381
17. A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító indítványt nyújtott be az Oktatási Bizottság, melyet elfogad. Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely az általános iskolák, és középfokú nevelési-oktatási intézmények osztály- és óraszámára, továbbá álláshelyeire vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
549/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az alpolgármester 43128-7/2012. sz. előterjesztését „A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása” címmel, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés módosítja a 346/2012. (VI. 22.) Kgy. sz. határozat 1. számú mellékletében foglalt osztály- és óraszámokat, valamint álláshelyeket, és 2012. szeptember 1-jei hatállyal az 1. sz. melléklet szerint hagyja jóvá az általános iskolák osztály- és óraszámát, továbbá álláshelyeit. 2. A Közgyűlés módosítja a 346/2012. (VI. 22.) Kgy. sz. határozat 2. számú mellékletében foglalt osztály- és óraszámokat, valamint álláshelyeket, és 2012. szeptember 1-jei hatállyal a 2. sz. melléklet szerint hagyja jóvá a középfokú nevelési-oktatási intézmények osztály- és óraszámát, továbbá álláshelyeit a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium TÁMOP 3.1.3-10/12010-0003 projekt terhére finanszírozott 1 fő álláshely kivételével. Nevezett álláshely engedélyezésének kezdő időpontja: 2012. augusztus 1. 3. A Közgyűlés a 3. sz. melléklet szerint hagyja jóvá a középfokú nevelési-oktatási intézményekben a 2013/2014. tanévben indítható 9. osztályok számát. 4. A Közgyűlés a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1. sz. melléklet Harmadik rész II/5. pontja értelmében egyetért azzal, hogy a polgármester 2012. szeptember 1-jei hatállyal a Szeged Városi Kollégium igazgatója, valamint a Szeged Megyei Jogú Város Óvodák Igazgatósága igazgatónője kötelező óraszámát csökkentse. A csökkentést követően a Szeged Városi Kollégium és Szeged Megyei Jogú Város Óvodák Igazgatósága igazgatójának kötelező óraszáma a 2012/2013. tanévben nulla. A csökkentés következtében az érintett intézmények a fenntartó felé többlettámogatási igényt nem támaszthatnak. 5. A Közgyűlés a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1. sz. melléklet Harmadik rész II/5. pontja értelmében egyetért azzal, hogy a munkáltató 2012. szeptember 1-jei hatállyal a Szeged Megyei Jogú Város Óvodák Igazgatósága négy igazgató-helyettesének kötelező óraszámát csökkentse. A csökkentést követően Szeged Megyei Jogú Város Óvodák Igazgatósága négy fő igazgatóhelyettesének kötelező óraszáma a 2012/2013. tanévben nulla. A csökkentés következtében az érintett intézmény a fenntartó felé többlettámogatási igényt nem támaszthatnak.
382
6. A Közgyűlés a Polgármesteren keresztül utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a mellékletek szerinti álláshelyek megszüntetésével, ill. létesítésével összefüggő előirányzatmódosításokat - az intézmény által közölt ténylegesen megszűnő, ill. létesített státuszok béradatai alapján - a költségvetési rendelet módosításakor terjessze elő. Határidő: a költségvetés soron következő módosítása Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője 7. A Közgyűlés utasítja az érintett intézményvezetőket, hogy a jelen határozat mellékleteiben meghatározott álláshelyeket figyelembe véve az álláshelyek megszüntetése, ill. létesítése kapcsán a szükséges munkajogi intézkedéseket tegyék meg, és a költségvetés módosításához szükséges adatokat a Közgazdasági Irodára küldjék meg. Határidő: azonnal Felelős: érintett intézményvezetők 8. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a létszámcsökkenésekkel összefüggő felmentések, végkielégítések, önkormányzatot terhelő többletkiadások központi alapból történő enyhítésére - amennyiben van rá lehetőség készítsen pályázatot. Határidő: pályázati kiírás szerint Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője érintett intézményvezetők
Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, valamint az érintett intézményeket jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
383 az 549/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat mellékletei
384
385
386
387
388 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratának módosítására vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
550/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az alpolgármester 43128-7/2012. sz. előterjesztését „A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása” címmel, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés 2012. december 1-jei hatállyal a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 375/2012. (VI.22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: azonnal Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, valamint az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
389
az 550/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 3./ Az intézmény telephelyei:
6725 Szeged, Szabadkai út 3. 6721 Szeged, József A. sgt. 26. 6724 Szeged, Kodály tér 1. 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. 6728 Szeged, Külterület 4.
18./ A feladatellátást szolgáló vagyon:
Szeged III. ker. belterület Szabadkai út 3. sz. alatti 24013/10 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha7706 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged I. ker. belterület József Attila sgt. 26. sz. alatti, 2619 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1461 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. külterület 01107/6 helyrajzi számú, Csemetekert udvar megnevezésű, 4158 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. külterület 01107/7 helyrajzi számú, Csemetekert szántó megnevezésű, 2ha2445m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. belterület, Kodály tér 1. sz. alatti, 11643/33 helyrajzi számú, általános iskola megnevezésű, 1ha0327 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon, az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged I. ker. belterület, Horváth Mihály u. 2-6. sz. alatti, 3962 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 4649 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint.
390
az 550/2012. (XII 01.) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: 1./ Az intézmény neve:
Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola (OM azonosító: 201290) Rövidített név: Szegedi Szolgáltatási Iskola
2./ Az intézmény székhelye:
6725 Szeged, Szabadkai út 3.
3./ Az intézmény telephelyei:
6725 Szeged, Szabadkai út 3. 6721 Szeged, József A. sgt. 26. 6724 Szeged, Kodály tér 1. 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. 6728 Szeged, Külterület 4.
4./ Működési köre, felvételi körzete:
Elsősorban Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe
5./ Tagintézménye:
Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Fodor József Élelmiszeripari Tagintézménye Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézménye Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye
6./ Az alapító és a fenntartó neve, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) 7./ Irányító szerve:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
8./ Közvetlen jogelőd neve, székhelye:
Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola Szakiskola (6725 Szeged, Szabadkai út 3.) Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola (6721 Szeged, József A. sgt. 26.) Kossuth Zsuzsanna Gimnázium, Egészségügyi Könnyűipari Szakképző Iskola (6724 Szeged, Kodály tér 1.) Vedres István Építőipari Szakközépiskola (6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6.)
és
és
9./ Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által rendje: a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bek.
391 a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján. 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a foglalkoztatási jogviszonyok: közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről) 11./ Az intézmény típusa:
szakközépiskola, szakiskola
12./ Évfolyamainak száma:
szakközépiskola: 7 szakiskola: 5
13./ Felvehető maximális tanulólétszám:
Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Fodor József Élelmiszeripari Tagintézménye: 600 Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézménye: 500 Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye: 920 Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye: 530
14./Jogszabályban közfeladat:
meghatározott TEÁOR – 8531 Általános középfokú oktatás - 8532 Szakmai középfokú oktatás Szakközépiskolai és szakiskolai nevelés-oktatás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint.
15./ Alaptevékenység:
Szakágazati rend szerint: 853100 Általános középfokú oktatás A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint a szakközépiskolában szakmai érettségi végzettséget adó érettségire, szakirányú felsőfokú iskolai továbbtanulásra, szakirányú munkába állásra felkészítő, általános műveltséget megalapozó szakmai elméleti és gyakorlati oktatás, valamint a 12. évfolyamot követően érettségi végzettséghez kötött szakmai vizsgára történő felkészítés folyik. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint a szakiskolában az adott szakképesítés megszerzéséhez szükséges közismereti, szakmai elméleti és gyakorlati oktatás folyik.
392 15/A Jogszabály vagy irányító szerv Szakfeladatrend szerint: által kötelező jelleggel előírt szakmai 8531211 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9alapfeladat: 12/13. évfolyam) (ezen belül további speciális tevékenység: képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés) 8531221 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) 8531241 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 8531311 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) 8531321 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) 8531351 Szakiskolai felnőttoktatás (9-10. évfolyam) 8532111 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 8532121 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) 8532141 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 8532211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 8532221 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes fennállása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) (ezen belül további speciális tevékenység: - képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés - Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János
393 Kollégiumi–Szakiskolai Programjában részt vevő tanulók oktatása) 8532241 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 8532311 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 8532341 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 8559171 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 8559181 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 5629131 Iskolai intézményi étkeztetés 9312041 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 6800021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása (kizárólag iskolai könyvtár működtetése)
Az intézmény OKJ-ben szereplő, Új OKJ szerint: pedagógiai program alapján oktatható 1. Egészségügy: szakmái: 52 720 01 Egészségügyi asszisztens 52 720 01 0010 52 01 Általános asszisztens 52 720 01 0010 52 02 Fogászati asszisztens 52 720 01 0010 52 03 Gyógyszertári asszisztens 52 720 01 0010 54 03 Egészségügyi Operátor 52 720 01 0001 54 04 Fizioterápiás szakasszisztens 52 720 01 0001 54 05 Gyógyszerkiadó szakasszisztens 52 720 01 0001 5408 Klinikai fogászati higiénikus 33 723 01 1000 Ápolási asszisztens 54 723 01 1000 Ápoló 54 723 01 0001 54 01 Diabetológiai szakápoló 54 723 01 0001 54 04 Foglalkozás-egészségügyi szakápoló 54 723 01 0001 54 05 Geriátriai szakápoló 54 723 01 0001 54 06 Hospice szakápoló 54 723 02 1000 Csecsemő- és gyermekápoló 54 146 01 0000 Egészségügyi gyakorlatvezető 54 345 01 0000 Egészségügyi menedzser 52 726 01 Masszőr 52 726 01 0010 5201 Gyógymasszőr 52 726 01 0010 5202 Sportmasszőr 52 723 01 0000 Mentőápoló 31 853 02 Egészségügyi kártevőirtó-fertőtlenítő
394 31 853 02 0010 31 01 Egészségőr-fertőtlenítő 2. Szociális szolgáltatások 33 762 01 Szociális gondozó 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékosok gondozója 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló 4. Művészet, közművelődés, kommunikáció 54 211 07 Divat- és stílustervező 5. Gépész 54 521 05 Üzemeltető gépésztechnikus 54 521 05 0010 54 01 Élelmiszeripari gépésztechnikus 8. Vegyipar 54 524 01 Laboratóriumi technikus 54 524 01 0100 31 02 Élelmiszeripari laboráns 9. Építészet 54 582 03 0000 Magasépítő technikus 54 582 04 0000 Mélyépítő technikus 54 581 02 0000 Műemlék-fenntartó technikus 54 543 01 0000 Építőanyag-ipari technikus 10. Könnyűipar 54 542 01 Könnyűipari technikus 54 542 01 0010 54 02 Ruhaipari technikus 54 542 01 0010 54 03 Textilipari technikus 33 542 05 Szabó 33 542 05 0010 33 01 Csecsemő- és gyermekruha készítő 33 542 05 0010 33 02 Férfi szabó 33 542 05 0010 33 03 Női szabó 20. Mezőgazdaság 54 581 01 Földmérő, térképész és térinformatikai technikus 54 623 01 0000 Erdésztechnikus 21. Élelmiszeripar 54 541 01 Élelmiszeripari technikus 54 541 01 0010 54 05 Élelmiszer-higiénikus 54 541 01 0010 54 07 Hús- és baromfiipari technikus 54 541 01 0010 54 08 Malom- és keveréktakarmányipari technikus 54 541 01 0010 54 09 Sütő- és cukrászipari technikus 54 541 01 0010 54 10 Tartósítóipari technikus 54 541 01 0010 54 11 Tejipari technikus 31 541 01 1000 Húsipari termékgyártó 33 541 03 0000 Molnár 33 541 04 0000 Pék 33 541 05 1000 Pék-cukrász 33 541 06 0000 Tartósítóipari termékgyártó 33 541 07 1000 Tejtermékgyártó 15/B Szabad kapacitás kihasználása Szakfeladatrend szerint: érdekében végzett tevékenység: 5629172 Munkahelyi étkeztetés 8130002 Zöldterület-kezelés 8559312 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 8559322 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 4939092 M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás
395 16./ Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 17./ Általános forgalmi adó alanyiság:
Igen. Általános szabályok szerint.
18./ A feladatellátást szolgáló vagyon:
Szeged III. ker. belterület Szabadkai út 3. sz. alatti 24013/10 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha7706 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged I. ker. belterület József Attila sgt. 26. sz. alatti, 2619 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1461 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. külterület 01107/6 helyrajzi számú, Csemetekert udvar megnevezésű, 4158 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. külterület 01107/7 helyrajzi számú, Csemetekert szántó megnevezésű, 2ha2445m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged II. ker. belterület, Kodály tér 1. sz. alatti, 11643/33 helyrajzi számú, általános iskola megnevezésű, 1ha0327 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon, az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint. Szeged I. ker. belterület, Horváth Mihály u. 2-6. sz. alatti, 3962 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 4649 m2 területű ingatlan, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint.
19./ A vagyon feletti rendelkezési jog:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól alkotott hatályos közgyűlési rendelete szerint.
20./ Gazdálkodási jogköre:
Önállóan működő költségvetési szerv, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata látja el (az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörű).
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 550/2012. (XII 01.) Kgy. sz. határozatával, hatályos 2012. december 1. napjától.
396 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola alapító okiratának módosítására vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
551/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Alpolgármester 43128-7/2012. ikt. számú, „A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés 2012. december 1-jei hatállyal a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 371/2012. (VI. 22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: azonnal Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, valamint az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
397 az 551/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 17./ A feladatellátást szolgáló vagyon:
Szeged I. ker. belterület, Tömörkény u. 1. sz. alatti, 3802/2 helyrajzi számú, középiskola, kollégium és alkotóház megnevezésű, 4776 m2 területű ingatlan, a kollégium épületének kivételével, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint.
398 az 551/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1./ Az intézmény neve:
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Instituto de Ensenanza Secundaria y Escuela de Artes Tömörkény István Tömörkény István Gymnasium und Fachmittelschule für Kunst (OM-azonosító: 029747)
2./ Az intézmény székhelye:
6720 Szeged, Tömörkény u. 1.
3./ Az intézmény telephelye:
-
4./ Működési köre, felvételi körzete:
Elsősorban Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területe
5./ Tagintézménye:
-
6./ Az alapító és a fenntartó neve, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 székhelye: Szeged, Széchenyi tér 10-11.) 7./ Irányító szerve:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
8./ Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által rendje: a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bek. a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján. 9./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a foglalkoztatási jogviszonyok: közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről) 10./ Az intézmény típusa: 11./ Évfolyamainak száma: 12./ Felvehető tanulólétszám: 13./ Jogszabályban közfeladat:
14./ Alaptevékenység:
gimnázium, szakközépiskola gimnázium: 5 szakközépiskola: 5 maximális 960
meghatározott TEÁOR – 8531 Általános középfokú oktatás Gimnáziumi, valamint párhuzamos oktatás keretei között folyó művészeti szakközépiskolai nevelés-oktatás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint. Szakágazati rend szerint: 853100 Általános középfokú oktatás A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC.
399 törvényben foglaltak szerint a gimnáziumban általános műveltséget megalapozó, valamint érettségi vizsgára és felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés-oktatás folyik. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint a művészeti szakközépiskolában a tehetséggondozás keretében művészeti szakvizsgára felkészítő párhuzamos művészeti oktatás folyik. 14/A Jogszabály vagy irányító szerv Szakfeladatrend szerint: által kötelező jelleggel előírt szakmai 8531111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9alapfeladat: 12/13. évfolyamon) (ezen belül spec. további tevékenység: képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés) 8531121 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyamon): (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, beszédfogyatékos, ill. egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) 8531131 Nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyamon) – magyarnémet, magyar-spanyol két tanítási nyelvű gimnáziumi nevelés, oktatás 8531211 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (912/13. évfolyamon) (ezen belül spec. további tevékenység: képesség-kibontakoztató felkészítés, integrációs felkészítés) 8531221 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyamon) (szakértői bizottság szakértői véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, beszédfogyatékos, ill. egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő tanulók integrált oktatása) 8532111 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon 8532121 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon 8532211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 8532221 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon 8559171 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 8559181 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése 8559191 Nemzetiségi tanulók középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelése 5629131 Iskolai intézményi étkeztetés 9312041 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás
400 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 6800021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása (kizárólag iskolai könyvtár működtetése) Az intézmény OKJ-ben szereplő, pedagógiai program alapján oktatható 4. Művészet, közművelődés, kommunikáció szakmái: 52 1811 02 grafikus 52 1811 03 szobrász 52 1812 08 keramikus 52 1812 12 textilműves 52 1833 02 táncos 54 211 09 0000 00 00 grafikus 54 211 09 0010 54 01 alkalmazott grafikus 54 211 10 0000 00 00 keramikus 54 211 10 0100 33 01 kerámiakészítő 54 211 15 0000 00 00 szobrász 54 211 15 0010 54 03 kőszobrász 54 211 16 0000 00 00 textilműves 54 211 16 0010 54 02 kéziszövő 54 212 07 0000 00 00 táncos 54 212 07 0010 54 04 színházi táncos 14/B Szabad kapacitás kihasználása Szakfeladatrend szerint: érdekében végzett tevékenység: 5629172 Munkahelyi étkeztetés 15./ Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 16./ Általános forgalmi adó alanyiság:
Nem.
17./ A feladatellátást szolgáló vagyon:
Szeged I. ker. belterület, Tömörkény u. 1. sz. alatti, 3802/2 helyrajzi számú, középiskola, kollégium és alkotóház megnevezésű, 4776 m2 területű ingatlan, a kollégiumi épület kivételével, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint.
18./ A vagyon feletti rendelkezési jog:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól alkotott hatályos közgyűlési rendelete szerint.
19./ Gazdálkodási jogköre:
Önállóan működő költségvetési szerv, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata látja el (az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörű).
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 551/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozatával, hatályos 2012. december 1. napjától.
401 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Városi Kollégium alapító okiratának módosítására vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
552/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Alpolgármester 43128-7/2012. ikt. számú, „A 2012/2013. tanév indításának tapasztalatai, a szükséges korrekciók meghatározása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés 2012. december 1-jei hatállyal a Szeged Városi Kollégium alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 376/2012. (VI.22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 2. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: azonnal Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, valamint az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
402
az 552/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Városi Kollégium okiratát az alábbiak szerint módosítja:
17./ A feladatellátást szolgáló vagyon:
- Szeged I. ker. belterület Boldogasszony sgt. 26-28. sz. alatti, 3697/1 helyrajzi számú, diákotthon megnevezésű, 4140 m2 területű ingatlan, - Szeged I. ker. belterület 381/4 helyrajzi számú, középiskola és kollégium megnevezésű, 1ha5497 m2 területű ingatlan az alábbi részei: - Szeged I. ker. belterület 377 helyrajzi számú a Közép fasor 23. sz. alatti kollégiumi épület, valamint azzal egységet képező étterem és a hozzá tartozó egyéb helyiségek, a lekerített udvar és sportpálya, - Szeged III. ker. belterület Szabadkai út 3. sz. alatti 24013/10 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha 7706m2 területű ingatlannak az alábbi részei: kollégiumi épület, valamint azzal egy egységet képező ebédlő és a hozzá tartozó helyiségek - Szeged, III. ker. belterület Mars tér 14. sz. alatti, 25587 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha4984 m2 területű ingatlannak az alábbi részei: „C” (kollégiumi) épület, „D” épület 2. (kollégiumi) emelete a hozzá tartozó déli lépcsőház, - Szeged, I. ker. belterület Tömörkény u. 1. sz. alatti, 3802/2 helyrajzi számú középiskola, kollégium és alkotóház megnevezésű, 4776 m2 területű ingatlannak az alábbi részei: kollégiumi épületrész, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint.
403 az 552/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat 2. sz. melléklete
ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szeged Városi Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: 1./ Az intézmény neve: 2./ Az intézmény székhelye: 3./ Telephelyei:
4./ Működési köre, körzete:
Szeged Városi Kollégium (OM-azonosító: 200903) 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 26-28. Ady Endre Kollégium 6726 Szeged, Közép fasor 23. Fodor József Kollégium 6725 Szeged, Szabadkai út 3. Gábor Dénes Kollégium 6724 Szeged, Mars tér 14. Ortutay Gyula Kollégium 6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 26-28. Janikovszky Éva Kollégium 6720 Szeged, Korányi fasor 2. Elsősorban Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott oktatási intézményi kör
5./ Tagintézményei:
Szeged Városi Kollégium Ady Endre tagintézménye Szeged Városi Kollégium Fodor József tagintézménye Szeged Városi Kollégium Gábor Dénes tagintézménye Szeged Városi Kollégium Ortutay Gyula tagintézménye Szeged Városi Kollégium Janikovszky Éva tagintézménye 6./ Az alapító és a fenntartó neve és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, székhelye: Széchenyi tér 10-11.) 7./ Irányító szerve:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
8./ Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a helyi rendje: önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bek. és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján. 9./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a foglalkoztatási jogviszonyok: közalkalmazottak jogállásáról) Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről) 10./ Az intézmény típusa:
kollégium
404 Ady Endre tagintézmény: 200 Fodor József tagintézménye: 152 Gábor Dénes tagintézménye: 272 felvehető Ortutay Gyula tagintézménye: 330 Janikovszky Éva tagintézménye: 96 Összesen: 1050
11./ Maximálisan gyermeklétszám:
12./ Évfolyamainak száma: 13./ Jogszabályban közfeladat:
14./ Alaptevékenység:
-
meghatározott TEÁOR – 5590 Egyéb szálláshely-szolgáltatás Kollégiumi nevelés-oktatás a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint. Szakágazati rend szerint:
559000 Egyéb szálláshely-szolgáltatás A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltak szerint a kollégium a lakóhelyüktől távol tanulók számára az iskolai tanulmányok folytatásához szükséges feltételeket biztosítja. 14/A Jogszabály vagy irányító szerv Szakfeladatrend szerint: által kötelező jelleggel előírt szakmai 5590111 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban alapfeladat: tanulók számára 8559211 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése (ezen belül speciális további tevékenység: hátrányos helyzetű tanulók Arany János Tehetséggondozó Program 9-13. évfolyama tanulóinak nevelése, - Halmozottan Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi–Szakiskolai Programjában részt vevő tanulók nevelése, - hátrányos helyzetű cigány tanulók ellátása) 8559221 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 8559231 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő nemzetiségi tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 5629141 Tanulók kollégiumi étkeztetése 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 6800021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 8560201 Pedagógiai szakmai szolgáltatások 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása (kizárólag iskolai könyvtár működtetése)
405
14/B Szabad kapacitás kihasználása Szakfeladatrend szerint: érdekében végzett tevékenység: 5520012 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 5629172 Munkahelyi étkeztetés 15./ Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv kiadásaiban :
16./ Általános forgalmi adó alanyiság:
Igen. Általános szabályok szerint. Adószáma: 15485207-2-06
17./ A feladatellátást szolgáló vagyon:
- Szeged I. ker. belterület Boldogasszony sgt. 26-28. sz. alatti, 3697/1 helyrajzi számú, diákotthon megnevezésű, 4140 m2 területű ingatlan, - Szeged I. ker. belterület 381/4 helyrajzi számú, középiskola és kollégium megnevezésű, 1ha5497 m2 területű ingatlan az alábbi részei: - Szeged I. ker. belterület 377 helyrajzi számú a Közép fasor 23. sz. alatti kollégiumi épület, valamint azzal egységet képező étterem és a hozzá tartozó egyéb helyiségek, a lekerített udvar és sportpálya, - Szeged III. ker. belterület Szabadkai út 3. sz. alatti 24013/10 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha 7706m2 területű ingatlannak az alábbi részei: kollégiumi épület, valamint azzal egy egységet képező ebédlő és a hozzá tartozó helyiségek - Szeged, III. ker. belterület Mars tér 14. sz. alatti, 25587 helyrajzi számú, középiskola megnevezésű, 1ha4984 m2 területű ingatlannak az alábbi részei: „C” (kollégiumi) épület, „D” épület 2. (kollégiumi) emelete a hozzá tartozó déli lépcsőház, - Szeged, I. ker. belterület Tömörkény u. 1. sz. alatti, 3802/2 helyrajzi számú középiskola, kollégium és alkotóház megnevezésű, 4776 m2 területű ingatlannak az alábbi részei: kollégiumi épületrész, értékben és érték nélkül nyilvántartott vagyon az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása és selejtezési jegyzőkönyve szerint.
18./ A vagyon feletti rendelkezési jog:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól alkotott hatályos közgyűlési rendelete szerint.
19./ Gazdálkodási jogköre:
Önállóan működő költségvetési szerv, melynek pénzügyigazdasági feladatait a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata látja el (az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörű).
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 552/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozatával, hatályos 2012. december 1. napjától.
406 17.1. Az óvodák nyitva tartásának felülvizsgálata Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sportiroda Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
553/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetőjének 85651/2012. sz. előterjesztését „Az óvodák nyitva tartásának felülvizsgálata” címmel, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés a 2012/2013. nevelési évre az óvodák nyitva tartási rendjét, valamint a nyitva tartási renddel összefüggésben a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben előírt feladatok ellátásához szükséges egyéb feladatokra számított álláshelyek számát 2012. szeptember 1-jétől a jelen határozat mellékletében foglaltak szerinti bontásban határozza meg. 2. A Közgyűlés a polgármesteren keresztül utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a melléklet szerint jóváhagyott egyéb feladatokra számított 0,22 fő álláshely növekedést a költségvetési rendeleten vezesse át. Határidő: azonnal Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Kabinetet, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az NGSZ-t, valamint az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
407 az 553/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat melléklete óvodák
2012/2013. évi nyitva tartás
napi nyitva tartási idő
5% óra/hét
Csoportok száma
egyéb feladatokra számított álláshelyek 2012. szept. 1-jétől
Baross László Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
13,5
4
0,42
Béke Telepi Óvoda
6.00 – 17.00
11
6,5
2
0,2
Bem Tábornok Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
6,5
2
0,2
Bérkert Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
9,7
3
0,3
Bölcs Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
10,1
3
0,31
Cső Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
27
8
0,84
Dr. Boross József Utcai Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
9,4
3
0,29
Építő Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
13,5
4
0,42
Felsővárosi Óvoda
6.00 – 17.00
11
16,2
5
0,5
Fő Fasori Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Földmíves Utcai Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
18,7
6
0,58
Garam Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
20,2
6
0,63
Gábor Áron Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Gáspár Zoltán Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
20,2
6
0,63
Gedói Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
27
8
0,84
Gyálaréti Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
6,7
2
0,21
Gyertyámos Utcai Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
12,5
4
0,39
Gyöngyvirág Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Hajnóczy Utcai Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
12,5
4
0,39
Hétvezér Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Honfoglalás Utcai Óvoda
6.30 – 17.30
11
6,5
2
0,2
Hunyadi Téri Óvoda
6.00 – 17.00
11
16,2
5
0,5
Jerney Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Katona József Utcai Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
12,5
4
0,39
Kemes Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
9,7
3
0,31
Klebelsberg Telepi Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
13,5
4
0,42
Magyar Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
6,5
2
0,2
Majakovszkij Téri Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
10,1
3
0,31
Makkosházi Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
13,5
4
0,42
Mars Téri Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
13,5
4
0,42
Napsugár Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
6,2
2
0,19
Nádor Utcai Óvoda
6.30 – 17.30
11
9,7
3
0,3
Negyvennyolcas Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
9,7
3
0,3
Petőfi Telepi Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
10,1
3
0,31
Petresi Utcai Óvoda
6.30 – 17.30
11
13
4
0,4
Rókás Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Rókusi Körúti Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
6,7
2
0,21
Sás Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
13
4
0,4
Szentmihályi Óvoda
5.30 – 17.30
12
7
2
0,21
Szerb Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
9,7
3
0,3
Széksósi Úti Óvoda
6.00 – 17.00
11
9,7
3
0,3
Tabán Utcai Óvoda
6.30 – 17.30
11
13
4
0,4
Tarjáni Óvoda
6.30 – 17.00
10,5
12,5
4
0,39
Temesvári Körúti Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
13,5
4
0,42
Teréz Utcai Óvoda
5.00 – 17.00
12
14
4
0,43 1,09
Tisza-parti Óvoda
6.00 – 18.00
12
35
10
Toldy Utcai Óvoda
6.30 – 17.30
11
19,5
6
0,6
Tünde Téri Óvoda
5.30 – 17.00
11,5
16,8
5
0,52
Újvidéki Utcai Óvoda
6.00 – 17.00
11
9,7
3
0,3
Vedres Utcai Óvoda
6.00 – 17.30
11,5
27
összesen:
8
0,84
202
20,63
Megjegyzés: a 615/2011. (XI. 25.) Kgy. sz. határozat által megállapított egyéb feladatokra számított álláshelyek száma 20,41 fő
408 18. A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Előterjesztő: alpolgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 27 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
554/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az alpolgármester 42797-7/2012. ikt. számú, ”A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés 2012. december 1. napjával a Százszorszép Gyermekház költségvetési szerv, közművelődési intézmény nevét megváltoztatja. Az új név: Szent-Györgyi Albert Agóra. 2. A Közgyűlés 2012. december 1-jétől 2013. január 14-éig terjedő időszakra a Százszorszép Gyermekház alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, továbbá jóváhagyja a jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot, és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 388/2012. (VI. 22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratot. 3. A Közgyűlés a 162/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozat 3. pontja alapján a 2975/1 és 2975/2 hrsz.-ú ingatlanokat a kiüresítést követő napjával (2013. január 15.) elvonta, illetve a Szeged, I. kerület belterület 2970/B/1 hrsz.-ú ingatlant 2013. január 15. napjával elvonja a Szent-Györgyi Albert Agóra ingyenes használatából és azokat az IKV Zrt. hasznosításába átadja. 4. A 2975/1, 2975/2 és 2970/B/1 hrsz.-ú ingatlanok vonatkozásában a Közgyűlés felkéri a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatóját és az IKV Zrt. vezérigazgatóját, hogy a birtokba adási eljárást jegyzőkönyv felvétele mellett, az eszközkarton, valamint a számviteli és kataszteri bizonylatok átadásával folytassák le. Határidő: 2013. január 31. 5. A Közgyűlés 2013. január 15-ei hatállyal a Szent-Györgyi Albert Agóra alapító okiratát jelen határozat 3. sz. melléklete szerint módosítja, továbbá jóváhagyja jelen határozat 4. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. 6. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: 2013. január 31. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Közgazdasági Irodát, a Személyzeti Osztályt, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, az IKV Zrt-t, a Százszorszép Gyermekház/Szent-Györgyi Albert Agóra vezetőjét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
409 az 554/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 1. számú melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Százszorszép Gyermekház alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az 1-3. pont az alábbiak szerint módosul: 1.
Az intézmény neve:
Szent-Györgyi Albert Agóra
2.
Az intézmény székhelye:
6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.
3.
Az intézmény telephelyei:
1. 6721 Szeged, Kálvin tér 6. sz. alatti épület 2. Százszorszép Klub (6720 Szeged, Kálvin tér 7.) 3. Alkotóház (Szeged, Külterület 27.)
410 az 554/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT 1.
Az intézmény neve:
Szent-Györgyi Albert Agóra
2.
Az intézmény székhelye:
6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.
3.
Az intézmény telephelyei:
1. 6721 Szeged, Kálvin tér 6. sz alatti épület 2. Százszorszép Klub (6720 Szeged, Kálvin tér 7.) 3. Alkotóház (Szeged, Külterület 27.)
4.
A feladatellátásban együttműködő Kiemelt együttműködő: partnerek és feladatuk 1.Neumann János Számítógép-tudományi Társaság - informatika történeti kiállítás létrehozása, működtetése és folyamatos fejlesztése Együttműködők: 2.MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Pólus Disszeminációs Látványlabor létrehozása, működtetése és folyamatos fejlesztése 3.Szegedi Tudományegyetem - Informatórium létrehozása, működtetése és folyamatos fejlesztése
5.
Az intézmény működési köre:
6.
Az alapító és a fenntartó neve, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
7.
Irányító szerve:
8.
Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a rendje: helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bek. és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján.
9.
Foglalkoztatottjaira vonatkozó Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. foglalkoztatási jogviszonyok: a közalkalmazottak jogállásáról)
Szeged város Magyarország
és
térsége;
időszakosan
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről)
10.
Jogszabályban közfeladat:
meghatározott Közművelődési tevékenység TEÁOR 9329 - M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
411 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint 11.
Alaptevékenység:
Szakágazati rend szerint: 932900 - M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság, elsősorban a gyermek és ifjúsági korosztály közművelődési tevékenységéhez, továbbá tudományos igényű kiállítást tart fenn és ismeretterjesztést végez
11/A Jogszabály vagy az irányító szerv által kötelező jelleggel előírt Szakfeladatrend szerint: szakmai alapfeladat: 9105021 - Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 9105011 - Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 8891081 - Gyermekek egyéb napközbeni ellátása 8904411 - Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 - Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 - Egyéb közfoglalkoztatás 6800021 - Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 5629161 - Üdülői, tábori étkeztetés 8230001 - Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 9102011 - Múzeumi gyűjteményi tevékenység 9102021 - Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység 9102031 - Múzeumi kiállítási tevékenység 9102041 - Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 6399901 - M.n.s. egyéb információs szolgáltatás 7211211 - Környezeti, ipari biotechnológiai alapkutatás 7211221 - Környezeti, ipari biotechnológiai alkalmazott kutatás 11/B Szabad kapacitás kihasználása Szakfeladat szerint: érdekében végzett tevékenység: 5520012 - Üdülői szálláshely szolgáltatás 8551002 - Sport, szabadidős képzés 8552002 - Kulturális képzés 8559312 - Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 8559322 - Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 5811002 - Könyvkiadás
412 5819002 - Egyéb kiadói tevékenység 6399902 - M.n.s. egyéb információs szolgáltatás 8559332 - Foglalkoztatást elősegítő képzések 8559352 - Szakmai továbbképzések 12. 13.
Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv nincs kiadásaiban: Általános forgalmi adó alanyiság: nem
14.
A feladatellátást szolgáló vagyon:
Az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása szerinti ingó vagyon 3300/2, 2975/1, 2975/2, 2970/B/1, 01351/13 helyrajzi számú ingatlanok
15.
A vagyon feletti rendelkezés joga:
16.
Gazdálkodási jogköre:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló Közgyűlési rendelet szerint Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 554/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozatával. Hatályos 2012. december 1. napjától 2013. január 14. napjáig.
413 az 554/2012. (XII. 1.) Kgy. számú határozat 3. számú melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szent-Györgyi Albert Agóra alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az intézmény telephelyei 3. pont az alábbiak szerint módosul: 3.
Az intézmény telephelye:
Alkotóház (Szeged, Külterület 27.)
Az intézményvezető megbízásának rendje 8. pont az alábbiak szerint módosul: 8.
Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a rendje: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 42. § 2. pontja és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján.
A feladatellátást szolgáló vagyon 14. pont az alábbiak szerint módosul: 14. A feladatellátást szolgáló vagyon:
Az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása szerinti ingó vagyon 3300/2, 01351/13 helyrajzi számú ingatlanok
414 az 554/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 4. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT 1.
Az intézmény neve:
Szent-Györgyi Albert Agóra
2.
Az intézmény székhelye:
6722 Szeged, Kálvária sgt. 23.
3.
Az intézmény telephelye:
Alkotóház (Szeged, Külterület 27.)
4.
A feladatellátásban együttműködő Kiemelt együttműködő: partnerek és feladatuk 1 Neumann János Számítógép-tudományi Társaság - informatika történeti kiállítás létrehozása, működtetése és folyamatos fejlesztése Együttműködők: 2 MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Pólus Disszeminációs Látványlabor létrehozása, működtetése és folyamatos fejlesztése 3 Szegedi Tudományegyetem Informatórium létrehozása, működtetése és folyamatos fejlesztése
5.
Az intézmény működési köre:
6.
Az alapító és a fenntartó neve, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
7.
Irányító szerve:
8.
Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a rendje: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 42. § 2. pontja és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján.
9.
Foglalkoztatottjaira vonatkozó Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. foglalkoztatási jogviszonyok: a közalkalmazottak jogállásáról)
Szeged város Magyarország
és
térsége;
időszakosan
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről)
10.
Jogszabályban közfeladat:
meghatározott Közművelődési tevékenység TEÁOR 9329 - M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi
415 CXL. törvény szerint 11.
Alaptevékenység:
Szakágazati rend szerint: 932900 - M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság, elsősorban a gyermek és ifjúsági korosztály közművelődési tevékenységéhez, továbbá tudományos igényű kiállítást tart fenn és ismeretterjesztést végez
11/A Jogszabály vagy az irányító szerv által kötelező jelleggel előírt Szakfeladatrend szerint: szakmai alapfeladat: 9105021 - Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 9105011 - Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 8891081 - Gyermekek egyéb napközbeni ellátása 8904411 - Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 - Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 - Egyéb közfoglalkoztatás 6800021 - Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 5629161 - Üdülői, tábori étkeztetés 8230001 - Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 9102011 - Múzeumi gyűjteményi tevékenység 9102021 - Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység 9102031 - Múzeumi kiállítási tevékenység 9102041 - Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 6399901 - M.n.s. egyéb információs szolgáltatás 7211211 - Környezeti, ipari biotechnológiai alapkutatás 7211221 - Környezeti, ipari biotechnológiai alkalmazott kutatás 11/B Szabad kapacitás kihasználása Szakfeladat szerint: érdekében végzett tevékenység: 5520012 - Üdülői szálláshely szolgáltatás 8551002 - Sport, szabadidős képzés 8552002 - Kulturális képzés 8559312 - Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 8559322 - Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 5811002 - Könyvkiadás 5819002 - Egyéb kiadói tevékenység 6399902 - M.n.s. egyéb információs szolgáltatás
416 8559332 - Foglalkoztatást elősegítő képzések 8559352 - Szakmai továbbképzések 12. 13.
Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv nincs kiadásaiban: Általános forgalmi adó alanyiság: nem
14.
A feladatellátást szolgáló vagyon:
Az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása szerinti ingó vagyon 3300/2, 01351/13 helyrajzi számú ingatlanok
15.
A vagyon feletti rendelkezés joga:
16.
Gazdálkodási jogköre:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló Közgyűlési rendelet szerint Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 554/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozatával. Hatályos 2013. január 15. napjától.
417
19. Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról Előterjesztő: polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Kiegészítő anyag készült az előterjesztéshez. Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Móra Ferenc Múzeum önkormányzati fenntartásba kerülésére vonatkozó átadás-átvételi megállapodásra vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
555/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 94951/2012. ikt. számú - Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről, és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról című - előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy a jelenleg a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Móra Ferenc Múzeum a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján 2013. január 1-jétől Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásába kerüljön. 2. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a határozat mellékletét képező átadás-átvételi megállapodást a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központtal kösse meg. Határidő: 2012. december 15. 3. Amennyiben a megállapodás módosítása válik szükségessé, a Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság és a Vagyongazdálkodási Bizottság jóváhagyását követően a módosított megállapodást aláírja. Határidő: 2012. december 15. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Közgazdasági Irodát, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ vezetőjét, valamint a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
418 az 555/2012. (XII. 1.) Kgy. határozat melléklete ÁTADÁS-ÁTVÉTELI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről: Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ Székhelye: 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. Képviseli: Tápai Péter központvezető Törzsszáma: 795560 Adószáma: 15795568-2-06 mint átadó (a továbbiakban: Átadó) másrészről: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Képviseli: Dr. Botka László polgármester Törzsszáma: 735627 Adószáma: 15735629-2-06 mint átvevő (a továbbiakban: Átvevő) – együttesen: Felek – között, az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételekkel: I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK I/1. Magyarország Kormánya által meghozott, a megyei múzeumok, könyvtárak és közművelődési intézmények fenntartásáról szóló 1311/2012. (VIII. 23.) Korm. határozat, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény alapján az Átadó felhatalmazást kapott arra, hogy a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Törvény) alapján állami fenntartásba került intézmények közül az 1. sz. mellékletben felsorolt intézmény fenntartói joga és a hozzá kapcsolódó kötelezettségek – a jelen megállapodás szerint – az Átvevő részére átadásra kerüljön. A fentiek alapján a Felek az 1. sz. mellékletben felsorolt intézmény (a továbbiakban együtt: átadásra kerülő intézmény) fenntartói jogutódlásához kapcsolódó feladatok végrehajtásának részletkérdéseire a jelen megállapodást kötik meg. I/2. A jelen megállapodás megkötésének célja az átadásra kerülő intézmény átadás-átvételi eljárásának megvalósítása, az átadás-átvételre kerülő intézményi feladatok, valamint a fenntartói jog gyakorlásához és a kötelezettségek teljesítéséhez kapcsolódó jogok, valamint kötelezettségek megosztásához szükséges feltételek rögzítése, az átadás-átvételi eljárás lebonyolításához szükséges keretek meghatározása. II. A MEGÁLLAPODÁS TÁRGYA II/1. A megállapodás tárgya az átadásra kerülő intézmény feladatainak és a hozzá kapcsolódó fenntartói jogok és kötelezettségek átadás-átvétele (a továbbiakban: átvétel).
419 II/2. A feladat átadásához és a vagyonhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében a fenntartói jogutódlásra és az átvett állami vagyonnal való gazdálkodásra a Törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhszr.), az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (a továbbiakban: Ávt.) és az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávg.), továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései az irányadóak. III. A MEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEI III/1. A Felek az átvételhez kapcsolódó intézkedések végrehajtása során kölcsönösen együttműködve járnak el. III/2. Az Átadó átadja az Átvevő részére az átadásra kerülő intézmény fenntartói jogának gyakorlásához kapcsolódóan: III/2.1. a rendelkezésére álló, az átadásra kerülő intézmény jogszerű működését biztosító alapító, létesítő okiratot, az alapító, illetve a fenntartó által jóváhagyott szabályzatokat, az átadásra kerülő intézmény részére kiadott jogerős működési engedélyek eredeti, illetőleg hitelesített példányait, valamint a törzskönyvi nyilvántartásba vett intézmény törzskönyvi kivonatát; legkésőbb 2012. december 15. napjáig III/2.2. jelen megállapodás aláírását követően, folyamatosan az Átadó, illetve az átadásra kerülő intézmény által, az átadásra kerülő intézményre háruló, az átadás-átvétel napján hatályos, illetve ezt követően hatályba lépő kötelezettségvállalásokról és az egyéb kötelezettséget alapító intézkedésekről szóló iratokat, tételesen és a szükséges magyarázatokkal ellátott kimutatásokat; III/2.3. jelen megállapodás aláírását követően, folyamatosan az átadásra kerülő intézménnyel kapcsolatos európai uniós, illetőleg egyéb nemzetközi társfinanszírozott projektekkel kapcsolatos valamennyi, keletkezett dokumentumot és tájékoztatást; III/2.4. az átadás-átvétel napján hatályos, illetve később hatályba lépő, harmadik személlyel szemben fennálló, adott esetben nem jogszabályi rendelkezésen alapuló, de érvényesíthető bármilyen jogosultságról, igényről, a vitatott, adott esetben per vagy más vitarendezési eljárás tárgyává tett kérdésről, az azzal kapcsolatos álláspontjáról és annak indokairól szóló dokumentumokat, külön kiemelve az európai uniós programokkal kapcsolatos vitás kérdéseket; III/2.5. a fenntartás részét képező, az átadás-átvétel napján hatályos eszköz- és vagyonleltárról (ingatlan jegyzéke figyelemmel azok terheire, valamennyi ingó vagyon és egyéb vagyonelemek összesített kimutatása), a fenntartás tárgyát képező vagyoni értékű jogról/teherről és az adósságállományról szóló dokumentumokat, a szállítói tartozások igazolását, beleértve azon szállítói tartozásokat is, amelyek mögött teljesített szolgáltatás/elvégzett munka áll, azonban a szállító részéről a számla kiállítására még nem került sor, valamint a hatályos szerződéseket; III/2.6. az átadás-átvétel napján hatályos, az átadásra kerülő intézményben használt szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartását; III/2.7. az átadás-átvétel napján hatályos, az átadásra kerülő intézményben használt bélyegzők nyilvántartását; III/2.8. az átadásra kerülő intézmény 2012. évi költségvetési helyzetéről, valamint a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról szóló, a Magyar Államkincstár által befogadott és feldolgozott dokumentumokat. III/3. Az Átadó az átadott dokumentációhoz kapcsolódóan teljességi nyilatkozatot csatol a 13. számú mellékletben rögzítettek szerint.
420 IV. A MEGÁLLAPODÁS TARTALMA IV/1. A Felek megállapodnak, hogy jelen megállapodásban rögzítik a feladatok átadásának tárgyi, dologi, pénzügyi feltételeit, valamint rendelkeznek a Megállapodás aláírását követően az átadásig keletkező jogokról és kötelezettségekről. IV/2. A Felek megállapodnak, hogy az intézmény bevonásával a vagyonra vonatkozó kérdéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: MNV Zrt.) külön megállapodásban később rendezik. Felek addig is rögzítik, hogy az Átadás nem érinti a vagyon tulajdonjogi helyzetét, valamennyi ingó és ingatlan vagyon továbbra is a Magyar Állam tulajdonát képezi. IV/3. Felek megállapítják, hogy a vagyont érintő – jogszabályból adódó – értékcsökkenésének visszapótlási kötelezettség megszegéséből eredő felelősség és anyagi kötelezettség Átvevőt a 2013. január 1. napját megelőző időszakra vonatkozóan nem terheli. IV/4. Átvevő a fenntartási kötelezettségének körében köteles a vagyon biztosítása, üzemeltetése, karbantartása körében eljárni. Az intézmény fenntartási kötelezettség kiterjed a személyi, tárgyi feltételek biztosítására. IV/5. Átadó kötelezettsége az intézmény 2012. évi zárszámadásának, beszámolójának elkészítése és leadása a Magyar Államkincstár felé, melyet egyidejűleg tájékoztatásként haladéktalanul megküld Átvevő részére is. IV/6. Átadó és Átvevő szorosan együttműködnek a Magyar Államkincstár felé a 2013. január 5. napján esedékes 2012. decemberi bérek kifizetése tekintetében. IV/7. Átadó kötelezettséget vállal arra, hogy intézkedik az intézmény Magyar Államkincstárnál vezetett számlájának (annak alszámláit is beleértve) 2012. december 31. napi záróállományának 2013. január 1. napi átvezettetéséről az Átvevő által legkésőbb 2012. december 14. napjáig megadott intézményi bankszámlaszámára. IV/8. Átadó mindent megtesz annak érdekében, hogy jelen megállapodás megkötését követően az Átvétel napjáig az intézmény 1 millió Ft feletti kötelezettségvállalást Átadó és Átvevő tudta nélkül ne tegyen. IV/9. Felek kijelentik, hogy Átadó a Móra Ferenc Múzeum fenntartói feladatainak tekintetében általános jogutódja 2013. január 01. napjától Átvevő lesz, így őt illeti meg valamennyi fenntartáshoz kapcsolódó jog és kötelezettség, mely Átadót illette, illetve terhelte. IV/1. Az átadott intézmény köre: IV./1.1. A Felek a jelen megállapodással – a fenntartói jog gyakorlása tekintetében – átadásra kerülő intézmény körét (megjelölve az intézmény által végzett, át nem vett feladatokat, pl. közművelődés, pedagógiai szakszolgálat) a jelen megállapodás 1. számú melléklete alatt rögzítik. IV./1.2. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodással átadásra kerülő intézmény esetében, a jelen megállapodás elválaszthatatlan részét képező mellékletek felhasználásával, rögzíteni kell: IV./1.2.1. Az átadásra kerülő intézmény feladatellátási helyét, amely során ki kell térni arra, hogy az átadásra kerülő intézmény elhelyezésére szolgáló ingatlannak (ingatlanoknak) ki a tulajdonosa (saját tulajdonú, idegen vagy más önkormányzat tulajdona, állami tulajdon), az ingatlanon milyen jogok és kötelezettségek szerepelnek (használati kötelmek, perfeljegyzések, fenntartási kötelezettségek).
421 IV./1.2.2. Az átadásra kerülő intézmény 2012. évi elemi költségvetésére vonatkozó adatokat, összegszerűen részletezve. IV./1.2.3. Az átadásra kerülő intézmény érvényes szerződésállományát, ezen belül a szerződés típusát (szállítói szerződések, megbízási szerződések, lízingszerződések, hitel- és kölcsönszerződések, támogatási szerződések, bankszámlavezetésre vonatkozó szerződések) a 2. számú mellékletben rögzített bontás szerint, ideértve azon megállapodásokat is, amelyek pénzügyi és/vagy jogi kötelezettséget és jogot keletkeztethetnek. IV./1.2.4. Az intézmény Európai Unió által, illetőleg egyéb nemzetközi forrásból finanszírozott pályázataihoz kapcsolódó, folyamatban lévő vagy már teljesített, de fenntartási kötelezettséggel rendelkező szerződésállományát, a 3. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.2.5. Az átadásra kerülő intézmény követelésállományát a 4. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.2.6. Az átadásra kerülő intézmény folyamatban lévő peres ügyeit, az 5. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.2.7. Az átadásra kerülő intézmény rövid és hosszú lejáratú kötelezettségállományának kimutatását (hitel, kötvény, lízing) az Áhszr. melléklete szerint rögzített formában. IV./1.2.8. A fenntartói jog gyakorlásához, illetve kötelezettség teljesítéséhez átadott intézményi létszámot, a 6. számú mellékletben rögzítettek szerint, illetve béradatokon belül a pótlékok és kiegészítések jogcímeinek pontos megadásával, a bérek forrásának megjelölésével. A Felek megállapodnak abban, hogy az átadás-átvételi eljárás során külön rögzítik a betöltetlenül átadott státuszok számát. IV./1.2.9. Az Átadó kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy a 6. számú mellékletben szereplő közalkalmazottak és munkavállalók személyi anyagát legkésőbb 2012. december 31.-ig átadja az Átvevő részére. IV./1.2.10. A fenntartásra átadott ingatlan műszaki állapotát bemutató műszaki katasztert, külön kitérve egy aktuális állapotfelmérésre és problémafeltárásra, rögzítve az azonnal elvégezendő felújítások és beruházások, a folyamatban lévő felújítások és beruházások, továbbá a feltárt, halasztható és még el nem végzett felújítások valamint beruházások körét. IV./1.2.11. Az átadásra kerülő intézmény teljes vagyonleltárát: IV./1.2.11.1. ingatlanvagyon tekintetében az ingatlan adatainak, továbbá a könyv szerinti értékének és az utolsó vagyonértékelésének bemutatásával, eszközkarton csatolásával, IV./1.2.11.2. az ingó vagyon tekintetében az eszközkarton csatolásával, IV./1.2.11.2.1. muzeális intézmény alapleltárában és külön nyilvántartásában nyilvántartott kulturális javak felsorolásával, IV./1.2.11.2.2. az átadásra kerülő gépjárművekkel a 7. számú mellékletben rögzített bontás szerint, IV./1.2.11.3. vagyoni értékű jogok (részletes analitikus nyilvántartás csatolásával), IV./1.2.11.3.1. szellemi termékek – találmány, iparjogvédelemben részesülő szabadalom és ipari minta, szerzői védelemben részesülő szoftver termékek és egyéb szellemi alkotások, jogvédelemben nem részesülő, de titkosság révén monopolizált know-how és gyártási eljárás, védjegy (részletes analitikus nyilvántartás csatolásával). IV./1.2.12. Az átadásra kerülő intézmény vonatkozásában az átadás-átvétel határnapja előtt megindított és folyamatban lévő közbeszerzések bemutatását a 8. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.2.13. A 2012. december 31-én fenntartott pénzforgalmi számlaszámok megjelölését és az ahhoz tartozó pénzmaradványok összegét az átadásra kerülő intézményre vonatkozóan, a 9. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.2.14. Az átadásra kerülő intézményre vonatkozó intézményi költségvetés várható teljesüléséről szóló, 2012. december 31-ei fordulónappal elkészített adatszolgáltatást december 15 napjáig. IV./1.2.15. Az átadásra kerülő intézmény szállítói tartozásainak és egyéb kötelezettségeinek bemutatása a 10. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.2.16 Az átadásra kerülő intézmény informatikai eszközeinek bemutatása a 11. számú mellékletben rögzített bontás szerint. IV./1.3. Az Átadó kötelezettséget vállal arra, hogy az Átvevőt a jelen megállapodás aláírását követő 3 munkanapon belül tájékoztatja a működőképesség fenntartása érdekében szükséges
422 azonnali teendők (pl.: pénzügyi műveletek, beszámolók, elszámolások, adatszolgáltatások teljesítése, meghosszabbítandó, felmondandó szerződések, kiírandó közbeszerzések stb.) megtételéről és határidejéről. IV./1.4. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az intézményi alapfeladatok ellátását biztosító informatikai rendszerek és hálózatok zavartalan működésének biztosítása céljából együttműködnek, ennek keretében az Átadó soron kívül intézkedik: IV./1.4.1. az üzemeltetéshez, karbantartáshoz szükséges szerződések Átvevő részéről történő módosításáról, IV./1.4.2. az informatikai eszközállomány tételes jegyzékkel történő átadásáról, IV./1.4.3. az informatikai rendszerhez kapcsolódó felhasználói jogosultságok biztosításáról, IV./1.4.4. az informatikai rendszer működtetéséhez szükséges licencek átvevő részére történő átadása érdekében a licence jog jogosultját soron kívüli megkereséséről, a hozzájárulás kiadása iránt. IV./2. Az Európai Unió által, illetőleg egyéb nemzetközi forrásokból társfinanszírozott projektekkel kapcsolatos átadás-átvétel részletes szabályai IV./2.1. A Felek megállapodnak abban, hogy a III. fejezet 2.3. alpont szerinti átadási és tájékoztatási kötelezettség a teljes projektállomány teljes dokumentációjára vonatkozik, figyelemmel a jelenleg megvalósítási szakaszban lévő, a lezárt, valamint a fenntartási időszakban lévő projektekre is. IV./2.2. A Felek megállapodnak abban, hogy a projektek átadás-átvétele, valamint a jogutódlás átvezetése során a vonatkozó hatályos jogszabályok, központi szervezetszabályozó eszközök, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által készített eljárásrend szerint járnak el. V. EGYÉB RENDELKEZÉSEK V/1. Átvevő vállalja, hogy jelen megállapodás aláírásával egyidejűleg elkészíti az átadásra kerülő intézmény alapító okiratát, amely a megállapodás 14. sz. mellékletét képezi. V/2. Az Átadó tájékoztatja az Átvevőt minden olyan körülményről, veszélyről, illetve lehetőség számbavételéről, amely az átadásra kerülő intézmények működését érdemben befolyásolhatja, valamint az eredményes feladatellátáshoz szükséges további tényekről, körülményekről. V/3. A Felek – a jelen megállapodásban foglalt célok végrehajtására – kapcsolattartókat jelölnek ki, akik az átadás-átvétellel összefüggő teendőket egyeztetik, illetve gondoskodnak a lebonyolítással kapcsolatos döntések előkészítéséről. Az Átadó által kijelölt kapcsolattartó: Neve: Tápai Péter Beosztása: intézményvezető Elérhetőségei:62/560-007 e-mail:
[email protected] Az Átvevő által kijelölt kapcsolattartó: Neve: Dr. Martonosi Éva Beosztása: irodavezető helyettes Elérhetőségei: 62/564-101,
[email protected] V/4. A Felek kijelentik, hogy a jelen Megállapodás végrehajtásakor a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket figyelembe véve, az eljárási cselekmények során jóhiszeműen, egymással szorosan együttműködve járnak el.
423 V/5. A Felek rögzítik, hogy az Átadó Magyarország Kormánya által meghozott 1311/2012. (VIII.23.) Korm. határozat, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. törvény alapján, a jelen Megállapodás aláírására teljes jogkörrel felhatalmazással bír. V/6. A Felek rögzítik, hogy az Átvevő részéről a jelen Megállapodás megkötéséhez az Átvevő Önkormányzat Képviselő-testületének írásbeli hozzájárulása szükséges. A Felek nyugtázzák, hogy a jelen Megállapodás aláírásának a jóváhagyásáról az Átvevő Önkormányzat Képviselőtestülete határozatban döntött, amely a jelen Megállapodás 12. számú mellékletét képezi. A Felek a Megállapodásban foglalt feltételekkel egyetértenek, azokat elfogadják, és azt, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írják alá. A jelen Megállapodás 7 eredeti példányban készült és 7 számozott oldalból áll, amelyből 3 példány az Átadót, 3 példány az Átvevőt, 1 példány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t illet meg. Szeged, 2012. december
………………………............................. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata polgármestere Dr. Botka László Átvevő
…………………………............................ Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ vezetője Tápai Péter Átadó
Egyetértek: …………….………………….. B. Nagy László kormánymegbízott Egyetértek: ………………………………… Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztere
424
1. sz. melléklet Átadásra kerülő intézmény: (1) (2) (3) (4)
Intézmény neve: Móra Ferenc Múzeum Székhelye: 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. Törzskönyvi nyilvántartási száma: 355937 Át nem vett feladat: -
Móra Ferenc Múzeum tagintézményei: Vár Múzeum és Kőtár 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 2) Fekete Ház 6720 Szeged, Somogyi u. 13. 3) Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely 6722 Szeged, Bécsi krt. 11/a 4) Kass Galéria 6720 Szeged, Vár u. 7. (ingatlan tulajdonosa Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata) Móra Ferenc Múzeum feladatellátását szolgáló további ingatlanjai: 4. Központi raktárbázis/Múzeumi Raktárközpont 6728 Szeged, Cserje sor 5. Prometheus Otthon 1074 Budapest, Munkás u. 3/A III./2
425
2. számú melléklet
Szerződés típusa: Vállalkozói szerződések Móra Ferenc Múzeum (átadásra kerülő intézményenként kitöltendő) Szerződő felek
Szerződés tárgya
INVITEL telefonTechnocom Kft szolgáltatás
Kopasz e.v.
és Imre munkatűzvédelmi szaktanácsadás
Netsurf Kft.
internetdíj
Szerződés kelte
Szerződés összege
Kamat, költség mértéke
Fizetési ütemezés
Szerződés lejárta
2010.10.21.
50.000 Ft
havonta
határozatlan idejű
2012.07.03.
30.000 Ft
havonta
határozatlan idejű
2010.02.23.
18.288 Ft
havonta
határozatlan idejű
Közbeszerzéssel Egyéb releváns érintett információk (igen/nem) a szerződés valamennyi igen megyei intézményre vonatkozik a szerződés valamennyi nem szegedi intézményre vonatkozik Cserje sori nem raktár
EDF DÉMÁSZ villanyhálózati Hálózati díj Elosztó Kft.
2012.03.14.
533.400 Ft
havonta
határozatlan idejű
igen
EDF DÉMÁSZ áramdíj Zrt.
1999.07.14.
600.000 Ft
havonta
határozatlan idejű
igen
Magyar Zrt.
2011.01.26.
16.400 Ft
évente
határozatlan idejű
nem
Posta postafiók bérleti díj
a szerződés valamennyi szegedi intézményre vonatkozik a szerződés valamennyi szegedi intézményre vonatkozik
426 Magyar Zrt.
Posta postai szolgáltatás
GDF Suez Energia Magyar-ország gázdíj Zrt.
2007.07.11.
70.000 Ft
2011.07.01.
1.458.333 Ft
2007.01.02.
25.500 Ft
havonta
határozatlan idejű
nem
havonta
határozatlan idejű
igen
a szerződés valamennyi szegedi intézményre vonatkozik
negyedévente
határozatlan idejű
nem
MFM
Forgó Lajos
felvonókarbantartás
Szilléri Biztonságtechnikai Kft.
biztonsági kamera és riasztó karbantartás
2003.09.01.
288.798 Ft
negyedévente
határozatlan idejű
nem
Dr. Bródy jogi tanácsadás, Ügyvédi Iroda konzultáció
2011.10.01.
190.500 Ft
havonta
határozatlan idejű
nem
Generáli Providencia Biztosító Zrt.
KGFB
2011.01.11.
348.459 Ft
félévente
2012.12.31.
igen
Invitel Zrt.
internetvonal bérlet
2010.10.21.
58.357 Ft
havonta
határozatlan idejű
nem
Generali Providencia Biztosító Zrt.
CASCO biztosítás
2011.01.11.
284.799 Ft
negyedévente
2012.12.31.
igen
2008.07.30.
54.915 Ft
havonta
határozatlan idejű
nem
2010.08.09.
15.240 Ft
havonta
2011.11.14.
21.500 FT
félévente
2002.11.25.
37.500 Ft
negyedévente
tűzjelző Dél-Nyugat Kft. rendszer karbantartása felvonó Group-Lift. Kft. karbantartás Marton felvonó Szakértő Kft. ellenőrzés Tűzoltótűzoltó
határozatlan idejű határozatlan idejű határozatlan
nem nem nem
A szerződés valamennyi szegedi intézményre vonatkozik M43 autópálya előzetes régészeti feltárásához kapcsolatosan M43 autópálya ásatásnál használt gépjárművek MFM, Varga M. ház M43 autópálya ásatásnál használt gépjárművek Móra Ferenc Múzeum, raktár Cserje sori raktár Cserje sori raktár a szerződés
427 felszereléseket Javító Kft.
készülékek ellenőrzése, javítása
Délmagyarorszá napilap g Kiadó előfizetése Lapcom MOL Nyrt. üzemanag régészeti Ex Voto Kft. adatbázis feldolgozás geodéziai és Salisbury Kft. munkák terepmodell készítés Térinformatikai és Archeoline Kft. feldolgozás dokumentáció
idejű
valamennyi szegedi intézményre érvényes
2011.01.01.
11.975 Ft
félévente
határozatlan idejű
nem
2012.04.01.
500.000 Ft
havonta
2014.03.31,
igen
2012.06.12.
102 Ft/m2
munkafolyamat befejezésekor
igen
2012.06.12.
163 Ft/m2 és 24 Ft/m2
munkafolyamat befejezésekor
igen
2012.06.12.
192 Ft/m2 és 13 Ft/m2
munkafolyamat befejezésekor
igen
internetdíj
2011.09.29.
9.323 Ft
havonta
ÉMI-TÜV SÜD felvonó Technika Kft. ellenőrzés
2011.01.01.
17.500 Ft
negyedévente
megrendelés alapján
készítés T-Home
nem
Fekete ház
nem
MFM
2006.06.01
60.000 Ft
félévente
határozatlan idejű
nem
Szegedi Vízmű vízszolgáltatás
1993.03.30.
108.333 Ft
havonta
határozatlan idejű
nem
Szegedi hulladékszállítá Környezetgazdá s
2012.02.21.
756.545 Ft
évente
határozatlan idejű
nem
Tisza Print Bt.
pénztárgépek karbantartása
határozatlan idejű határozatlan idejű
szerződés szerint valamennyi szegedi intézményre vonatkozik A szerződés valamennyi szegedi intézményre vonatkozik A szerződés valamennyi
428 lkodási Non.profit Kft.
szegedi intézményre vonatkozik
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
429 Szerződés típusa: Megbízási szerződések
2. sz. melléklet
Móra Ferenc Múzeum Szerződő felek
Barczánfalvi Csongor Bereczkiné Molnár Csilla Czukor Péter
Szerződés tárgya
M43 technikusi munka Régészeti technikusi munka M43 technikusi munka Frank Tamás Régészeti technikusi munka Füvesi István Régészeti Gábor technikusi munka Fekete M43 restaurálási Lajosné munka Gábor László M43 technikusi munka Gera Róbert M43 technikusi munka Gyűrösi M43 technikusi Tímea munka Kerekes Régészeti Orsolya technikusi munka Koncz Margit M43 grafikusi munkák Murinyi Attila Régészeti technikusi munka Nagy Judit Régészeti technikusi munka Nagy Norbert M43 technikusi
Szerződés kelte
Szerződés összege
2012.07.02.
Kamat, költség mértéke
Fizetési ütemezés
Szerződés lejárta
2 000 Ft / óra
havonta
2012.08.01.
1.400 Ft / óra
havonta
2013.01.15 . 2013.01.15.
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2012.10.18
1.300 Ft / óra
2012.10.18
Közbeszerzés Egyéb sel érintett releváns (igen/nem) információk (felmondási idő) nem 15 nap nem
15 nap
2013.01.15.
nem
15 nap
havonta
2013.05.31
nem
15 nap
1.300 Ft / óra
havonta
2013.05.31
nem
15 nap
2012.07.02.
1 660 Ft / óra
havonta
2013.01.15.
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15.
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2012.12.31.
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2012.12.31.
nem
15 nap
2012.10.18
1.300 Ft / óra
havonta
2013.05.31
nem
15 nap
2012.07.02.
1 460 Ft / óra
havonta
2013.01.15.
nem
15 nap
2012.10.18
1.300 Ft / óra
havonta
2013.05.31
nem
15 nap
2012.10.18
1.300 Ft / óra
havonta
2013.05.31
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2012.12.31.
nem
15 nap
430 munka M43 technikusi munka M43 technikusi munka Pópity M43 technikusi Richárd munka Priskin M43 technikusi Annamária munka Susits Dianna M43 technikusi munka Szabó Ágnes Régészeti technikusi munka Szabó Dénes M43 technikusi Kristóf munka Szilágyi Kata M43 technikusi munka Takács Gábor M43 technikusi munka Torma M43 technikusi Andrea munka Tóth Gábor M43 technikusi munka Vécsi Béláné M43 leletanyag mosása Zoltán Sándor M43 technikusi Péter munka Bakó Istvánné Bp, Prometheus Otthon gondnok Németh Dániel Olgyay János
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02
1 300 Ft /óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.10.18
1.300 Ft / óra
havonta
2013.05.31
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft /óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02.
1 420 Ft /óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.05.11.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.12.31
nem
15 nap
2012.07.02.
1 700 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02
750 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.07.02.
1 300 Ft / óra
havonta
2013.01.15
nem
15 nap
2012.05.01
25 000 Ft
havonta
határozatlan
nem
30 nap
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
431 3. számú melléklet Pályázat megnevezése: Móra Ferenc Múzeum, 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. (átadásra kerülő muzeális intézményenként kitöltendő) Uniós projektek listája Projekt leltár a beadott és elutasításra vagy visszalépésre nem került projektekre vonatkozóan A A projekt A pályázatb megvalósí A Projekt A tásának pályázatb an nem befogadás kedvezmé an szereplő, A Projekt A támogatás akor rögzített de a megítélt/ A i tekintetéb kapott A nyezett szerződött A önerő pályázath A A pályázat szerződés en projekt A Projekt kedvezmé kedvezmé Kincstári típusa támogatás pályázatb biztosítás oz ban ben felmerülő azonosító rövid azonosító (önálló (a projekt an módja kapcsolód problémá szereplő rögzített (pl. száma pályázó, szereplő (saját ó projekt tartalma nyezett nyezett státuszána önerő dátuma és k és ÁROP(amennyi- konzorciu összköltsé összege a forrás, végrehajt neve adószáma k javasolt ben van) 1.1.5mi g (Ft) ásá(Ft) fenntartás hitel, intézkedé 08/C/Avezető, megfelelő i időszak kötvény hoz en) sek 2008konzorciu hossza kibocsátá szükséges 0001) mi tag) s stb.) saját forrás (Ft) Megvalósítási és elszámolási kötelezettségű pályázatok OTKA- Régészeti Móra 15355935 önálló 21 967 21 967 0 2012.09.0 0 K-106369 adatbázis Ferenc -2-06 000 000 1 – és Múzeum 2016.08.3 archaeom 1. etriai kutatások OTKA- Gorzsa és Móra 15355935 önálló 15 062 15 062 0 2011.02.2 0 K-84151 a Dél- Ferenc -2-06 000 000 1 – Alföld Múzeum 2014.02.2 késő 8. újkőkora
A Projekt elmaradás aa támogatás i szerződés ben rögzített ütemtervh ez képest (hónap)
A Projekt elmarad ása a támogat ási szerződ ésben rögzítet t ütemter vhez képest (Ft)
432 NKA A Móra Móra 15355935 3431/263 Ferenc Ferenc -2-06 Múzeum Múzeum könyvkia dói programjá nak megvalósí tására (3 kötet) Elszámolási kötelezettségű pályázatok Móra 15355935 NKA Móra Ferenc -2-06 3437/99 Ferenc Múzeum Múzeum Studia Historica 14. kötet kiadására Egyéb (megvalósult, elszámolt) OTKA- Avar kori Móra 15355935 K-76375 temető és Ferenc -2-06 fülkesíros Múzeum temetkezé si szokás a
önálló
2 978 650 4 584 490 1 602 840
2012.06.1 saját 0 forrás 2014.06.0 1.
0
önálló
500 000
2012.06.3 saját 0 – forrás 2012.12.3 1
0
önálló
2 511 887 2 511 887 0
2009.01.0 1 – 2012.12.3 1.
0
546 000
46 000
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
433 4. számú melléklet Követelések Móra Ferenc Múzeum (átadásra kerülő intézményenként kitöltendő) Követelést megalapozó okirat Követelés jogcíme kelte MNM Nemzeti 2011.12.28. Régészeti Örökségvédelmi megelőző, Központ próbafeltárás M43 III. ütem Derekegyház 2011.11.22. D-ház község Község területén régészeti Önkormányzata megelőző feltárás Természetes 2011.11.24. Régészeti feltárás személy Szentes Koszta 2011.03.17 TÁMOPJózsef Múzeum 3.2.11/10-1-20100236 pályázat előfinanszírozása Adós neve
Követelés összege Követelés lejárta
Behajtási intézkedések
129.449.210,-Ft
2012.03.02.
Felszólító levelek
1.498.150,-Ft
2011.11.30
Felszólító levelek
531.250,-Ft
2011.12.23.
Felszólító levelek
8.077.346,-Ft
2013.06.30
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
Végrehajtási intézkedések
Egyéb releváns információk
Szentesi pályázat megvalósításához előfinanszírozás nyújtása a szegedi múzeum bevételeiből
434 5. számú melléklet Folyamatban lévő peres eljárások Móra Ferenc Múzeum (átadásra kerülő muzeális intézményenként kitöltendő) Ügyszám
Felperes adatai
Alperes adatai
Per tárgya
Per értéke
Csongrád Megyei Móra Ferenc „SZEVIÉP” Zrt. Jogerős bírósági 84.376.189,- Ft Bíróság Múzeum (adós) határozattal megítélt tőke és annak 7.G.40.067/2010. (hitelező) összeg felszámolási járulékai eljárás keretei között történő érvényesítése
Képviselet adatai A bírósági eljárás során megítélt összeg vonatkozásában bejelentett hitelezői igény „f” illetve „g” kategóriás követelésként visszaigazolásra került. A felszámolási eljárás folyamatban van. Képviselő: Dr. Bródy János
Szeged, 2012. ………………….
……………………… Átadó
……………………… Átvevő
Jogorv oslatok Perköltség
Bírósági határozat adatai
435 6. számú melléklet Móra Ferenc Múzeum Az átvett foglalkoztatottak létszáma összesen: 96 fő. Engedélyezett álláshelyek száma: 87,5 Az intézménynél 4 fő PÉP keretében és 5 fő saját bevételből foglalkoztatott van. Jogviszony jellege: Sormunkajogviszony Név szám (közalkalmazott, munkavállaló)/me gbízási jogviszony 1. Fogas Ottó Attila közalkalmazott 2. Almási Éva közalkalmazott 3. Dr. Bárkányi közalkalmazott Ildikó 4. Barna Krisztina közalkalmazott 5. Borbíró Márta közalkalmazott 6. Császár Attila közalkalmazott 7. Csehó Gábor közalkalmazott 8. Czabarka közalkalmazott Zsuzsanna 9. Dobó Bernadett közalkalmazott 10. Dr. Fári Irén közalkalmazott 11. Ferkéné Dr. Lajkó közalkalmazott Orsolya 12. Dr. Fodor Ferenc közalkalmazott 13. Fodorné Garas közalkalmazott Zsuzsanna 14. Hamar Edina közalkalmazott 15. Kerekes Ágnes közalkalmazott
Beosztás
vezető beosztott vezető beosztott beosztott vezető beosztott beosztott vezető beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
Besorolás
Munkakör
Időtartam (határozott/ határozatlan)
Folyamatb Illetmény an lévő (illetményelemen fegyelmi kénti bontásban)/díjazás /kártérítési ügyek
436 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39.
Nagy Noémi Kinyó Ildikó Paréj Gabriella Kovács Lilla Kovács Márk Kovács-Krassói Anikó Linczer-Katkó Izabella Lovász János Magyar András Magyar Milán Dr. Medgyesi Konstantin Molnár Pálné Nyilas Éva Nyilas István Dr. Orbán Imre Pál László Paluch Tibor Csányi Szilvia Pápai Zoltán Plattner Amarilla Pópity Dániel Rostás Mónika Rudner József Seres Antalné
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
közalkalmazott
beosztott
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott vezető
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott vezető beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
437 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64.
Dr. Szabó Magdolna Szabó Róbert Szabó Tamás Szarka József Szatmári Csilla Szlanicsán Rózsa Táncos Andrásné Tenkné Auer Zsuzsanna Tolnay Józsefné Dr. Tóth István Tóth László Tóth Péterné Ujszászi Róbert Vad Zsolt Varga András Varga László Jenő Vécsi Béláné Vidovics Teréz Vukov Pálné Hegedűs Anita Vajda Edit Ballek Endre Barna Miklós Bocskai Pálné Both Zoltán
közalkalmazott
beosztott
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott vezető vezető beosztott beosztott beosztott
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott beosztott vezető beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
438 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87.
Csibi Szilvia Dékány Mihályné Engi Piroska Eperjesi László Fekete Istvánné Gubicsné Molnár Erika Hajdú Gábor Király László Kovács István Kovács László Nagymihály István Norbert Nagyné Lind Erika Nagypál Ferenc Német Tiborné Papdi Istvánné Poór Lajos Rehák Sándor Szilágyi Ferenc Mihály Takács László Tóth Istvánné Trogmayer Péter Wilhelm Józsefné Zámbó Jánosné
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
közalkalmazott
beosztott
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott
beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
439 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96.
Bede Ádám Benedek András Szeverényi Vajk Varga Sándor Tóth Anikó Ibos Éva Lőrinczy Gábor Tolnay József Vályi Katalin
közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott közalkalmazott PÉP PÉP PÉP PÉP
beosztott beosztott beosztott beosztott beosztott
Szeged, 2012. ………………… ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
440
7. számú melléklet Gépjárművek felsorolása Móra Ferenc Múzeum Szeged Gépjármű forgalmi Sorszám rendszáma 1 GLA-229 2 JBU-172 3 JGD-215 4 JSM-316 5 KAZ-921 6 LHF-176 7 LLZ-091 8 LLZ-092 9 LXM-406 10 LXM-407 11. LXM-408
Gépjármű gyártmánya Land Rover Toyota Land Rover Citroen Land Rover Suzuki Volkswagen Volkswagen Nissan Nissan Nissan
Gépjármű típusa Defender Hi-Lux Defender Jumper Defender Vitara Transporter Transporter Navara Navara Navara
Forgalmi engedély száma EH41946 GA67118 BK93348 CS64559 DW38112 ED34848 EK58391 EK58247 FF91913 GC69677 GC70358
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
Törzskönyv száma 516978K 623170E 649173E 826674F 649422E 379103I 858391I 858394I 166355K 166455K 166358K
441
8. számú melléklet Közbeszerzések felsorolása Móra Ferenc Múzeum (átadásra kerülő intézményenként kitöltendő) Közbeszerzés formája, megnevezése
hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás
Közbeszerzés státusza (előkészítés alatt, folyamatban)
Közbeszerzési eljárás által érintett hatályos szerződés tárgya
folyamatban
Digitális terepfelvétel, terepmodell készítése, terepi geodéziai munkák elvégzése
25 M Ft
folyamatban
Térinformatikai feldolgozás és régészeti dokumentáció elkészítése
25 M Ft
folyamatban
folyamatban
Régészeti adatbázis feldolgozás szerverkliens alapú relációs régészeti adatbázis rendszerben Régészeti feltárásokhoz kapcsolódó terepi kézi és gépi földmunka, valamint régészeti szakfeladatok ellátása
Közbeszerzési eljárás értéke
2012. 12. 31-ig várhatóan elindítható eljárás megnevezése a keretek kimerülésével nyílt eljárás meghirdetése az M43 autópálya feltárások miatt a keretek kimerülésével nyílt eljárás meghirdetése az M43 autópálya feltárások miatt
—
—
25 M Ft
—
—
130 M Ft
a keretek kimerülésével nyílt eljárás meghirdetése az M43 autópálya feltárások miatt
—
Szeged, 2012. ………………………….. …..……………………… Átadó
2013. első félévében lejáró szerződés megnevezése, amely meghosszabbítása közbeszerzési eljárás köteles
……………………… Átvevő
442
9. számú melléklet Pénzforgalmi számlaszámok megnevezése intézményenként Intézmény megnevezése: Móra Ferenc Múzeum Pénzforgalmi számlát vezető pénzintézet megnevezése
Pénzforgalmi számlát vezető pénzintézet címe Számlaszám elnevezése
Magyar Államkincstár
6720 Szeged, Vár u. 5.
Magyar Államkincstár
6720 Szeged, Vár u. 5.
Előirányzatfelhasználási keretszámla Célelszámolási számla
Elkülönített számla esetén az elkülönítés célja
Pénzforgalmi számlaszám alszámlaszám (24 karakter) 10028007-0031537300000000
forint Régészeti célelszámolási 100028007-00315373forint számla 30000003
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
Számla egyenlege 2012. 12. 31-én (millió forint)
443
10. számú melléklet Szállítói tartozások és egyéb kötelezettségek Móra Ferenc Múzeum (átadásra kerülő intézményenként kitöltendő) Hitelező neve KÖZGÉP LEVELLER Ép.ip.Kft
Tartozást megalapozó okirat Tartozás jogcíme Tartozás összege kelte 2012.01.04 Gépi és kézi 38.565.869,-Ft földmunka 2012.01.03 Gépi nyesés, humusz 17.530.000,-ft letermelés
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
Tartozás lejárta 2012.03.04 2012.03.03
Tartozás rendezése érdekében tett intézkedések
Egyéb releváns információk
444
11. számú melléklet Informatikai eszközök Móra Ferenc Múzeum Az eszközökre vonatkozó részletes analitikus nyilvántartás az intézményben használt BEFESZ és ANAL programokban rendelkezésre állnak. Számítógép Sorszám Leltári azonosító
Gyári szám
1.
FR03534975 2000
Beszerzés éve
Gyártó
Modell/Típus HP Vectra
CPU Típus
2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
35117/020 29 35117/020 30 35117/020 31 35117/020 32 35117/020 33 35117/020 34 35125/029 91 35126/029 54 35127/029 55 35129/020 90 35129/020 92 35130/029 71 35131/030
18483549k
2011
Pedagog.K ht Pedagog.K ht Pedagog.K ht Pedagog.K ht Pedagog.K ht Pedagog.K ht Kálmán J.
7A338859Q
2010
Ritek
Toshiba Noteb. Toshiba Satel.
C5JBVM1
2010
Ritek
Dell Studio N.
41207186
2001
412071686
2001
5126653981
2010
Technotrad e Technotrad e Pc-Trade
Toshiba Satel N Toshiba Satel N Dell Inspiron N. Asus Noteb,
FR03533249 2000 FP03535060
2000
FR03534978 2000 FR03534973 2001 FR03534960 2001
B50ABC091 2011
rITEK
HP Vectra HP Vectra HP Vectra HP Vectra HP Vectra
RAM MHz
HDD
Operációs rendszer
Megjegyzés
445
14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
02 35132/008 26 35134/021 15 35134/021 16 35136/009 16 35142/010 13 35142/010 11 35136/020 43 35143/029 25 35143/029 92 35144/020 64 35144/020 65 35144/021 18 35145/020 66 35145/020 67 35145/021 05 35146/021 48 35147/021 84 35147/021
128 1992
Ega-Trade
Pentium
1410011
2001
Fefo Kft
1410012
2001
Fefo Kft
Pentium Celer. Pentium Celer
1998
Ega-Trade
Pentium
1999
Ega-Trade
1999
Ega-Trade
2000
Ega-Trade
S5CDWXE
2011
Pc-Box
Pentium Celer. Pentium Celer. Pentium II.Cel. Lenovo
S65CDYTE
2011
Pc-Box
Lenovo
2001
Ega-Trade
Pentium III.
2001
Ega-Trade
Pentium III
2001
Pentium III
2001
Doktor Comp. Ega-Trade
2001
Ega-Trade
Pentium III
2001
Ega-Trade
Pentium III
2002
IDC Bt
Pentium III
2003
Pc-Box
Box-Expert
2003
Pc-Box
Box-Expert
Pentium III
446
32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49
85 35147/021 86 35148/023 52 35148/023 53 35148/025 28 35148/025 41 35148/025 42 35148/026 03 35148/026 04 35150/009 89 35150/009 90 35150/009 91 35150/009 92 35150/009 93 35150/009 94 35150/009 96 35152/025 96 35153/026 86 35154/027
2003
Pc-Boc
Box-Expert
2004
Pc-Box
Pentium 4
2004
Pc-Box
Pentium 4
6041L-B
2006
Ega-Trade
Pentium 4
LMKP08W
2007
Pc-Box
IBM PC
LMK PC7L
2007
Pc-Box
IBM-PC
57336
2007
Pc-Box
BoxOffice
57337
2007
Pc-Box
BoxOffice
1999
Ega-Trade
Patc Panel
1999
Ega-Trade
Patc Panel
1999
Ega-Trade
Patc Panel
1999
Ega-Trade
Patc Panel
1999
Ega-Trade
Etherneth 16
1999
Ega-Trade
Etherneth 16
1999
Ega-Trade
Etherneth 24
2007
Pc-Box
HPQ
2008
Ritek Zrt
E2180
2008
Pc-Box
Lenovo Pc
CZC719ZJ
LMFHCL2
447
50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67
11 35154/027 12 35157/028 28 35158/028 21 35158/028 22 35158/028 23 35158/028 24 35159/028 25 35159/028 26 35159/028 27 35160/022 41 35161/022 50 35161/022 51 35161/022 52 35161/022 53 35161/022 54 36161/022 55 35161/022 56 35162/022
LMPHCP0
2008
Pc-Box
Lenovo Pc
BF060310/K 023 BG085310/ K005 BG085310/k 006 BG085310/ K011 BG094410/ K007 RB1761994 9 EB17619902
2010
Pc-Box
Bar421
2010
Pc-Box
Bar0504
2010
Pc-Box
Bar0504
2010
Pc-Box
Bar0504
2010
Pc-Box
Bar0504
2010
Pc-Box
Lenovo
2010
Pc-box
Lenovo
EB17619958 2010
Pc-box
Lenovo
CZC329086 2 KRD341085 2 KRD34108R F KRD34108R Z KRD34108R P KRD34108F R KRD34108 QK KRD34108 QL CZ3381XFZ
2003
Pc-Box
Compaq D.
2003
Digital Kft
HP Notebook
2003
Digital
HP Notebook
2003
Digital
HP Notebook
2003
Digital
HP Notebook
2003
Digital
HP Notebook
2003
Digital
HP Notebook
2003
Digital
HP Notebook
2003
Digital
Hpq 530c
448
68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85
68 35162/022 69 35173/027 55 35162/022 70 35162/022 71 35162/022 72 35162/022 73 35162/022 74 35162/022 75 35162/022 76 35162/022 77 35163/023 17 35163/023 18 35163/023 97 36164/023 19 35164/023 58 35164/023 79 35164/023 80 35164/023
CZ3381XG0 2003
Digital
Hpq 530c
58181409k
Ega-Trade
Satellite n..
CZC3381X 2003 G1 CZ3381XG2 2003
Digital
Hpq 530c
Digital
Hpq 530c
CZ3381XG3 2003
Digital
Hpq 530c
CZ3381XG4 2003
Digital
Hpq 530c
CZ3381XG5 2003
Digital
Hpq 530c
CZ3381XG6 2003
Digital
Hpq 530c
CZ3381XG7 2003
Digital
Hpq 530c
CZ3381XG8 2003
Digital
Hpq 530c
CNF4061G G6 CNF4061G G5 FNA410008 390
2001
Pc-Box
2004
Pc-Box
2005 2004
Media Markt Pc-Box
Hpq Notebook Hpq Notebook Fujitsu Not, Box Expert
49412
2004
Pc-Box
Box Expert
49246
2004
Pc-Box
Box Expert
49242
2004
Pc-Box
Box Expert
49243
2004
Pc-Box
Box Expert
2009
449
86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103
81 35164/023 82 35164/023 83 35164/023 84 35164/023 86 35164/024 25 35164/024 27 35164/024 67 35164/029 88 35165/029 82 35165/029 83 35166/024 37 35166/024 38 35168/025 32 35167/024 77 35169/025 47 35169/025 49 35169/025 50 35172/027
49252
2004
Pc-Box
Box Expert
49257
2004
Pc-Box
Box Expert
49253
2004
Pc-Box
Box Expert
49256
2004
Pc-Box
Box Expert
2005
Pc-Box
Box Expert
2005
Pc-Box
Box Expert
52649
2005
Pc-Box
Box Expert
R82EDLX
2011
Pc-Box
Lenovo
SR82EMDV
2011
Pc-Box
Lenovo
SR82EMDT
2011
Pc-Box
Lenovo
S99HVGA1
2005
Pc-Box
S99HVFNG
2005
Pc-Box
84VZH27
2007
Pc-Box
Think-Pad Not. Think-Pad Not. Latitude
HVB5380J1 J X6139919w
2005
Pc-Box
Hpq Intel
2007
X6139892W
2007
X6139924w
2007
Z8537494q
2009
Tech notrade Tech notrade Tech notrade KálmánJ.
Toshiba noteb. Toshiba noteb. Toshiba noteb. Toshiba Sat.
450
104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121
54 35171/026 01 35170/025 76 38170/025 69 35170/025 68 35170/025 56 35170/025 55 35170/025 54 35176/027 62 35176/027 63 35176/027 64 35177/027 65 35178/028 03 35178/028 04 35178/028 05 35180/029 30 35180/029 31 35180/029 32 35180/029
P2d87174
2007
Pc-Box
Dell Inspiron
Czc7064wrb
2007
Pc-Box
Hpq
Hub120z1g
2007
Pc-Box
Hpq
Hub7120z1f
2007
Pc-Box
Hpq
Hub7120z1d
2007
Pc-Box
Hpq
Hub7120z1b
2007
Pc-Box
Hpq
Hub7120z1c
2007
Pc-Box
Hpq
59189181k
2009
Kálmán J.
Toshiba not.
59189241k
2009
Kálmán J.
Toshiba not.
59189020k
2009
Kálmán J.
Toshiba not.
L3-brp5a
2009
Pc-Box
R814wt1
2010
Pc-Box
R814wt4
2010
Pc-Box
R814wt5
2010
Pc-Box
R81f28h
2010
Pc-Box
R81f28b
2010
Pc-Box
R81f28d
2010
Pc-Box
R81f28t
2010
Pc-Box
Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo
451
122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 167 138 139
33 35180/029 34 35180/029 35 35180/029 36 35180/029 37 35181/026 22 35183/026 23 35183/026 24 35184/026 62 35185/026 78 35186/026 79 35187/026 89 35187/026 90 35187/026 91 35187/026 92 35189/027 19 35190/026 42 35191/026 48 35192/027
Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Lenovo Noteb. Dell Ins.Not.
R81f28f
2010
Pc-Box
R81f28k
2010
Pc-Box
R81j28r
2010
Pc-Box
R81f28z
2010
Pc-Box
931n73j
2007
Pc-Box
Jmp023j
2007
Brill Audió
4np023j
2007
Brill Audió
Jt3k83j
2008
Pc-Box
DellLatitudeN ot DellLatitudeN ot Dell Ins.Not.
2008
Ritek Zrt
Dell Ins.Not.
2008
Ritek Zrt
Dell notebook
48366352q
2008
Ritek Zrt
48367511q
2008
Ritek Zrt
48362134q
2008
Ritek Zrt
48363744q
2008
Ritek Zrt
28134408k
2008
Pc_box
8b0718r038 99
2008
Pc-Box
Toshiba Sat.N. Toshiba Sat.N. Toshiba Sat.N. Toshiba Sat.N. Toshiba Sat.N. Box Expert
2008
Pc-Box
Box Expert
2008
Pc-Box
Hpq
Czc83361h1
452
140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157
21 35192/027 22 35192/027 23 35192/027 24 35192/027 25 35196/027 80 35197/027 81 35197/027 82 35198/027 83 35199/027 84 35120/030 10 35124/030 11 35155/027 31 35116/020 29 35116/023 57 35149/024 46 35155/027 30 35174/027 58 35174/027
Czc83361h3
2008
Pc-Box
Hpq
Czc8372748 d Czc83361sz
2008
Pc-Box
Hpq
2008
Pc-Box
Hpq
Czc83274bh
2008
Pc-Box
Hpq
72rrxj1
2009
Ritek
Dell Ins. Not.
5w02f4j
2009
Ritek
Dell Insp.
1w02f4j
2009
Ritek
Dell Insp.
J8v0f4j
2009
Ritek
Dell Insp.
F8v0f4j
2009
Ritek
Dell Insp.
2012
Exicom
Számitógép
2012
Exicom
Toshiba Sat.N
2008
Számitógép
8471309900
Fr03017188
2001
7001206624
2004
Computer K. Pedagog.K ht Pc-Box
2005
Pc-Box
Hp Proliant serv Ibm Xseries
2008
Számitóg.szer v Toshiba Sat. Toshiba Sat.
49090619w
2009
Computer K. Ega-Trade
49090622w
2009
Ega-Trade
Hp Netszerver
453
158 159
59 35174/027 79061039w 73 35175/027 Y8053855w 60
2009
Kálmán J.
Toshiba Sat.
2009
Kálmán J.
Toshiba N.
160 161 162 Monitor, nyomtató, szkenner, hálózati eszköz, szünetmentes tápegység, egyéb Móra Ferenc Múzeum Sorszám Eszköz típusa Leltári azonosító Gyári szám Beszerzés éve Gyártó Modell/Típus 1. Monitor 35368/02682 Plg82300hz 2008 Ritek Zrt Hp Lp 2065 2. Monitor 35312/00859 A0100296 1993 Ega-Trade Sonica 3 Monitor 35312/00866 38gb096717 1997 Ega-Trade Mag 4 Monitor 35312/00877 1996 Ega-Trade Svga 5 Monitor 35312/00969 1999 Ega-Trade Color Svga 6 Monitor 35318/00800 1999 Ega-Trade Color Svga 7 Monitor 35318/00926 1998 Ega-Trade Mag 17 8 Monitor 35318/00938 9002483 1998 Ega-Trade Mag 17 9 Monitor 35318/00942 Mh73h9002 1998 Ega-Trade Mag 17 5 10 Monitor 35318/00946 1998 Ega-Trade Mag 17 11 Monitor 35318/00952 Mh73h9002 1998 Ega-Trade Mag 17 567 12 Monitor 35319/01025 1999 Ega-Trade Licom 13 Monitor 35321/00905 710di07682 1997 Elender LG Kft 14 Monitor 35326/01003 1999 Ega-Trade Xga Licom 15 Monitor 35327/02020 Cn0168370 2000 Pedegógus Hp 52 3 Kht 16 Monitor 35327/02021 2000 Pedegógus Hp 52 Kht 17 Monitor 35327/02022 2000 Pedegógus Hp 52 Kht 18 Monitor 35327/02025 2000 Pedegógus Hp 52 Kht
Megjegyzés
454 19
Monitor
35327/02027
20
Monitor
35327/02045
21
Monitor
35327/02114
22 23
Monitor Monitor
35327/02140 35327/02156
24
Monitor
35327/02371
25
Monitor
35327/02372
26
Monitor
35327/02373
27
Monitor
35327/02375
28
Monitor
35327/20006
29 30
Monitor Monitor
35328/02071 35328/02376
31
Monitor
35328/02543
32
Monitor
35328/02544
33 34 35 36 37 38
Monitor Monitor Monitor Monitor Monitor Monitor
35329/02068 35329/02069 35329/02070 35329/02159 35329/02166 35329/02320
39
Monitor
35329/02387
2000 005wa9077 9 109wa0776 2 Bj398267 Aa1020200 1148ac4232 8314 409wasd3v0 54 Le17hvcx70 4298 Le17hvcx70 4301 Le17hvcx70 3414d Mlb001501 0 1030650047 Le17hvcx70 3418f Qag064222 983 Qag064222 861 6052059 6052060 6052065
2000
Pedegógus Hp 52 Kht Ega-Trade VGA Lg
2001
Fefo Kft
Lg
2002 2002
Lixem Bt Idc Bt
Siemens Belinea
2004
Pc-Box
Lg
2004
Pc-Box
Samsung
2004
Pc-Box
Samsung
2004
Pc-Box
Samsung
2000
Ega-Trade
Licom
2001 2004
Ega-Trade Pc-Box
Belinea color Samsung
2007
Pc-Box
viewsonic
2007
Pc-Box
viewsonic
2001 2001 2001 2003 2002 2004
Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Idc bt Perfect Bt Pc-Box
Sony E Sony E Sony E Belinea Sony Samsung
Pc-Box
Samsung
6041108 Ani9hvawc 18292f Le19hvax71 2004 9085w
455 40
Monitor
35329/02474
41
Monitor
35329/02475
42 43 44
Monitor Monitor Monitor
35329/02476 35329/02478 35329/02529
45 46 47
Monitor Monitor Monitor
35329/02557 35329/02558 35329/02559
48 49 50
Monitor Monitor Monitor
35329/02570 35329/02571 35329/02577
51 52 53 54 55 56
Monitor Monitor Monitor Monitor Monitor Monitor
35330/02150 35330/02187 35330/02188 35330/02189 35330/02242 35330/02359
57 58
Monitor Monitor
35330/02392 35332/02281
59
Monitor
35332/02283
60
Monitor
35332/02284
61
Monitor
35332/02285
62
Monitor
35332/02286
63
Monitor
35332/02288
Cnk52919x k Cnk52919y h Cnk5291rzq Cnk5291c6c Mj194hel81 8228r Cnn6441jbz Cnn6441lff Cnn6441j5 m Cnn6441l6y Cnn6441jbx Cnn64417g 0 225751553
2005
Pc-Box
2005
Pc-Box
2005 2005 2006
Pc-Box Pc-Box
2007 2007 2007
Pc-Box Pc-Box Pc-Box
Hpq Hpq Hpq
2007 2007 2007
Pc-Box Pc-Box Pc-Box
Hpq Hpq Hpq
2002 2003 2003 2003 307kp11433 2003 Gs17hmex9 2004 20218j 9819058560 2004 Cnb324016 2003 m Cnb334027 2003 2 Cnb334027 2003 3 Cnb334027 2003 4 Cnb324027 2003 5 Cnb324017 2003 2
Idc bt Pc-Box Pc-Box Pc-Box Pc-Box Pc-Box
Liteon Lg Lg Lg Lg Samsung
Digital
Nokia Hpq
Digital
Hpq
Digital
Hpq
Digital
Hpq
Digital
Hpq
Digital
Hpq
Hp Samsung
456 64
Monitor
35333/02278
Mx302sd72 0 Mx302sd72 2 Mx302sd71 8 302cs80cd9 46 406dimt302 43
65
Monitor
35333/02279
66
Monitor
35333/02280
67
Monitor
35334/02300
68
Monitor
35334/02355
69 70 71
Monitor Monitor Monitor
35355/02428 35355/02430 35357/02597
72
Monitor
35357/02655
73
Monitor
35358/02645
74
Monitor
35358/02646
75
Monitor
35359/02647
76
Nyomtató
35210/02479
77 78
Nyomtató Nyomtató
35213/02109 35214/02095
Br24hs1p40 1499 Hu24hs101 15279 Ha19hmf90 8704 Ha19hmep9 04728 Pe20hs4pb0 0614v Cnhhb2827 3 Cnbf337931 Sg11v120r4
79
Nyomtató
35214/02097
Sg14g120nx 2001
80 81 82 83 84 85 86
Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35214/02525 35214/02540 35214/02546 35215/02047 35215/02110 35215/02111 35217/02153
Frhr857544 Frgr25524 Jpzt220820 Fafp20932 Fafp21452 Cn2551roh
2003
Digital
Hpq
2003
Digital
Hpq
2003
Digital
Hpq
2003
Kventa Kft Pc-Box
Cpq Lg
2005 2005 2007
Pc-Box
Samsung flat Samsung flat Samsung
2008
Pc-Box
Samsung
2008
Pc-Box
Samsung
2008
Pc-Box
Samsung
2008
Pc-Box
Samsung
2009
Pc-Box
Hp Color
2001 2001
Fefo Kft Interdotne t Interdotne t Kelléktár Kelléktár Kelléktár Ega-Trade Fefo Kft Fefo Kft Idc bt
Hp LaserJet Hp Desk Jet
2004
2006 2007 2007 2000 2001 2002 2002
Hp Desk Jet Hp LaserJet Hp LaserJet Hp LaserJet Canon Bjc Canon Bjc Canon Bjc Hp 920
457 m Cn2551r0r5 Jpcn000610 C nff011808 Vnc3p4888 1 Es78r110x5
87 88 89 90
Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35217/02154 35218/02289 35218/02370 35219/02651
91
Nyomtató
35221/00891
92 93 94 95 96 97 98
Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35221/02056 35223/00933 35223/00937 35223/00941 35223/00945 35223/00948 35223/00950
99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110
Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35223/00955 35223/01020 35223/01022 35224/02500 35225/00965 35225/02142 35226/00974 35227/00981 35227/02362 35228/01026 35229/02157 35231/00882
Emj05887 Euk93821 Etx64915 Dkfy052647
111 112 113 114
Nyomtató Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35231/02368 35232/02073 35232/02082 35232/02419
115
Nyomtató
35233/02079
5074824 Cncrk16796 G1210hq1 Cn44cc2218 g Cn0b61b0v n
Elp41216 Emj06131 Emj05890 Emj06133 Emj10028 Emj12849
2002 2003 2004 2008
Idc bt digital Pc-Box Pc-Box
Hp 920 Hp LaserJet Hp LaserJet Hp LaserJet
1997
Hp DeskJet
2004 2001 2001 2005
Elender kft Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Elender kft Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Pc-Box Ega-Trade Ega-Trade Diadalma Diadalma Digital Ega-Trade Idc Bt Feszty Alapitv. Pc-Box Ega-Trade Ega-Trade Pc-Box
Tally Hp Gp office Hp Business
2001
Ega-Trade
Hp Dj
2001 1998 1998 1998 1998 1998 1998
1998 1999 1999 2006 1999 Djte100537 2002 1999 1999 Dg46f1310f 2004 1999 Clcy383295 2002 5520106003 1996
Hp Office Canon Canon Canon Canon Canon Canon bjc Canon Canon Canon Epson Epson Epson Hp DesingJet Hp DesingJet Hp DesingJet Epson S. Epson Star Xb
458 116
Nyomtató
35234/02228
117 118
Nyomtató Nyomtató
35237/02448 35238/02264
119
Nyomtató
35238/02265
120
Nyomtató
35238/02266
121
Nyomtató
35328/02290
122
Nyomtató
35238/02293
123 124 125
Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35328/02487 35241/02346 35241/02535
126
Nyomtató
35241/02553
127
Nyomtató
35241/02578
128
Nyomtató
35241/02579
129
Nyomtató
35241/02592
130
Nyomtató
35241/02605
131 132 133
Nyomtató Nyomtató Nyomtató
35242/02530 35242/02545 35245/02665
134
Nyomtató
35246/02685
135
Nyomtató
35247/02697
136
Nyomtató
35248/02735
My344f362 6 Cnaarce4qf My2791c0n m My2791c0n f My29r2c3g z My36p2b06 3 My3462b0d w Th55r110jy Cnfd800448 Scnhwgb4m mn Cnc1k8379 7 Cnhw71x1l z Cnc903819 9 Cnc1g8179 2 Cnc1h7982 3 1pq6502a J6f726719 Eg3505g7j4 31714 Cnhw83t35 z 144skbq410 638 Cncsf00291
2003
Pc-Box
Hp Psc
2005 2003
Ega-Trade Digital
Hp Officejet Hp DesingJet
2003
Digital
Hp DeskJet
2003
Digital
Hp DeskJet
2003
Digital
Hp DeskJet
2003
Digital
Hp DeskJet
2005 2004 2006
Pc-Box Pc-Box Pc-Box
Hp DeskJet Hp LaserJet Hp-LaserJet
2007
Pc-Box
Hp-LaserJet
2007
Pc-Box
Hp-LaserJet
2007
Pc-Box
Hp-LaserJet
2007
Pc-Box
Hp-LaserJet
2007
Pc-Box
Hp-LaserJet
2006 2007 2008
Ega-Trade Pc-Box Pc-Box
HpLj Brother Brother
2008
Ritek
Hp Color
2008
Ritek
Samsung
2009
Ritek
Hp Laserjet
459 137 138 139
35248/02736 35248/02737 31129/02720
145
Nyomtató Nyomtató Nyomtatfénym. Nyomtatfénym. Nyomtatfénym. Nyomtatfénym. Nyomtatfénym. Nyomtatfénym. Nyomtató
146 147
Nyomtató Nyomtató
35255/02106 35438/02561
148
Nyomtató
35438/02562
149
Nyomtató
35438/02564
150 151
Nyomtató Szkenner
35452/02361 35432/00963
152 153 154 155
Szkenner Szkenner Szkenner Szkenner
35433/00977 35433/02085 35435/02141 35437/02295
156
Szkenner
35437/02581
157
Szkenner
35437/02588
158
Szkenner
35437/02589
140 141 142 143 144
2009 2009 2008
Ritek Ritek M-copy
Hp Laserjet Hp Laserjet Konica Minolta
31130/02726
Cncsd00349 Cncsf00617 A02e02102 7821 21420721
2008
M-copy
Konica Minolta
31130/02727
21421982
2008
M-copy
Konica Minolta
31130/,2728
02117603
2008
M-copy
Konica Minolta
2009
M-copy
Konica Minolta
2010
ColorS.
Bizhab
2007
Pc-Box
Hp-OfiiceJet
2001 2007
Trade Lft Pc-Box
Epson St Hp-OfiiceJet
2007
Pc-Box
Hp-OfiiceJet
2007
Pc-Box
Hp-OfiiceJet
2004 1999
Pc-Box Graffiti kft Diadalma Graffiti Ega-Trade Digital
Hp-OfiiceJet Agfa Agfa lap. Agfa Epson Epson
Pc-Box
Epsom
Pc-Box
Epson
Pc-Box
Epson
31130/02785 31314/02973 35438/02572
A0ed02303 9903 My715140g 2 My7151404 m My7151404 n My7151203 8 Myh76j329t 39x7963
1999 2001 Dtux029089 2002 Dgp000963 2003 8 G78w00816 2007 3 G78w00816 2007 2 Ehr0039168 2007
460 159 160 161 162 163
Szkenner Szkenner Szkenner Szkenner Szkenner
35452/02565 35452/02566 35452/02574 35452/02575 35454/02360
164
Szkenner
35454/02534
165 166
Szkenner Szkenner
35455/02299 35456/02354
167 168 169
Szkenner Szkenner Szkenner
35460/02665 35461/02733 35434/02365
170 171 172 173
Hálózat Internet server Switch Switch
35150/01009 35138/00961 35815/02650 35818/02652
174
Switch
35819/02653
175 176 177 178
Switch Switch Switch Szünetmentes
35151/02491 35151/02492 35151/02494 35710/02036
179 180 181 182 183 184 185
Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes
35711/02112 35711/02113 35713/00875 35713/00967 35713/00971 35713/00972 35713/02304
186
Szünetmentes
35713/02305
Cn6aja616p Cn6aja616k Cv6aja616d Cn6apa60c0 Dn41gc624 7 Cn69nta0m c Cn20rt20kq A05402d01 789 Aaucz6855 Kgr0005079 W4968a001 25
2007 2007 2007 2007 2004
Pc-Box Pc-Box Pc-Box Pc-Box Pc-Box
Hp Hp Hp Hp Hp
2007
Pc-Box
Hp
2003 2004
Kventa Cora
Hp Bearpan
2008 2008 2004
Pc-Box Pc-Box Timár F.
Hp Hp Microtek
Ega-Trade Ega-Trade Pc-Box Pc-Box
10/100 8p 1601p 24 p 10/100
Pc-Box
10/100
Pc-Box Pc-Trade Pc-Trade Pedagógus kht Fefo kft Fefo kft Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Digital
8p 8p 8p Apc back
Merling Apc 300 Apc 300 Apc
Digitla
Apc
1999 1998 vnc3p48881 2008 S060h18044 2008 348 S060h09002 2008 390 T18270078 2005 0538008846 2005 0538008845 2005 2000 43125664 43125163
2001 2001 1996 1999 1999 1999 Pb03433211 2003 38 Pb03433211 2003
Usp 300 Usp 300
461
187
Szünetmentes
35713/02306
188
Szünetmentes
35713/02307
189 190 191 192 193
Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes
35713/02349 35713/02351 35713/02401 35713/02402 35713/02598
194 195 196 197 198
Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes
35714/00939 35714/02041 35715/02151 35715/02152 35715/02531
199 200
Szünetmentes Szünetmentes
35716/00986 35716/02075
201 202 203 204 205 206
Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes Szünetmentes
35716/02076 35716/02077 35716/02078 35730/02643 35730/02644 35731/02649
207
Szünetmentes
35732/02671
208
Külső mobilr.
35814/02464
209 210
Merevlemez Merevlemez
35816/02656 35817/02663
211
Érintökép.konf 35360/02606
39 Pb03433212 2003 72 Pb03433212 2003 91 2004 434211820 2004 04939041 2005 04939020 2005 Ma6b01600 2007 44 97a2501 1998 11001372 2001 432505131 2002 432505130 2002 2022962060 2006 8 1999 Yb0040092 2001 45 0040011141 2001 4000923230 2001 0040011188 2001 2008 2008 8b0718r038 2008 81 2008 0529,73781 0 90f95aek Wcany2686 396
Digitla
Apc
Digitla
Apc
Pc-Box Idc Bt Pc-Box Pc-Box Pc-Box
effekta
Ega-Trade Ega-Trade Idc Bt Idc Bt Ega-Trade
Lt Pcm Blazer Blazer
Ega-Trade Ega-Trade
Merling Apc 300
Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Ega-Trade Pc-Box Pc-Box
Apc Apc Apc Apc Apc Apc
2005
Extrame Dig. Pc-Box
200
2008 2008
Pc-Box Pc-Box
Külsö adath. 250
2007
Lms Comp
462 212
Érintőképerny ős t Érintőképerny ős t Érintőképerny ős t Érintőképerny ős t Érintőképerny ős t Érintőképerny ős t Projektor
35361/02607
2007
35361/02608
2007
35361/02609
2007
35361/02610
2007
35361/02611
2007
35361/02612
2007
35367/02674
2008
35367/02675
2008
221 222
Érintőképerny ős t Érintőképerny ős t Projektor Dvd iró
35380/02699 35492/02629
223
Dvd iró
35493/02654
224 225 226 227 228 229
Digitalizáló t Digitalizáló t. Digitalizáló t. Digitalizáló t
35511/00847 35511/00980 35550/02796 35550/02799
213 214 215 216 217 218 219 220
35363/02626
Szoftverek Móra Ferenc Múzeum Sorszám Leltári azonosító Megnevezés 1. 11000/00016 Autocad 2 11000/00017 Kiadv. prg 3 11000/00020 4,3 office 4 11000/00021 Windows 95
F7e002889
Xq1dgsdp7 00240n 7y1fp47l11 1 0032574 9bbt000900 9jbt002731
Lms Comp LmsComp Lms-comp
2008
LmsComp LmsComp LmsComp Brill Audio Rendernet Bt Rendernet Bt Hirvill Brill Audió Pc-Box
Rw nec
1993 1999 2010 2010
Ega-Trade Diadalma Ritek Ritek
Wacom Wacom Walcom
2007
2008 2007
Beszerzés éve 1993 1993 1995 1995
Samsung
Felhasználói licencek száma 1 1 1 1
Megjegyzés
463 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34
11000/00023 11000/00024 11000/00027,28,3 0-31 11000/00032 11000/00040-59 11000/0006164,66,68 11005/00067 11006/00069 11008/00071 11009/00072-73 11009/0008991,93 11012/00033-5,79 11013/00086 11013/02019-42 11013/20001-2 11014/00075,7784 11014/02004 11014/02044-68 11014/02074-98 11015/02005-11 11015/02012 11015/02013-18 11015/02069 11016/02070-72 11017/02073 11018/02099-108 11019/02134 11019/02135,42,4 7 48 11020/02137-41 11021/02136
Office 7,0 Windows 95plus Sw win 95
1997 1997 1997
1 1 4
Itr 2,5 Depo1,3 Win95 oem
1998 1998 1998
1 20 6
Sw oem win95 Redognita Novell Itr 2,5 Itr 2,5 ortofoto
1998 1998 1998 1998 1999
1 1 1 2 4
Itr 2,5
1998
6
Windows 98 Windows 98 vers. Win98 oem Office97
1997 2000 2000 1998
1 23 2 9
Win 2000 Office 2000 prof. Office 2000 prof. Windows 4,0 Ms Offfice 2000 Ms Offfice 2000 S. Win 2000 Prof Mx-Dos6,22 Win millenium Photo Draw 2000,2 Ms Win mill Ms Win 98
2000 2000 2000 2000 2000 2000 2000 2000 2000 2000 2001 2001
1 25 25 7 1 6 1 3 1 10 1 4
Corel 8,0 Ms Office 2000
2001 2001
5 1
464 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69
11022/02143 11023/02144 11023/02149 11023/02163 11024/02145 11025/02146 11025/02155-56 11025/02167 11025/02168 11025/02169 11026/02153 11027/02164 11028/02150-52 11028/02158 11029/02154 11029/02157,61, 11029/02170,7374 11029/02176 11030/02159,62 11030/02177 11035/02178 11036/02179 11037/02180 11038/02181 11039/02182 11041/02184 11042/02185-6 11043/02187,89 11064/02236 11063/02235 11062/02233-34 11061/02220-23 11060/02219,32 11059/02218 11058/02215
Ariadne Virusker. Oem Wind Mc Afee Digit. térkép ArcVien 8 ArcVien 8x ArcVien 9 Arcview Arcview 9 Depo Photoshop Ms win 2000 Ms win xp Ms win xp Ms win xp oem Ms win xp oem
2001 2002 2002 2004 2002 2002 2003 2005 2005 2005 2003 2004 2003 2004 2003 2004 2005
1 1 1 1 1 1 2 1 1 1 1 1 3 1 1 2 3
Ms win xp Ms office 2003 Ms win office 2003 Ariadne Arir Arir lelt. Szoftver érintőkép. Microsoft win xp Anonymus Microsoft win xp Windows vista Windows 7 Topsurv Smart G. Windows 7 Prof Ms win 7 Arc info Arv view
2007 2004 2007 2007 2007 2007 2007 2007 2001 2008 2008 2011 2011 2011 2010 2010 2010 2010
1 2 1 1 1 1 1 1 1 2 2 1 1 2 2 2 1 1
465 70 71
77 78 79 80
11058/02212-14 11057/0220711,17 11055/02202 11053/02200,219 9 11051/02197 11051/02201,6 11051/02216,2431 11049/02195 11048/02194 11046/02196 11046/02192
81 82
11045/02191 11044/02188,90
72 73 74 75 76
Prg Kárpát Anonymus térk.
2010 2010
3 6
Photoshop Microsoft xp
2009 2009
1 2
Ms office 2007 Ms office 2007 Ms office 2007
2008 2009 2010
1 2 9
Windows vista Nod 32 Windows xp Microsoft windows xp Microsoft workf Microsoft office 2007
2009 1008 2008 2008
1 1 1 1
2008 2008
1 2
Szeged, 2012. ………………………….. ……………………… Átadó
……………………… Átvevő
466
12. számú melléklet
Az Átvevő önkormányzat Képviselő-testületének határozata
467
Megállapodás 13. számú melléklete
TELJESSÉGI NYILATKOZAT
Alulírott Tápai Péter, mint a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ képviseletében eljáró vezető (a továbbiakban: átadó) kijelentem, hogy a mai napon a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata részére (a továbbiakban: átvevő) az átadás-átvételi megállapodásban foglaltakon túlmenően nem áll rendelkezésemre az átadásra kerülő intézmények működése körébe eső adat, információ, tény, okirat, dokumentum, valamint kijelentem, hogy az általam tett nyilatkozatok és az átadott, ismertetett adatok, információk, tények, okiratok, dokumentumok valóságtartalmáért, teljes körűségéért, és az érdemi vizsgálatra alkalmas voltáért teljes felelősséget vállalok. Jelen nyilatkozat elválaszthatatlan részét képezi az átadás-átvételi megállapodásnak. Szeged , 20 ............... ..................... átadó
468 14. számú melléklet az 555/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 3. sz. melléklete
ALAPÍTÓ OKIRAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. §-a és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. §-a alapján, figyelemmel a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §-ára, 42. §ára, valamint 45. § és 45/A. §-aira, a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az alábbiak szerint adja ki: 1.
A költségvetési szerv neve, székhelye, telephelyeinek neve és címei: 1.1. Neve: Móra Ferenc Múzeum 1.2. Székhelye: 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 1.3. Telephelyeinek neve és címe: 1.3.1. Tagintézményei: 1.3.1.1.) Vár és Kőtár 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 1.3.1.2.) Fekete Ház 6720 Szeged, Somogyi u. 13. 1.3.1.3.) Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely 6722 Szeged, Bécsi krt. 11/A 1.3.1.4.) Kass Galéria 6720 Szeged, Vár u. 7. 1.3.2. A feladatellátást ingatlanok: 2.
3. 3.1.
további 1.3.2.1.) Múzeumi raktárközpont 6728 Szeged, Cserje sor 1.3.2.2.) Prometheus Otthon 1074 Budapest, Munkás u. 3. III/ 2. A költségvetési szerv jogszabályban TEÁOR 9102 Múzeumi tevékenység meghatározott közfeladata: TEÁOR 9103 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §, 42. §, 45. § és 45/A. §-a alapján gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról, tudományos feldolgozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásáról. A költségvetési szerv tevékenysége: A költségvetési szerv Feladata a működési engedélyében meghatározott alaptevékenysége: gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak gyűjteménygondozása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint hozzáférhetővé tétele a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. § (4), (6) bekezdése, 42. §-a, valamint a 45/A. § (1) és (2) bekezdése szerint. Szakfeladatrend szerint: 5811001 Könyvkiadás szolgáló
469
3.2.
5814001 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 7219001 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása 7219411 Biológiai alapkutatás 7219611 Földtudományi alapkutatás 7220211 Filozófiaés történettudományi alapkutatás 7220311 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8210001 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 8421511 Nemzetközi tudományos együttműködés 8421531 Nemzetközi kulturális együttműködés 8421601 Nemzetközi szervezetekben való részvétel 8559321 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 9101221 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme, 9101231 Könyvtári szolgáltatások 9102011 Múzeumi gyűjteményi tevékenység, 9102021 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység, 9102031 Múzeumi kiállítási tevékenység, 9102041 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység, 9103011 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése, 9103021 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása, 9105011 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105021 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése, A költségvetési szerv szabad kapacitás Szakfeladatrend szerint: kihasználása érdekében végzett 1800002 Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenysége: tevékenység 5811002 Könyvkiadás 5814002 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 6200002 Információ-technológiai szolgáltatás 6800022 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 7219002 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása 7219412 Biológiai alapkutatás 7219612 Földtudományi alapkutatás 7220212 Filozófiaés történettudományi alapkutatás 7220312 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8421342 Határon túli magyar kultúra támogatása 8210002 Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás 9004002 Kulturális műsorok, rendezvények,
470
3.3. 3.4
4. 5. 6. 7.
8.
9.
10.
kiállítások szervezése 9105012 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105022 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése A költségvetési szerv államháztartási 910200 Múzeumi tevékenység szakágazat szerinti besorolása: A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységeinek felső határa a ---módosított kiadási előirányzatok arányában: A költségvetési szerv illetékességi, Szeged város és Csongrád megye közigazgatási működési köre: területe. Alapítói jog gyakorlója, a fenntartó Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata neve és címe: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) A költségvetési szerv irányító Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése szervének neve, székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) A költségvetési szerv gazdálkodási A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi besorolása: CXL. törvényben foglaltak szerint muzeális feladatok ellátására létesített – a képviselő-testület által meghatározott feladatot ellátó – intézmény. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Szakmai besorolása: Megyei hatókörű városi múzeum Gyűjtőterülete kiterjed Szeged város és Csongrád megye közigazgatási területére. A költségvetési szerv vezetőjének Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a megbízási rendje: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 45. § (4) bekezdése szerint. A vezető kinevezésének és illetménye megállapításának jogát a képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Foglalkoztatottjaira vonatkozó A költségvetési szerv szakalkalmazottjainak és egyéb közalkalmazottjainak foglalkoztatási foglalkoztatási jogviszonyok: jogviszonyára a Kjt., valamint a Kjt. vhr. rendelkezései az irányadóak. Egyes a Kjt., illetve a Kjt. vhr. hatálya alá nem tartozó alkalmazottak foglalkoztatási jogviszonyára a Munka Törvénykönyve rendelkezései az irányadóak. Az egyéb jogviszonyokra a Polgári
471
11.
12.
Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. rendelkezései az irányadóak. A költségvetési szerv vagyon feletti A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári rendelkezési jogai: ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. tv. alapján az alapító használatába/vagyonkezelésébe adott ingatlan, valamint az ingó vagyon feletti rendelkezési jog a vagyon használati jogának gyakorlására és rendeltetésszerű használatára terjed ki. Az intézmény leltárában szereplő kulturális javak elidegenítésére, kölcsönbe adásáról, cseréjére a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. alapján kerülhet sor. Az önkormányzat tulajdonában és a költségvetési szerv használatába adott vagyontárgyak feletti rendelkezési jog a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. sz. rendelet szerint. A közfeladat átadás és a jogutódlással 1. Koszta József Múzeum, kapcsolatos rendelkezések: Csallány Gábor Kiállítóhely, mint tagintézmények, Péter Pál Polgárház, mint egyéb kiállítóhely Szentes Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 2. József Attila Múzeum, Espersit-ház, mint tagintézmények, Malom raktár, mint feladatellátást szolgáló további ingatlan Makó Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 3.Tari László Múzeum, Tájház, mint tagintézmények, Régészeti raktár, mint feladatellátást szolgáló további ingatlan Csongrád Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 4. Falumúzeum, mint tagintézmény, Szélmalom, mint egyéb kiállítóhely Szegvár Nagyközség Önkormányzatához kerül, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább.
13. Záró rendelkezések Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az 555/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozattal elfogadta.
472 Jelen alapító okirat – a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. CLII. tv. 30. § (3) bekezdése alapján – 2013. január 1-jén lép hatályba. Szeged, 2012. december … ……………………………… Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
……………………………… Dr. Botka László polgármester
473 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szeged, I. kerület belterület Vár u. 7. szám alatti 3970/A/8 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést közös megegyezéssel történő megszüntetésére, valamint a Somogyi-könyvtár alapító okirat módosítására vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen, szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 28 fő szavazott.)
556/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 94951/2012. ikt. számú - Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről, és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról című - előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés felkéri a Somogyi-könyvtár igazgatóját és az IKV Zrt. elnökvezérigazgatóját, hogy a Szeged, I. kerület belterület Vár u. 7. szám alatti 3970/A/8 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést közös megegyezéssel szüntessék meg. Határidő: 2012. december 31. Felelős: a Somogyi-könyvtár igazgatója az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatója 2. A Közgyűlés 2013. január 1-jei hatállyal a Somogyi-könyvtár alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi az intézmény 380/2012. (VI.22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 3. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: 2013. január 31.
Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Közgazdasági Irodát, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatóját, valamint a Somogyi-könyvtár igazgatóját jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
474 az 556/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 1. számú melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Somogyi-könyvtár alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az intézmény telephelyei az alábbiak szerint módosulnak: 5. Az intézmény telephelyei: 1.) Központi épület 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. 2.) Móra utcai fiókkönyvtár 6725 Szeged, Móra u. 21. 3.) Csillag téri fiókkönyvtár 6723 Szeged, Kereszttöltés u. 29. 4.) Északvárosi fiókkönyvtár 6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6. 5.) Francia utcai fiókkönyvtár és raktár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 69-71. 6.) Odesszai fiókkönyvtár 6726 Szeged, Székely sor 11. 7.) Rókusi fiókkönyvtár 6724 Szeged, Vértói út 5. 8.) Hangoskönyvtár és ellátóraktár 6720 Szeged, Stefánia 2. 9.) Raktár 6728 Szeged, Tapolcsányi u. 2. 10.) Garázs 6723 Szeged, Vág u. 3. 11.) Garázs 6723 Szeged, Retek u. 2. 12.) Galéria 6720 Szeged, Vár u. 7. 12.) AGÓRA fiókkönyvtár 6724 Szeged, Kálvária sgt. 23. 13.) Dorozsmai fiókkönyvtár 6791 Szeged, Negyvennyolcas u. 12. 14.) Petőfi-telepi fiókkönyvtár 6727 Szeged, Szántó Kovács János u. 28. 15.) Szőregi fiókkönyvtár 6771 Szeged, Magyar u. 14. 16.) Tápai fiókkönyvtár 6753 Szeged, Budai Nagy A. u. 20-22. 17.) Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár 6729 Szeged, Zentai u. 31. Jogszabályváltozás miatt a 9. pont az alábbiak szerint módosul: 9. Az intézményvezető megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a rendje: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pontja, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint.
475 az 556/2012. (XII. 1.) Kgy. számú határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, továbbá a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény felhatalmazása alapján Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár alapító okiratát az alábbiak szerint határozza meg: 1. 2. 3. 4. 5.
6. 7. 8.
Az intézmény neve: Az intézmény hagyományos neve: A könyvtárat alapító neve: Az intézmény székhelye: Az intézmény telephelyei:
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár rövid
Somogyi-könyvtár Somogyi Károly (1881) 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. 1.) Központi épület 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. 2.) Móra utcai fiókkönyvtár 6725 Szeged, Móra u. 21. 3.) Csillag téri fiókkönyvtár 6723 Szeged, Kereszttöltés u. 29. 4.) Északvárosi fiókkönyvtár 6723 Szeged, Gáspár Z. u. 6. 5.) Francia utcai fiókkönyvtár és raktár 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 69-71. 6.) Odesszai fiókkönyvtár 6726 Szeged, Székely sor 11. 7.) Rókusi fiókkönyvtár 6724 Szeged, Vértói út 5. 8.) Hangoskönyvtár és ellátóraktár 6720 Szeged, Stefánia 2. 9.) Raktár 6728 Szeged, Tapolcsányi u. 2. 10.) Garázs 6723 Szeged, Vág u. 3. 11.) Garázs 6723 Szeged, Retek u. 2. 12.) AGÓRA fiókkönyvtár 6724 Szeged, Kálvária sgt. 23. 13.) Dorozsmai fiókkönyvtár 6791 Szeged, Negyvennyolcas u. 12. 14.) Petőfi-telepi fiókkönyvtár 6727 Szeged, Szántó Kovács János u. 28. 15.) Szőregi fiókkönyvtár 6771 Szeged, Magyar u. 14. 16.) Tápai fiókkönyvtár 6753 Szeged, Budai Nagy A. u. 20-22. 17.) Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár 6729 Szeged, Zentai u. 31. Az intézmény illetékességi, működési Szeged város területén lakossági könyvtári ellátás, köre: Csongrád Megye területén közkönyvtári munka támogatása Az alapító és a fenntartó neve, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) Irányító szerve: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
476 megbízásának Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § 2. pontja, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint. 10 Foglalkoztatottjaira vonatkozó Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. foglalkoztatási jogviszonyok: a közalkalmazottak jogállásáról). Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről). 11. Jogszabályban meghatározott Nyilvános könyvtári ellátás közfeladat: TEÁOR 9101 Könyvtári, levéltári tevékenység A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint. 12. Alaptevékenység: Szakágazati rend szerint: 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján működve gyűjti és elérhetővé teszi a nemzeti és egyetemes nyomtatott és elektronikus dokumentumokat 12/A. Jogszabály vagy az irányító szerv által Szakfeladatrend szerint: kötelező jelleggel előírt szakmai alap- 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, feladat: nyilvántartása 9101221 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 9101231 Könyvtári szolgáltatások 6800021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 5814001 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 12/B. Szabad kapacitás kihasználása érdeké- Szakfeladatrend szerint: ben végzett tevékenység: 7220112 Gazdaságtudományi alapkutatás 7220142 Jog- és államtudományi alapkutatás 7220172 Szociológiai alapkutatás 7220212 Filozófiaés történettudományi alapkutatás 7220242 Pszichológia- és viselkedéstudományi alapkutatás 7220312 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8559322 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 5811002 Könyvkiadás 5814002 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 8210002 Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás 1800002 Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenység 6310002 Adatfeldolgozás, web-hoszting, világhálóportál szolgáltatás 6200002 Információ-technológiai szolgáltatás
9.
Az intézményvezető rendje:
477 8552002 Kulturális képzés 9004002 Kulturális műsorok, kiállítások szervezése 13.
Vállalkozási tevékenysége arányának felső határa a kiadásaiban:
rendezvények,
és szerv
14.
Általános forgalmi adó alanyiság:
15.
Költségvetési szerv számlaszáma:
16.
A feladatellátást szolgáló vagyon:
17.
A vagyon feletti rendelkezési joga:
18.
Gazdálkodási jogköre:
Általános szabályok szerint Adószám: 15484684-2-06 Raiffeisen Bank Zrt. 12067008-00103054-00100008 1.) Központi épület 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Hrsz.: 3781/1. 2.) Móra utcai fiókkönyvtár 6725 Szeged, Móra u. 21. Hrsz.: 25085/1/A/1. 3.) Klebelsberg-telepi fiókkönyvtár 6729 Szeged, Zentai u. 31. Hrsz.: 21877/4. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. rendelet szerint. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 556/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozatával, hatályos 2013. január 1. napjától.
478 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szeged, I. kerület belterület Vár u. 7. szám alatti 3970/A/8 hrsz.-ú ingatlannak a Móra Ferenc Múzeum ingyenes használatába adására vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen, szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 28 fő szavazott.)
557/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 94951/2012. ikt. számú - Döntés a Móra Ferenc Múzeum átvételéről, és az ehhez kapcsolódó intézmények alapító okiratainak módosításáról című - előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés a Szeged, I. kerület belterület Vár u. 7. szám alatti 3970/A/8 hrsz.-ú ingatlant 2013. január 1-től elvonja az IKV Zrt.-től, és ezzel egyidejűleg a Móra Ferenc Múzeum ingyenes használatába adja. 2. A Közgyűlés utasítja az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját és a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját, hogy az ingatlant a számviteli és kataszteri nyilvántartásból vezesse ki, illetve abba vegye fel; továbbá az eszközkarton, valamint a számviteli bizonylatok átadásával egyidejűleg az ingatlan birtokba adásával, - vételével kapcsolatos eljárást, jegyzőkönyv felvételével folytassák le. Határidő: 2013. január 31. 3. A Közgyűlés jóváhagyja a Kass Galéria hosszú távú működtetése tárgyában a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata között kötött megállapodás megszüntetésére irányuló, jelen határozat 1. sz. mellékletét képező megállapodás megszüntetést és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. A Közgyűlés 2012. december 31-i hatállyal hatályon kívül helyezi a 410/1998. (V. 28.) Kgy. sz. határozatát. 4. A Közgyűlés 2013. január 1-jei hatállyal a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát jelen határozat 2. sz. melléklete szerint módosítja és jóváhagyja jelen határozat 3. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. 5. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: 2013. február 1. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Magyar Államkincstár Csongrád Megyei Igazgatóságát, az IKV Zrt. elnök-vezérigazgatóját, valamint a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
479 az 557/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat 1. sz. melléklete
MEGÁLLAPODÁS MEGSZÜNTETÉSE mely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.), képviseletében Dr. Botka László polgármester, másrészről a Móra Ferenc Múzeum (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) képviseletében Fogas Ottó igazgató között az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel: 1. A Felek rögzítik, hogy Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 410/1998. (V.28.) Kgy. sz. határozata alapján, a Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata között a Kass Galéria hosszú távú működtetése tárgyában megállapodás jött létre. A Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatóságának névváltozása következtében a megállapodás megszüntetésére a Móra Ferenc Múzeum jogosult. 2. A Felek közös megegyezéssel az 1. pontban meghatározott megállapodást 2012. december 31-ei hatállyal megszüntetik. 3. A Felek kijelentik, hogy a megállapodás megszűnését követően egymással szemben semmilyen követelést nem támasztanak. 4. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. Jelen megállapodás megszüntetést a felek elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyező jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012. december
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében
Móra Ferenc Múzeum képviseletében
Dr. Botka László polgármester
Fogas Ottó igazgató
480 az 557/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 2. sz. melléklete Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az okirat felvezető szövege az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. §-a és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. §-a alapján, figyelemmel a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §-ára, 42. §-ára valamint 45. § és 45/A. §-aira, a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az alábbiak szerint adja ki: Az 1.3. pontban szereplő tagintézmények, kiállítóhelyek közül az 1.3.1.1, az 1.3.1.2-től az 1.3.2.2-ig, valamint az 1.3.3.3. és 1.3.3.4. pontban szereplő intézmények törlésre kerülnek, a többi felsorolása és elnevezése az alábbiak szerint módosul: 1.3. Telephelyeinek neve és címe: 1.3.1. Tagintézményei: 1.3.1.1.) Vármúzeum és Kőtár 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 1.3.1.2.) Fekete Ház 6720 Szeged, Somogyi u. 13. 1.3.1.3.) Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely 6722 Szeged, Bécsi krt. 11/A 1.3.1.4.) Kass Galéria 6720 Szeged, Vár u. 7. 1.3.2. A feladatellátást szolgáló további 1.3.2.1.) Központi raktárbázis Múzeumi raktár. ingatlanok: központ 6728 Szeged, Cserje sor 1.3.2.2.) Prometheus Otthon 1074 Budapest, Munkás u. 3. III/ 2. Jogszabályváltozás miatt az intézmény közfeladatáról szóló 2. pont kiegészül a TEÁOR számokkal és módosul az alábbiak szerint: 2. A költségvetési szerv jogszabályban TEÁOR 9102 Múzeumi tevékenység meghatározott közfeladata: TEÁOR 9103 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §, 42. §, 45. § és 45/A. §-a alapján gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról, tudományos feldolgozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásáról. A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 20. § (2) bekezdése alapján területileg illetékes múzeumként régészeti feltárást végez. A költségvetési szerv tevékenységéről szóló 3. pontban felsorolt alaptevékenységek helyett jogszabályi hivatkozás és a kódszámmal ellátott szakfeladat és szakágazat megnevezése kerül. 3. A költségvetési szerv tevékenysége: költségvetési szerv Feladata a működési engedélyében 3.1. A alaptevékenysége: meghatározott gyűjtőkörébe tartozó kulturális
481
3.2.
javak gyűjteménygondozása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint hozzáférhetővé tétele a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. § (4), (6) bekezdése, 42. §-a, valamint a 45/A. § (1) és (2) bekezdése szerint. Szakfeladatrend szerint: 5811001 Könyvkiadás 5814001 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 7219001 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása 7219411 Biológiai alapkutatás 7219611 Földtudományi alapkutatás 7220211 Filozófia- és történettudományi alapkutatás 7220311 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8210001 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 8421511 Nemzetközi tudományos együttműködés 8421531 Nemzetközi kulturális együttműködés 8421601 Nemzetközi szervezetekben való részvétel 8559321 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 9101221 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme, 9101231 Könyvtári szolgáltatások 9102011 Múzeumi gyűjteményi tevékenység, 9102021 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység, 9102031 Múzeumi kiállítási tevékenység, 9102041 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység, 9103011 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése, 9103021 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása, 9105011 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105021 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése, A költségvetési szerv szabad Szakfeladatrend szerint: kapacitás kihasználása érdekében 1800002 Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevévégzett tevékenysége: kenység 5811002 Könyvkiadás 5814002 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása
482
3.3. 3.4
6200002 Információ-technológiai szolgáltatás 6800022 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 7219002 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása 7219412 Biológiai alapkutatás 7219612 Földtudományi alapkutatás 7220212 Filozófia- és történettudományi alapkutatás 7220312 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8421342 Határon túli magyar kultúra támogatása 8210002 Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás 9004002 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9105012 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105022 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése A költségvetési szerv államháztartási 910200 Múzeumi tevékenység szakágazat szerinti besorolása: A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységeinek felső határa a ---módosított kiadási előirányzatok arányában:
A 4. pont az alábbiak szerint módosul: 4. A költségvetési szerv illetékességi, Szeged város és Csongrád megye közigazgatási működési köre: területe. Az 5. pont az alábbiak szerint módosul: 5. Alapítói jog gyakorlója, a fenntartó Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata neve és címe: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) A 6. pont az alábbiak szerint módosul: 6. A költségvetési szerv irányító Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése szervének neve, székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) A 7. pont az alábbiak szerint módosul: 7. A költségvetési szerv gazdálkodási A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. besorolása: évi CXL. törvényben foglaltak szerint muzeális feladatok ellátására létesített – a képviselőtestület által meghatározott feladatot ellátó – intézmény. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. A 8. pont az alábbiak szerint módosul: 8. Szakmai besorolása:
Megyei hatókörű városi múzeum Gyűjtőterülete kiterjed Szeged város Csongrád megye közigazgatási területére.
és
A 9. pont az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv vezetőjének Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a 9.
483 megbízási rendje:
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv., a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 45. § (4) bekezdése szerint. A vezető kinevezésének és illetménye megállapításának jogát a képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
10. pont az alábbiak szerint módosul: 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó A költségvetési szerv szakalkalmazottjainak és egyéb közalkalmazottjainak foglalkoztatási foglalkoztatási jogviszonyok: jogviszonyára a Kjt., valamint a Kjt. vhr. rendelkezései az irányadóak. Egyes a Kjt., illetve a Kjt. vhr. hatálya alá nem tartozó alkalmazottak foglalkoztatási jogviszonyára a Munka Törvénykönyve rendelkezései az irányadóak. Az egyéb jogviszonyokra Törvénykönyvről szóló 1959. rendelkezései az irányadóak.
a évi
Polgári IV. tv.
A 11. pontba kerülnek a költségvetési szerv vagyon feletti rendelkezési jogai az alábbiak szerint: 11. A költségvetési szerv vagyon feletti A muzeális intézményekről, a nyilvános rendelkezési jogai: könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. tv. alapján az alapító használatába/vagyonkezelésébe adott ingatlan, valamint az ingó vagyon feletti rendelkezési jog a vagyon használati jogának gyakorlására és rendeltetésszerű használatára terjed ki. Az intézmény leltárában szereplő kulturális javak elidegenítésére, kölcsönbe adásáról, cseréjére a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. alapján kerülhet sor. Az önkormányzat tulajdonában és a költségvetési szerv használatába adott vagyontárgyak feletti rendelkezési jog a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003.
484 (VI.27.) Kgy. sz. rendelet szerint. Az alapító okirat az alábbi 12. ponttal egészül ki: 12. A közfeladat átadás és a 1. Koszta József Múzeum, jogutódlással kapcsolatos Csallány Gábor Kiállítóhely, mint rendelkezések: tagintézmények, Péter Pál Polgárház, mint egyéb kiállítóhely Szentes Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 2. József Attila Múzeum, Espersit-ház, mint tagintézmények, Malom raktár, mint feladatellátást szolgáló további ingatlan Makó Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 3.Tari László Múzeum, Tájház, mint tagintézmények, Régészeti raktár, mint feladatellátást szolgáló további ingatlan Csongrád Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 4. Falumúzeum, mint tagintézmény, Szélmalom, mint egyéb kiállítóhely Szegvár Nagyközség Önkormányzatához kerül, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. Az alapító okirat az alábbi záró rendelkezéssel egészül ki: 13. Záró rendelkezések Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az 557/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozattal elfogadta. Jelen alapító okirat – a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. CLII. tv. 30. § (3) bekezdése alapján – 2013. január 1-jén lép hatályba.
Szeged, 2012. december …
……………………………… Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
……………………………… Dr. Botka László polgármester
485 az 557/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 3. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. §-a és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 5. §-a alapján, figyelemmel a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §-ára, 42. §ára, valamint 45. § és 45/A. §-aira, a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az alábbiak szerint adja ki: 1. A költségvetési szerv neve, székhelye, telephelyeinek neve és címei: 1.1. Neve: Móra Ferenc Múzeum 1.2. Székhelye: 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 1.3. Telephelyeinek neve és címe: 1.3.1. Tagintézményei: 1.3.1.1.) Vár és Kőtár 6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3. 1.3.1.2.) Fekete Ház 6720 Szeged, Somogyi u. 13. 1.3.1.3.) Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhely 6722 Szeged, Bécsi krt. 11/A 1.3.1.4.) Kass Galéria 6720 Szeged, Vár u. 7. 1.3.2. A feladatellátást ingatlanok: 2.
3. 3.1.
szolgáló
további 1.3.2.1.) Múzeumi raktárközpont 6728 Szeged, Cserje sor 1.3.2.2.) Prometheus Otthon 1074 Budapest, Munkás u. 3. III/ 2. A költségvetési szerv jogszabályban TEÁOR 9102 Múzeumi tevékenység meghatározott közfeladata: TEÁOR 9103 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. §, 42. §, 45. § és 45/A. §-a alapján gondoskodik a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtéséről, nyilvántartásáról, megőrzéséről és restaurálásáról, tudományos feldolgozásáról és publikálásáról, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatásáról, közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásáról. A költségvetési szerv tevékenysége: A költségvetési szerv Feladata a működési engedélyében meghatározott alaptevékenysége: gyűjtőkörébe tartozó kulturális javak gyűjteménygondozása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint hozzáférhetővé tétele a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 37/A. § (4), (6) bekezdése, 42. §-a, valamint a 45/A. § (1) és (2) bekezdése szerint. Szakfeladatrend szerint: 5811001 Könyvkiadás 5814001 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 7219001 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása 7219411 Biológiai alapkutatás
486
3.2.
7219611 Földtudományi alapkutatás és történettudományi 7220211 Filozófiaalapkutatás 7220311 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8210001 Adminisztratív, kiegészítő szolgáltatás 8421511 Nemzetközi tudományos együttműködés 8421531 Nemzetközi kulturális együttműködés 8421601 Nemzetközi szervezetekben való részvétel 8559321 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 9004001 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9101211 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 9101221 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme, 9101231 Könyvtári szolgáltatások 9102011 Múzeumi gyűjteményi tevékenység, 9102021 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység, 9102031 Múzeumi kiállítási tevékenység, 9102041 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység, 9103011 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése, 9103021 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság megóvása, 9105011 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105021 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése, A költségvetési szerv szabad kapacitás Szakfeladatrend szerint: kihasználása érdekében végzett 1800002 Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenysége: tevékenység 5811002 Könyvkiadás 5814002 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 6200002 Információ-technológiai szolgáltatás 6800022 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 7219002 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés komplex támogatása 7219412 Biológiai alapkutatás 7219612 Földtudományi alapkutatás 7220212 Filozófiaés történettudományi alapkutatás 7220312 Nyelv- és irodalomtudományi alapkutatás 8421342 Határon túli magyar kultúra támogatása 8210002 Adminisztratív kiegészítő szolgáltatás 9004002 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9105012 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 9105022 Közművelődési intézmények, közösségi
487
3.3. 3.4
4. 5. 6. 7.
8.
9.
10.
11.
színterek működtetése A költségvetési szerv államháztartási 910200 Múzeumi tevékenység szakágazat szerinti besorolása: A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységeinek felső határa a ---módosított kiadási előirányzatok arányában: A költségvetési szerv illetékességi, Szeged város és Csongrád megye közigazgatási működési köre: területe. Alapítói jog gyakorlója, a fenntartó Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata neve és címe: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) A költségvetési szerv irányító Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése szervének neve, székhelye: (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) A költségvetési szerv gazdálkodási A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi besorolása: CXL. törvényben foglaltak szerint muzeális feladatok ellátására létesített – a képviselő-testület által meghatározott feladatot ellátó – intézmény. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Szakmai besorolása: Megyei hatókörű városi múzeum Gyűjtőterülete kiterjed Szeged város és Csongrád megye közigazgatási területére. A költségvetési szerv vezetőjének Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a megbízási rendje: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (a továbbiakban: Kjt.) és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott közalkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdések rendezése tárgyában született 150/1992. (XI. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kjt. vhr.) alapján nyilvános pályázat útján kerül kiválasztásra, a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 45. § (4) bekezdése szerint. A vezető kinevezésének és illetménye megállapításának jogát a képviselő-testület, az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Foglalkoztatottjaira vonatkozó A költségvetési szerv szakalkalmazottjainak és egyéb közalkalmazottjainak foglalkoztatási foglalkoztatási jogviszonyok: jogviszonyára a Kjt., valamint a Kjt. vhr. rendelkezései az irányadóak. Egyes a Kjt., illetve a Kjt. vhr. hatálya alá nem tartozó alkalmazottak foglalkoztatási jogviszonyára a Munka Törvénykönyve rendelkezései az irányadóak. Az egyéb jogviszonyokra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. rendelkezései az irányadóak. A költségvetési szerv vagyon feletti A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári rendelkezési jogai: ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi
488 CXL. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLII. tv. alapján az alapító használatába/vagyonkezelésébe adott ingatlan, valamint az ingó vagyon feletti rendelkezési jog a vagyon használati jogának gyakorlására és rendeltetésszerű használatára terjed ki. Az intézmény leltárában szereplő kulturális javak elidegenítésére, kölcsönbe adásáról, cseréjére a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. tv. alapján kerülhet sor. Az önkormányzat tulajdonában és a költségvetési szerv használatába adott vagyontárgyak feletti rendelkezési jog a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 25/2003. (VI.27.) Kgy. sz. rendelet szerint. 12. A közfeladat átadás és a jogutódlással 1. Koszta József Múzeum, kapcsolatos rendelkezések: Csallány Gábor Kiállítóhely, mint tagintézmények, Péter Pál Polgárház, mint egyéb kiállítóhely Szentes Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 2. József Attila Múzeum, Espersit-ház, mint tagintézmények, Malom raktár, mint feladatellátást szolgáló további ingatlan Makó Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 3.Tari László Múzeum, Tájház, mint tagintézmények, Régészeti raktár, mint feladatellátást szolgáló további ingatlan Csongrád Város Önkormányzatához kerülnek, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 4. Falumúzeum, mint tagintézmény, Szélmalom, mint egyéb kiállítóhely Szegvár Nagyközség Önkormányzatához kerül, amelyeket költségvetési szervként működtet tovább. 13. Záró rendelkezések Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Móra Ferenc Múzeum alapító okiratát az 557/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozattal elfogadta. Jelen alapító okirat – a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2012. CLII. tv. 30. § (3) bekezdése alapján – 2013. január 1-jén lép hatályba. Szeged, 2012. december … Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
Dr. Botka László polgármester
489
20. Együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyása Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Kiegészítő anyag készült az előterjesztéshez, mely egy további határozatot is tartalmaz. Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola és a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt., a Szegedi Sütödék Kft., a Darabos Pékség ev., valamint a Hansa-Kontakt Kft. közötti együttműködési megállapodásokra vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
558/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetőjének 90619/2012. iktatószámú ,,Együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyása ” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a határozat 1. 2. 3. és a 4. számú mellékleteként jóváhagyja a Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola és a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt., a Szegedi Sütödék Kft., a Darabos Pékség ev., valamint a Hansa-Kontakt Kft. közötti együttműködési megállapodásokat a 2012/2013. tanév gyakorlati képzési feladatainak ellátására, és felhatalmazza a polgármestert a megállapodások aláírására. 2. Az intézmény a jóváhagyott együttműködési megállapodásokhoz képzési költségre való hivatkozással a Fenntartó felé támogatási igényt nem támaszthat. Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát és az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
490 az 558/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat mellékletei
491
492
493
494
495
496
497
498
499
500
501
502
503
504
505
506
507
508
509
510
511
512
513
514
515
516
517
518
519
520
521
522
523
524
525
526
527
528
529 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely az Élethosszig Tanulás Kiemelkedően Közhasznú Magánalapítvánnyal kötött megállapodás megszüntetésére vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
559/2012. (XII. 01.) Kgy. sz.
HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetőjének 90619/2012. iktatószámú ,,Együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyása ” tárgyú előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: A Közgyűlés elfogadja a határozat mellékletét képező megállapodás megszüntetést, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát és az érintett intézményt jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
530 az 559/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat melléklete MEGÁLLAPODÁS MEGSZÜNTETÉSE mely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.), képviseletében Dr. Botka László polgármester, másrészről az Élethosszig Tanulás Kiemelkedően Közhasznú Magánalapítvány (6723 Szeged, Lomnici u. 23/B.) képviseletében Kispéter Zoltán kuratóriumi elnök között az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel: 1. A Felek rögzítik, hogy közöttük Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 206/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozatában foglaltak alapján 2012. május 18-án megállapodás jött létre. 2. A Felek közös megegyezéssel az 1. pontban meghatározott megállapodást 2012. augusztus 31-ei hatállyal megszüntetik. 3. A Felek kijelentik, hogy a megállapodás megszűnését követően egymással szemben semmilyen követelést nem támasztanak. 4. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a nemzeti köznevelésről szóló törvény rendelkezései az irányadóak. Jelen megállapodás megszüntetést a felek elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyező jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012.
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében
Dr. Botka László polgármester
Élethosszig Tanulás Közhasznú Magánalapítvány részéről
Kispéter Zoltán kuratóriumi elnök
531 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslat készült az Oktatási Bizottság részéről, melyet elfogad. Szavazásra bocsátja a kiegészítő anyag mellékletét képező határozati javaslatot, mely a a KORINTA Alapítvánnyal megkötött közoktatási megállapodás megszüntetésére vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 28 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
560/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetőjének a 90619/2012. iktatószámú - „Együttműködési megállapodások fenntartói jóváhagyása” című - előterjesztéshez benyújtott kiegészítését és az alábbi határozatot hozta: 1. A Közgyűlés elfogadja a határozat mellékletét képező megállapodás megszüntetést, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. 2. A Közgyűlés utasítja az Óvodák Igazgatósága vezetőjét, hogy gondoskodjon a KORINTA Alapítvánnyal történő bérleti szerződés módosításáról oly módon, hogy a jelenlegi 2012. július 1-től 2013. július 30-ig terjedő időszakra a bérleti díj havi összege nem haladhatja meg (a Gáspár Zoltán Utcai Óvoda esetében az 59.155 Ft-ot, a Napsugár Óvoda esetében a 33.710 Ft-ot) összesen a 92.865 Ft-ot. Ezt követően - 2018. június 30-ig - a bérleti díj összege minden évben a KSH által az előző évre közölt fogyasztói árindex változásának mértékével növekedjen. Határidő: Felelős:
azonnal Óvodák Igazgatósága vezetője
Erről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Kabinet, a Jegyzői Iroda, az Oktatási, Kulturális és Sportiroda, a Közgazdasági Iroda, az NGSZ igazgatója, a KORINTA Alapítvány és az Óvodák Igazgatósága.
532 az 560/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat melléklete
MEGÁLLAPODÁS MEGSZÜNTETÉSE mely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.), képviseletében Dr. Botka László polgármester, másrészről az Szegedi Korai Fejlesztést és Integrációt Támogató Alapítvány, (rövidített neve: KORINTA Alapítvány) - a továbbiakban Alapítvány (6720 Szeged, Károlyi u. 4.), képviseletében Magyar Adél, valamint az Óvodák Igazgatósága (6724 Szeged, Sólyom u. 6.), képviseletében Rákosné Szilágyi Éva között az alulírott helyen és napon, az alábbi feltételekkel: 1. A Felek rögzítik, hogy közöttük Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 378/2008. (V. 16.) Kgy. sz. határozatában foglaltak alapján Közoktatási megállapodás jött létre. 2. A Felek közös megegyezéssel az 1. pontban meghatározott megállapodást 2012. augusztus 31-ei hatállyal megszüntetik. 3. A KORINTA Alapítvány vállalja, hogy a részükre átutalt szeptember havi bérköltséget 946. 785 Ft-ot 2012. december 15-ig visszautalja az Óvodák Igazgatóságának. A Felek kijelentik, hogy a megállapodás megszűnését követően egymással szemben további követelést nem támasztanak. 4. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a nemzeti köznevelésről szóló törvény rendelkezései az irányadóak. Jelen megállapodás megszüntetést a felek elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012. december
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviseletében
a KORINTA Alapítvány képviseletében
az Óvodák Igazgatósága képviseletében
Dr. Botka László polgármester
Magyar Adél megbízott
Rákosné Szilágyi Éva igazgató
533
20.1. Együttműködési megállapodás a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal Előterjesztő: polgármester Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
561/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester 11710-2/2012. számú, "Együttműködési megállapodás a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzattal” című előterjesztését, és az alábbi határozatot hozta: 1./ Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése hatályon kívül helyezi a 209/2012. (V.03.) Kgy. sz. határozatát és jóváhagyja a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat között a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (2) bekezdésének végrehajtására vonatkozó együttműködési megállapodást a melléklet szerint. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. 2./ A Közgyűlés a polgármester útján felkéri az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetőjét, hogy gondoskodjon a megállapodás aláírásának előkészítéséről. Felelős: Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője Határidő: a közgyűlés döntését követő 15 nap Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, valamint az érintett nemzetiségi önkormányzat elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
534 az 561/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat melléklete EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (Szeged, Széchenyi tér 10-11., adószám: 15735629-2-06, képviselője: dr. Botka László polgármester, a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal (Szeged, Széchenyi tér 10-11., adószám: 15484000-2-06, képviselője: dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző, a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) és a Szegedi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat (Szeged, Attila u. 17-19., adószám: 16686944-1-06, képviselője: Marjánovic Dusán elnök, a továbbiakban: Nemzetiségi Önkormányzat) között az alulírott napon, helyen, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. §-ában meghatározott nemzetiség önkormányzati működés személyi-tárgyi feltételeinek biztosítására, valamint az ezzel kapcsolatos végrehajtási feladatokat ellátására, az alábbi feltételekkel: I. A működés tárgyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére – a következő nemzetiségi önkormányzati választások időpontjáig – ingyenes használatba adja a kizárólagos tulajdonát képező Szeged, Osztróvszky utca 6. szám alatti, az 5361 tulajdoni lapon felvett, 2710 helyrajzi számú, 57.509 eFt becsült értékű ingatlant, a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátásához szükséges tárgyi-technikai eszközökkel felszerelten. 2. Az ingatlan használata az alább felsorolt nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, megosztott módon történik: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Farkas Baráthi Mónika elnök) Szegedi Görög Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Purosz Alexandrosz elnök) Szegedi Lengyel Önkormányzat (képviselője: dr. Biernacki Karol elnök) Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: Korom Alexandra elnök) Szegedi Örmény Önkormányzat (képviselője: Horváthné Menyhárt Jolán elnök) Szegedi Román Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Petrusán György elnök) Szegedi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Roczkó Tomiszláv elnök) Szegedi Szlovák Önkormányzat (képviselője: Racskó Tamás elnök) Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat (képviselője: dr. Sajtos Natália elnök) 3. A Nemzetiségi Önkormányzat – amennyiben a megalakíthatóság feltételeit teljesítette - a következő nemzetiségi önkormányzati választások után is a jelen megállapodásban foglalt feltételek szerint jogosult tovább használni az épületet mindaddig, míg elhelyezésük más helyszínéről az Önkormányzat nem gondoskodik. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat az ingatlant ingyenesen használhatja a nemzetiségi önkormányzati feladatok ellátása céljából, emellett az ingatlan oktatási, kulturális rendezvények, illetve tanfolyamok megtartására is használható. 5. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlant nem idegenítheti el, és nem terhelheti meg. 6. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az épület átalakításához az Önkormányzat előzetes engedélye szükséges. A rendkívüli javítások és helyreállítások az Önkormányzatot terhelik. 7. Az Önkormányzat jogosult a használat gyakorlását ellenőrizni. 8. A használati jogviszony megszűnésekor a Nemzetiségi Önkormányzat nem köteles megtéríteni a rendeltetésszerű használattal járó értékcsökkenést.
535 9. A felek megállapodnak abban, hogy az Önkormányzat az ingatlant a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásával kötött megállapodás alapján a Társulás útján működteti, tartja fenn. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a Nemzetiségek Háza helyiségeit, tárgyi és technikai eszközeit a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása szervezeti és működési szabályzatában, valamint a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában és egyéb szabályzataiban foglaltak szerint használhatja. II. A működés személyi feltételei 1. Az Önkormányzat a Nemzetiségi Önkormányzat részére az I/1 pontban megnevezett ingatlanban, a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása útján havonta igény szerint, de legalább 16 órában biztosítja a nemzetiségi önkormányzati működés személyi feltételeit, a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. § (1) bekezdés b)-f) pontjaiban meghatározott feladatok ellátására. 2. A működés személyi feltételeinek biztosítása a Társulás szervezeti és működési szabályzatában és a Nemzetiségek Háza szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint, a Társulás székhelyén, a Nemzetiségek Házában történik. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat a szervezeti és működési szabályzata szerint, elektronikus formában megküldi az Önkormányzat jegyzője számára a testületi ülés meghívóját a napirendi pontokkal együtt. Az Önkormányzat jegyzője vagy – a jegyzővel azonos képesítési előírásoknak megfelelő – megbízottja a helyi önkormányzat megbízásából és képviseletében részt vesz a nemzetiségi önkormányzat testületi ülésein és jelzi, amennyiben törvénysértést észlel. III. Költségvetés készítése, végrehajtása és a vagyonának nyilvántartására vonatkozó szabályok 1. Költségvetés összeállítása 1.1. A helyi nemzetiségi önkormányzat költségvetéséből finanszírozza és látja el a nemzetiségek jogairól szóló és más törvényben meghatározott feladatait. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetésének az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (továbbiakban Áht.) és annak végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendeletben (továbbiakban Ávr.) foglaltakat kell kötelezően tartalmaznia, így különösen: 1. az állam költségvetési hozzájárulása, 2. a helyi önkormányzat hozzájárulása, 3. a saját bevételek, 4. a támogatások, 5. a vagyonának hozadéka, 6. az adományok, 7. az átvett pénzeszközök 8. általános és céltartalék 9. mérleg 10. adósságkeletkeztető ügyletekről kimutatás 1.2. A Nemzetiségi Önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. 1.3. A koncepció elkészítéséhez szükséges információkat a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája az elnök részére legkésőbb november 15. napjáig – választások évében december 1. napjáig – átadja.
536 1.4. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési koncepciójának tervezetét az elnök a képviselő-testületnek november 30-ig nyújtja be az Áht. 26.§, illetve 24. § alapján. A koncepcióról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat 3 munkanapon belül, kétnyelvű határozat esetén 5 munkanapon belül tájékoztatásul megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 2.1. A költségvetés elkészítéséhez szükséges információkat az elnök legkésőbb február 1. napjáig a költségvetés elkészítésében közreműködő Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére megadja. Az Iroda a költségvetést legalább két munkanappal a képviselőtestületi ülést megelőzően, de legkésőbb február 9-éig az elnök részére átadja. 2.2. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetését az elnök a képviselő-testületnek a központi költségvetésről szóló törvény kihirdetését követő negyvenötödik napig nyújtja be az Áht. 26.§, illetve 24. § alapján. A Nemzetiségi Önkormányzat saját költségvetését önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A költségvetésről szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 3 munkanapon belül, kétnyelvű határozat esetén 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 2.3. Költségvetési határozat hiányában kiadások nem teljesíthetők. A költségvetési határozat törvényességéért, bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséért, kötelezettségvállalásaiért és tartozásaiért kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat felel. Az esetleges adósságrendezési eljárás során a Nemzetiségi Önkormányzat tartozásaiért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. 2.4. A Nemzetiségi Önkormányzat előirányzatai a Nemzetiségi Önkormányzat újabb költségvetési határozatával módosíthatók. Ha a Nemzetiségi Önkormányzat eredeti előirányzatán felül többletbevételt ér el, bevétel kiesése van, illetve kiadási előirányzatán belül átcsoportosítást hajt végre, módosítania kell határozatát. A határozatnak teljes körűen tartalmaznia kell a bevételi és kiadási előirányzatokat. A módosításról szóló határozatát a Nemzetiségi Önkormányzat tájékoztatásul 3 munkanapon belül, kétnyelvű határozat esetén 5 munkanapon belül megküldi a Polgármesteri Hivatalnak. 3. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat elemi költségvetését, melyet az elnök jóváhagy az Áht. 28. § (5) bek. alapján a költségvetés képviselő-testület elé terjesztésének határidejét követő 30 napon belül (Ávr. 33. § (1) és (2) bek.). 2. A költségvetés végrehajtása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat gazdálkodásának végrehajtó szerve a Polgármesteri Hivatal. 2.1. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 133. § alapján a Nemzetiségi Önkormányzat önálló pénzforgalmi számlával rendelkezik, amit 2012. december 31-ig az Áht. 84. § (2) bek. alapján az Önkormányzat által választott számlavezetőnél vezet. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy költségvetési gazdálkodásával és pénzellátásával kapcsolatos minden pénzforgalmát a 12067008-01332914-00100000 sz. főszámláján bonyolít. A Nemzetiségi Önkormányzat 2013. január 1-től a Kincstárnál vagy más pénzforgalmi szolgáltatónál vezetheti főszámláját. 2.2. Az Önkormányzat és a Raiffeisen Bank Zrt. közötti számítógépes összeköttetés miatt a Nemzetiségi Önkormányzat egyetért és kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy fenti számú főszámlája felett a Bank felé kizárólagos rendelkezési jogosultsága a Polgármesteri Hivatal banki aláírásra bejelentett személyeknek van. A főszámla adatairól az elnöknek, illetve az általa meghatározott személyek(nek) internetes adathozzáférési, bankszámlaegyenleg tájékozódási lehetősége van. 3.1. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a mindenkor hatályos gazdálkodásával kapcsolatos - így különösen a kötelezettségvállalás, kötelezettségvállalás ellenjegyzése, a szakmai teljesítés igazolása, az utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének és helyettesítési rendjével kapcsolatos, kötelezettségvállalással összefüggő összeférhetetlenségi -
537 belső előírásokat és szabályzatokat, valamint az aláírásra jogosultak nevét saját kezű aláírásuk feltüntetésével a Polgármesteri Hivatal számára eljuttatja. 3.2. A Polgármesteri Hivatal a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódóan olyan analitikus nyilvántartást vezet, amelyből megállapítható az évenkénti kötelezettségvállalás összege, erről igény szerint a Polgármesteri Hivatal adatot szolgáltat. A Nemzetiségi Önkormányzat hozzájárul, hogy utalványozni csak a Polgármesteri Hivatal által alkalmazott, írásbeli rendelkezésnek minősülő nyomtatványon lehet. 4. A Nemzetiségi Önkormányzat nevében kötelezettségvállalás és utalványozás az Ávr. 52. § (7) bek. szerint történik, így kizárólag a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke vagy az általa meghatalmazott Nemzetiségi Önkormányzati képviselő vállalhat kötelezettséget (kötelezettségvállaló), illetve jogosult utalványozásra. 5. A kiadás teljesítésének és a bevétel beszedésének elrendelése előtt a kötelezettségvállaló által meghatalmazott személy a teljesítést igazolja a számlán és az utalványrendeleten, mely igazolás alapján a Polgármesteri Hivatal illetékes pénzügyi előadója érvényesíti a kiadás és bevétel összegszerűségét, a fedezet meglétét és az előírt alaki követelmények betartását. Kiadás csak szabályosan kiállított /a Nemzetiségi Önkormányzat nevére és címére szóló/számla, szükség esetén teljesítésigazolás, műszaki dokumentáció, illetve szerződés alapján számolható el. 6. Az Áht. és az Ávr. 53. § (1) bek. szerinti 100 E Ft feletti kötelezettségvállalások előzetes pénzügyi ellenjegyzésére a Közgazdasági Iroda vezetője jogosult, akadályoztatása esetén a helyettesítésére felhatalmazott személyek. Az ellenjegyzés csak az előirányzat, fedezet és kifizethetőség meglétének, valamint a jogszerűségnek az ellenőrzésére irányul. Egyet nem értés esetén a pénzügyi ellenjegyző kezdeményezésére a Polgármesteri Hivatal 8 napon belül írásban köteles a Nemzetiségi Önkormányzat képviselő-testületét értesíteni. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája gondoskodik valamennyi kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételéről az Ávr. 56. § (1) bek. alapján. A kötelezettségvállalás nyilvántartására a Polgármesteri Hivatalnál alkalmazott forma és rend szerint kerül sor. 8. A Nemzetiségi Önkormányzat készpénzellátása /előleg felvétele/ a Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárából, a Nemzetiségi Önkormányzat főszámlája terhére történik. A Nemzetiségi Önkormányzat vállalja, hogy a felvett előleggel 30 napon belül, szabályos bizonylatok benyújtásával elszámol, annak érdekében, hogy a könyvelésben a tényleges kiadásokat rögzíteni lehessen. Az előleggel való elszámolásig újabb előleg nem vehető fel. A költségvetési év végén az előleggel legkésőbb az év utolsó munkanapjáig el kell számolni. A Nemzetiségi Önkormányzat házipénztárának kezelése a Polgármesteri Hivatal házipénztárára vonatkozó szabályzata alapján történik. 9. Az előirányzatok terhére kifizetés csak a szabályszerű érvényesítés, utalványozás, (ellenőrzés) után történhet, az adótörvények, a bankszámlavezetésre vonatkozó jogszabályok és a számviteli előírások betartásával. Amennyiben a kifizetés a jogszabályi előírásokat megszegve történik, ennek tényét a bizonylatokon fel kell tüntetni, az esetleges jogkövetkezményekért a Nemzetiségi Önkormányzat felel. 10. A Nemzetiségi Önkormányzat felel az általa az államháztartás alrendszereiből kapott, nem normatív, céljellegű, működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek támogatási adatainak közzétételéért, valamint felel a törvényi előírások szerinti árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, támogatás, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására vonatkozó adatainak közzétételéért. 11. A Nemzetiségi Önkormányzat az általa benyújtott pályázatok beadásánál, pénzügyi lebonyolításánál és elszámolásánál saját maga jár el. A Polgármesteri Hivatal igény szerint a Nemzetiségi Önkormányzat által benyújtott pályázatokhoz csak a Nemzetiségi Önkormányzat
538 ismert kötelezettségvállalásairól, bankszámlaegyenlegéről és vagyoni helyzetéről szolgáltat pénzügyi adatot. A pályázatokhoz kapcsolódó kötelezettségvállaláshoz, a vagyoni és számviteli analitikus nyilvántartáshoz szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja. 3. Beszámoló, költségvetési jelentés, mérleg készítése, jóváhagyása 1. A Nemzetiségi Önkormányzat a havi pénzforgalmi és pénzforgalom nélküli adatok bizonylatait minden tárgyhót követő 10-ig köteles a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodájának átadni. 2. A Polgármesteri Hivatal a tárgyhót követő 20-ig – július hónap kivételével – elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időszaki pénzforgalmi jelentését. Az információs jelentést első alkalommal az I-III. havi adatokról kell kiállítani. 3. A Nemzetiségi Önkormányzat az Áht. 78. § (2) alapján likviditási tervet készít, amit az Ávr. 122. § (3) bek. alapján havonta az elnök felülvizsgál. A likviditási tervet és annak esetleges (havi) változásáról a tájékoztatást, a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke megküldi a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája részére. 4. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája az Áht. 87. § (2) bek. alapján a Nemzetiségi Önkormányzat I. félévéről és I-III. negyedévéről a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal tájékoztatót készít a képviselő-testület elé történő benyújtást megelőző 2 munkanapon belül, de legkésőbb szeptember 10-ig, illetve november 15-ig és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek szeptember 15-ig, illetve a koncepció készítésekor november 30-ig (Áht. 24. § (1) bek.). 5. A Polgármesteri Hivatal az Áht. 91. § (3) bek. alapján elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadását a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal a képviselő-testület elé történő benyújtást megelőző 2 munkanapon belül, de legkésőbb április 25-ig és azt az elnök részére átadja, amit az elnök benyújt a képviselő-testületnek április 30ig. 6. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat költségvetési beszámolóját, melyet az elnök jóváhagy. 7. A Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája elkészíti a Nemzetiségi Önkormányzat időközi költségvetési jelentéseit és mérlegjelentéseit is (Ávr. 169. § (2) alapján április 20., július 20., október 20., január 20. ). 8. A Nemzetiségi Önkormányzat költségvetését, költségvetési beszámolóját, időszaki információs jelentését és költségvetési mérlegjelentését az illetékes Minisztérium által kötelezően elrendelt nyomtatványok kitöltésével a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája küldi meg a központi költségvetés felé. 4. A vagyontárgyak kezelésének rendje 1. A Polgármesteri Hivatal a Nemzetiségi Önkormányzat vagyoni és számviteli nyilvántartásait a rendelkezésre bocsátott adatok alapján vezeti. A szükséges információkat és dokumentációkat a Nemzetiségi Önkormányzat elnöke biztosítja, illetőleg a vagyontárgy felvételéhez kapcsolódó és a Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Irodája számára átadott bizonylatok szolgáltatják. 2. A Nemzetiségi Önkormányzat vagyonának leltározása a Polgármesteri Hivatal Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata alapján történik. A leltározás során felmerült esetleges többlet vagy hiány megállapítása után a kivizsgálás és a felelősség megállapítása a Nemzetiségi Önkormányzat hatáskörébe tartozik.
539
3. A Nemzetiségi Önkormányzat vagyonának selejtezése a Polgármesteri Hivatal Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata alapján történik. IV. Záró rendelkezések 1. Jelen megállapodást a felek 2013. január 1-jei hatállyal kötik, ezzel egyidejűleg az Önkormányzat és a Nemzetiségi Önkormányzat között az 523/2010. (XII.10.) Kgy. sz., valamint az 524/2010. (XII.10.) Kgy. sz. határozatok alapján kelt együttműködési megállapodások hatályukat vesztik. 2. A felek rögzítik, hogy az Önkormányzat jogszabályból eredő kötelezettségének eleget téve felajánlja a Nemzetiségi Önkormányzat részére a megállapodás I. és II. pontjában foglaltakat, de ezeket a Nemzetiségi Önkormányzat nem kívánja igénybe venni és semmilyen egyéb követeléssel nem él az Önkormányzat felé. 3. A szerződő felek kijelentik, hogy a jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. idevonatkozó rendelkezései az irányadók. A közöttük felmerülő vitás kérdéseket tárgyalás útján, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ennek sikertelensége esetén kölcsönösen elfogadják a Szegedi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét. Szeged, 2012. december ..…………………………… Dr. Botka László Önkormányzat képviseletében
……………………………… …………………………….. Marjánovic Dusán Dr. Mózes Ervin Nemzetiségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal képviseletében képviseletében
540
20.2. Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar működésére vonatkozó együttműködési megállapodás Előterjesztő: polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
562/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László 41242-4/2012. sz. előterjesztését a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar működésére vonatkozó együttműködési megállapodás tárgyában és az alábbi határozatot hozta: 1. A közgyűlés jóváhagyja a 2013 - 2017. közötti időszakra a határozat mellékletét képező együttműködési megállapodást a Szegedi Fúvószenekari Egyesülettel. 2. A közgyűlés - a polgármester útján - utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a megállapodás fedezetéül szolgáló összeget tervezze be a tárgyévi költségvetésekbe. Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője Határidő: a tárgyévi költségvetés tervezése 3. A közgyűlés - a polgármester útján - utasítja az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetőjét, hogy gondoskodjon az együttműködési megállapodás aláírásra való előkészítéséről. Felelős: az Oktatási, Kulturális és Sportiroda vezetője Határidő: 2012. december 31. 4. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. Felelős: polgármester Határidő: 2012. december 31. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Közgazdasági Irodát jegyzőkönyvi kivonaton, az érintett egyesületet az Oktatási, Kulturális és Sportiroda útján levélben értesíti.
541 az 562/2012. (XII. 12.) Kgy. sz. határozat melléklete Ikt. sz.: 41242-4/2012. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Dr. Botka László polgármester, cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.) és a Szegedi Fúvószenekari Egyesület (képviseli: Varga Márk elnök, cím: 6723 Szeged, Szamos u. 5/A. adószám: 8416822182) között. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (továbbiakban: Támogató) jelen megállapodásban rögzített, vissza nem térítendő, hosszabb időszakra tervezhető anyagi támogatást nyújt a Szegedi Fúvószenekari Egyesület (továbbiakban: Támogatott) működéséhez, mely magában foglalja a Fricsay Ferenc Fúvószenekar működtetését is. A zenekar fellépései hozzájárulnak Szeged város kulturális és közművelődési életének gyarapításához, hagyományainak magas szinten történő fenntartásához. A szerződés időbeli hatálya: 2013. január 1. és 2017. december 31. között. I. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vállalja: 1.
Támogató naptári évenként bruttó 3.500.000,- Ft, azaz hárommillió-ötszázezer forint támogatást nyújt a Támogatottnak, amelyet évente egy összegben, tárgyév április 1-ig átutal a Támogatott Erste Bank Hungary Zrt-nél vezetett 11600006-00000000-53772871 számú számlájára.
2.
A Támogató vállalja, hogy a nemzeti és városi ünnepeken kívüli események időpontjáról a lehető legrövidebb időn belül értesíti a Támogatottat.
II. A Szegedi Fúvószenekari Egyesület vállalja: 1. Támogatott vállalja, hogy a Fricsay Fúvószenekar közreműködésével részt vesz a város által szervezett és előre egyeztetett hivatalos rendezvényeken, nemzeti ünnepeken (például: március 15., május 21. Szeged Napja, augusztus 20., október 6., október 23.) és az év közben megvalósuló egyéb, Támogató által szervezett eseményeken. 2. Támogatott együttműködik Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatával a zenei rendezvények színvonalas lebonyolításában (például: fúvószenekari találkozó stb.). 3. Ápolja Szeged város fúvószenei múltját, hagyományait. 4. Új értékeket teremt Szeged város fúvószenei életében. 5. Saját rendezvényeket szervez (pl: hangversenyek, szakmai előadások, versenyek), melyek esetében a nyomtatott és elektronikus szórólapjain, meghívóin, plakátjain kiemelt támogatóként feltünteti Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatát. 6. A támogatás átutalása előtt a Támogatott minden évben köteles igazolni, hogy köztartozásait (vám, központi és helyi adó, illeték) megfizette, vagy köztartozásának átütemezéséről szerződést kötött. 7. Támogatott a támogatás célirányos felhasználásáról minden évben, legkésőbb a tárgyévet követő év január 31-ig köteles szakmai és pénzügyi elszámolást benyújtani a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sportirodájára (Szeged, Széchenyi tér 11.).
542 8. Támogatott tudomásul veszi, hogy amennyiben a 7. pontban említett elszámolási kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, úgy a támogatás teljes összegét, az erre vonatkozó felszólítást követő 15 napon belül köteles visszafizetni, és részére újabb támogatás 3 évig nem folyósítható.
III. Kapcsolattartás: A Támogató részéről: Kerek Attila rendezvény- és protokolltanácsadó és Száz Krisztina zenei referens A Támogatott részéről: Varga Márk (70/394 30 50,
[email protected])
IV. Záradék: 1. A megállapodó felek képviselői évente szóban értékelik a megállapodásban foglaltak megvalósulását. 2. A megállapodást bármelyik fél a másik félhez - legkésőbb tárgyév november 30-ig - intézett indoklással ellátott írásbeli nyilatkozatával a következő év január l. napjával felmondhatja. 3. A megállapodás rendkívüli felmondásának akkor van helye, ha valamelyik szerződő fél a megállapodásban foglaltakat súlyosan megszegi, illetőleg olyan magatartást tanúsít, amely megalapozza a rendkívüli felmondást. 4. Jelen megállapodás Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése /2012. (.) Kgy. sz. határozata alapján köttetett. 5. A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadók. Szeged, 2012. december …
Dr. Botka László polgármester
Varga Márk elnök
543
21. Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Előterjesztő: polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
563/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László Polgármester 01/87213-3/2012 számú, a „Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások megkötése” tárgyú előterjesztést, és az alábbi határozatot hozta: 1.
A Közgyűlés jóváhagyja az alább felsorolt szervezetekkel kötendő együttműködési megállapodásokat a határozat melléklete szerint: • • • •
2.
Városi Televízió Szeged Nonprofit Kft. Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Katedra Alapítványi Szakképző Iskola A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy az Önkormányzat képviseletében aláírja az együttműködési megállapodásokat. Határidő: azonnal
Határozatról értesítést kapnak: Tisztségviselők, Polgármesteri Kabinet, Humán Közszolgáltatási Tanácsnok, Címzetes Főjegyző, Aljegyző, Jegyzői Iroda, Oktatási Iroda, Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda és általa a fenti szervezetek.
544 az 563/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 1. sz. melléklete
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) – továbbiakban Önkormányzat – (képviseletében Dr. Botka László polgármester), másrészről a Városi Televízió Szeged Nonprofit Kft. (6720 Szeged, Kiss Ernő u. 3.), – továbbiakban N. Kft. – (képviseletében Zelena András ügyvezető-igazgató) között a mai napon, az alábbi tartalommal: 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a települési önkormányzat feladata – többek között – a helyi közszolgáltatások körében különösen: a közművelődési, tudományos, művészeti tevékenység, a sport támogatása. 2. A N.Kft. feladata – többek között – televízió műsor készítése, szolgáltatása, archiválás, társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés. 3. Az Önkormányzat a megállapodás 1. pontjában szereplő közfeladatainak ellátása érdekében a N.Kft-vel együttműködik. 4. Az Önkormányzat megállapítja, hogy a N.Kft. közfeladatot lát el. A felek megállapodnak abban, hogy a N.Kft. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 3-4. §-a alapján közfoglalkoztatással összefüggő foglalkoztatási jogviszonyt létesíthet. 5. Jelen megállapodás 2013. december 31. napjáig hatályos. Felek jelen Együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012. ….................
…............................................... Dr. Botka László polgármester
…............................................... Zelena András képviselő
545 az 563/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 2. sz. melléklete
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) – továbbiakban Önkormányzat – (képviseletében Dr. Botka László polgármester), másrészről a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. (6728 Szeged, Bajai út 1.), – továbbiakban Kft. – (képviseletében dr. Balogi Dániel ügyvezető-igazgató) között a mai napon, az alábbi tartalommal: 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a települési önkormányzat feladata – többek között – a helyi közszolgáltatások körében különösen a köztemető fenntartása. 2. A Kft. fő tevékenysége a temetkezés, ezen felül feladata – többek között – a temetők rendben tartása (egyéb takarítás) is. 3. Az Önkormányzat a megállapodás 1. pontjában szereplő közfeladatainak ellátása érdekében a Kft-vel együttműködik. 4. Az Önkormányzat megállapítja, hogy a Kft. közfeladatot lát el. A felek megállapodnak abban, hogy a Kft. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 3-4. §-a alapján közfoglalkoztatással összefüggő foglalkoztatási jogviszonyt létesíthet. 5. Jelen megállapodás 2013. december 31. napjáig hatályos. Felek jelen Együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012. ….................
…............................................... Dr. Botka László polgármester
…............................................... dr. Balogi Dániel képviselő
546 az 563/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 3. sz. melléklete
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) – továbbiakban Önkormányzat – (képviseletében Dr. Botka László polgármester), másrészről a Szeged-Csanádi Egyházmenye fenntartásában működő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató (6726 Szeged, Bal fasor 6.), – továbbiakban Szolgáltató – (képviseletében Kothencz János gyermek-és ifjúságvédelmi főigazgató) között a mai napon, az alábbi tartalommal: 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a települési önkormányzat feladata – többek között – a gyermek-és ifjúsági feladatokról való gondoskodás. 2. Az Szolgáltató feladata – többek között – a gyermekvédelmi szakellátáson belül az otthont nyújtó és utógondozói ellátás, mely gyermekotthon, lakásotthon, nevelőszülői hálózat működtetésével, külső férőhelyen utógondozói ellátás, valamint speciális és különleges ellátás biztosításával valósul meg. 3. Az Önkormányzat a megállapodás 1. pontjában szereplő közfeladatainak ellátása érdekében a Szolgáltatóval együttműködik. 4. Az Önkormányzat megállapítja, hogy a Szolgáltató közfeladatot lát el. A felek megállapodnak abban, hogy a Szolgáltató a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 3-4. §-a alapján közfoglalkoztatással összefüggő foglalkoztatási jogviszonyt létesíthet. 5. Jelen megállapodás 2013. december 31. napjáig hatályos. Felek jelen Együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012. ….................
…............................................... Dr. Botka László polgármester
…............................................... Kothencz János képviselő
547 az 563/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 4. sz. melléklete
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) – továbbiakban Önkormányzat – (képviseletében Dr. Botka László polgármester), másrészről a KATEDRA Alapítványi Szakképző Iskola (6725 Szeged, Bécsi krt. 24.), – továbbiakban Iskola – (képviseletében Habina Péter igazgató) között a mai napon, az alábbi tartalommal: 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a települési önkormányzat feladata – többek között – az alapfokú nevelésről, oktatásról való gondoskodás, valamint a közművelődési tevékenység. 2. Az Iskola feladata – többek között – a nappali és esti tagozatos iskolarendszerű szakképzés, az alapfokú általános iskolai oktatás, a tanórán kívüli oktatói tevékenység, valamint a könyvtári tevékenység. 3. Az Önkormányzat a megállapodás 1. pontjában szereplő közfeladatainak ellátása érdekében az Iskolával együttműködik. 4. Az Önkormányzat megállapítja, hogy az Iskola közfeladatot lát el. A felek megállapodnak abban, hogy az Iskola a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet 3-4. §-a alapján közfoglalkoztatással összefüggő foglalkoztatási jogviszonyt létesíthet. 5. Jelen megállapodás 2013. december 31. napjáig hatályos. Felek jelen Együttműködési megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
Szeged, 2012. ….................
…............................................... Dr. Botka László polgármester
…............................................... Habina Péter képviselő
548
22. A 2013. évi éves belső ellenőrzési terv Előterjesztő: polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 14 igen, 1 nem szavazattal, 14 tartózkodás mellett nem fogadja el.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Ilyenkor mi történik, ha a testület nem fogadja el a belső ellenőrzési tervet? Az Állami Számvevőszék megbünteti az önkormányzatot, azon kívül mi történik?
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző: Ha nem fogadta el a testület a belső ellenőrzési tervet, akkor is kell belső ellenőrzést működtetni, mert ez törvényi kritérium. Akkor most mit vizsgáljanak az a kérdés?
(Derültség a teremben.)
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Majd akkor a közgyűlés helyett kitalálják és az Állami Számvevőszék pedig megállapítja a testület felelősségét ebben.
549
23. Szeged és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás megszüntetése Előterjesztő: polgármester
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
564/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Botka László polgármester 924741/2012. iktatószámú, a „Szeged és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás megszüntetése” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés egyetért a Szeged és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás megszüntetésével és jóváhagyja a Társulás Taggyűlése által hozott 4/2012. (V.16.) SZTTT. sz. határozattal elfogadott megszüntető okiratot. Erről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a Tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Közgazdasági Iroda, a Szeged és Térsége Területfejlesztési Önkormányzati Társulás.
550
24. Lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztató Előterjesztő: címzetes főjegyző
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a lejárt határidejű közgyűlési határozatokra vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 14 igen, 12 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely az Önkormányzat és a Szegedi Tudományegyetem között a szociálisan rászorultak részére térítésmentesen biztosításra kerülő védőoltások tárgyában létrejött megállapodás felmondására vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 14 igen, 12 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Stratégiai zajtérkép és Intézkedési terv Szeged Városra” című dokumentumra vonatkozik. A Közgyűlés a javaslatot 14 igen, 12 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Jelzi, hogy a zajtérképpel kapcsolatosan az a probléma, hogy konkrétan minisztériumi kérés volt.
25. Szeged Megyei Jogú Város részvételéről az Európai Unió CIVITAS kezdeményezésének magyar nemzeti hálózatában (CIVINET) való részvételről Előterjesztő: Juhász Gyula és Nagy Sándor önkormányzati képviselők Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot.
551
A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza:
565/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat A Közgyűlés megtárgyalta Juhász Gyula és Nagy Sándor önkormányzati képviselő „Önálló képviselői indítvány Szeged Megyei Jogú Város részvételéről az Európai Unió CIVITAS kezdeményezésének magyar nemzeti hálózatában (CIVINET) való részvételről” tárgyú előterjesztését az alábbi határozatot hozta: 1. Az Önkormányzat a nemzeti hálózatmenedzseri (Natiolal Network Manager) szerepvállalás, valamint “tanuló” városként szakmai csereprogramokban való részvétel érdekében csatlakozni kíván a CIVINET magyarországi hálózatához, ezért pályázatot nyújt be a CIVITAS CAPITAL projekt keretében meghirdetett pályázati kiírásra. 2. A Közgyűlés utólagosan jóváhagyja a határozat mellékletét képező, a polgármester által aláírt Támogatói Nyilatkozatot. 3.
A Közgyűlés a polgármester útján utasítja a Fejlesztési Irodát, hogy a CIVINET hálózatban való részvétellel kapcsolatos szakmai egyeztetéseket elvégezze. Felelős: Határidő:
Fejlesztési Iroda folyamatos
A fentiekről jegyzőkönyvi kivonaton értesítést kapnak: a tisztségviselők, a Címzetes Főjegyző, a Jegyzői Iroda, a Fejlesztési Iroda, Közgazdasági Iroda és Juhász Gyula és Nagy Sándor önkormányzati képviselő.
552 az 565/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat mellékletei
553
554
555
556
557
558
559
560 25.1. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI. 2.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Dr. Keresztúri Farkas Csaba képviselő Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Módosító javaslatot nyújtott be dr. Gyimesi László tanácsnok, melyet előterjesztő elfogad. Keresztúri Farkas Csaba képviselő a 4.) pontra vonatkozó javaslatát visszavonta. Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező rendelet-tervezetet a módosító javaslattal együtt. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő rendeletet alkotja: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Szeged Megyei; Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 50/2012. (XII. 06.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.02.) önkormányzati rendelet* módosításáról
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010.(XI.02.) önkormányzati rendelet módosításaként a következőt rendeli el: 1. § A 19. § (1) bekezdése az alábbiak szerint módosul: „Ö.r. 19. § (1) Az ülés napirendjéről – figyelembe véve a tárgyalás sorrendjét érintő képviselői javaslatokat – a közgyűlés vita nélkül határoz.” 2. § A 30/2010.(XI.02.) önkormányzati rendelet (továbbiakban Ö.r.) 63. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: „Ö.r. 63. § (3) A bizottságok feladatköreibe utalt ügyekben érkezett megkeresésekről a kérelem, megkeresés stb. beérkezését követő 3 munkanapon belül az illetékes bizottság tagjait a Polgármesteri Hivatal a beérkezett irat másolatának megküldésével elektronikus úton tájékoztatja.” 3. § Jelen rendelet 2012. december 01. napján lép hatályba.
561 25.2. Petőfi Sándor Művelődési Ház bővítése a Negyvennyolcas utca 9/B. szám ingatlannal Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Előterjesztői módosítás készült a közgyűlési anyaghoz. Módosító indítványt nyújtott be a Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság, melyet előterjesztők elfogadnak. Szavazásra bocsátja az előterjesztői módosítás mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 29 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja és a következő határozatot hozza: 566/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önálló képviselői indítványát a „Petőfi Sándor Művelődési Ház bővítése a Negyvennyolcas utca 9/B. szám alatti ingatlannal” tárgyában és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a város tulajdonában lévő 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B szám alatti ingatlant az IKV kezeléséből elvonja és azt közművelődési céllal, telephely bővítés címén 2012. december15. -i hatállyal a 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 12. szám alatt jegyzett Petőfi Sándor Művelődési Ház használatába adja, és a tényleges működés megkezdése után a működés költségeit biztosítja. 2. A Közgyűlés felkéri az IKV Zrt. vezérigazgatóját és a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatóját, hogy a birtokba adási eljárást jegyzőkönyv felvétele mellett, az eszközkarton, valamint a számviteli és kataszteri bizonylatok átadásával folytassák le. Határidő: 2012. december 15
3. A Közgyűlés 2012. december 15-i hatállyal a Petőfi Sándor Művelődési Ház alapító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint módosítja, és jóváhagyja jelen határozat 2. sz. mellékletét képező, egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát és ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 385/2012.(VI. 22.) Kgy. sz. határozattal jóváhagyott alapító okiratát. 4. A Közgyűlés utasítja az intézmény vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratnak az alapdokumentumokon történő átvezetéséről. Felelős: az intézmény vezetője Határidő: 2013. január 15. 5. A Közgyűlés a polgármester útján utasítja a Fejlesztési Irodát, hogy keressen pályázati lehetőséget az ingatlan felújítására, valamint a Közgazdasági Irodát, hogy az ehhez szükséges anyagi fedezetet biztosítsa, és azt a város 2013. évi költségvetésébe építse be. Felelős: Fejlesztési Iroda vezetője Határidő: folyamatos és Felelős: Közgazdasági Iroda vezetője Határidő: 2013. január 31. Erről a Tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselőket, a Jegyzői Irodát, Fejlesztési Irodát, Közgazdasági Irodát, Oktatási, Kulturális és Sportirodát, az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt.-t, a Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetőjét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. az 566/2012. (XII. 01.) Kgy. 1. sz. határozat melléklete
562
Petőfi Sándor Művelődési Ház ALAPÍTÓ OKIRAT módosítása
Szeged Megyei Jogú Város az 566/2012. (XII. 01.) Kgy. számú Határozata alapján a 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 12. szám alatt lévő Petőfi Sándor Művelődési Ház ALAPÍTÓ OKIRAT 3. pontja az alábbiak szerint módosul: Az intézmény telephelyei:
Dorozsmai Szélmalom 6791 Szeged, Szélmalom u. 2/A. Helytörténeti Állandó Kiállító Terem Roma Tanoda 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B.
13. pontja az alábbiak szerint módosul: A feladatellátásra szolgáló vagyon:
kiegészül a 3. pont szerinti ingatlan: hrsz.: 2598 és hrsz.:3007/1.
Egyebekben az ALAPÍTÓ OKIRAT nem változik.
563
az 566/2012. (XII. 01.) Kgy. számú határozat 2. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT 1. 2.
Az intézmény neve: Az intézmény székhelye:
3.
Az intézmény telephelye:
Petőfi Sándor Művelődési Ház 6791 Szeged-Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 12. Dorozsmai Szélmalom 6791 Szeged, Szélmalom u. 2/A. Helytörténeti Állandó Kiállító Terem Roma Tanoda 6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 9/B.
4.
Az intézmény működési köre:
5.
Az alapító és a fenntartó neve, székhelye: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
6.
Irányító szerve:
7.
Az intézményvezető megbízásának rendje: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése által a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bek. és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23.§ alapján. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Közalkalmazotti jogviszony (1992. évi XXXIII. tv. a közalkalmazottak jogállásáról)
8.
Szeged város - elsősorban Kiskundorozsma településrész
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése (6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11.)
Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszony (1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyvről, 2012. évi I. tv. a munka törvénykönyvéről)
9.
10.
Jogszabályban közfeladat:
Alaptevékenység:
meghatározott Közművelődési tevékenység TEÁOR 9329 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény szerint Szakágazati rend szerint: 932900 M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység
564 A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény alapján városi és lakóterületi közművelődési tevékenységet folytat, teret biztosít a lakosság közművelődési tevékenységéhez 10/A Jogszabály vagy az irányító szerv által kötelező jelleggel előírt Szakfeladatrend szerint: szakmai alapfeladat: 9105021 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 9105011 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 8904411 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 8904421 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 8904431 Egyéb közfoglalkoztatás 6800021 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 11.
Vállalkozási tevékenysége és arányának felső határa a szerv kiadásaiban: nincs
12.
Általános forgalmi adó alanyiság:
nem
13.
A feladatellátást szolgáló vagyon:
A 2. pont szerinti ingatlan az alábbi földhivatali adatokkal: tul. lap száma: 113, hrsz.: 14, a 3. pont szerinti ingatlanok: hrsz.: 2598, hrsz. 3007/1 továbbá az intézmény leltára, vagyonnyilvántartása szerinti ingó vagyon.
14.
A vagyon feletti rendelkezés joga:
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyona feletti rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló közgyűlési rendelet szerint
15.
Gazdálkodási jogköre:
Önállóan működő és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörű szerv, melynek pénzügyi-gazdasági feladatait a Nevelési-oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata látja el
Jóváhagyta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az 566/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozatával, hatályos 2012. december 15. napjától.
565 26. A 100 %-os önkormányzati tulajdonában lévő gazdasági társaságok ügyvezető igazgatóinak, vezérigazgatóinak 2012. évi prémiumfeladat meghatározása Előterjesztő: Dr. Farkas László, a Pénzügyi Bizottság elnöke Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Törvényességi észrevétel készült az előterjesztéssel kapcsolatban, mert súlyosan törvénysértő. Bejelenti, hogy amennyiben a testület elfogadja ezeket a törvénytelen előterjesztéseket, természetesen nem írja alá. Reméli ezzel tisztában vannak. Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
567/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Lejárt követelések 5%-os csökkenése (35%) A készletek 2 millió forintos csökkenése (35%) Egyedi célkitűzés (30%): 3 darab troli felújítása (30%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni.
566 Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése esetén a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint.
567
Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni.
Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. vezérigazgatójának a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza.. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
568 568/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés az IKV Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. vezérigazgatójának a 2012es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő üzemi (üzleti) eredmény túlteljesítése legalább 50%-kal (70%) Egyedi célkitűzés (30%): Legalább 2 darab 100%-ban önkormányzati tulajdonú ingatlan energetikai korszerűsítési tervének kidolgozása. (30%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%)
569 b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése esetén a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető.
570 ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
569/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő adózás előtti eredmény növelés 8%-al (35%) Az üzleti tervben szereplő szemétgyűjtés, szállítás árbevételének növelése 1%-al (35%) Egyedi célkitűzés (30%): Biogáz koncessziós közbeszerzési eljárás bonyolítása 436/2011 (IX.30.) sz. Kgy. határozat szerinti feltételeinek teljesítése (15%) Legalább 2 nyertes pályázat (15%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható.
571 A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül , vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja.
572
Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
573 Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 570/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): A 2012. évi üzleti tervben szereplő Anna Fürdő nettó árbevétel növelése 2%-kal (35%) A 2012. évi üzleti tervben szereplő bérbeadás nettó árbevétel növekedése 2%-kal (35%) Egyedi célkitűzés (30%): SZÉP kártya, bankkártya terminálok létesítése a Társaság létesítményeiben (Anna Fürdő, Városi műjégpálya, Városi Sportuszoda, Sziksósfürdő Strand és Kemping (25%) Az üzleti tervben szereplő kulturális rendezvényeken felül további 5 rendezvényben való szerepvállalás (5%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT)
574
Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet.
575 A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni, illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Vásár és Piacüzemeltető Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 571/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Vásár és Piacüzemeltető Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő árbevétel növelés 2%-al (35%)
576 A kis-piacokon értékesített asztalbérletek értékesítésének növelése éves összesítésben legalább 5%-kal a - bázis 81 db - (35%) Egyedi célkitűzés (30%): Szelektív hulladék begyűjtés bevezetése 2012. június 30-ig és annak problémamentes fenntartása (20%) Őstermelők asztalsorának kialakítása 2012. október 30-ig (10%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása
577
ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni, illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni.
578 Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Testamentum Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
572/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Testamentum Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben elfogadott adózás előtti eredmény növelése legalább 5%-kal (70%) Egyedi célkitűzés (30%): Belvárosi temető I., II. ravatalozójának felújítása 2012. június 30. napjáig (15%) Információs központ kialakítása a Fonógyári úti kapunál 2012. október 01. napjáig (15%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium
579 célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni.
580 Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Városkép Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
573/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Városkép Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg:
581
Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő belföldi értékesítés nettó árbevételének növelése 5%-kal (70%) Egyedi célkitűzés (30%): 2011. évhez képest a BOR tér programjainak és kínálatának növelése (2011. évi bázisszám: 20) növelése legalább 5%-kal (15%) Karácsonyi vásár helyszínének bővítése a Klauzál térrel (15%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése esetén a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki .
582
Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni, illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni.
583 A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
574/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő értékesítés nettó árbevételének 2%-os növekedése (30%) Az üzleti tervben szereplő anyagjellegű ráfordítás 1,5%-os csökkentése (40%) Egyedi célkitűzés (30%): Az intézményekben azaz a takarítási helyszínen történő meghatározott szakmai és kommunikációs oktatási programmal a saját dolgozók oktatásának megszervezése (30%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni.
584 Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése esetén a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint.
585 Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni, illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 28 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
586
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a VTV Szeged Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 575/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a VTV Szeged Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő személyi jellegű ráfordítások 1%-os csökkentése (70%) Egyedi célkitűzés (30%): Egy nyertes pályázat a társaságnak szeptember 28. és december 31. között (30%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban , vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése:
587
OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése esetén a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom arányosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére
588 vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a RITEK Zrt. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
576/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a RITEK Zrt. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): Az üzleti tervben szereplő összes bevétel növelése 2%-kal (35%)
589 Az üzleti tervben szereplő mérleg szerinti eredmény legalább 4.000 eFt legyen (35%) Egyedi célkitűzés (30%): A Társaság által korábban kifejlesztett programok további 5 új funkcióval történő bővítése (30%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) =
590 (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
591
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 577/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (20%): 2012. évi üzemi (üzleti) tevékenység eredménye legalább 3.000. ezer Ft-ban való teljesítése (20%) Egyedi célkitűzés (80%): 2011. évhez képest az Önkormányzat legalább 2 új beruházási programjában való részvétel, együttműködés, szakértői támogatás (40%) A társaság 2011 évhez képest legalább 1 új pályázaton indul vagy közbeszerzési eljáráson ajánlatot tesz (40%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése:
592
OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha
593 az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni, illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 578/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%):
594 Az üzleti tervben szereplő mozi üzemeltetés, konferenciaszervezés, rendezvényszervezés tervezet összegének túlteljesítése 2%-kal (70%)
bérbeadás,
Egyedi célkitűzés (30%): A társaság 2012. évben egy kulturális fesztivál megrendez a SZIN-en kívül (30%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban, vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése esetén a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása
595
ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni. A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni.
596 Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot, mely a Szegedi Vadaspark és Programszervezető Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait tartalmazza. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 579/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta a Pénzügyi Bizottság „A 100 %-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok ügyvezető igazgatói, vezérigazgatói 2012. évi prémiumfeladatainak meghatározása” tárgyú előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Közgyűlés a Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a 2012-es gazdasági évre vonatkozó prémiumfeladatait az alábbiakban határozza meg: Objektív célkitűzés (70%): A 2012.évi üzleti tervben szereplő belföldi értékesítés nettó árbevételének növelése 2%-kal (35%) A 2012.évi üzleti tervben kalkulált adózás előtti eredmény növelése 20%-kal (35%) Egyedi célkitűzés (30%): A 2012. évre tervezett 165 ezer fő látogatottság növelése 2%-kal (15%) Legalább egy pályázat benyújtása vagy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának EUtámogatásra benyújtandó egy darab pályázatán való szakmai koordináció és felügyelet biztosítása (15%) Az összes prémiumfeladat (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) eredményes teljesítése esetén a vezérigazgató részére a 2012. évre elszámolt éves alapbérének maximum 80%-a adható. A prémiumfeladatok (objektív célkitűzések+egyedi célkitűzések) értékelésének módja: a vezérigazgató önértékelése alapján a Felügyelőbizottság véleményez, majd a Közgyűlés dönt. ÉVES ÉRTÉKELÉS a) Objektív célkitűzések Objektív célkitűzéskitűzésekre csak abban az esetben jár prémium/jutalom, ha az üzleti tervben elfogadott mérleg szerinti eredmény nem romlik. Amennyiben a tulajdonos év közben az üzleti tervet érintő döntést hoz, úgy azt a teljesítés értékelésénél figyelembe kell venni. Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés 100%-ban , vagy e felett teljesül, akkor arra prémium/jutalom kifizetés a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret összegben (%) jár.
597 Abban az esetben, ha valamelyik objektív célkitűzés részben teljesül, vagyis az év végi tényszám az üzleti tervben meghatározott érteket meghaladja, de a kitűzött prémium célt/jutalomcélt nem éri el, akkor részbeni prémium/jutalom kifizetés történik. Ennek kiszámítási módja objektív célkitűzési feladatonként: Ha prémiumfeladat/ jutalmazási feladat az üzleti tervszám növelése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)% = PR% x (TÉNY – ÜT) / (CÉL – ÜT) Ha prémiumfeladat/jutalmazási feladat az üzleti tervszám csökkentése: OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RESZJUTALOM)% = PR% x (ÜT – TÉNY) / (ÜT – CÉL) PR% = a feladathoz kitűzött prémium/jutalom keret (%) TÉNY = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő év végi tényszám a beszámolóban (Ft) ÜT = prémiumfeladathoz/jutalmazási feladathoz kötődő üzleti tervszám az üzleti tervben (Ft) CÉL = üzleti terv szám + az üzleti tervhez előírt változás (Ft) OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%= a feladatra adott, korrigált prémium/jutalom (%) b.) Egyedi célkitűzés Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítése eseten a kitűzött feladatra a feladathoz meghatározott prémium/jutalom részszázalék jár (EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%). Abban az esetben, ha valamelyik egyedi célkitűzés csak részben teljesül, vagyis nem éri el a kitűzött prémium/jutalomcélt, akkor erre a feladatra prémium/jutalom aranyosan fizethető ki . Éves prémium/jutalom meghatározása ÖSSZESEN FIZETENDŐ ÉVES PRÉMIUM(JUTALOM) = (Σ OBJEKTIV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 80% Az éves prémium/jutalom kifizetésének alapja a prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése.
2012.
évre
kitűzött
A kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012. évi üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az éves prémiumértékelést/jutalomértékelést a 2012. évi beszámolóval egyidejűleg kell megküldeni. Az ügyvezető igazgató/vezérigazgató személyében történt évközi változás esetén, illetve abban az esetben ha a társaság a gazdasági társaságokról szóló törvény szabályai szerint átalakul vagy megszűnik a prémiumot/jutalmat időarányosan kell megállapítani. Az elháríthatatlan külső események (vis major), jogszabályi változások és egyéb indokolt esetek miatti prémium/jutalom kiesések korrekciójára, részteljesítés elfogadására sor kerülhet a Közgyűlés döntése szerint. Az éves prémium/jutalom kifizetésnél a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget figyelembe kell venni.
598 A prémiumot/jutalmat az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Prémiumelőleg/jutalom előleg meghatározása, számítása Prémiumelőleg/jutalomelőleg fizetésére Szeged Megyei Jogú Varos Közgyűlésének döntése alapján akkor kerülhet sor, ha az előírt feltételek teljesülésére a gazdasági mutatok év közben történő alakulásából következtetni lehet. A prémiumelőleg/jutalom előleg kifizetésének alapja a 2012. évi I-III. negyedéves prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok teljesítésének értékelése. Az előleg kifizetésére vonatkozó prémiumértékelésnél/jutalomértékelésnél az objektív célkitűzések tekintetében a 2012 . évi I-III. negyedéves üzleti terv teljesítése a viszonyítás alapja. Az objektív célkitűzések részbeni , illetve nem teljesítése eseten a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók, azzal hogy az éves adatok helyett a I-III. negyedéves tervadatokat kell figyelembe venni. Amennyiben nincs I-III. negyedéves tervadat, akkor az éves tervben meghatározott szám időarányos részét kell figyelembe venni. Az egyedi prémiumfeladatok/jutalmazási feladatok részteljesítése vagy nem teljesítése esetén a prémiumfeladat/jutalmazási feladat értékelésére az éves értékelésnél meghatározottak az irányadók. Továbbá részteljesítés esetén az év végéig várható teljesítés is figyelembe vehető. ÖSSZESEN FIZETENDŐ PRÉMIUMELŐLEG(JUTALOM ELŐLEG) = (Σ OBJEKTÍV_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) + (Σ EGYEDI_RÉSZPRÉMIUM(RÉSZJUTALOM)%) x éves alapbér/megbízási díj x 40% x 80% Amennyiben a gazdasági év végére az előírt feltételek nem teljesülnek, a már kifizetett prémiumelőleget/jutalomelőleget vissza kell fizetni. A prémiumelőleget/jutalomelőleget az erre vonatkozó közgyűlési határozat meghozatalát követő 30 napon belül kell kifizetni. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az érintett gazdasági társaságot jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A közgyűlés december elsején elfogadta, hogy az önkormányzati cégvezetőknek milyen plusz teljesítményt kell nyújtani a prémiumhoz. Reméli, hogy a sajtó is érti ennek a morbiditását. Egészen hihetetlen és elképesztő, de jól jelképezi azt, hogy hogyan áll a közvagyonhoz 15 képviselő. (Zúgolódás a teremben, többen beszélnek egyszerre mikrofonon kívül.) Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Előterjesztette kétszer, törvény szerint, úgy mint korábban és ez nem tetszett, most hozták vissza december elején. Megerősíti a sajtónak, hogy a mai ülésen hozott határozatok közül nem írja alá a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft.-re vonatkozó előterjesztéseket, pontosabban az ügyvezető felmentését, és a pályázat kiírását, valamint a prémiumfeladatok határozatait. Ez azt jelenti, hogy 15 napon belül rendkívüli közgyűlést kell tartani.
599 26.1. Dr. Gyimesi László önálló tanácsnoki sürgősségi indítvány: Biztosítási alkuszi szolgáltatás beszerzése Előterjesztő: Dr. Gyimesi László tanácsnok Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Alpolgármesteri módosítás készült az előterjesztéshez, melyet előterjesztő nem fogad el. Szavazásra bocsátja dr. Solymos László alpolgármester által beterjesztett módosító javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 14 igen, 15 nem szavazattal nem fogadja el. (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.) 580/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a „Közbeszerzési értékhatár alatti biztosítási alkuszi szolgáltatás beszerzése” tárgyában készült előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1.) A Közgyűlés utasítja a Polgármestert, hogy az ERIX Biztosítási Alkusz és Tanácsadó Kft.vel, mint megbízottal megkötött alkuszi szerződést mondja fel a nevezett szerződésben foglalt, felmondás kézbesítéstől számított 60 napos határidejű rendes felmondással. Határidő: Felelős:
Az 1. pont szerinti rendes felmondás közlésének véghatáridejéül a Közgyűlés 2012. december 17.-ét határozza meg. Polgármester.
2.) A Közgyűlés utasítja a Polgármestert, hogy az 1. pontban foglaltak szerinti 60 napos rendes felmondási idő eredményes elteltével kössön megbízási szerződést a PANNON-SAFE Biztosíási Alkusz Kft.-vel az alkuszi feladatok ellátására a jelen előterjesztéshez mellékelt Alkuszi megbízási szerződés tervezet tartalma szerint. Határidő: Felelős:
A 2. pont szerinti megbízási szerződés megkötésének véghatáridejéül a Közgyűlés 60 napos rendes felmondási idő leteltét követő legkésőbb 5. munkanapot határozza meg. Polgármester
Erről egyidejűleg jegyzőkönyvi kivonaton értesíti a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, valamint a Közgazdasági Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
600 az 580/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. határozat melléklet
601
602
603
604
605
606 26.2. Sürgősségi indítvány: A Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítása Előterjesztő: Dr. Gyimesi László Városfejlesztési és külügyi tanácsnok
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: Törvényességi észrevétel készült az előterjesztéshez. Szavazásra bocsátja az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatot. A Közgyűlés a javaslatot 15 igen, 14 nem szavazattal mellett elfogadja és a következő határozatot hozza: (A jelenlévő képviselők közül 29 fő szavazott.)
581/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatójának „A Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítása” című előterjesztését megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítását. 2. A Közgyűlés a Polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évre vonatkozó többlettámogatási igényét, 153.355 eFt-ot az Önkormányzati költségvetés módosításába, a Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évi működési támogatása sorra tervezze be. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Fejlesztési Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatóját, valamint a Jegyzői Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
607
Dr. Botka László polgármester, üléselnök: A határozathozatal végére ért a testület. A jegyzőkönyv és az utókor számára kívánja rögzíteni, hogy meggyőződése, hogy Szeged város önkormányzata elmúlt 22 évének legszörnyűbb közgyűlése volt. Egyetlen biztatót lát önmaguk és Szeged város számára, hogy kevesebb van hátra ebből a ciklusból, mint amennyi eltelt és ez bíztató Szeged számára. A maguk részéről pedig tisztességesen harcolnak tovább a város érdekeiért. Azon képviselőknek, akik a város érdekében végzett harcban részt vettek köszöni a munkát, a többi képviselőnek meg viszontlátásra. A testület 20,55 órakor befejezte a munkát.
Kmf.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
Vecsernyés Irén jegyzőkönyvvezető
Póda Jenő jegyzőkönyv-hitelesítő
Ménesi Imre jegyzőkönyv-hitelesítő
608 2012. december 01. soros (nyílt) ülés – Tartalomjegyzék 17. A 2012/2013. TANÉV INDÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI, A SZÜKSÉGES KORREKCIÓK MEGHATÁROZÁSA ..................................................................... 381 549/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 381 550/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 388 551/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 396 552/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 401 17.1. Az óvodák nyitva tartásának felülvizsgálata............................................................. 406 553/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 406 18. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZ ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA ............................................................................................................................... 408 554/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 408 19. DÖNTÉS A MÓRA FERENC MÚZEUM ÁTVÉTELÉRŐL ÉS AZ EHHEZ KAPCSOLÓDÓ INTÉZMÉNYEK ALAPÍTÓ OKIRATAINAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL 417 555/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 417 556/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 473 557/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 478 20. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK FENNTARTÓI JÓVÁHAGYÁSA489 558/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. .................................................................................... 489 559/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 529 560/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 531 20.1. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS A SZEGEDI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATTAL ................................................................. 533 561/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 533 20.2. Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar működésére vonatkozó együttműködési megállapodás ...................................................................................................................... 540 562/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 540 21. KÖZFOGLALKOZTATÁST ÉRINTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK............................................................................................ 543 563/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 543 22. A 2013. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV .......................................... 548 23. SZEGED ÉS TÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS MEGSZÜNTETÉSE ........................................................................... 549 564/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 549
609
24. LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ ........................................................................................ 550 25. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS RÉSZVÉTELÉRŐL AZ EURÓPAI UNIÓ CIVITAS KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK MAGYAR NEMZETI HÁLÓZATÁBAN (CIVINET) VALÓ RÉSZVÉTELRŐL....................................................................... 550 565/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 551 25.1. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI. 2.) önkormányzati rendelet módosítása ................................................................................... 560 Szeged Megyei; Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 50/2012. (XII. 06.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.02.) önkormányzati rendelet módosításáról.............................................. 560 25.2. Petőfi Sándor Művelődési Ház bővítése a Negyvennyolcas utca 9/B. szám ingatlannal ............................................................................................................................................ 561 566/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 561 26. A 100 %-OS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÁBAN LÉVŐ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓINAK, VEZÉRIGAZGATÓINAK 2012. ÉVI PRÉMIUMFELADAT MEGHATÁROZÁSA ............................................................ 565 567/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 565 568/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 568 569/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 570 570/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 573 571/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 575 572/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 578 573/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 580 574/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 583 575/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 586 576/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 588 577/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 591 578/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 593 579/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 596 26.1. Dr. Gyimesi László önálló tanácsnoki sürgősségi indítvány: Biztosítási alkuszi szolgáltatás beszerzése ....................................................................................................... 599 580/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 599 26.2. Sürgősségi indítvány: A Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítása.......................................................................................................................... 606 581/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 606
610 2012. december 01. soros (nyílt) ülés – Tartalomjegyzék határozatokról 17. A 2012/2013. TANÉV INDÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI, A SZÜKSÉGES KORREKCIÓK MEGHATÁROZÁSA ..................................................................... 381 549/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – tanév indításának tapasztalatai, szükséges korrekciók .................................................................................................................................... 381 550/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Szolgáltatási Középiskola alapító okiratának módosítása ................................................................................................................. 388 551/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Tömörkény István Gimnázium alapító okiratának módosítása.................................................................................................................. 396 552/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szeged Városi Kollégium alapító okiraának módosítása.................................................................................................................. 401 17.1. Az óvodák nyitva tartásának felülvizsgálata............................................................. 406 553/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 406 18. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZ ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSA ............................................................................................................................... 408 554/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 408 19. DÖNTÉS A MÓRA FERENC MÚZEUM ÁTVÉTELÉRŐL ÉS AZ EHHEZ KAPCSOLÓDÓ INTÉZMÉNYEK ALAPÍTÓ OKIRATAINAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL 417 555/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Móra Ferenc Múzeum átvétele ............................... 417 556/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Somogyi-könyvtár alapító okiratának módosítása .. 473 557/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Móra Ferenc Múzeum alapító okirata .................... 478 20. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK FENNTARTÓI JÓVÁHAGYÁSA489 558/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Egyóttműködési megállapodások a 2012/2013. tanév gyakorlati képzési feladatainak ellátására ................................................................. 489 559/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Az Élethosszig Tanulás Magánalapítvánnyal kötött megállapodás megszüntetése...................................................................................... 529 560/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – A Korinta Alapítvánnyal és az Óvodák Igazgatóságával kötött megállapodás megszüntetése ................................................ 531 MEGÁLLAPODÁS A SZEGEDI HORVÁT 20.1. EGYÜTTMŰKÖDÉSI NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATTAL ................................................................. 533 561/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. .................................................................................... 533 20.2. Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar működésére vonatkozó együttműködési megállapodás ...................................................................................................................... 540 562/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 540 21. KÖZFOGLALKOZTATÁST ÉRINTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁSOK............................................................................................ 543 563/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 543 22. A 2013. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV .......................................... 548
611
23. SZEGED ÉS TÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS MEGSZÜNTETÉSE ........................................................................... 549 564/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 549 24. LEJÁRT HATÁRIDEJŰ KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÓ ........................................................................................ 550 25. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS RÉSZVÉTELÉRŐL AZ EURÓPAI UNIÓ CIVITAS KEZDEMÉNYEZÉSÉNEK MAGYAR NEMZETI HÁLÓZATÁBAN (CIVINET) VALÓ RÉSZVÉTELRŐL....................................................................... 550 565/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 551 25.2. Petőfi Sándor Művelődési Ház bővítése a Negyvennyolcas utca 9/B. szám ingatlannal ............................................................................................................................................ 561 566/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 561 26. A 100 %-OS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÁBAN LÉVŐ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓINAK, VEZÉRIGAZGATÓINAK 2012. ÉVI PRÉMIUMFELADAT MEGHATÁROZÁSA ............................................................ 565 567/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Közlekedési Kft. ....................................... 565 568/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – IKV. Zrt. ................................................................. 568 569/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Környezetgazdálkodási Kft........................ 570 570/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Sport és Fürdők Kft.................................... 573 571/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Vásár és Piacüzemeltető Kft. ..................... 575 572/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Testamentum Kft. ..................................... 578 573/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Vásorkép Kft.............................................. 580 574/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – SZINT Kft. .............................................................. 583 575/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Nonprofit Kft. ............................................................................................................ 586 576/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Városi Televízizió Szeged Nonprofit Kft. .............. 588 577/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – RITEK Zrt................................................................ 591 578/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. ................. 593 579/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. – Szegedi Vadaspark és Programszervező Közhasznú Nonprofit Kft.............................................................................................................. 596 26.1. Dr. Gyimesi László önálló tanácsnoki sürgősségi indítvány: Biztosítási alkuszi szolgáltatás beszerzése ....................................................................................................... 599 580/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 599 26.2. Sürgősségi indítvány: A Szegedi Közlekedési Kft. 2012. évi üzleti tervének módosítása.......................................................................................................................... 606 581/2012. (XII. 01.) Kgy. sz. ..................................................................................... 606
612
2012. december 01. soros (nyílt) ülés – Tartalomjegyzék rendeletekről
25.1. Az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI. 2.) önkormányzati rendelet módosítása ................................................................................... 560 Szeged Megyei; Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 50/2012. (XII. 06.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 30/2010. (XI.02.) önkormányzati rendelet módosításáról „E” „NET” .......................... 560