KIVONAT a Képviselő-testület 2010. december 15-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 293/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : A Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat gazdálkodásának háromnegyed éves alakulásáról szóló beszámolót elfogadja. 294/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : A Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepcióját megtárgyalta, és a költségvetése készítésénél az alábbi szempontokat határozza meg: 1. A költségvetési terv összeállításánál alapvető szempont a pénzügyi egyensúly megteremtése. 2. A költségvetés készítése során a személyi juttatások és a munkáltatói kötelezettségek megállapításánál a közalkalmazotti, a köztisztviselői, a költségvetési törvény előírásait valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.16.) Kormány rendeletben rögzített tervezési elveket kell figyelembe venni. 3. Az intézményeknél a feladatokat felülvizsgálva, azzal összhangban meg kell vizsgálni a dologi kiadások iránti igényeket és a kiadások csökkentésének lehetőségét. 4. A Polgármesteri Hivatal szakfeladatainál a feladatokat felülvizsgálva, azzal összhangban kell meghatározni az eredeti előirányzatot, figyelemmel a rendelkezésre álló forrásokra. 5. A fejlesztési kiadások tervezése során: • Elsőséget élvez a fejlesztési célú hitel és kamatainak visszafizetése, a korábbi képvelő-testületi elkötelezettségek, a folyamatban lévő beruházások 2011. évi üteme, valamint a pályázati támogatással megvalósuló fejlesztések. • A költségvetés tárgyalásának első fordulójáig meg kell határozni a 2011. évi fejlesztési forrásokat a benyújtott pályázatok megvalósíthatósága érdekében. 6. Az újabb kötelezettségek vállalása előtt figyelembe kell venni a meglévő, többéves kihatással járó kötelezettségeket, továbbá a fedezetül szolgáló bevételek realizálását. 7. Át kell tekinteni és újragondolni a társadalmi szervezetek támogatási rendszerét. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: 2011. január 31. 295/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Balaton Volán Személyszállítási ZRt. támogatási kérelmét a mai ülésen nem tárgyalja.
A támogatási kérelemmel kapcsolatban a 2011. évi költségvetés elfogadását követően, a törvényben megállapított közlekedési normatíva ismeretében fog döntést hozni. Határidő: Felelős:
a 2011. évi költségvetési törvény elfogadása dr. Bóka István polgármester
296/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : 1. Balatonfüred Város Képviselő-testülete a PROBIO ZRt. 2010. évi városi fizető parkolási tevékenységéről szóló beszámolóját elfogadja. A 2009. évi eredmény fel nem használt összege, valamint a 2010. évben képződött eredmény együttesen 23.475.763,- Ft, melyet a Társaság beruházásra fordíthat, az alábbiak szerint: • Borsos M. u. parkoló csapadékvíz elvezetés 3.000.000 Ft • Honvéd-Zákonyi utcák összekötése, parkolóhely kialakítás beruházás előkészítésére (a beruházás összértéke becsülten 130.000.0000 Ft • Szívkórház mögötti (Táncsics u) zöldterület műszaki védelme A Táncsics u végén lévő zöldterület védelme pollersor elhelyezésével • PDA ellenőri gépbeszerzés A használt eszközök nem ipari használatra tervezettek, ezért elhasználódásuk gyors, üzembiztonságuk bizonytalanná válik, javításuk nem lehetséges. Az ellenőrzés minőségének fenntarthatósága érdekében javasolt a folyamatos gépcsere. • Burkolati jelek és közúti jelzőtáblák felújítása Tavasszal, az indokolt területeken, helyeken • Kisfaludy strandi parkoló teljes területén útburkolati jelek felújítása • a Kisfaludy strandi parkolót és strandot összekötő Ny-i oldali nagy forgalmú gyalogút környezetének kertészeti felújítása 2. Balatonfüred Város Képviselő-testülete utasítja a PROBIO ZRt-t, hogy a fizetőidőszak május és szeptember hónapokra (május 15. – szeptember 15.) való kiterjesztésének lehetőségét a 2011. évi üzleti terv készítése során vizsgálja meg. 3. Balatonfüred Város Képviselő-testülete utasítja a PROBIO ZRt-t, hogy az 1. 2. pontok figyelembe vételével készítse el a 2011. évi üzleti tervét és terjessze a Képviselő-testület elé: Határidő: Felelős:
2011. januári ülés Somogyi László vezérigazgató
297/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Arácsi út (Öreghegyi utca és Tamási Áron utca közötti szakasz) légvezeték hálózatok kiváltása vonatkozásában az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. és a Magyar Telekom Nyrt. részére összesen bruttó 65.624.999,- Ft-ot biztosít a 2011. évi költségvetésben, valamint felhatalmazza a polgármestert a vonatkozó megállapodások aláírására. Határidő: 1. fedezet biztosítására: a 2011. évi költségvetés összeállításakor 2. Megállapodások aláírására: azonnal Felelős: 1. 2011. évi költségvetés összeállítására: Jegyző 2. Megállapodások aláírására:
dr.
Tárnoki
Richárd,
dr. Bóka István, Polgármester
298/2010. (XII.15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete a város teljes közigazgatási területére vonatkozó, 97/2004. (III:25.) számú önkormányzati határozattal megállapított és többször módosított településszerkezeti tervét a VÁTI Városépítési Tanácsadó és Tervező Iroda Kft. által a 4223/2009. munkaszámon készített, 6 sorszámú és 56. sorszámú módosításokat tartalmazó, 2010. novemberi keltezésű tervlapokon ábrázolt fedvényrajzok szerint módosítja. A Helyi Építési Szabályrendelet mellékletét képező Szabályozási Tervnek ezzel összhangban kell lennie. Határidő: folyamatos Felelős: dr. Bóka István polgármester
299/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete Pósvári Gábor tulajdonos kérésére a Balatonfüred, Arácsi út 94. szám alatti, műemléki védettségű Gombás kúria épületének állagmegóvását szolgáló szivárgó rendszer építéséhez és a homlokzata felújításához utófinanszírozással 1 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújt a 2010. évi költségvetésben, a céltartalékban biztosított keret terhére. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázat nyertesével a megállapodást az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló 26/2009. (VIII.24.) számú önkormányzati rendelet szerint megkösse.
A megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a munkáknak a műemléki hatósággal egyeztetett módon kell készülnie és a támogatás csak a használatbavételi engedély kiadását követően folyósítható. Határidő a megállapodás kötésére: 2011. január 31. Felelős: dr. Bóka István polgármester 300/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete Kurutz Károly tulajdonos kérésére a Balatonfüred, Petőfi Sándor u. 14. szám (hrsz: 649/3) alatti, helyi védett lakóépület tetőszerkezetének, toronyrészének és a toronyablakoknak a felújításához utófinanszírozással 1 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyújt a 2010. évi költségvetésben, a céltartalékban biztosított keret terhére. A megállapodás megkötéséhez rendelkezésre kell állnia a jogerős építési engedélynek. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a pályázat nyertesével a megállapodást az építészeti örökség helyi védelméről és a védett elemek megőrzéséhez nyújtható anyagi támogatásról szóló 26/2009. (VIII.24.) számú önkormányzati rendelet szerint megkösse. Határidő a megállapodás kötésére: 2011. január 31. Felelős: Dr. Bóka István polgármester 301/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzata úgy dönt, hogy az időskorúak átmeneti gondozásának biztosítására 2011. január 1-től 2011. december 31-ig a Sümegi Gondviselés Alapítvánnyal ellátási szerződést köt. Az alapítványt az Önkormányzat 2011-ben 500.000 Ft-tal támogatja, mely összeg 2011. január 31-ig kerül átutalásra. Felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester 302/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : 1. Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a 2011. évi Idegenforgalmi Intézkedési Tervet. 2. Felkéri a Polgármestert, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnökét, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját és a Füred Tv Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy az abban meghatározott feladatok végrehajtásáról és a határidők betartásáról gondoskodjon.
3. Felkéri a Humán Erőforrás Bizottságot hogy a Városi Művelődési Központtal és a Turisztikai Egyesülettel együtt a Szüreti Fesztivál koncepcióját legkésőbb a 2011. februári ülésre dolgozza ki. dr. Bóka István polgármester Rádóczy Andrea, a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület elnöke Dallos Krisztina, a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Csorba Katalin, a Füred Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója Molnár Judit a Humán Erőforrás bizottság elnöke Határidő: folyamatos 3. pont tekintetében: 2011. februári testületi ülés
Felelős:
303/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzata módosítja a Feratel Hungary Médiatechnológiai Kft-vel 2009. június 15-én kelt, majd 2010. április 22-én módosított Üzemeltetési és szolgáltatási szerződést, és felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert a szerződés-módosítás aláírására. Az eredeti és a módosított szerződés 6. pontja az alábbiak szerint módosul: 6. Fizetési feltételek: 6.1.
Vállalkozó az eredeti szerződés 4. pontjában rögzített szolgáltatásokat 2011. január 1. – december 31-ig bruttó 1.500.000 Ft keret összegért nyújtja Megrendelőnek. 6.1.1. A szolgáltatási díj megfizetése négy egyenlő részben az alábbi ütemezés szerint történik: 1. részlet: 2011. április 15-ig bruttó 375.000 Ft 2. részlet: 2011. július 15-ig bruttó 375.000 Ft 3. részlet: 2011. október 15-ig bruttó 375.000 Ft 4. részlet: 2012. január 15-ig bruttó 375.000 Ft.
A szerződés és a módosítás további pontjai változatlanok. Az éves díjat a 2011. évi költségvetés-tervezetben idegenforgalom szakfeladaton tervezni kell. Határidő: Felelős:
az érintettek tájékoztatására: azonnal dr. Bóka István polgármester
304/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a városi honlap (www.balatonfured.hu) grafikai felületének, és informatikai rendszerének teljes megújításához. Hozzájárul továbbá ahhoz, hogy a városi honlapról
közvetlen eléréssel a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület naprakész, versenyképes turisztikai portált üzemeltessen (www.balatonfured.info.hu). A fenti célok megvalósításához: 1. Jelen előterjesztésben foglaltaknak megfelelő struktúrában 2011. március 1-jei indulással jóváhagyja a városi honlap teljes megújítását. 2. Az önkormányzat 2011. évi költségvetésében idegenforgalmi szakfeladaton bruttó 1 m Ft-ot tervez a honlap teljes grafikai felületének és informatikai programjának fejlesztésére. 3. Megbízza a Füred Stúdió Kft-t a városi honlap üzemeltetésével. Elfogadja a 2011. évi megállapodás tartalmát (II. számú melléklet), és felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására. A megállapodásban foglalt szolgáltatás díját a 2011. évi költségvetésben a közművelődés szakfeladaton tervezi. Határidő: Felelős:
az érintettek tájékoztatására: azonnal a megújult városi honlap indulására: 2011. március 1. dr. Bóka István polgármester
305/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Képviselő-testülete elfogadja a Kovászna Város Helyi Tanácsa által átdolgozott együttműködési megállapodás-tervezet tartalmát, és felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert a megállapodás hivatalos dokumentumának az aláírására. Határidő: Felelős:
az érintettek tájékoztatására: azonnal dr. Bóka István polgármester
306/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő - testülete a Humán Erőforrás Bizottság véleménye alapján támogatja, hogy Nagy Tímea nyolcadik évfolyamos tanuló (anyja neve: Mészáros Anikó) Balatonfüred Város képviseletében részt vegyen a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó programjában. Az önkormányzat vállalja, hogy az általa delegált diák számára a programban való részvétel idejére (maximum 5 tanévre, tanévenként 10 hónapra) 5.000.- Ft havi ösztöndíjat a Bursa Hungarica Önkormányzati Ösztöndíjpályázat keretéből biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István, polgármester Köz Kádi Sarolta, intézményvezető
307/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete együttműködési megállapodást köt Paloznak Község Önkormányzatával a rendezvények, valamint az idegenforgalmat érintő feladatok közös megvalósítására. Felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert, hogy a megállapodást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István, polgármester 308/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete együttműködési megállapodást köt Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatával a rendezvények, valamint az idegenforgalmat érintő feladatok közös megvalósítására. Felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert, hogy a megállapodást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István, polgármester 309/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t : Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Aranycsapat Alapítvány részére a Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság megrendezéséhez 50 e Ft támogatást biztosít, mely összeggel a 2011. évi költségvetés polgármesteri keretét csökkenti. Határidő: 2011. január 31. Felelős: dr. Bóka István polgármester 310/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az Önkormányzat és a Füredehő Kft. között az Önkormányzat tulajdonát képező balatonfüredi 995/36, 995/33, 995/27, 995/28, 995/29, 995/3, 995/30, 995/39, 995/40, 995/41 hrsz.-ú ingatlanok összesen 2.204 m²-es területére, a Füredhő Kft. javára szóló távhővezeték elhelyezését és üzemeltetését biztosító szerződést. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert az előterjesztéshez mellékelt távhővezeték elhelyezését és üzemeltetését biztosító szerződés aláírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester
311/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete kötelezettséget vállal, hogy a P. Horváth Á. u. szélesítéséhez szükséges területek megszerzése érdekében a Móra F. u. és Séta u. közötti szakaszon, az északi oldalon megvásárolandó, illetve kisajátítandó, 14 db földrészletet érintő kisajátítási dokumentáció megrendeléséhez 700.000,- Ft + ÁFA összegű vállalkozói díj fedezetét a 2011. évi költségvetésben biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester költségvetési rendelet elkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd jegyző 312/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Vásárcsarnok Kft.-től megvásárolja az előterjesztéshez mellékelt eszközlista szerinti eszközöket 3.422.649,- + ÁFA Forintos vételáron. Az eszközöket az Önkormányzat üzemeltetésre átadja a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal, hogy az eszközvásárlás költségvetési fedezetét a 2011. évi költségvetésben biztosítja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester költségvetési fedezet biztosításáért: dr. Tárnoki Richárd je 313/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja az előterjesztéshez mellékelt ingatlancsere szerződéseket a balatonfüredi 08/15 és 02/10, valamint a 08/17 és 02/11 hrsz.-ú ingatlanok cseréjére vonatkozóan, valamint a „Megállapodás költségek átvállalásáról” c. szerződést. A Képviselő-testület felhatalmazza szerződések aláírására.
dr.
Bóka
István
polgármestert
a
A Képviselő-testület kötelezettséget vállal, hogy az ingatlancserék okán az Önkormányzat részéről fizetendő 320.000,- Ft áfa összegére a 2011. évi költségvetésben fedezetet biztosít. Határidő: a 02/10 és 02/11 hrsz.-ú ingatlanok ingatlan-nyilvántartásban történt átvezetése, valamint a „Megállapodás költségek átvállalásáról” szóló okirat aláírását követően: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester költségvetési rendelettervezet előkészítéséért: dr. Tárnoki Richárd jegyző
314/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete köszönettel elfogadja a Kövesd Kft. tulajdonos felajánlását, mely szerint térítésmentesen az Önkormányzat tulajdonába kerül az előterjesztéshez mellékelt E:70/2010. sz. változási vázrajzon jelölt 638 m² területű ingatlanrész, azzal, hogy az önkormányzati tulajdonú, 6118/1 hrsz.-ú közúthoz lesz csatolva. Az Önkormányzat az ingatlan átvételéhez szükséges megállapodás elkészítését, és az ingatlan-nyilvántartási átvezetés költségeit vállalja. Ezen kívül az ingatlan átvételével kapcsolatban az Önkormányzat semmilyen költséget nem vállal át, és az út kiépítésére, kerítés, és közművek áthelyezésére, valamint közművesítés megvalósítására sem vállal kötelezettséget. A Képviselő-testület felhatalmazza dr. Bóka István polgármestert, hogy az ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba kerüléséhez szükséges megállapodást aláírja, valamint az ingatlan-nyilvántartásban az ingatlan tulajdonjogának bejegyzése érdekében intézkedjen. Határidő: azonnal Felelős: dr. Bóka István polgármester 315/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az önkormányzati és polgármesteri hivatali beszerzésekre vonatkozó 2010. évi közbeszerzési tervet – a módosításokkal egységes szerkezetben – a melléklet szerint jóváhagyja. Felhatalmazza a polgármestert a tervben szereplő eljárások megindítására. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: folyamatos 316/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete kötelezettséget vállal, hogy - A”Kiserdő kulturális- és ökoturisztikai fejlesztése” projekt kivitelezése megismételt közbeszerzési eljárás bonyolítói díját maximum 500.000,- Ft értékben a 2011. évi költségvetésében biztosítja. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: azonnal
317/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete TIOP-1.1.1-07/12008-0870 kódszámú projekttel kapcsolatosan az OKM Támogatáskezelő Igazgatóság által megküldött és aláírt Támogatói Okiratban foglaltakat tudomásul veszi. Kötelezettséget vállal, hogy a kötelezően megvalósítandó feladatokra a fedezetet a 2011. évi költségvetésében biztosítja. Határidő: 2011. évi költségvetés jóváhagyása Felelős: dr. Bóka István polgármester 318/2010. (XII. 15.) számú h a t á r o z a t o t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. és a HBF Hungaricum Kft. konzorciumával kötött, a KDOP-5.2.2/C-2f-2009-0002 kódszámú, a „Szociális komplexum létrehozása Balatonfüreden” című projekt projektmenedzsment szolgáltatására vonatkozó XVIII. sz. feladatmeghatározást, valamint a KEOP 5.3.0/A/09-2009-0039 kódszámú, az „Épületenergetikai projekt fejlesztések a balatonfüredi általános iskolákban” című projektmenedzsment szolgáltatására vonatkozó XX. sz. feladatmeghatározást közös megegyezéssel megszűntetik. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a mellékelt megállapodások aláírására. Felelős: dr. Bóka István polgármester Határidő: 2010. december 31. Kmf.
dr. Bóka István sk. polgármester
Kivonat hiteléül:
dr. Tárnoki Richárd sk. jegyző