11/2007. (II. 22.) MÖK határozat A Veszprém megyei egészségügyi ellátórendszer struktúra-átalakításának támogatása, az intézményi átalakítások megkezdése céljából a Veszprém megyei önkormányzati fenntartású kórházak által benyújtott pályázatban leírtak végrehajtása, a hatékonyabb Veszprém megyei egészségügyi struktúra és működtetés kialakítása, a Veszprém megyei pszichiátriai fekvőbeteg-ellátó tevékenység széttagoltságának megszűntetése érdekében a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alábbi határozatot fogadja el: I. 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2. §-ának (3) bekezdése alapján, szerződéses megállapodás keretében egész Veszprém megyére kiterjedő területi fekvőbeteg pszichiátriai szakellátási kötelezettséggel átadja Sümeg Város Önkormányzatának a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás feladatához kapcsolódóan, a törvény 1. számú mellékletében a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet védett ágyai között szereplő 50 aktív pszichiátriai, valamint 200 rehabilitációs ágyat. A Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén közalkalmazotti jogviszonyban állók jogutód munkáltatója az egészségügyi szakfeladat átadása következtében 2007. április 1-jétől a Sümeg Város Önkormányzatának a fenntartásában működő Sümeg Városi Kórház – Rendelőintézet. Határidő: 2007. április 1. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 2. A fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás működtetési módjának megváltoztatása, további működtetésbe adása a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetértésével történhet. Határidő: folyamatos Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza elnökét a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás tekintetében Sümeg Város Önkormányzatának polgármesterével az előterjesztés 1. számú mellékletét képező feladatátadási szerződés aláírására. A megyei közgyűlés elnöke a létrejövő feladatátadásról a szerződés megküldésével tájékoztatja a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsot, valamint az egészségügyi minisztert. Határidő: a feladatátadási szerződés aláírására: 2007. március 31. a feladatátadási szerződés megküldésére: a szerződés kölcsönös aláírásától számított 8 napon belül Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet Alapító Okiratát 2007. április 1-jével az alábbiak szerint módosítja:
A feladatellátást szolgáló vagyoni körből törlésre kerülnek az alábbiak: Doba, Somlóvár külterület 0219, 0220/2, 0222/2, 0222/3, 0222/4, 0222/5, 0222/6, 0223/1,0233/1, 025/2 hrsz., és belterület: 335, 337 hrsz. A kötelező feladatként ellátandó alaptevékenységi körből törlésre kerülnek az alábbiak: Szakfelada Megnevezés Feladat tartalmi meghatározása t száma megye lakosságának elme85113-2 Rehabilitációt, utókezelést és A ellátása, gondozást nyújtó fekvőbeteg- egészségügyi szövődménymentes alkoholbetegek ellátás elvonókezelése 85192-3 Gyógyító célú foglalkoztatás A betegek gyógyító célú foglalkoztatása A megyei közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a hatályos alapító okiraton a módosításokat vezesse át, és a módosított alapító okiratot az érintettek részére küldje meg. Határidő: 2007. április 1. Felelős: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző 1. A megyei közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a Doba, Somlóvár külterület 0219, 0220/2, 0222/2, 0222/3, 0222/4, 0222/5, 0222/6, 0223/1, 0233/1 hrsz-ú ingatlanokon lévő épületekben üzemelő, a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc Kórház Pszichiátriai Rehabilitációs Osztálya által használt ingatlanokra vonatkozó használati jogának átadása tárgyában folytasson tárgyalásokat a Kincstári Vagyoni Igazgatósággal, valamint Sümeg Város Önkormányzatával, és kösse meg az erre vonatkozó megállapodást. Határidő: a használati jog átadására vonatkozó tárgyalás kezdeményezésére: a feladatátadási szerződés kölcsönös aláírását követően Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke II. 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2. §-ának (3) bekezdése alapján, szerződéses megállapodás keretében 2007. április 1-jétől Zirc és Veszprém kistérségekre vonatkozó területi ellátási kötelezettséggel átadja Zirc Város Önkormányzatának a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás feladatához kapcsolódóan 2007. március 31-éig a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén üzemeltetett, és a törvény 1. számú mellékletében a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet védett ágyai között szereplő 18 rehabilitációs ágyat. Határidő: 2007. április 1. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza elnökét a 18 rehabilitációs ágy átadása tekintetében Zirc Város Önkormányzatának polgármesterével az előterjesztés 2. számú mellékletét képező feladatátadási szerződés aláírására.
A megyei közgyűlés elnöke a létrejövő feladatátadásról a szerződés megküldésével tájékoztatja a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsot, valamint az egészségügyi minisztert. Határidő: a feladatátadási szerződés aláírására: 2007. március 31. a feladatátadási szerződés megküldésére: a szerződés kölcsönös aláírásától számított 8 napon belül Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke III. 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2. §-ának (3) bekezdése alapján, szerződéses megállapodás keretében 2007. április 1-jétől Várpalota és Veszprém Kistérségekre vonatkozó területi ellátási kötelezettséggel átadja a Palotahosp Kft-nek a fekvőbeteg pszichiátriai szakellátás feladatához kapcsolódóan 2007. március 31-éig a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén üzemeltetett, és a törvény 1. számú mellékletében a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet védett ágyai között szereplő 37 rehabilitációs ágyat. Határidő: 2007. április 1. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza elnökét a 37 rehabilitációs ágy átadása tekintetében a Palotahosp Kft. ügyvezető igazgatójával az előterjesztés 3. számú mellékletét képező feladatátadási megállapodás aláírására. A megyei közgyűlés elnöke a létrejövő feladatátadásról a szerződés megküldésével tájékoztatja a Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanácsot, valamint az egészségügyi minisztert. Határidő: a feladatátadási szerződés aláírására: 2007. március 31. a feladatátadási szerződés megküldésére: a szerződés kölcsönös aláírásától számított 8 napon belül Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke IV. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri elnökét, hogy a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet finanszírozási szerződésének a módosítását kezdeményezze az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál, biztosítva ezzel az átadásra kerülő ágyakhoz az átvevők részére szükséges finanszírozást. Határidő: Felelős:
2007. március 31. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
1. számú melléklet
Feladatátadási szerződés amely létrejött a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1., képviseli: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke), továbbiakban: feladatot átadó, valamint Sümeg Város Önkormányzata (8330 Sümeg, Béke tér 7., képviseli: Dr. Rédei Zsolt polgármester), továbbiakban: feladatot átvevő között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: 1. Szerződő felek az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 1. számú melléklete alapján megállapítják, hogy a feladatot átadó Veszprém Megyei Önkormányzat 50∗ ágy védett fekvőbeteg pszichiátriai kapacitással rendelkezik, amelyet a megyei önkormányzat a törvény 2. § (3) bekezdése alapján Veszprém megye vonatkozásában a fekvőbeteg pszichiátriai feladat-ellátási kötelezettséggel együtt átad a feladatot átvevő Sümeg Város Önkormányzata részére. Egyidejűleg a feladatellátás jobb színvonalú, szakmailag egységes megszervezése érdekében, szintén egész Veszprém megyére kiterjedő fekvőbeteg rehabilitációs pszichiátriai feladat-ellátási kötelezettséggel, a hozzá tartozó szakellátási személyzet átvételével és a tárgyi infrastruktúra működtetésbe adásával együtt a feladat átadó átad a feladatot átvevő részére 200, az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 1. számú melléklete alapján védett, és a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén működtetett rehabilitációs ágy kapacitást. 2. A feladatot átvevő a tulajdonában és fenntartásában működő Sümeg Városi Kórház – Rendelőintézetével, mint szolgáltatóval (továbbiakban: szolgáltató) látja el az átvett feladatot és biztosítja az aktív és rehabilitációs fekvőbeteg pszichiátriai szakellátást Veszprém megye egész területén élő lakosság részére. 3. A feladatot átadó és átvevő együttesen kezdeményezik a Veszprém Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, hogy a 2007. március 31-éig Sümegen működő aktív pszichiátriai kapacitáshoz tartozó Területi Volumen Korlát kerüljön hozzárendelésre a jelen megállapodással átadott 50∗ aktív pszichiátriai ágy teljesítményéhez. 4. A feladatot átadó hozzájárul, hogy a tulajdonában és fenntartásában működő Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén történő szakellátás után 2007. március 31-éig működtetett kapacitásnak az átadásra kerülő 200 ágyhoz kapcsolódó feladatarányos finanszírozását 2007. április 1-jétől a feladatot átvevő által működtetett intézmény vegye igénybe az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. 5. A feladatátadás következtében a feladatot átvevő intézménye által jogutódlás következik be a munkáltató személyében, mellyel kapcsolatos, szükséges intézkedéseket szerződő felek a Munka Törvénykönyve 85/A. és B. §-aiba foglaltak szerint valósítják meg.
∗
Amennyiben a végleges miniszteri döntés a közgyűlés időpontjáig megszületik, és a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézethez további aktív pszichiátriai ágyakat rendel, ezzel a többletkapacitással az 50 ágy megnövelendő.
6. A fekvőbeteg rehabilitációs pszichiátriai szakellátást szolgáló, a dobai telephelyen lévő ingóságokat feladatot átadó képviseletében a Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet tételes leltárral alátámasztva, jegyzőkönyvileg adja át használatra a feladatot átvevő képviseletében a Sümeg Városi Kórház – Rendelőintézet részére. Ezen kívül feladatot átadó, a feladatot átvevő használatába átadja a tulajdonában levő, és a fekvőbeteg rehabilitációs pszichiátriai szakellátást szolgáló, Doba, Somlóvár külterület 025/2 hrsz-ú ingatlant. 7. A feladatátadási szerződés határozatlan időre jön létre, bármely fél általi felmondásáról a másik felet a felmondás időpontja előtt 6 hónappal értesíteni kell. 8. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben az 1990. évi LXV. törvény, az 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtására alkotott 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet, a 2006. évi CXXXII. törvény szabályait, valamint a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
S ü m e g , 2007. március „
”
Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében:
Sümeg Város Önkormányzata képviseletében:
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Dr. Rédei Zsolt polgármester
Ellenjegyző:
Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
Dr. Gutmayer Bernadett aljegyző
2. számú melléklet
Feladatátadási szerződés amely létrejött a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1., képviseli: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke), továbbiakban: feladatot átadó, valamint Zirc Város Önkormányzata (8420 Zirc, Március 15. tér 1., képviseli: Ottó Péter polgármester), továbbiakban: feladatot átvevő között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: 1.) Szerződő felek az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 1. számú melléklete alapján megállapítják, hogy a feladatot átadó Veszprém Megyei Önkormányzat 329 ágy védett fekvőbeteg rehabilitációs kapacitással rendelkezik, amelyből a megyei önkormányzat a törvény 2. § (3) bekezdése alapján 18 ágyat átad a kapacitást átvevő Zirc Város Önkormányzata részére. 2.) A feladatot átvevő a fenntartásában működő Városi Erzsébet Kórháznál, mint szolgáltatónál (továbbiakban: szolgáltató) működteti az átvett feladatot, és részben biztosítja a fekvőbeteg rehabilitációs szakellátását a Veszprém megyében Zirc és Veszprém kistérségek területén élő lakosság részére. 3.) A feladatot átadó hozzájárul, hogy a tulajdonában és fenntartásában működő Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén történő szakellátás után 2007. március 31-éig működtetett kapacitásnak az átadásra kerülő 18 ágyhoz kapcsolódó feladatarányos finanszírozását 2007. április 1-jétől a feladatot átvevő által működtetett intézmény vegye igénybe az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. 4.) A feladatátadási szerződés határozatlan időre jön létre, bármely fél általi felmondásáról a másik felet a felmondás időpontja előtt 6 hónappal értesíteni kell. 5.) A szerződésben nem szabályozott kérdésekben az 1990. évi LXV. törvény, az 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtására alkotott 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet, a 2006. évi CXXXII. törvény, valamint a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
Z i r c , 2007. március „
”
Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében:
Zirc Város Önkormányzata képviseletében:
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Ottó Péter polgármester
Ellenjegyző: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
Dr. Árpásy Tamás jegyző
3. számú melléklet
Feladatátadási szerződés amely létrejött a Veszprém Megyei Önkormányzat (8200 Veszprém, Megyeház tér 1., képviseli: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke), továbbiakban: feladatot átadó, valamint a Palotahosp Kft. (8100 Várpalota, Honvéd út 2.., képviseli: Dr. Rácz Tamás ügyvezető igazgató), továbbiakban: feladatot átvevő között az alulírott napon és helyen az alábbi feltételekkel: 1.) Szerződő felek az az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 1. számú melléklete alapján megállapítják, hogy a feladatot átadó Veszprém Megyei Önkormányzat 329 ágy védett fekvőbeteg rehabilitációs kapacitással rendelkezik, amelyből a megyei önkormányzat a törvény 2. § (3) bekezdése alapján 37 ágyat átad a feladatot átvevő Palotahosp Kft. részére. 2.) A feladatot átvevő a tulajdonában és fenntartásában működő Várpalotai Városi Kórház és Rendelőintézetnél, mint szolgáltatónál (továbbiakban: szolgáltató) működteti az átvett feladatot, és részben biztosítja a fekvőbeteg rehabilitációs szakellátását a Veszprém megyében Várpalota és Veszprém kistérségek területén élő lakosság részére. 3.) A feladatot átadó hozzájárul, hogy a tulajdonában és fenntartásában működő Veszprém Megyei „Csolnoky Ferenc” Kórház – Rendelőintézet dobai telephelyén történő szakellátás után 2007. március 31-éig működtetett kapacitásnak az átadásra kerülő 37 ágyhoz kapcsolódó feladatarányos finanszírozását 2007. április 1-jétől a feladatot átvevő által működtetett intézmény vegye igénybe az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól. 4.) A feladatátadási szerződés határozatlan időre jön létre, bármely fél általi felmondásáról a másik felet a felmondás időpontja előtt 6 hónappal értesíteni kell. 5.) A szerződésben nem szabályozott kérdésekben az 1990. évi LXV. törvény, az 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtására alkotott 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet, a 2006. évi CXXXII. törvény, valamint a Ptk. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
V á r p a l o t a , 2007. március „
”
Veszprém Megyei Önkormányzat képviseletében:
Palotahosp Kft. képviseletében:
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Dr. Rácz Tamás ügyvezető igazgató
Ellenjegyző: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző
Dr. Dóra Tímea ügyvéd