6. Fejezet 800 ÉVVEL A MAGNA CHARTA UTÁN:
A brüsszeli EU hatalma NagyBritanniában több évszázados szabadságnak és függetlenségnek vethet véget
5. Fejezet
800 évvel a Magna Charta után:
A brüsszeli EU hatalma Nagy-Britanniában több évszázados szabadságnak és függetlenségnek vethet véget „Íme, egy törvény, amely a Király felett van, amelyet még ő sem szeghet meg. Egy ilyen legfelsőbb törvény megerősítése, általános chartába foglalása a Magna Charta is; ez már önmagában is igazolja azt a tiszteletet, amiben az emberek tartották.” Winston Churchill, 1956 Európa történelmének mindazon szabadságról és függetlenségről szóló büszke történetei közül, melyeknek a „brüsszeli EU” véget vetne, bizonyára az egyik legtragikusabb Nagy-Britannia több évszázados szabadságának és önállóságának feláldozása. Ez az ország, már kétszer is kritikus szerepet játszott abban, hogy megvédje a világot attól, hogy a vegyianyag-, olaj- és gyógyszerkartell meghódítsa a világot, és azoknak a kezére juttassa Európát, akik két világháborút robbantottak már ki. A szabadság és a függetlenség egy olyan dolog e nép számára, melynek megvédelmezéséért már milliónyi bátor ősük áldozta életét.
220
Az angol Magna Charta, amelyet 1215 júniusában írtak alá, megindította világszerte az alkotmányos törvénykezés kifejlődését, és széles körben úgy tekintenek rá, mint a demokrácia történetének egyik legmeghatározóbb jogi dokumentumára. (Kép forrása: Wikipedia)
A brüsszeli EU hatalma
Tovább visszamenve a történelemben, érdemes még megemlíteni, hogy az Egyesült Királyság adta a világnak – legnagyobb tagországa Anglia révén – a Magna Charta Libertatumot is: egy chartát, melyet sokan a demokrácia történetének legfontosabb jogi dokumentumának tekintenek. Anglia Surrey megyéjének Runnymede városában írták alá 1215 júniusában, és ezután ez a charta évszázadokon át volt a zsarnokság elleni védőbástya Angliában. Az angol Magna Charta a világot az alkotmányos törvénykezés kifejlődéséhez vezette olyan jogok elismerésével, mint a habeas corpus – az őrizetbe vett embernek joga van a független bíróság előtti meghallgatáshoz annak az elbírálására, hogy őrizetbe vétele jogos volt-e –, és még a uralkodókat és a bírókat is a jog hatálya alá vonta. A brit polgárok nagy részének tudta nélkül azonban, a „brüsszeli EU” által 2002-ben elfogadott úgynevezett Európai Elfogatóparancs hatályon kívül helyezte a habeas corpus-t. Ráadásul a Lisszaboni Szerződés hatályon kívül helyezi a Magna Charta tetszőleges és szeszélyes ítélkezés elleni rendelkezéseit és a brit parlament szuverenitását is – egy olyan testületét, amely a világ parlamentáris rendszereinek modellje volt.
A brit parlamentet széles körben úgy ismerik, mint a világ parlamentáris rendszereinek modelljét. Ennek ellenére szuverenitását – a „brüsszeli EU” többi tagállamainak nemzeti parlamentjeiével egyetemben – a Liszszaboni Szerződés hatályon kívül helyezi. (Kép forrása: Wikipedia)
221
5. Fejezet
A történelem büszke pillanatai: Nagy-Britannia kétszer is megvédte a világot az olaj- és gyógyszerkartelltől Nagy-Britannia 1914. augusztus 4-én lépett be az első világháborúba, amikor az akkori brit miniszterelnök, Herbert Asquith, Belgium lerohanására adott válaszként hadat üzent a Német Birodalomnak. A számos létfontosságú tényező mellett, melyek Németország vereségét okozták az első világháborúban gyakran figyelmen kívül hagyják a Brit Királyi Haditengerészet szerepét, mely akkoriban a világ legnagyobb haditengerészete volt. Pedig a brit haditengerészet annyira fontos szerepet játszott az első világháborúban, hogy nélküle az ország kétségkívül nem tudott volna a háborúban maradni. Bár a flotta csak egy tengeri csatát vívott, a jütlandi csatát 1916. május 31-én, ezzel mégis sikeresen megakadályozták, hogy a német haditengerészet hajói az Északi Tengerről elmeneküljenek. Eközben meghatározó szerepet játszott annak biztosításában is, hogy Nagy-Britannia és szövetségesei tengeri kereskedelmet folytathassanak egymással a háború alatt. Nagy-Britannia óriási hadsereget biztosított a szövetségeseknek, valamint fegyverellátó és finanszírozó is volt, és helyt Sir Winston Churchill, állt akkor is, amikor 1917 februárjában Az Egyesült Királyság Németország korlátlan tengeralattjáró- miniszterelnöke háborút hirdetett.1 Ezt figyelembe véve, 1940-1945, 1951-1955. Nagy-Britannia erőfeszítései nélkül az első világháború minden bizonnyal más véget ért volna. Nagy-Britannia 1939. szeptember 3-án lépett be a második világháborúba, amikor is hadat üzent Németországnak, miután az lerohanta Lengyelországot. Amikor hősiesen visszautasította Németország fegyverszüneti ajánlatát, az a világ számára éppoly lét1
Nagy-Britannia az első világháborúban, 1901 – 1918; BBC History.
222
A brüsszeli EU hatalma
fontosságú lépés volt a kartellel szembeni ellenállásban, mint a huszonöt esztendővel korábbi események. Winston Churchill vitathatatlanul a modern történelem egyik legkiválóbb háborús vezetője volt. Miniszterelnöksége alatt Nagy-Britannia szinte teljesen esélytelen volt a győzelemre, ennek ellenére keményen megállta helyét a kartell által pénzelt háborús lépésekkel szemben, és Hitlert végül belekényszerítette egy kétfrontos háborúba, mely végeredményben Németország vereségét eredményezte. Mindezen erőfeszítések ellenére a kartell újraszerveződött és titkos összeesküvést szőtt Nagy-Britannia ellen, mindössze néhány évvel a második világháború után.
Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért – összeesküvés Nagy-Britannia becsalogatására a „brüsszeli EU”-ba 1955. október 13-án alakult egy nem különösebben ismert bizottság, az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért, melynek történetét nagyrészt titokban tartották a brit polgárok elől.2 Az Akcióbizottság az EuAlapítója Jean Monnet volt, egy simlis rópai Egyesült Államoalak, akit demokratikus választásokon kért történetét nagysoha nem választottak meg hivatalos részt titokban tartották posztra. Korábban magas rangú tisztséa brit polgárok elől. get viselt az Európai Szén- és Acélközösségben (ECSC), ahonnan egy hónappal az akcióbizottságbeli kinevezése után lemondott. Az Akcióbizottság gyűléseit 1956ban kezdték meg zárt körben. Monnet a kezdetektől egyértelművé tette, hogy mik a bizottság céljai. Azoknak a politikusoknak és szakszervezeti képviselőknek, akik beléptek a bizottságba, a következőket írta:
2
Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért: Közlemények és Nyilatkozatok 1955-67. A Chatham House, London kiadása, 1969.
223
5. Fejezet
„Az egyszerű kormányközi együttműködés nem elégséges. Elengedhetetlen a tagállamok részéről, hogy hatalmi kapacitásaiknak egy részét európai szövetségi intézményekbe delegálják, és ezt a résztvevő országok közösen irányítsák. Ugyanekkor szükséges NagyBritannia társulása is ezekhez az új intézményekhez.” Röviden, a bizottság végső célja a kezdetektől fogva az volt, hogy „konkrét eredmények útján eljusson az Európai Egyesült Államokig.” Ezt követően, egy 1968. szeptember 28-i levelében Jean Monnet bejelentette, hogy a bizottság úgy döntött, meghívja a három fő brit politikai pártot, hogy teljes jogú tagként társuljanak. Kijelentette továbbá, hogy a bizottságot alkotó politikai pártok és szakszervezetek „elkötelezettek amellett, hogy kikövezzék Nagy-Britannia számára az utat az Európai Közösségbe, amilyen gyorsan csak lehet.”
Jean Monnet, akit soha nem választottak semmilyen köztisztségbe demokratikus úton, az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért alapítója volt 1955-ben. Mindhárom fő brit parlamenti párt a bizottság tagja lett, amely kulcsszerepet játszott Nagy-Britannia becsalogatásában a „brüsszeli EU”-ba.
Bár a brit nép mit sem tudott róla, a Végrehajtó Bizottság leghosszabb ideig tisztviselő tagja a német Kurt Georg Kiesinger volt, aki 1956 januárja és 1965 májusa között vett részt ebben a munkában. Kiesinger a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt tagja volt (NSDAP − Tagsági száma: 2633930) és a második világháború alatt a náci Németország külügyminisztériumának propagandaosztályán dolgozott.3 Később 1966-tól 1969-ig az NSZK kancellárja volt.
A bizottságnak szintén jelentős tagja volt az olasz Aldo Moro, aki 1959 májusa és 1962 decembere között volt a bizottság politikai titkára. A második világháborút megelőző időben Moro a Gioventù Universitaria Fascista fasiszta egyetemi szervezet tagja volt, ezt a csoportot Mussolini Nemzeti Fasiszta Pártja pénzelte. 3
New York Times,1988. március 10.
224
A brüsszeli EU hatalma
Moro végül kétszer is Olaszország miniszterelnöke lett, 1963 és 1968 között, valamint 1974 és 1976 között.
Az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért legtovább szolgáló tisztviselője a német Kurt Georg Kiesinger volt. A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt korábbi tagja a náci Németország külügyminisztériumának rádiópropaganda osztályán dolgozott a második világháború alatt. (Kép forrása: Wikipedia)
Meglepő módon azonban, a fenti tények ellenére mindhárom fő brit párt vezetője nagyon pozitívan reagált Monnet meghívására. Harold Wilson miniszterelnök például, a kormányzó Munkáspárt nevében így írt: „Az Akcióbizottság céljai szoros összhangban vannak a Munkáspárt vállalt céljaival.” Hozzátette még, hogy örömmel fogadta a bizottság meghívását „mint teljes jogú tag”. Wilson három párttagot nevezett meg – George Brownt, Walter Padley-t és Michael Stewartot – hogy képviseljék a pártot a bizottságban.
Anthony Barber a Konzervatív Párt elnöke hasonlóan pozitív választ adott, kijelentve, hogy miután konzultált kollégáival, örömmel elfogadja a bizottság meghívását, mert pártja nagyra értékeli a tagságot. Barber három párttagot is megnevezett képviselőként: Reginald Maudlingot, a párt elnökhelyettesét, Sir Alec Douglas-Home külügyi szóvivőt és Selwyn Lloydot, korábbi külügy- és pénzügyminisztert. Jeremy Thorpe, a Liberális Párt vezetője hasonlóan lelkes volt, kijelentve, hogy „nagy reményekkel” lép be az Akcióbizottságba. Hozzátette még, hogy az együttműködés hatáskörét „ki kell terjeszteni a diplomácia, a védelem és a szociális és kulturális politika területének nagy részére is.” Ennek eredményeképpen a bizottság 1969. március 11-i 14. ülésének résztvevői között jelen volt valaki mindhárom fő brit politikai tömörüléstől, mégpedig nemcsak mint magánszemélyek, hanem
225
5. Fejezet
mint pártjaik kijelölt képviselői. A gyűlést Londonban tartották, ez kulcsfontosságú volt abból a szempontból, hogy Nagy-Britanniát a „brüsszeli EU”-ba csalogassák. Az Akcióbizottság az Európai Egyesült Államokért folyamatosan megtartotta gyűléseit az 1960-as évek folyamán, és ezek csak akkor értek véget, amikor 1973-ban Nagy-Britannia belépett az Európai Gazdasági Közösségbe.
A brit fizetőeszköz átállítása a tízes számrendszerre – az első lépés a font kiiktatása felé A közös valuta, az euró létrehozása a „brüsszeli EU” létrehozói számára egy kulcsfontosságú lépés volt annak biztosítására, hogy a tagországok ne léphessenek ki a közösségből. Az emögött felsorolt érvek azok voltak, hogy ha megfosztanak egy nemzetet a saját valutájától és kiszolgáltatják a kartell által ellenőrzött Európai Központi Banknak, akkor egy addig autonóm államot egy pusztán közreműködő tagállammá degradálhatnak a nagyvállalati érdekek által ellenőrzött szuperállamban. Az Euró létrehozását megelőzően a „brüsszeli EU” alapító tagországai tízes számrendszerű (száz váltópénzegységre osztott) valutákat használtak, ezért az is kézenfekvő volt, hogy az új, páneurópai közös valuta is ilyen legyen. Mivel azonban Nagy-Britannia valutája az angol font – a világ legrégebbi ma is használt valutája – 1971-ig 240 részre volt Nagy-Britannia valutája, osztva, ezért szükségessé vált a hat alapító az angol font, a világ legtagország tízes számrendszerű valutájával régebbi ma is használt történő harmonizáció, még azelőtt, hogy valutája. a brit polgárokat rá lehetne venni, hogy vessék el a fontot és álljanak át a száz részre osztott közös páneurópai valutára.
226
A brüsszeli EU hatalma
Így hajtották végre Nagy-Britannia pénznemének, a fontnak az átállítását a tízes számrendszerbe. Nagy-Britannia „átállását a tízes számrendszerbe” 1966. március 1-jén jelentette be az akkori pénzügyminiszter, James Callaghan, aki „történelmi és nagy jelentőségű”, döntésnek nevezte a lépést. Bár a változtatás valódi okait sosem hozták a brit polgárok tudomására, Callaghan nyilvánosan beismerte, hogy az ipar, kereskedelem és a bankszektor „nagy része” úgy vélte, a döntés kedvező a gazdaságnak.4 Természetesen azt soha nem magyarázták meg egyértelműen, hogy az addig alkalmazott, kétszáznegyven részre osztott rendszer miért volt a brit gazdaság kerékkötője. Dacára ennek, 1971. február 15-én bevezették az új, tízes számrendszerű valutát.5
Edward Heath – az ember, aki Nagy-Britanniát a „brüsszeli EU” kezére játszotta Nagy-Britannia 1973 januárjában lépett be az EU-ba, Edward Heath miniszterelnök kormányzása idején, akinek rég dédelgetett vágya volt, hogy az országot az európai szövetség tagjává tegye. Bemutatkozó parlamenti beszédében, 1950. június 26-án Heath az alsóházban nyíltan felszólította a kormányt, hogy csatlakozzon a Schuman Tervhez. Ezt a tervet a francia külügyminiszter, Robert Schuman csupán egy hónappal azelőtt mutatta be, hogy Heath a brit parlament tagjává vált volna, és végül ez a Schuman-terv volt az, mely a „brüsszeli EU” létrejöttéhez vezetett. Heath jó kapcsolatokat ápolt a kartell elitjével, 1976-ban még a titkos Bilderberg Csoport egy gyűlésére is ellátogatott6, és felszólalt a Rockefeller vezette Háromoldalú Bizottság gyűlésén is 1980-ban.7 Brit miniszterelnökként 1970 és 1974 között a GlaxoSmithKline akkori elnök-vezérigazgatójával, Sir Austin Bide-dal is jó barátságot ápolt – azzal az emberrel,akit a brit Independent napilap úgy írt le, mint „elsőrendű felelőse annak, hogy a GlaxoSmithKline egy 4
Nagy-Britannia átáll a tízes számrendszerű valutára 1971. BBC News. A D-nap meghozta az új brit valutát. BBC News. 6 The Daily Collegian, 1976. szeptember 9. 7 A Háromoldalú Bizottság plenáris ülése, 1980 5
227
5. Fejezet
leginkább a bébiételeiről ismert cégből egy gyógyszeripari világcég lett.”8 Fontos megjegyezni, hogy Bide, bár a második világháború idején a GlaxoSmithKline-t támogatta, vitamin- és penicillinkutatásban is részt vett, és szabadalmakért is felelt.9 Heath egy másik közeli barátja Eric Roll volt, a későbbi Ipsden Bárója és tagja a Lordok házának. Roll rendszeresen látogatta a Bilderberg Csoport gyűléseit is, és a csoport nagyhatalmú igazgatótanácsának tagjává vált.10
Edward Heath, brit miniszterelnök jó kapcsolatokat ápolt a kartell elitjével, és Nagy-Britanniát 1973-ban a „brüsszeli EU” kezére játszotta.
De Bide és Roll nem voltak egyedül, mint Heath „kétes hírű” ismeretségei. Miután a 60-as években Charles de Gaulle francia miniszterelnök megvétózta Nagy-Britannia belépését a „brüsszeli EU”-ba, Heath az egykori náci jogászt, Walter Hallsteint, az Európai Bizottság akkori elnökét Chequers-be, vidéki miniszterelnöki rezidenciájába invitálta, hogy megvizsgálják, miért hiúsult meg a belépés.11 E látogatás csak egyike volt Hallstein számos Chequers-i vizitjének Heath miniszterelnöksége alatt.
Abban az évtizedben, amely meghozta Nagy-Britannia EU-tagságát 1973-ban Hallstein és Heath számos alkalommal találkozott egymással a színfalak mögött, és együttműködtésük igen szorossá vált. Felismerve szoros munkakapcsolatuk jelentőségét, Hallstein még előszót is írt Andrew Roth 1973-as „Edward Heath – Ein Mann für Europa” című könyvének német kiadásához.12 Innentől kezdve egyértelmű, hogy Hallstein barométerként használta Heath-et annak eldöntésére, hogy megfelelő-e a politikai hangulat NagyBritannia EU csatlakozási tárgyalásainak hivatalos elindításához. 8
Sir Austin Bide: Az iparmágnás, aki a GlaxoSmithKline-t világhatalommá tette majd szembekerült Margaret Thatcherrel a British Leyland ügyében. Independent, 2008. május 24. 9 Sir Austin Bide: A GlaxoSmithKline-béli siker után megbukott a British Leylandnál. The Guardian. 2008. június 5.
228
A brüsszeli EU hatalma
Megígérte, hogy végig Heath oldalán áll a brit tagság keresztülvitelében, de egyértelmű az is, hogy Hallstein eldöntötte: Nagy-Britanniának csatlakoznia kell, minden a brit polgárok részéről jövő ellenkezés ellenére is. Hallstein jól összefoglalta Heath szerepét Nagy-Britanniának a „brüsszeli EU” kezére adásában azzal a kijelentésével, hogy „e csata sikere meghatározó mértékben az ő győzelme volt” . 1974-ben Heath elvesztette a választásokat Harold Wilson Munkáspártja ellenében, ki választási kiáltványában egy népszavazást helyezett kilátásba. Ezalapján lehetővé tették volna a brit polgároknak, hogy eldönthessék, Nagy-Britannia maradjon-e bizonyos feltételekkel a közös piac része, vagy lépjen ki belőle.
Az ex-náci jogász Walter Hallstein számos alkalommal találkozott Edward Heath brit miniszterelnökkel és szorosan együttműködött vele. Hallstein megígérte, hogy végig Heath oldalán áll NagyBritannia a „brüsszeli EU” kezére adásában.
Az 1975. június 6-án megtartott népszavazást megelőző kampány során Alastair McAlpine multimilliomos üzletember az „Igen” kampány pénztárosa volt, majd később Heath konzervatív kormányának pénztárosa lett. Az Independentnek 2005-ben adott interjújában McAlpine beismerte, hogy „a bankok és a nagy ipari vállalatok nagyon nagy összegekkel támogatták az „Igen”-t”.
Az Independent azt is megírta, hogy az „Igen” kampány egyik szervezője, Caroline de Courcey Ireland szerint hogyan kapott az „Igen” oldal pénzügyi támogatást az Európai Bizottságtól is. Ebből a támogatásból állítólag 100 fős sugárhajtású repülőgépeket béreltek a British Caledonian légitársaságtól, hogy majd’ ezernyi EU-
10 11
12
Brit Lordok Háza, A Lordok érdekeinek jegyzéke Heath és emberei. Andrew Roth Routledge & Kegan Paul kiadása, 1972. 169. oldal Edward Heath - Ein Mann für Europa. Andrew Roth Fordította: HeinrichGottwald Böhlau-Verlag kiadása, Köln, 1973.
229
5. Fejezet
támogató felszólalót szállítsanak a vezető eurokraták tájékoztatóira. Leleplező interjújában Courcey Ireland úgy beszél erről a pénzről mint egy a bizottságtól kapott „speciális adományról”.13 Az „Igen” oldal nagyvállalatok és az Európai Bizottság által finanszírozott óriási kampánya meghozta az eredményt: Arra a kérdésre, hogy „Mit gondol, az Egyesült Királyságnak az Európai Közösség (Közös Piac) tagjának kellene maradnia?” a választók több mint 67%-a igennel válaszolt. A népszavazás után Heath kijelentette: „25 éven át ezért dolgozott”.14 Az 1975-ös népszavazás a mai napig az egyetlen, amikor a brit polgároknak lehetőségük nyílt egy Európát érintő kérdésről dönteniük.
13
14
Hogyan vettek rá minket, hogy társuljunk Európával? Independent, szombat, 2005. június 4. Az Egyesült Királyság népszavazáson öleli keblére Európát. BBC News.
230
A brüsszeli EU hatalma
Harcolni fog-e a brit nép a szabadságáért és függetlenségéért? A Lisszaboni Szerződés ratifikálásával majdnem minden a megvalósulás határán van, amit a második világháború alatt a német Luftwaffe vezéreként Göring a kartell számára el akart érni. Ha a brit emberek nem hajlandóak harcolni a szabadságukért és függetlenségükért, akkor hiábavalónak bizonyulhat az az óriási emberveszteség és önfeláldozás, mellyel elődeik a vállalatok két világháborút is kirobbantó kapzsiságát próbálták megfékezni. Nyilvánvaló tehát, hogy bár Nagy-Britannia következetesen a megfelelő oldalon volt az olaj- és gyógyszerkartellel vívott világméretű csatákban, ha a brit nép most nem száll harcba a „brüsszeli EU” ellen, annak országát leigázó szándéka ellen, elvész minden, amiért apáik és nagyapáik a múltban harcoltak.
231
