16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelet Sopron - Balf városrész Szabályozási Tervérıl és Helyi Építési Szabályzatáról Sopron Megyei Jogú Város Közgyőlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében, valamint az 1997. évi LXXVIII. tv. 6. § (3) bekezdésében biztosított jogkörében az alábbi rendeletet alkotja:
I. FEJEZET A rendelet hatálya 1. § (1) Jelen rendelet hatálya Sopron - Balf városrészre terjed ki. A terület pontos lehatárolását a szabályozási terv (továbbiakban: 1. sz. melléklet) tartalmazza. (2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket alakítani, továbbá - a bányamőveléshez szükséges földalatti építmények kivételével - építményeket tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerősíteni, bıvíteni és lebontani, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényő hatósági elıírásoknak és e rendeletben elıírtaknak megfelelıen szabad. (3) Jelen rendelet az alábbi mellékletekkel együtt alkalmazandó: 1. sz. melléklet (Szabályozási Terv) 2. sz. melléklet (Településszerkezeti tervlap) 3. sz. melléklet (Mőemlékek jegyzéke) 4. sz. melléklet (Helyi védelem alatt álló épületek jegyzéke) 5. sz. melléklet (Jellegvédelem alatt álló épületek jegyzéke) 6. sz. melléklet (Régészeti lelıhelyek jegyzéke) 7. sz. melléklet (Központi Területi Tervtanácsi bemutatásra kötelezett építmények) 8. sz. melléklet (Út mintakeresztszelvények)
Szabályozási elemek 2. § (1) Kötelezı szabályozási elem: - a beépített, illetve beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területek határvonala, - a belterület határvonala, - a szabályozási vonal, - a területfelhasználási egységek határvonala, - az építési övezetek határvonala, - az építési hely határvonala. (2) A kötelezı szabályozási elemek helyének megváltoztatásához - kivéve a 3. § (2) bekezdésben szabályozott eseteket - a szabályozási terv és/vagy a helyi építési szabályzat módosítása szükséges figyelembe véve a külön jogszabály szerinti elıírásokat. (3) A jelen rendelet hatálya alá tartozó területen a belterület határát a 2. sz. melléklet (Településszerkezeti tervlap) jelzi. Ahol a melléklet tervezett belterület határvonala jellel belterületbe vonást jelöl, ott a megváltozott területfelhasználásnak megfelelı telekalakítás és beépítés feltétele a belterületbe vonás. (4) Irányadó szabályozási elem az azonos területfelhasználású és övezeti besorolású telkek egymás közötti meglévı, vagy az irányadó telekhatár jellel jelölt, javasolt határvonala. (5) Az irányadó szabályozási elemek helye az övezeti elıírások keretei között megváltoztatható.
A telekalakítás általános szabályai 3. § (1) Ahol az 1. sz. melléklet irányadó telekhatár vonallal telekmegosztást jelöl, ott a telekmegosztások iránya meg kell, hogy egyezzen az irányadó telekhatár vonal irányával. (2) A kedvezı utcakép kialakulása, megtartása érdekében:
a) az új területfelhasználású vagy telekcsoport újraosztásával létrejövı lakóterületi és vegyes területfelhasználású telektömbökben egy telektömbön belül a telkek közül a legnagyobb és a legkisebb telekszélességő telkek szélességének aránya nem lehet több 1,5-nél, b) a már kialakult telekosztású lakóterületi és vegyes területfelhasználású telektömbben, amennyiben a telekalakítás (telekegyesítés, telekfelosztás, telekhatárrendezés) a kialakult telkek megváltoztatását eredményezi, a telekátalakítással létrejövı telek szélessége és a vele szomszédos telkek szélessége közötti arány (a nagyobb mérethez a kisebb méretet hasonlítva) legfeljebb 1,5 lehet. Amennyiben az új telekszélességgel számított arányszám meghaladja az elıírtat, de a telekátalakítás elıtti állapothoz képest ahhoz közeledik, a telekátalakítás engedélyezhetı. (3) Telekcsoport újraosztása esetén a telekalakítás ütemezhetı. A telekátalakítással érintett telkek telektömbön kívüli visszamaradó részei nem kell, hogy az építési telekre vonatkozó elıírásoknak megfeleljenek. (4) Az 1. sz. mellékleten rögzített keretek között a közlekedési területek helye és mérete pontosítható. A pontosítás során az eltérés ± 5,0 m lehet. (5) Az 1. sz. mellékleten és a helyi építési szabályzatban az övezeti jelben „K” jellel jelölt telekméret kialakult telekállapotot jelent. Az így jelölt övezetbe tartozó telkek „K” jellel jelölt mérete nem csökkenthetı, kivéve az út céljára történı lejegyzést, és a telekhatár rendezést.
Az építmények elhelyezésének általános szabályai 4. § (1) Az építési hely határvonalait az 1. sz. melléklet vagy a helyi építési szabályzat tartalmazza. (2) Azokban az övezetekben, ahol az 1. sz. melléklet nem jelöl építési hely határvonalat, az épületek elhelyezésére szolgáló területet (építési hely) az övezetre vonatkozó elı-, oldal-, és hátsókerti méretek elıírásai szerint kell meghatározni. (3) Az 1. sz. mellékleten jelölt hátsókerti építési hely határa és az övezeti határvonal közé esı telken, telekrészen épület nem építhetı. (4) Ahol a helyi építési szabályzat, vagy az 1. sz. melléklet építési vonalat jelöl, az épület legalább egy pontjának illeszkednie kell erre a vonalra. Ha az oldalsó telekhatárok az utcai építési vonallal a merılegestıl eltérı szöget zárnak be, egy telektömbön belül az épületek egységesen fogazottan is elhelyezhetık. (5) A kedvezı utcakép megtartása és kialakítása érdekében a lakóterületi és a vegyes területfelhasználású telektömbökben az utcai telekhatárhoz legközelebb álló épületek utcai homlokzatmagassága (az utcai homlokzat síkjának a tereppel és a héjazat síkjával való összemetszıdése között mért átlagos távolság, melybe a nyeregtetıt lezáró oromfalat nem kell beleszámítani) és utcai homlokzatszélessége (az utcai szárny utcára merıleges falsíkja közt mért távolság) a szomszédos telken álló, hasonló helyzető épülethez képest legfeljebb 25%-kal térhet el. (6) Az egy építési telken lévı, az elsıdleges használatot jelentı, a fı funkciót magukban hordozó épületek egymástól való távolsága nem lehet kevesebb a nagyobbik építménymagasságának mértékénél. (7) Falusias lakóterületen és településközpont vegyes területen a településre jellemzı, a hátsókertben építendı gazdasági épület telekhatártól telekhatárig zártsorban is beépíthetı. (8) Ahol az 1. sz. melléklet szabályozási vonalat jelöl, az utcai kerítést a szabályozási vonalra kell építeni. Az utcai kerítés legfeljebb 1,80 m magas, legalább 50%-ban áttört lehet. Meglévı vagy tervezett közterületi határra épített kerítés a kapubehajtó szélességében a telek belseje felé 3,0 m mélységig beljebb építhetı.
Védıtávolságok, védıterület 5. § (1) A temetı védıterülete a telekhatártól számított 50,0 m széles területsáv. A védıterületen belül kegyeletsértı, a temetı mőködését zavaró építmény nem építhetı. (2) A zajterhelési határérték vonalán belül esı épületek közút felıli homlokzatán a legfeljebb 45 dB beltéri zajterhelési határértékő helyiségen nyílászáró nem létesíthetı. (3) Az 1. sz. mellékleten jelzett csúszásveszélyes terület határa vonalon, illetve a süllyedésveszélyes és magas talajvízállású terület határa vonalon belül esı területen épülı épületek építési engedélyezési dokumentációjának a külön jogszabálynak megfelelıen geotechnikai dokumentációt is tartalmaznia kell. (4) A szennyvíztisztító védıterülete a telek határától mért 300 m széles területsáv. A védıterületen belül új lakó-, vegyes, gazdasági (a jelentıs mértékő zavaró hatású ipari kivételével) üdülı- és különleges (a hulladéklerakók területének kivételével) terület nem jelölhetı ki, közegészségügyi szempontból érzékenynek minısülı létesítmény egyedi elbírálással építhetı. (5) A felszíni vízelvezetı csatornák parti sávja a partvonaluk mentén húzódó 3,0-3,0 m széles területsáv. A parti sávra vonatkozó elıírásokat a hatályos jogszabályok tartalmazzák.
Értékvédelem 6. § (1) Jelen rendelet hatálya alá tartozó területen mőemléki védelem alatt állnak külön jogszabályokban meghatározottan a 3. sz. mellékletben felsorolt építmények. (2) Mőemléki környezet a külön jogszabály alapján meghatározott telkek területe az 1. sz. mellékleten ábrázoltak szerint. (3) A rendelet hatálya alá tartozó területen helyi védettség alatt álló építmények felsorolását a 4. sz. melléklet tartalmazza, mely épületekre az alábbi elıírások vonatkoznak: a) b) Az önkormányzati védelem alatt álló épületen, vagy annak telkén végzendı építési munka esetén az engedélyezési kérelemmel benyújtott tervek mőszaki leírásának, az ismertetett építményre vonatkozó, a tervlapokat kiegészítı információként ki kell terjednie a védett épület építészettörténeti leírására, a fellelhetı archív dokumentumok bemutatására, (fellelhetı építési tervek, az esetleges átalakítások tervei, stb.), a tervezett épület színtervére, és a jelenlegi állapotot bemutató fotósorozatra. c) A helyi védelem alatt álló épületek listájára való felvétel és az onnan való törlés építész-szakértı által készített értékvizsgálat alapján lehetséges. d) A védelem alá vont épületek tulajdonosát Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatni köteles a helyi védelem hatásáról és a várható következményekrıl. A helyi védelem alá helyezésrıl, illetıleg annak megszüntetésérıl tájékoztatni kell: - az ingatlan tulajdonosát, - a védettség nyilvántartására, illetıleg a megszüntetésére javaslattevıt, - az építésügyi hatóságot, - a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt, - érintett közmővek, utak és közterületek fenntartóit. e) A helyi védelem alatt álló épületeket 15 cm átmérıjő, az épület falába falazott fémcsappal - „helyi építészeti emlék” - kell megjelölni. f) A fémcsap elhelyezését a tulajdonos tőrni köteles, valamint a tulajdonos feladata annak karbantartása. (4) A helyi védelem alatt álló építmény helyreállításánál, átalakításánál és bıvítésénél az alábbi elıírások betartása kötelezı: a) A telek meglévı, jellegzetes kerítését, elılépcsı, belépı, tereplépcsı kialakítását egészében és részleteiben (pl. kerítés elemei, tartószerkezete, egykori felirat, névtábla, utcatábla, csengı stb.) meg kell ırizni és eredeti formában helyreállítani, illetve a meglévıvel harmonizáló módon kiegészíteni. b) Az épület jellegzetes tömegét, tömegkapcsolatait eredeti formában és arányban kell fenntartani: bıvítés esetén a meglévı és új épülettömegek arányai és formái illeszkedjenek egymáshoz. Az épületet az elıkert irányába nem lehet bıvíteni. c) Az épületnek a közterületrıl látható összes homlokzatait eredeti formájukban kell megırizni, illetve szakszerő munkával helyreállítani. Ezen belül nem változhat meg: - az épület homlokzatának felületképzése, - az épület nyílásai, azok elhelyezése a homlokzaton a homlok külsı síkjához képest, nyílások méretei, keresztezése, nyílászárók kialakítása, ajtók jellegzetes szerkezete, ablakok üvegosztása, - a vízszintes tagozatok, fıpárkány, osztópárkány, lábazat és a mellvédek formája, szintje, profilja, - függıleges tagozatok, - tetı eredeti burkolata, kémények. d) Az alaprajzi elrendezés - különösen a fı tartószerkezetek, fıfalak, belsı elrendezés elemei, pl. bejárat helye -, valamint a meghatározó építészeti részletek és szerkezetek megırzendık. Ennek érdekében az önkormányzati tervtanács szakvéleményében állást foglal, illetve javaslatot tesz az alábbi elemek kérdésében: - nyílászárók, ajtók, ablakok szerkezete, - egyéb, a balfi élet emlékeit ırzı felszerelések, épülethez tartozó tárgyak, gépészeti berendezések. (5) A rendelet hatálya alá tartozó területen jellegvédelem alatt álló épületek felsorolását az 5. sz. melléklet tartalmazza. A jellegvédelem alatt álló épületek és telkeik tekintetében megırzendık a közterülethatárok, a telekarányok, a beépítés jellege, az épületek arányai, anyaghasználata. (6) Az 1. sz. mellékleten városépítészeti szempontból kiemelt jelentıségő területként jelölt területen épülı építmények, közterületi zöldfelületek terveit az önkormányzati tervtanácsnak véleményezésre be kell nyújtani. (7) Az 1. sz. mellékleten kilátás- és látványvédelmi szempontból kiemelt jelentıségő területként jelölt területen a telek beépítésével kapcsolatos követelményeket - különös tekintettel a kilátás- és látványvédelemre a külön rendelet szerinti elvi építési engedélyezési eljárásban kell tisztázni. (8) Az ismert régészeti lelıhelyek jegyzékét a 6. sz. melléklet tartalmazza. A lelıhelyeket érintı 30 cm-nél mélyebb földmunka végzése és régészeti értékek elıkerülése esetén a külön jogszabály szerint kell eljárni.
(9) Az építési engedélyezési terveket az engedélyezésre való benyújtás elıtt az önkormányzati tervtanácsnak véleményezésre be kell nyújtani. (10) A Fertı-táj világörökségi terület határát az 1. sz. melléklet tartalmazza. A világörökségi területen a 7. számú melléklet szerinti építmények építészeti, mőszaki tervei engedélyeztetésénél a külön jogszabályban foglaltakat is figyelembe kell venni. (11) A településrész értékeire tekintettel a rendelet hatálya alá tartozó területen üzemanyagtöltı állomás nem létesíthetı.
II. FEJEZET TERÜLETFELHASZNÁLÁSI, ÖVEZETI ELİÍRÁSOK Területfelhasználás az általános és a sajátos használat szerint 7. § A szabályozott terület területfelhasználási tagolódása: a) Beépített és beépítésre szánt terület: 1. Lakóterület: - falusias lakóterület Lf - kertvárosias lakóterület Lke 2. Vegyes terület: - településközpont vegyes terület Vt 3. Gazdasági terület: - kereskedelmi, szolgáltató terület Gksz 4. Üdülıterület: - üdülıházas üdülıterület Üü 5. Különleges terület: K - temetı - gyógyfürdı - sport, szabadidıközpont. b) Beépítésre nem szánt terület: 1. Közlekedési és közmőterület: - közúti terület KÖu - közmőterület Köm 2. Zöldterület: Z 3. Erdıterület: E 4. Mezıgazdasági terület: - kertes Mk - major Mm.
Az övezeti jel értelmezése 8. §
BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLET Lakóterület
9. § (1) Kialakult, oldalhatáron álló beépítéső telektömbökben minden esetben az újonnan kialakított, oldalhatáron álló beépítéső telektömbökben a 20,0 m-nél keskenyebb telkeken az épületeket az oldalhatárra, vagy attól legfeljebb 1,0 m távolságban kell elhelyezni. (2) Az építési hely elıkerti határvonala egyben építési vonal is. (3) Az oldalhatáron álló építési hely - beépítetlen tömbben - K-Ny-i telekfekvésnél az északi oldalhatáron, ÉD-i telekfekvésnél a keleti oldalhatáron, ÉK-DNy-i telekfekvésnél az észak-nyugati oldalhatáron, ÉNy-DK-i telekfekvésnél az észak-keleti oldalhatáron áll. Már többnyire beépült tömbben az építési hely a tömbre jellemzı beépítési oldalon áll. (4) Saroktelken az épületeket egy épülettömbben, közvetlenül egymáshoz csatlakoztatva kell megépíteni. Azoknál a saroktelkeknél, amelyek győjtıút - lakóút csatlakozásánál találhatók, a telekfeltárást a lakóút felıl, az útcsatlakozástól a lehetı legtávolabb kell biztosítani. (5) A lakóterület telkeit legkésıbb az épületek használatba vételéig el kell látni: - közmőves villamos energia vezetékkel, - közmőves ivóvíz vezetékkel, - közüzemi szennyvízvezetékkel. (6) A területre vonatkozó környezetvédelmi elıírások: a) zajvédelem: - lakóterület laza beépítéssel, - üzemi zaj megengedett értéke: - nappal 50 dB/A - éjjel 40 dB/A b) kötelezı szennyvízcsatorna rákötés. (7) A lakóterület besorolása a sajátos használat szerint: - falusias lakóterület Lf, - kertvárosias lakóterület Lke.
A falusias lakóterület építési elıírásai 10. § (1) A falusias lakóterületen telkenként elhelyezhetı fı funkciót magába foglaló épületként: a) egy darab, legfeljebb kétlakásos lakóépület, b) önállóan, vagy az egyik lakás helyén kialakítatott, az alapfokú ellátást szolgáló kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató, kézmőipari épület, c) a lakókörnyezetet zajjal, rezgéssel, porral és légszennyezı anyaggal nem zavaró, a szabályozott terület lakótömbjeiben szokásos mértékő gépjármő és személyforgalmat meg nem haladó vonzású, legfeljebb egy átlagos lakóteleknyi területet igénylı kisipari, kisüzemi (mezıgazdasági vagy ipari) építmény. (2) A falusias lakóterületen telkenként elhelyezhetı fı funkciót kiegészítı épületként: a) gépjármő és egyéb tároló, b) pince, c) a saját szükségletet kielégítı számú állat tartására szolgáló épület figyelemmel a külön állattartási rendeletben foglaltakra, d) kisipari mőhely. (3) A telkeken a (2) bekezdés a), b), c), d) pontjaiban felsorolt építmények csak az (1) bekezdés a), b), c) pontjaiban felsorolt építmények egyidejő építése esetén építhetık. (4) Az építési helyen belül az elıkerti építési hely határvonalon csak az (1) bekezdés a), b), c) pontjaiban felsorolt épületek építhetık. Egyéb építmény - kivéve a gépkocsi tárolót és a közmővek mőtárgyait - az építési helyen belül az elıkerti építési hely határvonaltól mérten 13,0 m-en túl építhetı az országos településrendezési és építési követelményekrıl szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 31. § (4) bekezdésében foglaltakat is figyelembe véve. (5) Övezeti elıírások: Lf 1 Az építési hely
beépítési mód oldalkert elıkert
Beépíthetıség
Meg engedet
hátsókert legnagyobb beépítettség /%/
kialakult, vagy ettıl eltérı szándék esetén oldalhatáron álló kialakult, ettıl eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet kialakult, ha ez >6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m ahol a szabályozási terv nem jelöli 6,0 m 30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult
t
Telekalakítás
Alakít ható
Épület
legkisebb zöldfelület % legkisebb telekszélesség /m/ legnagyobb telekszélesség /m/ legkisebb telekmélység /m/ 2 legkisebb telekterület /m / megengedett legnagyobb építménymagasság
épületformálás
felületképzés
állapot ezt meghaladja meg nem változó telekméretek mellett bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhetı 50% az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 3. § (2) bekezdés b) pontjára
kialakult az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 4. § (5) bekezdésére, de legfeljebb 4,5 m
Épület megengedett legnagyobb utcai homlokzatszélessége 7,6 m, tetıforma utcára merıleges gerincő nyeregtetı, amelyet az utca felıl oromfal zár le. Az udvarban keresztszárny létesíthetı min. 5,0 m-rel az utcai homlokzattól. A keresztszárny zártsorúan is építhetı. Tetı hajlásszöge: 35°- 45° közötti. Tetıtér lakóterületi hasznosítása megengedhetı, térdfal nem létesíthetı. Földszinti padlószint az épület körüli járdaszinthez képest max. 60 cm-rel lehet magasabban. Oromfalon, tőzfalon, tetısíkba bevágottan erkély, loggia nem létesíthetı. Hagyományos anyaghasználat, cserépfedés, pasztell színezés Lf 2
telekme gosztás sal keletke zı új telek Az építési hely
30/50
4,5
12-16/-/500
beépítési mód
oldalhatáron álló
elıkert
5,0 m
oldalkert hátsókert Beépíthetı ség
O
legnagyobb Megenged beépítettség /%/ ett
13,0 m-nél keskenyebb telek esetén 4,0 m 13,0 mnél szélesebb telek esetén 6,0 m ahol a szabályozási terv nem jelöli ,6,0 m 30%
legkisebb zöldfelület %
Telek alakítás
Épület
50%
legkisebb 12,0 m Alakítható telekszélesség /m/ legnagyobb 16,0 m telekszélesség /m/ legkisebb mélység /m/ legkisebb 2 500 m 2 telekméret /m / 4,5 m megengedett legnagyobb építménymagas -ság épületformálás Épület megengedett legnagyobb utcai homlokzatszélessége 7,6 m, tetıforma utcára merıleges gerincő nyeregtetı, amelyet az utca felıl oromfal zár le. Az udvarban keresztszárny létesíthetı min. 5,0 m-rel az utcai homlokzattól. A keresztszárny zártsorúan is építhetı. Tetı hajlásszöge: 35°- 45° közötti. Tetıtér lakóterületi hasznosítása megengedhetı, térdfal nem létesíthetı. Földszinti padlószint az épület körüli járdaszinthez képest max. 60 cm-rel lehet magasabban. Oromfalon, tőzfalon, tetısíkba bevágottan erkély, loggia nem létesíthetı. felületképzés Hagyományos anyaghasználat, cserépfedés, pasztell színezés.
A kertvárosias lakóterület építési elıírásai 11. § (1) A kertvárosias lakóterületen fı funkciót magába foglaló épületként: a) telkenként elhelyezhetı egy darab legfeljebb kétlakásos lakóépület, kivéve a lakóparkként megjelölt Lke8 területet, ahol 800 m2-ként egy db kétlakásos lakóépület építhetı, b) önállóan vagy az egyik lakás helyén a helyi lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató épület, c) a terület rendeltetésszerő használatát nem zavaró hatású kézmőipari épület helyezhetı el. (2) A kertvárosias lakóterületen fı funkciót kiegészítı épületként gépjármő és egyéb tároló építhetı. (3) Az Lke1, Lke2, Lke3, Lke4, Lke5, Lke6, Lke9 jelő építési övezetekben az épületformálási és felületképzési elıírások az alábbiak: a) Épületformálás: - az épület megengedett legnagyobb utcai homlokzatszélessége 7,6 m, - a tetıforma utcára merıleges gerincő nyeregtetı, amelyet az utca felıl oromfal zár le, - az udvarban keresztszárny létesíthetı minimum 5,0 m-rel az utcai homlokzattól, - tetı hajlásszöge: 35°-45° közötti, - tetıtér lakóterületi hasznosítása megengedhetı, térdfal nem létesíthetı, - tetıtéri ablak a nyeregtetı udvari síkjában helyezhetı el, - oromfalon, tőzfalon, tetısíkban bevágottan erkély, loggia nem létesíthetı.
b) Felületképzés: - hagyományos anyaghasználat, - cserépfedés, - pasztell színezés. (4) Övezeti elıírások: Lke O 1 4,5 Az építési hely
Beépíthetıség
Épület
800
Lke
2
O
30/50
3,5 (8,0)
18/-/ 800
Lke
3
O
30/50
4,5 18/-/800
beépítési mód
oldalhatáron álló
oldalhatáron álló
oldalhatáron álló
elıkert
szabályozási terv szerint vagy kialakult
szabályozási terv szerint
szabályozási terv szerint, vagy 6,0 m
oldalkert
6,0 m
6,0 m
6,0 m
hátsókert
6,0 m
szabályozási terv szerint
6,0 m
30%
30%
30%
50%
50%
50%
-
18,0 m
18,0 m
-
-
-
2 800 m
2 800 m
2 800 m
4,5 m
3,5 m
4,5 m
Meg engede legnagyobb tt beépítettség /%/
legkisebb zöldfelület %
Telekalakítás
30/50
legkisebb Alakít- telekszélesható ség /m/ legkisebb telekmélység /m/ legkisebb telekméret 2 /m / Meg engede legnagyobb építménytt magasság
8,0 m legnagyobb gerincmagasság
Egyéb
- az épület körüli járdatıszint - az övezetben egy a közút koronaszintje felett teleksornyi nyeles telek legfeljebb 50 cm-rel lehet alakítható magasabban - a telekalakítás és a beépítés feltétele a zajvédı domb és fásítás megvalósítása Lke
Az építési hely
beépítési mód
elıkert
oldalkert
Telekalakítás
Meg engedett
Kialakít ható
O
30/50
4,5
500
Lke
5
O
30/50
4,5
K
oldalhatáron álló
oldalhatáron álló
szabályozási terv szerint
szabályozási terv szerint
13 m-nél keskenyebb telek esetén 13 m-nél keskenyebb telek esetén 4,0 m 4,0 m 13 m-nél szélesebb telek esetén 13 m-nél szélesebb telek esetén 6,0 m 6,0 m
hátsókert
Beépíthetıség
4
6,0 m
legnagyobb beépítettség /%/ legkisebb zöldfelület %
legkisebb szélesség /m/ legkisebb mélység /m/
szabályozási terv szerint
30%
30%
50%
50%
-
-
-
-
legkisebb 2 telekméret /m /
Épület
megengedett legnagyobb építménymagasság
Terepalakítás
4,5 m
6
O
30/50
4,5
12-16/-/500
oldalhatáron álló
elıkert
szabályozási terv szerint
hátsókert
Meg engedett
4,5 m
beépítési mód
oldalkert
Beépíthetıség
-
Az útra lejtı telek esetén a beépítettség mértékéig a bevágás megengedett. Az utcától lejtı telek esetén a lejtés kihasználásával legfeljebb egy pinceszint létesíthetı, a beépítés mélységéig az udvar feltölthetı, lezáró támfal létesíthetı. Az épület földszinti padlóvonala az utca felıli homlokzati síkban lévı, az épület alá esı eredeti terep legmagasabb pontjánál legfeljebb 60 cm-rel kerülhet magasabbra. A terepfelszín morfológiai jellegzetességeit meg kell ırizni, 1,0 m-nél nagyobb szintkülönbség áthidalására a rézsőt, falat tagolni kell.
Lke
Az építési hely
2 500 m
legnagyobb beépítettség /%/
13 m-nél keskenyebb telek 13 m-nél szélesebb telek esetén 6,0 m
esetén
szabályozási terv szerint vagy 6,0 m
30%
4,0
m
Telekalakítás
Kialakít ható
legkisebb zöldfelület %
50%
legkisebb szélesség /m/
12,0 m -16,0 m
legkisebb mélység /m/
-
legkisebb telekméret 2 /m /
Épület
2 500 m
megengedett 4,5 m legnagyobb építmény magasság Terepalakítás Az útra lejtı telek esetén a beépítettség mértékéig a bevágás megengedett. Az utcától lejtı telek esetén a lejtés kihasználásával legfeljebb egy pinceszint létesíthetı, a beépítés mélységéig az udvar feltölthetı, lezáró támfal létesíthetı. Az épület földszinti padlóvonala az utca felıli homlokzati síkban lévı, az épület alá esı eredeti terep legmagasabb pontjánál legfeljebb 60 cm-rel kerülhet magasabbra. A terepfelszín morfológiai jellegzetességeit meg kell ırizni, 1,0 m-nél nagyobb szintkülönbség áthidalására a rézsőt, falat tagolni kell. Lke
7
O
30/50 Lke
4,5 Az építési hely
Beépít hetıség
8 Lakópark
K
SZ
30/50
4,5
SZT
beépítési mód
oldalhatáron álló
szabadon álló
elıkert
szabályozási terv szerint
szabályozási terv szerint
oldalkert
6,0 m
szabályozási terv szerint
hátsókert
szabályozási terv szerint
szabályozási terv szerint
30%
30%
Meg enged legnagyobb beépítettség /%/ ett
legkisebb zöldfelület %
Telek alakítás
legkisebb Kialak szélesség /m/ ít ható legkisebb mélység /m/
legkisebb
50%
50%
kialakult
-
kialakult
-
kialakult
szabályozási terv szerint
4,5 m
4,5 m
2 telekméret /m / Épület
megengedett legnagyobb építménymagasság
Egyéb
épületformálás
Az szabályozási terven jelölt kötelezı fásítást az épületek építésével egy idıben létre kell hozni. A fásítás háromszintes /lombkoronaszint, magas cserje, alacsony cserje/ legyen, az út felıl sőrő, a hátsókert felıl laza kialakítású. A telkek megközelítésére a 8515 sz. úthoz egy csatlakozással kapcsolódó szervízutat kell kialakítani. A szervizút számára 8,0 m széles területet kell biztosítani.
A lakóépületek a városrész építészeti hagyományaihoz igazodjanak: - legfeljebb 7,6 m egybefüggı homlokzatszélesség - terepesésre merıleges tetı-gerinc - utca felıl tőzfal A telekterület legalább 2,5%-án játszó és sportterületet kell kialakítani. Az építési helyen kívüli telekterület legalább 60%-án a tájra jellemzı fásszárú növények felhasználásával a tájbaillesztést szolgáló növénytelepítést kell létesíteni. A növénytelepítés háromszintes - lombkorona, magascserje, alacsonycserje szint - legyen. A lombkoronaszint 15 éves kifejlett állapotban legalább 50%-os záródású legyen. A növénytelepítést az épületek használatba vételéig meg kell valósítani. A területen építési engedélyköteles a kertépítési tevékenység. A telekalakítás és a beépítés több ütemben, a mindenkori igényeknek megfelelıen hajtható végre. A telek beépítésével kapcsolatos követelményeket a külön rendelet szerinti elvi építési engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni. Az egyes létesítmények elhelyezése elıtt a telek beépítésével, alakításával kapcsolatos elvi építési engedélykérelem benyújtása kötelezı.
Lke
Az építési hely
beépítési mód
Telek alakítás
Kialakít ható
30/50
3,5
800
szabályozási terv szerint vagy kialakult
oldalkert
6,0 m
hátsókert
6,0 m
legnagyobb beépítettség /%/
30%
legkisebb zöldfelület
50%
legkisebb szélesség /m/
-
legkisebb
2 800 m
2 telekméret /m /
Épület
O
oldalhatáron álló
elıkert
Meg Beépíthetı engedett ség
9
megengedett legnagyobb építménymagasság
3,5 m
Vegyes terület 12. § (1) Kialakult, oldalhatáron álló beépítéső telektömbökben minden esetben, az újonnan kialakított, oldalhatáron álló beépítéső telektömbökben a 20,0 m-nél keskenyebb telkeken az épületeket az oldalhatárra, vagy attól legfeljebb 1,0 m távolságban kell elhelyezni. (2) Az oldalhatáron álló építési hely - beépítetlen tömbben - K-Ny-i telekfekvésnél az északi oldalhatáron, ÉD-i telekfekvésnél a keleti oldalhatáron, ÉK-DNy-i telekfekvésnél az észak-nyugati oldalhatáron, ÉNy-DK-i telekfekvésnél az észak-keleti oldalhatáron áll. Már többnyire beépült tömbben az építési hely a tömbre jellemzı beépítési oldalon áll. (3) Saroktelken az épületeket egy épülettömbben, közvetlenül egymáshoz csatlakoztatva kell megépíteni. (4) A terület telkeit legkésıbb az épületek használatba vételéig el kell látni: - közmőves villamos energia vezetékkel,
- közmőves ivóvíz vezetékkel, - közüzemi szennyvízvezetékkel. (5) A területre vonatkozó környezetvédelmi elıírások: a) zajvédelem: - vegyes terület - üzemi zaj megengedett értéke: - nappal 55 dB/A - éjjel 45 dB/A b) kötelezetı szennyvízcsatorna rákötés. (6) A vegyes terület besorolása a sajátos használat szerint: - településközpont vegyes terület : Vt. (7) A településközpont vegyes területen: a) fı funkciót magába foglaló épületként több önálló rendeltetési egységet magában foglaló, legfeljebb kétlakásos lakó, valamint nem csak a helyi lakosságot szolgáló intézményi, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató, egyházi, oktatási, igazgatási, egészségügyi, szociális, szórakoztató épületek és sportépítmények építhetık, b) fı funkciót kiegészítı épületként a saját szükséglet kielégítésére szolgáló állattartó épület azokban az övezetekben építhetı, ahol az övezeti elıírás megengedi és a telken folyó tevékenységbıl adódó tároló épület. (8) A (7) bekezdés a) pontjában felsorolt épületek a beépítés szabályai között a telkeken egymástól különálló épületként is építhetık. (9) A Vt1, Vt9, Vt10 jelő építési övezetekben az épületformálási és felületképzési elıírások az alábbiak: a) Épületformálás: - az épület megengedett legnagyobb utcai homlokzatszélessége 7,6 m, - a tetıforma utcára merıleges gerincő nyeregtetı, amelyet az utca felıl oromfal zár le, - az udvarban keresztszárny létesíthetı minimum 5,0 m-rel az utcai homlokzattól, - tetı hajlásszöge: 35°-45° közötti, - tetıtér lakóterületi hasznosítása megengedhetı, térdfal nem létesíthetı, - tetıtéri ablak a nyeregtetı udvari síkjában helyezhetı el, - oromfalon, tőzfalon tetısíkban bevágottan erkély, loggia nem létesíthetı. b) Felületképzés: - hagyományos anyaghasználat, - cserépfedés, - pasztell színezés. (10) Övezeti elıírások: Vt 1 Az építési hely
Beépíthetıség
beépítési mód
kialakult, vagy ettıl eltérı szándék esetén oldalhatáron álló
elıkert
kialakult, ettıl eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet
oldalkert
kialakult, ha ez >6,0 m, akkor új építés esetén 6,0 m
hátsókert
ahol a szabályozási terv nem jelöli 6,0 m
Meg legnagyobb engedett beépítettség /%/
30%, vagy ha az építési hely ennél kisebb, akkor legfeljebb annak területe, ha a kialakult állapot ezt meghaladja meg nem változó telekméretek mellett bontás és új építés esetén az ehhez való közelítéssel a túllépés megengedhetı
legkisebb zöldfelület %
Telekalakítás
Alakít ható
50%
legkisebb telekszélesség /m/ legnagyobb telekszélesség /m/
az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 3. § (2) b) pontjára
legkisebb telekmélység /m/
kialakult
legkisebb
-
2 telekterület /m /
Épület
megengedett legnagyobb építménymagass ág
Egyéb
az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 4. § (5) bekezdésére, de legfeljebb 4,5 m
Az övezetben a saját szükséglet kielégítésére szolgáló állattartó épület építhetı, figyelemmel a külön állattartási rendeletben foglaltakat. Az építési övezetben legfeljebb kétlakásos lakóépület építhetı. Vt 2 idegenforgalom
SZ 7,5
Az építési beépítési mód hely
30/50 Vt 3 idegenforgalom K
SZ
30/50
6,0
1500
szabadon álló
szabadon álló
kialakult
8,0 m
oldalkert
6,0 m
6,0 m
hátsókert
szabályozási terv szerint
6,0 m
elıkert
Beépít hetıség
Telek alakítás
Épület
megengedett legnagyobb beépítettség /%/
30%
30%
megengedett legkisebb zöldfelület %
50%
50%
kialakítható legkisebb szélesség /m/
kialakult
-
kialakítható legkisebb mélység /m/
kialakult
-
kialakítható legkisebb 2 telekméret /m /
kialakult
2 1500 m
7,5 m
6,0 m
Lakás nem létesíthetı
Lakás nem létesíthetı
megengedett legnagyobb építménymagas-ság
Egyéb
Vt 4 idegenforgalom
SZ 4,5
Az építési hely
beépítési mód
30/50 Vt 5 idegenforgalom SZT
SZ
30/50
7,5
1200
szabadon álló
szabadon álló
elıkert
szabályozási terv szerint
kialakult
oldalkert
szabályozási terv szerint
6,0 m
hátsókert Beépít hetıség
Telek alakítás
Épület
szabályozási terv szerint
szabályozási terv szerint
megengedett legnagyobb beépítettség /%/
30%
30%
Megengedett legkisebb zöldfelület % kialakítható legkisebb szélesség /m/
50%
50%
szabályozási terv szerint
-
kialakítható legkisebb mélység /m/
szabályozási terv szerint
-
kialakítható legkisebb 2 telekméret /m /
szabályozási terv szerint
2 1200 m
4,5 m
7,5 m
Lakás nem létesíthetı. Az építési engedélyezési terveket az önkormányzati tervtanácsnak véleményezésre be kell nyújtani.
Lakás nem létesíthetı
megengedett legnagyobb építménymagasság
Egyéb
Vt 6
O
6,0 Az építési beépítési mód hely
30/50 Vt 7 idegenforgalo m 800
SZ 30/50 Vt 8 idegenforgalo m 4,5 K
SZ
30/50
4,5
500
oldalhatáron álló
szabadonálló
szabadonálló
kialakult
8,0 m
szabályozási terv szerint
oldalkert
6,0 m
6,0 m
4,5 m
hátsókert
6,0 m
10,0 m
szabályozási terv szerint
30%
30%
30%
elıkert
Beépíthe- megengedett
tıség
Telek alakí-tás
Épület
legnagyobb beépítettség /%/ megengedett legkisebb zöldfelület % kialakítható legkisebb szélesség /m/ kialakítható legkisebb mélység /m/ kialakítható legkisebb 2 telekméret /m / megengedett legnagyobb építménymagas-ság
50%
50%
50%
-
-
-
-
-
-
2 800 m
Kialakult
2 500 m
6,0 m
4,5 m
4,5 m
Egyéb
Az építési övezetben legfeljebb kétlakásos lakóépület építhetı. Vt 9
Az építési beépítési mód hely
elıkert
oldalkert
A szabályozási terven jelölt kötelezı fásítást az épületek építésével egy idıben létre kell hozni. A telkek megközelítésére a 8515 sz. úthoz egy csatlakozással kapcsolódó szervízutat kell kialakítani. A szervízút számára 8,0 m széles területet kell biztosítani. Az építési övezetben Az építési övezetben legfeljebb kétlakásos legfeljebb kétlakásos lakóépület építhetı. lakóépület építhetı.
O
45/50
4,5
400
Vt 10
SZ
45/50
3,5
400
kialakult, vagy ettıl eltérı kialakult, vagy ettıl eltérı szándék esetén oldalhatáron álló szándék esetén oldalhatáron álló
kialakult, ettıl eltérni a telek kialakult, ettıl eltérni a telek belseje felé legfeljebb 3,0 m-rel belseje felé legfeljebb 3 m-rel lehet; egyben építési vonal lehet, egyben építési vonal
kialakult, ha ez >6,0 m, akkor kialakult, ha ez > 6,0 m, akkor új új építés esetén 6,0 m építés esetén 6,0 m
hátsókert
Beépít hetıség
Telek alakítás
Épület
megengedett legnagyobb beépítettség /%/ megengedett legkisebb zöldfelület % kialakítható legkisebb szélesség /m/ kialakítható legkisebb mélység /m/ kialakítható 2 telekméret /m / megengedett legnagyobb építménymagasság
-
kialakult, ahol ez >6,0 m, új építés esetén 6,0 m
45%
45%
40%
40%
-
-
-
-
2 400 m
2 400 m
Az illeszkedés szabályai szerint, figyelemmel a 4. § (5) bekezdésére
de legfeljebb 4,5 m de legfeljebb 3,5 m Az övezet telkeit határoló két utca közötti szintkülönbség telken belüli áthidalására az alacsonyabb oldalon legfeljebb egy pinceszint létesíthetı, a beépítés mélységéig az udvar feltölthetı, lezáró támfal létesíthetı. Tereplejtést követı épülettömeg tagolás megengedhetı, max. mérték 50 cm. Az építési övezetben legfeljebb Az építési övezetben legfeljebb kétlakásos lakóépület építhetı. kétlakásos lakóépület építhetı.
Egyéb
Gazdasági terület 13. § (1) A gazdasági terület besorolása a sajátos használat szerint: - kereskedelmi, szolgáltató terület : Gksz. (2) A kereskedelmi, szolgáltató területen csekély mértékben zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épületek helyezhetık el. (3) Övezeti elıírások: Gksz SZ 30/40 ÁSVÁNYVÍZ PALACKOZÓ 6,0 K Az építési hely beépítési mód
Beépíthetıség
Szabadonálló
elıkert
Szabályozási terv szerint
oldalkert
Szabályozási terv szerint
hátsókert
Szabályozási terv szerint
megengedett
30%
Épület
Kialakítható legkisebb telekméretek
legnagyobb beépítettség /%/ megengedett legkisebb zöldfelület % megengedett legnagyobb építménymagasság szélesség /m/
40%
6,0 m
-
mélység /m/
-
2 telekméret /m /
kialakult
Kizárólagos ásványvíz palackozó használat (4) A gazdasági terület telkeit legkésıbb az épületek használatba vételéig el kell látni: - közüzemi villamosenergia vezetékkel, - közüzemi ivóvízvezetékkel, - közüzemi szennyvízvezetékkel. (5) Környezetvédelmi elıírások: a) Levegıtisztaság-védelem: A kibocsátási határértékek megállapításánál a közeli Fertı-Hanság Nemzeti Park területeire figyelemmel kell lenni, b) Zajvédelmi besorolás: iparterület, c) A keletkezı szennyvizet közcsatornába kell vezetni, d) Az iparterületen keletkezı települési hulladékot a külön jogszabály szerint kell kezelni.
Üdülıterület 14. § (1) Az üdülıterület sajátos használat szerinti besorolása: - üdülıházas üdülıterület : kemping. (2) Övezeti elıírások: Üü SZ KEMP ING 4,5 Az építési hely
Beépíthetıség
beépítési mód tömbönként
Megengedett
30/50
K szabadon álló
elıkert
10,0 m
oldalkert
10,0 m
hátsókert
10,0 m
legnagyobb beépítettség /%/
30%
legkisebb zöldfelület /%/
50%
Épület
Telekalakítás
Kialakítható
megengedett legnagyobb építménymagasság szélesség /m/
4,5 m
kialakult
mélység /m/
kialakult
2 telekméret /m /
kialakult
Kizárólagos használat Egyéb
kemping
szabályozási terven jelölt meglévı fásítást meg kell tartani. (3) Az üdülıterületet legkésıbb az épületek használatba vételéig el kell látni: - közüzemi villamosenergia vezetékkel, - közüzemi ivóvízvezetékkel, - közüzemi szennyvízvezetékkel. (4) Környezetvédelmi elıírások: - Zajvédelmi besorolás: üdülıterület, - Az épületeket a közcsatornára rá kell kötni.
Különleges terület 15. § (1) A különleges terület besorolása a sajátos használat szerint: - temetı, - gyógyfürdı, - sport, szabadidıközpont. (2) A temetı területén a sírkert és kiszolgáló épületek helyezhetık el. (3) Övezeti elıírások: K temetı 1 Az építési hely
beépítési mód tömbönként elıkert
szabadon álló
mindegyik 10,0 m
telekhatártól
oldalkert
hátsókert
Beépíthetıség
Meg engedett
legnagyobb beépítettség /%/
3%
Épület
Telekalakítás
Kialakít ható
legkisebb zöldfelület
80%
Megengedett legnagyobb építménymagasság
3,5 m
szélesség /m/
kialakult
mélység /m/
2 telekméret /m /
(4) A gyógyfürdı területén egészségügyi, idegenforgalmi, kereskedelmi, szolgáltató, szállásférıhely szolgáltató, vendéglátó és ezek mőködtetéséhez szükséges gazdasági épületek építhetık. (5) Övezeti elıírások: 30/50 K gyógyfürdı SZ 30/50 K gyógyfürdı SZ 3 2
15,0
Az építési hely
Beépíthetıség
beépítési mód tömbönként
K
7,5
K
szabadon álló
szabadon álló
elıkert
10,0 m
kialakult, vagy 10,0 m
oldalkert
10,0 m
10,0 m
hátsókert
10,0 m
10,0 m
30%
30%
50%
50%
Megengedett legnagyobb beépítettség /%/ Megengedett
Épület
Telekalakítás
legkisebb zöldfelület Megengedett legnagyobb építménymagasság Kialakítható legkisebb szélesség /m/ Kialakítható legkisebb mélység /m/ Kialakítható legkisebb 2 telekméret /m /
Kizárólagos használat Egyéb
15,0 m
7,5 m
-
-
-
-
kialakult
kialakult
gyógyfürdı
A területre vonatkozó értékvédelmi követelményeket a külön rendelet szerinti elvi építési engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni. Az értékvédelmi szempontok között a területen található fák felmérésérıl, értékük megırzésének módjáról különösen gondoskodni kell. (6) A gyógyüdülı telkét el kell látni: - közmőves villamosenergia vezetékkel, - közmőves ivóvízvezetékkel, - közmőves szennyvízvezetékkel. (7) Környezetvédelmi elıírások: - zajvédelmi besorolás: gyógyterület, -az épületeket a közcsatorna hálózatra rá kell kötni. (8) A sport, szabadidıközpont területén a turizmus, idegenforgalom, sport, szabadidıs tevékenység, vendéglátás, szállásférıhely szolgáltatás építményei, a személyzet számára szolgáló lakások építhetık. (9) Övezeti elıírások: sport K SZ 30/50 4 szabadidıközpont 6,0 5000 beépítési mód Az építési hely tömbönként
Beépíthetıség
szabadonálló
elıkert
10,0 m
oldalkert
10,0 m
hátsókert
10,0 m
megengedett legnagyobb beépítettség /%/
30%
megengedett legkisebb zöldfelület
50%
Épület
Megengedett legnagyobb építménymagasság
6,0 m
Telekalakítás
kialakítható legkisebb szélesség /m/
-
kialakítható legkisebb mélység /m/
-
kialakítható legkisebb 2 telekméret /m /
2 5000 m
Kizárólagos használat
Egyéb
sport, szabadidıközpont
A területre vonatkozó értékvédelmi követelményeket a külön rendelet szerinti elvi építési engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni. Az értékvédelmi szempontok között a tájba illeszkedı beépítést, a terület terhelhetıségét különösen fontos szempontként kell kezelni.
BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLET Közlekedési és közmőterület 16. § (1) Közlekedési és közmőterületek besorolása sajátos használat szerint: - közúti terület: KÖu, - közmőterület : Köm. (2) A közút területek az 1. sz. mellékleten „KÖu” jellel jelölt területek. (3) A közúti területek szabályozási szélességét az 1.sz. melléklet tartalmazza: - a tervezett, illetve módosított szabályozási szélességet számadat jelöli, - meglévı megmaradó szabályozási szélesség jele: „M”. (4) A szabályozási tervlapokon „KÖu” jellel jelölt közlekedési területek közlekedéshálózatban betöltött szerepük szerinti besorolása: a) országos közúthálózatba tartozó utak: - országos mellékút KÖuM b) Helyi utak:
- helyi győjtıút KÖuGY - kiszolgálóút KÖu - gyalogút KÖuGYA - mezıgazdasági út KÖuMG - közparkolók területe KÖuP - buszforduló területe KÖuBuszforduló (5) A közutak területén a 8. sz. mellékletben /mintakeresztszelvények/ ábrázoltaknak megfelelı, vagy azzal legalább egyenértékőnek tekinthetı útépítési elemeket kell kialakítani. (6) A rendelet hatálya alá tartozó területen a nem országos közúthálózatba tartozó utak az alábbi tervezési osztályba tartoznak: a) Győjtıutak - B. V.c. B. 50 b) Kiszolgáló utak - B. VI. d. B. 40 c) Gyalogút - B. X. d) Mezıgazdasági utak - K. VIII. C. 30.
Zöldterület 17. § (1) Zöldterületeken, ahol a részletes övezeti elıírás megengedi, a telek 2%-ának mértékéig vendéglátó és fenntartó épület építhetı. (2) Övezeti elıírások: a) Z övezet: 1 Az övezetbe tartozó zöldterület elsısorban turistamegálló hely, kilátóhely. A területen a pihenést szolgáló építmények (esıbeálló, pihenıhely, gyermekjátszótér) és fedett, nyitott kilátóépítmény építhetı legfeljebb 4,5 m építménymagassággal, a telekhatároktól legalább 15,0 m távolság elhagyásával. A növényzet telepítésénél a Fertıre való kilátást biztosítani kell. b) Z övezet: játszó, pihenıtér. 2 A területen a pihenést szolgáló kerti építmények építhetık. c) Z övezet: díszkert. 3 Az övezet területén szobor, emlékmő, pihenıpad helyezhetı el. d) Z övezet: pihenı tér. 4 Az övezetben a kerti pihenést szolgáló melléképítmények, valamint az új korlátlan közhasználatú ásványvízkútház építhetı legfeljebb 4,5 m építménymagassággal. e) Z övezet: pihenı- és sportpark. 5 Az övezetben a pihenést, sportot szolgáló építmények helyezhetık el. A telekhatároktól legalább 10,0 m elhagyásával legfeljebb 4,5 m építménymagasságú épület építhetı. f) Z övezet: 6 Az övezetben kerti berendezések helyezhetık el.
Erdıterület 18. § Az erdıterületen épület nem építhetı.
Mezıgazdasági terület 19. § (1) A mezıgazdasági terület besorolása: kertes mezıgazdasági terület Mk, mezıgazdasági major Mm. (2) A kertes mezıgazdasági területen épület nem építhetı. Terepszint alatti építmény - pince - a telekterület 3%-ának mértékéig, a telekhatároktól 3,0 m-en belül építhetı. (3) A mezıgazdasági major terület elıírásai:
a) A mezıgazdasági major területén a mezıgazdasági termeléssel kapcsolatos üzemi építmények: - termény, takarmány feldolgozó és tároló építmény, - a külön rendeletben meghatározott számú és fajtájú állatok számára épület, - szálláshelyszolgáltató épület, - a személyzet számára szolgáló lakások építhetık. b) Övezeti elıírások: - beépítési mód: szabadon álló, - megengedett legnagyobb beépítettség: 30%, - kialakítandó legkisebb zöldfelület: 50%, - megengedett legnagyobb 6,0 m, építménymagasság: - alakítható legkisebb telekterület: kialakult, - az építési hely határai: a telekhatároktól 10,0 m, - egyéb: a területre vonatkozó értékvédelmi követelményeket a külön rendelet szerinti elvi építési engedélyezési eljárás keretében kell tisztázni. Az értékvédelmi szempontok között a tájba illeszkedı beépítést, a terület terhelhetıségét különösen fontos szempontként kell kezelni.
Közmőellátás 20. § (1) A közterületeken, közlekedési területeken a közmő vezetékeket úgy kell elhelyezni, hogy a területen a védıtávolságok betartásával legalább az alábbi közmővek elhelyezhetık legyenek térszín alatt: - ivóvíz vezeték, - szennyvíz vezeték, - gázvezeték, - távbeszélı földkábel, - villamos energia vezeték, - telefon vezeték, - kábel TV vezeték, - nyílt vagy fedett csapadékvíz elvezetı árok. (2) A tervezési területen megvalósuló építmények oltóvíz ellátását biztosítani kell. Ennek érdekében a közmőves ivóvíz hálózatot a 35/1996.(XII.29.) BM rendelettel hatályba léptetett Országos Tőzvédelmi Szabályzat (OTSZ) 46. §-49. § szakaszaiban foglaltak figyelembe vételével kell kialakítani. (3) A vízvezeték-hálózat körvezetékes módon kerüljön kiépítésre. (4) Településesztétikai szempontból a beépített és beépítésre szánt területen új (közép-, kisfeszültségő, valamint közvilágítási) villamosenergia ellátási hálózatot építeni, meglévı hálózat rekonstrukcióját engedélyezni csak földkábeles elhelyezéssel szabad. (5) Településesztétikai szempontból a beépített és beépítésre szánt területen új távközlési hálózatot létesíteni, illetve meglévı rekonstrukcióját engedélyezni csak föld alatti (földkábel, alépítmény) elhelyezéssel szabad. (6) Kábel TV hálózatot létesíteni csak föld alatti elhelyezéssel szabad.
III. FEJEZET Záró rendelkezések 21. § Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. Walter Dezsı polgármester
dr. Galambos György jegyzı
1. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez SOPRON Balf városrész Szabályozási Terv
2. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Sopron Balf városrész Belterület településszerkezeti terve
3. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Mőemlékek: Római katolikus templom Fürdıkápolna Fürdıszálló Immaculata szobor Pieta-szobor Sírkövek
10862 hrsz 8902/2 hrsz 8903 hrsz 8903 hrsz 8903 hrsz 10862 hrsz
4. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Helyi védelem alatt álló épületek - Óhegy utca 29. (10476 hrsz) - Óhegy utca 4. (10318 hrsz) - Bozi utca 2. (10606 hrsz) - Fı utca 54. (10668 hrsz) - Fı utca 56. (10669 hrsz) - Fı utca 58. (10670 hrsz) - Fı utca (10841 hrsz) - Soproni utca (8955 hrsz)
lakóház lakóház halászcsárda lakóház lakóház lakóház volt határır laktanya
5. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Jellegvédelem alatt álló épületek Fı utca 144. (10819 hrsz) Fı utca 140. (10816 hrsz) Fı utca 138. (10814 hrsz) Fı utca 116. (10816 hrsz) Fı utca 112. (10785 hrsz) Fı utca 110. (10784 hrsz) Fı utca 108. (10783 hrsz) Fı utca 98. (10778 hrsz) Fı utca 92. (10775 hrsz) Fı utca 90. (10774 hrsz) Fı utca 88. (10773 hrsz) Fı utca 86. (10771 hrsz) Fı utca 78. (10776 hrsz) Fı utca 76. (10765 hrsz) Fı utca 72-74. (10764 hrsz) Fı utca 50. (10662 hrsz) Fı utca 42. (10638 hrsz) Fı utca 30-32. (10625 hrsz) Fı utca 22. (10619 hrsz) Fı utca 16. (10616 hrsz) Fı utca 10. (10612 hrsz) Fı utca 8. (10610 hrsz) Fı utca 6. (10608 hrsz) Fı utca 19. (10928 hrsz) Fı utca 23. (10926 hrsz) Fı utca 31. (10921 hrsz) Fı utca 35. (10912 hrsz) Fı utca 37. (10906 hrsz) Fı utca 39. (10902 hrsz) Fı utca 51. (10891 hrsz) Fı utca 69. (10874 hrsz) Fı utca 71. (10873 hrsz) Fı utca 73. (10872 hrsz) Fı utca 75. (10871 hrsz)
lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház
Fı utca 77. Fı utca 79. Fı utca 81.
(10870 hrsz) (10869 hrsz) (10868 hrsz)
lakóház lakóház lakóház
Bozi utca 23. Bozi utca 25. Bozi utca 27. Bozi utca 29. Bozi utca 31.
(10592 hrsz) (10589 hrsz) (10588 hrsz) (10587 hrsz) (10586 hrsz)
lakóház lakóház lakóház lakóház lakóház
Óhegy utca 26. Óhegy utca 28.
(10368 hrsz) (10369 hrsz)
lakóház lakóház
6. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Régészeti lelıhelyek: - Fürdıépület mögötti domb - Fı út 118 sz. és környéke
7. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Központi területi tervtanácsi bemutatásra kötelezett építmények: - A Fertı-Hanság Nemzeti Park területébe tartozó telkeken épülı épületek. - A településközpont vegyes terület telkein épülı épületek. - Az elvi építési engedélyezési eljárási kötelezettséggel érintett telkeken épülı építmények. - Az övezetre, építési övezetre elıírt megengedett legnagyobb építménymagasságot a környezı terepszinttıl az építmény legmagasabb pontjáig számítottan több, mint kétszeresen meghaladó magasságú építményrészt is tartalmazó építmények.
8. sz. melléklet a 16/2005. (IV. 7.) Sopron Város Önkormányzati rendelethez Út mintakeresztszelvények