7. NYITOTT KULTÚRA Negyedik stratégiai terület A kultúra nyitottsága azt jelenti, hogy a kultúra mindenki számára egyenlően és teljes egészében hozzáférhető, a kulturális javak a jog nyújtotta keretek közt szabadon felhasználhatók az ismeretek gyarapítására, készségek elsajátítására, szórakozásra, kikapcsolódásra, kapcsolatteremtésre, önkifejezésre és új kulturális tartalmak megalkotására. Ez az alapelv nem újdonság. Az első nyilvános könyvtárak, képzőművészeti, népművészeti gyűjtemények mind a hagyomány és a kortárs kultúra megismerhetővé tételének „nemesítő” céljával jöttek létre. Az elv ugyanaz, csak a környezet változott meg alaposan. Olyannyira, hogy újra kell gondolnunk a hagyományos kultúraközvetítő, archiváló, bemutató intézményeket, gyakorlatokat, működésük technikai és az életmód által meghatározott feltételrendszerét. A magyar kultúra akkor az egész nemzet kultúrája, és akkor lehet az egyetemes kultúra szerves része, ha a közpolitika eszközeivel is biztosítjuk a lehető legszélesebb kör számára a lehető legnagyobb hozzáférést. A hozzáférés egyfelől a materiális és szellemi javakkal való találkozás lehetőségét jelenti, másfelől a megértésükhöz, értékelésükhöz szükséges eszközök, kompetenciák birtoklását.
7.1. Kiinduló állapot A kultúrához való hozzáférés objektív feltételei a rendszerváltás óta folyamatosan javulnak. A magyar közönségnek megvan az esélye arra, hogy szinkronban éljen korával. Elérhetővé váltak a magyar közönség elől korábban elzárt szellemi élet termékei is. Ingyenesek lettek a közvetlenül állami fenntartású múzeumok. Szinte minden alkotóközösség ideológiai korlátozástól mentesen teremtheti meg saját közönségét. A kulturális kínálat a rendszerváltás óta egyre sokszínűbb, ám sokszor aránytalan: egyre több a rádióadó, a televíziócsatorna, rohamosan bővült a lappiac, a könyvkiadók példányszámainak csökkenése mellett sokszorosára nőtt a kiadott címek száma. A mozik száma csökkent, ugyanakkor a bemutatott filmek száma nőtt. Egyre több a színtársulat, megnőtt a könnyűzenei koncertek száma. Ugyanakkor a kisebb településeken bezártak a könyvtárak, művelődési házak, a mozik. Az infrastruktúra folyamatosan bővül, de terjeszkedése szintén aránytalanságokat mutat. A jobb hozzáférést nyújtó megoldások mindig a sűrűbben lakott, városiasabb területeken jelennek meg, terjednek el. A kultúraközvetítés csatornái számának és intenzitásának növekedésével nem jár együtt automatikusan a kulturális önrendelkezés, a szabad kulturális választás. Ehhez ezen csatornák kompetens és tudatos használatának szorgalmazása is szükséges.
A nagy iramú technológiai fejlődés miatt hosszútávú trendek felrajzolása szinte lehetetlen. Annyi bizonyos, hogy a technológiai fejlődés a decentralizáció, az egyéni szelekció, a horizontális együttműködések eszközeinek megsokszorozása és használatuk megkönnyítése felé halad a technológiai. A digitális technológia legfontosabb hozadéka, hogy képessé tesz. Képessé tesz a hozzáférésére, az alkotásra, a szelekcióra, az önkifejezésre, a kapcsolatteremtésre, a választásra. Sokan tartanak attól, a digitális technológia nyújtotta lehetőségek tovább mélyítik a társadalom meglévő szociális törésvonalait. Nem megoldás, ha emiatt elutasítjuk az internet nyújtotta lehetőségeket. A digitálisan írástudatlanság felszámolásával eszközt kínálunk a hátrányos helyzetűek számára, hogy versenyképessé váljanak. Az eszközök és módszerek jól ismertek, és a megkezdett programok már eddig is jelentős eredményeket értek el. A technológia szinte minden településen közösségi hozzáférési pontokon keresztül elérhető (eMagyarország pontok, Teleházak, KözHáló végpontok). A kultúraközvetítés számára rendelkezésre áll a fizikai infrastruktúra, a közösségi hozzáférési hálózat, a kultúraközvetítő intézmények internet-ellátottsága is jelentősen javult az utóbbi években. A Magyar Információs Társadalom Stratégia alapján kidolgozott kulturális tartalomfejlesztési program és hozzá kapcsolódan a Nemzeti Digitális Adattár egy egyszerű elosztott logikájú keretrendszert hozott létre a magyar kulturális tartalmak elérhetőségének, láthatóságának és használhatóságának biztosítására. A kísérleti projektek eredménye vegyes képet mutat.. Míg néhány nagyobb állami fenntartású közgyűjtemény igen jó eredményeket ért el az NDA támogatásával, más intézményekben az intézményi kultúra, a jogi környezet bukásra ítélte a kezdeményezéseket. Ugyanakkor a magánkezdeményezésre létrejött kis és közepes archívumok jól kiaknázták a közgyűjteményi szektorhoz való virtuális kapcsolódás lehetőségeit. Míg a közgyűjteményi szféra nagyon nehezen lép ki hagyományos szerepköréből, és sokszor a hagyomány tulajdonosaként viselkedik, a sikeres tartalomfejlesztési projektek manapság már mind a felhasználói közösség aktív részvételére épülnek. A hazai tartalomfejlesztés legnagyobb gátjának a forráshiányt szokták tartani. Ez valóban gondot okoz, főként a kulturális tartalmak előállítói körében, hiszen megoldatlan a tartalomfejlesztés és –szolgáltatás stabil finanszírozása, ám a fő probléma máshol keresendő. A hagyományos közgyűjteményi és archívumi logika revíziója és az új média megértése költséghatékony, rugalmas, és hosszú távon is életképes megoldásokhoz vezet. A kulturális dokumentumok internetes publikációjánál dönteni kell a mennyiség vagy a minőség elsőbbsége mellett. A legtöbb digitalizálandó anyaggal rendelkező közgyűjtemények a szakma hagyományos minőségkritériumaihoz igazodva a feldolgozás tradicionális kategóriái szerinti minőségére helyezik a hangsúlyt. Kevesen vannak csak tisztában az online média sajátosságaival, használatának lehetőségeivel és szabályaival. Magyarországon a közkincsek digitális publikálása azért szenved késedelmet, mert a közgyűjtemények nem érdekeltek abban, hogy a felhasználói közösség munkáját
kihasználva, a célokat meghatározva közösen dolgozzanak a náluk őrzött dokumentumok digitális publikálásán.
7.2. Trendek, társadalmi környezet Az elérhető információk gyarapodásával a szelekció és a relevancia megítélése válik az elsődleges problémává. Különösen egy olyan környezetben, ahol az emberek még nem szoktak hozzá az információbőséghez, és nem rendelkeznek a szelekcióhoz szükséges kompetenciákkal, nem ismerik a választást segítő technikai megoldásokat. A szabadságot hirdető kulturális politikának az értékekre való rámutatás helyett az egyéni és közösségi értékelés eszközeinek biztosítására kell összpontosítania. Az internet és az interneten publikált digitális tartalom szinte korlátlan lehetőséget ad arra, hogy a közösségek a nagy hagyomány kritikai feldolgozásával megteremtsék saját kishagyományukat, hogy bemutassák kultúrájukat. A digitális eszközök nem minden célcsoportban egyformán hatékonyak. Ma az idősebb korosztályok idegenkednek az új technológiától, nem tudják készség szinten kezelni. Ez a probléma az idő előrehaladtával önmagától csökken, de közben generációk veszítik el az életminőségük növelésének esélyét, és tudásuk is kihasználatlan marad. A közösségi kultúrafogyasztás azonban lehetőséget nyújt arra, hogy a közönség eltérő kompetenciával, készségekkel rendelkező tagjai egymást segítve közös élménnyé tegyék a megismerést és a befogadást. Az idősebbek tudását és szelekciós gyakorlatát kiegészíti a fiatalok nyitottsága, eszközhasználati készsége és aktív befogadói attitűdje. A kulturális esélyegyenlőség régóta alapvető célkitűzése a kulturális politikának. A hozzáférés a kulturális programokhoz, intézményekhez szükségképpen egyenlőtlen már csak a településtípusok közötti egyenlőtlenségek miatt is. A költségesebb intézmények, programok a nagyobb népsűrűségű vagy éppen gazdagabb településekre koncentrálódnak, míg a kistelepülések vagy a szegényebb régiók lakóinak marad az öntevékeny, saját kulturális igényeit magának kitermelő közösségi élet, illetve a tömegkommunikációs eszközökön keresztül terjesztett kultúra. A teljes esélyegyenlőség nyilvánvalóan utópia. A kulturális kormányzatnak arra kell törekednie, hogy a fizikai, pénzügyi és technológiai lehetőségekhez mérten törekedjék a művelődéshez és kultúrához való alkotmányos jog érvényesítésére. A változó társadalmi környezetben ez egészen mást jelenthetett a rendszerváltás előtt, mint ma, és mást fog jelenteni pár év múlva. A bővülő lehetőségek felmérése a terület szereplőinek folyamatos párbeszédét igényli. Nem ugyanaz az élmény ókori faragványokkal ismerkedni a helyszínen egy sírkamrában és egy múzeumi kiállítótérben, nem ugyanazt az élményt nyújtja a színházlátogatás, mint a színházi közvetítés megtekintése. Nem ugyanaz az Aquincumi Múzeum kövei közt járva a speciális „messzelátókba” nézve a település háromdimenziós komputeres rekonstrukciójában körülnézni, mint az ókori Aquincum utcáin sétálni. De már majdnem az. A digitális rekonstrukciók, másolatok, fotók, feldolgozások a helyszínektől elszakadva is lehetővé teszik a közönség
számára, hogy közel kerülhessen a kultúrához, hogy az elérhető dokumentumok felkeltsék az érdeklődését, és arra késztessék, hogy továbbiakat keressen az interneten, az otthoni könyvespolcon, a könyvtárban, a múzeumban, és végül akár gyakornokként egy ásatáson vagy kutatóként egy levéltárban. A kultúra „értékesítési modellje” az egyszerű figyelemfelkeltéssel, az igény megteremtésével kezdődik. A nyitott kultúra elvének tudatos érvényesítése hozzáférhetővé teszi a közösség számára saját nemzeti hagyományát. Nemcsak azért hogy megismerje, hanem hogy kritikai feldolgozásával kialakítsa hozzá viszonyát, hogy a hagyománnyal folytatott párbeszédben folytonosan újrateremtse a nemzet identitását. A nyitott médiumokra támaszkodva vehetünk részt a magunk identitásával és közösségünk értékeivel az európai és a globális párbeszédben. A digitális kulturális tartalom tehát esély arra, hogy megmutassuk, képviseljük értékeinket és magunk is alakítsuk Európa kultúráját. Ennek nem csupán politikai és társadalmi fontosság van, hanem jelentős gazdasági potenciált is hordoz.
7.3. Pritoritások, célok és eszközök 7.3.1.Versengés és sokszínűség Tizenöt évre előre könnyebb a célokat kijelölni, mint az eszközöket, mivel az eszközök folyamatosan változnak, így ebben a szférában ez megalapozatlan jóslásnak tűnne. Elsődleges cél, hogy a kulturális örökséghez, kortárs kultúrához, illetve a kulturális alkotások létrehozásához, feldolgozásához, kritikai nyilvánosságához, végső soron a kompetens autonóm polgárok mindennapi tevékenységéhez minél jobb feltételeket teremtsen az állami kulturális politika. Ehhez az új médiában rejlő lehetőségek minél teljesebb és kreatívabb felhasználása vezet. Az eszközök tudatos használata és a digitális írástudás fejlesztése végső soron a társadalom adaptációs készségét fejleszti. Folytonosan táguló teret nyújt a hagyomány közösségi értelmezésének, a versengő kánonok összemérésének. Az új média nem csak a hagyományos és a kortárs kultúra hagyományos hordozókhoz kötődő alkotásai számára biztosít megjelenési felületet, kiaknázható gazdasági lehetőségeket. Az új média maga is a kreatív ipar egyik húzóágazata. Az erősödő médiakonvergencia következtében az internetes tartalomszolgáltatás első lépésben megteremti a hagyományos médiumok interaktívabb, rugalmasabb változatát, majd saját műfajokat alakít ki a hozzájuk tartozó iparágakkal együtt. A digitális technológia felszámolja a média területén a szűkösséget és ezáltal felszabadítja a politika befolyásolás alól a tömegkommunikációt. Az új médiakörnyezetben új, iparszerűen működő tömegkommunikációs csatornák nyílnak, ami a kulturális tartalom és a kreatív iparágak számára is új távlatokat nyit. A kulturális közpolitikának el kell rugaszkodnia a hagyományos médiumok logikájától ahhoz, hogy sikeres szabályozási és támogatási környezetet alakítson ki az ágazat számára.
7.3.2. Esélyegyenlőség, közösségi hozzáférések Az új technológiák akkor járulnak hozzá az esélyegyenlőség megteremtéséhez, ha a közösségfejlesztést, a tudáshoz való hozzáférést szolgálják. A kulturális tartalmak elérhetővé tétele egyaránt szolgálja az egyéni tanulási esélyek javítását és az egyének munkaerőpiaci felértékelődését. Esélyt teremt a legeldugottabb kistelepülések lakói számára is a kulturális javakhoz való hozzáférés terén. Lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetűek és a fogyatékkal élők kulturális, társadalmi, munkaerőpiaci integrációjára. Elengedhetetlenné vált a kultúratámogatás rendszerének felülvizsgálata. Ma a kultúratámogatás rendszerét az arisztokratikus elemek, a piaci logikát követő vonások és néhány valóban demokratikus támogatási program keveréke alkotja. Ez a kevert rendszer a hosszú évtizedek alatt alakult ki. Olyan, a rendszerváltás után létrejött új támogatási forma, mint pl. a Nemzeti Kulturális Alapprogram is pár év alatt belesimult a fennálló erőviszonyokba. A kevert támogatási politikában a piaci logika érvényesítésének szándéka az arisztokratikus felfogással találja magát szembe, a közösségi érdekek érvényesítésének szándéka pedig folyton a gazdasági, piacvédelmi érvek falába ütközik. A nyitott kultúra logikája egyetlen egyszerű, követhető elvet kínál a támogatási rendszer újraszervezéséhez: közösségi támogatásért közösségi hozzáférést. Noha az elektronikus médián kívüli kulturális termelés döntő hányada közösségi finanszírozással, adókból és járulékokból jön létre, a finanszírozó közösség tagjainak hozzáférése ezekhez a javakhoz erősen korlátozott. A közösségi szabad hozzáférés még ma is csak a 19. században kialakult intézményrendszeren keresztül valósulhat meg. Holott akkoriban az állam a maihoz képest csupán elenyésző mértékben vett részt a kultúra finanszírozásában. Akkor töltheti be a kultúra a versenyképesség növelő és esélyteremtő funkcióját, ha végrehajtjuk a közösségi hozzáférés és a piaci logika elvszerű összehangolását. Erre a digitális technológiák forradalma nem csak lehetőséget teremtett, hanem rá is kényszerít. A szerzői jogok jelenlegi érvényesítése egyre nyilvánvalóbban a fejlődés gátjává kezd válni. Ez a felismerés már eljutott a világnak azon részére is, ahol nem adókból és járulékokból finanszírozzák a szellemi alkotások létrejöttét. Még égetőbb ez az ellentmondás Magyarországon. A közösségi forrásokból létrejött kulturális tartalmaknál biztosítani kell a nem kereskedelmi célú hozzáférést a közösség számára. A nem kereskedelmi célú felhasználás engedélyezésére jelenleg lehetőséget biztosít a szerzői jog. Egymás után alakulnak ki és terjednek azok a szerzői jogilicensz megoldások (Creative Commons, Creative Archives), amelyek egyszerű és ellenőrizhető módon kínálják a szerzőknek ezt a lehetőséget. A szabad kereskedelmi felhasználású szabadalmi eljárások alkalmazása nem csupán a kultúrához való szabadabb hozzáférést biztosítanak, hanem az ezáltal teremtett publicitáson keresztül megerősítik a szerző gazdasági pozícióit is. Ugyanez a megoldás alkalmazható a kulturális örökség körébe tartozó alkotásoknál is, ahol csak a feldolgozáshoz kapcsolódnak szerzői jogok. A köz számára hozzáférhetővé kell tenni azon közszolgálati médiumok, állami vállalatok
archívumait is, amelyek ma már társasági formában működnek. Összefoglalva: az állami támogatáspolitikába be kell vezetni, hogy a közösségi támogatásért cserébe a közösség számára fel kell szabadítani a nem kereskedelmi jellegű felhasználás jogát.
7.3.3. Nyílt tartalomfejlesztési kezdeményezések felkarolása A nemzeti közgyűjtemények kezdeményezői többnyire magángyűjtők voltak, akik emancipatorikus céllal a közösség előtt megnyitották értékes gyűjteményeiket. Azóta a hagyományhoz és a tudáshoz való hozzáférés szakmává lett. A legutóbbi időkig a gyűtjeményeket muzeológusok gyarapították, a lexikonokat lexikonszerkesztők szerkesztették. Az elérhető tartalom megbízható tükre lett annak a konszenzuális, szakmai szempontok áltl meghatározott képnek, amely az értékekről, a követendő kánonról kialakult. A technológiai forradalom nyomán elérhetővé vált információmennyiség számára szűk csatorna a szakemberek száma és munkamódszere által kialakított, a tudás érvényességét szavatoló eljárás. Így spontán, mozgalmi módon olyan tudástárak kezdtek kialakulni, mint a mára 800 ezer szócikket tartalmazó internetes enciklopédia, a Wikipedia. Azok szerkesztik, akik használják is, az egyes szócikkek tartalma szabadon alakítható, fejleszthető. A közgyűjteményi és közművelődési alapintézmények stabil és megbízható tudásgyártásának támogatása mellett ösztönözni kell a közösségi felhajtóerőből kifejlődő közösségi tartalomfejlesztéseket is. Támogatni kell az aktív közösségek és a társadalmi, kollektív emlékezet intézményei közti együttműködést, ahol a szakemberek a pontos alapinformációk szolgáltatásában, valamint a létrejött közösségi tartalomfejlesztések szerkesztésében, minősítésében vesznek részt.
7.3.4. A támogatási rendszer nyilvánossága Miközben a kultúratámogatás döntő részben közterhekből kerül finanszírozásra, a finanszírozók számára ez a folyamat alig átlátható. A szakmai közösségek ellenőrzése többnyire már érvényesül, de a finanszírozók, akik egyben a fogyasztók is, kevéssé ismerik a támogatási döntések folyamatát és a teljesített programokat. Ezért szükséges a nyilvánosság számára követhető módon dokumentálni a finanszírozott programokat. Ez megkönnyíti a szakmai ellenőrzést, és a szakmai ellenőrök és a döntéshozók munkájának ellenőrzését is. Az internetes környezetben pontosan dokumentált projektek nem csupán az átláthatóságot biztosítják, de bővítik a közönség számára elérhető digitális tartalmat is.
7.3.5. Kortárs kultúra, a nyilvánosság új terei Az internet elterjedése változásokat indított el a médiahasználati szokásokban. Akármilyen mutatót is használunk, egy-egy kulturális honlap olvasottsága ma már messze meghaladja az adott témában kiadott összes folyóirat olvasottságát. Így a kulturális- és szakfolyóiratok támogatásáról fokozatosan az online folyóiratok támogatására érdemes helyezni a hangsúlyt. Ösztönözni kell, hogy a szakfolyóiratok bekerüljenek a nemzetközi tudományos diskurzusba. A költséges
nyomtatott kiadványok támogatásának csökkentésével felszabaduló összegből megoldható, az online orgánumok referált szakfolyóiratokká alakítása, illetve fordítás után ezek tartalmai bekerülhetnek a nemzetközi folyóiratadatbázisokba is. A médiaművészet nem csupán az új médiumokra készült művészeti alkotások gyűjtőfogalma, törekvésében a médiumok, a technológia és a társadalom változó viszonyrendszerére reflektál. A mediatizált világunk tapasztalatait fogalmazza meg, annak gyakorlatait és készségeit mobilizálja a befogadóban a technológia és a művészetek határterületén. A médiaművészet nem csupán korunk világának jobb intuitív megértését segíti, hanem fontos szerepet játszik a technológia innovatív alkalmazásainak kidolgozásában. A médiaművészet új távlatokat nyitott a művelődés és műélvezet hagyományos tereinek kitágításában. Új lendületet hozott a művészet köz-térré alakításában. A puplic art mellett a médiaművészet a legalkalmasabb eszköz ma arra, hogy a laikus közösséget megérintse és párbeszédre késztesse saját életmódjáról, környezete állapotáról. Ma a médiaművészet az a terület, ami interaktivitásánál, játékosságánál, és ismerős jellegénél fogva a művészetek és a kultúra iránti érdeklődés kapuja lehet. Ezért fontos ezen művészeti törekvések megismertetése és megjelenésének támogatása. A kreatív ipar fejlődésének fontos forrásává vált az utóbbi években a médiaművészet. Így gazdaságfejlesztési, társadalompolitikai és művészeti szakmai szempontokat egyaránt jól szolgálna egy médiaművészeti, technológiai kutató és fejlesztő központ, ami Moholy-Nagy hagyományait követve határterületeket célozva válhatna regionálisan jelentős központtá.
7.3.6. Esélyegyenlőtlenségek felszámolása, helyi közösségek támogatása A közös hagyomány vitalizációja és az azt ápoló vagy éppen azzal csak épphogy ismerkedő közösségek megerősítése egymást feltételező folyamatok. A digitalizált kulturális örökség elérhetővé tétele illetve a megérthetővé és megélhetővé tétele az azt feldolgozó, értelmező és használó közösség által válik az élő kultúra részévé. Lehetővé kell tenni a közösségek számára, hogy a közgyűjteményi adatvagyon alapján, a saját élményei, tudása és értékei alapján szerkesztve, saját tudásával kiegészítve tegye közzé saját kultúráját. Helyi-, vallási-, etnikai- és életmód közösségek nyílt tartalomfejlesztési logikára épülő mozgalma olyan felhasználója és kiegészítője lehet a professzionális tartalomfejlesztésnek, ami új lendületet ad a kulturális életnek. A közösségek közös múltjának, közösen osztott értékeinek folytonos újrateremtése lehetőséget biztosít a társadalmi kohézió megerősítése, a kulturális közösséget alkotó csoportok közötti megértés, a szolidaritás megerősítése számára. A helytörténeti tudástárak felállítása alkalmat teremt a generációk közötti együttműködés megerősítésére.
7.3.7. Nemzeti tudástár A kulturális tartalomfejlesztésnek ma már nem a nagy tömegű és központosított digitalizálási projektetek a legalkalmasabb eszközei. A közgyűjteményi állományok és nyilvántartások digitalizálása és publikálása a közösségi nyílt tartalomfejlesztés
ösztönzésével együtt vezet eredményre. Ehhez az állami fejlesztésekben különösen fontos, hogy a szereplők ne legyenek „túlterjeszkedők”. Nem az állami aktorok feladata, hogy kitalálják, ki, milyen módon szeretné a kulturális tartalmakat használni. Ehelyett meg kell teremteni a kulturális tartalom számára azokat az infrastrukturális feltételeket, amelyek biztosítják az elérhetőséget, a láthatóságot, az összekapcsolhatóságot és a használhatóságot. Cél, hogy egy sokszereplős, változékony, de stabil alapokon nyugvó nemzeti tudástár épüljön fel, ahol a tartalmak felhasználása csak a jogszerűség alapján korlátozott, és nincsenek kapuőrök és monopol szereplők. Szükséges a kormányzati tartalominfrastruktúra programok (Nemzeti Digitális Adattár, Sulinet Digitális Tananyag) továbbfejlesztése, integrációja és nemzetközivé tétele.
7.3.8. A nyitott kultúra logikája a hagyományos intézményekben Ma kétségtelenül a digitális technológiák és az új média kínálja a legtöbb lehetőséget a nyitott kultúra megteremtésére (a fogalom is ebből a körből származik). Az elv azonban a hagyományos tudásalapú intézményekre is érvényes. A közművelődés hagyományos intézményei is a nyitottság elvei szerint kell, hogy újjászervezzék tevékenységüket, természetesen az állományvédelem prioritása mellett. A közgyűjteményeknek és közművelődési intézmények a jelen és a jövő valós közönsége, közművelődése, tudománya szolgálatában kell hogy álljanak. A gyakorlati megvalósítás eszközei a múzeumpedagógiai programok kiterjesztése, az önkéntes munka gyakorlatának bevezetése a kulturális intézményekben és a rugalmas nyitva tartás, ami a változó életmódhoz igazodik. A nyilvánosság új terei mellett a hagyományos fizikai terek közösségteremtő szerepe is felértékelődött. A fogyasztói ethosz térnyerésére adott sikeres válasz az ellentétes irányú területfoglalás. Ha az emberek nem térnek be a kultúra hagyományos intézményeibe, úgy ezeknek kell területet foglalniuk a hétköznapi terekben, elsősorban a közterekben. A művészeti alkotások térfoglalása a köztereket a társadalmi párbeszéd közösségi tereivé alakítja.
7.3.9. Határok nélkül A nyitott kultúra határok nélküli, szabad kultúra. A digitalizált tartalom szinte ugyanolyan feltételek mellett elérhető a világ másik végéből, mint a szomszéd szobából. Emiatt jó lehetőséget nyújt a kisebb vagy éppen elszórtan élő kulturális közösségek számára, hogy megőrizzék identitásukat, és képviseljék azt a kultúra egyetemes áramában. A nyitott kultúra programszerű kiteljesítése különösen fontos a határokon túl élő magyarság számára, hogy megőrizze identitását, és saját értékeivel aktívan részt vegyen a magyar kulturális életben. A közgyűjteményi tartalmak hozzáférhetővé tétele talán éppen a határon túliak számára jár a legkézenfoghatóbb előnyökkel. A nemzeti kultúra számára az online média új nyilvánosságot teremt. Egyfelelől a kritikai nyilvánosság új fórumai nyílhatnak meg, másfelől a nemzetközi közönség számára is elérhetővé válhat a magyar kulturális örökség és kortárs kultúra. Egy kis nemzet kulturális piaca számára a legjobb
promóciós eszköz, ha kultúráját a lehető legszabadabb módon elérhetővé teszi, és ezzel keresletet teremt maga iránt. Ahhoz, hogy a magyar kultúra integráns részévé váljon az európai kulturális életnek kezdeményező szerepet kell vállalni a digitális tartalomfejlesztési együttműködések terén. Nemzetközi virtuális kiállítások, online közösségi hidak létrehozásával, európai többnyelvű adatbázisok létrehozásával és elérhetővé tételével, a szabad kultúrát támogató jogi, technológiai megoldások ösztönzésével válhat Magyarország az újraformálódó Európa fontos szereplőjévé. A technológiai változások előrejelzése a stratégia időhorizontjában lehetetlen. Nem tudjuk pontosan, tizenöt év múlva milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, és hogy ezek miként alakítják át életmódunkat. Azonban tudjuk, hogy milyen az a Magyarország, milyen az az Európa, amiben élni szeretnénk. A technikai eszközök diktálta változások megértése, azok kreatív és tudatos használata az innovatív, kompetens polgárok alkotta magyar társadalom megteremtésének egyik legígéretesebb lehetősége.
