2014 SZENT VINCE SZAKKOLLÉGIUM VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK PILISCSABA

STUDIA VINCENTIANA 1/2014

SZENT VINCE SZAKKOLLÉGIUM VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK PILISCSABA

2014

SZERKESZTETTE: GULYÁS MARTIN

KIADÁSÉRT FELEL: DR. LIPINSKI MICHAL CM

ISSN: 2064-6569

© SZENT VINCE KOLLÉGIUM ÉS SZAKKOLLÉGIUM KIADÓ: SZENT VINCE KOLLÉGIUM ÉS SZAKKOLLÉGIUM CÍM: 2081 PILISCSABA, TEMPLOM TÉR 14. E-MAIL:

[email protected]

TEL./FAX: +36-26-375-083 M. 2401 HONLAP: WWW.SZTVINCE.HU

2

TARTALOMJEGYZÉK I. Vallás és politika .............................................................................................. 7 PÉCZKA LÁSZLÓ: Háború és béke értelmezése a Pacem in terris enciklikában és a Gaudium et spes konstitúcióban......................................... 9 CSORBA ZSUZSANNA: Leprás lovagok.......................................................... 15 FODOR ISTVÁN: Az iszlám politikaelmélete az „arab tavasz” tükrében .... 31 SZÉP SZILÁRD: Ellenpápák a modern korban............................................... 43 CSIMA OTTÓ: A választói mentalitás és a politikai ,,weimarizáció” veszélyei......................................................................................................... 49 II. Szemelvények az újkori magyar történelemből......................................... 57 PERGE RÓBERT: A hajdúk - egy kiváltságos társadalmi csoport születése. 59 TÓTH LAJOS: A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai .................................................................................................... 71 CSUNDERLIK PÉTER: „Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait”. Szekfű Gyula Galilei Kör-képe ................................................................................. 85 III. Totális múlt.................................................................................................. 97 GULYÁS MARTIN: Kádár János és az „új szakasz” politikája ...................... 99 PARODA RITA: 1983 - Adalékok a „kis hidegháború” történetéhez ......... 105 MÁTHÉ ÁRON: Lágerek képe – két magyar irodalmi alkotás a szovjet lágerekről a kommunista diktatúra időszakából...................................... 113 IV. Irodalom .................................................................................................... 121 MOLNÁR ANTAL: Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meseregényében.................................................................... 123 POZSONYI ÁDÁM: Felvilágosodás (elbeszélés)........................................... 141 3

4

ELŐSZÓ A Szent Vince Szakkollégium az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az esztendőben is jelentkezik önálló kötettel, melyben tizenkét írás kapott helyet. Az újdonság erejével bír, hogy ez alkalommal nem kizárólag a Szakkollégium hallgatósága, hanem más egyetemek és tudományos műhelyek vendégszerzői is szereplési lehetőséget kaptak tudományos eredményeikkel. A jelenkor posztmodern tudományosságának egyik legfőbb vívmánya az interdiszciplinaritás, ebből is következik, hogy a kötet anyagának összeválogatása során törekedtünk a lehető legváltozatosabb témájú és műfajba tartozó tanulmányok befogadására – ez a sokoldalúság pedig a szerkesztésitematizációs elveket is jelentősen megnehezítette. A legkülönfélébb érdeklődési területtel rendelkező, más-más képzési programban részt vevő diákok, doktori programot teljesítő hallgatók, már aktív, tapasztalt kutatók írásait szerepeltetjük kötetünkben – így az irodalmi elemzéstől, elbeszéléstől a politológiai szaktanulmányon át a klasszikus történetírói megnyilatkozásokig igyekeztünk valamennyi olvasói igényt kielégíteni. Igyekeztünk kihangsúlyozni a Szakkollégium profiljából adódó vallásos témák fontosságát, így az első fejezetbe a vallás és a politika területét, kapcsolódási pontjait megvilágító tanulmányokat helyeztük. A kötetkező tematikai egység társadalom- és politikatörténeti mozaikokat foglal magában a magyar újkor időszakából, majd ezt követik magyar- és nemzetközi kitekintésben a Xx. századi diktatórikus rezsimekkel öszszefüggő tanulmányok. A könyv zárófejezetében két, az irodalom tárgykörébe tartozó írást szerepeltetünk. A szerzők nevében is remélni merem, hogy munkáink mondanivalója valamennyi Kedves Olvasó ismeretét az elvárt mértékben gazdagítja majd. Gulyás Martin A kötet szerkesztője

5

6

I. Vallás és politika

7

PÉCZKA László

8

Háború és béke értelmezése

PÉCZKA LÁSZLÓ Háború és béke értelmezése a Pacem in terris enciklikában és a Gaudium et spes konstitúcióban I. Bevezetés Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett, Forrassz egygyé békességben minden népet s nemzetet!” - énekeljük a szentmisén mindannyian, ám e kívánatos cél a mindennapi emberi együttélés során sok problémát von maga után. A háborúval és békével kapcsolatos jogi vonatkozások a nemzetközi jogban hosszú ideig vitás kérdések voltak – és részben ma is. A Hugo Grotius által leírtakra vonatkozóan vita alakult ki az igazságos és az igazságtalan háború, azaz a támadó és a védekező háború kérdéskörével kapcsolatban. A nemzetközi politika és az államközi kapcsolatok egyik legfontosabb feladata a béke fenntartása és a vitás kérdések háború nélküli rendezése. A Katolikus Egyház társadalmi tanításának egyik sarokkövét képezi a béke fenntartására vonatkozó krisztusi tanítás közvetítése a nemzetek között. Az XX. században az Egyház állásfoglalása lányegesen változott a háború és béke megítélésével kapcsolatban, ugyanis XXIII. János pápa (1958–1963) által megfogalmazott Pacem in terris kezdetű enciklika a nemzetközi kapcsolatok és az egyház viszonyának egy új értelmezését adta meg, ami döntő hatással bírt az éppen akkor zajló II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) határozatára, a Gaudium et spes konstitúcióra, amely értelmezi az Egyház és a mai világ viszonyát. Mi az igazságos és mi elítélendő? Hogyan kerülhetőek el az erőszakos konfliktusok? Mi az Egyház álláspontja, hogyan védelmezi Krisztus békéjét a nemzetek között a konfliktusok esetén? Ezekre a kérdésekre próbálok választ adni tanulmányomban, elemezve az egyházi állásfoglalás főbb pontjait az említett enciklikában és konstitúcióban, rámutatva arra a fejlődési ívre is, hogy a téma megítélése 9

PÉCZKA László

mennyiben változott a XX. század második felére az Anyaszentegyház véleményében. II. Nemzetközi jog normái, a katolikus egyház küldetése „Minthogy a vitákat két módon lehet elintézni: érveléssel vagy erőszakkal, és minthogy az előbbi az embert, az utóbbi pedig a vadállatokat jellemzi, csak akkor folyamodhatunk a másodikhoz, ha az elsőt nem lehet igénybe venni”.1 A nemzetközi jogban a fegyveres konfliktusok alkalmazásánál két alapfogalmat definiálnak a háború és béke jogánál. Az egyik a ius ad bellum, azaz a fegyveres erő alkalmazásához (háborúhoz való jog) és a ius in bello, azaz a fegyveres erőszak (háborúban) történő alkalmazásának joga.2 Azonban ezt a kérdéskört elveiben máshogy határozzák meg és vallják magukénak a világvallások, melyek tanaiban részletes leírásokat találunk a fegyveres konfliktusok rendezésére emberek és nemzetek között, legyen az egyszerű támadás, gyilkosság vagy egyéb erkölcsileg elítélnivaló tett. A világvallások által felállított tanok kifejtése ugyan nem tartozik szűkebb vizsgálódásomhoz, ugyanis a téma kifejtése egy önálló írást igényelne sokrétűsége miatt. A keresztény állásfoglalás, a katolikus magatartás a béke célját kívánja megvalósítani, minthogy a kereszténység a béke vallása. Szent Pál tanítása a legérthetőbb annak megítélésére, hogy mit is jelent az emberek közötti béke terve: „úgy tetszett a mennyei Atyának, „(…) hogy általa békítsen ki mindent a földön és a mennyben, minthogy ő a kereszten békességet szerzett”.3 A Katolikus Anyaszentegyház története során ezen elv szerint végezte missziós munkáját a világban. A következőkben a XIX. századtól kezdve a XX. század második feléig vázolom ezt a folyamatot. III. Katolikus Egyház tevékenysége a XIX–XX. században Már IX. Pius (1846–1878) a német-francia konfliktusban sikertelenül igyekezett békét közvetíteni a vitás felek között, tervei meghiú1

Cicerot idézi: GROTIUS, Hugo: A háború és béke jogáról. Kriterion Könyvkiadó. Bukarest, 1973. 64. A továbbiakban: Grotius, i.m. 2 KARDOS Gábor—LATTMANN Tamás: Nemzetközi jog. ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2010. 333‒334. 3 1Kol 1, 20.

10

Háború és béke értelmezése

sultak. Elődje terveit kívánta véghezvinni XIII. Leó (18781903) is német-francia és spanyol-portugál összeütközések során. Nagyon fontos megjegyezni az 1881-ben XIII. Leó által kiadott Diuturnum Illud kezdetű enciklikát, amely felajánlotta a pápaság nemzetközi közvetítő szerepét a fegyveres összeütközéseknél és elítélte a támadó háborúkat. 4 Az Egyház XX. századi tanítása kezdetben hasonló volt, de a világpolitika változásával új embertelen ideológiák léptek fel (kommunizmus, nemzetiszocializmus), melyek az emberi méltóságot, az emberi életet vették semmibe. Ezek az ideológiák élesen ellentétben álltak a katolikus tanítással, melyeket az egyház el is ítélt. Az első éles elhatárolódás XI. Pius nevéhez fűződik, aki két enciklikájában, a Mit Brennender Sorge (1937) és a Divini Redemptoris (1937) kezdetű enciklikákban élesen elhatárolódott mind a nácizmustól, mind a kommunizmustól. A második világháborút követően kialakult új világrendben a bipoláris rend kialakulásával éles fegyverkezési verseny vette kezdetét. Ebben a világ békéjét veszélyeztető időszakban viszont gyökeresen megváltozott az egyház tanítása az igazságos háborút illetően.5 XII. Piusz (1939–1958) már jelmondatában is a béke mellett foglalt állást: Opus iustitae pax. Azaz: a béke az igazságozság gyümölcse. Mint hangsúlyozta: „A békével még nem veszett el semmi, de a háborúval minden elveszhet.” Ezen kijelentéseit erősítette meg karácsonyi békeüzeneteiben és rádióbeszédeiben. Sajátos helyzet állt elő 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc miatt6. A pápa ekkor még azt is igazságosnak tartotta, ha a jó, az igazság érdekében atomfegyvert vetnek be a másik féllel szemben, elkerülve a nagyobb pusztulást! Tehát az igazságos háborúnak az egyház által elfogadott egyik indoklását láthatjuk ebben a gondolatban. Éles ellentéttel követte XII. Pius felvetését az őt követő XXIII. János (1958–1963) pápa tanítása, aki – mint látni fogjuk –, visszatért az „eredeti” tanításhoz, teljes mértékben elítélve mindenfajta támadó háború koncepcióját, és a béke szorgalmazása lesz ezt követően az 4

SOMFAI Béla SJ: Háború és béke a Katolikus Egyház tanításának fényében. Szeged, 1992. Online elérhető. http://web.295.ca/~gondolkodo/talalkozo/irasok/Somfai1HU04.html. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) A továbbiakban: SOMFAI, i.m. 5 FEJÉRDY András: A Vatikán a nagyhatalmak között, hidegháborúban. In: Glatz Ferenc (Szerk.): História XXXIV. évf., 2012/2. 6 Erről ld. FEJÉRDY András: Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat 1959‒1965. MTA Történettudományi Intézete. Budapest, 2011.

11

PÉCZKA László

egyház által képviselt álláspont, mint azt majd a zsinat tanítása is tükrözni fogja. XXIII. János pápa legnagyobb érdeme az általa 1959 tavaszán meghirdetett és 1962–1965 között lezajlott II. Vatikáni Zsinat első felének megszervezése volt.7 Pápasága utolsó évében, 1963-ban XIII. János pápa hatalmas jelentőségű enciklikát adott ki, amely a zsinati állásfoglalást a kérdéskört illetően döntően meghatározta. A Pacem in terris (1963) főbb témakörei a következőek voltak: az emberek közötti rend, az egyének és a közhatalom viszonya, az államközi kapcsolatok, az emberi kapcsolatok és a politikai közösség viszonya. Az enciklika tartalmát tekintve soha nem is említi az igazságos háború tanát, nem beszél a kérdésről, csupán a kialakult háborús helyzetben a fegyverkezési csökkentésre és a leszerelésre hívja fel a világ figyelmét. Az őt követő következő pápa, VI. Pál (1963–1978) Populorum progressio (1967) kezdetű enciklikájában a népek elnyomásának kérdéséről és a fejlődés helyes meghatározásáról írt, de szerinte: „A forradalmak erkölcsileg indokoltak, ha nyilvánvaló és huzamos önkényuralom ellen irányulnak, amely sérti az ember alapvető emberi jogait, és súlyosan károsítja a közjót.”8 A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes (Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban) állandó határozata állást foglal a kérdésben. Nemzetközi tekintélyű intézmény működését (ENSZ) említi az újabb háború elkerülése végett. Kimondja továbbá az alábbi elveket: (1) minden háború, amely pusztítást céloz meg Isten elleni bűn, (2) a fegyverkezési verseny az emberi nem legsúlyosabb csapása, (3) a háború általános tilalma és nemzetközi tevékenység a háború elkerülése miatt, (4) az Egyháznak jelen kell lennie a nemzetközi közösségben.9 IV. Összegzés A fent röviden ismertetett elvek váltak a Katolikus Egyház társadalmi tanításának nemzetközi közösséget, háborút és békét illető véleményének állandó, ma is hivatalos tanításává. Láthattuk a XIX. századtól a XX. század második feléig kialakuló végleges álláspontig 7

A zsinat tíz újításáról ld.: http://www.magyarkurir.hu/hirek/ii-vatikani-zsinat-tiz-ujitasa. (Letöltés időpontja: 2014. február 5.) 8 Somfai, i.m. 9 A konstitúció teljes hiteles szövege elérhető: http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_16.html. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.)

12

Háború és béke értelmezése

tartó fejlődési ívet, melyet az aktuális világpolitikai helyzet, a kommunizmus térnyerése és a hidegháború miatt különös jelentőségű téma. Az Egyház mai véleményét azonban a bevezetésben említett Szent Pál idézet mellett egy másik idézetben lehet összefoglalni: „Az emberi élet tisztelete és fejlődése megkívánja a békét. A béke nemcsak a háború hiánya, és nem korlátozható a szemben álló erők egyensúlyának biztosítására. A béke nem érhető el a földön a személyek javainak védelme, az emberek közötii szabad kommunikáció, a személyek és a népek méltóságának tiszteletben tartása és a testvériség állhatatos gyakorlása nélkül. A béke a „rend nyugalma”. Az „igazságosság műve” (Iz 32,17) és a szeretet következménye.”10

10

XVI. Benedek: A fiatalok nevelése az igazságosságra és a békére. Üzenet a béke 45. világnapjára. 2012. január 1. Online elérhető: http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=266. (Letöltés időpontja: 2014. február 5.)

13

Háború és béke értelmezése

CSORBA ZSUZSANNA Leprás lovagok I. Bevezetés Ibn al-A×īr (1160–1233), a kiemelkedő arab történetíró Moszul városában folytatta tudós munkáit 28 éves koráig, mikor – krónikája tanúsága szerint – Szaladin keresztesek ellen harcoló seregét kísérte Szíriában, majd pedig Aleppó és Damaszkusz városában élt.1 Legismertebb műve az al-Kāmil fī ’l-tārīÌ, azaz a „Teljes történelem” című krónika, mely a világ keletkezésétől a 628-as HiÊra szerinti évig (1230-ig) számol be a történelmi eseményekről. A következőket írta az 542. HiÊra-év (1147–1148) alatt: ‫ و ﻋَﻈُﻢ اﻷﻣﺮ‬,‫ و داﻣﺖ أﯾﺎﻣﮫ ﻓﺈن أوﻟﮫ ﻛﺎن ﺳﻨﺔ ﺳﺒﻊ و ﺛﻼﺛﯿﻦ و ﺧﻤﺴﻤﺎﺋﺔ‬,‫و ﻓﯿﮭﺎ اﺷﺘﺪّ اﻟﻐﻼء ﺑﺄﻓﺮﯾﻘﯿﺔ‬ ,‫ ﻓﺄﻏﻠﻘﮭﺎ أھﻠﮭﺎ دوﻧﮭﻢ‬,‫ و ﻗﺼﺪ أھﻞ اﻟﺒﻮادي اﻟﻤﺪن ﻣﻦ اﻟﺠﻮع‬,ً‫ ﺣﺘﻰ أﻛﻞ ﺑﻌﻀﮭﻢ ﺑﻌﻀﺎ‬,‫ﻋﻠﻰ أھﻞ اﻟﺒﻼد‬ ‫ و ﺳﺎر ﻛﺜﯿﺮٌ ﻣﻨﮭﻢ إﻟﻰ‬,‫ و ﻛﺎن أھﻞ اﻟﺒﯿﺖ ﻻ ﯾﺒﻘﻰ ﻣﻨﮭﻢ أﺣﺪ‬,‫ و ﻣﻮت ﻛﺜﯿﺮٌ ﺣﺘﻰ ﺧﻠﺖ اﻟﺒﻼد‬,‫وﺗﺒﻌﮫ وﺑﺎء‬ ‫ ﻓﻲ‬,‫ﺻﻘﻠﺒﺔ‬ 2 .ً‫ﻃﻠﺐ اﻟﻘﻮت و ﻟﻘﻮْا أﻣﺮاً ﻋﻈﯿﻤﺎ‬ Azaz: „Abban az évben rosszabbodott az éhínség Ifrīqīyyában, és sokáig tartott. 537-ben [1142–1143] kezdődött. Az ügy súlyosan nehezedett a népre, mígnem már egymást ették, és a beduinok is célba vették a városokat az éhezés miatt, de azok lakói bezárták a kapukat ellenük. Ezt egy járvány követte, s sokan meghaltak, mígnem a vidék kiürült - volt, hogy egész családokból egyetlen fő sem maradt életben. Sokan Szicíliába utaztak élelmet keresve, és nagy nehézséggel találkoztak.” Így folytatta a következő évről (AH. 543, AD. 1148–1149) szóló beszámolót: ,‫ إﻟﻰ رﺟﺎر ﻣﻠﻚ ﺻﻘﻠﯿﺔ‬,‫ ﺻﺎﺣﺐ ﻗﺎﺑﺲ‬,‫ ﻣﺴﯿﺮ أھﻞ ﯾﻮﺳﻒ‬,‫ﻗﺪ ذﻛﺮﻧﺎ ﺳﻨﺔ إﺣﺪى و أرﺑﻌﯿﻦ و ﺧﻤﺴﻤﺎﺋﺔ‬ ‫ و ﻛﺎن ﺑﯿﻨﮫ و ﺑﯿﻦ اﻟﺤﺴﻦ ﺑﻦ ﻋﻠﻲ ﺑﻦ ﯾﺤﯿﻰ ﺑﻦ ﺗﻤﯿﻢ ﺑﻦ اﻟﻤﻌﺰ ﺑﻦ ﺑﺎدﯾﺲ‬,‫ ﺑﮫ ﻓﻐﻀﺐ ﻟﺬﻟﻚ‬,‫و اﺳﺘﻐﺎﺛﺘﮭﻢ‬ 1

LEWIS, B.V.—MÉNAGE, V.L.—PELLAT, Ch.—SCHACHT, J. (Ed.): Encyclopaedia of Islam. Vol. 3. Ibn al-Athīr szócikk. 723–725. 2 IBN AL-A×ĪR: al-Kāmil. Vol. 9. 349. A továbbiakban: IBN AL-A×ĪR, i.m.

15

CSORBA Zsuzsanna

‫ ﻓﻲ ھﺬه اﻟﺸﺪة‬,‫ و ﻋﻠﻢ أﻧﮫ ﻓﺎﺗﮫ ﻓَﺘﺢُ اﻟﺒﻼد‬,‫ ﺻﻠﺢٌ و ﻋﮭﻮدٌ إﻟﻰ ﻣﺪة ﺳﻨﺘﯿﻦ‬,‫ ﺻﺎﺣﺐ اﻓﺮﯾﻘﯿﺔ‬,‫اﻟﺼﻨﮭﺎﺟﻲ‬ ‫ و‬,‫ و ﻛﺎﻧﺖ اﻟﺸﺪة دوام اﻟﻐﻼء ﻓﻲ ﺧﻤﯿﻊ اﻟﻤﻐﺮب ﻣﻦ ﺳﻨﺔ ﺳﺒﻊ و ﺛﻼﺛﯿﻦ إﻟﻰ ھﺬه اﻟﺴﻨﺔ‬,‫اﻟﺘﻲ أﺻﺎﺑﺘﮭﻢ‬ ,‫ و دﺧﻞ أﻛﺜﺮھﻢ إﻟﻰ ﻣﺪﯾﻨﺔ ﺻﻘﻠﯿﺔ‬,‫ ﻓﺈنّ اﻟﻨﺎس ﻓﺎرﻗﻮا اﻟﺒﻼد و اﻟﻘﺮى‬,‫ ﺳﻨﺔ اﺛﻨﺘﯿﻦ و أرﺑﯿﻦ‬,‫ﻛﺎن أﺷﺪﱡ ذﻟﻚ‬ ‫ و‬,‫ ﻓﺎﻏﺘﻨﻢ رﺟﺎر ھﺬه اﻟﺴﻨﺔ ﻓﻌﻤّﺮ اﻷﺳﻄﻮل‬,‫ و ﻛﺜُﺮ اﻟﻤﻮت ﻓﻲ اﻟﻨﺎس‬,ً‫و أﻛﻞ اﻟﻨﺎس ﺑﻌﻀﮭﻢ ﺑﻌﻀﺎ‬ ‫ ﻓﺒﻠﻎ ﻧﺤﻮ‬,‫أﻛﺜﺮ ﻣﻨﮫ‬ 3 ‫ﻣﺎﺋﺘﺎن و ﺧﻤﺴﯿﻦ ﺷﯿﻨﯿﺎ ﻣﻤﻠﻮءة رﺟﺎﻻً و ﺳﻼﺣﺎً و ﻗﻮﺗﺎ‬ Azaz: Ahogy azt az 541. év alatt említettem, Yūsuf, Qābis urának családja Rogerhez, Szicília királyához utazott, és segítségét kérték. Ő haragra gerjedt ettől. Közte és al-Íasan bin cAlī bin YaÎyā bin Tamīm bin al-Mucizz bin Bādīs al-ÑanhāÊī, Ifrīqīyya ura között béke volt számos évig.4 Tudta, elmulasztotta a vidék [Ifrīqīyya] meghódítását abban a nehéz helyzetben, mely sújtotta őket. E nehézség az egész MaÈribot érintő folytonos éhínség volt 537-től [1142–1143] egészen eddig az évig. Tovább rosszabbodott 542ben [1147–1148], mikor is az emberek elhagyták az országot és a falvakat, és legtöbbjük Szicíliába ment. Az emberek egymást ették, megsokasodott köztük a halálozások száma. Roger kihasználta ezt az évet, flottát építtetett, igen nagyot, mely közel 250, férfiakkal, fegyverekkel és ellátmánnyal teli hajót számlált. Az események Mahdiyya városának elfoglalásával végződtek. A fenti idézetekből jól látható, mennyire befolyásolta a történelem alakulását az adott területek egészségügyi állapota, hiszen a szicíliai király világosan látta, az éhínségtől legyengült észak-afrikai területek betegségektől, járványoktól szenvedő, az egyre magasabb halálozási ráta folytán megcsappant népességét könnyen uralma alá vonhatta volna. Hogy ezt a lehetőséget Mahdiyya város meghódításával ki is használta, annak az idézett politikatörténeti események adtak jogos alapot. Ibn al-A×ir krónikájában sem ez az egyetlen hasonló eset a keresztes korra vonatkozóan (nem beszélve a többi forrásról és a le nem jegyzett történésekről), számos más alkalommal is befolyásolta a há3

IBN AL-A×ĪR, i.m. 350. Korábban Rašīd volt Qābis ura, halála után gyermeke kiskorúsága okán került Yūsuf hatalomra. Rašīd egyik háremhölgye testvéreinek panaszkodott helyzetéről, akik haza akarták vinni őt, ezt azonban Yūsuf nem engedte. Erre a fivérek Íasanhoz fordultak segítségért, utasításait Yūsuf figyelmen kívül hagyta, városát Rogernek, a szicíliai királynak ajánlotta, aki így Qābis kormányzójává nevezte őt ki. Íasan megostromolta Qābis városát, s a nép is Yūsuf ellen fordult, akit végül elfogtak, megkínoztak és megöltek. Rašīd még fiatalkorú gyermeke helyett idősebb fia került Qābis élére, a háremhölgyet pedig fivérei visszavitték törzsükhöz. Yūsuf fivére, cĪsā, és fia Rogerhez, Szicília királyához menekült. IBN AL-A×ĪR, i.m. 346‒347. 4

16

Leprás lovagok

borúk indítását, csaták kimenetelét egy-egy jelentősebb járvány. Látható tehát, hogy nem haszontalan kevéssé kutatott, elemzett és számításba vett vizekre evezni, mint amilyen a paleoepidemiológia, azaz a történeti járványtan is. II. A keresztes kor betegségei Minden kornak és területnek megvannak saját jellemző betegségei, járványai. A középkor legjelentősebb járványait a pestis, a himlő és a lepra okozta. Ha a keresztes korról, a 11–13. századokról beszélünk, ezek közül a leprát tekinthetjük a legfontosabb betegségnek. A lepra baktériuma okozta légúti fertőző betegség a TBC is, melyről szintén fontos néhány szót ejteni a lepra kapcsán. A TBC-komplex, azaz a TBC-t okozó baktériumok csoportja a legnagyobb valószínűség szerint Afrikában, a Szomáli-félszigeten alakult ki. Ezek közül a legjelentősebb baktérium a mycobacterium tuberculosis. A TBC-komplex egy másik baktériuma, a m. bovis alapvetően a lábasjószágok TBC-t okozó megbetegedése, mely az embert is megfertőzheti. A legkorábbi m. tuberculosist tartalmazó lelet egy körülbelül 17.000 éves bivaly.5 A baktérium és a megbetegedés azóta is jelen van az emberiség történelmében. A 14. századtól egyre gyakrabban olvashatunk írott forrásokban a tuberkulózisról, melynek jellegzetes tünetei a krónikus köhögés, véres köpet, láz, izzadás, súlycsökkenés (sok esetben e tünet szülte az elnevezést, ahogy Hippokratés phthisise esetén is). „Fénykora” a 19–20. századra tehető, a városi szegénység jellemző megbetegedése volt. Fontos jellemzője a betegségnek, hogy a fertőzöttek körülbelül 90%-a tünetmentes életet él, s nem is fertőz tovább. Ha a betegség aktiválódik, leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de gyakorlatilag bármelyik szervrendszer a TBC áldozatául eshet. Azért fontos kis mértékben foglalkozni a TBC-vel is a lepra kapcsán, mert elterjedt az a nézet, miszerint a TBC-vel fertőzöttek immunissá válnak a leprára. Ennek oka az lehet, hogy a két betegség a történeti források tükrében kvázi felváltotta egymást. Az elméletnek ellentmond több lelet is. Három magyarországi és egy-egy izraeli, egyiptomi és svéd lelőhely emberi maradványainak vizsgálata során 5

ROTHSCHILD, Bruce. M. et al.: Mycobacterium tuberculosis Complex DNA from an Extinct Bison Dated 17,000 Years before the Present. p. 305. In: Clinical Infectious Diseases, 2001/33. No. 3. Oxford University Press. 305311.

17

CSORBA Zsuzsanna

is minden lelőhelyről találtak a TBC és a lepra bacilusával egyaránt fertőzött mintákat. 6 A vizsgálatok tükrében arra következtethetünk, a leprában legyengült szervezetet könnyebben támadta meg a TBC baktériuma is, mely előbb végezhet a beteggel, mint a hosszabb lappangási idejű, jóval lassabban szaporodó leprabaktériumok. Leprás megbetegedést két mycobacterium, a mycobacterium leprae és a mycobacterium lepromatosis okozza. A m. lepromatosist 2008-ban fedezték fel két, a lepra egy lepromatosus típusában elhunyt betegben. A vizsgálatok során megállapították, hogy a m. leprae és m. lepromatosis baktériumok között a törzsfejlődési távolság körülbelül 10 millió év. Míg a két, már említett beteg mexikói volt, a m. lepromatosist szingapúri betegeknél is azonosították már, így további vizsgálatok tárgyát képezi a két baktérium földrajzi és időbeli megjelenésének azonosítása.7 A mindkettő által okozott leprás megbetegedésekről azonban elmondható, hogy a pestis mellett a középkor egyik „slágerjárványának” tekinthetjük mind Európában, mind a KözelKeleten, különösen a 12–13. században. A leprának két fő típusát különböztethetjük meg: ezek a tuberculoid és a lepromatosus lepra. A tuberculoid lepra jóindulatú megbetegedés, a bőrt és az idegrendszert érinti. Ilyen esetben viszonylag kevés baktérium van jelen, a bőrön alig néhány elváltozás (folt vagy csomó) látható, az érintett idegeknél pedig fokozott sejtszövetképződés figyelhető meg, melynek nyomása miatt az idegsejtek lassan elhalnak. A tuberculoid lepra gyógyulási hajlama jó, az ilyenkor működő sejtes immunreakciókat gyógyszeres kezeléssel segítve ma már viszonylag rövid időn belül teljesen gyógyítható is. A lepromatosus lepra ezzel szemben a lepra rosszindulatú változata, mely mai tudásunkkal is igen nehezen, több év alatt kezelhető csak ki. Ez esetben nem jellemző a sejtek hatásos immunreakciója, a bacilusok korlátlanul szaporodhatnak. Ennek következtében sokkal agresszívabb elváltozásokat okoz mind a bőrfelületen, mind az idegrendszeren, sőt különböző belső szerveket és a nyálkahártyákat is megtámadja a betegség. A két szélsőséges típus között természetesen 6

DONOGHUE, Helena D. et al.: Co–infection of Mycobacterium tuberculosis and Mycobacterium leprae in human archaeological samples: a possible explanation for the historical decline of leprosy. pp. 389, 391. In: Proceedings of the Royal Society B. 22. February, 2005. Vol. 272./No. 1561. 389‒394. 7 HAN X.Y. et al.: A New Mycobacterium Species Causing Diffuse Lepromatous Leprosy. In: American Journal of Clinical Pathology, 2008. Vol. 130. 856‒864.

18

Leprás lovagok

átmenetet jelentő megbetegedési típusok is léteznek. A leprát okozó baktériumok szövetmintákból mutathatóak ki, de jellemzően csak a tuberculoid típus esetén, mivel a lepromatosus típusnál annyira legyengül az immunrendszer, hogy az a tesztelés során a mesterségesen szervezetbe juttatott, legyengített baktériumokra sem képes reagálni. További nehézséget okoz, hogy a fertőzés után a lappangási idő néhány héttől akár több évtizedig is tarthat, az átlagos lappangási idő 3–6 év. Bár mindkét betegség, a tuberkulózis és a lepra is már az antikvitás óta jelen van az emberi történelemben, időbeli és földrajzi jelentőségük változó. 2011-ben valamivel több, mint 5.770.000 új és visszaeső TBC-s megbetegedésről van adatunk, bár a fertőzöttek körülbelül 90%-ánál nem jelentkeznek közvetlenül, rövid időn belül a tünetek. A leginkább érintett terület Délkelet-Ázsia (majdnem 2.140.000 megbetegedés), valamint majdnem megegyező számadatokkal rendelkezik a Csendes-óceáni térség nyugati része és Afrika (külön-külön kevéssel több, mint 1.350.000 megbetegedés).8 A WHO adatai alapján az évente jelentett leprás megbetegedések száma lassú csökkenést mutat, 2011-ben azonban még mindig több mint 200.000 új esetet jegyeztek fel – a leginkább érintett területek India, Brazília, Indonézia és más, főleg ázsiai és afrikai országok.9 Mai világunkban már jóval egyszerűbb a rendelkezésünkre álló technikai feltételek és tudásanyag mellett a pontos statisztikák készítése, minél régebbi időkről szeretnénk azonban nyilatkozni, annál nehezebbé válik a dolgunk. Annyi azonban bizonyos, hogy – Európa területén legalábbis – a 14–15. században egyre kevesebb leprás megbetegedésről van tudomásunk, s a lepra visszaszorulásával párhuzamosan nő a tuberkulózis jelentősége egészen a 16. századig, mikorra a lepra látszólag teljesen el is tűnik. Napjainkban szigorú előírásoknak megfelelően kötelező jelenteni a diagnosztizált betegeket, ez azonban csupán a modern kor fejlett orvostudományának és kommunikációs lehetőségeinek fejleménye. Az általunk vizsgálni kívánt 11–13. századi megbetegedésekről a legtöbb esetben csupán akkor van tudomásunk, ha az adott betegség 8

WHO: Global tuberculosis report 2013. 143. Online elérhető: http://apps.who.int/iris/bitstream/10665/91355/1/9789241564656_eng.pdf?ua=1 (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 9 WHO: Global leprosy situation 2012. Online elérhető: http://www.who.int/lep/situation/Leprosy_PR_2011.pdf?ua=1 (Letöltés időpontja: 2014. február 4.)

19

CSORBA Zsuzsanna

valamilyen elváltozást okozott a fertőzött személy csontjaiban, hiszen bármi más igen ritkán marad ránk az elhunytból. A TBC kevés esetben azonosítható csontokból, mert a betegség csak későbbi fázisaiban okoz elváltozásokat a csontszövetben, s a fertőzöttek gyakran már a korai fázisok során meghalnak. A TBC a csontrendszeren azonban általában csonthártyagyulladás és csontvelőgyulladás formájában jelenik meg, igen jellegzetes a gerincoszlop csigolyáin okozott elváltozás is. Gyermekek esetén a TBC tünetei az ujjperceknél, ízületeknél és a koponya több részén is megfigyelhetőek. A leprára a koponya csontjainak elváltozása a legjellemzőbb. Az orrcsontok teljes pusztulása, a metszőfogak kihullása és a többi fog rendellenes fejlődése, a csonthártya gyulladása gyakori jelenség. A kéz- és lábfej elváltozása a csontokon jelentkező tünetek mellett az idegek, izmok elhalásának is köszönhető.10 III. A betegségek azonosításának nehézségei Történeti korok betegségeire, járványaira vonatkozóan igen fontos részét képezik a forrásoknak az írott források, ezek megfelelő értelmezése azonban nem kevéssé összetett feladat, mint egy-egy halott maradványainak vizsgálata. Leggyakoribb írott forrásainkat az igen gazdag arab krónikaírói hagyomány szolgáltatja, e mellett természetesen jelentősek a latin nyelvű krónikák, valamint egyes levelezések is érdekes információkat őrizhetnek meg számunkra. Amikor azonban betegségeket és járványokat szeretnénk vizsgálni az írott források tükrében, jóval nehezebb a feladatunk, mint például a politikatörténet rekonstruálása. Az első oldalakon idézett részletek alapján jól látható ez is. Míg a krónika szövegéből világosan kiderül az, hogy az író szerint mik is azok az események, melyek Szicília királyát végül a tunéziai város, Mahdiyya elfoglalására ösztönözték, arról jóval kevesebbet tudunk meg, milyenek is voltak az eseménysor mögött meghúzódó egészségügyi állapotok. A szövegből például az éhínség okát nem tudjuk meg (ez lehet például valamilyen természeti katasztrófa, aszályos évek, háborús pusztítás a termőföldeken, esetleg az alapvető élelmiszert adó növényfaj egész területet érintő betegsége is). A no10

MENDE László: Paleopatológia. 2006. 14‒15. Online http://www.archeo.mta.hu/antropologia/ (Letöltés időpontja: 2014. február 4.)

20

elérhető:

Leprás lovagok

mád támadások ellen bezárták a városkapukat, az éhínség következtében legyengülő népességet sújtó betegségekről és az említett járványról azonban a szöveg nem szolgáltat semmilyen érdemi információt, azt azonban érdemes szem előtt tartani, hogy a járvány a szöveg tükrében az így zsúfolttá váló város egyre rosszabb élelmezési és higiéniai körülményei közepette törhetett ki. Az arab nyelvű szövegben használt szavak is általános megjelölések, nem specifikus betegségre vagy járványra használt kifejezések. Azt azonban megtudjuk, hogy a járvány következtében a halálozások száma kiemelkedően megnőtt – az arab szövegben: „megsokasodott” –, jellemző volt egész családok kihalása is. A kannibalizmus említésénél kérdéses lehet, csupán toposzként jelenik-e meg, vagy ténylegesen megtörtént a járvány idején – az idézett forrás szerzőjének egész munkásságát figyelembe véve feltételezhetjük, hogy nem csupán egy beépített panellel van dolgunk, bár ennek ellentmond, hogy a kifejezés szóról szóra megegyezően jelent meg a második részben. Mit tudhatunk meg tehát az említett járványról? Mindösszesen annyit, hogy az éhínség miatt legyengült populációban a városok bezárását követő nagyobb népsűrűség, háborús körülmények és rosszabbodó higiéniai viszonyok között jelent meg. A járványokat jellemző számadatokról (mint a morbiditás, mortalitás, letalitás) konkrét adatok hiányában csupán feltételezéseink lehetnek, a betegség és a járvány pontos tüneteiről, lefolyásairól pedig egyáltalán nincs információnk. Ha szerencsénk van és forrásunk ad valamilyen leírást az adott betegségről, akkor is óvatosan kell bánnunk a tudósítással. Amennyiben a szerző nem működött orvosként is, kétséges, mennyire pontos és megbízható a leírás, gyakran maguk az orvosok sem tudták megkülönböztetni csupán a tünetek alapján az egyes megbetegedéseket (gondoljunk csak bele, a modern orvostudomány számára is különböző vizsgálatok szükségesek több esetben is a pontos és biztos diagnosztizáláshoz). A lepra esetében igen nagy bizonytalanságot szülhet ez a probléma, hiszen előszeretettel azonosítottak minden bőrelváltozással járó betegséget a leprával, illetve magát a lepra elnevezést használták a különböző bőrbetegségekre is. További fontos kérdés, hogy az író jelen volt-e a járvány során, vagy azt túlélő személyek tudósítása alapján dolgozott, esetleg más történetírótól vette-e át a leírást. Az utóbbi két esetben újabb problémát vet fel a forrás megbízhatósága. Igen jellemző mindezek mellett, hogy csupán az uralkodók, 21

CSORBA Zsuzsanna

hadvezérek, kiemelkedő politikai jelentőséggel bíró személyek betegségeiről szólnak a tudósítások, a köznépet érintő megbetegedésekről jóval kevesebb információt szolgáltatnak a krónikák. IV. A betegségek történeti előképei Lepráról már az ókori görögök is tudtak, a betegséget az elephantiasis névvel illették. A név a bőr keménnyé, szárazzá, pikkelyessé válására utal, vagyis hogy az elefántokéhoz hasonlóvá válik. A Bibliában Mózes harmadik könyve foglalkozik részletesebben a leprával, pontosabban egy olyan bőrbetegséggel, melyet leggyakrabban leprának, elephantiasis Graecorumnak fordítanak.11 A 13. fejezet részletezi, milyen esetben kell a papnak leprásnak nyilvánítania valakit.12 Ha a bőr felületén különböző elváltozások tapasztalhatóak, a beteget a pap elé kell vezetni, hogy az megvizsgálhassa. Ha bizonyos tünetek megfigyelhetőek, a fertőzöttet leprásnak és tisztátalannak kell nyilvánítani. Amennyiben kérdéses a betegség mibenléte, hét napos elkülönítés után meg kell ismételni a vizsgálatot, ha ekkor sem lenne biztos a pap a dolgában, ismét hét napot várhat egy újabb vizsgálattal. Egyes tünetek esetén azonban a beteg tisztának nyilvánítható, adott tünetek megléte esetén azonban a bibliai szöveg is különböző típusú leprákról ír. Jól látható tehát, hogy a lepra nem egy konkrét betegségre vonatkozott, sokkal inkább a tisztátalannak ítélt bőrbetegség-típusokra vonatkozott. A 13. fejezet 47–59. versei a leprások megfertőzött ruháin végzendő megfigyeléseket, illetve a leprával való fertőzöttség esetén a ruhadarabokkal való bánásmódot taglalja. A Leviták könyvének 14. fejezete a megtisztult leprás által bemutatandó áldozatokról és a pap által elvégzendő rítusról rendelkezik, megkülönböztetve a módosabb és a szegényebb emberektől kívánt áldozat mértékét. Ez után arról rendelkezik a szöveg, ha majd Kánanán földjére érve az Úr leprával sújt egy házat, mik a pap teendői mind a házzal, mind annak lakóival kapcsolatban. A könyv utolsó versei külön ki is emelik, hogy a fenti rendelkezések a leprára, azaz különféle bőrbetegségekre vonatkoznak, a tisztaság és tisztátalanság kérdésében hivatottak eligazítást adni.13 11

Prince, J. Dineley: Note on Leprosy in the Old Testament. In: Journal of Biblical Literature. Vol. 38. 30. A továbbiakban: Prince. i.m. 12 Leviták könyve 13. 13 Leviták könyve 13. 54‒57.

22

Leprás lovagok

Ezeken a helyeken kívül is számos alkalommal kerül elő a lepra a Biblia szövegében, azonban minden esetben hasonló következtetést vonhatunk le, mint a Leviták könyve esetén: a lepra különféle bőrbetegségekre alkalmazható név volt, mely alatt más és más tisztátalan állapotot okozó bőrbajokat is értettek a ma lepra néven ismert betegség mellett (egyes, a Leviták könyvében leírt tünetek a különböző leprás megbetegedések típusainak megfelelnek).14 V. A lepra megjelenése az arab kultúrában Arab nyelven is eltérő megnevezések léteznek a leprára. Az egyik a ÊuÆām, mely a ÊaÆama gyökökből ered. Az ige jelentése „levág, több dolgot levág, gyorsan levág”, „levágja vagy amputálja kezét vagy karját”, a passzív ige jelentése pedig „a ÊuÆām betegségben szenvedett vagy szenved”.15 Jól érzékelhető módon a ÊuÆām azt a betegséget jelöli, melynek során jellegzetes a végtagok, ujjak leesése, elvesztése – azaz a lepra típusait ismerve egyértelmű, hogy a szó a lepra lepromatosus típusát jelenti. Már Íīra Krisztus utáni harmadik században élő uralkodója, ¹aÆīma al-Abraš vagy al-WaÃÃāÎ is nagy valószínűséggel a betegségben szenvedett.16 A másik igen fontos, leprára használt szó a baraÒ. A szó a bariÒa gyökökből ered, melynek jelentése „a baraÒ betegségben szenved vagy szenvedett”. A gyök a fehérré válás, fénylés jelentését is magában hordozza, így a bőr felületén megjelenő fehér színű, fénylő felületű elváltozásokra is utal.17 Láthatóan a szó a lepra enyhébb változatait jelöli, a tuberculoid változatnál bekövetkező fehér vagy fekete színű bőrelváltozásoknak megfelelően írtak fehér vagy fekete baraÒról is, bár a szót valószínűleg más bőrbetegségek megnevezésére is használhatták. Ez a szó is ismert volt már az iszlám előtti Arábia területén, például a híres iszlám előtti versgyűjtemény, a Mucallaqāt egyik versének szerzője, al-Íāri× ibn Íilliza is baraÒ betegségben szenvedett.18 Az iszlám születésekor jellemző leprásokkal és leprával szembeni magatartásformát a prófétai hagyományból ismerhetjük meg. A pró14

Prince, i.m. 34. LANE, Edward William: An Arabic-English Lexicon. 1867/Vol. 3, ‫ﻏﺬم‬. 397‒398. 16 DOLS, Michael W.: The Leper in Islamic Society. In: Speculum, 1983/Vol. 58. No. 4. 891‒916. A továbbiakban: Dols, i.m. 17 LANE, Edward William: An Arabic-English Lexicon. 1865/Vol 1, ‫ ﺑﺮص‬. 188. 18 DOLS, i.m. 893. 15

23

CSORBA Zsuzsanna

féta mondásai, ítéletei, cselekedetei, az ezekről szóló beszámolók közül több is foglalkozik a lepra kérdésével, igen ismert al-BuÌārī több hadī×a is, melyek szerint a leprástól úgy kell menekülni, mint ahogy az oroszlán elől, vagy hogy a beteg és egészséges emberek között hosszabb ideig megfelelő távolságot kell tartani. A lepra fizikai tünetei mellett fontos tisztában lenni azzal is, hogy – ahogy a keresztény kultúrkörben, úgy a keleten is – a betegséget az erkölcstelen életért, az Isten elleni vétségekért járó büntetésnek tartották, így az egészségügyi okok mellett erkölcsi és vallási okokból is tartózkodni igyekeztek a fertőzöttektől. A középkori arab orvostudomány és orvoslási gyakorlat is több forrásból táplálkozott. Ahogy a világ minden pontján, a KözelKeleten is népszerű volt a különféle gyógynövények használata, az ehhez szükséges drogtudomány (drog alatt a természetes, főként növényi alapú gyógyhatású vagy annak vélt szereket értve) jellemzően Indiából származik. A négy helyesen vezetett kalifa és az Omajjádkalifák uralkodásának időszakából kevesebb információnk és forrásunk van az orvoslással kapcsolatban, azok is jellemzően az udvari orvoslási gyakorlatról szólnak. Az Abbászida kalifák ideje alatt azonban az érdeklődés a görög-római, főként a görög tudományok és tudományosság felé fordult. Így Galénos munkásságát is megörökölte a Közel-Kelet a szír és arab fordításokon, kivonatokon, illetve a galénosi orvoslás alapjain nyugvó szerzők művein keresztül (a pergamoni orvos és filozófus számos műve csak arab fordításokból és kivonatokból ismert).19 A 8–11. századokban a Szászánida Birodalom egyik jelentős városa, Gondīšāpūr egy nesztoriánus keresztény orvos dinasztiájának, a BuÌtīšūc családnak 12 tagja szolgált az Abbászida udvarban orvosként20 – egyes növények és drogok neve ma is őrzi ezt a perzsa hatást.21 Már a 9. századtól megjelent egy sajátos orvoslási gyakorlat, mely a Ôibb al-nabawī, „prófétai orvoslás” nevet viseli. Ez a gyakorlat a hellenisztikus orvoslással szemben egyes Korán-helyeken és hadī×okon alapult, inkább vallásos emberek, mint orvosok tollából születtek az orvoslás e típusával foglalkozó művek, s jellemzően a Korán (Allah) és a próféta állásfoglalására koncentráltak a betegségekkel és betegekkel kapcsolatban, érdeklődésük középpontjában a 19

LEWIS, B.V.—MÉNAGE, V.L.—PELLAT, Ch.—SCHACHT, J., i.m. Vol. 2. Djālīnūs. 402-403. Uő. Vol. 1, Bukhtīshū szócikk. 1298. 21 Uo. Adwiya szócikk. 212. 20

24

Leprás lovagok

megfelelő vallási-társadalmi hozzáállás állt.22 Természetesen a népi orvoslás is az arab-iszlám orvosi sokszínűség egyik eleme volt, a járványok elleni védekezéshez szükséges amulettjeivel, varázsszövegeivel. A színes efa (echis coloratus) viperafaj húsát például csodás lepra elleni szerként tartották számon, ahogyan a timsót, a fehér tündérrózsát (nymphaea alba) és a masztix pisztáciát (pistacia lentiscus) is.23 VI. A lepra az európai kultúrkörben Az európai hagyomány szerint a lepra többnyire Isten büntetése, bár egyes esetekben egyfajta kegyes ajándék is lehet. A fertőzéstől és leginkább a vallási tisztátalanságtól félve (ahogyan az a Leviták könyvének említett fejezetében is láthattuk) a leprások elkülönítésének szokása az egész középkori Európában jelen volt, ennek intézményei jellemzően a már korábban is, egészen a görögöktől kezdve létező leprosoriumok voltak. Ezzel szemben az arab-iszlám KözelKeleten a prófétai orvosi hagyományokkal ellentétben az orvosok nem ajánlották a leprásoktól való elhatárolódást, menekülést, megközelítésük tudományos volt, nem pedig vallási.24 Az iszlám közegben kevéssé volt jellemző a leprások olyan mértékű negatív társadalmi megkülönböztetése, mint a keresztény kultúrkörben. Persze a már említett prófétai hagyományt ellenérvéként hozhatnánk fel, de fontos hangsúlyozni, hogy az iszlám szent szövegei tagadták a lepra fertőző voltát. Bár a leprásokat itt is elkülönítették, az Európában jellemző stigmatizáció azonban nem volt közkeletű. I. al-Walīd kalifának tulajdonítják az első kórház alapítását az iszlám történetében, aki a doktoroknak fizetést is adott – Óabarī szerint a kalifa a leprásoknak is járulékot biztosított, hogy ne az emberek között kelljen koldulniuk. Észak-Afrikában és a török területeken is tudunk a leprások számára létrehozott kórházakról, a városkapukon kívül számukra fenntartott és elkülönített területekről (Îāra).25 Fontos azonban tudni, hogy a Közel-Keleten máig is élő erős törzsi és családi hagyományoknak köszönhetően a kórházak, leprosoriumok inkább a szegények és a sú22

Uő. Vol. 10. Óibb szócikk. 453. LEV, Efraim: Medicinal Substances in Jerusalem from Early Times to the Present Day. Translated by Rebecca Toueg. In: British Archaeological Reports International Series 1112. Oxford, 2003. Archaeopress. 11, 19‒20, 65‒66, 91‒92. 24 DOLS, i.m. 913. 25 LEWIS, B.V.—MÉNAGE, V.L.—PELLAT, Ch.—SCHACHT, J., i.m. Vol. 1. Bīmāristān szócikk. 1222‒1226. 23

25

CSORBA Zsuzsanna

lyos betegek számára jelentettek megoldást. A nem ön- és közveszélyes betegeket, ahogyan a kevésbé súlyos típusú leprában szenvedőket is gyakran a családtagok ápolták, a betegek nem hagyták el családjukat és a társadalmat, hogy valamely leprás közösséghez csatlakozzanak inkább.26 VII.

A lovagrendek és a lepra

A lepra keresztény és iszlám megítélésének különös metszéspontja a keresztes háborúk kora és területe. A két nézet találkozásának talán legérdekesebb pontja a Jeruzsálemi Királyság és a Szent Lázár lovagrend. Kinek ajánlhatták a lovagrendet? Két lehetséges névadót találhatunk az Újszövetségben. Egyikük Lázár, a fekélyekkel borított koldus, aki egy gazdag ember kapuja előtt feküdt éhezve. A sosem adakozó gazdag halála után a Pokolra, Lázár pedig a Mennybe, Ábrahám keblére került.27 A másik Lázár a bethániai Mária és Márta testvére, aki már négy napja halott volt, mikor Jézus feltámasztotta, s ezután jelen volt a leprás Simon házában tartott vacsorán.28 Hol lehettek a rend jeruzsálemi birtokai, kórháza(i)? Bár tudjuk, hogy Flavius Arcadius Augustus bizánci császár (395–408) felesége, Aelia Eudoxia alapított egy kórházat a leprásoknak, az intézmény nem kapcsolható biztosan a Szent Lázár lovagrend ispotályához – az első, biztosan hozzájuk köthető adat Fulk jeruzsálemi király (1131– 1143) 1142-es földadománya a templom és a konvent számára.29 Hogy hol lehetett pontosan a leprások számára elkülönített terület, nem határozható meg biztosan. Több forrás alapján a régi városfalak nyugati részén kívül, a falaktól nyugatra-északnyugatra tehetőek a Szent Lázár lovagrend területei – mások szerint a Szent István-kapu közelében volt a leprások negyede, az északi fal mentén. Egyes források szerint pedig a Jaffa- vagy Dávid-kapu mellett a nők, míg a Szent István-kapu mellett a férfiak számára tartottak fenn leprás kórházat.30 26

DOLS, i.m. 915. Lukács evangéliuma 16:1.9-31. 28 János evangéliuma 11, 12:1-11. 29 MARCOMBE, David: Leper Knights. The Order of St Lazarus of Jerusalem in England (C. 1150-1544). Boydell Press, 2004. 7. A továbbiakban: MARCOMBE, i.m. 30 BOAS, Adrian: Archaeology of the Military Orders. A Survey of the Urban Centres, Rural Settlements and Castles of the Military Orders in the Latin East (C. 11201291). Taylor&Francis, 2006. 64‒65. A továbbiakban: BOAS, i.m. 27

26

Leprás lovagok

1153-ból ismerjük legelőször a rend mesterének nevét, mely Bartholomew (azaz Bertalan). Ő korábban templomos rendi lovag lehetett31 – a templomos statútumok szerint a lovagoknak lehetőségük volt a Lázár-rendi lovagokhoz csatlakozni, ha maguk is megbetegedtek. A Johanniták ezzel szemben nem hoztak hasonló rendelkezéseket. A rend regulája külön rendelkezett az egészséges és a beteg lovagok felől. Bár az egészséges és beteg lovagok egyaránt a rend tagjai voltak, többnyire külön éltek.32 Mivel a lepra lappangási ideje is hoszszú, illetve hosszú idő telik el a tünetek megjelenése és a halál között is, a fertőzött rendtagok is szerves részét képezték a rend életének, illetve katonai erejének. Maga a fizikai gyógyítás nem kapott elsődleges szerepet, inkább a jó étkezést, alvást és a gyakori fürdőzést, valamint a lelki tisztaság megőrzését tartották fontosnak. (Az ispotályos rend néven is ismert johannitáknál is sokkal nagyobb szerepet kapott a szegények és zarándokok pihenését és ellátását szolgáló házak működése, illetve a betegek étkeztetése és lelki üdvük biztosítása, mint a tényleges gyógyítás – bár kórházukban fizetésért dolgozó orvosi személyzet működött). A fürdés gyakoriságát a lovagrendek regulái próbálták a lehető legjobban lecsökkenteni, mivel a Közel-Keleten népszerű volt a fürdő, mint a társasági élet és kikapcsolódás helyszíne – ha a lovagok számára szükséges is volt a fürdő meglátogatása, azt csak társaságban (tehát egymásra felügyelve) tehették meg, szigorúan tartózkodva az ottani időzéstől, pihenéstől, étkezéstől – a Teuton Lovagrendnél azonban a gyengélkedő betegei számára engedélyezett volt a fürdőzés.33 A betegek megsegítése, az adakozás nemes cselekedetnek számított, mely akár maga is elegendő lehetett a keresztények hite szerint a gyógyuláshoz (természetesen a Jordán folyóban való fürdés, vagy más források felkeresése is népszerű volt kimondottan a lepra és bármely bőrbetegség esetén, mint lehetséges csodás gyógymód). Fulk, Melisende, III. Baldwin és I. Amalrik által is számos adományhoz jutott a rend (legyen az földterület, valamilyen épület vagy kapuvámokból való juttatás).34 Egy 1160-as adományozás is sokat elárul arról, milyen személyek lehettek a rend tagjai, hogy gyarapodott a 31

MARCOMBE, i.m. 8. MARCOMBE, i.m. 9. 33 BOAS. i.m. 202. 34 MARCOMBE, i.m. 10. 32

27

CSORBA Zsuzsanna

rend vagyona. Hugh Grenier, Caesarea ura (1149/1154–1168/1174) egy kertet és két hozzá kapcsolódó házat adományozott a rendnek. Testvére, Eustace a rend tagja volt.35 Elmondhatjuk tehát a Szent Lázár lovagrendről, hogy a templomosokkal és nemesi családokkal való kapcsolatuk révén leprásaik ugyanúgy a társadalom szerves, ráadásul előkelő részét képezték, mint leprás tüneteinek megjelenése előtt, hiszen a rend egészséges tagjaival együtt ugyanúgy a királyság érdekében harcoltak (főleg Jeruzsálem eleste és a rend Akkóba való átköltözése után). Ha jobban belegondolunk a keresztesség korára jellemző keresztény Közel-Kelet viszonyaira, érthető ez a helyzet, hiszen a jól képzett és tapasztalt katonákra mindig is szükség volt (Türoszi Vilmos krónikájában sem jelenik meg IV. Leprás Baldwin alakja negatívan betegsége miatt). Ennek ellenére azonban a leprás lovagok katonai vállalkozásai sikertelenek voltak.36 VIII.

Összegzés

Ahogy azt az írásos forrásokkal kapcsolatos problémáknál már láthattuk, a Szent Lázár Lovagrenddel kapcsolatosan is inkább az előkelő réteg, nemesi családok sarjainak és lovagoknak a leprás megbetegedést követő helyzetéről és lehetőségeiről tudhatunk meg értékes információkat – ha valaki jó családba született, értékes tudással, tapasztalatokkal rendelkezett, úgy látszik, volt lehetősége rá, hogy továbbra is a társadalom értékes tagja lehessen. Arról, hogy a szegényebb rétegeknek milyen lehetőségei voltak, s hétköznapi életükben milyen változást okozott a leprával való fertőzöttség, csupán elszórt információink vannak (például a családon belüli ápolás, leprás közösségekhez való csatlakozás lehetősége, szerzetesrendek szállásainak és alamizsnájának igénybe vétele). Ezek nem kecsegtetnek a Szent Lázár Lovagrend tagjainak életéhez hasonlóan biztos lehetőségekkel, azonban annyira rossz képet sem festenek, mint amire a bibliai részek szerinti bevett gyakorlat alapján Európában számíthattak a szegények. A szentföldi Szent Lázár Lovagrend kevéssé sikeres katonai vállalkozásai egyre inkább elhanyagolható jelentőségűekké váltak, 35 36

BOAS, i.m. 66. MARCOMBE, i.m. 13.

28

Leprás lovagok

ahogy mind több és több nyugat-európai birtokot szereztek, nem is beszélve a különféle pápai privilégiumokról. Akkó 1291-es eleste után a rend vissza is szorult európai birtokaira, s eztán (néhány 17. századi kivételtől eltekintve) katonai szerepe egyáltalán nem is volt a rendnek. A 14. század a rend történetében nagy változásokat hozott. A különböző területek függetlenedtek egymástól, s azok az adott ország politikai, társadalmi és gazdasági változásainak megfelelően fejlődtek tovább. A rend azonban napjainkban is él, főbb célkitűzései közé a keresztény hit gyakorlása, a szegényekről való gondoskodás és a betegek ápolása, a lovagi erények életben tartása tartozik.

29

CSORBA Zsuzsanna

30

Az iszlám polikaelmélete az „arab tavasz” tükrében

FODOR ISTVÁN Az iszlám politikaelmélete az „arab tavasz” tükrében I. Bevezetés Jelen tanulmány szerzője arra a feladatra vállalkozik, hogy az iszlám politikaelméleti konstrukcióját prezentálja, s hangsúlyozza az európai (nyugati) politikai rendszerrel szembeni differenciáját, mindezt a közelmúltban megindult „arab tavasz” (Rabī al-‘Arabī1) eseményeivel korrelációba állítva. A szerző terjedelmi korlátok okán nem tehet kísérleteket arra, hogy országonkénti lebontásban vegye górcső alá a fejleményeket, ezzel szemben egy átfogó képet kíván nyújtani arról, hogy hogyan, s miképpen kell helyesen interpretálni az „arab tavasz” eseménysorozatait. II. Miért helytelen az „arab tavasz” megnevezés? Természetünkből fakadóan, a legtöbb esetben mindig a saját kulturális, politikai, ideológiai stb. rendszerünket tartjuk univerzális jellegűnek, s ezen kvázi „prototípusként” véleményezett rendszerekből szokás a történelemben való fejleményeket levezetni. 2011-ben az arab világban megindult eseménysorozat is ennek fényében lett megnevezve, mint az „arab tavasz”, tévesen.2 Az elnevezés eredete az 1848–49-es európai forradalmi hullám során végbemenő folyamatoknak az összegző, gyakorlatilag metaforaként használt „népek tavasza” meghatározásból eredeztethető. Továbbá ebből adódóan, a történelmi múlt ismeretében az arab országokat érintő „arab tavasz” végső kulminálódását a demokráciába vezető kapun való belépéssel kívánjuk interpretálni, ahogy az az európai országok esetében 1848– 49 során történt.3 Természetesen ezek az elképzelések és várakozások megalapozatlanok, s mindenféle realitástól elrugaszkodottak, ugyanis 1

ABŪ FAṭĪM, Mahdī ‘Alī: Rabī‘ al-‘Arabī, al-thawrāt al-‘Arabīyah fī al-qarn al-wāḥid wa-al‘ishrīn. Edition.: al-Ṭab‘ah 1., Media World Services, Bayrūt, 2012. 2 ABDULLAH, Abdulkhaleq: Repercussions of the Arab Spring on GCC states. Series: Research Paper. Arab Center for Research and Policy Studies. Doha, 2012. 1. 3 Maróth Miklós: „Az arab tavasz.” In: KISS J. László (szerk.): Külügyi Szemle. 2012/1. 3–4. A továbbiakban: Maróth, i.m.

31

FODOR István

az iszlám társadalmi és politikai fejlődése egy teljesen más utat járt be, mint a nyugati világ. A sokszor sematikus és leegyszerűsítő média általi megközelítés teljesen inadekvát, az „arab tavasz” történéseinek az ok-okozatát, a tényleges, diszciplináris feltárását messzemenően elkerüli, ezért mindenképpen szükséges, hogy az iszlám tudományokkal (jog, vallás, politika, stb.) megismerkedjünk, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy tisztább válaszokat kapjunk a kérdéseinkre. Ahogy már utaltam rá, az iszlám és a nyugati politikaitársadalmi berendezkedések között nem lehet egyenlőséget tenni. Az iszlám politikai elméletében, a politikai közösség egybefonódik a vallási közösséggel, azaz a vallási és világi szféra egymás közötti kapcsolatában nincs ignorálás, ezért semmiképpen sem adekvát az európai értelemben vett szekuláris nemzetállami rendszerekről beszélni az iszlám országokban.4 Ahogy a politika áthatja a vallást, és fordítva, úgy meg kell vizsgálnunk a tradicionalitás és modernitás - elsőre ambivalens – kapcsolatát az iszlám politikájában. Az tehát vitán felül áll, hogy a politikai szféra és a vallási szféra szignifikáns kapcsolatban van, viszont az már országonkénti eltérést mutat, hogy ez a viszonyrendszer hogy alakul, amelyben releváns szereppel bír az adott országnak a modernitáshoz és a tradicionalizmushoz való viszonyulása5, erre a későbbiek során még kitérünk. Általánosan elterjedt, hogy az „arab tavaszban” érintett országok mozzanatait egyszerűen forradalomként determináljuk, amely megint csak téves, és az iszlám politikaelméletének a szempontjából kerülendő meghatározás. Ennek tudható be az, hogy az arab médiában, elsősorban a tüntetés/felkelés/fordulat elnevezéseket használják.6 Az iszlámban nagyon akkurátus, és explicit jellegű az ember-Isten kapcsolat, amely a politikában is markáns jelleggel ölt testet. Az em4

Bővebben ld.: SABET, Amr G. E.: Islam and the political: Theory, governance and international relations. First edition. Pluto Press. London, 2008.; WATT, W. Montgomery: Islamic political thought. Edinburgh University Press. Edinburgh, 1998.; BRENTJES, Burchard: Izmael fiai. Az arabok története és kulturája. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1986. 29–36. Továbbá: SAYFO Omar Ádám: A khutba hagyományai. Online elérhető: http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/kuthba.html#_ftn1(Letöltés időpontja: 2014. január 31.) 5 Maróth Miklós—Rostoványi Zsolt—Vásáry István: Korunk és az Iszlám. Politikai, kulturális és gazdasági lehetőségek, kihívások. Avicenna Közel-kelet Kutatások Intézete. Budapesti Corvinus Egyetem, ELTE. Budapest, 2007. 158–159. Online elérhető: http://mta.hu/fileadmin/2007/11/MeH-MTA%20IV_158-170.pdf (Letöltés időpontja: 2014. január 31.) A továbbiakban: MARÓTH—ROSTOVÁNYI—VÁSÁRY, i.m. 6 Maróth, i.m. 1, 6.

32

Az iszlám polikaelmélete az „arab tavasz” tükrében

bernek tilos Isten (Allāh) ellen lázadni, tilos az isteni akarattal szembeni bárminemű ellenkezés és lázadás, ebből adódóan tilos az olyan muszlim vezető elleni lázadás is, aki az iszlám előírásainak a betartását és gyakorlását lehetővé teszi a mindennapokban. Az iszlám jogtudomány széles körben foglalkozik azzal, hogy az embernek kötelezettségei és jogai vannak az embertársai felé, de az Isten felé csak és kizárólagosan kötelezettségei vannak.7 Ebből adódóan már megérthetjük azt, hogy az embernek nincs joga ahhoz, hogy megölje az adott politikai vezetőt, még ha az zsarnoki módon is uralkodik, az esetben, ha lehetővé teszi a hívőknek a szabad vallásgyakorlást és az előírások betartását, mivel a tettekért való szankcionálás egyedül Isten hatalmához tartózik, amit feltételek nélkül akceptálni kell. Így szólván a Korán (Al-Qur ān): ”Aki rosszat cselekszik, annak a túlvilágon aszerint lesz a jutalma. Allahon kívül akkor nem talál majd sem védelmezőt, sem segítőtársat.”8 Összefoglalva kijelenthetjük, hogy a zsarnok megbüntetése (és természetesen ezzel párhuzamosan a jó megjutalmazása) Isten feladata, és nem az emberé, mivel az ember tudatlanságából fakadóan könnyen indukálhat fejetlenséget és végső soron anarchikus állapotokat, amely a vallás mentén szerveződött politikai-társadalmi közösségre (Umma) nézve súlyos következményekkel járna, így mindenképpen kerülendő.9 Ez azt jelenti az „arab tavasz” eseményeinek láncolatában, hogy ellentétben az európai várakozásokkal, nem a demokratizálódás felé irányultak (a tanulmány írásakor Szíriát leszámítva a legtöbb országban lezajlódtak a relevánsabb események) a megmozdulások fő vonulata, hanem az iszlám restaurálásáért. III. Az iszlám politikaelméletének alapvető pillérei Jelen témánk kontextusában meg kell vizsgálnunk, hogy mi indukálta az iszlám restaurálásának elengedhetetlen szükségességét? 7

MOTZKI, Harald: The origins of Islamic jurisprudence. Meccan fiqh before the classical schools (Ford.: Marian H. Katz) Leiden; Boston; Köln. Brill, 2002., 1‒107. (Eredeti: Die Anfänge der Islamischen Jurisprudenz. Ihre Entwicklung in Mekka bis zur Mitte des 2./8. Jahrhundert. Kommission Verlag, Stuttgart, 1991.); MILLIOT, Louis: Introduction à l'étude du droit musulman. Párizs, 1953.; AHMAD, Anis (Szerk.): Political theory of Islam. Islamic correspodence course 20. IRI Press International Islamic University. Islamabad, 1996. 18– 28. 8 Korán: 4:123 9 Maróth, i.m. 1, 7.

33

FODOR István

A válasz megint csak az iszlám vallás, jog és politikaelméletében leledzik egy összekapcsolódó fogalompárban manifesztálódva: faszád (fasād)10 ami a korrupciót jelöli, illetve a fitna (fitnah)11 ami elsősorban megkísértés, romlás jelentéstartalommal bír. Az a felkeléshullám, amit mi összegezve „arab tavaszként” írunk le, azért robbant ki, mert a nép az aktuális politikai rendszert korruptnak vélte, ezért a korrupció felszámolására kell törekedni és ezáltal visszatérni az Isteni igazság útmutatásához, újbóli felismeréséhez, amelyet a faszád eltaszított magától.12 A faszád ellen mindenképpen fel kell lépni, mivel az iszlám világon belül széttöredezettséget, az aktuálisan fennálló társadalmi rend morális lezüllesztését és szétszakadását indukálja, azaz átvezet a fitna – elkerülendő – állapotához, amelynek végső kiteljesedése az anarchiába való lesüllyedés.13 Amennyiben átlátjuk és megértjük ezt a folyamatot, akkor a kikristályosodó konklúziót megállapítva elmondhatjuk, hogy (1) az „arab tavasz” eseményei nem forradalmak, 10

Uo. 8–11.: Ahogy a legtöbb szó/fogalom esetében, ami az iszlámban előfordul, a korrupció szó értelmezése sem közelíthető meg az európai nyelvek használatában, ismeretében. Ugyanis az iszlám kontextusában számtalan féle korrupció van jelen (vallási, jogi), ezért az általunk interpretált materialista korrupció fogalom elégtelen a tisztánlátáshoz. Hans Wehr roppant cizellált és nagy terjedelmű szótára: COWAN, J. Milton (Szerk.): Dictionary of Modern Written Arabic. 3. kiadás. Spoken Language Services, Inc. 1976, fasād címszó 712–713. A következőket írja a faszádról: erkölcstelenség, szétesés, felbomlás, gonoszság bűn stb. 11 Ahogy a faszád esetében, úgy a fitna vizsgálatakor sem vehetjük figyelmen kívül a szó teológiai beágyazódottságát, többértelműségét. Erről lásd:. BADAWI, Elsaid M.—HALEEM, Muhammad Abdel: Arabic-English Dictionary Qurʾanic usage. Brill. Leiden-Boston, 2008. Fitnatun címszó, 693.: teszt, megpróbáltatás, viszálykodás, árulás. Vö.: FERENCI Ebubekir: Iszlám kislexikon. demiRPess, Pécs-Isztambul, 2010. Fitna címszó, 51.: Az iszlámot veszélybe sodró rendetlenség, zűrzavar, megpróbáltatások, csapások elszenvedése. Illetve lásd még: Fitna címszó. http://islam.about.com/od/glossary/g/fitna.htm: Zűrzavar, rendetlenség, nyugtalanság. (Letöltés időpontja: 2014. január 31.) A Korán elsősorban mint (meg)kísértésként (57:14) és megpróbáltatásként (20:40) használja, a modern interpretációk szerint káosz, széthúzás, az egység megbomlása (3:7). 12 Ibn Taymiyyah: Book of Emaan. According to the classical works of Shaikhul-Islam. 5-6. YASIN, Muhammad Naim (Ed.) Al-Firdous Ltd. London, [é.n.] Továbbá: Ibn Taymiyyah: Kitab Al-Iman. Book of Faith. 94‒98. Szerkesztette, fordította és jegyzetekkel ellátta: ALANI—HASSAN, Salman—AHMAD TEL, Shadia. Islamic Book Trust. Kuala Lumpur, 2009. 13 Miután Oszmánt (ʻUthmān ibn ʻAffān) a harmadik kalifát megölték (656) a muszlim társadalmon belül polgárháborúk keletkeztek, s ezek a konfrontációk vezettek ahhoz, hogy az addig egységes társadalmi rend, az Umma rendje felbomlott, ekkor váltak ki a síiták illetve a kharidzsiták. Ezt az időszakot nevezzük a „Nagy Fitna időszakának” (al-Fitna al-kubrā). Erről bővebben: ḤUSAIN, Ṭāhā : al-Fitna al-kubrā. Dār al-Maʿārif, 1968., PIGNON, Tatiana: Grande Discorde (Al-Fitna Al-Kubrâ) 655–661. Online elérhető: http://www.lesclesdumoyenorient.com/Grande-Discorde-al-fitna-al-kubra.html (Letöltés időpontja: 2014. február 1.)

34

Az iszlám polikaelmélete az „arab tavasz” tükrében

hanem a faszád (tehát a korrupt politikai vezetés) és a fitna (létbizonytalanság) elleni küzdelem, (2) ezzel párhuzamosan a korrupció által eltorzított rend restaurálása, helyreállítása, melynek eszköze a fundamentalizmus, azaz az eredeti, tiszta alapokhoz való visszatérés. Ahhoz, hogy a hívő muszlim igényt formáljon magában arról, hogy neki hogyan, s mi módon kell követnie az egy Isten parancsolatát, illetve, hogy ezt helyesen tegye, ehhez szükséges az állandó ismeretszerzés, a Tudás elsajátítása, mert a Hit és az Értelem elválaszthatatlan egymástól, az isteni parancsolatokat, útmutatások a makulátlan hit és tudás egységével lehet megérteni.14 Ebből következően, a tudás, a tudományok művelésének kiemelkedően nagy a szakirodalma az iszlámon belül.15 Mivel a hitvallásnak (tawhīd, röviden az iszlám monoteizmusa, szigorú egyistenhitének elnevezése) a konkrét megvallása meggyőződésen kell, hogy alapuljon, amely megkövetelni a megismerést, a tudás permanens megszerzésére irányuló törekvést, csak ezáltal válik elérhető és megérthetővé az Isten parancsolatai, útmutatásai és kihívásai, melynek során akár a faszáddal, akár a fitnával is meg kell küzdeni.16 Az iszlám politikai konstrukciójában, további 2 releváns tartalomról is szólnunk kell, amelyek ismerete nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a maga teljességében és formájában közelebb kerüljünk az iszlám politikájának a megértéséhez. Az egyik ilyen fogalom, amely nagy tradícióra tekint vissza, s az iszlám már csírájában magában hordozta, a törzsi kötelékek, a genealógiát leíró naszab (n-s-b)17, illetve

14

Abu’l –Dardā (egyike volt Mohamed követőinek, kompániájának arabul: aṣ-ṣaḥābah. Lásd: COWAN, J. Milton: 1976, ṣ-ḥ-b címszó 511.), a következő szavakat tolmácsolja felénk, Mohamedtől: „…’Allah will make the path to the Garden easy for anyone who travels a path in search of knowledge…The men of knowledge are the heirs of the Prophets. The Prophets bequeathe neither dinar nor dirhan; they bequathe knowledge…” Lásd itt: KISHK, Abd al-Hamid: The World of the Angels. Dar al-Taqwa Ltd., 1994. 76-77., Abu'l-Dardā maga is szorgalmazta a tudás megszerzésének relevanciáját: JEFFREY, Arthur: Art. Abu'lDardā, címszó: Encyclopaedia of Islam, vol. 1. Leiden. 2nd edition. E. J. Brill, 1986. 113. 15 Erről lásd: Ibn Rajab: Jami‘ Al-‘Ulūm Wal-Hikam. A Collection of Knowledge and Wisdom. Ford.: FADEL, Muhammad.; AL BAGHDAADEE, Al-Khateeb: Knowledge Mandates Action (Iqtidaa-ul-‘Ilm al-‘Amal). 16 Németh Pál: Iszlám és térítés keresztyén szempontból átgondolva. In: DÉRI Balázs (Szerk.): CONVERSIO 1. kötet. Budapest, 2013. 213–217.; AL-ASHQAR, Umar S.: Belief in Allah. In the Light of the Qur'an and Sunnah. Islamic Creed Series 1. International Islamic Publishing House, 2002 (1. kiadás), 2003 (2. kiadás). 296. 17 ROSENTHAL, Franz: Encyclopaedia of Islam. Second Edition. Ed.: P. BEARMAN—Th. BIANQUIS—C. E. BOSWORTH—E. VAN DONZEL—W.P. HEINRICHS. "Nasab" címszó: kapcsolat,

35

FODOR István

a vallás determinációja, a dín (dīn).18 Ezeknek a fogalmaknak a jelentőségét és ismeretét nem lehet negligálni, hiszen relevanciájuk permanens jellege napjainkig is megfigyelhető. Az iszlámban, a törzsi kapcsolatrendszer jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ez abból is következik, hogy maga a vallás egy olyan társadalmi környezetben nyerte el a formáját az Arab-félszigeten belül, melynek a legfőbb létszervező ereje és jellege a törzsiségben jelent meg, amely a túlélést és a biztonságot szavatolta az egyénnek. Ebből következik az is, hogy maga Mohamed is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy államszervezői tevékenysége során figyelembe vegye az adott törzsi berendezkedések jellegét, amely a prófétai hagyományokban továbbélve szakrális jelleggel lett felruházva, ami azt jelenti, hogy a kikristályosodó muszlim állam struktúrájában az államszervezés milyensége isteni törvény által meghatározottként lett definiálva.19,20 Ennek tudható be az is, hogy mikor különféle terminológiákat kívánunk az iszlám politikai szerveződésében meghatározni, el kell rugaszkodnunk a saját (nyugati) politikai berendezkedésünk által ismert és definiált fogalomrendszertől, mert csak így értelmezhetünk megfelelően. A leírtak fényében már érthetővé válik, hogy több arab országban a parlament megnevezésnek a „törzsi megfelelőjét”, azaz a shura (shūrā) szót használják, amely elsősorban konzultatív feladatkörrel rendelkezik. A naszab jelentősége egyértelműen kimutatható a közelmúlt és az aktuális események sorozatában is. Elég, ha csak a Szaddám Huszein nevével fémjelzett Irakra asszociálunk, hiszen Szaddám regnálásának legutolsó választásán vitathatatlanul győzedelmeskedett, de ugyanakkor ezzel párhuzamosan látnunk kell, hogy a törzsi vezetőkkel kiegyezett, amely azt jelentette, hogy az adott törzsek tagjai kollektív jelleggel Szaddámra szavaztak, mivel a törzs vezetője úgy rendelkezett. Továbbá, az ország vezetőségi garnitúráját a vele rokoni kapcsolatban lévő személyekkel töltötte fel. Mind a közeli, mind a távolabbi rokonok helyet kaptak a vezetésben, különféle pozíciók beszármazás.) Online elérhető. http://www.encquran.brill.nl/entries/encyclopaedia-of-islam2/nasab-SIM_5807 (Letöltés időpontja: 2014. február 1.) 18 BADAWI, Elsaid—ABDEL HALEEM, Muhammad: 2008. Dīn címszó 320‒321.: vallás, hit. 19 Maróth Miklós: Az iszlám. Elhangzott: MTA szóbeli előadás, 2001. Online elérhető: http://www.matud.iif.hu/02feb/maroth.html (Letöltés időpontja: 2014. február 1.) 20 GOLDZIHER Ignác: Az arabok és az iszlám. Válogatott tanulmányok. The arabs and islam. Selected studies. II. MTA Könytára kétkötetes reprint kiadványa. Budapest, 1995. 583–593.

36

Az iszlám polikaelmélete az „arab tavasz” tükrében

töltése által, mint például tartományi vezetők, biztonsági és hírszerzőszervek kötelékében, avagy a fegyveres erők irányításában.21 A törzsiség rendszerének, a családi kapcsolatok jelentőségének lehetünk tanúi akár Líbia, Szíria, avagy Tunézia esetében is, ahol szintúgy, mint Iraknál, a naszab máig tartó jelentőségét és szerepét konstatálhatjuk, természetesen egymástól eltérő formában. A naszab szerepe nem csak támogatást, hanem oppozíciót is kiválthat, ennek mintapéldája a líbiai események. Líbia esete némileg sajátságos, hiszen kétféle naszab, a rezsimet támogató kvázi családi, kliensi apparátus, illetve az ezzel szembenálló törzsek naszabjának a konfrontálódása történt. A líbiai kormányzat elhibázott politikájából adódóan22 2011 februárjának az elején több, jelentős befolyással rendelkező klán is nyíltan deklarálta, hogy nincs megelégedve a rezsim politikájával, majd kiszélesedett az elégedetlenség mértéke, s több klán is megvonta támogatását a politikai vezetéstől. 23 A rezsim szempontjából egyre csak súlyosbodtak a körülmények, mivel több törzs megszüntette a támogatását, ezzel párhuzamosan csökkent a líbiai rezsim reputációja, gazdasági támogatottsága, illetve a törzsek feletti hegemón hatalom birtoklása és gyakorlása, mely tényezők pedig végső soron a diktátor megbukásához járultak hozzá.24,25 Líbia mesterséges létrehozásának a körülményei, azaz, hogy az addig függetlenségben élő törzsek territóriumainak a határvonalait egyszeriben csak felülírták a nyugati hatalmak, nem egyedüli példa, mivel Jemen esetében is hasonló körülmények zajlódtak le. Ebből következik, hogy a törzsi berendezkedések között konfrontációk alakultak ki, mivel az 21

Wágner Péter: A diktatúra pillérei Szaddám Husszein alatt. In: KISS J. László (szerk.): Külügyi Szemle. 2003/3. 2–10. 22 Arról a súlyos történelmi háttérről sem szabad megfeledkeznünk, amely az arab országok mesterséges kialakítását eredményezte – így Líbiát is – a Nyugat által megkreált nemzeti határok, amelyek sok esetben olyan, addig függetlenségben élő elemeket olvasztott össze, amelyek között addig nem alakult ki az összetartozás köteléke és tudata. 23 Ezek között volt az egyik legnagyobb bázissal, a több mint egy millió szimpatizánst magába tömörítő Warfala törzs is. 24 MOKHEFI, Mansouria: Gaddafi’s regime in relation to the Lybian tribes. Al Jazeera centre for Studies, 2013.03.20. , 2–4. 25 A líbiai rezsim megbuktatásában szignifikáns szerepet játszottak a külső nagyhatalmi, gazdasági és politikai alapokon nyugvó érdekek is, elsősorban Franciaországra értve. Hasonló külső érdekek jelentős szerepvállalását kell megállapítanunk a máig elhúzódó szíriai események láncolatában is, de mivel az itt utalt, külső nagyhatalmi tényezők és szerepvállalások prezentálása kívül esik – ugyanakkor roppant nagy jelentőséggel bírnak – jelen tanulmányunk fókuszában szereplő tartalmon, így mélyreható analizálásától el kell tekintenünk.

37

FODOR István

összetartozás emocionális és gyakorlati érzésének a kialakulásának nem voltak meg a belső feltételei. A jemeni események is hasonló forgatókönyv szerint zajlódtak, mint Líbia esetében, az adott politikai vezetést a faszád, azaz a korrupció vádja érte. Ezek mellett tovább komplikálta a jemeni helyzetet, hogy az országon belül kiéleződött a síita - szunnita oppozíció, így a dín értelmében is feszültségek indukálódtak.26 Ugyanez a vallási (dín) ellentét öltött testet Bahrein esetében is, ahol a lakosság döntő része síita, de a politikai vezetés a szunnita kisebbség kezében összpontosul.27 Teljesen fordított konstellációt mutat a szíriai helyzet, ahol a lakosság nagy részre szunnita, viszont a társadalom mintegy 10–20%át képező síita, ráadásul alavita28 irányzatú kisebbség gyakorolja a hatalmat. Szíria esetében klasszikusan megfigyelhető a családi köteléken belül öröklődő hatalom, azaz a naszab jelenléte, továbbá, mivel százalékos megoszlásban a síita kisebbség elenyésző hányaddal rendelkezik, így a dín keretein belül vallási alapon, de politikai szövetség van jelen a szíriai keresztényekkel, akik a lakosságnak megközelítően a 10%-t teszik ki. E szövetség által a szíriai vezetés már rendelkezik egy olyan bázissal, amely a kormányzást lehetővé teszi.29 Az egyiptomi politikai berendezkedés viszont eltér a naszab klasszikus jelentésétől, ennek történelmi okai vannak. Egyiptom a muszlim arabok általi meghódításakor is nagy lélekszámmal rendelkező sokszínű terület volt, többféle népcsoportot olvasztott magába, s a betelepülők lényegesen jelentéktelenebb méretűek voltak a helyi lakossággal szemben, így egyszerűen nem voltak adottak a feltételek, hogy a többi arab országhoz hasonlóan a klasszikus törzsi-családi 26

A délnyugat-arábiai (elsősorban a szaúdi-jemeni határvonal) területek gazdasági, politikai és törzsi helyzetéről való ismertetést lásd: SCHOFIELD, R. N. (Szerk.): South-West Arabia. Saudi Arabia-Yemen dispute. South-West Arabia. 6 Volume. Set. Archive Editions, 1993. 27 ANDERSEN, Lars Erslev: Bahrain and the global balance of power after the Arab Spring. DIIS Working Paper 2012:10. 5‒10. Online elérhető: http://subweb.diis.dk/graphics/Publications/WP2012/WP201210_%20Bahrain-global-power-balance-LEA_web.pdf (Letöltés időpontja: 2014. február 2.) 28 Maróth, i.m. 1, 16.: A szíriai síita lakosság százalékos arányát tekintetve, 10%-t állapít meg. Vö.: A Pew Research Center, 2009-s felmérés viszont 15‒20%-ot: Mapping the Global Muslim Population: A Report on the Size and Distribution of the World's Muslim Population. Pew Research Center. Online elérhető: http://www.pewforum.org/2009/10/07/mapping-the-global-muslimpopulation/ (Letöltés időpontja: 2014. február 2.) 29 A CIA hivatalos oldalán feltüntetetve. The world factbook. Online elérhető: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/sy.html. (Letöltés időpontja: 2014. február 2.)

38

Az iszlám polikaelmélete az „arab tavasz” tükrében

viszonyrendszer kialakuljon és megkövesedjen. Ezzel szemben – ha főként 1952-től kezdve elemezzük az ország vezetőségi garnitúráját –, akkor mindig a hadsereg irányítását kell érzékelnünk, ahogy a jelenleg is hatalom lévő vezető, Sisi tábornok is katonatiszt.30 Mint ahogy már utaltunk is rá, a nyugati várakozásokban az „arab tavaszt” mint egyféle forradalmasító eszközt véltek interpretálni, amely a nyugati (!) értelemben vett demokráciát és a szabadságot egyaránt elplántálja az iszlám földjébe, s abból kisarjadva egy erős alapokon nyugvó, demokratizálódási folyamat indul ki. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ezek a várakozások alapjaiban véve irreálisak, az iszlám világ szervezetében nem lehet a Nyugat szellemiségének retorikájával megnyilvánulni: az iszlám államot és az iszlámot, mint politikai struktúrát kezdetétől fogva átitatja az iszlám, mint vallás, még ha eltérő mértékben és formában is. A pontosítások végett tiszta képet kell, hogy kapjunk mind a demokrácia, mind a szabadság fogalmának és tartalmának a milyenségéről. IV. Fogalmi diverzitások hálójában, az „arab tavasz” mérlege Kiindulásként itt is le kell szögeznünk, hogy mind a két fogalom jelen van az iszlámban is, persze a nyugati értelemben vett fogalmaktól élesen eltérően, ez nem is meglepő. Hiszen mint más kultúra, más fejlődési pályát járt be az iszlám civilizációja a nyugati civilizációhoz képest. A korábban részletezett faszád és fitna fogalmaknak a jelentésénél is láthattuk, hogy az interpretációt még jobban nehezíti (és ezáltal a differencia megértését), hogy egyes, az iszlám politikaelméletében használt fogalmak jelentését nemhogy csak a nyugati szellemiségben megfogant azonos szavakkal (lásd korrupció) nem lehet visszaadni, de sok esetben még a szótári jelentéssel sem könnyű kristálytiszta értelmezést nyernünk. Az iszlám szabadság (Hurriyya) koncepcióját is ebben a diverzitásban kell kezelnünk, ami azt jelenti, hogy az ember szempontjából nézve elkülönül, de ugyanakkor át is fedi egymást a létezés, a polgári illetve a politikai szabadság. Az egyén létezésbeli szabadsága az Isten önkéntes követését és szolgálatát jelenti, amely a tudás 30

FODOR István: Mi és miért történik Egyiptomban? Online elérhető: http://www.igazmondo.hu/posts/3613-mi-es-miert-tortenik-egyiptomban (Letöltés időpontja: 2014. február 2.)

39

FODOR István

által válik teljesen el- és megérhetővé.31 Mivel az egyén a tudás folyamatos megszerzésével hozzájárul ahhoz, hogy a hite kiteljesedjen a létezésbeli szabadságában, ezáltal felismerve a vallási törvények relevanciáját, azaz a saría-t, elnyeri a polgári szabadságot. Amennyiben a saría általi igazságszolgáltatás érvényesül a politikai életben, az pedig magát a politikai szabadság manifesztálódását jelenti.32 Természetesen a demokrácia értelmezésénél is el kell rugaszkodnunk a saját politikai-kulturális közegünkben értelmezett demokrácia jelentéstartalmától, és ezzel párhuzamosan fel kell ismerni, hogy a nyugati, és az iszlám demokrácia jelentése nem azonos. Ennek a ténynek jó bizonyítója az ún. „demokráciadominó-elv”, amelyet az Egyesült Államok véghez akart vinni a saját Közel-Kelet víziójában. Az első állomása Irak lett volna, ahol – az elképzelések értelmében – megbukott volna az aktuális autokrata politikai hatalom, majd, mint a dominó, a térségben fellelhető azonos berendezkedésű államok autokratikus politikai vezetései sora elbuktak volna. Az eltelt történelmi távlatból tudjuk jól, hogy e tervezet, mely a nyugati értelemben vett demokratikus rendszer exportálása lett volna, teljes mértékben kivitelezhetetlennek bizonyult. Irak kapcsán annyit még érdemes megemlítenünk, hogy a nyugati beavatkozást követően az iraki állapotok súlyosabbak lettek, mint a 2003-as offenzívát megelőzően.33 A globalizáció hatása okán az iszlámnak is szembe kellett nézni a demokrácia értelmezésével, mint ahogyan sok más mindennel együtt, de a sematizálás elkerülése végett azonnal hozzá is kell tennünk, hogy nem a nyugati értékrend szerint megfogalmazott demokrácia-koncepció szerint történt az analizálás és öndefiniálás, hanem természetszerűleg a saját kulturális, társadalmi és politikai berendezkedés szemüvegén keresztül. Napjaink egyik legnagyobb kutatója ennek a témának a szíriai születésű tudós-kutató Bassam Tibi, aki úgy véli, hogy a nyugati és az iszlám civilizáció között sok kapcsolat van és a két nagy kultúrkör egymás melletti békés életvitele lehetséges (Euroiszlám-koncepció stb.).34 31

Lásd erről a 4. oldalon leírtakat. Belhadzs, Abdesszamad—Varsányi Orsolya: ”Hurrijja – szabadság” In: MARÓTH Miklós (Szerk.): Az iszlám politikaelmélete; termonilógiai vizsgálat. Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete. Piliscsaba, 2009. 136‒145.; BOWERING, Gerhard (Ed.): The Princeton Encyclopedia of Islamic Political Thought. Princeton University Press, 2012. 513‒517. 33 Az iszlám demokráciaértelmezéseiről lásd: KHATAB, Sayed—BOUMA, Gary D.: Democracy in Islam. Routledge Studies in Political Islam. Routledge, 2007. 34 Tibi, Bassam: The politicization of Islam into Islamism in the context of global reigious fundamentalism. In: The Journal of the Middle East and Africa. 2010/2. Vol 1., 153‒170. 32

40

Az iszlám polikaelmélete az „arab tavasz” tükrében

Általánosságban elmondható az arab világ (és nem a teljes iszlám világ!) egészére értve, hogy a mérsékelt iszlamista pártok rendelkeznek a legszélesebb támogatói bázissal.35 Ennek tudható be, hogy az „arab tavasz” során több országban is a Muzulmán Testvériség tudta magához ragadni a hatalmat, példának okáért korábban a 2006os palesztinai választásokon a Hamász fölényesen diadalmaskodott stb. Ezen politikai csoportosulások az adott állam társadalmában azért is örvendhetnek magas reputációnak, mert jelentős karitatív tevékenységeket folytatnak (ld. Hamász, Hezbollah), iskolákat és kórházakat építenek. Ebből adódóan egy paradox helyzettel találjuk szemben magunkat, mivel a Nyugat alapvető várakozása, hogy az arab világban regnáló autokratikus rezsimek megbukjanak és ezzel párhuzamosan a liberális, demokratikus fejlődés vágányára álljanak ezek az országok. A reformok paradox jellege abban mutatkozik meg, hogy az autokrata politikai vezetések megbuktatásával, az azzal szembenálló nagy társadalmi bázissal rendelkező iszlamista tendenciák erősödnek. Így teret tudnak nyerni a politikai életben, az elsődleges orientációjuk pedig az iszlám tradicionális alapjaira való visszatérés.36 A modernizáció és a globalizáció kérdése eddig inkább negatív fejleményeket indukált az arab-iszlám világban. Az 1960–70-es évektől megfigyelhető, hogy permanens jelleggel küzd a Közel-Kelet régiója a modernizációs válsággal, ez az időszak egyben a reiszlamizáció kezdetének is az első hullámát hívta életre. A régi értékekhez való visszatérést, azok újbóli felfedezésének a vágyát és akaratát szoktuk a fundamentalizmus fogalmával jelölni, viszont itt is szükséges, hogy bizonyos korrekciókat tegyünk az értelmezésünkben. A fundamentalizmust sokszor a szélsőséges tendenciákkal szokás egy zászló alá vonni, pedig a két fogalom között releváns differencia van, és nem lehet azonosként kezelni őket. V. Összegzés Ami az „arab tavaszt” illeti, konklúzióként megállapíthatjuk, hogy az addig regnáló diktatúrák megbuktak, helyüket a kiszélesedő 35

Csicsmann László: A mérsékelt iszlamista mozgalmak szerepe az „arab tavaszt” követő politikai átmenetben. In: KISS J. László (Szerk.): Külügyi Szemle. 2012/1. 103–127. A továbbiakban: CSICSMANN, i.m. 36 MARÓTH—ROSTOVÁNYI—VÁSÁRY, i.m. 163.

41

FODOR István

bázissal rendelkező iszlamista csoportosulások vették át és hatalomra kerülésüket követően politikai párttá alakultak.37 Az iszlamista pártokkal szemben több kritika is megfogalmazódott a nyugati körökben, melyek elsősorban az iszlamista szervezetek demokratikus berendezkedésének hiányát hangsúlyozták, ugyanakkor figyelmen kívül hagyják, hogy a térség más fejlődési útvonalat járt be, s ezáltal bizonyos szavakon, fogalmakat az a politikai kultúra másként interpretál. Az iszlám politikaelméletéhez kapcsolódó záró konklúziónkban újra hangsúlyoznunk kell, hogy az a nyugati berendezkedéstől eltérő, így nem szabad azonosságot keresnünk. A tényt még jobban erősíti, hogy a mai napig meghatározó a vallás szerepe a politikában is, összefonódásuk az iszlám bölcsőjétől kezdve megfigyelhető, hiszen Mohamed a valláson alapuló karizmáját használta fel politikai tényezőként és alapított politikai közösséget - vallási alapon.

37

CSICSMANN, i.m. 110.

42

Modern ellenpápák

SZÉP SZILÁRD Ellenpápák a modern korban I.

Bevezetés

Amikor a pápaságról, mint tisztségről beszélünk, akkor általában a római katolikus egyház fejére gondolunk, de ez nem minden esetben igaz. Ezt a címet Róma püspöke mellett mások is viselik. Vannak köztük olyanok, akik „hivatalosan” (II. Tavadrosz kopt ortodox és II. Theodore alexandriai ortodox egyházfő), s vannak olyanok, akiket később a történelem az ellenpápa (eredetileg antipapa vagy pseudopapa) fogalmával jelölt meg. Utóbbiak története rendkívül sajátságos. Az ellenpápaság történetének tanulmányozásakor súlyos nehézségekbe bonyolódhatunk, mivel sok körülmény nem tisztázott. Az általános vélekedés szerint Hippolütosz (kb. 170–235) volt az első, aki ezt a pozíciót betöltötte, de vannak források, miszerint Zephyrinus (magyarosan Zefirin) 199-től 217-ig tartó pontifikátusa alatt egy papot, Natalist kreálták pseudopapává.1 Akárhogyan is tekintünk erre a kérdésre, egy valamit azért nem árt tisztázni: ekkor is fontos volt a vezető szerep betöltése, de maga az egyház még csak formálódott a mindenkori római üldözések közepette, s a hatalom és a velejáró intézkedések lassúsága – a távolságok miatt – nem jelentett a mai értelemben vett irányítói szerepet. Mindenesetre a középkor folyamán, amikor a pápaválasztás „köztulajdonná” vált, sok esetben fordult elő, hogy egyszerre nem egy, hanem több ellenpápa is színre lépett. 1378ban, XI. Gergely (1370–1378), halála után a kettős pápaválasztással megkezdődött az újabb, talán legnagyobb ellenségeskedés. II. Önjelölt, „alternatív pápák” Mivel tanulmányom nem a középkori ellenpápákról szól, ezért a részleteket hanyagolása ellenére kijelenthethető, hogy az ellenpápa1

GERGELY Jenő: A pápaság története. Kossuth Könyvkiadó. Budapest, 1982. 24. A továbbiakban: Gergely, i.m.

43

SZÉP Szilárd

ság történetének klasszikus korszaka ért véget V. Márton (1417–1431) megválasztásával a konstanzi zsinaton (1414–1418). Mintegy utolsó fellángolásként V. Félix (1439–1449) még fellépett IV. Jenővel szemben, de miután bíborossá nevezte ki, lemondott.2 Ez utóbbi aktus a konciliarizmus bukásaként is értelmezhető, s a pápa személye kisebbnagyobb megingásokkal századokra a pápaság legfőbb meghatározó ereje lett. Ezzel gyakorlatilag megszűnt az ellenpápaság intézménye annál is inkább, mert a protestantizmus elleni küzdelemben senki sem akarta vagy merte a mindenkori pápa nehéz politikai helyzetét még inkább megrengetni. Ráadásul a XX. század második feléig nem is igen akadt olyan határozat vagy zsinat, mely erre késztethette volna az elégedetlenkedőket. A világban végbemenő változások (felvilágosodás, gyarmatosítás, munkásmozgalmak) szükségképpen hatottak a talán kicsit későn ébredő egyházra. Az 1958-ban megválasztott XXII. János (akinek a számozása éppen a konstanzi zsinatot megnyitó XXIII. Jánosnak nevezett Baldassare Cossát helyezte végképp az ellenpápák sorába3) és az általa életre hívott, de utóda, VI. Pál alatt befejezett II. Vatikáni Zsinat intézkedései újra feltámasztották az ellenpápaság talán már el is feledett intézményét. Ezek a személyek, akik magukat nyilvánították pápává, vagy családjuk, esetleg néhány követőjük választotta meg őket, mind a szedevakantisták csoportjába tartoznak, s nemhogy bíborosi, még püspöki kinevezésük sem volt. Ráadásul nem rendelkeztek a középkorra jellemző nagy támogató tömegbázissal. Általában a XII. Piuszt vagy a XXIII. Jánost követő pápának tartják magukat. Egyesek a XII. Piusz halála utáni konklávéban látják az Egyház legitimitásának megtörését, s ezt a véleményüket a Giuseppe Siri bíborosról elnevezett tézisre alapozzák. Az elmélet szerint Sirit 1958-ban, kifejezetten XII. Piusz utódjaként választották meg, ő ezt el is fogadta, s XVII. Gergely néven kívánt pápa lenni. Azonban ott a helyszínen megfenyegették, ennek következtében lemondott (így tehát érvénytelen a lemondás), s később Roncalli bíboros lépett Szent Péter örökébe.4 Mint tudjuk, Siri később sem lett pápa, talán éppen túlzott konzervativizmusa miatt. Azok számára viszont fontos volt, akik fel kívántak lépni a reformintézkedések ellen. 2

GERGELY, i.m. 175. GERGELY, i.m. 370. 4 A Siri-tézisről ld. http://www.thepopeinred.com/thesis.htm. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 3

44

Ellenpápák a modern korban

Ezt megelőzően még 1950-ben egy francia pap, bizonyos Michael Collin (egyesek szerint Colin)5 a Szűz Máriától kapott ismeretlen üzenetben kapott rá inspirációt, hogy XV. Kelemen néven pápa legyen.6 Majd 1968-ban Jean-Gaston Tremblay szintén egy látomásra hivatkozott, s a következő évben Collin el is ismerte utódjául, s a Végtelen Szeretet Apostolainak vezetőjeként. 7 Tremblay 2011-ben elhunyt, s halála után nem érkeztek új hírek arról, hogy ki lenne az utódja.8 A szervezet főképp a kanadai Québecben működik.9 Talán a Magyarországon is a legismertebb modernkori ellenpápát adó egyház a Clemente Domínguez y Gómez spanyol férfi által alapított, Palmar de Troya-ban székelő katolikus egyház.10 1969-ben állítása szerint Szűz Mária megjelent neki, majd a stigmákhoz hasonló sebek keletkeztek a testén. Pappá, majd püspökké is egy vietnami érsek szentelte fel, majd 1978-ban, állítása szerint ismét megjelent neki Szűz Mária, s arra szólította fel, hogy nyilvánítsa magát pápává, mindezt még I. János Pál megválasztása előtt. Természetesen nem lett pápa Rómában, de ő Palmar de Troya-ban templomot építtetett, s megalapította a Szent Arc Karmelita Rendjét. Akárcsak Tremblay, ő is a XVII. Gergely nevet használta 2005-ös haláláig. 2005-ben hunyt el, néhány nappal az általa kiátkozottnak tekintett II. János Pál pápa halála előtt. Érdekesség, hogy szentté avatta Francisco Francót és Kolumbusz Kristófot is.11 Halála azonban nem vetett végett a palmari katolikus egyház létének. Kijelölt utódja, Manuel Alonso Corral II. Péter néven követte 2011-es haláláig. Ekkortól a konklávé által választott Sergio María XVIII. Gergely néven lett az egyház vezetője. Rajtuk kívül mások is élénk figyelmet fordítottak, vagy éppen 5

A Collin az elfogadottabb, így a későbbiekben én is ezt használom, de Antoine Delestre Clément XV, prêtre lorrain et pape à Clémery c. munkája a Colint használja. 6 Apôtres de l'Amour Infini. Online elérhető: http://www.gerardcollin.com/clement%20xv/presse.htm. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 7 Az egyház neve angolul Apostles of Infinite Love 8 VITELLI, Romeo: Remembering the AntiPopoe. Online elérhető: http://www.randi.org/site/index.php/swift-blog/1789-remembering-the-antipope.html. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 9 Erről ld. La Presse Canadiennes: Les «Apôtres de l'amour infini» seront expropriés. Online elérhető: http://www.lapresse.ca/actualites/200809/19/01-668496-les-apotres-delamour-infini-seront-expropries.php. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 10 Az angol irodalom a Palmarian Catholic Church nevet alkalmazza, melyben a Palmarian a székhely nevére utal. Én a továbbiakban a palmari katolikus egyházként hívom. 11 A esetről tudósított hazánkban a Meghalt az ellenpápa c cikk. Online elérhető: http://index.hu/kulfold/elpapa0322/. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.)

45

SZÉP Szilárd

fordítanak a pápai tisztség iránt. Sokukat saját maguk, vagy éppen közeli ismerőseik választották meg pápává. 1973-ban Gino Frediani plébános saját magát nevezte ki I. Emánuel néven pápává, s egészen 1984-es haláláig viselte ezt a címet. 1973 októberében Frediani saját beszámolója szerint szobájában ült, s érezte, ahogyan egy hullám az arcát megütötte, de senki nem látott. Később ószövetségi próféták jelentek meg neki, köztük Habakuk, akik arra utasították, hogy a nagyobb katasztrófa előtt építse fel Jézus szent egyházát. Ezek után természetes, hogy felettese eltávolította pozíciójából. 1984-es halála után Sergio Melani lett a közösség ideiglenes feje, amíg Emánuel visszatér.12 Szintén saját magát nevezte ki pápává az amerikai Francis Konrad Schuckardt, aki Washington D. C.-ben székel VII. Adorján néven. Ő alapította meg a szedevakantisták csoportjában tartozó tridenti latin rítusú katolikus egyházat.13 Később több botrányba keveredett, súlyos betegségben szenvedett és 2006-ban elhunyt.14 Az önmagukat kinevező pápák sorát az olasz Valeriano Vestini folytatta 1990-ben Chietiben. Később ő is misztikus látomásra hivatkozott, melyben figyelmét a lelkek üdvére és a szegénységre irányították. Állítása szerint a Mennyei Atya azt is elmondta neki, hogy Róma hitehagyott lett.15 Szintén ebben az évben, az 1959-ben született David Bawden amerikai állampolgár, akit I. Mihály néven pápává választott a konklávé. Ennek a konklávénak több „szépséghibája” is volt. Egyrészt az, hogy a „bizottság” hat főből állt, s egyikük természetesen Bawden volt.16 Az általa elismert utolsó pápa XXIII. János, s úgy véli, hogy a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseivel a misék rendjében bekövetkező 12

Gino Frediani, l'antipapa Emanuele I. Online elérhető: http://www.vivamafarka.com/forum/index.php?topic=80958.0. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 13 Angol nyelven Tridentine Latin Rite Catholic Church név az alkalmazott. A továbbiakban tridenti rítusú egyházként hivatkozom rá. 14 th KELLEHER, Susan: The Sect Behind the Shroud. The Seattle Times, 19 November 2002. Online elérhető: http://community.seattletimes.nwsource.com/archive/?date=20021119&slug=mary190 (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 15 Valeriano Vestini. Forrás online elérhető: www.nationmaster.com/encyclopedia/Valeriano-Vestini. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 16 FOX, Robin: The Tribal Imagination: Civilization and the Savage Mind. Harvard University Press, 2011. 104.

46

Ellenpápák a modern korban

változások miatt eljött az idő, amikor a próféciák szerint nem tartanak misét a Földön. Egyébként ő sem tarthat, mert nincs felszentelve pappá.17 Mind az USA-ban, mind Európában további férfiak gondolták úgy, hogy ők Szent Péter valódi örökösei. XIII. Piusz néven 1998-ban az amerikai Lucian Pulvermacher nevezti ki magát, s 2009-ben hunyt el az igazi katolikus egyház vezetőjeként.18 Egyébként közte és Bawden között egyfajta e-mail párbaj robbant ki, mely természetesen a vezető szerepért folyó küzdelmet szimbolizálja. Bawden szerint Robert Lyons, Pulvermacher egyik bíborosa egy e-mailben elismerte a konklávé szükségességét, de kimenetelét hibásnak tartotta.19 Indianában, 2003-ban, Justin Vermillont XIV. Sextus néven választották meg.20 2011-ben Bryan Richard Claytont választották meg I. Atanáz néven. Európában ezzel szemben a dél-afrikai Victor Von Pentz II. Linusz néven 1994-ben lett pápa Nagy-Britanniában. Egy évvel később Maurice Achieri Franciaországban II. Péterként nevezte ki magát.21 II.

Záró gondolatok

Ez a sor természetesen nem véges. Folytathatnánk a II. Péterekkel (a német Julius Tischler, az amerikai Chester Olszewski és a belga Aime Baudet), I. Kravval (Mirko Fabris Horvátországban), az argentin Oscar Michaellivel, mint XIV. Leóval, s utódaival, XIV. Incével (Juan Bautista Bonetti) és IX. Sándorral (Alejandro Tomas Greico), az amerikai XIX. Gergellyel (Reinaldus Michael Benjamins). Felmerül a kérdés, hogy ezekkel a (ön)jelöltekkel mit is kell tennie a mindenkor Rómában székelő legitim pápának. Nyílt háborúnak nincs veszélye, de az internet segítségével ezek a kis csoportok gyorsan nagyobbá 17

BRISENDINE, Steve: Despite few followers, 'Pope Michael I' holds to beliefs. The Topeka Capital-Journal, 2005. Online elérhető: http://cjonline.com/stories/053005/kan_popemichael.shtml. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) A továbbiakban: BRISENDINE, i.m. 18 Angol nyelven True Catholic Church. 19 BRISENDINE, i.m. 20 Amivel a kortárs pápák szembesülnek. In: Havi Magyar Fórum, 2005/6. Online elérhető: http://home.hu.inter.net/~retorno/publications/htm_format/kortars_papak.htm. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.) 21 Az ellenpápaság. Online elérhető: http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=9455&pIdx=1. (Letöltés időpontja: 2014. február 4.)

47

SZÉP Szilárd

válhatnak, kihasználva az emberek megingott hitét. Azonban ha a katolikus média túl nagy teret enged nekik, akkor a hívők részéről terelődhet rájuk a figyelem, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek a klasszikus értelemben vett legitimációval. A Vatikán vezető személyei valószínűleg úgy tekintenek ezekre az emberekre, mint a közvélemény: csodabogarakként, akik középkori elődjeiknek valamiféle gyengére sikeredett jelenkori kiadásaik.

48

A választói magatartás és a politikai „weimarizáció” veszélyei

CSIMA OTTÓ A választói mentalitás és a politikai ,,weimarizáció” veszélyei I. Témakijelölés Dolgozatom témája a magyarországi választói mentalitás és viselkedés vizsgálata, ezen felül tanulmányozni kívánom a társadalom szétesésének lehetséges okait, az ún. ,,weimarizáció” hatását is. A politikai beállítódásnak két fő mozgatórugója van: az egyik a társadalmi és politikai törésvonalak mibenléte és jellemzői - noha meg kell jegyezni, hogy Magyarország tekintetében a legtöbb társadalmi törésvonalnak nincs nagy hatása és csak némely válik politikai törésvonallá. A másik fontos formáló hatás a politikai kultúra és a politikai szocializáció. II. A társadalmi és politikai törésvonalak A különféle törésvonalak meghatározó jelenségei a modern társadalmak életének. Ezek azok, amelyek egy társadalmi réteget vagy ,,osztályt” összetartanak és elválasztanak egy másik csoporttól és mindeközben egy adott pártot és egy adott csoportot összekötnek egymással. A párt a saját csoportjának az érdekeit képviseli, de közben a csoport jellemzői, attitűdjei is formálják a pártot. Minél erősebb a törésvonal és minél elzártabb a csoport, a pártvezetés és a párt szerepe annál meghatározóbb és erősebb. A csoport és a párt együtt formálják egymást, de gyakran a párt vagy például egy szakszervezet nagyobb erővel tudja formálni a csoport gondolkodását, mint fordítva. A klasszikus törésvonalakat három dimenzióban szokták meghatározni: társadalomszerkezeti, normatív-kulturális, illetve politikaiszervezeti.1 E Bartolini–Mair-féle megközelítésben alapvetően a társadalmi és a gazdasági szerkezet kapott nagyobb hangsúlyt, bár léteznek más megközelítések is (ld. Lipset és Rokkan), ahol az előzőek mellett a kulturális normák, politikai stratégiák kapnak nagyobb 1

ENYEDI Zsolt—KÖRÖSÉNYI András: Pártok és pártrendszerek. Osiris, 2004. 55.. A továbbiakban: ENYEDI—KÖRÖSÉNYI, i. m.

49

CSIMA Ottó

hangsúlyt.2 Itt kell megemlíteni Rokkan történeti-szociológiai modelljét. A legfontosabb törésvonalak lehetnek szerinte: a vallás (pl.: katolikusprotestáns), osztály (pl.: munkaadó-munkavállaló), régió (pl.: városvidék vagy megye/ tájegység), nyelvi és etnikai, illetve az ancient regime-hez való viszony (általában az előző rendszerhez való viszony, vagy a királyság-köztársaság viszonya, a mi esetünkben inkább a szocializmus-demokrácia és a rendszerváltáshoz való hozzáállás). Magyarországon alapvetően három politikai törésvonal kimutatható: a vallási, a nomenklatúra és a hagyományos falu-város ellentét. E három ellentét elkülönítését és meghatározását nehezíti a magyar szavazó ingadozása és az előző rendszer osztályalapú tagozódása. Ez sokáig éreztette is a hatását, elég a meghatározó pártokhoz tapadó jelzőkre gondolni, miszerint az MSZP-hez a nómenklatúra örökségét, az MDF-et vallásos szavazók választják, az SZDSZ liberális-szekuláris párt, az FKGP pedig falusias, agrárjellegű és vallásos.3 Ám a mai politikai életben e három politikai törésvonal nem igazán állja meg a helyét, amit a magyar politikai elit ki is használ. A mai törésvonalak, melyekre a pártok arculata épül, egyre inkább a szélsőségek felé tolódik. Megfigyelhető, hogy a három imént felsorolt törésvonal leértékelődött, vagy átalakult. A ma egyik legmeghatározóbb törésvonal a jobb- és baloldaliság. Manapság már egzisztenciát lehet építeni arra, hogy valaki melyik párt szimpatizánsa vagy a holdudvarához tartozó-e. Ez a maga nemében nem is lenne veszélyes, hiszen más országokban is megfigyelhetőek ilyen jellegű mozgások, de Magyarország esetében már más a helyzet. A jobb- és a baloldaliság olyan mértékben meghatározóvá vált, hogy egy egészen új identitást ad az embereknek, amely akár egész további életében meghatározó lehet. Hiszen olyan toposzok terjedtek el a mainstream politikában, mint: nemzeti-nemzetietlen, kommunista-fasiszta, balliberális-náci. Ugyan régen is megfigyelhető volt egy ún. náci doktrína4, melyet akkor alkalmaztak a vitapartnerek, ha már minden más érvből kifogytak és egy olyan emocionális érvre volt szükségük, amely az ellenfelet ellehetetlenítette. Ám a mai politikai 2

ENYEDI—KÖRÖSÉNYI, i. m. 56. KÖRÖSÉNYI András: A magyar politikai rendszer. Osiris. Budapest, 1998. 119–125. A továbbiakban: KÖRÖSÉNYI, i.m. 4 Reductio ad Hitlerolum. 3

50

A választói magatartás és a politikai „weimarizáció” veszélyei

életben egyre inkább ezek a jelszavak a fő mozgatórugók, melyek mögött gyakorta nincs semmiféle tartalom, csak a szavak és a jelképek szintjén állják meg a helyüket. Ez egy olyan vegyes politikai kultúrában, melyben dominál az alattvalói attitűd, még egy megfontolt politikai lépés is lehetne.5 Ám mutatkoznak rá jelek, melyekből arra lehet következtetni, hogy a választók ezen a szinten meg is ragadnak és a társadalom lassan külön ,,táborokra” bomlik, a bal- és jobboldaliság mentén. Ezt nevezhetnénk ,,weimarizálódó” hatásnak, mikor a szélsőséges megnyilvánulások dominálják a politikát, ám a társadalmi és a politikai válaszreakció csak még szélsőségesebb megnyilvánulásokra képes. Pár szó erejéig ki kell térni a nomenklatúrához való viszonyra. A mai politikában a fiatalabb generációk semlegesen, vagy pedig valamilyen szempontú választás alapján viszonyulnak a rendszerváltoztatás előtti időkhöz. A döntést meghatározó alaptényező az, hogy az előző rendszer kárvallottja vagy haszonélvezője volt-e az illető. Bár elég könnyű belátni, hogy egy kiskorú gyerek vagy egy unoka esetleg már csak a múlt homályába vesző megszépített emlékeket hallja a szüleitől, ráadásul előfordulhat az is, hogy a család egyik fele haszonélvezője volt, a másik pedig kárvallottja a volt rendszernek, ami ismét nehézzé teszi a döntést. Általában vagy a semleges hozzáállás dominál, vagy az adott politikai párt álláspontját veszik át a döntés előtt állók. A vidék-város törésvonal még mindig felfedezhető és kivehető törésvonal Magyarországon. Ugyanis lehet következtetni egy nyugatmagyarországi és egy kelet-magyarországi polgár politikai beállítottságára, nem is beszélve egy városi és egy vidéki esetében. Ám mára ez már közel sem olyan determináló hatású, mint régen. Példának okáért ma már nem feltétlenül lehet egy vidéki közösséget tradicionálisabbnak nevezni és ezzel automatikusan besorolni a jobboldal mellé, egy párt biztos szavazójának pedig semmiképp. Érdekes fejlemény ezzel kapcsolatban a Független Kisgazdapárt ,,újjászületése”, de még a jövő zenéje, hogy vajon sikerül-e neki a régi szavazóbázisát visszaszereznie és ezzel megerősítenie a vidék-város törésvonalat. A ,,weimarizációra” visszatérve, egyes külföldi publicisták és gondolkodók szerint az erős demokratikus intézmények útját állhatják ennek a hatásnak. Ám ha társadalmi szinten ez elindul, akkor 5

KÖRÖSÉNYI, i.m. 36–37.

51

CSIMA Ottó

hosszú távon hiába erős a demokratikus központi hatalom, ha az minden tekintélyét és társadalmi bizalmát elveszti az emberek szemében. Másrészt kitérnek a civil szervezetek erősségére, de megjegyzik, hogy erős központi hatalom nélkül ezek a szervezetek csak társadalmi szekták kialakulásához vezethetnek, amelyek szintén károsak.6 Másrészt egy rendszer stabilitását szintén veszélyezteti a mindkét oldalon meglévő szélsőséges, rendszerkritikus pártok megléte. Itt kell megemlíteni Giovanni Sartori modelljét, azon belül is a polarizált plurarizmus leírását, amely hazánkra ugyan csak kismértékben alkalmazható. 1. A rendszerkritikus pártok - mint ,,releváns pártok” jelenléte a politikai palettán. Magyarországra ez nem teljesen igaz, de itt is jelen vannak releváns pártok, pl.: a Jobbik vagy kis mértékben az LMP. 2. Kétoldali ellenzék. Ez ugyan létezik, de érdemi képviselői nincsenek a Jobbikon kívül. 3. A politikai skála centrum pozíciója foglalt. Nálunk nem teljesen tiszta a kép a rengeteg ingatag szavazó miatt, így ez nem teljesen alkalmazható. 4. A politikai konszenzus foka alacsony. Ez a magyar esetben szinte teljesen megfeleltethető, mivel a bal- és jobboldali rendszerkritikus határvonalak elég erősek és még az ún. demokratikus ellenzéki összefogás sem teljesen kivitelezhető nagy áldozatok nélkül. 5. Centrifugális verseny. Ez manapság megfigyelhető, de alapvetően nem jellemző a magyar politikára. 6. Átideologizált politika. Helytálló a magyar politikára. 7. Felelőtlen ellenzék. Ez igaz a mai és az elmúlt idők ellenzékeire is . 8. Túllicitálás. Szintúgy helytálló.7 Ezek a megállapítások, mint a centrifugális, túllicitáló és a felelőtlen tisztán megfigyelhetőek a mai magyar politikai életben. Ugyan ez nem feltétlenül vezet a ,,weimarizációhoz”, de megadja rá az esélyt. Magyarország esetében persze nem is az 1920-as évek Weimari Köztársaságának hibái a mérvadóak, mivel az állami berendezkedés és a központi hatalom erős – sőt a közelmúltban még jobban erősödött is – , általában stabil és erős a kormánytöbbség és nincsenek al6

A szélsőjobb társadalmi tőkéje. Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/2840-aszelsojobb-tarsadalmi-tokeje (Letöltés időpontja: 2013. november 28.) 7 ENYEDI—KÖRÖSÉNYI, i. m. 154.

52

A választói magatartás és a politikai „weimarizáció” veszélyei

kotmányos kiskapuk, mint a weimari rendszer esetében (48. paragrafus). Inkább veszélytényező esetünkben a társadalom magasfokú fregmentáltsága, amelyre a politikai pártok ráépítkeztek és felerősítették azt. III. Politikai kultúra és politikai szocializáció A modern államok történetében nem egyedülálló jelenség az emberek elmagányosodása, a tradicionális közösségek szétesése. „Kárenyhítésként” gyakran megoldást jelent a helyes politikai kultúra és a politikai szocializáció kifejlesztése. Sajnos Magyarország esetében ez a folyamat is elég gyenge lábakon áll. Persze ez máshol is tapasztalható, például a ,,liberális demokrácia fellegvárának” mondható Amerikai Egyesült Államokban is panaszkodnak az ún. ,,American way of life”8 és a fehér protestáns középosztálybeli szavazó ,,mintapéldányának” a lassú elszegényedésére és eltűnésére. A magyar politikai kultúra ráadásul konfliktusos politikai kultúra, ahol az emberek megosztottak még a legalapvetőbb kérdésekben is. Megfigyelhető még politikai szubkultúrák kialakulása, bár általában nem etnika- nyelvi kérdésekben, inkább szintén jobb-bal kérdésében, a külfölddel való viszony, a múlttal kapcsolatban és a határrevízió kérdéskörében.9 Ez elvezet minket ahhoz a problémához, hogy a rendszerváltáskor ki nem beszélt témák (pl.: Trianon) újra napirendre kerülnek, de sokkal keményebb hangon és gyakran minden szakmaiságot mellőzve, csupán a populizmus eszközeként. Ezt a drámai hatást erősíti tovább, hogy teljes társadalmi konszenzus a piedesztára emelt ,,hősök” tekintetében sincsen. Az ember könnyen találkozhat olyan szónoklatokkal, sőt akár szinte pártprogramokkal, ahol a magyar történelem bizonyos alakjait teljesen egyoldalúan démonizálják vagy heroizálják. Sőt bizonyos esetekben már olyan erőkkel azonosítják őket, akik a nemzet vesztét vagy a nemzet felemelkedését okozták és rávetítik bizonyos politikai erőkre vagy akár emberekre. Természetesen ez együtt jár azzal, hogy kölcsönösen kizárják egymást a ,,nemzet vagy az emberiség” soraiból. 8

Huntington tétele húsz év után is hat. Online elérhető: http://www.metazin.hu/index.php/item/2841-huntington-tetele-husz-ev-utan-is-hat (Letöltés időpontja: 2013. november 28.) 9 ALMOND, Gabriel A.—POWEL JR., G. Binghaam—STRØM, Kaarel—DALTON, Russel: Összehasonlító politológia. Osiris. Budapest, 2006. 82.

53

CSIMA Ottó

Érdekes párhuzam vonható a mai Spanyolország és Magyarország között e tekintetben. A demokrácia újbóli kikiáltása után Spanyolországban elfogadtak egy ún. ,,Felejtési paktumot”, mely alapján fátylat borítanak a polgárháború kegyetlenkedéseire és a Francorendszer elején történő megtorlásokra. Emiatt ma Spanyolországban egy igazi ,,történelmi emlékezetháború” zajlik, melynek célja nem a történelem valós felderítése, a problémák kibeszélése vagy a történelmi igazságtétel megadása a kivégzettek családjának, hanem az, hogy új mítoszokat hozzanak létre, mellyel egy ,,új” történelmi tudat keletkezik. Ennek során nem törekednek az egységre, sokkal inkább egy ,,polgárháborús” helyzet létrehozására, amelyben az a lényeg, hogy a mi ,,elferdített” történelmünk az igaz és nem a másoké. Ezzel ismételten szétválasztják a társadalmat és bizonyos vezető politikusok ezt felhasználva szavazókat szereznek.10 Magyarországon is hasonló a helyzet, mert a rendszerváltás utáni politika a ,,felejtés és a megbocsájtás” nevében nem kezelte a meglévő problémákat, inkább hibernálta, ezen problémák csak még nagyobbra duzzadtak az elhallgatás hatására. Hasonlóan Spanyolországhoz itt is kitört a történelmi emlékezet újratervezésének divatja és egy új identitás kialakítása. Utcatáblák, új köztéri szobrok és más szimbolikus tettek sorolhatóak ennek jeléül. Ez még önmagában nem is lenne probléma, de hasonlóan Spanyolországhoz az egyszerű közember ezt nem igazán tudja feldolgozni, a pártok pedig erre apellálva új konfliktusokat generálnak, amelyek tovább mélyítik a meglévő ideológiai törésvonalat, és a történelmi szereplőket bizonyos oldalakhoz kötik, amelyek gyakran nem felelnek meg a valóságnak, ezzel generálva a széthúzást és az elidegenedést az állampolgárok között. IV. Konklúzió A társadalmi ,,weimarizáció” hatásaira ugyan oda kell figyelnünk, mert könnyen a társadalom vagy maga a rendszer vesztét okozhatja. Ám azért meg kell jegyeznünk, hogy ugyanilyen folyamatok zajlódnak le az USA-tól egészen Oroszországig, szóval nem vagyunk ezzel egyedül. Természetesen nem ez a helyes irány. A rendszer nem akkor kerül veszélybe, ha valaki átlépi a ,,demokratikus” 10

Harc a történelmi múltért. Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/2864-harca-tortenelmi-multert (Letöltés időpontja: 2013. november 28.)

54

A választói magatartás és a politikai „weimarizáció” veszélyei

normákat, hanem akkor, ha már az emberek maguk nem hisznek benne és nem is érdekli őket. A társadalom szekciókra való szétszakadása akár az állam megbukását is eredményezheti. A probléma megoldására több forgatókönyv is elképzelhető. Egy új befogadó és integráló nacionalizmus, miszerint alapérték a magyar és nem zárunk ki belőle senkit, de itt is felvetődik a probléma, hogy a rossz tapasztalatok vagy az esetleges jó kezdeményezés elfajulása csak még jobban ront a helyzeten. Vagy a tradicionális közösségek újjáélesztése (az USAban ez egy használható alternatíva), de itt is felmerül a kérdés, hogy már ez is gyakran a ,,polgárháború” részévé vált és a politikai ellenpropaganda céltárgyává. Szóba jöhet akár egy újfajta populizmus megszületése. Persze még sok mindent lehetne itt felsorolni, de ami még fontosabb, ami a mostani időkben került csak napirendre, ez pedig közös európai létünk kérdése. Érdekes fejtegetések láttak ezzel kapcsolatban napvilágot, amelyek azt tárgyalják, hogy mi legyen Európa útja? Felvetőtik a kérdés: legyen-e centralizáltabb az EU avagy sem? A nemzetállamok hibáit kijavítsák-e vagy inkább eltöröljék őket? Visszatérjen-e a nagy birodalmak kora, amelyek hatásosan tudnak fellépni a nemzetközi porondon vagy inkább térjünk vissza a városállami koncepcióhoz? A sok érv és ellenérv között persze nehéz megtalálni az egyetlen igazságot, de ami tisztán kirajzolódik belőle, az az, hogy az Európai Unió nem maradhat így meg a mai formájában és ez rányomja a bélyegét Magyarország jövőbeni sorsára is.11 Ugyan a mai időkben a nemzetállami szuverenitásnak az eszméje látszik erősödni, de az igazság az, hogy itt is ugyanúgy kialakult egy ideológiai alapokon nyugvó széthúzás. Az EU-t pedig a két oldal vitájának a középpontjába helyezik és természetesen általában nem az észérvek vitája ez, hanem csak annak az eszköze, hogy a két politikai tábort megerősítse és elhatárolja egymástól. Az újító nyugatosok és a régi erkölcsben bízó maradóknak a vitájában pedig az lehetne a megoldás, amit egy orosz közgazdász is ajánl: ,,Éppen az lenne a felemelkedés kulcsa, hogy e két nézőpont képviselői lemondjanak a kizárólagosság igényéről, és képesek legyenek az együttműködésre”.12 Mivel látszik a mi történelmünkön, hogy mindig mindegyik félnek megvan a maga igazsága, de meg11

FRISS Róbert: Harmadik út. In: Népszabadság, 2013. november 17. Online elérhető: http://nol.hu/archivum/20131116-harmadik_ut (Letöltés időpontja: 2013. november 28.) 12 Az ősi orosz ideológiai árok. Online elérhető: http://metazin.hu/index.php/item/28002800. (Letöltés időpontja: 2013. november 28.)

55

CSIMA Ottó

egyezni és kompromisszumot kötni nem képesek egymással, inkább háborút hirdetnek – s ez az örökség jellemzi a mai magyar politikát is, pedig egy nemzetnek Istvánokra és Koppányokra egyaránt szüksége van.

56

A választói magatartás és a politikai „weimarizáció” veszélyei

II. Szemelvények az újkori magyar történelemből

57

58

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

PERGE RÓBERT A hajdúk - egy kiváltságos társadalmi csoport születése I. A hajdúk felemelkedésének gazdaságtörténeti háttere A XVI. századi európai demográfiai robbanás következtében megnőtt az élelmiszerek iránti kereslet. A tömegélelmezés leginkább gabonát igényelt, melynek ára mintegy hatszorosára nőtt. Azonban a jómódú polgárok és nemesek, például a délnémet és az itáliai városok lakói szívesen vették meg azokat a hústermékeket, amelyeket a XIV–XV. század óta a Magyar Királyság exportált. A nyugati-európai városok rohamos fejlődése miatt megnövekedett a magyarországi lábasjószág iránti igény. A középkori magyar mezőgazdaság európai jelentőségű csúcsterméke a magyar szürke szarvasmarha lett. A fajta a honfoglalók őseink által a Kárpát-medencébe hozott állományból, az itt talált szarvasmarha és a vadon élő őstulok kereszteződéséből született.1 A tatárjárás után elnéptelenedett Alföld folyók szabdalta árterületein kialakult az ártéri legeltető gazdálkodás, ahol a gondos szelekciónak és tenyésztői munkának köszönhetően az önellátáson túl egyre több jutott piacra is. A térségből a gabonaféléket nem lehetett haszonnal értékesíteni, mert nem mindig voltak járható utak és a felvevőpiac is távol esett. A szarvasmarhát viszont lábon több száz kilométerre is el lehetett hajtani. A szürkemarha kiváló tulajdonságaival (hústermelés, igaerő)2 meghódította az európai piacokat, hiszen a források szinte állandó szarvasmarha-kivitelről tanúskodnak a 14. századtól a 19. század közepéig. A középkori gazdaságunkban a nemesfém és borkivitel mellett a harmadik mezőgazdasági termék a szürkemarha volt, amelynek a több évszázados exportsikere hozzájárult nemcsak a Mátyás-kori reneszánsz kultúra kibontakozásához, hanem a hódoltság kori megmaradáshoz is.3 A magyar szarvasmarhát tízezrével terelték a nyugati piacok1

BELLON Tibor―KÚTVÖLGYI Mihály: A magyar szürkemarha. Timp Kft., 2001. 8. A továbbiakban: BELLON―KÚTVÖLGYI, i.m. 2 Súlyuk kétszerese volt a nyugat-európai szarvasmarhának, azaz mintegy 4–500 kg, betegségekkel szemben ellenálló, a tízéves tehén pedig még ellőképes. 3 BELLON―KÚTVÖLGYI, i.m. 9.

59

ra, és nem volt ritka az sem, hogy nyáron a bécsi hetivásárra 7–11000 állatot is felhajtottak.4 A kihajtás, illetve felhajtás során a hajtók5 távolabbra is elkísérték a lábasjószágot, s a jól szervezett kereskedelmi útvonalak olyan távoli német városokat értek el, mint Ulm, Regensburg, München, Strassburg, Augsburg. Nürnbergi jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy évente 70 000 marhát adtak el a városban s ennek jó része magyar szarvasmarha volt. Az írások megemlékeznek arról, hogy amíg magyar marha volt kapható a piacon, addig a mészárosoknak tilos volt másfajta húsárut tartani.6 II. Új társadalmi réteg születik A magyarországi hajdúkról az első írásos adatok 1514-ben keletkeztek, amikor is a parasztfelkelés legértékesebb katonáinak bizonyultak. Azonban a hajdúság kialakulása már korábban, a XV. század utolsó évtizedeiben elkezdődött, köszönhetően az imént röviden ismertetett agrárkonjunktúrának.7 A nagyarányú állattenyésztés és kereskedelem olyan sok hajtót és pásztor igényelt, aminek következtében külön társadalmi réteg alakult ki belőlük. Főként vidéki nincstelenek vállalták a rideg pásztorélet viszontagságait, akiket a latin források bubulcusnak neveztek, míg magyar szóhasználatban a hajdú név terjedt el. A rideg állattartás megkívánta, hogy nagy tapasztalatú pásztorok végezzék e nehéz, különleges szaktudást követelő feladatot. A természettel való együttélés, az állandó viaskodás a farkasokkal és a fegyveres rablókkal kemény társasággá formálta a hajdúkat. Sajátságos életvitelük miatt eltérő mentalitással és világképpel rendelkeztek, mint falun élő jobbágytársaik. Kialakult egy pásztorkultúra.8 A Dózsa-féle parasztháború elemzésekor feltűnő, hogy a felkelés leginkább azokat a területeket érintette, ahol a paraszti árutermelés virágzott. Az Alföldi mezővárosok, melyeknek polgársága szervezte a Nyugat-Európába irányuló szarvasmarha-kereskedelmet, adta a felkelés egyik bázisát. A kereskedelmet korlátozó nemesi törvények e parasztpolgárok gazdasági érdekei a hajdúk szabadsága ellen irá4

RÁCZ István: Parasztok, hajdúk, cívisek. Kossuth Egyetemi Kiadó. Debrecen, 2000. 149. A továbbiakban: RÁCZ, i.m. 5 Nyakas Miklós a magyar hajtó szót tartja a hajdú kifejezés ősének. 6 BELLON―KÚTVÖLGYI, i.m. 10. 7 RÁCZ, i.m. 149. 8 BELLON―KÚTVÖLGYI, i.m. 14.

60

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

nyultak.9 A parasztháború után a törvények erejével sem sikerült a hajdúkat kiirtani. 1514-ben a törvényhozók eltiltották őket a fegyverviseléstől. Az 1557. törvény a végvárakban szolgáló hajdúk rablásainak próbál gátat vetni. 1595–99 között évente törvényt hoztak a szabad hajdúk kiirtásáról, mert fosztogatásaikkal nemcsak a keresztény jobbágyok életét keserítették meg, hanem a mezei csaták sikerét is veszélyeztették.10 Az ismétlődő törvények ellenük azt mutatják, hogy drasztikusan növekvő számukat a rendek nem tudták kezelni. A hajdúk raboltak, mert csak katonáskodásból nem tudtak megélni, és a végvárak sem tudták mindannyiukat alkalmazni. De a végvárak őrsége is gyakran éhezett, a tizenötéves háború alatt általános jelenség volt a vidék felélése mezei külföldi zsoldosokból álló hadak esetében is. A török hódítás pusztítása volt a másik kényszerítő körülmény, ami kedvezett egy szabadköltöző társadalmi réteg kialakulásának. Az elűzött menekültek a földjeikről felszakított nincstelenné váló elemek, nem tudtak (nemesek), vagy már nem akartak visszatérni előző életformájukhoz (jobbágyok), és kényszerűségből szabadcsapattá szerveződve zaklatták életük megnyomorítóit, a törököket. Az Oszmán Birodalom által megszállt országokban is kialakultak hasonló bosszúálló szabadcsapatok: a román fejedelemségekben hajduc, Szerbiában és Bulgáriában hajdút, hajdutin, görög vidéken pedig kleft néven. A mohácsi vészt követően a hajdúk a két király közötti háborúskodásban zsoldos katonának csaptak fel. Elnevezésükben rövid ideig tartó átmenet következik, amikor a hajdú szó egyszerre jelent katonát és pásztort, 1550 után már csak katonát jelöl, ahogyan akkoriban mondták: „gyermekségüktől kezdve szablyájukkal eszik kenyerüket”.11 III. Kikből lettek a hajdúk? A hajdúság társadalmi összetételéről megoszlanak a vélemények. Kezdetben főleg jobbágyok álltak marhapásztornak, mert von9

NYAKAS Miklós: A bihari kishajdú városok története. Kaligráf 2000. Debrecen, 2005. 51. A hajdúkra vonatkozó alábbi törvényeket ld. www.1000ev.hu weblapon: 1514:LX; 1514: LXI; 1557:XXIII; 1563:XXIII; 1575:XIII; 1595:XXXI; 1596:XXIII; 1597:XXIII; 1597:XXIV; 1598:XXIX; 1599:III; törvénycikkek. 11 RÁCZ, i.m. 150. 10

61

zotta őket a feudális kötöttségektől mentes szabad élet. Döntésüktől az egyéni felemelkedést remélték, mert a „nagy szabadságot elkívánták és az rajtok tött sok ínséget elunták”.12 1608-ban kelt levelében a kisnemesi származású levéltáros és történész, Szamosközy István a hajdúk eredetét a megszállt török területek zaklatott szomszédságából elűzött jobbágyok közt vélte megtalálni, akik menekülésük után inkább a katonáskodást választották a lehetetlenné váló termelő munka helyett. Élősködő életmódjuk miatt azonban elítélően írt róluk. Gyűlöletének oka lehet az, hogy egy rác hajdú ölte meg egyetlen testvérét. 13 Gróf Illésházy István nádor 1598-ban kelt bejegyzésében az éhező végvári katonákat is a hajdúság bázisának gondolta, keserűen meg is jegyzi, hogy az uralkodó nem biztosítja a végváriaknak a fizetést, ezért nagy éhségükben a környék falvait, városait sarcolták saját maguk fenntartása céljából. Előfordult, hogy két esztendőre csak kétháromhavi fizetséget utalt ki nekik a bécsi kancellária. „Ez időben az faluk és várasok Buda és Esztergom körül mind puszták voltak, elfutott rúla az nép. Ezek közül az futott nép közül és a fizetetlen végbeli gyalogok közül, kiknek semmi fizetések nem volt, szabad hajdúk támadtak, ezek csak itt, az fölső Magyarországban, többen voltak három ezernél.”14 A pécsi származású török történetíró Ibráhim Pecsevi írja: „Egy másik gyalázatos hiba volt, hogy néhai Szulejmán szultán által elfoglalt budai tartományt feldúlatta és az embereket rabságba vinni engedte, bármennyire is panaszkodott a nép. Azt mondta: Egy országot csak a másik ország romjain lehet felépíteni. S egy cseppet sem akadályozta, sem el sem tiltotta. Azon kívül, hogy a rájákat, azok feleségét, gyermekeit rabságba hurcolták, még a falvakat is felgyújtották. Ha ezt a tartományt megoltalmazta volna, a lakosok nem széledtek volna el, mivel a hitetlenek ezeket a rájákat nem költöztették volna el a helyükről s a hadsereg számára kész vagyon lett volna az, és nem szenvedett volna soha szükséget. Egy másik baj az, hogy a ráják között amennyi erőteljes fiatal rája csak volt, az mind hajdúvá lett.”15 Ezzel szemben Nagy László állítja, hogy a paraszti életviteltől 12

RÁCZ, i.m. 150. SZAMOSKÖZY István: Erdély története 1598–1599, 1603. Magyar Helikon. Budapest, 1977. 27. A továbbiakban: SZAMOSKÖZY, i.m. 14 KAZINCZY Gábor (Közli): Gr. Illésházy István nádor följegyzései 1592–1603 és Hídvégi Mikó Ferencz históriája 1594–1613 Bíró Sámuel folytatásával. Pest, 1863. 55. A továbbiakban: KAZINCZY, i.m. 15 Pecsevi Ibrahim Tarikhja. In: KARÁCSON Imre: Török történetírók III. 1566–1659. Magyar Tudományos Akadémia. Budapest, 1916. 113–114. 13

62

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

messze állt a hadakozás, ezért aztán az elnyomott jobbágysorból nem emelkedhetett ki az egyén a harcoló hajdúság közé. Szerinte képtelenek lettek volna a kötelékharcászatra, nem bírták volna elviselni a harcmező véres sortüzeit és pszichikai állóképességük is kevésnek bizonyult volna. Ennek azonban ellentmondanak azok a német kutatások, amelyek a korabeli császári gyalogezredek személyi állományát vizsgálják. Állításuk szerint három kategóriába lehet osztani a havi 4 forintos zsoldért és a zsákmányért a gyalogság közé állókat társadalmi származásuk alapján. Eszerint: 1. Városi szegények: céhlegények, napszámosok, cselédek. 2. Vidéki szegények: kisparasztok, zsellérek, napszámosok, béresek. 3. „Perifériára szorultak képviselőiként”: munkanélküli napszámosok, koldusok, csavargók, bűnözők, sőt még egzisztenciájukat vesztett papok és diákok is. Az okokat is leírják, amelyek arra kényszeríthették ezeket az elemeket, hogy a katonák között keressék meg a kenyerüket. Ezek egyike volt a 16. században kezdődő európai népességnövekedés, amely egyes helyeken megduplázta a lakosság számát mintegy két évszázad alatt. A bérek csökkentek, hiszen a mezőgazdaság és a kézművesipar nem tudott munkát biztosítani a munkaerőfölöslegnek. Mivel a népesség gyorsabban növekedett, mint a mezőgazdaság termelése, ez azt eredményezte, hogy drágább lett az élelmiszer. E folyamatot súlyosbította az árrobbanás, amit az Európába beáramló szudáni arany és az újvilági ezüst mennyisége okozott. Ezzel párhuzamosan az ún. kis jégkorszak okozta rossz termések is növelték az alsóbb rétegek nyomorát. E körülmények kényszerítették a szegényeket arra, hogy a kockázat ellenére is beálljanak katonának.16 A modern lőfegyverek alkalmazását gyorsan, néhány nap alatt meg lehet tanulni (ellentétben a szálfegyverekkel),17 ezért nem lehet kizárni a teljesen gyakorlatlan paraszt felvételét, mint gyalogoskatona. A nemességet is ugyanúgy sújtotta a török pusztítás, különösen azokat, akik nem tudtak az ország nyugalmasabb részén található birtokrészre elköltözni. Ilyen volt a nemesség kétharmada, az ún. egy16

BAGI Zoltán Péter: A császári-királyi mezei hadsereg a tizenöt éves háborúban. Budapest, 2011. 182–184. A továbbiakban: BAGI, i.m. 17 BAGI, i.m. 186.

63

telkes nemesek, akik tulajdonképpen szabad parasztoknak számítottak. Kubinyi András becslése szerint a XV. század végén 13400 egytelkes nemes és 7250 birtokos nemesi háztartással számolhatunk a Magyar Királyság területén.18 Valószínű, hogy a birtokos nemesség nagy része sem rendelkezett néhány jobbágynál többel. A török hódoltságban jelenlétük nem volt kívánatos, hiszen az elfoglalt területeken tímárbirtokokat szervezett a török közigazgatás, amelynek élére egy szpáhi katona került. Felperzselt birtokaikról elmenekülvén, választás elé kerültek. Ha szerencséjük volt, be tudtak kerülni familiárisnak egy tekintélyesebb főúr szárnya alá. Családjuk védelemben részesült, gyermekeik oktatást kaptak, ők pedig álláshoz jutottak a birtokigazgatásban, vagy a magánseregben, esetleg földhöz jutottak. Lehetőségük volt még beállni a végvári katonasághoz, amennyiben volt felvétel. Biztos megélhetést azonban ez távolról sem jelentett, hiszen a zsold gyakran elmaradt. Ilyenkor megint más kenyérkereset után kellett nézni, így a kisnemes zsákmány reményében csatlakozhatott egy szabadhajdúkhoz. A társadalmi csoportok közötti átjárhatóságot igazolják azok a XVII. sz. eleji erdélyi törvények, melyek nemes embereknek, városlakóknak és székelyeknek tiltották a hajdúk közé lépést.19 Nyakas Miklós világított rá arra, hogy kisnemesi tömegek csatlakoztak a hajdúsághoz, hiszen ahogy a tizenöt éves háború elérte a Bihar vármegyei kisnemesi falvakat, (pl. Nagykeresér vidékén) a hajdúság létszáma drasztikusan megnőtt.20 Nemcsak a nemesek kerestek menedéket a hajdúságnál. A sok tízezres vonuló seregek a királyi Magyarország és Erdély végvidékeire sodorták a Duna–Tisza közén élő szabadparaszti módon élő jászokat, kis- és nagykunokat is.21 Benda Kálmán kimutatta, hogy a Bocskai–kori hajdúság nem a délvidéki menekültekből rekrutálódott, hanem a Partium és az Alföld jobbágyi-kisnemesi származású népességéből.22 18

Kubinyi András: Hadszervezet a késő középkori Magyarországon. In: VESZPRÉMY László: Rex invictissimus, hadsereg és hadszervezet a Mátyás kori Magyarországon. Zrínyi Kiadó. Budapest, 2008. 26. 19 Rácz, i.m. 151. 20 Nyakas Miklós: Bocskai birtokai Biharban a 16. és 17. század fordulóján. In: CZIGÁNY István: Bocskai és kora. Budapest, 2005. 37. A továbbiakban: NYAKAS, i.m. 21 Czigány István: A Felső–Tisza-vidék és a Tiszántúl társadalmának militarizációja a 17. század első harmadában. In: CZIGÁNY István: Bocskai és kora. Budapest, 2005. 73. A továbbiakban: Czigány, i.m. 22 NYAKAS, i.m. 10.

64

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

IV. A hajdúság rétegei Többségük a szabad hajdúkhoz tartozott. Nem voltak állandó seregekké szervezve, inkább egy-egy hadivállalkozás sokat ígérő zsákmánya hozta össze ezeket az alkalmi harci kötelékeket. Ha nem volt lehetséges a török elleni portyázás, gátlástalanul megsarcolták nemcsak a nemesi udvarházakat, de saját népüket, a jobbágyságot is. Az ínséges körülmények ellenére sem tértek vissza a paraszti életformához. Bizonyos védelmet mégis jelentettek a környék lakosságának, mert útját állták a sarcoló török csapatoknak. Lételemük volt a harc. Békeidőben (1568–1591) a halálbüntetés kilátásba helyezésével tiltották meg nekik a török elleni vállalkozásokat. Gyakori rajtaütéseik miatt a törökök rettegték a szabad hajdúkat, akik a zsákmány reményében mélyen benyomultak a török hódoltságba, sőt a Balkánra is.23 Merészségüket jól jellemzi, hogy a trák Deli Markó jó néhány sikeres portyázás után, Bulgária belsejéig kalandozott. Igaz ez alkalommal, a zsákmánnyal visszatérőben maguk is csapdába estek és mind egy szálig elpusztultak.24 Sajátos életvitelükre, erkölcsi normáikra és elvadult szokásaikra magyarázat lehet, hogy a társadalom peremén éltek, a természet által könnyebben védhető területeket részesítve előnyben. A bujdosó élet túl nehéz lehetett az asszonyoknak, s kevés pap adhatott lelki támogatást az állandóan mozgásban lévőknek. A török által elűzöttek minden bizonnyal hordoztak magukkal számos feldolgozatlan lelki sérülést, amely a folyamatos harc miatt csak súlyosbodhatott, így egyfajta poszttraumás stressz alkult ki bennük. Ha bujkálniuk kellett, az már önmagában is nagy terhet rótt a pszichéjükre. Csatától csatáig éltek, állandó bizonytalanságban, a közbeeső időben pedig nem mindig sikerült erkölcsös módon élni az életüket. Talán a legkönnyebb élete az ún. magánföldesúri hajdúknak volt. Számtalan törvény komoly főbenjáró büntetéssel próbálta eltántorítani a nagybirtokosokat attól, hogy hajdúkat tartson. Valószínű, hogy gazdasági érdekeltség miatt volt olyan szilárd ez a kapcsolat, hogy a törvények tiltása nem volt rá hatással. A nagybirtokosok és mágnások érdekeltek voltak a marhakereskedelemben, vagy a török hódoltsággal határos birtokaik védelme érdekében szükség volt könnyen 23 24

RÁCZ, i.m. 151. SZAMOSKÖZY, i.m. 122.

65

letelepíthető katonaparaszti munkaerőre. A nagybirtokos által biztosított föld az esetek többségében csak művelésre lett kiadva a hajdúkatonának, a tulajdonjog maradt a nemesnél. A földesúrtól való függés miatt helyzetüket össze sem lehet hasonlítani a Bocskai által kiváltságoltakkal. A földért cserébe a hajdú bármikor mozgósítható az ura szolgálatára. Később zömük ún. taksás jobbággyá süllyedt, ami azt jelentette, hogy korábbi katonai kötelezettségüket most pénzadóval cserélték fel.25 Nemcsak törvényes keretei voltak a két fél közötti együttműködésnek. A birtokon menedéket találó hajdúcsapat a török oldalon zsákmányolt értékeket könnyen és valószínűleg áron alul adta el a nagyúrnak. A zsákmány sokfajta lehetett: elhajtott marha, lopott lovak, török foglyok, élelmiszerek. Itt a hasznot az úr lefölözte, de a hajdúknak még így is megérte, hiszen biztonságot kaptak érte cserébe.26 Amennyiben a királyi végvárban volt felvétel, akkor a legegyszerűbb megoldás volt bekerülni az őrségbe. Lajstromba vették őket, így ún. iratos vagy királyi hajdúként a társadalom megbecsült tagjai lettek, akik az országot védték a török ellen. Ugyan a zsold gyakran kimaradt, ezért aztán elkezdtek gazdálkodni a vár környéki területeken. A parlagon maradt földeken veteményest, szőlőt műveltek, állatot tartottak. 27 Nincs pontos adat arról, hogy mennyi hajdú lépett királyi szolgálatba a tizenöt éves háború idején. Sok katonát fogadtak fel királyi tisztviselők, mint például a bán vagy a kerületi főkapitányok. A királyi végvárakban szolgáló hajdúk a Haditanács alá tartoztak. A legütőképesebb csapatok a hadi vállalkozók által toborzott német ezredek voltak. Nagyjából 8–10 ezer hajdú harcolhatott ezekben az ezredekben a hosszú háború évei alatt. Ugyanis mire a kontinens belsejéből a Magyar Királyság határára ért az ezred, a dezertálások és betegségek miatt létszámának az egyharmadát is elveszíthette. Itt pedig a katasztrofális élelmezés, a vérhas, kolera, tífusz miatt hullottak a katonák. Az ezredparancsnoknak a kis költségek miatt ésszerű volt helyben toborozni. Ez pedig kiváló lehetőséget jelentett a magyar katonáknak a nyugati reguláris harceljárások megismerésére, és nem 25

NAGY László: Hajdúvitézek (1591–1699). Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest, 1983. 48–49. KELENIK József: A hajdúk. In: Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes millenniumi hadtörténet. Budapest, 2008. 126. A továbbiakban: Kelenik, i.m. 27 KELENIK, i.m. 127. 26

66

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

utolsósorban jó minőségű lőfegyverek beszerzésére.28 V. Hajdúság létszáma, területi elhelyezkedése A kettős királyválasztás után Szapolyai János a debreceni birtokán élő hajdúság közül toborozza seregét, akik olyan erőt képviseltek már ekkor, hogy maga Ferdinánd király írja, hogy jó lenne Szapolyai mellől a hajdúságot eltántorítani. 1542-ben Fráter György a király követeinek így beszél a hajdúkról: „csak a Tiszán túl 25 ezer jó magyar gyalogost lehet szerezni, még pedig jól ruházottakat, akiknek jó kardjuk, puskájuk, pajzsuk, baltájuk vagy kopjájuk vagyon. Ezek csodadolgokat fognak művelni…”29 Az 1551–52-es várháborúk során több alkalommal szerveztek csapatokat az itt élő vakmerő, magas harcértékű katonákból. 1551ben Varkocs Tamás váradi főkapitány 5000 hajdút fogadott fel Lippa megvívására. A volt szegedi főbíró is kihasználta a lehetőséget, és 1552-ben 5000 Debrecen vidéki és nyírségi hajdút fogadott fel, hogy visszafoglalja a városát. Aldana, a spanyol zsoldosvezér leírása szerint a hajdúk rohama olyan nagy hévvel zúdult a lándzsásokra és janicsárok alkotta balszárnyra, hogy azokat menten szétverték. A janicsárok a tulajdon szekereik alá bújtak, vagy átszaladtak a centrumban lévő pasához. Bakics Péter hajdúival a balszárnyon álló lovasságot verte szét szintén egy rohammal. Miután a középen álló pasának a zászlaját is megkaparintották a vértesek, a török menekülőre fogta. A hajdúk ezt látva zsákmányolni kezdtek a holtak között, amit a pasa kihasznált és ellentámadásba lendült visszatérő csapataival. Aldana kiemeli a hajdúk halálmegvető bátorságát és katonai erényeit.30 A fegyelmezetlenség viszont még sokszor okozza majd vesztüket. Losonczi István, Temesvár védője is felfogadott egy felmentő sereget a Debrecen környéki hajdúkból, azonban bevetésükre már nem került sor.31 A fentiekből kitűnik, hogy már a XVI. század közepén szinte kiapadhatatlan utánpótlást jelentett a harcolóknak a hajdúság. Benda Kálmán a fennmaradt töredékes névanyag elemzése után arra a következtetésre jutott hogy a hajdúk 70%-a az Alföld keleti és észak-keleti részéről származik. Valószínűnek tűnik, hogy a haj28

KELENIK, i.m. 129. NYAKAS, i.m. 35. 30 NYAKAS, i.m. 57. 31 NYAKAS, i.m. 35. 29

67

dúság származási helye a Partium és a Felső-Tisza vidéke, a NagyKunság, Békés keleti része, Bihar, Szabolcs, Szatmár, Heves, Zaránd és Arad vármegyék.32 Bocskai az 1605. december 12-én kiadott korponai kiváltságlevélben 9254 hajdú vitézt telepített le Szabolcs vármegyébe. A 30000 főre becsült hajdúság kétharmadának sorsa Bocskai korai halála miatt rendezetlen maradt.33 VI. Összegzés Az oszmán hódítás következtében, valamint a magyarországi erős központi hatalom hiányában főleg az ország három részre szakadása után rengeteg menekült kereste az új gazdasági szerepét ebben a megváltozott környezetben. Az agrárkonjunktúra hatására kialakult egy fegyveres marhahajtó réteg, amely kiegészült a török hódítás által feltépett különböző társadalmi elemekkel. Ezekből rekrutálódott a hajdúság. A török hódoltság ellenében a maradék Magyar Királyságot a kiépített végvárrendszer és a bennük állomásozó állandó katonaság, a végváriak tartották meg. Hadjáratok idején, illetve tartós háború esetén szükség volt még a nemesi felkelésre, a birodalmi segélyhadakra és a hajdúkra is. Az utóbbiak azért is voltak értékesek, mert irreguláris harcmodoruk hiányzott a császári hadsereg képességei közül, zsákmányorientáltságuk lévén kezdeményezők voltak, nagy mélységben mozogtak a török végvárvonal mögött, hiszen helyismeretük lehetővé tette ezt. A körülmények önfenntartó katonaréteget hoztak létre. Az ország adófelajánlás nélkül is kénytelen volt eltartani ezt a réteget, amivel az osztrák örökös tartormányok terhein könnyítettek. Portyázó hadviselésük gyengítette a török hátországot és a török hódoltságban tartotta a háborút, kímélve ezzel az örökös tartományokat. A hajdúk már nem akartak részt venni a termelésben, és mint fegyverviselő réteg kollektív nemesi jogokat követeltek maguknak. Bocskai zászlója alatt sikerült e kedvezményeket kiharcolni maguknak. Az uralkodó, amikor királyi zsoldba fogadta a hajdúkat, tulaj32 33

CZIGÁNY, i.m. 72. NYAKAS, i.m. 105.

68

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

donképpen megvédte őket a magyar nemességtől azzal, hogy alkalmazta, felfegyverezte és kiképezte őket. Ezek után a tapasztalt, hadviselt Tisza-háti hajdúk, akiket Bocskai meghívott a haza és a protestantizmus védelmére, fellázadtak és kiharcolták kollektív területre vonatkozó nemesi jogaikat.

69

70

A hajdúk – egy kiváltságos társadalmi csoport születése

TÓTH LAJOS A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai I. A dualizmus politikai rendszere A dualizmus kori pártokra nem lehet a ma általunk használt párt megjelölést alkalmazni. Egyrészt szervezeti okok miatt. A dualista kori pártok (1867–1918) tagságát országgyűlési képviselők laza csoportja alkotta. Állandó tagság nem volt, tagdíjat nem szedtek, helyi szerveik kifejezetten választási pártok, amelyek két voksolás között tevékenységüket szüneteltették. Maguk a képviselők is csak a parlamenten belül csatlakoztak pártokhoz, nemegyszer vitát kiváltva szűk környezetükben, vagyis sem a választópolgár, sem az ajánlók nem tudták, hogy valójában az adott politikus kivel is szimpatizált. A XIX. századi pártok majd mindegyike Európa-szerte – egy-két újonnan alakult tömörülést leszámítva – ilyen alapon működött.1 Az ilyen alapon működő pártokat nevezzük honorácior- vagy klubpártnak. 2 A párt legfesőbb szerve maga a pártklub. Hogy hogyan is nézett ki a pártklub, annak illusztrálására kétségkívül a legjobb előadó Mikszáth Kálmán. Mikszáth írásaiból világlik ki a legjobban a pártklub jellege, annak a ma már megfoghatatlan polgári–úri (ez utóbbi nem pejoratív!) miliőnek, kvázi „békebeli nosztalgiának” a hangulata. A dualista pártok másik jellegzetessége, hogy – az európai tendenciától eltérően – a törésvonalak nem világnézeti kérdéseken, vagyis liberális–konzervatív ellentéten alapultak. Magyarországon egészen az I. világháború végéig a pártok közötti fő törésvonal a közjogi berendezkedéshez való viszony volt. Vagyis: elfogadják-e a kiegyezést, vagy sem? '67 és '48, Deák és Kossuth: e két jelszó, e két ember között választhatott a dualista magyar állampolgár. Ez persze erősen 1

Az USA-ban működő pártok még ma is alapvetően választási pártok. ENYEDI Zsolt—KÖRÖSÉNYI András: Pártok és pártrendszerek. Osiris, 2004. 111–112. A továbbiakban: ENYEDI—KÖRÖSÉNYI, i. m. Szinonimaként a káderpárt kifejezés is használatos. 2

71

TÓTH Lajos

leegyszerűsítő szemlélet, ugyanis a valóság jóval árnyaltabb. Elsőre a két irányzat markánsan elkülönült egymástól, az átjárhatóság minimális volt. A tény, hogy emiatt a rendi hagyományokban gyökerező pártrendszer miatt európai értelemben vett parlamenti váltógazdálkodás nem alakulhatott ki, egyszerre erősíti és árnyalja is azt a képet, hogy a dualista pártrendszer gránit szilárdságú. Elég csak gróf Apponyi Albert pályafutását megnézni: '67-es alapról elindulva igen kanyargós úton jutott el '48-asig. Ifjabb gróf Andrássy Gyula is az ortodox '67-es álláspontról jutott el a nemzeti (már-már közjogi) ellenzékiségig: az Alkotmánypártig (mindvégig fenntartva magának azt a véleményt, hogy az ő álláspontja az igazi '67-es, pártja hivatalos irányvonala a '67-es is volt. Az általam kutatott tápéi kerület többszörös képviselője, Enyedi Lukács3 is hasonló utat járt be – noha fordított úton: a Szegedi Napló egyik alapítóját 1884-ben függetlenségi programmal választották meg, 1887-ben Novák Józseffel szemben alulmaradt, s majd szabadelvűként tért vissza az Országgyűlésbe 1896-ban. Nem egyszeri eset, hogy egy politikus a hivatalt választja az ellenzékiség helyett. 4 Maga a kormánypárt sem kívánta ebbe a közjogi mederbe terelni a politikai életet: nem győzte hangsúlyozni, hogy Deák és Andrássy műve 1848 programjának megvalósítása kompromiszszumokkal. 1848 hagyományát '67-es oldalon nehéz volt vállalni: ugyan Tisza Kálmánnal bezárólag az összes miniszterelnök valamilyen szinten részt vett a szabadságharcban,5 s ha valaki Kossuth táborába is tartozott, mint Tisza, a kormányzóképessé válás megkövetelte a közjogi elvek háttérbe szorítását. Tisza a bihari pontokat akasztotta szögre, a koalíció a komplett programját adta fel 1906-ban. Ennek köszönhetően a mindenkori kormánypárt programtalan maradt, nem egyszer éles kritikáknak táptalaját adva6, egyszersmind megnehezítve

3

Enyedi (Eisenstädter) Lukács (18451906) újságíró, politikus. 1878-ban a Szegedi Napló alapítója majd szerkesztője, később az Egyetértés és a Pesti Napló munkatársa. 1890-től minisztériumi tanácsos, 1895-től az Agrárbank elnöke. Bővebben: Új Magyar Életrajzi Lexikon II. kötet. Budapest, 2001. 365. 4 Gróf Széchényi Pál a Mérsékelt Ellenzéket hagyta ott 1882-ben a földmívelési, ipari és kereskedelmi miniszteri pozícióért. Szász Zoltán: Tisza Kálmán rendszere. In: Magyarország története 6/2. (1848–1890). Szerkesztette: PACH Zsigmond Pál et al. Budapest, 1987. 1226. Később ld. Szász 1987a. 5 Andrássy Gyula isztambuli követ; Lónyay képviselő és pénzügyi államtitkár; Szlávy az oravicai bányák élén állt; Bittó képviselő Tisza Kálmán pedig minisztériumi fogalmazó volt. 6 A Légrády Károly által vezetett Pesti Hírlap első számában szintén programtalanságot hirdetett, mert „adhat részletes programot hírlap mai időben, midőn még a pártoknak és

72

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

az ellenzék dolgát.7 Bármennyire is közkedvelt nézet, de a teljes függetlenség kivívása csak egy törpe kisebbség kívánalma volt a negyvennyolcas táboron belül. Elég csak arra gondolni, hogy Ferenc József koronázásakor a cinkotai Nagyiccéhez címzett vendéglőben bánatát alkoholba fojtó Madarász József vezette hét kuruc az országgyűlésnek csak a töredéke volt. De később is a túlontúl radikálisok megrökönyödést keltettek.8 Az egész korszakot áthatotta a vágy, hogy felülírják ezt a parttalan politizálást. Mert ugyan elsőre úgy tűnhet, hogy ezek a heterogén tömörülések mérsékelt, megfontolt politikát tesznek lehetővé, mert a bennük lévő különböző árnyalatok konszenzusra vannak kényszerítve.9 Ez azonban a való életben nem valósult meg, amelynek következménye az állandó hatalmi harcok jelenléte: kormányoldalon az egyre gyakoribb kormányfőcsere, ellenzékin a szinte nyomon követhetetlen frakciózás. A dualizmus ’90-es évektől kezdődő válságának egyik okává vált így a pártrendszer. Természetesen maguk az érintettek érezték ezt, meg is próbáltak javítani rajta. Liberális és konzervatív törés megvolt a rendszeren belül, s ez elkeseredett vitákhoz is vezetett.10 Az egyházpolitikai törvényeket a polgári állam kiépítésében játszott fontos szerepükért, illetve a klerikalizmus elleni küzdelem fejezeteként szokták említeni. (Ez utóbbit főleg a Kádár-rendszer időszaka alatt született pártos történeti munkák emelték ki.) Hátsó minisztereknek sincs programjuk!” LENGYEL Géza: Magyar újságmágnások. Budapest, 1963. 14. A továbbiakban: Lengyel i.m. 7 A báró Sennyey Pál, majd Apponyi vezette konzervatív alakulat sikertelensége bizonyítja azt, hogy míg a kormánynak jót tesz, ha az ellenzék programtalan, fordított esetben ez mennyire el tudja lehetetleníteni a politikai élet szereplőit. 8 1905-ben a kunszentmártoni kerületben megválasztott Bozóky Árpádról írja a koalíció tagjait bemutató képes életrajzi könyv: „Szélső függetlenségi politikai elvei: HorvátSzlavónország teljes beolvasztása, a legsovénebb magyar belpolitika és az 1723. évi törvény olyan megváltoztatása, hogy az uralkodó személye sem lehessen közös. E miatt az utolsó programpont miatt ma is függőben van, hogy a függetlenségi és 48-as pártkörnek tagja maradhat-e.” [Kiemelés tőlem.] Szövetkezett Balpárt Arcképcsarnok. Budapest, 1905. 53. 9 Apponyi ezt az irányzatok közötti együttműködést a habarékpártnak csúfolt Egyesült Ellenzék alakulásakor imígyen fogalmazta meg: „Ezek az urak messzebb stációra váltottak jegyet, ami azonban minket nem akadályoz meg abban, hogy a mi állomásunkig ugyanazon a vonaton utazzunk.” GRATZ Gusztáv: A dualizmus kora I. Budapest, 1992. (reprint) 164. A továbbiakban: Gratz, i.m. 10 BOROS Zsuzsanna–SZABÓ Dániel: Parlamentarizmus Magyarországon (1867-1944). Budapest, 2004. 44–47. Később ld. Boros-Szabó, i.m.

73

TÓTH Lajos

szándéka a javaslatoknak a pártrendszer „optimalizálása”, a 67–48-as törésvonal felcserélése egy korszerűbb, liberális–konzervatív tagoltságra.11 A kísérlet felemás lett: a törvényeket sikerült elfogadtatni, de megmaradt a közjogi alapú pártrendszer, s bukott a miniszterelnök Wekerle Sándor is, akit az erélyesebb báró Bánffy Dezső12 követett az ún. „szürke kabinettel”, a kormánypárt „másodvonalából” előhúzott politikusokkal.13 II. Pártok A „kívülről” érkezők sem tudták megbontani e rendszert. Vagy ők maguk is a közjogi politizálás ingoványára tévedtek, vagy egyenesen a Képviselőházba sem kerültek be. Az első világnézeti alapon szerveződő alakulat a tiszaeszlári vérvád és per nyomán létrejött Országos Antiszemita Párt volt.14 A nyíregyházi pert követő 1884-es választásokon 17 képviselőjük15 jutott be a parlamentbe. Vezetőjük a szabadelvű renegát Istóczy Győző volt, de képviselőiket és támogatóik nagy részét volt függetlenségiek alkották – így Ónody Géza és a Függetlenség szerkesztője, a korábban népszerű újságíró Verhovay Gyula. A kormány felől érkező folyamatos támadások és a közjogi ellentétek szétfeszítették a pártot: 1887-ben még 9 fővel képviseltették magukat, de a ciklus végére szétestek.16 Az egyházpolitikai törvények hatására alakult meg a – helyte11

GRATZ, i.m. 299. Mintha maga Bánffy is megtestesítené azt az összetettséget, mellyel a pártokat jellemeztük. Következetesen, már-már bigottan és bevallottan soviniszta (lásd: A magyar nemzetiségi politika c. művét), emellett ortodox liberális is, az 1910-es évek elején a választójogi mozgalom egyik élharcosa. Miniszterelnöksége utáni tevékenységének méltatásához: Biró Lajos: Bánffy. In: Huszadik Század 1912. 6. A Szentes és Vidéke c. lap szerint „a legsovinisztább magyar politikus volt […] először lett labanc, aztán lett kuruc” Idézi: LABÁDI Lajos: Szentes város díszpolgárai 1881–2007. Szentes, 2008. 55. 13 Úgy vélem az idézőjel jogos, annak ellenére, hogy a szakirodalom következetesen második vonalról ír. Ugyan tény, hogy a kabinet tagjainak nagy része először vállalt kormányzati pozíciót, de olyan talentumú államférfiak szerepeltek benne, mint Darányi Ignác, Lukács László vagy akár Wlassics Gyula. Bár fentebbi elmarasztaló kijelentéseket fenntartjuk, úgy korrekt, hogy megállapítjuk: igen szerencsés volt az ország, hogy a második vonalban s ilyen nagy formátumú alakokkal rendelkezett. 14 Az antiszemita mozgalomról és a párt geneziséről lásd: KUBINSZKY Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon 1875–1890. Budapest, 1976. A továbbiakban: Kubinszky, i.m. 15 KUBINSZKY, i.m. 212. 16 KUBINSZKY i.m. 222., Boros—Szabó i.m. 59. 12

74

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

lenül Katolikusnak nevezett – Néppárt. A gróf Zichy Nándor vezette szervezet konzervatív, keresztényszociális alapon kezdte pályafutását: az egyházpolitikai törvények revíziójára törekedett. Támogatói és képviselői között igen sok volt szlovák nemzetiségű17, ami miatt rengeteg támadás érte. Klerikalizmusa miatt vállalhatatlan volt a jobboldalon, azaz a Szabadelvű Párt mereven elzárkózott tőle. Így vákuumba kerülve folyamatosan a közjogi ellenzékiség oldalára sodródott. Vezetői – mintegy hitbizományként – a Zichy-családból kerültek ki: Nándor után a későbbi munkapárti miniszter, gróf Zichy János, aki éppen a párt obstrukcióban való részvétele miatt lépett ki onnan, majd gróf Zichy Aladár, a koalíciós kormány király személye körüli minisztere. A modern fogalmak szerinti első párt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt, állandó tagsággal, tagdíjjal. Támogatása a választásra jogosult polgárok körében mindvégig minimális maradt, parlamenti tényező sem lett soha, szerepe és befolyása a korszak nagy részében alacsony. Több függetlenségit is frusztrált, hogy egyre távolabb kerülnek attól a lehetőségtől, hogy valaha is kormányra kerüljenek. Tiszaeszlár után egy kisebb csoport vissza kívánta szorítani a pártban lévő radikálisokat, majd amikor ez nem sikerült, 1890-ben otthagyták a pártot. E kis társaság vezetői Ugron Gábor, Bartha Miklós erdélyi politikusok és Szederkényi Nándor voltak. A Függetlenségi és 48-as (Ugron) Párt, ha lehet, még a rosszabbnál is rosszabb volt a régi függetlenségiek szemében, mivel a tradicionális függetlenségi elveket mintegy sutba dobva jobbra tolódott. Egyre közelebb került a századfordulón az újkonzervatív agrárius mozgalmakhoz, mind jobban eltávolodva a kossuthi liberális hagyománytól.18 Ezért minden úton-módon megpróbálták kompromittálni vezetőiket, illetve tagjaikat. A párt parlamenti létszáma 10-15 körül mozgott, s 1904-ben visszatértek az anyapárt kebelére. Az első világháború idején tapasztalható némi elmozdulás a pártrendszerben. A kormánypárt (Nemzeti Munkapárt) ugyanolyan heterogén, mint elődje a Szabadelvű Párt – nem kis konfliktusokat előidézve ezzel. Világnézetét tekintve markánsan konzervatívliberális, melyben a liberális jelző leginkább az ortodox hatvanhetes17

Andrej Hlinka is a Néppártban kezdte politikai pályáját. DOLMÁNYOS István: A magyar parlamenti ellenzék történetéből (1901–1904). Akadémiai Kiadó. Budapest, 1963. 87–89. 18

75

TÓTH Lajos

séget és a már kiépült polgári jogállamhoz való ragaszkodást jelenti. Baloldalon kisebb-nagyobb fúziók után szakadás történik: egyfajta lojális irányzat Apponyi vezetésével, és egy '48-as helyett egyre inkább '49-es alapokon álló szárny gróf Károlyi Mihály irányítása alatt. A háború utolsó évében az előbbiek fuzionáltak Andrássy Alkotmánypártjával, létrehozva egy meghatározhatatlan tömörülést: a ’48as Alkotmánypártot.19 III. Magyarország az 1892-es választások előestéjén 1890-ben az ország további sorsára kiható változás következett be: másfél évtizedes miniszterelnökség után benyújtotta lemondását Tisza Kálmán, a „Generális”. Ezzel véget ért a dualizmus nyugalmi időszaka, innentől egyre erőteljesebb válságjelek mutatkoznak, igaz ezek kijegecesedési pontja elsősorban a parlament. Szinte szimbolikus ez a dátum, hiszen a „Vaskancellár”, Németország egyesítője, Otto von Bismarck szintén ebben az esztendőben hagyja ott a Wilhelmstraßét. Alig három évvel volt tovább hatalmon Eduard Taffe osztrák miniszterelnök. Hármójuk távozása az élről nemcsak generációs, de hatalmi váltást is jelentett a kontinentális politikában. Németországban megerősödött II. Vilmos uralma, Ausztria tovább robogott a kormányozhatatlanság felé – Ferenc József nemegyszer kénytelen parlamenten kívüli kormányokat kinevezni – Magyarországon pedig lassacskán a parlamenti élet lehetetlenült el. Érdemes megvizsgálni Tisza lemondásának közvetlen okait. Úgy tűnik, hogy a sokáig hatalmon lévő személyek távozása nemcsak a belső kört (kormánypártot), de az ellenzéket is meglepte, s egy időre bénultság közeli állapotban tudta tartani mindkettőt, így kiegyensúlyozva az erőviszonyokat. 20 A „Quieta non movere” elvét nem Tisza 19

„Bár erősen konzervatív jellegű alakulatról beszélünk, többséget nem tudott alkotni, köszönhetően a háború eleji gentlemen’s agreementnek, mely értelmében a parlamenti viszonyok bebetonozódtak. Maga a párt is egy kérdés, a választójog köré épült. Mire a Munkapárt csatlakozott, az októberi forradalom okafogyottá tette az addigi törekvéseket. A választójog körüli vitákról lásd: VARGA Lajos: Kormányok, pártok, és a választójog Magyarországon 1916–1918. Budapest, 2004. 20 Hasonló dolog történt 1931-ben, amikor gróf Bethlen István a háromnapos bankzárlat után – nyaralásából hazatérve – nem csak formai lemondást nyújtott be, de ténylegesen el is engedte a gyeplőt. Maguk a miniszterek lepődtek tán meg a legjobban. ZSITVAY Tibor: Magyarország 1921–1942. Zsitvay Tibor emlékirata. Budapest, 1999. 176.

76

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

hirdette meg először,21 de tény, hogy ő fejlesztette tökélyre. Az ő és kormánya által vallott konzervatív liberalizmus (bár konzekvensen szabadelvűeknek nevezték önmagukat) arra volt alkalmas, amelyet maga a vezér is vallott: nem nagy változásokat kell véghezvinni, hanem a fokról fokra, homokszemről homokszemre való építkezést. Tevékenysége ennek teljes mértékig megfelelt. Eközben olyannyira és mélyen bebetonozódott a hatalma, hogy joggal mondhatta Mikszáth, hogy „még leányágon is Tisza fog itt uralkodni.”22 A gazdasági kiegyezés meghosszabbítása és a boszniai okkupáció körüli éveket (1877–78) leszámítva23 számottevő ellenzéki akció sem veszélyeztette pozícióját, így joggal éltethette ugyancsak Mikszáth a házelnök Péchy Tamást: „Erős házelnök? Mily bohóság! Hiszen csak annyi ereje legyen, hogy a csöngettyűt föl tudja emelni.”24 A kormányfő helyzetét – mint annyi utódáét – a véderő-törvény ingatta meg. A benyújtott törvényjavaslat német nyelvet tett volna kötelezővé a tisztképzésben, valamint a sorozásnak nem lett volna időbeni korlátja.25 A javaslat ellen nem csak a képviselőházban, de az utcán is felcsaptak az indulatok: eleddig sosem látott tüntetéseken nyilvánították ki ellenszenvüket, a nemzeti érzület a tetőfokára hágott.26 Magát a vita után az utcára kilépő miniszterelnököt inzultus érte: kocsiját majdnem felborították, s csak nehezen tudott megmenekülni. Ezután az eset után kvázi testőrként folyton mellette volt fia, a jövő nagy reménysége, Tisza István. A már-már zavargásokba fajuló tüntetések csak Rudolf herceg, „Rezső királyfi” halála után csillapod21

Andrássy Gyula arra a kérdésre, mi a programja, az alábbi kurta választ adta: „Nem szabad hülyeséget csinálni.", illetve „Amennyiben az elven mérsékelt (konzervatív) liberalizmust értünk. Egyrészt az ország nemzetiségi összetételéből adódóan nem lehetett tisztán képviselni az individualista liberalizmust. Másrészt a körülmények sem mindig tették lehetővé ezek maradéktalan érvényesítését. Ez utóbbira példaként említhetnénk az államvasúti rendszer létrehozását 1868-ban, vagy a virilizmus bevezetését.” 22 A Generális. In: MIKSZÁTH Kálmán: A tisztelt házból. Budapest, 1958. 35. A továbbiakban: MIKSZÁTH, i.m. 23 Ismét egy párhuzam Bethlen Istvánnal: Bethlen kormányfőségét sem veszélyeztette semmi tíz éven keresztül, még nagyobb arányú többsége is volt a házban, mint Tiszának. Egyedül az 1924-es frankhamisítás alatt rendült meg helyzete, amit végül sikeresen tudott kezelni. 24 Az elnöki szék. In: MIKSZÁTH, i.m. 547. 25 Szász Zoltán: A kormány helyzetének megrendülése és Tisza Kálmán bukása. In: Magyarország története 6/2. (1848-1890). Szerkesztette: PACH Zsigmond Pál et al. Budapest, 1987. 1237–1238. A továbbiakban. Szász 1897b. 26 Ezeken a tüntetéseken tűnt fel a hallgatóság egyik szószólójaként a későbbi demokrata pártvezér, Vázsonyi Vilmos.

77

TÓTH Lajos

tak. Az egész magyar közélet egy emberként gyászolta a tragikus sorsú jobb sorsra érdemes trónörököst.27 Tisza visszakozott, s a tervezet megpuhításával próbálkozott. Ezzel végképp elveszett sosem túl nagy népszerűsége mind Bécsben, mind pedig Magyarországon. Így nem maradt más, mint távozni. Lemondását zseniálisan Kossuth állampolgársági ügyéhez kötötte – lemondani ugyanis tudni kell.28 Visszaállítva az egykori ellenzéki vezér dicsfényét, így ismételten nemzeti szerepben tetszeleghetett. Mivel a minisztertanács – Szilágyi Dezső hatására – elutasította az 1879: L. tc. revízióját, emelt fővel távozhatott. Utóda az egykori Deák-párti politikus, főispán, gróf Szapáry Gyula lett. Szapáry egyfajta tótumfaktumként a legtöbb dualista kormányban különböző miniszteri pozíciókat töltött be. Helyét 1890. március 15-én foglalta el, s kormánya az egyik legkomolyabb összetételű volt kabinetjeink sorában. Olyan nagy nevek mellett, mint Baross Gábor, gróf Csáky Albin, Szilágyi Dezső vagy Wekerle Sándor – az új miniszterelnök meglehetősen szürkének, inkább kiegyensúlyozó szereplőnek tűnt. Személyiségében inkább báró Fejérváry Géza honvédelmi, gróf Bethlen András földművelési, illetve Kállay Béni közös pénzügyminiszterhez állt közel.29 A kormány több sikert is elkönyvelhetett, így a szászok belépése a kormánypártba (ők eddig pártonkívüli csoportot alkottak), illetve a vasárnapi munkaszüneti nap törvénybe iktatása (1891: XIII. tc.). Egyre erősebben vetődött fel a képviselőházban az egyházi, felekezeti ügyek rendezése. A közigazgatási reform kudarca után helyzetét erősítve, Szapáry meglepve az ellenzéket, feloszlatta a házat s új választást írt ki.30 IV. Választások a dualista korban Mielőtt megnéznénk, mi alapján választottak a Monarchia Magyarországán, nem árt feltenni a kérdést: mire valók a választások, pontosabban mi a választások lényege? A mai ember gondolkodás nélkül rávágja: a váltógazdálkodás biztosítása. De mint fentebb láttuk, ilyen nem volt, nem lehetett ekkoriban Magyarországon. Egészen 27

SZÁSZ 1987b 1328. SZÁSZ 1987b 1331. 29 HANÁK Péter: Reformkísérletek az 1890-es évek elején. In: Magyarország története 7/1. (1890-1918) Szerkesztette: PACH Zsigmond Pál et al. Budapest, 1988. 56. 30 GRATZ, i.m. 284. 28

78

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

1944/45-ig kis intermezzókat leszámítva ún. predomináns pártrendszer létezett hazánkban. Vagyis: egy választáson sem forgott veszélyben a mindenkori kormánypárt és miniszterelnök pozíciója. 31 A parlamenti számarányokat a kormány különféle eszközökkel mindig biztosította. A kormánypárt mindig bőven 50% feletti mandátumarányokkal rendelkezett (nem egyszer kétharmados többségben is volt). Így még kisebb-nagyobb koalíciókra sem kényszerült soha sem. 32 Összegezve megállapítható, hogy a választások leginkább – törvényi előíráson kívül – hatalompolitikai eszközként is értelmezhetők. Nyugat-Európában – főleg Nagy-Britanniában mai napig létezik a taktikai célzatból előrehozott választás intézménye. Mivel Magyarország választási rendszere leginkább épp a korabeli Angliára hasonlít (leszámítva a választójogot), így kézenfekvő, hogy hazánkban is nem véletlenül nem töltöttek ki teljes ciklust. Legismertebb példája a korszakban az 1905-ös voksolás. 1904. november 18-án hírhedtté vált jelenetek közben elfogadtak egy ideiglenes házszabályt, mire válaszul az ellenzék december 13-án szétverte az üléstermet. Tisza István a „nemzetre apellálva” feloszlatta a Képviselőházat, reménykedve, hogy a nemzet bizalmat szavaz neki. 1905 januárjában, a korszakban egyedülálló módon a Szabadelvű Párt elveszítette a választást, mely után nem sokkal ki is mondta önfeloszlatását. Ugyanakkor az ellenzéknek még matematikai esélye sem volt választást nyerni: nem állított annyi képviselőt, mint a kormánypárt, amely – a közhiedelemmel ellentétben – folyamatosan erősödött a magyarlakta területeken is.33 A dualizmus kori választások többségi rendszerben folytak, vagyis a képviselőjelöltek egyéni választókerületekből kerültek a patkóba.34 A parlament létszáma 1878-tól 413 fő. A választóke-

31

Meglepő, de érdemes megemlíteni. Napjainkig (2013) 1848-tól 30 országgyűlési választást tartottak. Egészen a Boross Péter vezette kabinet 1994-es távozásáig kormány nem bukott meg választáson. Leszámítva gróf Tisza István felemás (fél évvel későbbi) távozását 1905-ben. 32 Koalíciós kormányzás 1945 előtt az alábbi időszakokban volt: 1906-1910 között a koalíciós kormányzás, 1917-18-ban az Esterházy és harmadik Wekerle és Károlyi kabinetek, 191922 között, valamint a Sztójay és Szálasi kormányok idején. A Bethlen-kormány koalíciós kormány volt, de a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártot egy személy képviselte (Vass József, majd Ernszt Sándor). 33 CIEGER András: Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán. Napvilág Kiadó. Budapest, 2011. 38. 34 ENYEDI―KÖRÖSÉNYI, i.m. 243–244.

79

TÓTH Lajos

rületek beosztása lényegében az összeomlásig változatlan maradt.35 A beosztást a vármegyék intézték, a korszakban (és hazánk történetében) először a – soha ki nem próbált – 1913: XIV. törvénycikkhez kapcsolódó 55.000/1914. BM rendeletben 36 szabályozták a legfelsőbb szinten a választókerületekhez tartozó települések listáját. A ma embere számára több dolog is meglepő az ekkor lezajlott választásokban. Az első: az ún. egyhangú mandátumok. Egyhangú mandátumnak nevezzük azt, amikor egy jelölt verseny hiányában nyeri el képviselőségét. Hogy jöhet létre verseny nélküli eredmény egy alapjaiban a versenyre (kapitalizmus) építő társadalomban? Többféleképpen is: példának okáért az ellentábor nem tudja a szavazás napjáig megnevezni jelöltjét. Manapság ez is furcsa, de nem egyszer a befutó jelölt csak néhány nappal a szavazás előtt jelentette be indulását. Ha azonban a választás napján a voksolás megkezdése utáni másfél órában nem jelentkezik vállalkozó szellemű egyén, úgy a mandátum egyhangú, pontosabban és hivatalosan szólva közfelkiáltással választatott meg az illető. Több esetben szántszándékkal nem indít az ellentábor jelöltet. Az okok: a kerület az eddigi képviselő pártjának biztos fészke (pl.: az függetlenségi ellenzéknek a szegedi II., a kormánypártnak az I. számú választókerület), a bukás borítékolható, ezért nem érdemes pénzt beleölni. Prózaibb indoka is van a verseny elmaradásának: gesztus gyakorlása az ellenfél felé, hogy vezéreit nem teszi ki a bukás lehetőségének. Nem is szeretik azt a jelöltet (bármilyen oldalról is jöjjön), aki egy köztiszteletben álló képviselő ellen fellép. Egy jelölt több választókerületben is indulhatott, illetve több kerületben meg is választhatták. Mandátuma azonban egy képviselőnek csak egy lehetett. Mit csináltak ilyenkor a képviselők, egyáltalán mi szükség volt erre? Ugyan a választókerületek egy része verseny híján maradt, a többiben – éles kontrasztként – meglehetősen erős, néha tömegverekedésbe torkolló kampányok után választottak. Így nem egyszer esett meg az, hogy egy-két szilárdnak tűnő hely elveszett, s az ily módon elvérzett képviselők érzékeny veszteségei voltak 35

Csak kisebb, a rendszer egészét nem befolyásoló változások történtek. Így pl.: a győrszigeti választókerület székhelye 1904-től Győrzámoly, mivel Sziget ekkortól Győr része. 36 Az 1910. évi június hó 21-ére hirdetett Országgyűlés Főrendiházának irományai. XIX. kötet, 944. szám. 19-163. Online elérhető: http://www3.arcanum.hu/onap/a110616.htm?v=pdf&a=pdfdata&id=FI1910_19&pg=0&l=hun (Letöltés időpontja: 2014. január 30.)

80

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

pártjuk – néha az egész parlament – számára.37 Ezért a nagy nevek, hogy biztosan tagjai legyenek a következőleg összeülő háznak, kéthárom, olykor jóval több kerületben méretették meg magukat. 38 Ha több helyen kerültek megválasztásra, általában a fontosabb kerületet tartották meg: ez főleg az ellenféltől elhódított biztos kerület, így az addigi – szintén biztos – kerület saját pártja kezében maradhat, s ezzel is az ellenfél mandátumainak számát csökkentik.39 Ennek a meglehetősen összetett választási logikának köszönhetően kevés volt az a képviselő, aki pályafutását egy kerületben töltötte ki. Ritka kivételek egyike Madarász József, aki 1848-tól egészen 1915-ös haláláig, tehát ha csak a parlamenttel rendelkező évek számát nézzük, 53 évig (!) egyazon kerületnek, a sárkeresztúrinak volt képviselője. Tisza Kálmán karrierje alatt volt a debreceni I. kerület, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad valamint igen rövid időre Vízakna delegáltja. A választókerületek gyakori cserélésének volt egy másik oka is: a szimbólum. Nem volt mindegy, hogy egy képviselő melyik kerületet választja. Ugyanígy a kerületi pártoknak is sokat számított, hogy jövőbeni terveiket hogy tudják megvalósítatni az országgyűlésben. Az illusztráció kedvéért íme egy konkrét eset. A pesti belváros területét lefedő IV. számú választókerület képviselője a „haza bölcse”, Deák Ferenc volt, így nemegyszer, mint Deák kerületére hivatkoztak. Nem véletlen az sem, hogy Kossuth Ferenc Cegléden lett képviselő, hol az édesapja iránti tisztelet már-már szakrális magasságokba tört.40 Talán a kossuthi hagyomány bizonyos elemeihez visszanyúló Károlyi Mi37

Justh Gyula ilyen módon lett képviselő 1892-ben. Makói kerületében a szabadelvű gróf Teleki József győzedelmeskedett, azonban a Szolnokon is mandátumot szerző Polónyi Géza – a későbbi igazságügy-miniszter – lemondott az ő javára. 38 Példaként említhetjük Baross Gábort, aki 1892-ben Győr, Pécs és Szombathely is megválasztotta. Baross a győri helyét tartotta meg. STURM Albert (szerk.): Országgyűlési Almanach 1892–1897. Budapest, 1892. 185-186. Zichy János kultuszminiszter esete 1910-ben, Szabadbárándon, Egerben és Pécsett nyert mandátumot, míg Székesfehérvárott alulmaradt. Zichy végül az egri mandátumot tartotta meg. VÉGVÁRY FerencZIMMER Ferenc (szerk.): Országgyűlési Almanach 1910–1915. Budapest, 1910. 467–468. 39 Erre példánk Barabás Béla, aki 1892 óta képviselte a gyomai kerületet, amely 1901-ben is megválasztotta egyhangúan, Barabás azonban a rendkívül értékes nagyváradi mandátumot tartotta meg, ahol Tisza Kálmánt győzte le. STURM Albert (szerk.): Országgyűlési Almanach 1901–1906. Budapest, 1901. 207. 40 Cegléden ma is őrzik Kossuth Lajos kultuszát. A pozsonyi Zöldfa fogadó híres erkélyét, melyről Kossuth az áprilisi törvényeket kihirdette, valamint bemutatta az első felelős miniszterelnököt, gróf Batthyány Lajost, ma a városban található. A település Kossuthszobrát Horvay János mintázta, s ennek másolata áll New Yorkban, azzal a különbséggel, hogy az ottanin nem csizma van.

81

TÓTH Lajos

hályt is ez vezette, amikor Kossuth Ferenc halála után Cegléden elindult a képviselői posztért. Választókerület távlati terveire példáink a következők: Győr az 1880-as években a regionális központtá válása érdekében választatta meg a friss államtitkárt, Baross Gábort. Baross teljesítette is vállalt feladatát: Győr hamarosan iparkamarát is kapott. Szegeden népszerű volt a századfordulón a harmadik egyetem ideája. (A városba csak a világháború után települt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem.) Így az 1910-es választáson felmerült nemcsak a Munkapárt első embere – ha nem is töltött be ekkor hivatalos pozíciót – Tisza István, de a kultuszminiszter Zichy János is jelöltként. De amint szárba szökkentek azon pletykák, hogy az egyetemet Debrecen kapja meg (1913-ban így is lett), az immáron tét nélkülivé vált szegedi mandátum sorsa verseny nélkül dőlt el. A volt miniszterelnök, Bánffy Dezsőt ismételten egyhangúlag választották meg. 1911 májusában Bánffy elhunyt. A helyiek az 1915-ös kiállításra való tekintettel Gelléri Mór neves iparpártolót kívánták megnyerni.41 Gelléri azonban visszakozott, így meglehetősen botrányos körülmények között választották meg a munkapárti báró Gerliczy Ferencet. V. Összegzés Jelen tanulmány nagyvonalakban megpróbálta összefoglalni a dualista választások hátterét, a hozzá való viszonyt. A mai tömegdemokrácia korában hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a rendkívül szűkre szabott cenzusos választás egyfajta „úri huncutság” volt, és „sok vizet nem kavart”. Annyiban valóban nem kavart, hogy politikai váltógazdálkodás nem tudott kialakulni. Viszont állandó érdeklődést eredményezett, hiszen a kor embere minden iránt érdeklődött. Részletes feltárás mindmáig nem készült a kor választásairól. A szakirodalom nagy többsége rendkívül átlagosnak mondható, sőt: felületes e témában. Ki kell ugyanakkor emelni Ruszoly József munkásságát a választási bíráskodás témakörében végzett tevékenységéért. Felmerülhet a kérdés, mi feldolgozni való van még a korszak választásait tekintve, ha a mandátumok igen tekintélyes része egyhangú, azaz verseny nélküli volt? Mint fentebb említett számos példánk is igazolja, sokszor igen rögös út vezetett a választásnélküliséghez. 41

Szegedi Napló, 1911. május 30. A Délmagyarország Hegedüs Lóránt indulását is pedzegeti, sepsiszentgyörgyi mandátumának petíciója miatt. Délmagyarország. 1911. május 27.

82

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

Nemegyszer botrányok sora tarkította a választási hadjáratot, példa erre a fent említett 1911-es szegedi voksolás, ahol – már-már későbbi időket előrevetítve – a kampányban szabadkőművesekről, zsidókról, klerikális reakcióról is volt szó, nem mellesleg pedig verekedésbe is fajult a kampány. Az már csak hab a tortán, hogy a két szemben álló jelölt (a már említett Gerliczy és Eötvös Károly) a kormánytöbbséghez, a Nemzeti Munkapárthoz tartozott. A választások részletes feltárása többet mutatna meg a kor politikai kultúrájáról, korrupcióhoz való viszonyáról, és nem utolsósorban a korszellemről, hiszen a kampány akkor is kampány volt, és mint ilyen, szinte természetszerűleg belekeveredtek látszólag oda nem illő események, amelyek azonban hűen tükrözik a társadalom akkori problémáit.

83

TÓTH Lajos

84

A dualizmus politikai rendszerének, kultúrájának sajátosságai

CSUNDERLIK PÉTER „Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” Szekfű Gyula Galilei Kör-képe Kutatási témám a Galilei Kör befogadástörténetének feltárása.1 Mivel a releváns szövegek analizálásával célom a történetírásban működő ideológiai indoktrinációnak és a „szaktudományos történetírás” komplementer kísérőinek, mint például a szükségszerűen alkalmazott poétikai és retorikai eszközök vizsgálata és bemutatása is, az elemzendő szerzők közül Szekfű Gyula okkal tűnik kihagyhatatlannak mint a hagyományosan legszuggesztívebbként leírt magyar historikus: „a történetírás legnagyobb lírikusa Magyarországon”. 2 A Horthy-korszak történészfejedelmének recepciójából, a változatos, „szocialista realistától” a már-már „barokkosig” húzódó formatartalmú megannyi Szekfű-bírálatából és dicséretéből talán még egy számítógép is összeállíthatna Szekfű Gyuláról egy randomgenerált bevezetőt.3 De valahol mindegyik értékelés közös nevezője, még ha diametrálisan eltérő irányba fűzik is tovább, hogy Szekfűt a legnagyobb hatásúként jellemzik és helyét a történetírás klasszikusai között jelölik ki.4 És valóban: Szekfű életművén könnyű 1

Az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskolája társadalom- és gazdaságtörténeti programjának hallgatójaként. Az 1908–1919 között működő szabadgondolkodó diákegyesület történetét röviden felvázolom: CSUNDERLIK Péter: „Titkos társulat zsoldján kitartott bárgyú eszmezavarosok?” – 105 éve alakult a Galilei Kör. Múlt-kor történelmi történelmi portál. Online elérhető: http://www.multkor.hu/20131121_titkos_tarsulat_zsoldjan_kitartott_bargyu_eszmezavarosok__105_eve_al akult_a_galilei_kor (Letöltés időpontja: 2014. január 26.) Bővebben a Galilei Kör szabadgondolkodó jellegéről: Csunderlik Péter: Fekete sereg, métely, piócák – A Galilei kör „antiklerikális” retorikája és tevékenysége. In: Kommentár, 2013/6., 41–59. 2 Zolnai Bélát idézi: Miskolczy Ambrus: A Kossuth-ábrázolás technikái. Szubjektív historiográfiai széljegyzetek A bűnbaktól a realista lényeglátóig című gyűjteményes munka kapcsán. In: Korall 21–22. (2005. november), 126. A továbbiakban: Miskolczy, i.m. 3 A kortárs magyar historiográfia legjelentősebb Szekfű-képeit – Várdy Béláét, Dénes Iván Zoltánét és Erős Vilmosét - összefoglalja és életművét maga is elhelyezi: ROMSICS Gergely: Nép, nemzet, birodalom. A Habsburg Birodalom emlékezete a német, osztrák és a magyar történetpolitikai gondolkodásban, Budapest, 2010. 378–382. 4 „Szekfű történetírói jelentőségét paradox módon, leginkább az bizonyítja, hogy a magyar történelem nagy kérdéseiben felállított hamis tételei és premisszái ellenére is nagy törté-

85

CSUNDERLIK Péter

fogást találni, de még „esésében is súlyos”, ahogy éppen ő értékelte az 1848–49-es szabadságharcot több művében. A 20. századi magyar eszmetörténet egyik legtöbbet elemzett műve, a Három nemzedék5 a magyar konzervativizmus bibliája6 (miként Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című alapvetése7 az egyetemesé), a Hóman Bálinttal közösen jegyzett Magyar történet 8 pedig a legsikeresebb és legsikerültebb hazai történeti szintézisünk9, amelyek együttesen garantálják, hogy Szekfű Gyulát a magyar konzervatív történetpolitikai gondolkodás és a késő historizmus egyik legnagyobb alakjának tekintsük, aki éppen az említett két művében foglalkozott a Galilei Körrel, még ha fölöttébb sporadikusan is említve azt, a polgári radikális mozgalom kizárólagos appendixeként. Az 1918–1919-es forradalmakra választ adó Három nemzedék hanyatlástörténetében10, melynek megírásával Szekfű menten a manetíró maradt, még tévedései is szuggesztívek.” ld. Szűcs Jenő: A magyar szellemtörténet nemzet-koncepciójának tipológiájához. In: Történelmi Szemle 1966., 254. Vö. Hayden White gondolata az ún. klasszikusokról: „Az ő státuszuk, mint a történelmi reprezentáció és konceptualizáció lehetséges modelljeié, nem az általánosításaikat alátámasztó ’adatok’ vagy az azok magyarázata végett életre hívott elméletek természetétől függ, hanem a történeti mezőről alkotott látomásuk következetességétől, koherenciájától és kifejezőerejétől. Ezért nem lehet őket ’meghaladni’.” (Hayden White: Metatörténelem. A 19. századi Európa történelmi képzelőereje.) In: GYURGYÁK János–KISANTAL Tamás (Szerk.): Történetelmélet II. Budapest, 2006. 865. 5 SZEKFŰ Gyula: Három nemzedék. Egy hanyatló kor története, Budapest, 1920. Elemzésemhez a könyv 1934-es bővített kiadásának 1989-es reprintjét használom: SZEKFŰ Gyula: Három nemzedék és ami utána következik, Budapest, 1934 [1989, reprint]. A továbbiakban: Szekfű, i.m. 6 TAKÁTS József: Modern magyar politikai eszmetörténet. Budapest, 2007. 112. 7 BURKE, Edmund: Töprengések a francia forradalomról. Budapest, 1990. 8 HÓMAN Bálint–SZEKFŰ Gyula: Magyar történet. I – V. kötet. Budapest, 1935 – 1936. A továbbiakban: HÓMAN-SZEKFŰ, i.m. 9 Vö. Gerő András: Hóman-Szekfű és ami utána következik. In: Uő.: Utódok kora. Történeti tanulmányok, esszék. Budapest, 1996. 98–104. Különös tekintettel: 98. és 103–104. A Magyar történetet 1941-ig hétszer is kiadták, de ezután legközelebb csak 1990-ben jelentették meg az 1935/36-os átdolgozott és bővített kiadás reprintjét. Gerő írása az újrakiadás alkalmából született. A klebelsbergi neonacionalizmus intellektuális csúcsteljesítményéről, a Magyar történetről a szekfűfób Németh László is a legnagyobb ellenfélnek kijáró elismeréssel írt: Szekfű „a húszas évek végire már a Rendszer történetírója, s mint első pallér ő kap közmegbízást – Hóman segédjével – a kort kifejező Monumentum elkészítésére. Kétségtelen, hogy e kor egyéb Traian-oszlopai, szegedi Dóm terek, külföldi kollégiumok, lillafüredi szállók közt ez a mű a legmaradandóbb.” Németh László: Szekfű Gyula. In: Uő.: Sorskérdések. Budapest, 1989. 550–551. 10 A Három nemzedék hatalmas recepciójából: B. Bernát István: Szekfű Gyula „Három nemzedéke”. In: Történelmi Szemle 1985/2., 319–333. Illetve a részben előbbire épülő: Romsics Ignác: Szekfű Gyula Három nemzedékéről. In: Uő: Történelem, történetírás, ha-

86

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

gát ellenforradalmiként identifikáló Horthy-korszak vezető véleményformálójává transzformálódott, a patológiai metaforákkal előszeretettel élő Szekfű szerint „a nemzetet az egészséges fejlődés sodrából mindenekelőtt a 19. századi liberalizmus vetette ki”.11 Ahogy Erős Vilmos írja: „A liberalizmus fő bűne Szekfű interpretációjában, hogy az általános haladás, a szabadság és a népszuverenitás szükségességének optimista meggyőződésétől vezettetve figyelmen kívül hagyja, hogy ez a szenvedélyek elszabadulásához, forradalomhoz és terrorhoz vezet.”12 A szenvedély mint az érzelem minősített esete a szkeptikus és antropológiai pesszimista Szekfűnél már eleve csak negatív konnotációjú lehet, az aszimmetrikus ellenfogalmakból felépülő szekfűi értelmezési keretben ugyanis az érzelem úgy ellentéte az értelemnek, ahogy az álom a valóságnak és az illúzió a realitásnak. Az, hogy a liberalizmus a rációról beszél és a felvilágosodásra hivatkozik, ne tévesszen meg minket, mert ahhoz érzelmileg viszonyul. Ennek az átfordulásnak mindennél jobb példája, hogy Szekfű olvasatában a radikális liberálisok, a polgári radikálisok vallásosan ateisták: a galileisták is ’ájtatosan hallgatták’ Jászi egyházellenes kirohanásait az „egyetemi Galilei Körben”.13 A Galilei Kört a Három nemzedékben mindössze egyetlen helyen említi Szekfű, akkor is lábjegyzetben, a Társadalomtudományi Társagyomány. Budapest, 2008. 195–212. Későbbiekben: Romsics, 2008. Továbbá Erős Vilmos összefoglalásának megfelelő alfejezete: ERŐS Vilmos: A Szekfű–Mályusz vita. Debrecen, 2000. 13–16. (A továbbiakban: ERŐS, i.m.) Erős olvasatában a Három nemzedék magvát az államszuverenitásnak a népszuverenitás fölé helyezése képezi, és ezt a historista értékrendet valóban Szekfű egész munkásságára érvényes központi tételnek fogadhatjuk el. A Három nemzedék szekfűi hanyatlástörténetének megkomponálására egyfelől Asbóth János 1873-as hasonló című történetpolitikai eszmefuttatása (Asbóth János: Három nemzedék. Széchenyi és Vörösmarty, Kossuth és Petőfi, Deák és Arany. Budapest, 1873.), másfelől pedig Jacques Bainville 1918-es számvetése a megelőző század francia történelméről (BAINVILLE, Jacques: Histoire de trois générations, Paris, 1918.) hatott. Emellett többnyire Caius Sallustius Crispus, Gibbon és Spengler hatását hozzák fel. Ezen előzmények mellé nem szokás hozzátenni, pedig érdemes megemlíteni, hogy az európai irodalomban a Szekfű művét megelőző két évtizedet éppen a hanyatlás-szüzsé köré írt dinasztikus-nemzedéki nagyregények felfutása jellemezte, vagyis ez benne volt a „korszellemben”. A számtalan felhozható példa közül elég csak Thomas Mann Buddenbrook-házára gondolni, annál is inkább, mert a szekfűi példakép Meineckének hagyományos megjelölése a „történetírás Thomas Mannja”. (Lásd: ERŐS, i.m. 62.) A Három nemzedéket Végh Antal Miért beteg a magyar futball?-jával párhuzamba állítva elemzem: Csunderlik Péter: Miért beteg? – Szekfű Gyula és Végh Antal hanyatláselméleti párhuzamai. In: Kommentár, 2012/6., 54–63. 11 ERŐS, i.m. 13. 12 Uo. Szekfű liberalizmuskritikáját Kossuth-képén keresztül elemzi: Tattay Szilárd: Az érzelmi-radikális politikus. Kemény Zsigmond, Asbóth János és Szekfű Gyula Kossuthképe. In: Miskolczy, i.m. 29–42. 13 HÓMAN—SZEKFŰ, i.m. V. kötet. Írta: Szekfű Gyula. Budapest, 1936. 596.

87

CSUNDERLIK Péter

ság mellett a „radikalizmus nagy támaszaként”.14 Ezért Szekfű Galilei Kör-képét egyfelől radikalizmus-olvasatából kell kikövetkeztetni, másfelől pedig a zsidó asszimiláció szekfűi értékeléséből, hiszen Szekfű nem idézné Jászit az említett lábjegyzetben, miszerint a Galilei Körben „egyre nagyobb mértékben a zsidó hallgatóság vitte a vezérszerepet”15, ha ennek nem tulajdonítana kiemelt jelentőséget. Szekfű a polgári radikalizmust „a doktrinér liberalizmus legszélsőbb, radikális formájaként” 16 írja le, amely minősítésnél a szekfűi értékrendben kevés negatívabbat lehet elképzelni, és Jászi Oszkár polgári radikális mozgalmát két karakteres vonással jellemzi. Az egyik a már említett tengelyen átfordulás, miszerint Szekfű olvasatában a polgári radikalizmus az absztrakt „Szabadság és Értelem” univerzálisnak és mindenhatónak gondolt igéjének terjesztése során „a liberalizmus eredeti tanaitól eltávolodva a konzervatív gondolat üldözése érdekében erőszaktól, lelkiismereti kényszertől se sem riad vissza”17: a vallásosan ateista polgári radikálisok mintaképei a francia Kulturkampfot megvívó egyházellenes radikálisok. A magyarországi polgári radikálisok – és ahogy a szekfűi szöveg szubtextusában írva van, velük együtt támaszaik: a Szabadgondolat nevű folyóiratukban és a Galilei Kör könyvtárában az ateista irodalmat propagáló, vállaltan materialista galileisták – fanatizmusuk okozta korlátoltságuk miatt „őszintén meg voltak győződve arról, hogy a magyar viszonyok egyszeriben meg fognak javulni, ha az iskolákba vallásoktatás helyett francia erkölcstanítást sikerül bevezetni”.18 Szekfűt hívő katolikusként különösen érzékenyen érinthette a polgári radikálisok szekularizációs programja, ennek tudható be, hogy kiemeli a mozgalom naiv ateizmusát és a polgári radikalizmus egyik fő jellemzőjévé teszi, holott például a szövetkezetiséget egyszer sem említi (miközben a Három nemzedék horizontja egyébként kiterjed a földkérdésre és a „társadalmi mulasztásokra”19). A francia minták változtatások nélküli átültetésének kritikájában Szekfűnek a liberalizmus és a polgári radikalizmus univerzalizmusával szembeni 14

SZEKFŰ, i.m. 361. Uo. Szekfű Jászinak az 1918–1919-es forradalmak „értelméről, jelentőségéről és tanulságáról” referáló 1920-as, Bécsben kiadott Magyar kálvária, magyar feltámadásból idéz. Lásd: JÁSZI Oszkár: Magyar kálvária, magyar feltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai. Budapest, 1989. 16 SZEKFŰ, i.m. 359. 17 Uo. 18 Uo. 19 Különösen: Uo. 308–327. 15

88

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

averziója fogalmazódik meg, amely szorosan összefügg az állam konzervatívokra jellemző organikus felfogásával, mintha az organizmus, ember vagy állati élőtest volna, mely tehát nem bír el rögtöni átalakítást, véres operációkat, hanem fejlődésében az élet szerves követelményeinek van alávetve.20 Szekfű szerint a magyar történelemben „szervetlen” – és ezért már csak elvi alapon is elutasítandó - külföldi mintákat nem lehet a speciális magyar helyzetre átvinni, ahogy sztereotip polgári radikalizmus-képében Jásziék erőszakkal akarták. Szekfű a polgári radikalizmus másik jellemzőjének a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját tartja, melyet például Jászi pregnánsan kifejtett a Galilei Körben tartott A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője című 1911-es előadásában21: ezt Szekfű „a nemzeti illúziókkal szembehelyezkedésként”22 olvassa. Ezalatt Szekfű a „magyarság mint államnemzet” birodalmi koncepció feladását érti, és hogy a polgári radikálisok a „nemzetiségekkel kibékülést követelve” eljutnak a szentistváni Magyarország föderalizálásának gondolatáig, miközben „a magyarról minden rosszat elhisznek, s a nemzetiségeket mindenben ártatlannak találják”23, amely szintén az absztrakt ideákban gondolkodó polgári radikális értelmiségek életidegenségét bizonyítja. A „magukban véve helyes ideák annyira egybekeveredtek a magyar talajtól tökéletesen idegen elemekkel, hogy hatásuk a magyarságra eleve lehetetlenné vált”.24 Összességében: „A párt tagjai kitűntek minden magyar specifikum lebecsülésében. Doktriner elviségük kiölte belőlük a történeti felfogás legsatnyább csiráit is, melyek nélkül pedig a magyar politikával szemben lehetetlen józan, reális álláspontot elfoglalni: képtelenek voltak mult és jelen viszonyokat értelmesen, lehetőségek tekintetbevételével mérlegelni s mindent aszerint ítéltek meg, mennyire közelíti meg a századvég képromboló francia radikalizmusának ideáljait.” (kiemelések tőlem – Cs. P.)25 Felmerül a kérdés: miért? Szekfű itt hozza be Jászi mozgalma, és implicite a Galilei Kör jellegének magyarázataként a zsidóság felületes asszimilációjának (magyar nyelv, a magyarosítás után magyar név, de továbbra is zsidó szellem) toposzát, amellyel az egész polgári radikalizmust egy antiszemita értelmezési keretben helyezi el a Há20

Uo. 50. A Galilei Kör kiadásában meg is jelent a Galilei-füzetekben: JÁSZI Oszkár: A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője. Budapest, 1911. 22 SZEKFŰ, i.m. 358. 23 Uo. 24 Uo. 358–359. 25 Uo. 360. 21

89

CSUNDERLIK Péter

rom nemzedékben: „Mindezen visszariasztó jelenségeket megmagyarázza a polgári radikális párt összetétele. A párt tagjai a liberális doktrinákat eredetileg nem Eötvöstől vagy Deáktól, hanem a szabadkőműves páholyoktól szerezték, melyek mint tudjuk a ’60-as évek óta, különösen az emigránsok hatása alatt nagy elterjedésnek örvendettek. Bennük mindenkor sok volt a zsidó középosztály tagja, kikkel szemben a keresztény eredetűek a század fordulójára háttérbe szorultak. Most, a huszadik század elején a páholyok e zsidó rétege szülte a polgári radikális pártot, mely ilyetén származásának megfelelően a budapesti és a vidéki városok műveltebb zsidósága körében terjedt el. Politikai és kulturális radikalizmusra e néhány generációval előbb még teljesen műveletlen osztály kiválóan hajlandóságot tanusított, mintha csak a gyors >>progresszióval<< ez az üres szó volt a polgári radikális párt súlypontja – pótolni akarná mindazt, mit ősei az Európában rájuk nehezedő súlyos viszonyos közt elmulasztottak.”26 (kiemelés tőlem – Cs. P.) A kiemelt, kategorikus, olvasót irányító és az értelmezői horizontot beszűkítő „mint tudjuk” jól reprezentálja azt a Szekfű szövegvezetésére jellemző alternatívákat kizáró (pl. „tévedés volna azt hinnünk”), abszolutisztikusnak nevezhető beszédmódot27, melynek igazán hatalmaskodó, kifejlett formája éppen a Három nemzedékben bontakozik ki. A „gyors progresszióval pótolni akarná mindazt”-ban pedig mintha kiérezhető lenne az arisztokratikus allűröket előszeretettel felvevő Szekfű parvenükkel szembeni ellenérzése, miközben egy antiszemita olvasatban aktivizálja a zsidóság habzsolásának toposzát. Szekfű a felemás és felületes zsidó asszimiláció elgondolását generációs (ha úgy tetszik: nemzedéki) viszonylatban érvényesíti a zsidó fiatalokról a Három nemzedékben, melyet a szekfűi elbeszélés logikájából adódóan skrupulus nélkül transzponálhatunk a galileistákra: „Igen sok zsidó család, melynek a század végén a magyar vidék sodrában sikerült tökéletesen megmagyarosodni, most az új generációban áttért a polgári radikalizmusra s a fiatalok levetették a nemzeti illúziókat, 26

Uo. 359 –360. Vö. „Ha jelzőt keresnénk az ilyesfajta szövegre, az abszolutisztikus talán megfelelne: hisz olyan szövegről van szó, amely az értelmezés teljes területét ellentmondást nem tűrve hatalma alatt kívánja tartani és irányítani.” (kiemelés az eredetiben – Cs. P. Lásd: Baráth Katalin: „Nemegyszer szuggesztív erejű”. Retorikai szempontok a Szekfű-szövegek újraolvasásához. In: PAKSA Rudolf (Szerk.): Szekfű Gyula és nemzedéke a magyar történetírásban. Budapest, 2007. 182.) Baráth Katalin a Három nemzedék ötödik könyvét elemezte. „Részben meggyőzőek Baráth fejtegetései Szekfű-szövegeinek többnyire parancsoló, kategorikusan állító, a Bibliára utaló, jeremiádszerű, klasszicizáló jellegéről.” (Erős Vilmos: Szekfű – Árnyak és viták. In: Kommentár 2008/2., 126.) 27

90

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

melyeket atyjuk magukra öltött.”28 Az apák és fiúk ezen szembeállítása lényegében a galileisták önképének tükrözéses transzformációjának felel meg. A galileista fiatalok programadó hőse – hiszen a kevésbé tapasztalt fiatalok az identitásukat többé-kevésbé sokszor regénybeli példaképekből mint készen kapható elemekből építik föl tudatosan vagy öntudatlanul  Jevgenyij Vasziljevics Bazarov, a vulgármaterialista medikus volt Turgenyev Apák és fiúk, már 1904-ben magyarra fordított regényéből. Az mélyebb galileista visszaemlékezések (pl. Polányi Károlyé29 vagy Kende Zsigmondé30) rendre utalnak vagy nevesítve Bazarovra, vagy az általa végzett és szimbolikussá avanzsált regénybeli tevékenységre, a békaboncolásra. Szekfű a felemásságot és a felületességet nemcsak a (zsidó)31 polgári radikálisok asszimilációjának elgondolásában, hanem tudásukban és politikai programjukban is érvényesíti, ami az egymásnak ellentmondó szavak (radikalizmus–felületesség) szintjén feszültséghez vezet, és többek között ez adja a szekfűi szöveg erejét32: „Mivel programjuk a szellemi és anyagi élet minden körére kiterjedt s mivel e széles terek komoly megmunkálására sem munkaerővel, sem pozitív (értsd: ténybeli – Cs. P.) ismeretekkel nem rendelkeztek, innen a tipikus zsurnalisztikus felületesség, mely érvelésüket antisoviniszta frázisok gyűjteményévé teszi s innen hiánya minden gondolatnak, mely a magyar talaj ismeretéből, a magyar szükségletekből fakadt volna.”33 A „magyar talaj hiánya” pedig az Új Magyarország program28

SZEKFŰ, i.m. 360. Lényegében a mai napig ezen a magyarázó sémán alapul a Vázsonyi Vilmos-féle Polgári Demokrata Párt (1900) és Jászi Oszkár Polgári Radikális Pártjának (1914) tézis-antitézisként felfogása és szembeállítása. Például Romsics Ignác Jászi pártjának alakításáról: „A pártalakítást nemcsak a konzervatív függetlenségiek és a nemzeti munkapártiak fogadták ellenségesen, hanem az alapítóknál mérsékeltebb, s időközben az úri Magyarországgal való együttműködés útjára lépett Vázsonyi Vilmos is. A dzsentrizsidó, illetve a keresztény-izraelita ellentétnek mindez nem a csökkenését, hanem elmélyülését jelentette.” ROMSICS Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2001. 77. 29 Polányi Károly: A Galilei Kör mérlege. Közli: Duczynska Ilona–Horváth Zoltán: Polányi Károly és a Galilei Kör. In: Századok 1971, 89–104. 30 KENDE Zsigmond: A Galilei Kör megalakulása. Budapest, 1974. 31 Érdekes, hogy Szekfű a Három nemzedékben még nem használja a zsidó származású szereplőknél az eredeti, idegen nevek megadását [pl. Jászi (Jakubovich) Oszkár] mint a felületes asszimiláció hagyományos jelölőjét. A Magyar történetben viszont már igen, mint azt látni fogjuk. 32 „Ha a feszültséget akarja az író hangsúlyozni, akkor két ellentétes, egymással szembeszegülő (antithetikus) részre kell bontania az egészet.” SZÖRÉNYI László–SZABÓ Zoltán: Kis magyar retorika. Budapest, 1997. 97. 33 SZEKFŰ, i.m. 360.

91

CSUNDERLIK Péter

jával34 gyökeres átalakítást óhajtó polgári radikálisok gyökértelenségét jelenti. Hogy a „zsidó intelligencia” pártja bázisát növelje, előbb a szociáldemokraták felé nyitott, végül „utolsó galvanizáló kísérletként, félretéve illúziógyűlöletét és antisovinizmusát” 35 a legpopulistább irányba indultak el Jásziék, és a Justh Gyula-féle szélső függetlenségiekkel szövetkeztek, azzal a csúcsértelmiségi fölénytudattal, hogy majd úgyis irányítani tudják kevésbé kvalifikált ellenzéki partnerüket. Az antipatikus olvasatban a polipcsápjaival tapogatózó polgári radikalizmus a legtöbbet azzal nyert, hogy méltatásaival és anyagi javaival befolyása alá vonta az Új versek óta nemzetellenesnek tartott Ady Endrét: „A közösségből kizárt költő pedig ment és eladá testét-lelkét az új Budapestnek. Új-magyar, itt-ott még ugyancsak tökéletlenül asszimilált kenyéradóit sohasem szerette ugyan, de tűrte, nagyúri leereszkedéssel, hódolatukat és pénzüket. Politikai verseivel a polgári radikálisok forradalmát készíté elő”. 36 A polgári radikálisok vezető publicistájává és vezérköltőjévé, és ha úgy tetszik, celebjévé váló, a Galilei Kör ünnepségein is rendre fellépő költő sokat idézett országostorozásai („koccintó ország”, „beteg ország”, „Gennyország”) is abban az összefüggésben értelmezendők, hogy Jászi és holdudvara egy elképzelt nyugati standardoknak megfelelő Új Magyarországot vizionált, és ennek ellenpontjaként rajzolták meg – legexpresszívebben persze Ady - a Régi Magyarország ütnivaló képét.37 Ahogy Szekfű konkludál: „Ady költészetének, míg élt, kétségtelenül romboló, anarchiaterjesztő hatása volt. Azon pártok érdekkörébe tolatott, melyek a fennálló viszonyokat szétzülleszteni törekedtek, de asszimilálatlan voltuk miatt nem lévén egyenes útjuk a magyar lélekhez, Adyt, a >>fajmagyart<< használták szócső gyanánt felforgató ideáik terjesztésére. Ami kevés a marxizmus és a Jászi-csoport elveiből a ma34

Lásd: LITVÁN György—VARGA F. János: Jászi Oszkár publicisztikája. Válogatás. Budapest, 1982. Ebből: Szocializmus és hazafiság (1905) 49–61., Tíz év (1910) 75–85., Az új Magyarország felé (1907) 89–106., A polgárság ébredése (1910) 134–138., Az ő kultúrájuk (1911) 143– 149., A nemzetiségi kérdés és Magyarország jövője (1911), 150–176., 1912. május 23. (1912) 177–181., Egy verseskönyvről (1914) 208–212., A radikális párt (1914) 213–218., Háború vagy béke (1914) 219–226., Az új nemzetköziség felé (1915) 227–231., Ex oriente lux! (1917) 254–257., Vélemény a zsidókérdésről (1917) 263–270., Radikalizmus és nemzeti eszme (1918), 271–275., Beszéd Szabó Ervin ravatalánál (1918) 276–278. 35 Uo. 36 Uo. 368. 37 GYURGYÁK János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest, 2007. 157–160. (A továbbiakban: GYURGYÁK, i.m.) Gyurgyák monumentális könyvében implicite maga is a Három nemzedék hanyatlástörténetét követi. Gyurgyák eszmetörténetének tanulságos bírálata: Trencsényi Balázs: Vesztes csapaton ne változtass! (Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok). In: 2000, 2008/4., 3–12.

92

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

gyar értelmiségbe eljutott, azt Ady közvetíté.”38 A Három nemzedékben a Tiszával antitetikusan szembeállított39 Ady anarchiaterjesztő hatásának és a „harmadik nemzedék” népszerű, ámde immáron teljesen kiüresedett, pusztán a negyvennyolcas retorikával operáló, hangulatkeltő nacionalista liberalizmusának legszélsőbb válfaját prezentáló populista Justh-párttal (az 1912-es obstrukciót vezető Justh Gyulát idővel Károlyi Mihály követte a párt élén) kötött szövetségének köszönhetően a Polgári Radikális Párt „a függetlenségi idea kihasználásával, a politikai és társadalmi rend megdőlésekor a romhalmaz tetején találta ugyan magát”40 1918 őszén, és ugyan „kezében volt a kormány”, „a zsidó intelligencián kívül egy híve sem volt”. 41 És mikor Jászi és értelmiségi holdudvara a speciális magyar helyzetben kudarcot vallott, nem tudván kezelni azt, az „intellektuális proletariátus tovább evezett már még progresszívebb irányok, szocializmus, bolsevizmus vizein”42, ahogy 1919-re a Galilei Kör egy része valóban bolsevizálódott. A Három nemzedékből a következő Galilei Kör-képet rekonstruálhatjuk: A felületesen asszimilálódott, második generációs ifjú zsidó intelligenciának a magyar nemzeteszme iránt érdektelen, de az egyház elleni küzdelemben annál elkötelezettebb polgári radikális tömörülése. És újra hangsúlyozom – feladva a „mindent tudó történész” hagyományos állását –, hogy állításom formállogikai műveletek eredménye, hiszen Szekfű a Galilei Kört csak egyetlen egyszer említi könyvében. Azonban erre az egy szilárd pontra is lehet építeni a szekfűi korpusz ismeretében. Ahogy a legenda szerint Pheidiasz életében sose látott oroszlánt, csak egy oroszlán mancsát mutatták meg neki, de abból elképzelte és megfaragta az egész oroszlánt. A Három nemzedékkel szemben a Magyar történetben Szekfű 38

SZEKFŰ, i.m. 363. Tormay Cécile ugyanezt az álláspontot képviseli a Bujdosó könyvben. Lásd erről elemzésem: Csunderlik Péter: Tüdővészes diákok – A galileisták képe Tormay Cécile Bujdosó könyvében. In: Kommentár, 2012/3., 66–78. 39 Lásd a „Két magyar sors a hanyatló korban” című Tisza és Ady-fejezetet: SZEKFŰ, i.m. 362–377. 40 Uo. 361. 41 Uo. 42 Uo. Vö. Gyurgyák leírásával: „Jászit tehát nemcsak a magyar társadalom többsége nem követte, hanem szűk csoportjának – nagyobbrészt zsidó vagy zsidó származású – tagjai sem. 1919 elején ugyanis egyértelműen magára hagyták egy új messianizmus, a kommunizmus kedvéért. (….) S ezért is dőlt össze egy világ benne, amikor neveltjei, szellemi gyermekei, a galileisták kommunistákká váltak.” (kiemelés az eredetiben – Cs. P.) GYURGYÁK, i.m. 162–163.

93

CSUNDERLIK Péter

legalább már megmutatja a fülét is a mancsa mellett a Galilei Körnek: „a nemzeti irányú, asszimilált atyák fiai már a Szabadgondolkodás Magyarországi Egyesületében, az Általános Választójog Ligájában, a Társadalomtudományok Szabad Egyetemében, az egyetemi Galilei-Körben tömörültek és hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait a nemzeti hiúság, az agráriusok, grófok, zsidó kapitalisták, katholikus egyháziak, függetlenségi érzelmű protestáns lelkészek ellen”. (kiemelés tőlem – Cs. P.)43 Amint látható, az apák és fiúk szimmetriájának képzetét itt is magyarázó sémaként érvényesíti Szekfű, miképpen a Magyar történet egész újkori kötetét és lényegében a Három nemzedék koncepciója köré fűzi fel. A Három nemzedékből rekonstruálható Galilei Kör-képet, továbbá a mű kifejtett polgári radikális-interpretációját és megrajzolt Jászi Oszkáralakját megerősíti a Magyar történet, sőt, bizonyos pontokat jobban is exponál: „Jászi 1905 óta szerezte meg az eredetileg modern nemzeti reformirányban induló Huszadik Századik vezetését, mely az ő idejében főként a városi zsidó értelmiség fiatalabb tagjait gyüjtötte össze >>progreszszív<< programmja köré.” (kiemelés tőlem – Cs. P.)44 A Huszadik Században „a szükséges reformok sürgetése (…) az egész magyar élet és berendezései eddig elképzelhetetlen megvetésével párosult, s bár Jászi, talán önmagát áltatva, a bajokat társadalmunk hibás struktúrájában jelölte meg, a társadalomtudományi szenvelgés mögött folyvást kiérezhető volt a magyar jellegtől való idegenkedés.” (kiemelés tőlem – Cs. P.)45 És a „nemzetnélküli Jászi”46, akinek eredeti, idegen nevét, a Jakubovichot ekkor már Szekfű megadja zárójelben a politikus első említésekor, már nemcsak idegenkedik, hanem egyenesen nemzetellenes is: a Magyar történetben a polgári radikális párt „Jászi (Jakubovich) Oszkár teremtményeként” kimondottan „a nemzeti irányok elleni küzdelemben vesz részt”. 47 Szekfű életének főművében Jászi Osz43

HÓMAN—SZEKFŰ, i.m. V. kötet. Írta: Szekfű Gyula. Budapest, 1936. 596. Uo. 596. Szekfű az idézetben arra referál, hogy az 1900-ban alapított Huszadik Század első szerkesztője Szekfű Horthy-korszakbeli legfontosabb szövetségese a konzervatívliberális Gratz Gusztáv volt. Gratz azonban idővel összekülönbözött Jászival, és ifjabb Andrássy Gyulával és más konzervatív-liberálisokkal együtt kilépett a Huszadik Századot kiadó Társadalomtudományi Társaságból, amely ettől kezdve teljes egészében Jászi Oszkár vezetése alá került. Lásd: LITVÁN György–SZŰCS László (Válogatta és a bevezetőt írta): A szociológiai első magyar műhelye. A Huszadik Század köre. Budapest, 1973. 45 HÓMAN—SZEKFŰ, i.m. V. kötet. Írta: Szekfű Gyula. Budapest, 1936. 596. 46 Uo. 597. 47 Uo. 596. Továbbá: Jászi és köre akik „nem önkritikát nyújtottak a nemzetnek, hanem kívülről támadták azt szabadkőműves világnézettel, Spencer társadalomtudományi öntelt magaslatairól”. (Uo. 597.) 44

94

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

kárból még a Három nemzedékhez képest is valósággal boss monster lesz, akinek kirohanásait szinte vallásos áhítattal hallgatta a fiatal zsidó értelmiség a Galilei Körben. Az előzetes várakozás alapján, amely abból a historiográfiai hagyományból indul ki, amely a Három nemzedéket mintegy karanténba zárja Szekfű Gyula életművében, mondván, hogy az „nem történelmi szakmunka, hanem terjedelmes történetpolitikai esszé”48 – ezt a gyakorlatot egyébként még a Magyar Tudományos Akadémia kezdte el, mikor 1925-ben Szekfű levelező taggá választásakor történetírói teljesítményét mérlegelték, a Három nemzedéket még csak nem is értékelték, és aztán ezt az állásfoglalást vették át reflektálatlanul a historiográfusok -, azt várhattuk volna, hogy a közmegegyezésesen a szekfűi életmű csúcsaként azonosított Magyar történetben egy árnyaltabb, kevésbé ideologikus olvasatot kapunk Jásziról, a polgári radikalizmusról és a Galilei Körről. Ehhez képest a legjobb hazai történeti szintézisünként ünnepelt Magyar történet sokkal keményebb, ideologikusabb, mint a hírhedt Három nemzedék. Vagyis túl azon, hogy megtudtuk, Szekfű Gyula hogyan gondolkodott a Galilei Körről, egy összehasonlító szövegelemzéssel ezúttal egy historiográfiai közhelyet is cáfolhattunk.

48

Romsics Ignác a következő konklúzióval zárja egyik historiográfiai tanulmányát: „Monografikus mérete, s a gyéren, de időnként alkalmazott forráshivatkozások ellenére Szekfű Gyula Három nemzedék című műve – eltérően a szerző legtöbb más írásától – nem történelmi szakmunka, hanem terjedelmes történetpolitikai esszé. Célja nem az elmúlt évszázad magyar történelmének tárgyilagosságra törekvő bemutatása, hanem a potenciális olvasók politikai orientálása volt a múltat erkölcsi és ideológiai példatárként felhasználva.” (ROMSICS, i.m. 211.) Romsiccsal és más hasonló állásponton lévő történészekkel szemben én nem értek egyet ebben a kérdésben. Úgy vélem, az előbb felsorolt okok nem indokolják, hogy a Három nemzedéket ennyire elkülönítsük, valósággal kitépjük a szekfűi korpuszból. Ha végigolvassuk a szekfűi életművet, vagy csak egyetlen történeti eseményt fókuszpontnak választva, majd megnézve annak különböző reprezentációit az egymást követő könyvekben, láthatjuk, hogy Szekfű mindig orientálta és indoktrinálta a potenciális befogadókat. Vagyis ebből a szempontból én nem látok esszenciális különbséget a fentebb elkülönített és karanténba zárt Három nemzedék vagy éppen az „életmű csúcsaként” jelölhető Magyar történet között.

95

CSUNDERLIK Péter

96

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

III. Totális múlt

97

CSUNDERLIK Péter

98

„Hallgatták ájtatosan Jászi kirohanásait” - Szekfű Gyula Galilei Kör-képe

GULYÁS MARTIN Kádár János és az „új szakasz” politikája „Ön tudja, én nem őrültem meg a börtönben. Így nem kell sokat bizonygatnom, hogy bármi is történt velem az elmúlt években, nekem a Párthoz, a Népköztársasághoz, a Szovjetunióhoz való viszonyom soha, egy pillanatra meg nem zavarodott.” Kádár János levele Rákosi Mátyáshoz, 1954. július 21. 1953 nyarán, a Sztálin halálát követő belpolitikai enyhülés jeleként szovjet kezdeményezésre Nagy Imre miniszterelnöki kinevezésével szűk két éves reformperiódus veszi kezdetét Magyarországon. Az egypárti diktatúra megreformálási kísérletének egyik sarokköve volt az ún. „szocialista törvényességen” esett sérelmek orvoslása, melynek egyik oldala volt mindazon utólag „ártatlannak” ítélt káderek rehabilitálása, akiket az ’50-es évek önfelszámoló pereiben elítéltek. Ennek következtében – egy rehabilitációs eljárás után - kerül szabadlábra 1954. július 22-én a 42 esztendős Kádár János.1 Dolgozatomban a szakirodalom és a forrásközlések ide vonatkozó állításainak összefoglalásával kívánom felvázolni Kádár János pártapparátusba történő reintegrációját, s mindazon mozgatórugókat, melyek a Nagy Imre és a trojka közötti frakcióharcok hullámai közepette hol egyik, hol másik fél mellé állították. Hogyan dolgozta fel bebörtönzését Kádár, s milyen jövőbeli perspektívái voltak, hogyan igazodott ki a Sztálin halála következtében összekuszálódó párton belüli hazai és nemzetközi erőviszonyok között? Az „új szakasz” érdemi reformintézkedéseinek foganatosítása alatt Kádár az erőgyűjtéssel volt elfoglalva (szabadulása után, augusztusban súlyos műtéten átesett feleségével Tihanyban pihent). Sérült, zavarodott, meggyötört ember volt, haja megfogyatkozott,

1

A Kádár-percsoport belső okairól és összefüggéseiről ld. Ötvös István: Kádártól Rajkig – megjegyzések a politikai perek okaihoz c. tanulmányát. In: Kommentár, 2011/3. Online elérhető: http://kommentar.info.hu/iras/2011_3/kadartol_rajkig__megjegyzesek_a_politikai_perek_okaihoz (Letöltés időpontja: 2013. február 2.)

99

GULYÁS Martin

arca ráncos és beesett lett. 2 Kommunista énje, erős bolsevik identitása („Kommunista vagyok, nem karrierista” – mint levelében írta) azonban nem tört meg: még szabadulása előtt is magát a szocializmus Rákosi vezette építésének vezéráldozataként tartotta számon. 3 „Önök felelnek a magyar nép és annak állama sorsáért, velem szemben is csak kommunista kötelességüket teljesítik” – mint írta az ominózus, később is idézett július 21-i levelében. Gondolkodásában tehát a trojka sorsa és a szocializmus felépítése, mint utópikus végcél szétválaszthatatlanul összeforrott, s e harcban a rajta ejtett sebek ellenére is fegyverhordozó kívánt lenni – Rákosi mellett. Nem véletlen, hogy szabadulása után hívásra másnap azonnal az Akadémia utca 17. szám alatt délelőtt tíz órakor találkozott is Rákosival, ahol utóbbi teátrálisan bocsánatot kért tőle, valamint egyeztettek politikai sorsáról is.4 Rákosi számára a volt belügyminiszter nagy titkok tudója, kellemetlen tanú volt, akit azonban kezelhetőnek tartott.5 Kádárnak másodvonalbeli szerepet, a gyermekkori élményeinek színterét képező angyalföldi (XIII. kerületi) párttitkári pozíciót szánta (utódja Biszku Béla lett 1955-ben), noha alkut kötöttek, hogy fokozatos „felfelé buktatások” eredményeképpen „körülbelül a régi munkakörbe kerül vissza”, 6 így majd a Párt második embere lesz – noha ez csak 1956 nyarára, Rákosi kiszorulása után következik be. Még szabadulása előtt írt levelében vannak arra utaló jelek is, hogy Kádárnak elege lett a mozgalomból, s egyszerű munkásként, úgymond a civil szférában keresett volna magának átmeneti boldogulást, ugyanakkor felkínálja kommunista tapasztalatait Rákosinak. „Azt mondhatom, hogy amit én – és persze nem csak én – az utolsó négy év alatt átéltem, az nem embernek való. Ha lehetne sorsot cserélni, akkor inkább választanám mindenkor hogy mint kommunista üljek egy kapitalista ország börtönében tizenkét évet, mint a saját Népköztársaságom börtönében 12 hónapot.”7 Ugyanakkor „Lassan ismét visszanyerem józan eszem és normális emberi érzéseim” 8, azaz a börtönlét fájdalmainak kiheverése 2

GOUGH, Roger: Kádár János, a jó elvtárs? JLX Kiadó, 2006. 129. A továbbiakban: GOUGH, 2006. 3 Erre utal a még sokszor idézett Rákosinak írt 1954. július 21-i levele is. In: VARGA László (szerk.): Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent (1949–1956). Osiris, 2001. A továbbiakban: VARGA, i.m. 4 VARGA, i.m. 129. 5 HUSZÁR Tibor: Kádár János. I. kötet. Kossuth, 2003. 233. A továbbiakban: HUSZÁR, i.m. 6 HUSZÁR, i. m. 232. 7 VARGA, i. m. 642. 8 Ua.

100

Kádár János és az „új szakasz” politikája

után minden visszaáll egy pártmunkás normális kerékvágásába. A Rákosi iránti bizalmat az egzisztenciális félelem mellett a közös múltbéli szenvedéstörténet mélyítette el, valamint az abban való naiv hit, hogy az általa első számú bűnösöknek tartott, a „belügyet önérdekeikkel megfertőző” Farkas Mihály és fia, Vladimir, valamint az esküvőjén tanúként is szerepet vállaló, ekkor már eljárás alá helyezett Péter Gábor tévesztette meg Rákosit. A magánéletben is hozzá erős szálakkal kötődő személyek elvtársi minőségükben kiiktatandó ellenfelekké váltak, ennek kivitelezéséhez tanúként jelentkezik. Aligha hihető, hogy a Rákosival a Mindszenty- és a Rajk-ügy lebonyolításában személyes munkakapcsolatban lévő egykor volt belügyminiszter elhitte volna, hogy épp az ő ügyében ne maga Rákosi járt volna el. Felül kellett ezen emelkednie, hiszen tudta, hogy Nagy Imrével ellentétben tőle függ, hogy a rehabilitáltak milyen pártpozíciót kapnak. Tisztában volt vele ugyanakkor, hogy az ő személye múltjából adódóan minőségileg különbözik azoktól a pártértelmiségiektől (Donáth Ferenc, Losonczy Géza), akiket vele egy eljárásban – az 1943-as pártfeloszlatás vádjával egy csokorba szedve – elítéltek. Ez is magyarázza azt, hogy a későbbi Nagy Imre-vonalat alkotó vádlotttársakkal ellentétben neki kevesebb a mozgástere, múltja a trojkához, s személyesen Rákosihoz köti, Nagy Imre helyett. Rákosit „politikai apjának” tekintette, az egyetlen hiteles forradalmárnak9, aki az ész és erő együttesének megtestesülése. A börtönből kiszabadulva, az új szakasz kialakulásával kapcsolatos hatalompolitikai információk hiányában, a zsigeri káderreflex tehát működésbe lépett, s Rákosi mellett tette le a garast. Elvipolitikai alapon is fenntartásai voltak Nagy Imrével szemben – mint azt egy speciális történeti szituáció, 1956 és az utána következő megtorlások időszaka majd bizonyítja is. Nagy Imre miniszterelnöki működése intermezzo volt csupán a szemében, a valós hatalom továbbra is a trojkát illette meg. Várta a közeljövőben a „régi rend” helyreállását, Rákosi teljhatalmának újbóli megvalósulását. Kádár életének jellemző motívuma a félelem. Rákosinak írt július 21-i levelében is ütőkártyaként, tettmagyarázó elemként hozza fel ezt: „Én életemben sokszor voltam olyan helyzetben, hogy félnem kellett valamitől.”10 Tehát nem volt mindegy az sem, hogy a börtön után ki mellé áll. Ha látványosan 9

GOUGH, i. m. 134. VARGA, i. m. 640.

10

101

GULYÁS Martin

az „ellenzék” mellé áll, egy esetleges restauráció esetén egy új boszszúhadjárat áldozata lehet11. Ellenezte Nagy Imre azon – 1956-ban is felbukkanó – törekvését, hogy bizonyos állami pozíciókat kiszabadítson a párturalom gyámsága alól. Kádár azt a keményvonalas álláspontot képviselte, hogy a pártállam kialakulása történelmi vívmány, a jövő felépítésének biztos talapzata, s minden annak megbontására irányuló törekvés ellenforradalmi, antikommunista tett. Erre utal az 1954. november 12-i, egy Rákosinak írt levelet követő feljegyzés két megjegyzése is: Kádár szerint a „dolog alaposan lett rontva”, értve ez alatt minden bizonnyal azt, hogy az új szakasz „reklámarcának” és a politikai irányvonal megváltozásának deklarálásához az őszinte bűnbánatot gyakorló Rákosi alkalmasabb lett volna Nagynál, hiszen így a tömegek nem zavarodtak volna össze a tekintetben, kié is a hatalom. A másik megjegyzése erre vonatkozik: „nem tartható szerintem az, hogy az MDP főtitkárának személye jobban előtérbe ne legyen állítva. Nem egészségtelen és káros személyi kultuszról van szó.”, valamint „nem a kormányból irányítják a Központi Vezetőséget, hanem fordítva.”12 Kádár számára a Párt vezető köreibe történő mihamarabbi visszajutáshoz hátország kellett. 1955-ben, politikusi tartásának viszszanyerése évében megvolt az esély arra, hogy a sokadik évében járó kommunista rendszer építésének rendszerhű sértettjei egy harmadik vonalat alkossanak a Párton belül – Nagy Imre és a trojka ellenében is –, ennek vezetésére Kádár alkalmasnak látszott. Ez a vonal minden jel szerint konkrétan nem jött létre, ugyanakkor Kádár számára felhasználhatóvá válik 1956. novembere után arra, hogy magát a hiteles leninista politika mindenkori következetes képviselőjeként tüntesse fel, szembenállva a Rákosi által megtestesített „szélsőbaloldali”, és a Nagy Imre által képviselt „jobboldali elhajlással” szemben. Nagy Imre snagovi jegyzeteiben erről a következőket írja: Kádár „saját maga ellenzéki szerepének igazolására megpróbálja a tények eltorzításával új alapokra helyezni – utólag – az ellenzéki mozgalmat. Egy antedatált ellenzéket igyekszik létrehozni. (…) Egyetlen egységes ellenzék volt, amelyben azonban sem Kádár, sem társai nem foglaltak helyet.” 13 Berecz János apologatikus könyvében a következőképpen igazolja Kádár „antedatált ellenzékiségét”: Kádár Farkas Mihályon keresztül támadta Nagyot és Rákosit egyaránt. Mivel Nagy helyezi vissza Farkast a felső vezetésbe, ez a 11

GOUGH, i. m. 134. VARGA, i.m. 646. 13 NAGY Imre: Snagovi jegyzetek. Gondolat, 2006. 118–119. 12

102

Kádár János és az „új szakasz” politikája

tett elidegeníti a Naggyal való szövetségkötéstől, míg Rákosival szemben nincs kellő ereje közvetlenül támadni, így Farkas Mihály személye testesíti meg a Rákosi által ellene elkövetett bűnöket is.14 Kádár taktikai okokból egyes kérdésekben támogatta Nagy Imrét a reformperiódus során – főleg a rendszer minimális működőképességét elősegíteni hivatott gazdaságpolitikai lépéseket, hiszen egyetértett a Nagy „kis októberi győzelmének” számító erről szóló KV-határozattal – ugyanakkor a Nagyot jellemző, a kommunista eszmerendszeren belül alternatívákat kereső gondolkodás idegen volt tőle, veszélyesnek ítélte az ilyesfajta „kalandorkodást” az MDP-re nézve. Egyes nézetek szerint Kádár várakozó álláspontot, jóindulatú semlegességet tanúsított Nagy Imrével szemben, akit a pártközvélemény támogatott. 15 Paradox módon Kádár valódi viszonya az új szakasz politikájához igazán 1956 után fejthető fel. Noha kétségtelen, hogy ez esetben az önigazolás kényszere befolyásolja a múlt értékelését. Az 1956-os októberi eseményeket ellenforradalomként definiáló Kádár vezette MSZMP szerint az „ellenforradalom” négy oka közül a második a Nagy Imre–Losonczy-csoport magatartása volt. Nagy Imre 1956-os „árulását” Kádár nézetei szerint az 1953-es új szakasz politikája alapozta meg. Nagy Imre proletárdiktatúra-ellenes, reformkommunista nézeteit a burzsoá nacionalizmus egyik válfajának tulajdonították, mely bomlasztotta a Pártot, megtörve annak akarategységét és összezavarva a tömegeket.16 Tehát a koncepció szerint a legkorábban 1953ban (más helyütt 1948-at is említ Nagy pártellenes magatartásának megjelenéseként) kezdődő eszmei torzulás 1956-ban a szocialista rendszer elárulásaként éri el csúcspontját. Kádár a börtönből szabadulva okos lavírozással 1955. szeptember 6-tól – noha akarata ellenére – a Pest megyei pártbizottság első embere lesz17, ezzel szavazati jog nélkül ugyan, de a Központi Vezetőség régi-új titkára is egyben. Ez a pártfunkció lényegében ugródeszka volt a felső vezetésbe. Pozícionálása következtében 1956 tavaszára ismét érdemi alternatívaként jelentkezik Rákosival szem14

BERECZ János: Kádár élt… Duna Könyvkiadó. 77–82. HUSZÁR, i. m. 125–127. 16 Erről ld. az MSZMP KB ideiglenes vezető testületeinek 1956. december 2-5-i és 1957 februári ülésének jegyzőkönyvét: MNL OL M-KS 288. f. 5/2. ő.e., MNL OL M-KS. 188. f. 4/5. ő.e. 17 HUSZÁR, i.m. 231. 15

103

GULYÁS Martin

ben, akárcsak bebörtönzése előtt. A hatalom megszerzéséhez azonban egy rutinszerű belső hatalmi váltás helyett komolyabb árat kellett fizetni, mely egész hátralévő életében kísérteni fogja: 1956.

104

Kádár János és az „új szakasz” politikája

PARODA RITA 1983 - Adalékok a „kis hidegháború” történetéhez 1983-ban, az ún. „kis hidegháború” alatt egy sor olyan esemény történt, amelyeknek önmagukban nem lett volna veszélyes következményük, de az akkori körülmények miatt csak fokozták a feszültséget a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Ezek együttes hatása, továbbá a két oldal közötti párbeszéd hiánya, illetve a szovjet vezetés téves következtetései, aggodalmai miatt a világ az 1962-es kubai rakétaválság után ismét közel került egy termonukleáris háborúhoz. Az 1980-as évek első felének eseményei egyfajta háborús pánikot keltettek a szovjetek között, Richard Rhodes értékelése szerint mindez „annyira nyugtalanná tette a nagybeteg Jurij Andropov pártfőtitkár fémjelezte szovjet vezetést, hogy kevés választotta el őket a nukleáris első csapás megindításától”.1 I. A „kis hidegháború” rövid historiográfiai áttekintése Jelen tanulmány alapjául a következő munkák szolgáltak: Paul Dibb The nuclear war scare of 1983: How serious was it? című tanulmánya, amely a Australian Strategic Policy Institute (ASPI) Special Reportban jelent meg 2013 októberében2; Dmitry Dima Adamsky The 1983 nuclear crisis – Lessons for deterrence theory and practice című tanulmánya, amelyet 2013-ban publikált a Journal of Strategic Studies folyóiratban3; Nathan B. Jones az amerikai George Washington University-n 2009-ben elkészített MA-disszertációja „One misstep could trigger a great war”: Operation RYAN, Able Archer 83, and the 1983

1

RHODES, Richard: Az atombomba története. Park könyvkiadó. Budapest, 2013. 8.; PARODA Rita: Szigorúan titkos szovjet és magyar tervek a NATO-USA váratlan atomcsapásainak megelőzésére. 2013. (A tanulmány megjelenés alatt, kézirat a szerző birtokában.) 2 DIBB, Paul: The nuclear war scare of 1983: How serious was it? Australian Strategic Policy Institute Special Report, 2013. Online elérhető: http://nsarchive.files.wordpress.com/2013/10/sr56_nuclear_war_scare.pdf, (Letöltés időpontja: 2014. jan. 30.) A továbbiakban: DIBB, i.m. 3 ADAMSKY, Dmitry Dima: The 1983 nuclear crisis – Lessons for deterrence theory and practice. In: Journal of Strategic Studies. 2013, 36/1. pp. 4–41. A továbbiakban: ADAMSKY, i.m.

105

106 PARODA Rita

war scare címmel4; továbbá Andrew R. Garland 2011-es MAdisszertációja 1983: The most dangerous year címmel.5 A szerzők forrásként többé-kevésbé ugyanazt a szakirodalmat, így többek között Christopher Andrew és Oleg Gordievski könyveit a KGB-ről, John Lewis Gaddis The Cold War, Peter Pry War Scare című könyvét, valamint dokumentumokat használták fel, kiegészítve más, számukra elérhető forrásokkal: újságcikkekkel, tanulmányokkal, filmekkel, beszámolókkal, interjúkkal. Elsődleges forrásként pedig főként a titkosítás alól az elmúlt években fokozatosan feloldott angol nyelvű dokumentumokra hivatkoznak.6 Paul Dibb, Dmitry Dima Adamsky, Nathan B. Jones és Andrew R. Garland mindnyájan azt állítják, hogy 1983-ban a világ egy nukleáris háború szélére sodródott, és hogy a háborús veszély miatti aggodalom tetőfoka az Able Archer 83 fedőnevű NATO-hadgyakorlat alatt volt. Mivel balesetek, félreértések és hibás számítások sorozata miatt kialakulhatott volna egy háborús konfliktus 1983-ban, ezért Andrew R. Garland a legveszélyesebb évnek nevezi. Szerinte ekkor az USA és a SZU közelebb került a háborúhoz, mint a kubai rakétaválság alatt, egy háború ekkor - többek között - az új technológiák miatt is veszélyesebb lehetett volna.7 Az elmúlt években hozzáférhetővé vált angol nyelvű dokumentumok alapján ma már állítható, hogy a világ újra olyan közel került a nukleáris apokalipszishez, mint 1962-ben. De a szovjet beszámolók alapján is úgy tűnik, hogy a korai 1980-as évek az egyik legveszélyesebb időszak volt az amerikai-szovjet patthelyzetben, mert 1962 óta először feltételezte komolyan a Politbüro, hogy a világ a nukleáris 4

JONES, Nathan B.: „One misstep could trigger a great war”: Operation RYAN, Able Archer 83, and the 1983 war scare. George Washington University, 2009. Online elérhető: http://media.proquest.com/media/pq/classic/doc/1801529011/fmt/ai/rep/NPDF?_s=304NJ4i ngZoiQgIpIAV2uS%2FdawE%3D, (Letöltés időpontja: 2014. jan. 30.) A továbbiakban: JONES, 2009. 5 GARLAND, Andrew R.: 1983: The most dangerous year. University of Nevada. Las Vegas, 2011. Online elérhető: http://digitalscholarship.unlv.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1902&context=thesesdissert ations, (Letöltés időpontja: 2014. jan. 30.) A továbbiakban: Garland, i.m. 6 Többek között a washingtoni National Security Archive által 2013 nyarán közölt dokumentumok, ld.: JONES, Nate (Ed.): The 1983 War Scare: “The Last Paroxysm” of the Cold War. Part I. National Security Archive Electronic Briefing Book. May, 2013/No. 426. Online elérhető: http://www2.gwu.edu/~nsarchiv/NSAEBB/NSAEBB426/. (Letöltés időpontja: 2014. jan. 30.) A továbbiakban: JONES, 2013. 7 GARLAND, i.m. 1, 80.

106

Kádár János és az „új szakasz” politikája

háború szélére került.8 Nathan Jones, a washingtoni National Security Archives munkatársa vitatja Vojtech Mastny történész azon álláspontját9, mely szerint a tárgyalt időszakban nem volt valós a háborús veszély, s hogy az Able Archer 83-hadgyakorlat nem volt olyan meghatározó, mint amilyennek feltüntetik.10 II. A háborús veszély miatti aggodalom előzményei visszavezetnek az 1970-es évek végéhez, a fegyverkezési verseny újbóli kiéleződéséhez. 1977-ben a szovjetek megkezdték az SS-20-as MRBM-k11 rendszerbe állítását, amelyek az 1960-as évek SS-4 és SS-5-ös rakétáit váltották fel. Erre az amerikai válasz a Pershing II IRBM12 és Tomahawk szárnyas rakéták kifejlesztése, rendszerbe állítása volt.13 1979 decemberében Brüsszelben a NATO arról határozott, hogy 1983-tól ezeket a rakétákat Nyugat-Európába telepítik. Ez szinte egybevágott az új amerikai stratégia bejelentésével, amelyet Jimmy Carter PD-59-es elnöki direktívájában fogalmazott meg 1980-ban. Ezt a stratégiát Ronald Reagan elnök is továbbvitte a megválasztása után. 14 Reagan viszont nem értett egyet sem a feltartóztatás, sem az enyhülés politikájának alkalmazásával, hanem változást akart a rendszerben.15 Ez retorikájában, nyilvános beszédeiben is megmutatkozott. Például 1983. március 8-án Floridában tartott híres beszédében, amelyben a „gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót.16 Ugyancsak Reagan pár nappal később, március 23-án az ún. „Grand Vision” beszédében jelentette be az új amerikai rakétaprogramot, az SDI-t (Strategic Defense Initiative) vagy ismertebb nevén a csil-

8

ADAMSKY, i.m. 6, 18. Mastny, Vojtech: „How able was Able Archer?”: Nuclear trigger and intelligence in perspective. Journal of Cold War Studies. 2009/11. No. 1. pp. 108-123. Számos konferenciáról szerzett tapasztalataim alapján egyes magyar hidegháborús kutatók is ezen a véleményen vannak. 10 JONES, 2009. 5. 11 MRBM – Medium Range Ballistic Missile – közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta 12 IRBM – Intermediate Range Ballistic Missile – közbeeső hatótávolságú ballisztikus rakéta 13 GARLAND, i.m. 3. 14 ADAMSKY, i.m. 11–12. 15 GARLAND, i.m. 21. 16 JONES, 2009. 18–20. 9

107

108 PARODA Rita

lagháborús tervet.17 A szovjet vezetés mindezt úgy értelmezte, hogy az amerikaiak ezzel a döntéssel kiterjesztik a fegyverkezési versenyt a világűrre, amivel támadó nukleáris fölényre tesznek szert, megkérdőjelezve ezzel az eddig megkötött szerződéseket.18 Egy háború esetén az SDI semlegesíteni tudná a szovjetek atomfegyverekkel végrehajtandó első- vagy válaszcsapását, így az USA részére egy megtorolhatatlan váratlan nukleáris csapás lehetőségét teremtené meg.19 Véleményem szerint Nathan Jones feltevése helytálló, miszerint az amerikai külpolitika is hozzájárult a szovjetek háborús aggodalmához.20 Az amerikai rakéták nyugat-európai telepítése, a rakétavédelmi program, a védelmi kiadások növelése, a hadgyakorlatok nyílt levezetése mind arra utaltak és azt a szovjet hitet erősítették, hogy az USA harcolni akar és egy korlátozott nukleáris háború megnyerésére törekszik.21 III. 1981-ben a KGB vezetője, Jurij Andropov bejelentette, hogy a Politbüro döntésének értelmében a KGB (a szovjet Állambiztonsági Bizottság) és a GRU (Szovjet Katonai Hírszerzés) első alkalommal működik együtt egy globális hírszerző műveletben, amelynek a RYAN kódnevet adták22. A RYAN célja az volt, hogy hírszerzési információkat gyűjtsön a Reagan-adminisztráció feltételezett, egy a Szovjetunió elleni első atomcsapására vonatkozó tervéről, terveiről.23 A RYAN-művelettel a szovjetek arra törekedtek, hogy a feltételezésük szerint hamarosan bekövetkező váratlan csapás elhárítása érdekében amilyen korán csak lehet, feltárják, tehát idejében megismerjék a háborúba lépésről szóló stratégiai döntés megszületését és felderítsék az erre irányuló hadműveleti előkészületeket, hogy ezzel időt biztosítsanak a szovjet döntéshozóknak arra, hogy megelőző és/vagy

17

GARLAND, i.m. 26–27. JONES, 2009. 14. 19 ADAMSKY, i.m. 23. 20 JONES, 2009. 2. 21 ADAMSKY, i.m. 13, 17. 22 РЯН: Raketno-Yadernoe Napadenie, jelentése: nukleáris rakétatámadás 23 ANDREW, Christopher―MITROKHIN, Vasili: The Sword and the Shield: The Mitrokhin Archive and the Secret History of the KGB. Basic Books. New York, 2001. pp. 213–214. 18

108

Kádár János és az „új szakasz” politikája

megtorló intézkedéseket tegyenek.24 1983 elején egy RYAN-táviratot küldtek a külföldön telepített és tevékenykedő KGB-ügynököknek azzal a paranccsal, hogy a fokozott felderítés, megfigyelés eredményeként értékelhető adatokat gyűjtsenek a NATO-erők katonai riadóiról, hadgyakorlatairól, a háborús kommunikáció új csatornáiról, módszereiről és a nyugati vezetők szokatlan tevékenységeiről. Nathan Jones értékelése szerint a szovjet vezetőkkel ellentétben a külföldön állomásozó szovjet ügynökök nem hitték el, hogy amerikai támadás várható. 25 IV. Az Able Archer 83-on kívül egy másik incidens is fokozta a feszültséget 1983-ban. Szeptember 1-jén a Korean Airlines Flight 007-es utasszállítója New Yorkból Szöulba tartott 269 utassal a fedélzetén. Útja során tisztázatlan okok miatt berepült a szovjet légtérbe, és mivel a szovjetek azt gondolták, hogy egy amerikai kémrepülőgép megsértette a légterüket, ezért kettő levegő-levegő rakétával lelőtték.26 Nathan Jones megjegyzi, hogy a repülőgép lelövése is illusztrálta az amerikai agressziótól való szovjet félelmet.27 Paul Dibb pedig arról számol be, hogy az incidens utáni amerikai elítélő reakciókat a szovjetek feszültség fokozásaként értékelték, és Moszkvában valós aggodalom támadt arra vonatkozóan, hogy a szituáció annyira súlyos, hogy az akár háborúhoz is vezethet.28 Ez az eset is azt mutatja, hogy hibák voltak a szovjetek felderítőrendszerében, a korai riasztásban és a csapatok irányításában is.29 Erre jó példa az a szeptember 25-i eset is, amikor a szovjet „Oko”szatelitrendszer30 egy amerikai Minuteman II-rakéta kilövését észlelte, de a radar nem jelzett használható jelet. Stanislav Petrov szovjet ezredes volt aznap szolgálatban, csak neki köszönhető, hogy a helyzetet nem támadásként értékelte.31 24

ADAMSKY, i.m. 19–20. JONES, 2009. 1–2, 22, 28. 26 GARLAND, i.m. 36. 27 JONES, 2009. 30. 28 Paul Dibb 1983-ban járt Washingtonban és Moszkvában is, érzékelte a nagy feszültséget a két oldalon. Dibb, i.m. 1, 3. 29 ADAMSKY, i.m. 14. 30 Az „Oko” jelentése Szem. 31 GARLAND, i.m. 47. 25

109

110 PARODA Rita

A fentieken túl ugyancsak 1983-ban még két olyan nemzetközi esemény történt, amelyek miatt a szovjetek egy amerikai nukleáris támadás előkészületeinek jeleit észleltek. Az egyik, hogy az amerikai katonai bázisokat magasabb harckészültségi fokozatba helyezték az október 11-i bejrúti robbantást követően, amelyben 220 amerikai tengerészgyalogos halt meg. A szovjetek viszont nem tudták biztosan, hogy a robbantás miatt emelték-e meg a készültséget. Grenada október 25-i amerikai inváziója miatt pedig a megszokottnál gyakoribb volt a kapcsolatfelvétel Thatcher és Reagan között, bár a szovjetek nem tudták miről beszélnek, de ezt is egy, a támadás előtti jelként tartották számon. 32 Ezen körülmények között és események után került sor az Able Archer 83 fedőnevű hadgyakorlatra, amelynek során a NATOtagállamok a kormányfők részvételével gyakorolták egy atomháború előkészületeit is. Az Able Archer az Autumn Forge 1983hadgyakorlat befejező része volt (november 7–11 között), amely során a hagyományos fegyverekkel folytatott háborút – a gyakorlat anyaga szerint - nukleáris eszközökkel folytatták.33A hadgyakorlaton több mint 40.000 katona vett részt, köztük amerikaiak, britek, hollandok, németek és kanadaiak is. A hangsúlyt a hagyományos fegyverekkel végrehajtott hadműveletek vegyi és nukleáris fegyverek bevetésével történő folytatásának – az átállás – gyakorlására helyezték.34 Ez törzsvezetési hadgyakorlat volt, amelyen elsősorban nem a csapatok feladatainak a végrehajtását, hanem inkább a vezetés módszereit, a műveletek irányítását, a kilövésekre vonatkozó parancsok kiadását gyakorolták. Andrew R. Garland megfogalmazása szerint „nem kevesebbet szimulált az Able Archer 83, mint a harmadik világháborút, beleértve a rakéták – mint a Pershing II – kilövését is”.35 Az amerikaiak évente tartottak hasonló hadgyakorlatokat, de ezek mindig óriási dilemmát jelentettek a szovjetek számára, mert az igazi agresszió váratlan kezdetének fedéseként, az előkészületek rejtéseként is lehetett értelmezni ezeket. Az Able Archer 83hadgyakorlat pedig különösen aggasztó lehetett, mert annak levezetése több dologban is eltért a szovjet felderítés által jól ismert gyakorlattól. Ezek közül kiemelhető, hogy a gyakorlaton a „megszokottnál” 32

ADAMSKY, i.m. 27.; Jones, i.m. 35. JONES 2013. 34 JONES 2009., 32. 35 GARLAND, i.m. 61. 33

110

Kádár János és az „új szakasz” politikája

több parancsnoki központot, vezetési pontot telepítettek, amelyek a kapcsolattartásnak új formáit használták, illetve a hagyományosból a nukleáris háborúba való átmenet is eltért a „szokásostól”. 36 A szovjetek - a CIA észlelése szerint is - a NATO-hadgyakorlat miatt riadóztatták saját erőiket, készenlétbe helyezték és rakétákkal szerelték fel egyes egységeiket, tengeralattjáróik a jég alá merültek.37 V. Összegzés John Lewis Gaddis történész véleménye szerint valószínűleg ez volt a legveszélyesebb pillanat az 1962-es kubai rakétaválság óta, és mégsem tudott erről senki Washingtonban, míg nem egy kém a KGB londoni főhadiszállásán38 nem riasztotta a brit hírszerzést, amely továbbadta az információt az amerikaiaknak.39 Az amerikai hírszerzés nem vette észre, vagy lekicsinyelte a szovjet aggodalom jeleit, ezért az USA nem is tudott a helyzet súlyosságáról, nem ismerte fel, hogy krízishelyzet alakult ki.40 Egyetértek tehát Nathan Jones azon feltevésével, hogy Reagan miután tudomást szerzett a veszélyről, békülékenyebb hangra váltott a szovjetekkel folytatott kapcsolatban, szerinte és véleményem szerint is az 1983-as év – terjedelmi okok miatt a fentiekben csak vázlatosan ismertetett – eseményeinek is szerepe lehetett abban, hogy az amerikai-szovjet kapcsolat 1985-től megváltozott. Erre utalhat Reagan 1984. januári beszéde is, amelyben a két oldal közti párbeszéd fontosságát is hangsúlyozta.41 Habár még nem elérhetőek az elsődleges szovjet iratok és források, a rendelkezésre álló szakirodalom, beszámolók, és az elmúlt években a titkosítás alól feloldott dokumentumok alapján megállapítható: 1983-ban a szovjet és amerikai oldal között ismét nagy feszültség alakult ki és a világ közel került egy nukleáris háború kitöréséhez.

36

ADAMSKY, i.m. 21, 27. DIBB, i.m. 5.; GARLAND, i.m. 62. illetve ADAMSKY, i.m. 28. 38 A kém Oleg Gordievszki, az MI6 beépített kettősügynöke volt, az ő elmondása alapján ismert a szovjet oldal reakciója az 1983-as eseményekre, Christopher Andrew brit történész több KGB-ről szóló könyvének is társszerzője. 39 GADDIS, John Lewis: The Cold War. Penguin Books. London, 2005. 228. 40 JONES, 2009. 2.; DIBB 2013, i.m. 5.; GARLAND, i.m. 67. 41 JONES 2009. 2, 40. 37

111

112 PARODA Rita

112

1983. Adalékok a „kis hidegháború” történetéhez

MÁTHÉ Áron Lágerek képe – két magyar irodalmi alkotás a szovjet lágerekről a kommunista diktatúra időszakából A szovjet fogság kérdését, a fogság körülményeit egészen a rendszerváltoztatásig hallgatás övezte. A kérdés tabunak számított nem csak a kommunista történetírásban, de általában a közbeszédben is. A hadifogság letagadhatatlan ténye mellett a „málenkij robot” és a GULAG szinte említést sem érdemelt. Az utóbbi egyes esetekben mint a szovjet bíróság jogos ítélete jelent meg, máskor, mint ahogyan azt látni fogjuk, egyszerűen az „internálás” fogalma alá sorolták be – annak ellenére, hogy ezt a szovjet rendelkezések név szerint is elválasztották a GULAG-táborok szervezetétől.1 A GULAG mint jelenség kiesett a magyar történettudomány látómezejéből, a „málenkij robot” pedig a társadalom kollektív emlékezetének mély, elfedett rétegeiben maradt fent. A rendszerváltoztatást közvetlenül megelőzően, majd azt követően a visszaemlékezők, dokumentumfilmesek illetve a kutatók egy látszólag légüres térbe léptek be. Érdekes módon azonban a diktatúra nem a teljes tagadást választotta. A szovjet táborvilágot – a GULAG és a GUPVI világát is – bemutatta egy-egy irodalmi alkotás. Örkény István „Lágerek népe” című munkája, amelyben a szerző a hadifogságot mutatta be, már 1947-ben napvilágot látott, míg Lengyel József beszámolója („Elejétől végig”) 1962-ben került az írástudó közönség elé. A két munkát a Kádár-korszakban később többször is kiadták. A két mű jól példázza, hogy milyen képet próbált a nyilvánosság elé tárni a kommunista rezsim arról, ami nyilvánvalóan vállalhatatlan volt.

1

GULAG: Glavnoje Upravlenyije Lagerej. A politikai- és köztörvényes foglyok „javítónevelő” munkatáborainak felügyeletére létrehozott szerv. A hadifoglyok és a civil „internáltak” a GUPVI lágereibe kerültek. Bővebben: APPLEBAUM, Anne: A Gulag története I‒II. Európa Könyvkiadó. Budapest, 2004.

113

PARODA Rita

I. Lengyel József képe a lágerekről Lengyel József nevét ma már kevesen ismerik. 1896-ban született. Fiatal korától kezdve részt vett a különböző forradalmi csoportok tevékenységében, Szabó Ervin eszmei köréhez kapcsolódva. Az első világháború után a Kommunisták Magyarországi Pártjának alapító tagja lett és a Vörös Újság munkatársaként dolgozott, majd a kommün idején Korvin Ottó mellett politikai nyomozói szerepet is vállalt, ahol saját visszaemlékezései szerint bántalmazta az őrizeteseket. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált és a nemzetközi kommunista mozgalomban dolgozott. 1930-tól a Szovjetunióban élt újságíróként. Érdemes a Munkásmozgalom-történeti Lexikon rá vonatkozó szócikkét idézni: „1938-ban koholt vádak alapján internálták, majd száműzték. 1955-ben rehabilitálták. Ezt követően hazatért és bekapcsolódott a hazai irodalmi életbe.”.2 A szócikkben meghamisították a valóságot. Lengyelt ugyanis nem „internálták”, hanem a GULAG egyik kényszermunkatáborába küldték, méghozzá a sarkkörhöz. Norilszk és Vorkuta lágereiben végzett kényszermunkát. 1947-ben szabadult, a Moszkva melletti Alekszandrovban telepedett le. 1949-ben Szibériába száműzték és csak a száműzetést követően térhetett haza. Lengyel meggyőződéses kommunista maradt a fogságban is és azt követően is. 1962. április 9-én a következőket jegyezte fel naplójában: „Számomra a kommunizmus nem hit kérdése, tehát ha valamiben csalódtam, akkor nem hiszek. Számomra a kommunistaság létkérdés - pontosabban a létezésé. - Ha nem vagyok kommunista, akkor nem vagyok, létem megszűnt. És így, ha valami rossz volt - akkor az nem a kommunizmus tévedése, hanem nem-kommunizmus; és így úgy határolom el magam, hogy küzdök ellene mint ellenséggel.”.3 Ebben a szellemben íródott önéletrajzi novellásgyűjteménye is. Egyik gulágos tematikájú írását hosszú huzavona után az Új Írás című folyóirat közölte 1963 januárjában. Fontos kérdés, hogy miért jelent meg ekkor a mű? A párton és az apparátuson belüli küzdelmekben, amelyet Kádár vívott az „ultrák” ellen, a könyv meghatározott szerepet kapott, hiszen a „személyi kultusz” visszásságait leplezte le. Kádár a mű megjelentetésével nem sokat kockáztatott: a Szovjetunióban ekkor már, szintén hasonló hatalmi konstellá2

Vass Henrik (Szerk.): Munkásmozgalom-történeti Lexikon. Kossuth. Budapest, 1976. 339. MAJOR Ottó (Válogatta, sajtó alá rendezte): Lengyel József noteszeiből 1955‒1975. (é. n.) Online elérhető: http://mek.oszk.hu/06400/06445/06445.pdf (Letöltés időpontja: 2014. február 10.) 3

114

1983. Adalékok a „kis hidegháború” történetéhez

cióban megjelent Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című műve. Ráadásul Kádár a szovjet rezsim „nagy terrorjának” felidézésével a kirakós egy darabjával bővítette a saját rendszeréről közvetített képet, amely arról biztosította az ’56 utáni magyar társadalmat, hogy a Kádár nevével fémjelzett rendszer garancia arra, hogy a Rákosi-kor eszelős világa nem tér vissza. Egyúttal természetesen a saját legendájához is jól illeszkedett a kirakósnak ez a darabja: eszerint Kádár maga is a sztálini önkény egyik hazai áldozata volt a Rákosi-időkben! Lengyel József említett önéletrajzi összefoglaló munkája a Gulágélményekkel kiteljesedve később 1975-ben, majd 1984-ben jelent meg. De miről szóltak a novellák? A Norilszk – kettő a sarkköri természet szépségét emeli ki – miközben maga a cím egy kényszermunkatábor neve... Nefelejcs című novellájában az emberi jóindulat van megírva: egy csokor virággal örvendeztetik meg a haldoklót. Mégis, az ábrázolt iszonyat mellett eltörpül ez a jóakarat. Az Igéző című gyűjteményben levő Elejétől végig adja a GULAG világának a legteljesebb képét. Itt domborodik ki legjobban a kommunizmus evilági hitpótlékként való értelmezése is. Szürreális párhuzam bontakozik kereszténység és kommunizmus között: „Harmincöt rokkant, husángokkal felfegyverkezve, mint valami szentséget vagy koporsót fogja körül a tartórudas ládát és viszik a hetven kenyérporciót. A menet, mint papok a körmenetben, lassan megy a tábor udvarán a barakk felé. Legelöl Ivan Tyimofejevics. Szakállas öregember, kommunista (…) kenyérosztó és igazságtevő.” A köztörvényesek megtámadják a menetet, a kenyerek kiesnek a ládából a földre, és ezeket kell szétosztani. „Sárral, vérrel, földdel beszennyezett, piszkos, undorító, megbecstelenített kenyereket.”4 A párhuzam egyértelmű: mintha az Úr testének a meggyalázását írná le. De valami furcsa fintor is keveredik csattanóként a végére. A kenyérért vívott harc leírása után ezzel fejezi be: „Ötezer kilométer távolságban nagy háború folyik”. Lengyel még ebben a sarkvidéki pokolban sem felejtkezik el a második világháború „világnézeti harcáról”. Ugyanebben a kisregényben magát a poklot is megfesti: „Az őrtoronyból nyolc lobogó máglya fényénél mindent látni. Ami nem látszik, azt a farkaskutyák jelentik. A kutyák hosszú lánca gyűrűben végződik. A gyűrű az őrtornyok közt kifeszített drótra van ráfűzve, úgy futkosnak őrtoronytól őrtoronyig. A dróthoz súrlódó vas sivít, a lánc zörög, a nyolc farkaskutya ugat, üvölt, vinnyog. Gyantás fenyőhasábok ropognak, süstörögnek, nyolc máglya lobog.” Ez az 4

LENGYEL GYEL, i.m.

József: Elejétől végig. Magvető. Budapest, 1975. 543–544. A továbbiakban: LEN-

115

PARODA Rita

infernális kép a kommunista totalitáson belül egyértelműen a bibliai „külső sötétséget”, a „Seolt”, vagyis a kivetettség helyszínét mutatja. A furcsa, alig értelmezhető fintorok máshol is feltűnnek a műben. A világháborúra való említett utaláshoz kapcsolódik egy hasonló megjegyzés, amellyel a táborbeli éhséget úgy ellenpontozza, hogy Leningrádban is éheznek, ahol éppen akkor folyt az ostrom. Egy pénzgyűjtögető fogoly alakja is felbukkan, aki a lágerben gyakorlatilag az élete árán, a korabeli szovjet viszonyok között is tekintélyes vagyont gyűjtött össze a zsákjában. Halálát így kommentálja: nem úgy élt, mint Morgan, Rotschild vagy Rockefeller, de ugyanúgy meghalt. „Minden hiábavalóság”, de leginkább a kapitalizmus… Megjelenik a kommunista paradoxon is: „Volt egyszer egy áruló a pártban, még a régi, illegális világban. Sok embert hóhérkézre juttatott. Őróla beszélt egyszer Lenin: Hóhérmunkát végzett, de hogy ezt folytathassa, százakat kellett beszerveznie a pártba.” Profánabbul megfogalmazva a fejlődés eredményeit: „De az megvan, hogy a kommunizmusra kell hivatkozni és a népre, mikor ellenünk kell beszélniük.”5 Olvashatunk egyfajta eleve elrendelésről is: Lengyel József kommunista marad a lágerben is. A vele együtt szabaduló öreg doni kozák (azaz a javíthatatlan ellenforradalmár) viszont a köztörvényesekkel barátkozik – vajon paranoia felfedezni ebben 1956 Kádár-féle parafrázisát, miszerint a köztörvényesek fognak össze a fasisztákkal? A mű egészét talán Lengyel Józsefnek azzal az 1961-es naplóbejegyzésével lehetne összefoglalni, miszerint a szocializmus erejét mi sem mutatja jobban, minthogy kibírta Sztálint és Rákosit.6 II. Örkény István és a lágerek A másik említett munka, Örkény István „Lágerek népe” című szociográfiája. Örkény a Don-kanyarban, 1943 januárjában került hadifogságba munkaszolgálatosként. 1945-től a Központi Antifasiszta Iskolán lett tanár, Rákosi Mátyás, Révai József és Lukács György mellett. Örkény ekkor meggyőződéses kommunista volt, akit ugyan anynyiból nem kellett „újrakovácsolni” a szovjet lágerekben, hogy nem egy ellenséges rendszer kegyeltjeként, hanem épp ellenkezőleg, megvetettjeként került szovjet fogságba, ráadásul feltehetően édesapjához 5 6

LENGYEL, i.m. 544. LENGYEL, i.m. 560.

116

1983. Adalékok a „kis hidegháború” történetéhez

fűződő ellentmondásos viszonya miatt elutasította a polgári berendezkedést. Születésének 100. évfordulóján fia beszélt erről egy interjúban: „A döntő a hadifogság volt. Ott megkapta, amit mindig is akart, megszabadulhatott a polgári státuszától. Nem szerette, hogy a státusza határozza meg, hogy kicsoda. Ott egy senki volt”.7 Örkény egészen 1956-ig elkötelezett volt a párt hivatalos irányvonala mellett. A forradalom idején azonban mintha hályog hullott volna le a szeméről, a Szabad Kossuth Rádiónál vállalt szerepet. A megtorlás idején komolyabb retorzió ugyan nem érte, de sokáig hallgatásra kényszerült. A konszolidált Kádár-rendszerben azután lassan ismét a nagyközönség elé kerülhettek új művei. Többek között a „Lágerek népe” is újabb kiadásokat megért. A mű, ahogyan arról már feljebb szó esett, 1947-ben jelent meg először, az Új Magyarország című hetilapban, amelyet Boldizsár Iván szerkesztett. Annak a Boldizsár Ivánnak a lapjában, aki szintén a doni fronton volt, de mint haditudósító, és a háború idején még közel sem szovjetbarát hangnemben írt. Meg kell említeni, hogy a későbbi könyvkiadásokba bekerült egy olvasói levél azok közül, amelyeket a „Lágerek népe” sorozat miatt az Új Magyarországhoz küldtek be. Ez az olvasói levél túltesz mindenen: az írója szerint nem volt olyan, hogy a szovjetek a magukat megadni kívánókra lőttek, a szovjet fiatalok önként jelentkeztek, hogy ápolhassák a sebesült foglyokat, sőt, egyes bűnös foglyok még abban a megtiszteltetésben is részesülhettek, hogy orosz vért kaptak! Éhezni pedig természetesen nem éheztek a foglyok. Ezt az olvasói levelet csak egy tébolyult írhatta, vagy pedig, ami valószínűbb, pártutasításra került a laphoz, hogy riasztó ellensúlyként hasson a tényeket egyébként rugalmasan kezelő Örkény-i antifasiszta propaganda-mű esetében. A könyv később megjelent 1973-ben és 1981-ben is. Az 1981-es kiadásba bekerült egy interjú Örkény Istvánnal: „Foglyai voltunk egy olyan országnak, amelyre fegyverrel támadtunk, holott az soha semmiben nem vétett ellenünk. Mégis emberségesen bántak velünk, legfeljebb káromkodni hallottam az őreinket, de négy és fél év alatt nem láttam azt, hogy va-

7

VALUSKA László: Örkény: Öt évig pörköltet írtam. Forrás: Index internetes hírportál, 2012. április 5. Online elérhető: http://index.hu/kultur/klassz/2012/04/05/orkeny_ot_evig_porkoltet_irtam/ (Letöltés időpontja: 2014. február 10.)

117

PARODA Rita

laki megütött volna egy foglyot.”8 A szovjet humánum tehát az alaphang, de nem mitikus magasságokba emelve, mint ahogy a levélíró tette, csak úgy, szép komótosan, szinte oroszosan, ahogy lehet. A könyv meghatározott dramaturgiával építkezik. Az első lépés az éhség. Megrendítően írja le az éhezés fokozatait. A második lépés a munka, pontosabban a kezdeti munkakerülés. Később pedig a magyarok lesznek a legjobb munkások. Külön fontos színfolt a „dolgozó tisztek” jelensége, akiknek már semmi közük a „tiszti kaszthoz, a második Magyarországhoz”. Utána szól a kereskedésről, és itt emlékezik meg röviden a zsidókérdésről is: óvatosan, egyensúlyozgatva, beszélve az antiszemitizmusról, a zsidókban élő retorziós vágyról, arról, hogy nem csak a zsidók „feketéztek” a táborban, és hogy a zsidóknak is dönteniük kell. Jellemző, hogy a Magyar Légió megalakulásakor a „horthysta” tisztekre keni a kudarcot, hogy az egység nem vehetett részt a harcokban – valójában Sztálinnak esze ágában sem volt lapot osztani a magyaroknak. Szó esik a lágerszínházról és a kulturális életről. A klerikális reakció elleni hangon ír Mindszentyről, aki ellenzi a földreformot. A könyv nagy részét egyéni élettörtének alkotják, akik leleplezik a háború előtti rendszert. Tulajdonképpen úgy állítja be, hogy a magyar ember javára vált a fogság. „A honvágy volt az, ami a világnézeti fejlődést is megindította. (…) Ez indította meg a nagy öntisztulást, a leszámolást a múlttal, önmagunkkal.”.9 Az új ember kikovácsolását, a „perekovka” jelenségét egyik szereplőjének a szájába adja: „Én itt a fogságban megváltoztam. Új emberként indulok egy merőben új világba.”.10 III. Összegzés Mégis, mi az ami különbség a két lágerekről szóló beszámoló között? Lengyel igazi kommunista volt, Örkény pedig inkább a társutas antifasizmus képviselője lett. Örkény nem szakadt el a nemzeti közösségtől: a magyar sors miatt aggódás megrendítően jelenik meg egy pontján a műnek. „Félő, hogy e viharos évek megbontották a magyar közösségérzést. (…) E kor magyarja talán végérvényesen és jóvátehetetlenül letépte fényes nemzeti bélyegét, egyarasznyi kört húz maga köré, szüleit és 8

ÖRKÉNY István: Lágerek KÉNY, i.m. 9 ÖRKÉNY, i.m. 30. 10 ÖRKÉNY, i.m.123.

118

népe. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981. 331. A továbbiakban: ÖR-

1983. Adalékok a „kis hidegháború” történetéhez

ivadékait ebbe a krétakörbe belehelyezi, és hallani sem akar átfogóbb felelősségérzetről”.11 Megdöbbentően pontos látomás volt ez a Kádár-kor alapvetését jelentő „alkuról”. Ahogyan maga Kádár János mondta az MSZMP PB 1982. március 30-i ülésén: „A legrosszabb, ami a morális területen történik: bizonyos közösségi szellem volt azért az országban, még a személyi kultusz idején is. … Részemről tudatos volt, hogy egy kicsit fújják ki magukat az emberek, foglalkozzanak a családdal. Ezt teljesítettük, sőt azt kell mondani, hogy túlteljesítettük. (…) Most már az emberek gondolkodásában a hoci-nesze, meg a kis pénz-kis munka szemlélet van.”.12 Az már a Kádár-korszak cinikus politikájának jellemzője, hogy miközben éppen arra törekedett, amitől Örkény könyvében óva intett, aközben újra kiadják ezt munkát. Lengyel műveiből viszont az a kommunista ember rajzolódik ki, amelynek úgymond megszületéséről Örkény írt. Örkény könyve inkább emberi, Lengyelé pedig inkább embertelen. Az ő könyve a teremtésből kiszakadó, a saját maga által létrehozott, kietlen, lélektelen és kegyetlen virtuális és reális valóságban elveszett kommunista „új ember” tanúságtétele.

11

ÖRKÉNY, i.m. 34. HUSZÁR Tibor: Kádár János politikai életrajza. II. kötet. Szabad Tér‒Kossuth Könykiadó. Budapest, 2003. 204. 12

119

PARODA Rita

120

Lágerek képe – két magyar irodalmi alkotás a szovjet lágerekről…

IV. Irodalom

121

MÁTHÉ Áron

122

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

MOLNÁR ANTAL Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meseregényében I. Bevezetés

Lázár Ervin 1936. május 5-én született Budapesten. Gyerekéveit Alsó-Rácegrespusztán töltötte. Apja, Lázár István korábban uradalmi intéző volt, ezért a kommunizmus alatt a család osztályidegennek számított. Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte újságíró, majd magyar levelező szakon. Első kötete, A kisfiú és az oroszlánok 1964-ben jelent meg a Móra Kiadónál. Ezt követően megjelent fontosabb művei: A Hétfejű Tündér (1973), A Négyszögletű Kerek Erdő (1985), Bab Berci kalandjai (1989), A manógyár (1993) és a Csillagmajor (1996). 1974-ben József Attila-díjat, 1996-ban Kossuth-díjat, majd 2005-ben Prima Primissima-díjat nyert. 2006. december 22-én halt meg Budapesten.1 A Szegény Dzsoni és Árnika című meseregénye 1981-ben jelent meg a Móra Kiadónál. Előadásomban szeretném megmutatni, hogy milyen keresztény párhuzamokkal él Lázár Ervin a Szegény Dzsoni és Árnika című meséjében, valamint azt, hogy a keresztény gondolkodás elemei hogyan jelennek meg nála, vagyis hogyan befolyásolják a mese történetszövését. II. Lázár Ervin meséi Lázár Ervin meséit általában azért tartják újszerűnek a magyar irodalomban, mert keverednek bennük a népmesei hagyományok a modern kor emberének élethelyzeteivel, szokásaival, technikai környezetével. Hogy lássuk, mennyire nem Lázár Ervin találta fel ezt, most mégis egy Lázár Ervin kötet segítségével fogjuk ezt bizonyítani. Az aranyifjítószóló madár címmel 2002-ben jelent meg kötete, amelyben 1

Lázár Ervin élete. Online elérhető: http://pim.hu/object.C27E354E-D01E-4A07-89B9E0F917AA3CF1.ivy (Letöltés időpontja: 2013. április 04.)

123

MOLNÁR Antal

egy Ámi Lajos nevű, önmagát cigánynak tartó, de Magyarországon élő mesemondó 1968-ban már kiadott meséiből dolgoz fel néhányat, igyekezve a lehető leghívebben megőrizni az eredetiket.2 Ezekben a mesékben ugyanígy a modern kor elemei keverednek bele a népmesék világába. Szeretnék idézni pár sort a mesékből. „Vince azt mondta a királynak: – Van még idő, ne féljen semmit! Telefonáljon le a vasgyárba! Mert nem bízom benne, hogy ezt a százembererejű bajnokot kővel leparittyázzam. Vágasson nekem ötven darab félkilós, négysarkos acélt, majd azokkal homlokon tisztelem őkelmét.”3 „Abban az időben a katonaságnak csak amolyan csömöszölő fegyvere volt; az egyik csömöszölte a pustokkal, a másik meg lőtt. De Vincének orosz fegyvere volt, ötezer golyót is ki tudott lőni egymás után.”4 „Volt egy királyfi, úgy hívták, hogy Király Kis Miklós. Azt mondta: – Szép vagyok, és csak olyan szép nőt veszek el, aki hozzám illik. Az apám országában nem találom, de voltam a vendéglőben mulatni, és ott egy újság került a kezembe, abban olvastam, hogy létezik a világon Tündér Tercia, a világszépasszonya.”5

Lázár Ervin újítása tehát a modern élethelyzetek beemelése a mesékbe, sajátja a népmeséknek is, hiszen minden népmese az akkori jelenkor embereinek szólt, csak ezeket a meséket általában olyan régen gyűjtötték le, hogy már nem érzékeljük a jelenidejűségüket. A Szegény Dzsoni és Árnika szereplői első látásra talán szintén nem minden tekintetben követik a hagyományos népmesei mintákat, ahogy Östör király ki is mondja ezt, mikor a két lovag szemére veti, hogy viselkedése nem királyhoz illő: „Nem királyi, emberi.”6 III. A jó és rossz viszonya Ugyanakkor Lázár Ervin nem csak a modern technikai környezetet emeli be meséibe, hanem gyakran a tündérmesei paneleket is az ellentétükké változtatja át, hogy „a meselánc motívumait keverhesse a mai valóság képi és nyelvi motívumaival.”7 A nyelvi motívum ez eset2

LÁZÁR Ervin: Az aranyifjítószóló madár. Osiris. Budapest, 2002. A továbbiakban: LÁZÁR 2002. 3 LÁZÁR 2002. 8. 4 Uo. 12. 5 Uo. 40. 6 POMPOR Zoltán: A hétfejű szeretet: hagyomány és újítás Lázár Ervin elbeszélő művészetében. Kiss József Könyvkiadó. Budapest, 2008. 151. 7 KOMÁROMI Gabriella (Szerk.): Gyermekirodalom. Helikon. Budapest, 1999. 174.

124

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

ben elhanyagolható jelenség, mivel a népi mesemondók is gyakran a saját jelenük nyelvi elemeit keverték bele a mesékbe. (Így lett Óperenciás tenger az ober Enns kifejezésből.) Ugyanígy lesz Jánosból Dzsoni, ugyanígy tulajdonnevesül az ipiapacs gyerekjáték neve, de ugyanígy kaphatja a pesti polgárságra utaló Rézbányai Győző nevet egy tündérmesei szereplő. Ami sokkal fontosabb, hogy a tündér miért hétfejű, és miért a boszorkány éppen a legkisebb. Lázár Ervin valóban inverzére fordítja át a morális értékrendet megtestesítő szereplők közkedvelt jelzőit. Azonban mégsem egészen. Hiszen nem a boszorkány szokott hétfejű lenni, és nem a tündér a legkisebb. Hétfejű csak a sárkány lehet, legkisebb pedig vagy a királyfi, vagy a királylány, de senki más. A felcserélés célja nem az, hogy összemossa a jót és a rosszat, hanem az, hogy a látszattól elvonatkoztatva a szereplők belső tartalmára világítson rá. Ugyanezért nem Árnika a legszebb a világon, de ugyanezért derül fény a próbatételek szereplőinek elsőre tán nem egyértelmű értékeire is. Tehát van egy félelmetes külsővel rendelkező Hétfejű Tündérünk, aki valójában jóságos, és van egy gonosz boszorkánk, akinek a külseje szánalmat kelt bennünk. De így van ez a népmesék táltoslovával is, aki a legvisszataszítóbb alakot ölti fel, hogy ezáltal elleplezze valódi értékeit.8 A rendszer ott borul fel végleg, amikor a százarcú boszorkánynak megismerjük a százegyedik arcát, a szeretetet, midőn Dzsoni tanácsára szabadon bocsátja mindazokat, akiket eddig fogságba ejtett. Ettől kezdve nincs a mesében gonosz szereplő, mindenki jóvá válik, holott a tündérmesékben azt szoktuk meg, hogy a gonosz mindvégig gonosz marad, és mikor kiderül gonoszsága, ló farka után kötik, karóba húzzák, vagy esetleg megpukkad dühében, de semmiképpen sem válik jóvá. Lázár Ervinnek abban áll az alapvető szemléleti váltása, hogy nem ítél el senkit, mindenkiben, még a leggonoszabb szereplőben is meglátja a jót, hiszen – ahogy Bulgakov Jesua Ha-Nocrija fogalmazza meg Pilátus előtt – „Rossz ember nincs a világon”.9 Ez a szemlélet teszi „emberivé” a mesét, ehhez a szemlélethez akar igazodni a mese, amikor olykor fölülírja a tündérmesei szüzsét. De ha minden ember jónak van teremtve, akkor honnan kerül mégis belénk a gonoszság? Vajon a rossz nem ugyanolyan emberi tulajdonság, mint a jó? 8

Illyés Gyula: Az égig érő fa. In: ILLYÉS Gyula: Hetvenhét magyar népmese. Móra Ferenc Könyvkiadó. Budapest, 1986. 57–82. A továbbiakban: ILLYÉS, i.m. 9 BULGAKOV, Mihail: A mester és Margarita. Európa Könyvkiadó. Budapest, 1978. 26.

125

MOLNÁR Antal

IV. Keresztény motívumok a mesében 1. Östör király haragja Östör királyról, Árnika apjáról rögtön a mese legelején megtudjuk, hogy nagyon igazságos király volt, senkit sem ítélt el ok nélkül, és nem hozott semmilyen döntést, amikor haragos, hanem ilyenkor inkább bevonult tróntermébe, amíg le nem csillapodott a haragja. „Na, takarodott is mindenki a trónteremből, a lábuk se érte a kopott perzsaszőnyeget! Az udvari főszámolnok meg odakint a várudvaron szép tempósan elszámolt ezerig. Akkor bekukkantottak Östör királyhoz, többnyire bátran tehették, mert addigra elpárolgott a mérge. Ha mégsem, akkor elordította magát, amikor meglátta, hogy kukkantgatnak rá: – Takarodjatok, kutyák! – Ilyenkor aztán az udvari főszámolnok még ezerig elszámolt. A király legtöbbször már nyolcszáznyolcvannyolcnál kijött a trónteremből, és azt mondta: – Ne haragudjatok, ha azt mondtam volna, hogy kutya teremtette meg kutyák, de kutya mérges voltam.”10

A nyolcszáznyolcvannyolcas szám a számmisztikában Jézus Krisztusra utal, mert nevének számértéke nyolcszáznyolcvannyolc.11 Östör király haragjának megfékezése tehát Krisztus tanításából ered.12 2. A Százarcú Boszorka Mint minden tündérmesének, Lázár Ervin meséjének is kötelező eleme a gonosz boszorkány, aki ártani akar a szerelmeseknek, ahogy ezt föntebb, a jó és a rossz mesebeli viszonyának kapcsán már említettem. Mesebeli alaphelyzetből indul: mint minden boszorkánynak, neki is hétévente rabszolgájává kell tennie valakit.13 Viszont a hét év nem csak a népmesék gyakori eleme, hanem a Bibliáé is: Jákob 10

LÁZÁR ZÁR, i.m. 11

Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika. Osiris. Budapest, 2006. 6. A továbbiakban: LÁ-

Biblia: Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás. Szent István Társulat. Az Apostoli Szentszék Kiadója. Budapest, 2008. 1372. o. lábjegyzet (vö. Jel 13,18) A bibliai idézetek az egész dolgozatban ugyanebből a kiadásból valók, a továbbiakban a könyv címének rövidítésével, a fejezet és a vers számával hivatkozok rá. 12 „Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.” Mt 5, 21-22 13 LÁZÁR, i.m. 14.

126

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

hét évig szolgált Lábánnak Lea kezéért, majd újabb hét évig Rácheléért14, József idejében a fáraó álma szerint hét bő és hét szűk esztendő követte egymást Egyiptomban, és ez a hét szűk év taszította bele Jákob fiait az egyiptomi fogságba,15 ami később a bűn fogságának előképévé vált, ahogy a kivonulás pedig a megváltás előképévé. De mind a két esetben valamilyen szolgaságról van szó. Viszont Lázár Ervinnél nem Dzsoninak kell hét évig szolgálnia, hanem a boszorkány rabja annak, hogy hét évente szolgájává kell tennie valakit, különben elveszíti varázserejét, tehát a boszorkány tulajdonképpen a varázserejének a rabja. Dzsoni viszont a legszabadabb ember, akit csak az Árnika iránti szerelem tudja rabbá tenni, földi kincsek és gazdagság nem. Az Árnika iránti szerelem viszont megér neki annyit, hogy önként lemondjon a szabadságáról, mivel csak addig lehet szabad valaki, amíg egyedül él. Ugyanez a gondolat, a házasság mint a szabadságról való lemondás jelenik meg Szent Pálnál is.16 Tulajdonképpen ezt a problémát járja körbe Lázár Ervin is a kislány és a mesélő dialógusában, amikor arról beszél, hogy ha neki kínálták volna fel a kincset, biztosan nehezebb lett volna visszautasítania, mert arra gondolt volna, hogy a kislánynak járóbabát vegyen vagy a feleségének ruhát, és bevakoltassa a nagypapa házát. A mesélő sem maga miatt fogadta volna el a kincseket, hanem a szerettei miatt. „Hej, elsápadt ám a Százarcú, az ördög vinné el, épp a világ legszabadabb emberének kell erre kódorognia! »Na de akárki vagy, úgyis a szolgálatomba állsz« - mormogta. – Ó, nem hosszú időről van szó – sápítozta –, csak három napról. Három apró napocskáról. Meglátod, úgy elszáll a három nap, hogy észre sem veszed.”17

A boszorkány tehát három napra szeretné felfogadni Dzsonit. Ez is ismert népmesei elem, viszont fordítva szokott működni, a legkisebb legény önként szegődik el a boszorkányhoz három napra, majd a három nap leteltével kínálja fel neki a boszorkány a kincseket, amiket nem önzetlenségből nem fogad el, hanem azért, mert valami jelenték14

Ter 29,15-35 Ter 41,1-36 16 „Azt szeretném, ha mentek volnátok a gondtól. A nőtlennek arra van gondja, ami az Úré: hogyan járjon az Úr kedvében. A nős azonban világi dolgokkal törődik: hogyan keresse felesége kedvét, ezért meg van osztva. A nem házas asszony és a szűz arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen, míg a férjes nőt világi dolgok kötik le: hogyan járjon férje kedvében.” 1Kor 7,32-34 17 LÁZÁR, i.m. 16. 15

127

MOLNÁR Antal

telennek tűnő, de sokkal értékesebb ajándékot szeretne kérni helyette, legtöbbször a leggyorsabb táltosparipát. Persze a magyar népmesék között is akad ehhez hasonló kifordított boszorkány-történet. A katona szerencséje18 című mesében például egy pénzéhes katonával találkozunk, aki csak az aranypénzt tartja értéknek, a boszorkányt pedig egyszerűen kettévágja a kardjával. De ahogy a hét év, ugyanúgy a három nap sem csak a népmesék sajátja. A Bibliában ugyanúgy előforduló elem. Jónás három napot töltött a cethal gyomrában19, Jézus pedig három napig feküdt a sírban.20 A boszorkány szolgálatában töltött három nap ezek szerint Dzsoni esetében is a pokolra való leszállást jelentette volna, azzal a különbséggel, hogy Jónást imája kegyelméből kiköpte a cethal21, Jézus feltámadt a halálból22, de Dzsonira egész életen át tartó rabság várt volna. Nézzük meg, milyen bibliai párhuzamokkal él még Lázár Ervin a boszorkány bemutatásánál. Tudjuk, hogy a boszorkánynak hétévente rabszolgájává kell tennie valakit: „De nem ám erőszakkal. Fondorlattal.”23 Ez a magatartásforma, a ravaszkodás fordul elő a bűnbeesés történetében is.24 A kincsek motívuma szintén egyaránt megtalálható Lázár Ervin történetében és a Bibliában is. Lázár Ervinnél ezt olvassuk: „Odavezette a kamraajtóhoz, kinyitotta. Akkora fényesség tódult ki a kamrából, hogy szegény Dzsoni önkéntelenül a szeme elé kapta a kezét. Tele volt a kamra kincsekkel. Aranypénz, igazgyöngy, ezüsttál, drágakő. Szikrázott, fénylett a sok kincs. Ravaszul pislogott a Százarcú szegény Dzsonira. – Ez mind a tied - mondta. – Csak három napot kell érte szolgálnod.”25

Valami hasonlóval találkozunk a Bibliában, amikor Jézust megkísérti a Sátán. „Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme 18

JANKOVICS Marcell—HORVÁTH Mária (Rend.): A katona szerencséje. In: Magyar népmesék. Kecskemétfilm Kft., 1995. 19 Jón 2,1 20 Vö. Mt 27,57-61; Mk 15,42-47; Lk 23,50-55; Jn 19,38-42 21 Jón 2,11 22 Vö. Mt 28,1-7; Mk 16,1-8; Lk 24,1-10; Jn 20,1-10 23 LÁZÁR, i.m. 14. 24 „A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: »Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?« Az asszony így válaszolt a kígyónak: »A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.« Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: »Semmi esetre sem fogtok meghalni. Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.«” Ter 3,1-4 25 LÁZÁR, i.m. 17.

128

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

előtt a világ minden országát és dicsőségüket. »Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.«”26 Majd miután Dzsoni megjegyzi, hogy el sem bírná a sok kincset, cipekedhetne vele, pedig nem szeret cipekedni, a boszorkány pedig azt válaszolta neki, hogy vehetne belőle lovat, kocsit, gyalogolnia sem kellene, Dzsoni a következőkkel érvel a kincs ellen: „– Először is – mondta szegény Dzsoni – szeretek gyalogolni. Másodszor, ha kocsim, lovam lenne, emészthetne a gond, hogy a lovaknak mindig legyen enniinnivalójuk, a kocsival is törődni kéne, új kerék, új lőcs, ajaj, más nem is hiányozna nekem! Harmadszor meg ott vannak a rablók, őriztethetném tőlük a kincset, kocsit, lovat.”27

Mintha ezekben is a Biblia szavai csengenének vissza: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok!”28 3. A szerelmesek Halad tovább a történet, Dzsonit végül nem sikerül elvarázsolnia a boszorkának, megismerkedik Árnikával, és azonnal egymásba szeretnek. Lázár Ervin a következőképpen írja le Dzsoni érzelmeit: „A szíve miatt nyögött, nyöszörgött, méltatlankodott. Mert a szíve úgy ugrándozott, ficánkolt, mint egy jókedvű kecskegida.” 29 Nem mindennapi hasonlat kecskékhez hasonlítani a szerelem tárgykörébe tartozó dolgokat, viszont pont a furcsasága miatt válik hangsúlyossá a mondat. Az Énekek énekében olvashatunk ehhez hasonlókat.30 Vagy egy másik helyen: „A két melled, mint a gidák, a gazella ikrei, amelyek ott legelnek a liliomok közt.”31

26

Mt 4,8-9 LÁZÁR, i.m. 18. 28 Mt 6,19 29 LÁZÁR, i.m. 28. 30 „De szép vagy, kedvesem, igen szép vagy! Szemeid, mint a galambok a fátyolod mögött. A hajad, akár a kecskenyáj, amely leereszkedik Gileád hegyéről. Fogaid a megnyírt juhokhoz hasonlók, amelyek éppen most hagyják el az úsztatót: mind ikreket ellenek, és még egyikük sem vesztette el fiát.” Én 4,1-2 31 Én 4,5 27

129

MOLNÁR Antal

4. A kísértés Ezután Östör király próbatételt szab a fiataloknak, kéri Dzsonit, hogy menjen el egy fél évre, és ha egy fél év múlva még mindig szeretik egymást, akkor egymáséi lehetnek. Dzsoni tehát világgá megy, majd amikor már majdnem letelt a fél év, hazafelé ismét találkozik a Százarcú Boszorkával, aki ez esetben gyönyörű lány képében jelenik meg neki. „Felcsillant a szeme a csodaszép lánynak, azaz a Százarcú Boszorkának. »Most az enyém leszel szőröstül-bőröstül – gondolta –, nem menekülhetsz! Azt a kacskamacska farkát!« – Ne törődj Árnikával – mondta cirógató hangon –, maradj itt velem. Hívebb feleséged leszek akárkinél. Meglátod, boldog leszel itt. Szegény Dzsoni nézte, nézte a lányt, már-már nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa, de akkor megjelent előtte Árnika ártatlan-szép arca, és Dzsoni visszarántotta a kezét.”32

Tulajdonképpen nem történt semmi Dzsoni és a csodaszép lány között, mégis ezért kell bűnhődniük a szerelmeseknek, ezért nem törhet meg rajtuk a Százarcú Boszorka átka. Ebben a részben is a Biblia szigorú erkölcsi felfogása jelenik meg: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön.”33 Érdemes megjegyezni az idézet kapcsán, hogy Dzsoni először nézte a csodaszép lányt, majd meg akarta simogatni, tehát először a szeme, majd pedig a keze botránkoztatta meg, pontosan ugyanabban a sorrendben, ahogyan a Hegyi beszédben az le van írva. 5. A pásztor, aki útba igazítja a szerelmeseket Dzsoni bűne miatt a szerelmeseket átok sújtja, hogy egyikőjüknek mindig kacsává változtatva kell élnie, másikójuk pedig ezalatt ember képében él egészen addig, amíg nem akarják kicserélni egymással a szerepeket. Valaki azt tanácsolja nekik, hogy keressék meg a Hétfejű 32 33

LÁZÁR, i.m. 36–38. Mt 5,27-30

130

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

Tündért, hátha ő tud rajtuk segíteni. El is indulnak a keresésére azon nyomban. „Egy folyóparton mentek éppen – nappal volt, így Árnika vitte Dzsonit –, s nagy messze megláttak egy birkanyájat. – Nicsak, ott egy birkanyáj – mondta Árnika –, akkor ott pásztornak is kell lennie, s talán útba tud igazítani bennünket.”34

A népmesékben általában egy öregasszony szokta útba igazítani a főhőst. Lázár Ervin szakít ezzel a hagyománnyal, és egy pásztorral igazíttatja útba magát. Persze mind a birkanyáj, mind a pásztor felfoghatók Krisztus szimbólumaiként, a folyó, ami mellett Dzsoniék elmennek, pedig talán a Jordánt akarja jelenteni, aminek a partján Keresztelő János kijelenti, hogy Jézus az Isten Báránya. Ugyanakkor eszünkbe juthat a kis herceg is a bárányaival, aki tulajdonképpen szintén Krisztus-szimbólum. „Ott dőltem álomra az első este a homokon, ezermérföldnyire minden lakott helytől. Elhagyatottabb voltam, mint tutaján a hajótörött az óceán közepén. Elképzelhető hát, mennyire meglepődtem, amikor hajnalban egy fura kis hang ébresztett föl. Azt mondta: - Légy szíves, rajzolj nekem egy bárányt! - Micsoda? - Rajzolj nekem egy bárányt... Fölugrottam, mintha villám csapott volna le mellettem. Megdörgöltem a szememet, aztán jól kimeresztettem. És egy apró emberkét láttam, egy teljességgel rendkívüli kis emberkét, amint komoly figyelemmel szemlél.”35

V. Parabolisztikus szereplők Ezután következik a szerelmesek számára a három próbatétel. Lázár Ervin bizonyos parabolisztikus szereplőket von be meséjébe ehhez: Ipiapacsot, a hírhedett rablóvezért, Rézbányai Győzőt és a tizenkét nagyon testvért, akik próbatétel-alkalmakat jelentenek a főhősök számára. Talán elsőre nem tűnnek próbatételeknek, de be fogjuk látni, hogy ezek is ugyanolyan próbatételek, mint a tündérmesék hőstettei. Ami közös a népmesék próbatételeiben, hogy a szereplőknek saját erejükről, bátorságukról kell számot adniuk általa, és hogy saját erejükből sosem sikerül. A királyfi, miután a saját lován nem sikerült 34

LÁZÁR, i.m. 45. DE SAINT-EXUPÉRY, Antoine (Ford. Rónay György): A kis herceg. Móra Ferenc Könyvkiadó. Budapest, 1971. 12. 35

131

MOLNÁR Antal

kiszabadítania feleségét a sárkány fogságából, rájön, hogy csak a táltosparipa segíthet, ezért elmegy a boszorkányhoz megszolgálni azt. Útközben azonban segít három bajbajutott állaton, akik később viszonozzák segítségét, és csak ezeknek az állatoknak segítségével sikerül megszolgálnia a táltosparipát, és visszaszereznie a feleségét.36 Lázár Ervin meséjében ugyanígy megvan a három segítség, a „jótett helyébe jót várj”, csak az a rész hiányzik, amikor a főszereplő lekötelezettjei viszonozzák a segítséget. Viszont amennyiben a Hétfejű tündér mindent tud, ahogy ezt ki is mondja,37 akkor már nem is szükséges kiállniuk a három próbát, hiszen a három segítséget már kiállták, a többi már csak formalitás. Ugyanakkor nagyon szokatlan ez a három segítség, hiszen nem partravetett halról, meg sánta rókáról kell gondoskodniuk, hanem három sajátos emberi viselkedésből származó problémát kell megoldaniuk, amelyek során elsősorban magukban kell választ találniuk a három helytelen viselkedésre: a féltékenységre és a túlzott nemi vágyakra, a sértődékenységre és a másik iránti érdektelenségre. Ipiapacs esetében a nemiség témakörét elsősorban a népköltészetből vett erotikus szimbólumok segítségével járja körbe az író, ilyenek a börtönrács, a dinnyeszedés motívuma, vagy maguk a rablók, akiknek valószínűleg puskájuk is van, még ha a szöveg nem is emeli ki külön, de sajátos erotikus kép a foci, a sport, amiben levezetődnek a szexuális energiák, és amelynek be kell tartani a szabályait. Ha az energia keretek közé van szorítva, segíti az embert, amikor kilép keretei közül, haszontalanná, sőt pusztítóvá válik. Szegény Dzsoni viszont keretek közé tudja szorítani Ipiapacs energiáit, uralkodni tud azok felett. Ennek kifejeződése a szövegben, hogy a focicsapat Szegény Dzsoniról nevezi el magát. Az első ember is azzal fejezte ki az állatok feletti uralmát, hogy nevet adott nekik. 38 Az ókori névadás-hagyományra, mint a megnevezett feletti uralom kifejezésére népmeséinkben is találunk példákat. A Tancika Marcika39 című mesében az ördög nevének ismerete azonos a felette való uralkodással. A Szegény Dzsoni SC esetében sincs ez máshogy.

36

ILLYÉS, i.m. 57–82. LÁZÁR, i.m. 74. 38 Ter 1,28-30; Ter 2,19-20 39 JANKOVICS Marcell—NAGY Lajos (rend.): Tancika Marcika. In: Magyar népmesék. Kecskemétfilm Kft., 1995. 37

132

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

A második próbatétel Rézbányai Győző, akinek különleges tulajdonsága, hogy mindenen megsértődik. Rézbányai Győző megformálása talán Rejtő Jenő Levinjével, a nagy Levinnel áll a legszorosabb kapcsolatban. 40 Dzsoni eljárása azonban, hogy ő sértődik meg, mielőtt Rézbányai Győző megsértődhetne, negatívba átfordítva a Biblia gondolatait idézi. „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!”41 De ugyanez az elv mutatkozik meg pozitív oldaláról is, amikor Rézbányai Győző végre rájön, hogy ő is segíthet másokon. És azzal, hogy segít másokon, szeret másokat, őt is elkezdik szeretni az emberek. Persze amint fentebb említettük, ez a történet is a szerelmesek egymás közötti konfliktusairól szól. Szegény Dzsoni és Árnika tehát eljutottak arra a szintre, amikor a szerelemben már nem a maguk boldogságát keresik, hanem egymás boldogságát, ezáltal tovább indulhatnak útjukon. A harmadik próbatétel a találkozás a tizenkét nagyon testvérrel. A nagyon testvérek meg vannak átkozva, hogy ami egyikőjüknek fáj, az mindannyiuknak fáj. Ezért aztán folyton azon vitatkoznak, hogy mért volt olyan ügyetlen a másik, hogy mindegyiküknek fájdalmat szerzett, mivel eltévedt az erdőben, vagy ráejtett a lábára egy fát. „– Hát te nem tudod, hogy átok ül rajtunk? Ami egyikünknek fáj, az fáj a többi tizenegynek is, ajaj, rettenetes ez! Képzeld csak el, te vándorlegény, milyen szörnyű az életünk. A múltkor ez a nyavalyás beleesett a folyóba, és nem tud úszni, ott fuldokolt, küszködött az árral, mi meg valamennyien fuldokoltunk a parton.”42

A fuldoklás, mint irodalmi toposz leggyakrabban a lelki bajokban való elmerülést, az élet terhei alatt való összeomlást jelenti. Ugyanakkor az Isten is megpróbálhatja az ember hűségét azzal, hogy engedi a vízbe esni. A szerelmesek hűségét is ugyanígy próbálják meg a nehézségek, a problémák. Avagy fordítva, Istent hűségét is megpróbálhatja az ember.43 A fuldoklás toposz mellett a sötét erdő is a lelki ba40

REJTŐ Jenő: A három testőr Afrikában. Képes Kiadó. Budapest, 2011. 2. fejezet. Vö. Mt 7,12 42 LÁZÁR, i.m. 67. 43 „Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elha41

133

MOLNÁR Antal

jokban való elmerülést akarja kifejezni. Krisztus is három napig volt halott, három napra szállt le a poklokra, ugyanakkor ennek az előképe Jónás is, aki három napot töltött a cethal szájában.44 Ugyanakkor Lázár Ervin a sötét erdő és az eltévedés képével megint visszacsatol a népmesékhez, ahol a főszereplő szintén három napig szokott bolyongani a rengetegben. A megoldást a lelki bajokra ismét egy bibliai párhuzammal érzékelteti Lázár Ervin. „És hopp, felnyögött mind a tizenegy. A tizenkettedik testvér a vállára vette a fát. Nosza, ugrottak is azonnal, futottak. Odaszaladtak a facipelő testvérükhöz, mind a tizenegyen segítettek neki. Tizenkettejüknek olyan könnyű volt a fa, hogy alig érezték a súlyát. Nem kellett már nyögni, nyöszörögni. Vitték nagy boldogan a fát, és egyszer csak elkezdtek ám kiabálni: – Hej, viszket a szemünk, melyikőtök sír? – Én sírok –mondta a tizenkettedik testvér –, de örömömben.”45

Cirenei Simon kényszerből vitte a keresztet. Hozzá hasonlóan mindnyájunknak megvannak a maga keresztjei, amelyeket kényszerűségből hordanunk kell. Erre tanított minket maga Jézus is. „Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: "Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.”46 Ugyanakkor egy keresztény embernek nem csak a saját keresztjével kell foglalkoznia. „Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét.”47 Elmondható tehát, hogy Szegény Dzsoninak és Árnikának itt kell teljesen lemondaniuk az önzésükről. Egész évben, mind a tizenkét hónapban hordozniuk kell egymás terheit, segíteniük kell egymást, ha eltéved, vagy ha fuldoklik a másik, és nem szabad elmenekülniük a problémák elől, nem szabad eldobniuk a másikat, amikor éppen az változott át kacsává. Ha ezt a harmadik, utolsó próbát is kiállták, akkor végre eljuthatnak a Hétfejű Tündérhez, és megtörhet az átok, amivel a Százarcú Boszorka sújtotta őket.

tározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta.” WASS Albert: Elvész a nyom. Kráter. Pomáz, 2003. 304–305. 44 Jón 2,1 45 Lázár, i.m. 72–73. 46 Lk 9,23 47 Gal 6,2

134

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

1. Ajahtan Kutarbani „S akkor már egykettőre ott voltak Ajahtan Kutarbani király fazsindelyes palotája előtt. Ajahtan Kutarbani kinézett az ablakon, rájuk mosolygott, integetett. – Vár már benneteket a Hétfejű Tündér! – kiabálta boldogan. – Hát tudja, hogy jövünk? – De tudja ám.”48

Ajahtan Kutarbani látszólag jelentéstelen, törökösen csengő neve rájátszás egy értelmes török szószerkezetre: Allah’tan Kurbani annyit jelent magyarul, hogy áldozat-isten. Ezek szerint a szerelmeseket útbaigazító „Áldozat Isten” személye megegyezik a szerelmeseket korábban már útbaigazító „Jó Pásztorral”49. Ilyen módon a két útbaigazítás keretet alkot a három próbatétel körül, ezzel hangsúlyozva az úton-lét lényegét.

VI. A Hétfejű Tündérnél „S akkor távoli, szép muzsika csendült föl, s azt vették észre, hogy ott állnak a Hétfejű Tündér előtt. Jóságosan nézett rájuk, mosolygott. - Beszéljetek csak, mit szeretnétek? - kérdezte. - Azt szeretnénk... azért jöttünk - dadogta megilletődve szegény Dzsoni. - Egyformák szeretnénk lenni, akár kacsák, akár emberek, ahogy akarod... ahogy megérdemeljük... segíts rajtunk. A Hétfejű Tündér nem szólt semmit, csak mosolygott, s akkor szegény Dzsoni csodálkozva vette észre, hogy valakinek fogja a kezét. Árnika kezét fogta, mert emberek voltak akkor már mind a ketten. Összeölelkeztek, s annyira örültek egymásnak, ahogy csak két olyan ember tud, aki nagyon, de nagyon szereti egymást. A Hétfejű Tündér mosolya beszivárgott a szívükbe, s tudták, hogy soha többé semmiféle rontás nem fog rajtuk.”50

Amint ezt már korában is említettük, a Hétfejű Tündér Lázár Ervin saját fantázialénye, aki egy önálló meséjének is címadó főszereplője.51 Ebben az önálló mesében szintén előjön a szépség, jóság problémája, mint Árnika esetében, és szintén a szeretet által győz a jó. Az önálló mesében is előkerül Ajahtan Kutarbani fazsindelyes palotája, és itt is megtudjuk a Hétfejű Tündérről, hogy nagyon szépen tud zenélni. Valamint ugyanúgy, ahogy az önálló mese főhőse egyik pillanatról a másikra azt veszi észre, hogy széppé vált, ugyanígy egyik pillanatról 48

Lázár, i.m. 74. LÁZÁR, i.m. 45–46. 50 LÁZÁR, i.m. 74–75. 51 Lázár Ervin: A hétfejű tündér. In: LÁZÁR Ervin: A hétfejű tündér. Móra Ferenc Könyvkiadó. Budapest, 1973. 142–147. 49

135

MOLNÁR Antal

a másikra veszik észre Dszoniék is, hogy mindketten emberek. Belátható hát, hogy a két mű azonos nevű karakterei valóban azonosak egymással. Viszont amíg A Hétfejű Tündér című mesében a tündér legfőbb funkciója, hogy bemutassa saját torzsága mellett is a szeretetét, addig Szegény Dzsoni és Árnika meséjében nincsenek utalások a Hétfejű Tündér torzságára, itt a tündér pusztán a minden körülmények közötti szeretet megtestesítője. VII. Megismerjük a Százarcú Boszorka százegyedik arcát „– Ó, te ostoba, jószívű ember, te érzelemmel megvert! Tudod te, milyen öröm rémült arcokba bámulni? Tudod te, milyen érzés viharként cibálni az erdőt? Farkasként ordítani, füstként gomolyogni? Mit tudsz te?! – Lárifári – mondta szegény Dzsoni –, szerette már magát valaki? Nem – mondta a Százarcú. – S maga szeretett már valakit? – Nem – mondta a Százarcú. – Na látja! Akkor fogalma sincs, mennyivel többet ér az mindenféle seprűnyélen röpködésnél. – Komolyan mondod? – De még mennyire, hogy komolyan. Itt az utolsó alkalom, öt perc múlva úgyis elveszti a varázserejét. Adja vissza azoknak a szegény embereknek a szabadságát, akiket a galád kincseivel tőrbe csalt, és akkor talán még lehet magából rendes ember. – Na jó, nem bánom – mondta ijedten a Százarcú. – Azt a kacska-macska farkát, nyerjétek vissza a szabadságotokat! És hopp, a pincéjéből elősorjáztak az emberek, akiket valaha is tőrbe csalt és rabul ejtett. Hunyorogtak a fényességben, sápadt bőrüket cirógatta a nap.” 52

A népmesékben példátlan, hogy a gonosz szereplő jóvá váljon. Lázár Ervin népmesei koncepciójába sem fért volna bele, viszont a szeretetkoncepcióba belefért, sőt, a szeretet-koncepció csúcspontja, hogy a gonoszokat is szeretni lehet. Ahogy Jézus is kimondja a hegyi beszédben.53

52

LÁZÁr, i.m. 78. „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt 53 mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” Ugyanakkor a gonoszságot csak a szeretet tudja legyőzni. „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.” Róm 12,21 53

136

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

VIII. A kislány kérdései A mese szövegét átszövő másik szál, az apuka és a kislány beszélgetése fontos technikai része a szövegnek, ugyanis ezek a párbeszédek értelmezik a mesei szál történéseit. A mesét mondó szülő és a mesét hallgató gyerek, mint a mese része már korábban megjelenik Csukás István Mirr Murr54 történeteiben, valamint ezek filmváltozatában is. Ez a kislány azonban abban más, mint például a Mirr Murr mesehallgató kisfiúja, hogy saját maga irányítja a mesét, a történet szerkezeti pontjainál mindig az ő kérdései viszik tovább, terelik új mederbe a történetet. „– De hiszen hazudik neki ez a lány! Egy szava se igaz. – Persze hogy hazudik. – Mert ő... ő a Százarcú Boszorka? – Persze. – Ne hagyd, hogy tőrbe csalja!”55 „– Most akkor azt kérdezem, hogy megtalálják-e végre Árnikáék a Hétfejű Tündért? – Ha akarod, megtalálhatják, de akkor vége lesz a mesének. – Még egy kicsit ne legyen vége, jó? – Én is úgy gondoltam. Mert még találkoznak a Rézbányai Győzővel.”56

Amellett viszont, hogy a kislány kérdései irányítják a történetet, értelmezik is azt. Hasonlítanak ezek a párbeszédek az ókorban elterjedt, elsősorban Platón műveire jellemző,57 dialógus formában megírt filozófiai művekre, ahol a mester és a tanítvány beszélgetése során ismerjük meg a mester tanait, de a tanítvány kérdései segítik hozzá, hogy kifejthesse ezeket. „– Te is szoktál oktató céllal megsértődni? – Igen. – És igazából? – Sajnos úgy is. – Akkor te is azt hiszed, hogy te vagy a világ közepe? – Persze, van úgy, hogy azt hiszem. De ne felejtsd el, hogy van igazi sértés is. – Az igazi sértéstől szabad megsértődni? 54

FOKY Ottó (Rend.): A kiscsacsi kalandjai. Pannónia Filmstúdió, 1971–1974. LÁZÁR, i.m. 36. 56 UO. 55. 57 Szilágyi Imre: Platón. In: KIRÁLY István (Főszerk.): Világirodalmi Lexikon. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1986. X. 615–626. 55

137

MOLNÁR Antal – Attól igen. – Akkor nem gondolod azt, hogy te vagy a világ közepe? – Akkor nem. – Én se vagyok a világ közepe? – Te se. – Akkor ki a világ közepe? – Senki... azazhogy mindenki.”58

A kislány kérdéseinek legfontosabb szólama mégis az, hogy ráirányítsa a figyelmet a szeretet, és a szeretni akarás fontosságára. „– Boszorkánynak lenni ugye nem jó? – Miért? – Mindenkinek bajt meg bánatot kell okozni. Az nagyon rossz lehet.”59 „– Az emberek, ugye, hamar megszeretik egymást? – Hát ki így, ki úgy. De nem az a fontos, hogy gyorsan vagy lassan, hanem az a fontos, hogy a szeretet igazi-e. – Van nem igazi szeretet is? – Az nincs. Csak olyan van, hogy két ember azt hiszi, szereti egymást, pedig dehogy.”60 „– Szegény Dzsoni meg tudja őket szabadítani? – Remélem. – De amikor nincs neki varázsereje? Akkor hogyan szabadítja meg őket? – A szeretetével. Ha nagyon szereti Árnikát, akkor meg tudja őket szabadítani. – A szeretet olyan, mint a varázslat? – Olyan. – De csak a mesében, igaz? – Nem. Nemcsak a mesében. A valóságban is olyan.”61 „– Ha mi ketten ilyen nagyon testvérek lennénk, hogy ami az egyikünknek fáj, az fájna a másikunknak is, az jó lenne vagy rossz? – Én azt gondolom, hogy mi ilyen nagyon testvérek vagyunk. Legalábbis, ami neked fáj, az fáj nekem is. – De én úgy gondolom, hogy a hasra esésem is fájna neked, kék foltok lennének tőle a hasadon meg a térdeden. – Szerinted jó lenne vagy rossz? – Akkor én biztos nagyon óvatosan futkároznék, hogy hasra ne essek, nehogy neked fájjon. – Nagyon kedves tőled. 58

LÁZÁR, i.m. 61. LÁZÁR, i.m. 14. 60 UO. 27. 61 UO. 34. 59

138

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében – Te meg kevesebbet cigarettáznál, igaz, mert én is köhögnék különben reggelenként a cigarettázásodtól. – Azt hiszem, inkább egészen leszoknék a cigarettáról. – Akkor az nem is lenne olyan rossz.”62

A kislány mesét irányító, értelmező, és a szeretetre figyelmeztető szólamai mellett találunk olyan kérdéseket is, amelyek nem sorolhatok be az imént említett három kategória egyikébe sem. Például az alábbi párbeszédet. „– Megköszönték a Hétfejű Tündérnek, hogy segített? – Persze hogy megköszönték.”63

Látszólag teljesen jelentéktelen kérdés, egy mindennapos rutinra hívja fel a figyelmet. Ha viszont a Hétfejű Tündért úgy fogjuk fel, mint a mesében jelenlevő legfőbb jót, akkor vonatkoztathatjuk rá Szent Pál szavait is: „Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.”64 A másik különleges párbeszéd a jó akarásáról szól. A mese felénél hangzik el az első fele, zárszóként – tehát a leghangsúlyosabb szerkezeti ponton – pedig a második fele. „– Nagyon akarják, ugye? – Igen. – És ha valaki valamit nagyon akar, azt tényleg meg tudja csinálni? – Azt hiszem. – Nem vagy benne biztos? – Hát nem is tudom... abban vagyok csak biztos, hogy nagyon kell akarni.”65 „– Ebben a mesében minden jóra fordult. – Miért, baj? – Dehogyis. Éppen az a jó benne... A valóságban is minden jóra fordul? – A valóságban? Nem. Sajnos nem. – Akkor ez egy nem igaz mese volt? – Dehogynem. Azt jelenti, hogy mi mind a ketten nagyon-nagyon akarjuk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden. – Én is nagyon-nagyon akarom. Te mondtad, hogy nagyon-nagyon kell akarni. Akkor is, ha nem biztos, hogy sikerül.”66 62

UO. 70–71. UO.76. 64 Ef 5,20 65 LÁZÁR, i.m. 45. 66 UO. 80. 63

139

MOLNÁR Antal

IX. Összegzés Miután végignéztük a szöveg bibliai vonatkozásait valamint a keresztény értékrend, erkölcsi rend megjelenési helyeit, beláthatjuk azt, hogy a mese felfogható keresztény példázatként is, amely arra hivatott, hogy megmutassa, hogyan kell helyesen megélni a szerelmet, a párkapcsolatot és a házasságot, és hogy ez nem megy másképpen, csak ha Isten is segít benne. A mi felelősségünk pedig az, hogy nagyon-nagyon kell akarnunk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden, még akkor is, ha nem biztos, hogy sikerül.67

67

UO. 80.

140

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

POZSONYI ÁDÁM Felvilágosodás (elbeszélés) Amikor kinyitottam a gardrób ajtaját, hogy kivegyem a télikabátomat, ujjaim beleakadtak egy zsinóros mente prémes gallérjába. Szélesre tártam az ajtót, s látom ám, hogy a gardróbomnak időközben lakója lett. Egy tisztességben megőszült bajuszos atyafi költözött a télikabátok és a kilukadt esernyő szomszédságába. Lábán csizma, derekán kard, fokosát pedig a biciklipumpa és a régi telefonkönyvek félig ledőlt halmának támasztotta. Valami ispánféle lehetett, de az is lehet, hogy egy kurta nemes.Szerzett valahonnét egy sámlit, s szemmel láthatólag azon ücsörgött napközben, éjszakára meg az egyik átmeneti kabátomat használta vánkosnak. Pislogva nézett fel rám. Minden bizonnyal bántotta szemét a hirtelen jött fény. - Jó napot – dadogtam zavartan. – Nem akartam háborgatni. Nem volt tudomásom róla, hogy Ön időközben beköltözött ide. - Nem tesz semmit – legyintett nagyvonalúan. - Előfordul az ilyesmi. Főleg a mai világban – tette még hozzá valamiért. Ezután jó darabig csak szótlanul néztük egymást. Egy idő után kezdett kínossá válni a csend. - És mondja, mit csinál itt? - nyögtem ki végül. - Hát, csak üldögélek. Üldögélni jó dolog. A vármegyében is csak ez ment naphosszat… Nem akartam, hogy elakadjon a beszélgetés fonala. - Elnézést, hogy megzavartam, de… - Nem zavar. – Nyugtatott meg. – Rég beszélgettem már kedvem szerint. Szeretek beszélgetni. Volt úgy, hogy majd minden évben leküldtek a vármegyébe egy intézőt, akivel az ember jóízűen el tudott diskurálgatni. Behúzódtunk egy ablakmélyedésbe, vagy valami árnyas fa alá, aztán észre se vettük, s már ránk esteledett. Néha még a szolgabíró úr is csatlakozott hozzánk, meg a pelecskei plébános. No, persze, akkor még más idők járták... 141

MOLNÁR Antal

Volt valami a hanghordozásában, ami nem tetszett nekem. Valami lekicsinylő. Úgy éreztem, kissé lebecsüli korunkat. - Mi itt kinn, azért elértünk mindenfélét. Vannak eredményeink. Itt van például a számítástechnika. Ez – hosszan kerestem a megfelelő szót -, hihetetlen perspektívákat vetít elénk. - Valóban? – kérdezte udvariasan. Valamiért ismét úgy éreztem, udvariassága nem szívből jövő. – Ez bizony roppant érdekes – tette még hozzá. Előkotorta pipáját a sámfák közül, egy ideig pöfékelt vele, majd így folytatta. – Nézze, ez a sámli itt kényelmes. Fából van. Fenyő. Jó erős. Megbízható. Azonkívül szeretem a kabátok illatát is. Igen, ez itt például egy jófajta teveszőr – fogta két ujja közé egyik kopott télikabátomat. De a zajra sem panaszkodhatok. Szóval, jó itt nekem. - De hát nem lehet elzárkózni a világ elől! Maga itt biztos még az űrhajózásról sem hallott. No, persze – próbáltam fölényeskedni -, honnan is hallana. Úgy él itt, mint valami remete. Fogalma sincs a mi nagyszerű vívmányainkról. - Nagyon szép lovai voltak a grófnak. – Jegyezte meg némi szünet után. - Csodájára jártak még Trencsénből meg Ugocsából is. Egyszer… No, de hát ezt maga úgysem értheti. Legyintett egyet, majd ismét elhallgatott. Csend ereszkedett közénk. Egyikünk se tudta, mit is mondhatna még. Csak a régi falióra ketyegése hallatszott. - Biztos nem akar változtatni ezen az állapoton? – kérdeztem hosszú idő múltán. Ő erre megcsóválta a fejét. - Sajnos kettőnknek kevés itt a hely. Magának már nem jut. Még ha arrább toljuk a régi cipőit, akkor se. Különben is, mindenki a saját világában lehet csak otthon. Ott kell boldogulnia. Sajnálom fiatal barátom – tárta szét a karját -, nem engedhetem be ide. Egy ideig még vártam, de miután láttam, hogy nincs számomra több mondanivalója, elkezdtem lassan behajtani a gardrób ajtaját. - Egyvalamire azért még megkérném – akasztotta meg szavával mozdulatomat. A félig behajtott ajtószárnyak mögül úgy villogott ki szembogara, mint holmi reflektor fénye az alagút túlsó végéről. – Fúrhatna egy lukat ide a gardrób falába. Hogy egy kis napfény bejusson néha. Tudja, szeretek olvasgatni. Rendelkezésemre áll jó pár tekercs hivatalos irat, régi perek jegyzőkönyvei, négy évfolyam Tolnai Világlapja, meg több kötetnyi Sipulusz. Nem, ne legyen túl nagy az a 142

Keresztény motívumok Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Ámika című meseregényében

luk. Csak olyan kicsike. Nem jó az, ha az embernek túl nagy rálátása van a világ dolgaira. Ha túl sok fény éri a rejtett összefüggéseket. Vannak dolgok, amiknek az a rendeltetésük, hogy soha ne kerüljenek napvilágra. Úgyhogy, csak mértékkel a világosságból. Mindig csak mértékkel. Egy ideig még hallottam, hogy szöszmötöl odabenn, meg hallottam mormogását, de mire kiértem a konyhába, a rádió zöreje elnyomta az utolsó hangfoszlányokat is. (2005)

143

MOLNÁR Antal

144

Felvilágosodás (Elbeszélés)

SZERZŐINK Csima Ottó (Budapest, 1993) A PPKE BTK politológia szakos hallgatója, érdeklődési területe sokrétű: Carl Schmidt, Max Weber, Leo Strauss politika filozófiája mellett a választói magatartás tárgyában folytat kutatásokat. Érdeklődik a napi politika történései iránt, humán beállítottságú emberként kedveli az irodalmat. Csorba Zsuzsanna (Nagykanizsa, 1992) A PPKE-BTK keleti nyelvek és kultúrák-arab szakirányán végzett. Érdeklődése középpontjában a közel-keleti keresztes kori lovagrendek működése áll, különös tekintettel azok orvosi tevékenységére. Tervei között szerepel a témához kapcsolódó arab nyelvű szakirodalom, valamint arab és latin nyelvű források felhasználása, feldolgozása.

Csunderlik Péter (Esztergom, 1985) Történész, 2009-ben végzett az MCC Modern kori történelem–KözépEurópa tanulmányok szakirányán, 2010-ben pedig az ELTE BTK történelem-levéltár szakjain. 2011 óta ugyanott a társadalom- és gazdaságtörténeti program ösztöndíjas doktori hallgatója. Doktori témája a a budapesti Galilei Kör (19081919) története. 2013-ben elnyerte a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíját egy Galilei Körről szóló monográfia megírására. Történészi érdeklődési területe a baloldali radikális mozgalmak története, a zsidókérdés története, a történetírás elmélete és alapvetően a 19-20. század társadalomtörténete. Tanulmányai és recenziói jelentek meg a Kommentárban, a Korallban, a Limesben és az Aetasban. Fodor István (Mezőtúr, 1990) A Szegedi Tudományegyetem szerzett BA-diplomát történelem és vallástudomány szakokon. Jelenleg az SZTE történelemtanár, illetve ember és társadalom műveltségterületi tanár szakjain tanul. Valláskutatóként fő érdeklődési területe az iszlám, azon belül is az iszlám po145

SZERZŐINK

litikaelmélete, a preiszlám időszak (arab) vallási élete, továbbá a szabad akarat megjelenése az iszlámban, illetve az arab kultúra és nyelv. Gulyás Martin (Csongrád, 1991) A PPKE BTK történelem szakos hallgatója. Érdeklődési területe a XX. századi magyar történelem eszme- és politikatörténete, különös tekintettel az 1945 utáni időszakra. Tanulmányai jelentek meg az 1956os munkástanácsok, illetve a magyarországi baloldali politikai gondolkodáson belüli eszmeáramlatok elemzéséről. Máthé Áron, Phd (Budapest, 1977) Történész, szociológus. 2001–2002-ben tagja a Terror Háza Múzeumot létrehozó csapatnak. 2002–2012-ig a Terror Háza Múzeum munkatársa, majd kutatási osztályvezetője. 2004–2006-ban részt vett a hódmezővásárhelyi Holocaust Múzeum és az Emlékpont Múzeum létrehozásában. 2009–2011 között az "Emlékpontok" Nemzeti Audiovizuális Projekt szakmai csapatának tagja. 2012–2014 között a Századvég Alapítvány kutatója. 2014-től a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja. Doktori fokozatát 2012-ben szerezte a PPKE BTK-n. Molnár Antal (Budapest, 1992) A PPKE-BTK magyar szakos hallgatója. Az irodalom mellett természetjáró és zenekedvelő, kántorként is tevékenykedik. Paroda Rita (Budapest, 1984) 2012 óta a PPKE Történettudományi Iskolájának doktoandája. Kutatási területe a 20. századi hadtörténelem és a hidegháború. Eddig megjelent publikációja a témában: Szovjet katonai megszállás és a Varsói Szerződés 1944–57. In: HORVÁTH Miklós (Szerk.): A diktatúra évtizedei. PPKE BTK TDI. Piliscsaba, 2013. 121–129. Péczka László (Kiskunhalas, 1993) A PPKE BTK történelem–politológia, illetve jogász szakos hallgatója. Érdeklődési területe a katolikus egyház társadalmi tanítása és a magyar keresztényszocialista gondolkodás története a századforduló utáni Magyarországon.

146

Felvilágosodás (Elbeszélés)

Perge Róbert (Debrecen, 1976) A PPKE-BTK történelem levelező szakos hallgatója, hivatásos katona. Érdeklődési területe a kora újkori had- és gazdaságtörténet. Fő mentora, Fernand Braudel munkásságát követve viszont minden olyan természeti-környezeti jelenség vizsgálata érdekli (járványok, éghajlattörténet), mely a jelenkori ember életkörülményeire a történelem során kihatással volt. Pozsonyi Ádám (Budapest, 1969) Író. Öndefiníciója szerint ködlovag és hivatásos reakciós. Nyelvezetét tekintve a századforduló, és a ’45 előtti magyar próza stiláris jegyeit alkalmazza, hitvallása szerint ugyanis ott kell folytatni, ahol a magyar irodalom letért a normalitás ösvényeiről. A modern próza egyes eszközeit – abszurd, groteszk – ellenben felhasználja, és úgymond a „saját fegyvereivel” támadja a modernizmust, és a haladó szellemiség vadhajtásait. „Publicistaként éppen úgy, mint íróként nem görbe tükröt tart elénk, csak nekünk már a normális tükör tűnik görbének. A normalitás hat abszurdként. Ez voltaképp munkássága fő üzenete is.” - írja munkásságáról egy kritikusa. Eddig tíz önálló kötete jelent meg. Több heti és napilap közli írásait. Szép Szilárd (Balassagyarmat, 1993) A PPKE-BTK másodéves politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődési területei közé tartozik a pápaság története mellett Európa története a XX. században, „egzotikus” államok berendezkedése, Magyarország kiemelkedő politikai személyei, pártjai, a magyar közpolitika, napjaink monarchiái illetve az egykor és ma uralkodó dinasztiák. Tóth Lajos (Budapest, 1988) Az SZTE-BTK történelem szakos hallgatója. Érdeklődési területe a XIXXX. századi magyar politikai eszmetörténet, politikusi életpályák és az országgyűlések tevékenysége.

147

SZERZŐINK

148