Advent 3. vasárnapja 2009. december 13.
A sáfároknak az Úr visszatéréséig tartó szabadsága Textus: 1Korithus 4,1–5 1. Amit a textusról tudni kell – exegetikai / kortörténeti megértés 1.v. uJphrevth" – hivatalos szolga. Eredetileg olyan matróz, aki a harci gályán alárendelten evezett az alsó szinten, mialatt a harcosok a fedélzeten küzdöttek. Az óriási erıfeszítést igénylı munkát nem végezhették saját belátásuk szerint, mert a hajó irányítása a felsı szintrıl történt, onnan utasították az evezısöket. A szó az Újszövetségben az elıbbi jelentésében már nem fordul elı, de gyakran jelöli a hivatalszolgát, poroszlót (a szanhedrint, a fıpapok szolgáit): Mt 5,25; 26,58; Mk 14,54.65; Jn 7,32.45.46; 18,3.18., vagy a zsinagógai szolgát: Lk 4,20. A misszió szolgálatában Pál és Barnabás mellé rendelt segítség, segítıtárs, Márk-János feladatkörét is ez a szó jelöli: ApCsel 13,5. Végül sajátos jelentéstartalommal bıvül, a Krisztus nemes ügyének, az Igének szolgáló keresztyének kilétét kifejezı fınévként találkozunk vele: Lk 1,2; ApCsel 26,16; 1Kor 4,1. Az Újszövetségen kívüli vallásos szövegek is használják a kifejezést, pl. a görög mitológia isteni követét, Hermeszt nevezik így. A hellenisztikus zsidó irodalomban Isten angyalait, a fıpapot, vagy épp Mózest illetik ezzel a szóval, mint olyan valakit, akire Isten különleges mondandó közlését bízta.1 oijkonovmo" – tiszttartó, intézı, sáfár, gazdatiszt, gondnok, ügyintézı (idegen szóval: „manager”), közgazdász („ökonómus”), a gazdaság irányítója, felelıs vezetıje. A szóösszetétel olyan személyre utal, akinek hatalma van arra, hogy háza (otthona, gazdasága) ügyeiben törvénykezzen, pénzügyeit rendezze. Az Újszövetségben többször is elıfordul a kifejezés, jelentheti valakinek a hivatali tisztségét, pl. a város kincstartóját: Róm 6,23, de jelenti a példaként állított hő és bölcs sáfárt, aki felelısen gazdálkodik a rábízott kincsekkel: Lk 12,42. Közismert a Lk 16-ban leírt példázat a hamis sáfárról. A példázat szó szerinti és átvitt értelemben is azt az elrettentı esetet láttatja, amikor a szolga hőtlenül kezeli ura kincseit. A jóra törekvı sáfárról is többször nyilatkozik az Újszövetség, amikor Krisztusnak azokról a követıirıl beszél, akik Uruk ügyében igyekeznek hőségesen eljárni, és a kegyelem Igéjének hirdetésével, valamint a kegyelmi ajándékok közhasznú alkalmazásával foglalatoskodnak: 1Kor 4,1.2; Gal 4,2; Tit 1,7; 1Pét 4,10. A magyar fordítások többsége által használt sáfár kifejezés még mindig az egyik legszerencsésebb fordításmód, jóllehet hivatás megjelölésként a köznyelv már nem használja. A sáfár kifejezi a görög szó jelentéstartományának legjellegzetesebb vonásait, azaz olyan megbízott személyt jelöl, aki számadással tartozik urának, de ugyanakkor szabad kezet kap arra, hogy a körülményekhez képest legjobban kamatoztassa a rábízott kincseket. A gazda rendelkezésére bocsát valamit, anélkül, hogy a gondoskodás mikéntjét, pontos részleteit megszabná, de megbízatása egy bizonyos 1
Wolfgang, Schrage: Der erste Brief an die Korinther. 1,1-6,11. EKK, Benzinger-Neukirchener, 1991. 320.
546
1Korinthus 4,1–5
idıre szól, mindig számítania kell a számonkérésre. Az ügyintézés során tapasztalt függetlenség, szabadság felelısségteljes döntéseket igényel. A sáfártól elvárják, hogy emberi képességeinek teljes, odaadó latbavetése által hőséges legyen megbízójához. musthvrion qeou' – Isten titkainak sáfárai – a kifejezés alaki hasonlósága folytán –, könnyen azonosíthatóak a misztériumvallások mustagwgov"-aival, azaz a titkos tudás és rejtett kultikus cselekedetek beavatottjaival. A félreértelmezések sorában az írásmagyarázók megemlítik azt a lehetıséget is, hogy az óegyház liturgikus nyelvének szóhasználatával társítsák a misztérium fogalmát, amely akkor és ott a „szentségekre” vonatkozott.2 Az exegéták véleménye összecseng abban, hogy itt nem szabad semmiféle spekulatív tudásra, ezoterikus rítusra, vagy általános emberi bölcsességre gondolni, hanem csakis Krisztus kijelentett evangéliumára, az elegyítetlen Igére. Az elızı fejezetekben az apostol 1Kor 2,6–16 szakaszban Isten elrejtett bölcsességérıl beszél (7.v. – qeou' fofiva ejn musthrivw/), az isteni bölcs üdvtervrıl, amely hittitok. Isten az, aki egyesek számára megmutatja, felfedi e bölcsesség értelmét élı, ható Igeként, mások számára pedig az errıl szóló emberi beszéd csupán afféle „bolondság” (1Kor 1,18), a világ fejedelmei elıtt is rejtve marad (1Kor 2,8). Pál a perikópa 1. versében többes számot használ, de egyet érthetünk Schrageval, aki – BlassDebrunnerre hivatkozva –, arra figyelmeztet, hogy a többes szám ne tévesszen meg, mert a „titkokon” az apostol az egyetlen evangélium „konkrét megfogalmazásait és alkalmazásait” érti.3 2.v. Az apostol megnevezi a szolgálat egyetlen fokmérıjét, azt a kompetenciát, amely elengedhetetlenül fontos, azaz a hőséget (pistov"). 3–4. versben a szolgálat megítélésének két járhatatlan útját nevezi meg, egyrészt ha más ember, másrészt ha önmaga ítélkezik, hogy végül szembeállítsa az egyedül jogos isteni bírálattal. Az emberek megítélését semmisnek, „igen csekély dolognak” tekinti. Az ı mások általi megítélésére az ítélni igét egy olyan formában használja (ajnakriqw' - pass.coni.aor.), amely a szövegkörnyezet értelmében azt a vizsgálódást, elızetes bírói felderítést jelenti, amely után következik a végsı ítélkezés.4 A megítélést végzı alany ez esetben az ember. Az antropocentrikus ítélkezés kifejezıje az emberi ítéletnap (ajnqrwpivnh hJmevra) szóösszetétel is, amelyhez az olvasó azonnal társítja azt az ellentétpárt, amelyrıl a páli levelek is többször beszélnek: az Úr napja, (hJmevra kurivou) (1Kor 1,8; 5,5). Miután az önmaga helyes megítélésének lehetetlenségérıl is nyilatkozik, kimondja, hogy az ítélet egyedül az Úr fennhatóságába tartozik. 5.v. Pál óva int az elhamarkodott ítélkezéstıl. A türelmetlen ember késztetést érez az idı elıtti, pro; kairou' bíráskodásra, de hiba, ha a kíváncsiskodó vizsgálódást követıen végsı ítéletet alkot. A dolgokat nem szabad siettetni, mert Isten kellı idıben mindent megítél majd. Pál gyakran hivatkozik az ítélı Isten eljövetelére, 1Kor 3,13 szerint ama napon lesz nyilvánvalóvá kinek-kinek a munkája, és Isten ítélıszéke elé mindenkinek oda kell állnia: 2Kor 5,10. 2 Cserháti Sándor: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt elsı levele. Budapest, 2008, Luther Kiadó. 189. – Barett-re hivatkozik 3 Schrage: i.m. 321. 4 Tıkés István: A korinthusbeliekhez írt elsı levél magyarázata. Nagyvárad, 1995, Királyhágómelléki Református Egyházkerület. 98.
547
Advent 3. vasárnapja
Lang az 5. vers magyarázata kapcsán megállapítja, hogy ebben a versben az isteni világbíró kijelentı, leleplezı szerepe hangsúlyos.5 Pál, aki bízik az isteni felmentésben, már elfogadta hittel az Úr megbocsátó kegyelmét, a vers végén megemlíti az isteni dicséretet, de most mintha sokkal fontosabb volna számára az isteni végsı tényfeltárás kérdése. Beszédes képekben sorakoztatja fel Isten mindent látó, és majd láttató hatalmának mozzanatait. Elıször is feltárja a sötétség titkait. Az írásmagyarázók ezzel kapcsolatban egyetértenek abban, hogy a sötétséget nem kell feltétlenül negatív jelzıként értelmezni, és a gonosz cselekedetekkel társítani. A teljes látásra, a dolgok helyes megvilágítására kell gondolni. Páli értelemben a tükör általi, homályos látás (1Kor 13,12) megszőnésére kell gondolni, amikor a részismereteket felváltja a felülnézet, az összefüggések akadálymentes, világos szemlélése. Másodszor az eszkatológikus képben az Ítélıbíró az Ószövetségbıl már ismerıs, szíveket vizsgáló Istenként jelenik meg (1Sám 16,7; 1Kir 8,39; Péld 1,6;). A boulai; tw'n kardiw'n klasszikus fordítása „szíveknek tanácsai”, de lehet a végzés, döntés, akarat, szándék szavakat is alkalmazni. Tıkés István határozottan az utóbbi mellett dönt,6 mert a szándék eleve kifejezi az elrejtettséget, olyan valamit takar, amely nem nyilvánvaló. Ámbár ilyen értelemben a tanács szó sem kevésbé szők értelmő, hiszen azt a belsı döntést is jelenti, amely mintegy mögöttes mozgatórugója a külsı, kívülrıl is látható cselekedeteknek.
2. A perikópa megértése − teológiai összefüggések feltárása A perikópa elsı szava döntésre készteti az olvasót, hogy az elızı fejezetektıl elvonatkoztatva, vagy azok folytatásaként értelmezi. A ou{tw" – így, úgy több értelmezési lehetıséget is megenged, vonatkozhat az utána következı üzenetre, de visszautalhat az elızıleg elmondottakra is. A legtöbb írásmagyarázó szerint itt nem a következıkre mutat, hanem inkább az elızıek összegzése. Strobel szerint ezt az igeszakaszt nem is szabadna az elızı fejezetektıl elvonatkoztatva vizsgálni.7 Az elsı három fejezetben ugyanis egy kellemetlen kérdést feszeget az apostol. A korinthusiak pártokra szakadoztak, egyesek Apollós, mások Pál vagy Kéfás követıinek tekintik magukat: 1Kor 1,11.12; 3,5.21.23. Pál igyekezett megértetni velük, hogy ık maguk is Krisztus követıi, és mindenkit a Megváltó nevébe keresztelnek, ık csak egyszerő közvetítık. Pál a fentiek értelmében szól az 1. versben, és kéri, hogy tárgyilagosan ítéljék meg az apostolokat, úgy viszonyuljanak hozzájuk, mint közvetítıkhöz, szolgákhoz és sáfárokhoz, akik nem a maguk hatalmából cselekednek. A szolga és a sáfár kifejezések szerencsések, mert szemléltetik a függı viszonyt, a megbízó Úrra utalnak vissza.
5
Friedrich, Lang: Die Briefe an die Korinther. Göttingen und Zürich, 1986, Vandenhoeck-Ruprecht. 61. i.m. 100. 7 Strobel, August: Der erste Brief an die Korinther. Züricher Bibelkommentare. Zürich, 1998, Theologischer Verlag. 87. 6 Tıkés:
548
1Korinthus 4,1–5
A szolga érzékelteti az alávetett állapoton túl a munka keménységét, a vele járó erıfeszítést. A sáfár jól kiegészíti a szolga fogalmát, amely adott esetben a dologi, parancsszerően teljesített munkavégzést is sugallhatná. A sáfár mindezt ellensúlyozza, mert alapértelmezéséhez hozzátartozik a szabadság képzete is, a megbízó ráruházza a szabad döntés felelısségét a sáfárra. A két kifejezésben az alávetettség és a cselekvési szabadság feszülnek egymásnak. A sáfár esetében óvakodnunk kell attól, hogy korlátok nélküli szabadságot vetítsünk rá, és rosszul értelmezett szünergizmusra gondoljunk. Kísért a folyamatteológiának az a túlkapása, amely Istent hajlamos úgy látni, mint aki maga is kíváncsian várja, hogy milyen újabb meglepetést tartogat számára az ember. A sáfár szabadsága az emberek irányába korlátlan, azaz társai nem állíthatnak számára önkényes akadályokat, elvárásokat, de Istennel szemben nem független, hiszen afféle mennyei alkotmány szerint kell cselekednie, Isten Kijelentése megmutatja számára a pontos útjelzıket. Megbízója iránti hősége épp abban mutatkozik meg, hogy külsı ösztöke, gyermekes parancsleosztás nélkül is igazodni tud az isteni elvárásokhoz, és minden nehézség ellenére halad a rábízott cél megvalósításával. Az emberi élet vizsgálata rendjén természetesen sokféle szempont lehetséges. Pál saját személyére nézve nyomatékosan kéri, hogy a fenti ismérvek alapján viszonyuljanak hozzá, azaz mint szolgára és sáfárra tekitsenek, akitıl a hőséget kell számon kérni. A sokféle róla alkotott véleményt semmisnek tekinti, számára mindez nem mérvadó. Magatartásába nem szabad az individualista ember gıgjét belemagyaráznunk, a jobbító szándékból fakadó, építı kritikát ı is elfogadja, de a korinthusi helyzet más. Világos rálátás nélkül ítélkeztek, véleményt formáltak az apostolok személyérıl egyes cselekedetek alapján, a nélkül, hogy ezeket a krisztusi evangélium terjesztésének részeként értelmezték volna. Azaz emberi szempontok, mérce szerint gondolkodtak róluk, amelyet Pál elhárít. „Nem kell ebben a korinthusi keresztyén testvéreket lekezelı kijelentést látnunk. Minden emberi véleményre áll az, hogy megbízhatatlan.”8 Az emberi szempontok általános elutasítását erısíti meg az a tény is, hogy saját magáról is úgy nyilatkozik, mint aki nem alkothat véleményt önmagáról. Minden ilyen véleményalkotás magában hordozza az elfogultság kísértését. A legkiválóbbnak tőnı önismeret is lehet hiányos. Felmentı ítéletet pedig csakis Isten hozhat. Az 5. vers a páli eszkatológia egyik fontos locusa. Amennyiben az elızı versek alapján mégis felmerült Pállal szemben az öntörvényőség gyanúja, az önfejőség vádja, úgy az ítélı Úr eljövetele minden ilyenszerő elképzelést eloszlat. Az apostol igenis tudatában van a végsı számonkérésnek, készül is rá, és olvasóit is következetesen figyelmezteti az Úr érkezésére. A türelem szót itt ugyan nem mondja ki, de bújtatottan mégis kifejezi azt az igényt, hogy mindenki várja ki az Úr visszajövetelének idejét. A kairov" egy meghatározott idıegység, kiemelkedik a végeláthatatlanul múló idıbıl, azaz az emberi idıszámítás egy bizonyos pontján fog bekövetkezni a kairoszhoz társított esemény. Az ember nem hozhatja elıbbre az idıt, ha ezzel próbálkozik, akkor csupán elhamarkodott, sikertelen cselekvéssort indít el. Pál óva 8 Cserháti:
i.m. 193.
549
Advent 3. vasárnapja
int attól, hogy az isteni ítélethozatal idejét elırehozza az ember, és a bíráskodás jogát helyette gyakorolja. Egyedül Isten képes az emberi élet sötétben meghúzódó eseményeire is rávilágítani, még a szívekben rejlı belsı gondolatokat is feltárni. Pál, aki a megbékélés evangéliumának meggyızıdéses hirdetıje, ez esetben sem a félelemkeltésre, vagy a büntetés kilátásba helyezésére összpontosít, inkább az Istentıl várható dicséretekre utal a gondolatsor végén. Számára ezúttal az a fontos, hogy az emberi fél-egész, töredékes, félreértésektıl terhes véleményalkotással szembehelyezze a egyetlen tárgyilagos, minden rejtett részletet tartalmazó képet, amelyet egyedül Isten képes majd feltárni az ember elıtt az emberrıl.
3. Prédikációvázlat Az adventi idıszak a kettıs várakozás jegyében történik. Egyrészt emlékezünk Jézus eljövetelére, emberré lételére, és az ünnep által ismét átéljük a több ezer éves várakozás szépségét, a beteljesedés örömének tudatával koronázva. Másrészt készülünk Krisztus visszajövetelére, az ítélet napjára. Alapigénk az utóbbi várakozáshoz tartozik. Az Úr érkezése, mint minden érkezés két részre tagolja gondolatainkat, az addig és az azután kérdéskörére. Pál ez esetben az azutánt nem félelmetes, büntetésthozó valóságként láttatja, hanem a kegyelemhozó, megbékélı Isten mindent feltáró, napfényre hozó mőveként. A megnyugtató jövıkép magabiztosságot, kitartást kölcsönöz az addig kérdéseivel veszıdı embernek is. Lássuk ezeket a kérdéseket! 1. Kik is vagyunk valójában, és ehhez milyen készségek szükségesek? Korunk egyik ficama, betegsége az identitásvesztés. Sokan nem tudják önmagukról, hogy kik, és hova tartoznak. A másik emberrıl még nehezebb mindezt megállapítani, márpedig e nélkül a behatárolás nélkül az összes többi róla alkotott ítélet viszonylagos, könnyen érvényét vesztheti. Pál korában is könnyen félreérthették egymás kilétét, ezért nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ık, azaz az apostolok Isten szolgái és sáfárai. A szolga és a sáfár beszédes megnevezések. Mindkét kifejezés utal a függı viszonyra, az apostolok közvetítı szerepére Krisztus ügye és a világ között. A szolga munkája nagy erıfeszítést és engedelmességet igényel. A szolga egyúttal sáfár is, ebbıl kiderül, hogy szolgai alávetettsége óriási cselekvési szabadsággal párosul. Feladatköre nem motorikus parancsteljesítésre korlátozódik, hanem körültekintı döntéseket kell hoznia, hogy a rábízott kincseket a legjobb tudása szerint kamatoztassa. A rábízott kincsek ez esetben Isten titkai, Krisztus megváltó kegyelmének hirdetése. A modern hivatásleírásokban pontosan megnevezik az adott munkához, szerepkörhöz társuló készségeket, kompetenciákat. Pál apostol pályaképe ma is korszerő, hiszen ı is néven nevezi azt a legfontosabb képességet, amely a szolgálatuknak elengedhetetlen feltétele, azaz a hőséget. A részletek már nem érdekesek, hiszen minden élethelyzet más megoldást követel, az a lényeg, hogy ne változtasson irányt, az úton maradjon, Isten országa terjesztésének küzdelmes útján.
550
1Korinthus 4,1–5
2. Mit lát a világ? Az ingatag embert, aki saját kilétében is bizonytalan, könnyő kibillenteni egyensúlyából, a legkisebb megjegyzés is eltérítheti útjáról. A helyes önértelmezésbıl, Istenember viszony felismerésébıl azonban hallatlan önbizalom fakad, ezért tudja Pál merészen kijelenteni, hogy: „Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tıletek ítéltessem meg.” Korinthusban pártokra szakadtak, és pártérdekek, a saját maguk állította mérce alapján egyiknek Pál, másiknak Apollós vagy Kéfás tetszett. Pál a jóbi bátorsággal száll szembe ezekkel a véleménynyilvánításokkal, mint egykor a közel–keleti igaz férfiú a barátaival szemben, most ı a hirtelen ítélkezıkkel szemben hirdeti, hogy nincs igazuk, amit mondanak, annak nincs jelentısége. A korinthusiaknak szóló lekicsinylı elutasítás, vagy a mindenkit érintı figyelmeztetés rejlik Pál szavaiban? Az apostol inkább egy általános igazságra mutat rá, azaz az emberi megismerés viszonylagos voltára. Megállapításaink, ítéleteink nagyon viszonylagosak, elég a megismerés egy láncszemét kihagyni, egy fontos tényezıt félreértelmezni, egy kis elıítéletnek teret engedni, és máris értelmetlen eredményekkel kérkedünk. (Esetleg beiktatni egy példát, vagy egy szemléltetést). Az apostol elutasítja az emberi megítélést, és szembeállítja az egyedül jogossal, az Úr ítéletével. Szavainak van egy pedagógiai és egy lelkigondozói üzenete. Egyrészt neveli a mindenkori embert, leszoktatja a száj hirtelenségérıl, megfontolásra készteti, óva inti a másokra vonatkozó végköveztetésektıl, amelyek könnyen fajulhatnak ártó rágalommá, vagy válhatnak nevetséges szószátyárkodássá. Másrészt vigasztalja az elkeseredett embert, aki pellengérre, a csúfolódók székébe került, hogy nem szabad szívére vennie mások meggondolatlan szavait. Pál az öndicsıítés gyalázatától is mentes marad. Jóllehet saját belátása szerint nem talál kivetnivalót a maga munkájában, hiszen a jó sáfár igyekszik mindenkor józan belátása szerint a tıle telhetı legjobbat cselekedni, mégsem nyilvánítja magát igaznak. Saját megítélését Istenre bízza. Nincs benne az elsı ember szégyenérzete, elrejtızködési vágya, mert ı már a megváltott ember bizalmával közelít az Ítélıbíró felé, akitıl ígéret szerint felmentı ítéletet remél. 3. Egy a lényeges, hogy valaki látja, és majd megláttatja a lényeget Isten titkainak sáfára szabad ember, tudja, hogy egyedül Urának tartozik elszámolással, de az emberek még szavaik által sem tarthatják rabságban. Pál szavaiból ez a fajta szabadság, és a belıle következı magabiztosság sugárzik. Mindenkit óva int az ítélkezéstıl, mint aki tudja, hogy az igazság egyedüli ismerıje Isten, ezért a töredékesen ismerı ember inkább hallgasson. Az embert állandóan kísérti a gondolat, hogy embertársait, és akár önmagát is kerek, lezárt mondatokkal jellemezze, a tapasztalatai alapján végkövetkeztetéseket vonjon le. Az emberi idı, az Istentıl rendelt földi lét azonban nem alkalmas az ítélkezésekre, mert ezek csak töredékesek, s ilyenként hamisak lehetnek. Pál a szeretet himnuszának végén is megállapítja, hogy látásunk tükör általi, homályos, rész szerint van bennünk az ismeret. Miközben tiltja az embert az ítélettıl, mert képtelenségre vállalkozna, aközben rámutat arra a Valakire, aki képes látni. Isten nemcsak lát, de majd láttat is. Fényével 551
Advent 3. vasárnapja
megvilágítja az emberi szemek elıtt addig elzárt részleteket, a sötétség által takart titkokat. (Esetleg szemléltetı példa.) A Kis hercegben is olvashatjuk, hogy „jól csak a szívével lát az ember”, azaz ami a szemünkkel elérhetı, az csak töredéke a valóságnak. A szívnek is csak azzal a részével látunk, amellyel a Szentlélek láttat. Egyébként a szívnek, az emberi bensınek is megvannak a maga titkai, azok a belsı gondolatok, szándékok, érzések, amelyek a kifele megnyilvánuló cselekedeteinket vezérlik. Pál emlékeztet arra, hogy Isten létünknek eme rejtett zugait is ismeri, és eljön a nap, amikor szembesíteni fog ezekkel. Istenünk Igéje által ma is vigasztalt, bátorított és intett, feddett minket. Korinthusban és mindenhol megoszlik az emberek véleménye, viszonylagos a jótetszés és az elutasító ítélet is. Akik vállalták, hogy Krisztus nevét viselik a világban, kell, hogy számoljanak az emberi ítéletek pergıtüzével is. Legfontosabb vigasztalásunk, hogy egyedüli jogos ítélıbíránk Isten, az ı sáfárai csak neki tartoznak számadással. A hőséges szolgának nincs mitıl félnie. Mások megítélésében pedig mindannyiunkra vonatkozik a figyelmeztetés, hogy hagyjuk az Úristenre a végsı számonkérés feladatát, mert ez a feladat meghalad minket. Minden benne bízó számíthat azonban a visszatérı Úr megígért kegyelmére. 4. Példák, képek, szemelvények Példa az emberi ítélet semmisségére, viszonylagosságára: Fiatal pályakezdıként szolgálhattam egy alkalommal a bázeli magyar gyülekezetben. Istentisztelet után egy idıs hölgy odalépett, és panegirikuszokat zengett a szép, a felemelı, a lélekindító szolgálatomról. Hiúságom tovább táplálta azzal, hogy elkérte a prédikáció leírt változatát. A hidegzuhany akkor következett, amikor megmagyarázta, hogy miért kéri: „Tudja kedves, én teljesen süket vagyok, és kíváncsi volnék, hogy miket mondott.” Bevezetı mondatai így váltak teljesen érdektelenné. Szemléltetés az elhamarkodott ítélkezésre: A számok világában otthonosan mozgó emberek számára természetes, hogy például egy számviteli ellenırzést megelızıen nem szabad találgatásokba bocsátkozni, esetleg vádaskodni. A számok önmagukért beszélnek, a számviteli mérleg elkészítésekor kiderül, hogy hőségesen jártak-e el, rendesen végezték-e az illetékesek a munkájukat. Az elıkönyvelık legtöbbször megkönnyebbülésként élik meg, ha a mérlegképes könyvelı elkészíti a mérleget, és így az addigi munkájukról számot adhatnak. Különösen akkor jó az ilyen számadás, ha tudják, hogy az akaratukon kívül elkövetett hibákat megbocsátják, és nem a megtorlás szándéka vezeti az ellenıröket, hanem a tisztán látás igénye... Az emberi cselekedetek megítélése rendjén ugyanígy óvakodni kellene az elıítéletektıl, az elhamarkodott véleményalkotástól, és a végsı ítélet kimondását, a „mérlegkészítést” rá kellene bízni miden emberi élet egyetlen szakavatott „mérlegképes könyvelıjére”, arra az Úrra, akinek minden apró adatra rálátása van.
552
1Korinthus 4,1–5
A sötétség titkainak feltárását szemléltetı kép: Az utazó éjjel érkezett idegen tájra. Körülötte szinte tapintható a sötétség, a köd. Az autóbusz fényszórói az útpadkát is alig világítják be, az útmenti fák csak árnyszerően látszanak. Megérkezett egy addig nem látott állomásra. A kandeláberek fényét többnyire elnyeli a köd. Az elızıleg tanulmányozott térkép, az ismerısei leveleiben olvasott leírások alapján próbált tájékozódni, a toronyóra kongása és a templomtorony sötéten magasló tömbje, a városkát átszelı folyó csobogása és a víz tükre mind mankók számára. A kezében tartott elemlámpa halovány fényénél még a kacskaringós utcák feliratait is nehéz kibetőzni. Néha már úgy érezte, hogy feladja a keresést, belefáradt a baktatásba, de tovább vitte a remény, hogy a holnapi napfénynél minden egészen más lesz. Új szállásán otthonosan csillogtak a fények, a csillárok derőt varázsoltak a várakozásba. Fejét megnövekedett reménnyel hajtotta a párnára. A különös éjszaka után kárpótolta a napfényes reggel. Ablaka csodaszép tájra nyílt, a környezı hegyek látványa mesébe illett. Az este még ködbe veszı utcákon, a fény jóvoltából ezernyi apró szépséget fedezett fel, a színpompás virágokkal kecsegtetı elıkerteket, formás, vendégváró házakat, barátságosan hívogató ablakokat és ajtókat, a fıtéren ékszerdobozra emlékeztetı kis templomot, amely évszázadokon át ırzi gondos, szeretı kezek nyomát, és látta az emberek megannyi kedves mozdulatát..., de a fénynél meglátta a virágokat elnyomó dudvát is, a porták rendetlen hátoldalát is, a templom mellett eloldalgó, vagy az egymás torkának esı embereket is. Látta az élı várost, és megismerhette olyannak, amilyen valójában. Vers: Ady Endre – Az Úr érkezése Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten. Nem harsonával, Hanem jött néma, igaz öleléssel, Nem jött szép, tüzes nappalon, De háborús éjjel. És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De ıt, a fényest, nagyszerőt, Mindörökre látom.
5. További szempontok az istentisztelet alakításához Lekció: Máté 25,14–30 – a tálentumokról szóló példázat Énekajánlás: Az adventi énekeken kívül, a szolgálattal kapcsolatosan: 134. Zsoltár – Úrnak szolgái mindnyájan...; 135. Zsoltár – Áldjátok az Úr nevét...; 255 – Mely igen jó az Úristent dicsérni...; a hittitokra, krisztusi bölcsességre vonatkozóan: 371 – Jézus Krisztus egy Mesterünk... Imádság vázlat: 553
Advent 3. vasárnapja
− köszönet azért, hogy Isten elıtt állhatunk, köszönet a sáfárainak nyújtott szabadságért − segítsen helyesen értelmezni önmagunk helyét a világban − adjon erıt, hogy kitartsunk a szolgálatban, nevének dicsıítésében, és ne tántorítson el mások felületes ítélete − adjon bölcsességet mások megítélésében, hogy senkit elhamarkodottan el ne ítéljünk − a világnak adjon türelmet Visszajöveteléig, hogy ember emberen ne akarjon bíráskodni − a sötétség és a szívek ránk váró titkainak terhét vegye le rólunk, hogy a megváltott ember bizalmával merjünk közelíteni hozzá − áldja meg várakozásunkat, az addig idıszakát, és szentelje meg találkozásunkat, az azutánt Nagyobb gyülekezetek gondja, hogy a karácsonyi ünnepen nem tudnak minden gyermek és ifjú számára megszólalási lehetıséget biztosítani. Az adventi istentiszteletek ünnepi hangulatát fokozhatja, ha pl. a konfirmálók, vagy a gyülekezet ifjai elénekelnek egy-két szépen betanult éneket, esetleg hangszeres kísérettel, és elmondanak egy-két odaillı verset. Sok olyan csodálatos adventi, karácsonyi ünnepkörhöz tartozó verset ismerünk, amely nem is illik kisgyermek szájába, elıadása az ifjú, vagy a felnıtt érettségét igényli.
6. Ajánlott irodalom Balázs Károly: Újszövetségi szómutató szótár. Budapest, 1998, Logosz kiadó. Bolyki János: A korinthusiakhoz írt elsı levél magyarázata. In: Jubileumi Kommentár 3. kötet. Budapest, 1995, Kálvin János Kiadó. Cserháti Sándor: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt elsı levele. Budapest, 2008, Luther Kiadó. Lang, Friedrich: Die Briefe an die Korinther. Göttingen und Zürich, 1986, Vandenhoeck & Ruprecht. Schrage, Wolfgang: Der erste Brief an die Korinther. 1,1-6,11. EKK, Benzinger-Neukirchener, 1991. Strobel, August: Der erste Brief an die Korinther. Züricher Bibelkommentare. Zürich, 1998, Theologischer Verlag. Tıkés István: A korinthusbeliekhez írt elsı levél magyarázata. Nagyvárad, 1995, Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Varga Zsigmond: Újszövetségi görög-magyar szótár. Budapest, 1992, Református Zsinati Iroda.
Lengyelné Dr. Püsök Sarolta (Kolozsvár)
554
