Uzsa Település Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2006. (IV.26.) Kt. rendelete a helyi lakáscélú támogatásokról 1 Uzsa Települési Önkormányzat Képviselő-testülete lakás vásárlásának és építésének támogatására, - a többször módosított - 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja
A rendelet célja 1. § (1) Uzsa Település közigazgatási területén építeni, megvásárolni kívánt lakáshoz vagy családi házhoz (továbbiakban: lakás) vissza nem térítendő támogatás (továbbiakban: támogatás) nyújtása.
A rendelet hatálya 2. § (1) E rendelet hatálya azokra a családokra, illetve élettársi kapcsolatban élőkre (továbbiakban: család) terjed ki, akik Uzsa Település közigazgatási területén lakást építenek, vagy vásárolnak.
Általános rendelkezések 3. § (1) Támogatás adható annak a családnak akinek külön-külön, és együttesen lakástulajdona a pályázat benyújtását megelőző 5 éven belül nem volt: a) személyi tulajdonú lakás építésére, b) másnak a tulajdonában lévő épületen emeleti-ráépítéssel, tetőtér építéssel létesülő önálló lakás építésére, c) másnak a tulajdonában lévő épülethez toldaléképítéssel létesülő önálló lakás építésére, d) új, vagy használt lakás megvásárlására. (2) Támogatásra azok a családok jogosultak, akik megszerzendő lakásuk építéséhez vagy vásárlásához kívánják azt felhasználni. (3) Támogatás egy család részére egy esetben, maximum 150.000,-Ft összegben adható.
1
Hatályba lépés napja: 2006. április 28.
2
4. §
(1) A támogatás elnyeréséhez az 1. sz. függelék szerinti adatokat tartalmazó pályázatot kell a Polgármesteri Hivatalhoz benyújtani. A pályázatokról nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza: a pályázó nevét, lakcímét, a benyújtás idejét, az elbírálás módját, iktatószámát. A pályázat benyújtásának határideje: minden év május 31. (2) A támogatás odaítélése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. A képviselő-testület a kérelmekről minden év szeptember 30-ig dönt. (3) A támogatás odaítélésénél a képviselő-testület figyelembe veszi: a) a pályázó jövedelmi, vagyoni viszonyait, b) az építeni, vásárolni kívánt lakás nagyságát, építési, vásárlási költségeit, c) a lakásépítéshez, vásárláshoz igénybe venni szükséges kölcsön összegét. (4) A kérelemhez be kell nyújtani a lakásvásárlási szerződést, illetve a kérelmezők nevére kiállított jogerős építési engedélyt és az 2 sz. függelékben meghatározott nyilatkozatokat. A Polgármesteri Hivatal a pályázó adatait, jövedelmi, vagyoni helyzetét ellenőrzi, s ha a pályázó valótlan adatot közöl, a pályázó támogatásra nem jogosult, illetve a már folyósított támogatást a mindenkori legmagasabb jegybanki alapkamattal növelten, egyösszegben köteles visszafizetni. (5) A jövedelem kiszámításánál a pályázat benyújtását megelőző 12 hónap valamennyi jövedelmének nettó összegét kell figyelembe venni. (6) Támogatásra azok a családok jogosultak, amelyek esetében az 1 főre jutó havi nettó átlagjövedelem a mindenkori öregségi nyugdíjminimum négyszeresét nem haladja meg. (7) A támogatás keretösszegét a Képviselő-testület az önkormányzat éves költségvetéséről szóló rendeletében határozza meg. 5. § (1) Nem részesíthető támogatásban: a) aki már korábban helyi támogatásban részesült, b) aki az igénybejelentést megelőző 5 éven belül ingatlan értékesítésből legalább 2.000.000,Ft összegű jövedelemhez jutott és ezt nem a lakásgondjának megoldására fordította, c) aki vagy vele együtt élő munkaképes családtagjai – saját hibájukból – nem folytatnak rendszeres kereső tevékenységet, illetve életvitelüknek köszönhetően élnek nehéz körülmények között, d) aki kérelmében olyan valótlan adatot közöl, amely számára jogosulatlan előnyt jelent. 6. § (1) Ha a pályázó a lakást a használatba vételi engedély megadását, illetve az adásvételi szerződés aláírását követő 10 éven belül elidegeníti, vagy saját javára értékkülönbözettel elcseréli, köteles a támogatást egyösszegben visszafizetni, kivéve ha a lakást: a) vérszerinti, örökbefogadott, vagy nevelt gyermeke javára idegeníti el, b) házasságának megszűnése esetén bírósági végzés, vagy hatósági határozat alapján vagyonközösség megszüntetése érdekében idegeníti el, c) másik lakás építése vagy vásárlása esetén akkor, ha ezzel a javára értékkülönbözet nem származik. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott körülményeket adásvételi szerződéssel, illetve nyilatkozattal kell bizonyítani.
3
(3) Ha a támogatásban részesített a lakásszerzés támogatásával egyidejűleg, vagy a szerzéstől számított 1 éven belül ingatlant szerez, úgy köteles a támogatást a szerzéstől számított 30 napon belül egyösszegben visszafizetni. 7. § (1) A támogatás folyósításáról a szerződés megkötése után a polgármester gondoskodik. A támogatás csak a jogerős építési engedély, vagy az adásvételi szerződés bemutatásakor folyósítható. (2) A folyósított támogatásról a Hivatal nyilvántartást vezet. (3) Ha a helyi támogatásban részesülő személy lakásépítési kedvezményt, illetőleg adóvisszatérítési támogatást, vagy hitelintézeti kölcsönt vesz igénybe, a helyi támogatás összegét a kedvezményt, vagy kölcsönt folyósító hitelintézet útján kell nyújtani. 8. § A támogatásban részesített ingatlanra a támogatás összegének erejéig az ingatlannyilvántartásba a vásárlás, a használatbavételi engedély kiadásától számított 10 évre elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni az Uzsai Önkormányzat javára. 9. § (1) A kérelmező, amennyiben nem uzsai állandó lakóhellyel rendelkező állampolgár a) lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő, b) lakás építése esetén a jogerős használatba vételi engedély kiadását követő 30 napon belül köteles Uzsán állandó lakóhelyet létesíteni. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott határidő be nem tartása esetén a kérelmező köteles a támogatást a határidő lejártát követő 30 napon belül egyösszegben visszafizetni. 10. § A vagyon forgalmi körén kívül esik az a lakástulajdon, amely más által lakott –a lakás kiadását kivéve - , ezért a tulajdonos használni, hasznosítani nem tudja. 11. § (1) E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg a 2/2003. (II.13.) számú önkormányzati rendelet a helyi lakáscélú támogatásokról hatályát veszti. (2) A rendelet kihirdetésétről – a helyben szokásos módon – a körjegyző gondoskodik.
4
Jogharmonizációs záradék 12. § Ez a rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvény 3. §-ával összhangban - A lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I.31.) Korm. rendelet 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján - az Európai Közösségek legfontosabb alapelveivel összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
Uzsa, 2006. április 18.
Kovács Károly polgármester
dr. Takács Nóra körjegyző
Kihirdetve: Uzsa, 2006. április 28.
dr. Takács Nóra körjegyző
5
1. számú függelék
PÁLYÁZAT A HELYI LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOKHOZ
I.
A PÁLYÁZÓK ADATAI:
A férj, élettárs neve:
…………………………………………………………
születési helye:
…………………………………………………………
születési ideje:
…………………………………………………………
anyja neve:
…………………………………………………………
munkahelye:
…………………………………………………………
foglalkozása:
…………………………………………………………
munkahelyének címe:
…………………………………………………………
állandó lakcíme:
…………………………………………………………
A feleség, élettárs neve:
…………………………………………………………
leánykori név:
…………………………………………………………
születési helye:
…………………………………………………………
születési ideje:
…………………………………………………………
anyja neve:
…………………………………………………………
munkahelye:
…………………………………………………………
foglalkozása:
…………………………………………………………
munkahelyének címe:
…………………………………………………………
állandó lakcíme:
…………………………………………………………
6
Közös háztartásukban eltartott és velük együtt költöző gyermekek: Neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Anyja neve:
……………………… ……………………… ……………………… ……………………. ……………………… ……………………… ……………………… ……………………. ……………………… ……………………… ……………………… ……………………. ……………………… ……………………… ……………………… ……………………. Velük költöző egyéb családtag: Neve:
Születési helye:
Születési ideje:
Anyja neve:
……………………… ……………………… ……………………… ……………………. ……………………… ……………………… ……………………… ……………………. ……………………… ……………………… ……………………… …………………….
II.
AZ ÉPÍTENI KÍVÁNT LAKÁSRA VONATKOZÓ ADATOK:
A lakás pontos címe:
……………………………………………………….. ………………………………………………………..
A lakás szobaszáma:
………………………………………………………..
Alapterülete:
……………………………………………………….. m2
Lakáscélú alapterülete (családi ház esetén): Komfortfokozata:
……………………………………………………….. m2 Összkomfortos – komfortos – félkomfortos – komfort nélküli (a megfelelő aláhúzandó)
Építkezés esetén: A lakás építési költsége:
……………………………………………………
Ft
Készültségi foka:
……………………………………………………
%
A hátralévő építési munkák felsorolása: ……………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
7
Vásárlás esetén: ……………………………………………………
A lakás vételára:
III.
Ft
A PÁLYÁZÓK RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ PÉNZÜGYI FORRÁSOK:
……………………………………………………
Saját erő:
Egyéb (pl.: ingatlan, vissza nem …………………………………………………… térítendő munkahelyi támogatás):
Ft Ft
A lakásépítéshez, vásárláshoz eddig igénybe vett, illetve igénybe venni szükséges kölcsönök felsorolása: Fajtája:
Összege:
………………………………………………………. ………………………………………… ………………………………………………………. ………………………………………… ………………………………………………………. ………………………………………… ………………………………………………………. …………………………………………
IV.
A PÁLYÁZÓK TARTÓZKODÁSI HELYE: (amennyiben az nem azonos az állandó lakcímükkel): ………………………………………………………………………………………
V.
A PÁLYÁZATHOZ MELLÉKELNI KELL: 1. A 2. sz. függelék szerinti jövedelmi és vagyoni nyilatkozatot. 2. Építkezés esetén az építési engedélyt vagy annak fénymásolatát. 3. Vásárlás esetén az adásvételi (előzetes adásvételi) szerződést vagy annak fénymásolatát. 4. Amennyiben az OTP vagy egyéb hitelt már igénybe vettek, az erre vonatkozó kölcsönszerződést vagy annak fénymásolatát.
Uzsa, 200 ………………………………………. hó …….. nap
……………………………………………… pályázó aláírása
………………………………………........ pályázó aláírása
8
2. számú függelék NYILATKOZAT A HELYI LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSHOZ
I.
JÖVEDELEMNYILATKOZAT:
Kijelentem, hogy a pályázat benyújtását megelőző 12 hónapban megszerzett nettó jövedelmem összesen: Név:
Ft:
Aláírás:
………………………………………………… ………………….. ……………………….. ………………………………………………… ………………….. ……………………….. Nyilatkozom, hogy a pályázat benyújtását megelőző 5 éven belül ingatlan értékesítésből az alábbi bevételem származott: Név:
Ft:
Aláírás:
………………………………………………… ………………….. ……………………….. ………………………………………………… ………………….. ………………………..
II.
VAGYONI NYILATKOZAT:
Alulírottak kijelentjük, hogy: – komfort nélküli vagy szükséglakást, illetőleg átmeneti elhelyezésként meghatározott időszakra kapott bérlakást kivéve sem együttesen, sem külön-külön lakástulajdonunk, bérleti vagy bérlőtársi jogviszonyunk, állandó lakáshasználati jogunk nincs és az elmúlt 5 évben nem volt. – Tulajdonunkban (közös vagy külön vagyonként) ……………………………………… ………………………….. szám alatti …………… tulajdoni hányad haszonélvezeti joggal terhelt – nem terhelt ………………………………………………………….. szám alatti …………… tulajdoni hányad haszonélvezeti joggal terhelt – nem terhelt lakástulajdonom van – volt. – ……………………………………………………………………… szám alatt bérleti – bérlőtársi jogviszonnyal rendelkezünk – rendelkeztünk. (A megfelelő aláhúzandó). – Tulajdonunkban (közös vagy külön vagyonként) az alábbi egyéb ingatlanok vannak: Megjelölés (pl.: üdülő)
Helye:
Forgalmi értéke:
…………………………… ………………………………… ………………………… Ft …………………………… ………………………………… ………………………… Ft …………………………… ………………………………… ………………………… Ft
9
–
Haszonélvezeti joggal nem terhelt lakás-résztulajdon esetén annak forgalmi értéke:
……………………………………………. szám alatt
………………………….
Ft
……………………………………………. szám alatt
………………………….
Ft
- Alulírottak kijelentjük, hogy a helyi lakáscélú támogatást még nem vettük igénybe.
Alulírottak kijelentjük, hogy a pályázatunkban és a nyilatkozatunkban foglalt adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul vesszük, hogy a kedvezőbb elbírálás érdekében általunk valótlan adatok közlése esetén részünkre támogatást nem adható, illetve a már folyósított támogatást a mindenkori legmagasabb piaci kamattal növelten, egyösszegben vissza kell fizetnünk. Tudomásul vesszük továbbá, hogy a pályázatunkban és nyilatkozatunkban foglalt adatok helyességét a pályázat elbírálója ellenőrizni jogosult. Uzsa, 200 …. …………………………….. hó ……….. nap.
……………………………………………… pályázó aláírása
………………………………………........ pályázó aláírása