Felsőpakony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2006. (VIII.14.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályairól Felsőpakony Község Önkormányzata A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 18. § (1), 29. §. (1) és a 131. § (1) bekezdésében (továbbiakban: Gyvt) kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat által a gyermekek részére nyújtható pénzbeli és természetbeni ellátásokról, illetve az önkormányzat által biztosított, személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § E rendelet célja, hogy a gyermekek törvényben foglalt jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, a szülői kötelezettségek teljesítéséhez segítséget nyújtson, s gondoskodjon a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről a helyi sajátosságoknak megfelelően. A rendelet hatálya, az ellátás típusai 2. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a.) a Felsőpakony területén tartózkodó magyar állampolgárságú, valamint – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a letelepedési vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező, továbbá a magyar hatóságok által menekültként elismert gyermekre, fiatal felnőttre és szüleire. b.) a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló 1612/68/EGK tanácsi rendeletben meghatározott jogosulti körbe tartozó személyre, amennyiben az ellátás igénylésének időpontjában érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. (2) E rendelet hatálya a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás tekintetében az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed az Európai Szociális Kartát megerősítő országok állampolgárainak a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. Tv. rendelkezései szerint jogszerűen Magyarországon tartózkodó gyermekeire is. (3) E rendelet szerint kell eljárni a Felsőpakony területén tartózkodó, az (1)-(2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó gyermek védelme érdekében, ha az intézkedés elmulasztása a gyermek veszélyeztetettségével vagy elháríthatatlan kárral járna. (4) A gyermekek védelmét az önkormányzat pénzbeli, természetbeni, illetve személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokkal biztosítja az alábbiak szerint: a) pénzbeli és természetbeli ellátások: rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, tankönyvtámogatás. b) Személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások: gyermekjóléti szolgálat, gyermekek napközbeni ellátása érdekében, működtetett óvoda, általános iskolai napközi.
Pénzbeli és természetbeli ellátások A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 3. § (1) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt a jegyző állapítja meg a Gyvt-ben meghatározott feltételek fennállása esetén. (2) A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítására irányuló eljárás részletes szabályait a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX.10.) Korm. rendelet (továbbiakban: Gyer) tartalmazza. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 4. § (1) A Szociális és Rehabilitációs Bizottság a gyermeket rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban (továbbiakban: rendkívüli támogatás) részesíti, ha a gyermeket gondozó család időszakosan létfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került és a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének másfélszeresét, a családban történő nevelkedés nem áll a gyermek érdekével ellentétben. (2) A rendkívüli támogatás iránti kérelmet a Polgármesteri Hivatalba adhatja be: a.) a szülő vagy más törvényes képviselő b.) nevelési-oktatási szerv igazgatója c.) családvédelmi és gyermekjóléti szolgálat felsőpakonyi kirendeltsége. A kérelemhez csatolni kell a Gyer. 65. § (1) bekezdésében meghatározott nyilatkozatokat és bizonyítékokat, vagy a b.)-c.) esetben a kezdeményező véleményét, javaslatát részletes indokolással ellátva. (3) A jövedelemszámításnál irányadó időszak minden esetben 3 hónap. (4) A rendkívüli támogatás összege – gyermekenként – nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 30 %-ánál, de nem haladhatja meg annak teljes összegét. (5) Rendkívüli támogatás egy naptári éven belül évi 3 alkalommal adható, amelynek éves összege nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét. (6) A (6) bekezdésben meghatározottnál nagyobb összegű rendkívüli támogatást a Képviselőtestület állapíthat meg a Szociális és Rehabilitációs Bizottság javaslatára. (7) A rendkívüli támogatás felvételére jogosult: a.) törvényes képviselő, b.) a kiskorú gondozója, pártfogója c.) nevelési-oktatási intézmény megbízottja.
Beiskolázási segély 5§ (1) Az önkormányzat a tanévkezdés megkönnyítése érdekében a település közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező általános iskolai és középiskolai nappali tagozatos tanulók részére beiskolázási segélyként tankönyvtámogatást biztosít, ha a gyermek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. (2) A támogatás összega gyermekenként 4.000.- Ft (3) A kérelem benyújtására a 4. § (2) bekezdésében meghatározottak az irányadóak. (4) Jövedelem számításnál irányadó időszak 3 hónap (5) A kérelmeket augusztus 1-től szeptember 20-ig lehet benyújtani. Erdei iskola / osztálykirándulás támogatása 6. § (1) A Szociális és Rehabilitációs Bizottság az oktatási intézmény megbízottja javaslatára, véleményére Felsőpakony Község Közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos helyzetű általános iskolai tanuló részére max. 5.000.- Ft összegű egyszeri támogatást nyújthat a tanuló osztálykiránduláson, ill. erdei iskolában való részvételéhez. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás egy tanulónak tanévenként egy alkalommal adható. Természetben nyújtott ellátások 7. § (1) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, pénzbeli és természetbeni ellátás formájában is nyújtható. (2) Természetbeni ellátások különösen – a megállapított támogatás, illetve segély összegének erejéig -: a) gyermekintézményi étkezési térítési díj átvállalása; b) gyógyszerköltség, egészségügyi szolgáltatásért fizetendő díj átvállalása; c) tandíj, kollégiumi díj átvállalása; d) tankönyv-, tanszerellátás költségeinek biztosítása. (3) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, pénzbeli vagy természetbeni formájáról az eljárás során, az összes körülményt mérlegelve kell dönteni. (4) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, elsősorban akkor állapítható meg természetbeni ellátás formájában, ha a) a kérelem a gyermekek étkeztetési térítési díjának (díjhátralékának) tandíjának, kollégiumi díjának, tankönyv-, tanszerellátásnak, gyógyszerköltségének, egészségügyi szolgáltatásáért fizetett díj támogatására irányul vagy b) az ügy összes körülményeire tekintettel feltételezhető, hogy a szülő (gondozó) a pénzbeli támogatást nem a gyermek nevelésére, gondozására fordítja. (5) A pénzbeli ellátásként megállapított rendszeres gyermekvédelmi támogatást természetbeni ellátásra kell átváltoztatni, ha bebizonyosodik, hogy a szülő (gondozó) az ellátást nem a gyermek érdekében használta fel.
Személyes gondoskodást nyújtó ellátások Általános szabályok 8. § (1) A személyes gondoskodás igénybevétele a – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – önkéntes, az ellátást igénylő vagy törvény és képviselője (továbbiakban: kérelmező) kérelmére történik. (2) Ha a gyermek védelme a személyes gondoskodást nyújtó ellátás önkéntes igénybevételével nem biztosított, a jegyző a védelembevétel során az ellátás kötelező igénybevételét rendelheti el. (3) Az önkormányzat a következő gyermekjóléti alapellátásokat biztosítja: a) gyermekjóléti szolgálat, b) gyermekek napközbeni ellátása keretében: óvoda, iskolai napközis foglalkozás. Gyermekjóléti szolgálat 9. § (1) A gyermekjóléti szolgáltatást az önkormányzat a „Kertváros” Gyáli Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulási Tanács útján a Gyáli Önkormányzat által fenntartott szociális és családsegítő központ (továbbiakban: Központ) keretén belül biztosítja. (2) A gyermekjóléti szolgáltatás térítésmentes. A szolgáltatást a szülő, más törvényes képviselő kérelmére, illetve a Gyvt. 17. § (1) bekezdésében felsoroltak, valamint a jegyző, a gyámhivatal vagy bármely állampolgár – gyermek veszélyeztetettségére utaló – jelzése alapján végzi. A kérelmet előterjeszteni, illetve jelzést megtenni közvetlenül a Központ felsőpakonyi kirendeltségénél lehet. (3) Az ellátás biztosítását a családsegítő központ vezetőjének intézkedése alapozza meg. (4) A gyermekjóléti szolgálat feladatait a Gyvt. 39-40. §-ai határozzák meg. Óvodai ellátás, iskolai napközis foglalkozás 10. § Az óvodai ellátás, iskolai napközis foglalkozás igénybevételére a közoktatásról szóló – többször módosított – 1993. évi LXXIX. tv. rendelkezéseit kell alkalmazni. Térítési díj 11. § (1) Az óvodai ellátás és az iskolai napközis foglalkozás keretében biztosított ellátások közül az étkeztetésért kell térítési díjat fizetni. (2) A gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított étkeztetés intézményi térítési díjának mértékét külön rendelet tartalmazza. (3) A szülő (gondozó) által fizetendő személyi térítési díjat az intézmény vezetője állapítja meg, s erről az ellátás megkezdésekor, de legkésőbb az ellátás igénybevételétől számított 30 napon belül értesíti a kötelezettet.
(4) Egyéni rászorultság alapján az intézményvezető által megállapított személyi térítési díj legfeljebb 50 %-kal csökkenthethető, ha a térítési díj fizetésére kötelezett családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, és a teljes összegű személyi térítési díj megfizetése a család létfenntartását veszélyeztetni. (5) A gyámhatóság részletes indokolásával ellátott javaslatára a személyi térítési díj megfizetése alól mentesíthető a kötelezett, amennyiben a gyermek napközbeni ellátásának igénybevételére védelembevételi eljárás során kötelezték a szülőt vagy más törvényes képviselőt, és a (4) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak. (6) A kérelem benyújtására az (5) bekezdés kivételével a 4. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadóak. (7) A személyi térítési díj csökkentésére, elengedésére vonatkozó kérelmek felöl a Szociális és Rehabilitációs Bizottság dönt. (8) A (4) bekezdésben foglalt esetben a jövedelemszámításnál irányadó időszak 3 hónap. Az egy főre jutó jövedelem megállapításánál a Gyvt. 19. § (4) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni. Záró rendelkezések 12. § (1) E rendelet 2006. IX. 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Gyvt., továbbá a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükkor felhasználható bizonyítékokról szóló 133/1997. (VII.29.) Korm. rendeletben és a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló módosított 149/1997. (IX.10.) Korm. rendeletben foglaltakat kell alkalmazni. (3) E rendeletben szabályozott támogatási formák kérelme elektronikus úton nem nyújtható be. (4) E rendelet hatálybelépésével egyidejűleg hatályát veszti a Gyermekek pénzbeni és természetbeli ellátásáról szóló 8/2004. (VIII.2.) rendelet.
Matusekné Dimov Éva sk. polgármester
Fitosné dr. Mózsik Gyöngyi sk. jegyző
Rendelet kihírdetése: 2006. augusztus 10-14- ig. Rendelet kihírdetve: 2006. augusztus 14. Fitosné dr. Mózsik Gyöngyi sk. jegyző