Betlehemi éjszaka Ruth és Boáz Aki az éjt napallá tette értem Egy történetet szeretnénk felolvasni nektek, amiről majd talán azt gondoljátok, nem túl adventi, nem igazán kelti azt az érzést bennünk, hogy íme, közeleg a karácsony. Mégis, kérlek, hogy figyeljetek jól, mert a történet gyönyörű, és ha addig fel nem figyeltek rá – utána el fogom árulni nektek, mitől olyan tagadhatatlanul karácsonyi történet. A történet Ruthról szól, a moábita fiatalasszonyról, aki özvegyasszony is, és hogy anyósáról gondoskodjon, Izráelbe jön vele. Ruth könyvének első két fejezete azt beszéli el, hogyan próbál élni, túlélni ez a két asszony abban a világban, ami akkor sem volt barátságos – sosem az – a magukra maradt asszonyokhoz. Ruth keményen küzdött mindeddig. És innentől hallgassuk meg, ahogy a Biblia írja le. „Egyszer azt mondta neki az anyósa, Naomi: Leányom, keresek én neked otthont, ahol jó dolgod lesz. Nézd csak, a mi rokonunk Boáz, akinek a szolgálóival voltál, ma éjjel árpát szór a szérűn. Mosakodj meg, kend meg magad, vedd föl a ruhádat, és menj le a szérűre. Ne mutatkozz az előtt a férfi előtt, amíg be nem fejezte az evést és az ivást. Amikor lefekszik, jegyezd meg a helyet, ahol lefekszik, azután menj oda, hajtsd fel a takarót a lábánál, és feküdj oda. Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj. Ruth azt mondta neki: Megteszem mindazt, amit mondasz. Le is ment a szérűre, és mindent úgy csinált, ahogyan az anyósa parancsolta. Boáz evett, ivott, és jól érezte magát; azután elment, lefeküdt a garmada szélén. Ekkor odalopódzott az asszony, felhajtotta lábánál a takarót, és odafeküdt. Éjféltájban a férfi fölriadt és megfordult. Akkor látta meg, hogy egy asszony fekszik a lábánál. Megkérdezte: Ki vagy te? Az így felelt: Én vagyok Ruth, a szolgálód. Terítsd rá ruhád szárnyát szolgálódra, mert közeli rokon vagy te. Ekkor azt mondta Boáz: Áldjon meg az ÚR, leányom! Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Ne félj hát, leányom, mindent megteszek érted, amit csak mondasz, hiszen mindenki tudja népem kapujában, hogy derék asszony vagy. Igaz ugyan, hogy közeli rokon vagyok, de van nálam közelebbi rokonod is. Maradj itt ezen az éjszakán, és ha holnap az vállalja a rokoni kötelezettségét, jó, vállalja! De ha nem akarja vállalni a rokoni kötelezettséget, akkor majd én vállalom. Az élő ÚRra mondom! Feküdj hát itt reggelig! Ott is feküdt a lábánál reggelig. De fölkelt, mielőtt az emberek fölismerhették volna egymást. Boáz ugyanis ezt mondta: Ki ne tudódjék, hogy ez az asszony a szérűre jött! Majd ezt mondta: Add csak a rajtad levő nagykendőt, és tartsd ide! Ő odatartotta, Boáz pedig kimért hat mérték árpát, és feladta a vállára; ő maga pedig bement a városba. Amikor Ruth hazaérkezett az anyósához, az megkérdezte: Mi történt, leányom? Az pedig elbeszélte neki mindazt, amit a férfi vele tett. És ezt mondta: Ezt a hat mérték árpát adta nekem ezekkel a szavakkal: Ne menj üres kézzel az anyósodhoz! Naomi azt mondta: Maradj nyugton, lányom, amíg meg nem tudod, hogyan dől el ez a dolog. Mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma.” (Ruth 3) Mitől olyan karácsonyi hát ez a történet? Attól, ahol és amikor történt: Betlehem mellett a mezőn egy éjjel. Valahol arra, ahol József és Mária istállót talált, vagy ahol a pásztorok tanyáztak. Amit felolvastunk, az egy betlehemi éjszakának a leírása, és meg fogjuk látni, milyen szépen beszél arról a másik, nagy és híres betlehemi éjszakáról. A történet elején Ruth a főszereplő. Ruthot könnyű szeretnünk: úgy jön-megy, mint egy leány, aki még mindig álmodozhat a hercegről. Úgyhogy a fiatalabbak mondhatják: olyan, mint én. De Ruth ugyanakkor özvegy. Átélt már néhány krízist és tragédiát. Úgyhogy az idősebbek azt mondhatják, olyan, mint én. Ruth ugyanakkor egy tűzrőlpattant menyecskére is hasonlít: úgy dolgozik, olyan lendülettel, és olyan kitartással, mint egy nagycsaládos édesanya karácsony előtt. Nekem Ruth olyan, mint én. Belevaló és nagyszerű teremtés ez a Ruth: mindent kibír, másokkal törődik, teszi, amit tenni kell. Dolgozik – hogy stílszerűek legyünk így, decemberben – látástól mikulásig. De eljön az a pont, amin tovább ő sem tud lépni. Az aratók nyomában szedegetett eddig, de az aratásnak lassan vége. Van probléma, amit teherbírással nem lehet megoldani. Ruth ideköltözni tudott. Otthonra lelni nem.
1/5
És ekkor szólítja meg a saját gyászából és keserűségéből lassan ocsúdó Naomi: „Leányom, keresek én otthont neked, ahol jó dolgod lesz!” És kiderül: már ki is fundált valamit, kész a terv. Számba vette Boázt, a tekintélyes gazdát, aki közeli rokon, ezért a sógorházasság szokásjoga szerint kiválthatta – feleségül vehette Mahlón neve fenntartására – Ruthot. Erre a kiváltásra akarta Naomi rábírni a férfit. Kiadta hát Ruthnak, hogy menjen ki éjjel a szérűre, ahol Boáz aludni is fog, és bújjon be a takarója alá. Ez a rész – tudom – nagyon csiklandozza a hölgyek képzeletét, mit is akart itt tanácsolni Naomi, de a kor tudósai lehűtik esetlegesen meglóduló fantáziánkat: azt mondják, a láb kitakarása és a ruha szárnyának a másikra terítése jelképes cselekedet – arról beszél, hogy a férfi, az úr, gondoskodásába és oltalmába veszi a másikat. Ezt a szép és jelképes cselekedetet szerette volna hát Naomi Ruth figyelmébe ajánlani. Mert Naomi ugyanúgy látja a határaikat, mint Ruth: itt van két nő és képtelenek otthonra lelni, vagy akár otthont adni egymásnak. Ahhoz küldi hát a leányt, akinél ezt reméli. Akiről tudják, hogy gazdag. És tudják, hogy jó. Boáz ilyen ember. Azt hiszem, a legtöbb ember eljut erre a pontra, ahol észreveszi: nem vagyok képes ennél többre. Több kellen e, de nem vagyok rá képes. Nem tudok többet tenni sem magamért, sem a másikért. De a legtöbb ember ott is marad ezen a ponton: a gürizés és a szorongás naponkénti ismétlődésében. Ahogy Ruthnak is könnyebb lett volna otthon maradni, és a gürizés szokását cipelni tovább. Ott van ugyan kiúttal kecsegtetve Naomi tanácsa: menj ki a mezőre, és bújj be annak a férfinak a takarója alá! De azért ez meredek! Mert mondjanak akármit a kor tudósai, jelkép ide, jelkép oda, ha egy mezőn egy férfinak a takarója alá bújok, az azt jelenti, hogy tehetsz velem, amit akarsz. És ha erre nem is gondolnék, akkor is azt tenné, amit akar. Szerintem Naomi is így gondolta, hiszen azt mondta: „Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj!” Vagyis Naomi csak a terv első részét dolgozta ki, a többit rábízta Boáz spontenaitására. A kedves anyós terve botránkoztatónak tűnhet, de korántsem annyira, mint amikor valakit arra bíztatunk, hogy menjen Istenhez! Krízisben vagy? Erőd végére értél? Menj Istenhez – mondom, de honnan is vesszük a bátorságot hozzá? Azért mondom ezt, mert ha éjjel egy mezőn egy nő egyedül van és bebújik egy férfi lábához a takarója alá, még az sem olyan kiszolgáltatott, mint az az ember, aki odakuporodik Isten elé: „Tessék, itt vagyok!” Ha ezt megteszed, senki nem tudja megmondani, mit fog kérni tőled Isten, és mit tesz veled. Elég ijesztő kilátások: „Ő majd megmondja neked, hogy mit csinálj!” (Gondoljunk a sareptai özvegyasszonyra, aki megnyitotta otthonát Istennek, és erre meghal egyetlen fia. Még Illés is méltatlankodik miatta, bár Isten javára írhatjuk, hogy utóbb feltámasztotta. De hát kellenek nekünk ilyen „kalandok”?) Azt olvassuk: „Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni.” (vö. Zsid 10:31) Így aztán nem gondolhatjuk nagy csodának, hogy az emberek közül oly kevesen indulnak el Istenhez. Hiszen micsoda agyament tanács ez a takarófelhajtásos megoldás! Hogy Isten azt tehessen velem, amit akar?! És mégis, aki nem indul el, annak marad a gürizés minden nap, és a szorongás minden következő naptól, de mindenekfelett marad a magány. Magány lakótársak mellett is. Azt hiszem, tizenéves koromban ez hajtott arra, hogy keressem: melyik szérűn alszik az Isten. Annakelőtte büszke kamasz voltam, azt gondoltam, erős vagyok, és gúnyoltam osztálytársnőmet, akinek Istenre van szüksége. De hideg volt a világ Isten nélkül, és ebben a hideg világban rossz gondolataim és érzéseim voltak. Nem is tudom, hogy kezdődött, hogy ráéreztem: kell, hogy tartozzak valakihez, aki nagyobb nálam, különben mindig hideg marad a szívem. Mikor elindultam Isten felé, még nem sejtettem, mit tesz velem. Ruth is elindult a mezőre. Azt mondta naominak: „Megteszem mindazt, amit mondasz.” Úgy sejtem, a legtöbbünk elmondhatja, hogy nagyon fura úton kellett elindulnia Istenhez. Mire gondolhatott Ruth útközben? Bizonyosan újra és újra elidézte az eddigi találkozásait Boázzal, és a szavakat, amiket eddig váltott vele. Ezekből tudta, hogy Boáz jóindulatú. Rendes. De ahhoz, amire most készült, ez édeskevés volt. Ruth igazi, nagy félelme nem az lehetett, hogy Boáz kihasználja a helyzetet, és valamit tesz vele, hanem, hogy nem fog kelleni neki. Mert miért is ment ki a mezőre, miért bújt a férfi takarója alá? Hogy azt mondja neki: „Vegyél engem feleségül!” Ez a testestől-lelkestől való felkínálás – ha lehet – még nagyobb skandallum, mintha egy éjszakára kínálta volna föl magát. Ki az, aki ilyet mond egy férfinak (vegyél engem feleségül, itt vagyok)? Egy lány ilyet még akkor sem mond, ha ez kiabál a szívében – olyan szégyen lenne kimondani! Mire gondolhatott még Ruth útközben?
2/5
Bizonyára azt is latolgatta, mennyi esélye van? Lássuk csak: moábita. Pogány. Nem is leány, és nem is olyan fiatal. Már más férfi asszonya volt. Gyereke nem született, talán meddő. Ráadául teljesen nincstelen. Se származása, se családja, se sorsa, semmije nincs, ami értékes, ami vonzó lehetne Boáznak. Ezeket Naomi is tudta. Valószínűleg éppen azért kellett éjszaka és titokban mennie, hogy a férfinak legyen lehetősége visszautasítania őt, anélkül hogy kitudódnék a dolog. Hiszen jóideig lehetne csámcsogni egy ilyen eseményen: ez a jövevény fiatalasszony felajánlotta Boáznak, hogy elveheti feleségül! Jól hangzik nem? A visszautasítás ugyanúgy kellemetlen lett volna a jólelkű Boáznak, mint Ruthnak. Ebből a nézetből Naomi tanácsa még eszementebbnek tűnik (a legreálisabb része, hogy éjszaka menjen). De még mindig nem annyira eszement a tanács, mintha arra biztatunk valakit: menj Istenhez, és add neki magadat – a teljes magadat. Esztelen gondolat, hiszen ugyan miért kellenénk mi neki? Neki, aki ismeri minden stiklinket, nagyképűségünket és kisszerűségünket! Mégis, Ruth engedelmeskedett Naomi tanácsának, ha nem is tudta, mi lesz belőle. Ez a betlehemi éjszaka az ő számára tele lehetett szorongással. Így mehetett ki a mezőre, így lopódzott oda Boázhoz (gondolj bele: lopódznod kell a férfihoz!), így bújhatott a takaró alá, és így virraszthatott a lába mellett (mert aludni biztos nem bírt). Emlékszem az éjszakára, amikor először igazán felajánlottam magam Istennek. Szilveszter volt, az ifivel együtt töltöttük az estét. Elmondtam, hogy érzem, még nem vagyok a helyemen. Akkor azt mondták: mire várok, térjek meg! Itt az alkalom: szilveszter este, mindjártkezdődik az éjféli istentisztelet, rajta úrvacsorával – hát adjam magam oda Istennek. Én akkor már adtam volna: mint Ruth ismerte Boázt, én is tudtam, hogy hozzá szeretnék tartozni, de szörnyű pácban éreztem magam. Ott ültem a templomi széken, ajánlgattam magam Istennek, és vártam a választ, de nem jött semmi. Alapos okom volt rá, hogy úgy gondoljam, velem valami baj van, én nem kellek Istennek. (És ne nagyon csodálkoztam rajta.) Az úrvacsorára sem mentem ki, úgyhogy mindenki láthatta az eredményt: nem tértem meg. Nem tudták, hogy nem kellek Istennek. Ma már tudom, hogy kellettem. Így visszagondolva éppen olyan volt, mint amikor Ruth mellett, fölött ott aludt Boáz. Várnom kellett, hogy Isten „felébredjen”. És megtudjam, mennyire szeret. Ruthnak is csak addig kellett szorongania, amíg fel nem ébredt, és meg nem felelt Boáz. Mert amint elmondta Ruth, miért jött, Boáznak első szava az volt, hogy „áldjon meg az Úr, leányom!” Nem azt mondja, hogy „mit képzelsz?!”, hanem hogy „áldjon meg az Úr!” Aztán hozzáteszi: Hűségedet most még jobban megmutattad, mint előbb, mivel nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után. Boáz a férfi, akiről álmodunk. Boáz nem egy férfi, hanem A FÉRFI. De nem arra gondolok, hogy lekéstük a legjobb partit, hanem arra, hogy Boázban Jézus mutatta meg magát. Mert ő ilyen, Boáz szavaiból őrá ismerek. Abban az évben, mikor Balatongyörökön voltunk, óriási hatással volt rám az a (talán banálisnak tűnő) felismerés, hogy Jézus olyan volt, amilyennek az evangéliumok leírják. Vagyis lenyűgöző. Az ember, akit nem tudnánk kitalálni. Nemes, és egyszerű, merészségig bátor és egyenes, higgadt és szenvedélyes. A világon élő nők azon kicsiny táborába tartozom, akinek olyan férje van, amilyenről álmodnék, ha nem lenne. Irigylem érte magamat. De tudom, hogy kevés lenne a szívemnek. Zsolt csak egy kicsit erősebb és jobb, mint én. Megvannak a határai. Jézusnak nincs. Azt az igét idéztem előbb, hogy Rettenetes dolog az élő Isten kezébe esni. Azért lett testté az Ige, hogy megismerjük, milyen más is tud lenni Isten keze. Gondoljunk Jézus kezeire: miket csinált vele? Megérintett, gyógyított, megáldott, égnek emelte őket, ételt osztott, porba rajzolt, és széttárta őket, hogy átszögezzék. Nem találunk olyan alkalmat, ahol Jézus keze rettenetes lett volna. Ha hozzá megyünk: bármilyen ijedten, lopódzva, kétkedve is érünk hozzá, arra gondolva, hogy miért kellenénk neki, mit keresünk mi itt? – ő azzal fogad, hogy „Áldjon meg az Úr leányom!” És ez itt nem a hivatalos köszönésforma, hanem a kitörő sóhaj. Nézzük meg kicsit jobban: zavarba jön-e Boáz attól, hogy a lábainál találja Ruthot? Mérlegeli-e, hogy kell-e neki Ruth? Lássuk csak – nem tesz föl neki kérdéseket, egyet sem. Nem tételez föl egyetlen részletet sem, ami zavarhatná őt az asszonyban. Nem méri meg a mellbőségét. Nem nézi a csípőjét – bírja-e a majd szülést. Annyit mond, hogy mindenki tudja, hogy derék asszony vagy. Hihetetlen, de úgy tűnik, Boáz örül Ruthnak! Megint csak Jézusra ismerek Boáz szavaiból: nem keres hibát, nem vizsgáztat. Áld, jót kíván, sőt hűségesnek és deréknek tart! Ő nem leereszkedik. Ő felemel.
3/5
Nem mondja: mosóasszonyomnak jó leszel, hiszen tudjuk mindketten, ki vagy és honnan jöttél. Hanem tudjátok mit mond: Ne félj hát, leányom, mert mindent megteszek érted, amit csak mondasz! Azon az éjszakán, mikor Jézus megszületett, amint felsírt, éppen ez az ígéret szólalt meg a számunkra. Ne félj hát, leányom, mert mindent megteszek érted! És erről szólnak az evangéliumok. Egyetlen dolog miatt mégis habozik Boáz: tudja, hogy van valami ék a kettőjük között. Ruth jogilag mást illet – van közelebbi rokon. Csak úgy lehet az övé Ruth, ha megváltja őt. Megesküszik, hogy elrendezi Ruth dolgát, és azért, hogy még most is óvja, reggelig maga mellett tartja, azután – jó sok árpával ajándékképpen – hazaküldi őt. És innentől minden esemény középpontjában Boáz áll. Naomi és Ruth is tudja: most már végképp nincs mit tenniük. Most már önmaga felajánlásán is túl van Ruth. És akkor Naomi így biztatja őt: Maradj nyugton leányom, mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma. A legtöbben szeretjük kezünkben tartani a dolgokat. De mint Ruth, mi is végére érünk a képességeinknek és a lehetőségeinknek. Akkor jön el az ideje, hogy megtedd, ami Ruth: te nyugton maradsz, és rábízod ügyedet arra a nyughatatlan férfira. És a nyughatatlan alatt most nem az izgágát értem, hanem azt az elszántságot, hogy ő nem nyugszik, amíg el nem rendezi a dolgodat. Mindig elkápráztat az az elszántság, amivel Jézus a földre jött. Pár napja az egyik fiam azt kérdezte, mikor Jézus kisgyerek volt, tudta-e már akkor is, hogy azért jött a földre, hogy meghaljon? Azt mondta, mert ha igen, akkor nem lehetett valami vidám kisgyerek. Legalábbis ő nem tudna vidám lenni, ha tudná, azért él, hogy meghaljon. Nem látom, Jézus kisgyerekként mennyire volt tisztában ezekkel a dolgokkal, de azt tudom, hogy mielőtt kisgyerek lett, tisztában volt. Nyugtalansága űzte ki a mennyből a betlehemi istállóba. Nem a nyughatatlan természete, hanem az, hogy te nem hagytál neki nyugtot. Így teljesedett be a megváltásod. És így figyel most is rád. Egy apró részletre hadd térjek vissza. Észrevettétek, hogyan tért haza Ruth a szérűről? Egy nagy zsák gabonával. Eddig is kapott már gabonát Boáztól kegyelemként, jutalomként, ahogy tetszik. De bolond lett volna Ruth, ha azt gondolja, ez a zsák, és a zsák mérete az, ami Boáz szeretetének jele. Állítom, hogy csak a jóindulatának a jele. Biztos vagyok benne, hogy Boáz más szegénynek, elesettnek is adott gabonát. Ahogy Isten is emberek milliárdjai számára ad gabonát, és ajándékot, kinek mit. De nagy bolond az, aki azt gondolja, hogy a zsák mérete mutatja, mennyire szeret az Isten. Pedig szokásunk méregetni egymás zsákjait. Persze, azon túl vagyunk, hogy a piszkos anyagiak zsákjait méregessük (az nem lelki), ilyeneket nézünk: a másik sikeresebb, tehetségesebb, jobbak a gyerekei, jobb a férje... Ám az ő szeretete nem a zsákokon mérhető. Boáz szerelme – merjük most már ezt a szót használni – miben mérhető? Maga is nevetne, ha azt gondolná Ruth, hogy a zsák méretén. Hiszen nincs az a zsák, ami felér azzal, amit adni kíván: önmagát. Első találkozásukkor Boáz jutalmat kíván Ruthnak, és Ruth megkapja ezt a jutalmat: Boázt magát. Testestől, lelkestől. Alig remélhető, alig hihető, hogy ez megtörténjen, de ez a történet vége. Ez az egyetlen dolog, amin Jézus Krisztus irántad való szeretetét lemérheted: hogy önmagát adta érted. A zsákok látványosak, de nem sokat érnek e tekintetben. A nagy csoda a megváltás: ez a szeretete jele! Azt mondom hát, merésznek kell lenni! Ha Ruth nem meri felajánlani önmagát Boáznak, akkor marad az, aki volt: egy szegény asszony, aki alamizsnából él. Csak zsákjai lesznek, Boáza nem. Gabonát eddig is kapott Boáztól – kegyelemből, ajándékul. Boáz bizonyosan ezután is támogatta volna Ruthot, talán még rendszerességgel is kapott volna tőle gabonát – de mi ez ahhoz képest, hogy Ruth Boáz felesége lehet? Boáz önmagát adta jutalmul. Neki ez a vagyona, háza, sorsa megosztását, és némi pénzt jelentet, mert meg kellett vásárolnia Mahlón örökös földjét. Jézusnak többe kerültél. Mert nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén. (1Pt 1:18-19) Egy fiatal lány sok-sok évvel ezelőtt folyamatosan azzal küzdött – minden beszélgetésünk témája ez volt – sosem hitte el, hogy szereti őt, éppen őt Jézus. És már nincs Jézus közelében. Rengeteg ember, keresztyének is, bizonytalanok abban, hogy Jézus szereti-e őket. Gondoljuk végig: ha a férjed úgy váltana ki egy halálos helyzetből, hogy helyetted meghalna – kételkednél a szeretetében? Ha egy barátod érted meghalna – ahogy a legfiatalabb Baradlay halt meg a legidősebb testvéréért a Kőszívű ember fiaiban – kételkednél a szeretetében? Jézus azt mondta: Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. (Jn 15:13)
4/5
Jézus addig nem nyugodott, amíg az életét nem adta érted. Míg a megváltásod teljes nem lett. Nem hagyott kétséget afelől, hogy szeret és elfogad. Amint Boáz nem tudott nyugodni, míg Ruth dolgát el nem intézte, míg ki nem váltotta őt, és fel nem kereshette a jó hírrel, hogy semmi sem áll az útban: önmagát és otthonát is megnyitja neki – úgy nem nyugodott Jézus sem, amíg itt a földön járt. Ha megfigyeljük az evangéliumokat, kiderül, hogy nem volt szabadnapja, és éjjelente keveset aludt. Hol beszélgetni jöttek hozzá, hol virrasztott, hogy imádkozni tudjon. Éjt napallá téve dolgozott, küzdött érted. És ha aludt is, nem nyugodott az első betlehemi éjszakától kezdve egészen a keresztig. Ott aztán azt mondta, elvégeztetett, és lehajtotta fejét (Jn 19:30). Csak akkor tudott megnyugodni. De talán nem haragszik meg a Szentlélek, ha azt mondom, teljesen azóta sincs nyugta tőlünk. Ahogy Boáz sem tudta le a Ruth-féle ügyet azzal, hogy kiváltotta őt. Azután kezdődött csak igazán el a dolog! Megváltásunkkal révbe is értünk, meg nem is. Nem várt tapasztalatunk lesz, hogy megváltva is a végére tudunk érni lehetőségeinknek, képességeinknek, erőnknek. Keserű tud lenni az érzés, de talán ezzel von Jézus újra és újra magához, hogy felhajtsuk a takarót, és odabújjunk a lábához. Mert még mindig arra van szükségünk, hogy ránk terítse ruhája szárnyát. És mikor ott vagyunk, azt mondja: ne félj, leányom, mindent megteszek érted. Maradj itt. Feküdj itt reggelig. Amy Carmichael - betegség Lilias Trotter - sikertelenség Saját történeteink (éjszaka, gyereknevelés): tehetetlenségeink mind Jézus lábához hajtanak. Sokszor kéri Jézus, hogy maradjunk nyugton. Sokszor nagyon is hosszú ideig. De Jézus ilyenkor nem jegeli a problémát, hanem a saját kezébe veszi. Míg minekünk nyugton kell maradnunk, ő intézkedik. Amy – levelek Lilias – adományok Egyvalamit kér tőlünk Isten: magunkat és a hűségünket. (Ez egynek beillik.) A csodákat ő teszi. Vagy nem teszi. Ha nyugton vagyunk, ezt is rábízzuk. Hiszen aki a megváltásunkat olyan vérremenően és tökéletesen elrendezte, hogyne tudná a kezében tartani minden egyéb ügyünket – és minden egyéb ügy, az kisebb ügy is. Maradj nyugton leányom, mert nem nyugszik az a férfi, amíg be nem fejezi ezt a dolgot még ma! Ajándékok – nyugalom Igék – a kártyák a határaimról beszélnek, nem ment jobban már az éjjel. Rusztikust próbáltam legalább, de még az sem lett. Nem baj, emlékeztessen arra, hogy a végső pontokkal szemben tehetetlenek vagyunk, jobb lesz elismerni őket. Az igéket viszont öröm volt írni. Mind a megváltásról beszél, és egyik szebb, mint a másik. Vigyék tovább a mai üzenetet. Mondjuk el a györöki igét! „Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.”
5/5
