Magyar Gyáripar
A GYOSZ története (4. rész) – RÉSZLET AZ MGYOSZ KIADÁSÁBAN MEGJELENT, SZITA SZABOLCS: A GYOSZ KIÉPÍTÉSE ÉS TEVÉKENYSÉGE 1902-TÔL 1948-IG CÍMÛ KÖTETÉBÔL –
A GYOSZ - Chorin Ferenc elnök és az igazgatóság formális feloszlási határozatára március végétôl nem mûködött. Tennivalója nem is lett volna, mivel a szocializált vállalatok élérôl a tulajdonosokat, az addigi vezetôket eltávolították. Számos gyár készpénzkészletét, betéteit kimerítették, végül az üzemeket a bankoknál eladósították. A gyáripar helyzetének effektív romlását a száz nap alatt a GYOST másfélmilliárd koronát meghaladóra becsülte. Ebben az idôszakban az igazgatóság több tagját ítélet nélkül, rövidebb-hosszabb ideig fogházban tartották. Cellában töltött „túszságot” szenvedett el - többek között Hegedüs Loránt, Fodor István, Helvey Tivadar, Veith Béla, Wolfner Tivadar, több bankigazgató, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) és az OMGE számos tagja. Hegedüs Loránt alelnök késôbb a gyûjtôfogházi udvari körséták hangulatáról is megemlékezett: „ki-ki elsuttogta a másiknak, hogy mi szabadulásának reménysége, vagy agyonveretésének félelme”. Az inzultust valamennyien túlélték. 1919 augusztusától az érdekképviselet folytatta tevékenységét, október 1-jén hivatalos lapja, a Magyar Gyáripar újból megjelent. A szervezeti élet gyorsan helyreállt. Az érdekképviselet feladatok halmazával birkózott. Fôként a tagok informálásával, a gyáripar egzisztenciájának biztosításával, a szakosztályok sajátos tennivalói megoldásának segítségével foglalkozott. Konszolidálni kellett a munkabéreket. A GYOSZ munkabérbizottságot alakított, valamennyi szakmára kötelezôen irányító bérskálát határozott meg. A legszorítóbb kérdés a szénhiány és a nyersanyag-behozatal, a külkereskedelmi relációk helyreállítása volt. A GYOSZ tagjai nehéz küzdelmet folytattak a román megszállók - az ország gyáriparának leszerelésére irányuló - rablóhadjárata
Messenger-boy - 1910-es évek
A város legnagyobb divatáru üzlete, a Párisi nagyáruház a Klauzál utca és a Kerepesi út sarkán
ellen. (Az érdekképviselet hivatalosan az antant missziónál keresett és alkalmanként kapott támogatást.) Az egykorú becslések és számítások a románok által elhurcolt magyar vagyont 1,5 és 3,5 milliárd korona közé teszik. A belpolitikai helyzettel összefüggésben, a közéletben mind erôteljesebben hallatszott a „hithû agráriusok” felvonulása és követelôzése. Hirtelen megnôtt politikai befolyásuk aggodalommal töltötte el a szövetség vezetôit, hisz „nem tudják, mit jelent egy nemzet fejlôdésében az ipar”. 1919 végén felhívással fordultak a tagokhoz a szövetség fejlesztése céljából, hogy a jövôben a magyar gyáriparnak, „de minden egyes gyáriparosnak, minden gazdasági és szociális jellegû konkrét ügyében is változatlan buzgalommal álljanak szolgálatára”. Az igazgatóság úgy vélte, hogy a súlyos válságból való kibontakozás ipari öntudat, a gyáripari termelés növelése nélkül nem lehetséges. Errôl a GYOSZ-nak - tradíciói szellemében - ismét meg kell gyôznie a törvényhozást, a kormányzati apparátust, az egész magyar közéletet. 1920 elejére ténnyé vált, hogy Magyarország új országterülete a háború elôttinek mindössze 32,7 %-ára, lakossága pedig a régi lélekszám 42 %ára, 7,6 millióra csökkent. Merôben új gazdasági egység alakult ki. A hagyományos külsô források kiapadtak, a gazdaság létfeltételei lényegesen módosultak. A csonka or-
szágterületen a megmaradt ágazatok eltérô súlya megváltoztatta a gazdaság szervezetét is. Az új belsô arányok a korábbinál iparosodottabb ország képét mutatták, mikor számos megmaradt ipari termelô kapacitás elvesztette korábbi nyersanyagbázisát. A kohászat termelôképességének pl. 31 %-a, a vasérctermelésnek pedig csupán a 11 %-a maradt a trianoni országterületen. A háború elôtti Magyarország 312 textilipari vállalkozásából a trianoni diktátum szabta területeken csupán 114 telep maradt, a gyárak számában bekövetkezett veszteség több mint 60 %-os volt. Magyarország - minden átmenet nélkül - erôteljesen külkereskedelemre orientált lett. Zárt belsô kapcsolatait megszakították, felkészületlenül kikerült a világpiacra. A nagyarányú behozatal - elsôsorban nyersanyagokból, de gépekbôl, felszerelésekbôl is - elengedhetetlen volt. A hazai árviszonyok, a magas termelési költségek, a nélkülözhetetlen behozatal a korábban teljesen ismeretlen devizakérdést hozták a felszínre. Az exportképesség biztosítása, a devizahozam növelése létkérdéssé vált. Mindez olyan körülmények között történt, mikor az ország kényszerûen nélkülözte exportlehetôségeit. A mezôgazdasági kivitel 1920-ban a háború elôtti 21 %-át, a következô évben is csak 41 %-át érte el. Az ipari export is kényszerpályán mozgott: 1920ban a háború elôttinek 40, 1921-ben pedig 57 %-át teljesítette. Ezekben az években a háború elôtti nyersanyagimport egyhatodátegynegyedét sikerült biztosítani. A kényszerbéke folytán kialakult új termelési és fogyasztási viszonyok okozataként a magyar gyáripar rövid idôn belül másodszor állt az átszervezés kényszerûsége elôtt. A békefeltételek egyetlen elônyt hoztak: a
Magyar Gyáripar nyoktól eltérôen tagnévsort, a tagokról adatokat nem tett közzé. Egyrészt az elszakított területekhez kerülteket továbbra is tagtársként kezelte, másrészt azok is állandó jelét adták a magyar nemzethez és a GYOSZ-hoz kötôdésüknek. Külhoni politikai üldözésüktôl tartani kellett, emiatt anonimitásban maradtak. Magyarországnak a nemzetközi rendelkezések átmenetileg a korábbi vámrendszerek alkalmazását írták elô. A Monarchia 1906. Évi vámtarifája maradt érvényben, ám a magyar kormány - az ipari körök támogatásával - 1921. Július 15-én a tilalmi rendelkezéseket radikálisan kiterjesztette. Különösen az ipari késztermékek importját korlátozta, ezzel behozataluk addigi növekvô tendenciáját hosszabb idôre megtörte. 1921-rôl 1923-ra a készáruk részesedése az összes importban 68 %-ról 45 %-ra csökkent, a nyersanyagok részesedése pedig 18 %-ról 30 %-ra ugrott. Közben a vámszabályozás elôkészítése heves és nyilvános vitákkal folytatódott. 1924re az erôteljes ipari protekcionizmus elvei jegyében (a térségben ez a világtendencia markánsan érvényesült), 2244 tétel alkalmazásával kidolgozták és elfogadták az új magyar vámtarifákat. A vámvédelem - a GYOSZ állandóan sürgette - átlagosan mintegy 30 %-os szintje határozott, a termelés és a technika fokozódó specifikációjának megfelelô védelmet biztosított. Az 1924. Évi „szanálás” a gyáripar, a hazai magángazdaság teherbírásának kiaknázásával ment végbe. Az ipar részt vett a korona külföldi árfolyamának biztosítására folyósított elôleg elôteremtésében. (Közel 8 millió svájci frankkal járult hozzá a 20 millió franknyi összeghez.) Ennek jelentékeny részét utóbb az államháztartás egyensúlyát biztosító népszövetségi kölcsön magyar részének lejegyzésére fordították. A hazai gyáripartól további tôkét vont el a Nemzeti Bank alaptôkéjének jegyzése is. A GYOSZ vámpolitikai törekvései támogatására a nemzetgyûlési képviselôk alapos tájékoztatására törekedett. 1924. februárjától számukra új módszerként gyárlátogatásokat szervezett. Bemutatta a Weiss Manfréd Mûvek csepeli telepét, a Magyar Posztógyár Rt. üzemét, annak kórházát és csecsemôotthonát, a Magyar Pamutipar és 110 munkása családjának épített új munkásházát. Ascher Lipót vezérigazgató vezetésével az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. négyezer munkást foglalkoztató telepét. Sokirányú érdekvédelmi tevékenységében a petróleumipar és a szeszipar nehéz helyzetére kiemelt figyelmet fordított. A Rákóczi út és a Nagykörút keresztezôdése
vámvédelem lehetôségét, melyet a háború elôttiek nem tettek lehetôvé. 1921-ben 2115 ipartelep termelt. (Ugyanezen a területen 1913-ban 269-cel több volt.). A termelés értéke ugyanebben az idôszakban egy-egy gyárnál, a felénél kevesebbre esett vissza. A húszas évek elejétôl az egyre növekvô bankjegykibocsátás és tôkehiány következtében a gyáripar termelési feltételi tovább rosszabbodtak. Az 1920. Év elején kormányzati (a MÁV francia bérbe adásáról folyt) titkos tárgyalások kapcsán a GYOSZ memorandumot készített és juttatott el a kormánynak, a nemzetgyûlés elnökének és tagjainak. Nagyobb részét csak 1921 derekán hozhatta nyilvánosságra. A magyar vállalatok függetlensége mellett foglalt állást, következetesen elutasította Magyarország új gazdasági bilincsekbe szorítását. „Kifosztottságunkban és szegénységünkben a legnagyobb mértékben rá vagyunk utalva a külföld támogatására, de minden nyomorúságunk dacára sem vagyunk hajlandók ezt a támogatást olyan feltételek mellett elfogadni vagy éppen kérni, amelyek gazdasági önállóságunktól megfosztanak, és beláthatatlan idôn keresztül a külföldi, mégpedig velünk szemben a gyôzô szerepét betöltô államok rabszolgáivá tesznek. Ilyen áron a külföld támogatására nincsen szükségünk.” Az ügyvezetô igazgatóság visszatérôen foglalkozott az új, önálló magyar magyar vámterület viszonyaihoz alkalmazkodó vámtarifával, javaslatokat dolgozott ki a behozatali és kiviteli kérelmek gyorsabb elbírálásához. A GYOSZ kezdeményezésére próbaképpen a Vasmûvek és Gépgyárak Országos Egyesülete, majd a Textilgyárosok Országos Egyesülete kebelében autonóm hatáskörû bírálóbizottságokat létesítettek. Eredményesen tehermentesítették az addig illetékes minisztériumi ügyosztályokat, szakszerûen gyorsították az adminisztrációt. Végül a kormány - minisztériumi kiküldöttekkel - ilyen bizottságot létesített a vegyészeti iparban, a faiparban, az építôiparban, a bôriparban, 1921 tavaszán a vasiparban. Az 1921. Évi rendes közgyûléshez intézett jelentés végén a választmány a hagyomá-
Sváb cselédlányok egy bérház folyosóján – 1913 körül
A június 29-i közgyûlésen Fenyô Miksa ügyvezetô igazgató - többek között - az új vámtarifa jelentôségérôl szólt. „Pompás instrumentumnak nevezte, folytatásként pedig a kereskedelmi szerzôdések kiteljesedését igényelte, „mely a Trianon által keletre tolt Magyarországot visszacsatolja Nyugat-Európába”. Hasonló hangsúllyal szólt a hitelkérdésnek a gyáripari termelés javát szolgáló megoldásairól. Másfél éves fennállását követôen 1924 júniusában elsô rendes közgyûlését tartotta a Magyar Munkaadók Központja. Tevékenységének legnagyobb részét a létkérdések tárgyalása képezte, értékelése szerint „komoly konfliktusok nélkül”. Sokat foglalkoztatták a munkásbiztosítás ügyében a gyermekek, fiatalkorúak és a nôk munkáját, a munkaügyi kérdéseket szabályozó törvényjavaslatok és rendelettervezetek. Feldolgozta a nemzetközi munkaügyi konferenciák határozatait, ajánlásait és egyezménytervezeteit. A szakegyesületek képviselôi elôtt az ismét elnökké választott ifj. Chorin Ferenc kifejtette, hogy „végre a szanálási akció sikere jelenti az elsô lépést a békegazdálkodásra és a békebeli gondolkodásra való visszatérés felé”. A közgyûlés alelnökké Keleti Kornél, Lichtig Géza, Szurday Róbert és Van der Eyde Hector vezérigazgatókat választotta meg. A népszövetségi kölcsönnel, a stabilizációs terv elfogadásával, a Magyar Nemzeti Bank létrehozásával és más intézkedésekkel 1924 nyarára sikerült megszüntetni az inflációt. A korona stabilizációs árfolyamát az angol fonthoz kötötték, majd 1927-ben a koronát fizetôeszközként a pengô váltotta fel. (1 korona 1,16 pengôvel volt egyenlô.) A népszövetségi kölcsönt különösen kedvezôtlen, megalázó feltételekkel adták. Arra szolgált, hogy az elsô nehézségeken a magyar államháztartást átsegítse, és biztonságot adjon a stabilizációhoz. (Nagyobb ré-
Magyar Gyáripar
Kispolgári konyha - 1910-es évek
szét a szanálástól független célokra fordították.) A népszövetségi kölcsön ugyanakkor utat nyitott a nyugati hitelek egész sora elôtt. 1924 és 1931 között 1,3 milliárd pengô névértékû hosszú lejáratú hitel áramlott be az országba. A húszas évek közepén a háború és a bankjegyszaporítás okozta tôkepusztulás még erôsen éreztette hatását. A gyáripar nehézségeit lényegesen enyhítette 1925ben a nyersanyagok, félgyártmányok és a gyártáshoz szükséges különféle cikkek világpiaci áresése, ami az európai gazdasági válság folytán szinte zuhanásszerû volt. Ez különösen a textilipari nyersanyagokra, a pamutra, gyapjúra és jutára vonatkozott, behozataluk nagymértékben megnôtt. A belsô fogyasztás 1926-ban már javult. A kereslet nôtt, hatására az iparban is a javulás jelei mutatkoztak. Az élénkülést tovább fokozta az állam és a városok növekvô beruházási tevékenysége. A meginduló építési konjunktúra kedvezô volt, ám a nagyobb arányú javulás a hitelválság megoldását igényelte. Rövid lejáratú külföldi hitelek helyett a gyáriparnak az átszervezésekhez és korszerûsítésekhez hosszú lejárató és olcsó hitelre volt szükséges. A gyáripar helyzete lassan javult, ezt a gépi berendezések na-
gyobb mérvû kihasználása, fejlôdése, az energianyerésre használt anyag mennyiségének emelkedése tanúsította. A hitel és termelési válság 1926-ban már enyhült, az általános európai viszonyoknak megfelelôen a következô évben határozott javulás váltotta fel. A stabilizációs folyamat is bizonyította, hogy a magyar gazdasági élet, az ipar jóval erôsebben függött a nemzetközi piactól, mint a világháború elôtt. Az új vámtarifa-szigorúságából - a mezôgazdasági exportra tekintettel - engedni kellett. Így aztán a tömegtermelés elônyeire, biztos és kiterjedt pénzügyi háttérre támaszkodó külföldi ipar nemcsak a magyar kiviteli törekvéseket gátolta, de versenyének nyomása, technikai fölénye a határokon belül is érezhetô volt. A GYOSZ jubiláris esztendejének küszöbén, 1926. November 14-én - több elhalálozás miatt - rendkívüli közgyûlést tartott. Egyhangú lelkesedéssel elnökké Fellner Henrik nagyiparost, számos ipari és kereskedelmi részvénytársaság elnökségi és igazgatósági tagját választották. A közgyûlés határozatára az új elnök mellett négy alelnök dolgozott. Bíró Pál továbbra is vállalta az alelnöki feladatokat, az új alelnök pedig Chorin Ferenc (a Magyar Munkaadók Központjának elnö-
ke), Hegedüs Lóránt és Kornfeld Pál lettek. A szövetséget irányító szerteágazó tevékenységben Fenyô Miksa ügyvezetô igazgató munkáját titkárként Koffler Károly, Knob Sándor, Kovács Arnold, Lengyel Géza és Schiller Ottó segítette, négy tisztviselônôvel A GYOSZ 18. Évfolyamába lépett hivatalos lapját Koffler Károly szerkesztette. A háború elôtti 21 vidéki GYOSZ-fiókból az ország megcsonkítását követôen hat Debrecenben, Miskolcon, Gyôrött, Szegeden, Pesterzsébeten és Újpesten - kezdte újra a megszakadt munkát. Késôbb a Zala megyei fiók is újjáalakult Nagykanizsán. A szövetségnek 520 tagja volt. A vidéki fiókok mûködése rendezett körülmények között folyt. A központ még 1917-ben részvényjegyzésre hívta fel tagjait, hogy a szövetségnek új székházat - a GYOSZ-ház Rt. keretében - létesíthessen. A részvénytársaság 1917. Május 8-án megalakult, és a fôváros V. kerületében megvásárolta az Akadémia u. 1. Sz. alatti régebben szálloda volt - bérházat. Az 1922. Évi jubiláris-közgyûlésen a tagok megajánlották, hogy a tulajdonukban lévô GYOSZház részvényeket a szövetségnek adják át. A bérház jövedelme a szövetség bevételeit gyarapította. Átalakítás után 1928 tavaszától 1948 áprilisáig székházként szolgált. A szövetség alelnöke, Hegedüs Lóránt az 1927. Évi írásos beszámolóban a GYOSZ evolócióját értékelte. Az érdekképviselet magyarországi tartalmi változásait, az ipar súlyának növekedését. Az egész merkantil világ átalakulását, jövôjét, a nyugati civilizáció (benne a német és az osztrák, a Bund és a Verband gyáripari szövetségek mûködése) hazai hatását. A GYOSZ létét, tevékenységét, az érdekükben megsértett magánvállalkozások összekapcsolódását messze meghaladónak minôsítette. A szövetség a
Budapest új gázgyára 1914.
Magyar Gyáripar magyar közgazdasági alkotmány része, „nélkülözhetetlen, és a nélkülözhetetlenséget barátnak és ellenségnek egyaránt el kell ismernie”. A GYOSZ negyedszázados útjának áttekintésére az 1928. Május 8-i közgyûlésen került sor. Országos fontosságú esemény volt, „azt a korszakot jelenti, amelyben a világnak kétségtelenül forrongó, átmenetet élô politikai, társadalmi és gazdasági eszméi között az érdekképviseleti gondolat óriási mértékben megerôsödött és nyert jelentôségében”. A Magyar Gyáripar 1927. Június-júliusi összevont száma helyesen értékelte, hogy az érdekképviseletek szerepe Európa szerte megnôtt. Ha politikai közvetlen jogokat nem is szereztek maguknak, befolyásuk nemcsak saját gazdasági területükön, de a nemzet életében is emelkedést mutatott. Nem volt olyan ipari mozgalom vagy kérdés Magyarországon, mely 1902 óta a szövetségben visszhangra nem talált volna, így mûködését - a változó viszonyok között - a magyar gyáripar gondjai megoldandó feladatai szabták meg. A képviselet teendôit „emelkedettebb erkölcsi és szellemi felfogás alapján bonyolították, önmérséklettel és az általános érdekekhez alkalmazkodva. A jubiláris közgyûlést nagy érdeklôdés kísérte. A GYOSZ évfordulóját - az országos érdekképviseletek felszólalásai után - Hermann Miksa kereskedelemügyi miniszter méltatta, az évi jelentést pedig Fenyô Miksa ügyvezetô igazgató terjesztette elô. Fellner Henrik elnök a GYOSZ életre hívását a „helyzet parancsoló követelményének” nevezte, mely azóta a „hasonfoglalkozású vállalatok közötti kapocs” funkcióját teljesíti. Érdemének minôsítette az önálló vámterületért, a hadügyi szállítási kvótáért vívott harcot, az iparfejlesztést sürgetô, ismételt akciókat. A közszállítások terén elért eredményeket, a haza ipar következetes védelmét. A háborús és kötött gazdálkodás idejében a gyáriparosoknak tett „életmentô szolgálatot”, melyek alapján az ipar a háborúban a hadvezetés „oszlopos támasza” volt. A kezdeményezések sorában helyezte el a közgazdasági tanulmányokat, melyekkel a közvéleményt a GYOSZ az ipar ügyei fölé irányította. Megbízható segítséget adott a kormányzati és törvényhozási munkákhoz, felvilágosító tevékenysége nagymértékben enyhítette a gyáriparral szemben több oldalról megnyilvánult alábecsülést. Fellner Henrik elnök az ipari érdekképviselet jövôjében bízva a GYOSZ további küldetését a gazdasági parlament szerepének betöltésében, az egyes érdekeltségek közötti összeköttetés fenntartásában és építésében határozta meg. Emellett a szociálpolitikai feladatok megoldásában, munkaalkalmak teremtésében, ami nemcsak a munkanélküliség elleni
küzdelmet és az új gyárak létesítését jelenti. Az állami beruházások kezdeményezését, támogató figyelemmel kísérését, a szociálpolitikai terhekbôl az ipar részvállalását. A szövetség befolyásának érvényesítését, hogy „a betegbiztosítás és balesetbiztosítás helyes alapra fektetése mellett megoldassék az aggkori és rokkantbiztosítás”. Új megfogalmazásként utalt az elnök a hazai ipar és a mezôgazdaság egymásra utaltságára. Felvirágoztatásuk „két egymást kiegészítô probléma, melyben a két termelési ág egyformaképp érdekelt”. A magyar ipar fejlôdését az ország további kulturálódása alapfeltételének határozta meg. A Hungária szállodában rendezett jubiláris közgyûlési vacsorán több mint kétszázan vettek részt. A szövetség elsô elnökének tiszteletére nehéz, fedôvel ellátott ezüst díszserleget avattak. Kovács Erzsébet iparmûvész tervezte, Bittner aranykoszorús ötvösmester készítette. Felirata “Chorin Ferenc emlékének 1842-1925” volt. A továbbiakban hagyománnyá nemesedett, hogy ünnepi alkalmakkor a szövetség vezetôi ún. serlegbeszédet tartottak. Késôbb ezeket megjelentették.
2. A MÁSODIK NEGYEDSZÁZAD 2.1. VÁLSÁGOS ÉVTIZED (1928-1937) 1928 tavaszán, Budapesten a GYOSZ-ház Rt. tulajdonába került Akadémia u. 1. Szám és Géza (ma Garibaldi) u. 2. Szám alatti épületek átalakítási munkái elôrehaladtak. A Pollatschek és Epstein cég az Akadémiai utcai klasszicista épületet Hikisch Rezsô mûépítész tervei szerint - stílusjegyeit megôrizve - két emelettel megmagasította. A szövetség
új székhelyét a Magyar Gyáripar Székházának nevezték el. További gyáripari érdekképviseletek nyertek benne elhelyezést: a Magyar Vasmûvek és Gépgyárak Országos Egyesülete, a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete, a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete, a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesülete, a Vidéki Malomiparosok Országos Egyesülete, a Magyar Konzervgyárosok Országos Szövetsége, a Magyar Munkaadók Központja, a Magyar Ipari Szabványosító Bizottság és a Központi Ásványolajipari Rt. A szövetség XVI. Évi jelentése felsôházi képviseletének az igényelt, érdemi rendezésérôl adott számot. Az 1926: XXII. Tc. alapján az organizáció a kereskedelmi és iparkamarákra bízott választások útján juttathatta képviselôit a felsôházba. A GYOSZ, a döntés megváltoztatásán dolgozva elérte, hogy az 1928: XIII. tc. alapján hat személyi javaslatot tehetett. Két jelöltet Horthy Miklós kormányzó nevezett ki ezek alapján a Parlament második kamarájába. A gyáripar intézményes képviselete - bár több hivatkozásban elhangzott, hogy a GYOSZ „nem törvényen alapuló érdekképviselet” - az iparágak, szakegyesületek, szakosztályok, területi érdekcsoportok számára meghatározó jelentôségû, létkérdésnek minôsülô volt. A GYOSZ folyamatosan képviseltette magát - két taggal - Budapest törvényhatósági bizottságában. Kiküldöttei helyet foglaltak az Országos Iparügyi Tanácsban, a Kartell Bizottságban, a Külföldi Hitelek Országos bizottságában, a Társulati Adóügyekben harmadfokon eljáró Döntôbizottságban és másutt. A külkereskedelmi mérleg passzívumának alakulására, Magyarország külföldi eladósodásának veszélyeire az 1927-1928. Évi szervezeti munkában
A Körönd a Városligetben
Magyar Gyáripar
Bolgárkertész a hajnali piacon, áruja mellett – 1913.
folytonos figyelem irányult. Az égetô kérdésekrôl a központ a vidéki fiókokkal, a szakegyesületekkel visszatérôleg tárgyalt. (Az 1920-tól 1924 végéig tartó importkorlátozások, az 1925. Január 1-jén életbe lépett új vámtarifa nem akadályozták meg a külföldi árubehozatalt. A külkereskedelmi mérleg 1920 és 1929 között állandóan deficitet mutatott. A behozatal ebben az idôszakban közel 2 milliárd pengôvel meghaladta az exportot.) A várható következmények elhárítását „elsôsorban az ipari termelés fejlesztése teheti csak lehetôvé, nem lehet kétséges, hogy az állam aktív közremûködésére az ipar fejlesztésénél továbbra is szükség van”. Az állami iparfejlesztésrôl szóló 1907: III. tc. reformját napirendre tûzve a GYOSZ részletes memorandumot dolgozott ki. Felmérte, összegezte az eszköztárat, mellyel az ipari fejlôdés felgyorsítható. Az 1907: III. tc. intézkedéseinek fenntartását, alkalmazását javasolta. Ám két évtizeddel a törvényt meghaladva, módosításokat is. Hangsúlyozta, a belsô piac biztosításán túl a honi gyáripart kedvezményekkel arra kell ösztönözni, hogy termékeit mindinkább a külföldi piacokon helyezze el. A memorandum a kedvezmények sorához részletes elemzést nyújtott, kitekintett a nemzetközi környezetre kis. Az érdekképviselet esztendôk óta dolgozott az ipari hosszú lejárató hitelezés megvalósításán. Külföldi mintára ipari záloglevelek kibocsátását javasolta, Indítványa törvényjavaslat, majd kibocsátó intézet létesítésének alapjául szolgált. A népszövetségi kölcsönbôl beruházási program indítását sürgette, hogy a mezôgazdaság megrendelésekhez jusson.” A tenniva-
lók sokasága, útjaink, vasútjaink, iskoláink, kórházaink és egyéb intézményeink lerongyoltsága” szolgáltat alapot a hosszú éveket igénylô beruházásokhoz - hangzott az érvelés. Kezdeményezéseinek sorából említésre érdemes, hogy „a takarékosság nagy közgazdasági fontosságára” tekintettel a GYOSZ 1928-tól közremûködött a világszerte takarékossági nappá nyilvánított október 31-e hazai rendezvényeiben, „minthogy annak jelentôségét más termelési ág alig tudja annyira értékelni, mint a gyáripar”.
Ezekben az években a hazai iparosodás fôbb mutatói még a regenerálódást jelezték, de egyes iparágakban a bôvítési tendenciák is megjelentek. A háború elôttihez képest pontosabb iparstatisztikai felvételek szerint 1928-ban az új országterületen kimutatott 3552 gyártelepbôl 2518 vallotta üzemét háború elôtti alapításnak. (Több, mint ahány gyári üzemet az 1913. évi statisztika - a trianoni területre vetítve - kimutatott.) A gyáriparban az üzemek 30 %-a volt háború utáni alapítás. A textiliparban történt a legtöbb új alapítás (59,3%), a nyomdaiparban a legkevesebb (17,1%). Az új alapítások a vas- és fémiparban 19,6%kal, a gépgyártásban 22,2%-kal, a bôriparban 40,2%-kal , a papíriparban 32,8%-kal, a vegyiparban 27,0%-kal szerepeltek. Az iparosítás kényszerítô szükségét az agrártúlnépesedés, a mezôgazdaság minimális felvevôképessége is indokolta. Az 1930. évi népszámlálás kimutatta, hogy 1920-hoz viszonyítva tíz esztendô alatt a lakosság 698 117 fôvel növekedett. A mezôgazdaság ebbôl felvett (keresôk és eltartottak együtt) 45 152 fôt, az ipar (gyáripar és kézmûvesipar együtt) csaknem nyolcszor ennyit, 358 502 fôt. Az ipar nemzetgazdasági jelentôségét bizonyította, hogy a mezôgazdasági keresôk száma 1930-ig 1920-hoz képest csökkent, míg az ipari keresôk száma 30,3%-os növekedést mutatott. A Trianon utáni országtesten vizsgálva, az ipar a bányászat és a kohászat körébe esô népesség a háború elôtt 21,3%-ot, 1930-ban 23%-ot tett ki. Különös jelentôsége volt az iparnak az értelmiség foglalkoztatása szempontjából. Az 1930. évi népszámlálás szerint az iparban (gyáripar és kézmûvesipar együtt), továbbá a bányászatban és kohászatban a keresô tisztviselôk és általuk eltartottak száma 87 285 volt.
Angyalföldi lakóház udvara – 1910-es évek
