Üzletszabályzat A jelen általános szerződési feltételek („ÁSZF”) az MKFE Pénzügyi Szolgáltató Zrt. (1149 Budapest, Egressy út 77., cégjegyzékszáma: 01-10-047966; MNB tevékenységi engedély száma: H-EN-I1331/2013. és dátuma: 2013. december 9.; „Szolgáltató”) által a közúti fuvarozással foglalkozó vállalkozóval („Ügyfél”) kötött egyedi szerződések elválaszthatatlan részét képezik. A Szolgáltató az ÁSZF-et székhelyén az ügyféltérben mindenki által hozzáférhető helyen kifüggeszti, valamint internetes honlapján, a www.mkfeafa.hu címen elhelyezi, illetve kérésre ingyenesen rendelkezésre bocsátja. Szolgáltató fogyasztónak minősülő ügyfelekkel nem köt szerződést. Jelen ÁSZF hatálya kiterjed milyen olyan szerződésre, amelynek a felek részévé tették. Szolgáltató csak és kizárólag a jelen ÁSZF alkalmazásával köt pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás végzésére szerződést. A 2013. évi V. törvény („Ptk.”) 6:78. § (2) bekezdésére és a GK 37. rendelkezéseire tekintettel a Szolgáltató az Ügyfél figyelmét az ÁSZF vastagon szedett pontjaira ezúton külön is felhívja. A Szolgáltatóval való szerződéskötéssel Ügyfél ezeket a rendelkezéseket kifejezetten elfogadja.
I.
Általános rendelkezések
1. Szolgáltató és Ügyfél keretszerződést („Keretszerződés”) kötnek. A Keretszerződés alapján felek adó-visszatérítési szolgáltatás nyújtására vonatkozó megbízási szerződést (lásd II. fejezet) és/vagy követelés vásárlási szerződést (lásd III. fejezet) köthetnek. A Ptk. 6:87. § (1) bekezdésére figyelemmel felek rögzítik, hogy jelen ÁSZF, a Keretszerződés és az Egyedi szerződések a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazzák. A felek megállapodásának nem válik tartalmává semmilyen, az adott üzletágban a hasonló jellegű szerződés alanyai által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás. A Keretszerződés megkötése nem kötelezi Szolgáltatót egyedi szerződés („Egyedi szerződés”) megkötésére. Jelen ÁSZF a felek jogviszonyát szabályozza úgy a Keretszerződés, mint az Egyedi szerződések tekintetében. Az Egyedi szerződések és az ÁSZF közötti eltérés esetén az Egyedi szerződés rendelkezései az irányadóak. 2. 2.1. Felek az ÁSZF-et (a továbbiakban mindig ide értve ennek mellékleteit, a kondíciós listát, valamint az egyes esetleges különös szerződési feltételeket is) közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.
2015. június 1-i állapot
Oldal 1
2.2. Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató jogosult az ÁSZF-et a hatályos jogszabályok által lehetővé tett körben egyoldalúan – akár az Ügyfél számára kedvezőtlenül is – módosítani. Kamatok, díjak és költségek egyoldalú módosításra a 7. sz. melléklet szerinti oklistában megjelölt esetekben kerülhet sor. Az ezen kívüli szerződéses elemeket érintő szerződésmódosításra a Szolgáltatóra és az általa végzett tevékenységekre vonatkozó jogszabályok és közigazgatási vagy bírósági gyakorlat, a Szolgáltató adatainak, valamint a kiszervezett tevékenységek körének változása esetén van lehetőség. A már megkötött szerződésekre kiható egyoldalú módosítás a közzétételét követő tizenhatodik napon lép hatályba. A módosítást Szolgáltató az Ügyfeleknek postai úton megküldi, valamint az Ügyfelek előtt nyitva álló üzleti helyiségeiben kinyomtatott formában elhelyezi és a honlapján is megjelenteti. Ügyfél a hirdetmény közvetlen megküldésének ismeri el azt az esetet is, amikor a módosításra a Szolgáltató az Ügyfél figyelmét valamely postaküldeményén felhívja. Felek rögzítik, hogy a jelen ÁSZF 1. sz. mellékletének egyoldalú módosítása a már megkötött Egyedi szerződésekre nem hat ki. Az új 1. sz. melléklet az újonnan megkötendő Egyedi szerződésekre lesz irányadó. Felek megállapodnak abban, hogy az ÁSZF módosítására a Szolgáltató úgy is ajánlatot tehet, hogy ennek a szövegét a honlapján közzéteszi és a közzétételre az Ügyfél figyelmét postai küldeményben felhívja. Felek kifejezetten úgy állapodnak meg, hogy a módosítási ajánlatot Ügyfél ráutaló magatartással is elfogadhatja. Ráutaló magatartásnak minősül, ha az Ügyfél a módosítási ajánlatot, annak közzétételét követő egy hónapon belül az ajánlat elfogadását nem utasítja vissza vagy Szolgáltatóval egyedi szerződést köt (ráutaló magatartással, hallgatással történő elfogadás). A módosítás ebben az esetben a visszautasításra nyitva álló határidő utolsó napját követő naptól hatályos a felek között. 3. Felek megállapodnak, hogy amennyiben jogszabály valamilyen rendelkezést az ÁSZF, vagy bármely különös szerződési feltétel kötelező tartalmává tesz, akkor a Szolgáltató ezen jogszabályi előírásnak eleget téve módosítja az érintett általános szerződési feltételt. Ezen módosítás a felek között a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, vagy ennek hiányában a Szolgáltató által méltányos mérlegeléssel meghatározott időpontban lesz hatályos. Amennyiben erre lehetőség van, a Szolgáltató a jobb kezelhetőség érdekében ilyen esetekben törekszik arra, hogy a kötelezően előírt rendelkezés az ÁSZF külön mellékleteként váljon annak a részéve. 4. Az Ügyfél és a Szolgáltató közötti üzleti kapcsolatban a magyar jog az irányadó. A jogválasztás a felek jogutódaira is kiterjed. Az üzleti kapcsolatból adódó minden vitás kérdést a felek elsődlegesen békés úton kísérelnek meg megoldani. 5. Amennyiben jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a Szolgáltató rendelkezéseket csak az Ügyféltől vagy ennek képviselőjétől fogad el. Ügyfél a képviselőjét a Szolgáltatónál írásban jelentheti be. Amennyiben Ügyfél a Szolgáltatónál új meghatalmazást nyújt be, akkor ellenkező rendelkezés hiányában a Szolgáltató ezt úgy tekinti, hogy az új meghatalmazás(ok) felváltja(k) a korábbi(aka)t. Ügyfél meghatározhatja, hogy a 2015. június 1-i állapot
Oldal 2
képviseletre kijelölt személyek közül ki írhat egyedül alá, illetve kinek van együttes aláírási joga. A képviselet egyéb korlátozását (pl. a legmagasabb értékhatár meghatározása) nem fogadja el a Szolgáltató. 6. Egy meghatározott ügylet lebonyolítására a Szolgáltató a képviselőjét közokiratban vagy teljes bizonyítóerejű magánokiratban is felhatalmazhatja. Az okiratnak minden kétséget kizáró módon tartalmaznia kell a meghatalmazás terjedelmét és időbeli hatályát. A Szolgáltatóval szembeni képviseletre jogosító meghatalmazásokra a magyar jog alkalmazandó. 7. A Szolgáltatónak mindenkor joga van a képviseleti jogosultságról, illetve a képviselő személyazonosságáról meggyőződni. A Szolgáltató a nála képviseleti jogosultsággal bejelentett személyeket az Ügyféltől kapott, a képviseleti jogosultság visszavonásáról, illetve megváltoztatásáról szóló írásbeli értesítés kézhezvételéig Ügyfél jogszerű képviselőjének tekinti. Ez akkor is érvényes, ha a képviseleti jogosultság megszűnését, illetve megváltoztatását nyilvános és közhitelű nyilvántartásba (pl. cégjegyzék) bejegyezték. Abban az esetben, ha a meghatalmazás Ügyfél halálával szűnne meg, a Szolgáltató a meghatalmazást mindaddig jóhiszeműen hatályosnak tekintheti, ameddig őt az Ügyfél haláláról megfelelő okmány bemutatásával nem értesítik. 8. A Szolgáltató és az Ügyfél egymáshoz intézett azon írásbeli nyilatkozatait, amelyeket a másik fél által írásban megjelölt címére ajánlott levélpostai küldeményként megfelelően bérmentesítve postára adtak, a címzettel közöltnek, részére a Ptk. 6:5. § (2) bekezdése alkalmazásában a küldemény postára adásának napjától számított 8. (nyolcadik) napon kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a küldemény bármilyen okból ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy azokról a címzett nem szerzett tudomást. A Felek kötelesek az általuk megadott címen folyamatosan a postai küldemények átvételére jogosult személlyel (képviselővel), rendelkezni, melynek hiányára a mulasztó fél nem hivatkozhat. Kézbesítettnek kell tekinteni továbbá azt a nem postai úton továbbított nyilatkozatot is, melynek átvételét a címzett megtagadta, amennyiben a megtagadás tényét két személy a megtagadás tényéről készült jegyzőkönyv aláírásával tanúsítja. A jegyzőkönyv aláírója a Szolgáltató munkavállalója is lehet. 9. A Szolgáltató a kötelezettségeinek teljesítésekor felel munkatársai, valamint mindazon személyek felróható magatartásáért, akiket saját kötelezettségének teljesítéséhez igénybe vesz. 10. Ha az Ügyfél és/vagy egy harmadik személy az Ügyfélnek okozott kár keletkezésében közrehatott, akkor a kármegosztás elveinek figyelembevételével kell megállapítani, hogy az okozott kárt milyen mértékben viseli a Szolgáltató, az Ügyfél és/vagy a harmadik személy. 11. A Szolgáltató nem felel olyan károkért, amelyeket „vis maior” okozott, azaz a felek ellenőrzésén kívül álló olyan esemény, amely a szerződés megkötése után jön létre, annak ésszerű - az adott helyzetben általában elvárható módon tanúsított magatartással történő teljesítését akadályozza, nem a felek hibájából következik be és nem látható előre. Ide értve elsősorban, de nem kizárólagosan a háborút, a tűzvészt, az árvizet, valamilyen okból járhatatlanná vált utakat, vagy más természeti csapást, a hatósági rendelkezéseket bel- és 2015. június 1-i állapot
Oldal 3
külföldön, az áramellátás vagy a telekommunikáció meghibásodását. 12. Az Ügyfél Szolgáltatóval szembeni tartozásai összege és esedékessége tekintetében a Szolgáltató nyilvántartásai irányadóak azzal, hogy ellenbizonyításnak helye van. 13. A Szolgáltatót a kondíciós jegyzéke vagy egyedi megállapodása szerinti ellenszolgáltatások, költségek és díjak illetik meg. A Szolgáltató az Ügyfélnek nyújtott konkrét szolgáltatásával kapcsolatos valamennyi közvetlenül vagy közvetetten (például teljesítési segéd eljárása során) felmerült külső költséget (postázási költség, bankköltség, ügyvédi és közjegyzői díjak, adók, illetékek, járulékok stb.) az Ügyfélnek felszámíthatja. Ez irányadó akkor is, ha jogszabály vagy egy közszolgáltató, vagy a Szolgáltató szerződésszerű teljesítéséhez szükségszerűen igénybe veendő szolgáltató új, a szerződéskötéskor nem ismert olyan költséget vezet be, amelyet az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódóan kell megfizetni. A kondíciós jegyzék a 2.2. pont szerint egyoldalúan is módosítható. 14. Szolgáltató a törvényben meghatározott körbe tartozó banktitkot a hatályos jogszabályok szerint megőrzi. Ügyfél Szolgáltatót titoktartási kötelezettsége alól– külön teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban, illetve a Szolgáltatóval való szerződéskötés keretében nyújtott írásbeli nyilatkozattal – felmentheti. Szolgáltató csak a szolgáltatásai nyújtásához szükséges körben és időre kezeli az Ügyfél személyes adatait. Az adatkezelés időtartama a Szolgáltató és az Ügyfél közötti jogviszonyból érvényesíthető igények elévülését követő egy évet, illetve jogszabályban előírt esetlegesen hosszabb időtartamot nem haladhatja meg. Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Ügyfél adatait a Szolgáltató működéséhez kapcsolódó okból, az Ügyfél megbízásainak teljesítése, valamint az ehhez kapcsolódó feladatok elvégzése érdekében harmadik személyeknek bel- és külföldre is továbbíthatja. Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató igazgatósága hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató minősített befolyással rendelkező tulajdonosának, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének banktitoknak minősülő információt átadjon. Az Ügyfél kifejezetten feljogosítja a Szolgáltatót, hogy az Egyedi szerződések teljesítése érdekében, az ahhoz szükséges mértékben banktitoknak minősülő információkat adjon át a Szolgáltató teljesítési segédeként és az Ügyfél adójogi képviselőjeként eljáró MKFE ELEKÁFA Kft-nek (1149 Budapest, Egressy út 77., cégjegyzékszáma: 01-09-189788). 15. A Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) részére a hatályos jogszabályok szerint szolgáltatandó és szolgáltatható adatokról Szolgáltató az ÁSZF mellékletében tájékoztatja az Ügyfelet. 16. Ügyfél vállalja, hogy a jelen szerződés megkötésével és teljesítésével összefüggésben tudomására jutott adat, tényeket, így különösen, de nem kizárólagosan jelen szerződés létét és tartalmát üzleti titokként megőrzi, azt harmadik személynek nem adja ki, nem teszi hozzáférhetővé és jelen szerződés teljesítésétől eltérő más célra nem használja fel. Ezen kötelezettség megszegése kártérítési kötelezettséget alapoz meg. 17. Amennyiben az Egyedi szerződés tárgya szerint részben vagy egészben euró követelés, akkor a felek közötti elszámolás a szerződés fő tárgya tekintetében euróban történik. 2015. június 1-i állapot
Oldal 4
Eurón kívüli devizák (pl. lengyel zloty, román lej) esetében az elszámolás pénzneme a magyar forint. Ebben az esetben az átszámításra (i) a lenti II. pontban szabályozott szolgáltatás esetén a Szolgáltató számlavezető bankja által ténylegesen alkalmazott árfolyamon, míg (ii) a lenti III. pontban szabályozott szolgáltatás esetén a Magyar Nemzeti Bank által – az egyedi szerződés megkötésének napjára – közzétett hivatalos árfolyamon kerül sor. A magyar forintban felmerülő költségek áthárítása magyar forintban történik. 18. Magyar forintban felmerülő fizetési késedelem esetén a vállalkozások között érvényesülő törvényes késedelmi kamat (Ptk. 6:155. §) fizetendő. Euróban felmerülő fizetési késedelem esetén az éves késedelmi kamat az Európai Központi Bank alapkamata + 9 %, de legalább 12 %. A késedelmi kamatkövetelés önálló pénztartozás, amely minden naptári negyedév végén esedékes. Az esedékességkor meg nem fizetett késedelmi kamat tőkésedik. 19. Ügyfél tudomásul veszi, hogy kizárólag a Szolgáltató képviselője által jóváhagyott módon és formában használhatja a Szolgáltató szellemi és tárgyi tulajdonát képező vizuális elemeket és márkaneveket, ezért csak úgy tehet nyilvánossá bármilyen Szolgáltatóval kapcsolatos kommunikációs anyagot, hogy azt Szolgáltató képviselője előzetesen jóváhagyta. 20. Felek a Keretszerződést 30 napos felmondási idővel írásban bármikor felmondhatják. A Keretszerződés felmondása nem érinti a már létrejött Egyedi szerződéseket.
II.
A hozzáadottérték-adó visszaigénylésére vonatkozó rendelkezések
1. Az Ügyfél az Európai Unió más tagállamában őt a 2008/9/EK irányelv tagállami végrehajtása szerint megillető hozzáadottérték-adó („HÉA”) visszaigénylési jogát a következő igénybe vett szolgáltatásokra érvényesítheti: 1 – üzemanyag 2 - közlekedési eszközök bérbeadása 3 – az 1. és 2. kód alatt említett áruktól és szolgáltatásoktól eltérő közlekedési eszközökkel kapcsolatos költségek 4 – autópálya díjak és úthasználati díjak 5 – utazási költségek, mint például taxiköltségek, tömegközlekedési díjak 6 – lakhatás 7 – élelmiszer, ital és éttermi szolgáltatások 8 – belépőjegyek vásárokra és kiállításokra 9 – luxuskiadások, szórakozási célú kiadások és reprezentációs költségek 10 - egyéb 2. Az Ügyfél kijelenti, hogy az általa folytatott tevékenység alapján teljes körű HÉA visszatéríttetésre jogosult, HÉA visszaigénylésre nem jogosító gazdasági tevékenységet nem végez. Amennyiben részleges HÉA visszatéríttetésre jogosult a 2007. évi CXXVII. törvény („ÁFA tv.”) 123.§-ában foglaltak alapján, az erre vonatkozó mellékelt számítási 2015. június 1-i állapot
Oldal 5
módnak megfelelően 100 %-ban jogosult HÉA visszatérítésre. Szolgáltató a honlapján ismerteti azokat a kategóriákat, amelyekre vonatkozóan az egyes országokból az HÉA visszaigényelhető. Az aktuális listát Ügyfél szerződéskötéskor kinyomtatott formában megkapja. Felek rögzítik, hogy a HÉA visszaigénylését a Szolgáltató teljesítési segédjeként eljáró az MKFE ELEKÁFA Kft. (1149 Budapest, Egressy út 77., cégjegyzékszáma: 01-09-189788; „Adójogi képviselő”) az Ügyfél – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. („Art.”) 7. § (1) bekezdés szerinti – adójogi képviselőjeként bonyolítja le. 3. Az Ügyfél kötelezi magát, hogy a Szolgáltató részére átad minden dokumentumot, amely a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, átadja továbbá az HÉA visszaigényléssel érintett számlák eredeti példányait és az azokról készült összesítőt. A visszatérítési kérelem kötelező adattartalmát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiadott útmutató (jelenleg: 3001/2013. sz.) tartalmazza. Ügyfél tudomásul veszi, hogy Szolgáltató további intézkedésig csak papír alapú eredeti számlát fogad be. Az úgynevezett e-számla alapján Szolgáltató visszaigénylési szolgáltatást csak egyedi elbírálás alapján nyújt. 4. Az Ügyfél hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben az egyes országokból erre lehetőség van, a részére járó HÉA visszatérítés összegét az illetékes adóhatóságok a Szolgáltató vagy az Adójogi képviselő számlájára utalják át. Amennyiben az adóhatóság közvetlenül az Ügyfél számlájára utalja vissza az HÉA összegét, az Ügyfél kötelezi magát, hogy a Szolgáltatót 8 napon belül értesíti a visszatérítés megtörténtéről, a beérkezett HÉA összegéről és az esetlegesen visszautasított számlákról. Olyan országok esetében, amelyek csak az Ügyfél számlájára utalnak, Szolgáltató jogosult díjai és költségei fedezetére előleget kérni és az ügy intézését ennek megfizetésétől függővé tenni. 5. A Szolgáltatót a jelen ÁSZF mindenkor hatályos 1. sz. mellékletét képező kondíciós lista szerinti díjazás illeti meg, a díjszámítás alapja az illetékes adóhatóság végleges határozata szerint az Ügyfelet megillető összeg. Amennyiben a HÉA visszatérítés az Ügyfél számlájára érkezik, akkor a Szolgáltató a számára járó összegekről szóló számlát az illetékes adóhatóság végleges határozatának kézhezvételekor, mint teljesítési napon jogosult kiállítani. Az Ügyfél a Szolgáltató által kiállított számla ellenértékét, a számla kézhezvételétől számított öt naptári napon belül köteles megfizetni. Kézhezvételnek minősül az I.8. pont szerinti kézbesítési vélelem szerinti kézbesítés időpontja is. Amennyiben a HÉA visszatérítés a Szolgáltató fizetési számlájára érkezik, a Szolgáltató a számára járó összegekről szóló számlát a jóváírás napját követő munkanapon jogosult azonnali teljesítési időponttal kiállítani és köteles a hozzá beérkező összeget – az elszámolás elkészítése napján az Ügyfélnek a felé fennálló valamennyi tartozásának levonása után – a fizetési számláján történő jóváírás napjától számított 5 munkanapon belül az Ügyfél számlájára átutalni. Ha a HÉA visszatérítés az Adójogi képviselő számlájára érkezik, akkor az köteles a visszatérített összeget Szolgáltatónak átutalni. Ebben az esetben a Szolgáltató az előző bekezdés szerint jár el.
2015. június 1-i állapot
Oldal 6
6. Az Ügyfél a HÉA visszaigényléshez szükséges bizonylatokat az ÁSZF melléklete szerinti rendben, időrendi és országonkénti bontásban, lista alapján adja át Szolgáltatónak, aki a bizonylatok átvételét aláírásával elismeri. Ezen elismervény szolgál bizonyítékul egyrészt az Ügyfél könyvviteli nyilvántartása számára, másrészt az átadott bizonylatok utólagos ellenőrzésére. Ügyfél vállalja, hogy amennyiben az egyes adóhatóságok kiegészítő bizonylatokat, vagy információkat kérnek, azt a Szolgáltató vagy az Adójogi képviselő kérésére haladéktalanul, de legfeljebb két munkanapon belül szolgáltatja. Ügyfél ezúton felhatalmazza Szolgáltatót, hogy valamely számlával kapcsolatos probléma (pl. részleges olvashatatlanság) esetén az Ügyfél képviseletében és költségére a számlakibocsátót megkeresse és tőle információkat vagy dokumentumokat (pl. számlamásolatot) kérjen. 7. Az Ügyfél vállalja, hogy a Megbízási szerződés érvényességi ideje alatt kizárólag az Adójogi képviselőt bízza meg az elektronikus úton előterjesztendő („ELEKÁFA”) visszaigénylési ügyekben adózási képviseletével. Az adóhatósággal való kapcsolattartásra ezen ügyekben kizárólag az Adójogi képviselő jogosult. Ettől eltérni a Szolgáltató írásos beleegyezésével lehet. Az Ügyfél a Megbízási Szerződés aláírásával egyidejűleg aláírja az Adójogi képviselő részére az adóhatósági eljáráshoz szükséges meghatalmazást az adóhatóság által rendszeresített űrlapon. A Szolgáltató vagy az Adójogi képviselő a Megbízási Szerződés megszűnésekor haladéktalanul, de legfeljebb két munkanapon belül tájékoztatja az adóhivatalt az adóképviseleti megbízásának megszűnéséről. 8. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a visszaigénylési kérelmet az EU tagállamok esetében legkésőbb a visszatéríttetéssel érintett évet követő év szeptember 30-ig, Svájc és Norvégia esetében legkésőbb a visszatéríttetéssel érintett évet követő év június 30-ig lehet benyújtani, a Szolgáltató erre figyelemmel csak olyan visszaigénylési kérelmet fogad el, amelyet legkésőbb ezen határidőig hiánytalanul be tud nyújtani. 9. A Megbízási Szerződést bármelyik fél jogosult 90 napos rendes felmondással megszüntetni. 10. A Megbízási Szerződés azonnali hatályú felmondásának van helye, ha a másik fél a szerződésből fakadó kötelezettségeit súlyosan megszegi. Súlyos szerződésszegésnek minősül az Ügyfél részéről, ha a Szolgáltatót nem tájékoztatja a hozzá visszaérkezett HÉA összegéről, vagy a Szolgáltató díját nem egyenlíti ki. Súlyos szerződésszegésnek minősül a Szolgáltató részéről, ha a szabályszerűen felszerelt kérelmet nem nyújtja be. 11. A Megbízási Szerződés bármely okból történő megszűnése nem érinti a Megbízási Szerződés alapján már benyújtott kérelmekkel kapcsolatos kötelezettségeit a feleknek, amely kötelezettségeket még a jelen szerződésnek megfelelően kötelesek a szerződés megszűnése után is teljesíteni.
III.
A követelés-adásvételre vonatkozó rendelkezések
1. A követelésvásárlás („faktorálás”) keretében a Szolgáltató a Keretszerződés keretében kötött egyedi szerződéssel („Faktorszerződés”) havonta vagy negyedévente a Ptk. 6:215. § szerint megvásárolja az Ügyfélnek az Európai Unió más tagállamában megfizetett és a 2015. június 1-i állapot
Oldal 7
2008/9/EK irányelv tagállami átültetése keretében az adott tagállamtól („Adós”) visszaigényelhető HÉA iránti követelését („Követelés”). Szolgáltató alapvetően csak olyan követelést vásárol meg, amelynek adósa a HÉA visszatérítést az Adójogi képviselő számlájára utalja. Amennyiben Adós kizárólag az Ügyfél nevén lévő számlára teljesít utalást, akkor Szolgáltató a Követelést csak akkor vásárolja meg, ha az Ügyfél erre a célra egy külön fizetési számlát nyit és annak mindenkori egyenlegét, az azon jóváírt minden követelést Szolgáltatónak óvadékba ad („Óvadéki Számla”), valamint a Szolgáltatóval és az Óvadéki Számlát vezető bankkal óvadéktartói megállapodást köt. Az Óvadéki Számlával kapcsolatos minden költség az Ügyfelet terheli. 2. Szolgáltató a Követelést oly módon szerzi meg, hogy azt a jelen ÁSZF melléklete szerinti, vagy a felek közötti külön megállapodás szerinti formában az Ügyfél a Szolgáltatóra engedményezi. Az Egyedi szerződés a Szolgáltató elfogadó nyilatkozata megtételével az abban foglaltak szerint jön létre. 3. A Követelést Szolgáltató oly módon érvényesíti, hogy azt az Ügyfél nevében Adóstól visszaigényli. A Szolgáltató bármikor jogosult az engedményezésről az Adóst értesíteni. 4. A faktorálás komplex pénzügyi szolgáltatás ellenérték fejében történő nyújtása az Ügyfél részére. A Szolgáltató a faktorálás következtében kizárólag a megvásárolt pénzkövetelés tekintetében kerül az Adóssal kapcsolatba, Szolgáltató sem az Ügyfél és harmadik személy közötti, a Követelést megalapozó jogviszonyba, sem pedig az Ügyfél és az Adós közötti jogviszonyba nem lép be. A Követelés Szolgáltatóra történő engedményezése nem érinti az Ügyfélnek az Adóssal szemben fennálló kötelezettségeit. 5. Az Ügyfél a jelen ÁSZF melléklete szerinti formában és a Keretszerződés szerinti gyakorisággal jogosult a Követelés faktorálását kezdeményezni (ajánlattétel). Az úgynevezett e-számla alapján Szolgáltató követelésvásárlási szolgáltatást csak egyedi elbírálás alapján nyújt. 6. A Követeléssel együtt az Ügyfél a Szolgáltatóra engedményezi a Követelés valamennyi járulékos jogát is, így különösen a Követelést biztosító jogokat és a Követelés esetleges kamatát vagy hozamát, ide értve többek között a késedelmi kamatot és késedelmi pótlékot is. 7. Megvásárlásra csak olyan Követelés ajánlható fel, amely az Adós és/vagy harmadik személy által nem vitatott, tehermentes és engedményezését jogszabály nem zárja ki. Nem ajánlható fel faktorálásra olyan követelés, amellyel szemben az Adóst beszámítási kifogás illeti meg. 8. Az egyes követelésvásárlási szerződések megkötését az Ügyfél a jelen ÁSZF II. fejezete szerinti adó-visszaigénylési szolgáltatásra irányadó rendelkezések szerint előkészített mellékletekkel ellátott ajánlatban kezdeményezheti. Szolgáltató további okiratok becsatolását kérheti. Szolgáltató a dokumentumok átvizsgálása után dönt a Követelés megvásárlásáról. 9. Felek az egyértelműség kedvéért rögzítik, hogy a Szolgáltatót követelés-vásárlási kötelezettség nem terheli. Szolgáltatónak joga van az Ügyfél ajánlatát csak részben 2015. június 1-i állapot
Oldal 8
elfogadnia. Részleges elfogadás esetén a megvásárlásra el nem fogadott Követelések esetében a Szolgáltató a jelen ÁSZF II. fejezete szerinti adó-visszaigénylési szolgáltatást nyújtja az Ügyfélnek. 10. Szolgáltató – az esetleges elszámolási igénye és a III. 24. pont szerinti készfizető kezességből származó követelései fedezetének biztosítása céljából – jogosult a Faktorszerződés megkötését biztosíték nyújtásától függővé tenni. Az igényérvényesítés egyszerűsítése érdekében Szolgáltató azonnali beszedési megbízás benyújtásának lehetőségét is kérheti az Ügyfél bankszámlái terhére. Az Ügyfél III.24. pont szerinti kezesi kötelezettségének és a vele szembeni egyéb elszámolási igények biztosítékaként Szolgáltató bankgaranciát, óvadékot, (jel)zálogjogot és készfizető kezességet kérhet. 11. Szolgáltató az ajánlat elfogadásáról legkésőbb annak átvételét, illetve a Követelésre vonatkozó iratok hiánytalan átadásának a napját követő 10 munkanapon belül értesíti az Ügyfelet. Az elfogadó nyilatkozat az aláírásával hatályossá válik, nem szükséges annak Ügyfélhez történő megérkezése. Szolgáltató részleges elfogadásra is jogosult. Ebben az esetben a meg nem vásárolt Követelések tekintetében Szolgáltató a II. fejezet szerinti szolgáltatást nyújtja az Ügyfélnek. 12. Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató jogosult a rá engedményezett Követelést – az Ügyfél előzetes hozzájárulása nélkül – harmadik félre átruházni. 13. Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben az Adós a Követelés összegéből levonást eszközöl, akkor Szolgáltató jogosult az általa megszerzett és az Adós által ténylegesen megfizetett Követelés különbözetének Ügyfél általi megfizetését követelni. 14. Ha az engedményezett követelés ellenértékét Adós tévesen közvetlenül az Ügyfélnek teljesítette, akkor Ügyfél értesíteni köteles Szolgáltatót és az adott összeget haladéktalanul, de legfeljebb két munkanapon belül átutalni Szolgáltató javára. Amennyiben teljesítés helyett Ügyfél csekket, vagy váltót kap Adóstól, akkor már most kötelezi magát arra, hogy ezeket a Szolgáltatóra forgatja és azokat a Szolgáltató általi átvételig a Szolgáltató érdekében ellenérték nélkül őrzi. 15. Olyan esetben, amely a Követelés csökkenését eredményezheti, a felek egy munkanapon belül egymás tájékoztatására, majd a kockázat elhárítása érdekében kölcsönös együttműködésre kötelesek. Az együttműködési kötelezettség kiterjed a Követelés peres úton való érvényesítéséhez szükséges cselekményekre (iratok rendelkezésre bocsátása, tanúvallomás tétele stb.) is. 16. Ügyfél köteles a Szolgáltatónak átadni mindazokat a pénzügyi és egyéb információkat, amelyeket Szolgáltató az ésszerűség határain belül kér. Ilyennek számítanak többek között az Ügyfél finanszírozására vonatkozó információk. Az információs kötelezettség keretében Ügyfél köteles a Szolgáltatónak (i) minden negyedév végére készült főkönyvi kivonatát a negyedévet követő hónap 10. napjáig és (ii) az éves pénzügyi beszámolóját annak elfogadását követő 30 napon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő május 31-ig átadni. 17. A Követelés vételára a névérték. A faktorálási szolgáltatásért az Ügyfél az 1. sz. melléklet szerinti, a névérték százalékában megállapított faktordíjat és az arra eső forgalmi adót fizeti 2015. június 1-i állapot
Oldal 9
meg. A faktordíj nem tartalmazza az ügylet lebonyolításával kapcsolatos külön költségeket (pl. pénzforgalmi illeték), amelyeket az Ügyfél az I.13. pont szerint viselni tartozik. 18. A Követelés vételára és a faktordíj legkésőbb az Ügyfél ajánlatának Szolgáltató általi elfogadását követő 10 munkanapon belül esedékes. A vételárat Szolgáltató nettó összegben fizeti meg, azaz abból a faktordíjat és az Ügyfelet terhelő egyéb díjakat és költségeket, valamint az Ügyfél esetleges más tartozásait levonja. 19. Ügyfél a faktorált Követeléssel az engedményezést követően semmilyen módon nem rendelkezhet. Ügyfél vállalja, hogy semmi olyasmit nem tesz, ami jogalapot adhatna Adósnak a teljesítés megtagadásához. 20. Ügyfél kijelenti, hogy az elmúlt két évben nem indult ellene csődeljárás, felszámolási eljárás és/vagy végelszámolás és ilyen eljárás jelenleg sem folyik ellene, illetve ilyen eljárás megindítása iránti kérelemről nincs tudomása. Ügyfél kijelenti továbbá, hogy nincs tudomása olyan peres vagy nem peres eljárásról vagy egyéb hatósági eljárásról, amelyben félként részt vesz és mely eljárás az Ügyfél működését alapvetően befolyásolná (pl.: törvényességi felügyeleti eljárás). Ügyfél kötelezi magát, hogy amennyiben a fenti esetek bármelyike bekövetkezik, akkor erről haladéktalanul, de legfeljebb két munkanapon belül írásban tájékoztatja a Szolgáltatót. 21. Ügyfél szavatol azért, hogy a szóban vagy írásban a Szolgáltató részére adott információk a valóságnak megfelelnek és teljes körűek. Ügyfél tudomásul veszi, hogy az általa szolgáltatott információk a Szolgáltató hiteldöntésének alapjául szolgálnak. 22. Ügyfél szavatol azért, hogy (i) a Követelésnek ő a kizárólagos jogosultja, (ii) a Követelés teljes összegben való fennállását és jogosságát az Adós nem vitatja, (iii) a Követelés perteher- és igénymentes, valamint (iv) azon harmadik személynek nincs olyan joga, mely a Követelés teljes körű érvényesítését akadályozná vagy kizárná. 23. Ügyfél teljes körű felelősséggel tartozik azért, hogy a Követelés jogszerűen és teljes terjedelmében fennáll és azt Adós bármiféle levonás, beszámítás nélkül megfizeti. 24. Az Adós teljesítéséért Ügyfél készfizető kezesként felel. 25. A Faktorszerződés rendes felmondással nem szüntethető meg. 26. Ügyfél a Faktorszerződés rendkívüli felmondására vagy az attól való elállásra akkor jogosult, ha egyidejűleg visszafizeti a Követelés vételárát és megfizeti a II.5. pont szerinti díjat. 27. Szolgáltató jogosult a Faktorszerződést részben vagy egészben azonnali hatállyal felmondani vagy attól elállni, ha -
Adós az engedményezett Követelés teljesítését részben vagy egészben a következő okok bármelyikére tekintettel nem teljesíti: - az érvényesített igény részben vagy egészben nem valós, - a Követelést részben vagy egészben a faktorálást megelőzően teljesítette,
2015. június 1-i állapot
Oldal 10
- a Követeléssel szemben beszámítást kívánt érvényesíteni. -
a Ptk. 6:382. § (4) bekezdésébe, a 6:387. § (2) bekezdésébe vagy a 6:407. § (1) bekezdésébe foglalt bármelyik felmondási ok bekövetkezik;
-
Ügyfél Szolgáltatót valótlan tények közlésével, lényeges tények elhallgatásával, a valóságnak nem megfelelő adatok szolgáltatásával megtévesztette;
-
Ügyfél vagyoni helyzetében, likviditásában, hitelképességében, gazdasági helyzetében, illetve ezek várható alakulásában a Faktorszerződés megkötését követően olyan változás következik be, mely az Ügyfél kötelezettségeinek (ide értve a kezesi felelősség alapján fennálló kötelezettségeket is) teljesítését veszélyezteti és az Ügyfél felszólításra sem nyújt megfelelő pótbiztosítékot;
-
Ügyfél bármely szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegi vagy nem teljesíti és a jogsértő állapotot felhívás ellenére sem állítja helyre.
28. Szolgáltató a Faktorszerződés felmondása esetén akkor köteles a Követelés visszaengedményezésére, ha a Ügyfél a Követelés ellenértékeként megkapott összeget és annak az Ügyfél számára való átutalástól számított Ptk. 6:155. § szerinti késedelmi kamatait a Szolgáltatónak megfizette. 29. Felek megállapodnak abban, hogy a faktorálással kapcsolatos jognyilatkozataikat írásban teszik meg és ezek csak írásban érvényesek. 30. Ha az Ügyfél több jogutód hátrahagyásával szűnik meg, úgy a Faktorszerződésen alapuló kötelezettségeiért valamennyi jogutód egyetemlegesen felel. 31. Szolgáltató az Ügyfél panaszát a Hpt. 288. § és a 40/2013. (XII.29.) MNB rendelet szerinti – a honlapján közzétett – panaszkezelési szabályzata szerint vizsgálja ki és orvosolja. A panasz elutasítása esetén Szolgáltató tájékoztatja az Ügyfelet a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről.
IV.
Mellékletek:
1. Kondíciós lista 2. A számlák, bizonylatok leadásának rendje, és az előkészítés menete 3. HÉA visszaigénylési megbízás 4. Követelés-átruházási ajánlat 5. Tájékoztató a Központi Hitelinformációs Rendszerről 6. Kiszervezett tevékenységek listája 7. Oklista –––
2015. június 1-i állapot
Oldal 11