A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet története – az intézet alapításától, 1957-től napjainkig Dr. Istvánffy Mária, Dr. Tonelli Miklós
A modern kardiológia kezdetei a második világháború időszakában alakultak ki, amikor az Egyesült Államokban, Svédországban, Angliában az első szívműtétek történtek, és a szívkatéterezés klinikai rutinná vált. A rohamos fejlődés a háború után indult el, amikor Nyugaton – a TBC csökkenésével – egyre több tüdőgyógyász és tüdősebész érdeklődése fordult a szív felé.
Nálunk a háború után éppen a TBC volt a legsúlyosabb probléma, így a
szívsebészetet általános sebészek kezdték el az 50-es évek elején és – belgyógyászati háttér hiányában – maguk kezdtek el katéterezni is. Az akkori belklinikák érdeklődése más területekre irányult, és különben is az volt a nézet, hogy a szívkatéterezés kizárólag a sebészet céljait szolgáló diagnosztikus eljárás, aminek bevezetése a hagyományos általános belklinikákon vagy belosztályokon nem szükséges. Egyetlen belgyógyász akadt, aki felismerte, hogy a kardiológiában új világ kezdődik, és invazív diagnosztika nélkül nincs többé kardiológia. És nemcsak felismerte, hanem tett is valamit. Dr. Gottsegen György az István Kórház III. Belosztályának I. emeletén egy ósdi röntgenkészüléket helyezett el, és dr. Romoda Tibor már 1955-ben elvégezte az első katéterezést, tisztán belgyógyászati környezetben. Gottsegen György ismerte fel azt is, hogy az új kardiológia lényege a szoros térbeli és interdiszciplináris együttműködés lesz, amihez – megfelelő intézmény formájában – megfelelő feltételeket kell biztosítani. 1957: mai szemmel elképzelhetetlenül szegény egészségügy mellett, a legkevésbé volt alkalmas egy ilyen új intézmény megalakítására, ráadásul nem kis ellenállással szemben. Gottsegen György tekintélyét, összeköttetéseit egy korszerű kardiológiai központ csírájának életre hívására használta fel. Ez a kezdemény a 86 ágyas István kórházi III. Belosztályból állt, katéteres és légzésfunkciós laborral. A Heim Pál Kórházban dr. Szutrély Gyula vezetése alatt már 1987. január 1. óta működő gyermekosztályt – kizárólag szakmailag – ide csatolták. A sebészeti osztályt dr. Temesvári Antal vezetésével csak szeptemberben tudták az István Kórház II. Sebészeti Osztályának első emeletén elhelyezni. A sebészetet nulláról kellett felépíteni, részben a minisztérium néhány együttműködő munkatársa segítségével, részben az 1956 után érkezett rengeteg (de sokszor kétes értékű) külföldi segély felhasználásával. Olyan mértékben sikerült
felszerelni az osztályt,
hogy az első
szívműtétet, egy zárt
commissurotomiát már 1957 decemberében sikerült elvégezni, és rendszeresen folyt szívkatéterezés a sebészeten is. Ez volt a csíra: egy különböző épületekben, sőt kórházakban elhelyezett, országos feladatokkal megbízott fővárosi intézmény, a – nevében – Országos Kardiológiai Intézet amely azonban már magában hordozta egy jövőbeni egységes, önálló állami intézmény ígéretét.
Az, hogy a kardiológia csak az István Kórház rovására volt fejleszthető és a kettő ellenérdekeltsége, közös gazdasági vezetés mellett, rengeteg gond forrása volt, lassította a fejlődést. Ennek ellenére már 1958-ban kinevezett radiológus főorvos volt dr. Csákány György. 1960-tól már sikerült – egy világháborús barakképületben – az intézet saját röntgenosztályát megalakítani, amikor egy – akkor – korszerű Philips berendezést kaptunk. Ettől kezdve a katéterezések jobb körülmények között történtek és minőségileg javultak.
1959. júniusában a belosztály a Budapesti Orvostudományi Egyetem IV. sz. Belklinikája lett, mai szóhasználattal: belklinika, kardiológiai profillal. Ez 43 ágynyi bővüléssel járt, ismét egy további épületben. A diagnosztika mellett a leggyorsabban a sebészet fejlődött. 1958-ban elkezdtük a hipotermiás nyitott szívműtéteket (végül összesen több mint 800 ilyen történt). Az alagsorban berendezett kísérleti műtőben naponta végzett műtétek után 1959-ben – saját összeállítású készülékekkel – megtörténtek az első extracorporalis szívműtétek. 1960-ban az amerikai protestáns egyháztól kapott ajándék készülékkel kezdtünk el dolgozni, és 1961-től kis számban ugyan, de rendszeresen voltak motoros műtétek. Az ezt követő időszakban az Országos Kardiológiai Intézet polgárjogot nyert a hagyományos egészségügyi struktúrában.
Az intézet és Gottsegen György szakmai tekintélye itthon is, külföldön is egyre nőtt. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az osztályok, részlegek elhelyezése, a társbérlet a kórházzal súlyosan gátolja a további fejlődést. Gottsegen György ezt is tisztán látta, hiszen ezek a gondok elsősorban személy szerint őt sújtották. Arra azonban, hogy ezen a téren alapvető változást tudjon létrehozni, már nem volt ideje. 1965-ben bekövetkezett, tragikusan korai és váratlan halála megakadályozta benne. 59 éves volt. Az intézet orvosainak – és a magyar kardiológiának is – meghatározó időszaka volt az első nyolc intézeti év, Gottsegen György vezetésével. Amit Gottsegen György 1957-ben vállalt, nem volt kevesebb, mint a magyar medicina legjobb hagyományait őrizve, a magyar kardiológia tudományos megteremtése a kor színvonalán, kezdetleges, nehéz, szegényes körülmények között.
Az intézeti munkában a gyakorlati betegellátás, a mindennapi kötelességteljesítés volt a döntő. Vezetése alatt az intézetet (1957-től), majd a IV. sz. Belklinikát (1959-től) a gyógyításkutatás-oktatás szoros egysége, a hármas feladat ellátásában pedig kiemelten a cardiopulmonalis betegségek népegészségügyi vonatkozásainak kérdései foglalkoztatják. Bevezeti és kötelezővé teszi a reumás láz bejelentését, a recidiva penicillin-profilaxisát, és elindítja az első magyarországi epidemiológiai vizsgálatot, a koszorúér-betegség elterjedése és a rizikófaktorokra vonatkozóan. Az intézetben a kutatási kérdés mindig gyakorlati volt, a válasz keresésében a klinikum és az experimentum szoros kapcsolata volt a fontos, és a következtetés a gyógyítás mindennapi gyakorlatát és lehetőleg széles körben való hasznosítását szolgálta. Az 1963-as III. Magyar Belgyógyász Kongresszust - nemzetközi részvétellel – intézetünk rendezte. Gottsegen professzor megnyitó beszédében öntudatos mértéktartással ismertette hazája hozzájárulását az egyetemes orvostudományhoz. 1965-ben, tragikusan korán bekövetkezett halálával óriási veszteséget jelenett az épp hogy megszületett modern magyar kardiológiának. 1966 márciusában dr. Gábor Györgyöt nevezték ki az intézet igazgatójává és tanszékvezető egyetemi tanárrá. Gábor György ugyan a hagyományos non-invazív kardiológián nőtt fel, de igen hamar átállt a korszerű szemléletre, és átlátva a helyzetet, a szakmai munka mellett egész energiáját az új székház megteremtésére fordította, ami csaknem egy évtizedébe került. Persze ezalatt is sok területen történtek jelentős előrelépések. 1967-ben a gyermekosztály átköltözött az István Kórházba, a röntgenosztály barakképületének másik szárnyába. 1967-ben kezdődött a központi kémiai laboratórium, majd 1969-ben az izotóp laboratórium szervezése. Ebben az időszakban létesült a klinikai farmakológiai csoport és indult jelentős fejlődésnek a szervezési és módszertani osztály. 1969-ban épült WHO pénzből a földszintes ún. Y épület, amelyben az utóbbi osztály mellett az ambulancia, majd a kutatólabor egy része kapott elhelyezést. 1972ben kaptuk az első echokardiográfiás készüléket; már akkor sejteni lehetett, hogy itt valami egészen fontos kezdődik, amit az eltelt 35 év be is bizonyított. A technika fejlődése az ultrahang-diagnosztika egyre újabb generációit a kardiológiai diagnosztika középpontjába állította és jelentős mértékben tehermentesíti az invazív vizsgálati igényt. Az újabb diagnosztikus és terápiás módszerek bevezetése az igények növekedésével járt, ami szükségképpen új feszültségeket okozott. A sebészeten több éves műtéti várólisták alakultak ki. Gábor György már 1968-ban kezdett az új épület tervezésével foglalkozni. A kezdet egy kétszintes épület terve volt a kórházi kertészet helyén, amelynek költségeit, kb. 10 millió forintot, a klinikai farmakológiai hálózat fedezte volna. Gábor professzornak sikerült évek alatt elérni, hogy végül, többszöri áttervezés után, egy 9 emeletes épület tervei álltak
megvalósításra készen, noha ez semmiféle tervben vagy költségvetésben előzetesen nem szerepelt. Erre akkor rajta kívül senki más nem lett volna képes – ő igazi, korát megelőző menedzser típusú vezető volt. Sajnos az építési előírások és a telek meghatározták, korlátozták a kubatúrát, és ebbe kellett mindent beleszorítani. A másik „sajnos”, hogy borzasztóan kellett takarékoskodni, ami az építőipar akkori színvonalával együtt a későbbiekben sok gondot okozott. A tervek szerint az egész infrastruktúrát az István Kórház szolgáltatta volna - ez hibás elképzelésnek bizonyult, de természetesen nem csökkenti Gábor professzor érdemeit és teljesítményét, aki az intézet érdekében a végsőkig elment. A korszerű kardiológiát végre korszerű körülmények közé helyezte, a már meglévő tartalom megfelelő formát öltött. Kimondott és 13 éven át követett célja: a gottsegeni hagyományok megtartása, a klinika és az országos intézet nemzetközi elismertségének fejlesztése, az egyetemi oktatásban és a szakorvosképzésben, a kardiológia legmodernebb tudományos szemléletének meghonosítása, megerősítése volt. Nem kis részben Gábor professzor révén terjedt el országszerte a Gottsegen-iskola korszerű hemodinamikai szemlélete. Helyesen ismerte fel, hogy a coronariabetegségek magyar népbetegséggé válnak, és azok az irányzatok, amelyek a koszorúér-betegségek
kutatásával,
megelőzésével,
diagnosztikájával
és
kezelésével
foglalkoznak, prioritást kell, hogy élvezzenek. Saját maga és az általa vezetett kutatócsoport részére nemzetközi elismertséget azzal szerzett, hogy az elsők között írta le a catecholaminok szerepét a necrosis kialakulásában és súlyosbodásában.
Az új épületet 1977-ben adták át. Egyidejüleg az intézet régóta hőn óhajtott gazdasági önállósulása is megvalósult, új alapító okirat született, amely részletesen szabályozta az intézet feladatait, szervezeti felépítését, működési szabályait. Ugyanakkor az IV. sz. (általános) Belklinika Kardiológiai Tanszékké alakult át. Ezzel lezárult az intézet életének első, 1957-től 1977-ig terjedő korszaka. Sajnos, az új korszak egy újabb váratlan veszteséggel kezdődött. Mint elődje, Gottsegen György, Gábor professzor sem sokáig élvezhette munkája eredményeit, mert nem sokkal az átadást követően, 1979-ben hosszú szenvedés után elhunyt, és hatalmas űrt hagyott maga után mint igazgató és mint a belosztály vezetője is.
1980. január 1-én a sebészeti osztályvezető főorvost, az addigi főigazgató-helyettest, dr. Árvay Attilát nevezték ki az intézet főigazgatójává és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kardiológiai Tanszéke tanszékvezető professzorává. Az új vezetés azt hihette, hogy az elődök munkája nyomán most majd csak gyógyítással, a szakma fejlesztésével kell foglalkoznia. Sajnos ez nem pontosan így történt.
Az épület eddigi rejtett hibái kezdtek előbukkanni, és egy sok éven át tartó permanens építkezés vette kezdetét, ami rengeteg pénzbe került, s csak kis részben szolgálta a további fejlődést, sokkal inkább a működőképesség fenntartását. A teljesség igénye nélkül: ki kellett cserélni a két nagy (betegszállító) liftet, amihez persze a liftaknákat is korrigálni kellett. A „páternosztert” két ízben teljesen kicserélték, persze az ilyesmi mindig hónapokig tart. A sorozatos csőtörések miatt gyakorlatilag az összes „strangot” ki kellett cserélni. Az egész sebészeti műtő-őrző traktust teljesen át kellett építeni, csak a vasbetonszerkezet maradt a helyén: két és fél évig tartott, és csaknem annyiba került, mint az egész épület újonnan. Kezdett hullani a ház gyönyörű, külső pirogránit burkolata, le kellett verni és újravakolni; csak az állványozás milliókba került. Ki kellett cserélni a teljes IX. emeleti klímagépet, alultervezés miatt. Mivel az infrastruktúrát a tervek szerint az István Kórház szolgáltatta (volna), a gazdasági apparátus számára az épületben csak három szobát terveztek. Ez persze így nem működött, ezért őket a szakma rovására kellett elhelyezni, egészen addig, amíg felépítették 1983-ra a gazdasági-műszaki apparátus céljait szolgáló épületet. Állandó gond volt a raktárak hiánya. Az már fejlődést jelentett, hogy 1988-ban sikerült az I. emeletet előrefelé megtoldani azért, hogy a mentők a beteget fedett helyen vehessék ki a kocsiból; ezzel bővült a röntgenosztály, a laboratórium; gyógyszertárat tudtunk létesíteni, és a részben már beépült előcsarnok is valamivel tágasabbá vált. Nem is említjük a klinikai diagnosztikai laboroknak (fonomechanográfia, klinikai farmakológia, izotóp, az 1981-ben alakult ergometria és Holter, az 1985-ben és ’90-ben átépített echo) a költözésekkel kapcsolatos sorozatos átalakítását, a változó igényekhez való adaptálását, a coronaria őrző bővítését, és így tovább.
Fejlődést jelentett az is, hogy a WHO barakképületét le kellett bontani, és visszapótlásként sikerült a kutatási és a szervezési osztály számára egy új épületben az eddigieknél jobb elhelyezést biztosítani; ez 1993-ra készült el. Az 1977-es új alapító okirat bizonyos szemléletváltást is kellett, hogy eredményezzen; az addigi, kissé arisztokratikus klinikai attitűd helyett az országos intézeti, területi-regionálisországos feladatok kerültek előtérbe, amelyekkel addig igazán csak a szervezési osztály foglalkozott. Ez legkönnyebben a gyermekosztályon valósulhatott meg, melynek vezetője, dr. Kamarás János már azt megelőzően felismerte a területtel való kapcsolattartás jelentőségét, és szép csendesen, minden felső támogatás vagy utasítás nélkül kiépítette a jól működő hálózatot. Az alapító okirat szervezeti és működési szabályzat készítését is előírta. Ez elsősorban a belosztályon járt nehézségekkel, mert addig a belosztály egészének, a
diagnosztikus laboroknak, az ambulanciának a vezetője maga az igazgató volt. Az orvosok háromféle státuszon voltak: tudományos, egyetemi és klinikai-farmakológiai. Az ambulancia hatásfoka nem volt megfelelő. Bizonytalan volt a diagnosztikus laborok helyzete is, hisz ezek mind a belosztályból nőttek ki, elsősorban a belgyógyászok működtették őket, ugyanakkor ellátták a többi osztály betegeit is.
Az egységes kardiológiai belosztály vezetője dr. Török Eszter lett, akit széleskörű szakmai felkészültsége, toleráns és humánus egyénisége tett erre alkalmassá. Önálló osztállyá alakult a központi laboratórium, a röntgen-hemodinamikai osztály, az aneszteziológiai osztály és a kutatási osztály, majd később az izotóp laboratórium. Megváltozott az ambulancia működési rendje is, vezetője dr. Szabolcs Paula volt. Így a szakambulanciákkal együtt átlagosan közel 50000 (47845/1999. év) beteget vizsgáltak, gondoztak évenként. A belgyógyászati osztályon és a coronaria őrzőben, a diagnosztikus vizsgálatok és a műtéti indikációk mellett, egyre több új, korszerű terápiás beavatkozást vezettek be. A 90-es években átlagosan évi 5000 beteget kezeltek, 8,3 nap átlagos ápolási idővel (1%-os mortalitással) és több mint 500 beteg/év részesült intenzív ellátásban. Sajnos, 1987-ben Urai László, 1991-ben Romoda Tibor és Török Eszter professzorokat veszítettük el, súlyos betegségek, nehéz szenvedések után. Emléküket kegyelettel őrizzük.
1992-ben dr. Káli Andrást nevezték ki a belosztály osztályvezető főorvosává; nevéhez fűződik az új gyógyítási irányzat, az „evidence based medicine” átvitele a kardiológiai intézeti gyakorlatba. Az osztályos gyógykezelések során előtérbe helyezték a krónikus ischaemiás szívbetegség
gyógyszeres
kezelésének
kérdését,
elemezve
valamennyi
fontos
gyógyszercsoport terápiás alkalmazásának lehetőségeit, eredményeit, figyelembe véve a preventív gyógykezelést is, a lipidcsökkentést a lipidprofil szerint. Értékelték és összegezték ezenkívül a műtéti megoldás optimális időpontját a posztoperatív túlélést, mitralis- és aortabillentyű-elégtelenség esetén. Ugyancsak vizsgálták a mitralis és aortabillentyűszűkületek súlyossági kritériumait, a műbillentyű-beültetés indikációit, a mitralis ballondilatáció feltételeit, a mitralis ballon-valvuloplasztika korai és késői eredményeit. Részt vettek a felnőttkori krónikus szívelégtelenség kezelési ajánlásának kidolgozásában, különös figyelemmel az akut és a refrakter szívelégtelenség speciális ellátására. Jelentős eredményekről számoltak be a malignus kamrai ritmuszavarok kialakulására hajlamosító tényezőkről gyógyszerek
szívelégtelenségben, eredményeiről
és
a az
malignus ICD
kamrai
arrhythmogenesist
(implantábilis
cardioverter
csökkentő defibrillátor)
alkalmazásáról. A körülmények kényszerítő volta miatt, a belosztályon végezték a közvetlen preoperatív és korai posztoperatív ellátást is, több hónapon át. A belosztály adta a klinikai hátteret
az
egyre
nagyobb
számú
szívkatéteres
beavatkozáshoz
a
diagnosztikus
koronarográfiától a katéterterápiás eljrásárokig (PCI, valvuloplasztika stb.). Dr. Káli András nyugdíjaztatása után megbízott vezetőként 3 éven át dr. Borbola József professzor vezette a belosztályt, majd 2006-tól eredményes pályázattal dr. Andréka Péter főorvos nyert kinevezést az (immár) Felnőtt Kardiológiai Osztály élére.
Röntgen-hemodinamikai osztály
Az 1958-ban alakult röntgenosztály munkájának – dr. Csákány György vezetésével – alapvető gyakorlata és máig érvényes tanulsága, hogy a radiológiai diagnosztikát magas szinten csak a klinikum alapos ismeretével lehet végezni. A szívkatéterezés tapasztalatai jelentős eredményeket hoztak a kisvérköri keringés pulmonalis hypertonia, volumenterhelés és oligaemiás tüdő, hilus struktúra és tüdőrajzolat rtg. képének vizsgálatában. A hemodinamikai laboratóriumban dr. Romoda Tibor és munkatársai bevezették a transseptalis és a Seldinger-módszer szerinti, retrográd balszívfél-katéterezést, 1972-ben pedig a szelektív coronarographiás vizsgálatokat. 1977-ben, az új épületben a hemodinanikai laboratórium 2 műtővel, CGR berendezésekkel indul, - az egyik „C” íves (Coronarix) koszorúér-vizsgálatokra alkalmas. Meghonosodtak a katéterterápiás eljárások, 1977-től a szelektív intracoronariás thrombolysis, 1982-től a PTCA, és így a folyamatos, intervenciós készenléti ügyelet. 1978-tól az osztály főorvosa dr. Palik Imre, aki nagyon ambicionálja a további fejlesztéseket; 1985-ben harmadik vizsgáló kialakításával SiemensBiangioscop települ, majd 1990-ben Siemens-Digitron (DSA) berendezés kerül üzembe helyezésre. Az eszközös feltételek javulásával 1988-ban pulmonalis; 1992-ben mitralis valvuloplasztika; 1993-ban recoarctacio aortae, congenitalis (aortastenosis) dilatációja; HISabláció, 1994-ben blade septostomia, 1995-től nativ coarctatio dilatáció és intracoronariás stentimplantációk bevezetésére került sor. 1995-ben már évi 2500 vizsgálatot, (2000 felnőtt és 500 gyermek és csecsemő) végeztek. A hemodinamikai osztály vezetője később dr. Németh József főorvos lett, majd 2006-tól dr. Fontos Géza főorvos nyert kinevezést az osztály élére. Vezetése alatt a 2007. (jubileumi) évben a teljes katéteres esetszám már megközelítette a 4000-t és ezen belül az intervenciók aránya szignifikáns növekedést mutatott. Rutinná vált a PCI, az ASD-zárás, a PFO-zárás, a valvuloplasztika.
Központi Kémiai Laboratórium
Az új épületben megfelelő elhelyezést kapott, azóta már bővült is. Dr. Makláry Erzsébet főorvos bevezette az ügyeleti rendszert és a járóbeteg-ellátást is. A vizsgálatok döntő többségét automata analizátorral végzik, a beállított metodikák száma 150 felett volt, a vizsgálatok száma kb. 459.000/év. A jelenlegi főorvos dr. Sikos Zita, a vizsgálatok száma pedig 500000/évre növekedett.
Echokardiográfiai Laboratórium
Az echo labor 1972-ben alakult, Magyarországon elsőként, az úttörő dr. Lengyel Mária vezetésével, Ekoline-20 típusú Smith-Kline készülékkel; ez A, B és M-mód vizsgálatra volt alkalmas. A módszer meglepően sok diagnosztikus lehetőséget nyújtott: mitralis stenosis, bal pitvari myxoma, ASD, prolapsus, pericardialis folyadék, műbillentyű-diszfunkció balkamrafunkció, falvastagság megítélésére. 1978-ban kaptuk az első 2-dimenziós vizsgálatra alkalmas Picker készüléket, mechanikus transducerrel, majd 1984-ben a kitűnő felbontóképességű elektronikus phosed-array Hewlett Packard készülék lehetővé tette a jó minőségű 2-dimenziós képalkotást. 1985-ben sikerült a készüléket Doppler-echóval felszerelni, és a non-invazív hemodinamikai echokardiográfiát hazánkban bevezetni. Dr. Lengyel Mária és munkatársai bevezették
1985-ben
az echo
vezérlésű
pericardiocentesist,
1986-ban
a
magzati
echokardiográfiát (dr. Kádár Krisztina), 1989-ben a transoesophagealis (TE) vizsgálatokat. 1990 óta lehetővé vált az intraoperativ echokardiográfia, a kritikus állapotú betegek vizsgálata az aortadissectio, pitvari thrombus, műbillentyű-thrombus és vegetáció diagnózisa. 1990-ben bevezették a dobutamin stressz-echót (DST) és 1993-ban meghonosították, az elsők között Európában a multiplan TE-t. Magyarországon az echokardiográfiával foglalkozó centrumok szakembereinek többsége intézetünkben tanulta a módszert, a szakorvosjelöltek rendszeres egyéni továbbképzést kaptak. A laboratórium orvosai 4 kandidátusi és egy akadémiai doktori disszertációt védtek meg, 3 külföldi kolléga értekezését segítették. 1986 óta 24 órás echo ügyeleti szolgálatot vezettek be, a sürgősségi vizsgálatok, intenzív osztályokon szükséges ellenőrzések bevezetésére. Az alapító, dr. Lengyel Mária professzor munkáját dr. Temesvári András főorvos folytatja, aki 2001-től lett a labor vezetője. Nevéhez fűződik – többek között – a szöveti Doppler és a 3D echo vizsgálat bevezetése.
Ergometriai és Holter Laboratórium
1981-ben alakult, 1 kerékpár ergométer és 1 Hellige Holter-rendszerrel. 1986-ban elsőként vezették be a leletek számítógépes nyilvántartását és a számítógépes leletadást. A 2000-es évek felszereltsége: 2 kerékpár ergométer (Innomed) 1 futószalag rendszer (Quinton 1994.). Holter rendszerek: Epicard-computer Évente átlagosan 7000 vizsgálatot végeznek. A laboratóriumot dr. Jánosi András alapította, jelenlegi vezetője dr. Dékány Péter.
Izotóp Laboratórium
Az Országos Kardiológiai Intézetben 1969-ben jelentkezett fokozottan a radioizotópos keringés vizsgálati igény, és kezdődött az Izotóp Laboratórium szervezése, a Hemodinamikai Laboratórium keretében. (Az alapító dr. Istvánffy Mária volt.) A szükséges engedélyek és feltételek megteremtését követően, 1972. január 1-től indultak a vizsgálatok 4 csatornás radiocirkulográffal felvett kvantitatív radiokardiográfia, aktuális keringő vértérfogat, izotóp haematokrit in vitro meghatározással. Az évek folyamén végtagi artériás és vénás keringés vizsgálatok perfúziós tüdőszcintigráfia, és pajzsmirigy diagnosztikus módszerek kerültek bevezetésre. 1976-ban a laboratóriumban végeztek először Magyarországon perfúziós myocardium szcintigráfiát a koronarográfiás vizsgálatokhoz kapcsoltan – 131 I-dal, ill. 99mTc-mal jelzett humán Serum Macroaggregatum (átmérő 50-100µ) intracoronariás szelektív befecskendezéssel. Ugyancsak itt alkalmaztak először kérdéses akut myocardialis infarctus esetekben az „infarct avid” tracer (99m-Tc PYP) i.v. szcintigráfiát. 1980-ban helyezték üzembe a Gamma Művek MB-9100 planáris gamma kameráját (majd 1992-ben az MB-9300-ast), és a kapcsolt adatfeldolgozó és tároló rendszert. Rendszeresen alkalmazott vizsgálattá vált a „first pass” és az EKG-kapuzott radionuklid ekvilibrium angiokardiográfia (ERNA), ill. a terheléses ergometria és farmakológiai tesztek.
Angiológiai Laboratórium és munkacsoport
1969-ben alakult, dr. Urai László professzor vezetésével, a perifériás keringés vizsgálatára. Az 1973-ban az első CW Doppler készülék beszerzését követően megszervezték és bevezették az alsó végtagi, ill. ív-angiográfiás vizsgálatokat. 1991: Acuson duplex scan
beszerzése, ezt követően az ischaemiás szívbetegek rendszeres carotis duplex scan vizsgálati szűrése történik; vizsgálják az endothelfunkciót, a media-lumen arány viszonyokat, carotis műtétek indikációs területeit. (Az angiológia jelenlegi vezetője dr. Hódi Gabriella.)
Klinikai - Farmakológiai Csoport/Részleg
1967-ben alakult, dr. Békés Miklós, majd a 80-as évektől dr. Matos Lajos vezetésével. A szívizom-ischaemiára és -anyagcserére ható gyógyszerek, béta-blokkolók, antiarrhythmiás és antihypertensiv farmakonok, ACE-gátlók és angiotenzin-receptorblokkolók, gyógyszerkombinációk klinikai kipróbálását végezték és végzik, hazai és nemzetközi vizsgálatok keretében, a megkívánt és engedélyezett protokollok szerint. Mb. vezetője dr. Polák Gyula volt, jelenleg dr. Kancz Sándor áll a részleg élén.
Szervezési és Módszertani Osztály
Egyidős az intézettel. Első vezetője dr. Bodrogi György volt. Az intézet megszervezése mellett a fő feladat a rheumás láz elleni küzdelem volt, sikerrel. (Részletes történetét ld. külön fejezetben, dr. Gyárfás Iván tollából. – A szerk.)
A Szakmai Kollégium, az igazgató, majd az egészségügyi miniszter tanácsadó szerve, mint autonóm választott testület is a szervezési osztály bázisán működött – 1996-ig.
Kutatási Osztály
Kísérleti munka már az intézet alapításakor szükségessé vált. A Budapesti Orvostudományi Egyetem II. sz. Élettani Intézetében végzett tudományos együttműködés, munkakapcsolat, (kísérletes tüdőoedema, nyirokkeringés vizsgálata) valamint a Sebészeti Osztály kísérleti részlegén, műtéti „begyakorlás” keretében történt. Rendszeres intézeti kísérletes kutatómunka az 1980-ban alakult Kutatási Osztályon főként az első másfél évtizetben folyt, elsősorban a kardiológia és a diabetológia határterületein. Az akkori osztályvezető, dr. Pogátsa Gábor széleskörű hazai és nemzetközi együttműködéseket alakított ki, munkatársaival együtt, több kongresszust szervezett sikeresen. A PhD képzést koordinálta, rendszeres kurzust szerveztek utódjával a tragikus balesetben később elhunyt dr. Koltai Mária Zsófiával együtt.
Informatikai Osztály
1987-ben alakult, mint Számítástechnikai Osztály. A számítógépesítésre már korábban is voltak izolált törekvések, de a hálózat kiépítése csak ekkor kezdődött. Kezdetben, mint mindenütt, sok bonyodalommal járt, de az ezredfordulóra már az adminisztráció jelentős része a hálózaton történt, egységes rendszerben, minden osztályon, részlegen és munkaterületen. Jelenlegi vezetője: Nagy István.
Oktatás és tudományos munka Az intézet keretében működött 1959-től a Semmelweis Egyetem IV. sz. Belklinikája, kezdetben dr. Gottsegen György, majd dr. Gábor György professzor vezetésével. 1980-től a klinikát Kardiológiai Tanszékre redukálták, kiterjedt graduális oktatómunkával és minimális anyagi támogatással. Az intézet dolgozói aktív részt vállaltak mind a magyar, mind az angol és német nyelvű okatásban – kiegészítve a tanszéki oktatók maroknyi csapatát. A medikusoktatást ezenkívül a dr. Árvay Attila és dr. Bajkay Gábor, valamint később dr. Keltai Mátyás szerkesztésében megjelent jegyzetek szolgálták. 2007-től a Kardiológiai Tanszék intézeti működése megszűnt, beleolvadt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Kardiológiai Központjába (Ér- és Szívsebészeti Klinika). Az intézet néhány munkatársa továbbra is részt vesz az egyetemi oktatómunkában, a fő oktatási profilt azonban 2007-től a posztgraduális képzés különböző formái (rezidensképzés, szakorvosképzés, non-invazív és invazív metodológiai kiképzés) jelentik.
Az intenzív publikációs tevékenységről tanúskodik a sok száz kongresszusi előadás, részben külföldi folyóiratokban megjelent közlemény, számos könyvfejezet, monográfia az intézet orvosainak tollából, valamint a számos kandidátusi, később PhD és doktori fokozat elnyerése. Ez végső fokon mindig a betegellátás színvonalának fokozatos javulását is jelzi, mert a közlemény legfontosabb haszna az önképzés. A tudományos munka az ehhez szükséges külföldi kapcsolatok a 70-es évektől, de főleg a 80-as évek óta sokkal intenzívebbé váltak, amióta a nyugati utazásokra összehasonlíthatatlanul több és könnyebb lehetőség adódott, és az intézet műszerparkja is rohamosan fejlődött. Az egyéni kapcsolatok mellett, amelyek sok esetben 1-2 éves tanulmányutakat is jelentettek, régebben szervezett együttműködésünk csak a KGST keretében volt, ami több munkával járt, mint haszonnal. A 80-as években jött létre
szerződéses viszonyunk az NIH-val, ami évi két, több hónapos kutatócserét jelentett az Egyesült Államokkal. Egyéni utaknak, kongresszusi részvételeknek és előadásoknak ma már – a gyógyszergyáraknak és más szponzoroknak köszönhetően – nincs különösebb akadálya fiatalabbak számára sem, ami nagy előny a számukra, különösen az EU tagság elnyerése óta.
1998-tól évente „Gottsegen Kardiológiai Nap”-ot rendezünk az intézet eredményeiről, a kardiológiai aktuális kérdéseiről, a legújabb klinikai ajánlásokról. A Gottsegen Nap az évek során a magyar kardiológiai élet rangos eseményévé vált.
1985-ben az intézet Gottsegen-emlékérmet alapított az intézet, ill. a magyar kardiológia fejlesztésében érdemeket szerzettek elismerésére.
A Gottsegen György emlékérem (alapítva: 1985) kitüntetettjei (az 1985-2008. években):
Dr. Romoda Tibor
(1985)
Dr. Sárközy Károly
(1987)
H. T. Dodge MD.
(1987)
Dr. Szabó Zoltán
(1992)
Dr. Árvay Attila
(1993)
Dr. Istvánffy Mária
(1996)
Dr. Kamarás János
(1996)
Dr. Szabocs Paula
(1997)
Dr. Záborszky Béla
(1997)
Dr. Makláry Erzsébet
(2000)
Dr. Matos Lajos
(2000)
Dr. Gyárfás Iván
(2001)
Prof. Dr. Lengyel Mária
(2002)
Dr. Németh József
(2003)
Dr. Lamm György
(2004)
Dr. Békés Miklós
(2006)
Prof. Dr. Naszlady Attila
(2006)
Dr. Palik Imre
(2006)
Dr. Török Eszter (poszthumusz)
(2006)
Dr. Wessely János
(2006)
Pethőné Tarnai Erzsébet
(2007)
Dr. Nagy László
(2007)
Dr. Mészáros Rozália
(2007)
Prof. Dr. Keltai Mátyás
(2008)
Alapítványaink: 1. „A szívbeteg gyermekek védelmében” Alapítvány 2. „Szívbetegségben szenvedőkért” Alapírvány 3. „Gottsegen György Alapítvány az Országos Kardiológiai Intézetért” 4. Gábor György Alapítvány 5. Harvey Alapítvány
1993. január 1-én dr. Árvay Attila főigazgató, egyetemi tanár nyugdíjba ment. Utódja dr. Lozsádi Károly egyetemi tanár orvosi pályafutását a Gottsegen vezette belosztályon kezdte, később került a sebészeti osztályra, majd átvette a II. sz. Gyermekklinikán a szívsebészet vezetését, gyermekszívsebész és gyermekkardiológus. Lozsádi professzorral együtt jött át a csecsemő- és gyermek-szívsebészeti team is a Tűzoltó utcából a Haller utcába, s ettől kezdve az országban egyedülálló módon egy centrumban, intézetünkben tudott működni a gyermekkardiológia és a csecsemő- és gyermekszívsebészt, a felnőtt kardiológiával és szívsebészettel együtt. 1997. június 20-án ünnepeltük az Országos Kardiológiai Intézet alapításának 40-edik évfordulóját. Az ünnepet Kemény Zsigmond szavaival jellemeztük; „Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk, hasznossá hosszú, fáradságos évek tesznek.” Az ünnepi emlékezésen az intézet felvette a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet nevet. A Népjóléti Minisztérium új alapító okiratot adott ki. Az intézet aulájában felavattuk dr. Gottsegen György emléktábláját. Ezen eseménysorozat kapcsán negyed évszázados küzdelem eredményeként a parlament által megszavazott 3 milliárdos költségvetés birtokában dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter lerakta az intézet Gyermekszív Központjának alapkövét és egy új hemodinamikai munkahelyet avatott. 1997 őszén az intézet 1993-ban kinevezett főigazgatója a SOTE Kardiológiai Tanszékének vezetését és az intézet Csecsemő- és Gyermekszívsebészeti osztályának vezetését továbbra is megtartva, főigazgatói megbízásáról lemondott és helyébe dr. Palik Imre c. egyetemi docens lépett, aki előzetesen az intézet főigazgató-helyettese volt, hosszú éveken át. Miután a gyermekkardiológiai és
gyermekszívsebészeti ellátás országos feladatai egyre inkább az intézetre hárultak, nemcsak a helyiségeikből kinőtt gyermekkardiológiai és szívsebészeti osztályokon de az időközben számos új metodikával bővült kardiológiai és szívsebészeti részlegekben is a tornyosuló zsúfoltságot enyhítendő az új Gyermekszív Központ is felépült. 1999 júniusában, dr. Palik Imre főigazgató nyugdíjba vonulását követően az egészségügyi miniszter ismét dr. Lozsádi Károlyt kérte fel a főigazgatói teendők ellátására.
1998-ban az intézet aulájában avattuk fel dr. Gábor György emléktábláját, majd 1999. december 18-án dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter ünnepélyesen átadta a Gyermekszív Központ új épületét. Ez utóbbiban 30 ággyal bővült a most már országos feladatokat egyedül ellátó centrum, két szívműtőjével, 10 posztoperatív ágyával, korszerű, a XXI. századra tekintő ambulancia-egységével, és többszintes gyermekosztályával. A gyermekoszály vezető főorvosa 1998-tól dr. Szatmári András volt, 2005-ben ő lett a Gyermekszív Központ vezetője.
A 2000. év sok problémát hozott, a munkaköri, személyi, gazdasági és financiális ügyeket tekintve. Az „alapításkori” első munkatársak jelentős része elérte a nyugdíjkorhatárt, és ők, de többen a fiatalabb, régi, képzett munkatársak közül is, távozni kényszerültek… A vállalt és elkötelezett gyógyító munka nem károsodhatott – a munkatársak tisztességgel, igyekezettel vállalták és végezték.
2000-ben dr. Horkay Ferenc nyerte el a Felnőtt Szívsebészeti Osztály vezető főorvosi állását, és evvel megszűnt a mb. szívsebészeti osztályvezető főorvosok „rotációja”. Az intézet nehéz gazdasági helyzetének orvoslására a nyugdíjba vonult Lozsádi professzor helyére dr. Mikola István egészségügyi miniszter dr. Nyári Ildikót, a székesfehérvári kórház addigi igazgatóját nevezte ki főigazgatónak. 2001 és 2003 között sikerült konszolidálni az intézet gazdasági helyzetét. A szakmai és gyógyító-erkölcsi konszolidáció és az intézet fejlesztésének feladata azonban megmaradt a 2004-ben kinevezett új főigazgatónak, dr. Ofner Péternek, aki végigjárva a GOKI-ban a szakma grádicsát, lett kezdő klinikai orvosból 30 év után az országos intézet első számú vezetője. Irányításával a „teljesítmény volumen korlát”-ok közé szorítva is sikerrel abszolváltuk 2007-ben az 50. évfordulót is, és kezdtünk bele a következő fél évszázadba. De arról már mások fogják írni a krónikát.
