A beteg és az orvos Az orvosi rendelő várójában még mindig hatan ültek, pedig közeledett a rendelési idő vége. Az influenzajárvány már novemberben elkezdődött, s a napok óta tartó ködös idő kedvezett a betegség terjedésének. Simon doktor rutinosan végezte a vizsgálatokat, s közben minden beteget alaposan kikérdezett, és felírta az ilyenkor szokásos gyógyszereket, javasolta a vitaminok fogyasztását. Asszisztense szemmel láthatóan türelmetlenül nézegette óráját. A doktor tudta, hogy Annának mennie kell hat óráig az óvodába, kisfiáért. – Nézd meg, hányan vannak? – szólt oda neki. Anna kidugta a fejét, s kezén mutatta, hogy féltucatnyi beteg vár még ellátásra. A doktor felgyorsította az ütemet, szinte hadarva tette fel a pácienseknek a kérdéseket:
5
– Láz, levertség, torokfájás, köhögés, izomfájás, fejfájás? Az éppen soron lévő nyugdíjas asszony hosszasan taglalni kezdte, mikor, s milyen formában jelentkeztek az első tünetek, de ő felszólította: – Asszonyom a lényeget, csak a lényeget mondja, most hol fáj? – s nyúlt is a receptért, hogy ma már legalább húszadszor leírja annak a bizonyos gyógyszernek a nevét, melyet ilyenkor tanácsos szedni a betegnek. A nagymutató kíméletlenül araszolt a tányér alakú faliórán, s az orvos intett Annának. – Elmehetsz. Azt a három beteget, aki maradt, ellátom. A kissé molett Anna íróasztala fiókjába beseperte a dolgait, s elővette szekrénybe zárt rövid bőrkabátját, és sietősen távozott. Mielőtt behúzta maga mögött az ajtót, oda szólt a három várakozó nőnek: – A következő bemehet. A hivatalos rendelési idő a téli hónapokban szinte soha nem volt elég a nagy körzet ellátásához. Most is, mikor az utolsó páciens belépett, már negyvenöt percet túlórázott a doktor.
6
Fiatal, csinos, jólöltözött nő volt az illető, s kivételesen nem influenzás tünetekkel jelentkezett. Munkából jövet – az autóbuszról lelépve – megrántotta a bokáját, s erre kért gyors segítséget. Az orvos szemügyre vette a megrándult lábat, és egyetlen mozdulattal – miközben a lány felvisított a hirtelen fájdalomtól – helyére tette az elmozdult ízületeket. – Próbáljon ráállni. Jobb? – Igen, valamivel jobb, de még mindig fáj – bicegett pár lépést a nő. – Írok fel egy kenőcsöt. Ezzel kenegesse naponta négyszer-ötször, s néhány nap alatt rendbe jön. – A jövő hét végén egy nemzetközi mérkőzésre utazunk Prágába. Tudja, doktor úr, én kézilabdázom – mondta a lány. Mindenképpen meg kell gyógyulnom addig, nem szeretnék lemaradni erről az útról. – Kímélnie kell a lábát. Maradjon otthon pár napig, és felpockolva pihentesse. Érdeklődéssel mérte végig a feltűnően szép lányt. – Két éve vettem át a körzetet – mondta, de még nem találkoztunk. – Nem szoktam betegeskedni. Három éve élek itt a lakótelepen, egy garzont bérelek. Tanítónő vagyok, s életemben mindig fontos szerepet játszott a sport. Igyek7
szem összeegyeztetni a munkámmal és általában sikerül is. – Helyes – mondta az orvos. A mozgás segít megőrizni az egészséget. Holnap – rendelési idő után – felmegyek magához, s megnézem, hogy javult-e a lába. Amennyiben nem, meg kell röntgenezni. Mondja a lakhelyét, kérem… – Halász Réka, Jókai út 77. földszint 1. A doktor fekete bőrborítású noteszt vett elő, s felírta a címet. – Maga volt az utolsó a váróban, ugye? – kérdezte, de a biztonság kedvéért kinézett, hogy meggyőződjön róla, hogy mai feladatait ellátta. – Várjon kint öt percet –, ott megyek el kocsival a lakása előtt, hazaviszem. Sűrű köd van. Nem hiányzik, hogy újabb sérülést szenvedjen. Esetleg a gyógyszertárba átsántikálhat addig, míg a garázsból kiállok. – Nagyon köszönöm – mondta Réka, és lassan elindult a szomszédos épületben lévő patika felé. – Javulást kívánok – köszönt el az orvos, megállva a Jókai út egyik négyemeletes háza előtt. – Jó éjszakát, köszönöm a szívességét – búcsúzott Réka, s a fekete Audi után né8
zett, mely pillanatok alatt eltűnt a ködben. dr. Simon Péter vidékről került a fővárosba. Korábban nagybátyja volt ennek a körzetnek az orvosa, de hirtelen halála után természetesnek látszott, hogy a családban lévő ifjú – eddig csak itt-ott kisegítőként tevékenykedő – orvos vegye át a körzetet. Gyakorlaton – néhány hétig, pár hónapig dolgozott már korábban rokona mellett, így nem teljesen idegen helyre jött. A betegek közül többen ismerősként üdvözölték. A két év elegendő volt arra, hogy – szülői segítséggel – a város egyik külső kerületében megvásároljon, és berendezzen egy polgári lakást. Huszonnyolc évesen – bár szeretett volna családot –, nem volt alkalma korban és műveltségben hozzá illő hölgyekkel ismerkedni, s megtalálni az igazit. Tudományos munkát is végzett – mely sok idejét lekötötte –, konferenciákra járt, de az a néhány nő, aki ott megfordult, általában már foglalt volt. A rendelési időn túl – mire végig látogatta fekvő betegeit –, úgy elfáradt, hogy kerülte a társaságot, és a zajos helyeket. Az idő haladt, s bár a természetes ösztönök működtek benne, már évek óta nem 9
