A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet története – az intézet alapításától, 1957-tıl napjainkig Dr. Istvánffy Mária, Dr. Tonelli Miklós
A modern kardiológia kezdetei a második világháború idıszakában alakultak ki, amikor az Egyesült Államokban, Svédországban, Angliában az elsı szívmőtétek történtek, és a szívkatéterezés klinikai rutinná vált. A rohamos fejlıdés a háború után indult el, amikor Nyugaton – a TBC csökkenésével – egyre több tüdıgyógyász és tüdısebész érdeklıdése fordult a szív felé.
Nálunk a háború után éppen a TBC volt a legsúlyosabb probléma, így a
szívsebészetet általános sebészek kezdték el az 50-es évek elején és – belgyógyászati háttér hiányában – maguk kezdtek el katéterezni is. Az akkori belklinikák érdeklıdése más területekre irányult, és különben is az volt a nézet, hogy a szívkatéterezés kizárólag a sebészet céljait szolgáló diagnosztikus eljárás, aminek bevezetése a hagyományos általános belklinikákon vagy belosztályokon nem szükséges. Egyetlen belgyógyász akadt, aki felismerte, hogy a kardiológiában új világ kezdıdik, és invazív diagnosztika nélkül nincs többé kardiológia. És nemcsak felismerte, hanem tett is valamit. Dr. Gottsegen György az István Kórház III. Belosztályának I. emeletén egy ósdi röntgenkészüléket helyezett el, és dr. Romoda Tibor már 1955-ben elvégezte az elsı katéterezést, tisztán belgyógyászati környezetben. Gottsegen György ismerte fel azt is, hogy az új kardiológia lényege a szoros térbeli és interdiszciplináris együttmőködés lesz, amihez – megfelelı intézmény formájában – megfelelı feltételeket kell biztosítani. 1957: mai szemmel elképzelhetetlenül szegény egészségügy mellett, a legkevésbé volt alkalmas egy ilyen új intézmény megalakítására, ráadásul nem kis ellenállással szemben. Gottsegen György tekintélyét, összeköttetéseit egy korszerő kardiológiai központ csírájának életre hívására használta fel. Ez a kezdemény a 86 ágyas István kórházi III. Belosztályból állt, katéteres és légzésfunkciós laborral. A Heim Pál Kórházban dr. Szutrély Gyula vezetése alatt már 1987. január 1. óta mőködı gyermekosztályt – kizárólag szakmailag – ide csatolták. A sebészeti osztályt dr. Temesvári Antal vezetésével csak szeptemberben tudták az István Kórház II. Sebészeti Osztályának elsı emeletén elhelyezni. A sebészetet nulláról kellett felépíteni, részben a minisztérium néhány együttmőködı munkatársa segítségével, részben az 1956 után érkezett rengeteg (de sokszor kétes értékő) külföldi segély felhasználásával. Olyan mértékben sikerült felszerelni az osztályt,
hogy az elsı szívmőtétet, egy zárt
commissurotomiát már 1957 decemberében sikerült elvégezni, és rendszeresen folyt szívkatéterezés a sebészeten is. Ez volt a csíra: egy különbözı épületekben, sıt kórházakban elhelyezett, országos feladatokkal megbízott fıvárosi intézmény, a – nevében – Országos Kardiológiai Intézet amely azonban már magában hordozta egy jövıbeni egységes, önálló állami intézmény ígéretét.
Az, hogy a kardiológia csak az István Kórház rovására volt fejleszthetı és a kettı ellenérdekeltsége, közös gazdasági vezetés mellett, rengeteg gond forrása volt, lassította a fejlıdést. Ennek ellenére már 1958-ban kinevezett radiológus fıorvos volt dr. Csákány György. 1960-tól már sikerült – egy világháborús barakképületben – az intézet saját röntgenosztályát megalakítani, amikor egy – akkor – korszerő Philips berendezést kaptunk. Ettıl kezdve a katéterezések jobb körülmények között történtek és minıségileg javultak.
1959. júniusában a belosztály a Budapesti Orvostudományi Egyetem IV. sz. Belklinikája lett, mai szóhasználattal: belklinika, kardiológiai profillal. Ez 43 ágynyi bıvüléssel járt, ismét egy további épületben. A diagnosztika mellett a leggyorsabban a sebészet fejlıdött. 1958-ban elkezdtük a hipotermiás nyitott szívmőtéteket (végül összesen több mint 800 ilyen történt). Az alagsorban berendezett kísérleti mőtıben naponta végzett mőtétek után 1959-ben – saját összeállítású készülékekkel – megtörténtek az elsı extracorporalis szívmőtétek. 1960-ban az amerikai protestáns egyháztól kapott ajándék készülékkel kezdtünk el dolgozni, és 1961-tıl kis számban ugyan, de rendszeresen voltak motoros mőtétek. Az ezt követı idıszakban az Országos Kardiológiai Intézet polgárjogot nyert a hagyományos egészségügyi struktúrában.
Az intézet és Gottsegen György szakmai tekintélye itthon is, külföldön is egyre nıtt. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az osztályok, részlegek elhelyezése, a társbérlet a kórházzal súlyosan gátolja a további fejlıdést. Gottsegen György ezt is tisztán látta, hiszen ezek a gondok elsısorban személy szerint ıt sújtották. Arra azonban, hogy ezen a téren alapvetı változást tudjon létrehozni, már nem volt ideje. 1965-ben bekövetkezett, tragikusan korai és váratlan halála megakadályozta benne. 59 éves volt. Az intézet orvosainak – és a magyar kardiológiának is – meghatározó idıszaka volt az elsı nyolc intézeti év, Gottsegen György vezetésével. Amit Gottsegen György 1957-ben vállalt, nem volt kevesebb, mint a magyar medicina legjobb hagyományait ırizve, a magyar kardiológia tudományos megteremtése a kor színvonalán, kezdetleges, nehéz, szegényes körülmények között.
Az intézeti munkában a gyakorlati betegellátás, a mindennapi kötelességteljesítés volt a döntı. Vezetése alatt az intézetet (1957-tıl), majd a IV. sz. Belklinikát (1959-tıl) a gyógyításkutatás-oktatás szoros egysége, a hármas feladat ellátásában pedig kiemelten a cardiopulmonalis betegségek népegészségügyi vonatkozásainak kérdései foglalkoztatják. Bevezeti és kötelezıvé teszi a reumás láz bejelentését, a recidiva penicillin-profilaxisát, és elindítja az elsı magyarországi epidemiológiai vizsgálatot, a koszorúér-betegség elterjedése és a rizikófaktorokra vonatkozóan. Az intézetben a kutatási kérdés mindig gyakorlati volt, a válasz keresésében a klinikum és az experimentum szoros kapcsolata volt a fontos, és a következtetés a gyógyítás mindennapi gyakorlatát és lehetıleg széles körben való hasznosítását szolgálta. Az 1963-as III. Magyar Belgyógyász Kongresszust - nemzetközi részvétellel – intézetünk rendezte. Gottsegen professzor megnyitó beszédében öntudatos mértéktartással ismertette hazája hozzájárulását az egyetemes orvostudományhoz. 1965-ben, tragikusan korán bekövetkezett halálával óriási veszteséget jelenett az épp hogy megszületett modern magyar kardiológiának. 1966 márciusában dr. Gábor Györgyöt nevezték ki az intézet igazgatójává és tanszékvezetı egyetemi tanárrá. Gábor György ugyan a hagyományos non-invazív kardiológián nıtt fel, de igen hamar átállt a korszerő szemléletre, és átlátva a helyzetet, a szakmai munka mellett egész energiáját az új székház megteremtésére fordította, ami csaknem egy évtizedébe került. Persze ezalatt is sok területen történtek jelentıs elırelépések. 1967-ben a gyermekosztály átköltözött az István Kórházba, a röntgenosztály barakképületének másik szárnyába. 1967-ben kezdıdött a központi kémiai laboratórium, majd 1969-ben az izotóp laboratórium szervezése. Ebben az idıszakban létesült a klinikai farmakológiai csoport és indult jelentıs fejlıdésnek a szervezési és módszertani osztály. 1969-ban épült WHO pénzbıl a földszintes ún. Y épület, amelyben az utóbbi osztály mellett az ambulancia, majd a kutatólabor egy része kapott elhelyezést. 1972ben kaptuk az elsı echokardiográfiás készüléket; már akkor sejteni lehetett, hogy itt valami egészen fontos kezdıdik, amit az eltelt 35 év be is bizonyított. A technika fejlıdése az ultrahang-diagnosztika egyre újabb generációit a kardiológiai diagnosztika középpontjába állította és jelentıs mértékben tehermentesíti az invazív vizsgálati igényt. Az újabb diagnosztikus és terápiás módszerek bevezetése az igények növekedésével járt, ami szükségképpen új feszültségeket okozott. A sebészeten több éves mőtéti várólisták alakultak ki. Gábor György már 1968-ban kezdett az új épület tervezésével foglalkozni. A kezdet egy kétszintes épület terve volt a kórházi kertészet helyén, amelynek költségeit, kb. 10 millió forintot, a klinikai farmakológiai hálózat fedezte volna. Gábor professzornak sikerült évek alatt elérni, hogy végül, többszöri áttervezés után, egy 9 emeletes épület tervei álltak
megvalósításra készen, noha ez semmiféle tervben vagy költségvetésben elızetesen nem szerepelt. Erre akkor rajta kívül senki más nem lett volna képes – ı igazi, korát megelızı menedzser típusú vezetı volt. Sajnos az építési elıírások és a telek meghatározták, korlátozták a kubatúrát, és ebbe kellett mindent beleszorítani. A másik „sajnos”, hogy borzasztóan kellett takarékoskodni, ami az építıipar akkori színvonalával együtt a késıbbiekben sok gondot okozott. A tervek szerint az egész infrastruktúrát az István Kórház szolgáltatta volna - ez hibás elképzelésnek bizonyult, de természetesen nem csökkenti Gábor professzor érdemeit és teljesítményét, aki az intézet érdekében a végsıkig elment. A korszerő kardiológiát végre korszerő körülmények közé helyezte, a már meglévı tartalom megfelelı formát öltött. Kimondott és 13 éven át követett célja: a gottsegeni hagyományok megtartása, a klinika és az országos intézet nemzetközi elismertségének fejlesztése, az egyetemi oktatásban és a szakorvosképzésben, a kardiológia legmodernebb tudományos szemléletének meghonosítása, megerısítése volt. Nem kis részben Gábor professzor révén terjedt el országszerte a Gottsegen-iskola korszerő hemodinamikai szemlélete. Helyesen ismerte fel, hogy a coronariabetegségek magyar népbetegséggé válnak, és azok az irányzatok, amelyek a koszorúér-betegségek
kutatásával,
megelızésével,
diagnosztikájával
és
kezelésével
foglalkoznak, prioritást kell, hogy élvezzenek. Saját maga és az általa vezetett kutatócsoport részére nemzetközi elismertséget azzal szerzett, hogy az elsık között írta le a catecholaminok szerepét a necrosis kialakulásában és súlyosbodásában.
Az új épületet 1977-ben adták át. Egyidejüleg az intézet régóta hın óhajtott gazdasági önállósulása is megvalósult, új alapító okirat született, amely részletesen szabályozta az intézet feladatait, szervezeti felépítését, mőködési szabályait. Ugyanakkor az IV. sz. (általános) Belklinika Kardiológiai Tanszékké alakult át. Ezzel lezárult az intézet életének elsı, 1957-tıl 1977-ig terjedı korszaka. Sajnos, az új korszak egy újabb váratlan veszteséggel kezdıdött. Mint elıdje, Gottsegen György, Gábor professzor sem sokáig élvezhette munkája eredményeit, mert nem sokkal az átadást követıen, 1979-ben hosszú szenvedés után elhunyt, és hatalmas őrt hagyott maga után mint igazgató és mint a belosztály vezetıje is.
1980. január 1-én a sebészeti osztályvezetı fıorvost, az addigi fıigazgató-helyettest, dr. Árvay Attilát nevezték ki az intézet fıigazgatójává és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kardiológiai Tanszéke tanszékvezetı professzorává. Az új vezetés azt hihette, hogy az elıdök munkája nyomán most majd csak gyógyítással, a szakma fejlesztésével kell foglalkoznia. Sajnos ez nem pontosan így történt.
Az épület eddigi rejtett hibái kezdtek elıbukkanni, és egy sok éven át tartó permanens építkezés vette kezdetét, ami rengeteg pénzbe került, s csak kis részben szolgálta a további fejlıdést, sokkal inkább a mőködıképesség fenntartását. A teljesség igénye nélkül: ki kellett cserélni a két nagy (betegszállító) liftet, amihez persze a liftaknákat is korrigálni kellett. A „páternosztert” két ízben teljesen kicserélték, persze az ilyesmi mindig hónapokig tart. A sorozatos csıtörések miatt gyakorlatilag az összes „strangot” ki kellett cserélni. Az egész sebészeti mőtı-ırzı traktust teljesen át kellett építeni, csak a vasbetonszerkezet maradt a helyén: két és fél évig tartott, és csaknem annyiba került, mint az egész épület újonnan. Kezdett hullani a ház gyönyörő, külsı pirogránit burkolata, le kellett verni és újravakolni; csak az állványozás milliókba került. Ki kellett cserélni a teljes IX. emeleti klímagépet, alultervezés miatt. Mivel az infrastruktúrát a tervek szerint az István Kórház szolgáltatta (volna), a gazdasági apparátus számára az épületben csak három szobát terveztek. Ez persze így nem mőködött, ezért ıket a szakma rovására kellett elhelyezni, egészen addig, amíg felépítették 1983-ra a gazdasági-mőszaki apparátus céljait szolgáló épületet. Állandó gond volt a raktárak hiánya. Az már fejlıdést jelentett, hogy 1988-ban sikerült az I. emeletet elırefelé megtoldani azért, hogy a mentık a beteget fedett helyen vehessék ki a kocsiból; ezzel bıvült a röntgenosztály, a laboratórium; gyógyszertárat tudtunk létesíteni, és a részben már beépült elıcsarnok is valamivel tágasabbá vált. Nem is említjük a klinikai diagnosztikai laboroknak (fonomechanográfia, klinikai farmakológia, izotóp, az 1981-ben alakult ergometria és Holter, az 1985-ben és ’90-ben átépített echo) a költözésekkel kapcsolatos sorozatos átalakítását, a változó igényekhez való adaptálását, a coronaria ırzı bıvítését, és így tovább.
Fejlıdést jelentett az is, hogy a WHO barakképületét le kellett bontani, és visszapótlásként sikerült a kutatási és a szervezési osztály számára egy új épületben az eddigieknél jobb elhelyezést biztosítani; ez 1993-ra készült el. Az 1977-es új alapító okirat bizonyos szemléletváltást is kellett, hogy eredményezzen; az addigi, kissé arisztokratikus klinikai attitőd helyett az országos intézeti, területi-regionálisországos feladatok kerültek elıtérbe, amelyekkel addig igazán csak a szervezési osztály foglalkozott. Ez legkönnyebben a gyermekosztályon valósulhatott meg, melynek vezetıje, dr. Kamarás János már azt megelızıen felismerte a területtel való kapcsolattartás jelentıségét, és szép csendesen, minden felsı támogatás vagy utasítás nélkül kiépítette a jól mőködı hálózatot. Az alapító okirat szervezeti és mőködési szabályzat készítését is elıírta. Ez elsısorban a belosztályon járt nehézségekkel, mert addig a belosztály egészének, a
diagnosztikus laboroknak, az ambulanciának a vezetıje maga az igazgató volt. Az orvosok háromféle státuszon voltak: tudományos, egyetemi és klinikai-farmakológiai. Az ambulancia hatásfoka nem volt megfelelı. Bizonytalan volt a diagnosztikus laborok helyzete is, hisz ezek mind a belosztályból nıttek ki, elsısorban a belgyógyászok mőködtették ıket, ugyanakkor ellátták a többi osztály betegeit is.
Az egységes kardiológiai belosztály vezetıje dr. Török Eszter lett, akit széleskörő szakmai felkészültsége, toleráns és humánus egyénisége tett erre alkalmassá. Önálló osztállyá alakult a központi laboratórium, a röntgen-hemodinamikai osztály, az aneszteziológiai osztály és a kutatási osztály, majd késıbb az izotóp laboratórium. Megváltozott az ambulancia mőködési rendje is, vezetıje dr. Szabolcs Paula volt. Így a szakambulanciákkal együtt átlagosan közel 50000 (47845/1999. év) beteget vizsgáltak, gondoztak évenként. A belgyógyászati osztályon és a coronaria ırzıben, a diagnosztikus vizsgálatok és a mőtéti indikációk mellett, egyre több új, korszerő terápiás beavatkozást vezettek be. A 90-es években átlagosan évi 5000 beteget kezeltek, 8,3 nap átlagos ápolási idıvel (1%-os mortalitással) és több mint 500 beteg/év részesült intenzív ellátásban. Sajnos, 1987-ben Urai László, 1991-ben Romoda Tibor és Török Eszter professzorokat veszítettük el, súlyos betegségek, nehéz szenvedések után. Emléküket kegyelettel ırizzük.
1992-ben dr. Káli Andrást nevezték ki a belosztály osztályvezetı fıorvosává; nevéhez főzıdik az új gyógyítási irányzat, az „evidence based medicine” átvitele a kardiológiai intézeti gyakorlatba. Az osztályos gyógykezelések során elıtérbe helyezték a krónikus ischaemiás szívbetegség
gyógyszeres
kezelésének
kérdését,
elemezve
valamennyi
fontos
gyógyszercsoport terápiás alkalmazásának lehetıségeit, eredményeit, figyelembe véve a preventív gyógykezelést is, a lipidcsökkentést a lipidprofil szerint. Értékelték és összegezték ezenkívül a mőtéti megoldás optimális idıpontját a posztoperatív túlélést, mitralis- és aortabillentyő-elégtelenség esetén. Ugyancsak vizsgálták a mitralis és aortabillentyőszőkületek súlyossági kritériumait, a mőbillentyő-beültetés indikációit, a mitralis ballondilatáció feltételeit, a mitralis ballon-valvuloplasztika korai és késıi eredményeit. Részt vettek a felnıttkori krónikus szívelégtelenség kezelési ajánlásának kidolgozásában, különös figyelemmel az akut és a refrakter szívelégtelenség speciális ellátására. Jelentıs eredményekrıl számoltak be a malignus kamrai ritmuszavarok kialakulására hajlamosító tényezıkrıl gyógyszerek
szívelégtelenségben, eredményeirıl
és
a az
malignus ICD
kamrai
arrhythmogenesist
(implantábilis
cardioverter
csökkentı defibrillátor)
alkalmazásáról. A körülmények kényszerítı volta miatt, a belosztályon végezték a közvetlen preoperatív és korai posztoperatív ellátást is, több hónapon át. A belosztály adta a klinikai hátteret
az
egyre
nagyobb
számú
szívkatéteres
beavatkozáshoz
a
diagnosztikus
koronarográfiától a katéterterápiás eljrásárokig (PCI, valvuloplasztika stb.). Dr. Káli András nyugdíjaztatása után megbízott vezetıként 3 éven át dr. Borbola József professzor vezette a belosztályt, majd 2006-tól eredményes pályázattal dr. Andréka Péter fıorvos nyert kinevezést az (immár) Felnıtt Kardiológiai Osztály élére.
Röntgen-hemodinamikai osztály
Az 1958-ban alakult röntgenosztály munkájának – dr. Csákány György vezetésével – alapvetı gyakorlata és máig érvényes tanulsága, hogy a radiológiai diagnosztikát magas szinten csak a klinikum alapos ismeretével lehet végezni. A szívkatéterezés tapasztalatai jelentıs eredményeket hoztak a kisvérköri keringés pulmonalis hypertonia, volumenterhelés és oligaemiás tüdı, hilus struktúra és tüdırajzolat rtg. képének vizsgálatában. A hemodinamikai laboratóriumban dr. Romoda Tibor és munkatársai bevezették a transseptalis és a Seldinger-módszer szerinti, retrográd balszívfél-katéterezést, 1972-ben pedig a szelektív coronarographiás vizsgálatokat. 1977-ben, az új épületben a hemodinanikai laboratórium 2 mőtıvel, CGR berendezésekkel indul, - az egyik „C” íves (Coronarix) koszorúér-vizsgálatokra alkalmas. Meghonosodtak a katéterterápiás eljárások, 1977-tıl a szelektív intracoronariás thrombolysis, 1982-tıl a PTCA, és így a folyamatos, intervenciós készenléti ügyelet. 1978-tól az osztály fıorvosa dr. Palik Imre, aki nagyon ambicionálja a további fejlesztéseket; 1985-ben harmadik vizsgáló kialakításával SiemensBiangioscop települ, majd 1990-ben Siemens-Digitron (DSA) berendezés kerül üzembe helyezésre. Az eszközös feltételek javulásával 1988-ban pulmonalis; 1992-ben mitralis valvuloplasztika; 1993-ban recoarctacio aortae, congenitalis (aortastenosis) dilatációja; HISabláció, 1994-ben blade septostomia, 1995-tıl nativ coarctatio dilatáció és intracoronariás stentimplantációk bevezetésére került sor. 1995-ben már évi 2500 vizsgálatot, (2000 felnıtt és 500 gyermek és csecsemı) végeztek. A hemodinamikai osztály vezetıje késıbb dr. Németh József fıorvos lett, majd 2006-tól dr. Fontos Géza fıorvos nyert kinevezést az osztály élére. Vezetése alatt a 2007. (jubileumi) évben a teljes katéteres esetszám már megközelítette a 4000-t és ezen belül az intervenciók aránya szignifikáns növekedést mutatott. Rutinná vált a PCI, az ASD-zárás, a PFO-zárás, a valvuloplasztika.
Központi Kémiai Laboratórium
Az új épületben megfelelı elhelyezést kapott, azóta már bıvült is. Dr. Makláry Erzsébet fıorvos bevezette az ügyeleti rendszert és a járóbeteg-ellátást is. A vizsgálatok döntı többségét automata analizátorral végzik, a beállított metodikák száma 150 felett volt, a vizsgálatok száma kb. 459.000/év. A jelenlegi fıorvos dr. Sikos Zita, a vizsgálatok száma pedig 500000/évre növekedett.
Echokardiográfiai Laboratórium
Az echo labor 1972-ben alakult, Magyarországon elsıként, az úttörı dr. Lengyel Mária vezetésével, Ekoline-20 típusú Smith-Kline készülékkel; ez A, B és M-mód vizsgálatra volt alkalmas. A módszer meglepıen sok diagnosztikus lehetıséget nyújtott: mitralis stenosis, bal pitvari myxoma, ASD, prolapsus, pericardialis folyadék, mőbillentyő-diszfunkció balkamrafunkció, falvastagság megítélésére. 1978-ban kaptuk az elsı 2-dimenziós vizsgálatra alkalmas Picker készüléket, mechanikus transducerrel, majd 1984-ben a kitőnı felbontóképességő elektronikus phosed-array Hewlett Packard készülék lehetıvé tette a jó minıségő 2-dimenziós képalkotást. 1985-ben sikerült a készüléket Doppler-echóval felszerelni, és a non-invazív hemodinamikai echokardiográfiát hazánkban bevezetni. Dr. Lengyel Mária és munkatársai bevezették
1985-ben
az
echo
vezérléső
pericardiocentesist,
1986-ban
a
magzati
echokardiográfiát (dr. Kádár Krisztina), 1989-ben a transoesophagealis (TE) vizsgálatokat. 1990 óta lehetıvé vált az intraoperativ echokardiográfia, a kritikus állapotú betegek vizsgálata az aortadissectio, pitvari thrombus, mőbillentyő-thrombus és vegetáció diagnózisa. 1990-ben bevezették a dobutamin stressz-echót (DST) és 1993-ban meghonosították, az elsık között Európában a multiplan TE-t. Magyarországon az echokardiográfiával foglalkozó centrumok szakembereinek többsége intézetünkben tanulta a módszert, a szakorvosjelöltek rendszeres egyéni továbbképzést kaptak. A laboratórium orvosai 4 kandidátusi és egy akadémiai doktori disszertációt védtek meg, 3 külföldi kolléga értekezését segítették. 1986 óta 24 órás echo ügyeleti szolgálatot vezettek be, a sürgısségi vizsgálatok, intenzív osztályokon szükséges ellenırzések bevezetésére. Az alapító, dr. Lengyel Mária professzor munkáját dr. Temesvári András fıorvos folytatja, aki 2001-tıl lett a labor vezetıje. Nevéhez főzıdik – többek között – a szöveti Doppler és a 3D echo vizsgálat bevezetése.
Ergometriai és Holter Laboratórium
1981-ben alakult, 1 kerékpár ergométer és 1 Hellige Holter-rendszerrel. 1986-ban elsıként vezették be a leletek számítógépes nyilvántartását és a számítógépes leletadást. A 2000-es évek felszereltsége: 2 kerékpár ergométer (Innomed) 1 futószalag rendszer (Quinton 1994.). Holter rendszerek: Epicard-computer Évente átlagosan 7000 vizsgálatot végeznek. A laboratóriumot dr. Jánosi András alapította, jelenlegi vezetıje dr. Dékány Péter.
Izotóp Laboratórium
Az Országos Kardiológiai Intézetben 1969-ben jelentkezett fokozottan a radioizotópos keringés vizsgálati igény, és kezdıdött az Izotóp Laboratórium szervezése, a Hemodinamikai Laboratórium keretében. (Az alapító dr. Istvánffy Mária volt.) A szükséges engedélyek és feltételek megteremtését követıen, 1972. január 1-tıl indultak a vizsgálatok 4 csatornás radiocirkulográffal felvett kvantitatív radiokardiográfia, aktuális keringı vértérfogat, izotóp haematokrit in vitro meghatározással. Az évek folyamén végtagi artériás és vénás keringés vizsgálatok perfúziós tüdıszcintigráfia, és pajzsmirigy diagnosztikus módszerek kerültek bevezetésre. 1976-ban a laboratóriumban végeztek elıször Magyarországon perfúziós myocardium szcintigráfiát a koronarográfiás vizsgálatokhoz kapcsoltan – 131 I-dal, ill. 99mTc-mal jelzett humán Serum Macroaggregatum (átmérı 50-100µ) intracoronariás szelektív befecskendezéssel. Ugyancsak itt alkalmaztak elıször kérdéses akut myocardialis infarctus esetekben az „infarct avid” tracer (99m-Tc PYP) i.v. szcintigráfiát. 1980-ban helyezték üzembe a Gamma Mővek MB-9100 planáris gamma kameráját (majd 1992-ben az MB-9300-ast), és a kapcsolt adatfeldolgozó és tároló rendszert. Rendszeresen alkalmazott vizsgálattá vált a „first pass” és az EKG-kapuzott radionuklid ekvilibrium angiokardiográfia (ERNA), ill. a terheléses ergometria és farmakológiai tesztek.
Angiológiai Laboratórium és munkacsoport
1969-ben alakult, dr. Urai László professzor vezetésével, a perifériás keringés vizsgálatára. Az 1973-ban az elsı CW Doppler készülék beszerzését követıen megszervezték és bevezették az alsó végtagi, ill. ív-angiográfiás vizsgálatokat. 1991: Acuson duplex scan
beszerzése, ezt követıen az ischaemiás szívbetegek rendszeres carotis duplex scan vizsgálati szőrése történik; vizsgálják az endothelfunkciót, a media-lumen arány viszonyokat, carotis mőtétek indikációs területeit. (Az angiológia jelenlegi vezetıje dr. Hódi Gabriella.)
Klinikai - Farmakológiai Csoport/Részleg
1967-ben alakult, dr. Békés Miklós, majd a 80-as évektıl dr. Matos Lajos vezetésével. A szívizom-ischaemiára és -anyagcserére ható gyógyszerek, béta-blokkolók, antiarrhythmiás és antihypertensiv farmakonok, ACE-gátlók és angiotenzin-receptorblokkolók, gyógyszerkombinációk klinikai kipróbálását végezték és végzik, hazai és nemzetközi vizsgálatok keretében, a megkívánt és engedélyezett protokollok szerint. Mb. vezetıje dr. Polák Gyula volt, jelenleg dr. Kancz Sándor áll a részleg élén.
Szervezési és Módszertani Osztály
Egyidıs az intézettel. Elsı vezetıje dr. Bodrogi György volt. Az intézet megszervezése mellett a fı feladat a rheumás láz elleni küzdelem volt, sikerrel. (Részletes történetét ld. külön fejezetben, dr. Gyárfás Iván tollából. – A szerk.)
A Szakmai Kollégium, az igazgató, majd az egészségügyi miniszter tanácsadó szerve, mint autonóm választott testület is a szervezési osztály bázisán mőködött – 1996-ig.
Kutatási Osztály
Kísérleti munka már az intézet alapításakor szükségessé vált. A Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Élettani Intézetében végzett tudományos együttmőködés, munkakapcsolat, (kísérletes tüdıoedema, nyirokkeringés vizsgálata) valamint a Sebészeti Osztály kísérleti részlegén, mőtéti „begyakorlás” keretében történt. Rendszeres intézeti kísérletes kutatómunka az 1980-ban alakult Kutatási Osztályon fıként az elsı másfél évtizetben folyt, elsısorban a kardiológia és a diabetológia határterületein. Az akkori osztályvezetı, dr. Pogátsa Gábor széleskörő hazai és nemzetközi együttmőködéseket alakított ki, munkatársaival együtt, több kongresszust szervezett sikeresen. A PhD képzést koordinálta, rendszeres kurzust szerveztek utódjával a tragikus balesetben késıbb elhunyt dr. Koltai Mária Zsófiával együtt.
Informatikai Osztály
1987-ben alakult, mint Számítástechnikai Osztály. A számítógépesítésre már korábban is voltak izolált törekvések, de a hálózat kiépítése csak ekkor kezdıdött. Kezdetben, mint mindenütt, sok bonyodalommal járt, de az ezredfordulóra már az adminisztráció jelentıs része a hálózaton történt, egységes rendszerben, minden osztályon, részlegen és munkaterületen. Jelenlegi vezetıje: Nagy István.
Oktatás és tudományos munka Az intézet keretében mőködött 1959-tıl a Semmelweis Egyetem IV. sz. Belklinikája, kezdetben dr. Gottsegen György, majd dr. Gábor György professzor vezetésével. 1980-tıl a klinikát Kardiológiai Tanszékre redukálták, kiterjedt graduális oktatómunkával és minimális anyagi támogatással. Az intézet dolgozói aktív részt vállaltak mind a magyar, mind az angol és német nyelvő okatásban – kiegészítve a tanszéki oktatók maroknyi csapatát. A medikusoktatást ezenkívül a dr. Árvay Attila és dr. Bajkay Gábor, valamint késıbb dr. Keltai Mátyás szerkesztésében megjelent jegyzetek szolgálták. 2007-tıl a Kardiológiai Tanszék intézeti mőködése megszőnt, beleolvadt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kardiológiai Központjába (Ér- és Szívsebészeti Klinika). Az intézet néhány munkatársa továbbra is részt vesz az egyetemi oktatómunkában, a fı oktatási profilt azonban 2007-tıl a posztgraduális képzés különbözı formái (rezidensképzés, szakorvosképzés, non-invazív és invazív metodológiai kiképzés) jelentik.
Az intenzív publikációs tevékenységrıl tanúskodik a sok száz kongresszusi elıadás, részben külföldi folyóiratokban megjelent közlemény, számos könyvfejezet, monográfia az intézet orvosainak tollából, valamint a számos kandidátusi, késıbb PhD és doktori fokozat elnyerése. Ez végsı fokon mindig a betegellátás színvonalának fokozatos javulását is jelzi, mert a közlemény legfontosabb haszna az önképzés. A tudományos munka az ehhez szükséges külföldi kapcsolatok a 70-es évektıl, de fıleg a 80-as évek óta sokkal intenzívebbé váltak, amióta a nyugati utazásokra összehasonlíthatatlanul több és könnyebb lehetıség adódott, és az intézet mőszerparkja is rohamosan fejlıdött. Az egyéni kapcsolatok mellett, amelyek sok esetben 1-2 éves tanulmányutakat is jelentettek, régebben szervezett együttmőködésünk csak a KGST keretében volt, ami több munkával járt, mint haszonnal. A 80-as években jött létre
szerzıdéses viszonyunk az NIH-val, ami évi két, több hónapos kutatócserét jelentett az Egyesült Államokkal. Egyéni utaknak, kongresszusi részvételeknek és elıadásoknak ma már – a gyógyszergyáraknak és más szponzoroknak köszönhetıen – nincs különösebb akadálya fiatalabbak számára sem, ami nagy elıny a számukra, különösen az EU tagság elnyerése óta.
1998-tól évente „Gottsegen Kardiológiai Nap”-ot rendezünk az intézet eredményeirıl, a kardiológiai aktuális kérdéseirıl, a legújabb klinikai ajánlásokról. A Gottsegen Nap az évek során a magyar kardiológiai élet rangos eseményévé vált.
1985-ben az intézet Gottsegen-emlékérmet alapított az intézet, ill. a magyar kardiológia fejlesztésében érdemeket szerzettek elismerésére.
A Gottsegen György emlékérem (alapítva: 1985) kitüntetettjei (az 1985-2008. években):
Dr. Romoda Tibor
(1985)
Dr. Sárközy Károly
(1987)
H. T. Dodge MD.
(1987)
Dr. Szabó Zoltán
(1992)
Dr. Árvay Attila
(1993)
Dr. Istvánffy Mária
(1996)
Dr. Kamarás János
(1996)
Dr. Szabocs Paula
(1997)
Dr. Záborszky Béla
(1997)
Dr. Makláry Erzsébet
(2000)
Dr. Matos Lajos
(2000)
Dr. Gyárfás Iván
(2001)
Prof. Dr. Lengyel Mária
(2002)
Dr. Németh József
(2003)
Dr. Lamm György
(2004)
Dr. Békés Miklós
(2006)
Prof. Dr. Naszlady Attila
(2006)
Dr. Palik Imre
(2006)
Dr. Török Eszter (poszthumusz)
(2006)
Dr. Wessely János
(2006)
Pethıné Tarnai Erzsébet
(2007)
Dr. Nagy László
(2007)
Dr. Mészáros Rozália
(2007)
Prof. Dr. Keltai Mátyás
(2008)
Alapítványaink: 1. „A szívbeteg gyermekek védelmében” Alapítvány 2. „Szívbetegségben szenvedıkért” Alapírvány 3. „Gottsegen György Alapítvány az Országos Kardiológiai Intézetért” 4. Gábor György Alapítvány 5. Harvey Alapítvány
1993. január 1-én dr. Árvay Attila fıigazgató, egyetemi tanár nyugdíjba ment. Utódja dr. Lozsádi Károly egyetemi tanár orvosi pályafutását a Gottsegen vezette belosztályon kezdte, késıbb került a sebészeti osztályra, majd átvette a II. sz. Gyermekklinikán a szívsebészet vezetését, gyermekszívsebész és gyermekkardiológus. Lozsádi professzorral együtt jött át a csecsemı- és gyermek-szívsebészeti team is a Tőzoltó utcából a Haller utcába, s ettıl kezdve az országban egyedülálló módon egy centrumban, intézetünkben tudott mőködni a gyermekkardiológia és a csecsemı- és gyermekszívsebészt, a felnıtt kardiológiával és szívsebészettel együtt. 1997. június 20-án ünnepeltük az Országos Kardiológiai Intézet alapításának 40-edik évfordulóját. Az ünnepet Kemény Zsigmond szavaival jellemeztük; „Kitőnıvé egy szerencsés perc által is válhatunk, hasznossá hosszú, fáradságos évek tesznek.” Az ünnepi emlékezésen az intézet felvette a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet nevet. A Népjóléti Minisztérium új alapító okiratot adott ki. Az intézet aulájában felavattuk dr. Gottsegen György emléktábláját. Ezen eseménysorozat kapcsán negyed évszázados küzdelem eredményeként a parlament által megszavazott 3 milliárdos költségvetés birtokában dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter lerakta az intézet Gyermekszív Központjának alapkövét és egy új hemodinamikai munkahelyet avatott. 1997 ıszén az intézet 1993-ban kinevezett fıigazgatója a SOTE Kardiológiai Tanszékének vezetését és az intézet Csecsemı- és Gyermekszívsebészeti osztályának vezetését továbbra is megtartva, fıigazgatói megbízásáról lemondott és helyébe dr. Palik Imre c. egyetemi docens lépett, aki elızetesen az intézet fıigazgató-helyettese volt, hosszú éveken át. Miután a gyermekkardiológiai és
gyermekszívsebészeti ellátás országos feladatai egyre inkább az intézetre hárultak, nemcsak a helyiségeikbıl kinıtt gyermekkardiológiai és szívsebészeti osztályokon de az idıközben számos új metodikával bıvült kardiológiai és szívsebészeti részlegekben is a tornyosuló zsúfoltságot enyhítendı az új Gyermekszív Központ is felépült. 1999 júniusában, dr. Palik Imre fıigazgató nyugdíjba vonulását követıen az egészségügyi miniszter ismét dr. Lozsádi Károlyt kérte fel a fıigazgatói teendık ellátására.
1998-ban az intézet aulájában avattuk fel dr. Gábor György emléktábláját, majd 1999. december 18-án dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter ünnepélyesen átadta a Gyermekszív Központ új épületét. Ez utóbbiban 30 ággyal bıvült a most már országos feladatokat egyedül ellátó centrum, két szívmőtıjével, 10 posztoperatív ágyával, korszerő, a XXI. századra tekintı ambulancia-egységével, és többszintes gyermekosztályával. A gyermekoszály vezetı fıorvosa 1998-tól dr. Szatmári András volt, 2005-ben ı lett a Gyermekszív Központ vezetıje.
A 2000. év sok problémát hozott, a munkaköri, személyi, gazdasági és financiális ügyeket tekintve. Az „alapításkori” elsı munkatársak jelentıs része elérte a nyugdíjkorhatárt, és ık, de többen a fiatalabb, régi, képzett munkatársak közül is, távozni kényszerültek… A vállalt és elkötelezett gyógyító munka nem károsodhatott – a munkatársak tisztességgel, igyekezettel vállalták és végezték.
2000-ben dr. Horkay Ferenc nyerte el a Felnıtt Szívsebészeti Osztály vezetı fıorvosi állását, és evvel megszőnt a mb. szívsebészeti osztályvezetı fıorvosok „rotációja”. Az intézet nehéz gazdasági helyzetének orvoslására a nyugdíjba vonult Lozsádi professzor helyére dr. Mikola István egészségügyi miniszter dr. Nyári Ildikót, a székesfehérvári kórház addigi igazgatóját nevezte ki fıigazgatónak. 2001 és 2003 között sikerült konszolidálni az intézet gazdasági helyzetét. A szakmai és gyógyító-erkölcsi konszolidáció és az intézet fejlesztésének feladata azonban megmaradt a 2004-ben kinevezett új fıigazgatónak, dr. Ofner Péternek, aki végigjárva a GOKI-ban a szakma grádicsát, lett kezdı klinikai orvosból 30 év után az országos intézet elsı számú vezetıje. Irányításával a „teljesítmény volumen korlát”-ok közé szorítva is sikerrel abszolváltuk 2007-ben az 50. évfordulót is, és kezdtünk bele a következı fél évszázadba. De arról már mások fogják írni a krónikát.
