1. A pályázat megvalósíthatósági terve 1.1 Partnerség A Magdolna negyed fejlesztési koncepciója Józsefváros 15 éves stratégiáján alapul. A 15 éves fejlesztési stratéga a kerületi és a fővárosi társadalmi és gazdasági folyamatok vizsgálatán, a fővárosi városfejlesztési koncepció pilléreinek a továbbgondolásával történt, ezzel biztosítva a negyed fejlesztésének illeszkedését a tágabb térségi folyamatokhoz. A kerületi stratégiát megkapta minden érintett hivatalos szervezet, a kerületi civil szervezetek, a lakók az interneten olvashatják és véleményezhetik. A megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásakor figyelembe vettük a korábbi felméréséket, szociológiai tanulmányokat és kiegészítettük saját vizsgálatokkal, egyeztetésekkel: Vizsgálatok, felmérések, egyeztetések:
minden egyes ingatlanról adatlap készült, mely tartalmazta az ingatlan állapotát, a működő üzleteket, vállalkozásokat
a negyedben működő üzletek és kisvállalkozók tulajdonosairól felmérés készült
egyeztetés történt a negyedben működő szervezetekkel: Iványi Gáborral, az Oltalom Karitatív egyesület vezetőjével, Darók Ildikóval, a Családsegítő Központ vezetőjével, Horváth Péterrel, az Erdélyi utcai általános iskola igazgatójával, Kulinyi Mártonnal, a Fővárosi
közhasznú
Foglalkoztatási
Szolgálat
Kht.
vezetőjével,
a
Józsefvárosi
Közbiztonsági Kht. vezetőjével, és a Kerületi Rendőrkapitányság területért felelős munkatársával.
interjú készült a befektetési szándékokról vállalkozókkal, ingatlan tulajdonosokkal
lakossági fórumon megvitatták a kerületi stratégiát, ahol a Magdolna negyedben lakó résztvevők is kifejtették véleményüket a tervről
a Fővárosi Önkormányzat szakmai fórumot tartott a szociális város-rehabilitációról a Magdolna negyed kapcsán
a Fővárosi önkormányzat kifejezte szándékát, hogy a jövőben a Magdolna negyed rehabilitációjában részt kíván venni
A Magdolna negyed programját a helyi szervezeteken kívül az Esélyegyenlőségi Minisztériumnak is bemutatjuk
1.2 Fejlesztési tevékenység és szolgáltatás működése 1.2.1 A közösségi ház működtetése A közösségi ház alapfeladatai között olyan tevékenységek szerepelnek, melyek biztosítását törvény írja elő alapellátásként a közösség számára, vagy a törvény lehetőséget, és ezzel együtt támogatást is biztosít a tevékenység működtetéséhez.
Ifjúsági információs és tanácsadó iroda
Vizuális kulturális oktatás, Az Erdélyi utcai általános iskola oktatási programjához kapcsolódó, vizuális kulturális oktatás
Városrehabilitációs feladatok ellátása – előkészítés és lebonyolítás. A rehabilitáció, mint településfejlesztést az Ötv. önkormányzati feladatok közé sorolja.
A közösségi ház szolgáltatásai az alapfeladatokon kívül:
Oktatás, továbbképzés
Tanácsadás
Kulturális programok szervezése
Kiállítás
Internet klub
Szomszédsági civil szervezetek befogadása
1.2.2 Az intézmény szervezeti felépítése Az önkormányzat a közösségi házban önként vállalt feladatokat nem lát el, hanem a törvényben
meghatározott
önkormányzati
feladatok
átcsoportosítására
törekszik,
ugyanakkor helyet biztosít más szervezetek számára, akik a közösségi ház programjához kapcsolódva a ház szolgáltatási körét bővítik és színvonalát emelik. A közösségi alapfeladatok ellátásának költség hatékony szervezeti formája a Kht. A közösségi ház felépítésére és működtetésére a Józsefvárosi önkormányzat Közhasznú társaságot hoz létre. Ez a forma lehetővé teszi a közös finanszírozást, külső források bevonását, különféle aktivitások közösségi pályázat útján történő finanszírozását. A Kht. feladata a ház működtetésének biztosítása, az alaptevékenységet ellátó szervezeti egységek tevékenységeihez a
kereteket biztosítani, együttműködést kialakítani a
részvevőkkel, a különböző tevékenységeket folyamatosan összehangolni. A Kht. felel az alapellátáson kívüli feladatok megszervezéséért, források előteremtéséért, programok működtetéséért (internet, kiállítás, kulturális programok, más szervezetekkel való együttműködés). A Kht. feladata a ház üzemeltetése.
A különböző szervezeti egységek – ifjúsági tanácsadás, oktatás, rehabilitációs csoport – önállóan szervezik feladataikat, felelnek a bérjellegű kifizetésekért. Az ifjúsági tanácsadó iroda a Családsegítő Központhoz tartozó helyi iroda. A ITI feladatainak meghatározása, szakmai kontrollját a CSSK végzi. Ugyancsak a CsSK gondoskodik az itt dolgozó szociális munkások bérének kifizetéséről. Az ifjúsági iroda feladatainak ellátásához állami normatíva jár. A Közösségi ház Kht. helyet biztosít az irodának, de nem kér bérlti dijat a használatért. A vizuális kultúrális oktatás önállóan, de az Erdélyi iskolával együttműködve, az iskola oktatási programjához integrálva kap helyet a közösségi házban, lehetőséget teremtve arra, hogy az iskolán kívül, szélesebb körben is lehessen tanítani gyerekeket. A hely és az eszközök biztosításáról a Kht. gondoskodik, az oktatók – közalkalmazottak - bérét az iskolával megosztva fizetik. Rehabilitációs
szervezet
a
negyed
szociális
rehabilitációjának
előkészítését
és
lebonyolítását végzi. Feladata a rehabilitációs program összeállítása, megvalósítása, kapcsolattartás a lakókkal, társasházakkal. itt kap helyet az EU projekt iroda is. A társaság szerződéses kapcsolatban van az önkormányzattal, megbízás alapján látja el a feladatokat. A társaság önálló szervezeti egységként működik a Közösségi házban, részt vesz a ház fenntartásában, üzemeltetésében is. A nagytermeket mindhárom szervezet igénybe veheti külön programok szervezésére. A Közösségi ház biztosít helyet a bűnmegelőzési munkacsoportnak a megbeszélésekhez, a szükséges tréningekhez. Az intézmény kulturális és szabadidő programját a Kht. szervezi. A ház nagytermeit, közösségi tereit rendezvények részére bérbe adhatók, a kht. saját bevételét növeli. Ugyancsak bevételt hoz a házban működő internet teázó működtetése. A házban folyó klub szerű foglalkozások, tréningeknek önfinanszírózóak, a szervező felelőssége a forrásokat előteremteni.
1.2.3 Az intézmény finanszírozása 22. táblázat / Az intézmény bevételei Önkormányzati
Közfeladatok ellátásáért szolgáltatási szerződés alapján
bevétel
átadott önkormányzati vagy állami források
Pályázatok
Különféle fővárosi, kormányzati, EU-s pályázatok
Saját bevétel
Belépők, kiadványok, szolgáltatás, helyiségekből származó egyéb bevételek
Támogatások
Közösségi vagy üzleti partnerek, vállalkozók által átadott támogatások (szponzori pénzek)
23. táblázat / Az intézmény működési költségei
Munkabérek
A kht. állandó alkalmazottainak munkabér jellegű költségei
Programok költségei
meghívott előadok, oktatók, művészek díjazása
Üzemelési költségek
Az épület közvetlen működési költségei (víz, csatorna, gáz, villany, telefon…)
Számítógépek, internet
Számítógépek karbantartása, üzemeltetése, Internet szolgáltatás
Karbantartási költségek
Az épület és a beépített technikák karbantartási költségei szerződött alvállalkozókkal
Biztonsági költségek
A közösségi ház biztonsági őrzése éjjel-nappal, szerződött alvállalkozókkal
1.2.4 Az intézményfinanszírozás tervezet az első 5 évben 24. táblázat / Az intézmény működési költség tervezete költségek megoszl.
önk.
áll.,főv.
pályázati
saját
forrás támogatás támogatás bevétel
Ifjúsági Iroda
26%
50%
40%
10%
Vizuális Oktatás
13%
40%
40%
20%
Rehabilitációs iroda
26%
Kiegészítő
17%
20%
10%
17%
80%
20%
10% 100%
30%
50%
szolgáltatások Általános költségek
A következő években az intézmény és feladatokat ellátó szervezeti egységek csak a külső, nem önkormányzati forrás terhére növekedhetnek, fejleszthetnek. Az önkormányzati forrás aránya az összes forráshoz viszonyítva fokozatosan csökken. A Mátyás tér 15. sz. alatti Közösségi Ház a felújítást követően is 100%-ban az önkormányzat tulajdonában marad, az épület használatáért a Kht-tól, mivel közhasznú feladatokat lát el, bérleti díjat nem kér. A kht. saját bevételeivel önállóan gazdálkodik.
2. Kockázat elemzés A program megvalósítása kapcsán a kockázatok elemzésre kerültek, ezen belül a Közösségi ház kialakítása, az Erdélyi utca felújítása és a közbiztonsági, bűnmegelőzési program megvalósításának és működtetésének a kockázatelemzése. 25. táblázat / Közösségi ház céljainak kockázatelemzése Hatás Kockázatok
Bekövetkezés valószínűsége
nagy A beruházás
A meghiúsulás kockázata kicsi, mivel
megvalósulásának
az önkormányzat tulajdonában van az
meghiúsulása.
ingatlan, a források rendelkezése esetén a beruházás megvalósítható.
közepes A beruházás megvalósítá- A költségvetés tartalmaz tartalék kesának elhúzódása, építés
retet az építés ideje alatt felmerülő
alatt felmerülő rejtett
többlet költségek finanszírozására. A
hibák által okozott
kockázat közepes.
többletköltségek.
nagy Szervezet felállításának elhúzódása.
Mindegyik partner közösségi feladatokat lát el, az önkormányzat kizárólagos, v. többségi tulajdonos. A célokban egyetértés van a partnerek között, Önkormányzati támogatás mellett a meghiúsulás kockázata kicsi. A végleges megállapodást a projekt befejezéséig kell megkötni.
nagy
A fenntarthatóság
Az ifjúsági iroda működtetése az
kockázata, nem
önkormányzat
biztosítható
sége, a kockázat kicsi. Az oktatási
hosszútávon a
program létrehozása az iskola pe-
Közösségi ház
dagógiai
működtetése.
finanszírozása
törvényi
programjához
kötelezett-
kapcsolódik
biztosítható,
ered-
ménye azonnal érezhető az iskolába beiratkozott tanulók számának megnövekedésében. Az oktatási program önállóan módon
is
képes
működni,
önfinanszírozó amennyiben
a
hosszabb távon az iskola nem tudja folyamatosan ramot.
Az
működtetni alapfeladatok
a
prog-
ellátását
biztosítani kell, így azok kockázat kicsi, a kiegészítő feladatok ellátása alkalmazkodni
tud
a
megszerzett
forrásokhoz. közepes
A lakók érdektelensége
A
szomszédsági
közösség
kiala-
miatt a a szomszédsági
kulásának a keretei biztosítottak.
közösség nem alakul ki.
Mivel a közösségfejlesztésnek ezen a területen nincsenek tapasztalatai, az eredmények
csak
értékel-hetőek.
Az
hosszabb
távon
érdeklődés
a
lakosság körében erős, így a cél megvalósulásának kockázata kicsi.
közepes
Esélyegyenlőség nem
a közösségi ház nyitottságával és
érvényesül.
felépített programja és a foglalkoztatott szakemberek a garancia arra, hogy különböző társadalmi hátterű emberek, fiatalok számára valódi esélyt biztosítson. A befogadására.
26. táblázat / Közbiztonsági és bűnmegelőzési program Hatás
Kockázatok
Bekövetkezés valószínűsége
nagy
Munkacsoport nem jön
Az előzetes egyeztetések azt mu-
létre, nem fog
tatják, hogy minden egyes részt-
konstruktívan működni.
vevő támogatja a programot, kicsi kockázata
nagy
Közbiztonság nem kellő
Közbiztonsági program célja leg-
mértékben javul.
inkább a bűnmegelőzésen alapul, a tájékoztatás erősítésével, a problémák feltárásával. A lakosság
közérzetében
jelentkező
biztonságérzet, a félelem megszűnése, az okok feltárása már komoly eredményt jelent.