[ ] Kiss András: Viharban születtem

Kiss András: Viharban születtem

[

]

„Az én hazámnak ajánlom szolgálatom, Fotózáshoz a teremtő fényt használom. Fény nélkül nincs élet, munka, se hatalom; Örülök én, hogy fény kísér az utamon!” Kiss András

1953-ban lettem szakmunkás, majd 1960-ban mestervizsgáztam. 1990-ben részt vettem a Magyar Fényképész Ipartestület megalakításában, 1997-ben aranykoszorús fényképészmester címet kaptam munkám elismeréseként, majd 2002-ben az ES-MAFOSZ kitüntetést és a fotóművész címet kaptam. 2005-ben a The International Federation of Photographic (Art) FIAP, majd 2009-ben pedig az (Excellence) FIAP fokozattal díjaztak. Alapító tagja vagyok a Magyar Fotóművészek Világszövetségének és a Montázs Fényvarázslók Szenior Társaságának. Megkaptam az aranydiplomás művész címet. 2005-ben Kecskemét Közművelődéséért-díjat kaptam. Több mint száz kiállításon 22 díjjal ismerték el munkáimat.

M egjelent a fotográfus 8 0 . születésnapja alkalmából

Kiss András

Viharban születtem Kecskemét 2011

Köszönetet m o n d o k : Feleségemnek, Erzsinek, aki családi, szakmai útjaim részese

és jóban-rosszban segítőtársam,

Endre fiamnak, aki féltő gondossággal őrzi egészségemet, Zsolt fiamnak, a családi mesterségünk magasszintű folytatásáért.

Ajánlá s Kedves Olvasó! Oly nagy szeretettel ajánlom Kiss András életút albumát és e könyvben olvasható verseit, mint amilyen szeretetet éreztem a fotóművész iránt verseinek olvasásakor és a korábbi fotóalbumait lapozgatva. Kiss András mögött egy tehetséggel megáldott, árnyékokban és fényekben gazdag életút áll. Életútjáról és alkotásairól a tisztelet és az elismerés szavaival szólok. E színes életpálya és szerény emberi megnyilvánulásai mellett meglepett útkeresésének és célkitűzéseinek határozottsága. Néhány esztendeje a versírásban is igyekszik próbára tennie önmagát, s az irodalom, a versek szeretete hozta a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körébe, ahol nemcsak fotóival, hanem írásaival is bemutatkozott. Fotósnak vallja magát! – pedig nemcsak a szakma mestere, hanem művésze is. Hatvanöt éve fényképez eredményesen. A versírással néhány éve új terület nyílt meg számára, ahol az eddig megszokott eszközöktől eltérő módon fejezheti ki művészi törekvéseit, mondanivalóját. A versírás kikapcsolódást, megnyugvást és elkötelezettséget is jelent számára. A környező világ, a társadalom napfényes és árnyoldalai egyaránt megihletik, melyben saját életének emlékei is felderengenek, vagy hangsúlyosan szerepelnek. Kiss András érzi és tudja, hogy a versírással már új útra lépett. Személyes hangjának, poétikai útkeresése közben próbára teszi önmagát – azaz még keresi azt a stílust, mellyel hűen kifejezheti érzéseit és gondolatait. A versek témája igen változatos: a család, a természet, a hétköznapok és ünnepek – melyek személyes élményeit, igaz és küzdelmes életútját tükrözik. Igazságérzete is megszólal bennük: kíméletlen igazságokat mond ki politikai rendszerekről, emberekről. Verseinek egyik fő gondolatkörét a realitás és az igazságkeresés alkotja. Verses mondanivalóját magyaros versformában veti papírra, ösztönös módon alkalmazva a magyar népköltészet hangját. Kiss András versei egy kiváló fotóművész kései, de szívből jövő próbálkozásai, melyek mindenképpen megbecsülést és figyelmet érdemelnek. Elbeszéléseiben már kifinomultabb, egyéni hangon szólal meg – élettörténetei olvasásakor érezzük leginkább, hogy az írásban valóban önmagára talált. Eddig megjelent versei az Üzen a homok II. antológiában, az Üzen a Homok folyóiratban és a Petőfi Népe napilapban olvashatók. A verseket és elbeszéléseket olvasva úgy érzem, írójuk őszintén ír önmagáról, s bepillantást nyújt küzdelmes és olykor szomorú életébe. Köszönjük neki, hogy nyolcvan év élettapasztalatát és tanulságát írásban is ránk hagyományozza. Jó szívvel és elismeréssel ajánlom a szerző könyvét, verseivel, elbeszéléseivel, a fotóművészi életmű dokumentumaival minden olvasó számára. Kovács István József a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének elnöke Kiss András: Viharban születtem

5

K i ss A ndrá s 8 0 . születé snapjára Kedves András, nagyon kérlek, Szárnyaljon benned a lélek! Ne téveszd a „célkeresztet”, Szülessenek újabb versek! Megáldatott: árnnyal – fénnyel, Fénypapírra vetett képpel, Fehér lapra írott verssel. Ihletésed ne múljon el! Éltessenek igaz fények, Szabadságban vélt remények. Igazságból kellő hittel, Segítsen meg Téged Isten. Nyolcvan esztendődbe látok, Köszöntünk mind, jó barátok; Költők, festők és fotósok, Születésnap? – ez nyomós ok. Dicsérettel, szeretettel, Köszöntünk most tisztelettel. Dicsérje a vers e napot, Boldog születésnapot! Barátsággal Kovács I. József

6


Túl

a

nyolc vanon

Figyelem Kiss András szemeit. Miközben szavai élete 80 esztendejének történéseiről beszélnek, tekintete még ennél is többet mutat: a leülepedett, bölcsességgé érett tapasztalat mesél. Mindebből kibontakozik egy élet. A maga hétköznapjaival, ünnepeivel, próbatételeivel, ajándékaival, sikereivel és megpróbáltatásaival. Lehetne bármelyikünké, de ennek fonalát Kiss András szőtte. Döntéseivel az elágazásokat, hűségével az egyeneseket, bátorságával a meredek íveket. Életének első hetven esztendejéről a „Fényképalbum, ami maradt” című kötetben mesélt. Azóta eltelt tíz esztendő, ami új csodákat és új lehetőségeket tárt fel Kiss András előtt. Gondolatait versben és prózában is papírra vetette. Hetven felett felfedezte magának a digitális technikát, megtanulta a számítógép használatát, részt vett több nemzetközi fotókiállításon. Eredményei alapján 2002-ben megkapta az ES-MAFOSZ kitüntetést és az E-MAFOSZ/B fotóművész címet, 2005-ben elnyerte a The International Federation of Photographic (Art) FIAP fokozatot (nemzetközi minősítő szervezet fotóművész címe), s még ebben az évben méltónak találták a Kecskemét Közművelődéséért-díjra. 2009-től az (Excellence) FIAP fokozat birtokosa. 2010-ben alapító tagként közreműködött a Montázs Fényvarázslók Szenior Társaságának létrehozásában, és az aranydiplomát is megkapta. – Mi hajtja, motiválja túl a nyolcvanon? – Ahhoz, hogy egyetértésben élhessek önmagammal, alkotnom kell. Ezért a nyugdíjas éveimet is igyekszem aktívan tölteni. Csakis ennek a vágynak, új céloknak és a családomnak köszönhetem, hogy annyi egészségügyi probléma és harminc műtét után is itt vagyok. A koromtól független, hogy nekem mindig van valami szenvedélyem. Tíz éves koromban fából faragtam játékokat, manapság hatalmas lelkesedéssel hol gyümölcsöt aszalok, finom gyümölcssalátákat készítek; most például pálinkát főzök. Valójában nem a produktum a fontos, hanem az alkotás, az élmény, amihez ennek kapcsán jutok. Mindenben a tökéletesre törekszem, szenvedélyem tárgya leköti a gondolataimat éjjel és nappal. Amint befejezem, és véget ér ez a belső késztetés, máris valami új dolog felé fordul a figyelmem. – A fotózáshoz mégis hű maradt. – Az alkotás számomra minden bajra terápia. Így aztán nagyon szerencsésnek érzem magam, mert egész életemben kezemben volt az „öngyógyító” lehetőség. Amikor fényképezőgép van a kezemben, nem létezik más, csak ami az objektív előtt van. Bárhová nézek, „keretben” látom a világot. Vagyis arra a részletre fókuszálok, amit én kiemelnék, hogy a keretbe téve másoknak is megmutassam. Kiss András: Viharban születtem

7

Tú l a n y o l c v a n o n

– Melyik műfaj áll különösen közel a szívéhez? – Mindig azt vallottam, hogy a világon minden méltó és alkalmas a megörökítésre. Úgy gondolom azonban, hogy a portrézás az erősségem. Hitem szerint a jó portré a legelőnyösebb arcát mutatja meg az illetőnek, de ugyanakkor sokat elmond a személyiségéről is. Számos portrét készítettem életem során hírességekről és hétköznapi emberekről. Ilyenkor mindig az ember érdekelt, akit a maga teljességében akartam felfedezni, és megmutatni. Az a személy, aki a fényképezőgépem előtt áll, abban a pillanatban a legfontosabb ember a számomra. Minden érzékszervemmel rá koncentrálok. Az ember, akit fényképezek, közel áll a szívemhez. – Egész pályáján fogékony volt az újításokra. Az úttörők között alkalmazta Magyarországon a hagyományos lámpa helyett villanófényt, fényképezőgépet készített, elsők között alkalmazta a színes labort, a képkidolgozó printert; 1999-ben Kelet-Európában elsőként Kecskeméten dolgozott a lézervilágítással működő digitálisprinter (képkidolgozó labor), melyet már gyermekével közösen hozott létre. Majd – túl a 70-en – a digitális technikát is felfedezte. – Amikor a 90-es években megjelent a digitális technika, engem teljesen hidegen hagyott. A képek minősége sokáig messze elmaradt a film mögött, így – bár többen ösztönöztek – nem éreztem késztetést arra, hogy újítsak. Már javában a 2000-es éveket tapostuk, amikor foglalkozni kezdtem a gondolattal. Előbb anyagilag jelentett nagy lépést, majd lassanként felfedeztem az új és újabb előnyeit, amelyek sosem látott lehetőségeket tartogattak. Rá kellett jönnöm, hogy a digitális technika fejlődését nem lehet megállítani. – A fotózás mellett egy másik, egy igazi szerelem is végigkísérte az életét. Felesége, Erzsébet, nem csak a családi életben, a gyereknevelésben, de az üzletben és a fotóművészi pályán is igazi társ. Hogyan indult, és miként állta ki a hétköznapok próbáját ez a kapcsolat? – 1957. május 25-én vettem feleségül Balla Erzsit, aki zenei pályára készült, azonban osztályidegenként – nagybátyja volt a falu főjegyzője – ez az út zárva maradt előtte. Páros esküvő volt: a nővére is kedvet kapott tőlünk a házassághoz. Az édesapjuk gyalog vezette végig a falun két leányát menyasszonyi ruhában és hullottak a könnyei: egyszerre ment el a háztól a két szemefénye. Miután összeházasodtunk, Erzsi a zene mellett megismerkedett egy másfajta művészettel is, a fotózásban önkifejezési lehetőségre talált. Tudását mesteri fokra tökéletesítette, aranykoszorús mester és fotóművész lett. 54 évet töltöttünk együtt eddig. Hogy mi tartotta össze ennyi időn át ezt a kapcsolatot, azt nem tudom megmondani, de számunkra így természetes. Igazából arra nem találom a választ, hogy miért van ez másként a mai házasságokban. Segítettünk egymásnak, de soha nem korlátoztuk a másik gondolatait, szabadságát, mindenkinek önálló akarata volt az alkotásban. Persze azért, hogy a család jól tudjon működni, mindenki meghozta a maga áldozatát. Erzsi az, aki mindig összetartott

8



bennünket. Igazi hősként helytállt akkor is, amikor én a kórházakat jártam. Szakmai vonatkozásban viszont én voltam a domináns. – A hagyományos értékrend szerint az anyától a melegséget, míg az apától az erkölcsi értékeket kapják a gyerekek. Milyen értékrendet képviselt szülőként? – Életem legnagyobb büszkesége a két fiam. Mindig fontosnak tartottam, hogy sportoljanak, mindketten szertornáztak, foglalkozzanak a fotózással. Ez utóbbival tudtam segíteni, hogy kialakuljon az érzékenységük a művészetek iránt. Sokszor vittem őket fotótúrákra, együtt jártunk a fotóstáborokba, és szorgalmaztam, hogy küldjék el munkáikat különböző fotószalonokra. Endre fiamnak több alkalommal jelent meg képe a fotós újságban a 70-es évek végén, Zsoltnak pedig több díjazott képe is volt. Úgy gondolom, hogy komoly szerepem volt a pályaválasztásukban is. Endre fiam rendkívül kötelességtudó gyerek volt. Amikor az orvosi felvételre készült, én nem tudtam olyan későn lefeküdni, hogy őt ne az íróasztal mellett hagyjam, de reggel már ismét ott találtam. 18 éve tanít a szegedi egyetemen, és mellette magánpraxisa van. Zsolt bűbájos gyerek volt, afféle mindenki kedvence. Fogtechnikus lett, de a fotózás és filmkészítés révén folyamatosan kapcsolatban maradt a szakmával. Megszerezte a fényképész végzettséget, mestervizsgát tett, ő viszi tovább a családi üzletet, és remek érzékkel fejleszti, alakítja az „örökséget”. Megtalálta a módját annak is, hogy a számomra oly kedves gyűjteményt tematizálja, kiegészítse és gazdagítsa, a legbecsesebb darabokat pedig méltó körülmények között kiállítsa. Feleségem gondoskodó, óvó és melegszívű anyja volt a fiainknak, én talán szigorú apa voltam. De talán éppen ennek köszönhető, hogy egyik gyerek sem érte be soha a középszerűvel: tökéletesre törekszenek. Bár ha újra kezdhetném, megpróbálnám többet dicsérni őket. Ezt ugyanis sosem mértem bő kézzel. Pedig mindig jó gyerekek voltak, ma is mindenben számíthatok rájuk. – Mi a helyzet az unokákkal? – Igyekeztem minél többet átadni nekik abból a tudásból és tapasztalatból, amire az évtizedek során szert tettem. Remek lehetőség erre a fotózás. Először Endre fiam leányával, Gabikával dolgoztam együtt. Ő oly sikeres lett, hogy a Művelési és Közoktatási Minisztérium Kétoldalú Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya szervezésében és költségén, mint a legjobb diákfotós csoport egyike, egy hetet tölthetett Rómában. Gergő unokámat sokszor vittem magammal fotótúrákra, neki is adtam egy Smena 8 fényképezőgépet, hogy nyugodtan a dolgomra figyelhessek. Elmondtam, hogyan kell fényképezni, ő lelkesen munkához is látott. Azt persze nem is gondoltam, hogy lesz használható felvétele, amikor azonban előhívtam a filmet, majd hanyatt estem. Volt a felvételek között több is, mely használható volt, egyet viszont elfogadtam volna a sajátomnak is. Épp akkoriban nagyítottunk egy kiállítási anyagot a Művelődési Intézetnek, így nálunk volt Győri Lajos, a Magyar Fotóművészeti Kiss András: Viharban születtem

9


Alkotócsoportok Országos Szövetségének vezetője. Megkérdeztem, mi a véleménye a képről. Ő meg csak nézett rám értetlenül, mert azt hitte, én készítettem a felvételt. Akkor csodálkozott, amikor közöltem vele, hogy az öt éves Gergő munkája. Elküldtem ezt a fotót Pécsre, a Lovas Nemzet nemzeti fotópályázatára, ahonnan Gergő unokám – nagy tapasztalatú, élemedett korú fotósok között – a második díjat hozta el, nekem csak a harmadik helyezés jutott. – Egy alkalommal a fotós Kiss generáció közös kiállítással is bemutatkozott. – Az évtizedek során 26 magán és száznál több csoportos kiállításon vettem részt. Valamennyi kedves volt a számomra, de mind közül a legkedvesebb, amely a négy unoka és a két nagyszülő munkáit tárta közszemlére 2006-ban, a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében. Az unokáink kezükben fényképezőgéppel. Családi fotótúrákon fedezték fel a természet megörökítésre váró szépségeit, méltó folytatói a dinasztiának. – A kiállítás egy művész számára mindig egyfajta számvetés, összegzés, megmérettetés is. Ön hogyan élte meg ezeket az alkalmakat? – 1954-ben rendezték meg az első kiállításomat, Pécsen. A következő fontos állomás Kunszentmárton, 1963-ban fogadta a második tárlatomat. A harmadik pedig 1977-ben volt, amikor a Nagykőrösi Művelődési Osztály kérésére a 600 éves város ünnepén főleg 100×160 centiméteres óriásképekben mutattam be munkáimat. Miután felhagytam az aktív üzleti tevékenységgel, több időm jutott arra, hogy saját örömömre fényképezzek, és hogy régi és új munkáimat bemutassam. Külföldi kiállításaim közül számomra a legkiemelkedőbb élmény a rüsselsheimi és a rodostói volt. Mindkettő a testvérvárosi kapcsolatok révén jött létre, és magam is kint voltam személyesen a megnyitón. Mély nyomot hagyott bennem az a nagy szeretet és elismerés, amivel fogadták a munkáimat. Jelenleg is több mint 100 darabból álló kollekcióm van készenlétben, amiből bármikor tudok kiállítást rendezni. Szeretem, ha több műfajt is bemutathatok, így ebben az anyagban is szerepelnek portrék, sport- és természetfotók, aktok… Legutóbb a 80 éves születésnapom alkalmából Székesfehérváron, majd Kecskeméten láthatta a közönség pályám áttekintését. Egy alkalommal magam is szerveztem nemzetközi kiállítást Kecskeméten, „Egy szerző – egy kép” címmel. Ez a kiállítási anyag jelenleg is a birtokomban van. Több alkalommal és több helyen mutatták be, 2011-ben például a fotóművészeti táborban lesz látható, Veszprémben. – Úgy tűnik, hogy a gyűjtőszenvedély végigkíséri az életét. – Mindent gyűjtök, ami a fotózással kapcsolatos. Amikor 1945-ben egy üveg pálinkáért megvettem az első fényképezőgépemet egy orosz katonától, nem sejtettem, hogy ez az ócska masina meghatározza az egész életemet. Az öreg fényképezőgépből álló gyűjtemény legjava – közöttük az első gép – ma a Kiss Fotóban berendezett galériában van kiállítva. Ezzel a galériával lepett meg Zsolt gyer-

10



mekem a 80. születésnapomon. Egyébként akad a gépek között néhány igazi különlegesség is, például az a jubileumi Leica, amit a Fotómúzeumtól vásároltam. Ebből összesen 200 darab készült Németországban. A kedvenceim közé tartozik az 1940-es évekből származó Duflex fényképezőgép. Ennek a magyar tervezésű és gyártású gépnek 3500 forint volt az ára akkor, amikor én katonatisztként 1350 forintfizetést kaptam. De kuriózumszámba megy azért is, mert ez volt a világon az első tükörreflexes fényképezőgép, amelyikkel szemmagasságból lehetett fényképezni. A Hasselblad. Első példánya 1948-ban készült, elsősorban profik részére. A gépek mellett az évtizedek során felvásároltam azokat a képeket, amelyek bizonyíthatóan kecskeméti fotóstól származnak. Komoly mennyiség gyűlt össze, főleg portrék és műteremben készült felvételek. Ezek alapján készítem Kecskemét fotótörténetét. – Mit gyűjt manapság? – Egyre inkább a múlt emlékeit. Megöregedtem! Nosztalgiázom. Tószegen, ha arra járok, sétálok egyet a szülőfalumban, ahol valaha a házunk állt, úgy éreztem, hogy egyre többet jelent az a hely számomra. Bementem néhányszor az öregek otthonába is, pedig már senkit nem ismerek, de érzem, hogy közülük való vagyok. Úgy érzem – ahogyan az ember öregszik –, egyre meghatározóbb az a hely, ahol a világra jött. A nyolcvan éves születésnapomat is Tószegen szerettem volna lebonyolítani egy életmű bemutatásával, de a polgármester válaszra sem méltatta ez irányú levelemet. – Talán ezek az előtörő emlékek kínálkoznak papírra, amikor verset ír? – Igen! – ez is, de a 2006-os év történéseit úgy éreztem, hogy senkivel nem tudom megbeszélni, ezért leírtam versben, prózában. Az íróasztalfiókom pedig nem tiltakozott... Ekkor kaptam rá az írásra. Később megmutattam a „verseimet” Kovács Istvánnak, aki invitált: csatlakozzak a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köréhez. Úgy lett. Attól kezdve nagyon sok segítséget és biztatást kapok ettől a közösségtől, bár én természetesen nem tartom magam költőnek. Büszkeséggel tölt el azonban, hogy 2010-ben A költészet napját többek között az én versem is köszöntötte a Petőfi Népe hasábjain. Havonta egyszer találkozunk, sokat jelentenek nekem ezek az alkalmak. Megvitatjuk, elemezzük egymás verseit, melynek eredményeként talán fejlődünk egy kicsit. A versírás szabadabbá teszi a gondolataimat. A szavakból összerakott mondatok, a mondatokból összeálló vers, az én vagyok. Az én legbensőbb, őszinte mondanivalóm, úgy – ahogyan a világot látom. Ezek az én munkáim, az Üzen a Homok című újságban jelennek meg rendszeresen. Gergő unokám ugyancsak ír verseket, olykor közösen játszunk a szavakkal. – Nyolc évtizednyi tudás, bölcsesség, tapasztalat van a birtokában, amit egy ilyen kerek évforduló kapcsán törvényszerűen mérlegre tesz az ember. Mire jutott? – A 80 esztendő alatt a vallásoktól távolabb, az Istenhez viszont közelebb kerültem. A keresztény vallások is, sajnos, a szeretet helyett „háborúznak” egymással – haragot gerjesztenek más Kiss András: Viharban születtem

11


vallású keresztény népekkel szemben. Az ökumenizmus egyelőre csak tabu. Pedig összefogásban van az erő! – együtt a hegyeket lehet kimozdítani helyéről. A családnak, nemzetnek, vallásnak és településnek is van uralkodója! – Ez alól az Univerzum sem kivétel. Ahol nincs uralkodó, vezető, ott káosz van, és tönkremegy! – nézzük meg a mai házasságokat, kb. 80%-a zátonyra fut. – Az tény, hogy 30 műtét és számos megpróbáltatás után még itt vagyok, az isteni gondviselést igazolja számomra. Sokszor előA marosvásárhelyi keresztény ortodox templom freskója, melyen az ördögök ősi magyar öltözetben verik a román főpapot fordult, hogy a hitem adott erőt és kapaszkodót. Így volt például 1954-ben, amikor volt erőm és merszem felrúgni az addigi életemet, otthagyni a hadsereget, és mindent újra kezdeni. Amikor pedig a gyógyulásomra alig volt remény, ugyanis én már jártam „odaát” is: Szentesen a halálból hoztak vissza. Sokat gondolkodom azon, hogy vajon mi az én dolgom, a feladatom még, amiért újra és újra megkaptam a gyógyulás kegyelmét. Talán az, hogy még egy kicsit együtt lehessek a tündéri feleségemmel, az áldott jó gyerekeimmel, és láthassam, ahogy az unokáim kiteljesednek. Mindent meg is teszek annak érdekében, hogy ezt a fizikai és szellemi állapotot minél tovább megőrizzem. Nem hagyom el magam, folyton tevékenykedem, az alkotás a lételemem. Elégedett vagyok az életemmel. Nyolcvan év nagy idő, belefér sok siker, sok tévedés. Csodálatosan jó érzés, hogy a gyerekem továbbviszi az életművemet, és az unokáimban is nyomot hagyok. Hogy mindaz, amiért egész életemben dolgoztam, az bennük folytatásra talál. Tóth Tímea

12


A Kiss Fotó kamaragalériája, melyet a 80. születésnapomra kaptam Zsolt fiamtól

K i ss G er gő: Tat a pa pának , szül i na pjára Cél löhetne az is e költemény mögött, Hogy fölsorolom mind a nyolcvan évedöt. Én ebből csak tizennégyöt éltem, És körülbelül hétre emlékszöm. Viszont itt van Balla Erzséböt, Veled töltött majd ötvennégy évöt, Majd ő fölsorolja őköt, Mind a nyolcvan mesédöt. Én meg nem tudok mihöz kezdöni, Ögyet kéne még mögtönni, Mivel nem köll néköd sétabot, Boldog születésnapot! Kecskemét, 2010 Kiss András: Viharban születtem

13

K i ss A ndrá s: Vi har ban szület te m A vén diófa halála A jó Isten akaratából 1930-at írunk, viharos októberi szél süvít végig a falun. A gazdasági válságban gyötör a szegénység. A Szolnok melletti kis faluban – Tószegen – Kovács Gerzsonék házában ég a világ. Gyermeket várnak. Ilonka első gyermekét hozza a világra. Marika, a jövendő nagymama és a szomszéd Rebeka sürögnek-forognak Ilonka körül. Juli, a bába is megérkezik. A kiközösített férfiak a szomszéd szobában kártyával ütik agyon az időt. A kakukkos óra éppen éjfélt ütött. – Tizenhatodika van – jegyezte meg Gerzson, a jövendő nagyapa. Juli, a bába kiosztotta a teendőket: – Rebeka, te meleg vizet hozol! Gondoskodj róla, hogy mindég legyen kéznél! Marika, te nekem segítesz a szülésnél. Ilonka nehezen viselte a fájdalmakat, amit a szomszéd szobában is érezni lehetett. Andrásnak nem jöttek a lapok. Nem is tudta figyelni a lapjárást. Felugrott, átment Ilonkához. De a bába kizavarta. – András, te már elvégezted a dolgod! Menj a férfiakhoz, itt nincs rád szükség! – Vizes ruhát kérek! – intézkedett Juli, és viselkedéséből érezni lehetett, hogy nem kell már sokat várni a babára. Ilonkának egyre sűrűbben jöttek a tolófájások. A bába oktatta, hogyan tud együttműködni a babával, a gyors és kevésbé fájdalmas szülés érdekében. A fájdalmak nagyon fölerősödtek. Juli valósággal rávetette magát a kismamára, lábait hasához szorítva két perc sem telt el, és felhangzott a kétségbeesett gyermeksírás, amely jelezte: ismét megszületett egy kopasz, szürke kis veréb. Fény töltötte be a szobát, hatalmas menydörgés kíséretében. – Ez közel csapott be! – szólt Mária. Majd András szaladt be: – A vén diófa meghalt. Agyoncsapta a villám. Hajnali öt óra. E pillanatban megkezdődött a visszaszámlálás halálom órájáig. A felkelő nap azóta minden reggelen pimasz mosollyal jelzi, hogy életem ismét rövidebb egy nappal – mert új nap született.

14



Családfa A nagy szegénység ellenére gyermekéveim csodálatosan kezdődtek. A nagyszülők: Hamvas Mária és Kovács Gerzson rajongásig szerettek és szerettem őket én is. Nagypapa bognármester volt. Gyönyörű hintókat készített, főleg bécsi kereskedők részére. Nagymama szüleitől tanulta a fazekas mesterséget, de csak szórakozásból művelte. Ő a háztartást vezette. De azért ellátta munkáival a baráti kört születés- és névnapok alkalmával. Gyermeke nem lehetett. Ezért Édesanyámat fogadták gyermekükké, a vérszerinti szülők németek voltak. Sáringer Gizella jómódú, tekintélyes német család sarja vétett a családi etikett ellen. A szigorú tiltás ellenére elment egy festőművésszel, ezért a család örökre kitagadta Gizellát. A fiatal pár elhagyta Németországot, Budapestre költöztek, majd két gyermekük született. Az apát állítólag nagyon zavarta a gyermeksírás. A szerelem lassan elmúlt, kapcsolatuk megromlott. Gizella egyedül maradt két kicsi gyermekével, idegen országban. Linkóci művész párja – akiről a családban beszélni sem volt szokás – visszament Németországba. Gizella mindent felperzselt maga mögött, nem volt visszaút. Ápolónői fizetéséből háttér nélkül nem tudta nevelni gyermekeit: a két lurkót örökbe adta. Miután férjhez ment Kovács Ferenchez, közösen tettek kísérletet Gizella gyermekeinek visszafogadására, de sikertelenül. Édesanyám, Ilonka ugyanis nem akarta elhagyni új otthonát, új szüleit, akiket megszeretett. Öccse viszont nem tudta elviselni ezt az állapotot, öngyilkos lett. Édesanyám halálakor derült ki, hogy ő nem Kovács, hanem Sáringer Ilona. Én azonban édesanyám neveként már életem végéig a Kovácsot használom. Tartozom ezzel annak a két csodálatos embernek, akik felnevelték őt. Én pedig rajongásig szerettem, imádtam őket. Belekezdtem egy családfakutatásba, melynek eredményeként rájöttem, hogy a nagymama nagy mesemondó lehetett. Őseink kb. az 1760-es évek körül jöttek Magyarországra, amikor Mária Terézia az 1526-os mohácsi vészben kiirtott magyarság pótlására és az ország iparosításának érdekében német mestereket telepített országunkba. Őseink Veszprémben telepedtek le: a dédnagyapám, Sáringer Mihály cipészmester és neje, Kühler Borbála. Gyermekeik Gizella és Mária névre lettek keresztelve a Veszprémi Katolikus Plébánia nyilvántartása szerint. Nagymama tehát német volt, de már Veszprémben született. Apám, Kiss András, egy tönkrement tószegi földbirtokos család sarja. Valamely okból apám viselte először nevében a dupla s-t, ami a mai napig is megmaradt családunkban. A birtokot nagyapja, Kis István mulatta el, felesége, Zsilka Erzsébet vagyonával együtt. A testvérei ugyan talpra állították, Kiss András: Viharban születtem

15


vásároltak neki Bögön egy korcsmát, de az is lefolyt a torkán. Végül egy istállóban halt meg, a jászolban. Stílszerűen a marhák között. Apai ágon nagyszüleim, Kis András és Simonnyi Erzsébet Jászkarajenőn éltek, boldogan. Öt gyermekük született: András 1900-ban, Erzsébet 1902-ben, Rozália 1906-ban, István 1909-ben és Franciska 1912-ben. Apám inas lett Kovács Gerzsonnál, aki a fa művésze volt (meggyőződésem, ha ma élne, népművészként emlegetnék a csodálatos szobrok, faragványok láttán, melyek a hintók és egyéb munkáit díszítették). Apámnak nem voltak művészi ambíciói. Így ő az anyagok előkészítésével foglalatoskodott. Majd feleségül vette mestere leányát, Ilonkát. Tószegen két testvérem született. József 1935-ben és István 1938-ban. Minden jól alakult, szeretetreméltóak voltak a nagyszülők, családunkban a szeretet és a béke lakozott. Gabi néni, az osztályfőnököm és a Nagymama barátnők voltak. Így én nagyon szigorú ellenőrzés alatt álltam. Nagymama sokat foglalkozott velem. Ha korongozott, nekem is megengedte, hogy gyúrjam az agyagot. Nagyapánál a műhelyben délután négy órakor fejeződött be a munka. Nagyapa ilyenkor ünneplőbe öltözött és Weiss bácsival, a szomszédban lévő ipartestületben biliárdoztak (!), kártyáztak szinte minden este. Az öltöny és keménygallér akkor még kötelező volt a klubokban, ahol megtisztelték egymást szép öltözékükkel. Ezt a nemes szokást a második világháború söpörte el. A névnapokra nem volt szokás ajándékot vásárolni, mindenki saját kezűleg készítette el a meglepetését. – Az igazi ajándék az, amit saját kezűleg készítünk – mondja nagyapa. Nagyapáék is mindig faszobrokat és cserépedényeket vittek az ünnepeltnek. Nagyapa hintóit 90 százalékban Bécsbe szállították, ott kerültek eladásra. Ahogy mesélte, egy jómódú tószegi nagygazda évekig alkudozott vele. Hintót akart vásárolni, de sehogy sem tudtak megegyezni. Egy napon a gazda beállított nagyapához egy gyönyörű hintóval. – Na, Gerzson! Akkor veszek tőled hintót, ha majd ilyet tudsz készíteni. – Nagyon szép munka! – mondja nagyapa. Ki is húzta magát a gazda, szinte dagadt a melle az elismeréstől: – Látom, Bécsben vetted… A gazda elcsodálkozott: – Honnan tudod, Gerzson?

16



Nagyapa karon fogta a gazdát, majd a hintó hátsó részéhez kísérte. Az ülést helyéről kiemelve, alatta ott díszelgett az alkotó mester cégjelzése: „Kovács Gerzson, Tószeg”. Dani rosszul lett! Nem is csoda: ötszörösét fizette a bécsi kereskedőnek, mint amennyiért nagyapával alkudozott. A békének, a harmonikus családi életnek véget vetett az a tény, hogy nagyapa apámra íratta vagyonát. Apám rossztermészetű volt. Mint a ház új ura, ő határozta meg, mikor mit tehetünk, mit ehetünk. Ez nagyapáékra is érvényes volt. Nagyapa, természetesen bírósághoz fordult, a bíróság határozattal visszaruházta a tulajdonjogot a nagyszülőkre. Nekünk pedig el kellett hagyni a házat, a szeretett nagyszülőket. Nagyapáék maradásra kérték édesanyámat a gyermekeivel, csak a férje hagyja el a házat! Apám azonban az elsőszülött fiúgyermeket követelve zsarolta a családot. (Állítólag az akkori törvény ezt biztosította részére.) Édesanyám foggal-körömmel ragaszkodott gyermekeihez, így a rosszabb verziót választotta: a sok nélkülözést, költözködést albérletből albérletbe. Mindebből én gyermekésszel csak annyit tudtam felfogni, hogy a mennyországból a pokolba kerültünk. Több évi szörnyűségek után 1942-ben apám Vezseny községben vett egy házat. Ez annyit segített rajtunk, hogy költözködni többé nem kellett. Édesanyánk éjt nappallá téve dolgozott, hogy gyermekeit etetni tudja. Apám nagyapjára, Istvánra ütött, minden pénz kevés volt a mulatozásaihoz, kicsapongó életviteléhez. A természete miatt családfőnek alkalmatlan volt. Az 1944-es esztendő mindent a feje tetejére állított. A német hatalom irányításával Horthy Miklós kormányzó urat leváltva, helyére a szlovák nemzetiségű, németbarát Szálasy Ferencet ültették. Ezzel Magyarországon is megvetette a lábát a fasizmus. A jászkarajenői piacon Mihály bácsi, a suszter masíroztatta feketeinges legényeit. Vállukon egy vörös zászlót vittek, melyen nyilaskereszt és négy vízszintes fehér csík volt. (Nemzeti szocialista.) Vezseny csendes kicsi falucska, a nyilasoknak nyomát sem láttuk. De volt saját színházunk! A falu sok zsidót bújtatott, mentett meg a nyilasoktól. Sok volt közöttük a színész. Ők a mi színészeink voltak. A falu otthont, kenyeret és védelmet nyújtott a menekülteknek. Mi, gyerekek összefogtunk, kis kézikocsival jártuk a falut, árultuk a színházjegyeket. Mindenki azzal fizetett, amivel tudott: volt, aki zöldséget, répát, más szalonnát vagy kolbászt adott. A községünkben hivatalosan is tartózkodtak zsidók, munkaszolgálatosok voltak, a létszámukat nem ismertem, de azt tudtam, hogy tankcsapdákat ástak. Az ősz is megérkezett! Sárgulni kezdett a határ. A komp nem győzte áthordani a Tiszán a sok menekültet. Sajnos, a színészeink is elhagyták a falut, menekültek a hódító ruszkik elől. A menekülők Kiss András: Viharban születtem

17


pedig rosszabbnál rosszabb híreket hoztak. Volt, aki egész falvak kiirtásáról beszélt, mások kutyafejű orosz katonát láttak. Az emberek szinte meg voltak zavarodva. Senki nem tudta, mitévő legyen. Meneküljön? De hogyan? És hová? A front helyünkbe jött! A családunk útra kelt! – Apám unokatestvérének, Lászki Józsefnek a vezsenyi szőlőkben volt a tanyája. Oda menekültünk. Nagy volt a meglepetés, amikor azt láttuk, hogy már legalább 30 ember tolong a tanya udvarán. Mind a faluból menekültek. És jöttek a magyar katonák is egyesével. Hozták a híreket, jóllaktak, majd továbbálltak. Nem tűntek jól szervezett hadseregnek. Estefelé az emberek már nagyon idegesek voltak: az otthon hagyott állatokat etetni, itatni kellene. Apám is küldött, menjek haza, és etessem meg az állatokat, a gyermekeket nem bántják az oroszok. Édesanyám azonban – mint a kölykét féltő nőstény oroszlán – apám torkának esett. Nagyon összevesztek, de végül én mentem. Mint aki csatába indul, megöleltem édesanyámat és testvéreimet, s ballagtam az úton hazafelé. Alig mentem pár száz métert, hallom, hogy valaki szalad utánam. Rozi néni volt az, a szomszédunk. – Várj fiam! Megyek én is! – kiáltotta. Rozi néni áldott jó ember volt, a faluban mindenki szerette. Az öltözéke miatt – egy elmaradhatatlan fekete nagykendőt viselt télen-nyáron – az életkorát nehéz lett volna meghatározni. Valahol harminc és kilencven év között lehetett. A kiszáradt út porzott utánunk. Egy lélek nem sok, annyival sem találkoztunk. Amikor a falu közelébe értünk, az árokban megmozdult valami. – Azok katonák! – mondta Rozi néni. Kiderült, hogy a harcvonalon járunk, a lövészárkok között. Az egyik katona felállt, levette fejemről a leventesapkámat, földhöz vágta, és megtaposta. Szerencsére Rozi néni felismerte a helyzetet, és figyelmeztetett, hogy hagyjam a sapkát, ez nekik ellenséges tárgy. Az ő batyuját is elvették, átkutatták, majd lakmározni kezdtek. Egyik katona azonban a kolbásznál is értékesebbnek találta Rozi nénit. Tapogatta, majd befektette a lövészárokba… Amikor elengedtek, a falu felé menet félve kérdeztem meg Rozi nénit: – Jól tetszik lenni? Nincs valami baj? – Semmi, semmi! – válaszolta, derék katonák ezek fiam! Megérdemlik azt a kis kenyeret és kolbászt, amit megettek!

18



Amikor átléptem a kiskapunkat, egy német repülőgép a házunk felett géppuskatűzzel pásztázta végig az udvarunkat, a kiskaput átlósan kettéfűrészelte. Centiken múlott az életem. Az állatokat megetettük, megitattuk. Majd Rozi néni javaslatára elindultunk vissza, más lehetőségünk nem lévén, a frontvonalon, ahol bejöttünk. A katonák azonban nem engedtek tovább. Így kénytelenek voltunk a faluban éjszakázni. Rozi néni meg is jegyezte: – Ezek most nagyon udvariatlanok voltak! Az éjszakát Tóthék pincéjében töltöttük. Voltunk legalább harmincan. A hatalmas, nyirkos helyiségben szalmán aludtunk. Hajnalban dörömbölésre ébredtünk. Puskatussal verték a pinceajtót. A férfiak azon tanakodtak, hogy ki nyisson ajtót, de a következő pillanatban a puskatus hangjának egy lövés dörrenése adott nyomatékot. Életemben nem láttam ennyi gyáva embert. Azt hiszem, hogy gyermekként nem éreztem a helyzet komolyságát. Az ajtó kinyílt, öt ruszki katona jött le ordítva. – Csaszi jeszt? Az órák és egyéb értékek begyűjtése után a hölgyeket kezdték mustrálni. Hármat közülük magukkal is vittek. Reggel volt, amikor ketten visszajöttek, de Harkányiné soha nem tért vissza. Egy hét múltán találták meg egy szalmakazal tövében holtan, szalmával letakarva. Akik túlélték a frontot, mindenki visszatért a faluba. A szerencsétlenség mellett a szerencse most egy cirkuszt adott a falunak: itt rekedt a Donnert Cirkusz. Nálunk vészelték át a frontot, a sok vezsenyi gyermek örömére. A cirkusz törpéjét sok-sok évvel később, az „Óvakodj a törpétől!” című filmben fedeztem fel, nagy örömömre, hiszen sokat játszottunk együtt annak idején… A Tisza védőgátjai fölött vörösen izzó nap kúszik fel az égre. Fényével ringó aranyhidat fest a folyó víztükrére, fénycsóváját átveti a falu házain. Mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Az utcákat román katonák róják. Eltűntek az oroszok. Románok lakják be a falut. Mi is kaptunk két katonát. Ők a bognárműhelyt vették birtokba. A tisztek részére készítettek ládákat, a rabolt szajré hazaküldésére. De a sors áthúzta terveiket. Három napja voltak a községben, amikor erős tüzérségi tűz rázta meg a falut. Mindenkit váratlanul ért a magyar katonák támadása. Én a fa tetején ülve éppen falevelet gyűjtöttem a nyulaimnak. Az ijedtségtől leugrottam (vagy leestem?) de a ruhám beakadt, és csüngtem az ágon, mint gyümölcs a fán. A tüzérségi tűz után magyar katonák foglalták vissza a falut, ők szedtek le a fáról. A románok fejvesztve menekültek a Tiszán át. Akinek nem jutott csónak, az úszva ment neki a jéghideg víznek. Csak később tudtuk meg, hogy három német katona a komptól kicsit lentebb ásta be magát, és villámgéppuskával hosszában lőtték a Tiszát. Senki nem menekült! A vértől piros vízen szegény román Kiss András: Viharban születtem

19


katonák holttestei úsztak. Őket már hiába várták vissza kedveseik, gyermekeik. Életükkel drágán fizettek a szovjet hadsereg oldalán. A szovjetek nem véletlenül vonták ki katonáikat Vezsenyről, tudtak a támadásról. Ezért cserélték fel románokra a Tisza-patkót, így mentették saját veszteségüket. A németek is alkalmazták ezt a módszert a Don-kanyarban. Ez az alárendelt hadseregek szomorú sorsa. A falu második bevétele harc nélkül zajlott. Csak azt láttuk, hogy ismét ruszki katonák hajtják vágóhídra a sok-sok állatot, az embereket pedig munkára (malenkij robot). A vezsenyi félszigetet már a németek is repülőtérnek használták, így nem csodálkoztunk azon, hogy a szovjetek is a réten rendezték be a támadásokhoz szükséges repülőbázist. A félsziget jó védelmet nyújtott a légierőnek, így Budapest bevételéhez – de a dunántúli harcokhoz is – Vezsenyről indultak a gépek. Nálunk időztek legtovább, így munkára is itt volt igény hosszú ideig. A konyhán rendszeres volt a munka. Az éhes gyomrom mindennap vitt dolgozni. Egy jóságos szakácsnő a legfinomabb falatokat hozta nekem mindég, aztán leült velem szemben, és nézte, ahogy eszem. Este meg teli tarisznyával indított utamra. Kár, hogy a nyelvi nehézségek miatt nem értettük egymás szavát. Úgy éreztem, a bábeli torony ma is működik: ha az emberek megértenék egymást, talán háború sem lenne… A hideg tél enyhülésével vágyódtam a rokonsággal való találkozásra. Márpedig az igazi vágynak a félelem sem szab határt. Gyalog mentem a 13 kilométerre fekvő Jászkarajenőre. Az út kihalt volt. A tanyák is oly képet festettek, mintha nem lenne élet a falaik között. Csak egy-két kutya csaholt a hóbuckák között, arra is csak a varjak válaszolgattak. A faluban rossz hírt kaptam: nagybátyámat, Istvánt, a ruszkik megölték. Nagyapa mesélte el a történetet. Bátyuska nem tudott oroszul. Amikor azt kérdezték tőle: „szoldát jeszt?” – ő igent mondott. Úgy értette, hogy szódavizet kérnek. Föl akarta emelni az üveget, és szitává lőtték. 35 éves volt. Nagyapa a ház kertjében tette örök nyugalomra, ahol senki nem zavarja többé. Elásta a szomorúfűz alá. Az első fényképezőgép – az első mester 1945 tavaszán a sors összehozott egy katonával. Egy üveg pálinkáért kaptam tőle egy fényképezőgépet, akkor még nem sejtettem, hogy ez az öreg masina egész életemet meghatározza. Jászkarajenőn sűrűn vendégeskedtem, ott lakott a keresztanyám, apám testvére, Erzsébet. Saját gyermekük nem volt, én voltam a kedvence. Itt, a szomszédban lakott Pesty Laci bácsi, a fényképész. Kiváló pedagógus volt. El tudta hitetni velem, hogy a fényképezőgép mögött a helyem. Ő lett a

20



mesterem. A fényképezés mellett a fúrást-faragást sem hagytam abba, szükség volt a pénzre. Apám a százpengősöket gyűjtötte. – A Kossuth-bankók sokat érnek majd, és gazdagok leszünk! – mondogatta. A fél karját hagyta volna levágni, minthogy egyetlen százpengőst is kiadjon kezéből. A pengő megbukott, mi meg továbbra is szegények maradtunk. 1945-ben megszületett Gizike, a kishúgom. A hat főre duzzadt családnak pedig még több pénzre volt szüksége. Divat volt a fatalpú cipő, hát azt gyártottam, a piacon árultam a többi faragványokkal együtt. Voltak közöttük állatfigurák, kiskocsik, talicskák meg duplaszárnyú Bücker-repülőgép! – ez volt a sláger. Hoztak egy kevés pénzt a konyhára. Verebeket is fogtam a kishúgomnak. (Nagyon finom a veréb mellehúsa.) A faluban mindenki nagyon szegény volt. A gazdáktól elhajtották az Bücker-repülőgép a II. világháborúból állatokat, a padlásokat lesöpörték. Nagyon kevés volt az élelem. A mi padlásunkon még söpörnivaló sem volt. A csizmadia mester sámfáit eltüzelték a katonák. A kereskedelem szünetelt, így a mester apámat bízta meg, hogy készítsen neki sámfákat. Apám azonban a sámfakészítést nem tanulta, a különleges faragásokhoz pedig nem volt érzéke. A sámfák ezért nem lettek jók. Lehet, hogy tanultam valamit a nagyszülőktől? Én éreztem, hol a hiba, de szólni nem mertem. Amikor apám elutazott Szolnokra, felkerestem Béla bácsit azzal, hogy szeretném kijavítani a sámfákat. A mester majdnem kidobott, mondván: – Apád sem tudta elkészíteni, mit akarsz te kölyök? Meggyőztem Béla bácsit, hogy tűzre akkor is jó lesz, ha tovább rontom. Megkaptam hát a legbonyolultabb görbeszárút. Életemben nem voltam ilyen boldog. Láttam a gyönyörű sámfát, csak le kell róla szedni a felesleget. Amikor a kijavított sámfát letettem a mester asztalára, ő ránézett, majd rám, és egy nagyot káromkodott. Kiss András: Viharban születtem

21


– No, ezt nem gondoltam volna! – summázta. Nem volt többé szabadidőm. Sok megrendelést kaptam a mestertől, nem kellett fillérekért árulnom a piacon. Béla bácsi jól megfizette a munkámat, legalább is a megítélésem szerint. Elkészült hát életem első új cipője, és új öltönyt is varrattam. Nagyon boldog voltam. Édesanyám is örült, mert a családnak is bővebben jutott a konyhára. Nagyon büszke volt rám! Én pedig szívből örültem életem első, igazi sikerének. Jászkarajenőn lakott a Balla család. Feri bácsi szűcs volt, ők látták el meleg bekecsekkel a falut, de országos vásárokon is jelen voltak portékáikkal. Nagy tömeg volt Balláék háza előtt. Mihály bácsi, a suszter intézkedett. Már nem a jól ismert fekete ingét viselte: piros nyakkendő lett a divat. A bámészkodók elmondták, hogy Mihály bácsi, a falu párttitkára elkobozta Balláéktól az összes báránybőrt, a szakmához szükséges alapanyagot. A kocsi úgy nézett ki, mint egy petrencére rakott szalmás szekér. Vagy 800 darab báránybőr volt rajta. A család apraja és nagyja csak sírt! Ez volt az összes vagyonuk. Az életük munkáját vették el tőlük. Mi lesz most velük? Mit esznek ezek után? Kisvártatva az is kiderült, hogy bizony nem kobozás volt ez, hanem közönséges rablás. A bőröket ugyanis a községházán a bolsevikok egymás között szétosztották. Mindenki rettegett Mihály bácsitól, a falu négy elemit végzett ügyeletes mumusától. Balla Feri bácsi Erdélyből szökött Magyarországra, az első világháború alatt. Apja is Ferenc volt, édesanyja, Nemes Kövendi Mária tizenkét gyermeket szült. Állítólag vér szerinti ősük volt a Wass Albert „Kard és Kasza” című művében megelevenített Balla Ferenc. Feri bácsi, miután letelepedett Magyarországon, feleségül vette a gyönyörűséges Nagy Mariskát. Ők hárman voltak testvérek: Nagy Etelka, Mariska és Béla. Utóbbi Jászkarajenő főjegyzője volt, akit szeretett a falu népe, mégis büntetőtáborba vitték. Nem élte túl a recski brutális bánásmódot. Balla Ferenc és Nagy Mária házasságából két gyermek született: Mária és Erzsébet. A két gyermek részére vásárolt házhelyeket is elvették a családtól. Feri bácsi, nem csak Erdélyben volt üldözött… Laci bácsi, a mesterem, egyre nagyobb feladatot bízott rám. Az igazolványképeket már önállóan készítettem. Petróleumlámpával másoltam, ez volt a sötétkamra lámpája is. A másolókeretbe helyeztem a negatívot és a másolópapírt, majd lezártam, és a petróleumlámpa „fehéren” világító fényénél átvilágítottam. A mesterem nagyon szegény, de jóságos ember volt. Földbirtokosok voltak, de mindent elvettek tőlük. Nekik köszönhetem, hogy olyan foglalkozásom lett, ami értelmet adott egyszerű életemnek. Laci bácsi szeretetét úgy viszonoztam, hogy hátat fordítva neki és a szakmának, önként vonultam be ejtőernyős katonának.

22



Angyalbőrben Honvédtiszti ruhában jött haza egy falusi fiatalember, és a gyermek-koszorú közepén mesélte katonai élményeit. Mi pedig szájtátva hallgattuk. Elvégezte a tisztiiskolát, rábeszélt: legyek én is katona! – Most tobozozzák az ejtőernyősöket – mondta. Megszédített. Még jelentkezési lapot is adott, amit a községházára kellett leadni, a szüleim aláírásával. Apám hallani sem akart a tervemről, de én szemtelenül aláhamisítottam a nevét, és beadtam a hivatalba. 1949. április elsejére megkaptam a behívót. Az egyik szolnoki kultúrházban kellett jelentkezni. Apámnak soha nem árultam el a turpisságomat. Az ejtőernyős elit alakulatnál jól alakultak a dolgok. Május elsején már Budapesten, a díszszemlén vonultunk fel, 18-19 éves gyerekek, mint a magyar hadsereg ejtőernyősei. Nagyon tetszett ez a felpörgetett élet! De mindenek felett a kaja volt a fontos. Az pedig első osztályú volt. Életemben nem ettem an�Az ejtőernyős szakaszunk nyi vitamindús ételt, ennyi kalóriát! Mindennap kaptunk vajat, mézet, szalámit, csokoládét, ebédre pedig húst. Úgy éreztem, hogy ismét a mennyországba kerültem! Pálfy és Rajk László letartóztatásakor azonban szétszórták az ejtőernyős zászlóaljat, két ember sem került egy helyre. Engem a tapolcai repülőtérre helyeztek, majd pár nap múltán a Pécsi Dózsa Lövésztiszti Főiskolán találtam magam. Kezdődtek a tanítások. A humán tárgyakat civil tanárok, a katonai műszaki anyagot egyenruhás tisztek oktatták. Meg akartam felelni a követelményeknek, így minden szabadidőmet tanulással Kiss András: Viharban születtem

23


töltöttem. Tanáraim gyorsan felfigyeltek nagy akaraterőmre, amire szükségem is volt. Úgy éreztem, hogy falusi gyerekként nagy hátrányt kell ledolgoznom a pesti vagányokkal szemben. A megterhelés nagy volt, de tartottam magam. A dicséretek sem maradtak el. Az ébresztő után torna, tisztálkodás, ágyazás, reggeli az étteremben; mindenkinek meg kellett tanulni kést, villát használni. Az osztályban – létszámjelentés után – megkezdődtek az órák. Kedvenc tantárgyam volt a kémia, a katonai tantárgyak közül pedig a lövészetet és a lovaglást kedveltem, pedig addig életemben nem ültem lovon. Ebéd után csendes pihenő, majd ismét kezdődtek a foglalkozások. A tanulást mindenki nagyon komolyan vette. Igazi jó csapat verődött össze. Tanáraink a délutáni foglalkozásokon is köztünk voltak, mindenben segítettek. Hihetetlen energiát fektettek belénk. Öröm volt tanulni, öröm volt így élni. Ez a tempó, ez az összetartás talán elképzelhetetlen lenne civil iskolában. A tanulás mellett jutott időnk műkedvelő előadásokra is, főleg a nyári táborokat használtuk ki e célra. A környező falvakban léptünk fel nagy sikerrel. A sikereinkbe azonban a sors és a komikum is besegített. Volt a növendékek között két kiváló zenész, az egyiknek Veréb, a másiknak Rigó volt a neve. Amikor felkonferálták őket, mondván: „Veréb és Rigó növendékek előadják a Pacsirtát”, máris kitört a tapsvihar. Nagyon kellemes emlékeim maradtak az előadásokról. Igaz, zárt, belterjes életünkben kénytelenek voltunk kevés szórakozással is beérni. Jobban őriztek bennünket, mint egykor az angolkisasszonyokat. Az utolsó félévben a jó tanulmányi eredményt elért növendékeket meghívták az iskola rendkívüli pártgyűlésére. Én is a meghívottak között voltam. Ez nagy megtiszteltetés volt. Amikor a politikai tiszt ünnepélyesen bejelentette, hogy az iskola pártbizottsága a meghívott növendékeket tagjelöltnek javasolja, örömmel volt tele a lelkem. Meg voltam győződve, hogy most annak a pártnak leszek a tagja, mely megváltoztatja a világot, és minden embert boldoggá tesz. Hittem abban, amit tanultam. Szívemben nagy reményekkel öltöttem magamra a Magyar Néphadsereg tiszti egyenruháját és örültem, hogy szolgálhatom a szent Magyar Hazát. „Vess számot erőddel s legjavát … hazádnak szenteljed!” (Arany János) A tiszti avatás után a kiskunhalasi 1872-es ezrednél jelentkeznem szolgálatra. Minden új volt. Féltem, hogy nem tudok majd megfelelni az elvárásoknak. Grósz Károly, a politikai tiszt lélekben segített sokat. Barátok lettünk. Engem mesterlövész továbbképzésre vezényeltek Várpalotára, ami nagyon jó indulásnak tűnt.

24



A kiképzés azonban szörnyen embertelen volt. Januárban, olvadó hólében kúszva kellett megközelíteni a lőállást. A vizes ruha ránk fagyott, csörgött rajtunk. A továbbképzést kitűnő eredménnyel elvégeztem, majd mesterlövész századparancsnok lettem. Az 1872-es ezred nyári táborában, Császártöltésen vettem át a századomat. Kilencven százalékuk analfabéta volt és cigány. Azt hittem, hogy ismerem a cigányokat. Azonban kudarc jött kudarcra. A hétvégi létszámellenőrzésnél kilenc ember „tolongott” előttem. Az ügyeletes jelentette, hogy a cigányok hazaszöktek. – Minden hétvégén elszöknek, de hétfő reggel itt vannak! – mondta. Ezredösszetartás van, a tábor területét a tiszteknek is tilos elhagyni. Ha a szökéseket jelentem, a szerencsétlen szökevényeket hadbíróság elé állítják. Ha nem jelentem, én kerülhetek hadbíróság elé. Tapasztalatlan voltam, nem tudtam, mit tegyek. Megvártam a hétfőt. A lőtéren félkörbe ültettem a századot, a létszám teljes volt. Az gyorsan kiderült, hogy fejmosással nem sokra megyek. A vajda utasítása szent! – ugyanis a hétvégén a férfinek családjánál van a helye. Az ő fejükkel kell gondolkodnom, ha eredményt akarok. Nagyon jó zenészek, énekesek voltak a csapatban. Ha írni és olvasni nem is tudtak, a zenei érzékük csodálatos volt. Két csoportot alakítottam ki belőlük, és felváltva játszottak, míg a csapat másik fele otthon volt a családjánál – az én bőrömre. Gazsi oly szépen énekelte az operaáriákat, hogy csodájára járt a tábor. Az én zenei analfabetizmusomat is csiszolták ezek a műsorok. Talán ennek köszönhetem, hogy ma is szívesen hallgatok operát, orgonamuzsikát. Megnyugtat, felemel, pedig azt mondják, hogy operát hallgatni csak előképzéssel lehet. Az oktatást gyakorlattal kezdtem, elmélettel ugyanis nem sokra mentem. Úgy néztek rám a fegyvertávcső oktatásánál, mint borjú az újkapura. Bevezettem egy szórakoztató párbajlövészetet, ami biztonságos és szórakoztató volt. Élvezettel tanulták a lövészetet, és nekem ez volt a fontos, közben ismerkedtek a betűkkel, én pedig egy számomra ismeretlen – érdekes – misztikus világgal. Bepillantást nyertem fanatikus hitükbe, szeretetükbe, ragaszkodásukba. Megkedveltem a csapatot a kiképzés végére. Rájöttem, hogy ha egy népcsoportot meg akarok ismerni, közöttük kell élni. Éreztem, hogy ezek az emberek tűzbe mennének értem. A barátom, Rády Imre hdgy. gyermeke születéséről kapott hírt. Együtt örültünk Imre boldogságának. Hétvégére eltávozást kért, hogy feleségét újszülött gyermekével e csodálatos esemény alkalmából szívére ölelhesse. Az ezredparancsnok azonban összetartásra hivatkozva megtagadta kérését. – Nem vagyok képes dolgozni, de gondolkodni sem. Nem vagyunk háborúban, miért nem láthatom újszülött gyermekemet? – kérdezte. Majd csak annyit mondott: – Hétfőn itt vagyok. Kiss András: Viharban születtem

25


Soha többé nem láttam. Gyermeke mellett verték bilincsbe, és hadbíróság elé állították. Az erdő lenyűgöző szépsége megpróbálta feledtetni a zsarnokságot. A cinege éneke ébreszt, a reggeli napfény játszik a mókusokkal a lombok között. Jól kezdődik a nap. Ezredünk miniszteri szemlét vár, én vagyok a táborügyeletes tiszt. Lesz dolgom. A delegáció előtt haladó testőrök egyike súgott nekem: Rákosi elvtársnak jelentsek, ne a honvédelmi miniszternek. A jelentés után a delegációt átvezettem a táboron, közben sikerült néhány tapasztalatot szerezni vezetőinkről. Meglepő volt, amit láttam és hallottam. A sátrak között haladva Nógrádi altábornagy egy fából faragott galambot tépett le az egyik sátorról, és magából kikelve ordított, majd földhöz vágta. Közben azt kiabálta, hogy harcolni tanítsák meg az embereket, ne ringassák őket békés hangulatba. Rákosi egy szuronyos puskát fogott meg, és ezzel elárulta, hogy életében nem volt fegyver a kezében. Nekem meg egy festmény jutott eszembe, amely a laktanya ebédlőjének falán lógott. A címe: Rákosi elvtárs átadja harctéri tapasztalatait a katonáknak. – Minden hazugság? – tettem fel a kérdést magamban. Egy szakember a fogásról észreveszi, hogy a másik csak távolról látta a fegyvert, a lövészárkot. Az ezredkonyhán Farkas Mihály mutatkozott be: mint a sakál, ordított, mert a szakács sapkáját piszkosnak vélte. Ez nem a miniszter feladata! Engem, az ügyeletes tisztet kellett volna a hiányosságért felelősségre vonni, vagy az ezredparancsnokot írásban figyelmeztetni a problémákról. Életem második nagy csalódása volt ez a miniszteri látogatás. Az 1872. számú ezred tisztikara összetartó, nagyon jó csapat volt. A harmadik zászlóalj parancsnoka lógott ki a sorból, mindenki csak szőr Jóska bácsinak nevezte. Ő furcsa figura volt. Szőr Jóska bácsi őrnagy volt, a legidősebb embere az ezredünknek. Mindenki eszén szeretett túljárni! Az őrséget többször megtizedelte. Állatbőrbe bújva közelítette meg az őrt. Mire azonban az őr „állj!”-t kiáltott, ő már le is fegyverezte. Majd hadbíróság elé állították, mert nem védte meg az őrhelyét. Amikor a századom adta az őrséget, felkészítettem a katonáimat. Mindenkivel külön foglalkoztam, ha gyanús neszt hall, azonnal kiáltson „állj!”-t, majd ismételve, „állj, vagy lövök”, de már lőjön is a levegőbe. Legyen határozott, abból nem lesz baj. A készültség kivonul, a vizsgálat eredményeként jelentésben rögzítik a fegyverhasználatot, és kész. Ha viszont valami mozgó tárgyat lát, ne a levegőbe, hanem közvetlenül az alak elé lőjön a földbe, majd „feküdj!” vezényszóval kényszerítse földre. Ha pedig nem engedelmeskedik, meg kell ismételni a riasztólövést. Ha három ismétlésre sem áll meg, le kell lőni!

26



Szőr Jóska bácsit egy szép kirándulása során egy órán keresztül fektették a földön. Jóska bácsi ismerte az ide vonatkozó paragrafusok minden betűjét. Érezte: ez az őr nem amatőr, az életével játszik, ha tovább szórakozik. Végül Jóska bácsinak az volt a kérése, hogy ő gratulálhasson az őrnek, amikor dicséretben részesül. A mesterlövészek kiképzése a hadosztály három századának versenyével véget ért. Az 1872. ezred mesterlövész százada, vagyis a századom lett az első! Nagyon boldog voltam! Ezek valós eredmények: a találatokat nem lehet a céltáblába beledumálni. Az vagy ott van, vagy nincs eredmény. Talán nem mi voltunk jók, hanem a másik két század volt nagyon gyenge. De a győzelem akkor is a miénk! A legnagyobb eredmény részemre mégis az volt, hogy a három hónapos kiképzés végére minden ember ismerte a betűket, le tudta írni a saját nevét! A verseny után a győztes század mesterlövészei hadtestparancsnoki dicséretet kaptak. A jutalomszabadság letöltése után pedig bevonultak a törzs-századukhoz. Megúsztam! – visszavezényeltek a Pécsi Dózsa Lövésztiszti Főiskolára. Úgy éreztem, hazamegyek. A Dózsa Lövésztiszti Főiskola „Harcos” Szerkesztőségének fotóriportereként az álmom beteljesedett. A szerkesztőség tagjai: Kis Sándor hdgy. főszerkesztő, Aba Béla alhdgy. politikai szerkesztő, én pedig fotóriporter, valamint a négy nyomdász, ők civilek voltak. Nagyon jó volt a csapat, öröm volt dolgozni. Szórakozni is együtt jártunk. Szerkesztőségünknek a színházban állandó páholya volt, de az Elefánt vendéglő is a törzshelyünkké vált, sajnos. A pécsi színházat és az iskolát én láttam el fotókkal. Nem volt nehéz, imádtam dolgozni. Munkám sokrétű volt és változatos. Sok tapasztalatot gyűjthettem. Vadászatoknak és egyéb buliknak rendszeres látogatói voltunk, mint riporterek. A tisztek viselkedésén sokszor megbotránkoztam, a nyelvük spiccesen megeredt, gátlásaik feloldódtak. Az iskola növendékei díszszemlére készültek a laktanya udvarán, majd a budapesti Felvonulási téren folytatták a felkészülést. A fotóriporter-igazolványom Szikrázott a kockakő a katonák lába alatt. Kiss András: Viharban születtem

27


A fotósok hada a Hungária körúti tüzérlaktanyában lett elszállásolva. Itt volt egy jól felszerelt központi fotólabor. A gyakorlatokról készült fotókat mindennap átadtuk a szerkesztőségek részére válogatásra. A menetelő katonák látványa fentről volt igazán szép, ezért a legtöbb jó fotó a villanyoszlopokról készült. Az egyik nap megállt alattam egy katona, és közölte velem, hogy a parancsnoka beszélni kíván velem. Arra kér, menjek a kocsijához. Az 1872. ezredparancsnoka, Homoki őrnagy volt az, akinek az ezredénél mesterlövész századparancsnok voltam. Ajánlatot tett: menjek vissza az ezredéhez, ha igent mondok, ő az áthelyezést elintézi. A beosztásommal elégedett voltam, nem kívántam harcászati ezrednél szolgálni. Ezért megköszöntem a lehetőséget, de ajánlatát nem fogadtam el. A díszszemle látványos volt, jól sikerült. Minden alakulat bevonult a telephelyére, és folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Sok fotóm jelent meg különböző újságokban. Akadt közöttük több zavarosnak tűnő téma, amelyekről úgy éreztem, hogy nélkülözik az igazságot. Voltak azonban kellemesebb munkáim is, mint a Lissák professzor úr tudományos munkáiról készített riportom, amely az országos lapban, a Néphadseregben is megjelent, kitüntetése alkalmából. Munka közben mutattam be, a fehéregerei és patkányai között. Közben a Pécsi Fényképész Szövetkezetnél – az iskola támogatásával – Pogány Lajos és Ágotha Aladár mesterek felkészítésével sikeres fényképész vizsgát tettem. Ezzel tartoztam Laci bácsinak, a mesteremnek, és magamnak. Az 1953-as nyarat a Balaton melletti asszófői táborban töltöttük. Kívánni sem lehetett kellemesebb helyet. A szerkesztőség is leköltözött, de a nyomda miatt – hetilapot készítettünk – hetenként egyszer Pécsre kellett utazni. A táborban állandó volt a rádiószolgáltatás, a dobozokból egész nap szólt a zene. Egyik nap az adást megszakítva rendkívüli hírt kaptunk: meghalt Sztálin. Az iskolán válogatott csapat volt együtt, mégis vegyes érzelmeket generált a diktátor halála. Ez megváltoztatta a világpolitika arculatát, Rákosit leváltották, Nagy Imre ült be a székébe. Nagyon sok disznóság került felszínre. Nagy Imre megszüntette a recski, a hortobágyi és sorban az összes büntető munkatáborokat. Mi pedig csak ámultunk: ilyenek is voltak? Kezdett az agyam tisztulni. Egyre jobban lehetett érezni: amit írunk, terjesztünk, az nem az igazság. „Megetettek” bennünket, így a lapunkon keresztül mi is mindenkit megtévesztettünk. Csalódott voltam. Az érzelmeinket nem tudtuk senkivel megbeszélni, mert tudtuk: még mindig sok a besúgó. 1954 telén Losonczi Pál, a barcsi Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke mint kiváló káder kapott kitüntetést. A szalonnázó paraszt fehér porcelánszobra volt jó munkájának elismerése. Az én

28



feladatom volt összeállítani egy csapatot, amely riportot készít a kitüntetett mgtsz-ről és az elnökéről. A stáb tagjai: Ács Irén őrmester, a Néphadsereg szerkesztőségének riportere, két asszisztens kiskatona, a gépkocsivezető egy jeeppel és jómagam elindultunk Barcsra. Én a szerkesztőségben felejtettem a nyílt parancsot, mellyel a határsávban tartózkodhattunk. Tito hadseregtábornok akkor még „láncos kutya” volt, nem lehetett csak úgy besétálni a határsávba. A határőrök megállították kocsinkat, jól elbeszélgettünk, elmondtuk, hogy a hadsereg tudósítói vagyunk, a tsz életéről és annak elnökéről készítünk riportot. Meggyőzőek lehettünk, mert szerencsénkre a nyílt parancsot meg sem említették, igaz, hogy az öltözékünk és a gépkocsink valamicskét igazolt bennünket. A Losonci család lakásán is készítettünk pár felvételt, és közben ott is hagytuk névjegyünket. Akkor még magnézium-pisztollyal dolgoztunk, az pedig a téli hidegben nedvességet kapott, és nem lobbant el. Az egyik kísérő kiskatona meggyújtott egy újságlapot, és a magnézium-pisztolyba nyomta. Hatalmas villanással egy tűzcsóva repült egyenesen a függönyre, ami egy lobbanással elégett. Azóta is tartozom Losoncziné Marikának egy függönnyel. Az 1954. április 4. nagy ünnep volt számomra, egyik meghatározó állomása életemnek. A Pécsi Színház igazgatója felkért, hogy a színházban készített felvételeimből állítsak össze egy kiállítást, vagyis hozzak össze egy jó reklámot a színháznak. A felkérésnek örültem is meg nem is. Féltem a kudarctól. Három állandó tárlatom ugyan volt Pécsett: a Dózsa Lövésztiszti Főiskolán, a színházban és a tiszti klubban, faliújság formájában. A különbség annyi volt, hogy most elhangzott egy megnyitóbeszéd. Megszületett életem első igazi szakmai sikere: a pécsi tiszti klubban megnyílt az első fotókiállításom, amelynek sikerét álmomban sem mertem remélni. Mit keresek én itt? Eközben a Sztálin halálát követő kiábrándulás folytatódott. Átértékelve a történteket, rájöttem, hogy tévedés volt az eddigi életem. Sok álmatlan éjszaka után feltettem a kérdést magamnak: Mit keresek én itt? Döntöttem. Visszaadom a pártkönyvemet, és leszerelek. Elhatározásomat közöltem az iskola párttitkárával, aki elképedve csak annyit mondott: „Ilyen még nem volt a történelemben, jelentem a felettesemnek”. Próbáltak meggyőzni, hogy ez pillanatnyi elmezavar, tejben-vajban fürdök, mindenem megvan, mit akarok még? Többször behívtak a minisztériumba is, próbáltak meggyőzni, hogy ferde vágányra futottam, térjek észhez. Ám azonban makacsul kitartottam az elhatározásom mellett. Kiss András: Viharban születtem

29


Gondolom, átnevelési szándékkal helyeztek át a Budapesti Petőfi Tiszti Főiskola őrszázadához, szakaszparancsnoknak. A letöltött szolgálati időre járó főhadnagyi előléptetésemet pedig visszatartották. A folytatás a Légügyi Minisztériumban volt, amikor felajánlottak Kecskeméten légifényképész beosztást és soron kívül az elmaradt főhadnagyi előléptetésemet. De én kitartottam a leszerelés mellett. Ők meg hétről hétre keményebb eszközökhöz nyúltak. Éjjel kirámolták az íróasztalomat, majd éberség megsértése miatt fogdába vágtak. Az életem ez után kihallgatásokból és büntetésekből állt! Nem értettem, mit akarnak. Ugyanis 1955-ben erőteljes leépítés volt a hadseregben, amitől a tisztek kétségbe voltak esve. A kérésem támogatása esetén egy tiszttel kevesebbet kellett volna elküldeni. Ez az esztendő maga volt a pokol! A D-tisztnél már törzsvendég voltam. A vádak szép lassan gyarapodtak, végül elértünk a csúcsra. A vád: információk átadása az ellenségnek. Bekérte a fényképezőgépemet negatívokkal együtt. A következő kihallgatáson öt fős bizottsággal találtam szemben magam a D-tiszt szobájában. A vádban szereplő negatívokat keresték, amelyeket a laktanyákról készítettem. Ez már nem játék! Tehát kém vagyok? Ebbe már többen belehaltak! Ha előre tudom, hogy mivel jár a leszerelésem és a pártkönyv visszaadása, tízszer is meggondoltam volna, hogy hozzákezdjek. Őszintén be kell vallanom: most már nagyon féltem. Aki nem élte át az ötvenes évek borzalmait, ne akarja megérteni azokat az időket, mert az lehetetlen. Rendkívüli pártgyűlésen tárgyalták a kizárásomat. Amikor bejelentettem kilépési szándékomat a pártból, azt mondták: ilyen nincs, majd kirúgjuk. Amikor a pártkönyvem visszaadására került a sor, egy sörhasú százados felugrott, toporzékolt és ordított, hogy ezt a szemetet fel kell akasztani, más ember sír, ha elveszik a pártkönyvét, ez meg röhög. Féltem, hogy meg is teszik. Szinte már éreztem nyakamon a feszülő kötelet. Nem tudom, mit láthatott az arcomon az az ember, mert nevetőgörcsöt, azt biztosan nem. Nagyon felforrósodott a levegő körülöttem. De a tény, hogy nem vagyok többé a párt tagja, kissé megnyugtatott. Az idegös�szeroppanás határán megesküdtem, ha ezt élve megúszom, soha, semmilyen pártnak tagja nem leszek! Karácsonyi bál volt a laktanyában, elmentünk egyik barátommal. Őt beengedték, velem közölték, hogy nemkívánatos a személyem, el kell hagynom a laktanyát. Egyébként sem vagyok katona! Ez utóbbi kijelentés kicsit meglepett: mit jelent az, hogy nem vagyok katona? Az ünnepek után a D-tiszt ismét várt megbeszélésre. Nagy volt a meglepetés: ilyen kedvesnek, szolgálatkésznek nem láttam őt soha. Kávé, tea… azt hittem eltévedtem. Majd közölte velem, hogy

30



megtörtént a hivatalos leszerelésem. Érdeklődött további terveimről, majd elmondta, hogy a hadsereg minden leszerelt tisztjéről gondoskodik. Felajánlott nekem egy tanítói állást. Megköszöntem a lehetőséget, és közöltem, hogy szeretnék azzal foglalkozni, amihez értek: fényképész leszek. Ő még felhívta a figyelmemet, hogy Budapestről saját érdekemben tűnjek el, mert nem lesz módja ismét kihúzni egy újabb pocsolyából. Abban biztos lehetek, hogy ezek az emberek nem hagynak ismét kicsúszni a kezükből. A leszereléssel kapcsolatos irataimat megkaptam. Meglepetésemre – a kiadott leszerelő levélnek megfelelően – október 25-én már civil voltam. Egy rejtély, hogy miként kaphattam meg novemberben és decemberben is a fizetésemet. Örültem, hogy ilyen jóindulatú D-tiszttel hozott össze a sors. Amikor újragondoltam a történteket, egyre homályosabbnak láttam a közelmúlt történéseit. Gondolataimat megosztottam Kenyeres plébános úrral, a gyermekkori hitoktatómmal, aki megerősített gondolataimban. Szerinte színjáték volt az egész. „Nem léteznek jóságos D-tisztek!” – mondta. – Nagyon kevés ma a stabil alapokon álló, megbízható ember! Ők is megtesznek mindent, hogy a használható embereket birtokolják. A háttérben áll valaki, aki ismeri a képességeidet, akinek közel állsz a szívéhez, de nem fedheti fel magát. Egyszer jelentkezik majd, és kiteríti a lapjait – mondta a plébános. Az ötvenes évekre ma is sokszor gondolok vissza, na meg Kenyeres plébános úr segítő szavaira. Volna egy őrangyalom? Évtizedekkel később, 1989-ben helyeztük át Kecskemétre a ma is üzemelő üzletünket a Kápolna utcába. Egy dolgos hétköznapon egy jólöltözött úriember jött be. Bemutatkozott, majd közölte: Grósz Karcsi üdvözletét küldi. Villámcsapás futott át testemen: az őrangyal? Felkészülés egy komolyabb életre A Kunszentmártoni Vegyesipari Szövetkezetnél műteremvezetőt kerestek. Jelentkeztem, és megkaptam az állást. Így 1956 már a Kőrös-parti településen ért. A lakosság aránylag csendesen vészelte át a mozgolódásokat. A táncmester és az órás futkostak a főtéren kezükben kötéllel, de nem vette őket komolyan senki. Bennem nagyon frissek voltak még az 1954–55-ös megpróbáltatások. Az eseményeket azonban éberen figyeltem. 1956. október 23-án az egyetemeken, főiskolákon a párttitkárok buzdították a diákokat, hogy menjenek az utcára tüntetni, a fennálló rend ellen. Kiss András: Viharban születtem

31


Piros László belügyminiszter megtiltotta a felvonulást ugyan, de végül is csak megadta az engedélyt. A diákok a Petőfi-szoborhoz mentek, ahol sokan csatlakoztak hozzájuk! Csepelről megszervezve, teherautókon hozták be a munkásokat a padlásokon felállított gépfegyverek elé. A Petőfi-szobortól már tengernyi ember indult meg a parlament elé, meghallgatni a szónokok beszédeit, előterjesztéseit. 1956. október 25-én fegyverropogás szakította félbe a beszédeket. A tömegben sokan véresen rogytak a kövezetre, legtöbbjük mozdulatlanul, holtan. Senki nem tudta, mi történt, hiszen a békés emberek mozdulatlanul állva hallgatták a szónokokat. Amikor minden felszólítás, hadüzenet nélkül megtámadták a fegyvertelen magyar népet. A nép ezek után fegyvert fogott, a katonák is egymás után álltak át a nép oldalára, a tragédiába komikum is vegyült, ugyanis a szovjet katonák, akiket a hős magyar nép leverésére vezényeltek az utcára, ők is mind átálltak a nép oldalára.A kép elég komikus volt, amikor az orosz tankok végigvonultak Budapest utcáin tricolor magyar zászlókkal és magyar szabadságharcosokkal. A vérontás nem kerülte el a vidéket sem: Miskolc, Szentgotthárd, Tiszakécske után Kecskeméten is lőtték a várost. Andropop magyarországi szovjet diplomata kérésére 1956. november 4-én újabb szovjet csapatok érkeztek Magyarországra, és vérbe fojtották szabadságharcunkat. A szabadságharc leverése után a szövetkezet feloszlott, így máshol kellett szerencsét próbálni. Imre Antal, a Járási Iparügyi Osztály vezetője maradásra biztatott. Az ő támogatásával lett üzlethelyiségem. Kiváltottam az A/262/1957. számú iparengedélyemet. Alig rendezkedtem be, megkeresett egy ember, és bemutatkozott mint Straszer Árpád fényképész. Sok mindenről beszélgettünk, de főleg a szakmáról. Jól ismerte a lehetőségeket azon a vidéken, a Rákosi-rendszerben is végig maszek volt. Sokat köszönhetek neki, tanultam tőle. Az 1957-es év csendes volt. A házasságunk is csendben kötődött. Nagyon szegények voltunk, még bérelt lakásunk sem volt. Az adóügyi csoport gyűlésre hívta az iparosokat. Az előadó azzal kezdte, hogy „a járásban egyetlen egy adóbevallást fogadtak el, azt a Kiss fényképész adta be. Nem hisszük, hogy ennyi volt a bevétele, de ő egyedül, nem nézett bennünket baleknak”. Az előadónak igaza volt. De nem úgy, ahogyan ő gondolta. Kunszentmártonban évtizedek óta működött egy jól bevezetett műterem, én ismeretlen voltam, így nem csoda, hogy az első évet veszteséggel zártam. Az előző évi béremhez adtam hozzá a szükséges kiadásokat (rezsit), ez volt a bevallásom alapja. (Csaltam az adóügy javára.) 1958-ban igazi család lettünk: megszületett első gyermekünk, Endre. Nagyon boldogok voltunk, pedig lakás hiánya miatt kényszerből külön éltünk. Feleségem a gyermekkel a nagyszülőknél lakott, Jászkarajenőn. Én pedig a műtermet alakítottam éjjelre hálószobává. Amikor sikerült meg-

32



venni egy lerobbant házikót, melyet saját kezeimmel újítottam fel, feleségem szó szerint dagadt a boldogságtól. A második évben már az üzlet is jobb volt, egyre többen ismerték meg munkámat. 1960-ban mestervizsgáztam, Erzsók meg 1961-ben nagy pocakkal tett szakmunkásvizsgát. Ősszel pedig megszületett Zsolt, a második gyermekünk. Straszer Árpád fényképész ismét megjelent, most már a szerény családi házunkban. Majd invitálására én is meglátogattam őt tiszaföldvári üzletében. Ekkor tudatta velem, hogy ő nem csak barátként jött, pártmunkát is végez. Megbízást kapott – mondta –, hogy ügyeljen rám, nehogy elkallódjak. Végigfutott rajtam a hideg. 1961–1962 telén ismét vendégem érkezett, Kovács őrnagy személyében. Elmondta, hogy az újonnan szervezett hadsereg már nem az, amelyet otthagytam. Visszavárnak, menjek be a Honvédelmi Minisztériumba megbeszélésre. A minisztériumban nagyon kedvesen fogadtak, az ajánlatuk pedig annyira jó volt, hogy lehetetlen volt nemet mondani. Kecskemétre hívtak, légifényképész beosztásba. Az 1954-ben visszatartott rendfokozatomat is azonnal megkapom, így – ígérték – Kecskemétre már főhadnagyként vonulok be. Megfőztek. Szerencsére azt azért kikötöttem, hogy először elmegyek Kecskemétre, egy bemutatkozó látogatásra. Ott kiderült, hogy a többi fotós töredékét kapja annak az összegnek, amekkora fizetést nekem ígértek. Tudtam, hogy ez utálatot és örök háborút generálna, így ismét nemet mondtam! – Maradtam továbbra is a civil életben. A Kunszentmártoni Pártbizottság 1963-ban felkért, hogy mutassam be a járás életét, munkáját és örömét, művészi fotókon. Kerékpáron jártam be az egész járást. Az üzlet jól ment, a nyitás óta hat év telt el. Éreztem: szakmailag csúcson vagyok, mindenünk megvan, ami a szerény életünkhöz szükséges. A kiállításról a sajtó is tudósított. Nagy Márton, régi pesti kolléga – jó barátom – a Kisiparos Újságban olvasott róla, s mint idősebb, tapasztalt ember jól megmosta a fejemet. Nem állított kevesebbet, mint azt, hogy ki fognak kezdeni. – Itt mindenki korrupt – állította, és hozzátette: azt gondolják majd, hogy aki ilyen kiállítást tud rendezni, az fizetni is tud! – Te rémeket látsz, Márton! – mondtam. Pár nap telt el, és az iparügyi osztály új előadója berendelt a hivatalába. Tájékoztatott, hogy a településen szövetkezetet nyit, szeretné, ha vállalnám a műterem vezetését. Én igent mondtam: kezdhetjük a munkát, ha kész a műterem! – Addig is – mondta – a jelenlegi műtermemben működne a szövetkezet. Kiss András: Viharban születtem

33


– Viccel? – kérdeztem – Nekem nincs műtermem, csak egy másfél szobás lakásom fürdőszoba és WC nélkül, egy egyszerű parasztházban, ahol két kisgyermekkel élünk és dolgozunk. Mire ő közölte, hogy nincs szüksége olyan emberre, aki a szövetkezet érdeke elé helyezi a saját problémáit. Ez érthető, világos beszéd volt. Becsuktam az ajtót magam mögött. Másnap levelet kaptam: megbüntetett 50 forintra, mert engedély nélkül elhagytam az irodahelyiséget. Ezt követően minden hétre jutott valami. Míg azt nem mondtam: elég, elköltözöm! Márton barátom jóslatai gyorsan beigazolódtak. Én pedig megtanultam Machiavelli mondásának igazát, miszerint: „Nem csak a rossz, de a jó munkáddal is arathatsz gyűlöletet”. A Járási Pártbizottságnál is tudomást szereztek a történtekről. Amikor hallották, hogy elköltözöm a településről, behívtak elbeszélgetésre. Arra kértek, maradjak. Ígérték: rendbe teszik a „Kissügyet”, én csak végezzem a munkámat továbbra is becsülettel, mint eddig. Már megegyeztem a nagykőrösi szövetkezettel, és eldöntöttem, hogy odaköltözöm. Nem volt már visszaút, és az igazat megvallva nem is hittem, hogy tesznek valamit érdekemben. Nagy meglepetésemre viszont három hónap múlva Szalmáyer úr, az iparügyi előadó börtönbe került. Útkeresés Nagykőrösön 1963. szeptember 1-jén feleségemmel átvettük Szmrecsányi Mihály volt híres napfény-műtermét, szörnyű állapotban. Amikor hatalmas robajjal szakadt be a tető, darabjai feleségemtől és gyermekemtől egy méterre csapódtak a padlóba. Sürgettem a felújítást, de nem nagy sikerrel. – Nem tudunk dolgozni! Még a bérünket sem tudjuk megkeresni – tájékoztattam az igazgatót. – A fizetéseteket megkaptátok. Vagy nem? – válaszolta ő. Mire én azt mondtam, hogy olyan fizetést nem veszünk fel, ami mögött nincs elvégzett munka, furcsa embernek nevezett. Viszont ez után sem törődött senki semmivel. Végül már írásban kértem a műterem javítását, de válaszra sem méltattak. A harmadik levél a felmondásom volt. De válasz arra sem jött. Így két hét múltán elfogadottnak tekintettem. Az iparügyi előadó kiborult, amikor visszakértem iparengedélyemet. Kiderült, hogy ő nem tud semmiről. Hívta a szövetkezet igazgatóját. A leveleim felbontatlanul hevertek az íróasztal fiókjában. Az előadó azt mondta: amíg ő végzi ezt a munkát, nem kapom vissza az engedélyemet. A környező falvak közül Kocsér látszott „megfelelőnek” az ipar gyakorlására. A gyermekeket etetni, ruházni, iskoláztatni kellett. Felkerestem a Ceglédi Járási Iparügyi Osztály előadóját, Kis La-

34



jos urat, aki irataimat átvizsgálva közölte, hogy nincs akadálya az engedély kiadásának. Így lettem fényképész és képkeretező Kocséron. A kevés fényképész munka mellett kénytelen voltam a falu üvegezési igényeit is kielégíteni. 1967-re a megpróbáltatások és a folyamatos létbizonytalanság felőrölte az erőmet. A nagykőrösi kórházban ki akarták venni a bal vesémet, de én tudni akartam, mit mondanak más orvosok. Megkerestem a Budapesti Urológiai Klinika Professzorát. Ő a vizsgálatok után kijelentette, hogy ezt a vesét lehet és kell is gyógyítani. Betegeként befeküdtem hát az intézetébe. Teltek-múltak a hetek. Már egy hónapja feküdtem a kórházban, de senki nem foglalkozott velem. A nagyviziten a professzor úr rám nézett, mint aki mondani vagy kérdezni akarna valamit, de mindig szó nélkül hagyott ott. Eközben feleségem gyermekeink nevelése mellett a szakmát is egyedül vállalta. Tehetetlenül kerestem az okát: vajon miért nem foglalkoznak velem? – Odaadtad már a hálapénzt? – kérdezték a szobatársak. – De hiszen még meg sem műtöttek! Hogy adSzentgyörgyi Albert és tudóstársai tam volna oda? – csodálkoztam. – Itt előre szokás fizetni! Fizetés nélkül itt nem lehet meghalni – volt a válasz. Így aztán borítékkal a zsebemben bebocsátást kértem a professzor úr irodájába, és rövid megbeszélés után a zsebébe dugtam egy borítékot. Ezek után felküldött a szobámba, mondván: intézkedik. Amikor benyitottam a kórterembe, majd hanyatt estem: a professzor úr az ágyamnál állt a főnővérrel (lifttel megelőzött). Másnap reggel elsőként műtöttek. Közben feleségem vásárolt Nagykőrösön egy üzlethelyiséget, tekintettel a betegségemre, az iparengedélyemet még a kórházi kezelésem alatt áthelyezték Nagykőrösre. Így már a lábadozásom ideje alatt is tudtam segíteni. Csaknem negyed századot töltöttünk ezt követően Nagykőrösön. Kölcsönösen megszerettük egymást a város lakóival. Húsz évig fotóztam a Pest Megyei Újság nagykőrösi mutáció megbízásukból. Ott voltam a cigányputrik felszámolásánál. A fertőtlenítés és fürdetés után új ruhát kaptak, és beköltözhettek az új, fürdőszobás, angolvécével felszerelt lakásokba, amit ajándékba kaptak a várostól. Kiss András: Viharban születtem

35


Nem volt minden riportom ily eseménydús, de szerettem ezt a munkát. Maradandó élmény volt például dr. Szentgyörgyi Albert és tudóstársairól készített riportom, akik dr. Rutner Béla főorvos úr vendégeiként jártak Nagykőrösön. De szívesen fotóztam a városban fellépő művészeket is. 1970-ben sajnos ismét műtétre került sor. Ezúttal a jobb vesémmel volt a baj: kiderült, hogy ez is tele van kövekkel. A bajokat csak tetézte, hogy a kezelések hatására ödéma alakult ki a testemen. A professzor úr úgy döntött, felszúrja a kötözőben. – De Professzor úr! Itt? – kiáltott a tanársegéd. – Ó semmiség! Rögtön készen is leszünk! – volt a válasz. Én pedig ezt követően fél évig feküdtem kórházban vérmérgezéssel. Négy hétig volt negyven fokos lázam, ami nagyon megviselte a szívemet. A gyógyulásomhoz szükséges gyógyszert a Vöröskereszttől kértük, mert professzor úr szerint Magyarországon nem volt kapható. Egy év múlva kaptam meg a választ, miszerint a behozatal szükségtelen, az magyar gyógyszerrel helyettesíthető. Ennek ellenére erős szervezetem legyőzte a testemben lévő mérget. Azonban a lelkem azóta is beteg. 1971-ben leszázalékoltak és nyugdíjaztak. 21 ledolgozott évem volt. Feleségem átvette az ipart, én pedig hobbiból építettem egy műszaki-műtermi fényképezőgépet. Akkoriban Magyarországon kizárólag keleti fényképezőgépeket lehetett kapni. Sokfélét kipróbáltam, de egyik sem adta azt, amit kerestem. Alapvető probléma ugyanis, hogy a fényképezőgépeket általában nem azok tervezik, akik használják, azaz a fényképészek. Talán egyetlen kivétel a Hasselblad. Minél régebben fotóztam, annál inkább tudtam, hogy mit várok egy géptől. A 60-as évek végén kimentem Lipcsébe, alaposan végignéztem a vásáron kiállított fényképezőgépeket, mindent lefényképeztem és lejegyzeteltem a működés és a forma főbb jellemzőiről, és nekiláttam a gép építésének. Két évig dolgoztam rajta, szatyorban hordtam esztergályoshoz, maróshoz, köszörűshöz; de a harmonika készítése majdnem kifogott rajtam. Élt ugyan még az az ember, aki talán utolsóként készítette Magyarországon a harmonikákat, de 90 évesen már nem vállalt új megbízást. Elmondta viszont, hogy hogyan készítsem. Mindenben követtem az utasításait, de amikor elkészültem, alig tudtam kiszedni a sámfát. 1972-ben fejeztem be és 1985-ig használtam ezt a fényképezőgépet, rengeteg felvételt készítettem vele ez idő alatt. Sajnos, amikor a kecskeméti házunkat építettük, el kellett adnom, mert szükség volt a pénzre. Később nagyon szerettem volna visszavásárolni, de mind a mai napig nem sikerült rálelnem. 2002. augusztus 29-én, A fotó napja alkalmából kaptunk meghívást Kunszentmártonba. A szervezők azt kérték, hogy mutassuk be a város lakosságának életünk munkásságát. A felkérést

36



feleségemmel együtt nagy megtiszteltetésnek éreztük, hiszen nem csak szakmai, de családi életünk bölcsője is ez a Körös-parti, kedves kisváros. Elhoztuk hát legszebb alkotásainkat a régi kedves ismerősöknek, akik megtiszteltek bennünket érdeklődésükkel. Imre Antal, aki már 1956-ban is kitüntetett figyelmével, most ismét kedves szavakat jegyzett be az emlékkönyvünkbe, s ezzel biztatást adott a további alkotó munkához: „A képek gyönyörűek! Derűt, finom iróniát, szociális és ökológiai érzékenységet; műszaki és művészi látásmódot tükröz ez a kiállítás. Ez a gyönyörű tárlat bizonyítéka annak, hogy 45 évvel ezelőtt jól döntöttem, amikor a mester képességeit felismerve kiadtam részére az iparengedélyt.” 2005 tavaszán meghívást kaptam a Vásárhelyi Pál Általános Iskolába, a Vásárhelyi-napokra. Felkértek: Gergővel, az unokámmal és diáktársaival vegyek részt az iskola kiállításán. Ez a meghívás nekem nagy meglepetést és örömet okozott, ugyanis Gergő egy verssel lepett meg. Ömlöttek a könnyeim a meghatódottságtól. Nem ismertem addig Gergőnek ezt a képességét, ezért felejthetetlen élmény maradt számomra ez a kiállítás.

Nag ya pámnak Nagyapám Ő, aki fotografál, Úgy hívják, hogy Kiss András. Egész életében csak fotózik, Nyakában gépe mindég ott lógózik. Mindennap új csodára ébred, Így nem lesz semmi titka Majd a világmindenségnek. A lehetetlent is Szabad lesz remélni, Meglátod majd, Milyen érdemes lesz élni.

Sok szeretettel: a 9 éves Gergő Kiss András: Viharban születtem

37


Nem sértődésből, hanem felismerésből vonulok vissza. További éveimet szeretném családi körben gyermekeim, unokáim hasznára fordítani, és boldogságban élni. Elérni azt, amit Fontenelle így fogalmazott meg: „A boldogságnak az a legfőbb titka, hogy egyetértésben éljünk önmagunkkal”. A boldogság, a nehéz idők ellenére is úgy látom, végigkíséri az életemet, a 80. születésnapomra gyermekem, Zsolt a gyűjteményem egy részéből berendezett egy galériát, a fotóimmal együtt. Azt hiszem – mindent elvégeztem itt a földön – a hatvanöt év, melyet fotóval töltöttem, fáklyaként tovább él. Zsolt nem csak a szakmát, nem csak a művészetet viszi tovább, hanem a fotótörténeti gyűjtést is szinte kötelességének érzi. Kiadta élete első albumát, „India” címmel és hatalmas sikerrel. Örülök, hogy még megértem, amikor átvehette a megérdemelt aranykoszorús mester címet. Endre mint orvos használja a fényképezőgépet mesterfokon praxisában, tudományos munkáihoz. Feleségem Erzsébet, aki egész életemet boldoggá tette, Ő maga is aranykoszorús mester, fotóművész. Őt szintén én fertőztem meg a fényképezés gyönyörűségével, minden szépségével. Az unokáim mind fényképeznek, egy kivételével már mind részt vett kiállításon, Gergő pedig máris több díjat tudhat magáénak. Az unokák, válasszanak bármilyen szakmát, meggyőződésem, hogy munkáikhoz mesterfokon forgatják majd a fényképezőgépet. Mit kívánhat még egy nagyapa? Érzem, hogy engem nagyon szeret a jó Isten. Nagyon sokszor voltam mélyen a gödörben, de mindég kihúzott belőle, örökké hálás leszek érte. A vihar világszerte egyre könyörtelenebbül tombol, de felettem már csendesedik. A felkelő nap jelzi, napjaim egyre fogynak, nékem már nem sokáig kél új nap az égen, vár már a föld, mely felettem új diófát termel. „Én meghalok, ti tovább éltek – nem tudom – melyik a rosszabb.” (Szókratész)

38


Ve r se im

Ve r s e i m

Me me nt ó

1956

A Körös-parton ötvenötöt pihentem még, Mikor tankokat hozott az ötvenhatos év. Az utcák kövén lánctalpasok dübörögtek, Az utcákon-tereken haldoklók hörögtek.

A bolseviknak Kádár átadta a hazát, Akasztófák jelezték az ő nagy hatalmát, Szabadságharcunkat akkor vérbe fojtották, Gyermeket is öltek, a gyilkos banditák.

A pesti srácok testét tankok taposták, Az utcák kövét hősök szent vérrel locsolták. Kádár szakmát váltott, az eszméjéhez mérten, A koporsókat sorozatban gyártja most éppen.

Nagy Imre hallgatagon – csak hallgatva beszélt, Őrizzük a hősnek örökre az emlékét. Csak a cvikker maradt tőle meg egy fakereszt. Melyet a nemzetünk örökké szent vérrel fest!

A szabadságharc 50. évfordulójára Kecskemét, 2006

40


Ve r s e i m

A z

é n

hazám

Az én hazám Tószeg – itt a Duna–Tisza közt; A világot láttam meg e két folyó között! Ereimben magyar és német vér csordogál, De az én szívem csak magyar dalt muzsikál.

Az én hazám Kecskemét, a kedves városom, Szél kavar itt gazdagon, az aranyhomokon. Legyen áldás Kodály városán és házamon, Érzem a békét, csendet a családomon.

Az én hazám, hol anyám bölcsőben ringatott, Gabi néni a betűvetésre tanított, Ez az a hely, melyet elfeledni nem lehet, Ez a hely csal a szemembe most könnyeket.

Az én hazám szabad, és ez a legszebb vidék, Hol lélekben gazdagon, szabadon él e nép. A múltjából minden rossz emlékét most kitép, Világít az út – melyre a városom lép.

Az én hazám a Kárpát-medence gyöngyszeme, Szabadságért küzdő népeknek nagy ereje. Békében laktunk szerbek, tótok és horvátok, Az unió hozzon majd áldást reájok.

Az én hazámnak ajánlom a szolgálatom, A fotózáshoz a teremtő fényt használom. Fény nélkül már nincs élet – se munka se hatalom, Örülök, hogy a fény elkísér utamon!

Az én szép hazámra vérebek kaptak szemet, Török kaszabolta Mohácsnál a népemet. Túléltük mi a mohácsi vészt, sok-sok csatát. A magyar nép talpra állt, most is talpra áll!

Az én hazám a fény – a fény maga a haza! Tamási Áron idézetét olvasgatva: „Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk, S a föld, melyen élünk s meghalunk”.

Kecskemét, 2006


41

Ve r s e i m

A

v i lág

tévedé se

Tévedésből jöttem erre a világra, Hoztam nagy szegénységet Európára. A német kocsit Hitler kihúzta a sárból, Ki is vették részüket a nagy munkából.

Felosztották – mint a koncot – Európát, Nekünk is meghagytak egy maroknyi hazát. Szovjeté lett hazánk ideiglenesen, Öröklakást kaptak Pesten – véglegesen.

A háború mindég jó üzletnek látszott, Kruppék kerestek hozzá egy beteg bábot. Hitler hűen hitte az asztrológiát, Megjósolták neki a világ-hatalmát!

Rákosi, a gyűlölt kopasz lett az „apánk”, Parancsára lett a magyar-paraszt kulák. A padlást lesöpörték – a népet éheztették, A munkatábort „kulákokkal” megtöltötték.

Jó katona a német! – a Führert imádja, Kirándultak vele a moszkvai tájra. Hadat üzentek fűnek-fának – világnak; Felégettek mindent, mik útjukban álltak.

Elege lett a népnek már a kopaszból, A nép haragja lesöpörte posztjáról. Tankok taposták Pestet, az utcáinkat, Mindenki magára hagyta országunkat.

Fegyverek csütörtököt mondtak a télben, Menekültek vissza hosszában-széltében. Asztrológia csődje! – Berlin elesett! A német hatalomnak most befellegzett.

Kádár szovjetekkel ült rá a nyakunkra, Kötél került sok hazánkfia nyakába. Ötszáz ember kapta meg most a fejfáját, Ötvenezer a határokon disszidált.

Negyvenöt év után sütött fel a napfény, Szabad lett ismét a sokat szenvedett nép. Az MDF-nél rossz kárpótlást fabrikáltak, Ismét elvették mindenét a gazdának. Kecskemét, 2006

42


Ve r s e i m

Van

eg y

or szág

Van egy ország! – ez a csonka Magyarország. Itt dúdolt anyám altatót az álmokig, Nagyi meséit hallgattam végletekig, Utazva, az Osztrák–Magyar Monarchiáig.

Van egy ország! – ahol az MDF diktált, Kárpótlásként adott egy papírdarabkát. Tolvajok vették el a néptől birtokát, Rosszul értelmezték a demokráciát.

Van egy ország! – mely kicsire zsugorodott, Melynek a cion-világ megálljt kiáltott. Elrabolták az országunk kétharmadát, Ezt vették biz el – a magyar nép országát.

Van egy ország! – mely visszasírja a múltat, Kádárt! – akit a nép szinte „szentté” avat. Nem volt akkor koldus! – az „élet is jobb lett”, A népnek csak egy kis létbiztonság kellett.

Van egy ország! – hol a nép nem volt ostoba, A megszállás alatt is tudta, mi a dolga, Külföldről jöttek a zsidó menekültek, Tudták! – csak itt lelhetnek jó menedéket.

Van egy ország! – és hazug miniszterelnök, Egy anglomán – ellensége a magyarnak, Gyalázva történelmünket ő álljt kiált, „Népének” adja az ország maradékát.

Van egy ország! – mely átélte a baj poklát, Rákosi, Kádár hírhedt bolsevizmusát. Szenvedett a nép, hol eddig szabadon élt, Nem sejthette, hogy lesz még rosszabb is a lét.

Van egy ország! – melyre rég szemet vetettek. A kongresszuson régen meg is egyeztek. Bújtattuk a zsidókat, náciktól óvtuk, Most viszik hazánkat – nincs, amivel óvjuk.

Van egy ország! – hősök voltak itt egykoron, Egymásnak esnek itt most már mesterfokon. A nép maga sem tudja már, hogy mit akar, Minden idegen feneket tisztára nyal. Kecskemét, 2006


43

Ve r s e i m

E zr ed vál t ó

éve k

A technika százada volt az a huszadik? A látszat sokszor nagyon sokat hazudik. A kondás, a juhász is mind autón jár, Ki ma szamáron közlekedik az, szamár. A technika százada volt az a huszadik? Az igazság most erősen botladozik. A mennyországot hozta? Vagy a poklot is? Nem is tudom, botladozom már magam is. Új évezred és század tekint mireánk, Nem tudjuk, hogy holnap lesz-e még tűzifánk. Felégettük múltunkat és a jövőnket. Unokáinkra hagyjuk majd mindezeket? Új évezredben élünk mi most tétován, A népünk és hazánk kirablása folytán. Vad cionizmus nemzetünk végét várja, Legszívesebben a torkunkat átvágja. Új évezredben, ha kell, fegyvert is fogunk, Szent hazánkért harcolunk! – ha kell, meghalunk. Hetvenkedni ugyan én már nem akarok, Ifjú szívvel már nyolcvan felé ballagok. Kecskemét, 2006

44


Ve r s e i m

Tévedé s

ez

a

v i lág

Tévedés az egész bűzös világ, A globalizmus oka a válság, Átéltem Hitler csúf háborúját, Ötvenhat igaz szabadságharcát. Hazánkat szovjetek zsákmányolták, Durva-sáros csizmák megtaposták. Orosz tankok jöttek mi ellenünk, Harcokban elvérzett hős nemzetünk. Kádár gyorsan ráült a nyakunkra, Világunk így maradt bolsevista. Kilencvenben sütött fel a napfény, A nép lerázta az igát, ez tény. Nem tartott sokáig az örömünk, Globalizáció lett ürömünk. Az MDF kiárulta a hazát, Növelték ők a multik vagyonát. Gyurcsány lett most éppen a fővezér, Eladta országunk – több mint felét! Bajnai Gordon méltó bűntársa, Nem lesz már gond a nép kasszájára. Kecskemét, 2006


45

Ve r s e i m

B uda pe st i

ő sz

Balaton felett esthajnalcsillag ragyog, Alatta törnek Gyurcsányra a rohamok. „Reggeltől estig éjjel is csak hazudtunk, Ha kérdezünk, mi akkor is csak lódítunk.”

Októberben kezdődött a bál délután, Hőseinkre emlékeztünk ezek után. A rendőrség, tüntetőket tolt az ünnepre, Adtak vizet, könnygázt, lövedéket fejre.

A miniszterelnök mondja, ő hazudik, A nép józan fele nem tűr, s tiltakozik. A Kossuth téren tüntet a nép egy hónapja, Skandálva, Gyurcsány menjen már a „pokolba”.

Rúgtak képviselőt, nyomorékot, papot… Sokáig, sokan emlegetik e napot. Révész Máriusznak feje s bordája tört, Csorba Attila sem nyerhette meg a pört.

Ötvenhatos vérfürdőre emlékezvén Ünnepre készül a nép Budapest terén. A Kossuth téren vízágyú vár fogadásra, Könnygázt, vizet kap az, ki ünnepre jár ma.

Kielégítve sunyi rendőri vágyat, Rúgták a megbilincselt földön fekvőket. A nép rendőröket becézte állatnak, Ne! – Nem igaz! – ez sértés a bárányoknak.

Szocik. Ellenforradalmat ünnepelnek, Siratják a „hős ÁVH-s” tisztjeiket. Vörös márvány emléktábla előtt virág, Melyen Asztalos és bandája neve áll.

Gyurcsány-terroristák jártak utcát, teret, Fizetett tüntetők szították a tüzet, Begyűjtötték az álrendőri ruhákat, Eltüntetve azt, amit a nép nem láthat. Kecskemét, 2006

46


Ve r s e i m

E gé szségüg y,

oh!

Gyógyítottak régen is tudós sámánjaink, Szervezett munkában dolgoznak orvosaink. Gyógyultak, de gyógyulnak ma is a betegek, Egészséges népek, egészséges nemzetek.

Ha elfogy a gyógyszerem, íratok újakat, Meglátogatom a jól bevált orvosomat. Az ajtón tábla áll: a sorszám már elfogyott, Adminisztrálunk! – ma ne kérjen vizsgálatot!

A jóléti államnak fontos az egészség, Egészségért harcolunk, ne legyen betegség. Inzulint díjtalanul kap a cukorbeteg, Nagyon hálásak a népek, a sok-sok beteg.

Majd átsétálok, ismét szerencsét próbálok, Hiányos a gyógyszerem, ezért sorba állok. A panaszukat folyton mondják a betegek, Kínjukat hallgatva én még betegebb leszek.

Az „eü” még nem volt ily nagy veszélyben, Ördög mesterkedik, mi jár most az eszében? Suszter hagyta a kaptafát, Molnár a garatot, Az egészségünk bánja a nagy fordulatot.

Az orvos nem írhatja fel régi gyógyszerem! Büntetik, ha a drágábbat adja most nekem. Az orvosnak is, a gyógyszerért is fizetek, Talán jobb, ha a Szent Mihály lován elmegyek!

A globalizáció nem ismer Istent, embert, A pénzért eladnak és tönkretesznek mindent. A betegek alól eladták az ágyak felét, Listán várhatjuk a halottaskocsi jöttét.

A hippokratészi eskü hogyan tartható? Ha számítógép ajánl fel nekem placebót? Így könnyedén orvos már majd én is lehetek: Szépen aláírom én – a három keresztet.

Kecskemét, 2006


47

Ve r s e i m

C sumburdi Szerződést kötöttem a „jó” Csumburdival! Felöntöttem a garatra burgundival? A bőr színe mindegy, hogy fehér-fekete, Lelke a fontos! Hogy legyen becsülete. Szerződéskötésnél a lelkemre beszélt, Fizető halasztást már az elején kért. Gázt és villanyt is a zsebemre fogyasztja, Fenyegetődzik! – jogait, azt ő tudja. Éjjel-nappal ég a világ, ne nézz bukszát, Ha más fizeti a sok-sok energiát. Csumburdi a jogait tudja – ismeri, A kötelességét meg sem kíséreli. A szerződés jogán felmondtam most éppen, Nem reagál rá a jog ismeretében. Tudja, ami a miniszterelnöknek jár, Az alanyi jogon neki is mind dukál. A rend őrének ez nem nagy ügy – így leráz, Menj a Bíróságra – mondja, és magyaráz. Bíróságnak útja több hónap vagy évek, Közben enni szeretnék, hogy tovább éljek! Üzletem kiadásának emlékére Kecskemét, 2006

48


Ve r s e i m

Kór házi

e mlé k

A másvilág szele csapott meg engem, Ismét a vesém állott le most nékem. Tanár úr szerint talán megmaradok, Egy kicsit azért még tovább nyafogok. Vérszívó Mónika szívja véremet, Domján doktor őrzi a veséimet. Dezső rendes ember, a szobatársam, Jó partner ő mindég a nagy vitákban. Ma új szomszédom érkezett! – ő Sándor! Beindult egy nagy alvilági láncsor. Sándort már hívogatja a „brutális”, Vád, az van most már, huszonegy oldal is. Sándor gyógyultan éppen most távozott, Tanultam – élveztem az alvilágot. Átképzésben részesültem s tanulék, Akár miniszterelnök is lehetnék. Kecskemét, 2006


49

Ve r s e i m

A

B a j szi

Erzsók kiskutyát hozott kötényébe, Melyből sok víz folydogált az ölébe. Jelöli a helyet – melyet ő szeret, Szeretjük mi is a furcsa ölebet.

Ébresztő! – a kutya nagyot vakkantott, Fejemre dobott egy ruhadarabot. Füle vakarását külön imádja, A szeretetet nagyon meg hálálja.

Bajszi lett a neve a kis agárnak, Jó sora van a jópofa kutyának. Bajszi sétára viszi Erzsi mamit, Legyen, ki fölszedi a kutyagumit.

Vacsorámat elfogyasztván rájöttem, Hogy a kutyakaját ismét megettem. TV-nézés közben morog hevesen, Mert én az ő törzshelyére leültem.

Bajszi a tél láttán elcsodálkozott, Ily gyönyörű pelyheket még nem látott. Élvezte a havat – benne megfürdött, Bundája a napsütésben tündöklött.

Ebédnél az asztal alá telepszik, Elkapja a csontot, ami leesik. Jó búvóhely ez, kutyának kiváló, Mindent megszagolhat ő, mely csábító.

Sétáltasd a kutyát! – kaptam a kegyet, Hálából a cipőmbe bele vizelt. Futtatóban várta őt sok kisbarát, Megvívták a mindennapos nagy csatát.

Bajszi nem beszél csontokról, sem másról, Gazdit hallgatja, ha mesél magáról. Őriz bennünket – éjfél körül ugat, Mutatja, nagyon védi a házunkat.

Mami 69. névnapjára Bagolyirtás, 2006

50


Ve r s e i m

A

vé n

bolond

Világra jött anno egy kopasz kisveréb, Szétnézett! – a látottaktól sírt ő szegény. Dühöngött az ég! – a villámot szórta nagyon, Mérgében a nagydiófát csapta agyon.

A viharban talált egy szép vadvirágot, Ő hozott életében egy szebb világot. Oltár előtt tettek örök fogadalmat, A családnak gyermekek hoztak nyugalmat.

Korán megtapasztalta a jót, a rosszat, Gyermekként járva az orosz frontvonalat. Fiatalon megélt sok csodát –, sok regét, Baleknak született, más kapta a mesét.

Nagykőrösi házban nőttek a gyermekek, Negyedszázadon át felnőttekké értek. Szépen élt a család Arany városában, De a sors vitte tovább – a nagyvilágba.

Felnőtt a kisveréb kereste a veszélyt, Ejtőernyős katonaként kapott esélyt. Bakaként élvezte az élete javát, Szerették a lányok az „esernyős bakát”.

Kecskemét a családnak változást hozott, A váltás európai tagságot adott. Gyorsan elvesztették a vélt szabadságot, Nullázták az országot s a lakosságot.

Az élet a jókat sokáig nem tűrte, Rajk, Pálffy per pontot is tett a végére. Szétszórták most az elit alakulatot, Csíráját sem tűrték, nem is maradhatott.

Sokszor rabolták ki e népet – e hazát, Magyar ily galibát még soha nem pipált. Amit Trianon meghagyott, most elfogyott, Mind ellopták a gátlástalan tolvajok.

Elvégzett egy katonai-főiskolát, Mely mindörökre meghatározta sorsát. Változott a világ –, az AVH dolgozott, A kolera nem vitt ily sok áldozatot.

A nép megismeri az „új államformát”, Csillagok alatt töltheti az éjszakát. Hidegben választhatja aluljárók zugát, Élvezheti ezt az új –, „demokráciát”!

Lelkiismeret-lázadásán átesett, Le akart szerelni! – ezzel fejre esett. Koholt vádban kém lett, ez volt a divatos, Megfújta a szellő –, így lett ő óvatos.

Pesszimista az öreg, sok jót már nem lát, Hetvenhat évesen írja bú-bánatát, Hallgatja a varjak károgását, kár, kár, Tükörbe köpöm szembe a vén bolondját.

Kecskemét, 2006 Kiss András: Viharban születtem

51

Ve r s e i m

A

fé le l mete s

M át ra

Félelmetes az erdő – ha dübörög az ég, Úgy érzem én akkor, talán leszakad a lég. Nyüszít a kutya is, remegve jelzi, hogy fél, Mikor a Mátrára borul a vak sötétség. Keresztesre jöttek láncfűrészes lovagok, Tarra vágták az erdőt – tán fű sem nő már ott. A természet nem tűri, ha mi törvényt szegünk, Rablógazdálkodásunkra így ráfizetünk. A hegyekből lezúdul – úgy hömpölyög a víz, Alábukva csak rombol a tajtékzó árvíz. Az ablakon toppan be, pedig éjfél van már, Mindent ellep, meg nem áll, hidat zúz – nagy a kár! Kopasz a hegytető – csúf lett a táj így nagyon, Embert ijesztő e látvány; ez egy torz vadon. A telhetetlenség okozza a bajt mindég, Pedig a földön mi nem vagyunk más, csak vendég.

A mátrakeresztesi árvíz emlékére Bagolyirtás, 2006

52


Ve r s e i m

G yönyör ű

a

M át ra

Gyönyörű a Mátra, amikor virágzik, A sok gombától a talaj nem is látszik. Életem az erdő – csodás panoráma, Illatától megjön az embernek álma. A Mátrában ébredésem csodálatos, A csicsergéstől már nem is vagyok álmos. Hajnalban az erdőt sűrűn végigjárom, Az őzikéket a bokrok között találom. A gombák az avarban sorakoznak sorban, Tetszeleg ám a szép légyölő galóca, Piros pöttyös kalapja feltűnő nagyon, Ha megeszem, utána lesz egy rossz napom. Túrán Eri, Ági hordják a kalapot, Ha elfáradok, akkor sem nyafoghatok. Kárpótol az erdő a sok vadvirággal, Tavasszal a sok szépséges ibolyával. Bajszi élvezi a kirándulásokat, Ha lehetősége van, nyuszit is foghat. Nyúlpaprikás van ebédre a csapatnak, Nagy a becsülete most a kis agárnak. Este összejövünk mi, vén nyugdíjasok, A lemenő naptól kártyával búcsúzunk. A kártyacsaták nagyok és jó kemények, A lazsálók sok partit elveszítenek. Bagolyirtás, 2006 Kiss András: Viharban születtem

53

Ve r s e i m

G abi kának Gabókám! – drága kis unokám – gyermekem! Kívánom, a Nap mindég Reád ragyogjon, Fénye világítson, mely irányít utadon, Vezessen e sötét göröngyös utakon. Szívedben égjen nagy-nagy szeretet, Szeresd szüleid, enyhítsd fájó szívüket. Ők nemzettek e világra, neveltek sok jóra, Dolgoznak! – jobb legyen gyermekeik sorsa. A mamák szívből szeretnek, őket sem feledd, A kalácsaikba belesütik – a lelküket is neked, Beteg arcod láttán bánatosak, betegek veled, Betegséged látván az Ő szívük is szenved. Gazdag vagy! – fejedben nagy vagyon, Eszed használd! – ez fontos nagyon, Ápold a lelkedet, ez a fontosabb, Az élet így lesz boldogabb, A világ a legrongyosabb, Bűnt told távolabb. Élted így lesz Kellemes Emlék! KÍVÁ NOK N E KED MIN DEN JÓT, SZÉP ÉLETET, SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÉVEKET! Kecskemét, 2006

54


Ve r s e i m

E ndr é ne k

születé sna pjára

Én nem hiszem huszonkét éved, Minap még oviba mentem érted. Zsuzsa óvó néni kedvelt téged, Mindég ő volt a te nagy kedvenced. Nyolcévesen már sütöttél, főztél, Ettük étkedet, süteményedet. Őstehetséged igaz, meglátszik, Felfaltunk mi most mindent egy szálig. Az iskola adott nehézséget, Az érettségin hagytad a lécet. Te mondtad, jól tanulsz, ha van miért, Ha kocsit dobnak fel neked ezért! A főiskolán tehetség ad pontot, Hobbydat tanulod, ez itt fontos. E földön oly sok minden vár reád, Előtte végezz felső iskolát. Iskolai bulin kaptunk étket, Melyek dicsérik az ifjú séfet! Sült kacsafertály volt a vacsora, Tíz ujjunkat nyaltuk meg utána. Meghódíthatod, ki enni szeret, A magyar étek mindenkit etet. Hoz majd ez sok sikert, sok szép napot, Kívánok boldog születésnapot! Kecskemét, 2007 Kiss András: Viharban születtem

55

Ve r s e i m

G er gő

szül i na pjára

Tizenegy éves vagy már? Te azt mondod? Még csak most születtél, nagyon jól tudod, Anya szívére vett… s tudta bajodat. Ha eszembe jutsz, az kedves gondolat. A fotózást előbb kezdted, mint az írást, Kaptál már díjat!– ezüstöt, aranyat. Őrizd hű társad, a kedvenc gépedet, Ahogyan festők őrzik ecsetjüket. Fotózd száz évig ezt a nagyvilágot! Hazád Kecskemét, hol Kodály tanított. Boldogulj e tájon! – ne láss rossz álmot, Ne feledd a fénylő aranyhomokot! A terved nagy… a „hidrogént” hasznosítod? H-bomba helyett… munkába állítod? Nap a melegét, fényét adja a Földnek, A hidrogén energiát, létnek, zöldnek. Élj százhúsz évig, kedvedre, boldogan! Ahol meg lehet élni… szorgalmasan. Mert a vágyad nagy! – oda szólít talán, Ahol Isten ajándéka rád talál. Ezen a földön oly sok minden vár rád, Előtte járd ki az élet-iskolád. Siker a tudás! – ez jövőd s holnapod, Kívánok néked boldog szülinapot! Kecskemét, 2007. IV. 6.

56


Ve r s e i m

Het ve n

c si l lag

rag yog

Hetven csillag ragyog fenn az égen, Fényükben tündöklöm én már régen. Csillagok vigyázzák az életet, Élvezzed még az ajándék éveket.

Unokáink mind csodálatosak, Bánatban sokszor felvidítanak. Hálásak ők minden kedves szóért, Mami virágot kap a csókjáért.

Irigylem csodás hetven évedet, Szívem őrzi együtt élt éveket. Mindenik nap születik egy csoda, A mi életünk nem lesz mostoha.

Hetven évnek is van jó oldala, Az embernek „kevesebb a dolga”. Élhetsz a művészetednek is már… Több alkotásod lesz ezek után?

Csodálatos szerelmünk gyümölcse, Két gyermekünk, a haza jövője. Gyermekkacaj járja ők otthonát, Építik már a szép magyar hazát.

Egymásra is lesz időnk… több talán? Unokákért élünk majd ezután. Kutyusodra is szánhatsz több napot, Kívánok boldog születésnapot!

A hetven éves ifjú Maminak az öreg Bandi Kecskemét, 2007


57

Ve r s e i m

50

év?

E z

ne m

le het

igaz

Élt anno egy hírős Balla család Karán, Mama őrizte szép leányait látván. Papa jó ember volt szerette a piát, Óvta családjának a háza tájékát.

Erzsók meg nem valósult ifjú álmait, A fotózás pótolta talán egy kicsit. Így lett ő fotós, zongoraművész helyett, Melyben művészi rangot ő kiérdemelt.

Volt egy műkedvelő csoport a faluban, Lucyt kértem az Úrhatnám polgárában, Balla Erzsit vettem nőmül valójában, Eskünk ötven éves ez év májusában.

Szaporodott a család lassan sorjában, Anyjuktól csak jót tanultak valójában. Gyermekeink lassan felnőttekké váltak, Bajban segítve mindenkor mellénk álltak.

Mama intette –, a jó választás a fontos! Sok a diplomás, keress magadnak orvost. „Nem kell orvos, felnőtt vagyok, mást akarok; Sírok, ha még most sem én választhatok.”

Erzsóknál jó sora van a kiskutyának, Finomabb falatok csakis neki járnak. Jó lenne, ha én is kutyája lehetnék, Mert ágyába így ismét mellé bújhatnék.

Gondolatban mi most új életet kezdünk, Ötvenéves évfordulót ünnepelünk. Ismét sírig tartó hűséget esküszünk! Majd szép sorban a Jóistenhez elmegyünk. Kecskemét, 2007

58


Ve r s e i m

E r z sébete m ,

K irál ynő m!

Erzsébet királynőm! Gyermekeim szülőanyja, Életemnek bájos szerelmes asszonya! Melletted eltűnt magányomnak alkonya, Mert szívünknek van már mennyei viszonya. Erzsébet királynőm! Drágám, kedvesem, mindenem. Benned éreztem először az Istenem! Mikor igazgyöngyöt a combodon néztem, Szerelmünk akkor szárnyalt fent égi fényben. Erzsébet királynőm! Isteni igét gyakorlunk. Szerelmet, gyönyört, együttlétet halmozunk! Tengeren szárnyal a titáni szerelmünk. Isten sugalmaz nekünk, mi teljesítünk. Erzsébet királynőm! Áldottak méhed gyümölcsei. Nevemnek s életemnek örökösei. Tovább él bennük majd népünk és nemzetünk! Ősi földnek mi mindent megköszönhetünk. Erzsóknak, házasságunk 50. évfordulójára Kecskemét, 2007


59

Ve r s e i m

Volt

eg y

barát om ,

a

B é la

Volt egy jó barátom, a Béla, A lányokhoz jártunk el néha. Szabadságharc volt akkor régen, A kijárás tilos volt éppen.

Tüntetve vett egy új Trabantot, Én is vettem egy roncs Fiatot. Fiattal a dombra felmásztam, Gurulva indultam – dudáltam.

Sétálunk haza – a mama vár! Járőr kiált, állj! – éjfél van már. Formált belőlünk két bolondot, Azért megúsztuk a kalandot.

Van egy jó sógorom, a Béla, Festőművész lett! – fest is néha. Fel kellett kötnöm a bő gatyát, Hogy elérjem a színvonalát.

Volt egy jó barátom, a Béla, Rábeszélt ő a házasságra. Jobb lesz majd nekünk a járomban, – Mindent meglelünk a párunkban!

Verseket is ír ő! – régen már, Házasságunk az, mit most kitár. „Írj hát te is verset!” – így mondja, „Ennek verseny lesz majd a módja”.

Van egy jó sógorom, a Béla, Mit tehetek én most? – egy béna. Mindég csak utána kullogok, Most éppen rímeket faragok. Dupla házasságunk 50. évfordulójára, Sógoromnak Kecskemét, 2007

60


Ve r s e i m

C si pker óz si ka Élt egy Csipkerózsika Jászkarán, Álmából nem ébredt fel túl korán. Loholtak utána a férfiak, De fitymálva ma is csak válogat. Oltár elé vitte a barátom, Sógornőm Ő már, a drágaságom. Jártunk mi néha külön utakon, Vásárolva pesti körutakon. Főzött a sógornőm finomakat, Ettünk sokszor fincsi falatokat… Szerettük mi a jó lakomákat, Meghívtuk néhányszor a komákat. Ötven év becsület – nem gyalázat, A hitünk az nő és az alázat. Nem hajkurásszuk már a lányokat, Pihenünk – mert már itt az alkonyat. Babinak, a páros esküvő 50. évfordulójára Kecskemét, 2007


61

Ve r s e i m

Szí v hang Sárga avaron szelek cikáznak, Testem-lelkem csak melegre vágynak. Dér adja színét az őszi tájnak, A fák búcsút intenek a nyárnak. Szívemnek vagyok ismét a foglya, Hideget jelez már az aorta. Ablakon hallom a szél zúgását, Látom még e tájnak virulását? Ungi doktor műti a szívemet, Beosztja nékem minden percemet. Őrzi a beteges koszorúért, Nehogy menjenek a koszorúmért. A szívem, hogy tovább is dobogjon, Érben a stent sokáig dolgozzon. Ha e rugó lentebb is dolgozna, A május illatozva dalolna. Hadat üzenek a zord halálnak! Futva intek egy uhu madárnak, Tavaszt várok! – megújult életet, Már hallom a pacsirta éneket. Szeged, 2007. X. 31.

62


Ve r s e i m

G izusnak

é s

B é lának !

Él két ember, szeretik a jót, a szépet, Amit jónak látnak, fotóznak ők mindent. A téma utcán hever! – észre sem vesszük, Amikor nekik már megvan a szép képük. Él két ember, szeretik a jót, a szépet, Béla gólyákat is sokszor fényképezget. A kisgólyák röpködnek közben nagyokat, Nekik is hoznak majd tucatnyi babákat? Él két ember, szeretik a jót, a szépet, Isten is egymáshoz igazgatja őket. Gizus embercentrikus, testet fotózgat, Gyűjtögeti a férfi és női fotókat. Él két ember, szeretik a jót, a szépet, A szakma mesterei – készítik a képet. Derülök a finom iróniájukon, Csak ámulok művészi látásmódjukon. Él két ember, szeretik a jót, a szépet, Közös tárlatuk nekem erről mesélget. Gyönyörű képeik láttán irigy vagyok, De azért tovább is sok sikert kívánok! Kiskunfélegyháza, 2007


63

Ve r s e i m

Volt

eg y

or szág

Volt egy ország anno, a nagy Magyarország. Honra lelt itt a magyar, szerb és a horvát. Osztrák–Magyar Monarchia uralomban Élt Kárpát-medence népe nyugalmában.

Hazánkban óriási nagy most a káosz, A baloldalt vezeti a sok milliárdos. Üzemeinket megvették fillérekért, Most kórházakat adnak-vesznek bagóért.

A világháború hozott anarchiát, Az erőszakos proletárdiktatúrát. A katonáinkat gyorsan leszerelték, A hazánk kétharmadát így elvehették.

Jó üzlet a reform ingatlanforgalom, A kórházakat most már ez csapja agyon. Színvonal nem számít, a telek legyen nagy, Ha pedig Budán van – üzlet az lesz, jó nagy.

Új háború szakadt ránk a fasizmusban, Hitler rakta nyakunkba Európában. Elvérzett itt másfélmillió emberünk, De még a nevükre sem emlékezhettünk!

Ötvenhatban a tankok ellen harcoltunk, Most értelmetlenül bankokra bámulunk. Hazavágnak mindent, ipart, kisboltokat, A kisebbség minket már régen fojtogat.

A cionista Rákosi tartott „rendet”, ÁVÓ-s tisztjeivel tartatta a rendszert. A kisebbség adta a hírhedt ÁVH-t, Nemzetünk a bőrén érzi a „munkáját”.

Fedezet nem kell – a bankok ontják a hitelt, Eladhatod tested, eszed s a lelkedet. A Bank rendelkezik veled, rabszolga vagy, Látod, a magyar „demokrácia” mily nagy.

Fellázadt a nemzet, lerázta rabláncát, Tíz napig élvezhette a szabadságát, Kádár felállított számos bitófákat, Félezren kaptak halált, majd kopjafákat.

A magyar föld jó – a legjobb e világon, Cionista tesz, hogy Izraellé váljon! Lopnak, csalnak, gyalázzák a mi népünket, Mi bambán nézzük, ők hogyan nyernek teret.

Kádár harminchárom éve volt csak rabság, Cseléd lett a nép, nincs már meg a szabadság. Országunkban beindult maga a pokol, Aki jó helyen van, az mindent elpakol.

Gyurcsány meggyalázza a mi nemzetünket, Antiszemitázza nyugaton népünket. Nézzük a magyarság bolonddá tételét? A népünk most már hozza meg ítéletét!

Kecskemét, 2007

64


Ve r s e i m

B úc sú

Dóda

M ár iát ól

Fázósan reszket a hold az égen, Árnyait formálja a fényében. Remény és fájdalom van szívünkben, Szél szárnyán repül a fellegekben. Gyorsan mentél át a túlvilágba, Meghalni mentél Te a kórházba? Húst emésztő gyilok-baktériák A tested cafatokká roncsolták. Egészségügyi reformok átka! A szabadrablásnak ez az ára. Nem örülhetsz már újabb tavasznak, Virágos rózsakerti illatnak. Az éjjel volt sok-sok furcsa álmom, A hang értelmét magamba zárom. Az ember sokszor mindent elfeled, A barátság így mindég megreked. Jégcsapok meredeznek a földre, Mindegyiknek megcsordul a vége, Egy lélek ismét felszállt az égbe, Máriától búcsúzunk örökre. Kecskemét, 2008. I. 25.


65

Ve r s e i m

A

vég

c igány

A hegedű egyszerű kopottas volt, Melyen játszva Náci a szívemhez szólt. Oly szívtépően húzta a „Pacsirtát”, Feledni szeretné ő a bánatát.

Beteg a vén cigány –, sír a hegedű, Nem kell már néki a kocsmai nedű. Elbúcsúzott! –, szívtépően zokogott, A húrokból keserűség bugyogott.

Alkonyban sír a hegedűnek húrja, Keserűségének lankad már búja, Simogatja a kedvesének csókja, Lelki tápláléka a muzsikája.

Megtörtént a nagy baj, a szíve megállt. Fáradt teste földbe – lelke égbe szállt. Piszkos a gomolyfelhőknek homloka, A falu népe gyászolja, siratja.

Ha búbánata van a vén cigánynak, A hegedűszó végét veti annak. Mosolyog ő –, de a húrjai sírnak. Testében már a vad fájdalmak dúlnak.

Az éjjelen, mikor a szíve megállt, Hegedűje felsikoltott – és leállt. A nyűtt fa megrepedt, nincs már élete, A lelke most szállt el messze-messzire.

Mikor borongós sötét őszi éj volt, Álmaimban ismét a muzsika szólt, De a nyűtt hegedű darabokra tört, Lelke a vén cigány volt! – a meggyötört. Kecskemét, 2008

66


Ve r s e i m

Őszi

hangulat

Az évnek a mustízű ősz a legszebb része, A hegynek leve lekerül a pincébe. Mikor az újbor a hordókban kiforrott, Legénynek mátkája végre igent mondott. Nap szórja fényeit szerte-szét a fákon, Gerlepár turbékol a sárguló ágon. Hideg szelek kopognak kint az ablakon, Lassan új évszak araszol az álmokon. A kis agár is a vackába húzódik, A téli bundája igencsak hiányzik. Panaszosan nyüszít, mert a bőre fázik, Siratja a nyarat, a meleg hiányzik. Kandalló fényénél meleg a hangulat, Kívül a hideg szél űzi el a nyarat. Tölgyfa tüze pattog, ontja a meleget, Majd átmelegíti a fagyos szíveket. Hull kint a falevél – szépen nő az avar, A forgószél olykor tölcséreket kavar. Őz suták keresik a meleg helyeket, Készülnek a télre, fáznak majd eleget. Bagolyirtás, 2008


67

Ve r s e i m

A

Mát ra

t a va sz t ól

őszig

A felhők között játszik a napsugár, Pajkos szellő az ágakon táncot jár. Tanyák udvarán égetik az avart, Zeng már a táj, hallom a szép madárdalt. Őz gidák futkosnak a tisztáson át, Magukba szívják a virág illatát, Bőrükön érzik a tavasz mámorát, A násztáncukat mégis ősszel járják. Ember s állat kacsint rám most cinkosan, A természet rendje tán még rendben van. Tavaszra nyár jő, majd az ősz is itt van, Ránk borul a tűzpiros alkonyatban. Felhős égen vadludak húznak délnek, Erőt gyűjtenek a vadak, mert félnek, Érzik vasfogát, az lesz most a télnek, Az embertől segítséget remélnek. Bagolyirtás, 2008

68


Ve r s e i m

Közöny Csúf vihar tombol a piac felett, Homokot kavar – sérti a szemet. Egy ember a földről nyújtja kezét, – Elitta szegény a józan eszét. A nadrágból gyanús lé folyik ki, Lehet, hogy hátul is van valami?! Nincs szívem őt a sorsára hagyni! – Próbálom hát talpra állítani. Fél kézzel támaszkodik botjára, Csáléra áll kopottas sapkája. Nem érdekli – leírta családja, Hagyja mindenki a pocsolyában. Fáradt közönnyel mennek el százan, – Fejüket lesütve valahányan, E világban pedig könnyen lehet, Holnap ők nyújtják a kérő kezet. Kecskemét, 2008


69

Ve r s e i m

A z

é n

v i lágom!

Vihar tombolt ott fenn a fellegekben, Szórta a villámot szerte az égen, A világot láttam meg ezen éjjen, A nagydiófát villám csapta széjjel. Az iskolák már feladták a leckét, De sikerült feljebb vinni a mércét. A nagymamival gyúrtuk az agyagot, Csuprot, korsót, és tettünk rá szalagot. Kezünk nyomán születtek a figurák: Agyagbabák, huszárok és katonák. A mamitól kaptam „művész iskolát,” Örököltem egy kevéske hajlamát. Felnővén viseltem az egyenruhát, Végeztem egy honvéd-tisztiiskolát. Az életnek láttam a szebb oldalát, De megismertem annak a fonákját. Megtanultam, hallgatni és szenvedni, A terrorban nem szabad ám nevetni. Ha a szeretet majd újra megtalál, Akkor a nemzetünk ismét talpra áll. A gonosztól óvjon meg a jó Isten! Szeretet és béke sajnos most nincsen, Tanuljuk meg egymást újra szeretni, Családnak fészkét s hazát építeni. Kecskemét, 2008

70


Ve r s e i m

B andi

születé sna pjára Egy szép csillag jelent meg Cegléd egén, Ötven éve! – július nyolc éjjelén. A gyermekünk az! – ki belőlünk jővén, Szikrázott a boldogságunk tűzkövén. Gyermekévek voltak a boldogabbak, Majd Zsoltival lettünk mi gazdagabbak. „Anyci mindég csak az öcsivel játszik, Pedig a cumit rágva ő pipázik.” Az iskolák jól feladták a leckét, Tanulásban megtartottad a mércét. Tornaórák edzették a testedet, Más tantárgy meg csiszolta a szellemet. Kisiskolás évek adtak alapot, A sok tanulás sikereket hozott, Adott diplomát, szakmát, tudásokat; Megkezdted a felnőtt dolgos napokat. Múló idő hozott sikert, bánatot, Az idő szép lassan mindent megoldott. Vén koromat, Néked is köszönhetem, Áldjon meg érte, az én jó Istenem.

Apu Kecskemét, 2008


71

Ve r s e i m

K i ss A ndrá s é s G er gő: A z a pának é s f iúnak Kedves ember az, kiről itt most szó lészen. Nem más, mint gyermek és apa egy személyben. Ketten költünk verset: gyermeke és apja, Készülünk egy nagyon fontos alkalomra. Elindult a fiú batyuval keletre, Megérkezett Indiába már estére. Delhiben bűzben és illatfelhők között, Az árnyékban látta meg a szépségözönt. Ősi értékrenden nyugvó világot lát, Mely túlélte a civilizálódását. Felkavaró képek, művészi értékek, Ölébe hullnak az idegen embernek. Kilenc évig készítette az albumot, Négyszer járt Indiában egy-egy hónapot. Fotózott pár százat, kattogott a gépe, Végül – hála Istennek – szép könyv lett belőle. Zsoltinak szülinapjára apa és fia Kecskemét, 2009

72


Ve r s e i m

A

mag yar

pusz t a

Most puszta már igazán a magyar puszta, Mikor a Bank a gazdát víz alá nyomja. Bárányfelhők vonulnak fenn a kék égen, Barikák – még legelnek a zsenge réten. Most puszta már igazán a magyar puszta, Mikor a betyárnak nincs mit hajtania. Vágóhídra vitték a magyar tarkákat, Felsárral etetik itt a turistákat. Most puszta már igazán a magyar puszta, Mikor a pásztor a húst plázából hozza. A bő gatyáját eldobta ő már régen, Koptatott farmerban jár már ő is éppen. Most puszta már igazán a magyar puszta, Mikor a nacit angol farmer koptatja, A csikós farmerét angol turiból veszi, A nehéz pusztai sors kenyerét eszi. Kecskemét, 2010


73

Ve r s e i m

É n

mag yar

vag yok

Én magyar vagyok! – nem németnek születtem, Magyar ereimbe német vért kevertem. A Kárpát-medencében anyám nevelt engem, Hazám szeretetét s erőt adta nékem. Csak e helyen tudok én magyarként élni, Itt tudok csak igazán otthonra lelni. Duna–Tisza közén van az én otthonom, Folyóinkban úszik ételem-italom. E tájnak gazdag s nagy volt a virágzása, A magyar pusztának élő gazdagsága. Betyároknak hangos ostorpattogása, Leányaink virgonc, pajkos kacagása. Számító gonosz kezek vitték romlásba, Szemet vetettek ők a mi szép hazánkra. Lopott pénzen verik a magyart rabságra, Haladunk már a modern rabszolgaságra. Azt mondják –, most már el lehet innen menni. A „kisebbség” épp országot akar venni. Ébredj, magyar! Itt van az új pénzes „tatár”. Mondja –, hogy az övé már a magyar határ. Tiéd ám az Anyád!… – de nem az én hazám, Ez nekem a legféltettebb, legfőbb kincsem. Hazámért harcolok, meg is halok – ha kell, Mert Isten velünk van! – hazánk békére lel. Bagolyirtás, 2010

74


Fotóim Váro s om , Kec ske mé t

A legnagyobb megyénk székhelye, hol lakom, Gyönyörű eme hely – írásba is adom. Külvárosa szeplőtlen – sőt! – talán bájos, Kecskemét a neve, ez a Hírös Város. Kiss Gergő

A Városháza

76


A tornyok városa


77

A Nagytemplom belseje

A Barátok templomának ólomüveg ablakai

78


Piarista iskola


79

A Katona József Színház

80


Az előtér

A nézőtér

Katona József szobra


81

Kerámia váza. Háttérben a Nemzetközi Kerámia Stúdió épülete

82


Bozsó János önarcképe a múzeumban


83

Kecskeméti Repülőnapok

84


A földön

Nézők


85

Nagyanyó kemencéje

Szövőnő

86


Magyar szürkemarha család

A ménes


87

ifj. Hegedűs Lóránt lelkész

88


Tolcsvay Béla zenész a Magyarok Házában

Műsor a Magyarok vásárán


89

Jókai Anna Kossuth-díjas magyar író- és költőnő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja

90


Jókai Anna a Nárcisz-napok ünnepségén


91

Makovecz Imre Kossuth-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet egyik képviselője, a Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös elnöke

92


A paksi Szentlélek templom angyala


93

Prof. Dr. Papp Lajos szívsebész, Budapest és Kaposvár díszpolgára. Kitüntetései: 2001 Széchenyi-díj, 2003 Magyar Örökség Díj, 2006 Prima Primissima díj, 2008 Pro Cultura díj, 2008 Pro Patria Nov Nobis Domine (A hazáért, nem magunkért, Uram!) feliratú gyűrű

94


Prof. Dr. Papp Lajos otthonában…

…és kecskeméti közönsége között


95

Dr. Juharosné vitéz Molnár Piroska óvodapedagógus és bábművész a munkái között…

96


…és otthonában


97

vitéz dr. Hunyadi Dalma egyetemi professzor

98


A Chicagói Egyetem után Japánban majd Kínában is tanított. A Magyar Irodalmi Intézet Fulbright-ösztöndíjas kutatója


99

Erdély i t á j a k , e m be re k Rossz a világ itt: dacos Hunnia Álmodva vívja a régi csatát. Veri a jövőt: balladát akar Balladát, balladát. Ady Endre

Ady Endre csucsai otthona

A bánffyhunyadi református templom

Ökumenikus kápolna a parajdi sóbányában


101

Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író

102


Csiky Boldizsár háromszoros Artiszjus-díjas erdélyi zeneszerző

Gálfalvi György író, szerkesztő, romániai magyar riporter


103

Nagy Miklós Kund író, erdélyi művészetkritikus

104


Jánosházi György író és műfordító


105

Kedei Zoltán Marosvásárhelyen élő magyar festőművész

106


Jászberényi Emese rádióriporter, újságíró, a Marosvásárhelyi Rádió műsorszerkesztője, a magyar részleg vezetője


107

Nemes Csilla a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum tanára, fotóés szobrászművész

108


Székely magyar leány


109

Marosvásárhelyi vásári forgatag

110


Arcok a vásárból


111

Korondi kirakodóvásár

112


Marosmenti tájak


113

Ősz Erdélyben

114


Szántás tehenekkel

Itatás a Maroson


115

Ördög-szoros

116


Gyilkos-tó

Kápolna az erdélyi tájban


117

Bözödújfalu alkonya

118


Bözödújfalu emlékére


119

Művésze k , m e ste re k

A mester a szakmájának művésze, Művei a lakásunknak dísze. A munkája nagy értéket képez, Egy kis népnevelő munkát végez. Kiss András

Herceg Antal díszkovács

Korongozók


121

Tabák Lajos 100 éves fotóművész

Simon Ferenc a Szolnoki Művésztelepen élő mesterségszobrász

122


Nagy László festőművész Az ifjúkori szenvedély ötven év múltán ismét fellángolt és ecsetet fogott a művész. A Toll és Ecset kiállításon megtekinthetőek voltak festményei a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban


123

Kovács Sándor mesterszakács, olimpiai bajnok

124


Kovács Sándor munkái


125

Spor t Pierre de Couber tin:

Óda

a

s por t hoz

A béke vagy te, sport! A népeket egymáshoz fűző szép szalag: És testvéré lesznek mind általad, Önuralomban, rendben és erőben. Mert Önbecsülést tanulnak az ifjak Tőled, s más népek jellemét is éppúgy Megértik s nagyra tartják, hogyha te Tanítod őket túlszárnyalni egymást: Mert versenyed a béke versenye. (Fordította: Devecseri Gábor)

Fejcsere

Akció


127

A háló fölött

128


Gyermek sportolók


129

Légstop

130


Amerikai foci

Gól!!!


131

Tus

132


Találat

K.O.


133

Nyúl Zoltán és csapata (HUN)

134


Stökler Ingrics (HUN)

Ailland Benjamin az akadályokban (FRA)


135

Hugyecz Mariann (HUN)

Richard James C csapata (USA)

136


Czékus Zoltán (HUN)


137

Az 1978-as Fogathajtó Világbajnokság

138


Fülöp herceg az 1978-as Fogathajtó Világbajnokságon


139

Gokart futam

140


Sebességláz


141

A k tok

A deszka

Sellők

Így fotóztok ti


143

Akt

A paradicsomban

144


Napfürdőzés


145

Fröcsi

146


Ülő akt


147

Katedral üveg mögött

148


F o n t o s a b b s a j t ó c i k ke k 19 9 0 - t ő l Kiss Andrásról és a Kiss Fotóról 1990. XII. 13. A fotósok barátja (Petőfi Népe) 1993. XI. 11. A támogató Kiss Fotó (Petőfi Népe) 1996. XII. 12. Az első gép már ereklye (Kecskeméti Lapok) 1997. III. 6. Világcégek árui Kisséknél (Kecskeméti Lapok) 1997. IV. Negyven éves a Kiss Fotó, családi vállalkozás (Iparos Híradó) 1997. V. 31. Iparos-portrék (Kisiparos Újság) 1998. III. 18. Világmárkák elérhető áron (Kecskeméti Lapok) 1999. III. 4. Hobbija a szakmája (Kecskeméti Lapok) 2000. III. 4. Kiss Fotó… nagy lépés a Fuji technológiával (Fotó-Videó) 2000. XI. 21. Petróleumlámpától a lézerfényig (Szabad Föld) 2001. I. 11. Nemzetközi Fotópályázat – 2001, Pécs (Hetedhéthatár) 2001. XII. Petróleumlámpától a lézerfényig (Iparos Híradó) 2002. III. 19. Kiss András, avagy a „fotós Bandi” (Kőrösi Hírek) 2003. VI. 21. „Bilder einer Stadt” (Rüsselsheimer Echo) 2003. VI. Rodostó testvérvárosi kapcsolat 2003. IX. 20. Kiss András és felesége … fényképei a marosvásárhelyi Várgalériában… (Népújság-múzsa) 2003. IX. 27. Arcok, életképek az Alföldről (Népújság-múzsa) 2006. I. 27. Kiss András sportképei (Hetedhéthatár) 2006. III. 5. „Művészet határtalanul” (Kulturális Kapcsolatok E. Hírlevél) 2007. III. 1. A félelmetes Mátra (Üzen a homok) 2008. Üzen a homok antológia II. 2008 2009. V. 1. A Mátra tavasztól őszig (Üzen a homok) 2009. VII. 6. A film pörög, a fotó örök (Tolnai Népújság) 2010. IV. 14. Az én hazám (Petőfi Népe) 2010. IX. 3. Értéket teremtettek a jó szemű fotósok (Petőfi Népe) 2010. XI. 19. Hová tűntek a nők? (Szabad Föld) 2010. VI. 1. Kiss András 80 éves (Üzen a homok) Kiss András: Viharban születtem

149

Kiss András EFIAP bel- és külf öldi kiállításai Önálló kiállítások 1. 1954. IV. Pécs, Kunszentmárton, 2. 1963. V. 3. 1977. IV. Nagykőrös, 4. 1977. VII. Jászkarajenő, 5. 2001. XII. Finnország, 6. 2002. IV. Nagykőrös, 7. 2002. VIII. Mezőtúr, 8. 2002. IX. Pécs, 9. 2003. IV. Szolnok, 10. 2003. V. Németország, 11. 2003. V. Békéscsaba, 12. 2003. VI. Törökország, 13. 2003. VI. Románia, 14. 2003. VIII. Kunszentmárton, 15. 2003. IX. Kecskemét, 16. 2003. IX. Románia, 17. 2003. XI. Kecskemét, 18. 2004. I. Dunaújváros, 19. 2005. III. Kecskemét, 20. 2005. V. Kiskunfélegyháza, 21. 2005. X. Kecskemét, 22. 2005. XII. Kecskemét, 23. 2006. IV. Kecskemét, 24. 2010. IV. Székesfehérvár, 25. 2010. X. Kecskemét, 26. 2010. X. Kecskemét,

150

Színházi élet A Járás fejlődése és művészete 600 éves Nagykőrös kiállítása Nagykőrös bemutatása Hyvinkää – testvérvárosi kapcsolatok Gyűjteményes kiállítás Gyűjteményes kiállítás Gyűjteményes kiállítás P. Gyűjteményes kiállítás Rüsselsheim – testvérvárosi kapcsolatok Gyűjteményes kiállítás Rodostó – testvérvárosi kapcsolatok Marosvásárhely – testvérvárosi kapcsolatok A magyar fotográfia napja Retrospektív Fotókiállítás Marosvásárhely – Retrospektív Fotókiállítás Nemzetk. Kortárs Fotóműv. Kiállítás Retrospektív Fotókiállítás Vásárhelyi Napok rendezvény, Gergővel Retrospektív kiállítás Sport a Békéért Fotókiállítás Retrospektív Fotókiállítás Generációk Fotókiállítása (közös kiáll. a 4 unokával) XXI. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében „80 év válogatásaiból” „80 év fotókon és versekben” Fotótörténeti kiállítás (Kiss Fotó Kamara Galéria)


Bel- és külf öldi, meghívásos kiállítások 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.

1977. III. 1977. VIII. 1977. XI. 1979. IV. 1979. VIII. 1979. X. 1980. VIII. 1985. IV. 1986. VI. 1987. VIII. 1998. X. 1999. III. 1999. X. 1999. XI. 2000. VI. 2000. VII. 2000. X. 2000. XI. 2001. I. 2001. V. 2001. VIII. 2001. VIII. 2001. VIII. 2001. VIII. 2001. X. 2001. X. 2001. X. 2001. XI. 2001. XI. 2002. I. 2002. I. 2002. III. 2002. IV. 2002. IV. 2002. V. 2002. V.

Békéscsaba, Gyula, Budapest, Makó, Gyula, Törökszentmiklós, Szarvas, Szolnok, Budapest, Makó, Szentes, Budapest, Törökszentmiklós, Kecskemét, Gyomaendrőd, Zalaegerszeg, Szentes, Dunaújváros, Pécs, Kecskemét, Budapest, Kaposvár, Budapest, Ausztria, Linz Szolnok, Törökszentmiklós, Szentes, Franciaország, Macon Canada, Toronto Pécs, Franciaország, Cholet Szlovákia, Ruzomberok Románia, Nagyvárad Sopron, Nagykőrös, Kecskemét,


Termő ékes ág Alkotótábor kiállítása Országos Fotószalon Napos oldal Alkotótábor kiállítása Alföldi tájak, emberek Paraszti élet ma Alkotótábor kiállítása Mesterek fotókiállítása Napos oldal Alföldi Fotószalon 50 éves a Hasselblad Alföldi tájak, emberek Megyei Fotószalon Alkotótábor kiállítása Alkotótábor kiállítása VI. Alföldi Fotószalon Rosti P. emlékkiállítás Lovas Nemzet Fotószalon Fotókör helyi kiállítása Fotó Mozaik pályázata M. Juhtenyésztők Szövetsége kiállítása Magyarország egy napja 10. Austrian Super Circuit (FIAP 2001/066-069.) 11. Szolnok megyei Fotószalon Alföldi tájak, emberek VII. Alföldi fotószalon 32. Salon Internatioonal 108. International Salon Lovas Nemzet Fotószalon 32. Int. Photokunsztausstellung Ökológiai Fotószalon STROM Premfotó Biennálé Városaink az ezredfordulón Látogatóban c. fotókiállítás Széchenyivárosi búcsú, kiáll.

P. P. P. P. P.

P. P. P.

P.

P.

151

37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76.

2002. V. 2002. IX. 2002. IX. 2002. IX. 2002. X. 2002. X. 2002. X. 2002. X. 2002. XI. 2002. XII. 2003. I. 2003. I. 2003. III. 2003. III. 2003. IV. 2003. IV. 2003. V. 2003. V. 2003. V. 2003. VIII. 2003. X. 2003. X. 2003. X. 2003. XI. 2003. XII. 2004. I. 2004. IV. 2004. IV. 2004. IV. 2004. V. 2004. VI. 2004. VII. 2004. VIII. 2004. XI. 2004. XI. 2004. XI. 2005. II. 2005. III. 2005. IV. 2005. VI.

152

Ausztria, Linz 11. Austrian Super Circuit. (FIAP/061-064.) Románia, Nagyvárad Magyarország egy napja Túrkeve, Juhászfesztivál Fotószalon Kecskemét, A kézművesség ezer éve a Kárpát-medencében P. Szentes, VIII. Alföldi Fotószalon P. Canada, Toronto 109. Salon International Kecskemét, Városi fotószalon Slovénia, Zagorje Magyarország egy napja Dunaújváros, Rosti P. emlékkiállítás P. Szlovákia, Fülek Magyarország egy napja Pécs, Lovas Nemzet Nemzetközi Salon P. Szolnok, Kecskeméti Fotókör bemutatkozása Szlovákia, Ruzomberok Ökológiai Fotószalon STORM Budapest, Sörben a derű, Sörben az EU Bangladesh, 2nd CPS International Photo Contest (FIAP 2003/025) P. Szerbia, Beográd International Mini Photo Salon Belgium, International Festival Székesfehérvár, Nyári E. Fotókiállítása Szolnok, Nyári E. Fotókiállítás II. bemutatója Kaposvár, XXI. Barátság Hídja Nemzetközi Fotókiállítás (FIAP 2003/046) Canada, Toronto 110. Salon International (FIAP 2003/115) Törökszentmiklós, Alföldi tájak emberek P. Szentes, IX. Alföldi Fotószalon Ausztria, Linz 12. Austrian Super Circuit (FIAP 2003/061-064) P. Románia, Marosvásárhely Nemzetközi Fotókiállítás (FIAP 2003/068) Kiskunfélegyháza, Kecskeméti Fotókör bemutatkozása Yugoszlávia, Beograd Intern. Salon Miniatür (FIAP 2004/003) Románia, Arad Nicolas Müller Emlékkiállítás Orosháza, Nicolas Müller Emlékkiállítás Kiskunfélegyháza, Bács-Kiskun Megyei Fotókiállítás Írország, Dublin The following arc the award winners in the 2004 International Photo Fest Nyírbátor, XXI. MAFOSZ Szalon Bonyhád, II. Tarka Fotókiállítás P. Dunaújváros, Rosti Pál Emlékkiállítás Franciaország, Macon 34. International Salon Photographi (FIAP 2004/097) Canada, Toronto 111th International Salon (FIAP 2004/113) Ausztria, Linz World of Images Circuit (FIAP 2005) Nagykőrös, Egy szerző, egy kép Kecskemét, A kereszt c. Fotókiállítás Uszód, A Gyermek c. Fotókiállítás Kiss András: Viharban születtem

77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111.

2005. VI. 2005. VII. 2005. VI. 2005. VI. 2005. VI. 2005. VII. 2005. VIII. 2005. X. 2005. X. 2005. XI. 2006. I. 2006. III. 2006. X. 2006. X. 2007. X. 2007. XI. 2007. XI. 2007. XI. 2008. XI. 2008. XI. 2009. X. 2009. X. 2009. XI. 2009. XII. 2010. III. 2010. IV. 2010. IV. 2010. VI. 2010. VIII. 2010. VIII. 2010. VIII. 2010. VIII. 2010. XII. 2011. I. 2011. III.

Ladánybene, Pécs, Szeged, Ausztria, Linz Ausztria, Budapest, Budapest, Törökszentmiklós, Pécs, Szolnok, Arad, Kecskemét, Szentes, Kaposvár, Törökszentmiklós, Szolnok, Kecskemét, Honk Kong, Szolnok, Dunaújváros, Kiskunfélegyháza, Törökszentmiklós, Szlovákia, Szolnok, Budapest, Dunaújváros, Székesfehérvár, Kecskemét, Kecskemét, Kecskemét, Budapest, Várpalota, Pápa, Balatonfűzfő, Hajmáskér,

A kereszt c. Fotókiállítás MAFOSZ Szalon 2005 Csongrád megye kortárs fotóművészete 2005 14. Trierenberg Super Circuit 2005 (FIAP 2005/46-49.) 4. Special Themes Circuit (VÖAP: 34-47/2005) Épített örökségünk Fotókiállítás V. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás XVI. Alföldi Tájak, Emberek Fotókiállítás Fotóművészeti Nyári Egyetem Kiállítása P. 13. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fotókiállítás P. „Művészet határtalanul” fotókiállítás a Delta Galériában XXI. Kecskeméti tavaszi Fesztivál, Generációk c. fotókiállítás XII. Alföldi Fotószalon XXII. Barátság Hídja Nemzetközi Fotókiállítás (FIAP 2006/065) XVII. Alföldi Tájak, Emberek Fotókiállítás 14. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Fotókiállítás A Kecskeméti Fotókör, Optikai csalódás c. Fotókiállítás The 5. th International Salon of Pictorial Photographi (FIAP 2007/105) Tabák Lajos Emlékkiállítás XVII. Rosti Pál Emlékkiállítás I. Nemzetközi Fotópályázat XVIII. Alföldi Tájak, Emberek. Fotókiállítás VII. Galántai Nemzetközi digitális Fotó Fesztivál 15. Megyei Fotópályázat P. A Montázs Szeniorok bemutatkozó kiállítása A Montázs Fényvarázsló Szeniorok Fotókiállítása „80 év fotói” „Múzeumok Éjszakája” Fotótörténeti Kiállítás (Bozsó Gyűjtemény) „Értéket teremtek – Vállalkozom” Kereskedelmi és Iparkamara P. 1. Kecskeméti Fotószalon XXVII. MAFOSZ Szalon A Montázs Fényvarázsló Szeniorok Fotókiállítása A Montázs Fényvarázsló Szeniorok Fotókiállítása Kaleidoszkóp, Szeniorok kiállítása Kaleidoszkóp, Montázs Fényvarázsló Szeniorok kiállítása

P. = díjazott (22 db) Csak a kiállító városok neve szerepel, a kiállított képek címét és darabszámát nem tartalmazza.


153

Ta r t a lom Előhangok Köszönet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Ajánlás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 Kiss András 80. születésnapjára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6 Túl a nyolcvanon . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Tatapapának, szülinapjára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 Viharban születtem A vén diófa halála . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Családfa . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A front helyünkbe jött! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az első fényképezőgép – az első mester . . . . . . . . . . . Angyalbőrben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Mit keresek én itt? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Felkészülés egy komolyabb életre . . . . . . . . . . . . . . . . . Útkeresés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Nagypapámnak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

14 15 18 20 23 29 31 34 37

Verseim Mementó 1956 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az én hazám . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A világ tévedése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Van egy ország . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Ezredváltó évek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Tévedés ez a világ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Budapesti ősz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Egészségügy, oh! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csumburdi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Kórházi emlék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Bajszi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vén bolond . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A félelmetes Mátra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gyönyörű a Mátra . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gabikának . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Endrének születésnapjára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gergő szülinapjára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56

154

Hetven csillag ragyog . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 50 év? Ez nem lehet igaz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Erzsébetem, Királynőm! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Volt egy barátom, a Béla . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Csipkerózsika . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Szívhang . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Gizusnak és Bélának! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Volt egy ország . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Búcsú Dóda Máriától . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A vén cigány . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Őszi hangulat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Mátra tavasztól őszig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Közöny . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az én világom! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Bandi születésnapjára . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az apának és fiúnak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A magyar puszta . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Én magyar vagyok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74

Fotóim Városom, Kecskemét . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 75 Erdélyi tájak, emberek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100. Művészek, mesterek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 120 Sport . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126 Aktok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142 Sajtócikkek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 149 Kiállítások Önálló kiállítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150 Bel- és külföldi kiállítások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 151 Tartalom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154 Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155 Kiss András: Viharban születtem

Kö szö ne t

ISBN: 978-963-08-1885-8 Kovács I. József Tóth Tímea

Felelős szerkesztő: Kiss András Borítókép: Kissné Balla Erzsébet

Felelős kiadó: Magánkiadás, Kiss András

Nyomdai munka: TRADEORG Nyomdaipari és Kereskedelmi Kft. Fűzfőgyártelep, 2011

Az első gépem!

[ ] Kiss András: Viharban születtem

Recommend Documents