SZOLNOKI FŐISKOLA
ZÁRÓVIZSGA érvényes a 2013/2014. tanévtől felmenő rendszerben
TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS
FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK
Turizmus szakirány
Szolnok 2013
1. Szakdolgozat A szakdolgozatok témaválasztása és a dolgozati tevékenység a szakirány minőségirányítási rendszerének központi eleme. A dolgozati témaválasztás, a szakdolgozat és a szakmai gyakorlati tevékenység összekapcsolása, a szakdolgozati munka konzultálási rendszere a turizmus szakirányon úgy van kialakítva, hogy a hallgatók színvonalas szakdolgozatot legyenek képesek megírni. A szakdolgozati tevékenység rendszerének koordinálását az érintett tanszék, illetve a szakirány felelőse látja el. A képzés 3. félévében szeptember 30-ig a hallgatók Neptunon szakdolgozati témaválasztási kérvényben a tanszékre benyújtják választott szakdolgozati témájukat és előzetes egyeztetés esetén a témavezető nevét. A hallgatók a dolgozati témát a szakdolgozati témajegyzékből választhatnak, egyéni dolgozati témákat a szakirány felelős engedélyezhet. A szakirányfelelős 30 napon belül Neptunon értesíti a hallgatókat a téma elfogadásáról vagy elutasításáról, előbbi esetben a témavezető személyéről. Elutasítás esetén a hallgatónak a szakirány felelőssel egyeztetve újabb szakdolgozati kérvényt Neptunon kell benyújtania az új szakdolgozati téma címével. A képzés 3. félévében gyakorlati jeggyel záró szakdolgozati konzultáció tantárgy keretében heti 1 tanórában a szakirány felelős felkészíti a hallgatókat a dolgozatírásra, primer és szekunder kutatás valamint szakirodalom feldolgozás eszközeinek és módszereinek átadásával. A tantárgy során a szakirány felelős segíti a hallgatókat a dolgozat elkészítésében, megismerteti a hallgatókat a dolgozatok tartalmi, stílusbeli és formai követelményeivel. A szakdolgozat beadási határidő a 4. félévben április 20., amennyiben nem sikerül benyújtani, akkor november 30. A dolgozatot a témavezető és egy szaktanszéki oktató bírálja el. A bírálók érdemjegyet javasolnak a szakdolgozatra, - ez nem végleges jegy - a két jegyjavaslat, a hallgató szakdolgozat védése és témában bizonyított szóbeli szakértelme alapján a záróvizsga-bizottság ad egy jegyet a szakdolgozatára. A hallgató a két írásbeli bírálatot Neptunon megkapja - azokra a záróvizsga során nyílik lehetősége reagálni. Az első „akadály", amit teljesítenie kell, a 3. félévben szakdolgozati témát kell választania. A szakdolgozati témákat megtalálja a Turizmus-Vendéglátás Tanszék honlapján. A szakfelelős kijelöli a témához tartozó konzulenst, aki segíteni fogja Önt a szakdolgozat megírásában. A szakdolgozata elkészítéséhez további segítséget nyújt a szakmai és formai követelmények betartásához Fülöp Tamás: Útmutató a szakdolgozati elkészítéséhez című írása. Külön fel szeretném hívni figyelmét a következő néhány szakmai és szakmai-formai követelményre; konzulensként, opponensként gyakran tapasztaltam ezen a téren hiányosságokat.
A dolgozat elemző, önálló munka legyen. A leíró munka nem felel meg a követelményeknek. Eredményeit foglalja össze a dolgozat végén. A dolgozat címe és tartalma legyen összhangban. A dolgozat előszavában vagy bevezetésében fogalmazza meg a dolgozata célját, azaz azt, hogy a dolgozatában milyen eredményt kíván elérni (pl. bebizonyítani, hogy az EU-hoz való csatlakozást követőn a magyar fuvarozók, szállítmányozók és logisztikai folyamat résztvevőinek a versenyképessége nőtt). Ügyeljen arra, hogy dolgozata arányos legyen; az töltse ki a terjedelem nagy részét, amiről a dolgozat valójában szól, és ne annak hátteréről.
Különösen ügyeljen arra, hogy a dolgozatában a szabályoknak megfelelően hivatkozzon a felhasznált forrásokra, gondolatokra, irodalomra. A források felsorolása az irodalomjegyzékben ezt nem pótolja! Nem elégséges hivatkozás a táblázatok és az idézetek pontos forrásának megjelölése. Hivatkozni kell a felhasznált gondolatokra, adatokra, stb. A dolgozat terjedelme kb. 30 oldal 60 ezer karakter.
Felhívom a figyelmét arra, hogy a hivatkozás nélküli szakdolgozatokat elutasítjuk (és bírálóhoz sem kerülnek ki). Mi lesz a sorsa a szakdolgozatának, miután Ön benyújtotta? Először is egy előzetes formai vizsgálatnak vetjük alá (tartalmaz-e a formai feltételeknek megfelelő irodalomjegyzéket, hivatkozásokat, stb.). Amennyiben egyértelműen nem felel meg a formai követelményeknek, a szakdolgozat elutasításra kerül. Amennyiben igen, a dolgozata az opponenshez kerül. A főiskolai gyakorlat értelmében a dolgozat egyik opponense a belső konzulens. Az opponensek - a mellékelt bírálati szempontok alapján - leírják a dolgozattal kapcsolatos véleményüket, bírálatot készítenek. Feladatuk annak megítélése, hogy a jelölt, vagyis Ön, mennyiben teljesítette a szakdolgozattal szemben fennálló követelményeket, mennyire készített önálló dolgozatot, mennyiben sikerült megoldania a dolgozatban megjelölt célt. Az opponensek a bírálat végén jegyet javasolnak a dolgozatra. 1.1.
Szakdolgozati témajegyzék
A falusi turizmus bemutatása egy választott, konkrét vendégház példáján keresztül Egy már működő turisztikai vállalkozás üzleti vagy marketing tervének összeállítása Egy konkrét szálloda /utazási iroda üzleti tervének kidolgozása Törzsvendég-rendszerek működésének lehetőségei a kereskedelmi szálláshelyeken vagy a falusi szállásadásban 5. Szállodák honlapjainak összehasonlító elemzése 6. Szabadidős programok szervezésének kérdései egy választott szabadidőközpontban/sportcentrumban/múzeumban 7. Különleges ünnepi rendezvények szervezése és lebonyolítása konkrét szállodai egységben 8. Egy szálloda rendezvénytevékenységének komplex elemzése 9. Egy adott szálloda animációs tevékenységének bemutatása, javaslatok az esetleges fejlesztésre 10. Egy konkrét gyógy-, wellness-szálló, gyógyfürdő bemutatása, tevékenységének, működésének elemzése, fejlesztési javaslatok 11. A turisztikai fejlesztések hatása Magyarországon egy-egy konkrét település, kisrégió életére (konkrét példa) 12. A turizmus, mint a kitörés eszköze a kistérségekben, konkrét példa bemutatásával 13. Az önkormányzatok jelentősége, szerepe és lehetőségei a turizmus települési/kistérségi fejlesztésében 14. A piacvezető magyarországi utazási irodák marketing tevékenységének elemzése 15. Magyarországi egy-két hetes üdülő/gyógy/turista-tematikus/speciális/külföldi utak, programok (konkrét célterület megjelölésével) szervezése 1. 2. 3. 4.
1.2.Tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséről A szakdolgozattal szemben követelmény, hogy
Valós problémát dolgozzon fel, aktuális témáról szóljon. Önálló munkát tükrözzön, önálló dolgozat legyen (ne egy néhány irodalomból összeszerkesztett, önálló gondolatokat nem tartalmazó iromány). Széleskörű forrásbázisra épüljön (ezek lehetnek könyvek, tanulmányok, cikkek, hírek, de interjúk is). A szakdolgozati témák többsége vállalati kutatást is feltételez, ebből adódóan a témák általánosan nem értelmezhetőek. A dolgozat feleljen meg az írásos művekkel szemben fennálló szigorú szakmai-formai követelményeknek.
A szakdolgozat formai és további tartalmi követelményei tekintetében segítséget nyújt a Főiskola által kiadott „Szakdolgozati útmutató” kiadvány. 2. A záróvizsga A hallgató a szakmai gyakorlathoz kapcsolódó, turizmus szakirányához illeszkedő szakdolgozatot készít és azt a záróvizsgán prezentációval (Power Point vagy Prezi formátumban) megvédi. Ezután a záróvizsgán rendelkezésre álló felkészülési idő letelte után (15 perc) szóbeli vizsga keretében ad számot elméleti tudásáról, annak alkalmazhatóságát gyakorlati példákkal alátámasztva. A záróvizsgára történő jelentkezés feltételeit a Szolnoki Főiskola Tanulmányi és Vizsgaszabályzata rögzíti. A „fénypont" a főiskolai tanulmányai végén kétségtelenül a záróvizsga. A záróvizsga lényege, hogy egy erre felkért bizottságnak meg kell állapítania, hogy Ön elsajátította-e főiskolai tanulmányai alatt mindazt, amit Önnek tudnia kell, és a főiskola bátran tanúsíthatja ezt a képesítést igazoló oklevél átadásával. A Bizottság legalább három tagból (egy elnökből és két tagból) áll, de állhat többől is. A Bizottságnak többnyire legalább egy „külső" (nem főállású főiskolai oktató) tagja van. A vizsgázók belső konzulense általában tagja a bizottságnak, de nem feltétlenül. Mindazonáltal, a lehetőségek adta kereten belül igyekszünk ennek megfelelően szervezni a bizottságokat. A záróvizsga-bizottság az Ön „alkalmasságát" két „komponens" alapján állapítja meg. Az egyik egy Ön által kiválasztott témában (a szakdolgozat témája) való jártasság, a másik pedig a tanultak komplex ismeretei alkalmazásának képessége. A két rész sorrendjét a záróvizsgabizottság elnöke határozza meg. Mindez kissé rejtélyesnek hangzik, úgyhogy némi magyarázatra szorul. Miről is van szó? 2.1.
A szakdolgozat védése
Az Ön által kiválasztott témában való jártasságát a szakdolgozaton keresztül vizsgálják. Ön hosszú kutatómunkát követően elkészített az adott témában egy írásbeli munkát, illetve arról beszélgetést folytat a záróvizsgán. A kettő alapján a bizottságban kialakul egy vélemény arról, Ön mennyire vált „szakértőjévé" a témának. Ez a bizonyos szakmai beszélgetés az ún. „védés" keretén belül zajlik (amikor is Ön megvédi dolgozata téziseit). A védésre Ön a következő módon készülhet fel. Otthon előkészít egy legfeljebb 10 perces,
PowerPoint programban készített prezentációt (ez segítség Önnek, de kötelező eleme a védésnek). A prezentáció célja, hogy segítse Önt védése során. A prezentációban mutassa be szakdolgozata eredményeit, illetve reagáljon a bírálók által megfogalmazott kritikákra. Ez utóbbi különösen fontos, hiszen a Bizottság azt is vizsgálja, hogy Ön milyen mértékben képes megvédeni véleményét, téziseit. Tekintve, hogy az opponens által javasolt jegy csak javaslat, a védés során Ön meggyőzheti a bizottságot a saját igazáról, és bizony ez a jegyet is jelentősen befolyásolhatja! Hangsúlyozom, hogy a prezentációban nem a szakdolgozat tartalmát, hanem a vizsgálati eredményeket, megállapításokat, következtetéseket, javaslatokat, illetve az opponensek kritikájára való válaszait kérjük összegezni. Kérem az időkeret és a téma betartására, mert ellenkező esetben a Bizottság leállíthatja bemutatóját. A prezentációt a bizottság más okból is leállíthatja (kérdéseket tesz fel, más témára tér rá, stb.) - ez nem jelent feltétlenül rosszat. De erre is készüljön fel lelkileg. Tehát a prezentáció egy szakmai beszélgetést segít, és a védés nem abból áll, hogy elmondja azt a prezentációt, amire otthon felkészült. A prezentációhoz szükséges technikai hátteret (számítógép, projektor) a főiskola biztosítja. A záróvizsga eredményének értékelése az alábbiak szerint történik: Az oklevél minősítése a kreditekkel súlyozott tanulmányi átlag (STA), és a záróvizsga eredményének számtani közepe. A kiszámított átlageredmény alapján az oklevelet a következők szerint kell minősíteni: kiváló jó közepes elégséges
4,51-5,00 3,51-4,50 2,51-3,50 2,00-2,50
2.2. Szóbeli vizsga A szóbeli vizsgán a hallgató 1 tételt húz , amely témakörökben tudásanyagáról a felkészülési idő után ad számot. Tételsor Turizmus vendéglátás felsőoktatási szakképzés turizmus szakirány: 1. tétel Ön a Tisza-tó mellett elhelyezkedő Fogad-Lak Panzió tulajdonosa. Az elmúlt években bekapcsolódott a Magyar Turizmus Zrt. tematikus évek programjába, amely keretében az adott évnek megfelelő témában szolgáltatáscsomagot állított össze a potenciális célcsoportnak. 2013. évben az utazás, mint élmény, az utazáskor elérni kívánt életérzés, hangulat köré csoportosítja a turisztikai termékeket a Magyar Turizmus Zrt. 4 évszakban, 4 hangulatot sugallva fűzik össze a turisztikai termékeket a nagyközönség számára. A Tisza-tó régióban tavasszal az aktív turizmus áll a kommunikáció központjában. Mutassa be a turizmus állami intézményrendszerét Magyarországon, helyezze el a Magyar Turizmus Zrt-t ebben a rendszerben, valamint beszéljen az MT Zrt. felépítéséről, céljairól, feladatairól és marketingkommunikációs eszközeiről! Melyek egy panzió által kínált szolgáltatásokon alapuló csomag sajátosságai, kialakításának módjai. Kik lehetnek a panzió
feltételezett célcsoportjai? Milyen marketingkommunikációs eszközökkel ösztönzi az értékesítést? 2. tétel Ön a Lokálinfo turisztikai egyesület vezetője, mely szervezet feladata a település és környezete turisztikai szolgáltatóinak összefogása, érdekvédelme, szakmai szintjének fejlesztése. A települési önkormányzat támogatásával arra kérik, hogy alakítsa ki a helyi turisztikai desztináció menedzsment szervezetet, melyhez a turisztikai szolgáltatókat is be kell vonnia. Mutassa be a turisztikai desztináció menedzsment rendszerét Magyarországon! A turisztikai desztináció menedzsment fogalma, lényege. A turisztikai desztináció menedzsment szervezete hazánkban. A TDM-szervezetek tagjainak köre. A tagok jellemző jogai és kötelezettségei. A tagok szempontjából vett előnyök és hátrányok a TDM-tagság tekintetében 3. tétel Ön a hamarosan nyíló Elite Hotel**** városi szálloda Front Office menedzsereként dolgozik. A szálloda vezetősége feladatként adta, hogy alakítsa ki a földszinti munkaterület munkaszervezetét a 150 szobás szállodában. Ábrázolja a munkaterület szervezeti diagramját! A városi/city szállodai profil jellemzői, a tipikus szolgáltatások köre. A tagolt földszinti munkaszervezet jellemző munkakörei. A tagolt földszinti munkaszervezet jellemző feladatai. A földszinti munkaterület munkakörei közötti függelmi viszonyok. A szervezeti diagram jellemzői, alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyok. A földszinti munkaterület munkaköreinek jellemző műszakbeosztási sémái. 4. tétel Ön a hamarosan nyíló Nóvum Hotel*** üdülőszálloda emeleti munkaterületéért felelős vezetőként dolgozik. A szálloda vezetősége feladatként adta, hogy alakítsa ki az emeleti munkaterület munkaszervezetét a 100 szobás szállodában. Ábrázolja a munkaterület szervezeti diagramját! Az üdülő szállodai profil jellemzői, a tipikus szolgáltatások köre. A hagyományos és modern emeleti munkaszervezet jellemző munkakörei. A hagyományos és modern emeleti munkaszervezet jellemző feladatai. Az emeleti munkaterület munkakörei közötti függelmi viszonyok. A szervezeti diagram jellemzői, alá-, fölé- és mellérendeltségi viszonyok. Az emeleti munkaterület munkaköreinek jellemző műszakbeosztási sémái. 5. tétel Ön a Citytrend Hotel**** konferenciaszálloda projektjében működik közre szakértőként. A beruházó azzal a feladattal látja el, hogy adjon tanácsot, milyen típusú szobákat milyen mennyiségben alakítsanak ki a 200 szobás szállodában és milyen tárgyi feltételeket kell a szolgáltatás megfelelő minőségben való nyújtásához biztosítani a vendégszobákban. Mutassa be a konferenciaszálló profil sajátosságait, a tipikus szolgáltatások körét! A konferenciaszállodák jellemző célcsoportjai, a vendégek tipikus fogyasztói szokásai. A szállodai szobák típusai, kialakításuk sajátosságai. A konferenciaszállodák szokásos szobatípusai és azok megoszlása a teljes kapacitás viszonylatában. A négycsillagos szállodai vendégszobák tárgyi feltételei.
6. tétel Ön a Herceg Hotel*** kastélyszálloda projektjében működik közre szakértőként. A beruházó azzal a feladattal látja el, hogy adjon tanácsot, milyen egyéb szolgáltatásokat lenne szükséges nyújtani a potenciális célcsoport igényeinek megfelelően az elhagyatott XVII. századi uradalmi épületben most kialakításra kerülő létesítményben. Mutassa be a kastélyszálló profil sajátosságait, a tipikus szolgáltatások körét! A kastélyszállodák jellemző célcsoportjai, a vendégek tipikus fogyasztói szokásai. A szállodai egyéb szolgáltatóterek típusai, kialakításuk sajátosságai, tárgyi feltételei. A konferenciaszállodák szokásos egyéb szolgáltatásai. A háromcsillagos szállodák kötelező egyéb szolgáltatásai. 7. tétel Ön a Piactér Panzió (I. osztály) tulajdonosa. A szálláshelyet családi vállalkozásban üzemelteti. A 10 szobás egység a hatályos osztályba sorolási rendelkezés által meghatározott szolgáltatásokat nyújtja vendégeinek. Az unokatestvére, aki eddig segített a mindennapi teendőkben súlyosan megbetegedett, így szükségessé vált egy új munkatárs felvétele. A feladata az, hogy készítsen egy újsághirdetést, amelyet a megyei napilapban kíván megjelentetni recepciós munkakörű munkatárs felvételére! Egy panzió alapszolgáltatásainak ellátásához szükséges munkakörök. A recepciós munkakör tipikus feladatai. A recepciós munkatárssal szemben támasztott alapvető elvárások (készségek, képességek). A recepciós munkakör tipikus bérezési formái (előírások és ösztönzés figyelembe vételével). Álláshirdetés jellemző tartalmi és formai sajátosságai. 8. tétel Ön a lakóhelyén működő települési önkormányzat turisztikai feladatokért felelős alkalmazottja. A közgyűlés számára egy szakmai anyagot kell összeállítania, amely bemutatja a település valamint annak 25 kilométeres körzetében működő kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmát az elmúlt 3 évre vonatkozóan. Milyen adatokat kér be a szálláshely-szolgáltatóktól? A szálláshely-statisztikák jellemző adattartalma, a központi és területi statisztikák által felölelt adatok köre. A szálláshelyek kötelező statisztikai adatgyűjtésének gyakorisága, rendszere. A foglaltsági és vendégforgalmi mutatószámok és tartalmuk. A piaci folyamatokat (dinamika és kronológia) szemléltető mutatószámok és tartalmuk. 9. tétel Ön a hamarosan nyíló Med-Spa**** wellness szálloda kommunikációs igazgatója. A feladata az, hogy tervezze meg részletesen a szálloda marketingkommunikációs tervét a belső és külső kommunikációra vonatkozóan is. Milyen követelményeket támaszthat Önnel szemben a munkáltatója? A kommunikációs igazgatóval szemben támasztott követelmények. PR igazgató tevékenységi köre. A szervezeti szintű kommunikáció formái. A belső és külső kommunikáció eszközei. A marketing kommunikációs terv szerkezeti felépítése. 10. tétel Ön a ProFamily*** üdülőszálloda újonnan kinevezett marketing menedzsere. A vendégelégedettség vizsgálatánál azt tapasztalta, hogy kevés információ áll rendelkezésre az elégedettség elemzéséhez, mert a vendégek kevés kérdőívet töltenek ki. Tegyen javaslatot a vendégkérdőív átalakítására! A kérdőív szerkesztés alapszabályai, főbb kérdéstípusok egy kérdőívben. Milyen konkrét kérdéseket alkalmaz a kérdőívben, a szállodai
vendégelégettség felméréséhez. Kihez fordulhat tanácsért, javaslatért a kérdőív összeállításához. Milyen egyéb módszerekkel mérhető a vendégelégedettség. Hogyan használhatja föl a mérés eredményeit a szállodai folyamatok javításában. 11. tétel Ön a Napsugár wellness szálloda animátor! Állítson össze egy egészségmegőrző hétvégére vonatkozó sport programcsomagot 30-50 év közötti nők számára! Határozza meg a programszervezés szempontjait, szabályait, követelményeit! Mi jellemző a választott célcsoport fogyasztói szokásaira. Sport animáció, sport rekreáció feltételei, feladatai. Sportfoglalkozások előkészítése, sportversenyek szervezése, vezetése. Sportjátékok teremben, szabadtéren, vízben. Túrák szervezése, vezetése. 12. tétel Ön a TiszaTour utazási iroda alkalmazottja. Egy utas a „Kleopátra álma” rövid tematikus wellness program iránt érdeklődik. Tájékoztassa, mit tartalmazhat a programcsomag. Sorolja fel a programtervezés szabályait, követelményeit, főbb szempontjait! Mutassa be a beutaztatásban és a kiutaztatásban ismeretes kiajánlási módokat. Ismertesse a bizalmas tarifa és a programfüzet szerkesztésének szabályait és tartalmát. Ismertesse a beutaztatásban használatos ajánlattétel tartalmi és formai követelményeit, milyen eladást segítő eszközöket ismer a beutaztatásban és a kiutaztatásban? 13. tétel Wellness szállodában egészségtudatos, fiatal célcsoport számára állítson össze egy wellness csomagot, a kínálati elemekből (fürdő, szauna, beauty szolgáltatások, masszázs és relaxációs technikák, sportprogramok, gasztronómia, közösségi programok)! Mutasson be közülük néhányat! Ismertesse a szabadidő, a rekreáció jelentőségét, valamint az egészségtudatos életmód kialakulásának szükségességét! Mutassa be a szabadidő eltöltésének lehetőségeit a turizmusban! 14. tétel Középiskolai külföldi diákcsoport kér ajánlatot utazási irodájától. Az ajánlatkérés tartalma a következő: magyarországi kirándulásaikat kiegészítve tervezzen kulturális animációs programot, amely feltétlenül kötődik a magyar kultúrához! (népművészet, zene, tánc, iparművészet vagy tájegységük, településük hagyományaihoz!) Mutassa be a magyar népművészetet, és emelje ki benne saját tájegységének népművészetét! Beszéljen a magyar népszokásokról, és azok regionális vonatkozásairól! 15. tétel A Mirror ***-os gyógy és wellness szállodában dolgozik animátorként. Szállodájában az utószezonban az idősek kedvezményesen üdülhetnek, októberben csak nyugdíjas csoportok pihennek. Tervezzen számukra egy természeti animációs órát! Az animáció kialakulása, feladata, helye és szerepe a turizmusban. Az animáció fogalma, tényezői. Az animációs stílusok és módszerek. Az animációs programtípusok és a működési területek összefüggései. Az animátorok által vezetett foglalkozások előkészítése és vezetése. A vezető animátor feladatai. Az animáció személyi. tárgyi, dologi teltételei. 16. tétel Ön a Tour-Kev utazási irodában dolgozik főállású idegenvezetőként. Szlovák utazási iroda partnertől kollégák érkeznek tanulmány útra a Balaton és környéke látnivalóinak
feltérképezése, megismerése céljából. Az Ön feladata az, hogy mutassa be a Balaton szerepét az aktív turizmusban. Hasonlítsa össze az északi és a déli part földrajzi, történelmi, kulturális adottságait. Mutasson be legalább három jellegzetes települést, idegenforgalmi látnivalóik bemutatásával. Ismertesse az idegenvezető számára nélkülözhetetlen protokoll elvárásokat. Ismertesse milyen vendégtípusokkal találkozhat egy idegenvezető. Mondja el, hogyan fogadtatja el magát csoportjával, mint idegenvezető. 17. tétel Ön a Natural Info utazási iroda referense. Az utazási iroda Magyarország természeti turizmusa által nyújtott lehetőségekre, vonzerőkre épít. Ön azt a feladatot kapja, hogy állítson össze egy katalógust, melyben megtalálhatók Magyarország legfontosabb védett természeti értékei és azok idegenforgalmi hasznosítása. Melyek a katalógus összeállítás szempontjai? Milyen természeti értékekkel töltené fel a katalógust? Említsen konkrét példákat azok idegenforgalmi hasznosítására! A természetvédelem célja, feladatai, hazai szervezete. A Nemzeti Park Igazgatóságok területei és alapfeladatai. 18. tétel Ön a Confress Hotel *** szálloda rendezvényszervezője. Egy kereskedelmi termékeket forgalmazó cég termékbemutató lebonyolítását rendeli meg a szállodától. Az Ön feladata az, hogy a rendezvényt megszervezze és lebonyolítsa. Rendezvények helye a turizmusban. Szállodai és üzleti rendezvények típusai. Rendezvényszervezés folyamata. Rendezvények helyszínei és technikája, azok személyei háttere.