3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsényi Városfejlesztı Kft.
ÜZLETI TERVE
2012.
Készítette: Haralambeasz Zsuzsanna
I. A vállalkozás leírása A Szécsényi Városfejlesztı Kft-t Szécsény Város Önkormányzata alapította 2008. május 13-án, a 106/2008 (V.13) sz. határozatával. A társaság egyszemélyes korlátolt felelısségő társaság, alapító tıkéje 500.000.- forint, tulajdonosa 100%-ban Szécsény Város Önkormányzata. A Nógrád Megyei Bíróság, mint Cégbíróság 2008. július 4-én jegyezte be 12-09-005689 sz. alatt. Az Európai Unió elıírásaiból következıen a Társaság mőködtetését a történelmi városmag rehabilitációjának II. ütemére vonatkozó Támogatási szerzıdés aláírásától (2009.12.23) számított legalább 5 évig fenn kell tartani. A városfejlesztı társaság mőködésének célja az Önkormányzat városfejlesztési célkitőzéseinek gyakorlati megvalósítása a lehetı legkedvezıbb pénzügyi feltételekkel. Az Önkormányzat Képviselı Testülete 2008-ban jóváhagyta az Integrált Városfejlesztési Stratégiát (IVS), mely meghatározza a városnak 2020-ig terjedı idıszakra vonatkozó jövıképét, fejlesztési irányokat és célokat. Az IVS-ben, az Akcióterületi Tervben illetve az Ötv.-ben megfogalmazott településfejlesztési feladatok végrehajtására Szécsény Város Önkormányzata a 139/2009 (X.13) és 140/2009 (X.13.) sz. testületi határozatok alapján szerzıdést kötött a Társasággal, mely értelmében a Társaság az Önkormányzat nevében és számlájára településfejlesztési, ingatlanfejlesztési projektek elıkészítését, megvalósítását, projektmenedzsment feladatok ellátását, pályázatírást végez. II. Mőködési feltételek II.1. Tárgyi feltételek A Társaság irodája a Kistérségi Innovációs Központban található, ami technikával ellátott. II.2. Személyi feltételek A Társaság szakmai tevékenységét jelenleg 3 fı látja el: Haralambeasz Zsuzsanna – ügyvezetı Kissné Babinszky Andrea – projekt menedzser Petrovicsné Bolgár Bernadett – projekt asszisztens Könyvelés: Balogh Katalin (Aranykezek Bt.) – megbízási szerzıdéssel Könyvvizsgáló: Bata János
2
III. A társaság 2012. évi legfontosabb feladatai • • • •
ÉMOP 3.1.2/A-2f-2009-0001 „Szécsény történelmi városmag rehabilitációja II. ütem” pályázat záró elszámolása Integrált Városfejlesztési Stratégia megvalósítása Szécsény Városközpont Funkcióbıvítı rehabilitációja – Végleges Akcióterületi Terv megvalósítása Szécsény Városmarketing terv megvalósítása
III.1. A 2012. évi fı feladatok megvalósítása III.1.1. - ÉMOP 3.1.2/A-2f-2009-0001 „Szécsény történelmi városmag rehabilitációja II. ütem” pályázat záró elszámolása A Szécsényi Városfejlesztı Kft. Szécsény Város Önkormányzatával 2009. október 15-én kelt szerzıdések alapján látja el a projekt projektmenedzseri feladatát, valamint a pályázat „szoft” feladatainak megvalósítását (rendezvények szervezése, nyilvánosság biztosítása). A projekt építési beruházási elemei elkészültek, mőszaki átadásuk az alábbi idıpontokban megvalósult: 2011. június 14 – Közutak, járdák, Erzsébet tér, posta mögötti parkoló 2011. június 30. – Városháza, Pintér ház, Mővelıdési ház, evangélikus templom 2011. szeptember 30. – Déli szögletes bástya (Vár-Center beruházása) 2011. november 11.- Város falak, bástyák. A projekt fizikai megvalósulása az utolsó szerzıdésmódosítás szerint 2011. december 31. A projektmenedzsment eddig 7 kifizetési kérelmet nyújtott be a Közvetítı Szervezet felé, melyek jóváhagyásra és kifizetésre kerültek. A záró kifizetési kérelmek és a Záró Projekt Elırehaladási Jelentés benyújtásának határideje a Támogatási Szerzıdés szerint a fizikai megvalósulástól számított 90. nap, tehát 2012. március 31. A helyszíni ellenırzés és az esetleges hiánypótlások teljesítése után elıre láthatólag a projekt zárására 2012. május végén kerül sor. III.1.2. - Integrált Városfejlesztési Stratégia megvalósítása, Szécsény Városközpont Funkcióbıvítı rehabilitációja – Végleges Akcióterületi Terv megvalósítása Szécsény Város Önkormányzata a 139/2009 (X.13) és 140/2009 (X.13.) sz. testületi határozatok alapján 2009. október 14-én szerzıdéseket kötött a Társasággal az Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) és az Akcióterületi terv (ATT) végrehajtására. Ennek alapján a 2012-re fı feladatunknak a történelmi városmag rehabilitációjának III. ütemében tervezett fejlesztési beruházások elıkészítését tartjuk.
3
Az Önkormányzat képviselı testülete által jóváhagyott ATT szerint a III. ütem részét képezik: •
Új piac épület felépítése A jelenlegi piac korszerőtlen épületeinek elbontása után, új korszerő az igényeknek megfelelı fedett átriumos kialakítású csarnok kerül megépítésre a város kereskedelmi negyedének fıutcájában, az Arany János utcában. Fıbejárata az Arany J. utca felıl lesz kialakítva. Az új piac engedélyezési terve már rendelkezésre áll.
•
Az Arany J. utca komplex közterület rehabilitációja a közmővek és a közvilágítás korszerősítésével Ez az utca a város kereskedelmi negyedének „fıutcája”, a megújult történelmi városmag gyalogos közlekedési fıtengelyének folytatásában, a Rákóczi út déli oldalán. A város vásárló utcájának nyugati oldalát az áruház épülettömbje foglalja el, keleti oldalán kiskereskedelmi üzletek sorakoznak a városi piac mellett. A város kereskedelmi fıutcájának a történelmi városmag megújult városi szövetéhez méltó színvonalú, korszerő kialakítása, a városi és kistérségi közösség, valamint a turisták megfelelı minıségő városi környezetben történı fogadása érdekében szükséges az utca közterületének komplex rehabilitációja: o Teljes közmő felújítás a légkábeleknek a rendezett terepszint alatt történı kiváltásával o Közvilágítás korszerősítése földkábelekkel, a légkábelek eltüntetésével o Az utca térburkolattal és biológiailag aktív, rendezett zöldfelületetekkel való ellátásával. A fejlesztés erısíti a városi funkciót a városkép és a kényelmes gyalogos közlekedéshez szükséges feltételek javításával, ugyanakkor a gazdasági funkciót is erısíti azáltal, hogy attraktívabbá teszi az utcában mőködı üzletek városi környezetét és felértékeli ingatlanait. Ezáltal piacképesebbé teszi a III. ütemben a magán tulajdonú ingatlanok helyén megvalósíthatóvá váló kereskedelmi funkciójú ingatlanfejlesztési projektet.
•
Gimnázium épületének rehabilitációja, magas tetı építése. Az 1964-ben szocreál stílusban épült lapos tetıs gimnázium nem illik a város „fıutcájának” XIX. században és XX. század elején kialakult városképébe. A felújítás nemcsak a városképi javítást szolgálja, hanem a több mint negyven éves épület korszerősítését is lehetıvé teszi. Az új magas tetı építésével kialakuló tetıtér hasznosítása tantermekkel történik, ami az oktatási funkció bıvülését jelenti. A rehabilitáció keretében megtörténik a földszinti aula kialakítása is, ami pótolja a gimnázium hiányzó közösségi terét. Ezáltal az épület rehabilitációja a közösségi funkciók erısödését is elısegíti. Az engedélyezési terv már rendelkezésre áll.
4
•
A négy csillagos rehabilitációjával
Bástya
Wellness
Hotel
megépítése
a
Velich-ház
A következı fázisban, a történelmi városmag rehabilitációjának III. ütemében a tervek szerint az ERFA, illetve a JESSICA támogatásával megvalósulhat a gazdasági funkciót erısítı ingatlanfejlesztési projekt II. üteme, a négy csillagos Bástya Wellness Hotel megépítése a Velich-ház rehabilitációjával és a Haynald Lajos utca azzal szemközti telkének beépítésével. A gazdasági funkciót erısítı ingatlanfejlesztési projekt eredményeként létrejövı hotel összesen 110 szobával, pinceszinti parkolóval, fürdıvel és wellness-fitness részleggel, étteremmel, kávéházzal, borozóval és konferencia teremmel fogadja vendégeit. A történelmi városmag rehabilitációjának jelen, II. ütemében rehabilitációra kerülı Mővelıdési ház több nyelvő konferenciák lebonyolítására használható színházterme és fıhomlokzati traktusának osztható nagyterme a Bástya Wellness Hotellel szemben, a Haynald Lajos u. túloldalán található és a rehabilitáció eredményeként alkalmas jelentıs konferenciák lebonyolítására is. A konferenciák céljára igénybe vehetı a múzeumi funkcióval mőködı, a történelmi városmag rehabilitációjának I. ütemében helyreállított XVIII. századi barokk mőemlék Forgách-kastély külön erre a célra kialakított konferencia terme is, amely a hotel elıtt húzódó Ady Endre utca végében a szállodától 140 méterre helyezkedik el, és igényes történelmi környezetet biztosít symposionok, továbbképzések, konferenciák megrendezéséhez. A 2013-ig terjedı tervidıszakban komplex településfejlesztési pályázat beadására nagy valószínőséggel nem lesz lehetıség a fenti fejlesztések megvalósítására, ezért feladatunknak az egyes elemek komplex elıkészítését tekintjük, hogy a kiírásra kerülı pályázatokba beilleszthessük egymástól függetlenül is.
5
III.1.3. - Szécsény Városmarketing terv megvalósítása A Szécsény történelmi városmag rehabilitáció II. ütem” projekt keretében kidolgozásra került a város Városmarketing terve, melynek alapvetı célja a megvalósult projektelemek „élettel való megtöltése”, a város gazdasági fellendülésének elısegítése az új városkép adta lehetıségek kihasználásával. A Társaság feladatának tekintjük minden olyan kezdeményezés támogatását és pályázati lehetıség kihasználását, mely elısegíti ennek a célnak a megvalósulását. A társaság részt vesz a történelmi városmag mőemlék jelentıségő területté nyilvánítás folyamatában, melynek szerepe lesz a város image-jának növelésében. A jelenleg már elıre látható pályázatok közül a következı pályázatok megírását ill. menedzselését tervezzük: • EACEA – Európa a polgárokért program keretében rendezvények megvalósítása a testvértelepülések bevonásával • Visegrádi Alap – „Standard grant”- rendezvények megvalósítása • TÁMOP 3.2.3/A-11/1 pályázat „Építı közösségek” pályázat keretében „közmővelıdési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elısegítı új tanulási formák szolgálatában” pályázat • Pályázati anyag elıkészítése a Magyarország- Szlovákia határon átnyúló együttmőködési program (HUSK) 1.3 intézkedés keretében idegenforgalmi fejlesztések megvalósítása a város turisztikai vonzerejének növelése céljából. • A Társaság folyamatosan követi az aktuális pályázati kiírásokat, a megjelenı további lehetıségeket is ki fogja használni, pályázati anyagokat fog összeállítani és beadni egyrészt az Önkormányzat nevében, illetve amennyiben a pályázati kiírások lehetıvé teszik, saját nevében is. A Városmarketing terv megvalósítása érdekében kezdeményezi az Önkormányzatnál egy marketing munkacsoport felállítását és koordinálja ennek mőködését.
Szécsény, 2012.január 16. Haralambeasz Zsuzsanna ügyvezetı
6
IV. A Szécsényi Városfejlesztı Kft. 2012. éves eredményterve
A/A 1. 2. I. II. 3. 4. III. 5. 6. 7. 8. IV. 9. 10. 11. V. VI. VII. VIII. A. IX. X. B. C. XI. XII. D. E.
Megnevezés Belföldi értékesítés nettó árbevétele Árkiegészítés Értékesítés nettó árbevétele (1.+2.) Egyéb bevételek Saját elıállítású eszközök aktivált értéke Saját term. Készletek állomány változása Aktivált saját teljesítmények (3.+4.) Anyagköltség Igénybe vett anyagjellegő szolgáltatások Eladott áruk beszerzési értéke Alvállalkozói teljesítmények Anyagjellegő ráfordítások (5.+6.+7.+8.) Bérköltség Személyi jellegő egyéb kifizetések Társadalombiztosítási és egészségbizt. Járulék Személyi jellegő ráfordítások (9.+10.+11.) Értékcsökkenési leírás Egyéb költségek Egyéb ráfordítások ÜZLETI TERV EREDMÉNYE Pénzügyi mőveletek bevételei Pénzügyi mőveletek ráfordításai PÉNZÜGYI MŐVELETEK EREDMÉNYE SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY Rendkívüli bevételek Rendkívüli ráfordítások RENDKÍVÜLI EREDMÉNY ADÓZÁS ELİTTI EREDMÉNY
eFt 0 0 0 4500 0 0 0 300 380 0 0 680 6276 0 1788 8064 0 60 0 -4304 0 0 0 -4304 0 0 0 -4304
Az eredményterv fedezetét a Társaság 2011. évi céltartaléka és az Önkormányzat 4500 eFt összegő hozzájárulása biztosítja. Amennyiben év közben sikeres pályázatokból a Kft. bevételre tesz szert, az önkormányzati hozzájárulás annak mértékével csökkenthetı. Szécsény, 2012.január 16. Haralambeasz Zsuzsanna ügyvezetı
7
Eredményterv részletezése Általános mőködés 2012. év Megnevezés Bevételek 1. Értékesítés nettó árbevétele 2. Egyéb bevételek önkormányzati támogatások Összesen Kiadások 1. Anyagköltség nyomtatvány, irodaszer kiadványok 300 eFt Összesen 2. Igénybe vett szolgáltatások postaköltség telefon könyvelési díj 25 eFt/hó könyvvizsgálat 50 e Ft ügyvédi költség munkavédelmi szolg. üzemorvosi díj bankköltség 2,5 eFt/hó Összesen 3. Bérköltség ügyvezetı 204 eFt/hó projektmenedzser 204 eFt/hó projektasszisztens 115 eFt/hó Összesen 4. Személyi jellegő egyéb kifizetések cafeteria Összesen 5. Társadalombiztosítási és Eg.bizt. Járulékok Nyugdíjjárulék 24% 125520 /hó Szakképzési hozzájárulás 1,5% 7845/hó Munkaadói járulék 3% 15690/hó Összesen 6. egyéb költségek elıre nem látható költségek Összesen Kiadások összesen
eFt 0 4 500 4 500
300 300
0 0 300 50
30 380 2 448 2 448 1 380 6 276 0 0 1 506 94 188 1 788
5 eFt/hó
60 60 8 804
8
Javaslat az önkormányzati támogatás ütemezésére Dátum 2012. január 2012. február 2012. március 2012. április 2012. május 2012. június 2012. július 2012. augusztus 2012. szeptember 2012. október 2012. november 2012. december Összesen
Összeg 0.0.0.0.562.500.562.500.562.500.562.500.562.500.562.500.562.500.562.500.4.500.000.-
9