Magyar Gyáripar
TÖRTÉNELEM
A GYOSZ története (5. rész) RÉSZLET AZ MGYOSZ KIADÁSÁBAN MEGJELENT, SZITA SZABOLCS: A GYOSZ KIÉPÍTÉSE ÉS TEVÉKENYSÉGE 1902-TÔL 1948-IG CÍMÛ KÖTETÉBÔL 1925 végén a gazdasági rekonstrukció magyarországi folyamatát krízisjelenségek szakították meg. Új periódus kezdôdött, az összeomlás óta immár az 1933-ig húzódó negyedik: a gazdasági válság és a vele járó árzuhanások idôszaka. (A magyar nagykereskedelmi árak indexe 1929 márciusától 136-ról 107-re, 21,3 %-kal csökkent. A válság éveiben ez az irányzat rohamosan folytatódott, az index 1933 ôszéig 70-re zuhant. Az átlagos árszínvonal kb. a felére csökkent, az agrárolló szélesre nyílt.) A nagyarányú áresés, az agrártermékek visszaesett forgalma, a külföldi értékesítés ellehetetlenülése, a tôkeexport nyugati visszafogása a magyar gazdaságot ismét nehéz próbatétel elé állította. A belsô piac összeszûkült. A gyáripar gondjait fokozta, hogy termékeinek ára 25 %-kal csökkent, de a korábbival azonos termékmennyiséget olcsóbban sem lehetett eladni. A beruházási javak iránti kereslet katasztrofálisan zuhant. Vasércbôl, nyersvasból, acélból a válság elôtti szint egyötödét sikerült csak értékesíteni.
A vas- és gyáripar, építôanyag-ipar, tehát a beruházási iparok produktuma együttesen mintegy felére esett vissza Az ipari fogyasztási termékek, de az élelmiszeripari termékek kereslete is csökkent. Mindez együttesen a változatlan áron számított ipari termelés szintjét 24 %-kal szorította az 1929-es volumen alá. A válság legjobban a vas- és fémipart, a gépgyártást, az építôanyag-ipart és a faipart sújtotta. Legkevésbé a textilipart, a bôripart, a papíripart, a vegyipart és a villamos energia termelését. Ezek az iparágak némi növekedést produkáltak. 1931 nyarára a piaci viszonyok kétes egyensúlya felborult, folytatása a pénzügyi és hitelválság különösen súlyos mélyülése volt. Júniustól a külsô források elapadása gyökeresen új helyzetet idézett elô. Az addig használt hitelösszeg kiesett, nehezen pótolható hiányt teremtett. A gondokat fokozta, hogy a már eladdig felgyülemlett adósságállomány óriási tôke- és kamattörlesztési kötelezettségekkel járt. A törlesztési teher 15 %-kal meghaladta a tôkeimport évi összegét.
Tujázó gyerekek
6
Gyakorlatilag visszafizetésekre új hitelek nélkül már nem volt lehetôség. Magyarországon a válság mélypontja tehát 1931 nyara után következett, a nemzetközi pénzügyi és hitelrendszer összeomlása miatt arany- és devizatartalékát hónapok alatt elvesztette. A sorozatos európai csôdök, jelentôs bankok összeomlása nyomán Magyarország külföldi hitelezôi minden felmondható hitelt azonnal visszavontak. Az ország külföldi adóssága ekkor 4,3 milliárd pengô, ennek évi törlesztési hányada 300 millió pengô volt. Ez a nagyságrend az éves nemzeti jövedelem 10 %-át tette volna ki. A fizetésképtelenség és az államcsôd közvetlen veszéllyé vált. Elhárításukra a Bethlen kormány július 14-én háromnapos bankszünetet rendelt el. Ezt 17-én egy hétre meghosszabbította, és az állami rendelkezések egész sorát léptette életbe a pénzintézetekben felhalmozott tôkék kivonása ellen. Bevezették a kötött devizagazdálkodást, a zárolások mellett a pengô szabad átváltását megszüntették. Devizaforgalmat kizárólag a Nemzeti Bank útján engedélyeztek. A folytatás a december 22-én kezdôdött transzfermoratórium volt, a Nemzeti Bank a külföldre szóló fizetéseket beszüntette. A rendkívüli helyzetben a GYOSZ a gyáripari termelés folytonosságáért lépett síkra. A vállalatok fizetési eszközeinek folyósításáért, a váltók leszámítolásáért – sikerrel –, a külföldi fizetési eszközökben azonban a gyáripar jogos igényei már nem voltak kielégíthetôk. A gyáripar javaslatait az igazgatóság feldolgozta és átadta Károlyi Gyula kabinetjének. A feszültség oldására a Népszövetség pénzügyi bizottsága szakértôket küldött Magyarországra, ôk elsôk között az érdekképviselet ügyvezetô igazgatójával, Fenyô Miksával folytattak konzultációt. A GYOSZ irodája a legfontosabb kérdésekrôl memorandumot készített a nemzetközi szakértôk számára. A bizottság jelentése aztán csalódást okozott, fôként az állami és közületi kiadások (addig is radikálisan végzett) csökkentésére és a passzív külkereskedelmi mérleg aktivizálására tett javaslatot. A kormány létrehozta a Külföldi Hitelek Országos Bizottságát, feladata a külföldi cégekkel, bankokkal szembeni magyar pénzintézeti tartozások rendezésének irányítása volt. Késôbb az ipari és kereskedelmi vállalatok ilyen tartozásainak rendezése is hatáskörébe került. A GYOSZ ezzel összefüggésben a bizottságba Stux Sándor vezérigazgatót, igazgatósági tagot, helyettesként pedig Koffler Károly titkárt delegálta. A GYOSZ vezetô szerveiben a szövetség parlamenti képviseletének gyengeségét több évtizedes problémaként kezelték. (Az 1901: XXIV. Tc., az ún. összeférhetetlenségi törvény intézményesen nehezítette a gyári-
MAGYAR GYÁRIPAR 42. évfolyam 3. szám
Magyar Gyáripar
Artisták az utcán
par személyiségeinek törvényhozási részvételét.) Hosszú idôn át Chorin Ferenc látta el a képviseletet (képviselôházi és örökös felsôházi tag volt), rajta kívül a szövetség volt igazgatói: Neményi Ambrus, Hegedüs Loránt és Gratz Gusztáv foglaltak helyet a képviselôházban, és néhány törvényhozóvá lett gyáriparos. A GYOSZ ügyvezetô igazgatója, Fenyô Miksa több kísérletre sem jutott mandátumhoz. A húszas években, sokszor kritikus viszonyok között Bíró Pál alelnök helytállása jelenítette meg a gyáripart a magyar parlamentben. Az 1931. június 28–30-i választások hoztak fordulatot, a nagykaposi kerületben Fenyô Miksa bejutott a törvényhozásba. Elôrelépésnek számított, hogy a gyáripar vezetô személyiségeibôl képviselô lett Fellner Pál, Fabinyi Tihamér és Magyar Pál. A GYOSZ képviseletében az új országgyûlés felsôházában továbbra is helyet foglalt Fellner Henrik elnök, Chorin Ferenc és Vida Jenô alelnök. Az új képviselôházban a gazdasági és hitelélet rendjére, az államháztartás egyensúlyának biztosítására irányuló intézkedések, valamint a népszövetségi pénzügyi bizottság jelentése kapcsán Fenyô Miksa, Magyar Pál, Fellner Pál és Bíró Pál fejtette ki a szakmák és saját véleményét. A válságos helyzetben a gazdasági propaganda a korábbinál nagyobb figyelmet kapott. A Társadalmi Egyesületek Szövetségének (TESZ) ipar- és mezôgazdasági szakosztálya „Vegyünk magyar árut; támogassuk a honi termelést!” jelszavával a fogyasztóközönség befolyásolására törekedett. A kellô visszhang azonban elmaradt. Lényegesen megkönnyítette volna a helyzetet – olvashatjuk a GYOSZ választmányának 1932. évi jelentésében –, „ha egyes politikai körök a gazdasági helyzet teljes félreismerésével, politikai ambícióktól fûtve, nem vívtak volna elkeseredett harcot a honi termelés egyik fontos ága, az ipar ellen”. A TESZ támogatta a GYOSZ szakvéleményét, felhívásában 5–15 évre terjedô gazdasági program kidolgozását, szanálást sürgetett. A GYOSZ a ma-
TÖRTÉNELEM gyar ipar teljesítôképességének bizonyításaként kezelte a hagyományos Budapesti Nemzetközi Vásárt, elôkészítésében aktívan részt vett. A válság szorításában a magyar és a román vállalatok közös megoldást kerestek gondjaik enyhítésére. Érdekeik hathatós megjelenítésére, ipari és kereskedelmi összeköttetéseik mélyítésére kamarai keretben nyílt mód. 1931. július 25-én Bukarestben, 27-én Budapesten megalakult a Magyar-Román Kereskedelmi Kamara. Vezetôségében a GYOSZ személyiségei foglaltak helyet. Az elnöki poszton Gratz Gusztáv (a román elnök Bibescu herceg volt), a társelnökin Chorin Ferenc és Hegedüs Kloránt, a GYOSZ alelnökei. A budapesti kamara bevált, eredményesen mûködött. Az ügyvezetô igazgató feladatait Knob Sándor, a GYOSZ titkára látta el. Hosszadalmas és bonyolult tárgyalások folytak Csehszlovákiával, mivel a kereskedelmi szerzôdés országaink között 1930. december 15-én lejárt, és megújítani vámkérdések miatt nem sikerült. A Kereskedelemügyi Minisztérium Bud János irányításával még 1930-ban megkezdte az 1907: III. tc. revíziójának elôkészítését. Az új iparfejlesztési törvényjavaslat kiterjesztette, a korábbinál pontosabban meghatározta az állami kedvezmények feltételeit. Lehetôvé tette új termelési célokra szolgáló épületeknek és munkáslakásoknak, az üze-
kihirdetésre) a javaslatok nagyrészt megvalósultak. Az ipar érdekeit közvetlenül befolyásoló kartelltörvény (1931: XX. tc.) a piaci versenyt szabályozta. Elismerte a kartellek magyarországi létjogosultságát, de állami felügyelet alá helyezte ôket. Elôírta a kartellegyezmények bemutatási kötelezettségét, egyúttal üldözte a kartellek mindazon cselekményeit, melyek a közérdekkel nem voltak összeegyeztethetôk. Rövid távon megmutatkozott, hogy a kartelltörvénynek mint formai törvénynek kijátszható hibái és hiányosságai vannak. (Nem terjesztették ki valamennyi kartellre, pl. a bankkartellt, a biztosítókartellt, közlekedési kartellt szabályozatlanul hagyta. Nem vett tudomást a szóbeli kartellrôl, stb.) A gazdasági helyzet változásaihoz viszonyítva rugalmatlan volt. Több konkrét intézkedést kellett volna tartalmaznia, különösen a pozitív beavatkozáshoz, a kényszerkartellek alakításához. Túl méretezettnek és hatástalannak mutatkozott a kartellekkel szemben felvonultatott ellenôrzô apparátus is. A kartelltörvény javaslatát a GYOSZ „rontó akadálynak” tartotta. Kiterjedt elemzô munkára alapozott véleményét 1931 januárjában, közel félszáz oldalas kiadványban tette közzé. Az országgyûlés tagjaihoz intézett állásfoglalás szerint „a magyar gyáripar e javaslatban az ipari termelés legnagyobb ve-
A régi lóversenytér felszántása
mek racionalizálására beszerzett gépeknek részben adómentes leírását. A hatósági üzemekre vonatkozó egyes rendelkezésekbôl a nagyipar azt a reményt meríthette, hogy az állami üzemek leépítése veszélyes versenytárstól szabadítja meg a magánipart. A GYOSZ többek között kifogásolta, hogy az adókedvezményeket érintô intézkedések különbséget tesznek a részvénytársaság, egyéni cég vagy közkereseti társaság között, és ez utóbbiaknál a jövedelmet nem mentesítik a jövedelemadó alól. Az ipar egyes ágazataiban jelentkezô túltermelés korlátozására javasolta, hogy olyan iparok létesítése, ahol a belföldi szükséglet fedezve van, és az iparcikkek exportja pedig nem lehetséges, engedélyhez kötött legyen. Az iparfejlesztésrôl szóló 1931: XXI. tc-ben (1931. augusztus 27-én, a kartelltörvénnyel együtt került
MAGYAR GYÁRIPAR 42. évfolyam 3. szám
szélyeztetését látja”, és a kartelltörvényt iparellenes törvénynek minôsítette. Nemzetközi tapasztalatokra, az összetett kérdés globális rendezésének megoldatlanságára hivatkozott, s hogy a norvég, valamint a német törvényen kívül Európában más kartelltörvényt nem hoztak. Aggodalmát fejezte ki a GYOSZ, hogy a kartelltörvény nyomán a magyar ipar lehetôségei szûkülnek, “„s megszûnik az is, hogy nemzetközi kartellekben magának megfelelô pozíciót küzdjön ki”. Fellner Henrik a felsôházban 1931. június 1-jén a törvény elfogadása ellen szólt. Úgy vélte, hogy a kívánt hatást nem érheti el. A mezôgazdaság válságán nem enyhít, az ipari termelés további alakulására, a közigazgatásra pedig hátrányos befolyással lesz. Vida Jenô alelnök a törvényjavaslat idôszerûtlenségét hangsúlyozta.
7
Magyar Gyáripar
TÖRTÉNELEM
Halászbástya részlet az 1930-as évekbôl
A kartelltörvényt elfogadták, de a továbbiakban számos bírálat érte. Elavultnak tartották, a különbizottságok, a mind kiterjedtebb hivatali apparátus pedig alig tudott megbirkózni a változó viszonyok követelte feladataival. Kartelltörvény létezett, ám a pozitív kartellpolitika késlekedett Magyarországon. Csak 1939 végén jelentette be Varga József iparügyi miniszter, hogy foglalkozni kíván azokkal a tervekkel, melyek a kartelltörvény hiányosságait és hibáit orvosolnák. A GYOSZ szakemberei közben a hazai termékek védjeggyel való ellátásával is foglalkoztak. A szövetség tanszert és iskolai cikkeket gyártó tagvállalatai együttes védjegy – stilizált magyar Szent korona – bevezetésérôl határoztak. Védjegyszakosztályt alakítottak, majd az 1921: XII. tc. elôírásai alapján 1933 elején létrehozták a Hazai Védjegyegyesületet. Elnöki feladatait Ullmann István miniszteri tanácsos, a GYOSZ igazgatósági tagja, az alelnökit Tranger József kormányfôtanácsos, vezérigazgató és Beck Jenô vezérigazgató látták el. A védjegyek (nevek és emblémák) bevezetése és az iparcikkeken való feltüntetése már az elsô világháború elôtt a szövetség törekvései közé tartozott. Védjegyeket eladdig fôként az osztrák cégek használtak, alkalmilag magyar árumegjelöléseket is, hogy a fogyasztóközönséget ezekkel megtévesszék. Az érdekvédelmi organizáció akkor elérte, hogy a nemzeti eszmét kifejezô neveket és emblémákat a hazai iparcikkeken kizárólag magyar vállalatok használhattak. A magyar vonatkozású árumegjelölések a hazai gyártmányok propagandáját, egyes külföldi áruk magyar termékkel való helyettesítését, kiszorítását eredménnyel szolgálták. Erre építve a GYOSZ 1933-ban a védjegyek ipari tulajdonjogi védelmét megerôsítette. Határozottan elutasította és megakadályozta, hogy a magyar védjegyek használóira külön díjfizetés háruljon. A hazai termékek minôségi mutatója volt, hogy a harmincas években az ipari export egyre inkább nyugatnak, Ausztria, Csehor-
8
szág, a Szudétaföld felé irányult. Magyarország 1935-ben a szorosan vett európai államokban – Svájc, Franciaország, Belgium, Nagy-Britannia, Hollandia, Dánia, Norvégia és Svédország – 44 millió pengô értékû árut helyezett el. A Balkán államaiban – Románia, Jugoszlávia, Bulgária, Törökország és Görögország területén – 39 millió pengô értékût. Az említett nyugati piacokra 1938-ban már 53,1 millió, a kelet-európai államokban 45,8 millió pengô értékû magyar export jutott. További ipari kiszállításokra is sor került, pl. Szíriába, Palesztinába, Indiába, Egyiptomba és Dél-Afrikába. A harmincas évektôl fontos változást jelzett, hogy a Németországba, Ausztriába irányuló exportban az ipar részesedése folyamatosan emelkedett. Olaszország esetében az 1935. évi 14,6%ról 1938-ra 20,8%-ra nôtt. A harmincas évek derekára a Gömbös Gyula miniszterelnök ígéretei keltette várakozásoknak vége szakadt. A GYOSZ – a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületével (TÉBE), az Országos Magyar Gazdasági Egyesülettel és az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesüléssel együtt - határozottan fellépett az 1935, áprilisi választásokon a tobzódó erôszakszervezetekkel és a megfélemlítés-korrumpálás eszközeivel „gyôzedelmeskedô” gömbös Gyula „reformpolitikája” ellen. Az olasz mintára alapozott átalakítási kísérlettel szemben, mely a hazai érdekképviseletben az itáliai korporációs rendszer kívánta meghonosítani. 1935. július 31-én kelt terjedelmes felterjesztésükben megállapították, nincs szükség a társadalom olyan méretû „megszervezésére”, mint amely Olaszországban és Németországban tapasztalható. A GYOSZ és társszervezetei szembefordultak a kötelezô érdekképviseleti tagsággal, kitartottak az önkéntesség mellett. A szabad érdekképviselet hazai fenntartásának fontosságát bizonyítva érveltek, hogy az országos érdekvédelmi szervezetek, kereskedelmi és iparkamarák változatlan formában tevékenykedhessenek tovább. Szembefordultak a munkaadók és munkavállalók egy szervezetbe való kényszerû tömörítésével, mert megítélésük szerint egy ilyen egységes szervezet megbénítaná az érdemi érdekképviseleti tevékenységet. Mindezek alapján nyomatékosan kérték az általános, minden irányú, kötelezô és egységesített érdekképviseleti rendszer tervének elejtését. A négy érdekképviseleti szervezet egységes és határozott fellépése is hozzájárult ahhoz, hogy a gömbösi korporációs törekvések megbuktak. A magyar finánctôke – innen került ki a GYOSZ, a más tôkés érdekeket megjelenítô szervezetek vezérkara – lényegében két meghatározó csoportot képezett. A Kereskedelmi Bank csoportja az ország egyik leghatalmasabb finánctôkés tömörülése volt. (A külföldi érdekeltség a bankban jelentéktelennek számított.) A bank élén a Weiss, Chorin, Bíró és Fellner család állt, rokoni kapcsolatok is összekötötték ôket. Az igazgatóságban a Goldberger-csoport képviselôi és Aschner Lipót, az Egyesült Izzó vezérigazgató-tulajdonosa is helyet foglalt. Ezek a családok a magyar gépgyártás, a
bányászat és a kohászat döntô részét egyesítették. Ebbe a csoportba tartozott a Salgó, teljes nevén Salgó-Tarjáni Kôszénbánya Rt. Túlnyomórészt a Chorin család tulajdonában, de részesedett Chorin Ferenc rokonsága, a Weiss, Kornfeld és Mauthner család, valamint a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmû Rt-n keresztül Bíró Pál. (1938-ban ifj. Horthy Miklós is helyet foglalt a Salgó Rt. igazgatóságában.) A Kereskedelmi Bank csoportjához tartozott a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmû Rt., közkeletû nevén a Rima. Az ország legnagyobb kohászati és vasipari vállalatának fô részvényesei Bíró Pál és Weiss Fülöp voltak, de jelentôs érdekeltséggel rendelkezett Chorin Ferenc is. (Külföldi tôke igen csekély mértékben szerepelt.) Négy szénbányatelepén felül vasércbányák, az ózdi kohómûvek, acélmûvek, hengermû, villamos erôtelep és speciális téglagyár tartozott közvetlenül a konszernhez. Érdekeltséggel bírt a Saltó Rt.-ben a gyôri Magyar Vagon és Gépgyár Rt-ben, több jelentékeny iparvállalatban. A Kereskedelmi Bank-csoporthoz tartozó társaságok az ország széntermelésének csaknem a felét termelték ki. A Magyar Általános Hitelbank csoportjának gazdasági befolyása legtöbbször meghaladta a Kereskedelmi Bank csoportjáét. (A Hitelbank részvénytôkéjében mintegy 30 !%os francia-osztrák-német érdekeltség állt fenn.) Élén a hazai bankarisztokrácia vezetôi, Ulmann György és Kornfeld Pál, valamint az ipari nagytôke képviselôi, Klein Gyula és Vida Jenô álltak. A Hitelbank-konszern kezében a gépgyártás, a közlekedési eszközök gyártása, a villamosenergia-termelés, a könnyûipar jelentékeny hányada összpontosult, és a széntermelésnek kb. 28 %-a. Érdekkörébe tartozott a Magyar Általános Kôszénbánya Rt. (MÁK), a legnagyobb és legkorszerûbb hazai bányatelepnek, Tatabányának tulajdonosa. A MÁK a harmincas években teljes mértékben magyar tulajdonba került, élén Vida Jenô állt. Az igazgatóságban találjuk az Esterházy, Perényi, Scitovszky család képviselôit. (A Vida-Perényi család, éppen a MÁK óriási ereje révén, ekkorra került a vezetô finánctôkés családok közé.) A MÁK tulajdonában bányatelepek, karbidgyár, ferroszilícium-gyár, kôbányák és mészégetôk, fakitermelô és mezôgazdasági üzemek, tégla-, zsák- és hordógyárak, áramfejlesztô telepek voltak. Az érdekközösségek állandósulását és mozgásait, a rokoni és közvetlen családi kapcsolatokat, a hazai nagytôke (ipari és pénzarisztokrácia), valamint a nagybirtokos arisztokrácia összefonódási jelenségeit több szakmunka tárgyalja. A GYOSZ vezetô személyiségei esetében az 1944 márciusáig meghatározó tevékenységet kifejtô WeissKornfeld-Chorin-Mauthner család Weiss Manfréd lányai házasságával alakult ki. A vejek: ifj. Chorin Ferenc 1932 decemberétôl a GYOSZ elnöke, a Salgó Rt. fôrészvényese; a Hitelbank csoporthoz tartozó Kornfeld Móric a Ganz Danubius Rt. vezérigazgatója, a Magyar Vasmûvek és Gépgyárak Országos Egyesületének elnöke; valamint Mauthner
MAGYAR GYÁRIPAR 42. évfolyam 3. szám
Magyar Gyáripar
TÖRTÉNELEM Weiss Manfréd 1837–1922
Weiss Daisy
Chorin Ferenc
Weiss Elza
Mauthner Alfréd
Alfréd a Mauthner Magtermelô Nagykereskedelmi Rt. tulajdonosa voltak. A GYOSZ átfogó, szervezetek mûködését befolyásoló közvetlen érdekérvényesítését dokumentálja néhány vezetôjének 1937. Évi képviseleti tagállása. Chorin Ferenc dr., a GYOSZ elnöke: a Salgótarjáni Kôszénbánya Rt. elnöke, titkos tanácsos, a magyar országgyûlés felsôháza kinevezett tagja, kereskedelmi fôtanácsos. A felsôház Iparügyi, Külügyi és Pénzügyi Bizottságának tagja, a gazdasági és hitelélet rendjének, továbbá az államháztartás egyensúlyának biztosításáról szóló 1931: XXVI. Tc. értelmében alakított 33-as Országos bizottságba a felsôház részérôl választott jegyzô. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alelnöke. Az Energia Világkonferencia Magyar Nemzeti Bizottsága szakértôi tagja, az Országos Iparügyi Tanács gyáripari szakosztályának elnöke, a Magyar Racionalizálási Bizottság és a Magyar Szabványügyi Hivatal elnöke. A Magyar Kereskedelmi Statisztikai Értékmegállapító Bizottság szakosztályelnöke, a Budapesti Nemzetközi Vásár társelnöke, a „Magyar Gazdaságkutató Intézet” Egyesület elnöki tanácsának tagja, a Társadalmi Egyesületek Szövetsége: Budapesti önkéntes Mentôegyesület alelnöke. A Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézete Vezérlôtanácsának tagja, a Pesti LloydTársulat igazgatósági tagja, a Society of the Hungarian Quarterly választmányi tagja. Knob Sándor dr., a GYOSZ szakegyesületi titkára: a képviselôházban a dorogi kerület képviselôje, a Gazdasági, Közgazdasági és Közlekedésügyi Bizottság és a Pénzügyi Bizottság tagja, a Zárszámadásvizsgáló Bizottság jegyzôje. A Biztosítási Szaktanács tagja, a GYOSZ kijelölése alapján a Kartellbizottság tagja, az Országos Iparügyi Intézetben (a GYOSZ részérôl a rendes tagok képviseletében) igazgatósági tag. Az Országos Közoktatási Tanács kinevezett tagja, a Népegészségügyi és Munkásvédelmi Szövetség igazgatóságit tagja. Aschner Lipót, a GYOSZ ügyvezetô igazgatósági tagja: kormánytanácsos, az Egyesült Izzó és Villamossági Rt. vezérigazgatója, az Országos Iparügyi Tanács tagja, a Magyar Kereskedelmi Statisztikai Értékmegállapító Bizottság kinevezett tagja, a Magyar Vasmûvek és Gépgyárak Országos Egyesületének alelnöke. 1936. évi adatok szerint Fenyô Miksa ügyvezetô igazgatónak bevallott vagyona 75 000 pengô, évi jövedelme 55.314 pengô volt Knob Sándor titkár vagyona 89 385, évi jövedelme 35 040 pengôt tett ki. A harmincas évek második felében a magyar gazdaságban az állami beavatkozás ismét növekedett. A folyamat összekapcsoló-
Weiss Marianne
Whal Alice 1865–1902 Kornfeld Móric
Weiss Jenô
dott a hitleri Németország mind dinamikusabb kelet- és délkelet-európai politikájával, a magyar-német gazdasági kapcsolatok alakulásával. A német fél a kétoldalú megállapodások új rendszerét léptette életbe, a fizetés klíring elszámolási rendszerben történt. Az 1944. februári kereskedelmi megállapodás új fejezetet nyitott a magyar-német gazdasági kapcsolatokban. Magyarország számára hatalmas agrárkiviteli lehetôségek adódtak. (Ezek fejében a magyar kormány 20–30%-os vámmérsékléssel és egyéb formákban adott biztosítékot a német iparcikkek behozatalára. 90%-ban az utóbbiak képezték a magyar agrárcikkek ellentételeit.) Búzaexport fejében megnôtt az olasz és osztrák iparcikkimport is. A német gazdaság térnyerése Magyarországon meghatározó volt: a magyar gazdaság „beillesztése” 1934–36 között megindult „a német élettérbe”. A forgalom addig nem látott növekedése fordulatot hozott. A modern kori magyar történelemben elôször vált Németország Magyarország legfôbb kereskedelmi partnerévé. 1936-tól a német térnyerés burkolt módszerei nyíltabbá váltak. A német fél további kiszállításokat követelt. A következô évben kötött újabb kereskedelmi megállapodás a magyar hús-, és zsír-, valamint gabonaszállítások 25%-os növelése mellett a német iparcikkszállítások 10%-os növekedését eredményezte. Németország monopolhelyzete 1938-1939-re megszilárdult: ekkor a magyar gazdaság behozatalának és kivitelének 52–53%-a a Német Birodalommal bonyolódott. Figyelemre méltó volt a német tôke pozíciószerzése is. A két legjelentôsebb külföldi befektetésbôl, a magyar kôolajkutatás és bányászat megindításából, valamint a bauxit- és timföldgyártás jelentôs fejlesztésébôl az utóbbi már német tôkecsoportok útján
MAGYAR GYÁRIPAR 42. évfolyam 3. szám
Geitler Annie
Weiss Alfonz
Herczog Erzsébet
Weiss Edit
történt. A német erôszakos terjeszkedés, a hódítások révén a korábbi osztrák-cseh kézen lévô tôkeérdekeltségek német tulajdonba mentek át. A magyar ipari külföldi tôkeérdekeltségeinek mintegy fele, az egész magyar iparnak pedig kb. 13–14%-a német kézre jutott. A GYOSZ 1936. Évi munkájáról készült beszámoló úgy értékelt, hogy a hazai gyáripar a világpiac igényeihez és a világkereskedelem lehetôségeihez képes volt alkalmazkodni. „Ha a viszonyok normálisra fordulnak, ugyanezek a képességek ugyanilyen átalakító csodákat visznek végbe a magyar gyáripari termelésben.” A világpiaci pozíciók javulása mellett a devizapolitikát is eredményesnek minôsítette, mert irányítói „a biztosság és állandóság érzetével tudták alácementezni a termelés felelôsségteljes munkáját”. A Gömbös-féle korporációs tervek elutasítását – mint általában bármilyen politikai kérdést – óvatosan és röviden érintette. A GYOSZ abban bízott, „hogy az idevonatkozó fantasztikus elgondolások végleg lomtárba kerültek”. Az iparágak és szakosztályaik helyzetét áttekintve a jelentés számos általános gazdasági, kereskedelempolitikai, adó- és hitelügyi kérdésben foglalta össze az igazgatóságnak, a GYOSZ választmányának intézkedéseit, illetve véleményét. Számot adott Knob Sándor titkár parlamenti felszólalásairól, a szövetségnek az állástalan értelmiségi fiatalok elhelyezésére irányuló akciójáról. (A gyáripari vállalatoknál a GYOSZ irodájának koordinációjával 350 végzett diplomásnak biztosítottak egzisztenciát.) Az 1936–1937. Tanévben a GYOSZ-tól a József nádor Mûszaki és Közgazdasági Tudományegyetem négy kiváló elômenetelû hallgatója egyenként 400
Korabeli autóverseny rajtja
9
Magyar Gyáripar
TÖRTÉNELEM pengô ösztöndíjban részesült. Az érdekképviselet három pályadíjat is kitûzött a hallgatók elismerésére. A gyáripar idegenkedéssel fogadta, de a kormány rendelkezésére 1936-ban számos iparágban bevezette a 48 órás munkaidôt. A nyolcórás munkaidôre átállás a textiliparban 1937 elején vontatottan valósult meg. Fôleg a szakmunkások hiánya és az üzemszervezés (szakmányok beállítása) okozott gondokat. A bérminimumokat megállapító bizottságok kinevezése és munkájuk beindítása ugyancsak nagyjelentôségû változás volt. A kormányrendeletre történt intézkedés, a bizottságok munkája kezdetben a bérek alsó határának megállapítására irányult. Késôbb vitákat indukált, hogy egyes bizottságok nem álltak meg ennél a feladatnál, a bérviszonyok általános szabályozására vettek irányt. Ezt a GYOSZ „messzemenô belenyúlásnak” minôsítette és elutasította. A GYOSZ XXXV., 1937. Évi jelentése a kitüntetések és jubileumok méltatásával zárult. A magyar ipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért, közéleti tevékenységéért Horthy Miklós kormányzó számos gyáriparost, termelési szakembert ismert el kitüntetéssel, kitüntetô cím adományozásával. Ebben az évben Zsilinszky Gábort, a GYOSZ igazgatósági tagját, Neményi József papírgyári vezérigazgatót, Margittay József kôbánya-igazgatót, három évtizedes munkásságáért Peregriny Sándor akkumulátorgyár-vezérigazgatót, Stefániai Richárd gépészmérnököt, a MÁK igazgatóját. A Magyar Vasmûvek és Gépgyárak Országos Egyesületében végzett érdekképviseleti munkájáért Mihályffy Dezsô gépészmérnököt, feltalálókat és fejlesztôket. Az üvegiparban kifejtett érdemes tevékenységéért BárdosFéltoronyi Oszkár, a Magyar Üveggyárosok Országos Egyesületének elnöke kapott kormányzói „legfôbb elismerést”. Az újabb világégést megelôzô utolsó „békeév” küszöbén a szövetség tisztikarának élén Chorin Ferenc elnök, Bíró Pál, Hegedüs Lóránt, Hirsch Albert és Láng Gusztáv alelnökök, hatvannégy tagú ügyvivô igazgatóság és Fenyô Miksa ügyvezetô igazgató álltak. (Fenyô 1938. november 24-én nyugalomba vonult.) A GYOSZ-választmány választott tagok és a szakegyesületektôl, fióktól kiküldött tagok együttese volt. Bálint Mórictól, a Szobi Kôbánya Rt. alelnökétôl Zwack Jánosig, a Zwack J. és társai likôrgyár társtulajdonosáig a választott tagok száma hatvanat, a Magyar tégla és agyagárugyárosok országos egyesületétôl delegált Müller Pál elnöktôl a Likôrgyárosok és gyümölcslepárolók egyesülete képviseletében helyet foglaló Szász János kormányfôtanácsosig a kiküldött tagoké további hatot tett ki. A számvizsgáló bizottság háromtagú volt. 1938. április elsején a GYOSZ kötelékében a Fôvárosi Serfôzôk Egyesületétôl a Vidéki Malomiparosok Országos Egyesületéig 17 szakegyesület tartozott. A gyáros és válla-
10
lati egyéni tagok száma 417-et tett ki. Az érdekképviselethez nyolc, a faipari, gumiipari, kôbányai, papíripari, szalámi-, szeszipari, tejipari és üvegipari szakosztály összesen 95 taggal csatlakozott. A GYOSZ fiókjai (nagyságrendben) Újpesten, Gyôrött, Szegeden, Pesterzsébeten és 14 tagvállalattal Debrecenben tevékenykedtek. A szövetség mûködése stabilitásának, alapítói átgondolt cselekvésének egyik bizonyítéka, hogy a GYOSZ alapszabályát három és fél évtizedes mûködése során (az 1938. június 18-i közgyûlésen elfogadottakkal együtt) mindössze öt alkalommal, cse-
Tereprendezés Nepomunki Szent János szobránál – 1930-as évek
kély mértékben módosították. A változtatások alapvetôen a változó körülmények nyomán, a gyakorlati munka követelményei szerint történtek. Id. Chorin Ferenc és alapító társai a GYOSZ célját a honi gyáripar „és a vele rokontermészetû ipari vállalatok összes érdekeinek rendszeres és egyöntetû” országos képviseletében fogalmazták meg, és ennek a szellemében dolgoztak. Az érdekvédelmi szövetség a már készülô zsidótörvények, az új honvédelmi törvény árnyékában, a német birodalom erôterében – de nyomásának sokszor ellenében – a magyar gyáripar jogos érdekei javára dolgozott. Tagjait a gyakorlati életben sokoldalúan informálta, segítette. Nem mulasztotta el jogos sérelmeik orvoslását sem. A hazai gyáripar hasznára folyamatosan kezdeményezett, és támogatta a gazdasági, társadalmi életbôl érkezett, építô kezdeményezéseket. Megalapozott, kiterjedt felméréseken és feldolgozá-
sokon nyugvó állásfoglalásokat dolgozott ki az adózási, vám-, kereskedelmi, közlekedési, tarifális és közszállítási kérdésekben, általában az ipari termelést és a hazai közgazdaságot érintô ügyekben. A harmincas években a GYOSZ szakvéleményének készítése a kormányzat, az ipari és kereskedelmi téren illetékes hatóságok számára gyakorlattá vált. Ezek markánsan megjelenítették a hazai nagytôke érdekeit, hogy a hazai termelésbôl és fogyasztásból az iparnak minél nagyobb hányad jusson, és egyre növekvô hangsúlyt kapott a kivitel támogatása is. A szövetség alapszabálya „a magyar gyáripar okszerû fejlesztését” feladataihoz sorolta. A szakértelem fejlesztése, a közgazdasági tudományok és törekvéseik támogatása ennek része volt. Fôként ösztöndíjakban és különdíjakban, esetenként találmányok, újítások útjának egyengetésében nyilvánultak meg. (A szövetség pl. érdemes kisiparosokat is támogatott.) Az ipari érdekképviselet többrétû feladatai megoldásmódjaként széles körben képviseltette magát más érdekképviseleti szervezetekben, közgazdasági szaktestületekben, szinte mindenütt, ahol ipari érdekérvényesítésre lehetôség nyílt. A GYOSZ mûködésének negyedik évtizedében – bár utalások a szociális kérdésekre, az ilyen érdekek ütközésére a korábbi beszámolóikban is helyet kaptak – a szociálpolitika mind nagyobb teret nyert. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal munkájában a szövetség feladatot vállalt. A szociális politika genfi fórumának konferenciáin 1929 óta a magyar munkaadói részrôl Knob Sándor ügyvezetô igazgató vett részt, többször felszólalt. A munkásbiztosítás ügyeiben hazánkban a húszas évek elsô felétôl történt elmozdulás, ahogy a balesetbiztosításban is. A továbbiakban az öregségi és rokkantsági biztosítás törvénybe iktatása az elmaradottság csökkentésének jelentôs lépése volt. 1928-tól a fiatalkorúak , a nôk védelmében európai mércével régen sürgetô intézkedések történtek, a munkásvédelmi és jóléti viszonyokban a felzárkózás irányába ható tendenciák jelentkeztek. A nyugati államokhoz képest jóval szerényebb ráfordítással, de Magyarországon is létrejöttek a korszerûbb üzemi öltözôk, az étkeztetés, orvosi rendelôk, sporttelepek, az egészség védelmét, a szabadidô eltöltését szolgáló létesítmények. Számos vita, a szakszervezetek fellépése, a Szociáldemokrata Párt fórumainak állásfoglalásai, a kormányhivatalokkal történt egyeztetések, a Magyar Munkaadók Központjának elemzései nyomán – a konfliktusokat sem nélkülözve – a heti munkaidô rövidült, a gyáripar munkabérek szabályozása rögzítetté vált. Az 1938: XXVI. tc., az ún. családi munkabér bevezetése a többgyermekes munkáscsaládok helyzetén érezhetôen javított. A szociálpolitika számottevô fejlôdése a GYOSZ tevékenységében is kimutatható.
MAGYAR GYÁRIPAR 42. évfolyam 3. szám
