2003. december, Advent - Karácsony
29. szám
A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja Mottó: Pax et bonum! (Béke és jóság! – a ferences hagyományból)
A KTUALITÁS Kalkuttai Teréz anya Boldog „Aki első akar lenni köztetek, az legyen mindenkinek a szolgája!” (Mk 10,44) – Jézusnak e szavai visszhangoztak itt a Szent Péter téren pár másodperccel ezelőtt. Arról szólnak, milyen úton lehet eljutni az evangéliumi „nagyság” felé. Ez ugyanis az az út, amelyet Krisztus Urunk maga is megtett egészen a keresztig; a szeretet és a szolgálat útja, amely minden emberi logikát meghalad. Szolgája lenni mindenkinek! Ez a gondolkodásmód vezette Kalkuttai Teréz anyát, a Szeretet Misszionáriusainak alapítónőjét, akit ma nagy örömmel írtam bele a Boldogok Könyvébe. Személyesen is nagyon hálás vagyok ennek a bátor nőnek, akit mindig magam mellett éreztem. Az irgalmas szamaritánus ikonja volt ő, bárhol is szolgálta Krisztust a szegények között a legszegényebbekben. Sem politikai konfliktusok, sem a háborúk nem tudták visszatartani ettől. Sokszor jött el hozzám, hogy beszámoljon az evangéliumi értékek szolgálatában végzett tapasztalatairól. Emlékszem például, amikor a béke Nobel-díját átvette, ezt mondta: „Ha megtudjátok, hogy valamely asszony nem akarja megtartani a gyermekét és abortálni akar, próbáljátok meggyőzni, és hozzátok ide nekem a gyermeket. Szeretni fogom őt,
gyermeket. Szeretni fogom őt, meglátva benne Isten szeretetének jelét!” (Oslo, 1979. december 10). „Aki nagyobb akar lenni köztetek, legyen a többi szolgája!” (Mk 10,43) – Különös meghatottsággal emlékezünk ma Teréz anyára, a szegények, az egyház és a világ kiemelkedő szolgálójára. Élete az alázatos szolgálat fenségének és kitüntetett voltának tanúságtétele.
Nem csupán azt választotta, hogy utolsó legyen, hanem hogy az utolsók szolgálója. Mint a szegények igazi anyja hajolt le azokhoz, akik a szegénység legkülönbözőbb formáitól szenvedtek. Nagysága abban az adakozásban áll, amely sose nézi, mennyit kell adni, hanem addig ad, amíg „szükség van rá”. Élete az evangélium felhívásának radikális megélése volt. Krisztus kiáltása a kereszten: „Szomjazom!” (Jn 19,28) kifejezi az Isten ember utáni vágyakozásának, sóvárgásá-
nak mélységét. Ez járta át egészen Teréz anya lelkét és termékeny talajra talált benne. Jézus a lelkek és a szeretet utáni szomjának oltása Máriával, Jézus anyjával egyesülve vezette őt arra a lázas futásra, amely körbeérve a földet a szegények legszegényebbjeinek megváltásáért és megszenteléséért űzte, hajtotta őt. Istennek és a felebarátainak szóló teljes önátadásban Teréz anya egészen beteljesítette hivatását, és megélte a nőiség legnemesebb értékeit. Azt kívánta. Hogy „Isten szeretetének, Isten jelenlétének, Isten együttérzésének” legyen a jele, és ezzel emlékeztessen mindenkit Isten gyermekeinek értékére és méltóságára. Őket ugyanis Isten azért teremtette, hogy szeretetet adjanak és kapjanak. Így volt képes Teréz anya arra, hogy „lelkeket vigyen Istenhez, és Istent a lelkekhez”. Így volt képes Krisztus szomját csillapítani, különösen a legrászorulóbbak körében, akik számára Isten arcát elhomályosították a szenvedések. „Az Emberfia azért jött, hogy életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45). – Teréz anya részesült a Megfeszített szenvedéséből, különleges módon is „a belső sötétség” hosszú évein át. Ez a megpróbáltatás ideje volt számára, rendkívüli „ajándék és privilégium”. A legsötétebb órákban a legszentebb Eucharisztia szentségének imádásába menekült. Ez a kemény lelki képzés vezette el ahhoz,
Egyetemes
2 hogy mind jobban azonosulni tudjon mindazokkal, akiket naponta szolgált, megtapasztalva sokszor a büntetést és a visszautasítást is. Nagyon szerette ismételni, hogy a legsúlyosabb szegénység az, ha valakit nem kívánnak, nincs senki, aki gondot viselne rá. Dicsőítsük ezt a piciny, Istent anynyira szerető asszonyt, az evangélium alázatos és fáradhatatlan hirdetőjét, az emberiség nagy jótevőjét! Benne korunk egyik kiemelkedően hatalmas személyiségét tiszteljük. Fogadjuk be üzenetét és kövessük példáját! – Szent Szűz, minden szentek királynéja, segíts minket, hogy szelídek és alázatos szívűek lehessünk, amint a szeretet rendíthetetlen hírnöke, Boldog Kalkuttai Teréz anya! Segíts minket, hogy örömmel és mosollyal szolgáljuk azokat az embereket, akikkel találkozunk! Segíts, hogy Krisztus, a mi békénk és reményünk misszionáriusai lehessünk! Ámen. II. János Pál pápa (a boldoggá avatási szentmisén, Rómában, 2003. október 19-én mondott szentbeszéde, ford. Pákozdi István és Egri László)
T ERÉZ ANYA IMÁDSÁGA Istenem, szabad elhatározásból és egyedül szeretetedre támaszkodva itt akarok maradni, és teljesíteni akarom akaratodat. Nem akarok hátratekinteni. Az én közösségem a szegények. Az ő biztonságuk az enyém. Az ő egészségük az én egészségem. Otthonom a szegények otthona. Nem egyszerűen a szegényeké, hanem a szegények között a legszegényebbeké. Azoké, akikhez senki nem akar közeledni, félve a fertőzéstől, a piszoktól, mert baktériumom és betegségek borítják őket. Azoké, akik nem mennek imádkozni a templomok-
ba, mert nincs semmijük, amit magukra ölthetnének. Azoké, akik nem esznek, mert erejük fogytán van. Azoké, akik összerogynak az utcán, s tudják, hogy meg fognak halni, míg élők haladnak el mellettük közönyösen. Azoké, akik már nem tudnak sírni, mert könnyeik kiszáradtak. Advent és a katekumenátus Advent 1. vasárnapján három hitjelöltet mutattunk be és vettünk fel az egyház hivatalosan is számon tartott katekumenjei közé: Marlen Gabriellát, Belevski Zsuzsannát és Reisinger Rékát, akik mér megkezdték készületüket, hogy a Húsvétot követő vasárnap elnyerjék a beavató szentségeket. Rajtuk kívül még 11 már megkeresztelt testvérünk is végzi a katekumenátust, ők elsőáldozók és bérmálkozók lesznek azzal a kis Regnum Marianum lelkiségi mozgalomhoz tartozó, érettségi előtt álló gimnazista csoporttal, akik szintén buzgón készülnek bérmálkozásukra (egy év múlva, reméljük, az egyetemi lelkészség öntudatos tagjaivá válnak!) Advent nyitányaként a következő prédikáció hangzott el: A világvégéről, az Emberfia második eljöveteléről bátor, Nápoly környéki gyerekek vallanak hittandolgozataikban. Marcello D'Orta könyvében az egyik legtalpraesettebb válasz: Én, reméljük, megúszom... Sokan vélekedünk hasonlóan: jó-jó, egyszer bekövetkezik, de engem talán kikerül. 1. A zsidóság számára szinte elképzelhetetlen volt a Kr. előtt 586ban bekövetkezett babiloni fogság, Jeruzsálem első lerombolása. Ám a lecke kevésnek bizonyult, a szent várost hatszáz évvel később a rómaiak tették egyenlővé a földdel, s valóban „kő kövön nem maradt”, amit le ne romboltak volna (vö. Lk 21,6). Josephus Flavius zsidó történetíró tanúsága szerint Kr.u. 70-
ben Jeruzsálem ostrománál 1 millió ember vesztette életét, 97 ezret pedig fogságba hurcoltak (A zsidó háború c. könyve). Jeruzsálem pusztulásakor már él az egyház, és emlékezik Mestere szavaira. A történtekből jelet olvas ki: nem a szent város lerombolása a legnagyobb rossz, ami megtörténhet, hanem az, ha eljön a világ vége, amire nem vagyunk kellőképpen felkészülve. Ezért olyan eleven és friss az Úr figyelmeztetése: „Virrasszatok és imádkozzatok!” Az első keresztényeknek ez volt a legfontosabb életszabályuk: várakozni, mert Jézus, az Emberfia újra eljön, visszatér, és előtte „meg kell állnunk!” Pál apostol az első Tesszalonikaiakhoz írt levelében úgy véli, hogy az élők megérik Jézus második eljövetelét (vö.14,1516). Ezért írja képszerűen: „az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj” (5,2). A későbbi leveleiben viszont már leszűrődik a tanulság: a második eljövetel (paruzia), amelynek Jeruzsálem pusztulása csak előképe, várat magára, nem tudni, mikor következik be, éppen ezért mindenkor keresztény éberséggel kell várakoznunk! 2. Persze, minden időben adódik a kíváncsi ember kérdése: mikor fog ez bekövetkezni? Jézus világosan megmondta: „Azt a napot és azt az órát senki sem ismeri, a mennybéli angyalok sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya” (Mk 13,32). Istennél „egy nap olyan, mint ezer esztendő” (1 Pt 3,8). A lehetséges kérdés tehát nem a mikor, hanem a hogyan? És a hogyan sem úgy, ahogy mi tennénk fel (pl. hogyan dől le ég és föld?), hanem hogyan várakozzunk az „új égre és új földre, amely az igazság otthona?” (1 Pt 3,13) Mit tegyünk, és mit ne tegyünk a bekövetkező dolgok fényében? Erre a hogyanra felel Pál apostol a mai szentleckében: „úgy éljetek, hogy egyre előbbre haladjatok!” (1 Tessz 4,1) Nem nehezülhet el a szívünk,
Egyetemes nem adhatjuk fel a reményt, nem veszíthetjük el az életcélunkat! Tudatosan, keményen kell várakoznunk! Valahol a keresztény embert ez különbözteti meg a többitől: Krisztus második eljövetelének tudatában él, rá vár, feléje tart, neki számol el. – Ez az előre tartó élet minden kereszténynek kötelessége, de kiváltképpen azoknak, akik most indulnak el a keresztény élet útján. A hitjelöltek, a katekumenek felismerve Isten igéjének erejét, napról-napra mélyebb, elszántabb hittel és eltökéltebb ragaszkodással várják a beavató szentségek ünnepét, a húsvétot, életük feltámadását, megújulását. – Kedves Gabriella, Zsuzsanna és Réka! - Ezen az ádventi úton haladjatok előre a közösség, az egyház, a lelkészség imádságos támogatásával! 3. Már több évtizede annak, hogy társadalmi botrányt robbantott ki annak a hat jó barátnak az esete, akik egy pesti külvárosi gimnáziumban elhatározták, hogy 18-ik születésnapjukon sorba öngyilkosok lesznek. Kettő már meg is halt közülük, mire felfigyeltek a gyerekek őrültségére. Az iskola és a szülők keresték az okát: szerelmi csalódás, tanulmányi sikertelenség, vagy egy titkos szekta hatása? Végül meg kellett állapítaniuk, hogy egyszerűen megunták az életüket, kilátástalannak tartották a jövőt, s ezért kötötték ezt az iszonyú szövetséget (vö. Bálint B. András: Mint a szarvas, Bp. 1985, 48). Az új egyházi év új lendületet jelent számunkra: az élet ismétlődő történéseivel sohasem válhat unalmassá, abban nem lehet ugyanazzal a lábbal ugyanabba a folyóba belépni, mindig megannyi dolog változik, javul, tökéletesedik. Az a reményünk alapja, hogy életünk kiteljesedés felé halad, a Krisztussal való végső találkozás öröméig. Advent kezdődik, az Úr-várás ideje. Az egész életünk egy nagy ké-
3 szület. Van kilátásunk a jövőre, van jövőnk, méghozzá biztos, Istentől akart és megalkotott jövőnk! Ezért érdemes élni, csak ezért, örök sorsunkért. Virrasztásra buzdít, de nem abban az értelemben, ahogy éjfélig, vagy tovább dolgozni szoktunk, vagy hajnalig szórakozunk, éppen ellenkezőleg: foglalkozzunk jobban önmagunkkal! Várjuk az Istent, akit nem "megúszni" akarunk, hanem befogadni! Úgy éljünk ezekben a hetekben, hogy mindjobban előre haladjunk! Ebben segítenek az adventi áhítatgyakorlatok: a hajnali, rorátémisék, mint lelki edzésgyakorlatok, a karácsony előtti szentgyónás, a Szentírás rendszeres olvasása, az önmegtagadások (dohányzásban, szórakozásban, kényelemben), a családi közös imádság egy adventi koszorú körül, és a nemcsak kis gyerekeknek való apróbb-nagyobb jótettek. Amit egész évben elhanyagolunk, azt legalább most igyekezzünk pótolni!
múzeum, ám sok olyan tárgyunk van, amiket egy múzeum is megirigyelne”- nyilatkozta Robert Locker rektor. Fényszórók szokatlan fényárjába merült a templom, egyre inkább az angyalokat helyezve a középpontba, akik a keresztrefeszítés eszközeit hordozzák. Jézus útját kísérik, és a reményt képviselik, hogy Krisztuson keresztül az igazság végül erősebb lesz mint a hazugság, az igazságosság erősebb mint a nyereség és a szabadság erősebb mint az erőszak. Az éjszaka fénypontja egy dramatikus tánc volt, Mihály arkangyal története, aki a sátánt az Úr országától távol tartja. Peter Joletsch, a bajor Állami Operaház táncosa, közvetítette a jó és rossz harcát, mint az ember belső megrendülését, amely szétszakítottságában és kitaszítottságában reményét az Úrba helyezi. (Christ in der Gegenwart 55/34, 281) Ford. Gulyásné, Felkai Ágnes
Pákozdi István
A MI AZ ELŐZŐ SZÁMBÓL KIMARADT Táncoló angyal az éjszakában Évek óta létezik Münchenben – mint ahogy más városokban is – egy különleges kulturális rendezvény: „a múzeumok hosszú éjszakája”. Egy éjszakára ugyanis minden kiállítást hajnal kettőig megnyitnak. Ez a szokatlan időpont mágnesként hat. Sokan akarják a múzeumot úgy megközelíteni, mint valami templomot, és az éjszakai órákban zenével és fénnyel ráhangolódva szeretnék a művészet igézetét átélni. Ezt a titokzatosra való nyitottságot akarták a jezsuiták a legjelentősebb reneszánsz belvárosi templomból, a St. Michaelből is felhasználni. „Természetesen a St. Michael nem egy
G ONDOLAT ! É BRESZTŐ ! Nem úgy, mint a pogányok „Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket… Ti megtanultátok Krisztust… Jézusban van az igazság” (Ef 4,17-32) Kedves Testvéreim! Pál apostol szava hozzánk szól. Bonyolult mondatokból kell kihallanunk a görög szövegnek eleven erejét. De azért az élő Isten élő üzente ez. Az első részében arra mutat rá az apostol, hogy mit kell kerülnünk, mit kell levetkőznünk magunkról, minek a vonzásából kell kikerülnünk, hogy Krisztushoz tartozhassunk. Hiábavalóságokról beszél. És ez a szó, valami olyasmit jelent, hogy üresség.
Egyetemes
4 Hiábavaló dolgokért kapkod a világ. Olyasféle az élet, amely körülvesz bennünket, mint a tűzijáték. Új és új szenvedélyeket, vágyakat szít fel kiben-kiben. De ezek szétrobbannak, és látványosan lehullnak a semmibe, hogy újabb más következzék helyettük. Aztán arról olvasunk itt, hogy ez a világ az értelemnek az elsötétedésére épül és talán még megrendítőbb, hogy a szív megkeményedése teremti ezt az életformát. Milyen megrendítő, József Attila 70 évvel ezelőtt azt írta, hogy gyönyörű szép a szíve még akkor is, ha az ördögnek adja el. Még akkor is, ha eltemetik és halált hozó fű terem felette. Hová lett ez a gyönyörű szép szív? És mennyire jellemző csakugyan arra a pogány világra, amelyik körülvesz bennünket és közel jött hozzánk a szívnek ez a megkeményedése. Pál apostolnak a szava nem gorombaság, hanem megdöbbenés. És nem ítélet, hanem diagnózis. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a körülöttünk lévő világ ürességén felháborodjunk. De azért néven kell neveznünk azt, amit magunk körül tapasztalunk. De aztán vigyáznunk kell, mert ez a világ magával akar ragadni mindent. Győztes akar lenni, hogy a saját hiábavalóságát elfeledje. És nekünk kell értenünk ahhoz, hogy ezt a vonzást elutasítsuk, ahhoz hogy ezzel keményen és komolyan szembe forduljunk. Minek a nevében? Ez a második eleme ennek a most olvasott igének. Krisztust tanultuk. Nemcsak róla tanultunk, nemcsak tőle tanultunk, hanem öt tanultuk. Talán a szüleinktől, talán a lelkipásztorainktól, talán a könyvekből, az Írásból, amely most is megszólított minket. Eljutott hozzánk Krisztusnak az a szava, amelyről ő maga azt mondta, hogy ég és föld elmúlik, az én Igéim nem múlnak el. És ez nemcsak azt jelenti, hogy
muzeális értékként élnek tovább, hogy kőbe vésett szavakként vészelik át az időket, hanem eleven, lelkiismeretbe markoló szóként maradnak meg Krisztus szavai. Őt tanuljuk.
És ez a Krisztus minket teljesebb életre vezet. Nemcsak Krisztusról szól itt Pál. Úgy is beszél róla, mint Jézusról. Ritkán említi Jézus nevét önmagában így, de olyankor mindig felidéződik körülötte mindaz, amit Jézus személyiségéről az evangéliumból tudunk, és főként felidéződik a megfeszített Jézusnak a képe, aki engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. És ott is hűséges maradt hozzánk, ahol mindent odaadott azért, hogy megváltást szerezzen nekünk. Az odaadásnak a lelkét, a szeretetnek ezt a nem szavakban megmutatkozó, hanem életet átható lelkét akarjuk megtanulni tőle. A harmadik részben ez az ige a
hétköznapok konkrétumaira mutat rá. Milyen egyszerű dolgokra hív fel Szent Pál! Azért mert olyan világban élünk újra, ahol ezek az egyszerű dolgok is eltűntek az életünkből. Hogy igazat mondjon az ember, hogy a szót ne bántásra használja, ne féligazságok kimondására használja, ne a gondolatainak az elrejtésére használja, hanem igazmondásra. Az az igazság, amit kimond, ne csak bunkócsapás legyen, hanem életet építő szó. Milyen megrendítő, ahogy azt írja, hogy aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék. Nemcsak azért, hogy ne szoruljon rá arra, ami a másé, hanem azért is, hogy adni tudjon abból, amije van annak, aki rászorul a másik irgalmasságára és az alamizsnájára. Újra komoly lelkiismeretes módon végezni a munkát, mint aki nem szeretetadományokkal akar másokon segíteni, hanem a hétköznapi tetteiben akar úgy szolgálni az embereknek, ahogyan az Istennek szolgál. Az az ember, aki Atyjának ismeri az Istent. És arról ír Pál, hogy ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki megpecsétel titeket, és bennetek lakik. Az Isten Szentlelke tele van leleménnyel. Nem egyszerűen az erőnek a lelke, hanem a hajlékonyságé, a derűé, a bizalomé. Az a lélek, aki görbe vonalakon is egyenesen tud írni. Az a lélek, a ki meg tudja szólítani azt is, akinek kemény a szíve. Tüzet jött hozni, mi mást akarna, mint hogy égjen? Odafigyelünk ezekre a szavakra. És olyan jó, hogy együtt tudunk odafigyelni ezekre a szavakra, különböző keresztény közösségek tagjai! És olyan jó, hogy ennek a léleknek a szólítása egymáshoz is kapcsol minket. Hihetünk nemcsak abban, hogy ha újra elindulunk ezen az úton, akkor az Isten velünk lesz, hanem egymás segítségében is. Olyan jó arra gondolni, hogy a világnak igen is adni tudunk valamit. Mégpedig azt, ami igazán új ebben a világban.
Egyetemes A világ, ami körülvesz bennünket mindig újdonságokat kínál: új reklám, új ötlet, új jelszavak jelennek meg és ezekről mindig kiderül, hogy a régi variációi. Mert a rossz ötlettelen, önmagát ismétli és öltözteti álruhába, hogy újra el tudja adni régi portékáját. Az új itt van Jézus közelében. Az új, ami talán sokszor réginek tűnik, de nem avult el, és meglepetés és felemel, önmagunk megtalálására serkent, egymás megtalálására serkent és nagyobb, teljesebb életnek az útjára hív. Ezt a szólítást akarjuk meghallani, ezt akarjuk továbbvinni az embereknek. József Attilát idéztem, hadd idézzem egy másik versét is: „Ím itt vagyunk gyanakvón, együtt az anyag gyermekei. / Emeljétek fel szívünket, azé aki felemeli”. El akarjuk vezetni ezt a világot, a gyanakvó fiatalokat, a sokszor csalódott embereket ahhoz, aki felemeli a szívüket. Jelenits István (piarista tanár a 2003. április 6-án, a II. Keresztény Ifjúsági Találkozón mondott beszéde)
É LMÉNYBESZÁMOLÓ Vendégünk volt az exminiszterelnök Az Egyetemi Lelkészség közös leány- és fiúkollégiumi estjének meghívására november 11-én a Magyar Szentek templomába érkezett Orbán Viktor, Magyarország volt miniszterelnöke. A rövid köszöntések és felvezető gondolatok
5 elhangzását követően lehetőség nyílt arra, hogy a kormányzati időszakával, valamint a napi politikaiés közélettel kapcsolatos kérdéseinket feltegyük a miniszterelnök úrnak. A várakozásokkal teli estén így többek között azokra a kérdéseinkre is válaszokat kaptunk, hogy a politikai színfalak mögött milyen kapcsolatban áll más pártok képviselőivel. Továbbá melyek azok az értékek, amelyeket hordoz és megvalósít a mindennapi életében, hogyan készül a Szövetség a jövő nyáron esedékes Európa Parlamenti választásokra, valamint arra, hogy ő és a családja hogyan élik meg azokat a szűnni nem akaró támadásokat, amelyek már a 2002es választási kampányt megelőző időszak óta is folyamatosan érik őket? A közel két órás, oldott hangulatú beszélgetést követően egy kis szendvics és üdítő mellett alkalmunk nyílott személyes eszmecserét is folytatni az Elnök Úrral, aki a hosszúnak tűnt beszélgetések és könyvdedikálások után az időközben megérkezett feleségével, Lévai Anikóval köszönt el tőlünk és szerzett felejthetetlen estét mindannyiunk számára.
Hálás szívvel köszönöm a kedves vendéglátást! Mindannyiuknak sok erőt, jó egészséget kívánok, „mert mi nem vagyunk a meghátrálás emberei…”, bíztatással: Orbán Viktor 2003. Hajrá Magyarok!
E MBERNEK LENNI V. rész Andreas Pohl fenti cím alatt megjelent könyvének következő idézete az önállóságról szól: "Teljesen szabad vagy. Épp ezért nem kell mindig mindent úgy csinálnod, mint mások. Úgy gondolod, hogy lenne ennek értelme? Legyél bátor és szabadulj meg a közönséges dolgoktól, mert ezek behálózhatnak, és olyanná akarnak tenni, mint amilyenek ők maguk. Ahogy Te látod a dolgokat, az se mindig rossz, és ha nem vigyázol, elvesztheted a saját nézőpontodat. Nem kell mindenben részt venned, amit a többség csinál. Nem kell, hogy minden tessen Neked. Legyél olyan, amilyen Te magad vagy!"
Jászai Viktor joghallgató, a Cseresznye u-i Kollégium lakója
Látogatása után e sorokat írta a Magyar Szentek temploma vendégkönyvébe: ford. Halmy Imre
V ERS MINDENKINEK Szembe-fordított tükrök Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. Hiányosságom váljék jósággá benned. Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: Igyekezz úgy élni, gondolkozni,
Egyetemes
6 cselekedni, Hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra. Az igazság nem mondatokban rejlik, Hanem a torzítatlan létezésben. Az öröklét nem az időben rejlik, Hanem az összhang állapotában. Weöres Sándor
K ALANDOZÁSOK E SZTERGOMBAN ÉS P ÁRKÁNYBAN Lelkészségi hétvége a Szatmári Irgalmas Nővérek esztergomi zárdájában, 2003. okt. 10-12. A legutóbbi lelkészségi hétvégén István atya „hazavitt” minket. Esztergomba látogattunk el, ahol életének 15 évét töltötte, hiszen a szemináriumi évek után 10 évig volt ott a kispapok elöljárója. Október 10-én, pénteken délután maroknyi csapat gyűlt öszsze az Árpád-hídi autóbuszpályaudvaron. Fittyet hányva a busz ellen támadást indító nyugdíjasok tömegére, felnyomakodtunk, és elfoglalva néhány ülést, barikádot emeltünk csomagjainkból a jármű végében. Másfél óra zötyögés árán megérkeztünk Esztergomba, ahol a nővéreken kívül néhány korábban érkezett fiatal gyűrűjében Atyó várt ránk türelmetlenül. A kiadós vacsora végére még néhányan befutottak, köztük Halmi Lőrinc, aki méltán nyerte el „a legfiatalabb egyetemista” kitüntető címet. Rövid áhítat után este a nővérekkel találkoztunk. Caritász nővér, Luciana nővér, Ildefonza nővér és regina nővér mesélt a rend történetéről, életükről, és minden másról, amire még kíváncsiak voltunk. Ezután aki még bírt, játszha-
tott a nagyteremben. Szombaton (viszonylag korai, 8 órás kelés és) kiadós reggeli után nekivágtunk a városnak. Irtózatos sebességgel „végigrohantunk” a Keresztény Múzeumon, megnéztünk néhány híresebb alkotást, és késő délelőtt Pákozdi atya misét mondott nekünk Mindszenty bíboros sírjánál, a Bazilika altemplomában. Ekkor csatlakozott hozzánk Kovács Gábor, a Lelkészség egy korábbi tagja, aki esztergomiként mesélt nekünk a városról, és annak történetéről. Ezután elmentünk a Nagy Szemináriumba, ahol a II. világháború előtt a papnevelés folyt. Ennek néhány, mára már felújított termében rendezték be a MindszentyMúzeumot, ahol a bíboros atya személyes tárgyai vannak kiállítva. Egyetlen filmmé szerkesztve nézhettük meg az életéről készült diaporámát. Mikor ennek vége lett - hála Atyó kiterjedt esztergomi ismeretségeinek – bemehettünk a látogatók elől elzárt, felújítatlan részre, amely máig olyan állapotban van, ahogy 1991-ben az oroszok itt hagyták, épp csak a szemetet hordták ki: a kápolna falain, pl. máig felfestett kosárpalánkok éktelenkednek. Innen a szállásra vitt a gyomrunk, mert már elmúlt dél. A nővérek ismét kitették a lelküket, és soha nem látott, finom ebéddel láttak vendégül. Ebéd után kaptunk egy kis szabadidőt, amelyet volt, aki alvásra fordított, volt, aki támadást intézett a város „nevezetességei” (cukrászdák) ellen, én pedig egy ott lakó ismerősömet látogattam meg. Mindezek után megszálltuk a Prímási palotát. Ladocsi Gáspár püspök atya személyesen vezetett minket végig a kerten és a termeken, egészen addig a szobáig, amelyben II. János Pál pápa az első magyarországi útja idején aludt.
A következő program a terv szerint uszoda lett volna, de a társaság nagy része inkább a városnézést választotta. Akik viszont dacolva az idő hűvösségével rászántuk magunkat, Atyó minden diplomáciai működése ellenére sem nyerünk bebocsátást, így végül egy cukrászdában kötöttünk ki. A testmozgás viszont így se maradt el, mert utána fel kellett másznunk a Tamás-hegyre, a Becketkápolnához, ahol az esti áhítatot tartottuk. Vacsora után magunkhoz vettük az útlevelünket, és a Mária Valéria-hídon átkeltünk Párkányba, ahonnan a kivilágított Bazilikát néztük meg. A szlovákiai városban épp vásár volt azon a hétégén, hatalmas esti élettel, zajjal, sörsátrakkal, és mindennel, ami ezzel jár. Mi tehát Atyó és két fiatal nővér társaságában nekivágtunk az „ismeretlennek”, és halált megvető bátorsággal átvágtunk a tömegen, le a Duna partjára. Nem mondom, elég vegyes érzelmeket váltottunk ki a főleg fiatalokból álló tömegből. Mivel István atyát nem tudtuk rávenni egy dodgemezésre, maradt a „jól bevált” zmrzlina, a szlovák fagylalt. Mivel már elég késő volt, hazaindultunk, hisz a nővéreknek reggel ½ 5 és 5 óra között már kelniük kell. Aki még nem volt elég fáradt, a nagyteremben játszhatott.
Egyetemes
7
Vasárnap is 8-kor keltünk, és kihelyezett Lelkészségi Tanácsülést tartottunk. 10 órakor azonban már a szeminárium új épületében beszélgettünk a prefektussal, Harmai Gábor atyával, szintén valamikor Lelkészségi tag volt, és az egyik kispappal, Tiboldi Gáborral. Itt se töltöttünk sok időt, mert fél 12-re már a Bazilikában kellett lennünk, ami kb. tizenöt perces gyaloglást jelent, fel a hegyre. Az orgonával ismerkedtünk Baróti István művész úr segítségével, aki a Bazilika orgonistája. Elmondta, hogy a hangszert éppen felújítják. Jelenleg még „csak” hatezer! síp van a helyén. Ha kész lesz, tizenháromezer! darab lesz beépítve. Megnézhettük az orgonát kívül-belül, felmászhattunk a „szerviztérbe”, ahonnan a sípokat beépíteni, hangolni, karban tartani lehet. Ezután már nem volt több időnk, épp csak annyi, hogy a fejedelmi ebéd után búcsút vegyünk vendéglátóinktól, akik egész hétvégén olyan finom és kiadós ennivalókkal traktáltak minket, amiért köszönet és hála nekik! Ebéd után mindenki hazaindult. Akik busszal utaztunk, újból megtámadtuk a járművet, ugyan kevesebb sikerrel, mint pénteken. Azért mindenki megúszta épségben azt a tömeget, amit tapasztalva azt kívántuk, bárcsak a piros 7-en lennénk hétfő reggel ¾ 8-kor, mert ott több helyünk lenne. A hétvégét tehát össze lehet foglalni néhány jellemző szóban: jó, de kis létszámú csapat, rengeteg program, szuper városnézés tapasztalt vezetővel, finom koszt, tömeg a Volánbuszon. Ez csak a tartalomjegyzéke volt a hétvégének, egy kis kedvcsináló, és remélem legközelebb, a tavaszi hétvége előtt Te sem felejtesz el jelentkezni Hiller Cili
I FJÚSÁGI LELKIPÁSZTORKODÁS Verjünk hidat! Az előző Egyetemesben számoltunk be arról, hogy a nyáron Győrben volt a Tájoló. Itt betájoltuk magunkat, hogy milyen irányba kellene hidat verni. Ennek az egyik következménye az lett, hogy amíg a lelkészség esztergomi hétvégéjén tartózkodó tagok a Keresztény Múzeumban, a Bazilikában és a vidám turistának egyéb ínyencséget jelentő helyeken jártak, néhányan egy egész napos konferencián vettünk rész Szentendrén, a ferences gimnáziumban. (Ha még esetleg nem tudná valaki: Hídverő nevet kapta az EsztergomBudapesti Főegyházmegye azon csapata, amely az ifjúságpasztorációval foglalkozik, és ezt kívánja összehangolni.) Délelőtt felelevenítettük a győri Tájoló főbb pontjait, eredményeit. Ezen kívül meghallgattunk két közösséget, akiknek nagy tapasztalatuk van az utcai evangelizáció terén. Bevallom, számomra eddig az utcán való efféle megnyilvánulás ellenszenves volt a sokszor tapasztalt "erőszakkalmegakarlaktéríteni" miatt. Ennek ellenére örömmel hallgattam a beszámolókat, hiszen mind a kettőnek pozitív eredménye volt. A délelőtt programjához tartozott még, hogy területek alapján kis csoportokba oszlottunk, és bedobtuk a közösbe: melyik közösség milyen adottságokkal (programok, lehetőségek) rendelkezik.
Ebéd után a kiscsoportokban már a jövőt tárgyaltuk. Mit tegyünk, mire van szükség, vagyis: merre verjünk hidat. Majd ezeket a nyílt plénum előtt is megosztottuk egymással. Ennek a megosztásnak eredményeit tapasztalhatjátok majd januártól. A napot természetesen szentmisével zártuk, felajánlván munkánkat az egyházmegyénkért. Mi, akik a lelkészségről Szentendrén voltunk, ezek után visszamentünk Esztergomba, a lelkészségi hétvégére. Itt megtapasztaltuk annak az eredményét, hogy milyen jó is a hídverés: átsétáltunk a MáriaValéria hídon az éjszaka fényeit megcsodálni a túlpartról. Petrásovits Katalin
L ÁTOGATÓBAN Szentpétervárról Budapesten Szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat, amit itt Magyarországon szereztem, három hónapos ösztöndíjam időszaka alatt. Életemben most először értettem meg igazán, hogy Krisztus egyháza, a katolikus egyház mennyire teljes és egyetemes. Nagyon kedves felfedezés volt számomra, hogy ez az egyház egyben a mi családunk is. Csodálatos, hogy Jézus éppen annyira lehet magyar, mint ahogy orosz is. Nagyon örülök, hogy annyira sok fiatallal találkoztam itt, akinek Jézus, Isten és az Egyház nem csak amolyan szülőktől örökölt tradíció, amibe beleszülettek, hanem inkább élet, ami nagyon is valóságos. Nálunk – Oroszországban – nincs annyi katolikus fiatal. Itt megértettem, hogy Jézussal élni nem különcség vagy butaság – mint ahogy
Egyetemes
8 azt a velem egykorú orosz barátaim tartják – hanem teljesen normális és a lelkiek szempontjából hasznos is. Rendkívül tetszett, hogy a magyarok sokféle ifjúsági találkozót szerveznek. Szerintem ez igen fontos. Szüksége van a mai embernek arra, hogy Krisztussal élő kapcsolata legyen. Köszönöm nektek, hogy megtapasztalhattam ezeket az élményeket. Mindenkinek, akit megismertem és azoknak is, akiket nem, kívánom, hogy továbbra is így kövessétek Krisztust, hisz tudjátok: Ő nagyon szeret minket. Sokat gondolok rátok és imádkozom értetek, de kérem, hogy Ti is imádkozzatok, hogy az oroszországi fiatalok is felébredjenek. Végül köszönöm az imperfectum zenekar tagjainak a szép zenét. Isten veletek. Masha Lesnina
Masha 3 hónapos ösztöndíjjal volt 2003. márciustól júniusig Budapesten. Magyar és Finn szakon tanul, jelenleg harmadéves. Lévén a szentpétervári Verbum Dei közösség egyik aktív tagja, a budapesti szerzetes közösségen keresztül csatlakozott be az egyetemi lelkészségek programjaiba és szabadidejében rendszeresen részt vett a Verbum Dei közösség programjain, valamint az egyetemi lelkészség szentmiséin, lelki-hétvégeken, kirándulásokon, az MKK ima- és hittancsoportjában.
K IRÁNDULÁS 2003. november 8. Emlékszel milyen nap volt? Én tisztán emlékszem, egy szombati nap volt. A Jóisten napsütéses szép
őszi idővel ajándékozta meg azt, aki a szoba mélyéről, a paplan rejtekéből kimerészkedett a szabadba. Vajmi keveset sejtettünk ebből hajnali 8-kor a Nyugat pályaudvaron, miközben társainkra vártunk. Végül is a 10 főből álló csapat kb. 1 órás vonatozás után nekivágott az embert, felszerelést és jókedvet próbára tevő túrának. Kismarosnál vetettük bele magunkat az erdőbe, ahol elsőként a gépjárművekkel és két ízben egy IFA típusú tehergépjárművel kellett megküzdenünk, akik megpróbáltak minket a célunktól eltéríteni és minket az út menti árokba szorítani. Az első rövid megállónál, egy gyors bemutatkozó kör után azt az ígéretet kaptuk, hogy a mai túra szinte teljesen vízszintes terepen, emelkedők nélküli, de kicsit sáros terepen vezet, egy szóval, semmi ok az aggodalomra. Ezt az ígéretet, sajnos nem sikerült betartatni, mert az a vízszintes terep néha igencsak megdőlt, és a sarat sem értesítette senki, hogy ne ragadjon, ne csúszszon, és inkább másfele terjeszkedjen – ne az úton. Az első szakaszon nagyon szép őszi erdős részen haladtunk, ahol legnagyobb meglepetésünkre kilóméterek múlva is, mélyen az erdőben, civilizációtól elzárva is temérdek hétvégi házikót láttunk. Utunkat sokszor keresztezte egy kis patak, amin többé-kevésbe bravúrosan át is keltünk. Itt kell megemlítenem, mint ahogy a nap során kiderült, ennek a túrának volt több apropója is: - néhányan, akik az előző 4 évvel ezelőtti túrán is részt vettek, szerették volna akkor elveszett társaikat megkeresni; - mások szerettek volna tevőlegesen hozzájárulni a tisztább erdőt mozgalomhoz, ezért mindenféle lomot képesek voltak kilómétereken keresztül az erdőből cipelni; - megint mások szerettek volna az éjszakázás után kicsit felüdülni,
ezért minden alkalmat megragadtak a nyitott szemmel való alvás gyakorlására - ismét mások megkísérelték leendő sógoruknak a Kismaros és Zebegény közötti erdő szépségét bemutatni; - egy házaspár kihasználta az alkalmat, és művészfotókat készített a leveleken csillogó vízcseppekről; - és egy társunk az otthoni almáriumot feltöltendő, gyümölcsöt szüretelt télire. Dél körül elértük a túra legmagasabb pontját, ahol egy rövid utótízóraira került sor, melyet ki állva, ki ülve, ki pedig fekve költött el. Tovább vándoroltunk lelkesen, hol jobban hol kevésbé dagasztva a sarat, amelyet ugyebár megígértek. Az őszi erdő csodálatos szépségében gyönyörködve megéltünk egyszer-kétszer sárga levélesőt is. Egy halastó is kereztezte utunkat, mi azonban kitértünk előle, egy természetesen saras kerülőúton. A tó olyan nagy volt, hogy a másik oldalon táplálékot kellett magunkhoz vennünk. Ez sem volt ám egyszerű feladat, mert először is ki kellett választani, hogy hol költsük el az ebédet, a tavat elzáró kerítés előtt, a napos kövekkel díszített hegyoldalon, vagy az apostolokhoz hasonlóan a tóparton, de a kerítés mögött, árnyékban. Végül is győzött a napos társaság. Itt aztán végre előkerültek a sütik, nápolyik és egyéb édes falatok is. Ebéd után a tavas párt örömére mégis csak a tó mentén indultunk Zebegény felé. Utunk egy régi KISZ emlékmű mellett vezetett el ahol november 7-e közelsége miatt rövid „főhajtással” emlékeztünk az elmúlt időkre. Az erdő szépsége többször lenyűgözött bennünket, ezért is említem meg ismét, milyen szép is az őszi erdő. Vidáman, helyenként a sarat dagasztva, törtetett kis csapatunk a zebegényi állomás fele, amelyet 17-óra körül, 5 perccel az előző vonat indulása után értünk el.
Egyetemes
9
Mindent összegezve: körülbelül 17 km-t tettünk meg, a „mondtam, hogy nem erre megy a jelzés“ jellegű kitérőket nem számítva. Ezt az eredményt idő figyelembevételével sebességben kifejezve nagyon gyér eredményt értünk el, de ami azt hiszem, jobban számít egy-egy kirándulás után: mi nagyon jól éreztük magunkat. A túra külső szemlélő számára talán unalmasnak tűnhet, hiszen veszteségek nélkül, teljes számban értük el a Nyugati pályaudvart, nem tévedtünk el, még a koszfaktor is 10 alatt maradt, és senki sem szerzett semmilyen sérülést. Mi azonban minden kitűzött, és fentebb felsorolt célt teljesítettünk, ezért mindenkinek csak ajánlani tudjuk, hogyha sikerélményeket akar szerezni, vagy csak egy napra a város zajatól, mindnennapi gondoktól távol az Isten teremtette világ szépségét akarja csodálni, felüdítve testet és lelket, akkor a következö túrán vegyen feltétlenül részt! Pomeisl Imre (Erlangenből)
E LŐZETES Mária, a várakozás asszonya Már régóta készítjük, talán húsvétra megjelenik majd a Szent István Társulat gondozásában az olasz lelkiségi irodalom egy jeles képviselőjének, Don Tonino Bello, gyógyíthatatlan rák betegségben, 1993-ban fiatalon elhunyt délolasz püspöknek Korunk asszonya, Mária című könyve. E műből adunk előzetest egy fejezete közreadásával. A valódi fájdalom nem az, amikor este senki nem vár haza, hanem ha már te magad sem vársz többé semmit az élettől. A legsötétebb magányosság kínjait sem akkor érezzük, amikor feltűnik, hogy
tűzhelyünk kialvóban van, hanem amikor egy váratlan vendég érkezése sem késztet a tűz újraélesztésére. Amikor azt érzed, hogy számodra a muzsika véget ért. A játszma befejeződött. Egy teremtett lélek sem kopogtat már ajtódon, egy jó hír vagy egy kellemes meglepetés sem képes ujjongást, örömöt lopni az életedbe.
Ugyanígy az emberi tragédia, mely hidegen hagy, nem ijeszt többé. Az élet csak folydogál, gördül, soha be nem következő végszava felé, akár egy magnószalag, amelyen a számok befejeződtek, és semmitmondó véghetetlenséggel közelít az utolsó kattanásig. A várakozás, életkedvünk nagy próbája, valaki ezt úgy fogalmazta meg egyszer, hogy a „szent élet” a várakozások gyakoriságán mérhető. Ha valóban így van, megállapíthatjuk, hogy Mária a teremtmények között a legszentebb, akinek egész életét a várakozás örömteli ritmusa határozta meg. Talán így igaz. Lukács – evangéliumának elején – valóban a várakozás állapotának érzékeltetésével mutatja be Máriát, aki: „el volt jegyezve egy Dávid házából való férfival.” Menyasszony volt ugyanis. Ne felejtsük ezt a minden nő számára oly reményteli, szívet melengető szót, amelyre, mint a csodálatos gyöngédség nyitányára szokás tekinteni. Azelőtt tudjuk tehát meg a Szűzről, hogy eljegyzett menyasszony, hogy a nevéről hírt adna az evangélium. Képzeljük csak el, ahogy e szépreményű le-
ány hallgatózva, várja szerelmesének, Józsefnek susogva közeledő lépteit, aki alkonyatkor, ácsműhely szaggal jelenik meg, hogy álmairól beszéljen neki. Ugyanígy, a kenyértörés képében, ahol utoljára találkozunk Máriával az evangéliumban, ama bizonyos „emeleti teremben”, szintén a várakozás motívuma kerül a középpontba. Az apostolokkal együtt Mária is várja a Lélek közeledő fuvallatát, amikor a Szentlélek, kenetének illatát árasztva adja hírül majd egyházának Krisztus üdvösségszerző küldetését. Várakozó leány kezdetben, várakozásban állhatatos anya a leírás végén. Az annyira emberi, mégis isteni életúton száz és száz egyéb emésztő várakozással: kilenc hónapig az Úr érkezésére, majd a megtisztulás törvényben foglalt napjainak végére, hogy büszkén osztozhasson a rokonság örömében, várakozás a napra – ezt időről időre távolinak remélte –, mikor a fiú végleg elhagyja a szülői házat. Várakozás a keresztre szögezett gyermek utolsó sóhajára. Végül a harmadik nap várakozása, magányos virrasztás a sziklasír előtt. Várakozni annyit tesz, mint szeretni, sőt Mária esetében ennél többet, talán a végtelen szeretetet jelenti. Szűz Mária, a várakozás leánya! Ajándékozz nekünk fényességed olajából, lámpásainkat ne engedd kihunyni, hiszen tartalékaink kiapadóban vannak! Ne engedd, hogy másban bízzunk, éleszd fel bensőnkben az egykor lobogva égő érzelmeket, hogy akármilyen kicsinység is elegendő legyen számunkra a boldogság ujjongó kitörésére! Azelőtt elég volt egy távoli ismerős látogatása, vagy a bíborvörös, vihar utáni égbolt, elég a kályha duruzsolása télesti megérkezéskor, az ünnepi harangzúgás vagy az első tavaszi fecskék. Az olajfák fanyar illata, a malomkövek egyhangú őszi dala
Egyetemes
10 vagy a várandós kismamák körvonalának csodát rejtő gömbölyödése, mindez egykor elég volt a boldogság megéléséhez. A reményvesztett ember képtelen a várakozásra. Kiszikkadt forrásaink partján nincs többé mire várnunk, vágyaink mélységes válságában sínylődünk. Mind kevésbé tudunk dacolni immár ezernyi fölösleges dolog ostromával, lassan már nem várunk semmit a szövetség Istenének, vérével írt, túlvilágra vonatkozó ígéretétől sem. Mária, várakozás asszonya! Enyhítsd fájdalmát a gyászoló ezer és ezer anyának, akiknek gyermekei, autóbalesetek soha haza nem érkezői, az élet sűrűjébe csábított eltűntek, a háború vad forgatagában elveszettek, vagy szenvedélyeik szipolyozta áldozatok, az élet hajótöröttei. Töltsd meg Antonella üres csöndjét, hogy élni tudja fiatal éveit, szerelmének hűtlensége után is! Áraszd békédet az örökké tévelygő Massimo tátongó ürességébe, kinek egyetlen kecsegtető reménysége a közelgő végóra! Szárítsd föl könnyeit Patriziának, aki az emberek hálátlan gonoszságát látva egyenként adta föl ébren fogant álmait, hogy mára már lehunyt szemmel is rettegjen tőlük! Mária, kitartó várakozás leánya! Ajándékozd meg népedet a virrasztás lelkével! A harmadik évezred küszöbén inkább tartjuk magunkat a leáldozás fiainak, mint egy eljövetelt hirdető prófétáknak. Virradat őrző asszonya! Éleszd fel szívünkben a szenvedélyt, hogy ne lankadjunk jelek maradni a világ számára! Adj kezünkbe hárfát és lantot, hogy együtt zenghessük az új hajnal érkezését! Szembesülve a történelem sorsfordulóival add, hogy borzongva érezzük, valami mégis megszületőben van! Értesd meg velünk, hogy nem elég befogadni a tanításokat, meg kell tanulnunk várakozni is rá! Az elfogadás olykor egyet jelent a megadó belenyugvással, a várakozás viszont min-
denkor a remény jele. Tégy hát minket a kitartó várakozás mestereivé, hogy – anyai közbenjárásodra – az Eljövendő, lámpással kezében érkezhessen hozzánk. A lelkészség fordítói
V ICCEK "...És Isten megteremté a bort, hogy az emberek vigadjanak. Az emberek vigadtak, és Isten látta, hogy ez jó. De az emberek egyre többet ittak és vigadtak, és egyre kevesebbet foglakoztak Istennel. És Isten látta, hogy ez nem jó. Ekkor Isten megteremté a másnapot..." *** Az amerikai meghal és a menyországba kerül. Nagy hangon dicséri hazája természeti szépségeit. Szomszédjának éppen a Niagara fenségét magyarázza. - Ugyan - mondja a kis öreg -, hát a maguk Niagarája is valami? - Miért? Uraságod látott már nagyobb vizet is? - Azt meghiszem. - Ki maga? - Noé. *** Az idős plébános a szentleckét olvassa fel: - "Noé feleséget vett magának, megismeré, majd"... - reszkető kezeivel véletlenül kettőt lapoz-, "majd bekené a fenekét szurokkal..." *** Egy apáca elhatározza, hogy megpróbálja jó útra téríteni a zárda mellett dolgozó építőmunkásokat, mivel igen zavarja a fülét az állandó káromkodás. Úgy gondolja, hogy a legjobb módszer, ha az ebédszünetben ő is a munkásokkal ebédel, így nem tartja fel őket. Becsomagolja az ebédjét egy zacskóba, és ebédidőben odamegy a munkásokhoz. - Jó napot uraim! - kezdi a mon-
dandóját mosolyogva. - Ismerik Önök Jézus Krisztust? A munkások egymásra néznek döbbenten, majd egyikük odakiált az építkezés másik végében üldögélő munkásoknak: - Hé! Ismeritek ti Jézus Krisztust? - Mé' kérded? - kiabálnak vissza. - Mert itt a felesége az ebéddel! *** Egy pap a misén előad egy történetet: - A múlt héten repülőgéppel kellett utaznom egy konferenciára. Útközben a gép légörvénybe került, amitől az utasok teljesen pánikba estek. Az egyikük észrevette, hogy pap vagyok, erre minden utas odagyűlt körém, és az egyikük így szólt: "Atyám, nem tudna tenni valami... nem is tudom... valami vallással kapcsolatos dolgot? Így aztán elővettem a perselyt és beszedtem tőlük az adományokat. *** Híveit korholja a plébános: - Nem szeretitek igazán a templomokat, mert nem adakoztok! De az Istent se szeretitek, mert gyónni se jártok! Ne csodálkozzatok hát, ha az Isten se szeret titeket. Egy éve, hogy közületek egy lelket se szólított magához! *** Gyermekek levelei Istenhez Honnan tudtad, hogy Te vagy Isten? (Catherine) Kedves Isten! A jelmezbálon ördögnek fogok öltözni. Nem baj? (Marine) Kedves Isten! Ahelyett, hogy hagyod, hogy az emberek meghaljanak, és mindig újakat kelljen csinálni, miért nem tartod meg azokat, akik most vannak? (Jane)
Egyetemes Isten! Az rendben van, hogy több vallást teremtettél, de nem zavarodsz néha össze? (Arnold) Kedves Isten! Várom a tavaszt, de még mindig nem jött. Ne felejtsd el! (Mark) Isten! 900 évig szeretnék élni, mint az a pasas a Bibliában. (Chris) *** A falusi lelkész így hirdet: - Kedves híveim! Van egy jó és egy rossz hírem! A jó hír az, van elég pénzünk arra, hogy felújítsuk templomunkat. A rossz hír az, hogy ez a pénz, egyelőre még a ti zsebetekben van. *** Gyerekek gyónnak Húsvét előtt. Bemegy a gyóntatószékbe az első, megvallja bűneit, s ezzel zárja: "bedobtam a vízbe a tökmagot". A plébános nem érti, de nem kérdez rá. Jön a következő gyerek, az is megvallja, hogy bedobta a vízbe a tökmagot, s ez így megy tovább, míg az utolsó gyerek nem említi ezt a bűnt. A plébános rákérdez: "Te nem dobtad vízbe a tökmagot?" "Nem - feleli a gyerek - én vagyok a Tökmag..." ***
Négy szerzetes imádkozza együtt a zsolozsmát: egy bencés, egy ferences, egy domonkos és egy jezsuita. Egyszer csak kialszik a villany. Mi történik? A bencés (merthogy tudja fejből) zavartalanul tovább mondja a zso-
11 lozsmát. A domonkos prédikálni kezd a sötétségről és a világosságról. A ferences imádkozni kezd, hogy legyen ismét világos. Egyszerre csak felgyullad a lámpa... A jezsuita ugyanis közben kicserélte a biztosítékot.
- Uram, adj valamilyen félreérthetetlen jelet, hogy meggyőzd ezt a három hitetlent! Az égből egy mély hang dörmögi: - IGAZA VAN! A három hitetlenkedő pap összenéz, majd az egyikük: - Jól van, akkor most két vélemény áll hárommal szemben...
*** Süllyedő hajón kérdezi a kapitány: - Emberek, van Önök között valaki, aki hisz Istenben? Az egyik utas jelentkezik: - Igen, én buzgó istenhívő vagyok. - Akkor jó, mert egy hellyel kevesebb van a mentőcsónakban.
*** Egy vándor, bandukolása közben egy embercsoportra lett figyelmes, akik a falutól nem messze közösen imádkoztak. Megkérdezte tőlük, mit csinálnak? - Nézze uram, már hónapok óta nem volt eső. A szárazság minden termésünket megtámadta. Hát úgy döntött a falu, hogy közös imával próbálkozik. - Mondhatom erős hitetek lehet, hisz úgy látom, esernyőt, azt senki sem hozott...
*** A szerzetes kimegy a hegyekbe sétálni s elmélkedései közben hirtelen kibukkan a sűrűből egy grizlimedve. Elkezd rohanni, a medve utána. Látja, hogy semmi esélye már, ezért letérdel és elkezd imádkozni: - Istenem add, hogy ez a medve irgalmas keresztény legyen! Isten meghallgatta, a medve letérdelt és elkezdett magában beszélni, miközben az égre nézett: - Édes Jézus légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk. Ámen! *** Négy pap vitatkozik egy teológiai kérdésről. Hárman képviselik az egyik álláspontot, egyiküknek más a véleménye. Amikor a renitens pap kifogy az érvekből, felkiált: - Uram, tudom, hogy igazam van! Adjál valami jelet, hogy így van! Hirtelen egy mennydörgés hallatszik. - Ugyan már, ez csak véletlen! mondja a három másik. - Uram, ha igazam van, adj egy nagyobb jelet, hogy a többiek is elhiggyék! A derült égből lecsap egy villám. - Ez csak véletlen! - hitetlenkednek a többiek.
*** Pap becsönget egy házba. A kaputelefonon keresztül kiszól egy női hang: - Te vagy az, angyalkám? A pap mosolyogva visszaszól: - Nem egészen, de ugyanaz a cég... *** Egyik éjszaka Ádám későn jön haza a Paradicsomban. Éva dühösen nekitámad: - Már megint hol jártál? Biztos valami nőcskéhez járkálsz! - De Éva! Te is tudod, hogy rajtad kívül nincs itt másik nő! Éva megnyugszik, de amikor elalszanak, Ádám arra ébred, hogy Éva böködi az oldalát. Felsóhajt: - De Éva, mit csinálsz? - Számolom a bordáidat... *** Halála után egy férfi a Mennyország kapujában találja magát. Szent Péter fogadja: - Fiam, úgy látom, te nem voltál túl jó életedben.
Egyetemes
12 Tudsz mondani valami jó cselekedetet, ami indokolttá tenné, hogy beengedjünk? - Igen. Egyszer egy motoros társulat molesztálni kezdett egy csapat apácát. Én odamentem a főnökükhöz, aki egy nagydarab, szőrös fickó volt, tetoválásokkal a karján, karikával az orrában, megfogtam a karikáját, magamhoz húztam a fejét és azt mondtam neki: - "Most szépen bocsánatot kérsz a hölgyektől!" Szent Péter elkezdi lapozgatni a könyvét: - Akárhogyan is nézem, itt semmi ilyet nem találok. Mikor történt ez az eset? - Úgy két perce...
H IRDETÉSEK 1. Keresztelőt tartunk az MSzTben december 6-án, szombaton 11 órakor, a gyermek: Elges István. *** 2. BÖBE – ökumenikus beszélgetés lesz a szentségekről december 9-én, kedden 18 órakor az Ökumenikus Központban. *** 3. Bűnbánati ájtatosság és impefectum koncert lesz a Sapientia Hittudományi Főiskolán (V., Piarista köz) karácsony előtti szentgyónási alkalommal, december 10-én, szerdán 19 órakor, az esemény mindenki számára nyitott! ***
4. Ez évi utolsó Fészekrakó, ifjúházas hittan lesz december 12-én 19 órakor a MSzT alagsorában. Minden ifjú házast szeretettel várunk! *** 5. Antall József volt miniszterelnök halálának 10. évfordulójára emlékezünk a Piarista Diákszövetség rendezésében tartott szentmise keretében december 14-én, vasárnap 19 órakor, a misét Urbán József tartományfőnök vezeti. *** 6. Karácsony éjféli szentmisét tartunk, amelyre egyetemistákat is hívunk a MSzT-ben, december 24én, 24 órakor. Az ünnepi misét 25én, csütörtökön 19 órakor a Piarista kápolnában tartjuk. 26-án nem lesz reggeli mise. 28-án, vasárnap és január 1-én, a szokott időben és helyen, este 19 órakor. Vízkeresztet január 4-én, vasárnap ünnepeljük. *** 7. Az újév első lelkészségi tanácsülését január 11-én, az esti mise után a sekrestyében tartjuk. *** 8. A Jegyes-iskola 2004. február 18-án, szerdán 19 órakor indul a MSzT-ben, hat egymást követő szerdán. Jelentkezni az első alkalommal a helyszínen kell. ***
9. Az albérletközvetítés az ünnepek alatt szünetel, ha valaki mégis a szálláskereső kis Jézus példáját követi, tegye ezt e-mailben:
[email protected], vagy december 16-a után legközelebb január 9én személyesen! *** 10. Pécsett a Pálos Kolostorban nyílt nap lesz december 28 és 30 között azok számára, akik a szerzetesi és papi hivatás iránt érdeklődnek. Jelentkezni lehet Puskás Antal testvérnél. Levélcím: 7625 Pécs, Hunyadi út 70. Telefon: 72/515425, 30/300-7297, e-mail:
[email protected] *** 11. December 14-én, az Antallrequiem előtt és után adventi könyvárusítást tart az MKK a kápolna előcsarnokában. *** 12. Folyamatosan szépülő honlapunkon megtalálhatók mindig az aktuális hirdetéseink, a homíliák szövegei, fényképek és az Egyetemes korábbi számai is. Lapot az impresszumban említett címen lehet elérni. A honlappal kapcsolatos véleményeket, javaslatokat a lelekészség e-mail címére várjuk. *** 13. Az Egyetemes következő számába már várjuk a cikkeket, amelyeket a lelkészség e-mail címére küldjétek!
Az Egyetemes alkotói: Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő: Tarsoly András. Az írások szerzői: II. János Pál pápa, Dr. Egri László, Gulyásné Felkai Ágnes, Jelenits István, Jászai Viktor, Halmy Imre, Hiller Cili, Petrásovits Katalin, Masha Lesnina, Pomeisl Imre, Don Tonino Bello. A lapban található képek Vámos István grafikái. A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar tudósok körútja 1., tel/fax: 203-17-34,
[email protected]. Honlapunk: http://www.egylelk.com
A Lelkészség minden tagjának, tanároknak és diákoknak áldott, békés Karácsonyt és jókedvű újesztendőt kívánunk! Pákozdi István lelkész és Tarsoly András polgári szolgálatos, szerkesztő
