„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, Amit szeretni fog.” (Szent-Györgyi Albert)
Pályázat 2015 Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon (1035 Budapest, Miklós tér 5. ) intézményvezetői beosztás betöltésére
Pályázó: Fazekasné Szajlai Adrienn
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Pályáztató:
Emberi Erőforrások Minisztere a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A § alapján
Pályázó:
Fazekasné Szajlai Adrienn megbízott intézményvezető
Intézmény: Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon 1035 Budapest, Miklós tér 5. OM: 038389
2
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Pályázati Nyilatkozat Alulírott Fazekasné Szajlai Adrienn pályázatot nyújtok be az Emberi Erőforrás Minisztere által kiírt, a 2015. október 8-án megjelent pályázati felhívás alapján a Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Kollégium és Gyermekotthon intézményvezetői állására. A következő nyilatkozatokat mellékelem: 1. Nyilatkozom arról, hogy a 2011. évi CXC. törvényben a magasabb vezetői állás betöltésére előírt, valamint a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek megfelelek, és ennek igazolását mellékelem. 2. Nyilatkozom arról, hogy hozzájárulok a teljes pályázati anyagom, az eredetivel teljesen megegyező sokszorosításához, és továbbításához a döntéshozók és a véleményezők felé, a pályázat tartalma harmadik személlyel közölhető. 3. Nyilatkozom arról, hogy hozzájárulok ahhoz, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adataimat a pályázati eljárással összefüggésben kezelhessék. 4. Nyilatkozom arról, hogy - nyertes pályázóként – vállalom a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségemet. Pályázatomhoz mellékelem a következőket:
hatósági erkölcsi bizonyítvány
végzettséget igazoló oklevelek, bizonyítványok másolatai
jelenlegi tanulmányi tevékenységet igazoló dokumentum
munkáltatói igazolás
Budapest, 2015. október 25.
……………………………………………………… Fazekasné Szajlai Adrienn
3
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Tartalomjegyzék I. Szakma önéletrajz ........................................................................................................................... 5 II. Bevezetés ........................................................................................................................................ 7 II. 1. Szakmai hitvallásom ................................................................................................................ 8 III. Helyzetelemzés ............................................................................................................................. 9 III. 1. Múltunk, történetünk .............................................................................................................. 9 III. 2. Környezeti tényezők, tárgyi feltételrendszerünk .................................................................. 10 III. 3. Intézményünk szervezeti felépítése ..................................................................................... 12 III. 4. Intézményünk jelenlegi arculata ........................................................................................... 13 III.4.1. Alapfeladataink az SZMSZ és a Pedagógiai Program alapján ....................................... 13 III. 4.2. Speciális szolgáltatásaink, korrektív és terápiás programjaink...................................... 15 III. 5. Az intézményben folyó nevelő-oktató munka a gyermeknépesség szükségletei alapján ..... 17 III. 6. Személyi feltételek alakulása ................................................................................................ 23 III. 7. Gyermek – és ifjúságvédelem ............................................................................................... 25 III. 8. Az intézmény kapcsolatrendszere......................................................................................... 26 IV. Vezetői program ......................................................................................................................... 29 V. Összegzés ...................................................................................................................................... 35 VI. Mellékletek ................................................................................................................................. 37
4
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
I. Szakmai önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK: TANULMÁNYOK: 1996-2000 Dobó István Gimnázium, Eger 2000-2004 Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Debrecen, tanító, ember és társadalom műveltségi terület 2010-2014 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest, gyógypedagógus, szomatopedagógia szakirányon és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon 2014-től
BME Műszaki Pedagógiai Tanszék – közoktatási vezető, pedagógiai szakvizsga
EGYÉB TOVÁBBKÉPZÉSEK: 2005 Pályakezdő pedagógusok tréningje – Fővárosi Pedagógiai Intézet 2007 Mentálhigiénés alapfokú továbbképzés pedagógusoknak (30 órás akkreditált képzés) – Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Közhasznú Társaság 2009 Intézményértékelési feladatok, módszerek a minőségirányítási rendszer működtetésében – teljesítményértékelés - teljes körű intézményi önértékelés bevezetése, működtetése, gyakorlata (30 órás akkreditált képzés) – OKKER Zrt. 2014 Kezdő és gyakorló közoktatási intézményvezetők elméleti és gyakorlati képzése tanügyigazgatási és gazdálkodási területen az aktuális jogforrások és informatikai eszközök felhasználásával (30 órás akkreditált képzés) – Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet 2015 Az intézmény adatfeltöltési felelősök az intézményekben informatikai jellegű képzés -
pedagógus képzés (10 óra) OKKER Zrt. 2015 Intézményvezetők felkészítése az intézményi önértékeléshez, a tanfelügyeleti ellenőrzéshez és a pedagógus-minősítéshez kapcsolódó intézményvezetői feladatok ellátására (30 órás akkreditált továbbképzés) – Oktatási Hivatal MUNKAHELY, MUNKAKÖRÖK: Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon 1035 Budapest, Miklós tér 5. 2004 - 2007 napközis nevelő 2007 - 2008 gyermekotthoni nevelő 2008 - 2013 oktató tanár 2013 - 2014 kollégiumi intézményegység – vezető 2014 - 2015 iskolai intézményegység –vezető 5
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
2015 – től megbízott intézményvezető ÉRDEKLŐDÉSI KÖR:
színház, színjátszás
természetjárás
zene
olvasás
SZEMÉLYES KÉSZSÉGEK, KÉPESSÉGEK:
empátia lelkiismeretesség határozottság gyermekcentrikusság jó szervezőkészség jó kommunikációs képesség jó kapcsolatteremtő képesség terhelhetőség az előrelátás képessége kreativitás pozitív gondolkodásmód önismeret, önkontroll képessége operativitás döntésképesség delegáló képesség együttműködés vezetői szerepvállalás
6
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
II. Bevezető A Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon nevelőtestületének 11 éve vagyok tagja. Pályakezdőként léptem át az intézmény kapuit, s az eltelt évek alatt munkám során mindig arra törekedtem, hogy az intézményben folyó gyermekcentrikus, igényes pedagógiai oktató-nevelő munkának aktív részese legyek. E törekvésem eddig sikeresnek mondható. Az intézmény pedagógiai, szakmai és kulturális programjának megvalósításában hatékonyan és eredményesen vettem részt. A jó nevelőtestületi csapatban irányítóként, időt és fáradtságot nem kímélve, örömmel és tevőlegesen járultam hozzá valamennyi célkitűzés sikeres megvalósításához. Az eltelt évek beszámolói azt mutatják, hogy a közös munka során az intézmény megtalálta azt az utat, amelyet továbbfejlesztve, illetve a törvényi előírások és a nevelő-oktató munka feladataként jelentkező újabb kihívásoknak megfelelve, elismert munkát végezzen. Gyermekeinknek képességeikhez mérten megteremtse a testi-, lelki-és értelmi fejlődés, felzárkóztatás, tehetséggondozás, továbbtanulás lehetőségét, ezzel elősegítve a társadalmi beilleszkedésüket. Felemelő érzés számomra, hogy pedagógusként 11 éve, ebből vezetőként és magasabb vezetőként 2 éve munkatársaimmal, az intézményünket fenntartó és működtető szervezetekkel, a szülőkkel, patronáló segítőkkel olyan közösséget formáltunk, akinek szívügye a Miklós téri oktatás-nevelés. Innovatív közösségünk képes a szakmai megújulásra, lépést tud tartani a változásokkal, mindent megtett és tesz azért, hogy lehetőségeihez mérten a legjobbat nyújtsa a Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon gyermekeinek. Úgy gondolom, hogy a kollégiumi, később iskolai intézményegység – vezetői, majd a megbízott intézményvezetői pályán eltöltött idő, bebizonyították számomra, hogy célokat, terveket megvalósítani csak a közös csapatmunka eredményeképp lehet, mely attól lesz igazán sikeres, ha közreműködésemmel a fenntartói igény és az intézmény munkatársainak elképzelései egymást erősítve jelennek meg. A pályázat megírása mellett azért döntöttem, mert az intézményben eltöltött évek alatt kellő tapasztalatot szereztem a gyógypedagógiai munkában, megbízott igazgatóként úgy vélem, felkészült vagyok az intézmény további vezetésére és az ezzel járó feladatok felelős vállalására.
7
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon gyermekeinek és dolgozóinak sorsát a szívemen viselem. Őszinte, nyílt kapcsolatteremtő képességem által igen jó viszonyt ápolok a fenntartóval és működtetővel, a szülőkkel, a támogatókkal, a gyerekekkel. Bízom abban, hogy kinevezésem esetén az intézmény vezetőjeként a kollégákkal együtt, képesek leszünk az eddigi eredmények megtartására, a kitűzött célok megvalósítására.
Pályázatomban képet adok iskolánk, kollégiumunk és gyermekotthonunk jelenlegi helyzetéről, az elért eredményekről és a további, folytatást igénylő, vagy újként jelentkező feladatokról.
II.1 Szakmai hitvallásom “Mi az én igazi hivatásom? Meghatározott szándékkal születtem erre a világra. Beteljesülést csak akkor találok, ha elhivatottságomat felismerem, elfogadom és elvégzem. A hivatásnak olyasvalaminek kellene lennie, amiért az ember él, nem pedig amiből él!” (K. Tepperwein)
A gyermeknevelés a legszebb feladatok egyike. Már kisgyermekként hivatást választottam, a pedagógus pályát. Pályakezdőként kezdtem meg a munkámat ebben az intézményben, ahol elsősorban a gyermekek, majd az intézmény szellemisége, a kollégák és a vezetők elkötelezettsége, a gyógypedagógusi élethivatás felé sodort. Ettől fogva tudatosan minden energiámat és szeretetemet e gyermekközösség életének szebbé tételére szentelem, segítenek célom megvalósításában a kollegák, a vezetőség valamint a szülőktől érkező pozitív észrevételek. Hiszem, hogy szeretettel, gyógypedagógusi attitűddel és kiváló szakmai felkészültséggel (mely a folyamatos élethosszig tartó tanulással érhető el) a halmozottan hátrányos helyzetű, tanulásban és értelmileg akadályozott, autista, más intézménybe nem integrálható gyermekeink önmagukhoz képest magas szinten fejleszthetők. E hitvallásomat napközis nevelői, gyermekotthoni nevelői, oktatótanári, kollégiumi és iskolai intézményegység-vezetői és megbízott intézményvezetői munkáim során szerzett tapasztalataim erősítik meg. 8
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
III.Helyzetelemzés III.1. Múltunk, történetünk Budapest Székesfőváros 1926. február 28-án, 30 a múltban értelmi fogyatékos, mai szakkifejezéssel élve értelmileg akadályozott növendékek bentlakásos formában folyó képzésének céljából nyitotta meg intézményünk kapuját. Ez a feladatellátás az eltelt évek során tartalmát, létszámát és szervezeti kereteit tekintve sokféle változáson esett át. Ezek közül kiemelendő, hogy:
1968-tól a Fővároshoz került, mint működtetőhöz és állami gondozott gyermekek nevelésére jelölték ki az intézményt
1969-től intézmény gyermeknépességét csak enyhén értelmi fogyatékos fiúk képezték
1983-tól gyermeknépesség lányokkal is bővült
2000-től a gyermekotthoni feladatellátás mellett, diákotthoni ellátást is végez
2000-től lakásotthont is működtet a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény értelmében
2002-ben vette fel intézményünk elnevezésére a Szent Miklós nevet
2008-ban értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos) gyermekek integrálása a tanulásban akadályozott (enyhén értelmi fogyatékos) tanulók közé
2011. szeptember 1-től az intézmény gazdasági önállósága megszűnt, a gazdálkodási feladatokat a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete látja el együttműködési megállapodás alapján
2012-ben enyhén értelmi fogyatékos autista tanulói csoport indult
2013. január elsejétől az intézmény fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett, ekkor vette fel jelenlegi nevét
2014 gyermekvédelmi gyámság átszervezése, kihelyezett gyermekvédelmi gyámokkal
2015. szeptembertől a lakásotthonok a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz kerültek
9
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
III.2. Környezeti tényezők, tárgyi feltételrendszerünk A III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon Budapesten, Óbuda központjában, a Miklós tér 5. sz. alatt található. A lakótelepi környezetben elhelyezkedő intézmény, zöld területek közelében (Hajógyári - sziget, Margitsziget), jó közlekedési feltételekkel rendelkezik. Közeli környezetünkben iskolák, játszóterek, egészségügyi intézmények, könyvtárak, a III. kerületi Művelődési Központ, sportolási lehetőségek stb. vannak. A jelenlegi épületünk 1889-ben épült, melyet a gyermekvédelmi törvénynek köszönhetően a 2005-ben megindult felújítási munkálatokkal korszerűsítettek, bővítettek. Az iskolában 8 tanterem, 2 szaktanterem, díszterem, korszerű orvosi szoba, fejlesztő szobák (pszichológia, gyógytestnevelés, logopédia, dyslexia és dyscalculia prevenció, interaktív terem) találhatók. Egy tanterem korszerű, energiatakarékos felújítása 2014-ben megtörtént, a többi tanterem felújítása is esedékessé vált. A tantermek berendezése újszerű, az idei tanévet új egyszemélyes tanulói padokkal kezdhettük meg. A gyermekek oktatására használt számítógépeink igen régiek, 2014-ben a kollégium és a gyermekotthoni csoportjaink támogatói segítséggel jutottak használt, de korszerűbb gépekhez. Egy tanteremben interaktív tábla működik, segítségével az ismeretanyag átadása változatos formában jut el a tanulóink részére. A felújítás során akadálymentesítésre is sor került, intézményünkben a mozgáskorlátozottak számára mosdókat alakítottak ki és lift biztosítja az emeletre és alagsorba történő fel és lejutást. Az ablakok teljes cseréje és az ajtók részleges cseréje is megtörtént. A kollégium korszerűsítése során a tanulók 3-4 ágyas, otthonos szobákban nyertek elhelyezést. 2014-ben a kollégiumi intézményegységben két helyiség egybenyitása tágasabb térhez juttatta az ott elhelyezett gyermekeket. Gyermekotthoni intézményegységgel bővült az intézményünk 2008. február 1-jén. A végleges használatbavételi engedély megadásával 5 különálló lakóotthonban 40 nevelésbe vett gyermek, otthont nyújtó ellátásával a zsúfoltság felszámolása oldódott meg. A modern, korszerű, a gyermekvédelmi törvénynek megfelelő minden igényt kielégítő gyermekotthoni intézményegységben 5x8 fős csoportokban történik gyermekeink családi életre való
10
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
nevelése, önálló életvitelre, társadalmi beilleszkedésre történő felkészítése. Gyermekeink ennek megfelelően otthonos, biztonságos környezetben élnek. A gyermekotthoni csoportok bútorzata, konyhai felszerelései újszerűnek mondhatók, az ágyak cseréje azonban esedékessé vált. Épületekkel körülvett 20x25 méteres belső, átalakított udvar, ma már felújításra szorul, mert a homokozóval, hintával, néhány paddal ellátott, füvesített, parkosított területek amortizálódtak. Az intézmény jól felszerelt könyvtárral rendelkezik, amit folyamatosan megpróbálunk bővíteni, gyermekeink és nevelőtestületünk tagjai rendszeresen látogatják. A 2013/2014 és 2014/2015 – ös tanévben a Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete által kiírt közbeszerzés során az intézmény kollégiuma, gyermekotthona, konyhája korszerűbbé, otthonosabbá vált. (5. számú melléklet) Gyermekeink a környék játszótereit, sportpályáit is igénybe veszik a szabadban eltöltött tevékenységek során. A szabadidő eltöltésére szolgáló tárgyi eszközeink biztosítottak.
11
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
III.3. Az intézményünk szervezeti felépítése Intézményvezető
Kapcsolattartási, egyeztetési, információs funkció
fenntartó, működtető közalkalmazotti tanács diákönkormányzat szülői szervezet partnerszervezetek Intézményi Tanács
Szakmai-szervezeti koordináció az intézményegységek között
iskolai intézményegység-vezető Vezetési, irányítási funkció
kollégiumi intézményegység-vezető
gyermekotthoni intézményegység-vezető
nem pedagógiai szakfeladatot ellátók feletti (közvetlen) irányítási, vezetési funkció
alsó tagozatos ped. szakmai mk. DÖK segítő ped. gyermekvéd. fel. könyvtár napközi otthon (alsó tagozat) felső tagozatos ped. osztályfőnöki mk. tanulószoba egész napos iskola (felső tagozat) szakmai mk. nev.-okt. munkát közvetlenül segítők egyéb munkakörben foglalkoztatottak munka- és tűzvédelmi felelős titkárság gazdasági ügyintézők
12
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
III.4. Intézményünk jelenlegi arculata Szakmai alapdokumentumunk szerint: Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ III.4.1. Alapfeladataink az SZMSZ és a Pedagógiai Program alapján: Általános iskola 1-8 évfolyamos tanulásban akadályozott (enyhén értelmi fogyatékos) és integrálható értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos), valamint autista tanulók számára. A nevelési terv szerinti nevelőmunka egységes, átfogó kezelése, tervezése és megvalósítása az iskolában, a kollégiumban és gyermekotthonban a törvényes előírásoknak megfelelő területeken, úgymint:
személyiségfejlesztés
közösségfejlesztés
szocializáció
felzárkóztatás
tehetség- és képességfejlesztés;
egészségnevelés
környezettudatosságra nevelés;
a szociális hátrányok enyhítése;
Pedagógiai szakszolgálat:
logopédiai ellátás
gyógytestnevelés
Kollégium működtetése 30 fő enyhén értelmi fogyatékos tanuló ellátására. Gyermekotthon működtetése 40 férőhellyel, gyámhatósági határozat alapján az ideiglenes hatállyal elhelyezett, illetve nevelésbe vett, szakértői bizottság véleménye alapján különleges szükségletű enyhe, vagy középsúlyos értelmi fogyatékos, valamint ép intellektusú testvéreik gyermekotthoni ellátása, gyámsága, továbbá az intézményben nagykorúvá vált, valamint fővárosi illetőségű fiatal felnőttek szerződésben foglaltak szerinti utógondozói ellátása.
13
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Arculatát meghatározzák ezen:
alapfeladatai
a gyermekek sajátos és különleges nevelési szükségletei
az iskolahasználók igényei
és nevelőtestületünk értékrendje, gyógypedagógiai szemlélete.
Alapszolgáltatásaink Az iskolában
alapiskoláztatás olyan tantervvel, amely a tanulók állapotából és helyzetéből adódó sajátos tanítási, nevelési-oktatási szükségletekre és partnereink igényeire épül
folyamatos egészségügyi szolgáltatás
mindennapi testedzés – iskolai sportkör
gyógytestnevelés
egészség- és környezeti nevelés
beszédjavítás, nyelvi fejlesztés
habilitáció és rehabilitáció (önálló életvitelre, családi életre felkészítés)
felzárkóztatás és tehetséggondozás
gyermekvédelem
A kollégiumban
kollégiumi ellátás és nevelés olyan gyermekek számára, akiknek családi helyzete ezt indokolttá teszi
folyamatos egészségügyi, gondozási szolgáltatás
felzárkóztatás és tehetséggondozás
a
társadalmilag
elfogadott
és
helyesnek
ítélt
szokásrendszer
kialakítása,
interiorizálása
egészség- és környezeti nevelés
a majdani felnőtt élet szabadidős szokásainak megalapozása, a szabadidős tevékenységek sokféleségének megismertetésével és gyakorlásával
14
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A gyermekotthonban a gyermek életkorához, állapotához (fejlettségéhez) és helyzetéhez igazodó otthont nyújtó ellátás, gondozás, nevelés a gyermekek különleges ellátási szükségleteinek megfelelően állandóságot és érzelmi biztonságot nyújtó légkör felkészítés az önálló életvezetésre felkészítés a társadalmi beilleszkedésre
esetkezelési, nevelési szempontú és rekreációs életgyakorlat biztosítása
családgondozás a gyermekek érdekeinek jogi képviselete III.4.2. Speciális szolgáltatásaink, korrektív és terápiás programjaink Az iskolában kliensorientált,
speciális,
differenciált,
individualizált,
tevékenységközpontú,
gyakorlati irányultságú, eszközjellegű és konvertálható ismeretszerzés, készség-, képesség- és kulcskompetencia-fejlesztés informatika szakkör komplex személyiség- és magatartásfejlesztő program beszédjavítás, logopédia szenzomotoros koordinációt fejlesztő program dyslexia-dysgraphia, dysphasia prevenció, korrekció, reedukáció képzőművészeti pedagógiai terápia ének-zene terápia, énekkar kommunikációs terápia, olvasókör, nyelvbarátok köre, színjátszás, drámajátékok pszichoterápia – egyéni esetkezelés – magatartásterápia családi életre nevelés egészséges életmódra nevelés felkészítés az önálló életvitelre beilleszkedést segítő program nyelvoktatás sportkör, tömegsport (úszás, asztalitenisz, atlétika, kosárlabda, kispályás labdarúgás) néptánc klubok (városismereti, kézműves, vízipók-csodapók, zenebutik, pöttöm, tájakkorok-múzeumok, 15
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A kollégiumban, gyermekotthonban egyéni szükségletekhez igazodó terápiás, szocializációs, mentálhigiénés magatartásés személyiségfejlesztés sérülésspecifikus ellátás (fogyatékossági típusok szerint: mozgás, látás, hallás, beszéd stb. és a bio-, pszicho- és szociodepriváció szerint) korrektív,
kompenzáló
integratív,
rehabilitációs,
habilitációs
nevelés
(pl.
drogprevenciós program, állampolgári és személyiségi jogok gyakorlására felkészítő program, a családi életre felkészítő program stb.) kézművesség, manuális tevékenységek (rajz, festés, virágkötés, varrás, kötés, hímzés, horgolás) kulturális integrációt segítő országjárások főzés klubok (városismereti, kézműves, vízipók-csodapók, zenebutik, pöttöm, tájakkorok-múzeumok,
Az alapfeladatok és szolgáltatások, valamint a speciális korrektív és terápiás programjaink területén számos értékes tapasztalat halmozódott fel, mely megőrzendő, továbbfejlesztendő hagyomány. Növendékeink minden esetben képességeikhez és készségeikhez igazodva egyénre szabott gyógypedagógiai fejlesztésben részesültek. Gyermekeink nevelése-oktatása, gondozása, fejlesztése akkor eredményes: ha a nevelőtestület körében egységes, gyermekközpontú nevelési – oktatási szemléletet sikerül kialakítani ha a nevelőtestületet a kitűzött célok együttműködő közösségé szervezik ha a terveink és programjaink mindig a gyermeknépesség igényei és szükségletei köré szerveződnek, tehát azonos szemléletű iskolai, kollégiumi és gyermekotthoni program valósul meg. Arra törekszem, hogy az intézmény ezen erősségeit jelentő hagyományainkat megőrizzük. Feladataink tevékenysége az intézmény Pedagógiai Programjára, Kollégiumi Pedagógiai Programjára és a Gyermekotthon Szakma Programjára épül és ezt intézményünk minőségfejlesztésének folyamatában valamint az intézményi önértékelésben valósítjuk meg.
16
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
III.5. Az intézményben folyó nevelő-oktató munka a gyermeknépesség szükségletei alapján Az iskola sajátos nevelési igényű gyermekek alapiskoláztatását végzi 1-8. évfolyamszinteken. A képzés jelenleg 8 évfolyamon folyik. Képzési rendszerünket az egész napos nevelés jellemzi. Kollégiumunk az intézmény iskolájával tanulói jogviszonyban álló gyermekek részére biztosít kollégiumi elhelyezést.
A Kollégiumi Pedagógiai Program alapján a kollégium nevelői heti
rendszerességgel tematikus foglalkozásokat szerveznek a négy kollégiumi csoport részére. Gyermekotthonunkban különleges szükségletű gyermekeink részére a Szakmai Program alapján biztosítjuk az alap és speciális feladatainkat.
Létszám alakulása az ellátási forma szerint 2013/2014
2014/2015
2015/2016
Nevelésbe vett
46 %
51 %
37 %
Utógondozói ellátott
5%
5%
5%
Kollégista
32 %
28 %
32 %
Napközis
17 %
17 %
26 %
Gyermekeink pszichikus funkciója egyéni mértékben és minőségben érintett, s ez meghatározza a személyiség és tanulási képességek fejlődését, az iskolai tanulás eredményességét nagyban befolyásolja. Állapotukat súlyosbítják a társuló sérültségek, részképességzavarok, a sok esetben rossz családi és mikroszociális környezet. A gyermeknépességünk állapotáról és helyzetéről az intézmény 2004-től minden évben a későbbi ellenőrzést és összehasonlítást is lehetővé tevő sérülésspecifikus személyiségképet és állapotrajzot készít. A pontos felmérése után minden gyermek megkapja az ő egyéni szükségleteihez és igényeihez igazodó fejlesztést. SÉRÜLÉSSPECIFIKUS SZEMÉLYISÉG - ÉS ÁLLAPOTRAJZ Ezt a felmérést részben azért végezzük el évente, hogy az egyes adatok magyarázatként szolgáljanak a tantárgyak nagy részénél az esetleges lemaradásokhoz. Az, hogy a visszaesések mégsem olyan nagymértékűek, az a sokféle fejlesztő- és terápiás foglalkozásnak köszönhető, 17
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
egyben hihetetlen személyiségformáló erőként hatnak a tanulókra. Terápiás jellegükkel a legproblémásabb tanulót is sikerélményhez juttatják. Sajnos elmondható, hogy az idei évben a vizsgált területek többségénél kedvezőtlenek a változások. A közismereti tárgyakból jó eredményt elért tanulók száma csökkent (43 %, 31 %), a közepeseké is (24 %, 28 %) és a gyengén teljesítőké emelkedett (33 %, 39 %), az eredményteleneké sajnos 4 %-ra emelkedett. Tanulmányi téren
A tanuláshoz való viszony romlott, így a szélsőségesen eredménytelenek száma 8 %-kal emelkedett (24 %, 29 %), a stagnálóké 1 %-kal csökkent (55 %, 54 %), a nagyon eredményeseké pedig 8 %-kal csökkent (24 %, 16 %). Elmondható tehát ezeket a változásokat tekintve, hogy valamivel nagyobb fokú a visszaesés, mint előző évben. Tanuláshoz való viszony
Az erkölcsi neveltség terén a még mindig eredménytelenek száma nőtt 5 %-kal (33 %, 38 %), a stagnálóké szintén emelkedett 2 %-kal (43 %, 45 %), a nagyon eredményesek száma csökkent 11 %-kal (24 %, 17 %).
18
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Erkölcsi neveltség
Az alábbiakban kiemelték a változásokat eredményező legfontosabb mutatókat. 3 %-kal nőtt az enyhe értelmi fogyatékosság kategóriáján belül megjelölhető átlag alatti intellektussal rendelkezők aránya (61 %, 64 %), az átlagos 2 %-kal emelkedett (31 %, 33 %) és 5 %-kal csökkent az átlag felettiek száma (8 %, 3 %).
Intellektus
Kevesebb a testileg megfelelően fejlett gyermek (41 %, 33 %), így súlyosbodtak a mozgásállapot terén mutatkozó gondok is. Testi fejlettség
19
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Romlottak a taníthatóság, a jó scoláris teljesítmények elérhetőségének feltételei, a figyelem (81 %, 84 %), az írás (63 %, 69 %), az olvasás (69%, 75 %), a matematikai (67 %, 76 %) alapadottságok terén. Fejlesztési problémát okozó tényezők
Egyre több tanuló fejlesztését gátolják a társuló fogyatékosságok, részképesség- zavarok, a szenzomotorium zavarai, különösen a dysphásia (29 %, 33 %), a beszédhiba (57 %, 61 %), a dyslexia (61 %, 63 %), a dysgraphia (56 %, 61 %), a dyscalculia (37 %, 39 %) és egyéb gondok, mint az epilepszia, magatartási, beilleszkedési zavarok, neurológiai problémák.
20
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Emelkedett a problematikusság százalékos aránya a magatartás akarati (63 %, 67 %), érzelmi (65 %, 68 %) és erkölcsi (46 %, 50 %) szférája terén, továbbá a szocializáltság foka (64 %, 69 %) és a csak pszichiátriailag leírható magatartási anomáliák terén (43 %, 49 %).
Növendékeink nevelését a leírt sokféle sérültség mellett hátráltatja még – a rossz genetikus és szocializációs feltételek együtt járásának következményeként létrejövő – sokféle akadályozottság is a személyiségfejlődés, a magatartás, a kommunikáció és a társadalmi beilleszkedés terén.
A fenti eredmények elsődleges okaként gyermekeink hideg integrációja tehető felelőssé, mert a többségi iskolák zömében eddig még nem teljesültek a megfelelő tárgyi és személyi feltételek, melyek kellően motiválnák és sikerélményhez juttatnák a halmozottan hátrányos helyzetű, súlyos magatartás-és személyiségzavarral is küzdő, tanulásban akadályozott tanulóinkat, akik kudarcok sorozatait élik át, nem tanulnak meg írni-olvasni, és iskolánkba így kerülnek már felső tagozatos tanulóként.
21
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
“Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet. A pedagógusi hit, mely inkább a természet, mint nézet dolga, kettőt tételez fel: hogy az emberek (az eddiginél különbbé) nevelhetők s hogy (az eddiginél többre) taníthatók.” (Németh László)
A sikeres nevelő-oktató munka végrehajtásához a három intézményegység szoros együttműködése szükséges. Intézményünkben az idei tanévtől átalakultak a munkaközösségek alsós, felsős, osztályfőnöki és nevelői munkaközösség, akik a Pedagógiai Programban lefektetett alapelveiket, kiemelt feladataikat a mindennapi munkájuk során szem előtt tartják. Alapelvek:
A gyermek életkorához, fejlettségi szintjéhez igazított tartalom.
Nevelő-oktató munka során prioritást élvez az emberi magatartás alapvető erkölcsi és szellemi értékeinek átadása
Differenciált és individualizált készség-, kiemelt képesség- és kulcskompetenciafejlesztés.
Gyakorlatorientáltság
Tevékenységközpontú ismeretszerzés.
Az ismeretek alkalmazásának biztosítása, gyakorlása.
Nemzetiségi, vallási, etnikai hovatartozást figyelembe vevő nevelés lehetőségének biztosítása, a másság elfogadása.
Komplex személyiség-és magatartásfejlesztés
Az esélyegyenlőség biztosítása.
Gyermekközpontú, állandóságot, érzelmi biztonságot nyújtó, szeretetet sugárzó légkör és bánásmód.
Egységes gyógypedagógiai szemlélet
Kiemelt feladatok:
Anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése
Testi és mozgásnevelés, fizikai állapot és mozgáskoordináció fejlesztése
Komplex szabadidős tevékenységek
Tanulói magatartáshelyzetek javítása
Hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása
Társadalmi integráció segítése 22
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A munkaközösségek javítják, koordinálják a nevelő-oktató munka színvonalát, minőségét, részt vesznek az intézményi hagyományok megőrzésében, támogatják a pályakezdő pedagógusok munkáját. A
sérülésspecifikus
személyiség
–
és
állapotrajzra
építkezve
szorgalmazom
az
intézményünkben igen magas színvonalon zajló zenei nevelés további folytatását, hiszen a zenei nevelés nélkülözhetetlen a személyiség kiegyensúlyozott fejlődéséhez, hatékonyan és eredményesen járul hozzá tanulási teljesítményének sikerességéhez, és kedvezően hat a szocializációs folyamatokra. Gyermekeink társadalmi beilleszkedését segítve a nevelői munkaközösségnek a jövőben is feladata, hogy tovább erősítse a fenti célok teljesítése érdekében, a délutáni és iskolai szünetekben szervezett szabadidős programokat:
Marczibányi téri Művelődési Ház (táncház, játszóház, Bothmer terápia, gyermekszínház)
Rendszeres könyvtárlátogatás
Tananyaghoz kapcsolódó kiállítások, múzeumlátogatások (múzeumpedagógia)
Kézműves foglalkozások
Sportfoglalkozások, mozgásos játékok
Csütörtöki klubok
Lovasterápia
Drogprevenció
Gyermekotthoni csoportok szervezte kirándulások
Intézményi szintű és gyermekotthoni csoportok által szervezett tematikus nyaraltatások
A jövőben kiemelt feladatomnak tartom a tantervi órakeret biztosítása mellett a Komplex szabadidő szervező csoport hatékony munkájának további erősítését is, mert ezen keresztül valósul meg a sokoldalú fejlesztés, élményszerű ismeretszerzés, a tanultak szabadidős tevékenységen keresztül történő megerősítések, közösségfejlesztés, érték, illetve pozitív viselkedési minták közvetítése.
23
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
III. 6. Személyi feltételek alakulása Az
iskola,
kollégium
és
gyermekotthon
programjaiban
kitűzött
feladataihoz
és
a
gyermeklétszámhoz, a zavartalan munkavégzéshez az intézményünk megfelelő szakmai létszámmal rendelkezik. A lakásotthonaink átszervezése következményeként 10 státusszal csökkent az állományunk. Engedélyezett létszám: Pedagógus
39,5 fő
Nevelő-oktató munkát közvetlen segítő
42 fő
Pedagógusaink végzettsége, szakmai felkészültsége gyógypedagógus fejlesztőpedagógus logopédus konduktor tanító pszichológus szociálpedagógus pedagógus képesítéssel rendelkező egyéb felsőfokú végzettségű Összesen A
tanórák,
felzárkóztató
Iskola 17 fő
Kollégium 1 fő
Gyermekotthon 1 fő 1 fő
1 fő
3 fő 1 fő 3 fő
1 fő 1 fő 1 fő 2 fő 3 fő
1 fő 2 fő
25 fő
5 fő
és
habilitációs/rehabilitációs
9 fő foglalkozások
mindegyikét
gyógypedagógus látja el. A délutáni és kollégiumi foglalkozásokat gyógypedagógusok és felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógusok végzik. Óraadói megbízással fél állásban gyógytestnevelő látja el a fejlesztésben érintett gyermekeinket. A gyermeknépesség által kínált rendkívüli pedagógiai kihívásokat tudatos szervezőmunkával, tanórai differenciálással, változatos munkaformák alkalmazásával, egyéni és kiscsoportos fejlesztések tervezésével, pszichológus, pszichiáter szakemberek bevonásával tudjuk kezelni . A gyermekotthon szakmai létszáma, valamint az alkalmazottak képesítése megfelel a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998.(IV.30.) sz. NM. rendelet 1. és 2. számú mellékleteiben előírtaknak. A továbbképzés tekintetében pedagógusaink anyagi lehetőségek hiányában az Oktatási Hivatal, a Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett ingyenes továbbképzéseken tudnak részt venni. 24
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A nyugdíjkorhatárt elérő kollégák pótlására frissdiplomás, korszerű képzésben részesülő munkatársak felvételét szorgalmazzuk, hogy legyen idejük a már tapasztalt kollegáktól elsajátítani a helyi szokásokat, eszközöket, hagyományokat, ezzel biztosítva a szakmai folytonosságot, állandóságot, melyre a tanulóinknak rendkívül nagy szüksége van. Három pályakezdő gyógypedagógus mellett gyakorlott, szakvizsgával rendelkező Pedagógus II. fokozatú gyógypedagógusok állnak, akik lelkiismeretesen készítik fel, gyakornokainkat a rájuk váró komoly feladatokra. A vezetőség az elmúlt években is folyamatosan törekedett a kiváló munka elismerésére, ösztönzésére. Megbízott intézményvezetőként 2014/2015-ös tanévben magas, hosszú ideje színvonalas munkáért kitüntetési javaslatokat terjesztettem fel. Az elbírálások után: 1 fő gyógypedagógus
Pedagógiai Érdemekért kitüntetést
1 fő nevelő-oktató munkát segítő
Elismerő Oklevelet vehetett át.
A Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete, mint működtető alkalmazottai által, összehangolt
munkával
gondoskodik
intézményünk,
tisztaságáról,
étkeztetéséről,
karbantartásáról, korszerűsítéséről.
III. 7. Gyermek- és ifjúságvédelem Intézményünk gyermekvédelmi feladatait az intézményvezető és intézményegység - vezetők mellett az általános iskola gyermekvédelmi feladatot ellátó pedagógusa és 2 szociálpedagógusa látják el. Munkánk során a nevelésbe vett gyermekeink esetében szorgalmazzuk a szülő és gyermek közötti kapcsolattartás lehetőségét segítjük a családokat a gyermekek visszafogadása érdekében kapcsolatot tartunk a kirendelt gyámokkal
25
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Napközis és kollégista tanulóink szüleinek segítséget nyújtunk a gyermekvédelmi támogatásokhoz való hozzájutásban.
Folyamatos kapcsolatot tartunk az illetékes gyermekjóléti szolgálatokkal, családsegítőkkel, gyámhivatalokkal Team munkában megoldási stratégiákat dolgozunk ki az intézmény gyermekeit veszélyeztető körülmények leküzdésére. Komplex személyiség és magatartásfejlesztő programunk, bűnmegelőzési és droghasználat megelőzésére szervezett programjaink, terápiás foglalkozásaink, szakköreink, klubjaink segítségül szolgálnak gyermekeink motivációinak kiépítéséhez, a szociális érettség, az alkalmazkodóképesség, erkölcsi értékrend kialakításához, majdani önálló életvitelük megalapozásához. Összességében elmondható hogy az intézmény vezetői, pedagógusai, gyermekvédelmi feladattal megbízott pedagógusa, szociálpedagógusai, gyermekjóléti szolgálatok illetve a családok többségének együttműködése jónak mondható, aminek következtében a problémakezelés célorientált és hatékony. A Szülői Szervezet elnökével együtt arra törekszünk, hogy az eddig kevésbé aktív szülőket is bevonjuk az intézmény életébe, ösztönözve őket szülői joguk gyakorlására gyermekeik érdekében. III. 8. Az intézmény kapcsolatrendszere Belső kapcsolataink
Szülői Szervezet Az intézményi Szülői Szervezet részt vesz gyermekeik védelmében, az iskola és a kollégium működését, munkáját érintő döntések előkészítésében, véleményezésében.
Diák-és gyermekönkormányzat Intézményünkben a diák - és gyermekönkormányzat a DÖK-GYÖK szabályzatban lefektetett szabályrendszer alapján működik. A DÖK-GYÖK működését szabályozó dokumentum meghatározza a kötelező véleménykérési, egyetértési, véleménynyilvánítási és javaslattételi jogköröket is.
26
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
A
rendszeresen
megtartott
2016-2021
otthongyűlések
alkalmával
gyakorolják
jogaikat.
Az
intézményben a DÖK-GYÖK által kihirdetett pályázatok nagyon népszerűnek bizonyultak. Megvalósult
tevékenységeik:
pályázatok
kiírása,
intézményi
rendezvények
lebonyolításának segítése, diákügyeleti rendszer működtetése az óraközi szünetekben; a tantermek
és
hálótermek
tisztaságának
és
rendjének
ellenőrzése,
értékelése;
a
környezetvédelmi munka; a napirend, élelmezés figyelemmel kísérése, átalakításának kezdeményezése; jutalomkirándulások szervezése. A tanulók kéréseit, véleményét a diákönkormányzatot segítő pedagógus segítségével igyekszünk figyelembe venni.
Közalkalmazotti Tanács Az alkalmazotti közösség nagyobb csoportját érintő munkáltatói intézkedések tervezetét érintő kérdésekben a Közalkalmazotti Tanács véleményét, állásfoglalását figyelembe véve fogalmazzuk meg a vezetői döntéseket. Ezekkel a jogainkkal élve a KT szorosan együttműködik az Szülői Szervezettel, a DÖK-GYÖK-kel, illetve az Intézményi Tanáccsal Az együttműködést az őszinte, segítő légkör jellemzi.
Intézményi minőségfejlesztési csoport Az intézmény munkájának segítése a minőségfejlesztés bevált módszereinek a felhasználásával.
Cél-és
feladatrendszer
meghatározása
az
elvégzett
partneri
igényfelmérések alapján, a minőségirányító munka eddigi pozitívumainak fenntartása.
Belső ellenőrzi csoport Az intézményi önértékelés koordinálását önértékelést támogató munkacsoport végezi. A csoport tagjainak feladata az önértékelési folyamat során bevonandó további pedagógusok felkészítése, önértékelés előkészítése és megtervezése, az öt évre szóló önértékelési program és az éves önértékelési terv elkészítése.
Intézményi Tanács Az iskola autonóm szervezeti egysége, a nevelési-oktatási intézmény működésével kapcsolatos, széles körű, jogszabályban garantált véleménynyilvánító jogkörrel rendelkezik.
27
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Miklós téri Gyermekekért Alapítvány Célja a Miklós téri gyermekek szabadidős és kulturális tevékenységeinek támogatása, tanulmányi munkájának elősegítése, kiemelkedő tanulói teljesítmények jutalmazása, rászoruló tanulók teljes körű ellátásának segítése.
Külső kapcsolataink
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 03 Tankerülete
Gyógypedagógiai Intézmények Gazdasági Szervezete
Fővárosi Önkormányzat
Területi Gyermekjóléti Szolgálat
Kormányhivatalok, Gyámhivatalok
Fővárosi és Megyei Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottságok
Kerületi Nevelési Tanácsadók
Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ
Heim Pál Gyermekkórház
BRFK
Speciális szakiskolák
Költségvetésünk növelése céljából az intézmény eddigi vezetője széles támogatói csoportot alakított ki, akik igen elismerésre méltó adományokkal, szabadidős programok szervezésével járultak hozzá emberileg és anyagilag is gyermekeink életének szebbé tételéhez. Támogatóink: Nemzetközi Hölgyklub Holland Hölgyek (Pascal van Tongerloo) Holland Kamara Amerikai Hölgyklub (Marina Mayer) Nemzetközi Iskola Amerikai Iskola Lady Viktoria Lion’s Club
28
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Marczibányi Téri Művelődési Központ – együttműködés megállapodás Napfényes Alapítvány Kézenfogva Alapítvány OTP Rózsa Idősek Otthona Kollégiumi és iskolai intézményegység - vezetőként és megbízott intézményvezetőként én is folytattam a már jól kialakított intézményi menedzselést. Ennek eredményeként új támogatok bevonására sikerült szert tennem: Rózsadombi Lion’s Club SAP CBRE Kft. Patkó Béla (Kiki) Madách Musical Tánciskola Trófea Grill Étterem Loreál
29
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
IV. Vezetői program „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” (Bethlen G.) Az intézmény és saját magam szempontjából is egy új folyamat veszi kezdetét, hiszen eddig közel 40 éven keresztül ugyanaz, az intézmény életét nagy mértékben meghatározó személy látta el a vezetési feladatokat. Személy szerint pedagógusi pályám azon szakaszához értem, amikor első vezetői pályázatomat nyújtom be. Úgy gondom, hogy az évtizedek alatt kialakított intézményi arculatot megtartva, a színvonalas szakmai munkát megőrizve, a fenntartó elvárásainak, az intézményünk Pedagógiai és Szakmai Programjának valamint a hatályos jogszabályoknak megfelelve kell a nevelőtestület együttműködésével megtalálni a fejlődéshez vezető utat. A megfelelő irány megtalálását, a reális célok elérését, együttműködő, összetartó, alkotó szellemű nevelőtestületünkkel, harmonikus munkahelyi légkör megteremtésével kívánom eredményesen elérni. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen szellemi, anyagi erőforrások mentén szervezhetem feladataimat, a feladatok nagyságával, összetettségével és született optimistaként kellő körültekintéssel hiszek abban, hogy a legnehezebb feladatok is megoldhatók. A vezetői programomban kitűzött célok megfogalmazásához a hatályos jogszabályokat, az intézmény Pedagógiai és Szakmai Programját, minőségirányítási programunkat egyaránt figyelembe vettem. Kiemelt célok, feladatok Intézményi szinten:
Gyermekeink egyéni képességeikhez, készségeikhez igazodva megkapják a megfelelő testi, lelki és értelmi fejlesztést, ezzel elősegítve továbbtanulásukat, társadalmi beilleszkedésüket.
A gyermekek felkészítése a konstruktív életvezetésre.
Gyermekeink személyiségfejlesztése, közösségfejlesztése, tanulmányi eredményeik javítása érdekében a speciális zenei nevelés továbbfejlesztése.
30
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A minőségi munkavégzés érdekében gyógypedagógiai és pszichológiai eszközök beszerzése, megvásárlásukhoz anyagi erőforrás előteremtése.
Bűnmegelőzési, drogmegelőzési programjaink folytatása, agresszió és konfliktuskezelés (prevenció a BRFK, gyermekvédelmi és egészségügyi szervezetek bevonásával).
Ellenőrzési-értékelési folyamatok megvalósítása, a szakmai munka eredményességének nyomonkövetése.
Szakmai továbbképzések lehetőség szerinti támogatása.
Rekreációs és csapatépítő programok szervezése, a pedagógusok kiégésének megelőzése, valamint lelki egészségének szinten tartása céljából, részben önerőből megvalósítva, részben szakemberek bevonásával.
A Miklós téri Gyermekekért Alapítvány bevételi forrásának növelése. (pályázatok, rendezvények)
A szervezés során a feladatok egyenlő elosztása
Intézményegységek szerinti megosztásban:
Az iskolai oktatás terén előkészítő évfolyam beiktatása, melyben főként készség- és képességfejlesztés történne. A sérülésspecifikus állapotrajz is felvázolja gyermekeink nagy számánál megmutatkozó társuló fogyatékosságok, részképességzavarok megjelenését. A logikai gondolkodás, a finommotorika fejletlensége, és az érzékelési-észlelési problémák, a tapasztalati hiányok miatt a sajátos nevelési igényű gyermekekre kidolgozott tanterv és iskolai követelmények teljesítése is nehezített. E gyermekek gyógypedagógus által tervezett, éves munkarendbe illeszkedő, játékosan és sokoldalú szemléltetéssel kidolgozott foglalkozások révén pótolják a hiányosságokat és megalapozzák az eredményes iskolakezdést.
A kollégiumi intézményegységben nagy hangsúlyt helyezni a kollégiumi nevelés feladataira. Ezen felül: tematikus foglalkozások és differenciált foglalkozások biztosítása a szülők aktívabb együttműködésre, kapcsolattartásra késztetése, a szülői felelős magatartás megerősítése, külső szabadidős lehetőségek biztosítása, a költségek előteremtése közösségfejlesztési alkalmak és területek körének bővítése
31
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
A gyermekotthoni intézményegységben:
A rend és a fegyelem fenntartása, az egységes követelményrendszer elve alapján
Személyiségkorrekció az antiszociális illetve deviáns viselkedést mutató gyermekek számára
Személyiségfejlesztés
A tanulmányi munka hatékonyságának növelése
Az önálló életvezetéshez szükséges ismeretek elsajátíttatása
Családi életre való felkészítés
Szabadidős tevékenység további lehetőségeinek felkutatása
Környezeti kultúra fejlesztése, környezetünk megbecsülése
Interperszonális kapcsolatok fejlesztése, erősítése
Humánerőforrásra vonatkozó fejlesztési feladatok Korszerű gyógypedagógusi ismeretekkel bíró, szakmai munkaközösségeinkhez illeszkedő új munkatársakat az intézmény Pedagógiai és Szakmai Programjához, az intézmény szerkezetéhez igazítva kell kiválasztani. Az elmúlt két év tapasztalatai bebizonyították, hogy intézményünkben főiskolai gyakorlatot teljesítő fiatalok, megismerkedtek szokásrendszerünkkel, könnyen beilleszkedtek a közösségbe, így az intézményünkhöz benyújtott pályázatukat a róluk alkotott pozitív tapasztalataink alapján kedvezően bírálhattuk el. A fentiek alapján továbbra is feladatomnak tartom, a főiskolai hallgatók intézményünkben történő szakmai gyakorlatának lehetővé tételét, az új kollégákkal történő foglalkozásokat, mentoraik támogatását. A hétévenkénti továbbképzések teljesítése érdekében terveim között szerepel az intézménybe szervezett szakmai képzések kivitelezése, illetve ingyenes továbbképzések felkutatása. A pedagógiai munkánk fontos segítői a pedagógiai-gyógypedagógiai asszisztensek és a gyermekfelügyelők. Nélkülözhetetlen munkájuk magas színvonalon tartása érdekében számukra házi és külső továbbképzések szervezését célzom meg. A házi továbbképzéseken prioritást nyernek a komplex személyiség - és magatartásfejlesztő programunk moduljainak alaposabb megismertetése, hogy a módszereket, különféle személyiségfejlesztő játékokat a gyermekek esti, szabadidős tevékenységeiben is hatékonyan alkalmazhassák. Ezzel is növelni kívánom a már most is kimagasló, gyermekszerető, lelkiismeretes, áldozatos segítő munkájuk hatékonyságát.
32
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Az intézmény tárgyi feltételrendszeréhez kapcsolódó fejlesztési feladatok További osztálytermek energiatakarékos, korszerű fejújítása
Az iskolai oktatáshoz szükséges informatikai eszközök egy része elavult, újak beszerzésre van szükség. Szakmai eszközfejlesztés az eredményes gyógypedagógiai és pszichológiai munkavégzéshez. Újabb interaktív táblák pályázati úton történő megvásárlása. Az intézmény udvarán az évek során amortizálódott játékok javítása, felújítása, cseréje, növényszigetek, kerti asztalok, székek kialakítása, ami lehetővé tenné egy-egy tanóra szabadban történő megtartását, illetve a környezettudatos magatartás fejlesztésében is szerepet játszanak. A dolgozói igény érdekében fedett kerékpártároló kialakítása. A fejlesztési feladatok megoldásához működtetői támogatás, pályázatok elkészítése, külső támogatói csoportok megkeresése szükséges. A nevelő-oktató munka fejlesztési feladatai
Oktató munka területén Infokommunikációs eszközök használata és beépülése a tanórákba, délutáni foglalkozásokba, változatos munkaformák biztosítása a tanulók motiválása érdekében Kulcskompetenciák fejlesztése Munkaerő-piaci beilleszkedést segítő készségek fejlesztése Egyéni tanulási utak támogatása
Neveltségi szint felmérése, tanulói teljesítmény értékelése A tanulók állapotának és helyzetének felmérése, elemzése, ennek alapján ellátási rendszer szervezése – évente A tanulók speciális nevelési szükségleteinek pontos felmérése, elemzése, értelmezése kétévente A gyermekközösség összetételéhez igazodó korszerű mérési módszerek alkalmazása.
33
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Felzárkóztatás, tehetséggondozás Speciális szolgáltatásaink, korrektív és terápiás programjaink megtartása Kutyaterápiás program beindítása Tehetséges tanulók megsegítését célzó pályázatok benyújtása Iskolai énekkar mellett „színes-kotta” zenekar létrehozása, a szükséges hangszerek beszerzéséhez anyagi erőforrások megteremtése
Személyiségfejlesztés Komplex személyiség- és magatartásfejlesztő programunk további alkalmazása a délelőtti és délutáni nevelőmunka során Szakköri tevékenységek folytatása A fegyelmezés terén megoldási stratégiák kidolgozása Hatékony konfliktuskezelés A konfliktusok eredményes megoldását szorgalmazom és a konfliktusmegoldó technikákon kívül legfontosabbnak egymás tiszteletét az emberi méltóság tiszteletben tartását tartom.
Közösségfejlesztés A Komplex Szabadidő Szervező csoport munkájának támogatása Zenei nevelés speciális módszerekkel
Környezeti nevelés Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése Tudatos vásárlói szokások kialakítása és az újrahasznosítás lehetőségei Jeles napokról megemlékezés /Föld napja, Víz napja, Madarak, fák napja,
Gyermekvédelem A hátrányos és halmozottan hátrányos tanulóink esetlegesen előforduló veszélyeztető környezeti körülményeinek feltárása, megszüntetése
Pedagógus-életpályamodell A pedagógus előmeneteli rendszerben a pedagógusok számára legmagasabb fokozat elérésének támogatása
34
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Dokumentumelemzés Dokumentumrendszerünk a hatályos jogszabályok szerinti aktualizálása
Az intézmény hagyományainak ápolása Az intézmény hagyományainak megőrzése, értékeinek továbbörökítése erősíti a közösségi szellemet, összetartó ereje van. Hagyományaink ápolását szorgalmazom, azonban terveim között szerepel újabbak bevezetése.
Intézményünk ismertté tétele érdekében iskolanyitogató napok szervezése
Partnerkapcsolat kialakítása más intézménnyel a kulturális integráció jegyében
Iskolaújság, iskolarádió bevezetése
A vezetésem alatt meghonosodott Kulturális délutánok megrendezése
Az elmúlt években is kiváló eredményeket értünk el a különféle versenyeken a tehetségfejlesztés eredményeképpen.
Komplex Tanulmányi Verseny (minden évben 1-10. helyezés)
Fővárosi Fenntartású Intézmények Szavalóversenye (minden évben 1-3. helyezés)
Kulturális Szemle (arany oklevelek)
Sportrendezvények
2016-ban lesz intézményünk 90 éves évfordulója. Méltó módon, ünnepélyes keretek között kívánok megemlékezni a jeles eseményről.
Minőségfejlesztés Intézményünk minőségi működése akkor biztosított, ha sajátos nevelési igényű gyermekeink megkapják az alapvető és speciális szükségleteikhez igazodó ellátást, gondozást, nevelést, oktatást, fejlesztést. Ezáltal elérik személyiségfejlődésük legmagasabb szintjét és képessé válnak a társadalmilag is hasznos önálló életvitelre.
35
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Ezen törekvésünket
a partneri igényeknek és a társadalmi elvárásoknak legmagasabb szinten eleget téve
a nevelőtestület a vezető irányításával csoportosan, kitartó és összehangolt tevékenysége során a kitűzött célok eléréséért munkálkodva valósítja meg.
Stratégiai minőségcéljaink prognosztikai szemlélet intézményünk szervezeti kultúrájának fejlődése megfelelés a köznevelési elvárásoknak megfelelés a fenntartói elvárásoknak megfelelés partnereink igényeinek
36
Pályázat intézményvezetői beosztás ellátására
2016-2021
Összegzés A Budapest III. Kerületi Szent Miklós Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon vezetése nagy kihívás számomra, de intézményünk pedagógusaival és nevelő-oktató munkát segítő kollégáival közösen kívánom folytatni azt az utat, melyet elődömtől megörököltem. Intézményünk jó kapcsolatot ápol, és megfelel a fenntartó, működtető és partneri elvárásoknak. Vezetői programomban kitűzött célok reálisak és kivitelezhetők, melyek teljesítése lehetőséget ad a tanulásban és értelmileg akadályozott, valamint autista spektrum zavarral küzdő tanulóink társadalmi beilleszkedésének segítésében. Elképzeléseimet az intézmény nevelőtestületének együttműködésével és támogatásával tudom kivitelezni. Veres Péter szellemében magamévá tettem az alábbi gondolatot: „Akinek vezetnie kell a többi embert, annak bölcsességre és olyan ismerettárra van szüksége, amelyet a saját élettapasztalatából megszerezni nemigen tud, hanem tanulnia is kell hozzá.” Ezért is igyekszem ismereteimet folyamatos tanulással tovább bővíteni, hogy professzionális vezetővé váljak, aki olyan célokat tűz önmaga és csapata elé, ami vállalható, követhető, teljesíthető, mérhető. Bízom abban, hogy céljaim elérésének érdekében bizalmát élvezhetem a nevelőtestületnek, a fenntartónak, a szülői közösségnek és neveltjeinknek. A nevelőtestület megtapasztalhatta az együtt töltött 11 év alatt munkabírásomat, és terhelhetőségemet. Megismerhette a legerősebb tulajdonságaimat: empátia, kreativitás, innovációs készség, jó szervezőkészség, közösségépítés, a tökéletességre törekvés, a gyermekszeretet, valamint „a követelek tőled, mert tisztellek”elv szerinti bánásmódomat. Tudják, hogy a megkezdett úton a közös célokért, gyermekeinkért együtt juthatunk előre, szeretetben, békében, egymást segítve tanulóink fejlesztéséért és egymás sikereiért. Az évtizedek óta kialakult, már az intézmény falaiban lakozó „Miklós téri szellemiség”folytatása irányításommal válhat valóra, amennyiben pályázati programomat elfogadják és támogatják.
37