„75 év” A Gere pékség története. Dr. Oláh András A Gere István Sütödéje Kft, szigethalmi sütıüzeme nélkülöz minden feltőnést, a hosszú 1100 m² alapterülető üzemépület belesimul környezetébe, csak a telep udvarán parkoló teherautók árulkodnak arról, hogy, itt van a Gere pékség, amely1936 óta- háromnegyed évszázadaszolgálja a Csepel-szigeti embereket. A sütıdét nem kell bemutatni, termékeit ismerik, szeretik, és fıleg vásárolják. Új
korszak vette kezdetét a vállalkozás történetében, amikor 2003-ban a sütıüzem új telephelyre, Szigethalomra költözött. A kezdetekkor 3 fıvel mőködı pékségnek ma több mint70 alkalmazottja van, évrıl évre növekvı árbevétellel. A két sütıteres magyarkemencés kenyérpékségtıl, a XXI századnak megfelelı sütıüzemig ível a vállalkozás fejlıdéstörténete, ahol a több száz féle termék elıállítása és értékesítése számítógépes támogatással, korszerő berendezésekkel, a legszigorúbb higiénés elıírásoknak megfelelve történik. A történet egybefonódik egy iparoscsalád történetével, a 75 éves családi vállalkozás története magában hordozza, a kis fafőtéses magyarkemencés pékségbıl kialakult sütıüzem múltját, jelenét és jövıjét. Az 1911- ben, a sokgyerekes családba született idısebb Gere Istvánt családja egy soroksári sváb pékmesterhez küldte szakmát tanulni. Az ügyes inast megszerette a mester, segédként is megtartotta, sıt az inasévek annyira jól sikerültek, hogy még legkisebb fiú- Gere János is pék lett a családból. Az ifjú péklegény a sváb pékség mintájára, az apai családi örökségbıl 1936-ban egy kis pékséget épített Szigetszentmiklóson. A sütöde egyetlen berendezését, a kétsütıteres magyar kemencét szakember építette meg.
A család az alapzatba kerülı „pékkavicsot” maga gereblyézte ki a folyómederbıl, de a kemence megépítését már Salzer Henrik építımesterre bízta. Az így megépített kemence abban az idıben egy ház árát érte. A címeres téglák és gyönyörő öntöttvas ajtó ma is a féltve ırzött családi ereklyék között van. Az építımester szakértelmét dicséri, hogy a kemence nemcsak a háborút élte túl, de az 1956-os nagy árvíz sem okozott problémát, sıt a földrengés is csak egy kicsit
repesztette meg a boltozatot. Amikor a kemence helyhiány miatt feleslegessé vált a kımővesek sokat kínlódtak a bontással. Gere István pékmester az elsı honvéd huszárezred huszáraként minden háborús eseménykor- a 38-as felvidéki bevonulástól kezdve, nem kerülhette el a kárpátaljai, délvidéki eseményeket sem, és ahányszor bevonult, annyiszor ment tönkre gazdaságilag. Hazajövet a pékséget üresen találta, se liszt se tőzifa se bevétel nem volt az újrakezdéshez. Édesanyja boldog boldogtalannak addig adta hitelbe a kenyeret, amíg a készletekbıl tartott „fiam ık még nem tartoztak”, szólt az anyai intelem. 1941-ben Csepelen a háborús konjunktúra miatt komoly fejlesztés kezdıdött, ekkor építették meg a repülıgép gyárat. Az építkezésnek beszállítója lett a Gere pékség, joggal bízhatott abban, hogy ezért még a katonai behívást is elkerülheti. Annak ellenére, hogy hadiszállítóként lovas kocsival vitte a pékárut, a behívást most sem kerülhette el. Még ebben az évben Gere István megnısült, majd SAS behívót kapott, de a pékséget így már megfelelı kezekben tudta. Az ifjú feleség anyósához költözött és gondoskodott a családi pékség lehetıség szerinti normális üzemmenetérıl 1944 decemberében a fıváros körül bezárult a győrő, és Gere István Szent László hadosztály katonájaként Párkánynál orosz fogságba esett. A hadifogságban, a Donyec medencében, bányában dolgozott, és csak 1948-ban jött haza. Nem bánta, hogy ott nem dolgozott pékségben, mert látta a körülményeket, a lisztet, amit felsütöttek. Tapasztalta, hogy ami a gereblye fokán fennakadt az minden bekerült a tésztába. A komiszkenyerek így készültek a fogolytáborban, nem csoda, hogy amikor a foglyok végre hazajöttek, sokuk halálát a normális koszt okozta. Gere István a pékséget viszonylag jó állapotban találta és 1952-ig- az államosításig- úgy dolgozott, mint ahogy elment. A család szerencséjére- mivel a sütöde frontvonalban volt- az oroszok a pékséget lefoglalták és hadipékségként üzemeltették. Vigyáztak a pékségre és a családra is, nem fosztották ki mint Csepel számos üzemét, üzletét. A kemencében csak annyiban tettek kárt, hogy szaktudás híján túllocsolták. Gere István tudta folytatni az ipart, kapott lisztet a régi Szabó malomból és jól mőködött a cserevilág is. Csepel sziget nem volt zárt világ, fıként steer-sütés volt jellemzı, hiszen ez egy mezıgazdasági terület volt, az itt élık gazdálkodtak, volt lisztjük, és hozták az otthon bedagasztott tésztát megsütésre a pékhez. A mennyecskék közötti „erısorrendet” az határozta meg, kinek lett fehérebb a kenyere, mert az a módosságot jelentette. A pékség által sütött kiflit pedig a sógor és a segédhátikosárban, ”krencliben” vitte a kocsmákba, boltokba, terítette a szigeten. A másik péknek, Gere Jánosnak is volt egy saját kis egykemencés péksége, ahol még a háború után is egyedül dolgozott. Ez a pékség elkerülte az államosítást és az ötvenes évekig mőködött. İ késıbb kemencejavításokkal foglalkozott. A család egy tisztes szintő jövedelembıl éldegélt, amelybe durván rondított bele az államosítás. Egy reggel, hajnalban megjelent a tanács három embere és a tésztasúlytól a kerékpárokig mindent leltárba vettek. Minden tételnek adtak egy nevetséges értéket, amit kifizettek, majd a pékséget átvette a frissen megalakult sütıszövetkezet, ami aztán vállalattá alakult. Ez lett késıbb a Nyugat Pestmegyei Sütıipari Vállalat. Gere István az államosítást követıen nem is dolgozhatott a pékségben, pedig a családi házzal a pékség egybeépült. Elkezdıdött egy kálvária, amit haláláig nem hevert ki: szakácskodott, amíg hagyták, majd 1953-ban kénytelen volt alkalmi munkákból eltartani népes családját.
Késıbb valamelyest enyhült a légkör és Gere István is visszamehetett a sajátjába dolgozni. Bár alkalmazott volt az üzemet mindig saját tulajdonának tekintette, sok összetőzést is vállalva ezért. Nem engedte az olajtüzelést bevezetni, mert véleménye szerint még a tetıgerenda is olajos lett volna a vályogfalú épületben. A kétszemélyes pékségben 10 mázsa kenyeret kellett megsütni, ez volt a nyolcórás norma, és ha a minıség lelkiismeretesebb munkát követelt, a nyolc óra sokszor kevésnek bizonyult. A segédnek nem számolták el a túlórákat, sokszor volt emiatt probléma. ha jó minıséget akartak, akkor nem teljesítették a normakövetelményt. A környék örült a híresen jó 2-3 kg-os kerek kenyereknek, a segédek meg zúgolódtak, hogy könnyő az öregnek, hiszen a pékségben lakik. 1963-ban építtették meg a Szigetszentmiklósi Kenyérgyárat és ezzel egy idıben normaszorítások mellett hanyagolni kezdték a vállalat kisüzemeit. Konfliktus konfliktust követett, mert az öreg pék nyakasan védte hagyományos módszereit, a viták gyakran hangos szóváltásba torkollottak, és az üzem a hatvanas évek végére bezárásra került. Az üzem leállítását követıen Gere István nem kapott iparengedélyt, elhelyezkedett a Csepel Autógyárban, ahol a magas szaktudású és nagy tapasztalattal rendelkezı péknek a betanított szalagmunka jutott. A család a pékség mellett lakott és tapasztalhatták az üzem állagának folyamatos romlását. A szemük elıtt ment tönkre a nagyapai örökség, amit mindig a sajátjuknak éreztek.1 966-ban- talán a politikai enyhülésnek köszönhetıen- újra megnyitották a bezárt kisüzemet és Gere Istvánra bízták az üzem újraindítását, Az öreg pék, nyugdíjazásáig ismét pékségben dolgozhatott, és bár tüskék maradtak benne, de azért ez a lehetıség elégtétel volt számára. Nyugdíjazása után még egy évig mőködött a pékség, a végén már lelketlenül ment a munka, otthagyták a tésztát, kovászt, ismét lezüllött a pékség. Amikor végleg bezárásra került, mindent elvittek, csak a kemence maradt meg. Egy darabig a vállalat raktárként használta, majd 1989-ben lehetıség nyílott- kárpótlás keretében- az üzemet visszavásárolni, és teljesen üresen visszakerült a családi pékség a Gere család tulajdonába. Gere István ismét talált magának elfoglaltságot, egy év alatt az üzemet rendbe hozta, felújította. Kicsempézte a feldolgozó helységet, kijavította a kemencét és elhatározta, hogy bérbe adja vállalkozó péknek. Ez a gondolat akkoriban jó üzletnek ígérkezett, a mőködıképes pékségnek volt piaca. Sajnos a bérlık nem a jó gazda gondosságával álltak a pékséghez, amit lehetett kivettek belıle, az üzem megint a lerablás sorsára jutott. Sokszor csak egy szöget vittek a pékségbe, amire a mőködési engedélyüket akasztották. Talán az elsı bérlı volt kivétel, neki viszont hamar szőknek bizonyult a pékség és nagyobbat keresve odébb állt Bár ifjabb Gere István - ahogy mondani szokás- szakajtóban született, és gyerekként együtt élt a pékséggel, sem az apa, sem a fiú nem akarta a pékszakmát. Hiába volt meg az affinitás, a lakás és a pékség ajtaja között nem volt fél méter, az akkori idık rossz tapasztalásai erısnek bizonyultak. Ifjabb Gere István látta, hogy apjának a kovászolás miatt nem volt hétvégéje, szabadideje, kamaszgyerekként sem a kora hajnali felkelés sem a rabszolgamunka nem vonzotta, igazán a technika érdekelt e. Elektromőszerésznek tanult és 1981-ben „Kandós” üzemmérnöki diplomával Csepelen nem volt probléma az elhelyezkedés. Miután két év alatt már a harmadik bérlı próbálta a szerencséjét megcsinálni, ifjabb Gere Istvánban érlelıdött egy gondolat, hogy a pékséget a bérlıknél jobban tudná vinni. Meglátta a nagyipar széthullásának elıjeleit, és a jövı lehetıségeit a pékségben. Családi alapon mőködtetve, kihasználva a tradíciókat és felidézve a gyerekkor tapasztalásait, a normális mérető mőködés megélhetést, és még az unokáknak is jólétet biztosíthat. Akkor még jó volt a közhangulat, kicsit romantikus elképzelés alakult ki az emberek között a vállalkozásokról, még nem romlott meg a pici szereplık egymás közötti
viszonya. Fontos szempont volt, hogy a jól csengı Gere-pékség nevet kezdték lejáratni a bérlık, és ezt, nem hagyhatta. Úgy ítélte meg, apja segítségével, 1991. július 1-én- helyben eladott, 80 kg kenyérrel beindítható az üzlet. Szerencsére a Gere név márka maradt, és ifjabb Gere István mint régen az apja, a nap 24 órájából húszat a pékségben töltött el. Gere István 1995 szilveszterén halt meg és élete utolsó éveiben büszke volt a családi pékség megújulására, a családi szlogen: „Három igaz szó, Gere kenyér jó” rehabilitációjára. 1992-ben beszállt a vállalkozásba az óvónı feleség, számos terhet átvéve a takarítástól a bolt kiszolgálásáig és a rengeteg adminisztrációig. A fiúunoka Gere István Gergely fı érdeklıdési területe ma is a számítástechnika. Gere István Gergelynek most a minıségbiztosítás menedzselése a feladata, amellyel nagy örömömre sikerrel birkózik. Az üzemben harmadik éve EU minıségbiztosítási rendszer mőködik, jelentıs adminisztrációval, amelynek gondozása teljes embert igényel. A rendszert, az IFS/International Food Standard- et évente a TÜV Rheinland auditálja. A tervek közt szerepel az ISO szabvány bevezetése is. Ma még nem érezni üzleti elınyeit a prémium minıségnek, hiszen a piacon szinte csak az árháború szedi áldozatait, csak az számit milyen olcsó a portéka. A minıségbiztosítás forrásigényes feladat, és ezt a költséget a mai piac nem ismeri még el, ha viszont egy pékség üzletpolitikájának központjába nem az áruházakat, hanem a szaküzleteket helyezi, akkor a magas minıség elıbb-utóbb megtalálja vevıjét, és a piacképes vevı is megkeresi az extra minıséget Ma inkább a rend, tisztaság, nyomon követhetıség megteremtésének eszköze az üzemben alkalmazott rendszer. Az üzemmeneten a mérnökember gondolkozásmódja feltőnıen látszik: részletesen kimunkált és rigózusan megkövetelt technológiai fegyelem, melynek eredménye a rendkívül széles termékválaszték és a magas szintő prémium-minıség. Ez a cél ma már elképzelhetetlen számítógépes támogatás nélkül. Visszamenıleg is megnézhetı, ki mikor mit hibázott egy
reklamáció esetében, hová szállították a terméket. Ez a pékség rendjének, fegyelmének alapja. Eleinte furcsa volt a munkatársaknak, meg kellett a rossz szokásoktól a „marokmértékektıl” szabadulni. A receptúrák számítógépen vannak, az anyagokat grammra adagolják, ez adja a gyártás biztonságát. Aki itt
dolgozik, az ezt a fegyelmet magáénak érzi és elfogadja. Egyik, mindig kulcsra zárt helység puritán berendezése rejti az üzem szerverét, ahol az alapító fényképe alatt jelennek meg a számítógép monitorján a termelési adatok. A pékek tudják, hogy a rendszer tárolja a mőszakok minden technológiai paramétereit, és tévedhetetlenül megmutatja elıírtaktól való legkisebb eltérést. Ez a nyomkövetés nem csak az üzemen belül történtekre vonatkozik, az üzletkötı kollégák útvonalait is GPS követi. A lányunoka Gere Márta Georgina középiskolai éveitıl kezdve nagy kedvet érzett a vállalkozási tevékenységhez, gazdasági vonalon tanult tovább az Általános Vállalkozási Fıiskolán, majd a Budapesti Gazdasági Fıiskolán, és a Soproni Egyetem Kereskedelem Marketing szakán. Feladatai a családi vállalkozásban igen sokrétőek, felel a marketingért, az egységes arculatért, koordinál a grafikussal, követi és támogatja az üzletkötık munkáját. Hozzá tartozik a szervezetfejlesztés, és cégen belüli kommunikáció fejlesztése, valamint a munkakörök közötti összhang megteremtése. Nemrégen vezettek be egy új vállalkozásirányítási rendszert, amely magában foglalja az üzem irányítás támogatását, a rendelésfelvételt és szinte a teljes adminisztrációt A Gere pékség üzleti etikája egyszerő igazságot igazol: a jóra mindig lesz igény. A pékségnek elsısorban az egészséges táplálkozás tematikában, szabadalmaztatott termékei vannak, és további marketing lehetıséget lát a szakboltjai fejlesztésében. . A Gere pékség jövıje a minıségi termelés, amely az újdonságra fogékony, a minıséget megbecsülı és megfizetni képes réteget szolgálja, és reménykedik ennek a vásárlói tömegnek a megerısödésében. A cég bemutatkozó prospektusában leírtak a mindennapok valóságában váltódnak aprópénzzé: „Vállalkozásunk sikereit nem csak az innovatív termékek piaci megjelenésének köszönheti, hanem motivált értékesítési hálózatának is, melynek tagjai megbíznak az értékesített termékekben és ezt a bizalmat vásárlóinknak, partnereinknek átadják. Folyamatosan törekszünk piacaink bıvítésére, termékeinket és munkatársaink szakmai tudását vásárlóink és partnereink igényeinek kielégítése érdekében fejlesztjük.” A Gere- pékség a mindennapokban teljesíti vállalt küldetését: a régi, jól bevált ízeket biztosító technológiát, a XI. század technikáját és a tisztes iparos etikát együtt érvényesíti, vevıinek megbecsülését kiérdemelve és megszolgálva.
