MOME Kulturális jog /1
1. óra Kultúra & jog
2012 ősz
2012. szeptember 17. Dr. Tóth Péter Benjamin
Jog fogalma
Jog fogalma
„A jog éppen azt jelzi, ami igazságos. Jogos az, ami nem igazságtalan. Márpedig igazságtalan az, ami az eszes lényekből álló társadalom természetével ellentétes.”
„A jog tehát azoknak a feltételeknek az összessége, amelyek között az egyik ember önkénye a szabadság általános törvényes szerint összeegyeztethető a másik emberével.”
(Hugo Grotius)
(Immanuel Kant)
Jog fogalma
Jog fogalma
„A jogot csak úgy lehet meghatározni, mint annak az általánosított jóslatát, hogy mit fognak tenni a bíróságok.”
„A jog nem más, mint az állam által elismert viselkedési szabályok és viszonyok összessége.” (Whitman-Gergacz)
(Hans Kelsen)
Jogforrás „honnan származnak ezek a jogi szabályok?” •materiális jogforrás: – a jog tartalmának eredetére utal („honnan veszi a jogalkotó?”) – pl. szokás, precedens, erkölcs, vallás, ésszerűség
•formális jogforrás: – azok a tényezők és jelenségek, amelyekből a jog ereje és érvényessége fakad („mitől jogi a szabályozás?”) – pl. parlament döntése, uralkodó akarata, bírói döntés ésszerűsége, stb.
Jogviszony
Jogrendszer
Jogviszony • Alanya: emberek – (jogképességgel bíró természetes személyek
horizontális tagolás Jogágak, jogterületek. •Magánjog: jogilag egyenrangú felek jogviszonyait szabályozza. – hagyományos polgári jog (személyiségi jog, dologi jog, öröklési jog, kötelmi jog, családjog), kereskedelmi jog, szerzői jog és iparjogvédelem, nemzetközi magánjog
•Közjog: az állam, mint a közhatalom birtokosát érintő jogviszonyokat szabályozza.
• Tárgya: az a dolog, amire vonatkozik
• Tartalma: jogok és kötelességek
– nemzetközi jog, alkotmányjog, közigazgatási jog, büntetőjog
•Másodlagos jogágak: ezek határterületei pl. a munkajog, földjog •„Keresztülfekvő jogágak” – ilyen a kulturális jog is. Több jogágat és jogterületet érintő, nem jogi szempontból egységesen kezelt jogi szabályozás összessége.
Jogrendszer vertikális tagolás
1. Alaptörvény 2. Törvények 3. Kormány rendeletei 4. Kormány tagjainak rendeletei 5. Önkormányzati rendeletek •Norma érvényessége: nem ellentétes magasabb szintűvel!
Bevezetés…
KULTURÁLIS JOG
…fogalma • a kulturális társadalmi viszonyok jogilag szabályozott viszonyai. • szűkebb értelemben: „kultúrához való alapjog” • Aktív és passzív oldala • Határai…?
Emberi Jogok Európai Egyezménye 1950 Nem tartalmaz kifejezetten kulturális alapjogokat. (Emberi Jogok Európai Bírósága – Strasbourg)
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1948 „Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez(...)” „Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez”
Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1966 „mindenkinek joga van a művelődésre” mindenkinek joga van arra, hogy •részt vegyen a kulturális életben; •minden olyan tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotás tekintetében, melynek szerzője, erkölcsi és anyagi érdekei védelemben részesüljenek.
Magyar Alaptörvény • VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. • IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. • X. cikk (1) Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát, továbbá – a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében – a tanulás, valamint törvényben meghatározott keretek között a tanítás szabadságát.
2. óra Ötletvédelem 2012. szeptember 24. Dr. Tóth Péter Benjamin
• XI. cikk (1) Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez.
Mi védett? Kié a lé? Levesrecepttől üzleti titokig: az ötletvédelem jogi arzenálja
Tóth Péter Benjamin
[email protected] 2012. szeptember 24.
http://chiliesvanilia.blogspot.hu/2010/08/igyszuletnek-legendak-kovaszos-uborka.html Kovászosuborka-leves. „Kié” a recept? •Aki az ötletet adta? •Aki megalkotta? •Az étteremtulajdonosé? •Mindannyiunké?
Mi védett? • Vince P: Stronger vs. Kanye West: Stronger – „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.” (Nietzsche) – → John Monopoly producer – “Trying to get a model chick like Kate Moss” – Vs.: “You could be my black Kate Moss tonight.” – Vince P: a Kate Mossra mint a női szépség eszményképére hivatkozás olyan egyedi, hogy kizárja a véletlen egybeesés lehetőségét. – Bíróság: a modellekről a szépség ideáljaiként beszélni közhely. Kate Moss pedig a „saját jogán” is nagyon híres…
Mi védett? http://www.flickr.com/photos/mrsultan/58141 59123/in/set-72157626149118210 vs http://www.facebook.com/#!/photo.php?fbid= 417796758234313&set=a.417792341568088.11 5079.416984644982191&type=3&theater
Tulajdon • „Tulajdon” mint jog vs. „birtoklás” mint tény • Tulajdon két fő funkciója: – Élvezet / Mások kizárása – Kereskedelmi forgalomba vitel
Hogy néz ki ugyanez a szellemi tulajdon területén?
Szellemi tulajdon
A jog ezt nem tükrözi vissza... • ... mert
• Közvélekedés: – Amit más talált ki, arról nem állíthatom, hogy az enyém. – A hasznot hajtó elképzelést csak a kiötlő engedélyével használhatom. – Ha tőle ismertem meg. – és még... ? (pl. bevétel)
Szellemi alkotások joga
Szerzői és szomszédos jogok
1. Bizonyítási szempontok 2. Fejlődést szolgáló szempontok + információszabadság
Műszaki alkotások Iparjogvédelem
• Szabadalom: találmányok. Bejelentés: SZTNH (lehet EU!), 20 év Védjegy Know-how Földrajzi árujelzők
Formatervezési minta (dizájn)
• Növényfajták: nemesített növényfajták (hibridek, vonalak, klónok). Bejelentés: SZTNH (lehet EU!), 25 év (szőlő+fa: 30 év)
Szabadalom
Használati minta
Növényfajtaoltalom
• Használati minta – a szabadalmazható találmány színvonalát el nem érő új szerkezeti kialakítások. Bejelentés: SZTNH (EU: csak ha szabadalmazható), 10 év
Éves szinten bejelentett szabadalmak száma, USA 1.IBM 4914 2.SAMSUNG 3611 3.MICROSOFT CORP 2906 4.CANON 2206 5.PANASONIC 1829 6.TOSHIBA 1696 7.SONY 1680 8.INTEL 1537 9.SEIKO EPSON 1330 10.HEWLETT-PACKARD 1273 11.FUJITSU 1220 → elsősorban nem az „őrült feltalálók” terepe ez!
Árujelzők/2. • Formatervezési minta: ipari termékek külső megjelenése (világviszonylatban új és egyéni). (részletesen: következő utáni órán!)
• Földrajzi árujelzők: a termékek földrajzi eredetének azonosítására használt megjelölések.
Árujelzők/1. Védjegy • Legfontosabb árujelző, áruk és szolgáltatások megkülönböztetésére való. • vö. MÁRKA (részletesen: következő órán!)
Kutatás:
www.sztnh.gov.hu → E-kutatás
Bizonyítási nehézségek kizárása /1 Szabadalmak, használati minták, védjegyek, formatervezési minták: •LAJSTROMOZÁS – elsőbbség – Aki később érkezik ugyanazzal a találmánnyal, védjeggyel – lemarad. – Az elsőbbséget a közhiteles bejegyzés igazolja.
Bizonyítási nehézségek kizárása /2 • Szerzői jog, szomszédos jog: – magas védelmi szint: elképzelhetetlen, hogy két alkotó egymástól független alkotással egyforma művet hozzon létre
Alexander Graham Bell
Elisha Gray
A fejlődés szolgálatában /1 • Szabadalmak, használati minta: – időbeli korlátozás (tehát lejártát követően bárki felhasználhatja)
– nyilvánosság (bejelentéskor azonnal nyilvánosságra hozzák a megoldást, így a cégek nem titkolják el legjobb fejlesztéseiket)
• Védjegy: – „megkülönböztető képesség”, mint lajstrombavételi szempont (tehát nem lehet egy általánosan használt szót, kifejezést, ábrát „csak úgy” levédetni)
A fejlődés szolgálatában /2
Ötletek • Mi az „ötlet”?
• Szerzői jog: – csak az „expression” védelme, (tehát azonos témában, azonos stílusban bárki új alkotást létrehozhat)
– szabad felhasználás (pl. a szabad idézés, oktatási átvétel lehetővé tételével)
– – – –
hirtelen beugrás általában valamilyen problémára megoldás nem összetett eredeti (legalább valamilyen szűk körben)
• Szomszédos jogok: – az adott művet bárki más is előadhatja, bárki más is rögzítheti hangfelvételre
• Adatbázis jog:
• „Ötletlopás” két eltérő helyzetben – Megvalósítás után, „az utcáról” – Megvalósítás során bevont személyek
– azonos célú adatbázist – függetlenül – bárki fejleszthet
Az utcáról… Védelem csak a szellemi tulajdon „szigetein”:
Belső körből • Két további eszköz:
•Iparjogvédelem: magasabb küszöb!
– Üzleti titok
•Szerzői jog: kifejtés
– Know-how („védett ismeret”)
Üzleti titok Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek nyilvánosságra hozatala, illetéktelenek által történő megszerzése vagy felhasználása a jogosult jogszerű pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette.
Know-how • Új Ptk.-tervezet: – FOGALOM: azonosíthatóan rögzített műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeretek, tapasztalatok vagy ezek összeállítása – Feltéve, hogy megőrzése érdekében elvárható intézkedéseket megtette (ld. Üzleti titok!) – TILOS: megszerzése, hasznosítása, mással közlése, nyilvánosságra hozása. – Kivéve: • Aki független fejlesztéssel jutott ehhez vagy ezt lényegében helyettesítő hasonló ismerethez • Jogszerűen megszerzett termék, szolgáltatás vizsgálata és elemzése
Ötletvédelmi stratégiák • Megvalósítani
3. óra Szerzői jog - bevezetés
• Titokban tartani • Csomagot építeni
2012. október 1. Dr. Tóth Péter Benjamin
3. óra 2012. október 1. 4. óra Védjegyek
• Prezi itt: http://prezi.com/r81df68bxkkw/szerzoi-jogbevezetes/
2012. október 8. Dr. Molnár Alexandra
Szellemi alkotások joga
Bevezetés a védjegyjog világába
1.
Szerzői jog • a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) • lajstromozástól független
2.
Iparjogvédelem – lajstromozással keletkezik • műszaki megoldások jogvédelme (találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. tv., használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. tv., „chip” oltalomról szóló 1991. évi XXXIX. tv.) • formatervezési megoldások védelme (design, 2001. évi XLVIII. tv.) • áru- és szolgáltatásjelzők védelme (védjegyekről szóló 1997. évi XI. tv.)
3.
Versenyjog • verseny tisztaságának védelme, versenytárs vagy a piaci verseny sérelmére elkövetett magatartások szankcionálása • tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 48 szóló 1996. évi LVII. törvény
MOME elıadás, Budapest, 2012. október 8. Dr. Molnár Alexandra
Mi a márka?
Mi a védjegy? 1.
Általános fogalom-meghatározás: árujelzı, egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, más áruktól és szolgáltatásoktól való megkülönbözetésére, a fogyasztók tájékoztatására szolgál. 1. 2. 3. 4.
2.
megkülönböztetı funkció kapcsolatteremtı funkció minıségjelzı funkció reklám funkció
A márka olyan név, fogalom, jel, szimbólum vagy grafikai elem, illetve ezek kombinációja, amely az eladó vagy az eladók egy csoportjának termékeit és/vagy szolgáltatásait azonosítja, illetve azokat a versenytársakétól megkülönbözteti. -lehet védjegy, ha a törvényi feltételeknek megfelel -DE: nem feltétlenül azonos azzal
Jogi fogalom-meghatározás: grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól (Vt. 1. § (1) bekezdés) ÉS nincs kizárva az oltalomból.
-+ a meghatározott terméktulajdonságokat, pozitív üzenetet sugalmaz a vásárlónak, megszemélyesíthetı (pl. kozmetikai márkák „arca” egy-egy színésznı, vagy pl. „TAG HEUER” óra „arcai” általában híres sportolók/férfiak)
49
50
Példák az SZTNH adatbázisából
Védjegy fogalmi elemei 1. Megjelölés: példálózó felsorolás, azaz például:
• „Jó estét, jó szurkolást!” Nr. HU 157 778
-szó, szóösszetétel, jelmondat -bető, szám -ábra, kép -sík- vagy térbeli alakzat, csomagolás -szín, színösszetétel -fényjel, hologram -hang -ezekbıl összeálló összetett megjelölés
• „JUST DO IT” (CTM 514 984) • „LEVI’S” (CTM 33159) • „3M” (CTM 7452428) 51
52
53
54
Védjegy fogalmi elemei 2. Grafikailag ábrázolható: - szavak, szóösszetételek, ábrák esetén általában nem okoz gondot - DE: pl. hangvédjegyek, illatvédjegyek esetén már problémásabb ennek a megítélése
- hangvédjegyeknél a kottában történı megjelenítést ezt a feltételt kielégíti, de mi a helyzet a kottában nem ábrázolható hangokkal? „Roar of a Lion” (Metro-Goldwyn Mayer, CTM 143 891 elutasítva)
-Smell of Fresh Cut Grass (teniszlabdákra, CTM 1999 – a smell which everybody recognizes from experience) - Smell of Ripe Strawberries” (T-305/04, elutasítás) 55
56
Védjegy fogalmi elemei 2. -
Védjegy fogalmi elemei 3.
„Sieckmann” (C-273/00, elutasítás) – „balsamically fruity with a slight hint of cinnamon” + kémiai formula + szagminta színeknél: szín reprodukciója + az árnyalat megnevezése valamely színkód alapján (jellemzıen inkább szolgáltatásoknál fogadják el)
Megkülönbözetésre alkalmas: - mindig az adott megjelölés és áru/szolgáltatás viszonylatban vizsgálandó - megkülönbözetı képességet meg lehet szerezni
- nem alkalmas megkülönbözetésre, különösen, ha leíró jellegő: kizárólag olyan jelekbıl vagy adatokból áll, amelyeket a forgalomban az áru/szolgáltatás fajtája, minısége,mennyisége, rendeltetése, értéke, származása, egyéb jellemzıje stb. feltüntetésére használnak, vagy általános nyelvhasználatban szokásosan alkalmaznak pl. ászok (sörfajta), szuper, liter, pénz, profit stb. pl. BABY-DRY: elfogadták
- célzott mőszaki hatás eléréséhez szükséges - közrendbe, közerkölcsbe ütközik (pl. nıi akt borosüveg címkéjén) - rosszhiszemően jelentették be lajstromozásra (pl. HOMESTAR)
- NaturAqua, Absolut Vodka, Swiss Formula
-
„Nem ütközik kizáró okba” 1.Abszolút (feltétlen) kizáró okok
megkülönbözetı képességet el is lehet veszíteni - teflon, termosz, linóleum, walkman?
58
Védjegy fogalmi elemei 3. •
Állami felségjelek használata: Magyarország címerének és zászlajának használatáról szóló 2011. évi CCII. törvény (állami, költségvetési szerveken kívüli használat szabályainak meghatározása, pl. nemzetközi vásárokon, avagy védjegyként történı lajstromozáshoz)
– jelenleg a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelıs miniszter engedélyezi •
Olimpiai jelképek használata: 1981. évi Nairobi Egyezmény (az olimpiai jelképek védelmérıl, 2008. évi LX. tv.) szerint az egyezményben részes államok kötelesek a NOB Chartájában meghatározott olimpiai jelképek használata elleni fellépésre kötelesek (azaz, ezek védjegyként nem lajstromozhatók, illetve ezek engedély nélküli kereskedelmi célú hasznosítás ellen fel kell lépni). 59
– sportról szóló 2004. évi I. tv. értelmében a Magyarországon a MOB feladata az olimpiai jelképek védelme, ezen belül is „az olimpiai zászló, jelvény, jelmondat, valamint az „olimpia” és az „olimpiai” elnevezés kereskedelmi vagy egyéb célú felhasználása, illetve ezek mások általi használatának, hasznosításának engedélyezése, valamint az ezzel kapcsolatos vagyoni jogok gyakorlása, illetve az ezekkel való rendelkezése”. – SM/TM vagy ® • Magyarországon nincs erre nézve szabály, DE: pl. EU 2006/114. irányelv a megtévesztı, illetve összehasonlító reklámokra nézve: nem lehet olyan jogot tulajdonítani egy terméknek, amivel a hirdetı nem rendelkezik, ideértve iparjogvédelmi jogokat is (Magyarország nem teljesen így ültette át a szabályokat) 60
Védjegy fogalmi elemei 3.
Mit jelent a védjegyoltalom?
2. Viszonylagos (feltételes) kizáró okok •azonos áru/szolgáltatás – azonos korábbi védjegy
• A védjegyen fennálló kizárólagos jog alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ…
Pl. AVON (kozmetikai cikkek / autógumi)
•azonos/hasonló áru/szolgáltatás azonos/összetéveszthetıségig hasonló korábbi védjegy (pl. CREST/CRESTA, STARRETT/STARLETTE •eltérı áruk/szolgáltatások – belföldön jó hírő korábbi azonos /hasonló védjegy (ha annak megkülönbözetı képességét/hírnevét sértené, azt kihasználná) •korábbi (pl. névhez főzıdı) jogok sérelme •korábbi szerzıi vagy iparjogvédelmi jogba ütközés (pl. mőcímek szerzıi jogi védelme)
• … olyan megjelölést… (lásd a viszonylagos kizáró okoknál) • Mit nem lehet?
- elhelyezni árun, csomagolásán, azt forgalmazni, szolgáltatás neveként használni, importálni, reklámozni, levélpapíron használni - cégnévként használni (még akkor sem, ha a cégbíróság be is jegyezte) - domain névként használni
61
Hol és meddig érvényes a védjegyoltalom? •
Saját termék/szolgáltatás nevének kiválasztása?
Területi hatály, 3 szinten:
1. nemzeti védjegy 2. uniós (közösségi) védjegy 3. nemzetközi védjegy •
62
Meddig?
lajstromozás a bejelentés napjára visszaható hatállyal keletkezteti az oltalmat, 10 évre + korlátlanul megújítható, tehát akár 100 évig is, DE: re-branding, fogyasztói szokások változása stb. 63
• Jogi szempontból ellenırizni, hogy a név szabad-e. • Védjegykutatás (www.sztnh.gov.hu) + (www.oami.europa.eu) + ügyvédek, szabadalmi ügyvivık
64
Összefoglalás
Védjegyhasználat minıségének jelentısége
A megkülönbözetı képességet el lehet veszíteni, ezt elkerülendı: - a védjegyet el kell különíteni a szövegkörnyezettıl (nagybetős vagy idézıjeles ábrázolás) - a védjegyet mindig a lajstromozott formában kell használni - a védjegyet és érintett árut/szolgáltatást együtt kell használni - kerülni kell a védjegy fınévként történı használatát - a védjegy használata során a jogosult nevét fel kell tüntetni
•
védjegyjog a megkülönbözetésre alkalmas, megjelölésre a lajstromozással keletkezik
grafikailag
ábrázolható
•
megjelölés lehet szó, szám, név, szlogen, ábra, csomagolás stb. (kiválasztásánál körültekintıen eljárni!)
•
kizár másokat a védjegy használatából (korlátokkal)
•
védjegy használatához engedély szükséges (licenc)
66
Hasznos linkek www.sztnh.gov.hu www.oami.europa.eu www.wipo.int www.ipkat.com
5. óra Dizájn 2012. október 15. Dr. Molnár Alexandra
67
Szellemi alkotások joga BEVEZETÉS A FORMATERVEZÉSI MINTAOLTALOM VILÁGÁBA
1.
Szerzői jog • a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) • lajstromozástól független
2.
Iparjogvédelem – lajstromozással keletkezik • műszaki megoldások jogvédelme (találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. tv., használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. tv., „chip” oltalomról szóló 1991. évi XXXIX. tv.) • formatervezési megoldások védelme (design, 2001. évi XLVIII. tv.) • áru- és szolgáltatásjelzők védelme (védjegyekről szóló 1997. évi XI. tv.)
3.
Versenyjog • verseny tisztaságának védelme, versenytárs vagy a piaci verseny sérelmére elkövetett magatartások szankcionálása • tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 70 szóló 1996. évi LVII. törvény
MOME elıadás, Budapest, 2012. október 15. Dr. Molnár Alexandra
A formatervezés jelentısége 1.
Mi a design?
Versenyképességi kérdés: azonos vagy hasonló mőszaki tartalom mellett a termék megjelenése a fogyasztó nézıpontjából gyakran éppen olyan fontos, mint a termék hasznossága, vagy éppen fontosabb is – különösen jellemzı ez a gépjármő-, textil- és ruhaipar, bútorgyártás, lakberendezés, háztartási és szórakoztató elektronikai berendezések, számítástechnika területén.
- a szellemes, célszerő és megnyerı forma út lehet a piaci sikerhez 2.
Tárgyi kultúra alakítása (gazdagítása): kényelmes és esztétikus környezet kialakítása (életminıség javítása)
1.
Általános fogalom-meghatározás: a formatervezés, ipari formatervezés vagy dizájn az iparmővészeten belül mindazon tevékenység, amely az iparilag elıállított tárgyi világ formai-esztétikai kialakításával foglalkozik. A formatervezés ötvözi az esztétikát, a formát, a funkcionalitást, és innovatív módon kiemeli a tárgya egyedi tulajdonságait. A formatervezés fogalma kapcsolódik az építészethez, az iparmővészet más ágaihoz (bútorok, ékszerek, dísztárgyak, csomagolások stb.), ipari alkotások (autók, jármővek, technikai eszközök, gépi berendezések) tervezéséhez.*
2.
Jogi fogalom-meghatározás: a formatervezési minta valamely termék egésznek vagy részének a megjelenése, amelyet magának a terméknek, illetve a díszítésének külsı jellegzetességei eredményeznek, azaz valamely termék külsı megjelenésének jogi oltalma.
* Forrás: Wikipédia (www.wikipedia.org)
Hogyan segítheti mindezt a jogi szabályozás? → formatervezési mintaoltalom 71
72
Mi a formatervezési mintaoltalom?
A formatervezési minta fogalma
1.
A formatervezési mintaoltalom a formatervezési mintán (termék külsı megjelenésén) fennálló kizárólagos jog, amely a mintaoltalom jogosultjának kizárólagos hasznosítási jogot biztosít.
Mintának minısül valamely termék egészének vagy részének megjelenése, amelyet magának a terméknek, illetve díszítésének a külsı jellegzetességei eredményeznek.
2.
Formatervezési mintaoltalomban részesülhet minden új és egyéni jellegő formatervezési minta.
– külsı jellegzetesség lehet különösen: rajzolat, körvonalak, színek, alak, felület, felhasznált anyagok jellegzetességei • a minta tehát lehet síkbeli vagy térbeli
Azaz, a jogi oltalomhoz szükséges, hogy megfeleljen az oltalomképességi feltételeknek:
– – – –
Minta (+ termék: a minta hordozója) Újdonság Egyéni jelleg + nincs kizárva az oltalomból
– termék lehet: bármely ipari vagy kézmőipari cikk, ideérve a csomagolást, kikészítést, grafikai jelzéseket, nyomdai betőformákat, • DE: szoftver nem minısül terméknek Elnevezései: formatervezési/ipari minta, (industrial) design, design patent, „trade dress”
73
A formatervezési minta fogalma
74
Formatervezési minták például…
– „készlet” (pl. bútorcsalád, étkészlet stb.): bejelentı választása szerint lehet egységes árucikk = egy minta vagy az egyes elemek szerint több minta (a forgalmazási viszonyok tükrében) • DE: ha a készlet egésze adja a mintát, akkor akár egy elem változtatásával is kikerülhetı a minta!
– termék és a minta kapcsolata ≠ védjegy és az árujegyzék kapcsolata, a mintaoltalom ágazat-független kizárólagos jog (pl. karosszéria dizájn kiterjed a modellés játékautókra is) 76
Újdonság és egyéni jelleg fogalma – Alkotói szabadságfok: - ha szők keretek között lehet alkotni:
Új a minta, ha azzal azonos minta még nem jutott nyilvánosságra (világszínvonalon új). • mikor azonos két minta? ha ténylegesen azonos, de akkor is, ha a külsı jellegzetességek csupán lényegtelen részletekben különböznek. • hogyan juthat „újdonságrontó” minta nyilvánosságra? bárhogy – közzététel (pl. katalógus, magazin), kiállítás, forgalmazás, vagy bármely más, a rendes üzletvitelbe tartozó módon (pl. más országbeli mintaoltalom).
1.
- pl. sok a korábbi elsıbbségő minta, szabványoknak, mőszaki követelményeknek kell megfelelni → kisebb az alkotói szabadságfok → kisebb különbségek is elegendıek az egyéni jelleg (eltérı összbenyomás) megállapításához,
- ha tágabb keretek között lehet alkotni: - több különbség szükséges ahhoz, hogy az eltérı összbenyomást meg lehessen állapítani,
- pl. szívószál – olyan csı, amin keresztül folyadék juttatható a szájba, míg egy medálnál elegendı annak a feltételnek megfelelni, hogy láncra rögzíthetı legyen – Tájékozott használó: - a mintát megtestesítı termék rendeltetésszerő használatában, az adott ipari ágazatban értékelhetı jártassággal rendelkezik, ismeri a trendeket, azaz az átlag vásárlónál (fogyasztónál) tájékozottabb
Egyéni jellegő a minta, ha a nyilvánossága hozott bármely másik mintához képest a tájékozott használóra eltérı összbenyomást tesz. • az egyéni jelleg megítélésekor figyelembe kell venni, hogy az alkotó milyen alkotói szabadságfokkal alakíthatta ki a mintát.
2.
77
Kizáró okok Abszolút kizáró okok:
-
ha a külsı jellegzetesség kizárólag a mőszaki rendeltetés következménye DE: ha lehetséges legalább 2 eltérı mőszaki megoldás, akkor a kizárólagos mőszaki rendeltetés nem állapítható meg
-
ha közrendbe, közerkölcsbe ütközik (pl. obszcén vagy erıteljes szexuális tartalommal rendelkezik)
-
ha állami felségjelet, hatóságot vagy nemzetközi szervezetet megilletı jelzést jogosulatlanul használ (lásd elızı óra is)
-
ha olyan jelvényt, címert, hivatalos szavatossági vagy hitelesítési jegyet tartalmaz, amelynek használatához közérdek főzıdik
Relatív kizáró okok -
ha megkülönböztetésre alkalmas olyan megjelölést használ, amely másnak korábbi iparjogvédelmi jogába, vagy a korábbi belföldi használatból eredı jogaiba (lásd elızı óra, szolgai utánzás) ütközik,
-
ha más korábbi szerzıi jogait sérti
A mintaoltalom jogosultja
Szolgálati és alkalmazotti minta
A mintaoltalom jogosultja az a személy, akit a kizárólagos hasznosítási jog megillet.
1. a minta szerzıje, vagyis aki a mintát megalkotta (lehet közös alkotás/szerzıtársak) – a mintaoltalmi iratokon a szerzıt fel kell tüntetni 2. a minta szerzıjének jogutódja -
1.
Szolgálati minta: annak a mintája, akinek munkaviszonyból folyó kötelessége, hogy a minta tárgykörébe esı megoldásokat dolgozzon ki. Következménye: a mintaoltalom a szerzı jogutódjaként a munkáltatót illeti meg. A hasznosítás engedélyezésére a munkáltató kizárólagosan jogosult, a szerzıt megfelelı díjazás illeti meg.
2.
Alkalmazotti minta: annak a mintája, aki anélkül, hogy ez munkaviszonyból eredı kötelessége lenne, olyan mintát alkot, amelyek hasznosítása a munkáltatója tevékenységi körébe tartozik. Következménye: a mintaoltalom a szerzıt illeti meg, de a munkáltató jogosult a minta hasznosítására (de hasznosítási engedélyt nem adhat)
örökös, akire a szerzı a mintaoltalmat átruházta (≠ a szerzıi minıség átruházása), munkáltató: ún. szolgálati minta esetén
81
82
Hol / meddig érvényes a mintaoltalom? •
Nemzeti eljárás menete (röviden)
Hol? → területi hatály, a lajstromozásától függıen:
1.
Bejelentés benyújtása/bejelentés hivatali vizsgálata:
– a minta „mintapéldánya” (ábrázolás: rajz, fénykép, feketefehér vagy színes) – jelentısége jogviták esetén, hogy az oltalom terjedelmét ez határozza meg: pl. ha az adott minta anyaghasználata is jellemzı, azonban nem látható az ábrázoláson, akkor nem lesz a minta része
1. nemzeti mintaoltalom (SZTNH) 2. uniós (közösségi) mintaoltalom (BPHH/OHIM) – az Európai Közösség egészére kiterjedı egységes oltalom, a magyartól részben eltérı eljárásjogi keretek 3. nemzetközi mintaoltalom (WIPO)
–
•
Meddig? → oltalom idıtartama
lajstromozás a bejelentés napjára visszaható hatállyal keletkezteti az oltalmat, 5 évre + további 5-5 éves idıtartamra, legfeljebb 4x megújítható 83
2. 3. 4.
árukör meghatározása (hasonlóan a védjegyekhez, nemzetközi osztályozási rendszer szerint – Locarnói Osztályozás, 32 osztály)
→ bejelentési nap elismerése → díjfizetés Újdonságkutatás (kutatási jelentés) Érdemi vizsgálat - eredménye alapján → hiánypótlási vagy nyilatkozattételi felhívás Megadás (lajstromozás)
Ún. lajstromozatlan közösségi minta •
csak közösségi szinten létezik
•
olyan minta, amely az unióban került elıször nyilvánosságra (az oltalom a nyilvánosságra jutással, és nem lajstromozással keletkezik)
•
oltalom idıtartama: 3 év (gyorsan változó/avuló termékek, pl. ruha- és cipıipar, számára lehet megfelelı)
•
elınye: 12 hónapon belül újdonságrontás nélkül benyújtható regisztrált mintaoltalmi bejelentésként (ezen idı alatt eldıl, van-e kereslet a termék iránt)
•
hátránya: szőkebb az oltalom terjedelme (versenyjogi jellegő, csak az utánzás ellen véd), nyilvánosságra jutás bizonyítása nehézkes lehet
Érdekes jogviták Philips vs. ALDI (2009, Benelux jogvita): – bal oldali: Philips formatervezési minta (000136239-0001 és továbbiak), illetve maga a SENSEO kávégép – jobb oldali: ALDI folyékony szappan adagoló
Ún. párhuzamos oltalom elve A magyar jogban érvényesül az ún. párhuzamos oltalom elve, vagyis egy adott alkotás (termék) – ha az adott törvényi feltételeknek megfelel – több oltalmi forma szabályai szerint is védelemben részesülhet egyszerre. Tipikus „párhuzamok”:
- szerzıi jog/védjegyjog: pl. a grafikai mő (rajz) lehet a védjegy része - szerzıi jog/formatervezési mintaoltalom: pl. képzı- és iparmővészeti alkotások esetén (kisplasztika, textilek, bútorok) - védjegyjog, illetve formatervezési mintaoltalom/versenyjog: mivel más a védendı tárgy, ebbıl fakadó igények párhuzamosan érvényesíthetık
Érdekes jogviták SONY vs. TRIUMPH (2010, Németország/München) – bal oldal: Beyoncé a „Video Phone” c. klipben, kiadója a SONY – jobb oldal: TRIUMPH fehérnemő kollekció darabja (tervezı: Iskren Lozanov) → bíróság kötelezte a Sony-t, hogy hagyja abba a klip forgalmazását, mert az a fehérnemőre fennálló szerzıi jogokat sérti
Érdekes jogviták •
Érdekes jogviták
PHILIPS vs. REMINGTON (2002, EU C-299/99)
KOZIOL vs. APPLE (2010, Németország)
– háttér: a Philips az Egyesült Királyságban évtizedek óta forgalmazta a különféle (egyfejő, kétfejő, háromfejő) borotváit, „Philishave” márkanév alatt, a Remington háromfejő termékének piacra lépése ellen védjegyjoga alapján fellépett, amire a Remington törlési eljárást kezdeményezett*
– „eiPott” fantázianevő tojástartó vs. „iPod” védjegy – a bíróság véleménye: a két név („eiPott” és „iPod”) nagyon hasonló, amelyet a fogyasztók összetéveszthetnek, különösen, ha a tojástartó csomagolását is nézzük → a Koziol-t eltiltották a névhasználattól
– bíróság: a célzott mőszaki hatás, ezáltal a lajstromozási akadály vagy a törlési ok akkor is fennáll, ha bizonyítottan vannak más formák is, amelyekkel ugyanaz a mőszaki hatás elérhetı. Az ilyen megjelöléseket azért is ki kell zárni az oltalomból, mert nem engedhetı meg, hogy bárki a védjegyjogot arra használja fel, hogy mőszaki megoldásokra szerezzen vagy tartson fenn oltalmat. * jogosultak és (tényleges vagy vélt) bitorlók „játéka”
Összefoglalás • • • • • • •
Hasznos linkek
a mintaoltalom az új, egyéni jellegő mintára a lajstromozással keletkezik a minta a termék egészének/részének megjelenése, külsı jellegzetessége (körvonal, felület, díszítés stb.) a mintaoltalom alapján a jogosult kizárhat másokat a minta használatából (korlátokkal) a minta használatához engedély szükséges (licenc) *** iparjogvédelmi jogok a lajstromozással keletkezek – de elveszíthetık (törlés/megsemmisítés) minden lajstromozott jog annyira „erıs”, amennyire a jogosultja él a belıle fakadó jogosítványokkal érdemes elıre gondolkodni, tájékozódni, (jogi) lehetıségekkel/következményekkel tisztában lenni szakemberrel konzultálni 91
www.sztnh.gov.hu www.oami.europa.eu www.wipo.int www.ipkat.com (blog) www.handsoffmydesign.com (kifejezetten tanulóknak is, fiatalos-játékos, közérthetı) www.ipr-helpdesk.org/glossary www.acid.eu.com www.icsid.org 92