2. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. szeptember
EMIT 2015 Nyár. Minden diáknak olyan, mint egy gyorsan eltelő év, hisz mindig csak azt hajtogatjuk, „ez volt tavaly,” és „á, az még úgyis csak jövőre lesz.” A nyár számunkra időtlen, hisz sokszor azt sem tudjuk, milyen nap van, és azt meg pláne nem, hogy hányadika, de sajnos hiába is felejtkezünk el mindezekről, ez az időtlenség sem tart soha örökké, mint ahogy ezen a földön semmi sem. Vagy talán mégis?! „Itt vagyok, engem küldj!” – ez volt az idei 6. EMIT – Egyházmegyei Ifjúsági Tábor mottója. Ebben a táborban, hála a Jóistennek és Józsi atyának, idén először vehettem részt, a BodajkBalinka-i falutáborban. Ezt a tábort 3 évente rendezi meg a Budapest-Esztergomi egyházmegye, Bárány Béla atya koordinálásával. Célja a hit továbbadása és elmélyítése az egyházmegye fiataljaiban (12-18 éves korig). Idei témája a tábornak – mint ahogy az az idézetből is kiderülhet számunkra – a hivatás volt, hisz mégiscsak a megszentelt élet évében vagyunk. Ez helyén való, gondoltam magamban, amikor az első felkészítő anyagot (lelkifröccsöt) kaptuk, persze még az interneten. Na, de azt én se gondoltam volna, hogy a hivatás ennyire sokrétű lehet, ennyire kézzelfoghatóvá lehet tenni. Hogy a hivatás nem csupán a nővérek szent és szerzetesi élete, hanem a jó házasság és családi élet Istennel való megélése is, és hogy mind a kettő egyformán kihívás, de meghívás is, amire nem más, mint maga a Jóisten hív, és téged, engem, küld! Egészen júl. 11-ig (vagyis amíg el nem mentem az EMIT-be) azt hittem, a Jóistent csak az imában lehet megszólítani csendben, és nagy fegyelemben hallja meg Ő, és hallom meg én az Ő szavát. De az EMIT-ben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez bizony nem teljesen így van. Hisz Isten ugyanígy ott van velem a zenében, a táncban, a barátaimba n, a tanulásban és a mindennapjaimban, ahogy az imában is. Ez a tábor rendkívül szervezett volt, én ennyire szervezett táborban még talán sosem voltam. Itt volt idő az előadásokra (tanúságtételek, kerekasztal-beszélgetések), a kiscsoportos megosztásra, a közös játékra, az imára és a találkozásokra is önmagunkkal, másokkal és az Úr Jézussal. És mindezeket minden nap, úgy hogy ettünk is, méghozzá nagyon finomakat, és aludtunk is, bár nem sokat. 3 fő témanapja volt a tábornak. Az első a házastársi hivatás, ezen a napon a Hervai és Kató házaspár beszélt nekünk arról, hogy ők ezt hogyan is élik meg a mindennapjaikban, ill. hogy hogyan találtak rá a hivatásukra. Számomra is nagyon érdekes beszélgetés volt. A második nap kiemelt helyet kaptak a papok, hisz a „papogó” nevű program keretében volt nyílt kerekasztal-beszélgetés 4 atyával, négy külön egyéniséggel, személyiséggel a papságról, annak nehézségeiről és örömeiről: mi kérdeztünk, ők válaszoltak. A harmadik nap témáját talán már az olvasó számára sem nehéz kitalálni: a szerzetesség volt. Ennek a napnak a keretében megrendezésre került a „szerzetesek udvara,” ahol több szerzetesközösség is helyet kapott, mint pl. a domonkos apácák, az iskolanővérek vagy a Jézus Szíve Társaság tagjai. Ennek a programnak keretében mi látogattuk meg a szerzetesek sátrait, hallgathattuk az előadásaikat, és kérdezhettünk is tőlük. Egész héten velünk volt 4-5 atya, akik a rendelkezésünkre álltak, akár gyónása vagy lelki beszélgetésre volt szükségünk. Az egész tábor alatt velünk volt a Imperfectum együttes, akik a zenét szolgáltatták a szentmiséken és más közösségi programokon. A táborunkat pedig egy nagy énekléssel zártuk a bazilika előtt, ahol már el is kezdtük hivatásunkat, ami mindnyájunknak egységes és örökre szól, ez pedig Urunk Jézus Krisztus hirdetése, Aki maga a Szeretet. Ezen a földön tehát egyetlen dolog, ami örök és soha nem múlik el, ez pedig a Szeretet. Aki nem hiszi, 2018-ban utána járhat…. „Itt vagyok! Engem küldj!” Tóth Gréti
„Itt vagyok, engem küldj!"
– hangzott az idén tizenegyedszerre megrendezésre kerülő Nemzetközi Ministráns Találkozó jelmondata. Az 1962 óta fennálló eseménysorozatra a világ számtalan részéről zarándokolnak el ministránsok, hogy a Szent Péter téren összegyűlve találkozzanak a Szentatyával. Idén sem volt ez máshogy, érkeztek ministránsok Svájcból, Franciaországból, Németországból, Ausztriából (…) és persze Magyarországról is. Összesen huszonegy magyar egyházmegye színeiben – ebből hat határon túli egyházmegyéből – érkeztek résztvevők a találkozóra.
Én is azon szerencsés személyek közé tartoztam, akik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye képviseletében részt vehettek ezen a zarándoklaton. A mi buszunk Kálmán Antal atya vezetése alatt augusztus másodikán, vasárnap este indult útnak a Szent István bazilika elől. Első állomásunkat, Velencét hétfő reggel értük el. Átsétálva a lagúnák városára oly jellemző callék, campók és ponték sokaságán a terek terére, a Szent Márk térre értünk. A turisták hadát megelőzve bementünk a Szent Márk székesegyházba, ahol az altemplomban részt vettünk egy magyar szentmisén. Kifele menet szétnézve a bazilikában volt
3. oldal
Felsővárosi Harangszó
egy kis időnk megcsodálni a bizánci építészetet hűen tükröző formák és szerkezeti elemek cizellált kivitelezését, melyek a berakásokban, mozaikdíszekben, márványburkolatokban, boltívekben és a kupolákban teljesedtek ki. Ezek után csapatokra bomlottunk, és szórakoztató feladatok kíséretében bejártuk a város „szárazföldön is bevehető” részeit. Délután a szépségéről méltán híres Dózse-palota előtt találkoztunk, majd innen, átsétálva a palotát a szomszédos börtönnel összekötő, Lord Byron angol költő által csak Sóhajok Hídjaként emlegetett pontén, hajóra szálltunk. A Canal Grandén haladva, a város vízi szépségeit is megtekintve visszaértünk buszunkhoz. Adria királynőjét elhagyva az örök város felé vettük utunkat. A szállásunk egy közeli kempingben volt háromágyas szobákkal.Másnap reggel, metróra szállva, a Vatikánba mentünk. Délelőtt a pápai állam múzeumát néztük meg, ami a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb művészeti gyűjteményével rendelkezik: az ókori közelkeleti, illetve görög-római alkotásoktól, a középkori keresztény és reneszánsz művészeten át egészen a 19. századig mutat be műremekeket, de a modern művészet egy-két kiemelkedő alkotása is megtalálható benne. Így nem meglepő, hogy a delet már rég elütötték a harangok, mire a kiállítás végére értünk. Egy rövid pihenő után a Szent Péter térre mentünk. Most következett zarándoklatunk csúcspontja. Ekkor a téren már sok ezer ministráns volt. Amíg a Szentatya érkezését vártuk, számos programmal készültek nekünk a rendezők. Erdélyi, belga, olasz, fehérorosz és német katolikus együttesek adták elő szerzeményeiket, közben felcsendült a zarándoklat himnusza is, először magyarul, majd németül, aztán angolul és végül olaszul. Eközben a nagy hőség miatt tűzoltók érkeztek a térre, akik slagokból locsolták a lehűlésre vágyó ministránsok lelkes hadát; a szervezők játékos feladványokat osztogattak, melynek fő célja az ismerkedés volt. Az utolsó percekben a találkozó főszervezői szóltak pár lelkesítő szót hozzánk. Délután öt órakkor megérkezett Ferenc pápa, pár kört tett az addigra egy hatalmas csoportba verődött ministránsok körül, majd elfoglalta helyét. Köszöntése után körülbelül egy fél órát imádkozott velünk, ő maga német nyelven mondta az imákat, majd utána fogadta az országos felelősöket, püspököket. A találkozás után egy közeli hotel teraszán nyílt lehetőségünk tartani egy misét, ezzel is hálát adva a nap csodás élményeiért. Szerdán az összes többi magyar ministránssal és kísérővel együtt a Loyolai Szent Ignác bazilikában részt vettünk egy istentiszteleten, majd innen elindulva – ismét egyházmegyékre oszolva –
2015. szeptember
megjártuk a „Hétbazailika-zarándoklatot,” aminek eredete a hagyomány szerint Nagy Konstantin császár idejére vezethető vissza. Utunk a Lateráni Szent János bazilikánál ért véget, innen buszra szálltunk, és a közeli Szent Callixtus katakombához mentünk. Az utolsó vezetést elérve sikerült lejutnunk a föld alá, majd egy rövidebb útvonal mentén bejártuk a katakombarendszer egy részét. Este a szálláson pizzával fogadtak minket. Másnap hosszas sorbaállás után sikerült bejutnunk a Szent Péter bazilikába, s ha már benn voltunk, akkor már a kupolába is felmentünk, ahonnan csodás kilátás tárult elénk. Visszafele volt egy kis időnk megtekinteni a székesegyház enteriőrjét, illetve Michelangelo egyik leghíresebb alkotását, a Pietát. Délután körbejártuk az Ókori Rómát, érintve a főbb látványosságokat, majd este beültünk egy transteverei pizzázóba. Este gyorsan összepakoltunk, és buszra szálltunk, az úticél Assisi városa volt. Még aznap éjjel megérkeztünk, a szállásunk egy barátságos kinézetű hotelben volt. Pénteken felsétáltunk Assisi központjába, ahol megnéztük a Szent Ferenc és Szent Klára bazilikákat, majd egy közeli, a mai napig működő rendházat tekintettünk meg. A délután hátralévő részében szabad program volt, így mindenkinek lehetősége volt másoktól függetlenül bepótolni azt, amit hiányolt vagy aminek megnézésére több időt szánt volna. Többségünk a központban maradt, és vagy megnézett még egy-két utcát, vagy kihasználta az időt, és vett pár ajándékot. Én személy szerint nekivágtam, és
felmentem a közeli Maggiore várba, ahonnan csodás kilátás nyílt Assisi városára. Később visszamentem a megbeszélt helyre, ahol csináltunk pár csoportképet, majd indultunk vissza a szállásra. Itt megvacsoráztunk, majd összecsomagoltunk, és elindultunk hazafelé. Hazaúton még tettünk egy kitérőt a tengerparthoz Jesolo városánál. A tengerparton a kísérőatyák tartottak egy misét nekünk, majd bementünk fürödni.
4. oldal
Felsővárosi Harangszó
A szombat délelőttöt a vízben töltöttük, majd gyorsan megszárítkozva buszra szálltunk, és végleg elindultunk hazafelé. Szombat este tíz órára értünk a Szent István
2015. szeptember
bazilika elé, ahol szüleink már izgatottan vártak ránk. Manz János
Gondviselés Tábora – Nagybörzsöny
“Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld. 3,6) Ministránsaink idei évi nyári táborát Nagybörzsönyben tartottuk 2015. augusztus 17. és 23. között. A tábor a Gondviselés Tábora címet viselte, mely téma megjelent az e köré szervezett programokon és egyben kegyelem formájában is. Már közvetlen a tábor előtt és annak kezdetén sok, fejtörést okozó tényezővel kellett szembenéznünk, beleértve az egy autóba beférni nem akaró közös felszerelést, a Volán által törölt járatot, vagy a kibérelt helyszín kissé hányattatott „fogadjistenét”. Imádsággal hittünk benne, hogy az Úr mindezekből az esendőségekből is egy értékes tábort lesz képes megvalósítani. Bár látszólag a szakadatlan eső is ellenünk dolgozott, az első három napot kényszerűségből a szálláson töltve mégsem a bezártság-érzés lett úrrá rajtunk, hanem egy remek közösséggé tudott összekovácsolódni a táborozók csapata. Jó volt megtapasztalni, hogy egymás társaságában értékesen tudjuk eltölteni napjainkat anélkül, hogy ki tudnánk menni. Türelmünk gyümölcseként annál inkább tudtunk örülni a csütörtöktől megérkező szép időnek. Hogy mivel teltek napjaink? Rögtön megérkezésünk napján körbenéztünk vendéglátó falunkban, annak is megtekintettük 150 éves vízimalmát, rácsodálkozva a liszt készítésének ezernyi fortélyára és a kenyér mint életszimbólum értékére. Ugyanezen napon egy indító előadás keretein belül bevezettük a Gondviselés témáját, annak mechanikáját és mikéntjét, valamint megismertük az 5 szeretetnyelvet (minőségi idő, elismerő szavak, szívességek, ajándékozás, testi érintés), melyeket igyekeztünk egymás iránti gondviselésünk eszközévé varázsolni. Ehhez feltöltöttük a tábor „szeretet-tankját” (egy nagy befőttesüveget) apró cetlikkel, melyek – mindegyikén egy szeretetnyelv és egy táborozó neve szerepelvén – lehetőséget adtak a kihúzott személy megörvendeztetésére. Minden reggelünket egy 15-20 perces reggeli tornával kezdtük, hogy a Deluxe kényelmet mellőző ágyakon elgémberedett tagjainkat jól átmozgassuk, kar, has, láb nem maradt mozdulatlan. Természetesen e program népszerűségét viták övezték… Ki-ki megismerhette a saját személyiségére leginkább jellemző szeretetnyelvet egy rövid teszt segítségével, s hogy kicsiben megtapasztalhassuk a gondviselést, a hét elején megindítottuk néhány babszemnek a csíráztatását, mindenki saját, névvel ellátott tálkájában. Szerencsére a hét végére már 4-5 cm-es hajtásokat vihettünk haza, már aki gondoskodott a fényről és a nedvességről neveltjei számára. Tartottunk falu- és városismereti vetélkedőt, biblia- és egyházismereti kvízt – ez utóbbin (persze nem túl meglepő módon) az aznapra hozzánk csatlakozó József atyáék csapata vitte a pálmát. Közösségi termünkben tartott „házi” misénken átélhettük, hogy a mise, bár ünnepi és szent, mégsem valami távoli magasztosság, töltetét nem a hely, hanem a benne elénk lépő Krisztus adja. Bár történt egy baleset a táborhoz később csatlakozó Jancsi ideútján, hála Istennek csak az autó károsodott, első kézből érezhettük a gondviselés erejét. A kalandok sora ezzel még nem ért véget, ugyanis néhány napra rá, szállásunk, a helyi plébánia udvarán az orrunk előtt szállt le egy mentőhelikopter. Sajnos a betegen már nem tudtak segíteni a faluban, mi azonban némi elemózsiával gondját viseltük az egész nap útjukon lévő mentősöknek és a pilótának. Részt vettünk a falu 1200-as évek elejéről megmaradt, eredeti falain álló Szent István templomának búcsúján, meglátogattuk a 131 lekvárkülönlegességet felvonultató Lek-Vár-Lakot, mely alighanem az egyik legnépszerűbb programnak bizonyult a táborozók körében, s melynek zsákmányolt kincseit bizonyára a szülők is élvezhették otthon, hisz szerencsére a tábor költségvetéséből mindenkinek futotta egy ajándék üveg lekvárra. Mivel a hét második felére megérkezett a napsütés, a nagybörzsönyi, 8 km hosszú erdei kisvasúttal elmentünk Nagyirtáspusztáig, ahonnan a Nagy-Koppány-hegy csúcsát célba véve megcsodálhattuk a lenyűgöző, Duna-kanyarra néző panorámát, majd pedig túrázhattunk hazáig egy nagyot. Táborunkat megkoronázta a nemzetközi fairplay-díjra is érdemes, rendkívül sportszerű és magas játékélményű vármétázás, ritkán látni két csapatot, amelyek ennyire tudták egymás akcióit értékelni és elismerni! A közös kiértékelés után és a hazaindulás előtt kiosztásra kerültek a tábor igéjével ellátott ajándék könyvjelzők, s még egyszer elzenghettük közösen a tábor dalának választott Zarándokéneket (megtalálható az interneten:
5. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. szeptember
https://soundcloud.com/adamgraf/zarandokenek). Bár a Volán a hazautat sem kímélte meg a zökkenőktől, végül mindenkit épségben hozhattunk vissza és adhattuk át ismét a szülői gondviselésnek. Reméljük, jól érezték magukat a résztvevők, és a lekvárokon túl némi többletet is hozhattak haza magukkal, melyet a szívükben őrizhetnek tovább. Bálint Sári
„Szívedé egészen” – „A szeretet családja” Június 19-i vendégünk, Mézer Gabriella igazi apostolként küldött nekünk a fenti címekkel két könyvet. A „Szívedé egészen” Bíró Ferenc jezsuitának, a Jézus Szíve Társasága alapítójának életútját mutatja be, a „Szeretet csodája” pedig a Társaság 70 éves történetét. Az I. világháborút lezáró, 1920- június 20-i trianoni békediktátum hatalmas testi-lelki-szellemi sokk volt Magyarországnak és népének. Ez a nap egyébként abban az évben Jézus Sízve főünnepe volt. Hazánk területének 2/3-át, népességének 1/3-át veszítette el – szétszakítva családokat, közösségeket. Az isteni gondviselés adott nekünk Bíró Ferenc atyában egy csodálatos, kimagasló egyéniséget, aki „megelőzte korát.” Kiválasztott ember volt. Maga írja: „Tizenhat éves korom óta maga az Úr Szíve tanított engem az Ő tiszteletére.” A Jézus Szíve-lelkiség nem ájtatossági forma, mondta, hanem „a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban.” Törekedett a teljes magyar valóság megismerésére. Meglátta az elhanyagolt tanyasi-falusi népnek és a városi munkásságnak vallási, kulturális elmaradottságát, anyagi nyomorát, a felső körök nagy részének féktelen költekezését, üres életfelfogását. Belátta, hogy az evangéliumot másképpen kell hirdetni: az egész embert szükséges testével, lelkével, földi és égi üdvösségével együtt nevelni, vezetni és segíteni. Ezért olyan apostolkodási módszert dolgozott ki, amely a vallási, a kulturális és a gazdasági felemelkedést együttesen szolgálja. Például keresztény filmkölcsönző vállalat, szükségkápolnák létesítése elhanyagolt helyeken, hitoktatás, szövetkezetek alapítása, a katolikus sajtó terjesztése. Tervei megvalósításához munkatársakat keresett. Figyelme a nőkérdésre irányult, meglátta a bennük rejlő potenciális erőt. P. Bíró körül kialakult egy maroknyi leánycsapat. Azt akarta, hogy a születő társulat tagjai menjenek az emberek közé, az egyszerű néphez. „Nem futni a világtól, de nem is keresni a világot, hanem megdicsőíteni a világot Isten akarata szerint használva javait” – mondotta. A Társaság születésének napja: 1921. január 1. Az első közösség 12 testvérrel indult, majd újabb tagokkal bővült egészen 1950-ig, a szétszóratásig. Az anyagi alapot a Korda Nyomda és Üzlet adta. A vevőkkel úgy foglalkoztak, hogy „inkább az Úr Szívének jóakaró angyalai, mint rideg üzletemberek benyomását keltették.” A Korda kiadványai mindenhol keresettek voltak, külföldön is. A gyermekekkel a Szívgárda
foglalkozott. Megalapították A Szív újságot. A testvérek előadásokat, lelkigyakorlatokat tartottak, szentségekre felkészítést végeztek a szegények körében. A budapesti anyaház a Horánszky utca 14ben otthont adott lelkigyakorlatok, tanácskozások, rendezvények lebonyolításának is. A Horánszky utcai ház újjáépítése rögtön a háború után, 1945-ben megkezdődött. Az új házban nagy lelkesedéssel folyt a munka: előadások, kurzusok, lelkinapok, lelkigyakorlatok formájában. Erősödött a kommunista-ateista uralom, ezért 6 testvért az USAba küldött a Társaság. Megkezdődtek az államosítások, deportálások, majd jött a feloszlatás 1950-ben. A testvérek nagy része kettesévelhármasával összeköltözött, állami állásokban dolgozott. Közösségi élet élése vádjával 12 testvér került börtönbe. 1948-ban a Társaság azzal a megbízással küldött ki a tengerentúlra 6 testvért, hogy ott valósítsanak meg egy letelepülést, és segítsék a magyarországi valamikori újrakezdés szellemi és anyagi feltételeinek megvalósulását. Gondviselésszerű volt ez a terv; 1956-ban a Társaság 4 tagja lett menekült a menekültekkel, „egy sorban és egy sorsban velük.” A magyar menekültek tömegeinek a szolgálatában álltak, először a bécsi Caritas keretében. 3 testvér 1962-ben Kanadába ment; Bécs összekötő lett Toronto és a magyarországi, „földalatti” Társaság között. A Társaság 1989. december 21-én megváltozott névvel (mint Jézus Szíve Társasága) mint az apostoli élet pápai jogú társasága megkapta a Szentszék jóváhagyását. Jelenlegi működési területük: -központi ház: 1085 Budapest, Horánszky utca 14. -Árpád-házi Szent Margit Tanulmányi Ház: 1122 Budapest, Bíró utca 10. -Jézus Szíve Társasága Egyetemi Szakkollégium: 1085 Budapest, Horánszky utca 14. -Szív Lelkiségi Központ (lelkigyakorlatok szervezése és vezetése): 2022 Tahi, Villasor 7-9. -Jézus Szíve Társasága Idősek Otthona: 2119 Pécel, Pesti út 2. -Korda Kiadó ill. Korda könyv-, kegytárgy- és papírkereskedés (sajtóapostolkodás, könyvkiadás és -terjesztés): 6000 Kecskemét és 6720 Szeged. -Magyar Zarándokház: A-8630 Mariazell, Marzingasse 2. -családpasztoráció, hitoktatás, plébániai szolgálat. A Gabriella testvértől kapott két könyvet a plébánia könyvtárában helyeztük el; akit részletesebben érdekelnek, Kálmán Gabitól kikérheti őket. Szeretettel: Hatásné Anikó
6. oldal
Felsővárosi Harangszó
2015. szeptember
