40-ES DEBRECENI PESTIS TÖRTÉNETÉHEZ

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XXIX

69

„MUTOGATTYA ISTEN HARAGJÁT”- ADALÉKOK AZ 1739/40-ES DEBRECENI PESTIS TÖRTÉNETÉHEZ KUN ENIKŐ

1. A “Fekete Halál” Európában

A

pestist a legpusztítóbb járványok között tartjuk számon.1 Hiába pusztított már az ókorban is, a köztudat a pestis fogalmát mégis a középkorral kötötte össze, mivel a XIV. században robbant ki a történelem legszörnyűbb és emiatt talán a legtöbbet emlegetett pestisjárványa. Egy Piacenzaból származó jogtudós és egyben krónikás, Gabriel de Mussis beszámolójából részletesen ismerjük az 1348-52 közötti pestis előtörténetét. Tudjuk, hogy a Fekete-tengernél lévő Caffa városát, amelyet a genovaiak részben kereskedői lerakatként alapítottak, a tatár csapatok 1346-ban megostromolták. A tatárok soraiban azonban kitört a pestis és ezrek életét követelte. A tatárok kétségbeesésükben katapultra tették halottaikat, és az ostromlott városba behajították őket. A fertőzéstől félve a caffa-i keresztények, akik egyébként már maguk is inficiálódtak (megfertőződtek), hajóra szálltak, és nyugat felé vették útjukat. Voltak hajók, melyek Genovában, míg mások Velencében, illetve Itália más részeiben horgonyzottak le. Így 1347-től kezdve a járvány rövid időn belül egész Európában elterjedt. Itáliában pedig egészen óriási méreteket öltött a pusztítás.2 Felütötte fejét az pestisjárvány Genovában, Pisában, Velencében, Luccában, Bolognában és más további városokban. Az emberek egyik nap még egészségesek voltak, a következő napokban pedig már meg is haltak-írja Orvieto város krónikája. A mortalitás aránya a városokban volt a legnagyobb. Sok itáliai város a lakosságának legalább a felét elveszítette: Firenze vesztesége 60 ezerre, Velencében 100 ezerre, Sienában pedig 1

A pestis egy gyors lefolyású és legtöbbször halálos kimenetelű fertőző betegség. A betegségnek 2 formája volt ismeretes: a bubó- és a tüdőpestis. A bubópestis elterjedésében a patkányok, ürgék, pockok, mókusok, és más rágcsálók is szerepet játszottak. Ezeken az állatokon bolhák élősködtek, melyek vérszíváskor inficiálódtak, így közvetlenül a bolhák fertőzték meg az embert. A bolhacsípéskor a baktériumok a nyirokcsomóba jutottak, és ott szaporodni kezdtek. Ennek következtében megduzzadtak és kifekélyesedtek a hónalji és lágyéki mirigyek, amiket bubónak nevezzünk. A bubópestis enyhébb fertőzés volt, mint a tüdőpestis. Cseppfertőzéssel terjedt és egy hét alatt megölte áldozatát./ Der tanzende Tod, hg. u. übersetzt von Gert Kaiser, Frankfurt am Main, 1982. S. 28-29.; Orvosi Lexikon (szerkesztette: Dr. Hollán Zsuzsa) III. kötet (K- P ) 1972. 1009-1010. / 2 Die Pest 1348 in Italien.Fünfzig zeitgenössischen Quellen, hg. u. übersetzt v, Klaus Bergdolt, mit einem Nachwort von Gundolf Keil, Heidelberg 1989. S.19.- 32.

70

Kun Enikő: „Mutogattya Isten haragját”… 3

70 ezerre volt tehető. Guy de Chauliac, aki az Avignonban székelő pápa orvosa volt, arról számolt be, hogy az embereken a rettegés lett úrrá a “fekete halál”-tól, vagy ahogyan ő nevezte, a “nagy halál”-tól, olyannyira, hogy rokoni kapcsolatok szűntek meg: “A keresztényi felebaráti szeretet nem létezett többé.”4 Gabriel de Mussis is hasonlóan szólt a járvány következtében kialakult helyzetről: “Egyedül fekszik a beteg nyomorúságában, nincs rokon, aki közelébe merészkedne, nincs orvos, aki lakásába belépne. Szívszaggató sikoltozással hívják a gyerekek szüleiket, az apák és az anyák fiaikat és lányaikat segítségül, de hiába.”5 Az európai történetírás az 1347 és 1352 között pusztító epidémiát tartja a legszörnyűbbnek. Hecker német orvosi történetíró becslése szerint 1347-1348-ban -egész Európát figyelembe véve- mintegy 25 millió ember halt meg a fertőzés következtében, tehát óriási emberveszteségeket okozott, hiszen ez Európa lakosságának az egyharmadát jelentette.6 Georg Sticker az ókortól kezdve vizsgálta a pestist orvostudományi, földrajzi és történelmi szempontból. A német történész “Abhandlungen aus der Seuchengeschichte” művében területenként és fél évszázadonkénti megoszlásban boncolgatja a járványt. Sticker műve alapján elmondhatjuk, hogy a mirigyhalál az 1500-as évek végéig német, itáliai, francia és angol területeken volt a legpusztítóbb. Az 1600-as évek elejétől viszont ezeken a területeken csökkenő tendenciát mutatott a fertőzöttség, és a centrum áttevődött Közép-Kelet-Európába.7 Míg az 1700-as évektől Nyugat -és Dél- Európában már csak szórványosan van jelen a pestis (lásd: 1720-Marseille,8 1743-Messina), addigra Európa másik felében éppen ekkor teljesedik ki. Sticker szerint ennek a tendenciának egyetlen egy oka van: a civilizáció. Minél fejlettebb egy állam, minél gyorsabban és hatékonyabban tesz a “rossz közállapotok” ellen, annál könnyebben gyűri le az epidémiákat. Angliában pl. már a XVII. század közepén megszűnt a pestis. Az utolsó nagy járvány 1664-1666-ban volt, Londonban, ahol kb. 70000 ember halálát követelte. Hasonló volt a helyzet Franciaországban, Németalföldön, Svájcban. A XVII. században a nyugati világot tekintve már csak a német területeken és Ausztriában volt számottevő a pestis. A legsúlyosabban fertőzött vidékek közé tartozott Lengyelország, Magyarország, a Balkán, Oroszország és a Baltikum. A XVIII. század végén, illetve a XIX. század elején Európában megszűnt a “fekete halál”, ezután már csak a Török Birodalomban, Egyiptomban, Dél-Afrikában, Közép-Ázsiában szedte áldozatait.9 E nyavalya miatt rövid idő leforgása alatt igen kritikussá vált mindenhol a 3

Vasold, Manfred: Pest, Not und schwere Plagen, München, 1997. S. 42-55. Schipperges, Heinrich: Die Kranken im Mittelalter, München, 1987. S. 105. 5 Schipperges, Heinrich: Der Garten der Gesundheit Medizin im Mittelalter, München, 1987. S. 83 6 Kiss Ernő: A pestis járványok pusztításai Debreczenben (1585-1754) = Népegészségügy, 1931. január 27. 7 Sticker, Georg: Abhandlungen aus der Seuchengeschichte, Bd 1.: Die Pest, Teil 1: Die Geschichte der Pest, Giessen, 1908/1910. 8 Az 1720-as Marseille-i járvány idején sikerült először Európában a fertőzést sikeresen lokalizálni. A határokra katonákat állítottak és a fegyveresek ott őrködtek. Közben a két védelmi vonal között klórmésszel fertőtlenítettek. 9 Vekerdi László: Kalandozások a tudományok történetében. In: Egy nagy járványról. Budapest, 1969. 470-472. 4


71

helyzete, így ebből kifolyólag az orvostudományra és a hatóságokra óriási nyomás nehezedett. A pestissel szemben többféle védekezési módszerrel kísérleteztek. A városok vezetői rendeletekkel, vesztegzárral, az gyógyászattal foglalkozók pedig a betegek elkülönítésével, felvilágosításával, illetve különböző gyógykészítmények beadásával próbálkoztak. A preventív jellegű intézkedések sorába tartozik a kontumácia elrendelése: Itáliában az 1300-as évek utolsó harmadában az volt a bevett szokás, hogy a pestisgyanúsakat 30 napra vesztegzár alá vették, később az elzárást 40 napra meghosszabbították, és ha időközben nem jelentkeztek a betegség jelei, akkor az illetőt beengedhették a városba. Ezt a védekezési rendszert Európa-szerte alkalmazták. Az első igazi karantén állomás 1384-ben Marseille-ben lett felállítva. A XIII-XIV. században könyvecskék jelentek meg a pestisről és összefoglalták benne az eredményes védekezéshez szükséges tudnivalókat, az ismeretterjesztés mellett a gyakorlati teendőkre is gondot fordítottak: pl. a betegek számára pestiskórházakat hoztak létre. Ezeknek a preventív jellegű intézkedéseknek a meghozatalában és végrehajtásában az itáliai városállamok álltak az élen. A városok elrendelték a lazarétumok felállítását a pestissel fertőzött betegek számára. Velence volt az első itáliai város, mely 1423-ban az inficiáltak számára egy saját kórház felállítását irányozta elő. Ferrara és Firenze is követte Velence példáját rövid időn belül.10 Az államok felismerték azt, hogy szükség van az egészségügyi szabályozásokra ahhoz, hogy a közegészségügyi állapotokon javítani tudjanak. Azokon a helyeken, ahol a nyomort, piszkot stb. sikerült megszüntetni, ott a bubópestis elleni küzdelem sokkal sikeresebb volt. A hatékonyság mértékét igazolja, hogy a kór már csak elszórtan jelentkezett és rövid ideig dühöngött.11 A tüdőpestissel szemben az egészségügyi rendelkezések hatástalanok voltak, mert ennek a pestisfajtának más volt a fertőzési módja, lefolyása, és kimenetele. A világon a legelterjedtebb a tüdőpestis volt és ez a betegség nagyon hamar óriási pusztítást tudott véghezvinni.

2. “ Hamar, messze, késő, pestis ellen orvosságod lészön” A középkori nagy pestisjárványok azonban nemcsak Nyugat-Európát érintették, hanem Közép-Kelet Európában is mérhetetlenül nagy pusztítást tudtak véghezvinni, s ennek megfelelően Magyarországon is komoly gondokat okoztak. Szent István korából vannak az első híradások a pestisről. 1007 és 1015 között Magyarországon éhínség volt és ezt a helyzetet az 1015-ben kirobbanó pestisjárvány súlyosbította.12 Az 1340-es évek végén Magyarországon újból felütötte fejét a betegség és

10

Vasold, Manfred: Pest, Not und schwere Plagen, München, 1997. S. 98-99. Vekerdi László: Kalandozások a tudományok történetében. Budapest, 1969. 472. 12 Lauschmann Gyula: Adatok a magyarországi járványok történetéhez, tekintettel Székesfehérvár városára. Székesfehérvár, 1898. 11

72

Kun Enikő: „Mutogattya Isten haragját”…

jelentős mértékben megtizedelte a lakosságot.13 Erről a pestisjárványról igen kevés hiteles feljegyzés maradt fenn. Amit biztosan tudunk, hogy 1348-ban már súlyos veszteségeket okozott a fertőzés és 1349 nyarán még mindig ugyanolyan erővel pusztított, mint egy évvel korábban. Ekkor Európában a járvány egyik okát a mérgezett kutakban látták, amelyért a zsidókat tették felelőssé, ezért 1348-ban VI. Kelemen pápának a zsidók védelmében két bullát is ki kellett adnia. Magyarországon is hasonló volt a helyzet a zsidók felelősségének megállapításában, illetve Sticker művében olvasható, hogy a párizsi orvosi kar 1348. októberében a magyarországi mirigyhalált a rothadó halak bűzétől megfertőzött levegőnek tulajdonítja.14 1349ben, a királyi család több tagja, így I. (Nagy) Lajos király felesége, Luxemburgi Margit királyné, Margit testvére, a császár leánya, aki János francia király hitvese, és Burgundiai Johanna egyaránt a mirigyhalál áldozatává váltak.15 „A velencei doge 1349. október 7-én értesíti Perugia városát, hogy Magyarországon sokan halnak s nemrégiben a magyar királyné is belepusztult a járványba.”16 Ezután az epidémia visszahúzódott, de nem szűnt meg létezni, hiszen erősen pusztított még több évszázadon keresztül, szinte minden évtizedben visszatért.17. Ezt a rettegett betegséget a ciklikusság jellemezte: hol nagy erővel kitört, hol pedig szinte teljesen visszavonult. Ez függött az időjárástól, a közegészségügyi viszonyoktól, a népsűrűségtől, az emberek fegyelmezettségétől, jóltápláltságától stb.. Sokszor pedig csak helyi jellegűek voltak a járványkitörések.18 Az epidémiák idején a betegek vagy gyanúsak teljes elszigetelése lett volna a legcélravezetőbb, ezt viszont nem tudták hathatósan betartani az emberi fegyelmezetlenség miatt. A vagyonosok, akik tisztában voltak a fertőzés veszélyességével, elmenekültek, erre több példa is van: “Heltai krónikája szerint így tett Mátyás király is az 1479. évi pestis idején, ’erdőkben és kies vizek mellett bujdosódik vala’, Beatrix Királyné Asszony pedig Kassa felé botsátá vala”. 1480. december 14-én Mátyás király (1458-1490) IV. Sixtus pápához intézett levelében azt írta, hogy a pestis miatti félelemtől, ami az egész királyságban dühöng, hazulról elment.19 Szintúgy cselekedett az utódja, II. Ulászló .(1490-1516) is, aki az 1508. évi budai pestis elől egész családjával Pozsonyba menekült, az 1510-iki mirigyhalál alkalmával pedig Heltai 13

“ Nach Rothes Thüringer Chronik waren im Jahre 1348 von der Pest heimgesucht Griechenland, Ungarn, Spanien, Portugal .Deutschland” B. M Lersch: Geschichte der Volksseuchen című munkájából (Berlin, 1896) vette az idézetet Magyary-Kossa Gyula. 14 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek III. kötet Bp, 1931. 56. 177. pont 15 „Von der Pest dieses Jahres sagt Cluver, dass sie mehrere Fürsten mitgenommen habe, auch des Kaisers Tochter, die Königen von Ungarn und ihre Schwester , die Gemahlin des Königs Johann von Frankreich, Johanna von Burgund” Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek III. kötet Bp., 1931. 58. 181. pont, melyet B. M Lersch: Geschichte der Volksseuchen című műve alapján közöl. 16 Uo. II. kötet Bp., 1931. 182. 17 1360, 1371, 1380-1382, 1409-1410, 1435, 1444, 1455-1456, 1474-1479-1480, 1495, 1508-1509, 1529, 1541-1542, 1552 –1554, 1562-1563, 1585,1602-1603, 1621, 1624, 1633, 1644, 1654, 1678, 1680, 1690, 1708-1711, 1719, 1737-1744, 1756, 1770, 1795 és 1811/ Kiss Ernő Népegészségügyben megjelent tanulmánya és Magyarry- Kossa Gyula Magyar orvosi emlékek című 5 kötetes munkája alapján/ 18 A legösszefogottabb, a legnagyobb forrással rendelkező gyűjtemény Magyary-Kossa Gyula 5 kötetes munkája. Ebben röviden, de alaposan összeszedte a magyarországi pestisre vonatkozó adatokat, külföldi és belföldi latin és német nyelvű művek felhasználásával. 19 “ nam ob metum pestis, que usque modo in toto regno meo grassatur, domo aberam”(Monumenta Hungariae Historica Okmánytár 40. kötet 53)


73

följegyzése szerint “kiméne az erdőkbe és mind oda vadásza, onnét méne Szegeddé, Szegedről Csanáddá, és a Dráván által menvén Babocsára méne, mindig tovább menekülve a fenyegető veszély elől.”20 A lakosság többségének azonban nem állt módjában elköltözni vagy elmenekülni, és tudatlanságukból fakadóan a szükséges védelmi előírásokat sem tartották be.“ Szamosközi abban a megdöbbentő leírásában, melyet az 1586-os magyarországi pestisről ad, többek közt megemlíti, hogy az akkori nép nevetséggel és gúnnyal fogadta a legokosabb intőszót is, és minden figyelmeztetés ellenére össze-vissza fogdosta, tapogatta a betegek rendkívül fertőző természetű tályogjait, kelevényeit.”21 Az orvostudomány tehetetlensége, illetve a hatósági intézkedések semmibevétele következtében kialakult helyzetben, nem lehetett a pestist megfékezni, vagy jelentős mértékben visszaszorítani. Bizonyos időközönként mindig kitört, és legfeljebb csak a károkozás mértéke változott. Az utolsó súlyos pestisjárványra, ami az egész országra kiterjedt, 1739-ben került sor. A legnagyobb mértékben keleten pusztított, és a mortalitás nagyságát figyelembe véve, elmondhatjuk, hogy Debrecen volt a legválságosabb helyzetben. .Az 1739/42-ben debreceni pestisjárvány alatt kialakult helyzetről a levéltári anyagokból igen sok mindent megtudhatunk. Az iratok a városi tanács által kiadott instrukciókat, számadásokat, perceptiokat (összegyűjtés), erogatiokat (kiadás, kifizetés) és az orvosi utasításokat tartalmazzák. 22 Annak ellenére, hogy Debrecent csak 1739. tavaszán nyilvánították pestisgyanússá, a városban már 1738-ban nyugtalan helyzet alakult ki a mirigyhalál miatt; az év elején már hírét vették az erdélyi pestisnek, és ennek megfelelően óvintézkedéseket is hozatott. 1738. júliusában a debreceni városi tanács további óvintézkedéseket tett a pestisjárvány megelőzésére. Nyugat-európai mintákhoz hasonlóan orvosilag és hatóságilag egyaránt megkezdték a munkát, azzal a céllal, hogy a későbbiekben hatékonyan tudjanak védekezni a járvánnyal szemben Ez idő tájt a városnak három orvosa volt: Buzinkay György, Faber Fülöp és Bentzig Mátyás. Ez a három orvos felosztotta egymás között a város területét és ott végezték el az orvosi teendőiket. Buzinkay doktor már 1738. július 24-én kelt írásában összegyűjtötte tudását a pestisről, és összefoglalta a járvány elleni prevenciós javaslatát 23 A doktori tanácsok összegyűjtése mellett, a városi tanács rendelkezéseinek érvénybe léptetése is a város védelmét szolgálta. 1738-ban a városi tanács határozatot hozott, hogy Debrecen kapuit be kell zárni és csak két, előre kijelölt kaput lehet felügyelet mellett nyitva tartani. A városból való ki- és bejutást kapuk és kis ajtók biztosították. A kapuk a Miklós, Hatvan, Mester, Péterfia, Csapó, Anna (ma: Szent Anna) és Várad (ma a Piac utca Petőfi tér része) utcák végén voltak, míg a kis ajtók a Német, a Mester és a Péterfia közötti utcát, a Czeglédit (ma: Kossuth), a Varga utcait, illetve Várad és Miklós utcák közötti szakaszon lévő utcát zárták le. Az 20 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek I. kötet Bp., 1931. 158. Heltai Gáspár krónikája alapján. 21 Uo: I. kötet Bp., 1931. 158. 22 Hajdú-Bihar Megyei Levéltár IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831, HBML. IV. A. 1011/n. 1. doboz pátensek, instrukciók, statutumok 1731-1780 23 HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712-1831 Buzinkai doktornak a járvány kitörésekor, illetve annak korai szakaszában készült rövid összefoglalója. Ezt adta ki később kibővítve “Rövid oktatás” címen.

74


ezeken kívüli terület volt a hóstat. A Miklós utcai kivételével, minden más kapu körül egy nagyobb tér alakult ki, ahol őrbódékat állítottak fel. 1738. október 9-én Debrecen város kapuit lezárták, csak a Várad és a Péterfia utca kapuját hagyták nyitva. Ezen 1739. március 13-án változtattak, és ezután a Csapó és Miklós utca kapuin keresztül lehetett közlekedni.24 A kapuk őrzésére Commissariusokat rendeltek. Ahhoz, hogy a fertőzés ne érje el a várost, teljes vesztegzárat kellett volna elrendelni, de ez nem valósulhatott meg az iparűzés, a földműves munkák elvégzése és a kereskedelem lebonyolítása miatt. Késő tavasszal ütötte fel fejét a kór, és 1739. május 16-án Debrecent már pestisgyanússá is nyilvánították. A mirigyhalál gyors terjedésében szerepet játszott a párás és csapadékos időjárás, az emberek többségének alultápláltsága, a vesztegzár semmibevétele, a preventív jellegű rendelkezések elutasítása, és a leglényegesebb elem, hogy nem volt rá gyógymód, gyógyszer. Hiába voltak gyógyítással foglalkozók, hatásos módszert egy sem tudott a pestis kezelésére. Ebben az időben három orvoson kívül kilenc sebgyógyítója25, kb. ugyanennyi sebészinasa, és bábája volt Debrecennek.26 Az 1739-es járvány alatt nagy szükség volt mindannyijuk munkájára. 1739. április 7-én a városi tanács elrendelte: Bentzig Mátyás pestisorvos számoljon be arról, hogy a betegeken milyen kúrát alkalmaz, milyen instrukciókat ad a borbélyoknak. Ezen kívül még a következőket olvashatjuk: “.... az utczán jártában is Medicus ur, és minden subrodinátusi megesmertessenek, pantallér formán fejér vagy fekete fátyolt vagy kendőt, a kitül, mint lehet, visellyenek, jobb vállakon bal felé bocsátván az alsó végén... Mihelyt valahol valami gyanuság a pestis iránt ki kaphat, mindgyárt a patiens házához mennyen, ha nem hivatnék is a patienstől, és a patienst jól megvizsgállya, vizsgáltassa, tapogassa és tapogattassa, és ha tapasztalatik, hogy a patiens valóságosan inficiálva vagyon mindgyárt a patienst szükséges orvosságokkal éltesse, legalább napjában kétszer meglátogassa, vagy látogattassa borbélyok által és magának referáltassa.....”27 A pestisesbábák is nagyon fontos szerepet töltöttek be a városban. A bábák ugyanúgy, mint a sebgyógyítók céhes keretek között működtek. 1738-ban a magistratus utasításokat adott az öregasszonyoknak, melyben rögzítették a velük szemben felállított követelményeket: aki bába akart lenni, annak mindenekelőtt a városi tanács előtt kellett erkölcsösségéről és józan gondolkodásáról tanúbizonyságot tennie. Ha a követelményeknek megfelelt, akkor 12 forint megfizetése után az “Öreg Asszonyok Társaságának” lett a tagja. Kötelessége volt éjjel-nappal a lakos24

HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712-1831 1583. május 28-án Szabó Miklós főbíró adta ki a sebgyógyító céh első szabályzatát, melynek céhlevelét Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem 1598-ban megerősített. Ennek a céhnek a tagjai, a chirurgusok végezték a véresebb beavatkozásokat. 1708. január 6-án készült el a sebgyógyító céh első beállási könyve, mely a tagok nevét tartalmazta. Ekkor hat tagja volt a céhnek. III. Károly király (1711-1740) által. 1736-ban kiadott 32 pontos új céhszabályzat már kilencben határozta meg a sebgyógyítók számát. Az 1736-os szabályozás a sebgyógyítók által betartandó előírásokat és megszorításokat is tartalmazta. A 26. articulus alapján a borbélyok a Decoctumon, Purgation vagy izzasztószeren kívül a doktor beleegyezése nélkül nem adhattak gyógyszert, tehát a chirurgusok a városi orvosok felügyelete alá tartoztak 26 Takács Béla: A debreceni sebgyógyító céh története. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1981. (szerkeszti: Gazda László) Debrecen, 1981. 462. 27 HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 25


75

ság szolgálatára állni. A tanács meghatározta, hogy minden utcában lakjon legalább egy bába, mert így gyorsabban el lehet látni a betegeket. A szülőanyákat egy héten keresztül naponta kétszer kellett meglátogatnia, este és reggel. Egy heti munkája után 3 máriást, illetve a szegényebbektől kettőt fogadhatott el. A nincsteleneknek ingyen tartozott szolgálni.28 A bábák feladata volt az anyakönyvezések és a keresztelések megszervezése is.29 A döghalál idején a gyanús és fertőzött házaknál egyaránt nélkülözhetetlenné vált a munkájuk. 1739. április 30-án a tanács újból meghatározta a bábák feladatát, kötelességeit, amelyek részben fedik az 1738-as instructiókban megjelenteket: “...az Inficiált Házoknál lévő szülök körül szolgálna... 1. Első Tiszti leszen, hogy mihelyt a Pestis ki adna magát és ollyan Háznál szolgálatot tenne mindgyárt az ollyanoktul, akik nem Pestisesek magok külön vegye és más Pestis nélkül való Házakhoz, ha á szintén hivnak is, ne mereszellyen menni, példás büntetés alatt, hogy ha pedig Háza népével együtt lakik, az egész Ház népe magát a Házban benntartasson és minden egességesek társalkodásoktul vonjál. 2. Minden Pestises Háznál lévő szülöktül vehet fizetésében két annyit, mint mászszor az az egy heti szolgálatjátul hat Máriást, ha pedig a szülö szegény sorsu leszen, tartozik, mint eddig ingyen szolgálni......”30 A 17. század vége óta dolgozott orvos a városban. Ez azért is fontos esemény Debrecen történetében, mert csak képzett orvos felügyelete alatt jöhetett létre az első gyógyszertár (1701), és a doktor lett a patika-felügyelő.31 Bentzig Mátyás volt a város pestisorvosa32, és az 1739- es magistratusi instrukció alapján a következő esküt kellett letennie: “Én N. N. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, fiu, Sz. Lélek, tellyes Sz. háromság, egy bizony örök Isten, hogy ezen Pestilentialis Medicus hivatalomban, melyben állittattam, minden személy változtatás nélkül, szegénynek, boldognak, Atyafiunak vagy Idegennek, tehetségem szerint egyeránt és szorgalmatossan assistalni igyekzem, az Infectiorul, és minden reám bizatott dolgokrul ezen kiadott, vagy ezután adandó Instructio Szerint igaz Relatiot teszek.”33 A fizetését a várostól kapta, amit havonta negyven Német Forintban meghatároztak meg, és ezen kívül még a páciensektől kapott honoráriumot is megtarthatta.34 A pestisorvosnak meghatározott módon kellett eljárni a gyógyítás során: naponta kellett diariumot csinálnia, amelyben a pestisben elhunytak neve szerepelt, az hogy milyen gyógyszeres kezelést kapott a beteg és milyen mértékű javulást tapasztalt 28

HBML. IV. A 1011/n. 1. doboz 1731-1780 Mervó Zoltánné: Debrecen város egészségügye a levéltári források tükrében. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve XII. 1985. (szerkeszti: Gazdag István) Debrecen,1985. 112. 30 HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 31 Takács Béla: A debreceni Református Kollégium egészségügye a 18-19. században. =Debreceni Szemle 1997. (szerkesztette: Gunst Péter) 461. 32 Weszprémi István a következőket mondta Bentzig Mátyásról: “inter mille mortes pharmaca distribuendo versabatur intrepidus” Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek I. kötet Bp., 1931. 137. 33 HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 1739. április 7.- Instructio Bentzig Mátyásnak 34 HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 1739. április 7.- Instructio Bentzig Mátyásnak 29

76


rajta. Ezzel hetente el kellett számolnia a városi tanácsnál.35 1739. május 2-án Bentzig Mátyás pestisorvosnak a tanácsai alapján, úgy döntött a város, hogy az utcákba kirendelt borbélyok hetente küldjenek jelentést egy adott kérdéssorra válaszolva: 1. “A legelső Infectus honnét inficiáltatott, micsoda convesatiója volt más infectussal és a conversatio után mennyi idővel esett Infectioba, minémű etasu és micsoda életnek rendit tartó személy volt, jozané és mértkletes vagy mértéktelen, dolgos vagy dologtalan és hányan holtanak meg azon Háztul és egyik a másik után mennyi idővel? 2. Az Infectio mi modon kezdetett rajtok, mijeket fájlállyák leginkább, fájdalom mennyi ideig tart rajtok? 3. A lévők ebben a nyavalyában esnek valami guga, pokolvar, nátha szeplő, vagy egyéb jelek adgyák e kimagukat azoknak testeken? 4. A kik bele esnek, mennyi ideig viszik, és a kik halálra válnak, micsoda jelek előzik azoknak halálokat. 5. Minemű etasu temperamentumu Személyek esnek leginkább belé. 6. Valami Házi Orvossággal nem éltettek e és ha éltették mivel, és micsoda effectumát tapasztalták. A hol pedig Borbélyon avagy Orvosok voltak, azok micsoda külső vagy belső orvossággal gyogyitották a Patienseket és kiken micsoda hasznot tapazstaltak. 7. Separaltattank e az Infectusok közül, az Infectionak ellen valami Ház népek és azon Separatusok közül inficialtatott e vagy holt e meg valaki, és ki nevezet szerint? 8. A kik meg gyogyulnak a Pestisbül érlelik a valamivel a daganatot és mivel, vagy csak magátul megérik és kifakad vagy ki vágják.? 9. A kik vérbajban, hideglelésben, nátha szeplőben, himlőben, avagy rühesek, sülyösök, oltvarosok vagy folyó sebekben az idén vagy tavaly és az elebbeni Pestisben Pestisesek voltak, inficiáltatott e valaki azok közül, és ha inficiáltatott, ki volt az, és meg gyogyult e vagy meg holt a Pestisben?”36 Bentzig doktor másik pályatársa, Fáber Fülöp mellett, Buzinkai György volt. Buzinkai 1736-ban lett Debrecen tiszti orvosa és őt kérte fel a városi tanács, hogy írjon egy ismeretterjesztő füzetecskét a pestisről, illetve az ellene való szükséges védekezésről. Ez a mű 1739-ben jelent meg “Rövid oktatás” címmel, melynek alcíme, “Miképen kellessék magunkat Isten segítségével, jó praefervativák által a pestis ellen védelmezni, vagy a pestisben lévő betegeket orvosolni”. Buzinkai fatalista módon37 meg volt róla győződve, hogy a mirigyhalál nem más, mint Isten csapása az

35

HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 1739. április 7.- Instructio Bentzig Mátyásnak HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 37 Az egész középkorban az volt az általánosan elfogadott, hogy a pestis nem más, mint Isten büntetése az emberekre bűneik miatt. 1632-ben Pázmány Péter a nagyszombati tanácsnak a következőket írja: “Könyörgünk is az Úr Istennek, hogy attyai kegyeségből érdemünk szerént való kemény ostorít távoztassa el.” Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek III. kötet Bp., 1931. 344. 1248. pont 36


77

38

emberekre bűneik miatt. Bentzig Mátyás ezekkel nem értett egyet, ezért Buzinkai művét “Rövid oktatás” helyett csak “Rövid okádás” néven emlegette.39 Tény, hogy a betegséggel nem sok mindent tudtak kezdeni, hiszen még a kórokozóit sem ismerték. Az 1739-es nagyarányú pestispusztításnál azt látjuk, hogy a fertőzést nem tudták hatásosan gyógykezelni. Próbálkoztak a megelőzéssel, de a lakosság fegyelmezetlensége, felelőtlensége miatt ez nem igazán működött. Általánosan igaz az is, hogy a köznép nem szerette a pestisorvosokat és a mellettük tevékenykedő, segédkező személyeket. Az emberek gyanakvással és rosszindulattal fordultak feléjük.40 Ez az érzés nagyon emberi volt, hiszen ezek a gyógyítók rendeltek el közvetetten vesztegzárakat, ami a lakosság számára azt jelentette, hogy innentől kezdve az élelmiszer megdrágul, nélkülözés és éhínség veszi kezdetét, erre Debrecenben nagyon sok példa van. A város körül lévő földjeikre nem vagy csak korlátozottan tudtak kimenni dolgozni, a terményeket nem tudták betakarítani. Debrecen városa folyamatosan kérte Károlyi Sándor egészségügyi biztost, hogy oldja fel a Debrecen körüli vesztegzárat. A debrecenieknek Guton, Bagoson stb. vetéseik voltak,41 Bánkon, Halápon, Pacon, Fancsikán erdőbirtokokkal rendelkeztek,42 Érmelléken és a Hegyalján pedig szőlőik voltak.43 1739. szeptember 11-én a város a bihari alispánhoz fordult segítségért, hogy engedje ki a szüretre a lakosokat. A város Károlyi Sándornál is próbálkozott: kérték, hogy a debreceni lakosok számára engedélyezze a szüretet, és a magistratus egy tervet is kidolgozott, hogy hogyan képzeli el ennek megvalósítását: Mielőtt a Hegyaljára kimennének vesztegzárat tartanának egy hétig egy olyan helyen, ahol a marhák számára elegendő víz és rét van. Bánk pédiumot javasolták.44 Károlyi azonban elutasította a kérést és azt tanácsolta a városnak, hogy napszámosokkal szüreteltessen, amelyet néhány biztos felügyeljen.45 Voltak, akik a pestis kitörésekor nem tartózkodtak Debrecenben (munka, családlátogatás stb. miatt) és időközben megérkezvén a vesztegzár miatt nem léphettek be a városba. A járvány alatt olyan szigorú lett a bírósági eljárás, hogyha valaki a 38 ”Az Úr napjának ünneplése csak abból áll, hogy piperésen öltözködhetnek….Templomban egy-két órán át magokat mutogatják”, tehát ezek Isten elleni vétkek. A doktor járvány okainak tárgyalása mellett, a fertőzés elkerülésének módjáról is szól: “…, azok (a pestisesekre gondol) házába ne menjünk, ruhájokat ne illessük …..akik pestiseseket ápolnak Istennek vessék alá magukat .…mindenek felett orrát, száját, gyomrát szükséges oltalmaznia. Keszkenőjére töltsön rósa, vagy levendula etzetet, azt gyakorta szagolja ….mielőtt bemenne a házba gyújtson rósmarint, vagy levendula virággal megelegyített pipadohányt, azzal magát és házát is füstölje ….gyakorta szájában tartson és rágjon narancs és citrom hajat, nyálát az olyan helyeken gyakorta kiköpje ….infekciós leheletitől oltalmazza magát ….egy edényből ne igyék ….ágyokra le ne üljön ….egyetmásokhoz ne érjen ….egy házba se menjen be addig míg azt jól ki nem sepreti, az után füstöljék meg Fenyő-ággal, szurokkal, sállyával, levenduláva ….üres gyomorral senki ki ne menjen 39 Takács Béla: A debreceni Református Kollégium egészségügye a 18-19. században. =Debreceni Szemle, 1997. (szerkeszti: Gunst Péter) 463. 40 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek I. kötet Bp., 1931. 125. 41 HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 42 Bollmanné Máthé Györgyi: Debrecen és környékének környezetvédelme. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár Évkönyve XII. kötet 1985. (szerkeszti: Gazdag István) Debrecen, 1985. 79. és 81. 43 Kovács Ágnes: Károlyi Sándor. Budapest, 1988. 169. 44 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek II. kötet Bp., 1931. 125. 45 Kovács Á.: i.m. 169.

78


vesztegzárat engedély nélkül megszegte, azt halálbüntetéssel sújtották. MagyaryKossa adja közre a következő megható történetet: “Ilyen volt az ifjú Vasas György esete, ki a tilalom ellenére kiment Debrecenből a jákó-hódosi birtokára, hogy két kis testvérének és feleségének segítségére legyen....Vasast....elfogták és halálra ítélték. Ifjú nejét annyira megrémítette ez az eset, hogy súlyos beteg lett, s gyermeke életébe került a váratlan eset. Vasas a királyhoz folyamodott kegyelemért. Kérvényébe olyan meghatóan adja elő az esetet, hogy könnyeket csal ki az ember szeméből.”46 Vasas György kegyelmet kérő folyamodványában a következő indok szerepel: “Nemcsak jeles ősömnek Szikszai Kiss Péternek az érdemeit tekintve, a ki a mult században a keresztény névnek esküdt ellensége ellen saját költségein és életének veszélyeztetésével (mint kém) az uralkodó háznak a leghasznosabban szolgált és ezért fenséges Lotharingiai Károly herczeg ajánlatára ezt a birtokot, melynek neve Jákó-Hodos s a mely most az én börtönömnek az oka, Felségednek dicsőséges atyja, I. Lipót császártól nyerte.”47 Vasas Györgyöt Károlyi Sándor gróf ajánlására később fölmentették a főés birtokvesztés ítélete alól, a börtönben viszont elég hosszú ideig sínylődött. A pestis megfékezésére és az emiatt kitörő pánik kezelésére központi utasítás érkezett Debrecen Szabad Királyi Városhoz. 1739. április 1-én kelt városi tanács által kiadott utasítás alapján a következők szerint kellett eljárni a pestis megjelenésekor: a pestiseseket illetve mindazokat, akik a pestisgyanús házban megfordultak, karantén alá helyezték. A Tekintetes Tanács döntötte el, hogy az inficiált házhoz hány strázsát rendel. a strázsák feladata volt a házból való ki- és bejárkálás megakadályozása. Hogyha egy háznál pestisfertőzés jelei mutatkoztak, akkor a közösség tájékoztatásának érdekében, a következőket kellett cselekedni: “Hogy pedig minden Ember megtudhassa, mellyik Ház van Pestissel inficialva imprimaltatni fog illyen cédula: “N. N. Háza Pestissel inficialva vagyon, ahová senki se ki, se be ne merjen menni engedelem nélkül életének el vesztése alatt”48 A város által hozott intézkedéseket a megválasztott Gazda Commissariusok foganatosították. A városi tanács 1739. május 14-én adta ki instrukcióit a Commissariusoknak: “Tisztekben fog állni, hogy mihelyt valamely háznál a pestis kimutatja magát, az utcabeli kapitányokkal annyi strázsát állítassanak a ház körül á mennyi elegendő, á kik a házat őrizzék, hogy onnét senkit ki jönni, sem oda bemenni ne engedjenek a pesti lentialis doctor, borbély és arra rendeltetett temető embereken kívül, és magok a Gazda Commissariusok a strázsákat éjjel nappal circálják, hogy jól vigyáznak é.” 49 A pestisgyanús házakat 21 napra, a fertőzött házakat pedig 42 napra vették vesztegzár alá, függetlenül attól, hogy csak egy ember betegedett meg vagy az egész család. A fertőzött házakra hosszú nyomtatott cédulát tettek ki, amelyen gyakran halálfej is látható volt, míg a gyanúsakéra rövid cédulát.50 Lényeges volt, hogy egy 46

Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek IV. kötet Bp., 1931. 117. 290. pont Éble Gábor: Károlyi Ferencz Gróf és kora. Budapest, 1893. 472. HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 49 HBML. IV. A. 1011/dd . 1. csomó 1712-1831 50 Az országban csak kevés helyen volt elterjedve ez illetve az ehhez hasonló jelzési forma. 47 48


79

jól látható helyre legyen kiragasztva, úgy, hogy az eső se moshassa le. A papírt csak akkor lehetett levenni az épületről, ha már nem állt fenn a fertőzés veszélye, tehát ahogy akkoriban mondták “felszabadult”. “Amely inficiált Házban 42 napig az utolsó infectustul fogva számlálván semmi infectio bizonyosan nem volt az megnyittathatik és fel szabadulhat, ugy mindazonáltal hogy a mundatiot, az arra rendeltettek által véghez vittessen a meg holtnak ruháit, melyben fekütt, vagy az Infectiokat viselt arra alkalmatos helyen megégettesse és ezt is ki háza, mikor és miként mundificaltatott, micsoda ruháit égettek meg a holtnak, Diariumában és Relatiójában tegye fel.”51 A fertőzött és a gyanús házak előtt strázsák őrködtek. A városi tanács tagjai döntötték el, hogy egy utcába, egy adott ház elé hány strázsát állíttatnak. A nehezebb időkben gyakran előfordult, hogy egy őrnek több házra is ügyelnie kellett, adott esetben 2-12 házra: “az hol az inficiált házak egymáshoz közel vadnak kit strázsára lehet bízni 2, 3, 4 sőt 10, 12 házakat is.”52 A strázsa, őrködés közben tetszőleges pózt vehetett fel, egy volt a lényeg, hogy a fegyverét mindig a kezében tartsa: “...ülhet vagy állhat, avagy sétálhat, de a fegyvert le ne tegye”.53 Nappal kétóránként, éjszaka pedig kétszer kellett ellenőrző körútra mennie. A tanács nem minden strázsát jelölt ki konkrét helyre, utcába és házhoz. Egyesek a Bikaháznál gyülekeztek és onnan “czirkáltak”, illetve ellenőrizték a kapukat. 20 strázsának volt egy strázsafőnöke, aki az őrök munkáját felügyelete; őrködnie csak akkor kellett “ha nagy szükség kívánta.” Az őrködésre a városi tanács rendelte ki a férfiakat és ezt kötelező volt mindenkinek elvállalnia. Ha egy strázsa nem foglalta el a kijelölt helyét, akkor kicsapatták a városból. Az őrök feladata öszszetett volt: a házbeliek felügyeletét, ellátását, a halottas szekerek kíséretét egyaránt ellátták, és ügyeltek az egészségesek és a betegek közötti távolságtartásra, ami sok esetben nehéz feladatnak bizonyult. Ha egy házban felütötte a fejét a pestis, akkor csak a doktort, borbélyt (sebgyógyítót), állapotos asszony esetében a bábát és végső esetben a tiszteletest lehetett beengedni. A házbeliekkel senki sem beszélgethetett, és a strázsának is vigyáznia kellett, hogy megőrizzék a 6 lépésnyi távolságot. Időnként a házbelieknek is utána kellett nézni, hogy egy óvatlan pillanatban nem szöktek-e ki a bezárt házból. A fertőzött és a gyanús embereket kiállítatták az udvarra és megszámolták, hogy mind megvannak-e. Az inficiált házak ellenőrzése mellett figyelmet fordítottak a fertőzésmentesekre is, és ha valami gyanúsat tapasztaltak, akkor azt kötelességük volt azonnal jelenteni: “..ha kedvezésbűl valakit eltitkolna. Nem csak a fizetése el vétetődik, hanem másképpen is meg büntetődik.” A megbetegedést maguknak a családtagoknak is jeleznie kellett, ha elmulasztották, akkor az súlyos következményeket vont maga után: “á kiknek pedig beteg lészen, akár pestisben akár egyéb nyavalyában, azonnal béjelenteni el ne mulassák életeknek vesztesége alatt, strázsálástúl senki, akar társaságban akar azon körül való légyen, magát el ne vonja, a Városbúl való 51

HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831: 1739. április 7-én kelt városi utasítás Bentzig Mátyásnak. HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 53 HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 52

80


örökös kicsapattatásának büntetése alatt.” A bejelentést minden esetben kivizsgálás követte. A pestis terjedésének megakadályozása, visszaszorítása végett szigorú szabályzásokat vezettek be a temetéseknél. A pestilentiális borbély papírt állított ki arról, hogy ki, melyik utcában, melyik tizedben, micsoda nyavalyában hunyt el. Ezt átadta a Gazda Commisariusnak, aki ezután szólt a temető embereknek, akik a holtak szállítást, hantolást végezték. Miután ezeket elintézte, maga is feljegyezte, hogy kit, mikor és melyik temetőben temették el. Ha a temető emberek közül valaki meghalt, akkor rögtön tettek mást a helyére. A halottak szállítási tarifája több tényező függvénye volt, aszerint, hogy gyermekről, ifjúról vagy öregekről volt-e szó, továbbá szekéren vitték-e vagy anélkül. A holttestet megpróbálták úgy a szekérre helyezni, hogy közben közvetlenül a testtel ne érintkezzenek, és egy arra kijelölt temetőbe elszállítani. Ott azonnal elföldelték a halottat. A tanács utasítása szerint, minden sírnak, olyan mélynek kellett lennie, hogy a koporsóra felálló sírásó kinyújtott keze ne látszódjék ki a gödörből. Ettől sokkal biztosabb megoldás volt a halottak elégetése.54 A temetést olyan napszakban végezték, amikor kevesebb volt a mozgás az utcákon, pl. kora reggel, este, vagy amikor az emberek a templomban tartózkodtak. Ezekre az óvintézkedésekre, azért volt nagy szükség, hogy megakadályozzák az egészségesek keveredését az infectusokkal. A szekereket minden alkalommal fegyveres strázsák kísérték. Az 1739. május 14-én kelt tanácsi utasítása szerint: “Soha ne temetessenek fegyveres strázsáik nélkül, á kik közül vegyenek fel annyit á ki elégséges, kikkel vigyáztassanak szorgalmatosan.”55 A rend fenntartása komoly gondokat okozott. A lakosság hisztérikusan és agresszíven viselkedett, ezért állandósultak az összecsapások. Többen panasszal éltek a temető emberekkel szembe, mert a temető felé igyekezve a koporsókkal megálltak, ráültek, dohányoztak rajtuk illetve szitkozódtak.56 1739. június 2-án a magistratus zavargásokról tájékoztatta a kancelláriát. Vig Mátyás nevezetű mészárosnak a fia és a leánya meghalt pestisben, de az apa nem engedte a járványszolgáknak, hogy gyermekeit elvigyék és a kijelölt pestises temetőben eltemessék, hanem otthon az udvaron kívánta elföldelni őket ismerősök segítségével. A nép Vig háza előtt összegyűlt és a mészáros mellé állva, a strázsákat elüldözte. Hasonló események zajlottak le Bodoki Dávid és Erdélyi Mihály háza előtt is. A lakosság iszonyatosan utálta a járványszolgákat (vespillones) és a legalávalóbb, leghitványabb embereknek tartotta őket; “..a városi tanács sem tagadja, hogy csakugyan azok, de azért mégis örül, hogy legalább négy embert talált az egész városban, kik ezt a szomorú foglalkozást vállalták”-írja Magyary-Kossa Gyula.57 A feldühödött emberek gyakran erőszakkal berontottak a fertőzött házakba és a törvényi tiltás ellenére magukkal vitték a halottakat, s közben az őrszemeket halállal fenyegették. Ezután, félve a rájuk váró büntetéstől, elmenekültek. A csetepatékat legtöbbször az váltotta ki, hogy a fertőzöttek is ki akarták kísérni halottaikat 54

Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek IV. kötet Bp., 1931. 108-109. 280. pont HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 56 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek IV. kötet Bp., 1931. 109. 280. pont 57 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek II. kötet Bp., 1931. 153. 55


81

a temetőbe, az egészségesek végső búcsút kívántak venni halottaiktól, egy-egy emléket szerettek volna az elhunyttól (pl. sálát, zsebkendőjét stb.), és nem akartak abba belenyugodni, hogy a halottakat a pestises temetőbe szállítják. A járványos betegségben elhunytakat a város tanács külön temetőbe helyezte végső nyugalomra. “A XVIII. század legpusztítóbb dögvészétől hulló debreceni ember beletemetkezett a Csige tavánál emelkedő homok dombokba.”58A Csige tónál lévő domb az a Szent Mihály domb, amelyről a városi tanács 1739. május 14én a következőképpen rendelkezett: “A pestisben megholtakat nem leszen szabad a közönséges temetőben temetni, hanem rendeltetik a végre új temető á Sz. Mihály dombjánál való darabföld, más felül pedig a nagy temetőn tul való homok föld.”59 Kováts György, aki Debrecen mérnöke volt, 1750-ben készített egy térképet és az előbb említett helyet pestises temetőként tüntette fel rajta. Ennek a pontos helyét ma már nagyon nehéz meghatározni, mivel a járvány elmúltával ezeket a temetőket bezárták, és utána nem használták többet. Az egykorú feljegyzések szerint az 1739es pestises pusztítás miatt a Mester, Péterfia, Csapó és Várad utcákon kívül jelölték ki a pestistemetőket. A Péterfiai temetőt, a jelenlegi Hadházi, Kardos és Dobsina utcák által határolt területen, a Csapó utcait pedig a Csapó kert előtt a Szabadság (ma Kassai) út, Mikes Kelemen utcáknál a régi zsibvásár helyén határozták meg. A Várad utcai pestises temetőnek semmi nyoma nincsen. 60 Többször előfordult, hogy a tömeg rátámadott a strázsákra és megverte őket, és gyakran még a fertőzött halottakat is elvitték. A hozzátartozók csapatokba verődve, csákányokkal, dorongokkal randalíroztak az utcákon, a cédulákat leszakították, betörtek a bezárt házakba. Ha a rendbontókat elfogták, akkor szigorú büntetést kaptak. Aki a városi tanács előtt 6 napon belül megbánást tanúsított, az büntetlenül megúszta, tehát a városi tanács amnesztiát adott azoknak, akik jóhiszeműen vettek részt a szabályok megszegésében, és bűnbánatot tanúsítottak. 50 forint jutalmat tűztek ki azok számára, akik a hatóságnak segítséget nyújtottak a felbujtók kézre kerítésében. Azonban semmi nyom nem utal arra, hogy ez igazán sikeresen működött volna. Egy zavargót név szerint is ismerünk: Kakas? Patai Istvánt. Patay maga vezette a felforgatókat és a következőket kiabálta: “Illyen Magistratust tart kigyelmetek?! Az egész tanácsot a bíróval együtt ki kell húzni a házból! Ne féljetek! Leszek én Előljárótok, az Isten ád nekünk erőt ezek ellen a fegyveres emberek ellen; itt elég dorong van.”61 Katonákat rendeltek ki a zavargók megfékezésére. Két embert agyonlőttek, hármat megsebesítettek, a szervezőket pedig elfogták, s így került börtönbe Patay is, ahol vasba verve tartották. Enyhítő körülményeket hozott fel, mint például hogy részeg volt, azonban ennek ellenére a városi bíróság halálra ítélte.62 Az ítélet végrehajtása a fellebbezések miatt mindig elmaradt, majd az ügye az uralkodóhoz került, és mivel Mária Terézia akkor került hatalomra, általános amnesztiát hirdetett, így ebbe Patay is beleesett. A kegyelmet tartalmazó irat mintegy két év

58

Sápi Lajos: Debrecen település és építéstörténete. Debrecen, 1972. 61. HBML. IV. A. 1011/dd. 1. csomó 1712-1831 Sápi L.: i.m. 58-61. 61 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek II. kötet Bp., 1931. 153. 62 Éble G.: i.m. 471. 59 60

82

Kun Enikő: „Mutogattya Isten haragját”… 63

után érkezett meg. A tanács szerint a részegesek és a semmittevők szították a rebelliót, de nem áll rendelkezésünkre olyan jelentés, amiből arra lehetne következtetni, hogy a részegeskedés nagyobb méreteket öltött volna, mint korábban. A tanács úgy vélekedett, hogy a semmittevés szüli a felelőtlen tetteket, ezért elrendelte, hogy akik munka nélkül maradtak, illetve maradnak, azoknak közmunkát kell végezni. Ezek a közmunkások pénzt kaptak munkájukért. 64 A holtak eltemetése után kerülhetett sor a házak kifertőtlenítésére. Az inficiált ház ablakán vagy ajtaján füstölőt tettek be, majd azt 1 órán át a bezárt házban tartották. Ezt követően 1 napon át szellőztették a lakhelyet. Az elhunyt holmijait összeszedték, összekötözték és elégették. A pénzt ecetes vízben mosták meg. A házban használatos vas, cserép és fa tárgyakat lúggal tisztították. A ablakokat, ajtókat újrafestették, a falakat pedig lemeszelték. Összegzésképpen tehát megállapítható, hogy a pestist nem tudták gyógyítani, olyan kezelési módokat alkalmaztak, melyeknek nem volt hatékony gyógyító hatása. Buzinkai György “Rövid oktatás” és Bentzig Mátyás “A pestis megelőző szerekről” című műve általános tájékoztatást adott a betegségről, ötletekkel is szolgáltak a megelőzéssel és gyógyítással kapcsolatban, de mindez kevésnek bizonyult. A betegség tüneteit felismerték, a gyógyítás képessége híján azonban csak a megelőzésben bízhattak. A prevenció leghatásosabb módja a teljes vesztegzár lett volna, de ezt nem sikerült betartani. Debreceni lakosok többségének súlyos élelmiszerellátási gondjai voltak. A megélhetéssel küszködő fertőzött vagy gyanús házakban élőket, a kérvényeik benyújtása után a város élelmiszerrel látta el. A levéltárban ehhez hasonló kérvények tömege olvasható: pl. “Tekéntetes Ur Ttts Nemes Tanáts! Én Czegléd Uczában régtöl fogva nyomorgó elesett öregh Forgács György esedezem a T. Uraknak hogy valamelly alamisna pénzt nyújtani méltóztassanak éppen ehol halok megh szegény Öregh Feleségemmel..... Mardatok: Alázatos szólgálja Öregh Forgács György”65 A Commissariusok feladata volt, hogy az élelmiszereket és a pénzt eljutassák a rászorulóknak. Pontos összeírásokat kellett készíteniük, hogy mikor, kinek, mit és mennyit adtak. 66 A lakosság nagyrésze csak a város segítségével tudta magát fenntartani, és – ahogy az a kérvényekből kitűnik – többször fenyegette őket az éhhalál. A városi 63 M. Antalóczy Ildikó: A debreceni városi bíróság illetékessége és hatásköre bűnügyekben a XVIII. században. Történeti Tanulmányok VII. 1999. (szerkeszti: Takács Péter) 79. 64 Horvath Robert: La statistique de la peste Debrecen (1739-1740) et do cholera de Pest (1831) en Hungrie et leurs conséquences sociales. Acta Universitatis Szegediensis Acta Iuridica et Politica Szeged, 1962. 8-9. 65 HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712-1831 1. csomó 1712-1831 66 HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712-1831 1. csomó 1712-1831


83

tanács utasításai alapján, ezért a Commisariusok különböző élelmiszereket jutattak el a “bezáratottaknak.” Általában búzát, kenyeret, szalonnát, lencsét, tojást, káposztát, sajtot vagy sót kaptak: pl. Nagyházi Sámuelné egy darab sajtot, Nagy László egy kosár búzát stb.67 Egy tanácsi határozat kimondta: “Hogyha olly szegények találtatnának, az inficiált és bezárt, hogy magok magukat nem táplálásának....pénzt vagy a Várostul valami pénzbeli segítséget Vennének élelmekre azokrul számot adgyanak, könyvben irván kitül, mikor menyit vesznek.”68Így a Commisariusoknak kötelessége volt, hogy pontosan rögzítsék: mikor, kitől és mennyi pénzbeli felajánlást kapott a város. A feljegyzések szerint – az 1739 /40-es járványt tekintve – az utolsó pestises halálozás 1740. január 30-án történt: Oláh István uram leánya, Sófia mirigyhalál következében hunyt el.69 A vész elmúltával, 1740. április 11-én gróf Károlyi Sándor egészségesnek nyilvánította Debrecent. 1742. nyarán azonban ismét veszélyessé vált a helyzet.70 1742. augusztus 8-án kénytelenek voltak a város kapuit – kettő kivételével – bezáratni. 1742. november 14-én kelt levelében Maróthi György a következőkről számol be: “A pestis a környéken megint mindenfelé megerősödött, s szinte akkora erővel pusztít, mint előbbi években......A mi városunkban abból a házból, amelyben először felütötte a fejét, nem egészen öt hét alatt tizennégy embert vittek ki. Most mikor ezeket írom, kb. húsz házat vettek zár alá, ahogy mondják, bár némelyiket csak a gyanú miatt, de ez sem súlyos, mert az említett házon kívül sehol sem fordult elő annyi haláleset, s eddig még összesen 25 vagy 26 személy halt meg pestisben.”71 Az emberek ugyanazt a hibát követték el, mint mindig: nem tartották távol magukat a fertőzöttektől, és mivel Debrecen környékén nem múlt el a pestis veszély, ezért minden percben várható volt egy újabb járvány kitörése. Pozitívumként értékelhető viszont, hogy ekkor már az emberek többsége nem volt fatalista és tudták, hogy ez nem Isten büntetése rájuk, “hanem Pestisekh társalkodása által és az az oka, hogy a mostani természet szerint való pestis a midőn valamelly országba vagy Városba avagy Faluba esik, egyszersmind őket el nem borittya, hanem lassan lassan terjed és nevelkedik…”72 1743 végére – 1744 elejére a pestisjárvány (elsősorban a tüdőpestis) viszszahúzódott, ezt követően már nem okozott olyan nagy pusztítást és nem fejlődött országos méretűvé.

67

HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712-1831 1. csomó 1712-1831 HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712-1831 1. csomó 1712-1831 69 Éble G.: i.m. 466. oldal 70 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek IV. kötet Bp., 1931. 127. 323. pont 71 Tóth Béla: Maróthi György az 1739-43. évi debreceni pestisről. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1972. (szerkeszti: Gazda László) Debrecen, 1972. 494. 72 HBML. IV. A. 1011/dd. 1 csomó 1712 -1831 68

84


”God is Showing His Rage”- Details of the History of the Plague of 1739/40 in Debrecen Enikő Kun Since ancient times, plague has been regarded as one of the most devastating epidemics. It demanded a great number of casualties, and posed serious problems throughout Europe until the 18-19th century, and is still present in certain parts of other continents to this day. This disease has been known by many different names: “Black Death”, plague, pestilence, or “great death” all designated one and the same illness, which in the majority of cases meant certain death, as the above names also indicate. This epidemic hit medieval and modern Europe the worst, thereby causing a demographic, social, moral, etc. crisis. The present essay provides a brief overview of the situation created as a result of the outbreak of the plague decimating the population of Western Europe first, and then moves on to discuss the plague epidemic in Hungary, and especially in Debrecen in 1739/40. On the basis of the sources available in the Hajdú-Bihar County Archives, we are able to form an image of the city of Debrecen afflicted by the epidemic in 1739/40: the setting up of the quarantine, the decrees of the municipal council, the medical measures taken, the activities of midwives and surgeons, the social situation, beliefs, etc.

40-ES DEBRECENI PESTIS TÖRTÉNETÉHEZ

Recommend Documents