Professzor a viharban

.RAYMOND ARON.

.Professzor a viharban. 1968. május Fordította: Várkonyi Benedek

1968

májusának eseményei — akár Franciaország minden forradalmi napja — nem vesznek a múlt ködébe. Jelen maradnak h√siességükben vagy komédiájukban, aszerint, milyen az emberek kedélye, továbbra is szenvedélyeket szítanak, még a szociológusok körében is, vagy kivált ott. A lázadó diákok vitájához annyi ötlettel, tábor szélén (nappal, kés√ annyi gondolattal járultak Adélután) hozzá, hogy úgy érz√dik, mintha céhüket közvetle- Füves térség a sátrak és a kenül érintené a dolog, és rítés között. A nap lemenni jobban megosztja, mint készül a kerítésen túl kezd√d√ kukoricásban. Odább más társaságokat. Mit is je- fociznak a füvön. lentett ez a földrengés, Itt a tábor sarkában 6-7 fiú, amely néhány napon ke- köztük Gábor, Zoli és Sanyi, a resztül azzal fenyegette a francia fiú kocsiját mosssa vödrökb√l. gaulle-izmus tíz év alatt emelt impozáns épületét, hogy romba dönti? Még ma is tart err√l a vita, a külföl- Többen röhögnek. diek körében is. Egy angol folyóirat beszámolója — amelyet a francia májusról szóló néhány könyvnek szenteltek — még mindig soványka kötetemen1 töprengett, hogy vajon az a legjobb vagy a legrosszabb irodalom-e. Amikor R. Dahrendorf még 1979-ben Goethe-díjat kapott, annyira óvatosan fogalmazott az „események”-hez való viszonyomról, hogy az ember belelátott az érzelmeibe: a megrendülés hatása alatt állítólag elma-

radtam saját magamtól, és talán h∫tlen is voltam magamhoz. Burkoltan arra szólított föl, hogy legyenek elnéz√k irántam, és enyhít√ körülményeket keresett. Nem bíztak meg — legalább is látszólag — azzal, hogy megvédjem az öreg Sorbonne-t és a mandarinokat. Az újságokban és 63. kép folyóiratokban mindig is 108 m. bíráltam a francia fels√oktatás szervezetét; bíráltam az érettségit, amely a középiskolai tanulmányok végeztével túlságosan nehéz, s nem jelent megfelel√ szelekciót az egyetem kezdetén; bíráltam a gimnáziumi tanárok képzésének rendVince: Nálunk is lett volna egy szerét, amely nem biztosítüres ágy. Pataki: Azt azért mégse… ja a tanítás min√ségét, és nem készít föl a kutatásra. Schuller: Sampon kéne, cak Bíráltam a professzorok az vinné le ezt a koszt. Csenterics: Mennyi van ben- autonómiáját, akik tanszékükön az Isten után követne? Jani: 118 ezer. kez√ mesterek, s gyakran Csenterics: Bejártad már vele azt sem tudják, mit csinál a fél Európát, mi? munkatársuk. Mayer: Most csak idejöttél? Ezzel szemben a „szelekció” kérdésében inkább „jobbra” álltam; ez olyan szó, amely 1968-tól a neheztelés és a vak szenvedélyek hihetetlen erejét foglalta magában. Az oktatási rendszer az általános iskolától a gimnáziumi tanárképzésig és a legfels√ tanulmányokig állandóan válogat; a

Raymond Aron: Mémoires. Julliard, 1983. Paris. Un professeur dans la tourmente; Il ne nous a pas compris ou mai 1968, 471–496. old.

37

Raymond Aron

fiúk és lányok, akik egy-két év különbséggel nagyjából ugyanabban a korban kezdik tanulmányaikat, más és más korban fejezik be: egyesek tizenhat évesen (s√t tizennégy évesen), mások tizenkilenc vagy huszonöt esztend√sek, amikor befejezik iskolájukat. A szelekció kifejezést a középiskola és az egyetem közötti átmenetben használták. Én amellett emeltem szót, hogy az egyetem kezdetén legyen a szelekció, cserébe viszont olyan érettségivel, amely a középiskolai tanulmányok végét jelz√ vizsgára korlátozódik. Érveim ma is megállják a helyüket: sem az IUT2, sem a kereskedelmi iskolák nem fogadnak el minden érettségizettet. Csak az irodalmi fakultások teszik ezt: olyanokat fogadnak be, akik — akár világos távlatok nélkül is — folytatni akarják tanulmányaikat, és belemennek abba, hogy ezekben a meg√rz√kben Belülr√l is takarítják a kocsit. zsúfolódjanak össze. Az Sanyi kiemel a padlóról egy egyetemek diplomái leér- négyszögletes kockakövet, tékel√dtek, a híres iskolá- meglepetten vizsgálgatja, azkéi visszanyerték régi érté- tán egyszercsak: küket. A szelekció egy egye- kiáltja, és súlylök√ mozdulattemi év után érvényesül. tal eldobja a kocsi orra el√tt Így tekintélyes er√forráso- motozó csoport felé. kat áldoznak tíz- vagy száz- Azok ijedten, káromkodva ezernyi tanulóra, akik nem félreugranak. a kockak√ úgy esik a földre, jutnak túl az els√ éven, és mint egy lyukas labda, és még csak meg sem jelen- mintha nyekkenne, magas nek az els√ évet lezáró hangon sípol egyet. Gumi-utcak√, amely sípolni is tud, vizsgán. mint egy gumilabda. Az 1967–68-as tanév els√ negyedében a kollégáim azzal bíztak meg, hogy lássam el a szociológiai tanszék vezet√i teend√it. Rávettek, hogy tárgyaljak a diákokkal, és hogy ismerjem meg jobban azokat a következményeket, amelyek az új tanrendszer azonnali alkalmazásával járnak. A régi rendszer nem a tanulmányaikat folytató diákokért maradt fönn. Egyesek számára ez azzal a kockázattal járt, hogy elveszítenek egy évet. Pontosabban, hogy még egy évre van szükségük ahhoz, hogy elnyerjék az egyetemi fokozatot vagy rangot (vagy ami egyenérték∫ volt a régi rendszerével). Semmi nem kényszerített arra, hogy beleavatkozzam abba a válságba, amely megrázta a Sorbonne-t (január elsején hagytam ott), és nem kímélte az École Pratique des Hautes Études VI. tanszékét sem, miközben ezt a válságot tanulmányi igazgatók az irodájukból visszavonultan szemlélhették. Május els√ heté-

ben, miután a rendfenntartó er√k behatoltak a Sorbonne udvarába, 4-én, szombaton nem meglepetten, de nyugtalanul figyeltem az er√szak terjeszkedését, a fölvonulásokat, a diákok és a rend√rök öszszecsapását. Egyszer nyilatkoztam a luxembourgi rádióban, inkább azért, hogy megmagyarázzam, mintsem elítéljem vagy helyeseljem a zavargásokat. Szombaton reggel, a barikádok éjszakája után a hevület elérte azokat is, akiket rendesen a munkájuk köt le, távol a politikai-egyetemi agitációtól. Részt vettem egy találkozón, ahol ott volt C. Lévi-Strauss, Ch. Morazé, J-P. Vernant és sokan mások. Minden lelkesedés nélkül aláírtam egy indítványt, amely — emlékeim szerint — kivált Jani: Isztambulba megyek, egy az er√szakot ítélte el. hónapra. Ugyanazon a szombaton Egy hang: Na igen; Sztambul megkerestek a rádiótól, a türhet√ hely. Vince: Nekem speciel elég televíziótól. Azt hiszem, volt bel√le egyszer. Yves Mourousi volt a megbízottjuk, ha ugyan nem √ volt a kezdeményez√. Azt hiszem, olyan méltányos beszédet vártak t√lem, Vince: Vigyázat! amely hozzájárulhat az enyhüléshez. Jean Tricot, az Élysée-palota f√titkára állítólag azt mondta, legalábbis szavai így jutottak el hozzám: „Raymond Aronnak nem állítunk föl szabályokat vagy korlátokat.” Néhány órai töprengés után visszautasítottam a Csenterics: Hát ez mi? fölkínált szólási lehet√séget. Ilyen hangulatban 11-én, ezen a szombaton nem tudtam túlságosan sokat mondani. Visszautasításomat talán néhány visszatetsz√ epizód is meghatározta? A tábornok barátságtalan érzéseket táplált irányomban, és — legalább is a híresztelések szerint — emiatt a televízió és a gaulle-isták távol tartottak, ahogyan egy veszélyes, törvényen kívüli embert igyekszünk elkerülni. Ilyen indítékok alapján visszautasítani egy beszédet — ez kevéssé illend√: gaulleistaként vagy nem gaulle-istaként a legjobb tudásom szerint kellett hozzájárulnom a t∫zoltáshoz. A következ√ hét keddjén repül√jegyem volt a Párizs–New York járatra. Három találkozó: az els√ egy konferencia az emberi jogokról New York állam egyik egyetemén; azután Puerto Rico, a bankok éves konferenciája, ahol pénzügyi problémákról kellett beszédet tartanom, nekem, amat√rnek, a világ legjobb

38

Professzor a viharban

szakemberei el√tt; és végül az American Jewish Committee, ahol belementem abba, hogy Vietnamról szóljak. Kedden indultam, az általános sztrájk és a hatalmas tüntetés másnapján, egy nappal azután, hogy újra megnyitották a Sorbonne kapuit. A távolból szorongva figyeltem, ahogy terjed a sztrájk, mind gyakoribbak a felvonulások és zendülések. Május 20án már nem bírtam tovább, és úgy döntöttem, visszamegyek Franciaországba, miközben szabadkoztam, hogy nem tettem eleget az American Jewish Committee-nál vállalt kötelezettségemnek. A gép Brüszszelben szállt le, mert a francia repül√terek zárva voltak. Szerencsémre ugyanazon a járaton utazott egy nagy társaság vezérkaföl és megnyomogatja. rának egyik tagja. Brüsszel- emeli A gumi-macskak√ aprókat síben autó várta √t, s ez vitt pol. Földobja és belefejel, azengem is Párizsba. tán összecsuklik, mint aki A diáknegyedben sétál- szörnyethalt. tam, egyszer-kétszer elmentem egészen a Richelieu auditóriumig, ahol forradalmi-vásári hangulatban, megszakítás nélkül követték egymást a beszédek; a Saint-Guillaume utcában jó családból való diákokkal vitatkoztam, akiket megérintett a kegyelem ál- nevetnek és még mindíg úgy lapota. A tábornok május fogdossák a gumikockát, mint 24-i televízióbeszédét én akik nem akarnak hinni a úgy értékeltem, sokadma- szemüknek. gammal együtt, hogy „elmegy a kérdés mellett”. A és ezt a szót alig észrevehet√ megöregedett tábornok álfilozófiai kérdések taglalásába bocsátkozott, ugyanolyan volt, mint a franciák ezreit mozgósító szócséplések. A nyomdászok cenzúrázni kezdték a Le Figaró-t. Ironikus cikket írtam, melyben Tocquevilleidézeteket tettem egymás mellé. A rue de Grenelle-ben3 tartott tárgyalások után a megegyezés azzal az ígérettel járt, hogy fokozatosan megsz∫nnek a sztrájkok, tehát véget ér a társadalmi, s√t a diákválság is. A billancourt-i Renault-gyárban a CGT, a szakszervezeti szövetség kommunista küldötteit kifütyülték a munkások; 27-én, hétf√n minden újra kérdésessé vált, és maga a rendszer látszott meginogni. Én is attól tartottam 29-én és 30-án, hogy a felkelés forradalomba csap át. A barátokkal otthon a tábornok beszédét hallgattuk. Azt hiszem, fölkiáltottam: Éljen de Gaulle! Mindannyian úgy éreztük, hogy ez alkalommal pontosan célzott, és nyert. Kos-

tas Papaioannou és én a Champs Élysées felé mentünk, ahol a tömeg gyülekezni kezdett. Az újságból értesültem arról, hogy a nemzetgy∫lés kommunista képvisel√csoportjának vezet√je, Robert Ballanger bejelentette: „Indulunk a választásokon.” Június 1-én, szombaton meghívott a luxembourgi rádió a Journal inattendu (Váratlan újság) cím∫ adásába, ahol a „pszichodráma” kifejezést használtam, s ez a jelenlév√ szakszervezeti emberek méltatlankodását váltotta ki. A következ√ héten cikksorozatot indítottam az egyetemi válságról. Néhány olvasó azt vetette a szememre, hogy a gy√zelem segítségére siettem. Igazságtalan szemrehányás: a nemzetgy∫lés feloszlatása és a politikai válság vége el√tt a nyomdászok talán visszautasították volna ezeket a cikkeket; mindenesetre nem érdekelték Jani: Gumi-macskak√. A mávolna a közvéleményt. jusi barrikádok emlékére leFranciaországot vissza kelhetett kapni. Egy hang: Miféle májusi bar- lett vezetni a rendes kerékrikádok? vágásba, kormányt adni, Jani: Hát a 68-as májusi bar- hogy napirendre kerülhesrikádok. Még ebbôl is bizsen a rekonstrukció, f√képp niszt csinált valaki. De jó, az egyetem újjáépítése. Ránem? Többen: Hát ez…elképeszt√! adásul a választás bejelen…micsoda ötlet! tése, amelyet az ifjú fel… lám a kapitalizmus! kel√k „árulás”-nak fogtak föl, nem csillapította le a „veszettek”-et, s nem üríttette ki a Sorbonne-t sem. Pataki: Te is ott voltál?… a A tanárok nem tanítottak, barrikádokon? a diákok nem tanultak. Még a rektorok, a hatalom funkcionáriusai sem látták el minden feladatukat, azzal a kifogásssal, hogy ehhez nincsenek meg az eszközeik. A fölhívás, amelyet „a csöndes többség nevében” intéztem minden fokozatú tanárhoz, hozájárult ahhoz, hogy enyhüljön a légkör. Pierre Laurent, az oktatási minisztérium f√titkára arról biztosított — vajon mennyi volt ebben az udvariasság? —, hogy a Figaro-beli kampányom nélkül nem tudta volna megszervezni az érettségi vizsgát. A Figaró-nak el√z√leg az Európai Szociológiai Központ címét adtam meg, s ez Pierre Bourdieu-vel való szakításomhoz vezetett. Hívei elárasztották a Sorbonne-t, a Bourdieu-Passeron evangéliumot röpiratokon terjesztették, „az oktatás rendi országgy∫lése” felhívással; a diákok éltek és visszaéltek Az örökösök cím∫ könyv gondolataival. Néhány szociológus azonnal értékelte az

39

Raymond Aron

eseményeket, vagy aktívan részt is vett bennük. C. Lefort Caenben volt a „veszettek” között, ha hinni lehet a híreszteléseknek. Sok oktató kivetk√zött saját magából, akárha szervezett karneválon volna, mint elny∫tt kacatot, levetette társadalmi személyiségét, egy id√re fölszabadult kötelezettségei, szakmájának szabályai alól, és szabadon engedte vágyait, amelyeket mindannyian jó mélyen magunkba temetünk. A VI. tanszék gy∫lésén rokonszenvvel és iróniával vegyesen szemléltem e hirtelen föltámadt és id√leges társalgásokat. Cikkeim — még A meglelhetetlen forradalom el√tt, s talán még jobban, mint az Algériáról írott brosúrám megjelenését követ√en — rejti, pedig kíváncsi nemcsak néz√vé tettek, ha- gúnyba is. nem szerepl√vé is. A Le Nouvel Observateur azt írta a fényképem alá: „A versaille-i,4 akit eltérített az mint akinek rémlik valami, de nem érti pontosan. értelem”. Jean-Paul Sartre hihetetlenül heves cikkben támadta meg de Gaulle tábornokot és engem. E hónap hivatalos szerepl√i közül mindössze egyetlen eggyel volt kapcsolatom: egyszer beszélgettem Pierre MendèsFrance-szal Marcel Bleusteinnél a Charlety5 találkozó reggelén. Arról próbáltam meggy√zni, hogy a diákmozgalom nemcsak er√, hanem gyújtótöltet is. Csak két tábor van — mondtam neki: — egyrészr√l a köztársaság, a kormány, a képvisel√k, a lehetséges választások, és másrészr√l a kommunista párt, amely nem látszik türelmetlennek, hogy átlépjen a Rubiconon. Az értelmiségiek, a toll forradalmárai azt vetik a kommunista párt szemére, hogy nem követik Cohn-Benditet, Geismart és a többi Barjonet-t. Ha feltesszük, hogy a köztársaság törvényessége összeomlik a k√zápor és a tömegek súlya alatt, csak a kommunista párt fogja betölteni az ∫rt — s az sem szívesen. Emlékszem, Pierre Mendès-France elfogadta az analízisemet. Két órával kés√bb, délután a diákokkal éljeneztette magát. Az egyetlen érv, amelyet emellett fölhozott, körülbelül ez volt: ne hozzuk kilátástalan helyzetbe a diáknegyedet. A nemzet jövend√beli elitje, a ma diákjai ne reményeikben csalódva lábaljanak ki ebb√l a válságból, megkesered-

ve, akaratuk ellenére lemondva arról a világról, amelyet √k hoztak ilyen szörny∫ helyzetbe.

M

iel√tt fölidézem azt a vitát, amelyet a Figaro-beli cikkem és A meglelhetetlen forradalom indított el, szeretnék megállni egy pillanatra az eseményeknél, és szétválasztani a történelmet és a válság szociológiáját; megmagyarázni az értékelések sokféleségét, amelyeknek tárgya volt és maradt e krízis, éppen mert heterogén volt a dolgok együttese, amely „a májusi események” elnevezést kapta. Kezdjük a történelemmel — vagy az elbeszéléssel. Az „események” négy szakaszra oszlanak. Az els√ akkor kezd√dött, amikor a Jani: Ott. rend√rség behatolt a SorMayer: Jó balhé lehetett. Jani: Balhé? bonne udvarába, és május 13-ig, hétf√ig tartott, amiPataki: Szóval cirkusz, felfor- kor kitört az általános sztrájk és újra megnyílt a dulás. Jani: Hát az volt, talán túl Sorbonne. A második szanagy is… Túl sok. kaszt a kezdetben heves T√kés: Vagy túl kicsi. sztrájkok kiterjedése jelJani: Hogy-hogy? T√kés: Végül is mire mentetek? lemzi, amelyeket a kommuSemmire. nista párt robbantott ki Jani: Ezt azért nem monda- vagy kés√bb csatlakozott nám… referendum volt… De hozzájuk; e sztrájkok a rue Gaulle megbukott… persze közben az utcaköveket is föl- de Grenelle-i tárgyalásokkal értek véget, s ahhoz a szedték. Pataki: Az úttestet Párizsban? megállapodáshoz vezettek, Jani: Igen, a Quartier-ban, a amelyet a munkáltatók és diáknegyedben fölszedték az szakszervezetek kötöttek a utcaköveket, és aszfalttal… kormány közbenjárásával. A harmadik szakasz mindössze néhány napig tartott, ez id√ alatt a Renault-gyár billancourt-i sztrájkolói láthatóan visszautasították a grenelle-i megállapodást. A köztársasági elnök és a miniszterelnök színre lépett, François Mitterrand bejelentette, hogy pályázik az elnöki posztra, ha a tábornok visszavonulna. Mindezt drámaivá tette, hogy néhány órára elt∫nt a köztársasági elnök, s megkoronázta a 30-án, csütörtökön tartott rövid beszéde, amelyet a gaulle-isták champs-élysées-i hatalmas tüntetése követett. Az utolsó szakasz néhány hétig tartott: visszatérés a rendes kerékvágásba, a Sorbonne-on vagy az Odéon színházban a lázadó fészkek felszámolása, a nemzetgy∫lési választások, amelyek a gaulle-ista többség ragyogó gy√zelmét hozták, ragyogóbbat a képvisel√i mandátumok, mint az országban elért szavazatok révén.

40


Minden egyes szakasz vizsgálatakor kétféle kér- kéntes” jelleget adtam, egyszerre azért, hogy véddésfeltevésre jut a történész: az egyik „esemény-jel- jem a látszatot, és a közvélemény miatt. Megmagyaleg∫”, a másik „szociológiai”. Például az els√ héten, rázom, hogyan értem ezt. Amikor Afganisztánból amikor a miniszterelnök Ázsiába utazott, olyan in- visszatértem, olyan helyzetet találtam, amely szátézkedéseket hoztak, amelyek katasztrófát idéztek momra kilátástalannak látszott. A párizsi közvéleel√: a rend√rség bevetése 4-én, szombaton, mintegy mény teljes egészében a diákok mellé állt. Bejelentíz diák √rizetbe vétele, néhány diák elítélése, végül tették a május 13-i tüntetést. Azt gondoltam akkor és f√képpen Georges Pompidou visszatérte szomba- (és ebben ma is bizonyos vagyok), hogy ez a tünteton, április 11-én, a barrikádok éjszakája és a politi- tés — ha nem kapja vissza a Sorbonne-t — talán a kai bukás után. A miniszterelnök — aki, hogy úgy kormány (és a rendszer) bukását hozza magával, de mondjam, az érdekcsoportok fölött állt, hiszen az legalábbis hatalmába keríti a Sorbonne-t. El tudja-e el√z√ héten nem volt Párizsban — ahelyett, hogy föl- Ön képzelni, hogy egy félmilliós tömeg, amely a Réhasználta volna azt a megállapodást, amelyet Louis publique térr√l a Denfert-re megy (és az útvonalat Joxe és Alain Peyrefitte még csak vasárnap, az én takarták be az utcákat kötött a diákszakszervezedöntéseim után fogadták el Mayer: Hát! … Ehhez van tek képvisel√ivel, kielégía tüntetés vezet√i), nem eszük. tette a „diákok” minden tesz kitér√t e Sorbonne feVince: Apukám!… követelését (illend√ az idé- torkollja le az elképedt Malé, amelyet a Nemzetbizyert. z√jel használata: a diákságtonsági Gárda √riz? És ki …Korszer∫sítés! Aszfalton nak csak egy töredéke vett akadályozott meg valaha minden simábban gördül. részt e mozgalmakban, egy ekkora tömeget abban, Egy hang: Nem akarok fenyeget√zni, de a mi utcánkban amelyeknek kis forradalmi hogy behatoljon egy olyan még kockak√ van. Igazi, bé- helyre, mint a Sorbonne? csoportok álltak az élükre). kebeli badacsonyi bazalt! E bizonytalan döntések Ehhez még a hadsereg sem (Részlet a Sípoló macskak√ címû film forgatókönyvéb√l.) közül — amelyeknek kovolna elegend√, ráadásul ki moly következményük lett — számomra még ma is parancsolta volna meg a katonáknak, hogy l√jenek Georges Pompidou május 11-i döntése látszik a leg- egy ilyen tömegre? súlyosabbnak, a legterhesebbnek. A diákkarnevál 13Ett√l kezdve a helyzet, a diákok által elfoglalt Során, hétf√n kezd√dött; ez mintát adott a munkások- bonne-nal, a kormányzati döntések ellenére kilátástanak. A gaulle-ista formula: „Az állam nem hátrál meg” lan volt, és kapitulációra vagy olyan háborúra ítélt nevetségességbe torkollott a habozás, a kormány lé- minket, amelyet a közvélemény nem fogadott volna el. pései és ellenlépései miatt. Az a levél, amelyet GeorMárpedig — és ezt Ön jól tudja — egy ilyen hordges Pompidou küldött nekem néhány héttel kés√bb erej∫ dologban minden a közvéleményben játszódik — számomra történelmi dokumentum —, megvilá- le; azzal, hogy visszaadtam nekik a Sorbonne-t, a tüngítja a miniszterelnök gondolkodását, és magának a tetést megfosztottam stratégiai céljától, megsz∫nt válságnak a lefolyását. az a lehet√sége, hogy fölkeléssé váljék, azért, hogy „demonstráció” maradjon. De f√képp azzal, hogy Kedves Barátom, Érdekl√déssel olvastam és nagyra értékeltem cik- megtettem azt, amit a közvélemény várt, megfordíkeit a májusi válságról és az egyetem problémáiról. tottam a felel√sséget. Ett√l kezdve a „diákok” hibázAzonban egy állítása, amely az Edgar Faure-ral tör- tak, √k lettek provokátorokká, ahelyett, hogy ártattént tárgyalásról szóló cikkében szerepel, arra sar- lanok lettek volna, akik védekeznek a kormány- és kall, hogy írjak Önnek, helyesbítésül. Nem az Ön ol- rend√rségi provokációk ellen. Már csak id√t kellett vasói számára, hanem szigorúan az Ön személyes nyernem, hogy körülhatároljam a bajt, és azután fájhasználatára. Azt írja: Georges Pompidou a megbéké- dalommentes támadásba átmennem, amikor a közlésre tett, és vesztett. Engedje meg, hogy azt mond- vélemény már torkig van. Ez volt az irányvonalam a jam: téved. Nem tettem semmire. Számomra nem kezdett√l a végig. volt egy a százhoz mérhet√ esélyem arra, hogy a májEgy ilyen horderej∫ ügynek csak kétféle kimeneteus 11-i döntésem megállíthatja a folyamatot. Nos? — le lehetséges — vagy pedig kezdett√l fogva a legbrumondja Ön. Nos, azt tettem, amit tesz egy tábornok, tálisabb és legelszántabb elfojtásban bízunk. Ez nem aki nem tud kézben tartani egy helyzetet. Védhet√ volt ínyemre, sem pedig eszközök nem álltak ehhez pozícióba vonultam vissza. És e visszalépésnek „ön- rendelkezésemre. Olyan eszközeim lettek volna,

41

Raymond Aron

amelyeket a közvélemény felháborodása visszakény- esti összeütközésb√l, aznap este, amikor a miniszszerített volna, vagyis semmissé tette volna √ket. terelnök magához ragadta a m∫veletek irányítását, Egy demokrácia nem folyamodhat er√szakhoz, csak és el√készítette a gy√zelmet — a magáét. ha ebben mellette van a közvélemény. Nem volt melA történész, e levelet olvasva nem állhatja meg, lettünk. hogy föl ne tegye a kérdést: mi lett volna, ha a korVagy pedig át kell engedni a terepet, szabadjára mány ahelyett, hogy május 11-én megadja magát, engedni a tüzet, és id√t nyerni. A diákok kifáradhat- kitartott volna? A kérdést senki nem tudja biztonnának és megegyezésre juthatnának. Vagy megma- sággal megválaszolni, de senki nem vitatja a követkacsolhatnák magukat, amit meg is tettek. Ez eset- kez√ állítást: Georges Pompidou döntéséb√l eredt a ben számuk egyre csökkenne, és mind kevésbé vol- zavargások meghosszabodása, és a végs√ siker is. nának népszer∫ek. Ez történt. És amikor eljött a pilHasonló jelleg∫ kérdéseket lehetne föltenni más lanat, fájdalommentes támadásba mentem át. „eseményekkel” kapcsolatban is. Mi lett volna az emNe legyenek illúziói, május 11-én este megnyer- berek reakciója, ha a Nemzetbizonsági Gárda lel√ tem a politikai játszmát. Lenéhány fiatalt? A tábornok Rózsaszín álmok hetett volna egy másik megnéhány órás elt∫nése, mányerhet√ vagy elveszíthet√ Álmodtunk egy jobb világról. Milyenr√l? Hát a szabadság, egyen- jus 30-i rövid rádióbeszéde játszma, ha a kommunista l√ség, testvériség világáról. A lányok-fiúk odaát — kihasznál- vajon olyan légkört terempárt úgy döntött volna, ván, hogy szabadok, amit persze nem nangyon akartak észre- tett-e, amelyben a válság hogy heves forradalommá venni, √k egyszer∫en csak éltek a maguk szabadságával —, el- megoldása könny∫vé, er√s√sorban persze a testvériségr√l álmodtak: „Make love, dont’t változtatja az eseménye- war” – mondogatták egymásnak vagy ordították a jóléti társa- szak nélkülivé vált volna? ket. De ekkor — ellentét- dalom áldásait élvez√ konformista szüleik fülébe, s ugyanakkor Valójában a májusi hetek ben azzal, ami a diákokkal nagyon útáltak minket, amiért mi a Nyugatra mint a megvaló- alatt van néhány „kulcstörtént — a kormánynak sult szabadság birodalmára kacsintgatunk. Kacsintgattunk, mert esemény”, nem sok, amearra már rájöttünk, hogy arrafele több a szabadság, hogy arramegvolt a lehet√sége arra, fele van szabadság — számunkra az volt a legf√bb hiánycikk, lyekr√l azt kérdezzük: mi hogy er√szakhoz nyúljon, nekünk az hiányzott, hogy kimehessünk az utcára, s ott azt kia- történt volna, ha... mert a közvélemény és a bálhassuk: „Make love, dont’t war” —, de azért csak kacsingatA szociológust jobban tunk: még mindig makacsul hinni akartunk benne, hogy azért tettre kész, h∫ hadsereg foglalkoztatják az eseméodaát is van mit tanulniok t√lünk. Mit? Csak a jóisten mellette állt volna. Min- nekik, nyek el√zményei, a körültudja. Mert azt, ami itt, mifelénk volt honos, azt nem nagyon denesetre a kommunista lehetett az egyenl√ség, végképp nem a testvériség világának te- ményeknek az a teljessége, párt volt az, amely meghát- kinteni. De azért mindenképpen abban akartunk hinni, hogy amely föler√sítette a kezúgy nagyjából és egészében, „ideáltípusában” a szocializmus detben csekély zavargások rált a kaland el√l. Kérem, √rizze meg ma- jobb dolog mint a kapitalizmusnál. Nem, hogy az el√bbib√l a visszhangját. Milyen okok legrosszabb is az utóbbiból a legjobbnál, hanem az átlagos az gának e hevenyészett gon- átlagosnál. Nem akartuk még feladni ifjúkori hiteinket. vezettek a robbanékony dolatokat, de szükségét helyzethez? A válaszok éreztem, hogy megvilágítsam Önnek, mi volt a tak- megoszlanak, aszerint, hogy a tényeket tekintjük tikám. vagy szó szerint vesszük a felkel√k szándékait. Örülnék, ha találkoznánk a tanévkezdés el√tt, Tekintsünk most át egy olyan kérdéskört, amely hogy beszélhessünk az egyetemr√l. Sok dolog fog- a diákok társalgásában végtelen variációt tesz lehelalkoztat abból, amit Edgar Faure mondott, és amir√l t√vé: az egyetem demokratizálása vagy nem demoktermészetesen nem foglalhatok állást nyilvánosan. ratizálása. Bourdieu és Passeron könyve, Az örököFogadja, kedves barátom, √szinte nagyrabecsü- sök a májusi diákság mindennapos esti olvasmánya lésemet. lett. De mi következik ebb√l? Hogy a diákok, maguk az örökösök, egy augusztus 4-i éjszakát szerettek volna, azzal a szándékkal, hogy lemondjanak kiváltsáz az 1968 júliusának végén írott levél nemcsak iga- gaikról? Vagy pedig egyesek, nem lévén örökösök, zolja a május 11-i döntéseket, hanem meg is magya- úgy ítélték meg a helyzetüket, hogy igazságtalanul rázza annak a válságnak a „kezelését”, amelynek fe- vannak visszaszorítva másodrend∫ diszciplínák közé, lel√ssége Georges Pompidoura hárult, sokkal inkább, s nem áll el√ttük az ambíciójuknak megfelel√ karmint a tábornokra. De Gaulle május 29-i rejtélyes el- rier távlata? Vagy olyan örökösök, akik képtelenek távozása6 és a két férfi nézetkülönbsége közvetetten végigjárni a presztízzsel járó lépcs√fokokat, és így eredt az elnök és a miniszterelnök közötti május 11-i, föllázadnak a rendszer ellen, amely középszer∫ségbe

E

42


szorította vissza √ket? Az egyes esetek alátámasztják megfelel√je más országokban, hiszen másutt nem létee különböz√ föltételezéseket: a kispolgárság vagy a zik olyan méret∫ centralizáció, mint Párizsban. Az ornépi osztályok gyermekei, akik el√szörre jutottak be vostudomány nagy egyéniségeinek az intézményét nem a fels√oktatásba, és ott elveszettnek érzik magukat; demagógiából vagy lázadásból találták ki. A körülolyan családok gyermekei, akik maguk lázadnak föl mények az olykor legitim robbanásnak kedveztek, a az Államigazgatási F√iskolán vagy a M∫szaki Egyete- visszaélések, a hierarchia beteges kifejez√dése ellen. men uralkodó rendkívül elitista formák ellen; olyan Ha a diákokról áttérünk a munkásokra, az analízis gyerekek, akik jobb híján a pszichológiában vagy a itt is megkülönböztet el√zményeket, indítóokokat és szociológiában keresnek menedéket, és neheztelé- ideológiákat. A kezdeti szrájkok okai között említik süket ideológiává változtatják át. Különböz√ esetek, Michel Debré viszonylag kemény politikáját, az esevajon melyik a leggyakoribb? Milyen jelent√séget ményeket megel√z√ évben. A legalacsonyabb bérek tulajdonítsunk az ideológiáknak? késlekedtek a közepes bérekhez képest. A garantált A legkomolyabb szociológiai felmérések nemzedé- minimálbért nem értékelték át a jövedelmek növeki jelenséget világítanak kedésének függvényében. útáltak minket, mi meg igyekeztünk szeretni √ket: hiszen az meg: a fels√oktatásban ◊k A rue de Grenelle-i meg√ ellenállásuk a zabolátlan technikának és a normálember tanem jártas családokból lajtalan megszervezésének reménytelen √rjöngése ellen igazol- állapodások serkentették a származó tanulók, akik zata a mi szocialista hiteinket. Csináljuk együtt, kérleltük volna frank leértékelését 1969varodottak ebben az új √ket, √k azonban hajthatatlanok voltak: „Semmi közünk hoz- ben, de egyesek — például környezetben, bizonytala- zátok, amíg piacról meg parlamentr√l beszéltek, s nem akartok Raymond Barre — ma is azt örülni neki, hogy a manipuláció ezen ördögi institúcióit nálanok a választásukban, at- tok már felszámolták.” ◊k aztán belefáradtak a dologba, min- állítják, hogy a francia gaztól féltek, hogy a diploma ket meg megreguláztak. Bel√lük többnyire neokonzervatívok, daság leértékelés nélkül átmegszerzése után nem ta- bel√lünk liberálisok lettek. Hogy a dolgainkból levont tanulsá- vészelhette volna a bérek lálnak munkát. Szorongás- gok eredményeképpen-é, vagy egyszer∫en csak megöregedtünk, 20–25 százalékos növekeazt nem tudnám igazán eldönteni. A lényeg ugyanis nem az, hogy ban, magányban éltek, in- mi már nem álmodjuk rózsaszín álmainkat, hanem hogy… azt dését — ami azt sugallja, gatag körülmények között. akartam mondani, hogy ma már nemcsak mi, senki sem álmo- hogy a korábbi szakaszban Lehet√ség szerint csatla- dik egy jobb világról. Csak a maga jobb sorsáról. a fizetések túlzottan le volDe én tényleg nem vágyom vissza az álmodozások korába. Nem koztak szerencsésebb tártak nyomva. De kezdetben, hogy a ráirányuló akarat radikálisan jobb, új, teljesen saikhoz, hogy együtt kia- hiszem, a vad sztrájkokban bármimás világot teremthet. Javítani azonban bizonyára lehetne a bálják velük: Le a fogyasz- dolgokon, a fennállón. De csak együtt-akarással. Mi pedig ra- lyen lett légyen is a felel√stói társadalommal. dikális, teljesen mást álmodó álmainkkal együtt az együtt-aka- ség a bérek nagyságát illeA vizsgák és versenyek rást is feladtuk. A kicsit jobbat nem akarjuk együtt akarni. S t√en, mikor milliók voltak ellen föllép√k szerves ré- most az élet már tényleg máshol van. Talán túl sokat engedünk munka nélkül, a párbeszéd a hatvannyolcból. Elkurtultunk, s kaparunk. szét alkották a megélt forVajda Mihály messze túlterjedt a rendes radalomnak. Nem szükségköveteléseken: a viták tárképpen √k voltak a robbanás okozói, √k illusztrálták gya a vállalkozás struktúrája, a vezetési stílus, az önazt a formát, amit ez a „nagy vakáció” jelentett. A kü- igazgatás, a fogyasztói társadalom, a környezetlönböz√ politikai irányultságú diákcsoportok terve- szennyezés elleni harc, az együttélés lett, s e vitákket dolgoztak ki az egyetem megújítására; profesz- ban a munka alól felszabadult franciák százezrei vetszorok és diákok, akik egyébként ritkán beszélnek tek részt; ezt éppen Marx definiálta úgy, hogy a „szükegymással, most tegez√dtek, fölcserélték szerepei- séglet uralma”. ket, a tanulók azt óhajtották, hogy részt vegyenek a Ez a mindennapi bajok felé történ√ hirtelen elvizsgabizottságokban, s√t a tanárok megválasztásá- mozdulás, az inkább megjátszott, mintsem véghezban is. E karnevál nem volt kizárólag francia termé- vitt kvázi-forradalom rokonszenvet, s√t lelkesedést szet∫, észre lehetett venni benne más országok diák- váltott ki. A zendüléssé fajuló utcai összecsapások, lázadásainak néhány jelét is, de nálunk tipikusan a tüntet√k és a váltig er√szakkal vádolt rend√rség francia jelleget öltött. összeütközései mindig örömmel töltik el a komédia A professzorok és diákok között Franciaország- örök m∫kedvel√it, a csend√r szerencsétlen sorsában sokkal nagyobb a távolság, mint az angol-ame- nak ínyenceit; a fiatalok vidám csapata, akik minden rikai egyetemeken; annak a tekintélynek, amellyel este „bulira”, tüntetésre mennek, fölüdítik a felegy Sorbonne-on tanító professzor rendelkezett, né- n√ttek szívét — annyira, hogy azok ki sem takarják ha egy tudományág teljes egészét illet√en, nincs használaton kívüli kocsijukat. A dühödt tömeg, amely

43

Raymond Aron

benépesíti az egyetemi épületek auditóriumait és r√l tett föl magának kérdést. „Ki lesz a köztársasági folyosóit, a non-stop nyilvános gy∫lések, a rögtönzött elnök? Ezt majd az elnökválasztás dönti el. De bejeszónokok, akik alig tudatosan utánozzák a nagy el√- lentem Önöknek — minthogy az esetleges határid√ dök gesztusait és beszédeit, szórakoztatják és vonzzák mindössze tizennyolc nap, s harcról is szó van: mától a kíváncsiskodókat. A tanárok az egyetemeken és jelölt vagyok.” Ezek a szavak alkotmánysértéssel érmég a gimnáziumokban is általában szenvedélybe nek föl. Az alkotmány ugyanis azt mondja ki, hogy ütköznek, egyesek követik a dühös diákokat, s√t néha ha a köztársasági elnök lemond, a miniszterelnök himég el√ttük futnak, mások akadályt emelnek a de- vatalában marad, és az utód megválasztásáig a közmagógia-, az utópia- vagy álomáradat elé, amelyet társasági elnöki hatalmat a szenátus elnöke gyakoaz az illúzió fúj föl, hogy történelmi napokat élnek. rolja. Amikor Mitterrand azt állította, hogy de Gaulle Május 15. és 30. között az élet úgymond megbé- tábornok lemondása a miniszterelnök leköszönését nul, az üzemek többsége nem termel, a munkások is magával hozza, alkotmányellenes, ha úgy tetszik, elfoglalják munkahelyüket, és gondosan ápolják gé- forradalmi megoldást helyezett kilátásba és javasolt. peiket; a sztrájk még a közAz ideiglenes kormány groupe en fusion” — a fuzionáló csoport; Sartre A dialektiszolgáltatásokra is kiterjed. „le elnökéül Pierre Mendèskus ész kritikája cím∫ munkájában az emberi együttesek egyik, Itt-ott rögtönzötten külön- a „szeriális csoportnál” magasabbrend∫, az elidegenítés meg- France-ot indítványozta, böz√ közösségek alakul- sz∫nését lehet√vé tev√ formája; állandó integrációs mozgást va- aki hagyta magát bevonni nak, amelyeket a munká- lósít meg, s így mindenki szabad tette totalizálja a csoportot és e kalandba. 29-én, szerdán sok vagy szakszervezeti ve- a csoport mindenki szabad tettében valósul meg állandóan; a este kilenckor, amikor a tácsoportban az egyéni praxis szabadon, közös praxisként jelezet√k igazgatnak. A jókedv nik meg. E cselekvéselméleti modellt próbálták átültetni a gya- bornok Colombey-be éra szabadság utolsó napjai- korlatba a diákmegmozdulások idején a szervezetellenesség, az- kezett, és készült vissza Páig a tiszta er√szak fölébe az a spontaneitás ultrabaloldali hívei. rizsba, Pierre Mendèskerekedett, társadalmi rob- Edgar Faure (1908-1988): jogász és politikus; a II. világháború France „nem utasította el alatt Angliában pilótaként vett részt az ellenállásban; miniszbanás jellegében. Mindez terelnökként (1954-55) lezárta az indokínai háborút; a radiká- azt a felel√sséget, amelyet nem egészen komoly. Já- lis-szocialista párt elnöke (1955-57); 1958 után az ellenzék leg- a baloldal, a teljes egyesült ték, nem egészen „igazá- tekintélyesebb alakja. baloldal rám bízna”. „Ami Pierre Mendès-France (1907-1982: jogász és politikus; a II. világból”. A hónap vége felé a az átmeneti kormányt illealatt Angliában pilótaként vett részt az ellenállásban; „maszkabál”7 levezetése háború ti, nem semleges kormányminiszterelnökként (1954-55) lezárta az indokínai háborút; a ralassanként e „csodálatos if- dikális-szocilaista párt elnöke (1955-57); 1958 után az ellenzék ról volna szó, hanem olyan júság” iránti rokonszenv egyik legtekintélyesebb alakja. mozgalmi kabinetr√l, amely helyébe lép; az igazi forra- Michel Debré (1912-): politikus, az V. Köztársaság Alkotmányá- egy igazságosabb és szociadalomtól való félelem el- nak egyik kidolgozója; miniszterelnök (1959-62), külügyminisz- listább társadalom felé hater (1968-69), védelmi miniszter (1969-73); 1988 óta a Francia Akarontja az el√adás örömét. démia tagja. ladna. Azonnali döntéseket Ezen a ponton újabb kell hozni, amelyekr√l ma kérdésbe ütközünk. Mi történt valójában? Az utolsó délután beszéltünk, s az elkövetkezend√ napokban napokban, 27-e hétf√ és 31-e péntek között a rend- is fogunk beszélni, hogy teljes egyetértésre jussunk.” szer habozik vagy habozni látszik. Talán diákkarne- A gondterhelt republikánus már egy zendülésekb√l vál. De ki nem emlékszik a nemzetgy∫lés ülésére? kinöv√ kormány összetételén dolgozott, a visszavoEdgar Pisaninak kell fölszólalnia a kormány nevéb- nuló vagy elküldött elnökkel és miniszterelnökkel en, mint a parlamenti többség képvisel√je; Georges számolva. Elmaradván az eseményekt√l, még forraPompidou nagy megrökönyödésére ellenzéki beszé- dalmi megoldásban hitt, miközben a tábornok már det tart. Valéry Giscard d’Estaing azt indítványozza ellentámadását készítette el√, s miközben a saját hívei egy sajtóértekezleten, hogy a miniszterelnök vonul- a 30-i felvonulást szervezték. Alfred Fabre-Luce cikket jon vissza. François Mitterrand május 27-én kijelenti írt a Le Monde-ban, „Mendès az Élysée-ben” címmel. ugyancsak egy sajtókonferencián, hogy de Gaulle táTehát a sztrájkokon, a diákmegmozdulásokon kíbornok indulása június 16-ájának másnapján (a nép- vül volt tisztán politikai válság is, melynek többszöszavazás feltételezett dátuma), ha nem el√bb, ter- rös jeleit látom. A tisztvisel√k otthagyták a miniszmészetesen a miniszterelnöknek és kormányának az tériumokat, a kormánytöbbség képvisel√i közül elt∫nését fogja magával hozni. „Ebben az esetben azt egyesek az elnököt, mások a miniszterelnököt tarjavaslom, hogy ideiglenes ügyvezet√ kormány ala- tották felel√snek, s az egyik vagy másik eltávolítákuljon. [...]” Valamivel kés√bb a köztársaság elnöké- sát követelték. A politikai osztály fölfordulástól félt.

44


Egy néhány perces beszéd csillapította a hatalmon ához hasonló hatalmi koncentráció vagy diákok százlév√k szorongását, és lerombolta azoknak a remé- ezreinek az elavult keretek közé szorítása. Helyénnyeit, akik — mint 1830-ban vagy 1848-ban — az ut- való, ha a fiatalok e nekibuzdulásának — minden ipacán megdöntött hatalom helyébe akartak lépni. rosodott országban közös — okait keressük, hogy Május 29-én A. Kojève fölhívott telefonon; több azoknak a militánsoknak a társadalmi származását mint fél órán keresztül csevegtünk. Biztos volt benne kutassuk, akik ezekben a mozgalmakban a legaktí— magam kevésbé —, hogy nem forradalomról van vabbak voltak, például az Egyesült Államokban az szó, hanem forradalom-szer∫ségr√l. Nincs forrada- SDS (Students for a Democratic Society) vezet√i. Ha lom — mondta —, hiszen senki nem öl vagy senki a magasabb polgárságból való (amerikai értelemben) nem akar ölni. A zavargások mély megvetést váltot- liberális szül√k gyermekeinek az SDS-ben megmutak ki bel√le (egy fehérorosz reakciója). Elmeséltem tatkozó aránya viszonylag magas, akkor arra a köneki, hogy amikor az Egyesült Államokban voltam, vetkeztetésre jutunk, hogy a lázadás inkább a kednem volt maradásom, türelmetlenül vártam, hogy vezményezett, mint a hátrányos körökb√l indult ki. visszajöjjek, hogy lássak Mi több, szociológiai felServan-Schreiber (1924-1994): politikus, az Express vagy cselekedjek. Azt fe- Jean-Jacques mérések rögzítik azt a szácím∫ hetilap alapítója; 1971-75 és 1977-79 között a radikális párt lelte: „Azért sietett, hogy elnöke; politikai esszéi közül Az amerikai kihívás (1967) és a Re- zalékot, amely a különböz√ közelebbr√l nézze e sötét gionális hatalom (1971) érdemel említést. diszciplinák részvételét mu»disznóság« komédiáját?” Alain Peyrefitte (1925-): politikus és író, többször volt minisz- tatja ki az SDS toborzásáHuszonnégy órával kés√bb ter; 1977 óta a Francia Akadémia tagja. ban az Egyesült ÁllamokLéon Brunschvicg (1869-1944): a húszas s részben a harmincas már nem volt számomra évek egyetemi gondolkodását meghatározó tudományfilozófus; ban, és hasonló mozgalmak kétséges, hogy az esemé- pozitivista idealizmusa matematikai elemzésen alapult; A mate- toborzásában Németornyek beírták magukat a matikai filozófia korszakai (1912), Emberi tapasztalat és fizikai szágban, Franciaországban. Nagy Történelembe; érde- okság (1922). A szociológusok, különöIUT (Institut Univeritaire de Technologie): Egyetemi M∫szaki Inmesek-e így arra a tiszte- tézet. sen nálunk, tiltakozók híletre vagy méltatlankodás- Alain Touraine (1925-): szociológus; munkássága általában az rében állanak, akár úgy, ra, amely még ma is a ma- „éppen alakuló” történelemre irányul, melyet jól példáz A má- hogy a — lényegénél fogva gasba emeli vagy lesújtja jusi mozgalom vagy az utópikus kommunizmus (1969) vagy A kritikus — szociológia lámodernitás kritikája (1992) cím∫ könyve. √ket? zadásra hajlamossá teszi a Francis Ponge (1909-): költ√, a „chose-izmus”, azaz a „dologizMiért hát még ma is mus” megteremt√je, minthogy a költ√ a tárgyakba, a dolgokba diákokat, akár úgy, hogy a annyi szenvedély, amely a képzeli magát, hogy fizikai teljességükben adja vissza azokat a felkelésbe belekeveredett „májusi események” mel- néma világtól áthatott nyelvezetével — A dolgok elfogultsága diákok választják az efféle lett vagy ellen ébred? A vá- (1942). tanulmányokat. Claude Roy (1915-): költ√, regényíró, kritikus; 1944-ben belépett lasz erre a kérdésre ma szá- a kommunista pártba, ahonnan, hogy kilépését megel√zzék — Természetesen az egyemomra viszonylag egyszetemi lázadások, amelyek a r∫nek t∫nik föl. A történész vagy szociológus e pon- nem-kommunista világ egyik végét√l a másikig megton heterogénnak tekintett tárgyat konstruál — „a jelentek, megmutatnak vagy jelentenek valamit, nomájusi eseményeket” —, amelyet a probléma vagy a ha az okok Dakarban és Berkeley-ben, a Harvardon magyarázat változtat, e tárgy eseményeit√l függ√en. és a Sorbonne-on alapvet√en eltérnek. MegmutatMinden interpretáció arra törekszik, hogy az ese- ják legalábbis a feln√ttek, a tanárok, az intézmény mények egyetlen összetev√jére összpontosítson: mint olyan tekintélyének gyengülését. A tekintély vagy a diákok felkelésére, vagy a sztrájkok általá- megkérd√jelezése a katolikus egyházon belül, a hadnossá válására, vagy május eredetiségére a más or- seregben a parancs-rendszer vitatása ugyanabból a szágokban el√forduló hasonló jelenségekhez viszo- lelkiállapotból származik. A kontextust, a zavargások nyítva, vagy a diákok és a munkavállalók ideológiai hátterét a kulturális forradalom alkotja, amely a hatpárbeszédére. vanas években érte el csúcspontját. Végtére is az A diákfelkelések, amelyek a hatvanas években Ja- el√re érezhet√ események egyike az volt, hogy Anpántól Párizsig Berkeley-n és a Harvardon át átszá- tony egyetemi városában a fiúk és lányok szabad guldottak a világon — ha kizárjuk a fert√zést és az érintkezését — éjjel és nappal — követelték. utánzást —, minden esetben nemzeti okokkal ma1968-nak, a libertárius sugallatnak az ideológiája gyarázhatók. Franciaországban nem volt „vietnami rokonszenvet ébresztett a diákok között; amikor háború”, sem pedig az Egyesült Államokban a franci- René Rémond Az örökösök-et idézi az eseményekért

45

Raymond Aron

felel√s vagy jelképes könyvek között, akkor Epis- mozgalmát a libertárius fert√zés hatása alól, jóllehet, témon (D. Anzieu) A dialektikus ész kritikájá-t idézi a rue de Grenelle-i megállapodások megtévesztették „a fuzionáló csoport”8 fogalmával, mint például a a vezetést, éppen azért, mert e megállapodások véBastille-t bevev√ tömeg. 1968: a mi intellektuális lá- get akartak vetni a sztrájkoknak és azoknak a kövezadása a struktúra ellen, Sartre-é Lévy-Strauss ellen teléseknek, amelyek „mások, mint a többiek”, olyan (a francia politika kitartóan irodalmi marad), a „gya- módszerekkel, amelyek „olyanok, mint a többiek”. korlat”-é az intézmények ellen, a baloldalé a komHa az emberek szívesen csatlakoznak a sztrájkokmunista párt ellen. A diákok akciója az Egyesült Ál- hoz, ami meglep√, akkor ez azt jelenti, hogy a sztrájlamokban ugyancsak libertárius sugallat volt (min- kok kevésbé az elkárhozottak elkeseredését juttatden olyan megmozdulás, amely megrengetni akarja ják kifejezésre. Érthet√, hogy a lengyel munkások a hatalmat, és nem a helyébe lépni, libertárius szel- torkig vannak azokban a városokban, ahol hol a hús, lemet mutat föl). De az egyetemek többségénél e hol a gyümölcs, hol a zöldség hiánycikk. De nem fesugallat pontos — túlnyomó részt elérhet√ — célo- jezik ki azoknak a munkásoknak az elégedetlensékat t∫zött ki maga elé. gét, akiknek a munka- és tiltakozásai miatt — 1957-ben kizárták. A májusi ideológiai hang- sorozatos életfeltételeik egy nemzeClaude Lefort (1924-): filozófus; az 1949-ben indult trockista Szonem — akár a diákoké, akár cializmus vagy barbárság cím∫ folyóirat munkatársa; A bürok- dék alatt jelent√sek javula munkásoké — eltért a pár- rácia kritika elemei (1971) cím∫ m∫ve a kelet-európai állapoto- tak, és akik szabadon vátok programjaitól. Olyan té- kat, A demokratikus invenció (1981) a totalitarizmus és a demok- lasztják szakszervezeti vemákat vetett föl újra és nép- rácia közötti viszonyokat elemzi. zet√iket. Innen erednek a André Glucksmann filozófus; 68-ban maoista: Stratégia és Forraszer∫sített, amelyek a kultú- dalom Franciaországban; a hetvenes évek közepét√l az ún. „új klasszikus interpretációk. rkritikai könyvekben le- filozófia” vezet√ alakja: A szakácsn√ és az emberev√ (1975); A Vagy „Tocqueville törvéledzenek — Kulturkritik, mester-gondolkodók cím∫ könyvében (1977) Fichte, Hegel, Marx nyé”-t idézik — amikor a ahogyan Németországban és Nietzsche párhuzamba állításával mutatja ki 68 májusának rossz enyhül, szaporodnak lehetetlenségét. Emberjogi harcosként 1979-ben „mikro-törtémondják. Herbert Marcuse nelmi” tettet hajtott végre, amikor az által indított Egy hajót a panaszok, és robbanás könyve, Az egydimenziós Vietnamért akció keretében egymás mellé ültette és 1947 óta következik be —, vagy a ember többségében a mélt- el√ször kézfogásra bírta Sartre-t és Aront egy sajtótájékoztató mennyiségi követelések kiatlankodás témáiból áll: a alkalmával. bontakozására hivatkozGeismar nyelvész, szemiológus, a májusi mozgalom egyik merkantil társadalom, a ter- Alain nak, amelyek annak mértémeghatározó szerepl√je. melés apparátusa számára René Rémond történész, fontos és vaskos m∫veket írt különfé- kében jelentkezhetnek, elengedhetetlen az er√lte- le (royalista, bonapartista, etc.) francia jobboldal történetér√l; ahogyan az els√dleges tett fogyasztás, a környezet- napjainkban a Nemzeti Politikatudományi Alapítvány nagyte- szükségletek mindinkább szenynyezés, a társadalmi kintély∫ elnöke. kielégíttetnek; vagy méginAlexandre Kojève (1903-1968): orosz származású filozófus, majd megtorlás, a pazarlás a nyo- a második világháború után a francia Gazdasági Minisztérium kább — a francia társadamor közepette, stb. A for- munkatársaként megsz∫nt az lenni. Híres szemináriumán (1933- lomban meglév√ — merev radalmárok ott még barátok 38) Hegel A szellem fenomenológiájá-t elemezte egy egész nem- hierarchiára hivatkoznak, közül kerülnek ki, olyan zedék számára. F. Fukuyama nagy mértékben merített t√le a a mind kevésbé elfogadott ideológiát népszer∫sítve, „történelem vége” eszméjének megjelenítése tekintetében. parancsuralmi stílusra. amely nem keveredik semmilyen pártéval: a min√ség Mindezek az interpretációk tényeken és diskurzusoa mennyiséggel szemben, inkább az élet kellemessége kon alapulnak; egyikük sem lehet kizárólagos és tomint az életszínvonal. A növekedés kultusza elsüllyedt tális; elegyedhetnek. azzal, hogy közmegvetés tárgya lett. A franciaországi május gyakran észlelt tisztán A francia munkások eltökélten léptek sztrájkba a nemzeti vonásokat mutat. Másutt évekig elhúzódó diákok kirobbantotta párizsi események következ- zavargások, itt néhány hétben összezsúfolt fölfortében, miközben a munkások semmilyen más ország- dulás; minden egyetem egyszerre, és nem egymás ban nem támogatták erkölcsileg a diákságot. Kivált után; több szócséplés, mint pontosan megfogalmazoaz Egyesült Államokban a kékgallérosok, a mun- tt követelés. Banális magyarázat: csak egyetlen egyekásszakszervezetek nem indítottak támadást a viet- tem létezett. Párizs adja meg a hangot. Az értelminami háború ellen. A diákoknak az az er√feszítése, ségiek lelkendeztek, a diákok pedig a gondolkodó hogy a munkásokat közös akcióra mozgósítsák, mesterek írásaiból merítettek. összességében még Franciaországban is elbukott. A Diákok és munkások, egyid√ben, de külön és tikommunista pártnak sikerült kivonnia a munkások tokban; nap nap után összeütközések rend√rök és

46


tüntet√k között, anélkül, hogy bármelyik oldalról goMilyen következtetésre juthatunk? 1968 májusályó röppenne; egy rend√rtiszt, aki inkább baleset, nak nincs egyetlen szociológiai interpretációja, mimint gyilkos szándék áldozata, egy fiú, akit a rend ként Karl Marx vagy Alexis de Tocqueville magyaráer√i üldöznek, és vízbe fullad: ez a két halottja a zata sem volt az egyetlen az 1848-as forradalomról majdnem mindennapos zendülések heteinek. Végül és következményeir√l. Mindkett√ történelemleírást pedig az összet∫zéseken kívül gyakran vidám, ünne- adott, melyet osztályelemzés alapján világítottak pi hangulat. A falfirkák nagyon más hangulatot tük- meg és mélyítettek el. 1968 májusának szociológiai röznek vissza, mint a berlini baloldali diákok tot értelmezése számomra egyszerre könnyebbnek és ernst [halálosan komoly] légköre, amellyel május nehezebbnek t∫nik föl, mint a múlt század eseméel√tt néhány évvel találkoztam. „Tilos tiltani” — ez nyeié. Könnyebb, mert a diák- és munkásmegmozaz önmagában is ellentmondásos tétel megvilágítja dulások különböz√k voltak, és nem volt forradalom; 1968 ideológiájának tréfás abszurditását. nehezebb, mert a diákok, a vezet√k egy osztályra Ez az ideológia mélységében nem különbözik az sem mutatnak utaló jelet, noha szavakban a munSDS-ét√l az Egyesült Állakásosztályra hivatkoznak, „Annyira szerettük a Forradalmat!”* mokban és Németországamely azonban nem ismeban: az egyik széls√ségben „A májusi mozgalom nagy nyitott könyv, amelyb√l mindenki ri el √ket. Viszont a munkáa három M (Marx, Mao, egyszerre tanul és tanít. Egy könyv, melynek a tárgya a szocia- sok viselkedése egyrészt a Marcuse) azzal a veszéllyel lista forradalom (kiemelés: Cs.S.) Franciaországban, a XX. század kommunista párt taktikájár, hogy a polgárok fiait második felében.” (Cahiers de Mai, 1968 okt.16). jától, másrészt saját érzéAz olvasás — újraolvasás dialektikáját L. Althusser és diákjai magával ragadja egészen a (E.Balibar, D.Lecourt, P.Machery) nyitják meg Marx m∫veivel az seikt√l függ. Vajon a CGT, Baader-Meinhof csoportig, interpolációktól, az árulásoktól való megtisztítás, azaz a tiszta a szakszervezeti szövetség és a városi gerillákig; a má- forrásokhoz való visszatérés igényével. A dialektika forgató- és a kommunista párt szósik széls√ségben az ökoló- könyve szerint Althusser újraolvassa Marxot; Nicos Poulantzas nokait kifütyül√ Billanolvassa a Marxot újraolvasó Althussert; az egyetemi hallgató giához vezet, a földhöz va- vagy a fiatal kutató olvassa a Marxot újraolvasó Althussert olva- court-i Renault-munkások ló visszatérésben, a hippi- só Poulantzast. Marx, Lenin, Trockij, Marcuse, Mao, Che Gue- magukrak hallgattak-e, kig. A három M egyes híve- vara forradalmi üzenete er√terében a baloldali gondolkodást vagy egyes kommunistákit megkísértette az er√szak. két évtizede szimbolizáló Jean-Paul Sartre pedig leginkább a ra, akik hajlamosaknak mukulturális forradalomra hangolja híveit. André Glucksman a forra- Akínai tatkoztak arra, hogy átlépmájusi mozgalom (is) a kezdet vagy az újrakezdés illúziója dalmi stratégiáról írt bro- alapján gondolja el magát. A régi renddel (francia kapitalizmus, jék a Rubicont? súrájában egész Európa amerikai imperializmus, szovjet bürokratizmus) vagy a „fogyaszEgyetlen francia szociolángba borításáról álmo- tói társadalommal” való szakítást a történelemhez való fordu- lógus vállalkozott arra a dik, Lisszabontól Moszk- lás illusztrálja; a legf√bb referencia a párizsi Kommün lesz: 1871 nagy lépésre, hogy az emmárciusának vidám és ünnepélyes, nem pedig májusának véres váig. A trockista pártok Kommünje. (1968-ban Május tizedike Kommünjér√l vagy a XX. pirikus felméréseket átfovagy csoportok május után góan interpretálja, és ezt folytatták akcióikat, de azoknak az értelmiségieknek két könyvben tette közzé: A májusi mozgalom avagy a többsége, akik 1968-ban hirdették és megélték a a kommunista utópia (1969), és a következ√ évben baloldaliságot, megálltak a lejt√n. Tudatára ébred- megjelent A posztindusztriális társadalom. Az alábbi tek a veszélynek: a direkt akció, a félelemkeltés a idézet Alain Touraine gondolatát foglalja össze, aki nemzetgy∫lésben, a városi gerillaharc a megvalósult ott volt Nanterre-ben és a május 11-i barikádokon, demokrácia vagy a fasizmus kezdete? A szovjet el- és hamarosan történetfilozófus lett, inkább, mint az lenzékiek tanúvallomásai, mindenekel√tt Alekszandr események szociológusa. „A magatartások különbSzolzsenyiciné, igen hamar hatással voltak „a fuzi- sége ellenére az analízis ugyanaz: csodáljuk az er√k onáló csoport” baloldalára. A május hetek alatt a hirtelen fölszabadulását és azoknak a szükségletekbaloldaliak felel√sségre vonták a kommunistákat, nek a föltörését, amelyeket a technikai civilizáció és akik engedtek a választási árulásnak, és megbéní- a kapitalista társadalom elfojtott; vagy haragra gertották a tömegek forradalmi lendületét. Néhány esz- jedünk, a munkában látva az oktalanságot és a fetend√vel kés√bb a kommunisták nemcsak úgy t∫ntek lel√tlenséget, amely megveti a gazdaság és az intelföl számukra, mint halott szervezetekben tanyázó lektuális élet szükségleteit. A válság mindkét esetfunkcionáriusok, hanem mint egy lehetséges Gulag ben úgy jelenik meg, mint elnyomásból fakadó tárbörtön√rei, szabad emberek kíméletlen porkolábjai: sadalmi ütközés, amelyet egyesek ostobaságnak, máa baloldaliságtól egészen az emberi jogok védelméig. sok csodálatosnak ítélnek meg. Minthogy a megmoz-

47

Raymond Aron

dulás — kivált a diákoké — a gy∫lésein és a fakultá- levenedett álommá vagy modernizációs tervvé alasok falain maga jelentette be szakítási szándékát, és csonyodott. [...] A diákok a származásuk vagy egyenem volt sem programja, sem pedig szervezete, még- temi tapasztalatuk révén még igen messze vannak inkább megkísért, hogy a csodálatnál vagy a felhá- attól a fajta társadalomtól, amelyben azok a probborodásnál maradjunk.”9 lémák találhatók, amelyeket akciójuk kifejez. [...] A Alain Touraine szembehelyezkedik ezzel a csodá- diákok — anélkül, hogy tudatában volnának — föllattal és ezzel a felháborodással: a májusi mozgalom fedezik a jöv√ harcait, és összetévesztik a múlt osznem az ipari társadalomnak és kultúrájának az elu- tályharcaival.” Így a májusi mozgalom azt hitte, hogy tasítása, hanem azoknak az ellentmondásoknak és egy társadalmi változás kell√s közepén újra megtaúj társadalmi konfliktusoknak a revelációja, amelyek lálja a régi osztályharcot! Ugyanolyan nehéznek láte társadalom középpontjában találhatók. Vagy még- szik számomra megcáfolni, mint igazolni e történelinkább ellene van egyszerre a francia társadalom el- mi diagnózist, amely az ipari társadalomból a poszavultságának és a szület√ben lév√ poszindusztriális tindusztriális társadalomba való átmenet elméletétársadalom technokratáihez kapcsolódik. Ugyanis a a „XX.kerület népi és cselekv√ szervér√l” beszélnak. Társadalmunkban két- Kommünr√l, szerepl√k — akik Touraine nek). 1871 és 1968 májusa között a történelem nem más, mint féle ellentmondás lelhet√ egy fekete lyuk, amelyet a kizsákmányolás, az elnyomás és a szerint a legfontosabbak —, föl: az egyik a technokratá- háborúk elbeszélései töltenek ki. Éppen ezért 1968 diák Kom- azaz a diákok olyan világkat a jelen társadalom münjét közelíteni kell 1871 munkás Kommünjéhez. A fizikai kö- ban éltek, amely nagyon m∫ködtet√ivel-fogyasztói- zeledéshez Párizs leghosszabb utcája, a négy kilométernél is eltávolodott a professziohosszabb Vaugirard kínálja magát: egyenesen vezet az egyeteval állítja szembe, a másik misták által megszállt (május 15.) Odéon szinháztól a Javel rak- nális és programozott táre társadalom technikai és partig, a Citroën üzemekig. A maoisták és f√leg a Sartre által sadalomtól, így a szociokulturális valóságait szerve- irányított La Cause du pueple (A nép ügye), majd a La Gauche lógus vagy a történetfilozeti formákkal és a múltból prolétarienne (Proletár baloldal) jutnak legmesszebb ezen az zófus fejti meg szavaikat, és úton: „A nép ügyének szolgálata: ez a mi programunk... Csak a öröklött intézményekkel. dolgozók széles tömegeinek irányítása alá helyezkedve ismer- utópiájuknak hirdet√ értelE kett√s ellentmondást hetjük meg szükségleteinket e harcban és próbálhatunk meg met tulajdonít. Ebb√l a mamindenki tudja példákkal választ adni rájuk; az è iskolájukba lépünk be és √k a mi pro- gasságból szemlélve a máillusztrálni: egyrészr√l pél- fesszoraink... Az üzemek kapujában kell a munkásoknak meg- jus 11-i döntések, a tábornekünk, hogy mi szolgálja az √ harcukat, ott kell, da az egyetemi szervezet, mutatniuk nok beszédei, a kommuniskorrigálniuk a mi tévedéseinket. Vannak nehézségeink, de biamely a XIX. század végén zonyosak vagyunk benne, hogy jó úton haladunk.” (La Cause du ta párt taktikája elsüllyedjött létre; ez felrobbant a peuple, 1968 május l.) nek a szürkeségben. A résztársadalom peremén par- A magyarázatok és értelmezések különfélesége a májusi mozga- letek elt∫nnek: nem marad koló diákok lázadásától és lom kezdeteinek eklekticizmusára is rámutat. Ph. Bénéton és J. más, mint amit az interpreTouchard az eseménymagyarázatok tipológiája alapján arra a számától, akik vakon bo- következtetésre jut: nincs az eseményeknek egyértelm∫ magya- táló vetít a szerepl√kre — csátkoztak kilátástalan taakik nincsenek cselekedenulmányokba, mindenféle karrier ígérete híján; más- tük tudatában —, a fölfordulás z∫rzavarára, amelyet részr√l példa a munkások vagy egyszer∫ választók azután az elkötelezett ex-néz√ rendez el. tiltakozása a technokraták ellen, akik önmaguk döntenek az atomer√m∫vek elhelyezésér√l és felépítésér√l. Touraine jogot formál arra, hogy az „eseméiel√tt a most következ√ oldalaknak nekifogtam, nyek” fényében elítélje az uralkodó utópiát, „a tár- újra elolvastam azokat a cikkeket, amelyeket a Le Fisadalom uraiét, akik kijelentik, hogy a társadalmi garo-nak írtam 1968. május 15-e és július eleje köproblémák leegyszer∫síthet√k a modernizálásra, az zött a jobboldal választási gy√zelmét követ√ napon. alkalmazásra és integrálásra. A májusi mozgalom te- Kés√bb, más szemmel olvasva, ezek az alkalmi szöhát — miközben az uralkodó osztály elleni harci er√t vegek természetesen nem látszottak elemi erej∫ekis teremtett — megalkotott egy libertárius és tekint- nek. Óvnak a felforgatás technikáitól, felvázolják a élyellenes, közösségi és spontán ellen-utópiát.” diákok részvételének határait az egyetemek vezetéNem látok komoly okot arra, hogy elvessem ezt a sében, de mindennek ellenére arra törekszenek, magyarázatot: a diákok libertárius ellen-utópiát „tá- hogy védelmükbe vegyék az események küszöbén mogattak”. De olvassuk tovább Touraine-t: „A má- álló liberális egyetemnek az ügyét, amelyet annyit jusi mozgalomnak több alkalma volt az önkifejezésre, bíráltam. Kevés emléket √rzök azokról a támadásokmint május 13-a után a harcra. [...] Az utópia mege- ról, amelyeknek — állásfoglalásaim miatt — én vol-

M

48


tam a célpontjuk.10 Emlékszem egy diák nyilatkoza- hetne rá, valóságos hatalmat gyakorol, de amely egytára — melyet a Le Monde idézett —, aki megtiltot- általán nem olyan tudáson alapul, amely méltó e ta, hogy valaha is megszólaljak a Sorbonne-on, vagy címre.” inkább közölte velem, hogy soha többet nem fogok A professzor és a túlságosan sok diák közötti kombeszélni a Sorbonne-on. munikációs nehézség: ez rendben van. De az az állíEgy széls√séges hangú személyes támadást √rzök tás, hogy a professzorok többsége egész életében emlékezetemben; természetesen Jean-Paul Sartre- disszertációját mondja, összességében nem igaz. Egynak a Le Nouvel Observateur-ben megjelent cikkér√l általán nem érvényes Léon Brunschvicg-ra: tézisét van szó. Úgy vélem, szükséges idéznem néhány lé- alig ismerjük. Hogy én személyesen vég nélkül mondnyeges bekezdését, és vitatkoznom velük. A cikknek tam tételemet a Sorbonne-on, ez egész egyszer∫en ez volt a címe: Raymond Aron Bastille-ai. 1968. jú- szemenszedett hazugság. Tézisemben semmi sem állt nius 19-én jelent meg, és a hatalmat ostorozta: „A Az ipari társadalom, A szociológiai gondolkodás álcsúcson tehát a gyávaság politikája. Ám ugyanakkor lomásai vagy a Háború és béke cím∫ könyvekr√l. alapjában gyilkosságra szóAkárcsak ez a mondat: „ez (Revue Française de Science Politique, 1970 jún.). Edgar lító fölhívást adnak ki. Mert rázata. azt feltételezi, hogy ne gonMorin úgy vélte: „ez csak a burzsoá civilizáció meghaladását de Gaulle-nak a fölszólí- anticipáló nemzetközi mozgalom kezdete”. (E.Morin, Cl.Lefort, doljuk többé azt — ahotása a polgári önvédelmi J.-M.Coudray: Mai 1968: La Brèche. Le Seuil. 1968). Jérome gyan Aron teszi —, hogy az mozgalom megalakítására Deshusses „libertárius és haladó mozzanatoknak reakciós moz- íróasztal mögött egyedül pontosan ez. Mintha azt zanatokkal való keveredését” látja benne. (La Gauche réaction- gondolkodni és harminc naire. Robert Laffont. 1969). René Rémond azt kérdezte: formondanánk az emberek- radalom volt-e, amikor „régi ideológiák bukkannak fel, mintha éve ugyanazt ismételgetni nek: csoportosuljatok a ke- egy regresszív evolúció egy évszázaddal vetette volna vissza az az intelligencia gyakorlása” rületetekben, hogy elpá- eszmék mozgását”. (Politique et prophétisme. Desclée de Brou- igazságtalan; ez f√képpen holjátok azokat, akik sze- wer. 1969) Régis Debray, aki Che Guevara 1967. október 9-én Sartre igazság iránti köbekövetkezett, a bolíviai hadsereg által elkövetett meggyilkorintetek fölforgató nézete- lása után és a májusi események alatt is a dél-amerikai ország zönyét tanúsítja, legalábbiknek adnak hangot, vagy börtönében ült, 1978-ban szigorú és szarkasztikus elemzést ad is akkor, amikor elragadja a kormányra nézve veszé- arról, hogy Párizsban a forradalom karikatúrája az „uj burzsoá az indulat. lyesen viselkednek.” A társadalmat” hozta a világra. (R. Debray: Modeste Contribution Sartre ugyanebben a aux discours et cérémonies officiels du dixième anniversaire. „gyilkosságra szólító fölhí- Maspero cikkben vitatja azt a kér1978). vás”, amelyet a köztársa- Raymond Aronnal azonos évben (1905) született Jean-Paul Sartre; dést, amelyet én vetettem sági elnök adott ki: még ugyanabban a fels√fokú intézményben (Ecole Normale Supé- föl cikkeimben a „tanítókegy alacsonyrangú dema- rieure) és évfolyamon folytatatta filozófiai tanulmányait, hosszú nak” a „tanulók” által törgóg sem használt volna ideig ápolták baráti kapcsolatukat. A Les Temps Modernes cím∫ tén√ megválasztásáról, folyóiratot a Gy√zelem évében még együtt alapító Aron és Sartre ilyen kifejezést de Gaulle között 1946-ban megmutatkozó elvi különböz√ség már egy év- vagy a tanulóknak a vizsgatábornokra, egy kormánybizottságban történ√ részra, amely tolerálta a tüntetéseket, a „bulikat”, a nap vételér√l. Elméletileg megértjük, hogy egy olyan vinap után megújuló kvázi-zendüléseket. lágban, amely más, mint a miénk, a diákoknak szavuk Nézzük most a diákok és a magam esetét: „A diá- legyen a professzorok kinevezésében. A való világkok olyan sokan lettek, hogy többé nincs közvetlen ban — 1968-éban — a vitatkozó diákok nem a jelöl— immár nehéz — kapcsolatuk a tanárokkal, amely tek tudományos vagy pedagógiai értéke, hanem ponekünk valaha megvolt. Sok olyan diák van, aki még litikai véleménye alapján választottak volna. A micsak nem is látja a professzorát. Csak egy személyt litánsok legaktívabbjai azt akarták elérni, hogy a rehallgatnak — hangszóró segítségével —, aki teljesen akciósnak vagy fasisztának tartott professzorokat embertelen és megközelíthetetlen, aki lead nekik távolítsák el. Ugyanígy más körülmények között meegy kurzust, és egyáltalán nem értik, miért lehet az gértjük, hogy a diákok vegyenek részt a vizsgabizottfontos a számukra. A fakultás professzora majdnem ságokban. Május hangulatában a diákok, tehát a mindig — így volt ez az én id√mben is — olyan úr, aki szakszervezetek képvisel√ivel kiegészített bizottsáfölállított egy tételt, és azt meséli életének hátra lév√ gok teljessé tették volna az akadémiai élet „politizárészében. [...] Amikor az öreged√ Aron vég nélkül is- lását”, és a diploma lejáratását. E ponton Sartre demétli diákjainak a második világháború el√tt írott magógként szólt, vagy azért, hogy hízelegjen a fiatadisszertációjának gondolatait, anélkül, hogy az √t loknak, vagy mert a valóságnak teljesen tudatán hallgatóknak a legkisebb kritikai lehet√ségük is le- kívül volt.

49

Raymond Aron

Végül következzenek a legismertebb mondatok: ban való kételkedést illeti, az más dolog. Mindany„T∫zbe teszem a kezem, hogy Raymond Aron soha nyiunkat fenyeget az öregedés, és ez mindannyiunk nem kételkedett magában, és ezért az én szemem- számára azzal a veszéllyel jár, hogy elzárkózunk máben √ méltatlan arra, hogy professzor legyen [...].” sok el√l és mások kritikája el√l, hogy valamiféle szelAzután a következtetés: „Ez f√képpen azt feltételezi, lemi kényelmet biztosítsunk a magunk számára. Nem hogy minden oktató elfogadja, hogy megítélhet√ és gondolom, hogy meger√sített pozícióban helyezkedvitatható azok által, akiket tanít, és hogy azt mondja tem el, azért, hogy megtagadjam néhány szegényes magának: »teljesen mezítelenül látnak«. Ez kellemet- gondolatunk ismeretének és elkerülhetetlen, gyors len a számára, ám ha újra méltó akar lenni arra, hogy meghaladásának fejl√dését. oktasson, ezen keresztül kell mennie. Most, hogy Ami meghökkentett 1968-ban, és még ma is megegész Franciaország teljesen mezítelenül látta de hökkent, az magának Sartre-nak, a monologizáló emGaulle-t, az kell, hogy a diákok teljesen mezítelenül bernek az esete, noha a dialektika hívének vallotta láthassák Raymond Aront. Csak akkor kapja vissza magát. ◊ maga válaszolt Albert Camus-nek, de ügyeöltözékét, ha elfogadja a sen, a polemizáló gonoszkés√bb, a hidegháború kezdetét√l radikalizálódott. kételkedést.” A szavak szá- vel ságával. Nem érdemeltem Ez robbantotta szét az Ellenállás egységének mítoszát, s lett több momra egyszerre voltak évtizeden keresztül az indokínai, de méginkább az algériai há- jobbat, mint Jean Pouillon vaskosak és arrogánsak. ború tragédiáitól, s a francia nemzet önmeghasonulásától elmé- filippikáját. Lévy-Strauss Sartre minek a nevében tu- lyítve a francia értelmiség paranoiás és tébolyult önazonosítási ellenvetéseit egyetlen ablajdonítja magának azt a kisérletének archetípusa. „A hidegháború kezdetének pillana- szurd vagy ostoba szóval tától a Szovjetunió mellett foglaltunk állást; amióta békepolijogot, hogy megítélje, hogy tikát folytat, és szabadulni igyekszik a sztálini kor maradvá- hárította el: az etnológus egy ilyen ember méltó vagy nyaitól, azóta nem elég azt mondani, hogy jobban szeretjük; alaptalanul hiszi magát filoboldogulását, ügyét a magunkénak tekintjük.” (Simone de zófusnak. Ami Sartre-t illeméltatlan az oktatásra? Contat-val készült be- Beauvoir: A körülmények hatalma, Magvet√, 1966. 544.old.) Ezzel ti, √ persze a politikáról soszemben Aron — szovjet fenyegetést érzékelve — a Szovjetuniószélgetésében — amely het- val szemben az euroatlanti szövetséget (a szovjet-német megha nem hangoztatta ugyanvenedik születésnapja al- nemtámadási egyezmény megkötésekor minden kés√bbi kolla- azt a véleményt vagy állíkalmából készült — a kö- boráns rezsimhez képest a sztálinit tekintette a nácizmus els√ tást, de soha nem bírálta vetkez√ megjegyzésekkel kollaboráns rezsimének), a kommunizmussal szemben a liberá- önmagát. Szabadságelmédemokráciát, a forradalmi idealizmussal szemben a politikai min√síti ezeket az 1968-as lis lete — a minden pillanatrealizmust választotta. Ezért a „jobboldali”, „reakciós” gondolcikkeket: „Amikor láttam, kodás szimbóluma lett természetes, s onnan kiközösített körn- ban új szabadságé — a hogy mit gondolt a diákjai- yezete, a nem-marxista és nem-kommunista baloldali értelmi- múltja kedvéért, hogy úgy ról, akik az egész egyetemi ség szemében. Ugyanakkor az els√k között emelt szót a nacio- mondjam, levette válláról rendszer ellen tiltakoztak, nalista-soviniszta rögeszmék ellenében a francia-német megbé- a teljes felel√sséget. 1968kélésért, Algéria függetlenségéért, az 1956-os magyar forradaazt gondoltam, hogy √ so- lom ügyéért vagy éppen a „mandarin” individualizmusra és de- ban fölidézi a munkások ha nem értett semmit beszámára rendezett nyári l√lük. Ezt a professzort támadtam, a saját diákjaival kurzusokat és a diákok számára szervezett gyári tanellenséges professzort. [...]” Az igazolásai nem érnek folyamokat, s hozzáteszi: „Ez már létezik olyan ortöbbet, mint a szidalmai. Mit tud √ a professzorról? szágokban, mint Kína vagy Kuba, ahol kezdték megHa már támadja, miért szidalmazza hazugságokkal? érteni, mi az igazi szocializmus”. 1968: még füstölögDe nézzük a lényeget, az önmagunkban való ké- tek a kínai kulturális forradalom romjai. Sartre soha telkedés szükségességét. Bárki, aki valaha is tanított egyetlen pillanatra sem vitatta saját múltját. (Benny — akár gimnáziumi osztályban vagy egyetemi el√adó- Lévyvel való párbeszéde el√tt.) ban —, tudja, hogy „megítélik és vitatják” a tanulói Miért nem válaszolt a Le Nouvel Observateur cikvagy diákjai, ahogyan egy el√adót vagy színészt is a kére? — veti szememre egy olvasó. Azt várja, hogy hallgatósága. Egy tanár számára nincs nehezebb pró- Sartre ne legyen többé itt, hogy rendezze vele a számbatétel, mint hallgatóinak az ellenszenve. Amikor láját? Nem rendezek semmiféle számlát, elmélke1968-ban olyan sok tanár megadta magát a tiltako- dem Jean-Paul Sartre-ról, az emberr√l, mell√zve zsezóknak, akkor az volt ennek a f√ oka, hogy féltek, nijét. Akkor semmiféle haragot nem éreztem, és érkés√bb kitagadják √ket a diákok, vagy legalább is a zékenységem soha még csak meg sem sérült. Meglegaktívabbak. Ilyen értelemben egyetlen professzor védjem magam, ahogy az imént tettem, válaszoljam sem utasítja el azt, hogy vitassák, mert egyáltalán azt, hogy soha nem ismételtem, még kevésbé adtam nem t√le függ, hogy ne vitassák. Ami az önmagunk- el√ a Bevezetés-t, ahogy Sartre tudatosan hazudta;

50


hogy az „oktatásra méltatlan” professzor kurzusait rosszabb szidalmait azoknak tartotta fönn, akik soha féltucat országban lefordították és használták diá- nem társultak tévelygéséhez. A Nyekraszov-ban csúkok ezrei és ezrei? Hogy hallgatóimmal minden le- fot ∫z a szovjet rendszer ellenzékijeib√l, s nem pehet√ség szerint dialógust folytattam; hogy az École dig a kultúra funkcionáriusaiból, akik egy Sztálinnak, Pratique des Hautes Études-beli szemináriumom egy Hruscsovnak a talpnyalói. minden vita számára nyitott volt? Nem szándékozMiért az ellenem irányuló haragja? Ám legyen, tam eljátszani a vádlott szerepét, mintha elismer- Sartre egész életében „piszkos kölyök” maradt. Az isném Sartre-nak azt a jogát, hogy elítéljen engem; s kolában nemegyszer megrázott (szavainak) keménymég kevésbé szándékoztam a vaskosságnak és ki- sége, ahogy az elvtársakat vagy a „kajmánokat”11 illetcsinységnek arra a szintjére süllyedni, ahová √ mate. Olykor szembeötl√ közömbösséggel beszélt nagyga zuhant. A barátaim dolga, hogy megvédjenek, ha apjáról: „Kicsípte magát az »öreg«”, mondta egyszer szükségesnek látják; Sartre barátainak a dolga, hogy gúnykacaj közepette, mintha „az öreg” halálát várta tör√djenek a méltóságával, hogy óvják saját szen- volna, vagy meglep√dött volna a haladékon. Rögtön vedélyeit√l. Az undor megjelenése után épül√ francia fels√oktatás reformjáért. EmlékeztetSartre az író, akárcsak mokráciára irodalmi tanulmánysorozave így arra, hogy fiatal korában „balra állt Sartre-tól” (Jeanaz ember, ma közöttünk François Sirinelli: Quand Aron était à gauche de Sartre. Le tot írt a Nouvelle Revue van Párizsban és az egész Monde-dimanche, 1982 jan. 17.). Française-ben a korábbi világon. Úgy hiszem, jo- Aron 1955-ben újabb hatalmas vihart kavart Az értelmiségiek nemzedék néhány regénygunk van szabadon beszél- ópiuma cím∫ könyvének a megjelentetésével. Aron nem a kom- írójáról, Giradoux-ról, Maumunista, hanem a „kommunizáló”, a „philokommunista”, az „anni és írni róla. ◊, aki egész ti-antikommunista” értelmiségiekhez és közvéleményhez for- riacról. Ragyogó tehetségéletében az erkölcsöt ke- dult, szisztematikusan leleplezve a baloldal (az egalitárius, az gel megírt tanulmányok, de reste, miért vádolja de autoritárius, a nemzeti vagy a liberális az igazi vagy a minden- könyörtelenek is. Semmit Gaulle tábornokot azzal, kori baloldal?), a munkásosztály és a forradalom mítoszát, mint nem hagyott épségben. a címzettek által közösen vallott értéket (“... a forradalom fohogy gyilkosságra szólító galma nem megy ki a használatból. Nosztalgiát fejez ki, amely Emlékszünk a François Maufölhívást ad ki? Miért szi- mindaddig tart, amíg a társadalmak nem lesznek tökéletesek. riacról írott cikkére: „Isten dalmazza személyemben [...] Minden ismert rezsim elítélhet√, ha az egyenl√ség vagy a nem m∫vész, François Mauegy olyan egyetemnek a szabadság elvont eszményére vonatkoztatjuk √ket. Kizárólag a riac sem.” Regényelméleté— mivel kaland, vagy egy forradalmi rezsim, mivel gy∫lölt szimbólumát, ame- Forradalom vel fölfegyverezve kijelenmegengedi az er√szak állandó alkalmazását — t∫nik képesnek lyet már nem is ismer? a magasztos cél elérésére. A forradalom mítosza az utópikus tette, hogy A szerelem sivaHogy a zseni kiváltságával gondokodásnak szolgál menedékül, s a reális és az ideális kö- tagá-nak írója áthágta a ruházzák fel, legyen. Ám √ zötti titokzatos, láthatatlan közvetít√vé válik”. (V.ö. R. Aron: m∫faj szabályait. A távoli nem követelt ilyen kivált- L’Opium des intellectuels. Calmann-Lévy. 1955. 13.old.) Igy lett Amerikában elt∫nt Dos a „háború el√tti brilliáns paramarxista” gondolkodó az irásságot, azt írta — ezek az tudók és a proletáriátus árulójává, a burzsoázia ellenfeleinek Passosnak kijárt minden utolsó Szavak: „Minden ékesszólás, amelyet megtaegyes ember egyenl√ minden emberrel, és aki felér gadott minden hozzá hasonlótól vagy vetélytársától. mindenkivel, és akivel felér bárki”; miért tagadja meg Félretéve a magyarázatokat (amit nem nagyon de Gaulle tábornoktól vagy Raymond Arontól (bo- kedvelek), mivel kelthettem föl bizalmatlanságát?12 csáttassék meg a párhuzam: t√le ered) a megbecsü- A negyvenes évek vége felé Jean-Jacques Servan lést, amelyet mindenkinek megad? Shreiber ezt a címet akarta adni egyik cikkének: „J.-P. Hogy próbáljuk megérteni, emlékezzünk Simone Sartre és Raymond Aron”. Lazareff megjegyezte neki, de Beauvoir és Jean-Paul Sartre szavaira, amelyeket hogy √k ketten nem ugyanazon a szinten vannak — Arthur Koestler idézett. Inkább a kommunisták, mint amiben nem is tévedett. 1968-ban a két régi bajtárs a tábornok — mondták mindketten. Ebben az eset- összehasonlítása kevésbé vált szokatlanná; de nem ben a legkevésbé kielégít√ magyarázathoz kell fo- gondoltam arra, hogy m∫veimet az övéihez hasonlyamodnunk: a tudatlansághoz, amely az egész egy- lítsam. Egyszer találkoztunk véletlenül, 1960-ban, szer∫ ostobasághoz vezet. A szabadság filozófusának miután állást foglaltam Algéria ügyében. Odajött hozsoha nem sikerült olyannak látnia a kommunizmust, zám: „Jó napot, elvtárskám.” Hirtelen emlékek tolulamilyen, vagy soha nem szánta el magát arra, hogy tak föl vagy inkább irányították szavaimat: „Sok baolyannak lássa a kommunizmust, amilyen. A szovjet romságot csináltunk” (vagy valami efféle). „Ebédeltotaliarianizmust, az évszázad rákját soha nem diag- jünk együtt.” Erre a következtetésre jutott. Nem volt nosztizálta, mint olyat soha nem ítélte el. Leg- ebéd. A hatvanas években nem voltunk „kibékülve”,

51

Raymond Aron

de nem vitatkoztunk. Miért robbant ki még egyszer, nek voltak a jellegzetes reakciók? Íme, legel√ször is 1968-ban, ez a hideg harag vagy forró düh? az ellenfelek közül egy ifjú polgárleány hozzám írott Sartre nem volt er√szakos, csak ha az üres papír levelének egy részlete, egy olyan lányé, aki fellázadt el√tt ült. Nem szerette a összecsapást szemt√l szem- a társadalom, de nem a családja ellen: ben, soha nem fogadta el a rádióban vagy a televí„[...] Az Ön álláspontja fellázít és lesújt. Amikor az zióban a nyilvános vitát velem (mással még kevés- Ön sok érdekes, értelmes, igaz és objektív könyveibé). A monológ dialektikusa soha nem süllyedt odáig, re gondolok, ez A meglelhetetlen forradalom sírásra hogy maga válaszolt volna Maurice Merleau-Ponty késztet. Ön a sárba rántja ezt a forradalmat, amikor könyvére, A dialektika kalandjai-ra: a küldetéssel Si- úgy tekinti, mint egy börleszk komédiát, elszomorímone de Beauvoire-t bízta meg. De a Raymond Aron tó epizódot, mint egy másodlagos és érdektelen eseBastille-ai cím∫ cikkének a hangneme visszatérített ményt. Sebesült, bebörtönzött és megölt [sic] embminket a háború el√tti id√kbe, a széls√jobboldali he- erek ezrei és ezrei nem lehetnek szerepl√i egy börtilapokhoz, mint a Gringoire vagy a Je suis partout. leszk komédiának. Ha az Ön könyve esetleg csak szoDe hiteles nagylelk∫sémorú epizód, a forradalom az alkotmányjogász és politológus, Maurice Duvergéb√l, melyet bizalmas em- gyengít√jévé csak tragédia lehet. Az a ger szemében. (M. Duverger: Opium des intellectuels ou trahison berei iránt tanúsított, Al- des clercs?, Le Monde, 1955 aug.25.) S így lett, immár 1968 juni- megvetés, amellyel Ön ilbert Camus és Maurice usában, az ultrabalos Sartre szemében az elnyomás és az ön- leti mind a polgár diákokat Merleau-Ponty csak halá- kényurlami jelképek hordozója (J.-P.Sartre: Les Bastilles de (akikhez magam is tartoRaymond Aron. Le Nouvel Observateur, 1968. jún. 19-26.) Aron luk után részesülhetett. zom), akik elkötelezték masok cikket írt azokban a napokban a konzervatívnak tekintett Kicsit a véletlennek is Le Figaro-ban az egyetem válságáról, védelmében és megújítá- gukat és kockázatot vállalköszönhet√, hogy megír- sáért, a Sorbonne-on zajló kulturális forradalomról és az intéz- tak, mind az aktív és dinatam A meglelhetetlen for- mény megszállásáról, de alapvet√en másképpen „kontesztált”, mikus tanárokat, akik tudradalom cím∫ könyvemet. miként azt Sartre elvárta volna t√le. Err√l a májusi eseményekr√l tak nekünk segíteni abban, már augusztusban A meglelhetetlen forradalom címen megjeHa jól emlékszem, Alfred lent könyve is tanúskodik, amelyben leleplezte a forradalom hogy egy igazi modern Max kért meg július elején, színlelését, ahol ideológiai diskurzusok helyettesítenek egy nem egyetemet építsünk újjá, hogy cikket írjak a Réalité létez√ politikai tervet. Kritikusan viszonyult a gaullista hatalom azt bizonyítja, hogy akár az számára. Azt feleltem, összeomlásához és egy hiteles ellenzék hiányához, elfogadha- Ön gondolkodási szokásai tartva a köztársasági legalitással való brutális szakímegírni nem tudom, de ta- tatlannak és történelmi hivatkozásai tást és egy libertárius társadalom, valamint egy libertárius egyelán le tudom diktálni. A kö- tem álmát: „nem más ez, mint az esztéták nihilizmusa, vagy össze-vissza fecsegésre rülmények miatt — a kö- méginkább a barbárok betörése, akik nincsenek tudatában bar- késztetik, akár hogy próvetkez√ szám határideje bárságuknak”. (R. Aron: La Révolution introuvable. Fayard. 1968. fétát csinál saját magából. túlságosan közel volt — a 13. old.). Szemfényveszt√ szószólót, Elátkozott könyvnek elátkozott a szerz√je is. 1968. november terv kútba esett. A cikkb√l 28-án német diákok tüntettek amiatt, hogy a Schiller Alapít- aki olyan ellenforradalmat lett a brosúra. Charles képvisel, amely még de Orengo megjelentette Az algériai tragédiá-t a Telje- Gaulle ellenforradalmánál is reakciósabb.” Ez a diáksen szabadon sorozatban. Meglátogatott Alain lány még két oldalon keresztül perel az utópiákért, Duhamel. Javasoltam, hogy mi legyen a fejezetek amelyek a változások forrásai, leleplezi machiavelnégy témája („Pszichodráma avagy egy civilizáció vé- lizmusomat, a népi osztályok iránt érzett megvetége”, „Forradalom a forradalomban”, „A gaulle-izmus semet, „az ember elleni b∫ntettet”, fölidézi azok meghalála és feltámadása”, „Gaulle-isták és értelmisé- osztását, akik a barikádokon olyan társadalom ellen giek egy forradalom híján”). Reggelenként lediktál- harcolnak, amelyet szüleik testesítenek meg, akiket tam egy-egy fejezetet, megírtam a bevezetést és a szeretnek. „Ha a forradalom az Ön számára meglelzárszót („Az abszurd összefoglaló magyarázata”), hetetlen, ez azért van, mert nem ott kereste, ahol gyorsan kijavítottam a rögtönzést. Két és fél hét múl- volt.” És végül: „◊szinte tisztelettel”. Lelkem mélyén va A meglelhetetlen forradalom nyomdakész álla- rokonszenvet éreztem e fiatal lány iránt, akit megpotban volt; a könyv augusztus elején jelent meg. sebzettek azok az érzések, amelyeket nekem tulajOrengo késleltette a megjelenést, hogy a L’Express- donít, és akit megsebzett a valóság költ√iségét√l ben „jó sajtója” legyen. megfosztott látása. Leszámítva a nyilvános sikert, amely 1968 nyarán Az üdvözlések sem maradtak el. A meglelhetetlen az akkori körülmények között el√re látható volt, azon forradalmat nemcsak a mandarinok vagy a nemzedéfrissiben mit lehet gondolni err√l a könyvr√l? Milye- kemb√l való, tehát karrierjük és többségüknél a hie-

52


rarchia csúcsán álló kollégák méltányolták. André let), addig az én számomra mindössze egy kérdés. A Malraux néhány sort küldött: „Brávó A meglelhetet- választ nekünk kell megadnunk — ez csak akkor lelen forradalom-ért (noha érdekesen idézett engem). hetséges, ha figyelmesen meghallgatjuk a kérdést. És legyen tisztában azzal, hogy sokkal többen van- Ön ezzel az el√ítélettel közelíti meg a kezd√d√ vitáknak Önnel, mint ahogy azt a sajtó sejtetni engedte.” at (néhány szónoki el√vigyázatossággal enyhítve): Francis Ponge, aki egyáltalán nem tartozik az egye- semmi jó nem sülhet ki ebb√l a halálos tavaszból. Ez temhez, ezt írta: „Biztosítanom kell Önt, hogy nincs számomra elfogadhatatlannak látszik, és meg vagyok (Ön sem) annyira egyedül az entellektüelek között, gy√z√dve róla, hogy igen nagy megért√képessége ahogy látja, és hogy a »kevésbé nagy« (legalábbis az- hamarosan rábírja Önt, hagyjon föl ezzel az állászal hízelgek magamnak, hogy az vagyok) teljes mért- ponttal. Az orvostudományból kölcsönzök példát, ékben helyesli a májusi-júniusi forradalmi komédi- mert ez a példa már kétségbevonhatatlan. Az exteráról leírt analízisét.” Jean Guitton elismerése meg- nátus felfüggesztése és a nagyf√nökök diktatúrájálepett a túlzásaival. „M. Orengo elküldte az Ön köny- nak vége, azt hiszem, kit∫n√ hírek. [...] Természetevét. Ez remekm∫, egy sen jobb lett volna, ha ezek és a tübingeni egyetem „életm∫véért és Európáért kifejtett ,13 és azon vány a reformok másképpen értevékenységéért” Montaigne-díjjal tüntette ki a francia gondolmelegében megírt. És új- kodót. Az ünnepélyes ceremónia éppen ezért a városon kívül, keznek, de jól tudjuk, hogy fent biztosítom a barátsá- a biológiai intézeben zajlott le, ahol von Beyme professzor lau- „másképpen” egyáltalán datiója a diákoknak való megfelelés igényével valójában Aron- nem érkeztek volna meg. gomról.” Számomra még érdeke- ellenes támadássá alakult át a Forradalom perspektíváját Vannak olyan pillanatok, negatívan tárgyaló könyvére tekintettel. Két héttel kés√bb Pásebbeknek t∫ntek föl azok rizsban mintegy száz széls√baloldali diák által megzavart és a amikor bizonyos humorral a levelek, amelyek nem terem ablakainak bezúzása hatására véglegesen elnapolt dok- kell beilleszkednünk a patükröztek széls√séges reak- tori disszertáció védésér√l a disszertáns kutatásirányítójaként radoxonba, és abból a legciót egy olyan ítéletre, a- távozó és a Sorbonne kapuján kilép√ Raymond Aront még egy jobbakat kicsikarnunk. Hozmaroknyi dühöng√ egyetemista külön is inzultálta. A zsidó szármely széls√ségbe hajlott. mazású, s a new yorki Columbia Egyetem által 1963-ban, majd záteszem még, hogy általáEzek között Alfred Fabre- a Jeruzsálemi Egyetemen 1972-ben diszdoktorrá avatott tudóst ban a „marcusizmust” szeLuce-ét említeném, íme lökdöste, miközben azt üvöltözte: „Aron fasiszta, „Aron fasiszta!” rintem nem kell mindig kinéhány részlete: „[...] Ön is Dominique Wolton és Jean-Louis Missika a 68-as nemzedék „aro- zárólag megvetéssel kezelsoha nem lett tagjai, akik egyetemista korukban a tudja, mennyire csodálom niánussá” ni. [...] Tavasszal az szomo„reakciós” címszó alatt találkoztak Aron nevével, e fordulatról tehetségét, és miközben így adnak számot: „Személyesen számunkra, akik a hetvenes rított el, hogy hallottam, olvastam A meglelhetetlen években fokozatosan szakadtunk el a haladás eszméjét monopo- amint a diákok — akik az forradalmat, örömmel áll- lizáló marxista törekvésekt√l [...], Raymond Aron gondolkodá- Ön csodálói voltak, és nem apítottam meg, hogy Ön sának felfedezése valódi öröm volt.” (R. Aron: Spectateur enga- veszettek — azt mondták: gé. Entretiens avec J.-L. Missika et D. Wolton. Julliard. 1981. 11. teljes formában van. [...] A old.) Felfedezték, hogy Aron a Franciaországban kisebbségben Raymond Aron nem értett meglelhetetlen forradalmeg bennünket. Nem szükmat, amelyben annyi igaz gondolat, részletes elem- séges, hogy ez a félreértés kiterebélyesedjen. Semmi zés és olyan reakció található, amely teljesen legi- sem igazolja ezt.” tim a szánalmas egyszer∫sítésekkel szemben, benVálaszom másolatát nem √riztem meg. Ma ezeket nem egyetlen kétséget ébresztett. Ön könnyedén ki- felelném: Tíz évvel az 1958-as törvényszer∫ puccs mutatja, hogy a májusi forradalom nem vezethetett után a köztársaság legalitásával történ√ szakítás száa társadalom felforgatásához. Ki vonja ezt kétségbe, momra sajnálatosnak t∫nt. Természetesen nem volés vajon az Ön egész tehetségére szükség volt-e, hogy tam feltétlen gaulle-ista, de Cohn-Benditnek a táe nyitott kaput döngesse? Amint a könyvében na- bornok fölött aratott gy√zelme mélyen bántott volgyon helyesen mondja, a forradalom — abban az na. Úgy éreztem volna, mint nemzeti megaláztatást. esetben, ha a tábornok elbátortalanodik vagy a vál- Fabre-Luce cikke a Le Monde-ban, a Mendès az asztás kudarccal végz√dik — mindössze ahhoz veze- Élysée-ben visszafordította karmaimat. tett volna, hogy Mendès-France visszatér, aki nem Soha nem zártam ki, hogy a májusi megrázkódtahagyott volna föl a kapitalizmussal, és aki hamaro- tás reformokat hoz, mint kívánatos következményesan koalíciós tömörülésre támaszkodott volna a ket. Megválaszoltam ezt a szemrehányást, de Fabrenemzetgy∫lésben. [...] Máskülönben félreértésünk Luce ebben csak „szónoki el√vigyázatosságot” lát. És pontosan ebb√l áll: míg a májusi forradalom az Ön elmeséltem egy történetet: „Egy konferencián, ahol számára olyan, mint egy válasz (vagy válasz-kísér- de Gaulle tábornok elnökölt, azt mondtam: »Fran-

53

Raymond Aron

ciaország id√nként véghez visz egy forradalmat, soha id√ponthoz«; olyan forma ez, amelyb√l láthatja, hogy nem reformokat«. De Gaulle tábornok, felszólaláso- itt is történelmi óvatosság vezet.” mat kommentálva, határozottan kijavított: »FranciaClaude Lévy-Strauss leveléb√l, amelyet 1968 októország csak a forradalmak hevében visz véghez re- berében írt nekem, a következ√ bekezdést idézem: formokat«. Természetesen az aktuális válságból ki „Mindazonáltal paradox helyzetben vagyok, mert kölehet hozni hasznos, szükséges reformokat. [...]” rülbelül négy éve mintegy harminc olyan ember van Meglehet, a Le Figaro-beli cikkeimet és a A meg- a laboratóriumomban, akiknek nincs meghatározhalelhetetlen forradalmat akkoriban többnyire úgy ol- tó beosztásuk vagy funkciójuk. És ez nagyon jól m∫vasták, mint Fabre-Luce. Innen a félreértés. Minden ködik így, de — úgy látszik számomra — igazi és leoldalról szenvedélyek lángoltak föl. Persze az én cik- hetséges demokrácia csak nagyon kis közösségekkeim és a brosúra is olykor szintén lángoltak. Ha új- ben van (már Rousseau és Comte megmondta), ahol ra olvasom √ket, és 1968 „régi” fiataljai is újraolvas- az ideológiai különbségeket féken tartja a személyes sák ezeket az írásokat, √k és én, együtt, azon töp- kapcsolatok hitelessége. Ahhoz, hogy némi sikerrel rengünk, miért keltettek kíséreljük meg a közös ves a Tocqueville-ig és Constant-ig visszavezet√ liberális botrányt, miért éljenezték lév√, zetést, legel√ször is szelekáramlat reprezentánsa; megértették, hogy a liberális filozófiában ezeket és rántották sárba találta meg a gondolkodását és cselekvéseit strukturáló értéke- cióra volt szükség, hogy a felváltva. Ha kihúnynak a ket. diákok tehetsége lehet√szenvedélyek, valószín∫leg “A tisztességes emberek prózában írnak” — emlékezett meg róla séget teremtsen, amelyt√l marad a lényeg: egyesek- 1983-ban bekövetkezett halála után a német Peter Wiles, s mint minden függ, és nem jog az „utolsó liberális”-tól vett t√le búcsút az amerikai Allan Bloom. nek az események iránti Csizmadia Sándor kellett, amely lefokoz. Azrokonszenve, s√t lelkeseután lehet hozzákezdeni az * Daniel Cohn-Bendit: Nous l’avons tant aimée la révolution . dése, és másoknak az elalapoknál, hogy megszerlenszenve, útálata. Én nyil- * Bernard Barrault, 1986. vezzük a közös vezetést, vánvalóan a második csoportba tartoztam. Az öreg vagyis a sz∫k tanuló- és kutatócsoportok szintjén, Sorbonne-nak meg kellett halnia, de nem érdemelte amelyek utóbb azután készek arra, hogy e vezetést meg, hogy úgy vigyék a halálba, ahogyan 1968 má- általánossá tegyék. Ehelyett az elkerülhetetlen szöjusában. Mindent egybevetve, mindenki teljes lété- vetkezésnek szolgáltatják ki az egyetemet, amely mevel élte meg ezeket a heteket: nemigen létezik való- greked a diáktömegek infantilizmusa és az assziszságos dialógus a megélt tapasztalatok között. tensek poujadizmusa14 között.” Vagy például Edgar Morin levele: „Ami engem illet, Mell√zzük most ezeket az idézeteket, tömérdeket a trockista vagy anarchista címkében nincs semmi tudnék még citálni az „eseményekre adott reakciókmeg becstelenít√. De nem alkalmazható rám, és nem ról” és „megélt tapasztalatokról”. Szeretnék visszaazért, mert a kommunista párt ideológusai id√r√l térni Alfred Fabre-Luce megjegyzéséhez: „Ön nem id√re rám aggatják, és ezzel az igazság alakját ölthe- azt a szerepet játszotta, amely illik Önre. Nem éljeti. Az események idején szociogenetikus elemzési nezte ezt a »csodálatos ifjúságot«, nem csatlakozott kísérletet tettem: nem látom úgy, hogy e korszaktól a forradalmárokhoz, hanem megértette √ket, hogy (május közepét√l) kezdve — amikor a kimenetel bi- tanácsokat adjon nekik, hogy segítse a közvéleményt zonytalan volt — utópikusnak mondhatók az esemé- abban, hogy √ket értse meg. Ön a mandarinok és nyek, mint egy »kommün« és »megélt utópia«; nem konzervatívok táborában találta magát, akiket pedig látom úgy, hogy »mitologikusként« lehetne jellemez- korábban keményen bírált.” Én magam tettem föl a ni májust, mint egy »arctalan forradalmat«, vagyis kérdést a Le Figaro egyik cikkében (1968. június 18.): tágan meg nem határozott jelenséget. Különben a „Barátaim, akik legtöbb gondolatomat helyeslik, szecikkeim állandóan azt mutatják, hogy e kommünben memre vetik e cselekvés lehetséges következméés arctalan forradalomban nem látom a minden nyeit: »Önt — mondják —, aki évek óta bírálta oly problémára választ adó üres és fellengz√s megol- sok munkatársának a konzervatívizmusát, ‘fölhaszdást. Ellenkez√leg, bennük a társadalmunkban meg- nálják’, ‘visszaszerzik’ a konzervatívok. Csatlakoznia lév√ mély hiánydiagnózist látom, és a jöv√beli fej- kellett volna a ‘forradalmárokhoz’, hogy segítse √ket, l√dés hírnökét, vagyis a »XX. századból a XXI. száza- ahelyett, hogy fölsorolja a sajnálatos, de alkalmi túldba való elmozdulást«, és a »polgári civilizáció meg- zásokat«”. E gyönge önkritikával megfogalmazott váhaladásának« el√készületét, »ha az emberiség némi- lasz, amelyet a barátaimnak adtam, ma nem elégít képp polgári alakzatban egyszer elérkezik ehhez az ki. A kérdés minduntalan ide tért vissza: kinek a hi-

54


bája? Ki kockáztatja meg azt, hogy a „restaurációt” részesítse el√nyben, és hogy megakadályozza a reformokat, ha nem azok, akik — elfogadva az el√zetesen elítélt struktúrát — végül arról gy√zik meg a közigazgatás embereit, a minisztériumot, a kormányt, hogy az egyetemisták alkalmatlanok és méltatlanok a szabadságra?” Még ma sem tudok kategorikus ítéletet alkotni. Az én 1968 májusi m∫ködésemet (ha mondhatjuk így), fivérem, Adrien (aki soha nem írt) helyeselte: „E ragyogó siker ösztönözzön arra, hogy gyakrabban hagyd ott a der∫s objektivitás olimposzát, hogy polemizáló tehetségedet az egyetemi küzdelmek szolgálatába állítsd. Az öreg professzor megharagudott. Nagyszer∫. Mikor kerül sorra az ifjú polgár?” A La Nation Française cím∫ királypárti lap szerkeszt√ségi titkára „tiszteletteljes csodálatáról” biztosított, „amely megint csak intellektuális és civil bátorságomnak köszönhet√”. De megérint a Le Figaro egyik olvasói levele is: „Nem ismerem teljes egészében a felkel√k tételeit, és teljesen képtelennek érzem magam arra, hogy érvényes ítéletet alkossak akciójuk tárgyáról. Eléggé valószín∫, hogy sok dologban nem értenék egyet velük. Ám szerintem nem ez a lényeges. Napjaink nagy tette, hogy létezik egy olyan ifjúság, amely komolyan érdekl√dik a köz dolgai, a társadalmi kérdések iránt, és hogy föl akar szabadulni eme elgépisedett és a szellem számára kilátástalan élet alól, amelyet egyaránt kínálnak nekünk Keleten és Nyugaton. Ez a fiatalság, amelyet azzal vádoltak, hogy csak a haszontalanságok és beteges túlzások iránt érdekl√dik, amely még a két világháború között is csak a legrosszabb reakció er√it képviselte, e fiatalság vajon nem érdemelte volna-e meg, hogy Ön egészen másként írjon róla, még akkor is, ha nem ért egyet vele? És Ön képtelen egyet érteni velük, akárcsak én — ezt alázatosan bevallom —, mert ez nem a mi korosztályunk, a mi dinamizmusunk, és, végtére is, nem a mi illúziónk. Forradalmat soha nem vittek végbe értelmiségiek, az aranyifjak, és kivált a többség nélkül. A többséget magával ragadja ez az aktív kisebbség. Az embernek megvan a joga ahhoz, hogy ne akarja a forradalmat, és hogy szembehelyezkedjen az ilyen mozgalmakkal. De mélyen igazságtalan olyan emberekr√l szólni, akik készek föláldozni

jólétüket, s√t életüket, csoportocskákról, veszettekr√l értekezni. Er√sen hiszem, hogy ez a »könny∫ nép« történelmének e kritikus pillanataiban mutatkozik igazán nagynak, és nem a bármilyen szín∫ szolgaság apátiájában.” Levelez√m választ várt, amelyet, azt hiszem, nem adtam meg neki. Szavaiban van igazság, de sok „illúzióval” keveredve. A New York Times-ban A meglelhetetlen forradalmat méltató cikk szerz√je azt írta, hogy Raymond Aron ama elviselhetetlenek közül való, akik meg√rzik hidegvérüket akkor, amikor mindenki mást elragadnak az érzelmei.15 Claude Roy, egy évvel azután, hogy levelet írtam neki, amelyben A meglelhetetlen forradalom-nak szentelt kellemetlen, de nem igazságtalan cikkére céloztam, válaszában ezt írta: „Azt hiszem, tiszteletlen és baráti cikkemben eléggé kifejeztem az Ön iránti elismerésünket, amelyet a Kiábrándulás a valóságból cím∫ m∫ve sem rontott el, éppen ellenkez√leg. Gyakran érzem — akárcsak Ön — azt az √si örömöt, amikor az ember »megtisztul haragjától«. De ha gyakran haragot vetek a magam szemére, akkor éppen az Ön haragja dühített föl május másnapján. Kedvem lenne azt mondani, túl gyászos harag. Miközben a a fiatalok haragja kétségtelenül túl enyhe. És t∫njön ki az √ dühük és az Ön dühe közötti szembenállás, amikor Ön oly kevéssé manicheus.”

V

ajon Franciaország hasznosította-e forradalmát vagy pszeudo-forradalmát? Ha megpróbálnám elemezni az események következményeit, esetleg elveszíteném elbeszélésem fonalát. Bizonyos, hogy a gazdaság gyorsan magához tért a megrázkódtatásból. A Kulturkritik témái elterjedtek; az egész társadalom tudatára ébredt, hogy alacsonyak a bérek, és felszínre került a SMIG15 botrány (amelyb√l SMIC lett); technokraták nyitottak lettek az emberi törekvésekre, és hamarosan fölvetették a növekedés kérdését (amely készen áll arra, hogy átessen a másik széls√ségbe, és leleplezze a fogyasztói társadalmat). Talán a vállalatok felel√s vezet√i levonták a tiltakozó napok vagy hetek néhány tanulságát. A rend helyreállt a vállalatoknál, ahogy másutt; ez a rend valószín∫leg jobban elüt a régi rendt√l.

55

Raymond Aron Jegyzetek 10. Ellenségeimre nemigen emlékszem. És mégis... 11. Azoknak a gúnyneve, akik a gimnáziumi tanári képesít√ vizsgán ismétlésre kényszerülnek. (A fordító jegyzete) 12. Azt mondják a barátaim: mert tudta, hogy önnek volt igaza. ◊szintén szólva nem hiszek ezekben a magyarázatokban, amelyeket lengyelek is javasoltak. 13. Örök id√re szóló érték (A fordító jegyzete) 14. Pierre Poujade vidéki vendégl√s, mozgalmat indított, hogy a keresked√k és kisiparosok tagadják meg az adófizetést. Százezrek csatlakoztak hozzá; indult a nemzetgy∫lési választásokon, s mintegy hatvan f√t sikerült bejuttatnia. A mozgalom kés√bb elt∫nt, és Poujade neve a demagógia jelképe lett. 15. „Raymond Aron az elviselhetetlen ember alaptípusa: az a fajta ember, aki józan marad az örömünnepeden, és aki másnap mindenki másnak intellektuális fejfájást okoz.” John Leonard in New York Times, 1969.12.11. 16. SMIC (Salaire Minimal Interprofessionnel de Croissance): a gazdasági növekedés szerint változó bérminimum. SMIG (Salaire Minimal Interprofessionnel Garanti): garantált minimálbér.

1. La Révolution introuvable, Fayard 2. Institut Universitaire de Technologie: Egyetemi M∫szaki Intézet 3. Párizsnak ebben az utcájában található a Munkaügyi Minisztérium, itt folytak a tárgyalások 4. A francia forradalommal szembenálló királypártiak neve 5. A Charlety stadionban volt az a találkozó, ahol a májusi események csúcspontján az ún. baloldal, f√ként François Mitterrand és hívei gy∫ltek össze, és a kormány megbuktatására szólítottak föl. 6. Május 28-án de Gaulle helikopterre szállt, senki nem tudta, hogy hova ment. Utóbb kiderült, hogy Baden-Badenbe utazott Massu tábornok f√hadiszállására. Ezzel akarta bizonyítani, hogy mögötte áll a hadsereg. 7. Utalás de Gaulle szavaira, amelyeket 1968 májusában mondott: „Reform igen, maszkabál nem”. (A fordító jegyzete) 8. Állandó integrációs mozgást megvalósító csoport, mindenki szabad tette totalizálja a csoportot, és a csoport mindenki szabad tettében valósul meg. 9. Le Mouvement de Mai ou le Communisme utopique, Paris, 1969, p.9.

Wolfgang Mattheuer: Sziszifusz menekülése, 1972

56

Professzor a viharban

Recommend Documents