26. (LVI.) évfolyam • 1423. szám • 2014. augusztus 15. • 12+8 oldal • Ára 2 lej Fotó: Tamási Attila
Közlemény
Önkéntesek segítségét várják Az Erdélyi Magyar Néppárt Szilágyi Zsoltot, a párt országos alelnökét indítja az államelnök-választásokon. A jelöltállításhoz szükséges 200 ezer támogatói aláírás összegyűjtéséhez önkéntesek segítségét is várják.
A magyar államelnökjelölt közösségünk hangja – a Szövetség megkezdte az aláírásgyűjtést Az RMDSZ megkezdte az államelnöki választáson való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtését. A Kelemen Hunor államelnökjelölt támogatására leadott legkevesebb 200 ezer aláírást a Szövetség szeptember 23-ig iktatja és adja le – jelentette be Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke. ,,Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek” – hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a kampányfőnök, majd kiemelte: ,,a román politikusok nem vállalják fel a magyar közösség gondjainak megoldását. Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adjon gondjainknak, (folyt. a 2. old.)
Németh László a Fesztiválon (programfüzér) A Németh László Elméleti Líceum az idei Főtér Fesztiválon programsorozattal rukkol elő, így a szervező Főtér Fesztivál Egyesület mellett a FF Partnereként vesz részt a Nagybányai Magyar Napokon. Izelítő a programból: Bemutatkoznak a Németh László Elméleti Líceum zenei tehetségei Merj és nyerj! (szombat délelőtt) Vetélkedő IX-XII-es diákok és egyetemisták részére a Németh László Líceum Diáktanácsának szervezésében. Bevállalós vagy és szereted a kihívásokat? Akkor ez a verseny neked szól! Jelentkezz két barátoddal, hogy oldjátok meg a tréfás és szórakoztató feladatokat! Tedd magad próbára, mert aki mer, az nyer!! A Németh László Elméleti Líceum kórusának előadása, karnagy: Fülöp Gabi énektanár (szombat délután) Kosárlabda-bajnokság, bíró Szkiba Sándor tornatanár (szombat délután) Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig című regényének musical feldolgozása (részletek), a Németh László Elméleti Líceum VIII-os és IX-es di-
SZENT ISTVÁN NAPOK 2014.
A nagybányai római katolikus Szentháromság plébánia szervezésében SZENT ISTVÁN NAPOK–ra kerül sor városunkban További programok, események: Augusztus 15, 20.00 óra: ,,Szent István Est” a Vinkli vendéglőben Augusztus 17., 19.00 óra: Szent István búcsú – Ünnepi szentmise Augusztus 18., 16.30 óra: Szavalóverseny - Énekverseny Jelentkezni lehet Czol Ernőnél tel.: 0763-373541, e-mail:
[email protected] Augusztus 19., 19.30 óra: Orgonaest – Odongto Bernadette Augusztus 20., 20.30 óra: Szent István Napi szabadtéri koncert – a régi főtéri nagyszínpadon Augusztus 21., 17.30 óra: az Újpesti Művészek Társaságának ünnepi tárlata, zárófogadás a Teleki Magyar Házban TÁRSSZERVEZŐK: a nagybányai RMDSz Új Fejezet csoportja, a Máramarosi Magyar Vállalkozók Egyesülete, Teleki Magyar Ház.
Szeretettel várjuk!
ákjainak előadásában. (vasárnap délelőtt) További szemelvények a Főtér Fesztivál programjából Népi játszótér gyermekeknek és nemcsak (szombaton) Ismét betölti a teret (a 2011-es Főtér Fesztiválról és az idei Teleki Napokról ismert és közkedvelt Népi Játszótér. Lesz hordólovaglás, valamint karikadobó-, bikaszarvra-dobáló, patkódobó- és csigaverseny, megtudhatják, miből áll a Toldi-erőpróba, a csirkepofozó, a kakaslövő, vagy a puli-futtató. Az ügyességi játékok sorában ki lehet próbálni a gólyalábat és a lépegető papucsokat, a játszó-asztalokon ördöglakatok, építőkockák várják az érdeklődőket. Akinek még ez sem lenne elég, felmászhat az óriás mérlegre, játszhat népi krikettet, kötelet húzhat és zsákban futhat, s végül a fából készült és kézzel hajtott kosaras körhintában pörgetheti magát, egészen a csillagokig... Főtér fája születésnap óvodásokkal az Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület szervezésében (szombat délelőtt) (folytatás a 2. oldalon)
Toró T. Tibor, a Néppárt országos elnöke szerint azokat a célokat, melyekért pártja három évvel ezelőtt megalakult, a soron következő választásokon is meg kell jeleníteni. Kiváló lehetőségnek nevezte a kampányt arra, hogy két fontos kérdéskört tematizáljanak. Meglátása szerint a közbeszéd tárgyává kell tenni, hogy erdélyi magyarként, lojalitásunkért cserébe, milyen elvárásaink lehetnek a román állammal szemben, valamint román állampolgárként milyen államszerkezeti reformokat tartunk szükségesnek? A pártelnök szerint e témák megjelenítésére a legmegfelelőbb embert találták meg Szilágyi Zsolt személyében. „Megtiszteltetés számomra, hogy az erdélyi magyarságot szolgálhatom.” – jelentette ki Szilágyi. Az államelnökjelölt elmondta: a Néppárt azt tűzte ki céljául, hogy az Európában ismert és bevált autonómiaformák mintájára, intézményes keretet biztosítson az erdélyi magyar önrendelkezés számára. A kampány során is központi kérdés lesz az autonómia ügye, de legalább akkora hangsúlyt kívánnak fektetni a többség és kisebbség közti érdemi vitára is. Szilágyi szerint szükség van az erdélyi magyarság mozgósítására, és mindenki számára világossá kell tenni: nem másodrangú állampolgárokként, hanem teljes jogú, adófizető romániai magyarokként vehetünk részt a közélet formálásában. Szilágyi elmondása szerint már a Néppárt megalakulásakor tisztában voltak azzal, hogy a politika (folyt. a 11. old.)
Művészet határok nélkül Szeretettel meghívjuk Önt és ked- bányai és Nagy Imre Gyula újpesti fesves családját a tőművész. Házigazda: Dávid Lajos MŰVÉSZET HATÁROK Helyszín: Teleki Magyar Ház NÉLKÜL Közreműködik: Mares Hanna Blankiállítás megnyitójára, az idei Szent Ist- ka (zongora) ván Napok záróeseményére és az azt kíA kiállítás létrejöttét támogatták: Újsérő ünnepi fogadásra. pest Önkormányzata, Nemzeti KulturáIdőpont: 2014. augusztus 21. (csü- lis Alap, Teleki Magyar Ház - Nagybátörtök), 17.30 óra. nya, Újpesti Kulturális Központ Köszöntőt mond: Dudás Gyula nagy- folytatás a 3. oldalon -
2014. augusztus 15.
Röviden
Egyházi hírek
* Az illetékesek azt ígérik, hogy augusztus 23-tól beindul a trolibuszközlekedés a Vasile Alecsandri negyedben. A szakemberek addig is próbajáratokat indítanak, hogy teszteljék a rendszert. Az 5,1 kilométer hosszú, kétirányú útvonal a következő lesz: a Traian és a Republicii sugárutak kereszteződésétől indulnak a buszok, a Republicii és az Unirii sugárutakon, illetve a Jandarmeriei, a Grănicerilor és a Mihai Eminescu utcákon keresztül jutnak el az Izvoarele piachoz. * Elhunyt Victor Gorduza geológus, a nagybányai Ásványtani Múzeum alapítója. Gorduza 1966 óta dolgozott a Megyei Múzeumnál, alapításától 2010-ig állt az Ásványtani Múzeum élén. * Több mint 800 felsőbányai lakos írta alá azt a Kormánybiztosi Hivatalnak címzett beadványt, amelyben követelték, hogy biztosítsanak utat számukra a Bódi-tóhoz, miután a tó körüli terület magánkézbe került. Az illetékesek jogosnak ítélték meg a kérést, megállapítván, hogy a telekkönyvezés az arra vonatkozó törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával történt. A törvényes rendet telekcsere lebonyolítsával állítják helyre. * Az aszály miatt vízkorlátozást vezetett be a szolgáltató Máramarosszigeten és Felsőbányán - tudtuk meg a Vital Rt. vezrigazgatójától, dr. Mircea Mecea mérnöktől. Csökkentették, illetve csökkentik a hálózati nyomást, Máramarosszigeten 24 és 5 óra, Felsőbányán pedig 22 és 6 óra között, ez elsősorban a tömbházak felsőbb szintjein lakók számára okozhat kellemetlenséget. Felsőbányán a következő utcákban lakókat érinti az intézkedés: Morii - felső rész, Mesteacănului - felső rész, Câmpului, Pietrarului, Săsar - felső rész, Pârâului. További tájékoztatással a 0262-212550es és a 0262-215150-es (1, 2 belső) telefonszámokon szolgálnak a nagybányai Vital Rt. munkatársai. * Két magyarországi túrázót mentett le hétfőn a Radnai-havasokból a máramarosi csendőrség. A turisták mérgező erdei gyümölcsöket fogyasztottak, minek következtében rosszul lettek. * Az ünnepnap miatt a nagybányai közszállítási vállalat, az Urbis járatai ma a szombati napnak megfelelő program szerint közlekednek. (tamási)
* Vasárnap déli 12 órától unitárius istentisztelet az evangélikus templomban. * A nagybányai Evangélikus-Lutheránus Egyházközség minden csütörtökön 18 és vasárnap 10 órakor, a szokásos időpontban tartja istentiszteleteit, melyekre mindekit nagy szeretettel vár. * Ugyanitt a keresztség sakramentumában részesült Henkel Patrik, Henkel Mihály és Henkel Emőke Angéla kisfia, akit Mali Tibor és Mali Judit, valamint Mali Mihály és Mali Corina tartottak keresztvíz alá. * A felsőbányai Nagyboldogaszszony plébániatemplomban augusztus 2-án kötött házasságot Módis Zoltán, Módis András és Ferenczi Erzsébet fia és Major Orsolya Evelin, Major András és Jakob Hilda lánya. Ugyanitt mondta ki a boldogító igent Bányi Péter, Bányi György és Zsigmond Klára fia és Varga Tünde, Varga Lajos és Nagy Ida lánya. * Ugyanitt hunyt el Keresztény Lívia testvérünk, akit Aknasugatagról kísérnek utolsó útjára. * Augusztus 15-én, pénteken reggel 8 órától lesz a szentmise, majd ezt követően a felsőbányai ünnepi búcsús szentmisére várnak mindenkit, délelőtt 11 órai kezdettel, amelyet Főtisztelendő László Rezső, kapnikbányai plébános celebrál. * A Nagybánya-újvárosi Református Egyházközségben a keresztség sakramentumában részesült Bartha Ingrid, Bartha Zoltán Sándor és a Bădescu Adriana kislánya, akit Predica Cătălin és Bădescu Mariana tartottak keresztvíz alá; valamint Faragó Elizabeth, Faragó Sándor Levente és a Szabó Renáta kislánya, akit Lukács Ferenc és Krakkai Mâdru Izabella tartottak keresztvíz alá. * Ugyanebből az egyházközségből helyezték örök nyugalomra Bölönyi Zoltán 66 éves testvérünket és Jánosi Józsefné született Vajda Berta asszonytestvérünket, akit 86 évesen szólított magához az Úr. Isten nyugtassa őket! * A nagybányai katolikus Szentháromság plébániától helyezték nyugalomra Nagy született Petrila Etella testvérünket, aki 88 évesen hunyt el, Major Zsuzsanna testvérünket, akit 72 évesen szólított magához az Úr; Dor-
ner született Tóth Katalin asszonytestvérünket, akit 73 évesen szólított magához az Úr, Eizele született Kovács Ilona testvérünket, aki 79 évesen hunyt el, valamint Câmpean Ştefan testvérünket, akit 79 évesen szólított magához az Úr. Nyugodjanak békében! * Ugyanitt kötött házasságot Palencsár Péter, Palencsár Francisc és Steiner Anna fia és Cerneştean Andrea, Cerneştean Vasile Ştefan és néhai Kádár Ildikó lánya; valamint Diószegi Attila Péter, Diószegi István és Balogh Erzsébet fia és Böndi Melinda, Böndi István és Fehérvári Gyöngyike lánya. * A nagybányai katolikus Szentháromság plébánia templomában a keresztség sakramentumában részesült Bencze Mátyás Ádám, Bencze Ferenc és Albert Julianna kisfia, akit Sándor Alfréd és Sándor Csilla tartottak keresztvíz alá; valamint Buticaş Viktor Ioan, Buticaş Claudiu Sorin és a Barát Noémi kisfia, akit Cupşan Marius és Cupşan Réka tartottak keresztvíz alá; továbbá Steiner Lea, Simonis Mark Anton Helmuth és Steiner Beatrix Mónika kislánya, akit Heckmann Andrea és Heckmann Rafael keresztszülők tartottak keresztvíz alá. * A Nagybánya-óvárosi Református Egyházközség templomában részesült a keresztség szentségében Gyalai Márk, aki Gyalai Eduárd József és Óbis Krisztina református szülők kisfia, továbbá Tóth Sofia Mária, aki Tóth Ferenc Eduárd és Móra Melinda református szülők kislánya. * Ugyanitt kötött házasságot Csiszér Norbert Lóránt, Csiszér István és Hajdú Gyöngyi fia és Suhárt Orsolya Krisztina, Suhárt Róbert és Durasinszki Ibolya lánya; továbbá házasságot kötött Miklósica Lóránd Sándor római katolikus ifjú, Miklósica Lőrinc és Ernst Judit fia és Juhos Melinda Emese református hajadon, néhai Juhos Miklós és néhai Juhos Mária lánya. Isten áldása legyen e megkötött házasságokon! * A Nagybánya-óvárosi Református Egyházközségből helyezték nyugalomra Pándi Vilmos Tamásné született Bányai Judit Mária asszonytestvérünket, aki 52 évesen hunyt el, valamint Kása Gyula Zsigmond testvérünket, akit 56 évesen szólított magához az Úr. Augusztus 15-én 13 órakor kísérjük utolsó útjára ifjabb Ferenczi Mi-
A magyar államelnökjelölt közösségünk hangja... (folytatás az első oldalról) elvárásainknak. A magyar államelnökjelölt közösségünk hangja.” A főtitkár elmondta, Kelemen Hunor komoly, kiegyensúlyozott vezető, aki jól ismeri közösségünk értékeit és problémáit is. ,,A magyarok ismerik és bíznak benne, a román politikusok pedig tisztelik és meghallgatják. A Szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel” – mutatott rá Kovács Péter. A kampányfőnök tájékoztatása szerint országszerte, minden megyei és területi RMDSZ-székházban, valamint a Szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat. Fontos tudnivaló, hogy csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá, ugyanakkor egy személy csak egyetlen listát támogathat aláírásával.
Németh László a Fesztiválon - folytatás az első oldalról A magyar nyelvű oktatást népszerűsítő zöld program. A 2011-ben ültetett, tehát idén éppen „óvodáskorú” Főtér Fája születésnapját ünnepeljük, amelyre meghívjuk a nagybányai ovisokat. Ajándékképpen minden ovis hoz egy-egy rajzot arról, hogy mit kíván a Fának, és csoportonként énekkel köszöntik az „ünnepeltet”, aki tortával kedveskedik vendégeinek. A rajzok a fa körül lesznek kiállítva. Torpedó együttes koncertje (szombat este). Az együttes tagjai: Czol Lász-
ló (szóló gitár, vokál), Czol Ernő (basszusgitár), Moldován Balázs (dobok). A tehetséges, Németh Lászlós és volt Németh Lászlós fiatalokból álló együttes inkább rockzenét játszik, de zenéjükben észrevehetünk reggae, ska, blues és country jegyeket is. A Nicoale Iorga Iskola magyar tagozatának rajztevékenysége és kiállítása ,,Az én Főterem” címmel (0-IV. osztályosok) (vasárnap délelőtt) Erdélyi iskolalelkészek találkozója a Teleki Magyar Ház szervezésében, beszélgetőpartner: dr. Váradi Izabella, a Németh László Elméleti Líceum igazgatója (vasárnap délután)
HETIRENDEN hány testvérünket a Virághenyi temetőben, akit 60 évesen szólított magához az Úr. Nyugodjanak békében!
Hirdetések Szentháromság templom * Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, délelőtt 8 és 10 órakor lesznek szentmisék. A 11.30-as szentmise elmarad. * Templomunkban este 7 órakor megtartjuk a Ministránsok Szentmiséjét, melyre szeretettel hívjuk és várjuk plébániánk ministránsait. * Augusztus 17-én, vasárnap este 7 órakor kezdődik a Szent István Király napi búcsús szentmise. Ünnepi szónok: Ft. Pék Sándor, nagyváradi esperes. * Augusztus 18-án, hétfőn, 16.30kor szavaló- és énekverseny lesz. * Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén, este 7 órakor mutatjuk be az ünnepi szentmisét, 20.30-kor pedig Szent István napi koncertre kerül sor a Schola Rivulina Kórus előadásában. Helyszín: Régi főtér, nagyszínpad. A rendezveny tamogatója a Bethlen Gábor Alapítvány. * Augusztus hónap folyamán minden este 7 órától Szentmisét mutatunk be, utána pedig elimádkozzuk a Szent István litániát népünk lelki megújulásáért. Minden vasárnapi szentmise után augusztus 17-ig, megtekinthető Buzás János festménykiállítása a Scheffler János Közösségi Házban. Bunda Csilla Annamária
Támogatja a Pro Genius Egyesület
HETIRENDEN
2014. augusztus 15.
Nő vagy és nem találsz munkahelyet? Esélyegyenlőségre vágysz a munkapiacon? Rendelkezni szeretnél egy munkahely megszerzéséhez, megtartásához szükséges végzettséggel? Egy veszélyeztetett csoporthoz tartozol? A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezete most lehetővé teszi számodra, hogy a következő szakmákban INGYEN képesítést szerezz: idősgondozó, gyermekgondozó (babysitter) és takarító. A képzések elvégzése után kibocsátott oklevelet az Európai Unió tagállamaiban is elismerik. Megtérítjük továbbá az utazási költségeket (havi bérlet), és a képzés napjain egy meleg ebédet biztosítunk. Ha képezni szeretnéd magad, és oklevélre vágysz az egyik említett szakmában, jelentkezz a következő telefonszámon: 0745-090413.
Máramaros csodálatos világában (2.) A misztótfalui református gyülekezet honismereti utazása - folytatás az előző lapszámból Az Iza-völgy egyik legjelentősebb települése a gyönyörű természeti környezetben fekvő Barcánfalva (Bârsana). A falu körül szépen gondozott, megművelt parcellák színes csíkjai gyönyörködtetik a szemet. A hátteret a Máramarosi-havasok csúcsai nyújtják: Prislop, Toroiaga, Pop Ivan és mások. A falu nagy része a dombra kapaszkodik, ahol a templomtornyok emelkednek. A dimbes-dombos, hegyes-völgyes táj, a soksok szénaboglyával mindenkit elvarázsolt. A leglátványosabb az a fatemplom komplexum, amelynek része az Úr Anyja tiszteletére 1720-ban épült templom, az UNESCO világörökség listán szereplő, mellette egy új kolostor együttes az 1990-es évekből, a máramarosi
vallási élet fontos központja, amely templomának tornya ma a legmagasabb faépítmény Európában, 62 m, a torony karcsúsága merész megoldás, építői nagy szaktudását dicséri. Az épületek valóban lenyűgözőek, rendkívül szépen gondozott környezetben fekszenek. A földszinten ragyogó festett ikonok, oltárképek találhatóak, az emeleten egy kisebb máramarosi néprajzi múzeum. A parkolóhelyen vannak ajándékboltok, enniés innivalók, finom fagylaltok. Hetente nagyon sok turista fordul meg ezen a helyen. Utunk további része is szemet gyönyörködtető volt Aknasugatag felé. Az volt az érzésem, hogy a mesék világába csöppentünk. Ez a gyönyörű fennsíkos táj mindenkit elbájolt, szerettük volna magunkkal vinni, a szívünkben
mindenképpen ezt tettük. Aknasugatag 1315 óta fontos sókitermelő hely volt, sajnos a sóbányászat az 1950-es években megszűnt, ma a település a gyógyhatású fürdőjéről nevezetes, évente nagyon sokan keresik itt a gyógyulás lehetőségét. A Gutin-hegységen keresztül a Kakastaréj lábánál Kapnikbányára ereszkedik be az út, ahonnan hamarosan Felsőbányára (Baia Sprie) érkeztünk, s Nagybányán keresztül vissza Misztótfaluba. A kör bezárult, mi elégedetten, hálatelt szívvel vettünk búcsút mind utazótársainktól, mind pedig a busztól és annak vezetőjétől, aki nagy hozzáértéssel vezetett a gyakran keskeny és éles kanyarú utakon. Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT-nek és Máramaros Megye Tanácsának, hogy anyagilag támogatták álmaink valóraválását. Nagyon jó volt, köszönjük kedves Nt. Ecsedi Árpád lelkipásztorunknak ezt a szép honismereti utazást, sokat láttunk, sokat tapasztaltunk, mindig szeretettel fogunk rá emlékezni. Romok Márta gyülekezeti tag
Nagybányai olvasóink figyelmébe! Amennyiben szeretné, hogy lapunk biztosan és időben eljus son önhöz, fizessen elő a Niv Curier Kft.-nél, V. Luca ciu utca, 1 0 0. szám, tel.: 0262 211266, 0754-918990.
Sajtóközlemény 2014 augusztus 15-e és 18-a között a Megyei Képzőművészeti Múzeum Nagybánya Művészeti Központja a megszokott órarend szerint, azaz naponta 10 és 16.30 óra között látogatható. dr. Ioan Angel NEGREAN, program- és marketingigazgató
A hét mottója: ,,A népnek mindig kell valaki, akit gyűlölhessen, és a sajtó mindig kész kiszolgálni ezt az igényt.” (Ken Follett)
A nagybányai RMDSz-nél FEHÉR MIKLÓS ügyvéd tart jogtanácsadást. Az érdeklődőket minden kedden 15.00-16.00 óra között várjuk a nagybányai RMDSZ-székházba. Oltott, ivartalanított kutyák gazdikat keresnek. Kicsik és nagyok, barnák, feketék, tarkák és borzosok a Vidám Kóbor ebek otthonában várják, hogy jó emberek OTTHONUKBA fogadják őket. Infó: 0771 747 534, vagy a „Voluntari Salvaţi Animalele, Baia Mare” facebook oldalon.
Lapunk támogatása céljából hoztuk létre a Pro Genius Egyesületet, melynek számlaszámai: OTP Bank Románia, OTPVROBU RO73 OTPV 3500 0008 0625 HU01 OTP Bank Románia, OTPVROBU RO83 OTPV 3500 0008 0625 US01 OTP Bank Románia, OTPVROBU RO26 OTPV 3500 0008 0625 EU01
A Németh László Elméleti Líceum 8-as számú Óvodában működő csoportja BEMUTATKOZÓ A Németh László Elméleti Líceumhoz tartozó magyar napközicsoport, amely idén a 8-as számú óvodában működik, szeretettel várja a beiratkozókat. - Szakképzett pedagógusok - Szeretetteljes légkör - Játékos nevelés - A gyermek életkorának megfelelő tevékenységek - Mesék, mondókák és gyermekdalok - Óvodán kívüli programok, tevékenységek - Tágas udvar, játszóhely, otthonos környezet - Változatos, finom étrend Cím: Horea út, 42. Óvónő: Szaniszló Emese, Tel.: 0740763119 Beiratkozáshoz szükséges iratok: a gyermek keresztlevelének másolata és a szülők személyi igazolványának másolata. Beiratkozni a Németh László Elméleti Líceum titkárságán, vagy az óvónőnél lehet.
Művészet határok nélkül - folytatás az első oldalról A kiállítás megtekinthető: 2014. augusztus 21-től szeptember 22-ig, mindennap 14-20 óra között Újpesti kiállító képzőművészek: Ajan Adrienn, Baditz Balázs, Bitó Ildikó, B. Láng Ernesztin, Butak András, Csont Mari, Dobos Éva, Doknálik Angéla, Erdész Erika, Fábri Tibor, Gondi Magdi, Hoppán György, Jozefka Antal, Koó Éva, Kovács Jocó, Kovács József, Kováts Viktória, Lányi G. Csaba, M. Kovács Ilona, Malachowsky Imre, Martin Ildikó, Móricz Erzsébet, Nagy Imre Gyula, Pekó Zsolt, Somos Zsuzsa, Stork Dóra, Szabados István, Szarka Hajnalka, Szöllősi Albert, Tátrai Terézia, Tóth László, Tóth Péter, Törő Gábor, Török Tivadar, T. Selman Ilona, Vajda János (facebook)
2014. augusztus 15. Misztótfalui Református Egyházközség
Színe és fonákja:
Egyházközségi Körlevél X.
Valami hibádzik!
„Megemlekezzetek a’ ti elöttetek járokról, kik tinéktek szóltak az Istennek beszédét: kiknek kövessétek hiteket, meggondolván minémü vége vólt az ö életeknek.” Sid. 13, 7, Misztótfalusi Kis Miklós: Aranyas Bibliája szerinti fordításban
Kedves misztótfalu(s)iak , elszármazottak és nagyrabecsült érdeklődők! Az idézett igevers úgy érzem, hogy teljes mértékben illik Misztótfalusi Kis Miklós életére is. Az eltelt évtizedben a TI támogatásotokkal, valamint külföldi és belföldi pályázatok segítségével rendkívüli sikereket értünk el. 2004-ben igen keserű volt a kenyér, mivel esett az eső templomunkban. 2005-ben gyűjtést kezdeményeztünk és terveket, engedélyeket intéztünk, majd 2006-ban megerősítettük templomunk tetőszerkezetét, és újrafedtük azt. 2007-ben a templom belső rendbetétele következett, ezt is megoldottuk. 2008-ban csatorna került a templomra. 2009-ben elkészült a templom körüli drénrendszer, ősszel a borpataki templom tetőszerkezetét erősítettük meg és újra fedtük azt. 2009. no-
vember 20-án elért eredményeinkért megkaptuk a PRO ECCLESIA díjat. 2010ben a parókia belső rendbetételére került sor, valamint a misztbányai termünket is kívül-belül felújítottuk. 2011-ben egy használt (de jó állapotban levő) szolgálati autóval lettünk gazdagabbak. 2012-ben beüzemeltük az új GPS rendszerrel rendelkező Q21-es toronyórát, valamint a Kis Miklós Gyűjtemény épületének a külsője is megújult. 2013-ban Misztótfalu Városi Tanácsa Kis Miklóst post mortem a város díszpolgárává avatta. Tavaly illemhelységet is elkezdtünk építeni a turisták részére. Mindezeken kívül konferenciákat, táborokat és kirándulásokat szerveztünk, és egy elszármazottak találkozóját is tartottunk. A teljesség igénye nélkül ezek az
Régi áhitatos költemény és tréfás búcsús nóta Lőrincz Jánosnak, városunk népi orrúak versenyén, amelyen a nyertest költőjének 3. füzetében találtam meg egy liter édes sikárlói borral jutalmazáhitattal áthatott „Nagyasszonyunk ün- ták. nepére” című költeményét, amelyből Boczor József két versszakot idézek: „Nagyasszonyunk, tekints le népedre!/ Hű tisztelőidtől ne vonjad meg kegyed,/ NézNagy út mentén széles árok, zed, milyen sokan jöttek el ma hozzád,/ A búcsúkra kedvvel járok, Hódolatukat hozták el Teneked... AzMindig zörög a feleség, tán szállt föl buzgón a hívek ajkáról/ meguntam, már nekem elég, a szép ősi ének: Boldogasszony Anyánk!/ ihajla, itt a régi kedvem. Égi magasságból enyhítsed sok bajunIhajla, újra legény lettem. kat,/ hisz te vagy régóta a mi jó PatróNincsen messze Felsőbánya, nánk.” Van annak sok csinos lánya, Az évszázadok során Nagybányát Ihajláré, csuhajja! és Felsőbányát hol testvérvárosoknak, Felsőbányán van az élet, hol egymással vetélkedő, egymásra iPetyhüdt szívem újra éled. rigykedő városoknak tekintették. Búcsút járni nagy passzió, Egy XIX. századvégi levél szerzője Ehol jó a processzió. szerint a városukat elfogultan szerető Ihajla, itt a régi kedvem, polgárok megszámolták, hogy melyik Ihajla, újra legény lettem. város búcsúja vonz több búcsúst. Énekes könyv a zsebemben, A „Felsőbányai Hírlap” 1896 és Ihajláré, tyuhajja! 1907 közötti évfolyamai azt tanúsítják, A port a szél a szemembe hordja, hogy városunk római katolikus tempDülöngőz a templom tornya. lomában az augusztus 15-i szentmisén Csak én látom, az is lehet, egy tűt sem lehetett leejteni. Sok nagykiürítem az üveget. bányai akkor is gyalog zarándokolt FelA sorház már közel vagyon, sőbányára, ha hideg eső áztatta őket. Pénzem a zsidónál hagyom. A „Nagybánya” című hetilap 1907. Furcsa ember ez a koma, augusztus 18-i számában közölte Desavanyú lé az ő bora. siderius Búcsús nótáját. A szerző, aAzért zúg a fejem tőle, kinek a vezetéknevét nem tudtam kiHol vissza megy, hol előre. deríteni, azért is ment a búcsúra, hogy Ez az ünnep rövid nekem, néhány óráig megszabaduljon házsárMer' én a búcsút szeretem, tos feleségétől. A szentmise után megMondom is hát a komának, csodálta a felsőbányai bájos lányokat, Nincsen messze Szent István nap... valószínűleg debreceni perecet vagy Ihajla, itt a régi kedvem, mézes pogácsát vett a templom melIhajla, újra legény lettem. letti sátrakban, majd a közeli WiederÁgyő, koma, elég mára, sörcsarnokban arra panaszkodott, hogy savanyú borra dobta ki a pénzét. Le- Jöjjön le kend Szent István napjára! Ihajláré, tyuhajja! het, hogy délután részt vett a nagybajuszosok, a nagyfülűek vagy a nagyDesiderius
Búcsús nóta
KULTÚR-TÁJ
elért eredmények, de MI nem érjük be ennyivel, mivel még van egy régi álmunk, és azt is szeretnénk valóra váltani, és ehhez is kérjük a segítségeteket. Misztótfalusi Kis Miklós településünk híres szülötte. Valamennyien büszkék vagyunk rá, hisz a világ harmadik leghíresebb nyomdászaként tartják számon Giambatista Bodoni (1740-1813) és Johann Michael Fleischmann (1707-1768) mögött (a maga korában), tudtam meg tavaly Javier Alcarez veracruzi (Mexikó) nyomdászatot oktató egyetemi tanártól. Mennyire jól esik mikor egy elfogultságtól mentes kívülálló (mexikói vagy észt) dicséri falunk (napjainkban városunk) szülöttét, ráadásul világviszonylatban is nagy népszerűségnek örvend. Nem véletlen, hisz tizenkét nemzet részére készített nyomtatott ABC-t, 1685-ben saját költségén kiadta az „ARANYAS BIBLIÁT”, Ő írta magyarul az első könyvet Amerikáról, szakácskönyvet is írt, és ez csak egy töredéke munkásságának. Hollandiában szerzett tudását itthon szerette volna kamatoztatni, és ennek az áldozata lett. Egyházunk CSAK halálának 300. évfordulóján (2002-ben) rehabilitálta. Mexikói, észt, spanyol, holland, német, angol, japán, kínai, olasz, román és magyar turisták tisztelegnek munkássága előtt. Jövő márciusában ünnepeljük születésének 365. évfordulóját, és ekkor egy szobrot szeretnénk leleplezni Kis Miklósról. E nemes célt a budapesti Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT is támogatja 600.000 Ft–al, (kb. 2.000 Euró vagy 9.000 lej) de ez nem fedezi a szobor értékét sem, sőt még talapzatot is állítanunk kell hozzá, és előfordulhat, hogy tervek is szükségesek. FOGJUNK ÖSSZE, S ALKOSSUNK EGY NAGYOT! Mindezeknek tudatában adakozást hirdetünk helybeliek és elszármazottak, közeliek és távoliak segítségében bízva. Ha Neked is fontos, és Te is támogatnád, megteheted: Misztótfalusi Kis Miklós Multikulturális Egyesület (Asociaţia Multiculturala Misztotfalusi Kis Miklos) IBAN: RO65RNCB0182131512550001 (RON) vagy RO38RNCB0182131512550002 (EUR) SWIFT (BIC) kód: RNCB ROBU Támogassuk e nemes célt erőnk, lehetőségünk, képességünk szerint! „... Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” (Zsolt. 90, 17) Misztótfalu, 2014. június 15. (Szentháromság vasárnapja) Pozán Edit gondnok Ecsedi Árpád lelkipásztor
Van nekem egy nagy gondom: valamit nem értek, s ez fölöttébb idegesít, ingerlékennyé tesz. Ennek kapcsán sokáig nem tudtam ugyanis eldönteni, hogy velem nem stimmel valami, vagy a világgal? Mivel férfiúi mivoltomhoz hűen magamat tökéletesnek tartom, most már szinte biztos vagyok benne, hogy a világgal hibádzik valami. Hogy mi nyugtalanít, mire keresek választ? Elárulom. Miért van az, hogy a különféle vízlágyító szereket mosógépszerelőkkel reklámoztatják, holott ők nem érdekeltek abban, hogy egy mosógép sokáig tartson, ne szoruljon időnap előtt javításokra? Ki hiszi el nekik, hogy őszintén aggódnak Zsuzsikánk vagy Marikánk - ahogy becézgetni szoktuk kedvenc háztartási gépünket - „koleszterinszintje” miatt? Persze, az emberi logikátlanságnak ezt a konkrét megnyilvánulását példaként kell értelmezni, hiszen az ilyen és ehhez hasonló fejetlenségeknek se szeri, se száma. Ilyen megközelítésben a vízlágyítót általánosabb értelemben akár agylágyítónak is olvashatjuk. Most, hogy feszélyezettségem okát elárultam, gondolom, egyetértenek velem abban, hogy ez a világ már nem a régi. Ne is próbáljunk logikát keresni benne, hiszen a józan paraszti észjárást már rég elsorvasztotta ez a betegesen sajátos fogyasztói társadalom. Mint ahogy évezredek alatt rögzült szokásainkat is megváltoztatta a XXI. század. Ma már a szórakozás, kikapcsolódás nem azt jelenti számunkra, hogy mondjuk szeretteink, barátaink társaságában túrázni megyünk valahová, egy olyan helyre, amely igazi testi-lelki felüdülést hoz, hanem például azt, hogy plázákban, jobb esetben zsúfolt aquaparkokban töltjük szabadidőnket. A mozgólépcsővel feljutunk a legmagasabb szintre is, és világhódítóknak képzeljük magunkat. Gyerekeinket betuszkoljuk a játszóházba, ahol fadarabok, kövek, lepkék, virágok és füvek helyett színes műanyaglabdákkal játszadozhatnak, s még egy csalán sem csípheti meg őket. Tisztelet a kivételnek, így nő fel a jövő tunya-tespedt új generációja, amelyiktől már el sem várhatjuk, hogy tisztelje és szeresse a természetet, hiszen nem arra neveltetett. Nem arra neveltetett, mivel már magunk is elkényelmesedtünk. Felnő az a generáció, amelyik ebben az egyre jobban körvonalazódó szellemi rabszolgaságban azt is elhiszi, ha nem használ vízkőoldót, vagy vízlágyítót világméretű katasztrófa történik. És megveszi ezeket a termékeket, mert a mosógépszerelő azt mondta a reklámban, hogy meg kell vásárolni. Mint ahogy mi is megvesszük, bevesszük mindazt, amit azok mondanak nekünk, akik szólási lehetőséghez jutnak. Egy percre se feledjék: egyáltalán nem biztos, hogy az a bizonyos mindenkori mosógépszerelő őszintén ajánlja a vízlágyítót! Persze, attól még a vízlágyító akár hasznunkra is válhat. Csak arra vigyázzunk, hogy a dobozba nehogy agylágyítót csempésszenek! Tamási Attila
KULTÚR-TÁJ
2014. augusztus 15.
ÁBRAHÁM MÁRTON:
Egy kis pletyka
Naplótöredékek (2.) Az alábbi visszaemlékezést a megyeszerte ismert tanárember, Vicsai János juttatta el szerkesztőségünkbe, miután a Komáromban élő szerző felvette vele a kapcsolatot. A Naplótöredékeknek ugyanis több, megyénkhez kötődő része is van, így túl az értékes kortörténeti elemeken, helytörténeti szempontból is érdeklődésre tarthat számot tisztelt olvasóink körében.
Útban a front felé Május 19. - péntek
tudja, látjuk-e még egymást valaha? Közvetlenül az indulás előtt századparancsnokunk túl kíméletlenül távolította el hozzátartozóinkat a vagonok mellől, ami - természetesen - nemtetszést váltott ki a búcsúztatók között. Parancsnokunk kénytelen volt ilyen intézkedést tenni - az esetleges balesetek elkerülése végett. Egy hosszú füttyszó, majd szerelvényünk méltóságteljesen kigördült a gyulai vasútállomásról. A hozzátartozók nevét kiáltozók hangját csakhamar elnyomta a mindjobban gyorsuló kerekek csattogása. Gondolataim az Istenhez szálltak, kérve Őt, óvjon meg bennünket az elkövetkező hetek, hónapok alatt, hogy minél többen egészségesen térhessünk haza szeretteink körébe. Sokáig álldogáltam a századtörzs vagonjának nyitott ajtaja mellett. Amikor aztán ledőltem a szalmára terített köpenyemre, a vonatkerekek monoton hangja csakhamar álomba ringatott.
A város tele volt búcsúztatókkal. Békés vármegye székhelye is ünnepélyes külsőt öltött a harctérre induló határvadászai tiszteletére. Hozzám az édesanyám jött el és Bönci, a menyasszonyom. Velük töltöttem a délelőttöt. Talán az utolsó boldog óráink voltak ezek, melyeket együtt tölthettünk. Déli 12 órakor sorakoztattak bennünket. Századunk kürtöse, Mogyoróssi János tizedes imát fújt, miközben mi feszesen álltunk a perzselő napon. A járdán hozzátartozóink könnyes szemű tömege állt, akik az indulás után velünk tartottak a vasútállomás felé. Csakhamar bevagoníroztunk. Ezután a Bajtársi Szolgálat küldöttsége szeretetcsomagokat osztott szét közöttünk. Esteledett. Édesanyámmal és menyasszonyommal ott sétálgattunk a katonákkal telt vagonok közelében. A gyor- Május 20. - szombat san múló percek minden pillanatát együtt Amikor felébredtem, szerelvényünk akartuk eltölteni. Még néhány perc és állt. Reggeliosztás volt. Bihar nevű álvégképp el kell válnunk egymástól. Ki lomáson vagyunk - mondották többen
Péter Károly jegyzete:
Színeváltozások a politikában Tíz nappal ezelőtt, augusztus 6-án volt Victor Ponta úr második színeváltozásának napja: a kormányfő ekkor tette közzé, hogy semmisnek tekinti az államfővel 2012-ben kötött megállapodást, mert egy nappal korábban Traian Băsescu elismerte, hogy becsapta őt a paktummal. Tudom, most önök rögtön azt kérdezik, hogy mikor volt az első színeváltozás? Hát 2012-ben, amikor aláírta a papírt! Szerintem becsapni csak azt lehet, akinek nincs érzéke a hamis hangok iránt: világos tehát, hogy Ponta „botfülű”! A másik ok, aminek folytán sikerült becsapni a kormányfőt: Ponta úr bosszúvágya akkora volt, hogy legyőzte saját józan eszét, s ilyen helyzetben még a legélesebb elmét is nagyon könnyű becsapni. Ez volt a helyzet, ami a kormányfőnket illeti. De Băsescu az EU döntéshozóit is becsapta, mert annak idején Brüsszelben a megállapodás szövegét nekik is meglobogtatta. Ezekre pedig nem mondható, hogy kezdők, hogy nincs tapasztalatuk, hogy nem jó a hallásuk stb. Meglehet, hogy miként Jézus a hegyen, úgy Victor Ponta is augusztus 6-án lebbentette fel a fátylat igazi kilétéről. Az is lehet, hogy ezzel az alkalommal tanúi voltunk valami nagyon fontosnak: megtudtuk kire kell majd szavaznunk ősszel, és pedig arra, akinek feladata van velünk szemben, akinek kiküldetése van, aki végre felismerte annak a fájdalmas útnak az irányát, amelyiken a népnek mennie kell, ha élni akar. Megtörténhetett, hogy ezzel az alkalommal Victor Ponta visszakapta hallását, ami a hamis hangok észlelését illeti. Így hát előfordulhat, hogy karnagy lesz belőle: ő fogja vezetni a következő években az új világunk építésén dolgozók kórusát…
is. Nagyvárad jobbra elmaradt mögöttünk. Rövidesen indultunk tovább. Elhelyezkedtünk a nyitott vagonajtóban, lábunkat lelógatva ültünk, gyönyörködve a változó táj szépségeiben. Úgy éreztük magunkat, mintha valamilyen iskolai kiránduláson lennénk. Kis őrházak, falvak maradoztak el mögöttünk. Délután egy óra körül gördült be szerelvényünk Szatmárnémetibe. E nagy kiterjedésű állomáson ebédeltünk. Az IBUSZ áruda már zárva volt, így nem tudtam képeslapot küldeni haza. Az ebéd elfogyasztása után vonatunk tovább robogott velünk. Kora délután már hegyek közé kerültünk (Királyháza előtt). Már teljes volt a sötétség, de szerelvényünk még mindig száguldott velünk, mint egy tüzet okádó fáradhatatlan paripa.
Május 21. - vasárnap
- Jó napot, Bözsike! - Jó napot, Sári! Hogy vagy? Látom ráncolod a homlokod. Mesélj, mi a baj. - Nézd, Bözsike, én utálok veszekedni mással az uramon és a két rossz gyermekemen kívül, de azért ha a fene fenét eszik is, nem hagyom, hogy a hátam mögött mocskoljanak, megalázzanak. Én aztán nem. De most már tudom, ki utál engem, és ha találkozok vele, kikaparom azt a két festett csipás szemét annak a toprongyos Gizinek. Tudom, sejtem, hogy csakis ő lehet a szóindító, ki más, aki rosszat akar nekem. Inkább figyelne a részeg disznó férjére, aki titokban más szoknyák után legelteti véreres szemeit, hisz rajta nincs mit megbámuljon, megtapogasson. Ő beszél, a nyamvadék, aki még a gatyáját sem tudja kimosni az urának. - Ezt honnan tudod? - Hát a Piri mondta. - Az meg aztán honnan tudta vajon? - Hát, Katicától, akinek... - Ne, ne, ne. Ne folytasd... - Bözsike, várj csak, most jut eszembe, hogy rólad is azt mondta ez a Gizi, azzal a mocskos, lepcses szájával, hogy egyre sűrűbben átnézel a szembeszomszédhoz, amióta felesége olaszban van. - Hű a jó édesanyját annak a görbe orrú Gizinek! Még ő meri kinyitni a pofáját? Egy ilyen cafadék. Na, majd lesz egy-két imakönyvbe nem való szavam hozzá és arra a csiricsáré orrára is gondom lesz. - És még azt is mondta, hogy a legtöbbet a csűrbe bemenet lát benneteket, és azt is, hogy onnan kijövet vidáman kacarásztok. - Hogy az a reszketős nyavalya törje ki a nyamvadt, zörgő, kajla testét! Ne velem foglalkozzon, hanem a családjával. De most már elég. Mindjárt robbanok, és ha megbocsátsz, ebédet készítenék. - Bocsánat, én akkor mennék is. Viszontlátásra. A fenébe, most jut eszembe, miért is jöttem. Ideadnád a tésztaszűrődet egy pár percre? - Ajaj, azt most nem lehet. - Miért? - Mert mielőtt jöttél volna, odaadtam a Gizinek pár percre. Vicsai György
Reggel Máramarosszigeten ébredtem, de a városból vajmi keveset láttam. Nemigen volt időm bámészkodni, mert halogatás nélkül indultunk tovább. Egynéhány kilométer után magas hegyek közé csöppentünk. Tágranyílt alföldi szemeink nem győztek betelni a táj szépségeivel. Rahót elhagyva mindjobban emelkedett a pálya. Szerelvényünk mozdonya prüszkölve kapaszkodott Kőrösmező felé. Itt is álltunk egy ideig. Az elinduláskor még úgy volt, hogy ez lesz a végcélunk. De az útközben kapott újabb parancs értelmében nem gyalogmenetben, hanem vonattal megyünk tovább. Kőrösmezőn egy csabai fiúval találkoztam, az erődmunkálatoknál dolgozik. E többnyire faházakból álló, a mély völgyben hosszan elnyúló városka is hamarosan eltűnt a szemünk elől. Még egy utolsó magyar település Havasalja. Egypár házból álló határállomás. Cammogva haladt el mellette elfáradt masinánk. Ezután már csak fenyő és fenyő, amerre a szem ellát. A sínek mentén itt-ott csekély létszámú őrségek vigyázzák a vasútvonalat. Pontosan 8 óra. Vonatunk belefúrta magát egy hegy oldalába. Különös érMúltak a percek, az alagút sötétjét zés fogott el - pár perc még, és idegen földön leszünk. Vajon mi vár ott reánk, szürkés derengés váltotta fel, majd mindaz alagút másik oldalán, Galícia véráz- jobban világosodni kezdett... tatta földjén? - folytatjuk -
2014. augusztus 15.
HUMOR-ZSÁK Wanted
- Jean! Hozza a horgászbotomat. - De uram, ma este színházba megyünk. - Pont azért, ma a „Hattyúk Tava” van műsoron. *** Egy férfi horgászik a folyóparton, és az egyik lába be van gipszelve. Arra megy egy másik horgász, megkérdezi: - Harapnak a halak? - Nem, csak elestem. *** - Hogyan horgászik a rendőr? - Fog egy halat, és addig veri, amíg el nem árulja, hol vannak a többiek. *** Az amatőr horgászt megkérdezik, fogott-e már életében valamit. Így felel: - Még nem, de ennek a tónak az összes halát úgy megszelídítettem már, hogy mind a horgomról esznek. *** - Mi az abszolút nagyképűség? - Amikor egy giliszta azt mondja, hogy horgászni megy. ***
A horgász horgászik a Tiszában, és kifogja az aranyhalat. Erre az aranyhal: - Teljesítem három kívánságod..., csak ne dobj vissza! *** Két horgász beszélget. Az egyik azzal dicsekszik, hogy a tóban milyen sok halat fogott már. A másik megkérdezi: - És mondd, mikor érdemes horgászni? - Egy és két óra között. - És miért pont akkor? - Mert akkor ebédel a halőr. *** - Miért vagy olyan ideges? - Mert horgászom. - Azt hittem, az nyugtat. - De csak azt, akinek van horgászengedélye. *** A horgász így panaszkodik a barátjának: - Nincs olyan hosszú karom, hogy megmutathassam, mekkora halat szalasztottam el... *** Két rendőr horgászik. Megszólal az egyik: - Te, nincs még egy úszód? - Miért? - Mert az enyém elmerült.
*** A rendőr elmegy egy sötét téli estén horgászni. Kimegy a jégre, léket vág, és elkezdi lógatni a csalit. Pár perc múlva egy öblös hangot hall: - Rendőr, te itt ma nem fogsz semmit sem! Emberünk körülnéz, de nem lát senkit, pecázik tovább. Két perc múlva: - Rendőr, hagyd abba a horgászatot, itt nem fogsz halat! A rendőr ismét körülnéz, de senkit nem lát, horgászik tovább. Két perc múlva vakító világosság lesz, újból dörgő hang: - Rendőr, itt nincs kapás! A rendőr rémülten kérdezi: - Ó, Uram, te szólsz hozzám? - Nem, én csak a jégpálya hangosbemondója vagyok! *** A szenvedélyes horgász papa gazdag zsákmánnyal tér haza. - Apu, ne vágj fel annyira, láttalak, mikor kiléptél a halboltból... Miért voltál ott? - Egyszerű - mondja az apja -, olyan sok halat fogtam, hogy néhány szép példányt még el is adtam belőle. *** - Drágám, ma sajnos nem fogtam semmit! - Tudom, ugyanis itthon felejtetted a pénztárcádat. *** Egy házaspár elmegy horgászni hétvégén a Balatonra. A férj délben ledől pihenni egy kicsit, felesége pedig a csónakkal beevezve a tó közepére, lefekszik napozni és olvasni. Arra evez a halőr, és megszólítja: - Bocsánat, hölgyem, mit csinál itt? - Nem látja, hogy olvasok? - kérdez vissza a nő. - Azt tudja, hogy itt tilos horgászni? - Én nem is horgászom! - De a felszerelés ott van a csónakban! Ezért fel kell jelentenem! - Ha feljelent, akkor én meg beperelem nemi erőszakért! - De hát magához sem értem! - Persze, de a felszerelés ott van magánál! *** A horgász kifog egy kövér pontyot. - Hazaviszlek vacsorára! örül meg neki. - Fogyózom - feleli a ponty -, menjünk inkább moziba! *** Arisztid horgászik. Odamegy hozzá Tasziló: - Mondd, kérlek, nem fáj annak a halnak, hogy egy hegyes horoggal kiráncigálod a vízből? - Hogy fájna? Nem látod, hogy örül? - Örül? Hát ezt miből gondolod? - Hogyhogy miből? Nem látod, hogy még a farkát is csóválja? *** Két horgász beszélget: - Tegnap olyan kitűnő horgászhelyet találtam, hogy csak a vödröt kellett belemerítenem a vízbe, és máris tele volt hallal! – dicsekszik az egyik.
HUMOR-ZSÁK
moricka.net - Az semmi! - legyint a másik. - Én olyan helyen voltam, ahol előbb el kellett zavarnom a halakat, hogy vizet meríthessek... *** - Ide figyelj! - mondja a nagy hal a kicsinek. - Ez itt a horog. Nehogy eszedbe jusson bekapni! - Miért? - kérdezi a kis hal. - Két okból is. Az első az,
hogy ha horogra akadsz, kihúznak a vízből, feldarabolnak, lisztbe mártanak, majd serpenyőben megsütnek, aztán salátával megesznek. - Jaj, Isten mentsen meg ettől! Igazán nagyon hálás vagyok neked, hogy megmentetted az életemet... És mi a másik ok? - A másik ok, hogy téged én akarlak megenni...
A béna horgász paralízises kezével unottan lógatja a botot a vízbe. Egyszer csak egy aranyhal akad a horgára. - Béna horgász, dobjál vissza és teljesítem három kívánságodat! A horgász megsajnálja, és visszadobja a halat a vízbe. A hal kinéz a vízből és mondja a horgásznak, hogy jöhet az első kívánsága. - Legyen egyforma mindkét kezem - mondja a horgász. És lám, mindkét keze ugyanolyan béna lett a horgásznak. - Nem úgy, fordítva, üvölt a horgász. Most pedig mindkét keze az eddigi lefeléből felfelé görbülő lett. - Hülyüljek meg, ha te normális vagy! ... És a horgász meghülyült.
HETIRENDEN
2014. augusztus 15.
Washington a restitúció miatt bírálja Romániát A román kormány bukásra áll az egyházi javak visszaszolgáltatásából, a helyi hatóságok pedig továbbra sem képesek megoldást találni a hátrányos megkülönböztetési miatt a különféle kisebbségi felekezetek részéről érkező panaszokra – áll az amerikai külügyminisztérium éves nemzetközi vallásszabadság-jelentésében. Az amerikai külügyminisztérium jelentése mindenekelőtt a görög-katolikus egyháztól a kommunista rendszer által elkobzott, az ortodox egyháznak átutalt javak visszaszolgáltatása miatt marasztalja el a román kormányt. Romániában a kisebbségi vallási felekezetek nem egy alkalommal képtelenek visszaszerezni elkobzott javaikat, a helyi hatóságok nem egyszer mindezt megakadályozták, vagy nem közöltek adatokat az ingatlanokról. Ezzel megszegték a törvényt, amely ilyen esetekre büntetéseket irányoz elő. A Tulajdon-visszaszolgáltató Országos Hatósághoz 2003 óta 14 814 viszszaszolgáltatási kérvény érkezett be az elismert vallási felekezetek részéről. A kérelmek közül 2012 decemberéig mind-
A dokumentum említést tesz a legutóbbi népszámlálásról, amelynek értelmében Románia lakossága 86 százalékban ortodox vallású (ideértve a temesvári szerb ortodox egyházat is), 4-6 százaléka római katolikus, a görög-katolikusok száma pedig nem éri el az 1 százalékot sem. A görög-katolikus egyház cáfolja a felmérés eredményeit, amelyek szerinte távolról sem tükrözik a görög-katolikusok részarányát az ország lakosságában. A görög-katolikus vezetők szerint a népszámlálás alkalmával a felekezethez tartozó több hívet is megfélemlítettek, mi több, a népszámlálást végzők nem egy esetben megtagadták azt, hogy feltüntessék a görögkatolikus vallást. Az amerikai külügyminisztérium val-
össze 1554 esetben szolgáltatták vissza a tulajdont, ebből 135 esetben a görögkatolikusok javára. A visszaszolgáltatások üteme továbbra is igen lassú, a Tulajdon-Visszaszolgáltató Országos Hatóság például tavaly mindössze 12 ingatlan adott vissza az egyházaknak. A görög-katolikus egyház és a zsidó közösség bírálta a visszaszolgáltatásokra vonatkozó újabb törvényt, amely csak tovább lassítja majd a folyamatot.
lásszabadságot értékelő jelentésében megállapítja, hogy jóllehet Romániában az alkotmány és a törvények biztosítják a teljes vallásszabadságot, a valóságban azonban komoly korlátozásokat vezettek be bizonyos vallásfelekezetek hivatalos vallásként történő elismerésének útjába. Ezt a problémát egyébként felvetette az Európai Bizottság rasszizmus és intolerancia elleni szakbizottsága is Romániáról szóló idei jelentésében.
Alkotmány – és korlátozások
Zsidó aggodalmak
A washingtoni jelentés hangsúlyozA román ortodox egyház hivatalos személyei mindemellett nem egy eset- za, Romániában a vallásügyi törvény ben ellenségesen viszonyulnak más, nem életbe lépése óta a Vallásügyi Államtitkárság 20 vallási csoportot ismert el ortodox felekezetekhez.
Pozitív és negatív fejlemények Magyarországon Az amerikai külügyminisztérium a 2013-ra vonatkozó éves nemzetközi vallásszabadság-jelentése Magyarország vonatkozásában rámutat: a Velencei Bizottság, az Európa Tanács és más megfigyelők által megfogalmazott bírálatok nyomán a parlament módosította a 2011-es egyházügyi törvényt, hogy az egyházként történő nyilvántartásba vételi folyamat könnyebbé váljon, ám fenntartotta azt a követelményt, hogy a vallási szervezeteket kétharmados parlamenti szavazással ismerjék el egyházként. A parlament ugyancsak csökkentette a jelentősebb különbségeket az elismert és az el nem ismert egyházak jogai és kiváltságai között. A jelentés szerint a „szélsőséges nacionalista” Jobbik folytatta
az antiszemita retorikát. „Megfigyelők továbbra is kritikusak maradtak amiatt, hogy a kormány nem nyilatkozott következetesen és a legmagasabb szinten az antiszemita történelmi személyiségek hírnevének a kormánykoalíció egyes tagjai által történő rehabilitációja ellen. (…) Az antiszemitizmusnak a politikai és társadalmi szereplők által történt nyílt és hangos kifejeződése erős reagálásokat váltott ki a zsidó közösségből, a kormány, a civil társadalom és más vallási csoportok vezetőiből, beleértve a miniszterelnöknek a Zsidó Világkongresszus (WJC) tavaly májusi budapesti tanácskozásán elmondott beszédét, valamint egy izraeli lapnak adott nyilatkozatát" – áll a dokumentumban.
Ukrajnában poligráffal vizsgálják a hazafiságot Donyeck és Luganszk megye szakadároktól felszabadított városainak rendőreit hazugságvizsgálóval tesztelik. Azt akarják így eldönteni, hűségesek-e hazájukhoz – írja a hir24.hu. Rengeteg panasz érkezett az ukrán belügyminisztériumhoz arról, hogy a fegyveres szakadárok által birtokba vett kelet-ukrajnai városok rendőrsége együttműködött a szeparatistákkal, a kormány úgy döntött, alapos tisztogatásba kezd a rendvédelmi szervek soraiban. Testületileg menesztették számos kapitányság személyi állományát, de rájöttek, hogy a kollektív bűnösség elvének alkalmazása nem minden esetben állja meg a helyét. „Jelenleg speciálisan kiképzett szakembereink dolgoznak a terrorellenes műveletek által érintett területeken, akik poligráfos vizsgálatnak vetik alá a helyi rendőri állományt” – nyilatkozta a belügyminiszter.
Anton Gerascsenko arról biztosította a Donbászban szolgáló beosztottjait, hogy ily módon biztonsággal kiszűrhetők a haza ellenségeinek bizonyuló rendőrök, és a jövőben csak azok kerülnek majd lapátra, akiknek patriotizmusa egyértelműen megkérdőjelezhető. Az ukrán államfő bejelentette azt is, ideje volna amnesztiában részesíteni a kijevi „majdanos” tüntetés véres eseményeiben részes Berkut és Alfa különleges rendőri erőket, melyek tagjai a terrorellenes műveletek során tanúsított hősies helytállásuk során a saját vérükkel mosták le magukról azt a szennyet, ami a civil tüntetők meggyilkolása során az idei tél folyamán a nevükhöz tapadt. (maszol.ro)
vallási egyesületnek. Kifogásolja viszont azt, hogy a vallási egyesületeket csakis akkor ismerik el felekezetnek, ha legalább 12 éven át egyhuzamban működtek, illetve tagjaik száma eléri az ország lakosságának 0,1 százalékát, vagyis a 19 ezer főt. Romániában az elismert vallási felekezetek támogatást kapnak az államtól, ennek mértéke azonban egyfelől tagjaik számától, másfelől pedig „tényleges szükségleteiktől” függ. A „tényleges szükségletek” megállapítására azonban a törvény nem tartalmaz konkrét kritériumokat. Az ortodox egyház az állami támogatások javarészében részesül – állapítja meg a dokumentum. Washington élesen bírálja Romániát azért, amiért az ország kormánya korlátozásokat vezetett be és zaklatja a ki-
sebbségi vallási felekezeteket számos tevékenységükben, a zsidó közösséget pedig aggasztja az a tény, hogy Romániában emlékműveket emelnek a második világháború idején náci ideológiát hirdető személyeknek, de nyugtalanítja őket a fasiszta jellegű politikai pártok tevékenysége is. A jelentés kitér arra is, hogy a Világi-Humanista Egyesület tavaly felújította kampányát annak érdekében, hogy tájékoztassa a szülőket, joguk van gyermeküket kivonni az iskolai egyházi oktatás alól. A Diszkriminációelleni Országos Tanács elnöke, Asztalos Csaba maga is úgy vélte, a lelkiismereti szabadság megsértését jelenti az, ha a tanulókat hivatalból kötelezik az iskolai vallási oktatásban való részvételre. (maszol.ro)
Kevés pénzért dolgozhatnak az anyák Az anyák a gyermeknevelési pótlék mellett évi 1500 lejes jövedelemre tehetnek szert otthoni munkával, és 12 ezer olyan nő, aki eddig is így járt el, de vissza kellene fizesse a pótlékot, pénzügyi amnesztiában részesül – jelentette be pénteken Rovana Plumb munkaügyi miniszter. Mint elmondta, a gyermeknevelési segélyre jogosultak dossziéinak átvizsgálása nyomán a számvevőszék döntése értelmében 12 460 édesanya tett szert pluszjövedelemre 2014. január 1. és június 30. között a gyermeknevelési pótlék mellett. Ennek nyomán a számvevőszék úgy határozott, hogy az érintett anyáknak vissza kell fizetniük a
kapott pótlékot, aminek az összege 15 millió lej. Rájuk is érvényes lesz azonban az amnesztiatörvény, amelyet a munkaügyi minisztérium dolgoz ki, és amelyet az augusztus 20-ai kormányülésen terjesztenek be jóváhagyásra. Plumb azt is bejelentette, hogy a kormány módosítani fogja a 2010/111es sürgősségi rendeletet, amely a gyermeknevelési szabadság időtartamát és a pótlék összegét szabályozza, hogy bármely szülő, aki pótlékot kap, otthoni munkával más jövedelemre is szert tehessen. A jövedelem javasolt legfelső határa mintegy 1500 lej évente. (kronika.ro)
2014. augusztus 15. kínaiak fogékonyak a téma iránt és hajlandóak is adományozni, a képzésre azért van szükség, mert bár Kínában évről évre jelentős mértékben nő a gazdagok száma, az adományozásnak nincs kialakult kultúrája, az emberek bizalmatlanok a hivatalos szervezetekkel szemben. Ezt az elmúlt évek hatalmas botrányai is fokozzák, amelyek egyebek mellett a kínai vöröskeresztet vagy a központi Adományozási SzöBill Gates tanítja vetséget érintették és adományozási adakozni a kínai válságot idéztek elő. A szövetségek korruptak, az elszámolások átláthatatgazdagokat lanok, az adományozás nem éri el célEgy pekingi egyetemmel szövet- ját - hangzik gyakran a témával kapkezve speciális kurzusokon az adomá- csolatban a kritika. A jótékonykodásányozás művészetére taníttatja a jövő- ról is híres milliárdos Bill Gates neve és az amerikai partner támogatása éppen ezt a bizalmi szakadékot hidalja át, az egyetem reményei szerint “népszerűvé” teszi az adományozást. (mti)
Újratemetik III. Richárdot
ben az adakozni kész kínai gazdagokat a jótékonykodásáról is híres amerikai milliárdos, Bill Gates. A pekingi tanárképző egyetemen kísérleti jelleggel induló program keretein belül a hagyományos tanórák mellett külföldi tanulmányutakon és jótékonysági szervezeteknél tett látogatásokon szélesítenék a részvételre rábírt milliomosok témával kapcsolatos tudását. Az együttműködés kitűzött célja az oktatás mellett az is, hogy évente közösen legalább 100 millió jüan adományt gyűjtsenek be kínai és amerikai gazdagoktól - számolt be a felsőoktatási intézmény jótékonysági kutatóintézetének dékánja, Vang Csen-jao a kínai központi televíziónak (CCTV). A szakértő szerint a tehetős
A párkapcsolatról VÍZSZINTES: 1. “Azon emberek között, akik állandóan együtt vannak kihajt a gyűlölet és a szerelem: minden pillanatban találnak okot, ...” (Balzac). 13. Úgy szép, ha zajlik. 14. Noé “kikötője”. 15. ... proximus ardet Ucalegon; A veszély már közvetlen közel van. 16. Elek! 17. Munkával szerzett jövedelem. 19. Irányába. 20. Olasz, ománi és portugál gkj. 22. A felsőfok jele. 23. Ügyetlen. 24. Algériai kikötőváros. 26. Színültig. 28. Becézett Ilona. 29. Nem távozik. 31. Lesotho fővárosa. 33. Cin. 34. Robin ...; angol mondahős. 35. Házikó. 36. Képkeret. 38. Ománi és holland gkj. 39. Mozdonymunka. 41. A tetejére. 43. Blohin személyneve. 45. Szótoldalék. 46. Nobel-díjas, amerikai fizikus (Willis Eugene). 47. Párosan gyón! 49. Hasonló. 51. A bükkönnyel
talapzaton fog nyugodni, amelyet a király neve, dátumok, mottót és címerpajzs díszít majd. III. Richárd újratemetésének megszervezése nem volt zökkenőmentes. A néhai uralkodó jelenkori leszármazottainak egy csoportja azt akarta, hogy az 1485-ben elhunyt ősüket az észak-angliai Yorkban, 26 hónapos uralkodásának északi hatalmi központjában temessék el, ezért pert is indítottak, ám elvesztették. III. Richárd az angol történelem egyik legellentmondásosabb személyisége: néhányan fenevadnak tartják, aki nem riadt vissza rokonai meggyilkolásától sem, hogy trónra léphessen, mások azt állítják, hogy ellenségei festettek róla igaztalan képet. William Shakespeare drámájában hatalomimádó púposnak festette le őt, holott mint csontjainak vizsgálatából kiderült, púpja nem volt, csak gerincferdülése. Csontjainak megtalálása 2012-ben az utóbbi évek egyik legszenzációsabb angol régészeti felfedezése volt. A maradványokra ahhoz a helyhez közel bukkantak rá, ahol 1485-ben a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatát vívták, amelyben Richárd is életét vesztette. Ő volt az utolsó angol király, aki csatában halt meg. Maradványait mai is élő leszármazottainak DNSvizsgálatával azonosították. (mti)
MAGAZIN dekelt. A több mint 14 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Vang cége két éve 2,6 milliárd dollárért megvette az amerikai AMC Entertainment mozihálózatot. A székhelyet 10 percnyi járásra a Rodeo Drive-tól, 10 percnyi autóútra Hollywoodtól építik fel mintegy 1,2 milliárd dollár költségvetésű ingatlanfejlesztés keretében. A Wandacsoport tavaly jelentette be, hogy Kínában 2017-re felépíti a világ legnagyobb filmstúdióját Csingtao városában. A cég mintegy 5 milliárd dollárt fektet be a Qingdao Oriental Movie Metropolis elnevezésű filmgyártó vállalkozásba. Húsz filmstúdiót terveznek felépíteni, amelyek közül az egyik a világ legnagyobbja lesz 10 ezer négyzetméteres területével. A filmstúdiókomplexumban legalább száz filmgyártó csoportnak adnak majd helyet évente, köztük harminc külföldinek. A múlt hónapban Vang Csien-lin bejelentette, azt akarja elérni, hogy csoportja legyen Kína első valódi multinacionális cége, és ezért a vállalati stratégiát nemzetközivé teszik. (mti)
Leicesterben 2015. március 26-án helyezik örök nyugalomra III. Richárd középkori angol uralkodó maradváPozitív példa: románul is nyait, amelyeket két évvel ezelőtt egy lehet buszjegyet venni parkoló építésekor találtak meg az angliai városban. A ceremónia előtt három Budapesten napon át a leicesteri katedrálisban raImmár magyar és angol mellett névatalozzák fel koporsóját, hogy Anglia Hollywood metül, franciául, oroszul és románul is népe méltó módon vehessen búcsút meghódítására készül elérhető a budapesti tömegközlekedési tőle. A koporsót a katedrális padlójába jegyautomaták menürendszere - kövájt mélyedésbe helyezik el és az a leggazdagabb kínai zölte Facebook-oldalán a Budapesti észak-angliai Swaledale-völgyből szárVang Csien-lin, Kína leggazdagabb Közlekedési Központ (BKK). Hamamazó kőből készült sírkővel zárják le a sírt. Utóbbit egy vésett kereszt fogja embere, a Dalian Wanda Group tulaj- rosan spanyolul, kínaiul, szlovákul is díszíteni és az egész sírkő az írországi donosa Beverly Hills-ben építi fel használhatóak lesznek az automaták, Kilkennyből való sötét színű márvány- amerikai szórakoztatóipari vállalkozá- így a magyarul vagy angolul nem tusának székhelyét. “A Los Angeles-i pro- dók szélesebb köre tud még könnyebjekt az első fontos lépés lesz a Wan- ben jegyet vagy bérletet vásárolni. da-csoport hollywoodi jelenléte felé. A Beverly Hills-i létesítménytől azt is várják, hogy segíti Kína belépését a hollywoodi filmiparba és a kínai kultúra megismertetését külföldön” - idézte a csoport honlapján közzétett közleményt a Hollywood Reporter. Los Angeles-i iroda alapul szolgál majd a helyi filmprodukciós cégekbe és a globális filmmegjelenésekbe való befektetérokon takarmánynövény. 52. Szól a sekhez is - tette hozzá. A Dalian Wankecske. 54. ... faciunt collegium; Hár- da Group főleg kereskedelmi ingatlanman alkotnak gyűlést. 55. Petőfi ráérős vállalkozásokban, a turizmusban, a hőse (Pál). 57. Becézett Emma. 59. szálloda- és a szórakoztatóiparban érCsuk társa. 60. Vaspálya. 62. Módo1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 sított G-hang. 63. Bánkódik miatta. 66. G É E Nézd, csak! 67. ... Lanka; Ceylon. 68. 13 14 15 ... talál; pontosan céloz. 69. Akta. FÜGGŐLEGES: 1. Nemesgáz. 2. 16 17 18 19 A rák fegyvere. 3. Gerletollak! 4. Jemeni, thaiföldi és kambodzsai gkj. 5. Nauru fővárosa. 6. Odú. 7. ... Vegas; 20 21 22 23 amerikai kaszinóváros. 8. Idős emberre jellemző. 9. Szemmel érzékel. 10. A 24 25 26 27 28 végére hajt! 11. Német kikötőváros lakója. 12. Énekelő. 18. Pénzzé tesz. 19. 29 30 31 32 33 Magas növény. 21. Szőnyegtisztításra használjuk. 23. Teher elviselése. 25. 34 35 36 37 Sugárzási mértékegység volt. 26. CsiK nos, nett. 27. Fogaival eltávolítja a húst 38 39 40 41 42 a csontról. 30. Beóciai hős. 31. Német szorzóképző. 32. Gumidarab! 34. A 43 44 45 46 gondolat befejező része. 35. Egyfajta G mérőléc. 37. Sémi népre jellemző. 39. 47 48 49 50 51 Babaaltató szó. 40. Klubegyed. 42. Spanyol és marokkói gkj. 44. Lakás52 53 54 55 56 bejárat! 46. Bibliai alak. 48. Hideg, erdélyi szél. 50. A föld irányába. 51. 57 58 59 60 61 Salt ... City; Utah állam fővárosa. 53. Hosszas könyörgéssel elér. 55. ... a 62 63 64 65 66 nyelve; gyorsan beszél. 56. Szabásminta. 58. Kész!! 59. Sovány ló. 61. 67 68 69 70 Ipari tanuló. 63. Kenneth Loach filmje. 64. Térmetszet. 65. Szarvasfaj. 68. Temespartok! 70. A tetejére. Z E Y Szerkesztette: Csatlós János
MAGAZIN
2014. augusztus 15.
Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt Szinte napra pontosan 165 évvel ezelőtt veszett nyoma a segesvári csatában az akkor 26. életévét taposó Petőfi Sándornak, akinek a hollétéről azóta is rengeteg pletyka kering. Vannak, akik szerint a szabadságharc egyik legfontosabb csatájában lelte végzetét, mások szerint Szibériában hunyt el. A történelem rejtélyes eseteinek sora szinte véget nem érő....
A rejtélyes átjárót kereső John Cabot (olaszul Giovanni Caboto) velencei születésű felfedező északi irányba hajózva próbált nyugat felé rövidebb utat találni az akkor még Indiának hitt Amerikába - ez volt az északnyugati átjáró. A spanyolok, valamint a portugálok kalandor vállalkozásnak vélték tervét, így Cabot Angliában próbált szerencsét: 1494-95 táján költözött Bristolba, végül a bristoli kereskedők egy vagyonos csoportja, valamint egy fi-
renzei bankház új kereskedelmi lehetőségek reményében finanszírozták két nagyobb utazását. Az első expedíció során 1497-98-ban északnyugatnak indulva angol zászló alatt a Matthew fedélzetén hajózva első európaiként ő fedezte és térképezte fel Labradort és Újfundlandot, majd a rossz időjárás és élelmiszerhiány hatására visszafordult. VII. Henrik angol király jelentős öszszeggel, mintegy tíz fonttal (egy jómódú angol mesterember két évi bevétele) jutalmazta a hazatérő Cabotot, aki 1498 februárjában újabb 20 fontot kapott a következő expedíciójának megszervezésére és költségeire (nem számítva a különböző angol és itáliai hiteleket). A források szerint 1498 májusában öt hajóval futott ki Bristol kikötőjéből, azonban egy spanyol követi jelentésből tudjuk, hogy ezek közül egyet Írország partjainál egy hatalmas vihar megállásra kényszerített. A négy hajó azonban továbbhaladt súlyos rakományaival ezekről kutatók azt feltételezik, hogy zömük kereskedelmi portéka lehetett. 1499-től semmilyen hír nem érkezett a korszakban még vakmerőnek számító vállalkozásról, a négy hajó nyomtalanul eltűnt. A legvalószínűbb, hogy a tengerészek odavesztek a tengeren, azonban Alwyn Ruddock történész szerint túlélték a küldetést: állítólag az egyik hajón szolgáló londoni lakos, Lancelot Thirkill 1501-ben már ismét az angol fővárosban élt. Ruddock úgy véli, a többi matróz a Cabotékkal utazó Giovanni Antonio de Carbonariis fráter vezetésével megalapította Észak-Amerika első keresztény települését. A Bristoli Egyetem kutatói sem zárták ki, hogy az expedíció tagjai si-
keresen hazatértek, szerintük John Cabot 1500-ban már London utcáin sétált - hiteles forrás azonban nem támasztotta alá az elméletet. Habár Cabot végül nem találta meg a kora újkorban sokak által keresett átjárót, felfedezéseivel nagy szolgálatot tett az angol koronának: jogalapot adtak arra, hogy Ang- ját, amelyekben 23 nő és egy férfi maradványait találták meg embriópózban, lia később birtokba vegye Kanadát. faszeszben tárolva (más források szerint a pesti Kresinszky Márton, az ingatlan A cinkotai asszonyirtó eredeti tulajdonosa a bérlő távollétében Az 1877-ben született Kiss Béla az fel akarta újítani a házat, s ehhez kere1900-as évek elején költözött fiatal fe- sett alapanyagokat). A hatóságok megleségével Cinkotára (ekkor még nem állapították, hogy az áldozatok nagy révolt Budapest része), a Kossuth utca 9. szét megfojtották, a többi pedig mérgeszám alatti házba. A szőke hajú és kék zés áldozata lett. A rendőrség átkutatta szemű, erős testalkatú férfi tanult szak- a férfi házát is, ahol egy fényképalbum májára nézve bádogos volt, és a vissza- tanúsága szerint 1903 és 1914 között emlékezések szerint megbízhatóan és 74 nővel volt kapcsolata a bádogosnak, szorgalmasan dolgozott. azonban csupán 1912 után gyilkolt. A Kiss felesége 1912 táján viszonyt modern kori kutatások szerint Kiss pokezdett egy férfival, és a kezdetben tit- tenciazavarral küzdött, felesége valókos kapcsolatot egy idő után nyíltan színűleg ezért tartott szeretőt, azonban folytatták. Nem sokáig: hamarosan az hozzá kell tenni, hogy a férfi már jóval asszony és lovagja is eltűntek a város- hamarabb és jóval többször félrelépett, kából, senki nem hallott többé felőlük. saját magának is bizonygatva férfiasA bádogos élvezte a közvélemény tá- ságát. mogatását, amellyel sikerült elhitetnie, Kiss Béla a hivatalos katonai jelenhogy neje valószínűleg elszökött a sze- tések szerint 1915-ben a szerbiai Valjeretőjével, ő pedig új életet akar kezde- vóban fogságba esett, majd tífuszban ni. Cinkota lakosai még némi elégté- elhunyt. Az 1916-os eseményeket követelnek is tekintették, hogy a mester a tően nyomozás indult a sorozatgyilkos csélcsap asszony távozása után egyál- ellen, aki a hatóságok szerint nem hunyt talán nem élt szerzetesi életet. A kör- el, hanem új személyazonosságot vett nyék legjobb partijának számító, jóké- fel. A “cinkotai asszonyirtó” - ahogyan pű és stabil egzisztenciájú férfi házában a lelepleződését követően kortársai emszép számmal fordultak meg a csinos, legették - sohasem került elő, habár 1919fiatal nők; igaz, egy-két alkalomnál több- ben egyesek látni vélték Budapesten, ször egyiket sem látták nála vendéges- 1924-ben a Francia Idegenlégióból érkedni. keztek információk felőle, míg az 1930Mivel Kiss bádogos volt, senkinek as években New York-i magyarok ismerték fel a férfit, aki állítólag a Hatodik sugárút egyik bérházában dolgozott házfelügyelőként.
A felfedező
nem szúrtak szemet az udvarában egyre növekvő számban tárolt fémhordók. A helyi rendőrrel beszélgetve megemlítette, hogy szerinte hamarosan háború lesz, ezért a hordókban benzint tart, a szűkebb időkre. A háború valóban kitört 1914-ben. Kiss ekkor már 37 éves volt, így egyáltalán nem kellett arra számítania, hogy az első hullámban behívják. Ő azonban önként jelentkezett a szolgálatra, s 1914-ben örökre elhagyta cinkotai házát. 1916-ban a benzinhiányra hivatkozva felnyitották a bádogos 24 fémhordó-
A norvég Roald Amundsen volt az első felfedező, aki végighaladt a már a John Cabot által is keresett északnyugati átjárón (1903-1906), majd az angol Robert Scott kapitánnyal folytatott drámai vetélkedés során 1911 decemberében, 35 nappal az angol előtt elsőként jutott el a Déli-sarkra. 1926-ban Amundsen az olasz Umberto Nobile és az amerikai Lincoln Ellsworth társaságában léghajón repült át az Északi-sark fölött. Két évvel később, 1928. június 18án a norvég kutató, valamint honfitársa, Leif Dietrichson és velük együtt négy francia eltűnt a Barents-tenger térségében, miközben a Latham 47 típusú gépen megpróbáltak segítséget nyújtani Umberto Nobile számára, aki egy újabb sarki expedícióról visszatérőben társaival az Italia nevű léghajóval május 24-én egy jégtáblán rekedt. Amundsen és társai eltűnésének körülményei ismeretlenek, sem a hidroplánra, sem utasaira nem akadtak rá azóta sem. Umberto Nobilét és expedíciójának egy részét viszont később sikerült megmenteni. Az eltűnt hidroplánnak
eddig csak egy úszóját és egy üzemanyagtartályát találták meg az észak-norvégiai Tromsř városában. A tartály sérüléseiből arra lehetett következtetni, hogy Amundsen gépe - valószínűleg a köd miatt - kényszerleszállást hajtott végre a Barents-tengeren. Valaki egy kést és egy nagy kalapácsot használt a tartályon. Ez annak bizonyítéka, hogy valaki túlélte a leszállást, s valószínű-
leg megpróbáltak visszatérni a jégmezőre. A holttesteket azóta sem találták meg.
A magyar terrorista 1931. szeptember 13-án éjjel 0 óra 20 perckor hatalmas robbanás rázta meg a Budapest nyugati határaitól mindössze néhány kilométerre található Biatorbágyot. A robbanás a Füzes-patakot átívelő viaduktot érte, amelyen éppen abban az időpontban haladt át a Bécsbe tartó nemzetközi gyorsvonat. A detonáció a második és a harmadik kocsi alatt történt, amelyek egyetlen kocsi kivételével magukkal rántották az egész vonatot; a szerelvény 26 méteres magasságból zuhant a patak völgyébe 22 ember halálát okozva. A hatóságok eleinte az illegalitásban élő kommunista párt tagjait gyanúsították, azonban heteken belül a tényleges elkövetőre, Matuska Szilveszter 39 éves bécsi gyárosra terelődött a gyanú, aki bekötözve, álsebekkel jelen volt a robbanás helyszínén (még fényképe is megjelent a lapokban), különös, zavart viselkedése sokaknak feltűnt. A rendőrség négy egymástól független bejelentés után vizsgálatot indított, és megállapította: a férfi nem volt az utasok között. Matuska az első világháborúban főhadnagyi rangig vitte, s eleinte tanítóként kereste kenyerét, később kereskedelemmel és ingatlanspekulációval egészítette ki jövedelmét, közben feltalálóként is tevékenykedett. folytatás a következő lapszámban
2014. augusztus 15.
EKE-hírek
Ha sokáig tart a meleg: A hőkimerülés és hőpangás tünetei A hőkimerülés a hőártalmak olyan típusa, mely hosszabb idő, általában több nap alatt fejlődik ki. A klasszikus hőkimerülés hazánkban ritkán fordul elő, ám a hőpangásnak nevezett kórkép nálunk is kialakulhat. A klasszikus hőkimerülés a magyar időjárási viszonyok közt ritkán fordul elő, rendszerint valamilyen veszélyeztető állapot fennállása esetén alakul ki. A magasabb hőmérséklet és a nagyfokú fizikai terhelés hatására a szervezet kompenzációs mechanizmusok beindításával reagál: értágulat és nagyfokú verejtékezés alakul ki. Amennyiben az elvesztett vizet és ásványi anyagokat nem, vagy nem kellő mértékben pótoljuk, létrejön a hőkimerülés, melynek két formája lehetséges: vízhiányos vagy sóhiányos forma. A vízhiányos forma kialakulását a víz bevitelének hiánya vagy a víz fokozott vesztése (hányás, hasmenés) hozza létre. A sóhiányos forma legtöbbször excesszív verejtékezés következtében alakul ki, vagyis a verejtékezés intenzitásával a víz és ásványi anyagok pótlása nem képes lépést tartani. A hőpangásnak nevezett kórkép hazánkban is kialakulhat. Az ún. hőpangás nagyfokú fizikai terhelés következtében, leginkább közepesen meleg (25-30°C), párás környezetben alakul ki. Gyakrabban fordul elő a terheléshez kellőképpen nem szokott, előzőleg kevés folyadékot fogyasztó személyeknél. Veszélyeztetettek az idősek és a túlsúlyosak is.
A hőkimerülés és hőpangás tünetei Vízhiányos hőkimerülés. A vízhiányos formára leginkább a nagyfokú szomjúságérzés, erőtlenség, gyengeség, bágyadtság jellemző. A szív frekvenciája emelkedik, vagyis a pulzus szapora. Légszomj alakulhat ki. Az érzékszervi érzékelésben zavar támad, a látással és hallással kapcsolatos problémák alakulnak ki. A bőr száraz, könnyen ráncba emelhető. Sóhiányos hőkimerülés. A sóhiányos formában az agy mérsékelt duzzadása miatt fejfájás, szédülés, hányinger, hányás jelentkezhet. A beteg ingerlékeny, bágyadt lehet. A pulzus szapora, szabálytalan. Kezdetben egyes kis izmok izolált görcse jelentkezik, később nagy terjedelmű, fájdalmas rángások alakulnak ki elsősorban a kezek, a lábak és a hasfal izomzatában. Hőpangás. A hőpangás tünetei: nagyfokú izzadás, hányinger, hányás, szapora légzés, szapora pulzus. A beszéd és a járás zavara alakulhat ki. Létrejöhetnek izomgörcsök is.
Hogyan kezelhető az állapot? A kezelés kórházi körülmények között lehetséges. Az egészségügyi szaksegítség megérkezése előtt nagyon fontos, hogy a kiváltó okot megszüntessük: a beteget vigyük hűvös helyre, fektessük le, testét hűtőborogatással takarjuk be! Nagyon fontos a megelőzés! Lehetőség szerint nagyon meleg időben ne végezzünk erős fizikai munkát (a sportolás is ide tartozik), és ne feledkezzünk meg a rendszeres folyadékfogyasztásról, lehetőleg ásványvíz formájában. A rosszullét első jeleinek jelentkezésekor addigi tevékenységünket függesszük fel, igyekezzünk hűvösebb helyre, igyunk és pihenjünk, míg a tünetek enyhülnek! (WEBBeteg - Dr. Kónya Judit) Augusztus 27-én, szerdán 19 orától az Erdélyi KárpátEgyesület Gutin Osztálya vetítésre hívja a természetkedvelőket.
Kozel Orsolya az ausztráliai, a Világörökség részét képező
Ayers Rock Uluru óriási homokkő sziklatömb környékéről tart vetített előadást. Szeretettel várunk mindenkit a Teleki Magyar Házba!
Torockó és környéke régi képeslapokon Orbán Balázs szerint, aki járt már Torockón, s “ki a természet nagyszerűségében élvet talál, kire az eszményileg szépnek hatása van”, az nem tudja feledni e vidéket, és bizonnyal vissza fog ide vágyni. - olvassuk Balázs D. Attila legújabb könyvének előszavában. A Szép Magyar Könyv 2012 versenyében döntős Erdély Anno 1895–1944 című album szerzője ezúttal Torockót és környékét járja be a régi képeslapok segítségével. Időutazás Erdély e csodálatos részében, mely nem hiányozhat a természetszeretők könyvespolcáról. A könyv beszerezhető a Bányavidéki Új Szó szerkesztőségében, a Teleki Magyar Házban, valamint a nagybányai Demokrácia Központban. Ára 20 lej
Megjelent az EKE 2015-ös falinaptára Már megvásárolhatja az Erdélyi Kárpát-Egyesület 2015-ös falinaptárát. „Hajdanában ahány nép volt, a ruha is annyiféle, a szokás is ezerféle... Manapság a város füstie összemossa mind ezüstre." A Weöres Sándor versében leírtakkal „ellenkezik” az Erdélyi Kárpát-Egyesület 2015-ös falinaptára. Megcáfolja, hogy Erdélyben a város füstje összemoshatná ezüstre a színes, díszes népviseleteket. Bemutatja a széki szépségeit, a székely ruha mintáit, a csángók viseletét... és mindezt a jelenből, a jövő tudomására hozva, hogy az erdélyi népviseletek tarkasága értékelt érték. Mert az EKE vallja: a hagyomány nem rab és nem beteg, nem őrizni és nem ápolni kell, hanem büszkeséggel felmutatni és továbbadni. Erre buzdítunk mindenkit, megvásárlásra ajánlva az EKE-tagok fotóival ékesített falinaptárt. Az EKE-naptár ára 15 lej, kapható az EKE Gutin Osztályánál, a Bányavidéki Új Szó szerkesztőségében, valamint a nagybányai Demokrácia Központban, EKE-tagoknak kedvezmény!
Olvassa az Erdélyi Gyopár idei negyedik lapszámát Az Erdélyi Kárpát-Egyesület kéthavonta megjelenő, természetjárás, honismeret, környezetvédelem témaköröket felölelő kiadványát keresse az EKE Gutin Osztályánál, a Bányavidéki Új Szó szerkesztőségében, valamint a nagybányai Demokrácia Központban.
A erdélyi magyar turistaság 120 esztendeje Vaskos kötetben, igényes kivitelezésben látott napvilágot az Erdélyi Kárpát-Egyesület múltja és jelene. Az 1891-ben létrehozott civil szervezetünk egész Erdélyt behálózó osztályaival 2011-ben, a jubileum alkalmából szánta magát e nagy munkával járó, de hiánypótló kiadvány elkészítésére. Az 560 oldalas, nagyméretű, színes képmelléklettel gazdagított, igényes kivitelezésű könyv beszerezhető az EKE Gutin Osztályánál, a Bányavidéki Új Szó szerkesztőségében, valamint a nagybányai Demokrácia Központban. Ára 35 lej.
HETIRENDEN
2014. augusztus 15.
Önkéntesek segítségét várják (Folytatás az 1. oldalról) újabb és újabb feladatok elé állítja majd a pártot. Most, amikor egy országos kampány előtt állnak, lépésről-lépésre kell leküzdeniük az akadályokat, így az első kihívás az induláshoz szükséges 200 ezer támogató aláírás megszerzése lesz. A Néppárt alelnöke szerint, noha a román demokrácia egyik problematikus eleme a jelöltállításhoz szükséges túlzottan magas aláírás szám, a párt megyei szervezetei dolgozni akarnak és képesek a szükséges mennyiségű szignó begyűjtésére. Ehhez azonban szükség van az aktivisták és önkéntesek segítségére is. Az Erdélyi Magyar Néppárt várja mindazok jelentkezését, akik úgy érzik, munkájukkal segítenék Szilágyi Zsolt indulását. Jelentkezni lehet a Néppárt székhelyén, a nagybányai Demokrácia Központnak is helyet adó épületben (Thököly/Minerilor utca 5-7. szám), vagy a 0262 212 040-es telefonszámon, Felsőbányán a P-ţa Libertăţii tér 2. szám alatt, vagy a 0740 166 194-es telefonszámon, illetve Hosszúmezőn a 689. szám alatt és a 0753 062 326-os telefonszámon, vagy a
[email protected] e-mail címen. Az Erdélyi Magyar Néppárt Máramaros megyei irodája APRÓHIRDETÉS 2,5 hónapos sötétbarna kiscica szerető gazdit keres. Utcán talált, de már oltva, féregtelenítve van és cica wc-t használ! A ház cicáival jól kijön, játszanak, ajánlom második cicának is békés rangidős mellé. Tel: 0771 722 425, 12-22 óra között. • FESTMÉNYEKET vásárolok. A hirdetés érvényes egész évben. Telefonszám: 0262-275793, 0740-685721. • Külföldi GYŰJTŐ VÁSÁROLOK: régi, antik tárgyakat, festményeket, ezüst tárgyakat, faliórákat, zsebórákat, bronz szobrokat, 1945 előtti könyveket és képeslapokat. 0741-986855. • A régi főtér környékén ELADÓ 1 szoba, konyha, fürdőszobás ház, nagy udvarral. Tel: 0742794946. • Németül beszélő, empátiával rendelkező személyt keresünk idős beteg gondozására Németországba. Tel.: 0040748383147 GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy életének 61. évében a drága férj, apa, após, nagyapa id. FERENCZI MIHÁLY (BUBU) örökre itt hagyta szeretteit. Temetése ma, pénteken 13 órakor lesz a virághegyi temető kápolnájából. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj, apa, após, nagyapa, testvér SZÁSZ ÁRPÁD hosszú szenvedés után, 84 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Nyugalma legyen csendes. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS Fájó szívvel búcsúzom szeretett barátomtól FERENCZI MIHÁLY JÓZSEFTŐL (BUBU) Őszinte részvétem a gyászoló családnak. Lovász Béla és családja TELEKI MAGYAR HÁZ: * OLVASS NEKEM: minden szerdán 16 órától a Teleki Házban! * GYÓGYTORNA – jövő kedden 17.30 órától!
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör tagjai mély megdöbbenéssel vették a fájdalmas hírt, hogy egykori pályatársuk, a zenekar vezetője, a mindig jókedvű FERENCZI MIHÁLY JÓZSEF (BUBU) megjelent a Nagy Rendező színe előtt. Immár az Ő irányításával lesz jelenése mindörökké. Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak. Bubukám, ott fenn gondolj ránk is, bár elég népes társaságban a teljesség igénye nélkül (Pubi bácsi, Erzsike néni, Babi, István, Ede bácsi...) leszel újra zenekari vezető. Nyugodj békében! Örökké felejthetetlen maradsz számunkra. Fájó szívvel búcsúzunk a szeretett testvértől, nagybácsitól és sógortól FERENCZI MIHÁLYTÓL (BUBU) Nyugalma legyen csendes. Őszinte részvétünk gyászoló családjának. Testvére Ferenczi Zoltán és családja KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik EIZELE ILONA temetésén tiszteletüket tették, sírjára a kegyelet virágait helyezték és részvétüket nyilvánították. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS 11 éve fájó szívvel emlékezem augusztus 14-re, amikor szeretett feleségem KRUPICZER MATILD jóságos és szerető szíve megszűnt dobogni. Nyugalma legyen csendes, emléke áldott. Bánatos férje Kari Fájó szívvel emlékezünk 2003. aigusztus 14-re, amikor KRUPICZER MATILD örökre eltávozott szerettei köréből. Emlékét szívünkben őrizzük! Sógora József, sógornője Ágota, keresztlányai Zsuzsi és Ildi, unokája Gabica. APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE: NAPONTA 9-15 óráig, CSÜTÖRTÖKÖN 11.30 óráig!
NYÍRBÁTOR Gyógyfürdő – augusztus 21., VÁSÁROSNAMÉNY – augusztus 28. Indulás reggel 7-kor, a Máramaros áruház parkolójából. Jelentkezés: 0747017580 (Csoma Bea).
MEGEMLÉKEZÉS “Ne fájjon neked, hogy már nem vagyok, hiszen az égen neked ragyogok. Ha szép idő van és kék az ég, jusson eszedbe sok szép emlék. Ha rám gondolsz soha ne sírjál, inkább a szép dolgokon kacagjál. Ha telihold van az érted ragyog és azt jelenti, hogy boldog vagyok. Ha hullócsillag száll a sötét égen, akkor mondjál egy imát értem. Én is imát mondok majd érted, hogy boldog lehessen szíved. Ha rám gondolsz soha ne sírjál, hiszen a szívedben jó helyen vagyok." Szomorú szívvel emlékezem drága feleségemre
Dr. Bónis István parlamenti képviselő irodáinak működési programja: Máramarossziget: - RMDSz-székház, minden hónap első péntekén 12-14 óra között;
Nagybánya: - RMDSz-székház, minden hónap második, harmadik és negyedik péntekén 10-12 óra között; - Teleki Magyar Ház, minden hónap második, harmadik és negyedik péntekén 12-14 óra között. A parlamenti képviselő telefonszáma: 0726200756.
SZOPKÓ EMILIÁRA kinek szíve augusztus 13-án már 6 hete megszünt dobogni. Tudom, hogy nem jössz, de olyan jó várni, hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni. Emléked kenyelettel őrzi bánatos férjed Sanyi. SZOPKÓ EMILIA halálának 6 hetére. ,,Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, ahol megpihent dolgos két kezed. Megpihenni tértél, hol nincs több fájdalom, de szívünkben itt leszel, mert hiányzol nagyon." Fájó szívvel emlekeznek rád gyermekeid, menyed, unokáid, dédunokád.
Szomorú szívvel emlékezünk és emlékeztetjük mindazokat, akik ismerték, hogy hat hónap telt el augusztus 8-án, amióta a drága jó feleség és szerető édesanya MATOLA MÁRIA (MACZU) szül. KALMÁR 85 éves korában hosszú betegség után örökre eltávozott közülünk. Nyugalma fölött őrködjön örök szeretetünk. Míg élünk drága emlékét szívünkben őrízzük. Gyászoló férje Matola Antal mérnök, lánya Matola Mária (Ria).
2014. augusztus 15.
NŐI KÉZILABDA
SPORT-VILÁG
LABDARÚGÓ LIGA 1
Tíz emberrel bukott rangadót a CFR a Steaua ellen
Bajnokok Trófeája-torna Nagybányán Augusztus 15 – 17. között egy nagyszabású női kézilabda tornát rendez a nagybányai HCM jeles csapatok részvételével. A lebonyolítás két csoportban (A és B csoport) történik A tornára a nagybányai Sportcsarnokban kerül sor, a belépés ingyenes. Íme a részvevő csapatok: A csoport: A1 - Nagybányai HCM (Románia); A2 - RK Krim Mercator Ljubljana (Szlovénia); A3 - Rosztov Don (Oroszország); B csoport: B1 - FTC Rail Cargo Hungaria Budapest (Magyarország); B2 - Juventa Michalovce (Szlovákia); B3 - Astrahanochka Asztrahány (Oroszország); A mérkőzések időpontjai és a párosítások: Augusztus 15., péntek: 17.00 órától: B1 – B2 (Budapesti FTC – Juventa Michalovce) 19.00 órától: A1 – A2 (Nagybányai HCM – RK Krim Ljubljana) - Augusztus 16., szombat: 10.00 órától: B2 – B3 (Juventa Michalovce – Astrahanochka Asztrahány); 12.00 órától: A2 – A3 (RK Krim Ljubljana – Rostov Don); 17.00 órától: B1 – B3 (Budapesti FTC – Astrahanochka Asztrahány); 19.00 órától: A1 – A3 (Nagybányai HCM – Rostov Don). - Augusztus 17., vasárnap: 10.00 órától: A csoport 3. helyezettje – B csoport 3. helyezettje; 12.00 órától: A csoport 2. helyezettje – B csoport 2 helyezettje; 14.00 órától: A csoport 1. helyezettje – B csoport 1. helyezettje.
Elvesztette első bajnoki rangadóját hazai pályán a Kolozsvári CFR: a fellegvári csapat a román labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában, vasárnap 1-0-s vereséget szenvedett a bajnoki címvédő Bukaresti Steauától. A szurkolókon ezúttal sem múlt semmi: rögtön a kezdésnél egy hatalmas kolozsvári címert (a régi háromtornyosat, nem a jelenlegit) emeltek magasba, míg alatta a molinón az volt olvasható román nyelven, hogy „Szeretjük a középkori Kolozsvárt, amelyet a csapat a dombon ékesít”. A mérkőzés egyébként kiegyenlített küzdelmet hozott, és egy védelmi hiba döntötte el a három pont sorsát a 15. percben, amikoris Tănase éles szögből átemelt Felgueiras kapuson, a labda pedig túljutott a gólvonalon. A vezetés megszerzése után a vendégek inkább az előny megőrzésére törekedtek, így komolyabb lehetőségük jobbára csak a vasutasoknak volt. A kolozsvári csapat helyzetét súlyosbította, hogy Negruţ az első félidő végén a kiállítás sorsára jutott, amiért elgázolta a Steaua kapusát. Az ütközésben ráadásul a CFR támadója sérült meg jobban – bicegve hagyta el a játékteret. A második félidőben az emberhátrányba került hazai csapat megszerezhette volna az egyenlítő gólt: hiába játszottak tíz emberrel, több helyzetet is kialakítottak. Azonban a legnagyobb lehetőségekkel sem tudott élni a vasutascsapat: előbb a 68. percben Tadé maradt le Costea beadásáról az üres kapu előtt, majd a 70. perceben Costea hagyott ki ziccert egy kiugratást követően. A forduló másik, vasárnapi mérkőzésén az újonc Botoşani-nak emberhátrányban is összejött a győzelem, mégpedig a bajnoki ezüstérmes Astra ellen: a hazaiak a 67. percben maradtak 10 emberrel, de Batin a 86. percben így is megszerezte a három pontot érő találatot. A Petrolul ugyanakkor simán nyert egy másik újonc, a CSMS Iaşi otthonában. Ezen a találkozón két piros lap is villant: a hazaiak az első félidő hosszabbításában fogyatkoztak meg, a vendégek pedig a meccs hajrájában. Liga 1, 3. forduló: Bukaresti Dinamo–Marosvásárhelyi ASA 1-1, CSU Craiova–Konstancai Viitorul 2-2, Bukaresti Rapid–Medgyesi Gaz Metan 1-1, Pandurii Tîrgu Jiu– Ceahlăul Piatra Neamţ 0-1, FC Botoşani–Astra Giurgiu 1-0, CSMS Iasi– Petrolul Ploieşti 1-5, Kolozsvári CFR–Bukaresti Steaua 0-1, Concordia Chiajna –Kolozsvári U 0 - 2, Brassói FC–Galaci Oţelul 1 - 1. (A Krónika nyomán)
KAJAK-KENU VB MOSZKVA
Kilapátolták Moszkvából az aranyat a magyar kajak-kenusok A magyar versenyzők hat aranyéremmel az éremtáblázat élén zárták a Moszkvában rendezett kajak-kenu világbajnokságot. A piros-fehér-zöld küldöttség – amely öt ezüstöt és hat bronzot is szerzett – Oroszországot (4, 2, 2) és Németországot (2, 5, 1) előzte meg. Románia egy első és egy második helyezést ért el. Az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel álltak a magyarok. Délelőtt egy-egy arany- és ezüst-, valamint három bronzérem volt a mérleg a Krilatszkoje-központban uralkodó kánikulában. Az első helyet – címét megvédve – a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű kajak négyes szerezte 500 méteren, míg a szintén kajakos Csipes Tamara második lett 1000 méteren. A kenus Vajda Attila ugyancsak címvédőként – egy kizárás után – harmadikként zárt egy kilométeren, ezen a távon ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott fel a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó, valamint a Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid és Sarudi Pál alkotta kenu négyes. A női kajak négyesek fél kilométeres versenyében 2009 óta egyeduralkodók a magyarok, már ami a vb-ket és az olimpiát illeti. A Szabó Gabriella vezette címvédő kvartett remekül kezdett a döntőben az MTI helyszíni beszámolója szerint, féltávnál már vezetett. A második 250 méteren aztán a lengyelek megpróbáltak feljönni rájuk, de Szabó a hajrában ismét megindította a hajót, így végül a magyar egység magabiztosan nyerte meg az idei vb első magyar aranyérmét. Szombat délután a kenus Vajda Attila második, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett 5000 méteren, így 1-2-4 volt a magyar éremmérleg az első döntős nap után. Aztán vasárnap délelőtt beindult a henger: a magyar csapat tagjai nagyszerű teljesítményt nyújtva három-három arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtöttek az 500 és 1000 méteres döntők során. Fél kilométeren győzött a kajakos Kozák Danuta, valamint a Lakatos Zsanett, Takács Kincső kenus és a Szabó Gabriella, Csipes Tamara kajakos duó, míg a kajakos Dombvári Bence és a Dombi Rudolf, Bo-
ros Gergely kajakpáros ezüstérmes lett. Ezer méteren a Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenu kettes másodikként zárt, a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes pedig harmadikként ért célba. Elsőként a friss Eb-győztes Lakatos, Takács duót szólították a rajthoz, ők tavaly, Duisburgban ezüstérmet szereztek, s most szerettek volna előrébb lépni. Ezért mindent el is követtek, remek taktikával versenyeztek, és bár a fehéroroszok féltávnál még jelentős előnnyel rendelkeztek velük szemben, a hajrában befogták, majd meg is előzték őket, végül elsőként haladtak át a célvonalon. A két győri kenus először lett világbajnok a felnőttek között. A következő számban újabb magyar aranyesély kínálkozott, nem is kicsi, ugyanis Kozák olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédőként a K-1 500 méter abszolút favoritjának számított, és a négyessel aratott szombati diadal után egyesben is megvédte címét. A női kajak kettes 500 méteres távján Szabó és Csipes – akik idén ültek ismét össze, de 2010-ben nyertek már együtt vb-címet, igaz, 1000 méteren – friss Európa-bajnokként esélyesnek számított. A rajt után a szerbek kettőse, Olivera és Nikolina Moldovan kilőtt, a többiek csak a hátukat nézhették, és féltávnál több mint egy hajóhossz volt az előnyük. A magyarok a harmadik-negyedik helyen haladtak, majd fokozatosan elkezdtek felzárkózni a láthatóan elfáradó szerbekre, s a hajrához már ők érkeztek az első helyen. Az utolsó métereken aztán magabiztossá tették győzelmüket, s így az Eb után a vb-n sem találtak legyőzőre. Az első döntős blokkot két 1000 méteres páros finálé zárta. Az elsőben Vasbányai és Mike kenus duója címvédőként készülődött a rajtra. A Liviu Dumitrescu, Victor Mihalachi román kettős kezdett a
legjobban, hamar kiváltak a mezőnyből, s miközben a magyarok a többiekkel haladtak, óriási előnyre tettek szert. Féltávnál majdnem két hajóhossz volt az előnyük, Vasbányaiék ekkor kezdtek el felzárkózni rájuk. Méterről méterre közelítették meg őket, de a korábban 500 méteren ezüstérmet szerző román duó előnye csak nem akart elfogyni, s végül egészen a célvonalig kitartott. Ezután a 200 méteres döntők következtek, ahol egyetlen magyar érem született, de az arany lett: a Kárász Anna, Vad Ninetta kajakos duó remekül versenyezve nyert. Így a piros-fehér-zöld küldöttség a zárószámok, a váltók előtt öt-öt arany-, ezüst- és bronzéremmel állt – Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen 10 érem megszerzését tűzte ki célul. A „nyakbavalók” száma vasárnap délután tovább nőtt: a magyar versenyzők a férfi kajakosok, illetve a kenusok révén egy-egy arany- és bronzérmet gyűjtöttek a váltóversenyek során, így 6 elsőséggel, 5 második és 6 harmadik hellyel zárták a viadalt. A vb-n összesen 24 nemzet szerzett érmet. Románia egy-egy arannyal és ezüsttel 11. lett. A legbalszerencsésebb Fehéroroszország volt, amelynek képviselői nyolcszor álltak dobogóra, de aranyat nem nyertek, a 4-4 ezüst és bronz pedig csupán az éremtáblázat 16. helyére volt elég. Új-Zéland pédául csupán három medállal, két arannyal és egy bronzzal ötödik lett. (Krónika)
Az oldalt összeállította: SIMORI SÁNDOR