40
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
JA KAB KÁ ROLY
TURBÁN, TUGRA, TULIPÁN O S Z M Á N – TÖ RÖK S A J Á TOS SÁ GOK A SZULTÁN ÖLTÖZÉKE A szultánok öltözékét évszázadokon keresztül pontos előírások szerint kezelték. Törvényhozó Szulejmán halála után az elhalálozott vagy megbuktatott szultánok teljes ruházatát nagy zsákokba helyezték, feliratozták, lepecsételték és a fegyvertár raktáraiban őrizték. Ezért ma a Topkapi palotában található a világ egyik leggazdagabb ruhagyűjteménye. A kaftán volt a hivatalos szertartásokon viselt ruházat leg fontosabb eleme, amelynek sajátos, szimbolikus értéket tulajdonítottak. Ezért küldött a szultán kaftánt külföldi vendégeinek és a szövetségesek diplomatáinak. A drága anyagokból készített öltözék azt jelezte, hogy a szultán megbecsüli a viselőjét. A szultáni kaftánokat a palota előírásainak megfelelően, császári tervezők műhelyeiben készült tervek alapján varrták meg. E császári tervezők az Ehl-i Hiref céh tagjai voltak. Ha a palota varrodáinak túl sok munkájuk volt, isztambuli vagy burszai műhelyeket kértek fel a kaftánok elkészítésére. Bársonyból, ezüstszálakkal átszőtt szövetből, brokátból és selyemből készültek, tafota, filc, háziszőttes és gyapjú felhasználásával. Egyes kaftánokat itáliai bársonyból varrtak. A szultánok két kaftánt viseltek, egy belsőt és egy külsőt. Az arany- és ezüstszálakkal átszőtt külső kaf-
tán ujja egészen a kézig ért. A belső kaftán általában gallér és ujjak nélkül készült, elöl nyitott volt, oldalán hasított. A felsőruházat alatt buggyos nadrágot viseltek, melynek széles felső ré-
szét díszes öv tartotta. Csizmáik térdig értek. A szultánok „talizmáninget” is hordtak, amelynek külsején a Koránból vett idézetek védelmezték őket a betegségtől és a vereségtől. Elkészítésük háromnégy évet vett igénybe. Az anyagokat Denizli városából hozták, a verseket és imákat pedig a legkülönbözőbb minták szerint rendezték el. A szultánok fejdíszei is látványosak voltak. A fejet Allah iránti tiszteletből kellett eltakarni, mégpedig olyan fejfedővel, amely nem nehezítette karimával az imádkozást. A szultánok a leggyakrabban turbánt viseltek, mely szelvényekre osztott, színes, bársony fejfedők köré csavart muszlinból készült. Az összeállított turbánt sohasem bontották szét, éjszakára falmélyedésbe vagy speciális állványra helyezték. A török temetőkben a férfiak sírkövére is turbánt faragtak. II. Mehmed és II. Bajezid (1481–1512) a mücevveze ne-
74∞&£∞§™
II. Bajezid (1481–1512) brokátkaftánja. Mintázata virágdíszítés karmazsinvörös háttérben. A vertikális, csavart vonalak láncként keresztezik egymást, a vonalak találkozását vastag levél takarja. A levelek mintázatát fehér, kék, sárga és piros virágok gazdagítják. A kaftán belsejét fehér szŒrmével bélelték
74∞&£∞§™
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
41
bánok jelezték viselőjük rangját, társadalmi státuszát, kegyvesztés esetén a tisztviselőtől el is kobozták turbánját. Azok, akik már elvégezték a zarándoklatot Mekkába, ezt zöld színű turbánnal jelezték. A turbánokat I. Szulejmán korától a viselőjük társadalmi helyzetét jelző tollas ékszerekkel díszítették. A tollak páváktól, gémektől és paradicsommadaraktól származtak. Ékkövekkel rakták ki a szultánok csatában viselt fejdíszeit és pán-
74∞&£∞§™ 4∞ 74∞&£∞§™
Szulejmán szultán ünnepi kaftánja. Karmazsinvörös tulipánok és levelek díszítik (fent) Naszreddin hodzsa turbános ábrázolása (jobbra)
vű, 32 cm hosszú, hengeres, fehér turbánt viselte, mely kartonpapír köré csavart muszlinszövetből készült. I. Szelim szultánról (uralk. 1512—1520) nevezték el a szelimi turbánt, amely a tetején szélesebb volt, mint az alsó részén. Egy angol utazó szerint I. Szulejmán turbánja 15 yard (13,7 méter) hosszúságú, összevarrt selyemből és lenvászonból készült, közepén pedig egy fehér strucctollas kalap volt. A 18. század elején a szelimi és a tetején lapos katibi turbánokat viselték. A tur-
42
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
célingeit is. Szulejmán a mohácsi csatában állítólag tolldíszes sisakot és szőrmével borított páncélinget viselt. A halott szultánok tollas fejdíszeit a koporsójuk fölé akasztották a mauzóleumukban. 1926 óta a Topkapi palotában láthatók. Miután 1827-ben II. Mahmud szultán feloszlatta a janicsársereget, a katonák nadrágot, zubbonyt és fezt viseltek. Hamarosan minden állami tisztviselő átvette ezt az öltözéket, és maguk a szultánok is követték példájukat. Még a temetők sírkövein is a fez vette át a turbán helyét.
TULIPÁNMÁNIA
A törökök szerették a szép kerteket, leginkább a fákkal és forrásokkal tarkított, vadregényesen kanyargó ligeteket. Legkedvesebb viráguk a tulipán volt.
GRÁNÁTALMA A gránátalmát megtaláljuk a legrégebbi díszítmények között is, mivel a termékenységet szimbolizálta. Az Œsi díszítmény az Oszmán Birodalomból terjedt el Itáliába és Spanyolországba. Állítólag az ókori keleti nŒi istenségekkel állott valaha kapcsolatban: az alma a világot, szétszóródó magvai pedig az emberiséget jelképezik. Olyannyira tiszteletben tartották, hogy nadrágon vagy papucson sohasem ábrázolták.
Néha úgy viselték a turbánjukon, mint egy ékszert. A virág török nevét (lale) Allah nevéhez hasonlóan írták le, s ezért vallási szimbólummá vált. Még a virág formájának módosításával is kísérleteztek: kedvencük a hosszú, tőr formájú szirmokkal rendelkező típus volt. Ha valakinek vörös tulipánt ajándékoztak, az annyit jelentett, hogy „lángra lobbantott a szépséged”, a fekete pedig azt, hogy „a szívem szénné égett”. A tulipán formáját kerámiákon, szöveteken, fémből, kőből és fából készült díszítéseken is megtalálhatjuk. I. Szulejmán egy alkalommal úgy vonult hadba, hogy páncélját egy 22 centiméteres tulipán, sisakját pedig aranytulipán díszítette. III. Ahmed (uralk. 1703–1730) olyannyira kedvelte ezt a virágot, hogy felszínes reformsorozatát „tulipánkor” néven emlegetik. Évente ünnepségeket szervezett kedvenc virágja kinyílásának tiszteletére: április első teliholdja idején három napon át rendezvények követték egymást. A „tulipánmánia” az Oszmán Birodalomból terjedt át Hollandiára. A szépirodalomban Alexandre Dumas A fekete tulipán című kisregénye idézi fel ezt a kort (melynek semmi köze sincs a hasonló című francia film cselekményéhez).
TRÓNÖRÖKÖSÖK ÉS SZULTÁNÁK A szultán fiait a 15. század elejéig cselebi, majd ezután sehzáde néven emlegették, ami a sah vagy szultán fiát jelentette. A szultánnak a hárem magasabb rangú hölgyeitől született fiait koronahercegeknek nevezték. Születésükről az udvari kalligráfus értesítette a nagyvezírt, majd a palota főméltóságait, akik gratulációra gyűltek össze. Ezután feleségeik is ellátogattak a hárembe, ahol az újszülött a nagyvezír által a kincstárból elhozatott aranybölcsőben feküdt. A népet ágyúlövésekkel értesítették az örvendetes eseményről. A csecsemő ről húsz szol gálólány gondoskodott. Egyéves korában befejezték a szoptatást, s ekkor három, lala nevű férfiszolga vette át a gondozást. Öt-hat éves korában kijelöltek egy
74∞&£∞§™
Rövid ujjú, gallér nélküli, elöl nyitott, zsebekkel ellátott kaftán. Valószínıleg I. Ahmed szultán viselte a 16. század végén. Csavart és egymást fedŒ ágak díszítik, ezekrŒl nárciszok, rózsák és tulipánok ágaznak el, valamint óriási levelek, amelyek metszik az ágakat. A függŒleges ágakkal díszített textíliák a 16. század végén, a 17. század elején igen népszerıek voltak
74∞&£∞§™
tanítót a számára, s a hárem főeunuchjának kamarájában megkezdődött a tanítása. A szultánfiak körülmetélése oly nagy ünnepségnek számított, hogy hónapokkal korábban értesítették róla a tartományokat. Katonatisztek, főbírák, nagykereskedők s a szomszédos államok uralkodói is részt vettek a fogadásokon, amelyek heteken át tartottak. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
43
Akrobaták, bohó cok, árnyjátékosok szórakoztatták az összegyűlteket, lóversenyeket és tűzijátékokat rendeztek. Ezután saját lakosztály és saját szolgák álltak a fiúgyermekek rendelkezésére. A tanulás mellett lovaglással, nyilazással, zenéléssel és olvasással foglalkoztak, meglátogathatták anyjukat és rokonaikat, és szolgáik kíséretében a háremet is elhagyhatták. A szultán lányait szultánának vagy hanim szultánnak nevezték. Kezdetben ezeket a lányokat és a szultán lánytestvéreit általában arra érdemes pasákhoz vagy kisebb fejedel mekhez adták feleségül, amikor elérték a megfelelő életkort. A 16. század elejétől már csak főtisztviselőkhöz vagy főtisztekhez adták őket. Ha a kijelölt vőlegény már házasember volt, elválasztották a feleségétől. A menyasszonyt az esküvő napján a főeunuch, a vő legényt a nagyvezír vezette elő, a szertartást pedig a sejk-ül-iszlám, a vallás fő szakértője irányí-
44
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
totta. A szultán néhány százezer aranylírával jutalmazta meg a vőlegényt. Az esküvői ünnepségek 10-15 napig is tarthattak. A szultán lányai általában gyorsan megözvegyültek, mert többnyire jóval idősebb férfiakat választottak ki számukra.
SÁTOR Az oszmánok őseinek a könnyen elszállítható nemezsátor, a jurta volt az otthonuk, ezért a sátornak még sokáig megkülönböztetett helye volt az oszmán kultúrában. Valamennyi szultán díszsátort készíttetett trónra lépése alkalmából, isztambuli palotájuk, a Topkapi pedig egy hatalmas, kőből épített sátortáborra hasonlít. Az oszmán hadseregek hónapokat töltöttek el sátorokban lakva, ezért a tábori életet aprólékosan
szabályozták. A táborépítők megelőzték a hadsereget és a szultánt, s a táborokat olyan logikus, rendezett módon készítették el, hogy egyesek szerint „az oszmánok kényelmesebben éltek táboraikban, mint otthonaikban”. Bécs 1683-as ostroma idején olyan sátorvárost építettek, amely a kor társak szerint na gyobb és rendezettebb volt az osztrák fővárosnál. A sátorok köré kerteket telepítettek. III. (Sobieski) János lengyel király az 1683. szeptember 12-i kahlenbergi csata után egyenest a nagyvezír sátráig kergette a törököket, és az éjjel így írt e sátorból feleségének: „Alig lehet leírni, milyen gyönyörűségek voltak a nagyvezír sátrában. Volt fürdője, kertje, forrásai, nyulai, macskái, még egy papagája is, de mivel ez repülni tudott, nem sikerült megfognunk.” Az ostrom után elosztogatták a díszes sátrakat. Az oszmán sátrak divatba jöttek: Európaszerte ilyeneket építettek a kastélyok és udvarházak kertjeiben. 1744-ben „török sátort” emeltek a Londonhoz közeli Vauxhall-kertekben, s I. Napóleon felesége, Jozefin császárné is sátorként rendezte be malmaisoni udvarháza egyik szobáját. Még a New York-i Central Parkban is feltűntek a „török sátornak” nevezett építmények.
KÁVÉ ÉS DOHÁNY Az Etiópiából származó kávét először Jemenben fo gyasztották na gyobb mennyiségben a szúfizmus szertartásai során. A kaveh szó eredetileg költői utalás volt a bor nevére. Jemen 1517-től az Oszmán Birodalom részévé vált, és Isztambulban 1554-ben nyitotta meg két szíriai az első nyilvános kávéházat, amelyből három év alatt meggazdagodtak. Az Amerikából származó dohányt, amelyet angol kereskedők terjesztettek el Isztambulban, a kávézás termé-
szetes kiegészítésének tekintették. Először elítélték a mecsetekben a dohányzást, 1633-ban IV. Murád szultán – halálbüntetés terhe mellett – még be is tiltotta, s az isztambuli mufti csak 1647-ben engedélyezte. A 18. század végére a dohány az Oszmán Birodalom egyik legfontosabb kiviteli terméke volt, a hosszú pipa pedig tulajdonosa méltósá gának jelképévé vált. Szárát cseresznyefából vagy jázmin ágából, szopókáját elefántcsontból, borostyánból vagy víziló fogából készítették. A nargilét, vagyis vízipipát kávéházakban is használhatták, s a vendégek magukkal vitték saját szopókájukat. 1700-ra a kávé és a dohány egész Európában elterjedt. Londonban 1652ben plakátok hirdették, hogy a kávé veszedelmes, mert az iszlám vallásra va-
ló áttérésre csábítja az angolokat. 1674-ben a londoni asszonyok petícióban tiltakoztak a kávézás ellen, azt állítva, hogy férjeik az idő nagy részét a kávéházakban töltik, majd hazatérve képtelenek házastársi kötelességeik teljesítésére. Franciaországban a borkereskedők próbálták rossz hírét kelteni a kávénak. Azt állították, hogy melankóliát, hisztériát, lesoványodást és impotenciát okoz. A kávézás hívei viszont azt állították, hogy a kávé számtalan betegséget meggyógyít – köztük a leprát és az impotenciát… Szulejmán aga 1669-ben érkezett Franciaországba IV. Mehmed szultán követeként. Kíváncsi látogatóit török módon, édesítés nélkül készített kávéval kínálta (a törökök ekkoriban ámbrával fogyasztották). A francia hölgyek
ezért cukrot vittek magukkal, amelyet állítólag a nagykövet madarainak szántak, de valójában a kávéba szórták. Édességeket is felszolgáltak, a látogatók kezét rózsavízzel öntözték meg, s a szobákban keleti parfümök illata terjengett. A török szokások olyannyira divatba jöttek, hogy XIV. Lajos kérésére Molière egy új jelenetet, egy játékos török szertartást illesztett Úrhatnám polgár című vígjátékának negyedik felvonása végére. Bécsben az 1683-as ostrom után terjedt el a kávézás szokása, mivel a menekülő törökök több zsák kávébabot hagytak hátra. Egy bizonyos Franz George Kischitsky török módon kávét főzött belőlük, és házról házra járva árulta. Állítólag a török félholdra utaló kifli fogyasztása is ekkor jött divatba.
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
45
Tugra
A SZULTÁN MONOGRAMJA
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
III. Ahmed (1703–30) szultán monogramja (tugrája)
A tugra, az oszmán szultánok kalligrafikus pecsétje vagy névjegye a mai hivatalos dokumentumokon található aláírásnak felelt meg. A szerájbeli Nakkashane kalligráfusai rajzolták a szultáni tanácsban, a divánban megtárgyalt ügyekrŒl a szultán nevében kiküldött fermánok (parancsok) és berátok (kinevezési, birtokkiutalási okmányok) tetejére. A szultán fŒtisztviselŒi ilyen monogramokat helyeztek a törvényekre, kinevezésekre, kiváltságlevelekre, egyezményekre, tulajdonlapokra és jegyzékekre. KésŒbb bankjegyeken, címereken, bélyegeken, pecséteken, majd források, mecsetek és ingyenkonyhák feliratain is megjelentek. ElŒbb az anatóliai Szeldzsukok használtak ilyen jeleket, majd tŒlük vették át az Oszmánok. A szultánok közül Orhán használta elsŒként 1324-tŒl még egyszerıbb formában: az Œ tugrája csak a nevét és apja nevét közölte. A han (kán) címet I. Bajazid (uralk. 1389–1402) használta elsŒként, II. Mehmed (uralk. 1444–1446, 1451–1481) teljes címe pedig így hangzott: „A mindig gy zedelmes Mehmed kán, Murad fia.” A szultánok olykor a sah, olykor a kán címet használták, egyesek pedig mind a kettŒt. A szultáni rendeletek hitelesítésére használt színes emblémák az évszázadok
során egyre díszesebbé váltak. A leglátványosabbak a 18. század elején készültek. Az utolsó hivatásos monogramkészítŒ Iszmail Hakki Altinbezer (1869–1946) volt. Iratokon a lap felsŒ széle és a Koránból származó kezdŒmondat („Allahnak, a kegyelmesnek és a könyörületesnek a nevében…”) között volt a monogram helye, melyet engedély nélkül egyetlen rajzoló sem másolhatott le. Amikor egy szultán trónra lépett, több monogramot is felkínáltak neki, melyek közül választhatott, s ettŒl kezdve élete végéig ugyanazt a tugrát használta. A kalligrafikus alkotásnak több része van. Rajta van a szultán neve, atyja neve, a szultán címe és egy imádság mondata. A bal oldalán látható, két, egymásba helyezett, ovális forma a bejzi, amely a birodalom két kontinensen (Európa, Ázsia) való elhelyezkedésére utal. A három oszlopszerı betı neve tug – ezek a Fekete-tengert, a Márvány-tengert és a Földközi-tengert jelképezik. A szélsŒ görbületek neve zülfe, a balra hajló ágaké hencsere. A szélén dekorációs elemek láthatóak, virágok vagy zászlócskák.
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
I. Törvényhozó Szulejmán monogramja
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
I. Abdul-Hamid szultán (1774–1789) aranylevél formájú monogramja egy kinevezésen
74∞&£∞§™ 74∞&£∞§™
I. Abdul-Hamid szultán (1774–1789) monogramja. Kilenc vonallal írták, egy aranylevél formájában. A szultán jelmondata is olvasható rajta: „Tedd, ami szükséges!”
