok

e z e n a v i l á g o n , de legala-

A

— A C-gép. egyre-másra hogy

a

*

vízvezeték

teszik

és

vízhiánynak

nem

oka

,C-gép

többször

sziirö-telep

sem

a l á n y o m , sem pedig a m e n y e m . A

a

közzé a nyilatkozatokat,

tudniilik

emberei kiderül,

a pap, s e m

a

Egyes-egyedül a

rossz s nem

megdorgálta.

vezető

melyekből

papné, sem

C-gép a z o k a .

a k a r m e g j a v u l n i , bár a f ő v á r o s

V á j j o n , ha

szép

szóval

kérnék,

szépen

m e g s i m o g a t n á k : n e m l e h e t n e - e h a m a r á b b c z é l t érni vele ? T ö b b e t észszel, m i n t

erővel. * *

*

A

Donnerwetter-Kronawetter.

bécsi

demokraták

a

világ

utánozza a

azért

kelő a

keresztény épugy

remélhető,

a

Burg

egyik

Délelőtt

egy

udvarán

pohár

sör

álló

császári

mellett

udvari

búsulnak

a

d'emokráczia h a n y a t l á s á n , délután kugliznak, elnevezvén a bábukat báróknak,

grófoknak

és

herczegeknek.

Aki

közülük

elüt, az jobban

ilyen

szimbolikus arisztokratákat szép

számmal

van m a g á v a l elégedve, mint volt

annak idején Cassius a Caesar

meg-

K r o n a w e t t e r , a kit Hernalsban D o n n e r w e t t e r n e k n e v e z n e k . E n n e k

900—1000 fiu.

minden

terhelő

és

közvádlóig.

magyar

zsidót,

gyereknek

vérét,

megkergül,

mint

hogy

köszönnek

tüzfecskendönek.

elleni s i k e r ü l t m e r é n y l e t u t á n m á s f é l ó r á v a l . V e z é r ü k a j ó r a v a l ó

Hegemann

hazudó,

pártjára

mint a magyar. A német közvélemény a n n a k idején a m a g y a r

áll a d o l o g ,

n e m is

németül Buschhoff a mészáros. É s megy,

privát

Mert a valutáért

ugy

n e m ért a z e m b e r

hogy

németül

m a g y a r állapotokhoz képest 9 — 1 0 évvel hátrább

vagyunk, a nemesebb

is

is,

*

mesen a

e g y m a g y a r t ö r v é n y s z é k i k o m é d i a is é l é n k é r d e k l ő d é s

ott

arra

l e g á r t a t l a n a b b e m b e r e i . D é l b e n e l k í s é r i k a B u r g m u s i k o t s illedel-

szet színpadi r e m e k é t játszák H a m b u r g b a n ,

született

alaposan

mellett

*

fi

X a n t e n . M i a l a t t a z »Ember lragédiájá<s.-\,

Xantenben, a Hollandia

még

ész-

posabban nem érti a valutát

országa.« *

—

lelkesedés

mert

*

lön

minden

Bölcsen

H e g e d ű s , a k i n e k m á r 3i

vállalkozott

sze-

r i n t « a k a r b á n n i . » É r d e m ü k ö n felül

O

leczke.

azt,

és k e g y e k e t h a j h á s z ó k . « A k á r c s a k H a m l e t e t h a l l a n ó k ,

midőn ez Poloniust

csak egy

egy kis

kevesli

órákat ád a valuta-tanból a Józsiásoknak.

z e t t É r d e m . » É r d e m ! M i c s o d a É r d e m ? ! k i á l t fel E g e r é k e s s z a v ú —

h o g y a v a l u t a m a d á r - e , a v a g y hal.

ur

tudta,

hajdú a valutarendezés

n e m o l y a n ő s z i n t e , m i n t Józsiás. A

munka

ami-

kinevették

öntésében, csakhogy

nehéz

min-

mondta,

jóizüen n e v e t e t t aki

nálunk

Józsiás u r

s n e m s z a l a s z t o t t á k el e z t a k e d v e z ő a l k a l m a t , h o g y a h a l l g a t a g A

n e m is

e z t a sok

hanem azért

kollégája,

szintén

képviselők

a m i t ö n e m ért.

Olyan

egész

azt

ö ebből

valuta-bánkettnek

igazsága

aki

mind

m i n d e n t ért, a m i

meg tehát

dent s ne

Ám

Mert

ur,

szükséges

e m e r e f o r m j á t , M o l n á r Józsiás, s z i n t é n a z o n n é g y s z á z

—

szó,

Szerencse,

négyszázötvenégyen lelkesülnek

dolog. A z az e g y ember, aki a p a r l a m e n t b e n ellenzi

dorfban látták Eger

van

s z á z a t m e r e k t e n n i e g y ellen, h o g y a 452 i g a z o l t k é p v i s e l ő k ö z ü l '

mondja,

INNEN-ONNAN.

volt a paprika.

9 — 1 0 év

a

Donnerwetternek

azonban

nincs

mennyköve,

—

legfeljebb

c s a k d ö r ö g , d e s o h a le n e m csap. E z e k a j á m b o r e m b e r e k

annál

s z i m p a t h i k u s a b b a k , m e r t a H e u r i g e r e n és a B a c k h i i n d l i n k i v ü l a magyarokat

is

szeretik.

Nagy

magyarszeretetükben

t á k a m ú l t k o r i b a n , h o g y D é v é n y b e r á n d u l n a k ki s

hozzá

éneklik

majd

a

magyar

szózatot,

melyről

d é v é n y i t ó t és n é m e t p a r a s z t o k e g y á l t a l á n n e m Mert

Dévény

Magyarország

ugyan,

fia-magyart el is j ö t t e k

Dévénybe.

szolgabíró

A

azért

a

tudják micsoda. egy

S

de

kuglizni persze

bécsi d e m o k r a t á k

sem számit lakosai közé. Vesztükre.

a jó

elhatároz-

egyet

úr m e g a k a r t a e l ő t t ü k csil-

464 logtatni

a magyar

mihamar nálunk

Bécsbe. divat,

hatalmat Miért

hogy

és

visszatolonczolta

történt e z ?

életében

a jó

lelkeket

Alighanem azért,.mert

egy-kétszer

legalább

itt

okvetlenül

* A kolera

nagy

gazember:

»No e z t jól c s i n á l t a d , c z i m b o r a

szeretlek!«

V a n o l y a n is, a k i k ö z e l e d n i s e m V a c z o g a f o g a is, o l y a n m ó d o n

megmentse a hazát.

5

V e r e g e t i vállát n e b á n y

S az egyik igy o r d í t : »Átok, ezer átok 1

*

megtették

ellen

országból érkező minden

M i a z , a m i t itt a h ó n o d a l a t t l á t o k ?

az óvó intézkedéseket.

tárgy vesztegzárba

Orosz-

utasittatik. A

lek

n e g y v e n napig, az orosz hataron a t j ö v ó taviratok csak husz napig t a r t a t n a k vissza.

leve-

azonban

Gyerekek

ugorjunk, nála van a

S szétszaladnak

*

E z e n k ö z b e n pedig pokolbeli

birák,

beírják,

A z u t á n keresik reggeltől

25 »A k a n ú r i t e n y é s z t ő k t á r s u l a t a « f o n t o s h i v a t á s á n a k m a g a s -

bomba....«

nyomba.

V a s k o s fóliánsba bűneit

*

*

napestig.

Micsoda büntetést mér reá a

törvény,

l a t á n áll. C s a k m o s t o l v a s s u k , h o g y t ö b b 20 és 10 f o r i n t o s p á l y a -

Nyitva marad szájok, szemöket

d i j a t t ű z ö t t ki a l e g j o b b

Néznek Ravacholra boszankodva,

jük, hogy

Pestmegye

tenyésztőknek. —

gítő.

(Ha a gyerek

dán

vagyunk,

Egyben

közigazgatási bizottságának

rint a d a j k a s á g b a k i a d o t t

iskolai b i z o n y í t v á n y a kietégilö, éppen

nem

10

forintos

pályadijakat

állapota tudjuk,

szekunda.) —

viszonyaink megengednék, hogy a gyermekeket is 20 és

fölemlíthetj e l e n t é s e sze-

1700 g y e r m e k e g é s z s é g i

csakhagy

tűzzünk

Ha

kielé-

a

salnt-gervaisi

Hiába f o r g a t t u n k mi n de n t

szerencsétlen

egyletet, Pedig

a

É s egyik felhőről a másikra

kétszáz

budapesti

hol

az

embernél

hegymászó

és

Alpesekröl több

hegyvidéki

esett turisla

h o g y az i d é n r e t e r v e z e t t f e l f e d e z ő k i r á n d u l á s t e l h a l a s z t j a . az

idén

Gellérthegyet

az —

volt törik,

a

programúiba

szakad

—

nemcsak

Hát vannak

hogy

a

fölfedezik,

szent hanem

*

* a

fölvéve,

Nekivág merészen a

törzsével,

lépdel.

levegöégnek,

Lecsap a keselyű, amikor

meglátja,

K i a l s z i k a csillag, m e l y r e l á b a

lépett,

Mint a porba rugdalt, eltaposott

fáklya.

Merev n é m a s á g b a s ü l y e d m i n d e n felleg, K ő v é f a g y a z élet, j é g g é a l e h e l l e t . S z o m o r ú sötétség borul a világra,

m e g is m á s z s z á k .

Jókai

vége,

égbe!

volna

katasztrófa,

lerohanó viz-zuhatagnak

áldozatul, arra birta

össze-vissza

S á t á n ú g y s e g é l j e n ! a z lesz m é g a Hogy följutsz az

innen!

törvényeinkben.

N e m tudja a t ö r v é n y : mi az anarkista ?

*

rcmltő

Büntetés bűnödre nincs

S Ravachol tovább m e g y fejetlen

* ^

görbén,

Végre egyik igy s z ó l : »Czimbora, m e n j

anyagi

*

Ű

meresztik,

hánya-

ápoló d a j k á k n a k

ki,

angyaljelöltek állapota több mint kielégítő

hirtelen

mer, reszket.

svábhegyi

E l f o r d u l a n a p is, a m i k o r

* szőlőjében

viperát

talált.

Hallatlan!

még szőlők a Svábhegyen ?

árad,

Csillag omlik rája, meteor szétpattan

—

D e ö m e g s e m érzi, d e ö el se f á r a d , C s a k m e g y , m e g y előre

*

* * RavaclioL

föltartózhatatlan.

Csak megy rendületlen, n e m hátrál, n e m Nekimegy a

Bontják a guillotinet montbrisoni Messzire hallatszik fürge

meglátja,

Üstökös csóvából kénköves bűz

ácsok,

kopogások.

S a guillotine körül törvényszéki

szolgák

enged,

mennynek.

S amikor odaér a m e n n y

kapujáig,

Nagyot szitkozódik s döngeti Beroppan a kapu, vakolat

haraggal,

lemálik

Söprik a fürészport, söprik a forgácsot.

S egyben szerterebben valamennyi

D c i b l e r ur, a h ó h é r , e l v é g e z t e

S z e n t P é t e r r á m o r d u l , de m o c c z a n n i n e m

Örömorgiákat

ül a t ö k e

dolgát.

Ránéz Ravacholra szörnyű

holnap,

Meghalt a merénylő, vége

Ravacholhalc!

Bolond messiása egy b o l o n d a b b Bizony

kasztnak,

A k i hóna alatt levágott fejével, B ü s z k e m e g v e t é s s e l t e k i n t i t t is széjjel. L a s s a n o d a t é r d e l a z Úr

S Ravachol elindul fejetlen Utczáról-utczára óvatosan

törzsével,

Egy-egy kőrakásba belebotlik Keresi a fejét, szüksége van

hámozz,

lába, tapogatva,

rája

» S z e n t a t y á m !« — i g y e n s z ó l — » E n g e d e l m e t H o g y é n m i n t n y o m o r u l t , b ű n ö s földi f é r e g

S m i k o r m e g t a l á l t a , h ó n a alá k a p j a .

É r d e m e t l e n ü l és

Azután

O l y a n v a k m e r ő e n ide

tovább megy. Véres arcza

sápadt.

pocsolyákat.

Így éri el, a h o l a z ö r d ö g ö k

zsámolyához

S í g y b e s z é l m a g á b a n : »Ne h í m e z z , ne R a j t a , f ö l a h a r e z r a !«

lépdel.

T é r d e meg-megcsuklik, ugy megy,

Montbrison

mer,

félelemmel,

A z t á n g ú n y m o s o l y r a torzul véres arcza,

lenyakaztak.

Kerüli a sarat, meg a

angyal.

megátalkodottan, tolakodtam,

Hanem egy nagy eszme fogant meg fejemben,

várják :

határát.

A g u i l l o t i n e alá c s a k i s e z v i t t

engem

A d d m e g h á t , a m i r e »hivő« s z i v v e l v á g y o m : H a l h a t a t l a n s á g o m !«

Fölül a szekérre Ravachol Viszi, hajtja őket pokolbéli

mogorván, szegődik,

M é g a z ö r d ö g ö k is a c a r m a g n o l e t Poklok fenekéről istenverte

nyafognak.

U j j o n g v a fogadja sok száz b ű n b e V a d u l sivalkodik a pokoli

bőgik.

szörnyek

C s ő d ü l n e k eléje, v i n n y o g n a k , Megkinzott alakja régmúlt

H a r a g g a l int az ur s a m e n n y b é l i s z o l g á k

orkán.

B a g l y o k , h o l l ó k serge h o z z á j o k

görnyedt,

századoknak. tábor:

» V i v e l ' a n a r c h i e 1 É l j e n R a v a c h o l , a b á t o r !« .

R a v a c h o l t előle r ö g t ö n

elhurczolják,

A z t á n kitaszítják. Össze-vissza

törve

Z u h a n le R a v a c h o l a m e n n y b ő l a f ö l d r e . A z u t á n elindul fejetlen törzsével Es egyik országról a másikra

lépdel.

kérek,

465' MŰVÉSZET. Angol

impresszionizmus.

Irta : G R Ó F

(Whistler

VA Y

PÉTER.

és

Sargent.)

Whistler és Sargent, a két világhirü festő nevével sokszor találkozunk a lapok hasábjain, de műveiket közönségünk közül nagyon kevesen ismerhetik, (nálunk, ugy tudom, még sohasem állítottak ki), iskolájok, irányukról pedig még kevesebbet tudhatnak, már azért is, hogy a külföldi journalistika, rólok irva, sokszor tendencziával támadja meg műveiket. Szinte előre ismerem az »akadémikusok« kritikáját egy-egy kiállított művökről. A z t mondják, hogy exczentrikusak, műveikből hiányzik a belső becs, tisztán hatásvadászatra készülnek, de minden komoly művészetet nélkülöznek, és végre, hogy rajzolni egyikök sem tud. Szerencsére ezek iránt a mondva csinált, apriori megállapitott dicséretek, vagy ócsárlásokkal szemben a mai közönség meglehetősen közömbös. Aztán mindezek a fent elsorolt hibák hiszen nagyon szépen és nagyon valószínűen hangzanak, csakhogy absolut igazságuk még sokkal kétségesebb, mint azon belbecsé, melyet a Whistler vagy Sargent képeinek szigorú birálói kétségbevonnak. Végre is sok dolog a kritikus felfogásának már exczentrikusnak tetszhetik, ami a művésznek magának, a legtermészetesebb módja volt, érzését, gondolatvilágát kifejezni. A »hatásvadászást« vagy »komoly művészetet« illetőleg a fogalom még relatívabbá válik ; amennyiben ha a munka a mindennapi fölé emelkedik, a hatás igen természetes, és ha ezt akarva értük el, csak a festő öntudata mellett szól. A komoly művészetről beszélve pedig jobban szem előtt kellene tartani, hogy sok chef d'oeuvre, melyet hajdan igen komolynak tartottak, ma mosolyra dérit, mig mások, amelyek primitívségét vagy formahibáit elvetették, ma általános bámulatot keltenek, minden technikai hibáik daczára is, a mély érzés és felfogások igaz egyszerűsége által. Mindezeket azért kell előrebocsájtanunk, hogy láthassuk : miképen támadta meg a hevenyében irt felületes kritika a két nagy művészt hibáik helyett éppen legmarkansabb érdemeikben. Születésére nézve Sargent amerikai, de éppen ugy vehetnénk francziának, jobban mondva párizsinak, mert művészi egyénisége tulajdonkép a quartier-latin és a parc Monceau buja földjén fejlődött ki. O is, rnint olyan sok ezer amerikai, igazi otthonául Párizst választotta, ezt a modern Babylont, amely amellett, hogy Francziaország fővárosa, még sokkal inkább a világ metropolisa. Csak azt az elektrikus izgató levegőt szivta, csak abban a tropikusra hevített légkörben élt, melyben a mai kor úttörő művészei, irói kifejlődtek, tekintet nélkül nemzetiségükre. E g y Benjamin Constent, Puvis de Chav.anne műtermei szomszédságában festette első képeit, és bő alkalma nyilt mindjárt pályája kezdetén tanulmányozni a legme részebb naturalistákat, mint Manet-t, avagy Gustave Móreaut. A kör, melyben élt, nemcsak a kényelem és fényűzés minden kiváltságaiban részesítette, hanem az egész uj szellemi irány korifeusaival is folytonos összeköttetésbe hozta. A Huysmans és Baudelaire, Faúré, vagy Holmes, Sarah Bernhardt és Reichenberg városának ereje és nostalgiája, vágya, lemondása nyilvánul Sargent képeiben is.

A 89-iki párizsi nemzetközi kiállítás amerikai osztályában (hogy a salonokat ne is említsem) két nagy képpel vett részt. Egyik sem keltett feltűnést, általánosan egyik sem tetszett, pedig érdekes mű volt mind a kettő. A z egyik öt gyermek arczképe. A z t hiszem, semmi sem lehet kellemetlenebb feladat egy festőnek, mint a karácsonyi vagy névnapi ajándékul rendelt, úgynevezett »családi csoportok«, kivált ha kisebb-nagyobb csúnya gyermek a modell. Szinte látom, hogy más milyen »kedves« csoportot rendezett volna a szépen kifésült, fehérruhás apró népből, a nagymama salonja számára, akárcsak egy ügyes fényképész. Sargent bújósdit játszat velők, a képet középen egy magas sötét spanyolfallal osztja el) amely fényesen verődik vissza a parketjén. Egyik fiu feketébe a másik barnába van öltöztetve, ugy amint éppen voltak, midőn őket először lepte meg a gyermekszobában. Ez az exczentriczitás sokaknak nem tetszett, de mi sem zárja ki, hogy az osztály legérdekesebb képe volt. A másik vászon Mrs H. W. arczképe. Magas szikár alak, finom vonások, zöldesszürke szem, hideg, metsző tekintet. A képen áll, mi sugár termetét csak jobban érvényre emeli, a finom vonásokat tudatosan világítja meg, és hideg, fürkésző tekinteténél csak fehér ruhája fagyosabb, mert ezt a neutrális szint választotta a művész alapul. Ismerem személyesen Mrs W.-t, szikár is, vonásai is finomak, szemei is szürkék és sokszor nagyon hidegek. A művész igy látta műtermében, igy adta tehát vissza, ezek lévén nála a főbb karakter-vonások, természetes, hogy ezeket akczentuirozta. Emlékszem arra is, mikor a kép évekkel azelőtt Cannesban készült, és mintha még hallanám a sok naiv ellenvetést, egyik barátnak aránytalanul hosszú, a másiknak merev, — abba pedig megegyeztek mind, hogy hát a kép nem hízelgő. Mert Mrs H. W. igen szép aszszony, jobban mondva, társaságban felmelegedve, tud igen jól kinézni: de ha reggel a műteremben, fáradtan, hideg és merev volt és ha a kép ilyeri lett, nem a festő hibája. A felrótt rajzhibákat illetőleg csak azt akarom megjegyezni, hogy azok nagyobbára optikus csalódásokon alapulnak. A z életben számtalanszor látunk olyan mozdulatokat, kéztartást, mire azt szokták mondani: természetellenes, egyszerűen mert szokatlan, vagy mert nagyon is természetes. Sargent ezekkel az apró külsőségekkel korántsem törődik és sohasem kényszeríti modeljeit azokba a »fotografikus pozicziókba, amelyek konvenczionális grácziájával máig a legtöbb arczkép készül és nem esik abba a mindennapi hibába sem, hogy aki kicsi, a képen nagynak lássék, kJ sovány, az gömbölyűnek és aki csúnya, az szép legyen. És sokban éppen ebben rejlik Sargent népszerűtlensége. E g y évre reá a londoni New-Galleryban keltett általános feltűnést a hires angol tragika Mrs Ellen-Terry életnagyságú arczképe. A nagy művésznő lady Macbeth szerepében van megörökitve, amint magasra tartott karjaival győzelmesen emeli feje felé a sok vér és hitszegés árán szerzett koronát. Tehát a tragédia azon jelenetét választja a művész, lady Macbeth szövevényes psychologiájának azt a momen-

466 tumát, mikor beteges nagyravágyásának czélját már eléri, de még nem őrült bele. A kézmosó jelenet talán hatásosabb lett volna, a vár udvarán levő pedig, midőn férjének átadja a tőrt, drámaibb és mégis inkább ezt a passiv állást választja, midőn lady Macbeth magára maradva, hiúságának enged, és a királyi korona csillogó drágaköveinek sugarai alatt először ér reá dicsőségében gyönyörködve megpihenni A művésznő egyénisége is e perczben, e poseban érvényesülhet szerepe rovása nélkül legjobban. Fárasztó alakítása átmeneti pontján mintha pihenőt tartana ő is egy másodperezre, hogy mélyen fellélegezzék következő monológjához. Ellen-Terry csupán ebben a tableauban jelenhet meg egy pillanatra lady Macbeth bársony palástja alatt a közönség előtt: és a nagy művésznő egyénisége mint egy paralléle nyilvánul hatalmas konczepcziója mellett. A közönség csak most jut igazán tudatára, hogy. amit lát, az csak komédia, és szinte halljuk, h o g y . ad tomboló tapssal elragadtatásának kifejezést, midőn a színésznő ott áll előtte, egy szempillantásra ledobva álarczát. Sargent mindenekelőtt Miss Terryt akarta megörökíteni, jobb perczet nem választhatott volna. A művésznő állását, kostumejét meghagyta változatlanul és egyszerűen lemásolta a szinpadon levő drámai képet. A zöldes aranyhímzéses ing, a violaszín bársony palást, a lángveres gyöngysorokkal telefűzött hajfonatok, és a korona ékkövei ellentétes szinpompája le vannak festve hűen, ehhez a hátteret azúrkékre festette, mint egy Xl-ik századbeli byzanczi mozaik lapis lazuli alapja. (Macbeth 1057 körül játszik.) Végre a mult évi »Royal-Akademi« tárlatán állította ki hires képét, a Sevillai tánezosnét. A Spanyolországban töltött idő mintha a Sargent művészi subjektivitását is teljesen kifejlesztette, megérlelte volna. A spanyol naturalisták és kiváltképpen a minden idők talán legnagyobb arczképfestője Velasquez látható hatással volt ecsetjére. A Gitanna messze felülmúlja még az előbbi műveket is, rajza erőteljesebb, szinei tele élettel, plastikája domború. A Carmenista belefáradva szédítő tánczába, kimerülten támaszkodik a falhoz. Narancssárga ruhája mereven áll el, mint a ballettánczosnéké, ilyen narancsszínű a rosszul szabott, túlhosszu fűző is. Biz ezek a szinek kemények, még csak a fal sincs vele összhangba hozva, melyhez támaszkodik, hanem egyszerűen olyan, mint a sevillai mor kávéházaké. A tánezosné arczárói se törültette le a durva, és tulfehér festéket, amelynek vastag rétege megett csak sejteni véljük az andalúziai napbarnított bőrt. A j k a karminpiros, szeme körül feketés sáv húzódik, ha a festéket letörültette volna az érdekes arczról, szebb lett volna a kép, de hát a Gitannák festik magokat, még pedig nagyon rosszul. í g y végre is igazabb, és aki valaha Spanyolországban járt, vagy Velasquez felpántlikázott, felsütött hajú Infansnéit látta, az meg fogja Sargent Sevillai tánezosnéját is érteni. És ma már tényleg sokan is vannak, kik kellőleg méltányolják és nemcsak az esprit d'élit érti meg, de az általános közvélemény és maga a sokszor ósdi angol sajtó nagyon hosszasan és behatólag foglalkozik Sargent sajátos művészetével. (Befejezése köv.)

IRODALOM. Szemle. Szent Kleofás, milyen karaván ! . . . Csupa vers, egy határ vers. Soha ennyi verset egy rakáson. Igazán szörnyű elgondolni, hogy hány ember nótázik, azaz hogy — poétikusabban szólván — hány veri kobzán a dalt széles e hazában. Mesebeszéd, hogy az emberek manapság nem szeretik a verset, hogy a kor nem kedvez a versírásnak, hogy reálisabb mértékkel mérjük az életet, s mi egy-más, a mit még mondogatni szoktak. Ma is csak olyan vonzó a vers, mint volt valaha s a poéta — ah, a poéta! — ma is olyan kiváltságos alaknak tartja magát, mint a lantok és holdvilágos éji kalandok boldog korában. Minden falu büszkén mutat szülöttére, kinek versei a Kákai-Harsogó-ban és kötetben is megjelentek, és müveit körök is sok vétket meg tudnak bocsátani az embernek, ha egyéb ügyességén kivül a rímelésben is járatos s néhány közepes verset irt össze életében. A z igazán nagy, nemes költők dicsősége s az igazán szép versek varázsa túlzásra ragadja az embereket. Egyfelől minden áron ama dicsőség után vágyódnak, másfelől mindent portálnak, a mi rövid sorokban van irva: elfogulttá teszik őket azok a bűvös impressziók, melyet néhány fenséges szépségű költemény hagyott a lelkükben. S mind a két fél meg van elégedve magával. A z egyik azért, hogy ő verseket ir, a másik azért, hogy ő versirókat portál. A z utóbbi mindenesetre jobban érezheti magát, mint az előbbi : portálja a verseket, de nem olvassa el. *

Egyébként nagyon érdekes lenne mélyebben kutatni, miben s mennyiben változott — hogy ugy mondjam — a vers helyzete az irodalomban. Ma is naiv és szentimentális az ember, régen is volt okos, számító, pikáns, frivol. Ma is nótázik az ember, felvidul, vagy elborul egy-egy dallam hallatára, ma sem rut, a mi régen szép volt. Mi változott meg tehát ? A z Ízlésünk ? Nem, — hiszen elragad ma is a mult idők poézise s el sem lehetünk jóformán (irás s beszéd közben) a régi idők poétikus képei nélkül. A z érzésünk ? Nem, —- hiszen szivre mindenha egyforma az ember. V a g y a gondolkozásunk, filozófiánk, felfogásunk a világról, az emberről, a mindenségről ? Tisztább az értelmünk, mint. volt azelőtt s ez az oka talán, hogy nem szeretjük a formalitásokat, hogy egyenességet, nyíltságot s tételesnek mondható tartalmat követelünk minden dologban ? Lehet. Fölötte érdekes probléma; de kutatása szélesebb alapra szorul, mint a minőt e szerény irodalmi szemlében — már tárgyamnál illetőleg anyagomnál fogva is — kijelöltem magamnak. *

Ha példa gyanánt felhoznám, hogy miért nem tetszenek az Erődi Dániel versei, önök csakhamar készen lennének a felelettel. Önök azt mondanák mindjárt, hogy ezek a versek azért nem tetszenek, mert rosszak. S akkor én le lennék főzve, mert nem éreznék hajlandóságot magamban megvédeni Erődi Dániel verseit. Önök azt mondanák, hozakodjam jobb versekkel elő, ha valamit bizonyítani akarok s nekem lehetetlen volna tagadnom, hogy önöknek igazuk van. De mi nem tetszik ezekben a versekben ? Ez lenne a kérdés. Elvégre jó magyarsággal vannak irva, mindegyiknek van logikusan keresztül vitt témája, eleje, közepe, vége; a sorok a végén rímelnek néha rosszul, gyakran jól. Bizonyos, hogy a szerző érzett, gondolt is valamit, a mi versei megírására

467 serkentette. Mi ellen van tehát kifogásuk önöknek ? A czim ellen, mely igy hangzik: A pacsirta daltól a szatíráig ? Ez, kérem, nem komoly kifogás. Tudjuk mindnyájan, hogy a ruha nem teszi az embert, nem mind arany a mi fénylik, a sárból is kilátszik a gyöngy, daróczruha alatt is nemes sziv lakozhat. Vagy Önöknek az Erődi témái ellen is van kifogásuk s azt hiszik, hogy én ezekből meritettem a közmondásaimat? Ne higyjék, kérem, — azonban — mint mondám egyáltalán nincs kedvem vitatkozni Önökkel. *

Költemények. Irta Sebesi Jób. — Ismerik Önök Erdélyt ? Én csodálom, bár sohasem jártam arra. Milyen levegőáramlás lehet azon a vidéken! Egynehány fokkal hidegebb, de izmositóbb is, mint a Királyhágón innen. Akár a bérezi fényük, olyan szilárdak s egyenesek az emberei. Élesen kiváló, markáns alakok. A távolból olyan zárkózottaknak s ridegeknek is látszanak, mint a fenyvesek. Láttam néhány szinészüket, hallottam néhány szónokukat, ismerem néhány Írójukat: mind érdekes s vonzó egyéniség, Rendszerint nyugodtak, de nyugalmukban is van valamelyes imponáló erő: az öntudatosság, a biztosság, a mélység ereje. Ha azonban neki tüzesednek, szinte perzselő a hevök. Közepes kvalitások nincsenek a természetökben, könnyedség sincs. »Donnern« können sie, »Fein blitzen« nicht. Sebesi Jób erdélyi poéta s nekem tetszik az ő markáns egyénisége. Egyenessége sokszor sért, de van benne erő. Ez az erő megvan kontempláczióiban is, itt-ott hat érzete hevével is. Azonban nagyon szeret játszinak s könnyednek lenni, szelid gúnnyal s humorosan is szólni: azt nem tud.

tón képe tükröződik. Horváth Elemér kötetét értem, mely Az én világom czime alatt jelent meg. A ki forgatni fogja ezt a könyvet, találni fog sok kezdetlegességet s a tehetség határozott nyomait, de főképen érezni fogja azt a hangulatot, melyet ép rajzolni iparkodtam. A szerző még egészen fiatal ember, de végtelenül fáradt, kedve szegett, reménytelen minden érthető ok nélkül. Szeretne törekedni valamelyes érdemes czél után, szeretne akarni, de nem tud. Csak panaszkodni tud a sors ellen, mely mostohául bánt vele, a világ szükkeblüsége ellen, mely el hagyja veszni a szegényt s panaszkodni önmaga ellen, hogy miért nem más, mint a milyen. Sirni Is tud, keservesen anyja sirján, a hová maga is annyira vágyódik. *

Átnéztem Farkas Sándornak Ifjú évek czimű verskötetét is. (Néhány elbeszélés — prózában — is van benne.) A z egyik versében arra kéri a kritikusokat, hogy ne bántsák, ugy sem vágyik dicsőségre, csak egy rokonszivre, melyet megvigasztaljon. Ez annyi szivjóságra s szerénységre vall, hogy lehetetlen nem ajánlanom a szerzőt. A kötethez mellékelve van az arczképe, — mondhatom, igen csinos fiatal ember. *

Felszeghy Dezső költeményei között találtam egynehány csinos strófát, Róna Béla Tavasz czimü kötetében néhány figyelemre méltó sort. Ipse.

*

Vették-e Önök észre azt a nagy különbséget, mely egy fővárosi s egy vidéki utcza között van? A vidéki városok utczái csaknem mind egyformák, semmi különös karakterisztikus vonás nincs rajtuk, — akár át lehetne helyezni egyik végről a másikra, vagy egyik városból a másikba. A főváros minden egyes utczájának meg van a maga külön karaktere, mely környezetétől el nem választható. Minden egyes utczának a levegője, a népe, a hordárja, a fiakkerosa más-más. Nagyjából azt is lehetne megítélni, hogy a járó-kelők közül ki melyik környékről való. Hogy egy példával éljek: a lipót-utczai ember vidékinek látszik a Király-utcza tájékán. Csak átrándult, de nem oda való: nem illik bele a harmóniába. Azért szóltam erről, mert néhány évvel ezelőtt megtermett az irodalmunkban az utcza poézise. Gondolj el egy embert, a ki nyomorban van; a kinek nincs foglalkozása; valahogy áttengődik az életen napról-napra s idejét az utczán, járva-kelve, a sé'catéreken ülve tölti el; elfásult minden iránt, nincs reménye, nincs vágya, nincs akarata: ilyet rajzol az utcza poézise. Nem tud mást, csak panaszkodni a sors ellen, mely semmi jóban nem részesítette, a hatalmasok ellen, kik nyomorogni hagyják a szegényt, a boldogok ellen, hogy miért nem szerencsétlenek ők is. De tenni nem tesz semmit helyzete változtatására, szeretne, de nem tud, el van lustulva, elfárasztotta — az utcza. Nézzenek csak körül a városban, a sétatereken, az utczákon, a városligetben, a külső városokban: látnak elég ilyen alakot. Első poétája az utczának nálunk Benedek Aladár volt. A mostanában megjelent verskötetek között van egy, melyben a fővárosi utczák szüntelen kavargó, mono-

SZÍNHÁZ.

Bolondok háza. A városligeti színkörben most ez a bolondja járja. A nyári melegségben egészen jól esik a jóizü f u r c s a s á g o k o n elmulatni, m e l y e k t ő l Jalioby és Laufs u r a k n a k ez a bohózata hemzseg. E g y uri emberről v a n szó, aki minden áron a bolondok

házát

akarja

látni s e g y

fiatal

rokona,

hogy meg

legyen a kedve, elvezeti e g y uri házba, melynek tagjai mindenféle e x t r a v a g a n c z i á k k a l excellálnak s reájok fogja, h o g y ezek a bolondok és a ház, a m e l y b e n v a n n a k , a bolondok háza. E b b ő l aztán örült helyzetek kerekednek s a vége az, h o g y m a g á t a bolondot

l á t n i v á g y ó t tartják bolondnak. A z előadás is jó volt, Vendrei, Kövessy, Ujvdry, Nikó és Bihari kitettek m a g u k é r t és a közönség n a g y s z e r ű e n mulatott. Dévai J a n k a , kinek k ö z r e m ű k ö d é s é t a belvárosi templomban m á r jeleztük, mult v a s á r n a p elénekelte Beliczay G y u l a '»In te Domine«-jének énekrészét. A m ű v é s z n ő csengő hangja, intelligens előadása minden izében é r v é n y r e j u t a t t a a zenemű jellegzetes szépségét, m e l y n e k n a g y s z á m ú látogatóira.

nagy

hatása

KÉPTALÁNY.

volt

a

templom

468 A 2 f . számban közölt képtalány megfejtése :

Egész selyem, mintázott Foulardokat mé-

Megvert engem a teremtő.

terenként 85 krtól egész 4 forint 65 krig (mintegy 450 különböző árnyalatban) megrendelt egyes öltönyökre, vagy egész végekben is szállít házhoz szállítva, postabér- és vámmentesen HENNEBERG G. (cs, és kir. udv. szállító) selyemgyára Z ü r i c h b e n . Minták postafordultával küldetnek. Svájczba czimzett levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. (i

Helyesen fejtették meg : Gajzágó Róza, Lukács D . Dániel, Fuchs Sarolta és Etel, Klimó Eszter, Rauch Gizella, Liebermann Rózsika, Havas Irén, Feleki Irma, liraun Róza, Ujhelly Janka, Réti Izsó, Kondor Zelnia, Klein József, Somogyi lika, M ed gyes lika, Nagy Julcsa, Balogh Etel, Kriszt Olga, Vedres Amália, Ligeti Jó/.sa, Bottka Erzsi, Ivánits Flóra, Újlaki Irén, Molnár Eszti, Donát Jolán, Sellei Miksa, Földes Mariska, Horvát Emma.

COGNAC HETI POSTA.

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN PROMONTOR, mely kizárólag csak a legmagasabb

H . M. V. Csalinkák. melyből Ítélve, nem nyal van dolgunk.

Nagy élvezettel olvastuk érdekes levelüket,

is annyira süldőcskékkel,

de

valóságos asszony-

1061

4G

-21

A gróf Keglevich

Talán ezért nem méltóztatnak többé férjhez menni}

— Semper különben kijelenti, —

mint

félremagyarázták.

hogy czikkét — bár

Bajosnak

találja

saját-

kapható: István-féle

promontori c o g n a c - g y á r i g a z g a t ó s á g a

nem értették félre

a kérdésnek

kitüntetéseket nyerte,

t ö l t é s l i p a l a c z k o k b a n mindenütt

Budapesten.

e helyen való

tisztázását, de ha czimiiket tudatják vele, szívesen felel meg reá magánlevélben. A dolog már ha ő miatta

azért is közelről érdekli őt, mert nem szeretné,

maradnának

önök — férj és

praedesztinált

férjeik

hozo-

mány nélkül. Debreczeni Ellenőr.

Önök egy konkurrens vállalatnak tolják a

szekerét, agyba-főbe dicsérik és lapunkból ollózgatnak. Ez eddig rendén volna. Az egyszeri pap is vizet prédikált és bort ivott. Hanem az nincs rendén,

hogy

a

forrást elhallgatják.

Lusta szedőjük lehet, hogy azt a

négy betilt röstelli kiszedni. L. f ,

Konfutse, a bölcs,

egy hazugságot tartalmaz igazságot tagadó

tartalmazza,

választ,

Első küldeményére magánlevélben

választékos

oldalos levélben

udvariassággal

magánügyei

és most végül arra az

CERENDAYA.GFIA

mondá : Minden udvariasságért, mely

egy gorombasággal kell vezekelned, természetesen.

pertraktálásával

Erre

tisztelt meg

álláspontra helyezkedik,

mely az

adtuk meg a

AKAD. SZOBRÁSZ

3—4 C

bennünket;

i

BUDAPESTEN.

Beküldött czikke, kereken kimondva, éretlen gyarló stylgyakorlat. Ilyesmik egyetlen

redakezió

E L S Ő ORSZ. S Z A B A D A L M A Z O T T

¿iSIREMLEKMÜ GYÁROSOK

hogy fejünkhöz vágja a

rizsporos skatulyáját. Humorosnak elég humoros, de nem épen kellemetes. megőrzésére

'

Főraktáré« iroda.Mária Yaleria utcza 2 S

sem vállalkozik. Ezek után, reméljük,

GYÄRI TELEPésMÜTEREM Kerepesi át 90sz.

békesség lesz. N e m közölhető : Reggel. — Sykomor. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S J Ó Z S E F .

Nyaralóba, fürdőbe u t a z ó k n a k !

frt 2.70 lepr-IU

Indiai h i n t a « » <*'< h á z é vagy szobában 4.50, 6 60, 10 frtig, n a g v o b b léccel klfeszithetfl 10, 14, 20 f i t i g . G y a l o g s A t á h o a laposra összetchetö kényei1 ines ülésll s z é k , egyszers m i n d bot g y a n á n t s z o l g M J a p á n i n a p u n j ö do k r t ó l 16 f r t i g Kerti 10 k t n . i J f r t . g Erüs gyermek korai 6 . J — 16 frtig. A z egészség l e n t a r l A e i h o z t i s z t a 0.11tó s z ó d a t izst n y e r ü n k k ö n n y l l bónásm ó d d i . l a tlr Pétre párisi tnrlés széttarts készlté géppel. 2

4

8

8

10

hnltoltas

>.— » . — 11.— I S . — 10 — frt K g y csomag borktf és szóda 1 frt 80 k r . OnmUködO f a g y l a l t - k é n ! « leeeptekkel 0 lg 18 a d a g r a 6 7 0 forint

Oyore vsIVé.vitÓ

g é p a l e g t ö k é l e t e i e b b 6.50, 10 00 16.— . I'sratllrsntn- és gylliiüllrsprés 90 k r t ó l 1.20-ig. T T i I U g a i e n l c i c u eliárhnlé befótles-ilvegek V 4 - 2 AJ J . literig 48 85 k r i g Kávélóiö gép 4.80 10 frtig. W l s e b t n r s o b a p a d t ó m á a 70 k r . Amerikai 'breszlé-óra 3 f i t 60 kr. A k k o r d b a n b a n g ó i t nyéj. Iilfnnip 7, i n frt Kerti ntsor-nyiró o l l ó 3 frt 60 k r . I l g — I I i m l w kngllzé golyók I e'|, nm. á t n . 116 l.so" 10 10'/, 11 I I ' / , 19 19'|, 13 IS 1 /, cm Atm. i T ó " 1 f o 1 90 2 16 7.80 9.69 2 7U~Z - í "

K

S R T É S Z

T

ké-rlet s/.okésnn n a g y s á g a k e m é n y f á b ó l tartós kogtM-bábok 2.60. P.iplr-légli«|ék 50 k r t ó l 1.60 krig. bél kuglizó egész Bzitk u d v a r o n is f e l á l l í t h a t ó , egy Egy

kószlot b á b o k , g o l y ó , zsinórral ée k a p c s o k k a l frt 6.26 Kex.i flóbert puska 7—20 f r t i g . V a s c é l t i b l a k i u g r ó bohóccal 2 - 8 f r t i g . Sslnes pnpl'lamplónok kerti ünnepélybez 16—60 k r i g . M l g n e s l l l l Iáklya 1 f r t 10 kr. Arai hárta n y á r i l a k tetóro 4 frt 50 kr. Kcrli gyertya-

TL Mulattatásul és a test ed'

;

z e s e r e.

Teljes t o r n a k é . z l l l é k 6.60. G y e r m o k h i n t a 3 - 1 0 f o r i n t i g M á - z ó k ó t ó l 6 frt Trapec

f i t 4 - 5 60 k r a j c á r i g K ö t é l k a r i k k á l a ' frt 4.30— ' 90 K i i télhágcsG f i t 6 . 3 0 - 7 85 T o r n a g n l y ó k i l ó j a 30 k r Tornaflpö g t t m m i talpp-1 2.6u k r Két Tlvó-készlct forint 23.60. S u l - ó s I tlilol»-hot 2 - 6 frtig. U j a c é l d r ó t k a r i z o m er.-.ait« 3, 6, 12 frt. Uozó-óv 4 - 7 frtig Tarlós eroi)uctJólék 11—20 f r t i g . Latrn-Tranls .szabadbani társasjáték 42—100 frtig. Színes lawn-tsnnis ö v e k 1 . 4 0 - 3 frtig. I . a b d e d o b ó társasjáték p á r j a 1.60—6 f i t i g . Outnmil a p d a 16 k r t ó l 1 60 k r i g . K a r i k a j á t é k 12 p á r frt 1.90 O c c a r i n a i s k o l á v a l 70 k r t ó l 1.90 k r i g . H á r o m k e r e k ű erős relerlpéd fiukT T G | m o g l e p ó n y á r i játékszer n a k 8—16 frtig. — L I J . » Coermont siálléernyó 60 k r . Kerll szrrssám g y e r m e k e k n e k 1 . 2 0 — 4 . —

Meg nem felelő Ó

lilillillililil^

D

O

R

,

tárgyat

vissza vesz

S S S S S l . .

a „Kereskedelmi-bank" epületében. Budapest, 1892. N y o m a t o t t az „ A t h e n a e u m "

I

K0HN ARNOLD gazdag sirkőraktárát Váczi-körut 14, (szemben az Andrússy-ut torkolatával) ajánlja

mindazok

figyelmébe,

kiknek

a

SIRKŐ-ÁLLITÁS szomorú kötelességét kell teljesiteniök. ^ a X a ^

Szép és pontos kivitelért és lehetőleg olcsó felszámításért kezeskedik a czég j ó hírneve. - ^ ^ Y Y Y Y Y Y T Y Y r r r Y ? ? m ? ? ? ? 9 ? ? 9 ? ? ? ?

i r o d a l m i és n y o m d a i r. t á r s u l a t

Y T f n T r n T f Y Y Y r ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?

betűivel.