Zúgjon az a szél, és lángoljon az a tűz, hogy tudjunk úgy szólni, hogy minden nyelv és minden nép megértse!

Kedves ‘Lélekvárók’! Zúgjon az a szél, és lángoljon az a tűz, hogy tudjunk úgy szólni, hogy minden nyelv és minden nép megértse! Áldott és ihletett készülést! Vázlatkísérlet: Galileaiak édes bora Szélroham és más különleges jelek Antibábel karizmája Hajnali részegség? A vázlathoz: Különleges a perikópa abban, hogy csak a rendkívüli eseményeket írja le, de Péter igehirdetésénél már megáll. Így a zárszó a részegség vádja. Ne legyenek illúzióink! Ma is részegséggel, bolondsággal vádolják azokat, akikre a Lélek szállt. Így volt ez már az ÓSZ idején is, és így lesz a jövőben is. A világ újra és újra kitalál valamit, amivel igyekszik nevetségessé tenni az ‘édes bortól megrészegülteket’. Szélroham és más különleges jelek Ritkán beszélünk a Lélekről, a lelki-pneumatikus jelenségekről. Végképp ritkán az ilyen különleges megnyilvánulásokról. Mivel a textus nélkülözi a pünkösdi beszédet, ezért most úgy tűnik, az igehirdetésnek ebbe az irányba célszerű mennie. — Amúgy is az a jellemző a kétnapos ünnepeinkre, hogy első nap a jelenség, az esemény áll előttünk, másnap kerül elő a magyarázata, értelme, teológiaibb megvilágítása. Rendszeres bibliaolvasó ember számára, legyen az akár ateista, aki művelődés céljából nyitja fel szorgosan a Szentírást, igen egyértelmű, hogy Izráel és az egyház élete különleges megnyilvánulásokat is tartalmaz. (Szinte nem találni olyan bibliai könyvet, amelyben ne lenne konkrét természetfeletti esemény [alapvetően persze az imádság, az igehirdetés is természetfeletti, de most a különleges jelekkel kísértekre gondolok] — a hosszabb lélegzetűek között egy sincs.) Ennek valóságát tapasztalja meg Pünkösdkor Jeruzsálem népe az apostolokon. Antibábel karizmája A pünkösdi és karizmatikus mozgalmak korában a történelmi egyházaknak is szüksége van arra, hogy megvizsgálja e jelenségeket. Vannak visszaélések is bőségeken, de nem ezek alapján kell véleményt alkotnunk — hanem a Szentírás vizsgálata alapján. A Hit gyülekezete-féle vonulatról nem az amúgy temérdek visszásság, csalás, sőt, bűncselekmény léte miatt, hanem Isten Igéjéhez ragaszkodásunk miatt kell kimondani, hogy tévelygés. Ha összehasonlítjuk azt, amit a karizmákról tanítanak, azzal, amire látszólag alapozzák rendszerüket, azaz pl. Pál tanításával, akkor bizony meg kell állapítanunk, hogy épp az ellenkezője derül ki, mint amit állítanak! Akkor nem szabad a karizmákat, azaz a Lélek adományait eltorzítani. Egyrészt nem szabad fontosságukat túlhangsúlyozni, másrészt nem szabad azt képzelnünk, hogy a karizmák csak egészen extrém, rendkívüli jelenségeket takarnak. Ilyen is lehet, de többségében Pál is a józanságot magyarázza. A nyelveken szólásnál egyértelműen kiköti, hogy csak akkor szóljon az illető, ha van, aki megmagyarázza. Most a pünkösdi történetben ráadásul azt látjuk, hogy a nyelveken szólás épp az ellenkezője annak, amit a karizmatikusok gyakorolnak! Vegyünk néhány példamondatot: ‫וימלאו כלם רוח הקדש ויחלו לדבר בלשנות אחרות כאשר נתנם הרוח להטיף׃‬ (Vajjimlöú kullám rúah hakkódes vajjihlú lödabbér bilsónót ahérót kaaser nátönám hárúah löhattéf.) και επλησθησαν παντες πνευματος αγιου και ηρξαντο λαλειν ετεραις γλωσσαις καθως το πνευμα εδιδου αποφθεγγεσθαι αυτοις et repleti sunt omnes Spiritu Sancto et coeperunt loqui aliis linguis prout Spiritus Sanctus dabat eloqui illis [El is lehet ismételni lassan, tagoltan, hogy érthetőbb legyen. ;-)] Azzal, hogy ezt itt a szószékről mondtam el, a karizmatikusok módszerét követtem. Az ő eljárásuk,

hogy a többiek számára érthetetlen nyelven szólal meg valaki. (E tekintetben nem jelent különbséget, hogy időnként előállnak olyasmikkel, hogy egy különleges nyelvet ismerő felfedezi, hogy ez valójában ilyen és ilyen nyelv volt — a lényeg, hogy azok, akik jelen vannak, nem értik.) Az ilyen nyelveken szólásból tehát senki nem ért egy mukkot se. Mire jó ez? Semmire. Ez nem Pünkösd, hanem bábeli zűrzavar! Ezért mondja Pál (nem árt tudni, hogy nem a nehezen érthető okfejtésekre, hanem a nyelveken szólásra vonatkozik!): „Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.” (1Kor 14,18-19.) Ha azonban ezt mondjuk a bibliatudósok nemzetközi konferenciáján mondom el, mindenki érteni fogja (ha pocsék kiejtésemért nem fakadnak olyan harsogó nevetésre, hogy semmit sem hallanak makogásomból...) Hiszen ők (velem szemben) jól tudnak héberül, görögül, latinul — én magam csak a textusból ollóztam ki a 4. verset: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.”. Az apostolok tulajdonképpen ezt teszik pünkösdkor. Ez nem bábeli nyelvzavar, hanem épp Bábel ellentéte! Isten Lelke által megfordítják a bábeli folyamatot! Akkor Isten összezavarta a nyelveket, hogy ne értsék egymást az emberek, és végre engedelmeskedjenek parancsának, mely szerint be kell tölteniük az egész földet. Immáron a föld betelt — és az idő is. Így hát most jelként az történik, hogy bár az apostolok nem tanulták sosem a pártusok és médek, vagy bármelyik népcsoport nyelvét, mégis, azok a zsidók, akik e tartományokból jöttek, és már a héberarámi helyett ezek a nyelvek voltak anyanyelvük, mégis megértik az apostolokat, amint Isten felséges doglairól beszélnek. Nem azért szólnak hát nyelveken, hogy különleges pózban tetszelegjenek vele, hogy extravaganciájuk előtt mindenki csodálattal és értetlenül hajbókoljon — hanem hogy mindenki megértse, amit mondanak! Mert a Lélek munkája nem az érthetetlenségben rejlik, a káosz keltésében — ez mindig Sátán célja —, hanem abban, hogy az isteni szó mindenkihez elhatoljon a maga nyelvén, a számára érthető formában! Ez Antibábel, azaz Pünkösd csodája! Hajnali részegség? Ne legyen azonban az az illúziónk, hogy a jelek majd mindenkit meggyőznek! Látjuk a gyakorlatban mind Ó-, mind ÚSZ-ben, mennyi gúnyt szül a kívülállókban a Lélek munkája. Dávidot örökre meggyűlöli a felesége, Míkal, mert a frigyláda visszatértekor örömében táncol az ÚR előtt — és eszementnek nevezi őt. Bizonyára fel tudunk idézni más hasonló történteket is. Ezek segítenek észrevenni, hogy a teológiai értelem megragadásához kevés csupán az eseményeket látni, ebből csak értetlenség és részegség vádja fakad, ahogyan a jeruzsálemiek vélekedtek. Nem történik semmi különös, csak az, amit Jézussal is tettek. Emlékezzünk, hogy még családja is azért megy utána egy alkalommal, mert azt mondják, hogy magán kívül van! Eszeveszett őrült, akit diliházba kell zárni. Az apostolok pedig részeg disznók, akik már ilyen kora reggel felöntöttek a garatra. Igen, pünkösd csodája csupán eddig tart. Ahhoz, hogy értelmét is megragadjuk, Isten szavára van szükségünk, ezért áll aztán elő Péter és mondja el pünkösdi beszédét — de ez már nem a mai textus része... A folytatás miatt ne aggódj hát, majd Isten maga gondoskodik arról, hogy sok gyümölcsöt teremjen életed, ha rád szállnak a tüzes nyelvek. Ne törődj hát a gúnnyal, ne azt nézd, mit fognak majd mondani családtagjaid, a rokonok, szomszédok, ismerősök — hanem töltekezz be a galileaiak édes borával, vedd Szentlélek ajándékát! Egyéb gondolatok az ige kapcsán: Újra a Da Vinci-kódtól harsog a média — a film bukása ellenére. Egyesek örülnek, mert ismét üthetnek egyet az egyházon, és nevetségessé tehetik. Mások igyekeznek visszavonulni hídfőállásaikba és védeni az egyház tanítását. Van, aki szerint nem is érdemes a témával foglalkozni, mert szükségtelen minden légből kapott ötlettel komolyan foglalkozni, hiszen egyházunk tagjai maguk is el tudják dönteni, mi a megalapozott, és mi a szedett-vedett elképzelés. Van, aki szerint azonban gyülekezeteink biblia- és hitismerete olyan mélyen van, hogy igenis elengedhetetlen szükség van felnyitni a szemüket. Mindez azonban most, a pünkösdi csoda napján olyan jelentéktelennek tűnik! Hiszen most nem felelőtlen emberek eszement ötletbörzéjét láthatjuk, hanem Isten belenyúlását embervilágunkba! Ez a lényeg! És e lényegen látjuk, hogy a tömeg jó része csak értetlenkedik, egy másik része nevet és

részegnek nevezi a lélekkel betöltötteket. Jaj nekünk, ha a lelki jelenségek előtt ilyen tanácstalanok vagyunk 2000 év után is, még inkább jaj nekünk, ha csak kinevetni tudjuk a lelki embereket! A Luther Kiadó most reklámozza GRITSCH LUTHER-könyvét. El tudom képzelni, hogy bőven vannak gyülekezeti tagjaink között, akik megütköznek a címen: mi az, hogy reformátorunkat Isten udvari bolondjának nevezi valaki? Nem botránkoztatni akar a szerző — sokkal inkább azt mondhatnánk, hogy a Lélek emberét állítja elénk, akin aztán a sokaság értetlenkedve gúnyolódik. Azért sem botránkoztatásról van szó, mert a kifejezés magától LUTHERtől származik...

Kommentárok:1 (A Szent István Társulati Biblia jegyzetei. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.): ApCsel 2,1-13. Pünkösd ünnepe húsvét után az ötvenedik nap, görög neve ezt fejezi ki. Eredetileg hálaadási ünnep az aratásért, amihez később hozzájárult a sínai törvényhozás megünneplése. Ha Krisztus 30. április 7-én halt meg, abban az esetben május 28-ra esett az első pünkösd, az egyház születésnapja. A Szentlélek eljövetelét először a szélvész zúgása jelezte, mely az egész városban hallható volt a szél a Szentlélek jelképe (Jn 3,8). A másik látható jel a tüzes nyelvek az apostolok feje fölött a tűz az isteni hatalom és jelenlét jelképe. Nyelveken beszéltek, a Szentlélek ösztönzi az apostolokat a beszédre, és ennek a beszédnek eksztatikus formája van, ezért mondták a kívülállók: Teleitták magukat édes borral. Azonban Isten Lelke azt is eszközli, hogy megértsék beszédüket. A nyelveken való beszédről szent Pál ír az 1 Korintusi levél 14. fejezetében, és csak az a különbség a két leírásban, hogy ott külön magyarázóról is szó van. A zarándokok, akik pünkösdre Jeruzsálembe jöttek, igen sok helyről valók, mert a római birodalomban mindenütt találkozunk zsidó szórványokkal. Ugyanekkor jöttek olyanok is Jeruzsálembe, akik nem fogadták el teljesen a zsidó vallást, ezek voltak a prozeliták. Magában Rómában is voltak zsidók, akiket Pompeius Kr. e. 63-ban hurcolt oda, de azóta felszabadultak, és tartották az összeköttetést Jeruzsálemmel. (Káldi Biblia jegyzetei. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.): Csel 2,1 A pünköst ünnepe hetek ünnepének is neveztetett, mivel húsvét után hét hét múlva az ötvenedik napra esett (innen Pentekoste, ötven) Móz. II. 34,22. Továbbá aratás vagy első zsengék ünnepének is mondatott (Móz. II. 23,16.), mivel az aratás, mely húsvétkor kezdődött, pünköstkor befejeztetett, s minden családatya terményének zsengéjét ekkor mutatta be áldozatúl. Utóbb a Sinai hegyen kihirdetett törvény emlékezetét is e napon ünnepelték. Valamint pedig az egész mózesi törvény a kereszténység által magasabb jelentőséget vala nyerendő, úgy a pünköst ünnepe is a Szentléleknek e napon lett elküldetése által. A Szentléleknek kegyelemteljessége valódi aratás ünnepévé tette azt, a mennyiben a Szentlélek az a termény volt, melyet Jézus az ő halála által megérlelt. Ugyanazon Szentlélek által első zsengének ünnepévé lett a pünköst, a mennyiben az első keresztény község Jézus szellemének első zsengéje volt. Végre törvényhozás ünnepe is lett, mivel a Szentlélek az apostolokat 1 A színes jelölések értelme: vörös: az általam fontosabbnak tartott gondolatok; kék: a számomra kétséges, de legalábbis bizonytalan, megalapozatlannak tűnő gondolat; zöld: az általam egyértelműen tévesnek tartott gondolat; bíbor: átmeneti eset a vörös és kék között, ha a kétségesség csak részleges vagy feltételes; türkiz: átmenet a kék és zöld között, ha a kétségesség igen erős, netán a téves gondolat határát súrolja; ha esetleg valamit kiemelésre érdemesnek, de azért mégse annyira fontosnak tartok, akkor még előfordulhat a narancs használata is a vörös helyett; végül szürke: a számomra homályos részek, amelyeknél nem világos, mire is gondol a szerző. (Itt örömmel veszem, ha valaki legalább utólag meg tudja magyarázni, mit is jelenthetnek a leírtak, mire is gondolhatott az író!)

megtanította Jézus tudományát nem csak érteni, hanem az egész mózesi törvényt magasabb jelentőségben felfogni. Csel 2,1 az egész új keresztény község. Csel 2,1 A hagyomány szerint, a tanítványok Sion hegyén ama házban voltak egybegyűlve, hol Jézus az utolsó vacsorát tartotta, és Mátyás apostollá választatott. Csel 2,3 azaz: nyelvalakú kis lángok oszlottak szét a teremben, és szállottak külön mindenik fejére. A Szentlélek szél alakjában közeledett, és tűz jelképe alatt jelent meg. A szál és tűz természetöknél fogva kevésbbé tartoznak a testi vagy anyagi lények közé, s ezért a természetnek mintegy szellemét képezik. Azért szolgáltak az isteninek, a szelleminek jelképeiűl (Ezekiel 1,4. Ján. 20,22. Móz. II. 3,2.). Mivel azok minden tulajdonai magasb értelemben átvihetők a szellemire és istenire, azért, képletes jelentőségök gazdagságánál fogva, különösen alkalmasak a szelleminek és isteninek kifejezésére. Nyelvalakban jelent meg a Szentlélek, mivel a beszéd – teste, alakja a léleknek, mely beszéd által nyilatkozik, a mint hogy a Szentlélek Isten első működése is a csodálatos nyelvadomány volt. A nyelvek elosztása a Szentlélek adományainak különféleségét és teljességét jelentheti. Csel 2,4 És így Krisztus igérete beteljesedett. Eljött az igazság lelke (Ján. 16,13.) és a szereteté (Rom. 5,5.), az újjászületés lelke (Ján. 3,5.), az új nemzedék teremtője látható alakban, és egyesűlt az emberiséggel. És csak most jöhetett el. Mert szükség volt, hogy Krisztus előbb a véteksúlyt az emberiségről levegye, ezt az ő halála által a bűntől megváltsa, és Atyjához menetele által Istennel a maga személyében egyesítse, mielőtt az emberiség a kegyelmet és megszentelést, mint ezen egyesítés eredményét, a Szentlelket elnyerhette. Szükség volt Krisztusnak előbb meghalni és megdicsőűlni, az emberiségnek őbenne Istenhez visszatérni, mielőtt Isten az ő kegyelemteljességével az emberekhez betérhetett (Ján. 7,39.). A Szentlélek betöltötte mindnyájokat, azaz, mint sz. Leo értelmezi, nem csupán résztvettek, mint előbb (a hitben, a keresztségben, a bűnbocsánatra való fölavatásban (Ján..20,22.), hanem megnyerték őt teljességben, szerfölötti mértékben, úgy, hogy az ő felvilágosításának és megszentelésének eredményei rendkivüli és csodálatos módon lettek rajtok láthatók. Lásd a követk. jegyz. A gondolkodó keresztény kérdezni fogja itt: Ha a Szentlélek csak most küldetett el, vajjon az ő felvilágosító és megszentelő kegyelmével nem működött-e már az ó szövetségben, sőt a pogányoknál is, kiket Isten rendkivüli utakon akart az üdvre vezérleni? Igenis, a Szentlélek az ó szövetségben is működött, mert Krisztus áldozat-halálának eredményei visszaható erővel is bírtak, a mennyiben Isten Fia az ő váltságmunkáját öröktől fogva akarta; de más az ő működése az új szövetségben. Az ó frigyben láthatlanúl működött azoknál, kik az isteni igéretek bizonyos teljesedésének, különösen pedig az Üdvözítő megigért eljövetének reményében éltek (Zsid. 11. r.). Az új szövetségben láthatólag jelent meg, és látható jelek által, a szentségek által működik. Az ó frigyben működése kevésbbé volt kiterjedve; az új szövetségben kiterjed az minden emberekre (17. v.). Az ó frigyben a törvény ismerete inkább kivülről származott; az új szövetségben inkább a belső sugallásból, tanításból ered (Jerem. 31,33.). Az ó frigyben a Szentlélek nem tűzte ki czélúl a szentségnek és tökélynek azon fokát, mint az új szövetségben, a mennyiben az ó frigy szentei inkább bűnbánó életet éltek. A pogányok között még korlátoltabb volt működése. Csel 2,4 A görög szerint: a Lélek.

Csel 2,4 Az apostolok és hivők nemcsak bensőleg taníttattak, szeretetre gyulasztattak, kitűnő bátorsággal felruháztattak, hanem különös, ugynevezett kegyelem-adományokat is nyertek, melyekről sz. Pál (Kor. I. 12. r.) bővebben szól. Ezek között leginkább kitűnt a nyelvajándék. Ők legottan különféle nyelveken szólottak, és nemcsak egymást megértették, hanem másoktól is megértettek (lásd a köv.). Mivel hittek, azért beszéltek (Zsolt. 115,10.). A tévely és bűn okozta a nyelvkülönbséget, úgy, hogy az emberek többé nem értették meg egymást, és azért elszéledtek (Móz. I. 11,6. s követk.); az igazság és kegyelem Lelke meghagyta ugyan a különböző nyelveket, valamint megalázásunk végett a bűn egyéb következményeit sem szüntette meg; hanem azt eszközlötte, hogy az emberek, habár különböző nyelveken szólottak, egymást mégis megértették. Ezt míveli folytonosan a kereszténységben, nem úgy ugyan, mint az apostolokban és tanítványokban, kik a különféle nyelveket valóban beszélték és értették, hanem az egy hit és egy szeretet által, mely, mint egy nyelv, minden embereket egymással egyetértésbe hoz, és egy családdá egyesít. Azért mondja sz. Ágoston: A kevélység lelke szétosztotta a nyelveket, a Szentlélek egyesítette. Egyébiránt a nyelvek ajándéka szükséges előkészités volt hivatásukhoz az apostoloknál és tanítványoknál; mert mivel ők az evangéliomot minden népeknek hirdetendők valának, a szükséges nyelvismerettel is bírniok kellett. E mellett nem szükség azt föltételezni, hogy ők a világ minden nyelvét valósággal beszélték és értették; csak hogy a nyelvek adománya azon perczben közöltetett velök, midőn szükségök volt rá, hogy az evangéliomot egyik vagy másik népnek hirdessék. Úgy látszik, ezt jelentik ama szavak: „a mint a Szentlélek ad vala szólaniok.“ Hogy ez a nyelvadomány az apostoli korszakban a hivők között valósággal megvolt, ez történelmi tény. Nemcsak sz. Pál bizonyítja ezt (Kor. I. 14. r.), hanem az apostoli atyák és más egyházi irók is tesznek arról említést. Csel 2,5 A babiloni és asszíriai fogság után különféle népek között tartózkodtak még zsidók, kik gyakorta feljöttek Jerusalembe, hogy ott a húsvétet és pünköstöt megünnepeljék, vagy azért mentek oda, hogy életöket a templom közelében végezhessék be. Csel 2,6 a szél zúgása (2. v.), még inkább pedig a különféle nyelveken szóló lelkesedett beszéd. Csel 2,7 Tudva volt, hogy a galileaiak ott együtt laktak; megismerték szólásmódjokról is, és midőn némelyek oda jöttek, meggyőződtek arról.

őket

nyersebb

Csel 2,11 a zsidóságra megtértek. Lásd Máté 23,15. 19-ik jegyz. Csel 2,11 A nevezett tartományok és népek Persia, Szíria, Judea, Egyiptom, nyugati Afrika, KisÁsia, Kréta és Arábia tájaihoz tartoztak. (Jubileumi kommentár. BibliaTéka CD-ROM. Arcanum Digitéka Kft.): Csel. 2,1–13. Szentlélek kitöltetése. A Szentlélek elnyerésének ábrázolása négy mozzanatot foglal magába. 1. A szituáció ismertetése. 2. Az idő és hely meghatározásával együtt egy hallásélményről szóló tudósítás. 3. Egylátás-élmény (vízió) részesei, mely a mennyből elindított esemény külső jele. 4. Teológiai értékelés. Eszerint a hallhatatlan hallhatóvá, a láthatatlan láthatóvá tette önmagát. A mennyből való hang, a megjelenő nyelvek a tanítványokat egyenként az események részeseivé teszik. Az esemény leírása mögött több hagyományelemet sejtenek az írásmagyarázók. A történet megfogalmazása azt érzékelteti, hogy olyan esemény leírásáról van szó, melynek

közléséhez nem elég az ember fogalomkészlete. A szerző a kifejezhetetlen kifejezésére vállalkozik, amikor a pünkösdi eseményről számol be. A természeti jelenségektől kölcsönzött képekkel hozza közel a páratlan jelentőségű üdvtörténeti valóságot: Isten kitöltötte a megígért Szentlelket. A prófétai szó beteljesedett (Jóel 3:1–5), Jézus ígérete valósággá lett (Jn 14:16; 16:7). Új korszak kezdődött el, és az új korszak nyitánya a pünkösdi esemény. A pünkösdi történet ebben a formában egyszeri és megismételhetetlen üdvtörténeti tény, jelszerűen mutatja az új korszak jellemző sajátosságait. 1–3. A szentlélek hallható és látható jelenségek keretében jött el. A symplérousthai jelentése „beteljesíteni”, „betölteni”, egy időszak, korszak időtartam befejeződése, lezárása. A nyelvi fejlődés e fogalom esetében azt a jelentéstani módosulást hozta, melynek értelmében a plérousthai magának a zárónapnak az elérkezését jelenti. Ugyanígy szerepel az 1Móz 25:24-ben (LXX), Lk 1:57; 2:6.21k. és a 9:51 verseiben. A pentékosté kiegészítendő értelem szerint a hémerá-val. A zsidó hag sábuót a 3Móz 23:15k.-nek megfelelően a hét hét utáni nap. Tehát a pentékosté hémera az ünnep napja: a páskától számított 50-dik nap. A hetek ünnepe néven is ismert: a búzaaratás vége, amely istentiszteleti alkalom. A tanítványok tehát az aratásért való hálaadás napján vannak együtt, amely ekkor már a Sínei-hegyen kötött szövetség emlékünnepévé is lett. Az ünnepnek kettős tartalma van. Ekkor lesz részük a különös élményben. A 2. vers roppant rejtélyesen írja le az eseményt. A hanghatás az első, amely a mennyből jön, vagyis Istentől. Isten nevét a zsidó ember körülírta. Itt is erről van szó. A hang olyan, mint egy erősen zúgó szél hangja. A héber ruah „szél” és „lélek” kettős jelentésű fogalom, ugyanígy a görög pnoé és pneyma. Olyan esemény válik hallhatóvá, melynek látható következménye van. Az esemény körülményeiről a következőket mondja még el a szöveg. Egy házról beszél, tehát az összegyülekezés nem a szabadban történt, hanem nyilván egy ismert, erre a célra szolgáló helyen. Az istentiszteleten ez esetben ülnek, mint ahogyan az a zsinagógában is szokás volt. A templomban ez másként történt, ott ugyanis állva imádkoztak. Kérdés marad, hogy vajon az oikos kifejezés vonatkoztatható-e egyáltalán a templomra, hiszen Lk azt általában a to hieron kifejezéssel illeti. Arról a házról lehet minden bizonnyal szó, amelyben már az előzőek során is együtt voltak. Mindenesetre Lk tudósítását nem szabad úgy felfognunk, mint egy dokumentumfilmet. Nem lenne célszerű, ha az apró részletek zavarnának bennünket a lényeg megértésében. Arról van tehát itt szó, hogy a tanítványok Jézus parancsára és e parancs szellemében együtt vannak, és Isten olyan erőteljesen szólalt meg Krisztus feltámasztása után az 50. napon, hogy arra lehetetlen nem odafigyelni. A titokzatos hanghatás a 3. vers szerint látható eseménybe megy át. Tüzes, megosztott lángnyelvekhez hasonló jelenséget láttak, amelyből minden jelenlévő ember részesült. Az óphthésan az epifániák érzékeltetésére használt kifejezés (1Kor 15). A vihar és a tűz a teofániák kísérő jelensége. A felülről jövő, Istentől való ajándék személy szerint minden egyes embernek adatik. A Szentlélek eljövetele ugyanúgy látható formák között, de rejtetten történik, mint ahogyan az üdvtörténet többi eseménye. A látható forma kijelenti, de egyúttal el is rejti Istent. A Szentlélek eljövetelének látható formája a szétoszló tüzes nyelvekhez hasonló jelenség, mint ahogyan Isten Fia eljövetelének látható formája a betlehemi kisgyermek. Isten ezzel az eseménnyel a tanítványokra hívta fel a jelenlévők figyelmét, mégpedig ahhoz hasonlóan, ahogyan Jézus Krisztusra a Jordán partján megkeresztelkedésekor, munkába indulása előtt. 4. A Szentlélek a tanítványokban és általuk munkálkodik. A 4. versben a külső jelek között végbemenő esemény értékelése következik. A 4. vers fejti meg a titkot, megvilágítja a különös jelenségeket. A hallható és látható titkot egyszerű szavakkal világítja meg: mindnyájan megteltek Szentlélekkel. Isten, aki önmagát adta az emberérért Jézus Krisztus által, önmagát adja az embernek a Szentlélek által. A tanítványok kapcsolatban kerültek a Szentháromság-istennel, megkapták a küldetésükhöz szükségek erőt és bölcsességet. Isten nagy tetteit – az üdvtörténet döntő jelentőségű eseményeit – hallgatóik nyelvén hirdetik. Úgy szólnak, ahogyan emberi képességeik szerint nem tudtak volna szólni: a Lélek szól általuk. A Szentlélek hatalma alatt lévő ember Istent elérhetővé teszi környezete

számára. Ennek a nyelv az első számú eszköze. A tanítványok „más nyelveken” szólása az emberben botránkozást kelt. Az írásmagyarázók számos racionalizáló magyarázattal próbálták a természeti ember számára érthetővé tenni ezt a páratlan, rendkívüli jelenséget. Isten a más nyelvek szólásában arról adott jelt, hogy a hatalmas tetteiről szóló beszédet minden nép a maga nyelvén fogja hallani, mert az evangélium hirdetői minden népnek a maga nyelvén fogják hirdetni. A tanítványok más nyelven szólása annak a jele, hogy Isten minden nyelvű emberre bejelentette királyi igényét, és ezt emberi beszéd által hirdeti meg. Isten Szentlelke úgy is felkészíti az evangélium hirdetőit a szólásra, hogy képesek a köztük és hallgatóik közt lévő nyelvi különbséget legyőzni, tudnak hallgatóik nyelvén szólni. Ami itt pillanatok alatt történt meg, ahhoz a továbbiakban hosszabb időre van szükség. Az evangélium hirdetői el vannak kötelezve arra, hogy legyőzzék a köztük és hallgatóik között lévő nyelvi akadályt, nyelvi különbségeket. A tanítványok „más nyelveken” szólását nem szabad azonosítani a gyülekezetek életében később jelentkező „nyelveken szólással”. Itt ugyanis ez az ajándék érthetővé teszi bizonyságtételüket a hallgatóság számára, ott pedig az az ajándék kizárja a gyülekezetet Isten kijelentéséből, hacsak a nyelveken szóló, vagy valaki más a gyülekezet tagjai közül meg nem tudja magyarázni a nyelveken szólást (1Kor 14). Az apophthengesthai különben nem az eksztatikus beszéd, hanem az ünnepélyes, lelkes előadás. Itt nem ellenőrizhetetlen, érthetetlen, eksztatikus hanghatásról van szó, hanem magával ragadó, rendezett, lelkes megnyilatkozásról. 5–13. Az ünneplő nép csodálkozva keresi a rendkívüli esemény értelmét. A katoikein fogalma egyértelműen azt fejezi ki, hogy állandó lakóhelyen élőkről van szó, azokkal szemben, akik csak átmenetileg, az ünnep alkalmával tartózkodtak Jeruzsálemben. Azt kívánja érzékeltetni, hogy a Jeruzsálemben lakó zsidók közül azokról van szó, akik istenfélőek voltak és maradtak, bárhol is élték le életük nagyobb részét. Szó van ezek mellett a diaszpórában lévő zsidókról és prozelitusokról is, akiket a következőkben a nép vagy ország megemlítésével sorol fel. Sokan éltek a világ minden részére visszatelepült zsidók közül Jeruzsálemben, akik ott akarták életük utolsó szakaszát leélni, mert ott akartak meghalni a Jeruzsálemhez fűződő ígéretekre számítva. Ugyanezek közül a még diaszpóra-sorban lévők közül nagyon sokat jöttek el az ünnepekre, így az aratásért való hálaadás ünnepére is. Az évszakok közül ez volt a legkedvezőbb az ünneplésre. Az akkor ismert világ minden része képviseltette magát ezen az ünnepen is. Kis-Ázsia, Észak-Afrika és Európa különféle nyelveket beszélő zsidó és Izráel egy Istenét imádó nem zsidó (prozelitus) tagjai voltak együtt. A felsorolás keletről nyugat felé halad. A Iudaioi-t a szövegek egy része törlésre javasolja, ami különben evidens. Ha ezt azzal együtt figyelembe vesszük, hogy a krétaiakat és arabokat is leszámítjuk (mivel e két meghatározás a felsorolásból kiesik) akkor éppen 12 marad. Ez a 12 törzshöz fűződő ígéreteket elevenítené fel. Nem tartom viszont véletlennek, hogy ez a lista már túlmutat a 12-n. Az új korszak ugyanis úgy szól Izráelnek, hogy vele együtt már nyitott a népek felé. Az új korszak már nemcsak Izráelnek, hanem a népeknek is hirdeti azt az új lehetőséget, ami a Krisztus válságmunkája alapján a Lélek által megragadható. Az írásmagyarázók egy része a felsorolt listában egy vulgáris-asztrológiai világnézet tükröződését látja. Ez a 12 állatövhöz tartozó népeket oly módon osztályozva látja itt együtt, hogy egynek veszi azokat, akik ugyanahhoz az állatövhöz tartozónak tudják magukat. Ennek megfelelően a következő felosztást nyerjük: 1. Kos Perzsia pártusok, médek, elámiták 2. Bika Babilon = Mezopotámia Mezopotámia Szíria 3. Ikrek Kappadócia Kappadócia 4. Rák Arménia Pontus 5. Oroszlán Ázsia Ázsia 6. Szűz Hellas = Görögország Frígia és Pamfilia 7. Mérleg Líbia és Cyréné a Ciréné melletti Líbia 8. Skorpió Itália a Rómából valók 9. Nyilas Cilícia, Kréta krétaiak

10. Kecskebak Szíria Júdea 11. Vízöntő Egyiptom Egyiptom 12. Hal Vörös-tenger és India arabok Ez a lista még a római kor előtti meghatározásokat tartalmazza: azt szemlélteti, hogy a népek között élő zsidóság a népek köréből való prozelitusokkal együtt volt ott az ünnepen. Voltak tehát olyanok, akiknek anyanyelve a héber, illetve az arám volt, és emellett tudták azt a nyelvet, amelyre lakóhelyükön szükség volt, de voltak olyanok is, akiknek az anyanyelve a megnevezett vidéken beszélt nyelv volt, sőt valamelyest tudták azt a nyelvet is, amely az istentisztelet nyelve volt. Ez a lista továbbá azt hirdeti, hogy Izráel több-kevesebb sikerrel a népek közé vitte Istenét, és a népek fiai között voltak olyanok, akik keresték az élő Istent. A jelenlévőket tehát a világ valamennyi népének képviselőjeként tekinthetjük. Az akkor ismert világ szétszórtságában élő zsidóság a keleti részen Jeruzsálemtől Perzsiáig általában az arám nyelvet beszélte, a nyugati részen pedig Jeruzsálemtől Rómáig a görögöt. A csoda az, hogy a megszólaló galileai tanítványokat valamennyien megértik. Az ünneplő nép csodálkozva keresi a rendkívüli esemény értelmét. Az üdvtörténet eseményei csodálkozást, ámulatot váltanak ki az emberből, mert azok megértés meghaladja az ember képességeit. Itt is ez történt. A pünkösdi történetnek ez a részlete annak jele, hogy a nyelvi akadály leküzdése után is csak azok értik meg Isten dolgait, akikben a Szentlélek munkálkodik. A Szentlélek által hirdetett Ige csak akkor lesz megértett, elfogadott Ige, ha a Szentlélek a hallgatóknak is adatik. Néhányan a jelenség látható része, a tanítványok felszabadult, kitörő öröme alapján próbálták fölényesen megmagyarázni a történteket, a gúny eszközéhez folyamodva. Ezen az úton azonban nem lehet Isten munkáinak lényegét megérteni. Aki ezeknek az eseményeknek csak a látható részét veszi figyelembe, látszateredményhez jut. A gőg és gúny felszínessé teszi az embert, olyan hamis biztonságot jelent, amely útját állja az elmélyült gondolkodásnak és a jelenségek igazi megismerésének. Isten dolgait a felszínes, önmagával eltelt ember nem értheti meg. Az önteltség, az önimádat veszedelmes, nagyon nehezen elhárítható akadály az élő Istenhez vezető úton. Isten a régi keretek közt úgy kezdi újjáteremtő munkáját, hogy az egykor tőle elidegenedett, eltávolodott embert magához kapcsolja a Lélek által, és az újjáteremtés objektív adottságának meghirdetésében használja fel eszközként. Azok, akik Jézus mellett a megfelelő ismereteket a Lélek által elsajátították, megkapták a felhatalmazást annak a szolgálatnak a megkezdésére, amelyre a Mester felkészítette őket. Az Atya döntése alapján megtörtént elhívás a felkészülésben folytatódott a Fiú mellett, és a megígért Szentlélek elnyerésével teljesedett. A tanítványok küldetése mögött a Szentháromság-isten munkája van, az emberi eszközök Isten munkája alapján lesznek az ő eszközeivé. (id. MAGASSY SÁNDOR: Perikópák. Magánkiadás): {Közzétéve id. MAGASSY SÁNDORNÉ hozzájárulásával. A szerzői jog tulajdonosainak közleménye:

„A közölt anyag szerzői joga id. Magassy Sándor örököseinek tulajdona. A szöveg szabadon felhasználható igehirdetési előkészületekhez. Publikációkban csak a forrás megjelölésével idézhető. Tilos az anyag másolása, sokszorosítása, továbbadása.”}

PÜNKÖSD 1. ÜNNEPE AZ ATYÁNAK ÉS A FIÚNAK LELKE KAPTOK SZENTLELKET AJÁNDÉKUL! … + Csel 2,1-13

A teremtő Szentlélek Középkori igerendjeink a 2,1-11 szakaszt perikopálták, melyet átvett a római katolikus és az anglikán egyház is. A lutheri reformáció bővítette a perikópát, így annak tartalma igen fontos mozzanattal bővült: a 2,12-13 ugyanis árnyaltabbá teszi a képet, amikor a pünkösdi eseménnyel kapcsolatos negatív megnyilvánulásokat is belefoglalja a perikópába. (Vö. vitéz Bogár J.: Az egyházi évkör kialakulása, 108122.). Pünkösd jelentősége háttérbe szorul Karácsony, Nagypéntek és Húsvét mögött, pedig a megígért Szentlélek eljövetele mellett az Anyaszentegyház „születése” is ennek az ünnepnek sajátos tartalmát alkotja. Hozzá kell tenni még azt is, hogy nemcsak a közösségnek, hanem az egyénnek a számára is alapvető jelentőségű a Szentlélek munkája, mivel a hitébresztés és hitben megtartás isteni cselekedetére utal. Éppen ezért mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ez a nagyünnepünk visszakapja az őt megillető rangot az egyházi esztendőben, — ajánlja JL tanulmányában. (Vö. Jánossy L.: Az egyházi év útmutatása, LP 1944/201.). + (1) Pünkösd történeti eseményének evangéliumát a Csel 2,1-13 rögzíti, az evangéliumok ugyanis Jézus feltámadásával és mennybemenetelével befejeződnek. Lukács utal is erre a tényre (1,1-5). Természetesnek mondható tehát, hogy Pünkösd ünnepének „főigéje” ez az epistola. S az is talán, hogy az „atyák” Mennybemenet ünnepére Lukácsból választották az evangéliumi perikópát (Lk 24,50-53). Mindenesetre tény, hogy a könyv első mondatai Jézus mennybemenetelekor tett ígéretének megvalósulásaként írja le a pünkösdi eseményeket. (2) Lukács pontosan rajzolja meg a helyszínt és a körülményeket, de nyitva hagyja a létszám kérdését. Mátyás apostollá választása elbeszélésében (1,15-26) van egy rendkívül érdekes megjegyzés, mely szerint „mintegy 120 főnyi sokaság gyülekezett össze” egy jeruzsálemi házban. Nagyon jelentős ez a szám már önmagában is. Éppen tízszerese a tanítványi körnek. Különösen az abban az esetben, ha üldözöttekről van szó, akik konspiratív alapon találkozhatnak csupán. Az elbeszélés hangneméből azonban ilyesmire nem lehet következtetni. Úgy tűnik, hogy ha voltak is Nagypénteket (és Húsvétot) közvetlenül követő napokban idegzsibbasztó félelmek Jézus követőinek körében, ez a mennybemenetelig eltelt 40 nap alatt és után fokozatosan megszűnt. Az evangélista hangsúlyosan rögzíti, hogy Jézus mennybemenetele után a 11 tanítvány „mindenkor a templomban volt, dicsérve és áldva az Istent” (Lk 24,53). Az adat jelentőségét fokozta az a körülmény, hogy az evangélista csak a helyzetet ismertető Péter és a két apostoljelölt: József és Mátyás nevét említi, másokét nem. Felül kell vizsgálni tehát azt a közkeletű nézetet, mely szerint a pünkösdi események kapcsán említett létszámadat csak a frissen kiegészült „tizenkét apostolra” vonatkozhat. És azt is, hogy egy bezárkózó, rettegő, teljesen reménytelen és céltalan kisközösség vált tanújává, illetve részesévé a pünkösdi eseményeknek. A „Pünkösd napjának eljöttére” (2,1a) hivatkozás a páskaünnepet követő ötvenedik nap nagy aratási hálaünnepére utal, melyet Jézus tanítványainak egész jeruzsálemi közössége várakozással megtelve és összegyülekezve ünnepel. Rendkívül fontos a „mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen” (2,1b) kitétel, mert széles körre utal és bizonyos nyilvánosságot feltételez. Nem lehet egy 120 fős közösség összejöveteleit titokban tartani, s úgy látszik, ilyen szándék a jeruzsálemi krisztushívők körében sem merült fel. Mindebből az következik, hogy Pünkösdkor a Lélek nemcsak a „tizenkét apostol” szűk körében áradt ki, hanem ajándékában egy egész nagy közösség részesült, így a „házban történteknek” az egész jelenvolt gyülekezet részesévé és tanújává vált. Lukács szerint „a lángnyelvek szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre” (2,3b), melynek következtében „mindnyájan megteltek Szentlélekkel” (2,4a). Téves az a régi és elterjedt nézet, miszerint a Lélek a gyávaság gyógyszereként jelent volna meg a félénk tanítványok szűk körében. (3) Az evangélista kiemeli a „nyelveken szólást” is, mint olyan ajándékot, amely együtt járt a Lélek kiáradásával (2,4b). A szöveg folytatásából kiderül, hogy ez a különleges „jel” nem marad meg a ház falai között, hanem érzékelhetővé válik az utca népe számára is. Hirtelen kitágul a helyszín és egy ünnepi forgatag képe rajzolódik az olvasó elé. Olyan tömeg tűnik fel a ház környékén, mely a világ minden tájáról verődik össze, s melyet a legkülönfélébb nyelven beszélő emberek alkotnak. Pünkösdnek vannak olyan jelei, melyek zárt körben mutatkoznak meg és csak képszerűen fejezhetők ki: a „kettős tüzes nyelvek” és a „hirtelen támadt hatalmas szélviharhoz hasonló zúgás”, vagyis olyan jelek, melyek önmagukban nem értelmezhetők. Van viszont egy olyan — látványos és széles körben érzékelhető

— jel is: a „nyelveken szólás”, melyben éppen az a zavarba ejtő, hogy mindenki érti, bárhonnan érkezett is Jeruzsálembe. Feltűnő vonása az elbeszélésnek, hogy míg a két rendkívülinek nevezhető „természeti jelenséget” megjegyzés nélkül közli az evangélista, addig a „nyelveken szólás” rendkívüli hatását hosszasan ismerteti. Hangsúlyosan ismétli a tömeg „álmélkodását” (2,6a.7a.12a), s voltaképpen egy hosszú felsorolás is (2,7b-11a) ezt a különös hatást akarja plasztikusabbá tenni azzal, hogy rámutat: egy provincia lakói szólalnak meg mégis az egész világ érti az üzenetet. A fordítottja történik annak, mint ami egykoron Bábel tornya építésénél megesett, ahol az ÚR egy égbe törő emberi szándékot a nyelvek összezavarásával hiúsított meg, míg Jeruzsálemben a páskaünnepet követő ötvenedik napon az aratási hálaadásra összegyűlt tanítványi közösség és ünneplő sokaság előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy az emberekhez alászálló Szentlélek elhárítja a „sok nyelv” megértést gátló akadályát és valóban „egy néppé” formálja az egymástól különböző embereket. Luther híres pünkösdi énekében zseniálisan fejezi ki mindezt, amikor Istennek a Szentlélek által adott mennyei ajándékáról énekli: „melynek isteni ereje sok népet egy hitre vive” ÉK 229,1). (4) A középkori igerendek szerinti textust kibővítő Óegyházi perikóparendünk Pünkösd negatív hatásával is szembesít. Lukács nemcsak örvendezőket és csodálkozókat állít az olvasók elé ebben a történetben, hanem gúnyolódókat is (2,13), akik nem értik az eseményeket és leszólják a z érintetteket. Mindig így van ez: egyesek hisznek, mások nem. Erről az isteni titokról nem lehet bölcselkedni. Csak könyörögni lehet azért, hogy Isten a születésünktől fogva kemény és az Ő Igéjének ellenálló szívünket lágyítsa meg, s tegye alkalmassá ajándékai befogadására. És csak ámulni lehet azon, hogy velünk is megeshet az újjászületés csodája. És csak reménykedni lehet, hogy Isten elhozza annak idejét is, amikor beletagolódhatunk az Ő pünkösdi gyülekezetébe. Azok közé, akik boldogan vallják: „halljuk és megértjük az ÚR nagyságos dolgait!” (2,11b). + A „TEREMTŐ SZENTLÉLEK” CSODÁJA: HALLJUK ÉS ÉRTJÜK „ISTEN NAGYSÁGOS DOLGAIT!” Ebben a jól ismert pünkösdi evangéliumban — ez a bibliai szakasz volt az Egyházban ősidők óta az ünnep „főigéje” — három nagyon fontos és egymástól alapvetően eltérő emberi magatartás tükrében kerül az igehallgató gyülekezet elé a Szentlélek teremtő kiáradásának, közénk jövetelének titka és csodája. A „jelek” rendkívüliek. Mégsem magyarázza meg őket az evangélista. Újfordítású Bibliánk két idevonatkozó kifejezése — a „hasonló” és a „valami” — megítélésem szerint egy szerencsétlen filológiai (és természetesen teológiai) döntés eredménye, mivel mindenképpen meg akarja magyarázni a titkot, ami a részvevők szeme és füle számára érzékelhetővé vált, de önmagában érthetetlen maradt. A Károli-fordítás a „mintegy” szóval éppen azt jelzi, hogy tulajdonképpen nincs „hasonlítási alap”, s egy kifejezhetetlen jelenséget próbál leírni, szavakkal visszaadni. Lukács a Szentlélek kiáradásának következményeivel foglalkozik. Embereket vonultat fel, akik viszont akarva akaratlan arról vallanak, hogy mit jelentett számukra az, amikor „elhozta az Isten piros pünkösd napját” (Népdal). 1. Egyesek gúnyolódnak Pünkösdkor a pünkösdön. Ki kell mondani: „Nem mindenkié a hit!” Hogy ez miért van így, az az Isten titka. Ránk az tartozik, hogy ennek az igének a végére figyeljünk fel elsősorban. Jellemző, hogy Pünkösdnek még az első ünnepnapja is annyira elsorvadt, hogy alig valamivel nagyobb az istentiszteleteken résztvevők számra, mint egy átlagos vasárnapon. Pedig olyan nagyünnepünk Pünkösd is, mint Karácsony, Nagypéntek, vagy Húsvét. Most azt halljuk, hogy sokak szemében az az első Pünkösd sem volt valami „nagy ügy”. Szemrebbenés nélkül minősítették részegeknek azokat, akikre egyébként semmi devianciát sem foghattak rá: mert nem érthetetlenül ordítoztak, hanem nagyon is érthetően beszéltek. Később a Saulból lett Pálnak volt része hasonló élményben. Amikor Isten nagyságos dolgait csendes szóval előadta egyik kihallgatása alkalmával Festus római helytartó: „Bolond vagy te Pál, a sok tudomány őrültségbe visz!” Mert nem mindenkié a hit. Pünkösd szorongató személyes kérdése most legelőször ez: Mit tartok a pünkösdi prédikáció felől? 2. Másokat zavarba hoznak a pünkösdi események.

Igénk legnagyobb részét az utcán összeverődött tömeg csodálkozásának leírása foglalja el. Ez már magában véve is feltűnő. Még furcsább az, hogy az értetlenkedésnek az az oka, hogy a messzi idegenből jöttek is értik a galileaiak beszédét. — Pünkösd csodája ez a „megértés”. Már az is nagy dolog, ha emberként „szót értünk” egymással, akik egyébként egy nyelvet beszélünk. Az meg végképpen szokatlan, ha Isten szavát megértjük. Az ÚR már a prófétái által sokszor megrótta népét azért, mert süket fülekkel hallgatja az igét, s nem érti meg, amit URa mond neki. Nem érti, bár olvassa az Írásokat a választott nép sok tagja, mert „lepel borul a szövegre, amit olvasna, — jegyzi meg Pál egyik levelében fájdalmasan. Nem érti Ézsaiás prófétát az etióp kincstárnok, miközben Gáza felé kocsizik, de aztán találkozik a Lélek által odavezérelt Fülöp diakónussal, aki megérteti vele az Isten nagyságos dolgait: Jézus Krisztus váltsághalálának okát és célját. - A megértés nem megy magától. A megértés nem tanulás dolga. A megértés nem az ismeretek kisebb vagy nagyobb halmazából áll össze. A megértés ajándék. Személyes kincs. Boldogságot magába foglaló csodálkozás. Ajándéka a Léleknek. — Pünkösd ünnepén ennek az igének alapján megfogalmazódik bennem egy második szorongató kérdés is: Kíváncsivá tett-e már, zavarba hozott-e valamikor is mindaz, ami az első Pünkösdkor történt, aminek híre újra és újra elérkezik hozzám, s aminek folytatásáról bizonyságtételeket hallok? 3. Isten Népe viszont nemcsak hívja, hanem áldja is URát Pünkösdért. Abban a bizonyos jeruzsálemi házban nem tizenketten voltak, hanem az egész gyülekezet, mintegy százhúsz ember. Nem a félelem hajtotta össze őket, hanem a várakozás és a reménység. Nem tudták, hogy mikor következik be Jézus ígérete, de azt tudták, hogy megtörténik, amit Isten mond. S mérhetetlen öröme, hogy ez a reménysége nem csalja meg. „Lehajol” az ÚR — mint tette az ősi elbeszélés szerint a Bábel tornyát buzgón építők esetében is — és cselekszik. Ott összezavarja a nyelveket és elszéleszti a sokaságot, itt a különböző nyelvűek számára érthetővé teszi még az eredetileg idegen szót is és összekapcsolja őket egyetlen nagy közösségbe. Luther így énekel erről a csodáról: (Ennek az isteni ajándéknak) „ereje Sok népet egy hitre vive!” Pünkösd a Bábeli toronyépítés „ellenpéldája”. — Megszoktuk, hogy Pünkösdkor könyörgünk a Lélek kiáradásáért. Ezt mindig jó, ha megtesszük. Mégis, most az a személyes kérdés szorongat: a klasszikusnak nevezhető „Jövel Szentlélek Úristen” (ÉK 229) mellett tudtam-e akár csak egyszer is énekelni a Lélekért való hála imádságát? — Ha nem is könnyen, de találunk ilyen éneket: „Új élet Lelke vagy, Gazdag, csodás, Hittel kínálsz, s a hit — Feltámadás! Erőd kit felkarolt, Nem nyughat, mint a holt, Lendíti éltető Terv s alkotás” (ÉK 246,2). + A LP 25/VII/002 (Botyánszky János segédlelkész, Szentes) kissé megrövidíti a textust: a prédikációt a 2,1-12 alapján készíti, vagyis a pünkösdi „ellenvéleménnyel” nem akar foglalkozni. Az „EGYHÁZ SZÜLETÉSNAPJÁN” az egyház áldásáról szól és az egyházi munkában való részvételre serkent. A 26/VI/004 (Torda Gyula adminisztrátor, Domony) a 2,1-17 alapján prédikál, vagyis nemcsak a gúnyos, lekicsinylő megjegyzést, hanem Péter ide vonatkozó válaszát is beleveszi az alapigébe. Témája és főgondolatai: MILYEN NAGY ÁTALAKÍTÓ EREJE VAN A SZENTLÉLEKNEK (1) a tanítványok életében, testi és lelki értelemben, (2) az emberiség későbbi történetében, végül (3) a mi mai életünkben. Látható, hogy inkább az ünnep általános mondanivalója kap szerepet az igehirdetésben, mint maga az ige. A 27/VII/010 (Zongor Béla esperes, Körmend) elégnek tartja a 2,1-4 szakaszt is, vagyis csak a Lélek titokzatos kiáradásának aktusára figyel. Így aztán „A SZENTLÉLEK PÜNKÖSDI AJÁNDÉKAI” címen a nyelveken szólásnak kellene az igehirdetés középpontjába kerülnie. Helyette azonban más következik. ZB ugyanis a jeleket egybefoglalja és szimbolikus értelemmel látja el: (1) A Szentlélek vihart ad életünkbe, hogy győztesen vívhassuk meg harcunkat a bűn ellen; (2) A Szentlélek tűzzel ajándékoz meg, hogy a hideg szívet átmelegítse; (3) A Szentlélek igét ad, — (ez lenne a nyelveken szólás), — mely tanít, vezet, eligazít a rosszal és az elbuktató tényezőkkel szemben. A Szentlélekhez intézett fohásszal fejeződik be a prédikáció. A 30/224 (Kovács Andor kormányfőtanácsos (!) és esperes, Orosháza) az első, aki a kijelölt perikópát tiszteletben tartja. Ő az első abban is, hogy címet ad — „PÜNKÖSD” — a prédikációjának. Gyakorlatilag azonban nincs változás az előző közlemények megközelítési módjához képest: ő is csak az ünnep tematikájával foglalkozik, némi igei háttérrel. Szerinte a pünkösdnek az a szerepe, hogy általa az

Isten tüzet gyújtson ebben a világban a Szentlélek segítségével, aki maga a tűz. (1) Lángra gyújtja a lelkeket, (2) összeolvasztja a szíveket, és (3) alkotásra képesíti az igaz híveket. Az első két pont tartalma világos. A harmadik azonban némi magyarázatra szorul. Itt az az egyébként közkeletű szempont érvényesül, miszerint a bátortalan tanítványok erőt és bátorságot kaptak szívükbe és apostolokká váltak. Mos, vegyünk példát róluk, ámen! De belekerül ebbe a lendületes utolsó részbe a „hass, alkoss, gyarapíts, s akkor a haza — Trianon után — új fényre derül” gyönyörű szép irodalmi vonatkozása is. Az elbűvölő utolsó mondatot idézem: „Magyar Pünkösd, evangéliumi alkotó Pünkösd, jöjjön el a te országod!”. A 32/174 (Hering János, Veszprém) ingoványos talajra téved, amikor a textus üzenetét „A HIT ÉS MEGGYŐZŐDÉS LELKE” cím alá foglalja. A prédikáció első pontjában arról szól, hogy hogyan öntött hitet a csüggedt és gyáva (!) tanítványok szívébe a szentlélek, a második részben pedig arról, hogy az ige hogyan alkalmazható reánk. A prédikáció színvonala még a kor átlagos teológiai műveltségét figyelembe véve is kirívóan szerény. A 34/149 (Stanley Jones - Szabó József) „Krisztus a világ országútján” című, pünkösddel foglalkozó könyvének egy részlete kerül az olvasó elé a LP „Első ige” rovatában, a 2,2 alapján végzett meditációból. A cím — „PÜNKÖSD ÉS A KÖZNAPI DOLGOK” — elárulja, hogy a mottóként választott ige egy „újszerű” magyarázatot kap, melyet érdemes szó szerint ide iktatnunk: „Pünkösdkor a vallás felszabadult bizonyos szent” helyekhez való kötöttségéből, s középpontja ezentúl az emberi élet legegyetemesebb tartózkodási helye — az otthon lett”. Csodálatos, hogyan bedőltek rangos szerkesztők a régi időkben is felkapott és „nagy emberek” ostobaságainak! Mert az idézet természetesen egyáltalán nem igaz. Gondoljunk csak a pusztában vándorló népre, melynek 70 tagjára Isten a „Mózes lelkéből”, ugyanakkor azonban a „saját Lelkéből” is kiöntött, ám akik közül 68 a „kijelentés sátoránál” kapta a Lelket, 2 viszont másutt a tábor területén (4 Móz 11,16-30); amely annyit mindenképpen mond ebben az ügyben is, hogy a helyet sem pro, sem kontra nem lehet fetisizálni. Egyébként is: ez a kiragadott ige és annak magyarázata meggyőzően mutatja, hogy milyen könnyű manipulálni Isten Igéjét. A közleménynek egyébként semmi köze Pünkösdhöz. Csel 2,2-höz sem sokkal több... A 34/202 (Kapi Béla püspök, Győr) a 2,14-et is beleveszi a textusba, s ezzel legalább arra utal, hogy Péter válaszol a gúnyolódó megjegyzésekre, s ezzel indul az első pünkösdi igehirdetés. Végső soron a bővítésnek nincs funkciója, mivel a Lélek új embert formáló munkája kerül az igehirdetés fókuszába. A cím is ez: „AZ ÚJ EMBER”. A prédikáció vázlata pedig így alakul: A pünkösdi Lélek által az új ember megtalálja (1) életének titkát, (2) életének erejét és (3) a szívek egységét. Az élet titka az élet céljának, mélységének és szépségének felismerésében van; az ereje a Lélek által munkált akaraterő; a szívek egysége pedig az összeverődött tömeg gyülekezetté, közösséggé formálódásában ragadható meg. A 38/222 (Németh Károly esperes, Lébény) prédikációjának címe: MI AKAR EZ LENNI? A választ a textuson kívül keresi és találja meg. A Szentlélek az emberekben és az emberek által munkálkodik, teremti meg az egyházat és formál új embert a régiből. Szép és igaz gondolatok, (talán csak az „emberek által munkálkodó Lélek” tézise vitatható), de a textus másról szól. A 39/238 (Fábián Imre belmissziói esperes, Sárszentlőrinc) prédikációjában a személyes üzenetet domborítja ki „AMIKOR AZ ISTEN ÉRTELMEZI AZ ÉN ÉLETEM DOLGAIT”. Kissé zavar ez a téma, mivel az igeszakasz szerint a Lélek az első Pünkösdkor semmit sem „értelmez” a tanítványok dolgaiból. Vázlata azonban érdekes: (1) Saját nyelvemen hallom megszólalni Isten nagyságos dolgait, — „a magunk nyelvén halljuk őket szólani!” (2) Saját szemeimmel látom Isten nagyságos dolgait, — „álmélkodnak a Jeruzsálembe gyűlt zsidók” ; (3) Saját fejemre érzem zúdulni Isten ítéletét, — „vajon mi lészen ebből?”; (4) A magam eszével figyelem Isten útjait, — mindenki látta Isten tettét, mégsem értette”; (5) A magam módján intézem el az Isten dolgát, — „édes bortól részegedtek meg!”. A 40/229 (Schulek Tibor honvédlelkész, Budapest) vázlatának az a főgondolata, hogy ISTEN LEGNAGYOBB CSODÁI KÖZÉ TARTOZIK A SZENTLÉLEK KIÁRADÁSA. Pünkösdkor (1) a Lélek a tanítványokat védelmi helyzetből támadó helyzetbe hozta, (2) igehirdetésüknek olyan erőt adott, mely ledöntötte az emberi korlátokat, és (3) értésre adta, hogy mindig lesznek olyanok, akik az igét elutasítják maguktól. E három pontot aztán újabb három pontban aktualizálja. A 47/150 („Br.I.”; vélhetőleg: Brenner — később: Bencze — Imre, Budapest) a kettős tüzes nyelvekkel és a sebesen zúgó széllel kapcsolatban megjegyzi, hogy isten érzékelhetővé teszi üdvös

cselekedetét az ember számára. Fontos üzenet rejlik abban, hogy a tanítványok megmozdulnak: a Szentlélek nem statikus, hanem kimozdítja az embert halálos nyugalmából. Mint karácsonykor a pásztorokat és bölcseket, vagy mint húsvétkor az asszonyokat. A Lélek ellentmondást is kivált; vagyis döntés elé állítja az embert. A pünkösdi evangélium arra készteti az egyházat, hogy könyörögjön a Lélek mai kiáradásáért. Az 50/364 (Katechetikai Munkaközösség) — tagjai: Prőhle Károly, Veöreös Imre, Dr. Sólyom Jenő, Gosztola László, Dr. Wiczián Dezső, Tekus Ottó, Laborczi Zoltán, Krähling Dániel lelkészek, ill. teológiai tanárok, továbbá Dóka Zoltán, Cserháti Sándor, Csizmazia Sándor, Dr. Fabiny Tibor, Kovácsházi Zelma, Kinczler Irén teológusok — „Egyháztörténet bibliakörben” főcím alatt egy sorozatot közöl, melynek első tagja a „Megszólal az evangélium” és az első keresztyén gyülekezet megalakulásáról szól. A tanítási egység csomópontjai: (1) Út a templom felé, ahol az ünnepi szertartások történni szoktak; (2) Az álmélkodó tömeg, amely a Lélek kiáradásának jeleit fogadja; (3) Péter beszédére megszomorodik a tömeg és kérdezi: „Mit cselekedjünk?”; (4) Tömegből gyülekezet. — Fogalmam sincs, honnan vette az illusztris társaság azt a képtelen ötletet, hogy „áthelyezze” az „egy jeruzsálemi házban” történteket a templomba. Egyébként Emanuel Jung vasárnapi iskolás módszerét alkalmazzák a feldolgozásban. Az 51/188 (Hans Asmussen — Kósa Pál — Muntag Andor) az ünnep két igéjének közös mondanivalóját az alábbi tételekbe foglalja: (1) A Szentlélek kitöltése által válik lehetségessé, hogy Isten bennünk lakást vegyen; (2) A Lélek azért „más Vigasztaló”, mert közvetlenül és belülről vigasztalja meg a tanítványt; (3) A Szentlélek munkája nyomán születik a szent gyülekezet; (4) A Szentlélek munkáját az Igéhez kötötten végzi. Az 52/178 (Szerkesztőség) az ünnep bibliai eredetével kapcsolatban megjegyzi, hogy „a Sinai hegyi törvényadás ünnepe az 50. napra esett a páskaünnep után (2 Móz 19-20. fejezetei), az aratás ünnepe a búza zsengéjének aratásakor (2 Móz 26,16), ami nem tévesztendő össze a betakarítás — vagy más megjelöléssel: lombsátor ünnepével (2 Móz 54,22 és 5 Móz 16,10, de vö. 3 Móz 23-mal is)”. Az igefeldolgozásban az evangéliumhirdetés erejére és az egyház születésére kerül hangsúly. Kár, hogy téma és dispozíció hiányzik. A 60/250 (Halász Béla) meglehetősen szétszórt és teológiai hibákat tartalmazó meditációjában egymás meg nem értéséről panaszkodik, noha az ige szerint a fizikális értelemben „más nyelv” akadályának átlépéséről van szó és éppen a „megértést”, az apostoli igehirdetés elfogadásának csodáját jelzi. Nem sokkal szerencsésebb az a felhívása sem, mely szerint könyörögnünk kell Szentlélekért, mert ezt csak pünkösdi énekeink hirdetik, igénk azonban semmit sem szól róla; így a Szentlelket más összefüggésbe hozva kellene említeni a prédikációban. Végül az a kitétel, miszerint „valaminek történnie kell!” nagyon általános értelmű és a „vajon mi akar ez lenni?” kérdésnek megengedhetetlen átformálása. A 66/244 (Groó Gyula) szövegmagyarázatának feltűnő vonása, hogy kiiktat minden olyan értelmezési mozzanatot, mely a pünkösdi jelek „leírhatatlanságára” utalna. Nem foglal állást abban a kérdésben, hogy egy magánházban, vagy a templomban zajlottak-e le az események. Ezzel a nézettel már az 50/364-es feldolgozásban is találkoztunk, s az ötletet változatlanul bizarrnak tartom. Mintha átesnénk a ló túlsó oldalára. Évtizedeken át az volt a divat, hogy a tanítványok félelmeire, gyávaságára, bezárkózására és a Szentlélek bátorító érkezésére mutatott rá az igehirdető, most pedig már a templomban nyilvános gyülekezeti alkalmat tartó közösséggé válik a tanítványi csapat. Racionális magyarázatnak tartom azt is, miszerint a tanítványok hirtelen mindenféle — számukra ismeretlen — nyelven kezdtek beszélni, s így a csodálkozás arra irányulna, hogy miként lehetséges ez tanulatlan galileaiak részéről. Az igetanulmányban szerepel még kétféle pünkösdi hagyomány feltételezett összedolgozása, ami a racionális és misztikus részletek közötti feszültséget megmagyarázná. .A gyakorlati segítséget ez az érdekes mondat tartalmazza: „A prédikáció témája — a prédikáció születése.” Egy baj azonban van ezzel a tetszetős címmel. Pünkösdkor nem prédikáció születik, hanem Krisztusnak új, világhódító közössége, az Egyház. A 75/238 (Dr. Nagy István teológiai tanár, szerkesztő) nem mélyed el a textusban, hanem egyfajta „igetanulmányt” végez, mely itt-ott lazán kapcsolódik a textushoz, általában azonban a Szerző teológiai koncepciójával ismertet meg. Címnek a „KRISZTUS JELENLÉTE A SZENTLÉLEK MUNKÁJÁBAN” nehezen értelmezhető kifejezéscsokrát választja. A textust az alábbi tételek segítségével próbálja megközelíteni: (1) Ami pünkösdkor történt, az nem emberi mű, hanem a teremtő és megváltó Isten munkája; (2) A Szentlélek által a megdicsőült Úr maradt közel népéhez; (3) A Szentlélek által a

történelemben jelen levő Krisztus hirdetteti igéjét; (4) A Szentlélek által uralkodó Krisztus a világhoz küld szolgálatra; (5) A Szentlélek az élő Jézussal hoz közösségbe és megtart ebben a közösségben az örökkévalóságig. A 82/241 (Bolla Árpád) meditációjából két témát — „KITÜNTETŐ SZERETET” és „PÜNKÖSD VAN” — is ki lehet emelni, de mindkettő csak lazán kapcsolódik a textushoz. Dispozíciója nem homogén és nem a témát fejti ki, ágaztatja el: (1) Hallj, láss, tapasztalj! (2) A Szentlélek Jézus mai tanítványai által munkálkodik. (3) Kérdezz! Felelek! — Kérdés: A Szentlélek nem az ige által munkálkodik? A 91/150 (Balikó Zoltán) nagyon érdekesen ír a páskaünnepet követő „ötvenedik napról”, mely a zsidók aratási hálaünnepe volt, s melyen egy nagy — mintegy 120 főnyi — keresztyén közösség volt együtt valamelyik jeruzsálemi házban. A Lélek kiáradásának leírásával kapcsolatban utal más evangéliumi igékre (Jn 3,8.; ill. Mt 3,11. és Lk 12,49), melyek segítséget jelentenek a kifejezhetetlen képies megformálásában. A „nyelveken szólást” részletesen taglalja és az öröm, a belső élmény sajátos jeleként értékeli. Az ige mondanivalóját abban látja, hogy AZ ÚJJÁTEREMTŐ SZENTLÉLEK — Akire ma is múlhatatlanul szüksége van az Egyháznak — változtatja meg alapvetően egyesek és közösségek életét. Az előkészítőben erős hangsúly esik a keresztyén egységgondolatra és annak problematikájára. A széles ölelésű gondolatok az alábbi megrendítő vallomásban összegeződnek: „Bárhol Isten kegyelméből idei pünkösd ünnepén végezhetem az igehirdetés szolgálatát, nem korlátozódik bizonyságtételem a perikópára. Bár azzal kezdeném: „mi történt itt”, de azután gyors mondatokban rátérnék a Szentlélekről való tanúságtételre, szólnék a Szentháromság Titokzatos Személyéről, Akivel kezdődött a Genezis is (1Móz 1,2). De az újjáteremtés is, ami újjászületésünk is (2Kor 4,6). Hírnevemmel — ha van — becsületesen vallanék arról, hogy mennyi mindent rontottam el, mert erőmben és értelmemben bizakodtam és egyszerűen elfelejtettem imádkozni Szentlélekért. De arról is szólnék Isten dicsőségére, mi minden történt akkor és ott, amikor és ahol nyavalyás és semmiházi fickónak tudtam magamat, és koldusként rimánkodtam pünkösdért, a Lélek tüzéért és erejéért. S nem befejezésül, hanem az előkészítő vallomások után kiáltanám a templom ünnepi csendjébe olyan erővel, hogy mindenkit szíven üssön: Térdre és együtt kiáltsunk Szentlélekért!” (RAVASZ LÁSZLÓ: Az Ó/Újszövetség magyarázata. Kálvin Kiadó): 3. A PÜNKÖSDI CSODA (2,1—13) A pünkösdi csodát Isten kétféleképpen készítette elő. Először üdvtörténetileg. Az ÓT-i prófécia arról szól, hogy a Messiás uralmát a Szent Lélek kitöltetése előzi meg (Ézs 32,15; 44,3), akár a szívek megújulásában (Ez 11,19; 36,26-27; 39,29), akár csodálatos események külső forgatagában (Jóel 3,1—5) jelentkezzék is az. Másodszor Jézus állandóan megismételt ígéreteiben. A Szent Lélek kitöltetését a tanítványok belsőleg megrendítő erővel érezték. Egyszer csak tapasztalták, hogy egész lényük egy tőlük idegen szuverén Erő uralma alatt áll, amely csodálatos dolgokra képesíti őket, velük (és sokszor ellenükre) értelemfeletti, megmagyarázhatatlan eredményeket és hatásokat ér el. Ez az Erő meghatározott helyen és időben ragadta meg őket, egészen érthetetlen módon, s azóta is kezében tartja egész mivoltukat. A Szent Léleknek ezt a történeti megjelenését, azt a konkrét eseményt, amelyben mintegy megtestesült, tapasztalativá vált, beszéli el a pünkösdi csoda, amely ezáltal az üdvtörténeti események nagy tényei közé sorozódik; a megtestesülés, feltámadás, mennybemenetel és visszajövetel rendjébe. A pünkösd üdvténye is egy ÓT-i ünnephez kapcsolódik, mint a húsvét a páskabárányhoz. A 3Móz 23,15—21 rendeli, hogy az aratás zsengéjét vigyék az Úr elé, a páska után ötvened napra. Az „ötvenedik” szó görögül pentekoste, ebből származott a pünkösd, a Pfingsten, szó. Az 5Móz 16,9—12 azt is mondja, hogy e napon az izráelitának „örvendeznie kell Jáhvénak, a te Istenednek színe előtt”. Az is rendelés volt, hogy „tartassanak szent gyülekezések a szent helyen”. Ez az ünnep az izráelitát Istennel, a természeti rend Urával hozta összeköttetésbe; jóval később ez a ruralis [földművelési — latin] vonás háttérbe szorult, s a pünkösd a törvényadás ünnepe lett. Mindez bő és világosító képzettársításra vezetett az ősgyülekezetben

: a pünkösd lelki aratás napja, a páskára jő a Törvény ünnepe, Jézusra, a páskabárányra a Szent Lélek kitöltetése, mely Istennek, az új szövetség Istenének Törvényét Lélek által a szívekbe írja. Ezek után nekünk is többet mond az 50 nap, az összegyülekezés, az egy akarattal létel, s értjük, miként készítette elő a csodát valami feszült várakozás. A csoda maga azokban a külső képekben folyik le, amelyek a „szellem”, a „lélek” jelentésének hordozói. Mindenekelőtt szélzúgás. A görögben is, a zsidóban is a lélek (szellem), szél, lehelet egy szó: pneuma, nefes. A szél a zúgással, a lélek a szóval s ez a hanggal kapcsolódik. De a lélek, a szellem képe a tűz is; viszont a tűz láng és a láng nyelv; a nyelv ismét a beszédre, az Igére utal. Végül a Szent Lélekkel való telítettséget a fő körül megjelenő világosság, sugárzás kíséri. A legmodernebb lélektan is kénytelen elismerni, hogy a jelenlevők megrendítő belső tapasztalását, a Léleknek váratlan, erőszakos áttörését szükségszerűen kísérte a tűznek, a szél hatásainak, az osztódó lángnyelveknek látomása és a házat s az eget és földet betöltő szélzúgás hallomása. — Végül megjegyezzük, hogy emlékeztet az elbeszélés a Törvény kiadásának külső körülményeire: mennydörgés, tűz, Ige. A Szent Lélekkel való megtelés szükségképpeni következménye a szólás. Ez a szólás azonban maga a pünkösdi csoda. Ugyanis a jelenlévők — az apostolok és nem tudjuk, hány társuk, akik mind észak-palesztinaiak (galileaiak) voltak, tehát az arám nyelvnek egyik tájszólását beszélték és az ún. koinē-t: hellénista görög nyelvet —, úgy beszélnek és imádkoznak, hogy az ott összegyülekezett sokaság úgy érti őket, mintha a saját nyelvükön beszélnének. Egy rendkívüli, merőben irracionális eseményben maga Isten szólal meg és közli kijelentését, a maga igazságát és akaratát. A rendkívüli esemény, maga a csoda eseményteste nem egyéb, mint isteni figyelmeztetés, felhívás, hogy a jeleken túl a jelentést, a külső mögött a belsőt, a testi felett a lelkit keressük és ragadjuk meg. Mit akar közölni Isten a pünkösdi eseményben? a) Megszólaltatja az emberiség egyetemes anyanyelvét, azt, amelyen Ő szokott a gyermekeivel beszélni. Ezt már nagyon elfelejtettük, de íme Ő megszólított rajta és értette mindenki. b) Helyre akarta állítani a bábeli nyelvzavar által megrontott testvéri megértést az emberek között. Bábel az emberi lázadás, a bűn vakmerőségének büntetése, pünkösd a felülről alászálló és bűnbocsátó kegyelemnek megérkezése. c) Kiábrázolja az Egyház missziói munkájának dicsőségét. Az evangélium minden népet (nyelvet és ágazatot) a saját nyelvén szólított és szólít meg, s az, hogy annyi nyelv, annyi nép és ágazat van, az evangélium terjedésének nem akadálya, hanem hajtó ereje. Rendkívül érdekes az, amit a hallgatóságról mond az Ige. Felsorolja azokat a tartományokat, ahol nagyobb számú zsidó diaspóra volt Perzsiától Rómáig. Ezekben az országokban (pl.: Mezopotámiában, Egyiptomban) már századok óta népes zsidó település volt. Lakói annak az országnak nyelvét beszélték, amelyben laktak. De értették az arámot és görögöt. A héber akkor már könyv-nyelv volt. Ezek közül az „istenfélők”, a különösen kegyesek, ünnepekre feljártak Jeruzsálembe; öregségükre esetleg beköltöztek. Nemcsak zsidó származásúak voltak ilyenek, hanem pogányokból lett prozeliták — arabok, krétaiak, perzsák — , akik felvették a körülmetélkedést s vulgáris pogányságukból a próféták tiszta etikai monoteizmusára [= egyistenhit — görög — latin] tértek át. A felsorolás magában foglalja Délkelet-Ázsiát, Kis-Ázsiát, Észak-Afrikát és Rómát. Idestova az egész akkori világot. Mindezzel azt emeli ki a szentíró, hogy itt nemcsak a szólás csodája történt, hanem a megértés, a hallás csodája is. Megértették „az Isten nagyságos dolgait”, azt, amit Ő gyermekeiért tett. Ezen aztán megdöbbenhettek és álmélkodhattak: Mi akar ez lenni? Úgy, mint amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe: Kicsoda ez? Úgy, amint a tanítványok álmélkodtak, mikor látták, hogy „mind a szél, mind a tenger engednek Neki.” A 13. verssel egy új mozzanat bukkan fel: A csúfolók azt mondják: Édes bortól részegedtek meg. Hiszen az, akit megértenek, nem szükség, hogy részeg legyen. Ez arra utal, hogy a pünkösdi csoda a nyelveken beszélés által ment végbe. Ezt a jelenséget használta fel Isten a maga művének végrehajtására. Pál az 1Kor 14-ben (9., 11., 13., 23. v.) részletesen foglalkozik a nyelveken beszélés, a

glōssolalia jelenségével. Nyelveken beszélés ott áll elő, ahol a beszélő szerveket nem az öntudat, hanem valami idegennek érzett lelki kényszer vezérli (kényszerbeszéd). Lehet a rendes beszédhez hasonló, de értelmetlen; lehet artikulálatlan szó és hangutánzás. Neurotikus formája általános. Legszokottabb formája, mikor a vallásos elragadtatás kényszerít ilyen megnyilatkozásokra. Az őskeresztyénségben általános volt, s azóta sem halt ki. Rajongó szekták extatikus állapotban ma is űzik, főképpen irwingiánusok és pünkösdisták. Együtt jár vele az a meggyőződés, hogy értelmetlensége mögött magasabb isteni kinyilatkoztatás rejlik, ezért a nyelvek „megmagyarázása” járul hozzá. Az ősgyülekezet kegyelmi ajándéknak vette — az is volt —, a Szent Lélek magával ragadó, szorongató erejét ismerte fel benne, s vele kapcsolatban megrendítő tapasztalatokat tett. Pál apostol azzal dicsekedett az Úrban, hogy mindannyiuknál inkább tud nyelveken szólani, de a nyelveken szólást programszerűen visszaszorította a prófétálás mellett, s csak akkor engedte meg a gyülekezetben, ha mindjárt utána megszólalt a „magyarázat” is (1Kor 14,27— 28). Ennek a nyelveken beszélésnek volt első kitörése a pünkösdi csoda. Ezt használta fel Isten arra, hogy a Szent Lélek kitöltetését egyszer s mindenkori történeti ténnyé, üdvténnyé tegye, s ehhez az őstényhez visszatérve, a Szent Léleknek az Egyházban való munkálkodását állandó folyamattá tegye. A páratlan és egyszer s mindenkori az volt a pünkösdi csodában, hogy oda nem kellett magyarázat; anélkül is értette a világ mind a 12 nyelv- és tájegysége. A nagypénteki eseménnyel szétriasztott, s a Feltámadott megjelenéseivel újra egybegyűjtött kis tudatlan és tanácstalan társaság a pünkösdi csodában lép újra a világ elé, s kezdi meg bizonyságtevő szolgálatát: az igehirdetést. Ez a keresztyénségnek, mint missziótörténetnek a kezdete, és mint diadalmas szellemi mozgalomnak állandó belső törvénye. A Szent Lélek kitöltetése tulajdonképpen a megfeszített és feltámadott Úrnak személyes jelenléte a gyülekezetben. Megindulhatott az igehirdetés. (A Biblia ismerete kommentársorozat. Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány): 3. A GYÜLEKEZET KEZDETE (2. RÉSZ) a. A Szentlélek eljövetele (2:1-13) 2:1. Pünkösd napját minden évben megünnepelték az első zsengék ünnepe után hét héttel (vagyis 49 nappal). A hetek ünnepének is nevezték (vö. 3Móz 23:15-22). A görög eredetű „pentécoste” név ötvenet jelent, mert az első zsengék ünnepe utáni ötvenedik napon tartották meg (3Móz 23:16). Nem tudjuk pontosan, hogy hol tartózkodtak Krisztus követői ebben az időben. Lukács egyszerűen ezt írja: mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen. Talán a templom környékén lehettek. Mindenesetre egy „házban” voltak (2:2), ami nem valószínű, hogy magát a templomot jelentené, bár erre is utalhattak úgy, mint házra (vö. 7:47). Ha nem a templomban gyülekeztek össze, akkor a közelében kellett lenniük (vö. 2:6). 2:2-3. A „szélre” és a „tűzre” való utalás fontos szerepet tölt be. A „Lélek” szó (pneuma) kapcsolódik a pnoé kifejezéshez, amelyet itt „szélnek” fordítanak. Leheletet is jelent. Mindkét főnév – a „lélek” és a „szél” vagy „lehelet” – a pneó igéből származik: „fújni, lehelni”. A szélrohamhoz hasonló zúgás ... az égből a Szentlélek erejére mutat, és eljövetele teljességére. A lángnyelvek Isten jelenlétét ábrázolják. Az ószövetségben Isten többször is lángok formájában mutatkozott be (1Móz 15:17; 2Móz 3:2-6; 13:21-22; 19:18; 40:38; Mt 3:11; Lk 3:16). Egyetlen hívő sem volt kivétel ez alól, mert a lángok szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 2:4. A Szentlélekkel való beteljesedés eltér a lélekkeresztségtől. A lélekkeresztség egyszer történik meg minden hívő életében az üdvösségre jutásakor (vö. 11:15-16; Róm 6:3; 1Kor 12:13; Kol 2:12), de a Lélekkel való betöltekezés nemcsak a megtéréskor, hanem számos későbbi alkalommal is megtörténhet (ApCsel 4:8, 31; 6:3, 5; 7:55; 9:17; 13:9, 52).

A szentlélekkeresztség egyik bizonyítéka volt, hogy különféle nyelveken kezdtek beszélni (heterais glossais; vö. 11:15-16). Ezek kétségtelenül akkor beszélt élő nyelvek voltak; a 2:6, 8-ban használt szó a dialektó, melynek jelentése „nyelv” nem pedig önkívületi állapotban történő megnyilvánulás. Ez rávilágít arra, hogy mit ért a Biblia nyelveken szóláson a 2; 10; 19. részben és az 1Kor 12-14-ben. Ez az esemény jelezte a gyülekezet kezdetét. Eddig a pontig várták a gyülekezet megjelenését (Mt 16:18). A gyülekezet a lélekkeresztség által alapult meg (1Kor 12:13). Ezért az első lélekkeresztségnek a gyülekezet kezdetét kellett jeleznie. Természetesen az ApCsel 2:1-4 nem állítja, hogy a lélekkeresztség pünkösdkor történt, de az 1:5 várja a 11:15-16 pedig visszautal rá, mint ami pünkösdkor megtörtént. Ezért a gyülekezet akkor jött létre. 2:5-13. A „diaszpóra” zsidósága (szétszóródás; vö. Jak 1:1; 1Pt 1:1) akkor Jeruzsálemben tartózkodott az ünnep miatt. Valószínűleg olyan emberek voltak, akik mind görögül, mind pedig saját nemzeti nyelvükön beszéltek. Teljesen megdöbbentek azt hallva, hogy a galileai zsidók a Földközi-tenger melléki népek nyelvein kezdtek beszélni. Kérdés, hogy csak a tizenkettő beszélt nyelveken, vagy mind a százhúsz. Több tényező arra utal, hogy csak a tizenkettő: (1) Úgy hivatkoznak rájuk, mint akik Galileából valók (ApCsel 2:7; vö. 1:11-13). (2) Péter előállt a „tizeneggyel” (2:14). (3) Az első vers rejtett alanyaira az előző rész legközelebbi utalásából következtethetünk, ahol az „apostolok” kifejezés szerepel (1:26). De ezzel a szemlélettel az a nehézség, hogy a 2:9-11-ben felsorolt nyelvek száma nagyobb tizenkettőnél. Igaz, hogy egy apostol egymás után több nyelven is beszélhetett. Mégis lehetséges, hogy mind a százhúsz ember beszélt nyelveken. Legtöbbjük Galileából való volt, tehát nevezhették őket galileaiaknak. A tizenkettőre való utalás pedig jelezhette azt, hogy ők voltak a százhúsz vezetői. Mindezeken a nyelveken az Isten felséges dolgairól beszéltek. Bizonyára Istent dicsőítették, és nem hirdették a bűnbánat üzenetét: az evangéliumot. A hitetlen zsidók képtelenek voltak megmagyarázni ezt a csodát, és nem tudtak mit kezdeni vele. Egyesek gúnyolódni kezdtek: Édes bortól részegedtek meg. A gleukous szó új, édes borra utal. (WILLIAM MACDONALD: Újszövetségi kommentár. Evangéliumi Kiadó): D) A pünkösd napja és a Gyülekezet születése (2,1-47) 2,1 A pünkösd ünnepe, amely a Szent Szellem kitöltetését hozta, ötven nappal volt az első zsengék ünnepe után, amely Krisztus feltámadásáról beszél. Ezen a bizonyos pünkösdi napon a tanítványok mindnyájan egy akarattal együtt voltak. Beszélgetésükhöz megfelelő témát szolgáltathattak azok az ÓSZ-i igehelyek, amelyek pünkösd ünnepével foglalkoznak (lásd 3Móz 23,15-16 például). Vagy talán a 133. zsoltárt énekelték: „Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak a testvérek!” 2,2 A Szellem eljövetele hallható hangot, látható látványt és tapasztalható csodát tartalmaz. A hang, amely az égből származott és betöltötte az egész házat, hatalmas szélzúgáshoz volt hasonló. A szél egyike a Szent Szellem sokféle változatos kiábrázolásának (olaj, tűz, víz), amely szuverén, előre meg nem mondható mozgásáról beszél. 2,3 A látványt a tűzlánghoz hasonló megoszló nyelvek jelentették, amelyek leszálltak minden egyes tanítványra. Az eredeti szöveg nem azt mondja, hogy lángnyelvek voltak, hanem tűzlánghoz hasonló nyelvek. A jelenséget nem szabad összekeverni a tűzzel bemerítkezéssel. Noha a Szellem bemerítkezése és a tűzzel bemerítkezés együtt van említve (Mt 3,11-12; Lk 3,16-17), ez két különböző esemény. Az első áldásos bemerítkezés, a második ítéletes. Az első a hívőket érinti, a második a hitetleneket fogja utolérni. Az első által a Szellem jelen van a hívőkben, megerősíti őket és létrehozza a Gyülekezetet. A második elpusztítja a hitetleneket. Amikor Keresztelő János vegyes tömeghez beszélt (megtért és meg nem tért emberekhez, lásd Mt 3,6-7), azt mondta, hogy Krisztus Szent Szellemmel és tűzzel fogja őket

bemeríteni (Mt 3,11). Amikor csak azokhoz beszélt, akik valóban megtértek (Mk 1,5), azt mondta, hogy Krisztus Szent Szellemmel fogja őket bemeríteni (Mk 1,8). Mit jelentenek akkor a Csel 2,3-ban a tűzhöz hasonló megoszló nyelvek? A nyelvek kétségtelenül a beszédre utalnak, mégpedig valószínűleg a más nyelveken beszélés csodálatos ajándékára, amelyet az apostolok ekkor kaptak. A tűz a Szent Szellemet, mint ennek az ajándéknak a forrását jelentheti, és leírhatja azt a merész, tüzes, lelkes igehirdetést is, amely utána következik. A lelkes kifejezésmód gondolata különösen ideillőnek látszik, mert a buzgóság a Szellemmel megtelt élet normális állapota, és a bizonyságtétel annak elkerülhetetlen következménye. 2,4 A pünkösddel kapcsolatosan tapasztalható csoda a Szent Szellemmel való betöltekezés, amit követett a más nyelveken való szólás. Isten Szelleme mostanáig is a tanítványokkal volt, most azonban lakozást vett bennük (Jn, 14,17). Így ez a vers fontos fordulópont a Szellem bánásmódjában az emberekkel. Az ÓSZ-ben a Szellem eljött az emberekre, de nem marad ott (Zsolt 51,12). Pünkösd napjától kezdve azonban Isten Szelleme maradandóan benne lakik az emberekben: eljött, hogy maradjon (Jn 14,16). Pünkösd napján a tanítványokban nemcsak lakozást vett a Szent Szellem, hanem be is töltötte őket. Isten Szelleme bennünk lakik attól a pillanattól kezdve, amikor megváltást nyertünk, de a Szellemmel betöltekezéshez tanulmányoznunk kell az Igét, időt kell szánnunk az elmélkedésre és imádkozásra, és az Úrnak engedelmeskedve kell élnünk.1 Ha a Szellemmel betöltekezés manapság automatikusan biztosított lenne, nem figyelmeztetne bennünket az Ige: „Teljesedjetek be Szent Szellemmel!” (Ef 5,18) A Szent Szellemnek pünkösd napján történő eljövetele a hívőket beleépítette a Gyülekezetbe, Krisztus Testébe. A Szellem által mi valamennyien egy testbe merítkeztünk be — akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok vagyunk —, és valamennyien egy Szellemmel itattattunk meg (1Kor 12,13). Ennélfogva a hívő zsidók és pogányok új emberré lesznek Krisztus Jézusban, és ugyanannak a Testnek a tagjai (Ef 2,11-22). A tanítványok, akik megteltek Szent Szellemmel, más nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szellem adta nekik szólni. A következő versekből világos, hogy azt a csodálatos hatalmat kapták, hogy létező idegen nyelveken beszéljenek, amelyeket sohasem tanultak azelőtt. Ez nem zagyva vagy extatikus artikuláció volt, hanem olyan meghatározott nyelveken szólás, amelyeket akkor a világ különböző részein használtak. A nyelveknek ez az ajándéka azoknak a jeleknek vagy csodáknak volt az egyike, amelyeket Isten azért használt, hogy bizonyságot tegyen az apostolok által hirdetett üzenet igazsága mellett (Zsid 2,3-4). Akkor az ÚSZ még nem volt megírva. Amióta Isten teljes Igéje már rendelkezésre áll leírt formában, a jelszerű ajándékok szükségessége túlnyomórészt megszűnt (természetesen Isten szuverén Szelleme használhatja azokat, ha úgy kívánja). A nyelveknek pünkösd napján történő előfordulását nem vehetjük úgy, mint annak bizonyítékát, hogy a nyelvek állandó kísérő jelenségét képezik a Szellem ajándékának. Ha az lenne a helyzet, miért nincs említés a nyelvekről az alábbi eseményekkel kapcsolatban? 1. A 3000 ember megtérése (Csel 2,41). 2. Az 5000 ember megtérése (Csel 4,4). 3. A Szent Szellem vétele a samaritánusok által (Csel 8,17). A valóságban a nyelvek ajándéka a Cselekedetek könyvében ezen kívül csak az alábbi helyeken fordul elő: 1. A pogányok megtérésénél Kornéliusz házában (Csel 10,46). 2. János tanítványainak újra bemerítkezésénél Efézusban (Csel 19,6). Mielőtt elhagynánk a 4. verset, meg kell említenünk, hogy jelentős véleménykülönbség van a 1 A Szent Szellem egyéb szolgáltatásai, amelyek a megtéréskor a mieink lesznek, a következők: a felkenetés (1Jn 2,27), az elpecsételés (Ef 1,13) és a zálog (Ef 1,14). A Szent Szellem más szolgáltatásai, amelyek engedelmességünktől és átadásunktól függenek,a következők: vezetés (Csel 8,29), öröm (1Tesz 1,6) és erő (Róm 15,13).

bibliatanulmányozók között a Szent Szellemmel bemerítkezés egész témájában mind az előfordulások száma, mind az abból fakadó eredmények tekintetében. Ami annak gyakoriságát illeti, néhányan a következőképpen gondolják: 1. Csak egyszer történt, pünkösdkor. Krisztus Teste akkor jött létre, és azóta minden hívő belépett a bemerítkezés javaiba. 2. Három vagy négy lépésben történt: pünkösdkor (2. fej.); Samáriában (8. fej.); Kornéliusz házánál (10. fej.); Efézusban (19. fej.). 3. Mindig megtörténik, valahányszor egy hívő ember megváltást nyer. Ami annak hatásait illeti az egyén életében, némelyek azt tartják, hogy ez egyfajta „második kegyelmi cselekedet”, amely általában a megtérés után történik, és többé-kevésbé teljes megszentelődést eredményez. Ennek a látásnak hiányzik a szentírási alátámasztása. Amint már említettük, a Szent Szellembe bemerítkezés olyan esemény, amely által a hívők: 1. Beépülnek a Gyülekezetbe (1Kor 12,13). 2. Erővel ruháztatnak fel (Csel 1,8). 2,5-13 Zsidók, istenfélő emberek gyűltek össze Jeruzsálemben az egész akkor ismert világból, hogy megünnepeljék a pünkösdöt. Amikor hírét hallották, hogy mi történt, összegyűltek annál a háznál, ahol az apostolok voltak. Akkor is, mint most, vonzotta az embereket, ha Isten Szelleme működésben van. Amikorra a sokaság a házhoz érkezett, az apostolok már nyelveken beszéltek. A látogatók nagy megdöbbenésükre ezeket a galileai tanítványokat sokfajta idegen nyelven hallották beszélni. A csoda azonban azokkal történt, akik beszéltek, nem azokkal, akik hallották. A hallgatóság akár születéstől fogva zsidó volt, akár a júdaizmusra áttértek, jöhettek keletről vagy nyugatról, északról vagy délről, mindnyájan a saját nyelvükön hallották szólni az Isten hatalmas dolgait. A 6. és 8. versben a nyelvre használt szóból származik a dialektus kifejezés. Széleskörűen elterjedt gondolat, hogy pünkösdkor a nyelvek ajándékának egyik célja az volt, hogy az embereknek az evangéliumot különböző nyelveken lehessen egyszerre hirdetni. Egyik író például ezt mondja: „Isten a törvényét egy nyelven adta egy nemzetnek, de evangéliumát minden nyelven minden nemzetnek adta.” A szöveg azonban ezt nem igazolja. Azok, akik nyelveken beszéltek, Isten csodálatos dolgait hirdették (2,11). Ez jel volt Izráel népének (1Kor 14,21-22), amely azt célozta, hogy csodálkozást és bámulatot keltsen. Péter viszont az evangéliumot olyan nyelven hirdette, amelyet a hallgatóság legnagyobb része, ha nem is az egész, de érthetett. A szemlélődők különbözően reagáltak a nyelvekre. Úgy tűnik, némelyek mélyen érdeklődtek, míg mások azzal vádolták az apostolokat, hogy az új bortól részegek. A tanítványok valóban külső befolyás alatt álltak, de az a Szent Szellemnek, és nem a bornak volt a hatása! Meg nem tért emberek mindig készek természetes magyarázatot találni szellemi jelenségekre. Amikor egyszer Isten hangja volt hallható a mennyből, néhányan azt mondták, hogy mennydörgést hallottak (Jn 12,28-29). A hitetlenek most gúnyosan az új bor hatásával magyarázták azt az állapotot, amelyet a Szellem eljövetele okozott. „A világ – mondta Schiller –, szereti elhomályosítani a fényest, és a magasztost lerántani a porba.” (Jeromos Bibliakommentár. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat): 20 (II) Misszió Jeruzsálemben (2,1–5,42). (A) Felhívás Izraelhez (2,1–3,26). (a) A PÜNKÖSDI ESEMÉNY (2,1-13). A Szentlélek kiáradása az első gyülekezetre egy élénk színekkel festett jelenet formájában kerül elénk, amely kitűnő példája Lukács „drámai epizódokkal” dolgozó történetírásának (Plümacher: Lukas, 107-108). A pünkösd ezen epizódok történeti alapjainak kérdését veti fel, hiszen sem a lángnyelvek csodáját, sem a Lélek kiáradásának a húsvéttól való időbeli távolságát nem támasztja alá más úsz-i szerző. A történeti mag keresése gyakran a glóssai, „nyelvek” látszólag kettős jelentésére koncentrál, amely hol

glosszoláliát, eksztázisban elhangzó „nyelveken szólást”, (12-13. v.; vö. 1Kor 14,23), hol xenoláliát, idegen „nyelveken” való érthető beszédet jelent (4,6-11. v.), s a két jelentés talán egybeesik a történet kifejlődésének két szakaszával (így Trocmé, Lohse, Grundmann; Dömer: Heil, 139-142; Weiser: Apg. 81, 86). Más tudósok megfordítják ezt a képet, és azt mondják, hogy Lukács egy idegen nyelvvel kapcsolatos csodát a glosszolália értelmében átértelmezett (Kretschmar, G.: ZKG 66 [1954—55] 236; Roloff: Apg. 38-39). J. Kremer egy korábbi, poliglott igehirdetésről szóló történetre gondol (1-4. v.), amelyet Lukács, mint az egyetemes misszió prolepszisét értelmez újra (5-13. v.), ld. Pfingstbericht [→ 17] 165-166, 262-263). Következésképpen az elbeszélésnek sem a hagyománytörténetét, sem a történetiségét nem lehet elintézett kérdésnek tekinteni, bár továbbra is valószínű, hogy Jézus halálát követő pünkösd idején történt az apostoli misszió legelső megmozdulása, amelyet azok a rajongó spirituális jelenségek kísértek, amelyek más korai keresztény forrásokból is ismeretesek, és amelyeknek először Lukács adta a „nyelveken” való csodás igehirdetés jellegét (Schneider: Apg. 1.köt., 245.). 1. amikor pedig eljött a pünkösd napja: Az e.sz.-ú „nap” eltorzítja a szokásos LXX-formulát, amelyben a t.sz.-ú „napok” egy várakozási időszak végét jelzik (Ter 25,24, Lev 8,33; Jer 25,12; Lk 2,6; 9,51). E párhuzamokra tekintettel, a jelen kifejezés nem jelentheti pusztán az ünnepi időszak végét (Haenchen, Conzelmann, Schneider), hanem azt, hogy a prófétai jövendölés (17-21. v.) és a Mester ígéretének (1,5-8; Lk 24,49) várva-várt „napja” elérkezett. A maga esetlen formájában az ünnepi időpontot megadó formula azt hirdeti, hogy döntő fontosságú üdvesemény áll a küszöbön, „az a fordulópont, amelynél az igazi Izrael elkezd elválni a hitetlen zsidóságtól, hogy Egyházzá váljon” (Lohfink: Sammlung, 83-84). Ennek bemutatására Lukács összegyűjti az „egész Izrael” egy nagyszámú képviselőjét az apostolok hallgatására (5-11.14.36. v.), akik egyenes folytatást jelentenek a földi Jézus hallgatóságával (Lk 6,17; 19,47-48; 20,1; 21,37-38). A beteljesült várakozás pátoszát tehát az evangélium és a Csel közötti szerkesztői folyamatosság teremtette meg. a pünkösd: Tekintve ennek az évenkénti zarándokünnepnek a fontosságát a zsidóság számára, Jézus tanítványainak jelenléte Jeruzsálemben, a halálát követő pünkösdön történetileg eléggé valószerű. Az ünnep görög neve „ötvenedet” jelent, amely napokban számolt távolságát fejezi ki a „kovásztalan kenyér” / pászka ünnepétől, amely az év első földműves-zarándoklata volt. A héber elnevezések haggâsûr, „(gabona)aratás” és hag šebû‘ôt, „A hetek ünnepe” (Kiv 34,22; vö. Lev 23,15), a történeti megokolása a föld ajándékozásának a MTörv 26,1-11-ben (→ 76:130—132). Az ünnephez kapcsolódó legrégebbi keresztény asszociációkról csak annyit tudunk, hogy Pál tudott megtartásáról a Diaszpórában (1Kor 16,8), de a páli keresztények nem feltétlenül ünnepelték sajátos tartalommal (Kremer: Pfingstbericht [→ 17] 23). A 20,16 sem mutat mást, mint hogy Lukács gyakorló zsidóként akarta ábrázolni Pált. Lukács történetének ténybeli alapja lehet akár egy kezdeti missziós esemény ezen az ünnepen (így Kretschmar, Menoud, Lohse, Roloff: Apg. 39); de néhányan úgy vélik, hogy Lukács találta ki az időpontot, a húsvéti jelenések negyvennapos periódusára alapozva (Haenchen: Acts, 173-174; Dömer: Heil, 152-153). Ezen egyszerű alternatívákon túlmenően ott a pünkösd szimbolizmusának nehéz kérdése az ünnep zsidó értelmezései alapján, amelyek befolyásolhatták a „nyelvek” történetének elbeszélését, ha az időpont kijelölését nem is. Az ígéret földjének ez az évenkénti ünnepe a második századi rabbik körében tulajdonképpen átváltozott a sínai törvényadás emlékünnepévé (ld. Lohse, E.: TDNT 6.köt., 48-49); ez talán kapcsolódik a sínai hagyományok sokak által észlelt visszhangjaihoz a 2-3. versekben (Dupont: Salvation, 35-45; de vö. Schneider: Apg. 1.köt., 245247). Azonban az ünnepnek ez az új tartalma, amelyet a szektás iratok részben jeleznek (Juh.. 6,17-21; QL), valószínűleg túl későn jött ahhoz, hogy megmagyarázza a keresztény pünkösdöt, s ez visszatérít minket egy tényleges missziós eseményhez, mint valószínűbb kiindulóponthoz (Kremer: Pfingstbericht, 261-264). Közelebb áll Lukácshoz az Ef 4,8 (= Tg.Ket. Zsolt 68,19, eltérően a TM-tól), amely Mózes felmenetelét a Sínai-hegyre Jézus mennybemenetelére és a Lélek ajándékaira alkalmazza (Ef 4,9-16). A sínai hagyománynak az ilyen krisztológiai alkalmazása azt jelzi, hogy talán nem Lukács találta ki a mennybemenetel és a Szentlélek kiáradása szakaszát (Kretschmar, G.: ZKG 66 [1954-55] 216-222; Kremer: Pfingstbericht [ X17] 232). mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen: Százhúsz ember (1,15) ugyanabban a „házban” (2. v.)? 2-3. Párhuzamos mondatok, amelyek bibliai stílusú parataxis formáját öltik,

írják le a Szentlélek teofániáját, megdöbbentően hasonló módon, mint Iz 66,15-20 LXX az Izrael összegyűjtését kísérő teofániát. Viharos széllel és tűzzel (1,5) fejezi ki a Szentlélek mennyei eredetét; a tűz eloszlásával pedig azt, hogy a gyülekezet minden tagjához eljut. A sínai teofánia vonatkozó hagyományaival kapcsolatban (Kiv 19,16), ld. Philón: De dec. 33, 46; Str-B 2, 604605; Conzelmann: Apg. 32-33.4. megteltek Szentlélekkel: A 2-3. v. fizikai képeiben rejlő valóságot („hasonló”, „valami”) most közvetlen módon fejezi ki. A Lukács előtti történet Szentlelke bizonnyal a korakeresztény lelkesedés karizmatikus ereje volt (1Kor 12-14), a csodák és elragadtatások, a csodás felismerések és ihletett beszéd forrása, amely teljességgel felismerhető a késő-hellenizmus vallásos környezetében (Kremer: Pfingstbericht [→ 17] 72-77). Lukács maga a Léleknek nem erre a vonására összpontosít (Roloff: Apg. 42; vö. Bovon: Luc, 253), hanem kiszélesíti a misszió dinamizmusának átfogó kifejezésévé (4,8.31; 6,10; 8,29.39; 10,19-20; 11,12; 13,2-4; 20,22-23; 21, 4.11). A Lélek lesz az első mozgatója annak az eseménynek, amely megnyitja az Egyházat a körülmetéletlenek előtt (10,19; 11,12), és az apostolok meggyőződése erről figyelemreméltóan fejeződik ki a 15,28-beli határozatukban. A „hiány-krisztológia” elméletét vallókkal szemben, akik a Szentlelket Krisztus földi helyettesévé teszik (Schmithals: Apg. 24; Grässer, E.: TRu 42 [1977] 13), nem szabad elfelejtenünk, hogy a Lélek, mint a misszió hajtóereje egy kontinuum Jézus működése (Lk 3,22; 4,1.18; 10,21; Csel 1,2) és az apostoloké között, s nem olyasmi, ami Jézus távozásával veszi kezdetét (MacRae, G. W: Int 27 [1973] 160-161). A 16,6-7 ezenkívül párhuzamos kijelentésekben azonosítja a „Szentlelket” „Jézus Lelkével”, harmóniában azzal a kérügmával, hogy a Megdicsőült maga árasztja ki a Szentlelket (2,33). A pünkösdi hagyományt így értelmezhetjük úgy, mint annak a meggyőződésnek a kifejezését, hogy a nyelvek csodája a kezdete a mennyei Úr tanúin keresztül megnyilvánuló beszédeinek (vö. 26,22-23; Kremer: Pfingstbericht [→ 267; Franklin: Christ the Lord [→ 5] 46; O’Toole, R. F.: Bib 62 [1981] 484-486). különféle nyelveken: A csodás beszéd tartalmát először a 11. versben adja meg: „az Isten felséges dolgairól”, ugyanúgy, mint amikor a megtért pogányok szólnak „nyelveken” a 10,46-ban (megalynontón ton theon). Mivel a 10,46 és a 19,6, ahol a „nyelveken” szólás egyenlő a prófétálással, egyaránt a pünkösdre vonatkozik, ezek a helyek alátámasztják Lukács állandó igyekezetét, hogy a Lélek által ihletett „nyelveken szólást” átértelmezze az ihletett és érthető igehirdetés értelmében (Dömer: Heil 141; Kremer: Pfingstbericht [→ 17] 122). Elképzelhető, hogy Lukács véleményét befolyásolta Pálnak a glosszoláliára vonatkozó kritikája az 1Kor 14,2-19-ben, érthetetlen hangjait hátrányára hasonlítva össze a prófécia építő igéivel. Ez a nézet szentesítette volna az első pünkösd extatikus élményének újraértelmezését, időtálló jelentőséggel felruházva azt: egy misszió kezdőpontjaként, amely legyőz minden nyelvi akadályt. 21 5. zsidók ... mindenféle nemzetből: A meghökkentő színváltozás a „házból” egy névtelen helyszínre, ahol ez a hatalmas tömeg összegyűlhetett, jelzi a gondolatmenet áthelyeződését a teofániáról annak hatásaira. A külföldön született zsidókra történik utalás, akik visszatértek, hogy Jeruzsálemben lakjanak (katoikuntes), s etnikai egyetemességük (9-11. v.) „Izraelnek a népek közötti szétszóratásból való összegyűjtését” jövendöli (Kremer: Pfingstbericht [→ 17] 131). A szövegbeli Iudaioi eredetiségéhez nem fér kétség ( Güting, E.: ZNW 66 [1975] 162-163); még nem lehet szó semmiféle pogánymisszióról Lukács lineáris sémáján belül. „Mind zsidók, mind prozeliták” idetartoznak (11. v.). 6. nagy zavar keletkezett: A csodát tehát nem szabad a hallás csodájának tekinteni; a Lélek a beszélőkben lakozik. mindenki a maga nyelvén: A gör. Dialektos egy nép vagy egy régió nyelve (1,19; 21,40; 22,2; 26,14); innen az idia, „saját, a maga” melléknév (6.8. v.). 7. megdöbbentek: A tömeg reakcióinak fokozódása a 6. vers zavarától kezdve a 7-8.12. versek párhuzamos kijelentésein át azt mutatja, hogy ennek a történetnek az egész második felvonása a csodatörténetek tipikus kórus-befejezését fejleszti tovább (vö. Lk 4,36; 5,26; 7,16; Kremer: Pfingstbericht [→ 17] 138, 164-165). Galileából valók: A döbbent megfigyelők hosszabban beszélnek (7-11. v.), és felismervén a soknyelvű prédikátorok származási helyét, megerősítik számunkra az apostoli tanúságtétel földrajzi eredetét (13,31; Lk 23,5), s ugyanakkor előrevetítik annak egyetemes végcélját. 9-11. Nemzetiségeik felsorolása magának a csodálkozó tömegnek az ajkáról hangzik el, ahogyan a „drámai epizód” stílusához illik. Maga a lista rejtély, elképesztő „az is, ami benne van és még inkább az, amit kihagy” (Dupont: Salvation, 57). Azoknak a régióknak a hiánya,

ahol a Csel történetének jó része kibontakozik, pl. Szíria és Kilíkia, Makedónia és Akhája, indokolja azt az opinio communis-t, hogy nem magától Lukácstól származik (de vö. Güting, E.: ZNW 66 [1975] 169). Az országok, tartományok és etnikai csoportok kifürkészhetetlen kombinációja valójában egy régóta használatos stilizált katalógust sejtet, amely kétségtelenül jó szolgálatot tett K-től Ny-ig terjedő tág ölelésével (Haenchen: Acts 169-170). Eredeti koncepciója nem hozzáférhető (vö. Conzelmann, Güting kísérleteit; Brinkmann, J.: CBQ 25 [1963] 418-427), bár lukácsi alkalmazása félreérthetetlen. „Judea” és a „zsidók és prozeliták” hozzátétele (11.v.) leginkább a szerzőnek tulajdonítható, aki így a középpontban tartja az apostoli igehirdetés eredeti címzettjét, „Izrael egész házát” (36. v.), még ha ugyanakkor meg is engedi, hogy a misszió végső egyetemessége is felcsillanjon (Kremer: Pfingstbericht [→ 17] 154-156). a római jövevények: Ezen a ponton Lukács mintha áttörné a régebbi lista kereteit, s horizontját kiszélesíti a magáéhoz (Conzelmann: Apg. 31). krétaiak és arabok: A felsorolás lezárásaként, talán: „legnyugatibb és legkeletibb”, vagy „sziget és kontinens”? 13. mások azonban gúnyolódva mondták: A tömeg egy része másképpen reagál (vö. 17,32; 28,24). A zsidó hallgatóságnak ez a megosztottsága már programszerűen mutatja Izraelnek minden találkozását a kérügmával (28,24). Mivel ez a félreértés, a 12. vers zavart kérdésével együtt hidat épít az elbeszélés és a beszéd között, (15. v.), valószínűbb, hogy Lukács keze munkája, s nem régebbi hagyomány (ld. Broer, I.: BibLeb 13 [1972] 273; de vö. Dömer: Heil, 140). (SZABÓ ANDOR: Lábam előtt mécses a Te igéd. Kálvin Kiadó):

PÜNKÖSD ApCsel 2,1—11 A hetek ünnepe volt éppen (3Móz 23,15kk). Ezt üli meg a tanítványi kör. És valóban ülnek. Az „ugyanazon a helyen” inkább ünnepélyes megjelölés, jelentve azt, hogy „együtt”. Annyi bizonyos, hogy zárt helyen tartózkodtak. Az „égből” jelentése: „Istentől”. Tőle küldetett a zúgás, mely szélrohamhoz volt hasonló. Héberben, arámban és görögben is a „szél” és a „lélek” rokon (hangzású) szavak. A zúgás, amit más szóval a 6. v. is említ, a lényeges itt. Szétosztódó nyelvek is jelentek meg, mintha tűzből lettek volna, és leszálltak mindegyikőjükre. A szél és a tűz, mint megközelítően szemléltető hasonlat az esemény rendkívüliségét, s egyben a megértésben való azonosulást kívánja szolgálni. Az eredmény itt a döntő, hogy mindnyájan megteltek Szentlélekkel. Mind, tehát nemcsak a 12 apostol. Most teljesedett be a Szentlélekkel és a tűzzel való megkeresztelés ígérete. A feltámadott és mennybe ment Krisztus cselekszi ezt velük. A Lélek hatása bennük, hogy különféle nyelveken kezdenek szólni, ahogy a Szentlélek adta. E helyt a glosszai olvasható, a továbbiakban majd dialektosz (6.8), ami szintén nyelvet jelent ugyan, de ténylegesen dialektusnak is nevezhető, mert áttekintve a 9–11 felsorolását, a sokfelől érkezett népek mindösszesen négyféle nyelvet beszéltek: zendet, arámot, görögöt és latint. A hangzásbeli jelenség alakulásában a fokozatosságra kell különösen ügyelnünk: artikulálatlan zúgás → nyelvek(en szólás) → dialektusok, ténylegesen: nyelvek lefordítása, magyarázata → végül pedig Péter igehirdetése. A kezdeti amorf jelenségtől elindulva az események egyöntetű menetét kell nyomon követnünk. A hely is változik, szinte észrevétlenül. Az 5. v.-től mintha már a templomban lennének, legalábbis a közelében, szabad ég alatt vagy nyitott oszlopcsarnokban. A sokaság is hallotta a kezdeti artikulálatlan zúgást, erre összefutott. A továbbiakban azonban nagy csendben kellett maradniuk, hogy egyáltalán érzékelni tudják, hogy akik beszélnek, mind(!) Galileából valók, s a nyelv, amin beszélnek, kinek-kinek a saját anyanyelve. Ahogy beszélnek, az a felettébb ismerős, hogy mit beszélnek, arról annyit állapítanak meg, hogy az Isten felséges dolgairól szólnak. A tömeg hullámzása alaposabb megértést itt még nem tett lehetővé, ezért is van az, hogy némelyek részegeknek vélik a többen is egyszerre beszélő tanítványokat. A valóságos helyzetet magunk elé képzelve az értelemmel és szívvel követhető megértést ekkor még nem

feltételezhetjük. Ebben a helyzetben minden az érthető szó után kiált. Megérett a helyzet arra, hogy valaki most előálljon, és beszélni kezdjen. – Honnan ilyen pontos a népek felsorolása? A 11. v.-ből látható, hogy ezek mind zsidók, a prozeliták tekinthetők pogány népekből valóknak. Mint egy cseppben, bennük tükröződik az egész világ. Gyógyulóban a nyelvzavar (1Móz 11).

A JÓELI PRÓFÉCIA ApCsel 2,12—21 Ha kérdeznek, készen kell lenni arra, hogy számot tudjunk adni mindenkor mindenkinek a bennünk élő reménységről (1Pt 3,15k). Elhangzik itt még csúfolódó megjegyzés is, ha nem is rágalmazás, azt fogva a tanítványokra, hogy megittasultak. { } Válságos pont ez, ahol fordulatot kell venniük a fejleményeknek, s ekkor a tizeneggyel együtt feláll Péter, és beszélni kezd. Súlyában, jelentőségében van ez akkora csoda, minta más nyelveken szólás, vagy annak lefordítása az egybegyűltek által értett nyelvekre, mert olyasmihez kezd Péter, amit azelőtt soha nem csinált. Mert amikor Jézus kiküldte őket, rövid közlésekben hirdették meg, hogy az Isten országa közel jött, s hogy térjenek meg; itt azonban ez nem elég. Felelnie kell arra, hogy mi az, ami velük történt. Megtehetné a szűkebb kör, hogy máris különválasztja azokat, akik felfogták, hogy Isten felséges dolgairól beszéltek nekik. Mondhatták volna: csak ti vagytok számunkra kedvesek, a többi értetlen és gúnyolódó csak hadd maradjon magának, mi veletek foglalkozunk. Nem így tesznek. Furcsa módon védekezőleg, magukat tisztázva kezdődik a pünkösdi prédikáció, azok számára szólóan, akik eleddig félremagyarázták a látottakat és hallottakat. Péter első szavai a felvett jóeli részletnek a helyzetre alkalmazott magyarázata, s a tömegben a legnehezebb eseteket, az értetleneket, netán a rosszindulatúakat célozza meg, miközben minden ottlévőt felhív, hogy figyeljenek szavára. A részegség kizárása nem vallásos ellenvetés. Korabeli általános felfogás szerint reggel 9-kor csak a legmegátalkodottabb ivók tartanak ott, hogy már alig állnak a lábukon. A helyzetet tekintve, s Péter spontán, noha a Lélek által születő stílusát is számításba véve, s hogy szabadon idéz, a jóeli igét eléggé pontosan mondja el. Közben még arra is gondolnunk kell, hogy nem görögül beszélhetett hozzájuk, ahogy azt mi itt az alapszövegben olvashatjuk, tehát számításba kell vennünk Lukács személyét is, aki ugyanolyan szabadsággal idézi a LXX szövegét, ahogy azt maga Péter is tehette a jóeli próféciával, bármilyen nyelven szólt is. Azt hangsúlyozza, hogy aminek hallgatói, tanúi voltak, az egy prófétai ígéret beteljesedése. Nem őrzi féltékenyen a Lélek ajándékát, a szavai meghívást közvetítenek, tkp. felkínálja, hogy mindenki részt kaphat a Lélekből; aki pedig segítségül hívja az Úr nevét, megmentetik. Az utolsó napok olyan kezdete egy időszaknak, melynek végén eljön majd az Úr nagy és fenséges napja. A prófétálás itt — tágabb értelemben — egy jel a többi között. A kozmikus csodák és jelek az Isten által alkotott teremtési rend megbontásai egy új és jobb megszületésének érdekében. Mintha Péter egy Lélek szerinti, nagy Noé bárkájába hívná azokat, akik a megmenekülést keresik.

(CORNELIS VAN DER WAAL: Kutassátok az Írásokat! Iránytű Kiadó): Mert pere van népével az Úrnak, törvénykezni akar Izráellel (Mik. 6, 2).

3. Pünkösd, szövetségi felhívás Helyreállítás — másképpen. »Uram, nem ebben az időben állítod fel újra a királyságot Izráelnek?« (1:6). A tanítványok továbbra is várták a régi királyság helyreállítását. Tényleg lesz helyreállítás, de nem nacionalista értelemben, ahogyan azt a zsidók gondolták. A királyság messiási, teokratikus értelemben állíttatik fel, az egyház munkája által. Lukács krónikája az Apostolok cselekedeteiben leírja, hogy Jézus utasította a tanítványokat: térjenek vissza Jeruzsálembe és várják a Szentlélek nagy ígéretének beteljesedését. Nem szóltak-e már a próféták is azokról a különleges ajándékokról, melyekben az egyház részesül majd a messiási korszakban a Lélek kiáradása által? (Ézs. 32:15; 44:3; Ez 11:19; 36:27; 39:29; Jóel 2:28-tól). Nem ígérte-e meg Jézus, hogy a tanítványok Szentlélekkel fognak megkereszteltetni? (ApCsel 1:5; 11:16; Lk 3,16). A Szentlélek kitöltetése által még inkább képesek lesznek arra, hogy bizonyságot tegyenek Izráel népe között. Júdás helyének betöltése. A feladatukra való felkészülés érdekében a tanítványok pótolták Júdást, aki elárulta Jézust, majd megölte magát. Két jelöltre tettek javaslatot, és sorshúzással Mátyást választották.

Az írásmagyarázók közül némelyek önkényeskedésnek tartják ezt a lépést Péter részéről, aki ezt az egészet javasolta. Azzal érvelnek, hogy valójában Pál volt a tizenkettedik apostol. Attól függetlenül is, hogy Pál János testvérének, Jakabnak a halála előtt nem jelent meg a színen apostolként, méltányolnunk kell Péter részéről, hogy az Írásokra hivatkozik, amikor kitart amellett, hogy az apostolok tizenketten legyenek. Valóra vált a 69. zsoltárban szereplő átok (Zsolt 69,26). Jézus szomjúsága nem ennek a zsoltárnak a beteljesedése volt-e? Ha igen, akkor nem kellene a zsoltár beteljesedésének látnunk az ítéletet is, amely Jézus ellenfeleit (pl. Júdást) sújtotta? A királyság helyreállításához be kellett teljesedniük a dávidi zsoltároknak (Zsolt 109:8; ld. még 41:10-11; Lk 22:21; Mk 14:18; Jn 13:18) az Igaz szenvedésére vonatkozóan éppúgy, mint ellenségeinek megbüntetésével kapcsolatban. Júdás helyettesítése tehát félelmetes, intő példa Izráelnek! Júda, ha nem tartasz bűnbánatot, Júdás sorára jutsz! Más fog a helyedre állni.

A pünkösd megértése. A pünkösdi történet így kezdődik a Bibliában: »Amikor pedig eljött a pünkösd napja...«. Amiről azonban Lukács valójában beszél, inkább beteljesedés, mintsem pusztán eljövetel. Ahogyan később arról szól, hogy a házat »betöltötte« a hirtelen támadt szélviharhoz hasonló zúgás, és az emberek »megteltek« Szentlélekkel (2:1-2,4). A pünkösdi eseményekkel kapcsolatos félreértések miatt a leggyakrabban felmerülő kérdések közül néhányat alább említünk. (1) Mi az értelme a pünkösdi jeleknek? a 2. rész 6. versében zúgásról olvashatunk. A hang, a tüzes nyelvek, a nyelveken szólás, és az, hogy Péter szavait mindenki a maga anyanyelvén érti — mind az Ige hatalmát mutatja. Ezek a jelenségek az evangélium erejét szemléltetik, melynek előretörése e napon vette kezdetét. Nyilvánvaló, hogy a Szentlélek jelentette ki magát, ő az, aki a hang, az Ige által működik. (2) Kik voltak azok az emberek, akik Péter pünkösdi igehirdetését hallották? Jeruzsálemben sok olyan zsidó volt, aki más országban élte le életét, de utolsó éveit Jeruzsálemben akarta tölteni és ott akart eltemetkezni. Volt közöttük, aki nyelvileg annyira beolvadt abba a népbe, amely között élt, hogy már nem is tudott héberül. Ezeknek tehát saját zsinagógát kellett alapítaniuk, de azért zsidók maradtak. A megtértek vagy a prozeliták, akik csatlakoztak a zsidókhoz, szintén zsidónak számítottak. Azok az emberek tehát, akik Péter pünkösdi üzenetét hallották, nem pogányok voltak, hanem a szövetséges nép tagjai. (3) Mi volt Péter prédikációja és milyen rendkívüli dolog történt utána? A prédikáció Jóel próféta könyvéből vett igeszakaszon alapult. Ezt követte a keresztség, a tagok nyilvántartásba vétele, az úrvacsora ünneplése és a diakóniai munka. A rendkívüli pünkösdi jelek arra szolgáltak tehát, hogy megkezdhessék a »rendes« egyházi életet. Nem voltak furcsa eksztatikus megnyilvánulások, elragadtatott bizonyságtételek. Az istentisztelet fő része egy nagyon is rendes — éppen ezért nagyon speciális — igehirdetés volt egy bibliai textusról. (4) Hogyan magyarázta Péter Jóel könyvéből vett alapigéjét? Nem mottóként használta a szöveget vagy széleskörűen elterjedt közmondásként, nem is kiinduló pontként a saját gondolatának kifejezésére. Ehelyett kimutatta, hogy a jelek Jóel próféciájának a beteljesedésére utalnak, hiszen Jóel a Lélek és tűz kiáradásáról beszélt! Lukács evangéliumának elején arról olvasunk, hogy a názáreti zsinagógában Jézus meghirdette, hogy Ézsaiás könyve 61. része teljesedett be az akkori hallgatóság füle hallatára. Ugyanígy az Apostolok cselekedetei elején arról értesülünk, hogy Jóel könyve 2. részének 28. és következő versei az egybegyűltek tulajdon szeme előtt és füle hallatára teljesedtek be. Ez a beteljesedés azt bizonyítja, hogy valóban eljött a Messiás! Péter azt hirdette, hogy az a Jézus a Messiás, akit nemrégiben megfeszítettek, és hogy a pünkösdi események Isten hatalmas jelei arról, hogy Jézus az ő jobbján ül (Zsolt 110), továbbá: »kitöltötte ezt, amint látjátok is, halljátok is« (2:33). Péter ezzel az ünnepélyes kijelentéssel és felhívással fejezi be igehirdetését: »Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek« (2:36). (5) Mi volt a reakció Péter igehirdetésére? Nagy félelem. Ha Jézus valóban Messiás, akkor újra el fog jönni, hogy ítéletet tartson Jeruzsálem, Izráel és az egész világ felett. A pünkösd jeleit úgy értelmezték, mint amelyek figyelmeztetések az eljövendő messiási haragra, vérre, tűzre és füstfellegre. (6) Hogyan alkalmazza Péter az alapigét hallgatóságára? Mindenki, aki az Úr Jézus Krisztus nevét segítségül hívja, megmenekül. Továbbá részesül a Szentlélek megígért ajándékában, mert Jóel ígérete érvényes Péter hallgatóira is. »Mert tiétek ez az ígéret és gyermekeiteké, sőt mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk« (2:39) — mondta Péter, újra Jóel könyve 2. részét idézve. Legközelebb, ha ezt az Igét halljuk — gyakran elhangzik keresztelési szertartások alkalmával —, gondoljunk arra, hogy ez a nekünk és gyermekeinknek adatott ígéret elsősorban nem »mennyei«, hanem a földi életre szóló ígéret. Az elhívottaknak és a felkenteknek adatott az ígéret, hogy megkapják a szövetség ajándékait, azaz a Szentlélek ajándékait, melyek alkalmassá tesznek Krisztus követésére. (7) Végül, hogyan foglalta össze Péter az üzenetét? »Szabaduljatok meg végre ettől az elfajult nemzedéktől« (2:40). És itt újra visszatér Jóelhez: »De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét« (Jóel 3:5; ld. még Róm 10:13). Ugyanakkor Mózes utolsó énekére is utal, mely a beszédet megelőzően bizonyára felcsendült a templomban:

Elromlottak, nem fiai már, hitványak fonák és hamis nemzedék ez. (5Móz 32,5; ld. még 20. vers; Zsolt 12:2, 8)

(ABLONCZY DÁNIEL: Tovább! Open Art Kiadó): 5. A SZENTLÉLEK KITÖLTETÉSE 2:1–13 Tíz napig tartott az imádkozó várakozás. A missziói parancsot már a mennybemenetelekor megkapták: „Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket!” (Mt 28:19) Nem indulhattak azonban útnak mindaddig, míg meg nem kapták a Szentlélek ajándékát. Akire Isten országa felelőssége ráterhelődik, nem kelhet útra saját erejével. Isten erejére, Jézus Krisztus Lelkére van szüksége, erre is vonatkozik, hogy aki kér, az kap. Rendszerint nem azonnal. Ott semmit sem kapkodnak el. Ötven nap telik el a feltámadás óta, tíz nap a mennybevitetés óta. Eljött az idő. „Amikor pedig eljött a Pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.” (2:1–3) A legelső, amit meg kell jegyezni, hogy a Szentlélek várásának idején a helyünkön kell lenni. Senki sem hiányozhat. És szabad mondani az őseinktől tanult imádságot: „Jövel Szentlélek Úristen!” Ma is mondhatjuk a Szentlélekért mondandó imádságot, mert ma is szükség van erre a hatalomra. Az ember élete nyomorúságban telik, behálózta a sátáni tévelygés, az ördög rontásában él. Szükség van Isten világosságára, amelyik megvilágosítja az emberek szívét, útját. Nemcsak akkor volt erre szükség, hanem ma is. A Szentlélek erejéért ma is szabad imádkozni mindenkinek, aki felelősséget hordoz magában, aki kész indulni oda, ahová Isten küldi. A Szentlélek felülről jön, hirtelen. Ahhoz képest is hirtelen, hogy vártak rá. Szinte szétrobban az együtt imádkozó gyülekezet. Az eljövetel leírása valójában lehetetlen, ilyenkor csak dadogni tud, akinek ezt el kell beszélni. Nagy zúgás kíséri, szélroham söpör végig a házon, a városon, lángnyelvek tűnnek elő, minden tűzesetnél félelmesebben. A Szentlélek jelzi Isten haragjának félelmességét. Ennek a szélnek az ereje elsöpör minden pozdorját, szennyet, megtisztítja a levegőt, mint a tűz feléget minden hamis gondolatot. E tűz ereje semmisíti meg hazugságainkat, e tűz fertőtlenít meg nyelvet, parázna képzeletet. Megtöltötte az egész házat, nincs előle búvóhely. Átjár mindent, mindenekelőtt a tizenkettőt. A Szentlélek megragadó és ellenállhatatlan. Két jelben mutatja meg magát, a szélben és a tűzben. A szél mozgás, elevenség, felfrissít, megelevenít, megtisztít. A tűz átforrósító erő, megvilágosító hatalom. Az isteni tűz megtisztít, átformál. A Szentlélek közel hozta az eget a földhöz. Valami fenséges dolog történt: egyszerű halászok, vámszedők lettek Isten Lelkének a szállásadói. (1Kor 3:16, 17) Kedves volt Istennek új otthont keresni önmagának. Micsoda kitüntetés jutott a tizenkettőnek. „Megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.” (2:4) A Szentlélek megtanít nyelveken beszélni és érteni. Aki összekeverte az emberek nyelvét, az képes a nyelveket egyező hitre hozni. (1Móz 11:7,8) A Szentlélek csodája az, ha másokat megértünk. Olykor hallgatunk valakit egy másik nyelven Igét hirdetni, jóllehet egyébként nem értjük ezt a nyelvet, értjük a Lélek által a prédikációt. Csoda ez, de a Léleknek nem lehetetlen. Máskor meg a haragot szünteti meg. Két ember, aki nem értette eddig egymást, pedig mindketten ugyanazt a nyelvet beszélték, Isten Lelke által értik és még szeretik is egymást. Megtanít egymást megérteni. Elveszi az értetlenséget. Akik képtelenek voltak Isten Igéjét befogadni, a Lélek által értik Isten kijelentését. Sokszor a szülő nem érti a gyermekét, a gyermek a szülőjét. A Szentlélek összehoz, közel hoz, eltávolítja a közöttünk levő válaszfalakat. Mint a szél, elsodorja az akadályokat, a megértés akadályait. Mint a tűz, megemészti a bűneinket és tudjuk egymást szeretni. „Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden

nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek és csodálkozva mondták: íme, ezek, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindenikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek, elámiták és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, a bevándorolt rómaiak is, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. Álmélkodnak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: édes bortól részegedtek meg.” (2:5–13) Hát ez valóban csodálatos! Pedig csak annyi történt, hogy Jézus megtartotta az ígéretét. Eljött a szószóló, az Igazság Lelke, Őt dicsőíti, az Övéből vesz. (Jn 16:7–15) Így kerülnek a tanúk a Szentlélek sodrásába és Lélek által hirdetik Krisztus dicsőségét és az irgalmas Isten evangéliumát. Nyelveken szólnak, de nem érthetetlen zagyvaságot, hanem örömhírt. Ezt a szót érteni lehet mindenkinek, aki csak ott van, bármilyen népből való és bármilyen nyelven beszél. Honnan került elő hirtelen ez a sokféle ember? Nagy ünnepe volt akkor a zsidóknak, az aratásért való hálaadás ünnepe. Az ilyen nagy ünnepre az akkor ismert világból összejöttek Jeruzsálembe a hitükhöz hű zsidók. Velük jöttek az olyan pogányok is, akik eljártak a zsidók zsinagógáiba. A Szentlélek csodája volt az, hogy nemcsak a zúgást hallották, nemcsak az égő tüzes nyelveket észlelték, hanem össze is sereglettek aköré a ház köré, ahol a tanítványok voltak. Voltak, akik ámultak, megrendültek a látottakon, de voltak gúnyolódók is. A tömeg könnyen talál magyarázatot és mindig felületesen ítél. Semmi sem természetesebb a számukra: édes bortól részegedtek meg. Ünnep van, vidám ünnep, az aratás ünnepe, ilyenkor fogy a bor és sokan megmámorosodnak. Milyen könnyű mást kicsúfolni! Csúfolódó mindig volt, most azonban a Szentlelket gúnyolták. A legyintők nagy terhet vesznek magukra. Olykor előfordulhat a fordítottja is, és ez sem kisebb vétek. Mikor valaki azt képzeli, hogy a Szentlélek pótolható. Bizonyára vannak, akik saját lelkesedésükkel akarnak a Szentlélek nevében szólni. A Szentlélek rendkívül szent és tiszta, a Szentlélek az Atya és a Fiú Lelke. Ne vétsünk a Szentlélek ellen, mert ez a bűn nem bocsátható meg. (Mk 3:29) Boldog, aki a Szentlélek előtt meghódol, engedelmeskedik a hatalmának. (HEINRICH LANGENBERG: Apostolok cselekedetei. Evangéliumi Kiadó): 2,1-4: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt voltak. És lett nagy hirtelen az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (ékhosz = zúgás), és betöltötte az egész házat, ahol ültek. És megjelentek (láthatóvá lettek) előttük kettős tüzes nyelvek, és ült mindegyikre azok közül. És megteltek mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Szellem adta nekik szólniok.” A húsvét után következő ötvenedik nap, pünkösd volt a zsidóknál az aratás ünnepe, amelyen bemutatták az Úrnak az aratás első zsengéjét, mint áldozatot. A páskaünnep után hét héttel ünnepelték, ezért nevezték hetek ünnepének is. Ez a nap „eljött”, egészen beteljesedett, vagyis egy bizonyos hosszabb időszakot zárt le. A 2Mózes 23,16 szerint ezen a napon az aratás befejezését ünnepelték. Valószínű, hogy Jézus valamennyi, az ünnep miatt Jeruzsálemben tartózkodó követője együtt volt ezen a helyen. Jellemző, hogy mindnyájan „egy akarattal” (epi to auto) voltak együtt, tehát azok is, akik később csatlakoztak hozzájuk. Ez a tanúságtétel bizonyítja a pünkösdre összegyülekezettek imádságának erejét. A hitből fakadó imádság által mindnyájan elnyerték a céltudatos fölkészítést. Ez ma is a nagy példaképe a végső (tehát mai) idő Gyülekezetének. A Szent Szellem kitöltésének tulajdonképpeni eseménye váratlanul érhette az összegyűlteket. Erre következtethetünk ebből a mondatból: „És lett nagy hirtelen” (aphnó = váratlanul). Zúgás töltötte el az egész házat, amely olyan volt, mint amikor erős szél zendül. Lukács a szél megjelölésére nem az „anemos”, hanem a „pnoé” szót használja, hogy ezzel utaljon az isteni élet-leheletre. A szél zúgása nyilván olyan hangos volt, hogy az egész

környéken meghallották. A hallható jelhez járult azonban egy látható jel is. Az összegyűltek tüzes nyelveket láttak, amelyek megoszlottak, és mindegyikükre rászállt egy-egy. Ezeknek a külső jeleknek szimbolikus jelentésük volt: szemléltették a felülről jövő erőt és a lángra lobbant szív szent tüzét, tehát a Szellem teljességét. És megteltek mindnyájan Szent Szellemmel. A Szent Szellem a maga teljességében adatott kivétel nélkül mindnyájuknak. Az ószövetségi próféták Szellemmel való megajándékozásával szemben, amikor Isten Szelleme az embert kívülről ragadta meg és indította, a pünkösdi eseménynél a Szellem kiáradásában volt valami bensőséges, maradandó, az egész embert átalakító, abszolút szentséges, amiért is itt az Ige a Szellemet „Szent” Szellemnek nevezi, míg az Ószövetség csak Szellemről, vagy Isten Szelleméről beszél. „És kezdtek szólni más nyelveken.” A „kezdtek” kifejezés jelzi az elkezdődő és egyre fokozódó nyelveken szólást. A tanítványoknak valami belső szent kényszer hatására kellett bizonyságot tenniök arról, ami szívüket túláradóan betöltötte. A „más nyelveken” szólás tehát egy belső fejlődési folyamat eredménye volt. Itt az akkor használatos héber-arám nyelv különböző tájszólásaira kell gondolnunk (vö. 6. v.). Ezzel jelképesen mintegy ábrázolták az eljövendő emberiség egységét és a bábeli nyelvzavarban (1Móz 11,1.7) ki-fejeződő átok megszűnését. 2,5-13: „Laktak pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak minden nép közül, amelyek az ég alatt vannak. Miután pedig ez a zúgás lett, egybegyűlt a sokaság, és megzavarodott (zavarba jött), mivelhogy mindegyik a maga nyelvén (tájszólásán) hallotta őket szólni. Álmélkodtak pedig mindnyájan és csodálkoztak, mondván egymásnak: nemde nem galileaiak-e ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Pártusok és médek és elámiták, és kik lakunk Mezopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pámfiliában, Egyiptomban és Libiának tartományaiban, amely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, krétaiak és arabok, halljuk, amint szólják a mi nyelvünkön Isten nagyságos dolgait. Álmélkodtak pedig mindnyájan, és zavarban voltak, egymásnak azt mondván: Vajon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolódva mondták: édes bortól részegedtek meg.” A Jeruzsálem utcáin messze elhallatszó zúgás felkeltette az istenfélő zsidó emberek figyelmét, és odagyűltek, ahonnét a zúgás hallatszott. Mikor a sajátos nyelveken szólást meghallották, zavarba jöttek; mivel mindegyikük a maga tájszólásán hallotta őket beszélni. A tanítványok tehát nem artikulátlan hangokat adtak ki magukból, hanem a jelenlevők számára könnyen érthető szavakat, amelyeket azok rögtön felfogtak. Az tehát, amiért hallgatóik zavarba jöttek, nem érthetetlen beszéd volt, hanem Isten nagyságos dolgainak magasztalása különböző érthető tájszólásokon. Az ámulatra késztető tehát nem a külső látvány, nem a fejük fölött lebegő tüzes nyelvek megjelenése volt, hanem a beszéd csodája. Az, hogy galileai férfiak szólták a szórványból jöttek különböző nyelvein Isten nagy tetteinek dicséretét. A zsidók akkori szétszórtságáról részletesen tájékozódhatunk a földrajzi helyek felsorolásai által, amelyet a 911. versekben találunk. A zsidóság akkori elterjedésének ezt a leírását azonban nem szabad összecserélnünk az 1,8-ban adott missziós útiránnyal, amely szerint a tanítványoknak bizonyságot kell tenniök „a föld végső határáig”. — A hallgatóságban támadt nagy zavarodottság és döbbenet alapvető oka az emberek szívében újjáéledő messiási váradalom volt, miközben egyesek így szóltak: „Vajon mi akar ez lenni?”, mások pedig gúnyolódtak, és a tanítványok beszédét az elfogyasztott édes bor hatásának tulajdonították. Ugyanazzal a magatartással találkozunk itt, amivel a zsidók az evangéliumok szerint Jézussal szemben viseltettek (vö. Jn 15,20). Újból és újból ugyanaz a megosztottság, két, egymással alapvetően ellentétes irányban. (SZALAY SZILÁRD: Vörösberényi igehirdetések sorozat az Apostolok cselekedeteiről, 11-14. kötetek. Vörösberényi Református Egyházközség):

A LÉLEK ELJÖVETELE

„És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok. Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mimódon halljuk hát őket, ki-ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában, Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. — Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valónak, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lennie? — Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. (Apostolok Cselekedetei 2,1-13) lmádkozzunk! Urunk Istenünk, ma is minden rád figyelő ember álmélkodhat, ha kezeid munkáját megpillantja. Mi is két dolgot tehetünk csodáidat nézve. Ámulhatunk, vagy csúfolódhatunk. Ha végképp nem akarunk leborulni, a te hatalmas alkotásaidat tisztelni, akkor csak csúfolódhatunk. Kérünk, tarts vissza minket ettől! Szeretnénk most egy emberként előtted leborulni, neked adni minden dicsőséget, a te tanításodat átvenni! Tudjuk, nem véletlen vagyunk most itt, nem véletlen kérettél bennünket színed elé. Nehezen vesszük komolyan az igazságot, hogy életünk egyetlen értelme: téged dicsőítsünk, magasztaljunk, a te dicsőségedre igyekezzünk élni. Bocsásd meg, ha eddig a magunk dicsőségét kerestük volna, ha bármi nem utalt volna rád az életünkben! Add, hogy mindazt átvegyük, amit kínálsz nekünk, komolyan vegyük üzenetedet! Kérünk ezért, szentelj meg minket a te Ígéddel, a te Igéd igazság! Ámen! „Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.” (Apostolok Cselekedetei 2,6) Kedves Testvérek! Amennyiben egy pünkösdista gyülekezetbe bemegyünk, két dolgot feltétlen tudomásunkra hoznak. Első, hogy Charles Parham Kansasi bibliaiskolájában 1901. január elsején egy új pünkösd történt. Agnes Ozman nevű hölgy ekkor kezdett el nyelveken szólni, akár az apostolok. A pünkösdista mozgalmak tanítása szerint a felolvasott pünkösdi történet a XX. század elején megismétlődött. Így is hívják őket azóta: Új pünkösdi mozgalom. A másik, ami fel fog tűnni, hogy ott istentisztelet kellős közepén feláll valaki, és például ennyi mond: haklamu maklami — aztán leül, akkor ezt ők a Szentlélek ajándékának tartják. Azt mondják, az illető nyelveken szólt. Ugyanez előfordul mai karizmatikus közösségekben vagy a Hit Gyülekezetében, ahol még hanyatt is esnek. Amennyiben megkérdezzük, milyen alapon történnek mindezek, az Apostolok Cselekedetei könyvének második részére utalnak, mondván, ez történt bibliai pünkösdkor is. Mi se vagyunk igazi keresztyének, mert nem tudunk nyelveken szólni. Manapság ez a rajongás világszerte győzedelmeskedik, ezért ma megnézzük, mi történt a bibliai pünkösdkor. Vajon tényleg a pünkösdi események ismétlődnek meg napjaink rajongó köreiben? A bibliai pünkösd, pentekoszté, görögül „ötvenedik napot” jelent. Ez ötven napot Jézus feltámadásától számítjuk. Akkor is ünnep volt a zsidóknál, a páska ünnepe, mikor Jézust megölték. A páskától számított ötvenedik napon ismét egy nagy zsidó ünnep volt, melyen több dologért is hálát adtak. Ekkor volt az aratási hálaünnep. Nagyon helyesen hálát adtak a

termésért, mert azt Isten adja. Ugyanezen ünnepkörben tartották a lombsátrak ünnepét, azaz hálát adtak ezért, hogy Istentől megkapták hazájukat. Bizony, ezért a magyarok is hálát adhatnának! Az ünnep harmadik eleme a Sínai hegyi törvényadásról való megemlékezés volt. Ekkor köszönték meg a Tízparancsolat elnyerését is. Nem is kell nagyon belemélyednünk ezekbe az ünnepekbe ahhoz, hogy megértsük: ezek az ünnepek összefüggenek. Törvény nélkül, erkölcsi rend nélkül haza sincs, termény sincs. Ám nekünk még többet jelent ennél is a pünkösd. Ezen a pünkösd ünnepen született meg az Újszövetség egyháza. Az egyház születésének csodálatos történetét és mennyei kísérőjelenségeit olvastuk az imént. Elöljáróban szeretném leszögezni: vallom, hogy az első pünkösdkor történtek soha nem ismétlődhetnek meg a történelem folyamán. Csodákról van itt szó, melyek, ha ismétlődnének, azt jelentenék, hogy van az Úr Jézusnak egy még újabb szövetségi egyháza. Mi ilyen képtelenséget nem merünk állítani. Nincs még újabb pünkösd, az első pünkösd az egyház születése épp olyan egyedi, épp olyan megismételhetetlen, mint az Úr Jézus születése, vagy a te születésed. Az Úr Jézus se jön el újra és újra Betlehembe. Az Ő születése egyszeri, egyedi üdvtörténeti esemény. Kereszthalála se ismétlődik meg soha többet. Katolikusok bánatára írja a Zsidó levél 9,28: „Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik őt várják idvességökre.” Urunk mennybemenetele is egyszer történt csak meg, áldozócsütörtökön. Éppen így egyszer tört be e világba a Szentlélek, és a Szentléleknek nem kell újra és újra eljönnie, ha már egyszer itt van. Pünkösd csodája látjuk, hogy logikailag is megismételhetetlen esemény. Amennyiben ma megismerjük vázlatosan a pünkösdkor történteket, egészen biztosak leszünk abban az istentisztelet végére, hogy ez meg nem ismétlődött soha, semmikor. Nézzük a történéseket a szent szöveg rendjében! E zsidó ünnepen, a lombsátrak ünnepén az apostolok „egy akarattal együtt valónak.” Már tíz napja imádkoznak és várják Jézus ígéretét: „És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.” – Lukács 24,49. Így várakoznak az apostolok, még ha nem is tudják pontosan, mire. A helyszín kérdéses. Lehet az az emeletes ház, János Márk anyjának háza, amelyről már szó volt. Ám lehet, hogy a jeruzsálemi templom egyik oldalcsarnokában húzódtak meg. Az időpont megjelölése is utal erre, hiszen a kilenc óra a zsidóknál a templomban az imádkozás órája volt. Olyan sokan lettek, hogy csak itt fértek el. Vannak, akik e mellett érvelnek. Mindenesetre Lukács gyakran nevezi a templomot is oikosznak, azaz háznak, és ugyanezt a szót használja itt, e pünkösdi események kapcsán is. Bárhol voltak, számunkra az a fontosabb, ami történt. Az első történés pünkösdkor, mikor az égből egy sebesen zúgó szél zendülése, egy mennyei vihar tör be. Ez a Szentlélek jele a Bibliában. Mondta ezt valaki? Bizony, Jézus így mondta Nikodémusnak: „A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.” – János 3,8. A pünkösdi történés első pontja a zúgó szél, amit Jézus előre megmondott. Ez melyik pünkösdista, karizmatikus gyülekezetben történik meg, hogy egy mennyei eredetű szél olyan zengést, bongást támasszon, amelyre mindenki felfigyel? Márpedig ha új pünkösd van, ez a mennyei eredetű szél nem hiányozhatna! Hiszen a jeruzsálemi járókelők, az ünnepre készülődő zsidók erre figyelnek fel. Tíz-tizenkét apostol látványa nem olyan feltűnő, amire egy város odafigyelne. Mert új pünkösdkor e mennyből jövő szélnek ide kellene fújnia a földre, akár első pünkösdkor. Földi eredetű szél nem jó. Ez tehát az első fontos dolog, és e mennyei jel szokott hiányozni. Aztán azt látjuk, hogy e mennyei szél betölti az egész házat, és ott mindenkit megérint. Ezért személy szerint úgy vélem, hogy ez nem a templom épületében, hanem egy kisebb házban történhetett, mert az épületen belül minden embert érintett. Az apostolok feleségeit, rokonokat, nőket is, mindenkit, aki csak ott volt. Ez a második kérdésünk. Megtörténik-e ez manapság? Mert itt nem az történik, mint egy karizmatikus gyülekezetben, hogy feláll valaki és egy halandzsa nyelven beszél, aztán leül, hanem itt mindenki érintett. Ilyet nem jegyeztek fel a történelemben soha. Ráadásul a harmadik csodálatos jelenség: kettős tüzes lángnyelvek ülnek mindenkire, nemcsak az apostolokra. Ez meg szokott-e történni? Mert a Hit gyülekezetben hanyatt esnek,

de nem látom a tüzes lángnyelveket. Márpedig ezek is a pünkösdi események velejárói. Hiszen e lángnyelvek fontos dolgot fejeznek ki. Egy lelki valóságra utalnak. Mindenek előtt ez a tűzkeresztség, ami tisztít, ami fertőtlenít. Ebből pedig az következik, hogy a pünkösdi lelki történés egy tiszta, makulátlan egyházat alapít. Tisztátalan egyházat Jézus nem alapított! Ott, ahol tévtanok terjengnek, Biblia-ellenes tanok dúlnak, babonák fertőznek, azt nem Jézus alapította. Ebben egészen biztosak lehetünk. Fontos azt is látnunk, hogy e tüzes lángnyelvek Keresztelő Jánoson át megprófétált dolgok. Lukács 3,16: „Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, aki nálamnál erősebb, akinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel” — mondja Keresztelő János. E tűzkeresztség valósul itt meg. Ez a prófécia teljesedik be. Aláhúzzuk: egyszer a történelemben! Az Íge se tanítja, hogy aki eljön, többször jön el. A történelemben is Jézus egyszer jött el. E prófécia egyszer teljesedik be, pünkösdkor, soha máskor. E tűzkeresztséget látva azt is tudjuk, ki végzi: maga az Úr Jézus, személyesen. Az Újszövetség egyháza születik, Jézus ezt az egyházat kereszteli meg. Jézus pedig egyházat egyszer alapít, itt lépnek fel a csodák. Majd ebbe a meglevő egyházba tagolja bele a más népeket, de Jézusnak csak egy egyháza van. Sokszor beszélünk majd nyelveken szólásról, az Apostolok Cselekedetei könyve kitér rá. Ez a csodálatos jelenség nem véletlen, mikor lép fel. Kezdetben az egyháznak csak zsidó tagjai vannak. A zsidók felé jel a nyelveken szólás. Később, amikor egy más faj, a samaritánusok felé is kiárad a Lélek, a nyelveken szólás megint fellép. Majd amikor a görög nyelvűek felé is árad a Lélek, akkor is történik nyelveken szólás, és semmikor máskor. Ez a jel mutatja, hogy ugyanaz a Lélek munkálkodik minden nép sorain belül és ez a Lélek egy egyházzá építi a különböző népből valókat. Több egyháza Jézusnak nem lesz. Több egyházat Jézus nem alapít. Ezért soha, sehol nem ismétlődik meg a pünkösdi csoda. Gondolkozzunk el e lángnyelveken, milyen különleges lelki tanítást tükröznek? Vajon miért lángnyelvekkel szemlélteti a Szentírás a Szentlélek mennyei és földi valóságát? Gondolkoztak-e azon a Testvérek, milyen különös anyag az égés, a láng? Minden más fizikai anyag olyan, ha elveszek belőle, kevesebb lesz. A láng nem. Ha azt osztogatom, nem lesz kevesebb. Gondoljunk az olimpiai lángra, amit tovavisznek. Úgy lehet osztani, hogy nem fogy. Ha egy darab kenyeret osztok, az fogy, a láng nem. Mikor e tizenkét apostol az égi lángot megkapja, a mennyben nem lesz kevesebb a Lélek, nem kell félni, nem fogy el. Másrészt a lángot tökéletes egyformaságban lehet kiosztani. Egy darab anyagot, ha tördelek, nem lesz egyforma. A láng egyforma, ha osztom. Minden apostol egyformán kapja, nincs köztük rangsor, hierarchia. Haladjunk tovább: „és kezdének szólni más nyelveken; amint a Lélek adta nékik szólniok.” Ezt a jelenetet képzeljük el nagyon egyszerűen, s hogy jól megértsük, gondolkozzunk úgy, mintha a falunkba történne. Így jövünk rá, mennyire páratlan és megismételhetetlen csoda ez. Nálunk is vannak sátoros ünnepek, és nagyon sok innen származó ember telepedett le külföldön, ki Németországban, Franciaországban, ki Angliában. Képzeljük el: e berényi rokonok hazajönnének ünnepre, és itt sétálgatnának. A templomunkba pedig betörne egy mennyei vihar, úgy, hogy egyre több bámészkodó ember lepné el itt a templom körüli teret. Aztán kimennénk a templomból, és páran prédikálnánk hangosan. Nem hosszan, csak néhány mondatot. Például: dicsőség az Úrnak, aki teremtette a mennyet és a földet, aki elküldte az Ő Fiát, Jézust! Ekkor megszólalnának berényi vendégmunkások: honnan tudnak ilyen szépen beszélni ezek franciául? — kérdeznének minket, mert hogy így dicsőítettük az Urat. Azt mondaná a másik: Nem franciául volt ez, hanem németül. Csak megismerem, hiszen ott élek! — Erre jönne egy harmadik: Angolul volt az egész, tudom, onnan jöttem. Értjük már a nyelvi jelenséget, amit oly sokan nem értenek? Noha Izráelben hajszál pontosan ez történt. Hiszen felsorol a Szentírás nagyon sok idegen nyelvet. Álmélkodtak, hogyan hallják őket ki-ki a saját nyelvén, amelyben születtek, pártusok, médek, elámiták, és még több mint tíz nyelvet felsorol a Biblia. Hogyan tudtak ezek egymással beszélgetni? Hány nyelvet beszéltek? Nos, nem beszéltek ezek sok nyelven. Az anyanyelvükön, arámul megbeszélték, csodálkozva, hogy mindegyikőjük milyen külföldi nyelven hallotta az apostoli

bizonyságtételt. Azt hiszem, értjük most már, hogy a pünkösdi nyelveken szólás csodája inkább a hallás csodája volt. Néhány nyelven szóltak az apostolok, de túl sok nyelven, nem hangozhatott volna el üzenet, mert akkor senki nem értett volna a hangzavarban semmit. Értjük már, hogy mindehhez egy mai értelmetlen beszédnek mennyire nincs semmi köze? Ma feláll valaki és hablatyol valami érthetetlenséget, ami nem jelent semmit. Mi köze ennek az első pünkösdhöz? Ott értelmes bizonyságtétel hangzott, és pont az volt a csoda, hogy az egyféle nyelvet többféleképpen hallották. Nem lehetett hosszú prédikáció. Egy rövid istent dicsőítő bizonyságtétel lehetett, de nagyon sok nyelven hallották és értették. Éhhez egy mai halandzsának semmi köze nincs. Tudják-e azok, akik a mai pünkösdi mozgalommal kérkednek, mit akarnak utánozni? Meggyőződésem, hogy nem tudják. Hiszen mindazok a jelek és csodák, amiket láttunk, amik az első pünkösdöt jellemezték, ma sehol sincsenek. A nyelveken szólásuk pedig nem érthető nyelven szólás, noha első pünkösdkor értelmes nyelveket hallottak. Mivel ez a mozgalom három hullámban támadt, szeretném ezt a három tévelygést megemlíteni a Testvéreknek. Élőre bocsátom, hogy ez a három mozgalom egy ugyanazon hamis Lélek munkájának az eredménye, de három hullámban jelent meg. Első hullám volt az új pünkösdi mozgalmat létrehozó, amely Parham bibliaiskolájában indult 1901. január elsején, a múlt évszázadunk hajnalán. Ez a mozgalom új pünkösdi mozgalomnak nevezi magát, értelmetlen nyelveken szól. Semmilyen, a pünkösddel együtt járó csodát nem produkáltak soha, ám magukat pünkösdistáknak nevezik. Egyházon kívüli pünkösdi közösségeket hoztak létre. A második hullám a karizmatikus mozgalom, melyet Denis Benett 1959. novemberében indított. Az illető protestáns lelkész volt, hamarosan metodista, presbiteriánus, baptista, majd római katolikus közösségeken belül is hódított. A nagy népegyházakon belül vetette meg a lábát, jelentős megoszlást okozva. Természetesen, pünkösdi csodát ők se produkáltak soha, semmikor és sehol. A harmadik hullám egy Wimber nevű rock-zenészhez fűződik, aki 1983-ban indította el mozgalmát. Magyarországon a Hit Gyülekezete is ennek a gyermeke. Ők is nyelveken próbálnak szólni, és egyéb jelenségeket produkálnak. Szeretnék a Testvéreknek néhány pontot leszögezni! A bibliai nyelveken szólásnak nyolc szabálya van. Mind a nyolc bibliai szabályt ismernünk kell, és meg is fogjuk ismerni. Ha megismerjük, meglátjuk, hogy a nyelveken szólás korszaka elmúlt. Most csak a legfontosabbakat említeném meg röviden. Látjuk, hogy a bibliai nyelvcsoda értelmes nyelven történt, amely nyelvnek szótára, nyelvtana, ragozása volt és tanulható. A mai nyelveken szólók ezzel szemben nem nyelveken beszélnek, hanem értelmetlenségeket mondanak. Olvastassuk el velük az Apostolok Cselekedetei könyv második részét. Nem lesz nehéz kihámozni belőle, hogy értelmes nyelven beszéltek az apostolok, hiszen Jeruzsálemben megértették. A nem értelmes nyelv az nem nyelv. Második: a nyelveken szólás Istent dicsőítette, nem pedig üzenetet hozott Istentől. Az első pünkösdkor se mondhatjuk, hogy Istentől üzenetet hoztak volna. Miről prédikáltak az apostolok idegen nyelven? Isten hatalmas tetteiről. Szavaik Istent dicsőítették, Istent hirdették. „Halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.” — Tehát nem hordozhatnak üzenetet feléd. Ha feléd üzenetet közvetít a nyelveken szóló, máris felrúgta a bibliai szabályt, és biztos lehetsz benne, hogy hamis lélek munkája. Harmadik a hallás csodája. A közönségnek meg kell hallani, ha nem érthető nyelv, gondoskodni kell a fordításról. 1Korinthus 14,28. Amennyiben nem fordítják le, ismét felrúgnak egy bibliai szabályt. Negyediknek vettem, hogy a nyelveken szólás a zsidók felé jel. Az Újszövetségben akkor olvasunk nyelveken szólásról, amikor zsidókból lett keresztyéneket győz meg Isten e jellel, hogy Szentlelkével a pogányokat is betagolja újszövetségi népe soraiba. Kell jelen lennie zsidónak a közösségben. Általában ezt a szabályt se tartják be. Felmerül a kérdés: Kell-e ezzel ennyit foglalkozni? Nézzük-e ilyen alaposan a Bibliát, tanulmányozzuk-e? Kedves Testvérek, végezetül szeretnék valamit nagyon mindenkinek a szívére helyezni. A múltkor vásároltunk valamit a közértben, amit barna papírba csomagoltak. Megmondom őszintén, ezt a barna csomagolópapírt nem vizsgálgattam. Értéktelen szemét, nem szokták hamisítani. Az értéktelent nem hamisítják. Gondolom azonban, hogy a Testvérek

sem ilyen közönyösek a zsebükben levő tíz-húszezresek papírminőségével kapcsolatban. Az érték, azt szokták hamisítani, azt meg kell nézni. Kell-e azt ilyen alaposan vizsgálgatni? Olyan nagy baj-e, ha egy, két, három vagy négy ponton Íge-ellenes valami? Megkérdezem: olyan nagy baj-e, ha csak három-négy ponton nem stimmel egy papírpénz? Már egy ponton is riadót fújunk. Így vagyunk a Szentlélek ajándékaival is. A Szentlélek nem hibázik. Mivel Ő inspirálta a Bibliát, ezért nem követ el bibliai tévedéseket. Nagyon figyeljünk oda most, ne sajnáljuk a fáradtságot! Vértezzük fel magunkat, hogy tudjunk a védtelen fiatalnak, barátainknak, rokonainknak válaszolni! Amikor valaki hanyatt esik, összevissza beszél, akkor már késő van. Adja az Úr, hogy nálunk ne legyen késő! Ámen! Imádkozzunk! Úr Jézus, csodálatosak a te ajándékaid. Olyan értékesek, hogy a gonosz hamisítja. Köszönjük, hogy adod elibénk az eredeti mintát, így tudjuk a hamisítottat leleplezni. Valljuk, hogy csodáid fenségesek, megismételhetetlenek. Köszönjük, hogy egy tiszta egyházad van, akik az Ígét követik, és köszönjük, hogy ennek tagjai lehetünk. Köszönjük Ígéd világos tanítását, mi nem ismerjük eléggé. Kérünk, adj kitartást, hogy a béreaiak módjára tudakozzuk a dolgokat, mindig megnézve, hogy az Íge szerint vannak-e ezek! Ámen! (JOÓ SÁNDOR: Ne félj, csak higgy! Ajtony Artúr): MEGTELÉNEK SZENTLÉLEKKEL Lekció: ApCsel 2,1-13 Alapige: „És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.” ApCsel 2,4 Az összes keresztyén ünnepeink közül pünkösdkor érzem legjobban, hogy milyen fonák, milyen helytelen a mi ünneplésünk. Mennyire más, mint az az első pünkösd volt. Mi ugyanis ilyenkor beszélni szoktunk a Szentlélekről, pedig nem ezt kellene tennünk. A tanítványok sem tették soha, hanem ott az történt, hogy hatása alá kerültek Isten Lelke kibeszélhetetlen erejének, sodrásának. Mi ilyenkor szép és okos dolgokat szoktunk mondani az embereknek a Szentlélekről, ott pedig a Szentlélek mondott hatalmas dolgokat emberek által Krisztusról! Mi meg akarjuk ragadni a Szentlélek titkát, értelmi megfogalmazással akarjuk mintegy birtokba venni, hogy kicsoda is hát a Szentlélek. Ott pedig a Szentlélek ragadta meg az embereket, vette birtokba nemcsak az értelmüket, hanem egész valójukat. Boncolgathatnánk, hogy mi volt az a sebesen zúgó szél, meg az a kettős tüzes nyelv, de ettől még nem kerülünk annak a szélnek a fuvallatába és annak a tüzes nyelvnek a gyújtó lángjába, mint a tanítványok, akik egészen más emberekké lettek általa. És valóban, az egyetlen megfogható az egész pünkösdi történetben, amiből konkrétan beszélni lehet: annak a titokzatos, megmagyarázhatatlan isteni Léleknek a hatása az emberekre. Az tehát, hogy amikor az a zúgás keletkezett, meg amikor azok a tűznyelvek libbentek feléjük, néhány perc múlva minden megváltozott, – más emberekké váltak, merőben mássá, mint amilyenek eddig voltak. Miben állt ez a változás? Erről beszéljünk most. Mindenekelőtt Jézushoz való viszonyukban történt döntően nagy változás. Az a Jézus, akivel együtt jártak-keltek, akinek a tanításait személyesen hallották, akinek a szenvedését és halálát saját szemükkel látták, akivel feltámadása után találkoztak és beszélgettek, aki a szemük láttára láthatatlanodott bele a mennyei világ magasabbrendű életformájába: ugyanaz a Jézus most az Ő élő szellemi valóságával beléjük hatolt, aki eddig velük volt, most bennük valóvá lett. Eddig is Jézus tanítványai voltak, de most egészen különleges módon lettek azzá. Addig vele jártak, mostantól fogva pedig Jézus Krisztus bennük járt és ők Jézus Krisztusban. Így mondja el ezt a titkot a pünkösdi híradás: „Megtelének mindnyájan Szentlélekkel”. Valahogy úgy, mint a nyitott ablakon át beáradó tavaszi szél megtelíti a szoba levegőjét virágillattal.

Nyomorúságos földi, emberi természetük Jézus isteni, mennyei természetének a részesévé lett. Ez a legnagyobb változás, ami elképzelhető egy ember életében: ilyen kapcsolatba kerülni Jézussal. Ezt műveli a Szentlélek. Én nem tudnám megmondani, hogyan teszi, de mindenesetre Jézus Krisztus most az ő szellemi valóságában, tehát Lelke által, a Szentlélekben van jelen ezen a földön, itt is közöttünk. Így, Lelke által harcol, küzd az emberi lélekért, érted is, hogy megnyerjen magának. Hozzád is eljött már Jézus az ő Lelke által, talán többször is, csak talán nem tudtad határozottan, hogy Ő volt az! Ugye volt már úgy, mintha valami láthatatlan lelki fény egyszerre láthatóvá tette volna életed bűneit, magad előtt is takargatott hitványságait annyira, hogy szinte rémülten gondoltál arra, így nem állhatsz meg majd Isten előtt! Nos, Jézus Lelkének a világossága volt! Az Ő Szentlelke feddett meg a bűneidért! Hidd el, valóban Ő akar meggyőzni arról, hogy ez így nem mehet tovább, mássá kell lenned! És ha volt már úgy, hogy a karácsonyi jászol előtt, meg a nagypénteki kereszt előtt, meg a húsvéti nyitott sír előtt ámulva úgy rémlett, mintha valami titokzatos hang ezt súgta volna: érted történt, a te bűneidért, a te üdvösségedért, ez is Jézus Lelkének a biztatása volt! Hidd el neki, hogy valóban érted történt. Sokszor van az úgy, hogy szinte nem merjük igazán hinni, amit hiszünk! Nos, merj hinni abban, amit hiszel, mert ez a hit is Jézus Lelkétől való benned! Isten Lelke munkálja benned a hitet Krisztusban. Ő mutat rá a Megfeszítettre, Ő mondja neked teljes isteni tekintéllyel: „Ímé, az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit”, a tiédet is. Ő nyitja meg a lelki szemeidet, hogy Jézusban, a te személyes Megváltódban fölismerjed azt, aki a vérét adta érted. Ő beszél neked arról a Jézusról, aki feltámadott, aki él, akinek az ereje a halott, kőszívet is meg tudja eleveníteni. Ő mondja: „Aki bennem hisz, örök élete van!” Ugye hallottad már? Nos, maga Jézus szólt hozzád Lelke által! Isten Jézusban a szívét tette ki érted. Ugye meghallottál már valamit ennek a drága, szerető, isteni szívnek a dobogásából? De ő még ennél is többet akar: azt, hogy az az isteni szív benned dobogjon, hogy Isten szívverése, Krisztus életének a pulzusa benned lüktessen! A tagjaidban, az agysejtjeidben, a véredben, a tekintetedben, a szavadban, a cselekedeteidben! Mélyebb, bensőségesebb közösség már el sem képzelhető az Úr Istennel, mint az, hogy Ő Szentlelke által benne lakozik egy emberben, mint egy megtisztított templomban. „Megtelének mindnyájan Szentlélekkel”, ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztus most már nem kívülről szólongat, hanem belülről éltet és uralkodik. Ez volna az igazi nagy változás a mi egyéni életünkben is! Isten ma is hajlandó rá, hiszen ezeken az emberi szavakon keresztül is Jézus szellemi valósága, a Szentlélek Isten áll az ajtónk előtt és zörget. Ez a nagy, belső változás rögtön külsőképpen is láthatóvá válik. Igénkben csak ilyen rövid kis tudósítás szól erről: „Kezdének szólni...” de ebből is, meg az egész pünkösdi történet ismeretéből kiviláglik, hogy milyen óriási változás volt ez. Mert ez azt jelenti, hogy az addig félénken visszahúzódó, titkos rejtekhelyen bezárkózó tanítványokat most Jézusnak bennük működő Lelke kilendíti ismeretlen emberek ezrei közé, és ott beszélteti őket olyan dolgokról, amik bizony veszélyessé is válhatnak rájuk nézve. Ugyanezek a tanítványok, akik valamikor elmenekültek, amikor Jézust elfogták, megtagadták őt, mikor kockázatos volt a nyílt színvallás, — akik a mennybemenetel óta is csak töprengtek tétlenül: egyszerre mintha a halálból támadnának föl, egyszerre mintegy megvilágosodik előttük egész múltjuk és jövőjük, fölismerik szolgálatuk értelmét, új célt kap az életük és annak elszántan nekilendülnek. Elkezdenek szólni Krisztusról, a bűnbocsánat és örökélet evangéliumáról, Isten megváltó szeretetéről, amint a Lélek adta nekik szólniuk, amint a Lélek indította, ahová csak a Lélek vezette őket. Olyan eszközeivé váltak Jézusnak, akiknek szava és élete által maga Jézus folytatta tovább hódító útját mindenfelé az emberek között. Krisztusnak ma is az a célja minden keresztyén életével, minden benne hívő emberrel, hogy bemutathassa rajtuk a világnak önmagát. Azért akar megteljesíteni az Ő Lelkével, hogy fölhasználhasson, hogy az életünk és szavaink bizonyságtételéből olyan erő áradjon ki, amelyik Krisztus előtt való meghódolásra kényszerít másokat. Ereje felett való feladatra van kötelezve minden keresztyén egyház és keresztyén ember, de éppen erre a feladatra adja Jézus az Ő Lelkének erejét. Erre és semmi másra! Képzeljük el, mi lenne ebből a világból, ha minden keresztyén ember Jézus Krisztus misszionáriusa lenne a maga helyén. Pünkösd a misszió ünnepe is. Csak egy egészen rövid kis kitekintést hadd adjak a misszió mai problémáiról. Tudjátok-e, hogy a világ népessége gyorsabban növekszik, mint az egyház népe, ami azt jelenti, hogy az egyre nagyobb létszámú

emberiségben a Krisztus egyháza egyre kisebb lesz? Szaporodik a keresztyének száma, de erősen lemarad a világ népességének a szaporulatával szemben. Tehát az egyház egyre nő ugyan, és mégis mindig kisebb lesz, ti. arányszámban a növekvő nem-keresztyén világhoz viszonyítva. Sohasem volt még ilyen sok nem keresztyén, és sohasem növekedett még ennyire a számuk, mint ma. Soha nem kellett még ilyen sok ember felé hirdetni az evangéliumot, mint ma. És milyen sürgős feladat ez! És milyen végzetes bűn annak az elmulasztása! Hány hitetlen ember talán azért nem tud Istenhez közel jutni, mert nem vagyunk Krisztus Lelkének olyan erejében, amellyel szolgálhatnánk, hitelesen szólhatnánk! Hány ember utálja meg a keresztyénséget, talán a közvetlen környezetünkben is, mert látja a mi Szentlélek nélküli életünket! Igen, hogy Jézus Lelke nélkül hiába akarnánk mi misszionálni, bizonyságot tenni, úgysem lenne eredménye, de az is igaz, hogy Jézus csak annak adja Lelke teljességét, aki odaszánja magát neki az Ő szolgálatára. Isten nem ad az égből tüzet addig az oltárra, amíg nincs ott az oltáron az áldozati állat. Amíg az én életem nincs ott az oltáron megöldökölve, halálra szánva, Istennek átadva, addig hiába várom az égi tüzet. Ahol van áldozat, ott van tűz! ahol van odaszánás, ott van a Lélek ereje és tüze is. Ott, azon az első pünkösdön a tanítványok a Lélek hatására nemcsak elkezdtek szólni, hanem, – így mondja Igénk, – más nyelveken! Sokféleképpen magyarázzák ezt a nyelvcsodát, a lényeg azonban mégiscsak az, hogy volt ott egy csomó ember, különböző országokból, különböző szokásokkal, műveltséggel, és az apostolok úgy szóltak hozzájuk, hogy mind megértették őket. Ez a pünkösdi nyelvcsoda lényege: úgy beszélni, hogy a legkülönbözőbb emberek is megértsék. Valami olyan csodanyelvről van itt szó, amitől a másik embernek kinyílt a szíve, amivel emberek egymásra találtak, ami nem még jobban elmélyítette, hanem áthidalta a távolságot közöttük, ami közösséget teremtett egymással. Mégpedig nemcsak lelki, hanem anyagi közösséget is. Hiszen a pünkösdi történet leírása így végződik: „És jószágukat és marháikat eladogaták és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.” (ApCsel 2,45 vers). Bent a lélek titokzatos mélyén kezdődik a változás, és elhat egészen a szociális magatartásig, a társadalmi különbségek megszüntetéséig. Ugye, milyen más, milyen új nyelv ez, amikor még a vagyon is, ami a legsúlyosabb szakadásokat szokta okozni, az emberek között Krisztusról beszél, amikor a pénz nem szétválaszt, hanem összeköt, amikor a Mammon a szeretet szolgálatába áll, és nélkülöző embereket emel fel. Egészen az a nyelv ez, amire ma a világnak a legjobban szüksége van. Hiszen éppen az a legnagyobb nyomorúsága az emberiségnek, hogy sehogyan sem képes megérteni egymás beszédét. Az egyik békét mond és a másik háborút ért rajta. Az ifjúságunk olyan nyelvet beszél, amit az öregek nem értenek meg. A gyermek nyelve annyira más, mint a szülőké, mintha nem is a szülői házban tanultak volna meg beszélni. Mintha a bábeli nyelvzavar ismétlődnék meg a mai emberiség történetében, akkor történetek olyan dolgok, hogy az egyik építőmunkás maltert kért és botot kapott helyette a hátára, hogy a gyermek kenyeret kért, és az apja kígyót adott neki. Nos, éppen ennek a bábeli nyelvzavarnak a fordítottja a pünkösdi nyelvcsoda. És ti, akik pünkösdöt ünnepeltek, vagytok hivatva arra, hogy kezdjetek el más nyelven beszélni, hogy kezdjetek el az emberi együttélésbe valami mást belevinni, valami újat, valami szépet, valami tisztát, ahol gyűlölet tombol, szeretetet, — ahol a bűn uralkodik, megbocsátást, — ahol a viszály széthúz, békességet, — ahol a kétség tétovázik, hitet, — ahol a hamisság kígyózik, igazságot, — ahol reménytelenség csüggeszt, bizalmat, — ahol a szomorúság fojtogat, örömet, — ahol a sötétség rémít, mennyei világosságot! Ugye, milyen más nyelv ez, mint a világ nyelve, mint amit mi magunk is szoktunk beszélni magunktól? Más, mert ez a Szentlélek nyelve, a bennünk élő Krisztus nyelve, olyan nyelv, amiből mindenféle ember megérti az Istennek nagyságos dolgait. Ez volna a pünkösd igazi áldása. De bizony mindebből keserűen keveset élünk át. Hát lehetséges nékünk, szegény, örömtelen, üres lelkű keresztyéneknek részünk még a Szentlélek sodrásában, a pünkösd igazi áldásában? Oh, bár igazán megszomorodnánk azon, hogy mivé lehetnénk Krisztus Lelke által és mik vagyunk nélküle! Mert akkor talán igazi égető szomjúsággal tudnánk kiáltani az élet vize után. Isten Szentlelke ma is azt kiáltja felénk, amit Jézus kiáltott egyszer egyik ünnepen a sokasághoz: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék!”

Ámen 1957. június 9. Pünkösd. (KÁLDY ZOLTÁN: Hanem hogy ő szolgáljon. Sajtóosztály): PÜNKÖSDI ÉNEK Csel 2, 1–4. 12–13 Akik nagyon figyeltek Szokolay Sándor Pünkösdi énekére, igazat adnak nekem abban, hogy egy ilyen egész emberi mivoltunkat megragadó és magával ragadó zenemű után nehéz megszólalni. Az ember úgy érzi, mintha az emberi szó itt kevés volna. Mintha ez a zene többet és nagyobbat tudna adni, mint az emberi szó. Nem minden zenemű után érzi ugyanezt az ember. Most mégis figyeljünk pár pillanatig arra a szövegre, amely ott fenn hangzott a karban és amelyet Szokolay Sándor zenéje a szívünk közepébe vitt bele. Ez az első pünkösd textusa. Nekem az az élményem, hogy ez a zenemű idevarázsolta újra az első pünkösdöt, annak tüzét és erejét, lelket-szívet átjáró forróságát. Bár nem éltük át ugyanazt – vagy legalábbis szemmel nem láthattuk mint az első tanítványok, akiknek fejére kettős tüzes nyelvek szálltak — mégis azt éreztem a zenemű hallgatása alatt, hogy a Léleknek a tüze és a Léleknek a hatalma ugyanaz tud lenni ma is, mint volt az első Pünkösdkor. Ma is indulhatnak el emberek megfrissülve, megújulva a zene és a szöveg ölelkezése nyomán. Az első pünkösdkor elsősorban nem az volt a csoda, amit csodának hittek. Nem a kettős tüzes nyelv és nem is a „szélrohamhoz hasonló zúgás”, amely a tüzes nyelveket kísérte volt az első pünkösd nagy eseménye. A csoda sokkal inkább az volt, hogy egy szétrebbent, megijedt tanítványi csoport újra „összeállt”. Miért volt ez csoda? Gondoljatok arra, hogy nagypénteken Jézus mennyire magára maradt. Volt, aki elárulta, volt aki letagadta egy cselédlány előtt háromszor is. Volt, aki úgy látta, hogy ez az egész „Jézus-ügy” egyszer s mindenkorra be van fejezve. Voltak tanítványok, akik visszamentek a régi elhagyott evezőkhöz. Egymásra néztek a nagy „vereség” után és azt mondták: „menjünk el halászni”. Még attól is féltek, hogy levegyék Jézust a keresztről. Azt is csak egy „titkos” tanítvány merte megtenni. Hogy lehet az, hogy ilyen csődhelyzetben mégis lett egyház? Csak pünkösddel lehet megmagyarázni: Isten Szentlelke összegyűjtötte újra a megijedteket, a szétrebbenteket. Összeölelt embereket, hitet és látást adott. Egyházat teremtett a gyávákból, a hitetlenekből, az árulókból. Ez volt az igazán nagy csoda. De van itt még más csoda is. Az első pünkösdkor — és ezt a zene is kitűnően tudta érzékeltetni — az emberek új halláshoz jutottak. Azok az emberek, akik nem értették a másik nyelvét, akik különböző világrészekből jöttek — hiszen volt ott ázsiai, afrikai, európai, Líbiából éppen úgy, mint Egyiptomból, Jeruzsálemből éppen úgy, mint Rómából — egyszerre figyelni tudtak egymásra és megértették a másikat. Egyszerre azok, akik egymás számára idegenek voltak, faji, vallási és nyelvi okok miatt, egyszerre egymás számára közeliekké lettek. Az most nem érdekes, hogy ott és akkor mit jelentett „különböző nyelveken beszélni”, mit jelent a „nyelveken szólás”. A tény a fontos: az emberek, akik addig nem tudtak egymásra hallgatni, azok most hallgattak egymásra és megértették, hogy mit akar a másik mondani. Annak a hat világrésznek, amelyekben a mai emberiség él, éppen ez a nyomorúsága és tragédiája, hogy nem tudunk kellően egymásra „fülelni” és figyelni és sokszor mást értünk ugyanazon a szón, mint a másik. Ha kimondom ezt a szót: „otthon”, te azt érted rajta, hogy édesanyám, édesapám, gyermekem, feleségem, családi tűzhely. Mondd ki ugyanezt a szót annak az embernek, aki Indiában, Új-Delhiben az utcán hál családjával. Neki más tartalommal töltődik a szó. Olyan különböző az élet a világ más területén, hogy nem ugyanazt értjük a szavakon, mint a másik. Az első pünkösdkor az történt, hogy a csodát átélő emberek ugyanazt értették a fogalmakon, mint a másik. Új hallást kaptak. De nemcsak új hallást, hanem új

nyelveket is. Az első pünkösdkor nemcsak egyformán hallottak, de egyformán is tudtak beszélni az emberek. És most ne menjünk olyan nagyon messze a hat világrészbe. Nem úgy van-e, hogy sokszor egy otthonon és családon belül, hogy férj és feleség, gyermekek és szülők nem tudnak igazán beszélni egymással? Nem tapasztalod-e sokszor édesanya, édesapa, hogy mást ért a fiad és a lányod azon, amit mondasz mint te? S kérdezem a fiatalokat: nem ugyanezt tapasztalják-e ők is szüleikkel kapcsolatban. Nem magában a családban fagyasztja-e meg a levegőt az elidegenedés iszonyatos nyomorúsága? És a népek között gyakran nincs-e ugyanez az elidegenedés, melynek nyomán nem tudnak beszélni egymással? Értsétek jól meg ez a nagyszerű Szokolay mű is azt harsonázza: emberek Európában, Ázsiában, Afrikában, Amerikában, Ausztráliában, próbáljatok meg egymásra hallgatni és egymást megérteni! Még csak azt sem mondom, hogy feltétlenül el kell jutni mindenkinek a Jézus Krisztusban való hitre a megértés érdekében. Pünkösdkor híd verődött emberek közé, az egyik és a másik ember közé, családok és népek közé. És ez történhet Istennek a „szívekbe írt törvénye” alapján is. Nem vagy-e sokszor úgy, hogy szeretnél kiáltani ezek után a hidak után, amelyek leeresztődnek, mint régen a várakból, hogy a másik ember rálépjen és megérkezzék a szívedhez, vagy te megérkezz annak a másik embernek a szívéhez, családon belül, családon kívül, nemzetek között és világrészek között. Ez a Pünkösdi ének azt dalolta, kürtölte, orgonálta, dobolta a szívünkbe, hogy emberek, különböző világnézetű, különböző felekezetű, különböző vallású, különböző fajú, különböző társadalmi és politikai rendekben élő emberek, eresszétek le a hidakat egymás között, hogy megérkezhessetek egymáshoz. Nem azért, hogy minden különbséget elmossatok, hanem hogy egymással beszélni tudjatok az emberiség nagy családi jelenéről és jövőjéről. Valaki azt mondhatná, hogy Szokolay műve egy vallásos mű. Az is. De több is. Ebben a műben az emberiségről és az emberségről van szó. Arról, hogy emberek tudjunk maradni egymás mellett és egymásért. Mindarra, amit elmondtam, ugyanazt lehet mondani, mint az első pünkösdkor mondták némelyek: édes bortól részegedtek meg. Rám lehet fogni, hogy „idealista”, fantaszta vagyok, nem számolok a realitásokkal. Mert emberek között mindig voltak szakadékok, holnap is lesznek. Mindig lesznek faji különbségek, más okból származó szemben állások, népek és nemzedékek között. Lehet azt mondani, hogy a Pünkösdi ének szerzője is „édesbortól részegedett meg” és az igehirdető is. Mi ennek ellenére mindketten hisszük, hogy a Lélek elég hatalmas és erős, hogy családokon belül, családokon kívül, népek között, kontinensek között hidak eresztődjenek le és ezeken járva az emberek megértsék egymást, segítsék egymást, szeressék egymást, irgalmazzanak egymásnak és jót tegyenek egymással, hogy így előbbre jusson ez a világ. Ez a zenemű is azért hangzott el, hogy a mi szívünkön keresztül is előbbre jusson a világ. (A Lutheránia Deák téri hangversenyén 1972. május 28.) (Magnófelvétel) (KEKEN ANDRÁS: Segítség. Keken Andrásné): 1956. PÜNKÖSD Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem

valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és PamfÍliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.” Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” ApCsel 2,1-12 AZ EGYHÁZ KÉT ÁLLAPOTA mberi megítélés szerint az egyház lehet szegény vagy gazdag, hatalmas vagy elnyomott, Emegbecsült vagy üldözött, de az egyház hivatása szempontjából ezek a történelmi helyzetek egyáltalán nem döntőek. A döntő és lényeges az, hogy az egyház pünkösd előtt, Lélek nélkül tengődik-e, vagy pünkösd után van, eltelve a Szentlélek tüzével és erejével. Az apostolok, az egyház s annak minden tagja Jézustól határozott parancsot kapott a misszióra, ez a parancs határozza meg magatartásunkat azzal a világgal szemben, melyért meghalt Jézus, de amely még nem ismeri őt. Pünkösd reggelén, a Lélek kitöltése előtt a tanítványi sereg nem volt más, mint egy kis haszontalan, engedetlen, félénk és magába zárkózó szekta, pedig az egyház nem lehet önmagával eltelt s önmagával megelégedő zárt közösség, hanem a parancs szerint Jézus hódító serege. A zárt ajtókon túl mindig ott vannak a pártusok, médek, arabok, szírek, elámiták, milliók és milliók életük sok kérdésével, vágyával, félelmével. Ha az egyház nem viszi el közéjük az Atya irgalmáról, a csodálatos békességről, nagyszerű reménységről és hallatlan belső erőkről szóló evangéliumot, akkor nem az élő Jézus szolgáló és engedelmes egyháza, hanem valamiféle vallásos kör, mely ilyen vagy olyan kultuszt gyakorol. Az elzárkózásnak ez a veszedelme mindig megkísérti az egyházat, mikor úgy látja, hogy a világ gúnyos vagy fenyegető ellenkezéssel fogadná az evangéliumot. Ilyen lelki helyzetben voltak a tanítványok is, míg meg nem zendült a Lélek, s ki nem gyúltak lángjai. A megrázó pünkösdi élmény, a Lélek csodálatos áradása felelősséget ébresztett a tanítványokban azok iránt, akik az ajtókon kívül élték a maguk krisztustalan életét. Egyszerre rájöttek arra, hogy iszonyú felelőtlenség, és az Isten ítéletét vonhatja maga után: tudni az orvosságot, és nem vinni a beteg lelkekhez, elrejteni a világosságot, és meg nem mutatni az utat, melyen minden tévelygő célhoz érhet. Ez a felelősség késztette Pétert a pünkösdi beszéd elmondására, ez a felelősség vitte az apostolokat Kisázsiába, Afrikába, az arab pusztákra, a görög városokba, India távoli vidékeire, s így indult meg az, amit Jézus akart: a szeretet evangéliumának hódító hadjárata. Ma szokásos papok és egyházi vezetők részéről is arról beszélni, hogy az egyház missziója nem volt más az elmúlt évszázadok során, mint a gyarmatosítás és a kizsákmányolás előfutára és egyik módszere. Bizonyos, hogy ilyen missziók is voltak, szégyenére az egyháznak és Krisztus ügyének, de túlzás lenne minden misszióról ezt mondani. Az ír Bonifáciuszt igazán semmi más, csak a Lélek kényszerítette arra, hogy behatoljon Germánia vad erdeibe, és meghaljon Ura szolgálatában, s tízével, százával lehetne felsorolni azokat a misszionáriusokat, akik nem a gyarmatosítás szándékával, hanem az apostolok lelkületével szolgáltak és vesztek el a világ minden táján. A szeretet egyetemes parancsa alapján van az egyháznak és minden keresztyénnek felelőssége abban a tekintetben is, hogy a népek ne éljenek a tudatlanság, a nyomor, a háborúskodó gyűlölet vagy a törvénytelenség mélységeiben, de mindez eltörpül ama nagy felelősség mellett, hogy a népek és emberek ne járjanak Krisztus és az evangélium nélkül az istentelenség és kárhozat útján. Az Isten a Lélek által ebben a dologban rendelte szolgálatra az egyházat, s nekünk, keresztyéneknek, ha Szentlelket nyertünk, ebben az ügyben kell legfőképpen és elsősorban fáradoznunk embertársaink javára. A Szentlélek az apostoloknak bátorságot is adott a misszió végzésére. Nem szabad veszélytelennek gondolnunk ezt a helyzetet, melybe a Lélek kényszerítette Péter apostolt. Annak a tömegnek hirdette Krisztus istenfiúságát, Megváltó-voltát néhány héttel azelőtt, mely gonosz kezekkel éppen ezeknek a vádaknak alapján megölte őt. S hogy még jobban lássuk és

értékeljük ezt az erkölcsi bátorságot, melyet a Lélek adott Péternek, gondoljunk vissza arra, amit nagypéntek hajnalán tett. A maga erejéből csak arra futotta, hogy letagadja a Krisztussal való kapcsolatot, felülről kellett erőt kapnia arra, hogy szabad és bátor lélekkel beszélni tudjon róla és a hozzá való megtérés szükségességéről a fanatikus és ingerült tömeg előtt. Természetesen azt nem lehet állítani, hogy minden bizonyságtevő keresztyén mindig veszedelemben forogna, de mivel az evangélium minden korban és minden nép számára ugyanaz, ami az első évtizedekben volt a zsidók és görögök számára: botránkozás és bolondság, ezért mindig Isten előtt meghajló engedelmesség, bátor szív és belső, lelki hősiesség kell ahhoz, hogy magunkat az így megítélt evangélium híveinek valljuk, s ezt az evangéliumot ajánljuk írnak és reménységnek mindenki számára. Ezt nyerjük pünkösdkor a Lélek ajándékaképpen. Végül az apostolok pünkösdkor a missziói szolgálat képességét is megkapták a Lélekkel együtt. A prozeliták soknyelvű tömege csodálkozva vette észre, hogy a maguk nyelvén hallják a hírt a megfeszített Jézus Krisztusról. A Szentlélek nagy pünkösdi adománya a glosszolália, a nyelveken szólás volt az apostoli kor egyik kegyelmi adománya, ennek birtokában tehették érthetővé annyi nyelven az evangéliumot. Ma nekünk nincs tapasztalatunk és élményünk ilyen ajándékról, kegyelmi adományról, de jelképes értelemben véve igénknek ezt a szakaszát, nyugodtan elmondhatjuk, hogy „más nyelven szólni” csak az tud, akit a Lélek képesít erre. Ez az egyetemes, mindenki számára érthető nyelv a szeretet, a szelídség, a megbocsátás és megértés beszéde. Ehhez a nyelvhez szavak sem kellenek, a szemek sugarával, a kezek mozdulatával, az arcok mosolyával, a cselekedetek áldásával tudnak beszélni a keresztyén bizonyságtevők arról, akit szeretnek, és akit másokkal is meg akarnak szerettetni: Jézusról. A világ számára szokatlan, különös nyelv ez, mert a világ a harag, a gyűlölet, az önzés nyelvén szokott inkább beszélni, de éppen ezért van szüksége olyan emberekre, akik úgy tudnak beszélni, ahogy a „Lélek adja nékik szólniuk”, ahogy a Lélek képesíti őket erre a szent és meggyőző, bizonyságtevő beszédre. Az egyház, a gyülekezet s az egyes keresztyén ember nem külső reformok, nem belső elhatározások révén kerül a pünkösd előtti állapotból a pünkösd utáni állapotba, a felelősség, a bátorság és a képesség bizonyságtevő magatartásába, hanem egyedül a Lélek által. Ezért áldjuk Istent, hogy igéje és szentségei útján árasztja ránk Szentlelkét, s ezért kérjük ma is imádkozó lélekkel azt, hogy eljöjjön közénk, és szállást vegyen bennünk Istennek Szentlelke. Ámen.

Sálóm-Eiréné-Pax, Üdv: \\\\\\///// / _ _ \ (| (.) (.) |) ___________________.oOOo__( )__oOOo.___________________ | | | Tommyca - Szakács Tamás | | az A-T&T páros tagja | | | | Felsőpetényi Evangélikus Egyházközség | | 2611 Felsőpetény, Ságvári Endre u. 12. | | (35) 360-037 (Lelkészi Hivatal) | | (30) 426-5583 (T) | | | | [email protected] | | http://www.extra.hu/Tommyca | |___________________.oooO_______________________________| ( ) Oooo.

\ ( \_)

( ) ) / (_/