Az Oktatási és Kulturális Minisztérium együttmûködésben a Külügyminisztériummal, az Önkormányzati Minisztériummal, a Magyar Turizmus Zrt.-vel, valamint a Megyei Jogú Városok Szövetségével és a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségével pályázatot hirdet "A Kultúra Magyar Városa 2010" cím elnyerésére
Azonosító szám:
I. A pályázat tárgya, célja Az oktatási és kulturális miniszter a Magyar Köztársaság kitüntetéseirõl szóló 1991. évi XXXI. törvény 7.§ (1) bekezdésének megfelelõen szakmai címet adományoz. A 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet 22/I. § (1) alapján a Kultúra Magyar Városa cím – az adományozás évének megjelölésével – olyan városi helyi önkormányzat elismerése, amely kulturális, mûvészeti életét kiemelkedõen fejleszti, támogatja és kulturális értékeit példaértékûen mutatja be. A Kultúra Magyar Városa cím adományozásának célja a kultúra gazdasági, társadalmi és térségi összefogást erõsítõ (kistérségi, regionális) jelentõségének elismertetése és a kultúra helyi és térségi közösségfejlesztõ szerepének elmélyítése mind a városok döntéshozói, mind pedig az állampolgárok szemléletében. A cím elsõsorban eszmei értékû, s a városok elmúlt két-három évben nyújtott kulturális teljesítményének, valamint fenntartható fejlesztéseket elõsegítõ kulturális programjainak értékelésére és elismerésére szolgál. A cím elnyerése pályázat útján történik. A cím évente egy alkalommal, három kategóriában adományozható. II. A pályázók köre A cím elnyerésére a városok önkormányzatai nyújthatnak be pályázatot az alábbi pályázati feltételek és csoportok szerint: a) megyei jogú városok, b) tízezer lakosúnál nagyobb városok , c) tízezer lakosúnál kisebb városok. A címet elnyert város önkormányzata a cím újabb elnyerésére legkorábban a cím adományozását követõ ötödik évben pályázhat.
1
III. A pályázat szakmai, tartalmi követelményei A. A városok által eddig elért kulturális szint - A./1. A város adottságai és hasznosításuk, kihasználtságuk ismertetése (max. 4 lap) a) a város történelmi és jelenkori kulturális szerepe b) az épített és szellemi örökség és értékek (kastély, vár, történelmi városmag, világörökség, híres személyek, a városhoz fûzõdõ hagyományok, kreatív iparágak stb.) bemutatása c) egyedi kulturális értékek és hasznosításuk bemutatása - A./2. A város kulturális aktivitása (max. 5 lap) a) középtávú városfejlesztési tervek kulturális elemei b) kulturális beruházások (az elõzõ 3 év adatai alapján: város-rehabilitáció, múzeumi fejlesztések, befektetések stb.) c) a város költségvetésében a kulturális területre fordított támogatás százalékos aránya (táblázatos formában, az elõzõ 3 év adatai) d) saját forrásból nyújtott támogatás (az elõzõ 3 év adatai táblázatban) e) kulturális fejlesztésekkel kapcsolatos pályázati aktivitás: az önkormányzat, az intézmények, szervezetek benyújtott pályázatainak aránya és a sikeresek száma (az elõzõ 3 év adatai táblázatban) f) magántõke bevonása a kulturális életbe (beruházások, szponzoráció, PPP, az elõzõ 3 év adatai alapján) g) civil szervezetek részvétele, magánkezdeményezések száma és tartalma
- A./3. Kulturális élet és fogyasztás (táblázatos formában, illetve vizuális anyagok segítségével) a) a városban található kulturális intézmények bemutatása: mûvészeti intézmények (színházak, art mozik, stb.), közmûvelõdési intézmények, közgyûjtemények (muzeális intézmények, nyilvános könyvtárak, levéltárak), illetve annak ismertetése, hogy mindezek közül melyek tevékenységére van a pályázónak közvetlen vagy közvetett hatása b) 2008-2009 új, egyedi, illetve rendszeresen ismétlõdõ kulturális programjainak bemutatása (pl.: nagyrendezvények, mûvészeti seregszemlék, bemutatók, fesztiválok, rendezvénysorozatok stb.) c) a kulturális intézmények és események látogatottsága (legalább a 2008-as évet illetõen); különösen a helyiek és a látogatók számának és arányának bemutatása - A./4. A város külsõ-belsõ kapcsolatai (max. 3 lap) a) együttmûködés a civil szervezetekkel, nem saját fenntartású muzeális és közmûvelõdési intézményekkel b.) a történelmi egyházak kulturális örökségségének megjelenítése a pályázatban c.) a nemzetiségek, kisebbségi önkormányzatok szerepe, kulturális tevékenységének támogatása d.) testvérvárosi, partnervárosi és egyéb nemzetközi kapcsolatok száma és kulturális tartalma e.) kistérségi, regionális kulturális együttmûködés eredményei (programok, továbbképzések, stratégiák, pályázati együttmûködések)
2
B. Turizmus -B./1. Turisztikai infrastruktúra állapota (max. 3 lap) a) kereskedelmi és magán (falusi és fizetõvendéglátás) szálláshelyek száma, kategóriája, összes kapacitása (2009-es adatok), b) elmúlt évek jelentõsebb turisztikai beruházásai (az elmúlt 3 évben) c) információs rendszer (eligazító tábla, honlap, kiadványok) d) egyéb turisztikai szolgáltatások (pl. vendéglátóhelyek, nem kulturális látnivalók, vonzerõk) e) kapcsolódó szolgáltatási háttér (pl. elérhetõség, parkolás)
C. Horizontális követelmények - C./1. A kultúra szerepe a városmarketingben (max. 2 lap) a) a kulturális célú és tartalmú marketingeszközök ismertetése, (piacok, kiadványok, hirdetések, kiállítási megjelenés, szállás-vendéglátóhely katalógus, honlap – figyelembe véve a helyi emblematikus sajátosságok megjelenésének tartalmát és minõségét, stb.) b) városmarketingre és ezen belül a kulturális tartalmú marketingre fordított összeg és ennek aránya a költségvetésben - C./2. Esélyegyenlõség érvényesülése (max. 3 oldal) a) sajátos igényû, szociálisan, mentálisan hátrányos helyzetûek részére szervezett rendezvények száma, aránya, hozzáférhetõsége b) gyermekprogramok száma és aránya, mûvészeti csoportok, alkotókörök c) ifjúság, diákok szerepe a város kulturális életében d) a kultúrához és a kulturális javakhoz történõ való azonos esélyû hozzáférés biztosítása (nemzetiségek, kisebbségek szerepe a kulturális életben, különös tekintettel a roma lakosság kulturális programokhoz kapcsolódására)
D. A pályázó motivációja a) 2009. évi kulturális tevékenysége, illetve tervei alapján fogalmazza meg, miért tartja fontosnak a Kultúra Magyar Városa cím elnyerését a város fejlõdése, jövõje szempontjából? (max. 2 lap) b) nyertes pályázat esetére vállalt, a KMV cím elnyerését és a város kulturális aktivitását bemutatni célzó kommunikációs terv ismertetése (a kommunikációban alkalmazott tartalmak kiemelésével)
IV. A Kultúra Magyar Városa cím adományozásának formája és elõnyei A Kultúra Magyar Városa címet az oktatási és kulturális miniszter adományozza évente, pályázati kategóriánként egy-egy városi önkormányzat részére.
3
A cím megszerzésével járó elõnyök: a) a cím elnyerését igazoló oklevél, b) a cím használata a város önkormányzatának, illetve hozzájárulásával más városi szervezet marketingjében, kommunikációjában, c) a cím használata a városi önkormányzat, valamint intézményei által, továbbá az önkormányzat hozzájárulásával városi kulturális rendezvényeken, fesztiválokon, d) a cím használata önkormányzati (önkormányzati intézményi) pályázatok benyújtásánál, e) A Kultúra Magyar Városa logójának/emblémájának használata a b-d.) pontokban írtakhoz kapcsolódóan f) megjelenési lehetõség a www.kulturamagyarvarosa.hu honlapon g) a kategória-gyõztesek 1 500 000 Ft – tehát másfél millió forint – pénzjutalomban részesülnek gy) külföldi partnerekkel való kapcsolatfelvétel lehetõsége a Magyar Köztársaság tiszteletbeli konzuli hálózatán keresztül h) a Magyar Turizmus Zrt. által felajánlott promóciós lehetõségek
A címet a nyertes városok – kizárólag az adományozás évének megjelölésével – korlátlan ideig használhatják.
V. A pályázat benyújtásának módja, formai követelmények 1) A pályázat magyarul, kizárólag az e pályázathoz készített pályázati ûrlappal együtt nyújtható be. A pályázati ûrlap tartalmazza a beadandó dokumentumok formai követelményeit. Az ûrlapnak sem tartalmát, sem formáját nem szabad megváltoztatni. A pályázati ûrlap az OKM Ügyfélszolgálati Irodáján vehetõ át, vagy az OKM honlapjáról (www.okm.gov.hu/pályázatok) tölthetõ le, s a www.itthon.hu; www.mjvsz.hu és www.kulturamagyarvarosa.hu honlapokon is elérhetõ. 2) A pályázat csak postai úton – tértivevényes küldeményként – adható be a következõ címre: Magyar Mûvelõdési Intézet és Képzõmûvészeti Lektorátus Budapest 1011, Corvin tér 8. Kérjük, hogy a borítékra írja rá a pályázati felhívás címét: „A Kultúra Magyar Városa 2010” cím 3) A pályázatokat 2 elkülönített példányban (1 eredeti, 1 másolat), de egy csomagban kell beadni, valamint a megadott határidõig elektronikus úton (PDF) is el kell juttatni a következõ címekre:
[email protected] és
[email protected] . Az eredeti pályázati példányt kérjük, jelöljék meg "EREDETI" felirattal. Az ehhez tartozó összes dokumentumot okiratszerûen, zsinórral kell összefûzni. A zsinórt az elsõ oldalon összekötve, körcímkével leragasztva a polgármester vagy alpolgármester aláírásával és pecsétjével kell hitelesíteni. 4) A pályázat benyújtásának határideje (a postára adás dátuma): 2009. december 4. Hiánypótlásra nincs lehetõség. A határidõ után, vagy hiányosan benyújtott pályázatokat a bírálóbizottság nem veszi figyelembe. 4
5) A pályázattal kapcsolatban további információkért az OKM Közmûvelõdési Fõosztályához lehet fordulni a (06 – 1) 473 – 7616, vagy a Magyar Mûvelõdési Intézet és Képzõmûvészeti Lektorátushoz a (06 – 1) 225-6020-as telefonszámon. VI. A bírálati eljárás A. 1) A pályázatokat az oktatási és kulturális miniszter által fölkért bírálóbizottság értékeli. 2) A pályázatok elbírálása együttesen, pontozásos rendszerben történik. 3) Érvénytelen a pályázat, ha a) a Kultúra Magyar Városa címre jogosulatlan pályázó nyújtotta be; b) határidõn túl nyújtották be; c) a pályázatot a pályázati ûrlap nélkül, nem megfelelõ, vagy hiányosan kitöltött adatlapon nyújtották be; d) a pályázat nem felel meg az ûrlapon feltüntetett formai követelményeknek. Az érvénytelen pályázatokat a bírálóbizottság a pályázatban leírt pályázati cél vizsgálata nélkül elutasítja. B. A bírálat szempontrendszere Valamennyi pályázat az alábbi szempontok alapján kerül elbírálásra: A. A város kulturális tevékenységének szakmai értékelése
50 pont
1) A város adottságai – 10 pont 2) A város kulturális aktivitása – 10 pont 3) Mûvészeti élet és fogyasztás– 20 pont 4) Külsõ-belsõ kapcsolatok – 10 pont
B. Turisztikai szempontok értékelése
20 pont
C. Horizontális követelmények értékelése
20 pont
1) Városmarketing, kommunikáció – 10 pont 2) Esélyegyenlõség – 10 pont D. A pályázó önértékelése
10 pont
5
A bírálóbizottság fenntartja magának a jogot, hogy a díj adott kategóriában való odaítélését ne javasolja. C. Döntés, díjátadás A bírálóbizottság a pályázat benyújtási határidejét követõ 20 munkanapon belül készíti el a pályázati döntéshez szükséges javaslatát. A bizottság javaslata alapján az oktatási és kulturális miniszter a javaslattételtõl számított 30 napon belül dönt. Az eredményrõl a döntést követõ 10 munkanapon belül a pályázó önkormányzat értesítést kap, az eredményt pedig az OKM nyilvánosságra hozza. Az ünnepélyes díjátadásra 2010. januárban, a Magyar Kultúra Napjához kötõdõen kerül sor.
6
4.
Pályázati formanyomtatvány
A. A városok által eddig elért kulturális szint A./1. A város adottságai és hasznosításuk (max. 4 lap) a) a város történelmi és jelenkori kulturális szerepe (a kultúra széles értelemben vett értelmezése alapján)
Adottság megnevezése, rövid leírása
Hasznosítás, kihasználtság
b) az épített és szellemi örökség és értékek (kastély, vár, történelmi városmag, világörökség, híres személyek, legendák stb.) bemutatása: a város kulturális életében betöltött szerep szerint c) egyedi kulturális értékek bemutatása, szerepük a város életében
7
A./2. A város kulturális aktivitása (max. 5 lap) a) középtávú városfejlesztési tervek kulturális elemei Fejlesztési terv vonatkozó elemének megnevezése
Rövid tartalom, kulturális vonatkozások
b) kulturális beruházások (az utóbbi 3 év adatai alapján: város-rehabilitáció, múzeumi fejlesztések, befektetések stb.) Év Kulturális célú beruházás Rövid tartalom, kulturális Beruházás értéke vonatkozások 2009 2008 2007
c) város költségvetésében a kulturális területre fordított támogatás mértéke százalékban (táblázatos formában, az utóbbi 3 év adatai alapján) Év Kulturális célú támogatások Támogatásra fordított Költségvetés összeg százalékában 2009 2008 2007
d) saját forrásból nyújtott támogatás (az utóbbi 3 év adatai alapján, táblázatos formában) Év Kulturális célú támogatások Támogatásra fordított Költségvetés összeg százalékában 2009 2008 2007
8
e) kulturális fejlesztésekkel kapcsolatos pályázati aktivitás: az önkormányzat, az intézmények, szervezetek benyújtott pályázatainak aránya és a sikeresek száma (az utóbbi 3 év adatai alapján, táblázatos formában) Év Kulturális célú pályázatok Pályázat rövid tartalma Sikeres Sikertelen 2009 2008 2007
f) magántõke bevonása a kulturális életbe (beruházások, szponzoráció, PPP, az elõzõ 3 év adatai alapján) Év Projekt (fejlesztés, Magántõke részvállalásának A Magántõke esemény stb.) tartalma projekt részaránya megnevezése teljes költsége 2009 2008 2007
g) civil szervezetek részvétele, magánkezdeményezések száma és tartalma Civil szervezetek, Civil szervezetek, A Pályázó és a civil magánkezdeményezések magánkezdeményezések célja, szervezetek, megnevezése tevékenysége magánkezdeményezések együttmûködése
9
A./3. Kulturális élet és fogyasztás (táblázatos formában, illetve vizuális anyagok segítségével egy-egy eszköz/minta mutatható be) a) a városban található kulturális intézmények bemutatása: mûvészeti intézmények (színházak, art mozik, stb.), közmûvelõdési intézmények, közgyûjtemények (muzeális intézmények, nyilvános könyvtárak, levéltárak), illetve annak ismertetése, hogy mindezek közül melyek tevékenységére van a pályázónak közvetlen vagy közvetett hatása Intézménytípusok
Intézmények megnevezése, tevékenységük rövid bemutatása
Színház Mozi Muzeális intézmény
Pályázó és az intézmény kapcsolata Közvetlen Közvetett
Közmûvelõdési intézmények
b) új, egyedi, illetve rendszeresen ismétlõdõ kulturális programok bemutatása a 2008-2009 idõszakot illetõen Év Esemény megnevezése Esemény tartalma és hossza Esemény gyakorisága (egyszeri, rendszeres) 2009 2008
c) a kulturális intézmények és események látogatottsága (legalább 2008-at illetõen); különösen a helyiek és a látogatók számának és arányának bemutatása Év Események Látogatók száma Helyiek és nem helyiek aránya (%) 2009 2008 Év
Intézmények
Látogatók száma
Helyiek és nem helyiek aránya (%)
2009 2008
10
A látogatók számának meghatározásában alkalmazott forrás, módszer bemutatása:
11
A./4. A város külsõ-belsõ kapcsolatai – (max. 3 lap) a) az egyházak, nemzetiségek, kisebbségi önkormányzatok szerepe, kulturális tevékenységük támogatása Szervezet megnevezése Szervezet kulturális célú tevékenységei
b) testvérvárosi, partnervárosi és egyéb nemzetközi kapcsolatok száma és kulturális tartalma Nemzetközi A kapcsolatban résztvevõ A kapcsolat kulturális tartalma kapcsolat település(ek) megnevezése
c) együttmûködés a civil szervezetekkel, nem saját fenntartású muzeális és közmûvelõdési intézményekkel A Pályázó Az együttmûködés résztvevõi A kapcsolat kulturális tartalma együttmûködései
d) kistérségi, regionális kulturális együttmûködés eredményei A Pályázó Az együttmûködés résztvevõi A kapcsolat kulturális tartalma együttmûködései
B. Turizmus -B/1. Turisztikai infrastruktúra állapota (max. 3 lap) a) kereskedelmi és magán (falusi és fizetõvendéglátás) szálláshelyek száma, kategóriája, összes kapacitása (2009-es adatok), az utóbbi három év jelentõsebb turisztikai beruházásai 12
Szálláshely-típus megnevezése
Darabszám
Kategóriák
Férõhelyek száma
… b) az elmúlt évek jelentõsebb turisztikai beruházásai Turisztikai Turisztikai beruházás(ok) bemutatása (férõhely, stb.) beruházás(ok) megnevezése 2008 2007 2006 c) információs rendszer (eligazító tábla, honlap, kiadványok) d) egyéb turisztikai szolgáltatások (pl. vendéglátóhelyek, nem kulturális látnivalók, vonzerõk) e) kapcsolódó szolgáltatási háttér (pl. elérhetõség, parkolás)
13
C. Horizontális követelmények - C./1. A kultúra szerepe a városmarketingben (max. 2 lap) a) a kulturális célú és tartalmú marketingeszközök ismertetése (piacok, kiadványok, hirdetések, kiállítási megjelenés, szállás-vendéglátóhely katalógus, honlap stb.) Marketingeszköz típusa Kiadvány
Marketingeszköz megnevezése
Alkalmazás helye, célja; elérendõ célközönség bemutatása
Honlap Kiállítás Hirdetés … b) városmarketingre és azon belül a kulturális tartalmú marketingre fordított összeg és ennek aránya a költségvetésben (2009) Városmarketing Városmarketing Ezen belül a kulturális A kulturális tartalmú eszközei eszköz költségei tartalmú eszköz eszköz költségeinek költségei aránya a költségvetésben (%) Kiadvány Honlap Kiállítás Hirdetés … - C./2. Esélyegyenlõség érvényesülése (max. 3 lap) a) sajátos igényû, szociálisan, mentálisan hátrányos helyzetûeket segítõ intézkedések bemutatása Megnevezés Tartalom Elérni kívánt célcsoport Résztvevõk száma bemutatása Intézmények Szolgáltatások Rendezvények kiállítások információadás, kiadványok
14
b) gyermekprogramok száma és aránya, mûvészeti csoportok, alkotókörök Rendezvény Rendezvény Elérni kívánt célcsoport Részvevõk száma megnevezése tartalma, bemutatása közremûködõk köre
c) ifjúság, diákok szerepe a város kulturális életében (pl. események, versenyek, programok stb.)
d) a kultúrához és a kulturális javakhoz való azonos esélyû hozzáférés biztosítása (nemzetiségek, kisebbségek szerepe a kulturális életben, különös tekintettel a roma lakosság kulturális programokhoz kapcsolódására)
15
D. A pályázó motivációja a) 2009. évi kulturális tevékenysége, illetve tervei alapján fogalmazza meg, miért tartja fontosnak a Kultúra Magyar Városa cím elnyerését a város fejlõdése, jövõje szempontjából? (max. 2 lap)
b) nyertes pályázat esetére vállalt, a KMV cím elnyerését és a város kulturális aktivitását bemutatni célzó kommunikációs terv ismertetése, kiemelve a kiírók által biztosított kommunikációban alkalmazott tartalmakat
Marketingeszköz típusa Kiadványban történõ megjelenés
Kommunikáció tartalma, célja
Honlap Kiállítás Hirdetés … A 2010. évi fontosabb, a kommunikációban szerepeltetni kívánt turisztikai jelentõségû (nemzetközi, országos, regionális) események:
16
This document was created with Win2PDF available at http://www.win2pdf.com. The unregistered version of Win2PDF is for evaluation or non-commercial use only. This page will not be added after purchasing Win2PDF.