Yvone. és az. I. kötet B.N. PRINCE ISBN:

1

Yvone és az

rület t re I. kötet B.N. PRINCE

2014

ISBN: 9789631200324

2

3

Az én végtelen lelk társszerz mnek, aki táplálta hitemet, és ha az elkóborolt,

visszaterelte hozzám.

4

5

1. Bizarrfalva új lakói

T

örténetünk ott kezd dik, ahol minden bizonnyal sok

másik

messzeségben

véget

ért,

vagy

valahol

a

még

tart

b velkedésben.

A

Fitzgerald család azon kevesek közé tartozott a f város lakói közül, akik szíves örömest hagyták maguk mögött a fáradt kanyarokban tornyosuló taxi oszlopokat. Londoni tartózkodásuknak egy csodás, ver fényes napsütésben úszó hajnal vetett véget, és adott kezdetet egy olyan kalandnak, amelyr l minden bizonnyal álmukban sem gondolták volna, hogy velük fog megtörténni, vagy akár csak közük lehet hasonló sületlenséghez. Ám erre még egy aprócska, gyanús szell sem utalt, még akkor sem, amikor Yvone a legkisebb, rá kiemelked en nem jellemz módon, emeletr l,

torkaszakadtából a

üvöltve

lépcs fokokat

vágtatott

hármasával

le

az

szedve.

A

készül dés izgatott várakozásában úszva semmit sem talált, ami szükséges lett volna nagynénjéhez tett szokásos nyári vakációjához. Ugyanis a Fitzgerald testvérek- jobban mondva a nyúlánk, deréksimogatóan 6

hosszú barna hajjal és hatalmas, meleg barna szemekkel megáldott Yvone és bátyja, Leopold, aki a számítógépes játékok ördögi mestere és iskolaels

volt az int k

gy jtésében, nem is tudtak volna elképzelni egy nyarat sem nénikéjük varázslatos, vidéki háza nélkül. Yvone, bár kívülr l a szokásosnak mondható tizennégy évesek

közé

tartozott,

ideje

túlnyomó

részét

a

könyvtárban töltötte iskola után, és nem a parkban a népszer

görkorcsolyázók bandáját körülrajongva. Űa

pedig ilyen pompás és szívmelenget reggelre ébredtek, mint a mai, emeletet rázó felszabadultsággal rontott neki édesanyjának,

hiszen

nem

mindennapi

történések

kezdetének adott otthont ez a felfordult, csomagokkal szegélyezett reggel. - Anya, anya! Mégis, meg tudnád magyarázni, hogy amikor én keresek valamit, az sosincs meg, de ha te keresed, azon nyomban el kerül? - Yvone szeme még fáradt volt, ám olyan er s vágy ült benne, amely minden év minden bizonyítványosztásánál beleköltözött. Cseppet sem a jegyek érdekelték, sem a 7

kopasz és tömzsi igazgató elcsigázott monológja az egész év eredményeit felölel diagramok összesítésér l. És nem is a bágyadtan és elgyötörten, egyenesnek egyáltalán nem mondható sorokban álló gyerk cök, akiket Potts igazgató beszédére szám ztek tikkadni a t z

napra.

Hosszú, hímzett hálóinget és kócos kontykezdeményt viselt szinte már szabályosan kerek, vidám arca felett, és kezében egy fél pár fekete szandált lóbált. - Kincsem, a szandálodat kifényesítettem, kint van a teraszon, – dünnyögte Mrs. Fitzgerald, s rá sem hederített leánygyermekére.

Szorgosan

pucolta

a

délutáni

induláshoz bekészített saláta hozzávalóit. Elenornak megvoltak azon képességei, amelyeket kizárólagosan csak egy édesanya tudhatott magáénak. Például, ha elég sokáig nyúzták valamilyen felesleges dologért csemetéi, id vel beadta a derekát, és megvette, amit szívük kívánt. Akár este nyolc órakor is képes volt palacsintát sütni, ha azt úgy akarták, de amikor a kis Leopold még pufók volt gyerekkorában, olyan tekintélyt tudott parancsolni, hogy a fiúcska kénytelen volt megenni a gondosan elkészített 8

céklaf zeléket

is.

megfeledkeznünk, megjavítani

Nem hogy

bármilyen

szabad kivételes

arról tehetsége

szerkenty t

a

sem volt

lakásban,

mosógépet vagy h t szekrényt csupán gemkapocs és bef ttes gumi használatával. És ami a legpéldásabb mind közül, hogy

volt az egyetlen a családban, aki

csalhatatlanul azonosította a zoknik gazdáját. Egyszóval ezermester volt minden tekintetben. Egyedül sz ke, göndör fürtjeivel gy lt meg olykor a baja. Űiába hordta banáncsattal felt zve,

egy-két

szál folytonosan és

roppant mód idegesít en valahogy mindig sugárzóan élénk, kék szemébe hullott. - De anya! - Yvone türelmetlenül várt anyja mindent kizáró figyelmére. - Ha a teraszra tetted a szandálomat, mégis hogy került Poppy ketrecébe? - Poppy

volt

az egyetlen háziállat

a Fitzgerald

rezidencián, és több szemtanú állíthatta, hogy

volt a

legkövérebb is. Tengerimalac létére a tavalyi, jól táplált háziállatoknak rendezett nagy siker Táp-Top versenyen az

egyik

becses

zs ritag 9

felkonferáló

beszédében

nyilvánosan összetévesztette t egy házinyúllal. Szegény Poppy bánatában még több káposztakompótot evett, amelynek köszönhet en már ellent mondani sem lehetett a zs ritag óvatlan kijelentésének. - Kérdezd meg a bátyádat, édesem,

biztosan tud neked

magyarázatot adni! De ha megkérhetlek, kapd össze magad, mert fél óra múlva ott kell lenned, és ha itt ólálkodsz a konyhában, sosem leszek készen Fiona néni kedvenc salátájával, és sosem indulunk el! - Yvone azonban ezt már nem hallhatta, mert mire anyja kimondta a lehetséges elkövet már

ott

is

termett

legf bb ismertet jelét,

Leopold

bátyja

kísérteties

hálószobájának ajtajában. Yvone sosem értette, hogy bátyjának miért kell mindig feketében járnia, és egy halom

kukafed

csapkodásához

hasonló

zenével

ébresztenie t minden reggel. Amikor még kisgyerekek voltak, sokkal jobb viszonyt ápoltak, és nem volt példa sem kiközösítésre, sem pedig halláskárosításra. Mindenki, aki ismerte ket, büszkén mesélte tovább, mennyire jó és figyelemreméltóan engedelmes gyermekek a Fitzgerald 10

testvérek. Űogy

k sosem veszekednek,

k sosem

akarnak a másiknak rosszat. Nem akarnak békát tenni a nagyi fogsortartó poharába, nem akarnak összegy jteni vagy száz keresztes pókot, majd elrejteni a postás táskájában, és eszük ágában sincs rossz jegyeket hozni, vagy az erkélyr l vízipisztollyal lövöldözni a járókel ket, és sáskával megtöltött házi süteménnyel kínálni a szomszédban lakó Theodor bácsit. Egy szó mint száz, amíg gyermekek voltak nem számított sem ember, sem állat, számítógép vagy basszusgitár, mert

k ketten

voltak a világgal szemben. A legpiszkosabban és legagyafúrtabban kifundált tervek szöv i voltak. Kincses térképek

rajzolói,

expedíciók

kalandorai,

elveszett

diadémok megtalálói, híres uralkodók és szökevények, tündérek és törpék, nem pedig két idegen. Ám Leopoldot tizenhetedik életévének betöltésekor és új iskolába kerülésekor már nem érdekelték az efféle kalandok és kitalációk. Szerinte ezek már gyerekesek, és a barátait sem kötik le f leg, hogy mindezt kishúgával játssza, ami b ven ártott Leopold sötét rocker imázsának. Yvone úgy 11

érezte,

magára

maradt

közösen

univerzumukban. Márpedig királyn

elképzelt

nincsen király

nélkül, és kalandor sincs útitárs nélkül, így ezt sosem bocsátotta meg Leopoldnak. Leopold pedig vígan elvolt újonnan felfedezett, szerinte csak a nagyfiúknak való világában és Yvonera úgy tekintett, mint egy idegesít és fölösleges

szerepl re

immáron

szégyellt

múltjából.

Kihagyta mindenb l és ostobának nevezte, hogy még mindig hisz azokban a régi, csupán kitalált mesékben, amelyekr l hajdan együtt olvastak a lámpafénnyel megvilágított paplan alatt. Ezek után már csak átnézett kishúgán, aminek Yvone talán jobban örült, mint amikor bátyja vicces tréfákkal szégyenítette meg és kergette rületbe t. Leopold óram pontossággal rejtett el, vagy tett tönkre húga számára értékes és fontos dolgokat, amikor kellettek, vagy amikor Yvone késésben volt. És a kalandos, szabadban töltött nyarak is véget értek. Leopoldnak

már

ellátogatni.

Csak

Fiona

nénihez

szüntelen,

sem

fenyeget

volt

kedve

nyaggatásra

hagyta magát rávenni, hogy legalább egy hónapot a 12

szünid b l ott töltsön, amíg szüleik elutaznak, hogy megünnepeljék régen várt házassági évfordulójukat. - Azt mégis hogy képzelted, hogy pont évzáró el tt eteted meg Poppyt a szandálom bélésével? – Harsogott Yvone,

aki

hálóingben

volt

ugyan,

de

olyan

tiszteletreméltó határozottsággal állt a h vös és sötét szoba ajtajában, mint amennyire határozottan csengtek Leopoldhoz intézett, dorgáló szavai. Azonban a válasz csak egy morgás volt, amely minden bizonnyal a szoba legtávolabbi sarkába tolt ágy fel l jött. Leopold szobája pont olyan volt, mint a jelenlegi „fels bb éves, men

és balhés zenész vagyok” stílust felvett

Leopold. A falakon poszterek voltak tapéta helyett. A tapéta sorsa az lett, hogy végül Yvone kedvenc könyveit borították cafatokban Leopold jóvoltából, mondván Yvone arra kérte t, segítsen becsomagolni könyveit. Az ablakokat fekete red ny burkolta, és amikor Yvone felhúzta, hogy a napsütés hozza meg az ébresztést, és vigye el a balhét helyette, a szoba továbbra sem t nt barátságosnak.

Kicsi

volt, 13

poros

és

zsúfolt.

Tele

lemezekkel, le nem vitt szennyes ruhákkal, koszos edényekkel és egy chipsmintázatú sz nyeggel. Bútor szinte csak az ágy volt, egy ruhásszekrény és az a plazma tv, amelyet még Albert nagybácsi küldött karácsonyra közös ajándékként a gyerekeknek. A szoba szabadon maradt sarkait er sít k, néhány leckefüzet és a szigorúan rzött penget

gy jtemény alkotta. A napnak sem

sikerült túl sok fényt vinnie a sötét, nyirkos és rideg szobába. Az ágy fel l most is csak a morgás hallatszott. - Mégis mit vártál? - nyöszörögte Leopold. - Azt hittem lesz már annyi eszed, hogy … - ásított egy hatalmasat úgyis készülök valami meglepetéssel az én egyetlen drága … mindegy is! - Azzal magára húzta a takarót és folytatta a szitkozódást a huzat alatt. - Ha csak ezért jöttél be, akkor ugyanezzel a lendülettel vissza is húzhatod azt az átkozott red nyt, és mehetsz megmondani

anyának,

hogy

én

vagyok

a

legkegyetlenebb legundokabb, leggonoszabb… - Megyek is, de te még azt sem érdemled meg, hogy 14

anyával rólad beszélgessek. - Azzal fogta magát és kirohant a szobából, hangos ajtócsapódást és lépteivel szétmorzsolt

chipsmorzsákat

hagyva

maga

után.

Felöltötte csipkés fehér blúzát és fodros fekete szoknyáját, majd elindult piros biciklijével az igen hosszúnak ígérkez ünnepségre, amely pontosan úgy telt, ahogy azt az elmúlt években már megszokhatták Mr. Pottstól. A kurta igazgató, nemcsak hogy tanár volt, de elmélyült és áhítatos hitoktató is a parókián, amelyet

vezetett, mint

a hasonlóan erkölcsös és átszellemült hívek kedvenc lelkésze. Ám munkássága ellenére cseppet sem volt vezet

alkat, sokkal inkább lehetett elképzelni egy

cirkuszban, mint elhinni akár egy szavát is. Külsejéb l adódóan, amelynek kielemzésére egy évzáró sem volt elég

a

tanulók

körében,

nem

volt

éppenséggel

megbecsült tanár. Rövid nyakán a fizika törvényeit meghazudtoló módon egyensúlyozott tömzsi, ám annál hatalmasabb, mindenféle büntetés kiötlésére elszánt, gömb alakú kopasz feje, amely nem csak a júniusi hirtelen napozástól éktelenkedett vörösen. Szónoklatához 15

sámlira kellett állnia, hogy elérje a legkisebb, mikrofonon beállítható

magasságfokozatot,

és

már

a

járásától

vel trázó kacagás tört ki, amikor odabattyogott a színpadhoz, kísérteties módon illusztrálva ezzel a sarki pingvinek éveken át tanulmányozott totyogási szokásait. Piros, almaszer

orrát teljesen betakarta a mikrofon

fekete feje, és láthatóan többszörösen felhajtott, de széltében nem eléggé megtoldott öltönyt viselt. Mikor már

minden

grafikon

és

diagram

beépült

a

búcsúbeszédbe, kiemelve az ezekb l elvégezhet összes létez

számtani hányadost, a nebulók behúzódtak

termeikbe, ahol megkapták az egyetlen összegzést, amely már egy hangyányit jobban érdekelte ket, mint a t z naptól felhevült betonon kihirdetett jelentések. Üdvözl és búcsúzó, jókívánságokkal és ölelésekkel teli szavakkal együtt hagyták hátra a büszke szül kt l, tanároktól, zsémbes takarítóktól és barátoktól hemzseg

iskolát.

Yvone számára ez több volt, mint egy szokásos nyári szünet el tti búcsú. Ugyanis szeptembert l másik iskolában folytatja majd tanulmányait. Annak viszont 16

jobban örült, köszönhet en a jóságos égieknek, hogy nem abban az iskolában, ahol Leopold. Ha máshogy is történt volna, biztos volt abban, hogy bármit megtett volna annak érdekében, hogy az az eset, hogy ugyanabba az iskolába járnak, ne következzen be. Igazság szerint egész télen azon a terven járt az esze, hogy miként tudná megmásítani apjuk döntését, miszerint az a legjobb, ha a testvérek ugyanabban az iskolában tanulnak. - Ugyan, kincsem, mi a rossz abban, hogy együtt mentek az iskolába Leoval? Legalább lesz kivel lenned, ha nem találod meg a közös hangot valakivel már az els nap. Űidd el, jó lesz, ha van már legalább egy ismer s arc. Majd mehettek együtt ebédelni, és segít a leckeírásban is. – Jeffrey Fitzgerald, mindent bevetve próbálta vigasztalni egyszem

lányát,

aki

láthatólag

élete

eddigi

legmeghatározóbb hisztijét próbálta el adni, ezidáig begy jtött, összes színészi képességével f szerezve. Kizárt dolog volt, hogy

és Leopold akár egy percre is

úgy tudjanak viselkedni, mint egy normális testvérpár. Ugyanis igen, mondhatnánk azt is, hogy egy normális 17

testvérpár szokott veszekedni, ám ezúttal a normális szó cseppet sem egy egyszer

testvéri kapcsolatra hagyott

okot következtetni, és Yvone színpadias szereplése meghozta a várt engedményt. A délután kellemes, kimondottan Fiona nénihez történ utazásra való meleg leveg t hozott. A csomagok szép sorban várakoztak az induláshoz, és Yvone szívb l remélte, hogy amit gurulós kis b röndjébe pakolt, az az évzáró okán tett távolléte alatt is a helyén maradt. Leopold, bár egy hónapra készültek, kizárólag egy hátizsákot volt hajlandó magával cipelni, és anyjuk kíváncsi, csomagokon pihen , majd fiára szegez d tekintetére csak annyit válaszolt: Van Fiona néninek mosógépe, nem? Minek vigyek két pólónál többet, ha másnapra a néni úgyis kimossa? - Csavaros észjárásának senki nem mert ellentmondani, miután kerek három hétig gy zködte a család a nyári kiruccanásra. Apja barátságosan megrángatta fia fülét az iménti jelenet folytán, de az durcásan elhúzta fejét, és karba tett kézzel beült az el készített autóba. Leopold 18

nem csak Yvone-nal harcolt képzeletbeli háborút. De még Yvone örök ellenségnek könyvelte el bátyját, aki sosem léphet be majd a házába, addig a család többi tagja átmeneti kamaszkorként diagnosztizálta a különc és makacs viselkedést. Bár Yvone úgy érezte, sosem lenne képes rég elvesztett testvéri szeretetük újjáélesztésére, titkon azért remélte, hogy Leopold majd egyszer csak megváltozik. Miután sikerült röpke fél óra alatt a röpke két csomagból Elenor finomságai által vagy öt csomagra avanzsált poggyászt bepasszírozni maguk közé, a Fitzgerald-család végre élvezhette a nyári melegben fürd z

édes

semmittevés els óráit. Yvone kénytelen volt Poppyt is magával

hozni,

ami

jócskán

nyomott

az

autó

össztömegén, de nem hagyhatta, hogy az utazásból hamarabb

hazakényszerült

bátyja

esetleg

vacsorát

csináljon bel le lökött és ugyancsak megbízhatatlan haverjaival karöltve. Az autó ablakából kitekintve egyre messzebb kerültek a város bels

forgatagától, amelyet

egy másféle, kissé állatias forgatag vett át a külvárosi 19

legel khöz érve. A Londonból Skóciába vezet

utat

autóval tették meg. Elenor és Jeffrey úgy tervezték, hogy leteszik a gyerekeket Fiona néninél, és miután kipihenték az utazást, tovább indulnak Európába, hogy végre megejtsék a már évek óta tervezett nyaralásukat Rómában, amelyet Jeffrey s r aligha tudtak az el z

munkabeosztása miatt

években kivitelezni. Jeffrey

Fitzgerald a Healy és Fitzgerald autóalkatrészeket gyártó cégnek volt az üzemvezet je, és ez sok utazással járt a külföldi megrendel k minden kívánságának teljesítése miatt. A céget apai nagyapjától örökölte, és sokkal jobban értett

a

kétkezi

munkához,

minthogy

a

vállalat

papírmunkáit végezze, így azokat öccsére, Johnra hagyta. Jeffrey imádta a munkáját, és szerette volna azt fiára hagyni, de az autó hátsó ülésén, PSP játékon öldökl fiának ez fikarcnyit sem volt ínyére, és amúgy sem fért volna bele koncertjeinek s r sorába. Űabár Leopold volt a család mumusa, az utóbbi években mégis Yvone volt az, aki a karját adta volna, hogy bebizonyítsa, senkire

sem

hasonlít.

A 20

családban

aztán

mindenkinek

összetéveszthetetlenül, a legkisebb árnyalatkülönbségig is

ugyanolyan

szín

sz ke

haja

és

világos,

mandulavágású kék szeme volt, Yvone-t kivéve. Ez alól Leopold sem volt kivétel, bármilyen b szen próbálta is ellopni a nagyi sötét hajfestékét a tavasszal, nem sikerült anyjukat meggy znie, hogy márpedig egy rockernek nem lehet sz ke a haja. Pedig mindenki tejfölsz ke haját irigyelte a családi ebédeken, ahol, ha vagy százszor nem hangzott el, hogy Leo tiszta apja, akkor egyszer sem. Jeffrey sokáig büszke is volt fiára, de ma már csak a legjobbakat remélhette. Ebben Yvone azonban teljesen apjára ütött. Kedves, szerethet , csupa szív teremtés volt. Bárkinek is volt szüksége odaadó szeretetre vagy önzetlen segítségre, a mindig életvidám Yvone-ban megtalálhatta azt. Ha segíthetett, az boldoggá tette nyílt, szintén tiszta szívét. Ám sokszor pontosan ez a ritka, bámulatba

ejt

emberi

tulajdonság

volt

okozója

naivitásának. Hajlamos volt arra, hogy feltétel nélkül megbízzon az emberekben, akik ezt nem mindig viszonozták hasonlóképpen. Álomvilága, melyet nemes 21

lelke táplált, olyan magasságokat ért el, amely egyre távolabb sodorta a sokszor gonosz, tisztességtelen világ embereit l. Ezzel szemben Leopold, miközben csendesen hagyták el otthonuk megszokott leveg jét, csak a fülébe dugta telefonja hallgatóját, és úgy viselkedett, mint aki nem is a családhoz tartozik. Az út további része csendességbe borult. Alvással, és az autó

hosszas

cammogása

kiváltotta

kimerültséggel

karöltve telt az autópályán megtett sok száz kilométer, miután kifogytak a szójátékokból és barkóbákból. Az út pontosan kilenc órába telt, és mire Fiona nénihez érkeztek, minden utast ébresztgetni kellett. Fiona néni egy elég furcsa, Doras nev

falucskában lakott Skócia

délkeleti területén, Strathmore hatalmas völgyének messzi árnyékában. A falucskában valójában nem sok érdekesség volt a néni kertjén és házi állatain kívül, ugyanis a szomszédban nem lakott senki. Egyedül a házzal szemközti oldalon, egy nagyobb családi házban élt Fergus Fletcher könyvel és csodás hímzéseir l híres neje,

Mrs.

Fletcher,

aki 22

minden

karácsonyra

megajándékozta

Yvone-t

egy

szépen

kidolgozott

hálóinggel. Yvonnak egyetlen emléke maradt err l a különös és olykor bogarasnak mondható házaspárról. A néni például nem merészkedett ki a faluból, mióta lányuk, Agatha elt nt, mert elmondása szerint Agathát koboldok vitték el, és nem hagyhatja el otthonukat, nehogy Agathán torolják meg a súlyos átkot. De Fergus bácsinak sem volt maradéktalanul minden kereke épségben.

Egy

napon

Yvone

kint

játszott

unokatestvérével, Cedric Petersonnal a kertben, amikor is Fiona

néni

megkérte

ket,

hogy

vigyenek

át

Fletcherékhez egy kis frissen sült pogácsát és egy Albert finom whiskyével megtöltött üveget. Ám a bácsi sokáig id zött hiába nyomták a cseng t, és hiába ugatott Percy, az öreg tacskó, senki sem nyitott ajtót. Mikor estefelé újra megpróbálták, Fletcher bácsi vézna ujjaival az ajtónak támaszkodva éppen hogy csak kisandított a résen és félelemt l reszket , karikás szürke szemét a mosolyogva váró gyerekekre szegezte, miután elfogadta a csomagot, amelyet Yvone nyújtott át neki. Ám a következ 23

pillanatban eldobta a kosárkát, és üveges tekintetével a távolba meredt. Szeme kitágult, minden ízében remegett, majd elkiáltotta magát. - Űetedfél ezrelék! Ez egy…ez egy…egy… - A két barát egy szavát sem értette, nem beszélve rémült arcáról és az er s ajtócsapódásról, amellyel megköszönte az ajándékot. Yvone napokig ki sem mozdult a szobából b ntudatában és Cedrickel azon töprengett, vajon mivel b szítették fel az öreg könyvel t. Cedric szerint megijedt Fiona néni fekete macskájától, ugyanis mint utólag Albert bácsi szemfülességének köszönhet en kiderült, Október kiszökött a fészerb l, és a gyerekek után eredt. Fiona néninek sok ismertet jegye volt ebben a picinyke faluban, de

a

legmeghatározóbban

mégis

macskáiról

azonosították. Volt neki ugyanis tizenkett az év összes hónapjáról elnevezve, és még maga a jó Isten sem tudta ket megkülönböztetni, nem úgy, mint Fiona néni. Cedric onnantól kezdve csak bolondnak tekintette Fletcheréket, és akármilyen furcsaság történt a Peterson ház körül, azt a rigolyás és babonás szomszédság 24

alaptalan híreszteléseinek tudta be. - Mindenhol törpéket meg tündéreket látnak. Nyakamat rá, hogy azt hitték koboldok vagyunk, és el akarjuk ket is rabolni. Azt hiszik, hogy ez itt csodaország, nem beszélve

arról

a

sok

tökkelütött

mendemondáról,

amellyel ijesztgetik az idelátogatókat. Egy iskolás barátom sem látogatott meg ezen a nyáron, mert mindenki fél a koboldok lázadásától. Igazságtalanság! Cedric komoly kisfiú tudott lenni fiatal korához képest. Göndör, sötét haját Fiona néni sosem engedte levágatni, mondván, így pont úgy néz ki egyetlen fiacskája, mint James Dean. És volt is benne valami. Cedric alacsony, de jóvágású fiúcska volt már gyermekkorában is. Karakteres arcát Fiona néni els

férjét l, Cedric valódi apjától

örökölte, nem beszélve vastag ajkairól és éles vonásairól. Huncutsággal teli zöld szemével és bájosan kacagtató megszólalásaival mindenki azonnal a szívébe zárta. Két évvel

volt

csak

öregebb,

mint

Yvone,

s

egész

gyerekkorukat együtt töltötték Skóciában. Kincskeres st játszottak, és névjegykártyákat gyártottak szellem zési 25

vállalatukhoz,

amelyeket

szétosztottak

a

faluban,

szellemmegszállás veszélye esetére. Ugyanis minden házban tudvalev volt, hogy Skóciában az egy f re jutó szellemek

és

kísértethistóriák

száma

igencsak

meghaladta ez egészségügyi határértéket. - Hát itt vagytok! - Fiona néni az örömt l szinte már repülve suhant a csomagoktól és utasoktól végre kiüresedett autóhoz. Virágos hosszú ujjú ruhát és szokásos, tökéletesen becsavart vörös hajkoronát viselt. - Istenem, mintha csak tegnap lett volna, hogy elmentetek, mégis mekkorát n ttetek, gyerekek! Jaj, hadd öleljelek meg kicsi Leopold! Leopold már megérezhette a közeled

veszélyt, és

gyorsan magához kapott pár porban hever

súlyos

csomagot, hogy legyen, ami a földön tartja Fiona néni s r

csókolgatásai

közepette.

- Jó utatok volt? Jaj, biztosan rettenetesen éhesek vagytok! - Arca vidám és felh tlen volt, és legalább húsz évet fiatalodott

gondos

szépérzékkel

jóvoltából,

miközben

mindenkit 26

kifestett

szeme

végigölelgetett,

és

néhány csomag könnyed felkapása után az ódon és hatalmas, kékre mázolt ház bejárathoz igyekezett. A tet t mahagóni cseréppel borították, az ablakokat pedig fehér zsaluval lehetett elrejteni az utca fénye el l. Egy ütöttkopott, összetákolt kerítés és egy hatalmas kert is tartozott még a házhoz a rozoga pajtán és a macskák fészerén kívül, amely most Poppynak is meleg otthont biztosított. Miután a néni újra férjez ment, els

férje

halála után Mr. Petersonhoz, a házon folyamatos átalakítások mentek végbe. Albert Peterson volt Doras falu híresen hírhedt cs szerel , ácsoló, tet épít

és

asztalos mestere is egy személyben, na meg a legnagyobb feltaláló egész Kelet-Skócia területén. Találmányai, bár igen

ötletesek,

annál

eladhatatlanabbak

voltak,

szórakoztatására

és

haszontalanabbak így

elb völ en

azokat

f leg

bolondos

és saját

felesége

kedvére építette. Fiona néni Jeffrey n vére volt, de szinte mindenben

különbözött

öccse

jellemvonásait

és

személyiségét illet en. Míg Jeffrey kötelességtudó és ambiciózus volt, addig Fiona néni trehány, hebehurgya, 27

szeszélyes, és a legjóindulatúbb kifejezéssel élve sem mindennapi személyiség. Imádta a jóslást, a kártyát és különféle

ezoterikus

dolgokat.

Álomfejtés,

természetgyógyászat és olykor még a mágia sem állt távol t le. Ennek eredményeképpen a ház tele volt mitológiai

festményekkel,

százaival, füstöl

kristály-és

kagylócsüng k

illatú könyvszobákkal, szobrokkal és

vagy hatvan darab tükörrel, az egyéb nem hétköznapi csecsebecséket még nem is említve. Még ezzel a sok boszorkányos kiegészít vel is a házat remek hangulat lengte be. Világos volt és barátságos, személyes, és a seregnyi titokzatos tárgyból adódóan, amelyek mind egyegy történettel bírtak, megszámlálhatatlan mennyiség kaland és újonnan felfedezett zug helyszíne, amelynek köszönhet en minden év minden nyarán találtak a házban egy szobát, amelyet még azel tt sosem láttak. - Hát nénikém, ez a ház egy porszemnyit sem változott! Yvone elképedve állt az el szoba padlójától a plafonig tartó

falambéria

árnyékában,

amelyet

csak

egy

embermagasságú tükör fénye tört meg a cip sszekrény 28

fölött. -

Gyertek,

kedveskéim,

megmutatom

nektek

a

szobáitokat - mondta izgatottan a néni, és már el is t nt a fából faragott lépcs fordulóban. A szobákhoz történ elvezetés rituáléját Fiona néni sosem mulasztotta el dacára annak, hogy évr l évre mindenkinek ugyanaz a szoba jutott. - Egy kis változtatást mertem a szobákon kanyarítani tette hozzá der sen a néni. Az emeletre fölérve, tet teres fényben úszó szobák, és vanília illatú füstöl

andalító illata fogadta a fáradt

vendégeket. - Ez itt a te szobád, Leopold! - Fiona néni egy frissen kifestett barna szobára mutatott, amely zsúfolásig tele volt mindenféle fiús marhasággal, melyek az itt töltött nyarak alkalmával a házba kerültek, és Fiona néni gy jtöget

mániájának köszönhet en itt is maradtak.

Játékok, amelyeket Albert bácsi faragott, egy termetes ágy tele Mrs. Fletcher hímzett párnáival, és egy új számítógép, amely az egyedüli volt Leopold jelenlegi 29

érdekl dési

körének

listáján.

A

következ

szoba

Fitzgeraldéké volt. - Drága öcsikém, ez lesz itt a tiétek. Sajnos a lentit még tatarozzuk. És azzal egy égszínkék, baldachinos fehér ággyal és fehér gardróbbal bútorozott fátyolfüggönyös szobára mutatott. - Óh Fiona, ez meseszép! - Elenor nem gy zött hálálkodni a minden kívánságot kielégít vendégszeretetnek. Miután Yvone megkapta eredeti, almazöld szobáját rojtos, földgömb mintázatú sz nyegével, újra otthon érezte magát a frissen lakkozott fabútorok illata és kedvenc könyvespolca társaságában. Az

szobájának volt a

legszélesebb ablaka, amelynek párkányára Albert bácsi hívogató kuckót fabrikált puha huzattal, párnákkal és egy könyvtartó polccal, hogy Yvone bármikor csak kiülhessen az ablakba olvasni. Maga volt a mennyország a külön fürd szobával, amelyet ibolyaszín csempe burkolt, mindenféle tengeri csillaggal és kagylóval kiragasztva. Mikor mindenki kipakolt és átöltözött, Albert vacsorára 30

invitálta ket a télikertbe. Fiona néni másik szenvedélye a növények voltak, és a bel lük készített, sajátos gyógymóddal rendelkez

f zetek. Olyan virágokat,

indákat, páfrányokat és mohákat tudott magáénak, amelyeket sosem látott egyikük sem, kizárólag csakis a néni télikertjében. - Ez itt egy bóbisi kéregf - magyarázta jelent ségteljesen, amikor

Yvone

hat

éves

volt.

A

sötét

köldök

csillagszirom jó hasfájásra, de ha igazi hatást akarsz elérni,

belekeversz

még

egy

kis

boglyas

tekerg szömörcét, az jót tesz az idegeknek. Jaj, lányom, ahhoz ne nyúlj, az egy nyálkapettyes csúszkagomba, attól feldagadsz és vörös leszel, mint a darázscsípés!

A kupolás építmény, ahol az étkezések zajlottak, fonott bútorokkal volt tele, és a plafonról apró, színes mécsesek sokasága

világított

régi

petróleumlámpára

hajazó

gyertyatartókban. Volt ott még szövött függ ágy a sarokban, és az üvegfalat felfuttatott, ezerszín tették

otthonosabbá

és 31

virágok

lélegzetelállítóan

gyönyörködtet vé. Másnap, mikor már mindenki túlvolt Fiona néni kukoricakenyerén

és

Albert

bácsi

karamellás

zabpudingján, örömmel nyugtázhatta a család, hogy pihentet bb és nyugodtabb éjszakájuk nemigen volt az elmúlt egy évben. Yvone-t azonban nem hagyta nyugodni még vacsoránál föltett kérdése, miszerint hol van Cedric, és miért nem jött haza a szünid re, de a reggelikor érkezett, Yvone-nak címzett levél azon nyomban lélekmelenget

mosolyt varázsolt reggeli

durcás arcára. Kedves Yvony! Örömmel tölt el, hogy megérkeztetek a Peterson-viskóba, és szívből remélem, hogy még szüleitek indulása előtt megérkezem. Sajnos akadt egy elrendezendő dolgom az iskolával kapcsolatban, de mire ezt a levelet olvasod, már a repülőgépen ülök, és várom a találkozást. Készülök egy kis meglepetéssel. Ui.: Remélem, nekem is hagytatok Albert pudingjából! Csiklandozó öleléssel Cedric 32

Yvone ugrándozva állt fel a reggeliz asztaltól, felborítva a porcelán vajtartót és a kancsó bodzalevet. Cedric igazi jó barátja volt, és gyakran leveleztek, mivel Cedric Franciaországba költözött iskolaid re.

33

2. A baljóslatú meglepetés Az ebédig fennmaradó id t Yvone az évr l évre végtelenebbnek t n

kertben töltötte a nyugágyban

Februárral, a kövér fehér macskával és egy krimivel az ölében.

Alig

tudott

csodásnak ígérkez

egy

helyben

maradni,

olyan

nyarat érzett minden porcikájában.

Bár a legmelegebb nyári id is csak a húsz fokot érte el, és több csapadék hullott egy nap, mint ami az összetákolt medencében hullámzott az üvegházban, Yvone úgy érezte, ennél jobb helyet nem is kívánhatna a szünid eltöltésére. Mikor már elmerült emlékei kuszaságában, amelyek mind idekötötték, hangos kacagás és örömteli kurjantás csapta meg fülét a bejárati ajtó fel l. - Albert, hát ezt az öreg kopogtató sárkányfogat még mindig nem szerelted le az ajtóról? Mr. Shaw!

k itt a

szüleim, Fiona Fitzgerald és Albert Peterson - Cedric hangjától az eddiginél is szebb élettel telt meg a kúria, és végérvényesen is elkezd dött a játékokkal, és szabad bolondozásokkal teli nyári vakáció. - Legmélyebb tiszteletem! Az én nevem Ignacio Filberto 34

Shaw, de szólítsanak csak Filbertnek! Az ajtóhoz kiérve Yvone egy magas, sötét, vállig ér hajú, apja korú férfit pillantott meg. A férfinek vékony lábai voltak, ahonnan a zsírréteget valahogy felküldték egy emelettel feljebb, mert pocakja már igen figyelemfelkelt volt többi tagjához képest. - Remélem, nem okozok kellemetlenséget - szabadkozott mély, hízelg hangján - Nem akarom sokáig kihasználni vendégszeretetüket, de Cedric ragasz… - Ragaszkodtam hozzá, hogy eljöjjön velem, nagyon jó barátságban lettünk az iskolaévek alatt - vágott közbe Cedric lelkesen, széles mosollyal karakteres, szinte szögletes arcán. - Filberto professzor az egyetem középiskolájában tanít mítoszfeltárási elméletet. Cedric játékos arca csak úgy ragyogott a büszkeségt l, és tisztán látszott rajta, mennyire nagyra értékeli a professzor munkásságát és tiszteletreméltó tudását az igencsak unalmasnak hangzó tantárgyat illet en. - Yvone! Hetedfél ezrelék, most vettelek észre, annyi 35

ember van itt! Yvone szorosan átölelte jókorára megn tt unokabátyját, és olyan, egy évig folyamatosan tartogatott puszit nyomott arcára, hogy az belevörösödött. - Tanár úr,

itt a legkedvesebb rokonom, Yvone

Fitzgerald, Elenor lánya - terelte gyengéden a lányt a professzor elé. - Áh, mélyhajlásos tiszteletem hölgyem, sok jót hallottam már Önr l! Ám féloldalas mosolya messze nem err l árulkodott, és Yvonnak cseppet sem volt szimpatikus Cedric levélben említett meglepetése. Kétségek nélkül tudta, hogy ha hallott volna bármi jót is err l a fazonról, a legkisebb bizalommal sem hinné el róla. A tanárnak mély gödörben megbúvó éles, színtelen szemei, és vékony, helyenként megtört orra volt, amely alatt keskeny bajusz illegett. Kócos haját vállára hullva hordta, tekintélyes, álláig ér pajeszt hagyva füle mellett, és kopott, szürke frakkot viselt, hegyes orrú cip vel, amelynek színe illett halszálka-mintás csokornyakkend jéhez. 36

- Én úgyszintén… - morogta tartózkodóan a lány, és bizalmatlanul kicsúsztatta addig kézcsókra fogott kezét a professzor érdes, óriási mancsai közül. - Mesélj kis drágám, milyen volt a tanév? Jaj, nagyon lefogytál, adnak ott rendesen enni? És ki tudtad mosni magadnak a ruháidat? - Fiona néni fellelkesülve, mindenkit félretolva vette vákuumszer en körül a megszeppent Cedricet, és ültette be a télikertbe egy halom finomság társaságában. - Jaj, anya, nyugodj meg, van menzánk, és a szálláson ki tudok mosni mindenféle ruhát, habár a színeket néha nem tudom megkülönböztetni… Tökéletes fogsorú mosolya a régi volt a fáradtság sötét karikái ellenére is. - Biztos nagyon kimerült vagy, én meg itt locsogok, csak úgy örülök, hogy itt vagy édesem, végre itthon! - Fiona néni Cedric összes, még megmaradt leveg jét kiszorította öleléseinek százaival, majd miután szerinte is elegend mennyiséget evett a fiú, felküldte lefeküdni,

maga

pedig elkezdte válogatni az utazástól megnyomorodott 37

táska nem éppen bíztató tartalmát. - Majd mesélsz Franciaországról? - Yvone szorosan Cedric mellett ballagott fel a lépcs n, szobájához vezetve barátját. - Hát persze Yv, csak lezuhanyozom és körülnézek a szobámban, hátha változott valami - mondta fáradt mosollyal, vidámsággal hangjában, hisz mindketten tudták, hogy ha Fiona nénin múlik, a szobák tartalma érintetlen és változatlan. - És Leo?

hol van? Nem jött veletek? - kérdezte

várakozással teli hangnemmel, Yvone. - Ó, hát …

tavaly óta, tudod, elég furcsán viselkedik,

már nem igazán beszélgetünk. Egész nap benn ült a szobájában. Yvone,

Cedric

hálószobaajtajára

engedett

függöny

rojtjával babrált. - Akarsz róla beszélni? - Nem, nem igazán. Végül is van még egy bátyám. Azzal Yvone belebokszolt Cedric vállába, majd nevetve magára hagyta, hogy kipihenje az utazás fáradalmait. De 38

még miel tt a szobájához ért volna, hátrafordult és elkiáltotta magát. - Ja, és köszönöm a leveleket. - Máskor is. És Cedric egy kacsintással elt nt a függöny mögött. Órákkal kés bb, vacsoraid ben Yvone-nak nem sok kedve volt együtt enni a körülrajongott, ám annál ellenszenvesebb, negédes professzorral, ezért felvitte ablakához a sült halat és a francia hagymakrémlevest, amelyet Cedric hozott kóstolóba. A kanálcsörgés, bár a szokásosnál is hangosabb volt, így sem nyomta el eléggé az

emeletig

felpárolgó

ömlengést,

Ellenszenv professzor adott el

amelyet

Mr.

ropogós felfedezésér l.

Yvone-nak az az érzése támadt, miközben a reszelt sajtot halászta ki a hagymalevesb l, hogy Filbert nem az, akinek látszik. De nem akart félreismerésre, vagy megérzéseinek csaló megszólalásaira hagyatkozni, és idejekorán gy lölködve tekinteni vendégükre, ezért elhessegette a gondolatot, miel tt az a kell nél jobban kin né

magát,

ami

a

kalandregények 39

kíváncsi

fogyasztójánál csakis rossz irányba vezethet. Mikor befejezte a vacsorát, gondolta, inkább megvárja, míg elül a hangzavar odalenn, és egy kiadós fürdés után majd szépen lesomfordál a koszos ev eszközökkel. Tíz óra is elmúlt, mire csönd szállt a télikertre, és a mozgolódás is alább hagyott, így Yvone lábujjhegyen lemászott a kovácsoltvas csigalépcs n, körülnézett, és besurrant az éjsötét konyhába könyökével a lámpát keresve. - Jaj, miért kell rögtön elmosogatni.. így most csak az én tányérom marad kint.. És a lámpa egyszerre csak megvilágította a sötét helyiséget. - Talán ha lejöttél volna… - Belzebubra! - Yvone elejtette a porcelántányért, ahogy rémületében mellkasához kapott, és az fülsiketít csattanással ért volna földet, de a professzor hihetetlen gyorsasággal nyúlt a tányér és a csempeburkolat közé, megvédve a sérülékeny anyagot a darabokra hullástól. - Hupsz! - morogta éles, tettetett nyájassággal hangjában. 40

- Ha nem ijeszt meg, ez nem történik meg. Mégis miért üldögél egyedül a sötét konyhában? - Yvone-t ijedelme bátor

korholásra

késztette,

ezzel

kifejezve

nyílt

nemtetszését az úr iránt. Már indult volna vissza. - Várj csak egy percet, kislány! - A nevem Yvone, uram. - Yvone… -Az

szájából úgy hangzott, mintha valami

undorítóan nyálkás csúszómászó slisszant volna ki egy számára túlságosan is sz k résen. A professzor most közelebb lépett, és Yvone-t megütötte annak er s dohány és penészszaga. - Remélem, itt-tartózkodásommal nem gerjesztettem benned semmilyen

negatív érzelmet, szeretnék jó

viszonyt ápolni Cedric rokonaival, különösen veled. Téged mindenkinél jobban kedvel. Azt mondta… Űogy is mondta? Yvone feszülten figyelt, mindazonáltal gyomra ugyanazt a vészjelzést kongatta, mint az iskolában feleléskor, amikor nem készült annyit, amennyit megkövetelt a tananyag. Legszívesebben felfutott volna a szobájába, 41

otthagyva ezt a feszeng szituációt ezzel a hátborzongató vénemberrel

együtt.

Nem

tehetett

róla,

de

er s

menekülési vágyat és gyanakvó tartózkodást ébresztett benne a professzor jelenléte, és szinte biztos volt abban, hogy ez meg is látszik rajta. - …Áh, igen, hogy te vagy a lelki társa gyerekkorotok óta.- Halvány mosoly játszott bajszos, tenyérbemászó ajkai mentén. - Én is hasonlóan kedvelem t, olyan mintha a testvérem lenne. További szép estét, professzor. - Mondja meg neki, hogy jól vigyázzon önre!…Ön nagyon értékes, kisasszony! Azzal rágyújtott egy formátlan, megfonnyadt csikkre. Yvone hirtelen megtorpant az utolsó lépcs fokon, és szemével a sz nyeg mintáját követte oda és vissza, miközben fejében nem találta a megfelel helyet az imént elhangzott, félrevezet

mondatnak. Végül összeszedte

maradék bátorságát. - Idebenn nem dohányozhat, ugyanis tilos. Jó éjszakát, Mr. Shaw. -Yvone hátra sem pillantott a professzorra. 42

Nem akart emlékeiben az

szélhámos, álságos arcával

nyugovóra térni, de cseppet sem volt gondtalan. Miközben megágyazott, a tanár szavai lengték be agyának minden egyes kis zugát. Még könyveinek szín szerinti rendezése sem terelte el gondolatait. Végül arra a következtetésre jutott, hogy lemegy a kertbe, kiszell zteti a fejét szeretett függ ágyában, hátha ott megszabadulhat ett l a rosszindulatú emlékt l. A sötétszürke eget apró kis fényes pöttyök terítették be. Yvone-t a tésztasz r pirinyó lyukacskáira emlékeztették, és arra gondolt, minden kétséget kizárólag ilyen lehet a sz r

alulról. Sok apró kis pont. Örömmel nyugtázta,

hogy bármilyen bugyutaság is jut eszébe, számottev en jobban örül neki, mint a legártatlanabbnak t n gondolatnak a professzorral kapcsolatban. Lehet, hogy beszélnie kellene Cedrickel, hogy ez a tanár egy szemfényveszt , és hogy csak az ujja köré csavarta fellengz s, nagykép , okoskodó dumájával. - Ez az ember egy szélhámos. Igaz, Augusztus? A fekete foltos, szürke cica elnyúltan feküdt Yvone 43

ölében. - De Cedric úgy odavan t le. Bár lehet, hogy rám mégis hallgatna. Hiszen születésünk óta ismerjük egymást. Inkább ennek a gyanús és kétszín manusnak hinne? A macska azonban hirtelen felkapta szürke fejét, és nyugtalanul a kert bokrai közé meredt, miközben minden

tagját

er teljesen

megfeszítve,

farkával

nyolcasokat rajzolt a leveg ben. - Mi a baj Augusztus? Valószín leg csak egy rágcsáló az, ne is tör dj vele! De mikor ezt kimondta, és magához emelte a még mindig ingerülten morgó Augusztust, gyermekhangra lett figyelmes, amely meghatározhatatlan helyr l jött. Percekbe telt, mire szavakat tudott formálni az addigi suttogásból,

amely

egyre

ismer sebb

és

egyre

félelmetesebb lett. - Ez képtelenség! - mormolta a macska bundájába. -

Napsugár,

holdsugár

kerget zik

éppen,

bódító

lepkeszárny csillan meg a fényben. Yvone nem hitt a fülének. Ott állt a sötét kert kell s 44

közepén,

és

azt

a gyermekdalt

hallotta,

amelyet

Agathával énekeltek, mikor még kislányok voltak. - Virágbokros kertben, paripára ülnek, paripára ülnek, mesén átnyergelnek. Tisztán hallotta Agatha bársonyos, törékeny hangját és kacaját, de csak a fejét forgatta, az éjlepte sötétségben semmit sem látott. De hiszen mit is láthatott volna? A kislány évekkel ezel tt elt nt, és halottnak nyilvánították. Az egész falu gyászolta, a Fletcher-szül kr l nem is beszélve. Yvone homlokára tette rémülett l kih lt, remeg

kezét, és érezte, ahogy forró tarkójára fagyos

verítékcseppek ülnek ki a döbbenett l. A hang egyre távolodott, de Yvone csak a maga el tt elterül sziklakert köveire bámult, hitetlenségt l kitágult szemmel, és minden ízében reszketett. Megállás nélkül pörgette az imént hallott éneket a fejében, miközben hintázott, és csöndben megbánta az összes horrorfilmet, amelyet életében megnézett. Biztosan csak a képzelete játszik vele, vagy még nem volt ideje megszokni a hirtelen környezetváltozást, hogy már nem otthon van a 45

forgalomtól remeg London zsúfolt utcáin. - Ez esztelenség, képtelenség, ilyen. Ez meg sem történt. Gy zködte magát, és a sokktól kimerülten, folytonosan szakadt el a külvilágtól, mígnem lassacskán álomba szenderült

a

hintaágyon,

miközben

szakadatlanul

mormolta magában: - Ez lehetetlen… lehetetlen… lehe… Álmában

Agathával,

a

pöttöm,

ébenfekete

hajú

kislánnyal játszott az utca melletti, hangától teljes egészében

lilába

burkolózó

tisztáson.

Énekeltek,

ugrándoztak, és kis ruháik fennakadtak az apró, szélkergette bogáncsokon, amikor is egy sötét, ismer sen nagy, érdes kéz nyúlt Agatháért, és rántotta t le a föld alá. Miközben megpróbálta a felszínre húzni a lányt, félálmában kih lt b réhez tapadó forróságot érzett, és frissen vágott f részegít

illata keveredett a levendula fenséges,

aromájával.

Érezte,

hogy

teste

er tlenül

felemelkedik, és kemény, edzett karok markolják át a hátát, miközben a ruhától szabadon hagyott karja, a lépések ritmusára súrlódik egy idegen, ismeretlen 46

anyagú falhoz. Mikor megpróbálta kinyitni szemeit, azok akaratlanul és tétlenül visszacsukódtak, de szempillái függönyén keresztül a fény megsz rt egy csillogó tárgyat, amely egy karcsú, aprólékosan faragott nyaklánc volt, majd újra álomba merült, már ágya befogadó, puha ringatásának biztonságában.

47

3. Meg sem történt emlékek Mikorra összegy lt a népes család a reggeliz asztal köré, Yvone meg volt gy z dve róla, hogy az este történt furcsaságok mind csak az

agyának szüleményei voltak

és hogy nem kellene már az éjjeli órákban olajos, tepsis halat vacsoráznia. - Drága Yvone, te hol voltál az éjjel? - Albert bácsi felhúzott szemöldöke sosem jelentett semmi biztatót, de jelen esetben Yvonnak nem sok ötlete támadt az ügyet érint en, ezért úgy vette, biztosan a vacsora alatti szokatlan elt nésére utalt. - Csak egy sorozat ment a televízióban, ami érdekelt, és nem akartam otthagyni. Nem ismétlik - mondta mindenféle rántottás

gyanús

tányérokat

b ntudat

nélkül,

pakolta az

miközben

étkez asztalra,

a és

próbálta kerülni a legcsekélyebb szemkontaktust is a professzorral, aki a szokásosabbnál is nyúzottabb volt. - Én nem egészen a vacsorára értettem az elt nést.. Az ágyad

üres

volt,

amikor

éjjel

fölmentem,

hogy

megnézzem, jól vagy-e, miután kihagytad a vacsorát, és 48

még éjfélkor is mozgolódást hallottam odafentr l. Yvone-nak azon nyomban beúszott az addig er teljes elterel

hadm velettel távol tartott éjszakai kalandja a

kertben, amelyért mindent megadott volna, csak hogy elfelejtse. - Lementem a kertbe a függ ágyba, és véletlenül elaludtam, de szerencsére Cedric felhozott az ágyamba reggel. Most Cedric érezhette úgy magát, mint az éjszakai, ágyon kívüli tartózkodás említésekor Yvone. Cedric reggeli álomtól fáradt szeme csak még jobban kihangsúlyozta értetlenségét, és meglepetést l meghökkent arcát még egy színész sem tudta volna jobban átadni. - El kell hogy szomorítsalak, Yvone, de én nem hoztam fel senkit a kertb l. Tekintete és hangjának szinte lágysága Yvone-ban már kevésbé keltett lágy érzelmeket. - Azt sem tudtam, hogy a kertben vagy. - Köhintett egyet, hogy elrejtse nem éppen Yvone arckifejezéséhez ill huncut mosolyát. 49

- De hát…neked van olyan girbegurba aranyláncod, vagy … - a kérdés végére már jelent sen elmosódtak a szavai, és cseppet sem volt biztos az egyetlen emlékben, ami arra engedte következtetni, hogy Cedric volt az, akit bágyadtságában az ágya fölé hajolva látott. - Kincsem, minden rendben? - kérdezte aggodalmas tekintettel Fiona néni a döbbenett l megkövült Yvone-tól. - Ne f zzek neked egy kis csengetty s fül ke teát? Az biztosan

jót

tenne.

Er sködött

-

Fiona

néni

figyelemreméltó szakértelemmel. Elenor kérd pillantása cseppet sem nyugtatta meg kislányát, aki továbbra is megrökönyödve állt ott az egész család értetlen és kérd tekintetének kereszttüzében. Végül Albert bácsi volt, aki megtörte a kínos csendet. - Na, kinek van ma kedve kimenni halászni a tengerre? Jó szelünk van ma, nemdebár? Lelkesedésében, a sokaság ellenére, igencsak kevesen osztoztak. Úgy t nt, mindenkinek el re eltervezett programja van a délutánt illet en. Elenor és Jeffrey csomagjai már útra készen álltak az el térben, Cedric és 50

Filbert tanulmányi expedíciót terveztek a híres Glamiskastélyba, ami csak pár mérföldre helyezkedett el a völgy szívében, és amely Skócia összes rémtörténetének és kísértetmítoszának adott otthont egyetlen épületben. Fiona néni pedig úgy döntött, hogy kipróbálja azt az új, vajastésztában sült húspástétomreceptet, amelyet Mrs. Fletchert l kapott. Yvone, miután elbúcsúzott szüleit l, és megígérte édesanyjának, hogy bármi történik is, értesíti, nekilátott, hogy segítsen nagynénjének a desszert elkészítésében. A konyhában kerekedett káoszt követ en jobbnak látta a sütés f zésben jártasabb Fiona nénire hagyni az efféle tennivalókat. Leopoldtól, aki egész nap a szobájában hasogatta elméjét agresszív zombijátékokkal, most sem várt túl sokat. Leopold ideérkezésük napján szentül állította, hogy az egy

egy szóval sem mondta, hogy ezt

hónapot, amelyet

rákényszerítettek

szülei,

unalmas családi programokkal fogja eltölteni, és ennek eleget

is

tett

viselkedésével.

lassan

remete

Elmondása

szerint

életmódra örüljenek,

hajazó hogy

egyáltalán eljött, mintha bárkinek is szükségére válna ez 51

az elszigetelt, bunkó viselkedés. Yvone-t továbbra sem hagyták nyugodni az éjjel történtek különös eseményei. Kezdte úgy érezni magát, ahogyan azt a többiek reggeliz asztalnál prezentált tekintete mutatta, ezért még indulásuk el tt bekopogott Cedric szobájába, hogy négyszemközt is elmesélhesse rendkívüli élményeit. - És teljesen biztos vagy benne, hogy a hintaágyban aludtál el? - Yvone nem értette, miért éppen az elalvás ténye, és a lány

alvás

közbeni

drasztikus

helyzetváltoztatása

foglalkoztatja jobban a fiút a nem mindennapi hangok helyett. - Jaj, hát nem látsz a szemedt l? - Yvone már kissé elveszítette türelmét, miután vagy százszor lezongorázta unokatestvérének a történteket, de az csak értetlenül nézett, most tompán világító, kivételesen kimerültnek t n zöld szemével, tanácstalanul hagyva a lányt. Yvone fel és alá járkált Cedric porfényes szobájában, készen arra, hogy

a

fiú

bármilyen

vigasztaló

szavába

belekapaszkodhasson, hiszen neki mindig voltak okos és 52

hasznos ötletei. - Ne haragudj,Yv, de fogalmam sincs, hogy hogyan kerültél fel az emeletre, ha lenn aludtál el, és senki a házból nem vitt fel az ágyadba. Ez olyan…hátborzongató. - A fiú értetlenül bámult maga elé, miközben er sen gondolkodó homlokán oda-vissza futkostak a ráncok. - Figyelj! - Yvone leült a Cedrickel szembeni puha, focis sz nyegre. - Lehet, hogy érdekesen hangzik, de engem valahogy nem az köt le, hogy kerültem fel az emeletre, az alvajáró merényleteim már senkinek sem okoznak meglepetést. Sokkal inkább érdekel az, hogy miért hallottam a kertben Agatha hangját. Mert nézhetsz sügérnek, de mindenre meg mernék esküdni, hogy tisztán hallottam. Mintha valaki egy magnóból játszotta volna le, és tekert volna vissza az emlékeimben, mint egy kazettán. űdegöl vé kezd válni, hogy hiába próbálom elfelejteni azt a dalt, egyszer en nem megy. Olyan mintha egy könyv lenne a fejem, és valaki szövegkiemel vel kiszínezte volna azt az egy kis emlékdarabot. Érted? - Cedric ijedt arccal 53

hallgatta a lány minden szavát, és szorongás lett úrrá rajta. - Gondolod, hogy, képzel döm? És csak az elmém

z

velem csúnya tréfát? Űiszen Agatha meghalt… Yvone

meg

mert

volna

egy

másodpercre

arckifejezése

esküdni,

hogy

Cedric

felragyogott

a

megkönnyebbülést l, és halvány elégedettséget is vélt felfedezni, de a lány ezt csak annak tudta be, hogy biztosan

is

megkönnyebbült,

miszerint

semmi

valóságalapja nincs Agatha esetleges visszatérésének. Yvone gyorsan el is hessegette Cedric ábrázatának emlékét, aki csak egy rövidke gúnyos mondattal zárta a furcsa beszélgetést, ám az a legkevésbé sem volt odaill . - Az nagyon nyugtalanító volna, drága Yvone.

A nap további részében a házra csendesség ült, miután mindenki el re eltervezett útjára indult, és bár Yvone nem volt túl higgadt, hogy Cedric kettesben megy el a professzorral, számos unszolást követ en sem tette volna be lábát abba a kastélyba. Mindazonáltal az a gondolat 54

sem hagyta háborítatlanul, amely a professzor esti megjegyzését boncolgatta fáradhatatlanul. - Mégis, hogy értette, hogy értékes vagyok? Meg mi az, hogy vigyázzon rám? Hiszen nem vagyok veszélyben. Igaz, December? A vörös bundájú perzsamacska, töretlenül dörgölte kócos kis fejét Yvone ujjaihoz. - Vagy mégis? Egy pillanatra úgy látta, mintha December öntudatos magabiztossággal bólogatott volna. - Mi lenne, ha adnék neked egy kis halat, aztán pedig megnézném, hogy boldogul Albert bácsi a nagy fogással? December hálás egyetértéssel helyezte mancsát Yvone tenyerébe, és már ugrott is a cirádás bet kkel felvitt nevével ellátott tálkához. Miután Fiona nénire bízta a sütemény füstjét l hamuban úszó házat, Yvone elindult lefelé a kavicsos parton egy kosárra való vajas keksszel, hátha tud valamiben segédkezni Albert bácsinak, amiben igen-igen kételkedett. De úgy vélte, a szándék a fontos és a 55

gondolatelterelés, de ezt a bácsinak nem kellett tudnia. Az úszó klub piros-fehér világítótornya felt n en magasodott, és a völgyben magányosan álló Glamis kúria is egyértelm en kivehet

volt a partra kiérve. Olyan

érzés volt ez Yvone számára, mint egy koncerten kiérni a zsúfolt hangzavarban kavargó embertömeg közül, csak most a gondolatai el l kellett menekülnie. Ami el tte maradt, az csak a tiszta és pótolhatatlan semmi volt, és amit belélegzett, szinte üresnek érezte hátrahagyott aggodalmai után. Bár húsz fok sem volt, és a tenger vize is jéghideg, bedugta a még lustán elterül szürkeségbe lábait, amelyek a víz alatt csak még fehérebbnek t ntek. A part, bármennyire is szerette volna, nem maradt hangtalan. Lassan megtelt köveket és kagylókat dobáló gyerekekkel. A tenger kellemes szele libab rt hagyott lábujjain felfutva egészen tarkójáig. Miután magába szívta a só illatát, Yvone besétált a térdéig nyújtózkodó enyhe hullámok közé, Albert bácsi öreg bárkája után kutatva a távolt. Miután nem látott semmit, a vízhatárt pásztázta kapkodó tekintetével körbejárva, minden 56

hullámot megvizsgálva, de nem látott senkit, még egy kósza csónakot sem. Aztán hátrafordult, és hirtelen elszorult a torka. A szaladgáló gyerekek elt ntek, és minden más is. Amikor újra felnézett, egy fából épített rozoga hajó tehetetlenül és céltalanul úszkált el tte, viszont egyre kevésbé lehetett a felszínen érzékelni, ugyanis a már nagyon is ismer snek t n

bárka

folyamatosan süllyedt, ahogy egyre több víz tornyosult elé, elvéve minden fényét és kivehet ségét. Yvone észre sem vette, mennyire besodródott, és hogy a mélyül tenger már a derekát szorongatta. Az égen a fátyolfelh k fekete takaróvá s r södtek elnyelve a melegít napfényt. Vihar készült. - Rendben, most szépen kimegyek, miel tt még - kitelve t lem- besodor egy tornádó. Már egyáltalán nem érezte azt a lelkét átjáró nyugalmat és biztonságot. Egyet akart, kijutni a partra és segítséget hívni Albert bácsi hánykolódó hajójához. Mikor a part menti csónakházat zárva találta, a pánik ostromolva tört magának utat szívében. A tenger felé pillantva a bárkát 57

tarthatatlanul, és egyre er sebben dobálták a hullámok. Albert bácsi azonban nem került a felszínre. - Nem volt már mit tenni, mikor észveszejt

kiáltozás

hallatszott a bárka fel l, és az ürességt l kongó part ezt csak még kíméletlenebbül feler sítette. - Kitartás, Albert bácsi! Itt vagyok! Megyek! Yvone kétségbeesetten dobta el a fonott kosarat, és úszott be a hullámok sötét tömlöcébe. Nem sokáig jutott azonban, amikor is lába begörcsölt, és a fájdalom felnyilallt csíp jéig, teljesen megbénítva

t. Az ereje

elfogyott, ahogy dacolt az egyre csak növekv hullámok támadásaival.

A

lába

végtelenül

fájt

a

fagyott

zsibbadástól, míg karjával hiábavalóan kapálózott a nála egyértelm en er sebb hullámokkal szemben, miközben a szél túlerejét élvezve folyamatosan lökte befelé a mélységbe. Már nem is emlékezett, mióta verg dött, és lábai oly er vel húzták lefelé, hogy esélyt sem látott Albert

bácsi

megmentésére,

aki

reményvesztetten kiáltozott segítségért. - Valaki! Kérem! Kérem! Segítség! 58

azóta

már

Yvone elméje teljesen eltompult, és elkeseredetten próbált er t venni térdein, de ereje maradéktalanul fogyatkozott. A szeme könnyed álomra csukódott, és a hullámok elnyelve

t, megtöltötték a hibátlan, üresnek

t n teljességgel. Maga körül csak a megszámlálhatatlan, mindent kitölt , végtelen vizet látta, amikor még utoljára megpróbálta kinyitni a szemeit, s zavarodott tekintetével a bárkát keresve már a víz alatt volt. Nem maradt leveg je, és akkor még egy utolsó, ösztönös er megpróbálta rábírni egy végs esély kihasználására, egy ment

lehet ségre. A lába még rúgott egy utolsót a

kétségbeesés hallucinált falától elrugaszkodva. Minden erejét összeszedte, hogy feljusson Albert bácsihoz a felszínre, akinek élettelen teste már lebegve hullámzott elérhetetlen magasságokban a feje fölött. Hirtelen már úgy t nt, hogy a fele víztömeg elt nt el le, és egyre világosabban

látta

űdegvégz déseiben

a

fényt

érezte,

átereszt

ahogy

hullámhálót.

megkaparintja

a

leveg t, felérve a felszínre, és majd átjárja sejtjeit a tiszta, életet hozó szell , amely után épségben kihúzza 59

bácsikáját a partra, és elfelejthetik ezt az egész szörny séget. Ám ekkor valami megmagyarázhatatlan módon, amikor már érzékelte a nyugtalan felszínt, nem érte el. Hiába úszott egyre jobban fölfelé, egyre közelebb a férfihoz, egyáltalán nem volt közelebb semmihez. Ekkor a kilátástalanság egy hatalmas görccsé húzta össze minden egyes végtagját, mintha valaki valahol messze megrántott volna egy rátekert kötelet, és az az elenyész leveg

is magára hagyta. Fejét elöntötte a pánik tüze

torkát

szorongatva,

ujjai

zsibongtak,

és

egy

megállíthatatlanul összezsugorodó vákuumnak érezte a mellkasát, amely leveg tlenül felrobban. Rettenetes fájdalom és halálfélelem folyt vére helyett ereiben. Itt már semmi sem menthette meg. A kés

délutáni napsugár vidáman táncolt Yvone

porcelánarcán, és hosszú barna haját a gyöngéd szell fel-felkapdosta a sirályok közé. Szeme apró, bizalmatlan réssé nyílott, amikor megpillantotta a tiszta naplemente mintázta eget. Felkönyökölt er tlen karjára, és Albert 60

bácsi rozoga bárkáján találta magát. Hát ezek szerint megmenekültek. Testét elöntötte a megkönnyebbülés biztonságos, harmonikus érzése, ahogy a nap által felforrósított deszkafedélzeten feküdt. - Jól aludtál, kicsikém? Albert bácsin egyáltalán nem látszódtak a majdnem tragikus véget ért események nyomai. S t, az igazat megvallva, szbe boruló borostája alatt szinte kisimultak a ráncok, miközben Yvone-nak felülni is alig volt ereje kimerültségében. - Minden rendben bácsikám? - Ó, hát persze, az imént itt volt Filbert professzor és Cedric is. Jaj, az a férfi maga a jó modor. Igen kedves, és rendkívül tanult úriember. Nem beszélve arról, mennyire jártas a halászatban. Igazán elnyerte a tetszését az új, ficánkoló csalétek-találmányom, amelyet kifejezetten ragadozó halak számára fejlesztettem ki. Meséltek arról az átkozott kastélyról is ott a völgyben, de tudod, hogy vagyok ezzel. Én jobb szeretem elkerülni az ilyesfajta helyeket. Nem hiszek bennük, de azért nem árt az 61

óvatosság. Yvone szemöldökét ráncolva tekintett a gondtalanul fodrozódó tenger felszínére, amely most pontosan olyan tükörsima volt, mint a hajó fedélzete. Azé a hajóé, amelyik épségben úszkált csöndesen. A hajót alkotó deszkák töretlenül tartották össze a sérülésmentes bárkát, amelyen még a rakoncátlanul kiálló szálkák is egyformán nyújtózkodtak az árboc felé. - Te még aludtál, gondoltam, nem ébresztelek föl, úgyis rádfér egy kis napsütés, olyan sápadt vagy, drágám. Albert bácsi a megszokott kantáros nadrágját viselte makulátlanul száraz mivoltában. A nap melegítette, egyenes szül haján pedig tojást lehetett volna sütni. - Pontosan mióta is fekszem itt? Száraz ruháit megpillantva Yvone ezt már végképp nem tudta hová tenni. Csakis órák óta lehet itt, ha a nap így kiszívta ruháiból a nedvességet. - Úgy egy órája d lhettél le, miután segítettél nekem megtisztítani azokat az izg -mozgó homárokat. Kár, hogy

lazacot

nem

sikerült 62

fognunk

drágám,

de

nénikédnek most meg kell elégednie a pisztránggal. Albert bácsi úgy vonogatta vállát elhúzott ajkai alatt, mint hogyha a két hal közötti ízbeli különbség volna most a legnagyobb problémájuk. - Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Yvone már nem bírta tovább ezt az eszel s, értetlen tétlenséget, és egyre jobban kezdte azt érezni, hogy valaki az év legízléstelenebb tréfáját zi vele. Albert bácsi csodálkozóan barátságos tekintete azonban cseppet sem árulkodott arról, hogy itt bármi veszélyes történt volna egy

esetleges

homárinvázión

kívül,

ezért

Yvone

bölcsebbnek látta nem beszélni a dologról, de azért még tett egy utolsó kísérletet. - Nem volt itt vihar? - kérdezte kerek, barna szemeit meresztgetve. Albert bácsi aggódó tekintettel leguggolt nyúzott arcú unokahúgához,

együttérz n

elmosolyodott,

és

végigsimította annak átmelegedett hosszú barna fonatát. - Gyere be a napról, édesem, elég volt már mára! Gyerünk haza! 63

4. A Glamis - kastély meséi Yvone a napokban a szokásosnál is többet gondolt a kizárólag vele történ

furcsaságokra, de még annál is

többet arra, vajon elmondja-e valakinek. A hajós incidenst

követ en

a

legmerészebb

ötletek

is

könny szerrel átfurakodtak elméje védtelen bástyáján. Els ként Leopold jutott eszébe, hogy valamiféle kétes hír , rockerek körében igen népszer cukorkát rejtett el a reggelijében. Aztán a gyanús, felt n en mindenki kegyét keres

Filbert is a lehetséges gyanúsítottak skáláját

színesítette, de már a macskáktól elkapható összes létez betegségr l szóló cikket is elolvasta az interneten. Még Fiona

néni

csupa

könyvgy jteményét

fából

készült

gazdagító,

viskójának

látomásokban

és

képzelgésekben jártas füvész - és álmoskönyveket is átvizsgálta,

de

szegénynek

kivétel

bizonyultak.

félbeszakítani tervezett,

azok

detektíves

hagyományos

nélkül

Ráadásul

információban kénytelen

elfoglaltságát családi 64

a

túrázás

volt

hétvégére miatt.

A

szombati túrázáshoz Fiona néni már napokkal ezel tt elkezdte készíteni a finomabbnál finomabb elemózsiákat, amelyekhez természetesen a kit zött napig hozzá sem lehetett érni. A konyhából, ahol a roskadozó asztalon sorakoztak a finomságok, ki volt tiltva ember és állat egyaránt. Volt ott árpalisztb l sütött lángos, házi gyümölcslekvár, méz és nádcukorszirup, Albert bácsi által fogott homár és pisztráng, de nem hiányozhatott a zablepény és a skótoknál hagyományos Haggis sem, amely leginkább a disznósajtra emlékeztette az egyszer halandókat. A szombati felh k csak úgy gyülekeztek a kirándulni készül népes kis család feje felett, és Yvone hiába próbálkozott, hogy mindenki jobban jár, ha

most

nem megy el sehová, senki nem akart engedni a hagyományokból. Még a morcos szobalakó Leopoldot is sikerült valami agyafúrt módon rávenni az általa csak felesleges id pocsékolásként emlegetett kimozdulásra. Végül az es s id járás kimondta a végszót mindenki helyett, így a napot odabent töltötték a házban, láthatólag Yvone legnagyobb örömére, ha Leopoldot nem vették 65

figyelembe. - Na, nem baj drágáim, majd holnap bepótoljuk a sétánkat, ett l nem kell tartanotok. Szépen felmegyünk a völgybe az erd n keresztül, aztán a másik oldalon jövünk is vissza. Még a kastélyt sem fogjuk érinteni, nehogy hazahozzunk pár nem kívánt vendéget. - mosolygott elszántan Fiona néni. Mióta Filbert és Cedric a kastélyban járt, t lük zengett az egész Peterson - viskó. Filbert szerint látni vélték a szürke hölgyet, és Cedrickel együtt váltig állították, hogy kockacsörgés is hallatszott az ódon falak között. - Mindenesetre Skócia tájain nemcsak szépen zöldell f vel és birkákkal találkozhat az idelátogató, hanem gyönyör kastélyokkal is - mesélte ámult alázattal Filbert professzor - a kastélyokhoz pedig törvényszer en szellemlakók is járnak. Egy kastélyban akad néha-néha titkos szoba is, bár egyet sem sikerült találnunk nagy bánatunkra, viszont elhoztunk pár érdekes állatot az egyetem számára. Azzal kiemelt egy kisebb bef ttes üvegre hasonlító fiolát 66

a három, nagyobb méret

közül, és az étkez asztalra

tette. - Ennek a gyíknak itt például olyan taraja van, amelyben apró, ám annál er sebb porcok vannak. Űa veszélyben érzi magát az állat, átszúrja velük saját b rét, hogy elijessze, vagy éppen megsebezze az ellenfelét. Hát nem fantasztikus a természet? Az öregen látszott egyfajta szokatlan, tébolyult öröm, amely mások számára egy ilyen kis állatot látva messze nem volt normális. - Aztán van a kastélyoknak szürke, barna, fehér, fekete hölgye is - folytatta a lelkes élménybeszámolót, miután senki sem óhajtotta a csokis pudingját egy döfköd s gyíkkal az asztalon -, de minden bizonnyal mindegyik hölgy depressziós volt, ha így kerülték a vidám színeket. Nevetett magában. A történetek egyes részeinél a professzor olyannyira beleélte magát, hogy arca hol együttérz ,

hol

pedig

csodálkozóan

átszellemült

árnyalatba vet dött. Yvone remélte, hogy ez után az el adás

után

mindenki

számára 67

legalább

annyira

kétségbe vonható lesz a professzor épelméj sége, ahogy neki már az els

találkozást követ en az volt, de

látszólag a télikert asztalánál ül személyek egyikét sem zavarta különösebben a professzor nem mindennapi viselkedése,

vagy

szándékosan

elkövetett,

Yvonre

különösen kiható étvágycsökkentése. - És ez a pompás Glamis - kastély mindennel rendelkezik, ami csak szem szájnak ingere, igaz Cedric fiam? - paskolt egyet küls

kézfejével a székén szintén izgatottan

mocorgó Cedric vállára. - Ahogy mondja, professzor! A fiú nyújtotta azonban a legmeglep bb alakítást. A napokban Yvone megfigyelte, hogy Cedric szeme folyamatosan sötétedik, nem beszélve a s r , egyre mélyül

karikákról alatta. Szokásával ellentétben alig

evett, és azt is feleakkora étvággyal, mint amire Yvone emlékezett,

amelynek

jóvoltából

kihangsúlyozódtak csontos arcvonásai,

csak

jobban

és kimerült

szemeinek beesett, ereksz tte udvara. - Ahogy már Filbert úr is említette, Glamis kastélya 68

mindennel rendelkezik, amivel csak kell. Több kísértete, befalazott szobája és egy legendás szürke hölgye is van. -

Ami

pedig

pláne

különlegessé

teszi

oktatási

szempontból - folytatta a monológot a professzor izgatott hadarással, ami jobban emlékeztette t egy türelmetlen, kétes mondákban hív

kisgyermekre, mint nagyra

becsült professzorra -, hogy olyan legendákat találtunk a kastély fennmaradt levéltárában, amelyek több ízben is említenek leleteket és bizonyítékokat egy állítólagos szörnyr l, amely a kastélyban él. Sajnos igen keveset tudni róla, és még számos kutatási expedíciót tervezünk Cedrickel a kastélyba. - És a befalazott szobát se felejtse el, tanár úr! - Cedric egy köteg régi iratot, és a kiruccanás kapcsán a kastélyról készített több száz fotót halászott el

egy kopottas

dossziéból. - Igen-igen, a befalazott szobának is megvan a maga hátborzongató

története.

De

természetesen

nem

szeretnénk untatni a már így is kihasznált türelemmel rendelkez közönségünket. 69

- Ezt megköszönjük. - Azzal Yvone fel is állt az asztaltól. - Ugyan már! - el ször Fiona néni vágott közbe, akit mindig is érdekeltek ezek a misztikus, megfoghatatlan históriák, amelyek körbelengték a kastélyt. - Mindenre kíváncsiak vagyunk, amit a mi kis Cedricünk tanul az ön iskolájában, Filbert professzor. Igaz, Yvone drágám? Fiona néni végig

az

szinte érdekl déssel és biztatással nézett asztalnál

ül kön,

Yvone-t helyfoglalásra

késztetve, és meggy z dve arról, hogy mindenkit legalább annyira érdekelnek ezek a felfedezések, mint t magát. Albert bácsi most is jobbnak látta kizárni magát az efféle ügyekb l. - Én személy szerint megyek aludni, kedvesem. Jobb nem bolygatni az ilyen szellemeket. Azzal felvonult az emeletre lépteinek visszhangja, és Leopold kíséretében. - űnkább kezdjük a szürke hölgy mégis csak

ladységével, hiszen

a legf bb szimbóluma eme érdekes, és

hátborzongatóan

izgalmas 70

kastélynak,

nehogy

megsért djön. -kezdte a mesét a professzor. - Azt mondják, hogy a hölgy csupán rosszkor volt rossz helyen. - suttogta jelent ségteljesen. - Fivére, V. Jakab király mostohaapja volt. A családi hagyományként járó utálatot felsége az egész családra kiterjesztette, ugyanis a király utálta a mostohaapját, így annak n vérét is, a jelenlegi

szürke

hölgyet.

történelemkönyvekben

Lady

Janet,

fennmaradt,

ahogy

Lord

a

Glamis

felesége volt. Amíg élt a Lord, addig megvédte nejét a király ármánykodásaitól, de amikor is 1528-ban özvegy lett, t magát és fiát sem védte többé semmi a gonosz királytól. Fiát börtönbe vetették, majd a fogságban csaknem

megvakult

asszonyt

máglyán

elégették

boszorkányság vádjával. Édesanyja halálát fiának végig kellett néznie, akire szintén a halál várt. Ám Jakab meghalt, így a fiú egy id re visszaszerezhette a kastélyt. Lady Janet, azóta is kísért a kastély kápolnájában, és gyakran látják ott imádkozni. - De állítólag a kastély falain belül él egy gróf is. - folytatta a kísértetmeséket Cedric. Ekkor Fiona néni 71

visszaért egy kakaós bögrékkel teli tálcával. Yvone és a néni

feszülten

figyeltek,

a

kakaó

illatára

ismét

lemerészkedett Leopolddal együtt. A télikertre félhomály ült, és odakint süvít en hideg szél támadt, amely élesen csapkodta a rózsabokor szúrós ágait az ablaküvegnek. - Az imént említett Lady Janet Lord Glamisnak volt a felesége, aki híres volt szélhámos kártyázási szokásairól. Ez a szenvedély olyannyira magával sodorta, hogy egy alkalommal, játszott,

amikor

szolgájuk

foglalkozott az id

barátjával,

többszöri

Lord

Crawforddal

figyelmeztetésére

sem

rohamos múlásával. Akkoriban

ugyanis súlyos következményei voltak a még éjfél után is folytatott szerencsejátéknak. Ám a lord csak dühösen kiáltozva elküldte szolgáját, mondván, hogy

k bizony

ítéletnapig fognak játszani. Hát így is lett. Éjfélkor egy magas, feketébe öltözött idegen kopogtatott a kártyázó urak ajtaján, és kérte, hadd csatlakozhasson a játékhoz. - Cedric itt sejtelmesen mélyre változtatta hangját, és Yvone kezdte úgy érezni, mintha egy cserkésztábor tüzénél ülnének rémtörténetek s r 72

ölelésében. - Egy

maréknyi rubint terített a két lord elé, akik örömest vették, hogy új társuk velük kártyázzék. A szolga, akit nem sokkal el tte Lord Glamis kizavart a szobából, arra riadt, hogy üvöltéseket hall. Félelmében nem mert benyitni, csak a kulcslyukon át kukucskált. A két f urat lángok vették körül, de nem égették

ket, az idegen

pedig sz rén-szálán elt nt. A kártyázó lord szelleme azóta is kísérti a kastélyt. Hosszú évszázadokig ingerült kiáltások, kockacsörgés, káromkodások hallatszottak a szobából, ahol a lordok az ördöggel kártyáztak. A zajok olyannyira zavarták a kastély népét, hogy háromszáz évvel kés bb örökre befalazták a szobát. Cedric sokat sejtet

pillantást vetett a professzorra, aki

állát simogatva töprengett valamin, majd hirtelen, mintha eszébe ötlött volna, nekilendült a történetnek. - 1486-ban azonban az Ogilvy klán néhány tagja menedéket kért Lord Glamist l, aki akkoriban még jó egészségnek örvendett. A kegyelmes Lord Glamis nem szívelte különösebben a családot, ahelyett azonban, hogy elbocsátotta volna ket, egy kényelmes kis szobát adott 73

nekik menedékként, amit el bb jól bezárt, aztán be is falaztatott. Nagyjából száz évvel kés bb a kastély akkori tulajdonosa, Lord Strathmore és néhány társa az elfalazott szoba keresésére indultak. A kastély eme részér l ugyanis folyamatosan érkeztek a rémiszt hírek látomásokról és zajokról. A szobát meg is találták, ki is bontották. A család maradványai szörny

haláltusáról

árulkodtak, és a látványtól a lord ájultan esett össze. - Belzebubra! Kis híján a felkiáltó Fiona néni is erre a sorsra jutott, aki ijedtében megugrott székével együtt, és a szívbajt hozta az asztal körül ül

társaságra, mikor szája elé kapott

ujjaival feldöntött egy kakaós bögrét. - Én most inkább megyek aludni. Yvone az asztalra támaszkodva kinyújtóztatta elzsibbadt tagjait. - Köszönöm az esti mesét. Ám mikor ezt mondta, kizárólag Cedricre nézett, aki miután felállt és jó éjszakát kívánt mindenkinek, együtt indult az emeletre Yvone-nal. 74

- Nem tudom, hogy nem ráz ki a hideg ett l a Filbertt l. Nekem a leghalványabb kétségem sincs róla, hogy nem normális. űjeszt , ahogy beszél, ijeszt , amit mond, ijeszt ek a ruhái…az a sok sötét molyette hosszú kabát..és a szaga..Mégis mennyit dohányzik egy nap, és .. -Yvone! A lány csak ekkor nézett unokatestvérére, akinek zaklatott szemeiben vékonyka vörös szálak futkostak a kialvatlanságtól és az indulattól. Yvone nem emlékezett, hogy valaha is ilyen keményen és rjöngve szólt volna rá unokabátyja. Cedric ekkor befordult szobája felé, és becsapta az ajtót. Yvone csak állt ott a sötét közleked ben. Nem hitt a szemének, és azon töprengett, vajon mikor vált kedvenc unokatestvéréb l ilyen idegbeteg, nyúzott és kiszámíthatatlan fél rült? Akkor az ajtó nyikorogva, résnyire kinyílt, de csak a sötétség tárult fel, és egy ismeretlenségig átváltozott, mély hang szólt ki az ajtó hasítékán. - A professzor nagyra becsült barátom és jelenleg az én vendégem.

Kimagasló

és 75

elismerésre

méltó

tevékenységet folytat az egyetemen, és a legtöbben tisztelik igényes és befolyásos munkáját, nem beszélve egyedülálló elméjér l. Bár

már megszokta, hogy

tudatlan, ostoba emberek becsmérlik, én még nem, ezért ezúton megkérlek, hogy akkor ítélkezz, hogyha csak a felét is fel tudod mutatni annak, amit

elért. Remélem,

világos voltam. Jó éjszakát, Yvone... - A lány megesküdött volna, hogyha ezt még valaki hallja rajta kívül, az is minden bizonnyal osztozott volna véleményében, miszerint ez nem lehetett a valódi Cedric. A csüggedt és összetört Yvone fejét hajtva sétált be meleg, zöld árnyalatú hálószobájába, és ernyedten vetette le magát franciaágyára. Miközben nézte a plafonról lógó, hajtogatott papírmadárkákat, egyszer csak felizzott benne a düh, és kérdések százai cikáztak jobb és bal füle között.

- Mire véljem ezt? Egy évig nem látom, alig küld levelet, amit küld is, sz kszavúra redukálja, aztán idehoz egy Merlint, akit jobban védelmez, és akivel több id t tölt, 76

mint a saját apjával. Amikor pedig nyilvánvalóan ez a kétes modorú professzor a hibás, képes lehurrogni a legkedvesebb rokonát is.. - Egyszer en féltékeny vagy. Leopold

csak

a

maga

kis

segít kész,

faragatlan

modorával tudott el hozakodni, és még így is a maximumot

hozta

ki

magából,

mikor

Yvone

elmerészkedett az ördöglak felé, ahol feltehet leg bátyja tanyázott. Mikor belépett, mindenhol csak szennyes ruhát és kacatokat látott szanaszét a földön. Elképzelni sem tudta, hogy vajon testvére hová ül le, vagy ami a legérdekesebb, hol alszik? Leopold ágya, amelyen lemezborítók sokasága alkotta az ágynem t, tele volt koszos tányérokkal. - Mégis, mit vártál? Sznob ripacs lett és kész. Elment abba a neves iskolába, és már jobb dolga van annál, minthogy játszatok az erd ben, és ezt tökéletesen meg is értem. Más érdekli már és kész. Gyerekes vagy hozzá, ahogy hozzám is, úgyhogy keress olyan játékot, amit egyedül kell játszani. 77

- Kösz a segítséget, tuskó. Majd, ha neked egyszer szükséged lesz tanácsra, akkor t lem is csak hasonló min ség érdekl dést várj. - Nem hinném, hogy valaha is t led fogok tanácsot kérni. - Miután Leopold sz ke üstöke elt nt a sötét szobában, Yvone

csak

még

reményvesztettebbnek

érezte

kapcsolatát régi barátjával. De a vele történt sorozatos természetellenes dolgok is nyugtalanították amellett a homályos felismerés mellett, hogy ezeknek több köze van egymáshoz, mint amelyhez elég bátor, hogy beismerje. Úgy érezte, egyedül maradt minden problémájával, és amit most a legjobban kívánt, az egy nagylelk

és

jóindulatú barát volt. Űiányzott neki a régi Cedric, akir l tudta, hogy pont az ilyen kétségbeesett helyzetekben volt a leghatékonyabb támasz és tanácsadó. Yvone egész nap csak bolyongott a hangás rózsafás kertben, és Április fekete kobakjához beszélt. - Mégis, mit tegyek? Április értetlen, de annál elégedettebb szemekkel bámult gazdájára lassú pislogások kíséretében, ahogy az bele78

beletúrt a cica dús bundájába. - El kellene mondanom valakinek ezeket a rendellenes dolgokat? És hogyha csak képzel döm? Lehetséges, hogy tényleg meg rjített a féltékenység? Jaj, ne értsd félre, cicus, de mit nem adnék azért, ha most visszaválaszolnál. Yvone csüggedt arca szinte lekonyult vállára, ahogy tehetetlenül ücsörgött a hintaágyban. Ekkor Április felugrott a mahagónifából készült tornácra, onnan pedig a csatornán keresztül könnyedén ugrándozott tovább, végül egy lehúzott red ny , pókhálós ablakpárkányon állt meg fekete kis mancsával egyensúlyozva. - Hetedfél ezrelék! Június…vagy Április, vagy…hogy is hívnak már, na! Fiona néni iszonyatosan mérges lesz, ha kiderül, hogy fürdethet újra! Gyere le azonnal, te sz rös kis bajkever ! Ráadásul az a tisztességtelen professzor ablaka. - Yvone az ekkor támadt hirtelen ötlett l vezérelve lelassította szavait, és sokatmondóan, szinte nyitott szájjal méregette az ablakot. - Te vagy a legokosabb cica az egész földkerekségen! mondta, végül elt nt a ház belsejében. 79

5. Szertárháló és szénszemek Ebéd után, mikor az egész ház arról beszélt, hogy kimennek Albert bácsi hajójával a tengerre, Yvone jobbnak látta beteget jelenteni a múltkori tengeri rémséget követ en. Súlyos hasfájásra, és az Április által harmincnyolc

fokra

melegített

h mér

mutatta

megcáfolhatatlan h emelkedésre panaszkodott. Fiona néni azonban korántsem most jött le a falvéd r l, és egy lábas, Elenor receptje szerint f zött céklaf zeléket hagyott hátra hasfájás z

gyanánt, miután a felét még

indulásuk el tt, szigorú felügyelete alatt megetette Yvone-nal. - Ennyit megér. Csalánlevest is meginnék, ha elvinnék innen a professzort - gondolta Yvone, mikor fenékig beszürcsölte a gyanúsan zavaros, vörös f zetet, és azon töprengett, vajon Fiona néni kevert-e bele azonnal ható igazmondó szérumot. Mikor a néni bizonyos volt benne, hogy Yvone a szobájában van, és a hirtelen érdekl d professzor aggodalmas kérésére indulás el tt újra megnézte

t, a lány már kezdte megbánni a kitalált 80

betegség ötletet, és még az ajtó bezárása után is megesküdött volna rá, hogy lépteket hall a házban. Mikor késznek látta a pillanatot, kisurrant szobaajtajának résén, és lábujjhegyen a harmadik emelet felé vette az irányt.

A

kanyargó

lépcs fokok

rozoga

sorain

átverekedve magát a ház legsz kebb tet terébe ért. A fa itt különösen er s, ázott illatot árasztott, és a sarkokban mohapárnák n ttek, amelyeket kusza hálók kötöttek össze, rajtuk minden apró fuvallatra rezg , hosszú lábú pókokkal. A korhadt lépcs

tetejére felérve súlyos

tölgyfaajtó

éktelenkedett

hátborzongatóan

el térben,

termetes

a

rézkilincsével.

A

sz k

kérges,

és

valószín leg szúlakta padló csak úgy recsegett Yvone zoknija alatt, és bármennyire próbált óvatos és hangtalan lenni, minden porcikájában azt érezte, hogy nincsen egyedül. Finoman rátenyerelt a hideg, bunkós kilincsre, ami

nyikorogva

lenyomódott.

A

szobában

a

páratartalomnak köszönhet en alig lehetett leveg t venni, és Yvone-t egy hirtelen köhintés választotta el attól, hogy megremegtesse a rozoga emeletet. Bár tudta, hogy senki 81

sincs a házban, egy esetleges, a mindig alapos professzor által felszerel kamera gondolata nem hagyta t nyugodni. A professzor, bár bugyutának t nt, egyáltalán nem volt félesz . A szoba kísértetiesen hasonlított Leopold szánalmas

hálójára,

merészkedett

a

ám

amint

homályfedte

Yvone

szobába,

beljebb

furcsábbnál

furcsább dolgok kezdtek kirajzolódni. A poros, fekete üvegszekrényben gusztustalan állatok úsztak kupolás üvegekbe denevérek

töltött és

konzerváló

felismerhetetlen

folyadékban.

Lárvák,

testrészek,

csontváz

makettek és ezeréves krónikák sorakoztak a porlepte polcokon. Az egész szoba úgy nézett ki, mint egy szertár, ahol néha alszanak. Az ágy mellett egy kinyitott b rönd feküdt, benne kizárólag fekete és szürke ruhanem kkel. Yvone letérdelt a foltos b röndhöz, és óvatosan, a legcsekélyebb nyomot sem hagyva maga után, beletúrt. A

b röndben

azonban

kizárólag

ruhák

voltak,

borotválkozó ecset, kölnik és cigarettahüvelyek. Az ajtó mögött egy kis tükrös kredencen papírtekercsek hevertek elszórtan egy halom pennával, az asztal alatt pedig egy 82

srégi írógéppel. Gyertyacsonkok százai csücsültek a szoba minden sarkában, ahol csak meg tudtak állni. A csillárról egy óriási arany kulcs lógott le, amelyre ráfért volna a tisztogatás. Ám nem egyszer

tárgy volt az. A

kulcs feje tenyérnyi nagyságú volt, és felismerhetetlen motívumok alkották, kanyarok és vékonyka repül él lények, páfrányruhás hatalmas alakokkal, a nyelét pedig

kovácsolt

indák,

szárnyak

és

különleges,

kivehetetlen írások díszítették. A kulcs végét, amelyet feltehet leg egy zárba dugnak, bogáncshoz hasonló tüskés, kerekded formák ékesítették. Az egyik ilyen gömb alakú dudornak azonban hiányzott a fele, valószín leg letört, és így látni lehetett annak tömör arany belsejét, amely mutatni vélte, milyen lehet eredeti színében ez az értéktárgy. Az ágyon irdatlan mennyiség és nagyságú ódon könyv henyélt szétnyílva vagy becsukva egymás hegyén, hátán. Yvone lesüppedt a pokróccal letakart ágyra, és sorra vette kézbe az érdekes, vagy

akárcsak

a

leghalványabb

bizonyítékot

tartalmazható könyveket. Az els , amit kézbe fogott, egy 83

piros vaskos kötet volt Francia királyok címmel. Ez nemigen keltette fel Yvone fantáziáját, de volt benne egy díszes, bojtos könyvjelz , amely egy bizonyos Vű. Károly francia király életét jelölte ki. A képen egy sötét hajú, meglehet sen fehér b r , közel negyvenéves férfi látszott. Szemei olyan sötétek voltak, mintha szénb l öntötték volna ki

ket. Károly mellett egy másik képen egy

aránytalanul nagy fejjel megrajzolt, vörös palástba burkolt sz ke hajú n ült. Fejét esztétikusnak egyáltalán nem mondható kalap csinosította. A kép alatt aprócska cikornyás bet k hirdették: Bajor Izabella, VI. Károly, francia király hitvese. A könyv nem rejtett több használható információt, ezért Yvone tovább keresgélt a még hátralev könyvekben. Talált is egyet, mely olyan régi volt, hogy nem lehetett kiolvasni a címét. A könyv telis-tele volt szörnyeket ábrázoló képekkel, amelyeknek sikoltozó fájdalom ült az arcán. A szörnyeket hol leláncolva, hol pedig porrá égett erd kben ábrázolták. Az egyik közülük lyukacsos, sziklaszer b rrel volt borítva, és egy kardot szorongatott a t z felett. A kályhára 84

hasonlító tüzes barlang fölött az el bbi könyvben látott fekete,

szénszem

uralkodó

állt,

véresen

gonosz

mosollyal. A háttérben elmosódva pedig egy vörös palástos alak futott a kijárat felé, aki kísértetiesen hasonlított

Bajor

Izabellára.

A

képen

valaki

szénceruzával vésve bekarikázta a kardnak t n tárgyat, és nyilakkal, kivehetetlen írással írt mellé valamit franciául. Az írás valami Dague de Folie nevezet fegyvert említett, de Yvone sajnos többet nem tudott kivenni a szövegb l. Egy másik könyv, amelynek címe a Glamis kastély nevével egyezett meg, szorgalmasan részletezve tanulmányozta annak rémvilágát. A sorok között Yvone próbált valami olyat keresni, amivel rá tudna bizonyítani a professzor valódi céljára. Azonban odalentr l hirtelen zajt hallott, és az utolsó könyvet, amely a Skócia alatt címet viselte, véletlenül leejtette a nyikorgó parkettára. Ennek hangjára a földszinti lépcs is ormótlanul felnyikordult. Yvone felugrott, és a sebesen közeled hangokból úgy látta, hogy egyetlen választása maradtŐ az ablak. Mikor lenyúlt a földön hever könyvért 85

a padlóra, az ágy alá benézve egy furcsa, b rbe burkolt jegyzettömböt talált. Még utoljára megnézte, hogy úgy hagyta-e a szobát, ahogy volt, majd zsebre dugta a b rkötetet, és kimászott a tet re. A nedves cserepeken csücsülve tisztán hallotta a szobába belép

professzor

mozdulatait. Úgy emlékezett, hogy kisebb korában valahogy kevesebb er feszítést igényelt a cserepeken való üldögélés. Mikor a professzor kilökte az apró résre nyitott ablak szárnyait, Yvone rémületében minden erejét összeszedve próbált hátrálni, de közben lábával lerúgott egy törött cserepet, amely a télikert tetejére zuhant, megrepesztve annak üvegburkolatát. Mikor már Filberto kihajolt, hogy felnézzen a tet re egy, a tet másik oldalán addig nyugodtan hever

ép cserép hullott az arcába.

Yvone isteni szerencsének tudta be a történteket, és kapva a váratlan alkalmon, lemászott a tet

másik

oldalán, egyenesen a fészerbe pottyanva egy viharvágta lyukon át. A szalma puha volt, és tökéletes a landoláshoz. Sem hangot nem ejtett, sem pedig sebet. Még egy pár órát kinn játszott a macskákkal, hogy legyen alibije az 86

emeleten történtek mellett, majd a könyvvel együtt egy utolsót még óvatosan kitekintve az ajtó résén át, elt nt a szobájában. - Vacsoraid ! Fiona

néni

különlegességgel

várta

a

ház

lakóit.

Ínycsiklandozó pizza illata lepte el a földszintet, felg zölögve az emeletig, besurranva a deszkaajtók rései alatt. - És milyen volt a hajókázás? Yvone megpróbált teljesen szenvtelen maradni, és folyamatosan kérdésekkel bombázta a frissen hazaérkez kirándulókat. - Az égre mondom, csodás szelünk volt ma, a tenger minden kétséget kizárólag nekünk dolgozott. Igaz, Cedric fiam? A derült Albert bácsi egy kis sajtszószt nyomott kezében forgatott pizzaszeletére. - Hát hogyne, Albert, csak szegény Filberto professzor urat sajnálom, amiért tengeribeteg lett az úton. Remélem, azóta jobban van. 87

Cedric rá sem nézett mostohaapjára. Valójában, ha az ember bármit is kérdezett t le, a válasz minden bizonnyal úgy kezd dött, hogy Filberto. Űa ez véletlenül nem esett meg a mondat elején, annak végén biztosan nem maradt el. - És te, Yvone mit csináltál itthon? Látom, jobb már a gyomrod. - Cedric kétked

pillantására Yvone-nak

eszébe jutott itthon maradási ürügye, amelyr l a negyedik pizzával a kezében már kissé megfeledkezett. - Ö…hát persze, a néni céklaf zete meghozta az étvágyamat - És azzal beleharapott az ötödik szelet kukoricás pizzába. - Lett szép fogás, Albert bácsi? Yvone kíváncsiságtól és szeretett l csillogó szemmel nézett

szül

bácsikájára, akit láthatólag megkapott a

naplemente napsugara kékül szemei alatt. - Angyalom, lett itt sok homár, és végre sikerült egy kifejlett lazacot is fognunk, amely híres gyönyör … - BELZEBUBRA MONDOM! ELT

NT! CEDRűC!

- Poklot renget , rekedt üvöltözés szakította félbe a 88

meghitt vacsorát. - Na de Filberto professzor, ez egy békés családi ház. Mire véljük ezt az udvariatlan ordibálást? Fiona néni odatopogott magas sarkú, bojtos papucsában a lépcs

aljához, onnan kiabált fel a hallhatóan igen

ingerült lelkiállapotban lév

professzornak. Cedric,

otthagyva csapot-papot, már fel is ugrott székéb l és azonnal a tet térbe rohant. - Én most inkább elmosogatok. Albert bácsi, kell még a tányér? - Viheted, Yvone, semmi szükség már rá. Azzal odaadta ev eszközeit Leopoldéval együtt, aki mit sem tör dve a bolondos bagázzsal, már el is t nt a sötét lépcs fordulóban. - Lehet, hogy csak elkeveredett. Biztosan megnézte mindenütt? - hallatszottak az elfojtott szavak. - Szerinted, ha elkeveredett volna, ez nem találta volna meg? Ha az a napló valaki kezébe kerül, én esküszöm, hogy… - De hát, ha ez önnél van, akkor enélkül bárkinél is van a 89

könyv… - Ki ne mondd, Cedric! Hasznavehetetlen vagy! Még ma átkutatunk minden szobát ebben a tetves istállóban és megemlegeti, aki innen kivitte és rejtegetni próbálja. - De nem forgathatjuk fel mindenki szobáját, muszáj indiszkrétebbnek lennünk. - Akkor csak egyet kutatunk át… - suttogta sokat sejtet en a professzor, és szinte hallani lehetett gúnyos mosolyát, összesz kül szürke szemei alatt. - Ne… Yvone

a

második

emeleti

fürd szobaajtó

mögé

settenkedve próbált elkapni pár hasznos részletet Filbertoék

csevegéséb l,

miután

elmosogatta

a

tányérokat, és felment kezet mosni. A hallottak alapján cseppet sem volt nyugodt, és szinte biztosra vette, hogy az

szobájára értették azt a bizonyos’’ egyet ”.

- Minél el bb bele kell olvasnom. - dünnyögte a fürd szobaajtónak támaszkodva. - Ha kicsit is el tudnám innen vinni, és valahol elolvasni…utána észrevétlenül betenném … betenném, mondjuk Leopold szobájába. 90

Leopolddal úgysem tör dik senki, és mivel nem fogja tudni, hogy honnan került hozzá, még hitelesen is fog menteget zni. Ez az! Azzal öklével rácsapott az ajtóra, és kirobbant az el térbe, majd be a szobájába, amelyet a biztonság kedvéért kulcsra is zárt. - Lám, lám…hová igyekszünk ily sebesen? A professzor a legocsmányabb, ördögöt megidéz arckifejezéssel állt Yvone szobájának közepén, karba font, düht l remeg kezében pedig ázott cigaretta füstölgött. - Én csak.. - Csak? - a professzor a kelleténél jobban felemelte hízelked en alattomos hangját. - Csak átmegyek Fletcherékhez, vinni… vinni egy kis pizzát. - A szobádból? A kiáltást sajnos még nem hallották odalenn, de Yvonenak elég volt, hogy összerezzenjen, mely sarokba szorított érzést keltett benne. - Nincs nálam semmi, amit keres, és szeretném, ha 91

kimenne a szobámból, különben olyat sikítok, hogy letörik a füle, és akkor már nem csak egy dolgot kereshet. - Pimasz kis fruska vagy te, ám még mindig nem eléggé, ha engem akarsz átverni. – Szinte suttogott, ahogy egyre közelebb lépett Yvonehoz, aki újra érezte a professzor dohány, és most már ismer sen dohos illatát, amely a tartósított üvegeket körülleng szagnak felelt meg. - Megígértem neki, hogy épségben hagyok mindenkit, de ha folyton az utamban állsz, már nem garantálom a kis Cedric épelméj ségét… - Ezt mégis hogy érti? Kinek ígért meg és mit? Yvone egyet el relépett, azzal teljesen szemközt kerülve a ráncos professzorral, akinek orra csak még görbébbnek t nt

közelr l,

és

akinek

ég ,

forró

cigarettája

bizonytalanul reszketett Yvone arca fölött. - Nagyon meg

kellene er ltetned magad ahhoz,

gyermekem, hogy rólam bármit kideríts, de ha csak gondolkodni próbálsz rajta, én már azt is megtudom! Lassan, és túlzottan artikulálva beszélt, amit l még hátborzongatóbbá vált. 92

- Mit akar Cedrict l? - Yvone már kiáltozott. A professzor vékony bajsza elbillent kárörvend mosolya felett, ahogy szúrós, színtelen szemével, Yvone úgy érezte, kiégeti b re fels rétegét. - Könnyebb lesz, mint gondoltam… - Kincsem, minden rendben? - hallatszott Fiona néni aggódó hangja a konyha fel l. - Mondd neki, hogy igen, és szépen takarodj ki a kíváncsi kis orroddal a dolgaim közül, vagy olyan helyre küldelek, ahonnan csekélyebb esélyed van visszatérni, mint utána megmenteni a kis Cedricet… - Bízik magában, maga undorító… És mégis, mit l kellene

megmenteni?

Semmit

nem

tud

magáról,

kihasználja azt a szegény fiút, de ne gondolja, hogy az a fajta lány vagyok, aki halkan elbabázgat. Megvédem azokat, akiket szeretek. - Már mindegy édesem! - hangja szinte énekelt. - Minél jobban

felizgatod

magad,

és

ostoba

ábrándokban

ringatózol, én annál hamarabb elérem a célom. Na, pápá! Azzal ujjait megtáncoltatva intett a lánynak, hogy menjen 93

az ajtó el l, ám még miel tt az ajtó becsukódott volna, és kizárta volna t, még a keskenyen húzódó ajtónyíláson át visszafordult. - A naplót az asztalomra kérem egy óra múlva, bárhol is legyen…Űa nem lesz ott, akkor…- mondta, miközben folyamatosan távolodott szürke, rongyos köpenyében a folyosón. - Mindegy, kicsi vagy még a részletekhez. Mosolya mélyen alávaló és sötétlelk

volt, ahogy

hátratekintett, pontosan olyan, mint . Yvone a bezárt ajtó lábához csúszott, és leült a mahagóni parkettára kezébe temetve homlokát. Csakis Filberto Cedricr l elhangzott szavai visszhangoztak a fejében. - Tehát ez a célja…Cedrickel m vel majd valamit…de mit? És vajon kinek dolgozik? Talán abban a könyvben benne van. Yvone azon nyomban felugrott, és fiókjához szaladt. Azzal kivette a fiókot a szekrény tokjából, és a zoknis fiók feletti rekesz aljára felragasztott pántból el varázsolta a b rtokos naplót. A napló, közelebbr l megnézve egyáltalán nem t nt 94

réginek

vagy

különösebben

veszélyesnek.

Nem

mindennapi b rborítása zöld színben pompázott, és Yvone csak találgatott, de mintha pikkelyeket vélt volna rajta felfedezni. Kemény, minden bizonnyal valamilyen ritka k zetb l formázott szárnyak óvták a könyvet a kinyitástól. Oldalról a lapok vörösen izzottak. - Na, lássuk csak! Azzal kiült párnás ablakához, és felkészült a napló kinyitására. De hiába fordítgatta, feszegette, húzta nyúzta, a napló makacsul kitartott, és nem engedett er s szorításából. Yvone már feladta a reményt, hogy bármivel is ki tudná nyitni a könyvet, amikor megállt a szeme az ölében nyugodtan heverész , lemezes borítású, hátoldalára fordított könyvön. A szárnyak között, ahol a két borítást összetartó tollak találkoztak, egy lyukat talált. Olyan volt, mint valami kulcsnak faragott keret. Mint egy medál markolata, amelyb l kiesett a drágak . Yvone ett l csak még csalódottabb lett. Tudta, hogy a hiányzó darab nélkül minden kétséget kizárólag lehetetlen lesz kinyitni a könyvet. Miközben találgatott, vajon mi lehet a könyv 95

nyitja, a szemközti Fletcher ház kerítésén pihentette szemeit. Ekkor hirtelen, üstökösként világította be szomorkodó gondolatait egy emlék. „Szerinted, ha elkeveredett volna, ez nem találta volna meg? Ha az az izé valaki kezébe kerül, én esküszöm, hogy… - De hát, ha ez önnél van, akkor enélkül bárkinél is van a könyv…”. - Űát persze! Bármi is hiányzik a könyvr l, az szinte kétségbevonhatatlan,

hogy

a

professzornál

van.

Különben nem hagyta volna a naplót a szobában, ha még azzal is teljesen tisztában volt, hol is keresse, miután elt nt. Most már meg merte volna kockáztatni, hogy a professzor azzal a hiányzó darabkával alszik, eszik, kirándul és minden egyéb. Bár az elején tökkelütött veszélyforrásnak regisztrálta Filbertot, annak a fajta embernek képzelte, aki mérhetetlenül ravasz módon, megfontoltan végzi munkáját. Ha ki is tudná nyitni a könyvet a megfelel kulcs nélkül, akkor sem volt benne biztos, hogy jól cselekedne, ugyanis visszazárni nem tudja, az pedig egyértelm

jeleket mutat arra, hogy a 96

könyv nem maradt érintetlen. Ám egyszer ki kell nyílnia, még ha mindkettejük jelenlétében is…

97

6. Az

rület t re

A nap végére Yvone egy igen körültekint naplónyitó tervvel együtt helyezte el a tárgyat a professzor kísérteties

szobájának

emeletén,

majd

elbújt

a

raktárszoba sötét ajtaja mögött. A professzor ajtaja azonban este kilenc óráig nem nyílt ki. Gyomra korgásának hatására már azon gondolkodott, hogy hagyja az egész tervet, és lemegy a konyhába, hogy rávethesse magát Fiona néni ínyenc tésztájára. Ekkor azonban

nyikorgást

hallott,

és

teljes

testével

a

raktárajtónak támaszkodott. Filberto csontos, szikár kezével kinyúlt az ajtó melletti résen, ahonnan csak sötétség sz r dött ki a szobából, majd a kéz elt nt a könyvvel együtt. - Akkor hajrá! Yvone lábujjhegyen elindult a raktár ablaka felé, amelyen keresztül már bevilágított a hold. A párkány nedves volt és koszos. Kimászott rá, és óvatosan, a csatorna szélébe kapaszkodva lábát átlendítette a közel hat méteresen tátongó

magasság

felett 98

a

professzor

ablakának

párkányára. A szél eszeveszetten zúgott, a párkány pedig újra és újra megnyikordult a lábujjaival rajta kapaszkodó Yvone alatt. - űstenem… űstenem… kérlek. Bátor vagyok, bátor vagyok, bátor vagyo… áááá… Egyensúlyát kis híján elveszítette, ahogy a két párkány közötti rés fölött terpeszkedett, a csatorna vize pedig egyenesen a hajába zúdult. Kezét azonnal szája elé kapta, és a professzor ablakának sarkához görnyedt. Az ablak csak résnyire volt nyitva, és olyan sötétség uralkodott odabent, mintha senki sem lenne a szobában. Minden erejével azon volt, hogy fenntartsa magát, és hogy

legalább

egy

kis

hang,

vagy

képfoszlányt

elkaphasson. A következ pillanatban a ház túlsó oldalán, a

távolban

fényfelh t.

észrevett A

felh

egy

folyamatosan

közelebbr l

közeled

szentjánosbogarak

csapatává rajzolódott ki, akik mind a professzor ablakához gy ltek, mint valamiféle segít

lámpások. A

szobából azonnal kirajzolódtak a bútorok, az undorító folyadékban úszó állatok, a gyertyacsonkok és a vaskos 99

könyvek. Minden, kivéve a professzort. A szoba üres volt. - Ez… ez nem lehet! Yvone nem hitt a szemének. Ott lógott két párkány között a magasban a professzor tervét kiderít szándék minden akaratával, a semmiért. - De hát hová t nt…esküszöm, hogy az A következ

kezét láttam.

pillanatban újra bepillantott, hogy futva

körbenézzen a szobában. A tárgyak ugyanott hevertek, egyet kivéve. A bunkós vég aranykulcs már nem lógott be a szoba közepébe. Yvone értetlenül egyensúlyozott a dolgok el tt egy olyan bizonytalan párkányon, mint amilyen maga a helyzet volt, amibe került, és gyanította, hogy csak képzel dött. Eközben a szentjánosbogarak odébb repültek, Yvone pedig ott maradt a csalódottan az üres sötétségben. Másnap reggel bosszúsan konstatálta, hogy az éjjeli kaland nem volt túl jó hatással alvására. Éjjel alig tudta lehunyni szemeit, és rémálmok gyötörték mindenféle repül lényekr l, kiáltozó szörnyekr l, akik a professzor vezetésével

t

kergetik,

kezében

100

a

naplóval

a

tengerparton. Nem tudta, hogy mire vélje a nyaralás alatt történteket.

Minden,

amit

eddig

mesének

hitt,

lidércnyomássá kezdett alakulni, és már cseppet sem volt olyan izgalmas és szórakoztató, mint annak idején a paplan alatt. Zavarták azok a dolgok, amelyek rejtélyes módon csak vele történtek meg, vagy csak

látta ket. A

tengeri képzelgés Albert bácsi hajójával, vagy Agatha jól ismert,

ám

teljességgel

lehetetlen

hangjának

felcsendülése, és még mindig nem tudta magáról elképzelni, hogy alvajárását odáig fejlesztette volna, hogy két emeletet tett meg egyedül azt képzelve, hogy valaki felviszi. Ám amelyek ezeknél is jobban nyomasztották, azok

a

professzorról

Pontosabban,

amelyeket

kiderült

titokzatos

képtelen

volt

dolgok.

kideríteni.

Ezerszer lezongorázta már azt a párbeszédet, amelyben melegebb éghajlatra küldi Filbertot, de még nem annyiszor, ahányszor azt a jelenetet, amelyben kitálal Cedricnek h n szeretett tanárának alattomos tervér l. Egy olyan tervr l, amelyr l alig tudott valamit, és ez igencsak elvette Yvone kedvét a nyomozástól. 101

- Jaj, November, azokban a krimisorozatokban bezzeg a legkisebb nyomot is rögtön megtalálják a f h sök. Nem beszélve arról, hogy panaszkodott

a

k sosem buknak le id

szürke

cicának

Yvone,

el tt, -

miközben

ütemesen lökdöste magát a hintán. Bár tudta, hogy figyelmeztetnie kell unokatestvérét, valahogy nem érzett a kezében elég bizonyítékot. Számtalanszor

eszébe

jutott,

Cedric

mennyire

leteremtette t, amikor a professzort gyanúsította. „- A professzor nagyra becsült barátom, és jelenleg az én vendégem.” Tisztán hallotta a Cedrict l teljesen távol álló hangnemet fülében, és szinte áthatóan érezte azt a kegyetlen és igazságtalan érzést, mint amikor egy régi jó barát kiközösít, mert új játszótársat talált magának. Ismerte ezt az érzést. Leopold tett róla, hogy nagyon is ismerje. - Lássuk csak - mormogta magában -, az els találkozáskor azt mondta Filberto… Mit is mondott…suttogta November szürke bundájába - … hogy értékes vagyok. 102

Aztán az a furcsa tengeri baleset, utána ott is megjelent, csak eszméletlen voltam. Aztán ez az egész kultusz, amit Cedric ennek az embernek szán…ez annyira gyerekes és szokatlan t le. Régen mindenkit utált, aki egy kicsit is kiközösítette a másikat, most meg egész nap hozzám sem szól. Aztán ott volt az a furcsa szoba, azokkal a kísérteties tárgyakkal, és az a különös könyv. Valami nagyon értékes lehet benne, hogy nem lehet csak úgy egyszer en kinyitni. Yvone lassan beletúrt a macska szálkás sz rébe, miközben az orra alá dörmögve összefoglalta az eddig hasznosnak gondolt információkat. - Aztán a fenyeget

ijedelem a hangjában, amikor

megtudja, hogy nincs meg a napló… de az is biztos, hogy Cedric tud arról a könyvr l, November. Űiszen

mondta,

hogy anélkül nem tudják kinyitni. Tehát tudja, mivel nyílik a könyv… Szerinted segítene, ha elmondom, hogy a professzor veszélyt jelent ránézve? A macska elnyújtózva mutogatta fehér hasát Yvone 103

ujjainak. - Vagy tegnap este mégis, hová ment? Az ajtót nem hallottam csapódni, és az ágy alá sem fér be. Mi a kénköves ménk folyik itt? Jaaaaajj! űgaza volt, ehhez én még gyerek vagyok. Yvone lógó lábát tehetetlenségének dühében a hinta vaskeretéhez lendítette. Végtelenül elkeseredett volt. Hiányzott neki a régi Cedric. A mosolygós huncutsággal és vidámsággal teli szemei, széles vigyora, és szeretetb l kimeríthetetlen lelke. Mostanában csak a szobájában kuksolt, vagy pedig állandó expedíciókat terveztek a professzorral a Glamis kastélyhoz. Vagy, ha nem tervezték a látogatást, akkor egész napjukat a kastélyban töltötték. Yvone meg volt róla gy z dve, hogy a professzor rossz hatásának eredménye ez a felt n en megváltozott viselkedés Cedric részér l. Távolságtartó volt, és Yvone bármikor kopogott be szobája ajtaján, mindig

fontos

és

halaszthatatlan

elfoglaltságra

hivatkozott. Egyre s r bben hagyta ki a családi étkezéseket, és ha nagy ritkán a földszintre merészkedett 104

vagy az udvarra, akkor megdöbbent

hatást keltett.

Lehajtott fejjel közlekedett, mintha el akarná takarni beesett, szürke udvarban úszó szemeit és napról napra sápadtabb b rét. Barna haja már nem a régi bájos göndörséggel hullott homlokába, sokkal inkább volt kivert kutya kinézete, ahogy addig egészséges, masszív testén most lógtak a kinyúltnak t n valaki szóvá tette a szembet n

ruhák. Ám ha

változást, Cedric

agresszív hangot ejtett, és azonnal támadást indított, vagy ami még ennél is rosszabb volt, amikor egyszer en csak elment otthonról, és verejtékben úszva tért haza kés

este. Az egész család nagyon aggódott, amely

sikeresen elterelte a figyelmet a professzor szintén egyre feszültebb

és

gyanúsabb

viselkedésér l,

amelyet

természetesen senki sem vett észre a családból. Napokat töltött a Glamis kastélynál, és lassan már tagadhatatlanná vált Yvone el tt, hogy a professzor valamire felhasználja Cedricet. Valami olyan dologra, amelyet a fiú nem tenne meg kényszerítés nélkül, vagy ami még rosszabb, bántja t, ahogyan azt Yvone-nak is mondta. „Megígértem neki, 105

hogy épségben hagyok mindenkit, de ha folyton az utamban állsz, már nem garantálom a kis Cedric épelméj ségét…”. - De kinek ígérte, meg, hogy nem esik bántódása? Lehet, hogy nem is a professzor áll az egész mögött, hanem valaki olyan személy, aki magát Filbertot is irányítja? Yvone szíve vadul kalapált, és szemét er sen döngették a gy l

könnyek, ahogy próbáltak utat törni maguknak.

Egyre nagyobb veszélyben úszva látta unokatestvérét, és napról napra jobban érezte, hogy tennie kell valamit. Nem bírta nézni Cedric folyamatosan romló testi és lelki állapotát, Fiona néni immuner sít

bibókos almahárs-

gyökér gyógyhatásainak ellenére sem. Yvone abban sem volt már biztos, hogy a vele történ

furcsaságok

nincsenek kapcsolatban a professzorral összefügg dolgokkal. - Tehát vegyük át még egyszer, November! Volt a hintás dolog, Agatha hangja, a tengeri képzel dés… Lehet, hogy valamit tett a vacsorámba? - Ki tett és mit? - Cedric állt a konyha teraszra vezet 106

kétszárnyú ajtajában. - Már hozzám szólsz? - Eddig is beszélgettem veled. Cedric kék pólót és mocsár szín halásznadrágot viselt. Az orrán lév

olvasószemüvegt l pedig egyedülállóan

okosnak t nt. - Űát, ha az ideérkezésem el tti tíz évre gondolsz, akkor végül is nem füllentettél nagyot. Yvone

sértve

érezte

magát,

és

haragudott

unokatestvérére, amellett, hogy annak megnyúlt és nyúzott arcától újra befészkelte magát lelkébe az aggodalom. - Tudom, hogy mostanában nem szántam rád annyi id t, mint azel tt. Cedric meglep en nyugodtan és kedvesen közeledve ült le Yvone mellé a puha hintába. - Nem t nt úgy, mintha ez különösebben zavarna téged. Yvone öléb l lendületesen rugaszkodva ugrott ki a sz rét felborzoló November Cedric közeled

ölelésére. Cedric

átlendítette Yvone vállán vékony, fehér karjait, és 107

szorosan megölelte t. - Ne haragudj rám! De fontos az a kutatás, amit csinálunk, és nagy el nyt jelenthet a jöv tanévi régészversenyen. - Nem az a baj, Cedric, fel lem

rhajósnak is

készülhetnél,

régen,

csak

avass

be,

mint

hogy

osztozhassam az örömeidben és a kalandjaidban, vagy a dühkitöréseidben,

amelyek

mostanában

felt n en

sokszor jelentkeznek, bármilyen okból is törnek rád. - Cedric hirtelen elhúzódott, és mintha meg akarná mozdítani a maga el tt makacsul hever

követ, er sen

koncentrált a betonra. - Azt gondoltam, nem érdekelne. Miután olyan er s ellenszenvet mutattál a professzor iránt, gondoltam nem hívlak többet a kastélyba, de a projekttel továbbra is haladni kellett, így muszáj voltalak kihagyni. Ezzel

nem

tudott

Yvone

vitatkozni.

Ha

jobban

belegondolt, saját magát vonta ki Cedric dolgaiból, amelyek a fiú számára kötelez k voltak. Tehát megvolt a választása, hogyha igazán vele akar lenni, vele tart a kastélyba is, de a professzor iránt érzett gy lölete 108

fontosabbnak bizonyult. Most már inkább szégyellte magát, és eddig érzett haragjának helyén sötét b ntudat tátongott. - De ha tudnád, milyen csodás az a hely. Átjárók, szobrok, borostyánnal futtatott titkos folyosók és befalazott, rejtett szobák.

Pont

olyan,

mint

amelyet

kiskorunkban

elképzeltünk. Imádnád. Cedric hogy

szintének t nt, és végre Yvone is úgy érezte, is hiányzik a fiúnak, s ekkor támadt egy ötlete.

- Mi lenne, ha elmennénk oda? De csak ketten, a professzor

nélkül,

ahogy

régen

is

voltunk,

és

megmutatnál minden helyet, amelyet az imént említettél. Cedric olyan hatalmas mosolyt villantott, amelyt l Yvone úgy

érezte,

ha

csak

egy

percre

is,

de

sikerült

visszarángatnia t régi énjének testébe. - Ha ennyi cuccot visztek, hová teszem a szendvicseket? Másnap Fiona néni tanácstalanul állt a színültig megrakott kirándulótáskák felett, kezében hat darab uborkás szendviccsel. Yvone alig bírt elaludni, miután Cedrickel éjfélig 109

válogatták azon helyek képeit, amelyeket meg akartak látogatni a kastélyban és környékén, miközben nagyokat kacarásztak, és kedvesebbnél kedvesebb emlékekkel dobálóztak.

Olyanok

voltak,

mint

régen.

Elválaszthatatlanok és álmodozók. Csak a visszatér

rossz álmok tudták elvenni a

kalandvágyó Yvone boldogságát. Álmában a Glamis kastély borostyános folyosóin szaladt, mögötte a játékos, boldog Cedrickel, ám mikor újra hátranézett, Cedric elt nt,

pedig kétségbeesetten vette

észre, hogy a professzor a fiút torkánál fogva szorongatja, és vonszolja be egy szobába, amelynek hirtelen elt nik az ajtaja, helyette pedig csak az üres fal marad. Reggel a testét

kiver

vízt l

átázott

leped ben

ébredt,

és

megfogadta, hogy ma lesz az a nap, amikor véget vet ennek az rületnek. Kezdte úgy érezni, hogy a professzor iránt táplált hatalmas félelem és bizalmatlanság álmaiban sem hagyja nyugodni, amely már az

szemein is

meglátszódott. - Ű ha, nem kellett volna olyan sokáig ébren maradnunk. 110

- Cedric meglepett arccal, ám annál kipihentebben állt a bejárati ajtónál, kezében minden szükséges tárggyal. Térkép, hátizsák, távcs , irányt és fényképez gép. - Nem, semmi baj, csak rossz álmok. Már mehetünk is. Azzal Yvone kiviharzott kék térdnadrágjában a skóciai napsütésbe. Kivételesen szép és nyugodt volt az id . Napos és szokatlanul kellemes, simogató szél fújt a fák közül. - És mégis, mióta vannak ezek a rossz álmok? Cedric lassan sétált Yvone mellett, ahogy elérték az erd szélét, hogy megkerüljék. - Hát, valójában nem is tudom. Mióta idejöttünk… Biztos még nem tudtam megszokni a hirtelen helyváltozást. De te sem nézel ki éppen úgy, mint aki minden éjjel az igazak álmát alussza. Yvone a pulcsija gallérjába búvó Cedricre sandított. - Kimerítenek ezek a kirándulások, de félre ne értsd, nem az a baj, hogy felfedezzük a vidéket, hanem az, hogy ennyire s r n. A professzornak fontos a munkája, és ezt szereti felt n en kimutatni, vagy éppen tárgyakba önteni. 111

Ezért van az, hogy bármi, amit talál, az végül a szobájában landol. Yvone-nak lett volna kedve elmondani, mi mindent rejt még az a szoba, köztük els ként egy biológiaszertárt. De nem szívesen hagyta volna ki a napokban történteket sem, hogy a professzor egy David Copperfieldet is meghazudtoló elt nési mutatványt adott el . Yvone azonban jobbnak látta elkerülni, hogy csak még nagyobb bolondnak állítsa be magát Filberto javára, így témát váltott. - És amúgy, hogy ismerkedtetek meg? - Tulajdonképpen, neked köszönhetem. Yvone megtorpant a térdig ér

f ben, és a szürke

hegyekkel körülvett távol és Cedric értetlen arckifejezése között hintáztatta megdöbbent tekintetét. - Ezt mégis..mégis …hogy érted? - Hát a professzor valójában nem tanít engem, és az elején kimondottan nem szívlelt, s t. A folyosón már híressé váltam a t le kapott int kt l, holott a legnagyobb kihágás, amit a magaménak tudhattam az volt, hogy 112

nekid ltem a függönynek. Semmirekell nek gondolt, és örömét lelte benne, hogy ezt velem is tudassa lehet leg minél nagyobb nyilvánosság el tt. - Ki sem néztem volna bel le! - Yvone jól irányzott iróniával töltötte meg minden kiejtett szavát, de Cedric rá sem hederített, ahogyan azt már megszokhatták t le, ha a professzorról volt szó. - Az iskola mellett van egy múzeum, ahol francia királyok babonás vagy éppen kultikus tárgyát rzik. A minap lementem a múzeumba, hogy képeket készítsek neked, mert a leveledben írtad, hogy érdekelne pár rejtélyes ereklye. - Olyanokat riznek ott, mint például Vű. Károly király kardja? Yvone-nak azon nyomban eszébe jutottak a Filberto szobájában

nyugvó könyvek, és a

legunalmasabb

példányban talált, nagyon is rémiszt

kép, amely a

királyt és egy szörny kovácsolta kardot ábrázolt, de kijelentését rögtön meg is bánta. Cedric pillanatok alatt botlott meg egy szinte alig 113

észrevehet k ben, és arcára olyan maszk fagyott, amely ijedtségr l és váratlan döbbenetr l árulkodott. - Űonnan tudsz a t rr l? - Cedric éles, ingerült hangot hallatott. - Tehát nem is kard, hanem t r. - mosolygott játékosan Yvone. - Kérdeztem valamit, Yvone! Cedric

szeme

halvány

méregben

úszott

a

lány

legnagyobb meglepetésére, ezért kitalált egy könnyen hihet történetet az eredeti helyett. -

Egy

könyvben

láttam

róla

egy

képet

a

suli

könyvtárában. Tudod, hogy sokat olvasok, nem értem miért vagy meglepve. -

Az

a

t r

nincs

benne

minden

második

történelemkönyvben, Yvone, mert nagyon veszélyes titkokat rejt. - Milyen titkokat? - Yvone nagyot nyelt. - Nem vagyok benne biztos, hogy elmondhatom neked. - Cedric arcáról semmit nem lehetett leolvasni, és hosszas tétovázás után, amikor elkezdett újra beszélni, hangja 114

lelket rázóan sötétre váltott, és Yvone b rére kiült a hideg veríték. - A Dague de Folie, lefordított nevén az eredetileg Bajor űzabella királyn

rület t re

tulajdona volt. A

legenda szerint titokban faragtatta egy úgynevezett fátyolkvarc k zetb l, amely a mai napig ismeretlen eredet

ásvány. Senki sem talált ehhez a k zethez

hasonló anyagot a mi földünkön. Bajor Izabella állítólag közeli kapcsolatba került egy olyan különleges és történelmileg is meseszer lénnyel, mint egy kobold. Cedric itt a szemét forgatta. - De akkoriban az emberek és koboldok közötti háború során rengetegen meghaltak, a koboldok pedig egy földalatti világba kényszerültek az ember területfoglalási kizsákmányolása miatt, és ha bármelyik lény a másik világába akár csak átszökni is próbált, halállal fizetett. A t r segítségével űzabella épségben láthatta volna szerelmét. Ám miel tt az elkészült volna, gonosz kezekbe került. A kapzsi és féltékeny Károly király nem nézte jó szemmel felesége titokzatos viselkedését, és bezáratta a koboldokat, akik a 115

fogság alatt a király kényének kiszolgáltatva fejezték be a megkezdett mágikus t r kovácsolását. A király arra akarta felhasználni a varázslatos fegyvert, hogy annak segítségével sértetlenül a koboldok világába jusson, és lemészárolja a föld alatt él családokat, de legf képpen űzabella szerelmét. A t rt azonban elkészítésének utolsó napján a koboldok állítólag megátkozták. Aki csak használni merészeli, gonosz átokkal kell együtt élnie, amíg csak teljesen meg nem rül. Vű. Károly király elméje, miután a t r a tulajdonába került, és használatra bocsátotta azt, menthetetlenül megbomlott. A király épp Bretagne-ba vezetett hadjáratot, amikor is a Le Mans-i erd ben az uralkodóra addig ismeretlen roham tört. Hirtelen árulásról kezdett kiabálni, és saját kíséretére támadt. Négy embert vágott le, miel tt sikerült lefogni, majd pár óra múltán újra visszanyerte tudatát. Aztán az úgynevezett „vadak bálján” egy baleset folytán a király négy maskarába öltözött, egymáshoz láncolt társával együtt rejtélyes módon elevenen meggyulladt. Az

élete

is súlyos veszélyben forgott, ám sikerült megmenekülnie. 116

A négy társából csak egyetlen volt képes magát kiszakítani láncaiból, a többiek azonban súlyos égési sérüléseikbe napokon belül belehaltak. Az eset végleg rületbe taszította az uralkodót. Sokan túlterheltségre, és a királyn okozta csalódásra gyanakodtak, de aki tudott a t rr l és a kobold átokról, kicsit sem volt meglepve. - És aztán? - Yvone vállait nyakába húzva sétált szorosan Cedric mellett a magas, füves tisztáson. - A t r akárhányszor emberi kézbe került, átkát kisugározta használójára. A legtöbben bele is haltak. A t r

súlyos,

kezelhetetlen

látomásokat

és

hangulatváltozást, bizalmatlan félelmeket kelt, amelyek egy id után senkit sem kímélnek. - Yvone beleborzongott a történetbe. - De ez mind csak mese, Yvone. - Cedric bátorítóan fogta át ijedt unokahúga vállát, és széles mosollyal jutalmazva vigasztalta t. - Nem hinném, hogy a király a t r miatt rült volna meg. Ami azt illeti, én személy szerint nem adok hitelt ennek a kobold históriának. Mégis, ki az az agyalágyult, aki a mai 117

technikai fejl dés közepette elhinné az ilyen meséket, vagy ha igazak is volnának, ne talált volna rájuk bizonyítékot? Úgy hiszem, a t r egy egyszer

fert zést

hordozhat maximum, a többi mind az ember határtalan képzeletének és befolyásolhatóságának szüleménye. - És most hol van ez a t r? Yvone már el re félt a választól, hogy az a bizonyos t r szabadon

létezik

valahol,

és

tovább

mérgezi

az

embereket. - A t rt most az iskolám helytörténeti múzeumában rzik a rejtélyes tárgyak részlegén, amelyet szigorúan tilos látogatni. Ezért is furcsálltam, Yvone, hogy te akár hallottál is err l a t rr l. Pontosan az eddig elhangzott rettenetes történések és titokzatos halálesetek azok, amelyek miatt a t r titokban tartásra kényszerült, és amiért ilyen szigorú biztonság alatt áll. - Akkor te mégis honnan tudsz ennyi mindent róla? Yvone csíp re tette kezeit, és fontoskodva nézett unokabátyjára, aki csak lazán elmosolyodott. - Természetesen Filberto professzortól. 118

az iskolánkban

tanít, mellesleg

az imént említett rejtélyes tárgyak

részlegének egyik megbízott rz je. - Áh, akkor ezért van annyi misztikus csecsebecséje. - Tessék? Mondtál valamit? - Nem! Nem mondtam semmit. Yvone próbált ártatlan arcot vágni, ellensúlyozva ezzel Cedric összehúzott szemöldök gyanakvó kifejezését. - Csak annyit, hogy nem fejezted be, hogyan is ismerkedtetek meg. - Áh, igen. Tehát a minap lementem a múzeumba, hogy képeket készítsek neked, mert a leveledben írtad, hogy érdekelne pár rejtélyes ereklye. Aztán odajött hozzám, hogy kiossza újabb int jét, amiért illegálisan fényképeket készítettem a múzeumban. Ám amikor elmondtam, hogy kinek készítem

ket, nagyon furcsán reagált. El ször

meglep dött, majd elmosolyodott, és azt mondta, menjünk sétálni egyet. Elég volt egy óra, hogy a barátommá fogadjam. Mindenfélér l beszélgettünk, és mindketten rájöttünk, hogy félreismertük a másikat. Meséltem neki rólad, és arról, hogy olyan vagy, mintha a 119

húgom

lennél.

Ezért

is

várta

annyira,

hogy

megismerhessen téged, csak aztán nem volt sok nyugodt pillanatotok, hogy rendesen beszélgethessetek. Yvone hümmögött egyet, és kissé gyanúsnak találta, hogy

hozta össze ezt a legendás párost. Mégis, mi lehet

benne olyan érdekes, hogy egy goromba professzort egy általa mélységesen gy lölt diákkal összebarátkoztassa. Ekkor szeme elé úszott egy apró emlék, még a professzor látogatásának kezdetér l. „- Mondja meg neki, hogy jól vigyázzon önre…ön nagyon értékes, kisasszony!” - Nekem ellenszenves. És az az érzésem, hogy eltitkol el led valamit. - Ne légy vele el ítéletes,Y! Rendes ember, csak kicsit bogaras, és néha tesz olyan dolgokat is, amelyeket kés bb megbán, csak az illet t l gyakran elfelejt bocsánatot kérni. Én is biztos ilyen lennék, ha a feleségem magamra hagyott volna, elválasztva t lem a saját gyermekemet is. - Van gyereke? - kérdezte Yvone meglep dve - Azt hittem, hogy…hogy

tipikusan az a fajta ember, aki 120

egész életét a munkájának szentelte, és az ilyen dolgok, mint a család a háttérbe szorultak. Yvone a hírt l meghökkenve lépkedett felfelé a s r n ben tt zöldell dombokon, ahogy egyre többet hagytak maguk mögött a végeláthatatlan, dús legel kb l. - Van neki, igen, azt hiszem, egy fia. Állítólag volt egy felesége, aki nem akarta elhagyni azt a falut, ahol nevelkedtek, és nem akarta támogatni Filbertot álmai megvalósításában, így nem ment vele a francia f városba. Filberto azért még hagyott egy repül jegyet a feleségének, hátha meggondolná magát, de az a jegy örökké kiváltatlanul maradt. - Szomorú történet. - Űát igen, nem sok emberi boldogság érte t életében. Se kutyája, se macskája, és sokszor a felfedezéseit sem értékelik nagyra, hiába a sok fáradozás, utazás és áldozat. Az tartja életben, hogy szereti a munkáját, és hogy egyszer majd újra láthatja a családját. Hosszas csend uralta a barangolók túrájának utolsó szakaszát ezután a történet után. 121

- De nézd csak, megérkeztünk! A kastély egy hatalmas zöld mez közepén szürkéllett, vaskos kövekb l és mélyen ül ablakokból kirajzolódva. Rengeteg ködszürke tornya volt, és grandiózus fa ajtaja, amely

egy

távolba

benyúló,

kupolákkal

díszített

földszinti épületet zárt el a külvilágtól. Az óriási ódon épületet díszkert vette körül, telis tele virágokkal szegélyezett sétánnyal, és dús lombjukat büszkén mutogató termetes fákkal. A kastélyhoz vezet

út két

oldalán s r n sorakoztak a tölgyek, melyeknek törzse aprócskának t nt földig lenyújtózkodó ágaiktól. A hosszú útszakasz végén vált teljesen kivehet vé az éggel közeli barátságot ápoló épület, amely mögött halványan látni vélték a hegyek lustán, magasztosan elterül csúcsait. A kastélyt körülvev f

mindenhol egyenletes

volt, és biztosan csúnyán megharagudtak arra a f szálra, amely akár egy fokot is rossz irányba d lt. Minden kit n en elrendezett és kellemes volt, így annál nehezebbé vált elképzelni err l a helyr l, hogy kísértet lakta. Tipikus kastély volt, fehér ablakkerettel, zászlóval 122

és az id járás ridegsége miatt elszínez dött vörös szürke falakkal. A hely bels

tere is hasonlóan hatott a kissé

csalódott Yvonera. A kastély gyönyör volt belülr l is, és cseppet sem félelmetes páncélszobrok által

rzött

gyertyafényben úszó pincehelységével, és giccses, csupa arany

és

vörös

színben

pompázó

kandallóival.

Mindenhonnan rojt és bojt lógott be a látótérbe, ha éppen nem fodor, vagy kézzel faragott hullámos asztalláb a nehéz függönyökkel eltakart, óriási ablakok el tt. Üvegszekrények porcelánnal megtöltve, és virágos, ágas és bogas mintájú tapéta tette be a kaput Yvone jó ízlésének határvonalán, és nem értette, hogy a professzor és Cedric hogy voltak képesek napokat eltölteni ebben a csurig arannyal megtöltött kirakatkincstárban.

123

7. Befalazott világ - Ez a kastély…hát ez valami… - Mesés? - vágott közbe Cedric szorgos jegyzetelés közben, amikor Lord Glamis szobájához értek, miután végigjártak vagy húsz másikat, amelyek kísérteties másai voltak az ket megel z eknek. - Nem pont ezt a szót használtam volna. - fintorgott Yvone. - Azzal nincsen semmi baj, hogy mesés, csak unalmas. El sem tudom képzelni, hogy mit tudtok itt csinálni egész álló nap. - Ha valamilyen konkrét dolgot keresel, hidd el, hogy nagyon is izgalmas. – A fiú mosolya árulkodott valamir l, és ezt Yvone is érzékelte, de nem igazán értette, mi az, amit ennyire izgalmas keresni. - Tulajdonképpen mit is kerestek? Yvone lassan haladt le a dohos boltíves pincehelyiségbe, hogy meglátogassák a befalazott szobát, jobban mondva annak állítólagos helyét. - Valami szokatlant, váratlant, izgalmasat és egyedülállót. Amit még senki nem látott, hallott vagy érzett, de mi 124

tudjuk, hogy létezik, és hogy itt van a kastélyban. - Ha gondolnom kellene egy értékes dologra vagy eszmei érték tárgyra, mit javasolnál? - Csak annak értékes, aki tudja, hogy mit rejt magában. -

Cedric

a

legnagyobb

jóindulattal

is

ködösen

fogalmazott. - Kezdesz úgy beszélni, mint a professzor, Cedric. Lehet, hogy be kellene iktatnotok egy kis pihen t. Yvone óvatosan mászott le egy kurta, ám annál rozogább lépcs n, és suhant át egy borzasztóan vastag ajtón, amelynek ablakát rácsok borították. A lenti világ sokkal rémiszt bb volt, mint az emeleti pompa, és ez izgatott vidámságot csalt Yvone kalandvágyó szívébe. Odalenn fáklyák világítottak, és ha az óvatlan látogató nem volt elég szemfüles, a pókok azonnal fészket raktak a hajába. - Nézd, Yvone, itt a fal! Cedric már a folyosó végét elemészt

sötétség fel l

kiáltott. - A legenda szerint ez az a szoba, amelyben a gróf meghalt, és amelyet befalaztattak a sorsdönt kártyajáték után. - Cedric orrán törékeny szemüvegével, 125

kezében jegyzeteivel, tisztelettel bámult fel a falra, amely mögött megmagyarázhatatlan, láthatatlan rejtélyt érzett. - Én nem látok semmi különöset. Ez csak egy szoba Cedric - mondta Yvone, mikor az elé a fal elé érkezett, amelyet unokabátyja feszülten tapogatott egy láthatatlan kilincs után kutatva. Majd hirtelen… - Belzebubra! Cedric, te is látod, amit én? Ez fantasztikus! - Ugye, Yvone? Tudtam, tudtam, hogy élvezni fogod. Gyere velem, megmutatom azt a szobát, ahová a gróf halálos vendégségre hívta az Ogilvy klán néhány tagját. Gyere szorosan utánam, itt már a szenzorok érezni szokták a szellemek jelenlétét. - Ám Yvone szüntelenül csak a szoba felé meredt, amelyet az imént Cedric említett, és értetlenül kereste a falat, amely az imént még ott volt, és amit a fiú még mindig látott. Ám nem volt el tte semmi más, csak egy kis szoba, melyben a pókhálók és leomlott kövek mellett egy óriási tükör csillogása uralkodott. A tükör fénylett, mintha napsugarat vert volna vissza. De a szoba üres volt, szegletei sötétek és nyirkosak. Csak az a fény járta be 126

egyetlen sarkát, amely ebb l a felt n en értékes és csodásan megmunkált tükörb l áradt. A tükör kerete, szokatlan módon üvegb l volt, míg a talpa olyan volt, akár a fa gyökere. Ezer apró, és legalább annyi er s, megtermett ágon állt. Mikor Yvone körbetekintett, senkit sem látott a szobában, és az addig buzgón körülötte lebzsel Cedric is elt nt a kanyargós folyosón. - Hogy kerülhette el éppen ez a figyelmét? Mindent leír abba az átokverte füzetbe, csak a lényeget nem. kuncogott magában Yvone, amikor besétált a h vös szobába. De jobbnak látta nem szólni Cedricnek, hadd irigykedjen majd, micsoda felfedezést tett. Yvone lassan és óvatosan a tükör felé sétált, egy láthatatlan csapdától tartva. Ám amikor a tükör elé állt, az továbbra is üres képet mutatott. A keretben bár volt üveg, az csak a szemközti fal köveinek sötétségét tükrözte, holott olyan fényesen világított, mint ezer gyertyaláng. Yvone lassan közeledett a tükörhöz, hátha megpillantja magát. De hiába forgott el tte, az továbbra is üresnek mutatkozott. - Ez meg mi a viiiiiihhhhhhhhhhhhhhaaaaaaaaaaarrr?! 127

A tükörb l egy ismeretlen kéz nyúlt ki a lány csuklóját er sen megragadva, és rántotta magával a gyanútlan Yvone-t, aki úgy pörgött a semmiben, mint egy elszabadult búgócsiga. - Most megvagy, Cedric! - kiáltotta egy rekedtesen mély, diadalittas hang. Ahogy

forgott,

csíkokként

elmosódó

fénynyalábok

vakítottak a hófehér semmiben, és már a hányinger kerülgette ijedtségében. Gondolkodni sem volt ideje, csak nagyon ismer s levendulaillatot érzett, és a csuklóján embertelenül er s szorítást, ahogy egy képzeletbeli tengelyen pörgött, miközben fülei sípoltak, ujjai pedig olyannyira zsibongtak a félelemt l és a hirtelen jött támadástól, hogy úgy érezte, menten elájul. Szemei lassan már lecsukódtak, és testét er tlen reszketés uralta, majd hirtelen puha földet értek lábai, amely olyan megkönnyebbülést hozott számára, hogy azon nyomban összeesett. Percekbe telt, mire érzékelni tudta a körülötte lév idegen leveg t. Padló helyett pompásan zöldell , puha, 128

aranyló gyep borította a padlót, és er s fény úszott be a der sen csillogó üvegfalakon át, mindent fehér és krémszínnel borítva. A plafonon soha nem látott futónövények laktak, és lógatták le ezerszín szirmaikat, amelyek között h s szell kerget zött. Szemeit óvatosan kinyitotta, majd hirtelen nagy csapódás hallatszott, amelynek hatására hibátlanul kivehet vé vált egy ismeretlen alak. Egy fiú volt. - Te nem Cedric vagy! – mondta hátrálva a földön ül nyakigláb fiú, amíg tarkójával bele nem ütközött a szemközti falba, mint aki nem erre a jelenetre számított. - Gratulálok ehhez a korszakalkotó felfedezéshez. Mégis ki a csuda vagy te, és nem mellesleg, mi a frászkarikát keresek én itt? Ha ez emberrablás, akkor ajánlom, hogy elmondhassam a jogaimat, mert tudod, nekem is vannak, és nem félek használni ket, és… - ….Te az a lány vagy! A hórihorgas srác láthatólag jobban meg volt illet dve, mint maga Yvone, de a fiú ijedt arcától akaratán kívül is beléköltözött a félelem. 129

- Mit keresek itt? Ki vagy t,e és mit akarsz t lem? Űogy jön ide Cedric? vagyok?

t akartad elrabolni? Űol a csudában

Azonnal

vigyél

haza!

-

Yvone

már

torkaszakadtából üvöltözött, és dühkitörésében ülve ugrált a padlón, miközben kétségbeesetten szedve lábait, addig hátrált, amíg fel nem borított egy növényt, amelyen formás, ide-oda illeg füleket vélt felfedezni. - Mégis mi ez a hely? Válaszolj már valamit, különben hívom a rend rséget! -Yvone-t már a sírás kerülgette, és azt kívánta, bárcsak álmodna, és most lenne a felébredés pillanata, de legmélyebb sajnálatára kezdett minden túlságosan is valóságossá válni. - Ide aztán hívhatod ket. A fiú most magabiztosan felállt és elindult a földön hever lány felé. - Ne közelíts! Ne közelíts, ha mondom! - Csak fel akartalak segíteni, de ülj csak nyugodtan továbbra is abban a sárkányfül amelyt l

úgy

feldagadsz

a

émelygyökérben,

hányingert l,

mint

kurtacinkf mag a pribojsz nyálban. Na, gyere szépen! 130

- Egy szavadat sem értem. - Yvone úgy pattant fel, mint aki hangyabolyba ült, de továbbra is tartotta a kell nek vélt távolságot a különös fiútól, aki rettenetesen furcsán beszélt és még ennél is furcsább öltözéket viselt. Inghez hasonló barna pólóban feszengett, amelynek éles gallérja felért természetellenesen ágaskodó, hegyes füleihez. A gombok kavicsokra hasonlítottak rajta, térdig ér sárga nadrágját

pedig

tölgyfakéreg

mintájú

nadrágtartó

biztosította. Leveles zokniját belehúzta a nadrágba, amelyt l úgy festett, mint egy harisnyába bújt kertész. - Ez valami szokás nálatok, hogy így megbámuljátok a másikat? - A fiú zavarodottan beletúrt szerteágazó, rakoncátlan, sötét barna hajába, és értetlenül méregette Yvone-t színváltós szemével. - Ne haragudj, de te valami bohóc vagy? - Nem tanítottak meg téged, hogy idegen embereket nem sértegetünk, kislány? - Kislány? Yvone, bár kis rettegéssel nyugtázta, hogy az arcában igen fiatal arcú srác közel két méteres magasságával 131

jogosan nevezte

t kicsinek, azért mégsem erre a

megszólításra számított. - Tisztázzunk csak valamit! Kett nk közül te vagy természetellenesen magas, úgyhogy hadd ne kelljen már még nekem szorongva éreznem magam a magasságom miatt, nem beszélve arról, hogy kritikusan félnótás fajankóként festesz. Most pedig légy szíves, ezredszer is megkérlek, hogy engedj el! - Remélem, ezt dicséretnek szántad, - villantotta meg szivárványszín szemét a nyakigláb fiú, és felhúzott, szemöldökével olybá t nt, nagyon is jól szórakozik. Amúgy meg senki sem tart fel, szabad vagy, menj csak! A fiú derült arckifejezése önelégültséget sugárzott, ahogy karba

fonta

kezét,

melyen

tarka

árnyékot

vetett

szemeinek tündökl fényjátéka. Yvone makacsul, nagy ívben kikerülve a termetes különc fiút, kijáratot keresett az üvegházból. Ám, miután beljebb ment a szobán át, már el is felejtette valódi célját. Az épület csodálatosan gyönyör növényekkel,

természetes 132

és elragadó volt. Tele fénnyel,

vízesésekkel,

kristályokkal, melyek visszaverték a hófehér virágok csillámló fényét és üveggel. Mindenhol üveg tartotta, alkotta és díszítette a kerthez hasonló épületet, amelyb l vagy ezer szoba nyílt. Mind más szín , más virágokkal, növényekkel és izgága indákkal, levelekkel, göcsörtös ágakkal, magnóliához hasonló sziromes vel, amely a szobák plafonját behálózó áglabirintusokból hullott alá, er s fa és friss f

illatának képtelenül összeill

aromájával belengve. Volt olyan szoba, ahonnan lepkék egész hada röppent ki az ajtónyitásra. Egy másikban kalitkák

sorakoztak,

lógtak

a

mennyezetr l

egy

láthatatlan láncról, vagy nyúltak ki a falból, nyitott kis ajtajukkal az embermagasságú ablak felé fordulva, gazdáikat hazavárva. Volt olyan szoba, amelyben különleges formájú, szín

és méret

ágyak álltak

levendulamez n pihenve. Volt kerek, félhold, csillag és minden

elképzelhet

alakzatú

fekv hely,

amelyek

egymás tetején, vagy éppen fejjel lefelé úsztak a szoba közepén, néha-néha összeütközve, és a falakat alkotó cifra

mozaiküvegek

csillogó 133

korallkristálynak

t n

pontokat

rajzoltak

a

leped kre.

A

legnagyobb

helyiségb l egy terebélyes kovácsoltvas csigalépcs tartott végtelennek t n magasságokba, vélhet leg a ház tetejére. Yvone lassan, óvatosan merészkedett felfelé a hosszúnak ígérkez , vagy száz fokból álló, kanyargós lépcs soron, er sen kapaszkodva a korlátba, amelynek vasból faragott r zséi nyüzsögve kanyarogtak a korlát keretében. Yvone az egyre er sebbnek ható, besz r d fényb l tudta, hogy már nincsen messze. Ám amikor felért a csupa fából és üvegb l épített tet térre, olyan látvány fogadta, amelyet még addigi életében sosem látott, és tudta, nem is fog többé ehhez hasonló, leny göz és káprázatos helyet. A ház el tt álló fák ágai életre kelve ringatóztak és lengedeztek az üvegbalkon el tt, bele-bele kapaszkodva Yvone szerteágazó, barna fonatába. Odalenn a fák alatt az égnél is kékebb tó hullámzott, ahogy a szél beszorult a barlangszer menedékbe. A medence minden oldalát égbenyúló fal vette körül, és a ház, amelyben állt, ebb l a sziklafalból húzódott be a víztömeg fölé, bölcsen uralkodva e fölött a 134

nemes és bámulatos világ fölött. Odafentr l hosszú, formátlan vagy éppen túlságosan is formás levelek nyújtózkodtak a kilométeres hosszú, szinte a víz felszínéig benyúló indákon, amelyeken a levélvégek ritmusos

hullámkarikákat

komponáltak.

Mindegyik

különböz alakú és szín volt, olyan kinézetet teremtve, amelyet az ember el sem tudott volna képzelni. Volt közöttük lila, amely nem hasonlított az ibolya színéhez, sokkal inkább olyan volt, mint amelyhez fogható még nem létezett. Volt sárga, mint az a napsugár, amelyet szabad szemmel nem láthatnánk, mert azon nyomban porrá

lennénk.

A

leveg ,

amely

körülvette

a

csodabarlangot, olyan kristálytiszta ölelésébe vonta a völgyet, hogy Yvone alig tudott lélegezni. Apró, cifra madárkák suhantak el kecsesen az erkély el tt, sebes köröket róva a tengerkék víz felett, cs rük hegyével játékosan vízösvényeket húzva maguk után a tó felszínén. Ám a leveg ben nem csak madarak repkedtek láthatatlan pályákon.

Egészen

szentjánosbogaraknak

a

messzi t n 135

távolba

rovarok

elnyúlóan szenvtelenül

lebegtek bevilágítva a rejtett zugokat, ahol még több ismeretlen szárnyas lény bujdosott. A balkon padlózatát is hibátlan s r pázsit borította, ahogy az egész házat is, amely alatt nem volt más csak a színtiszta üveg. Kívülr l a ház azonban egyáltalán nem látszódott. Falait tükrök alkották, amelyek a kinti fenséges, meseszép világot tükrözték vissza, elrejtve a házat a kíváncsi szemek el l. - Tetszik? A furcsa kinézet

srác most ott állt Yvone mellett, aki

annak hirtelen megjelenésére odébb ugrott. - A nevem William. És ha nem tévedek, te Yvone vagy. - Hol vagyok? És hogy kerültem ide a tükrön keresztül, mondd? Vagy már azt is képzeltem? Mert komolyan kezdek kiborulni ezekt l a képzelgésekt l, úgyhogy valaki igazán vehetné a fáradtságot, és elmagyarázhatna egy-két dolgot, mert már … - És ha azt mondom, én sok mindent meg tudok neked magyarázni? William tekintélyt parancsoló arckifejezéssel fordult a lány felé, aki rá sem hederített, továbbra is csak 136

hajthatatlanul

bámult

az

üvegház

alatt

elterül

mélységbe. - Nem így terveztem, oké? Nem téged akartalak elkapni, sajnálom, de ha továbbra is ilyen ingerülten faggatsz ahelyett, hogy megnyugodnál, és nem kiáltanád ki a fejemet a két fülem közül, akkor még akár segíthetnénk is egymásnak. - Yvone meglepetten állt ott, egy ismeretlennel, egy ismeretlen helyen, ismeretlen csodával körülvéve, így jobbnak látta elkerülni, hogy csak még mélyebbre süllyedjen a slamasztikában. Tudta, hogy bárki is ez a fiú, hozta ide, tehát szüksége lesz rá a kijutáshoz is, ezért lehiggadva,

témát,

majd

hangnemet

is

váltott

a

kellemesebb végkifejlet érdekében. - Ez az egész olyan hihetetlen. Meseszép ez a hely. William komoly arccal, karba font kézzel támaszkodott az üvegkorlátnak, és szemernyit sem rezzent Yvone, ezúttal barátságos megszólalására. - Ez a hely Szilánkbérc. A koboldok építették, amikor kitört a háború az emberekkel. Semleges terület. Nem 137

vagyunk még sem Nurd-völgyben sem pedig Doras falvában. Itt nem eshet bántódása senkinek, akit az üvegfalak elrejtenek és megóvnak, bármily veszedelmes csapás el l meneküljön is. - Koboldot mondtál? Te egy kobold vagy? Yvone nem hitt a fülének, de még a szemének sem, hiába állt ott mellette William teljes valójában. -

Ez

lehetetlen.

Te…te

nem

lehetsz

kobold.

Koboldok…koboldok nem léteznek. Yvone csodálkozva és hitetlenkedve tapogatta az ujjai alá simuló mozgó ágakat, amelyek úgy lélegeztek, akár az emberek. Rügyeik kinyílottak, majd egy er sebb szell hatására

félénken

összecsukódtak

Yvone

ujjainak

cirógató hullámzása alatt. - Mondd, hogy csak álmodom! - Nem álmodsz, Yvone, mert az álmod olyan lehetne, mint Nurd-völgy, ennél a helynél sokkal, de sokkal szemet kápráztatóbb. - Te ott élsz? - Igen, ott élek az összes többi kobolddal együtt. 138

Yvone kuncogott egyet, mire William dorgáló tekintettel illette. - Ne haragudj. Csak ez az egész annyira irreális és… - És varázslatos. William most egy csapatnyi, addig szentjánosbogárnak hitt él lényt csalogatott a fakorláthoz, hatalmas kezeit a magasba emelve. - Azt hittem, hogy ezek szentjánosbogarak. – szólt Yvone, s meglepetten markolt bele a vibráló fényfelh be. - Láttam ket odafenn. - Fényl

vándornak hívjuk

ket. Valójában közönséges

szitaköt k lennének, ha nem világítanának éjjel-nappal a szárnyaik. Értékes segítségek lehetnek, ha valami fontosat keresel egy sötét szobába belógva, két párkány közé ragadva, úgy öt méter magasan egyensúlyozva egy csatornáról. - Te küldted ket? Űonnan tudtad, hogy fenn vagyok az ablakban? - Yvone nem hitt a fülének, és kerek, hálás szemekkel bámult a továbbra is hidegen viselked Williamre. 139

- Szilánkbércr l látni vélem azt is, amelyet egy átlagos helyen elrejt el lem a ti világotok sugározta romlás. Nem tudjátok

használni

képességeit,

mert

lelketek féltek

legmélyebben

tudomást

rejt z

szerezni

azok

létezésér l. Ugyanez vonatkozik e földalatti

világ

létezésére is. Amely idelenn lapul, túlságosan tiszta és értékes ahhoz, hogy megmutatkozzon olyanoknak, akik nem értékelik. - William arca kifürkészhetetlenül kemény, és szinte már fájdalmat tükröz

volt, ahogy lefelé hajtotta fejét, és

lehunyta a hibátlan, pázsitot fürkész

szemeit, melyek

szappanbuborékhoz hasonlóan pompáztak a szivárvány színeiben. - Máskor…máskor is segítettél már? - Yvone óvatosan kereste a szavakat próbált tapogatózni. - Volt rá alkalom, igen, de most már minden bizonnyal eszedbe fog jutni. - Kérdezhetek még? - Kérdezz csak. Tegyük hasznossá a tévedésemet, ha már így sültek el a dolgok. 140

Szemöldökét összeráncolta, mintha egy számára igen kellemetlen tévedés volna ez a találkozás, és az id röpke tovat nését kívánva, távolságtartóan feszengett. - Miért akartad Cedricet idehozni? Mert ne is tagadd, hogy eredetileg t akartad. Űallottam a hangod, amikor megrántottad a csuklóm, és közel sem úgy hangzott, mintha egy békés sakkjátszmára keresnél társat. - Ez hosszú történet. Nem fog megrémülni a kis Cedric, hogy ilyen hirtelen t ntél el? - Akkor küldd el levélben,de mindenképpen tudnom kell, és nem csak ezt. És ami Cedricet illeti, bármilyen információra van is szükséged, nem kapod meg t lem. Cedric a legjobb barátom, és ajánlom, hogy tartsd távol t le magad. Ekkor William szorosan Yvone fölé emelkedett, és jeges csapként szúrta tekintetét a lány meleg, reszket barna szemébe, amely ide-oda cikázott a két színes szempár között. - Ahhoz képest, hogy azt sem tudod, hol vagy, és azt sem tudod, kivel, és legkevésbé sem tudod, hogy kit tartasz a 141

barátodnak, eléggé megélezted a kis nyelvedet, de én is biztosíthatlak valamir l. Ostoba vagy, felel tlen és naiv, ha azt hiszed, hogy nagyon is tudod, mi folyik itt. Szóval én a helyedben nemhogy magamban, Cedricben bíznék meg a legkevésbé, és f ként kerülném a hasonló meggondolatlan kijelentéseket. - Yvone próbált er s és bátor maradni, de kezdte elveszíteni egyensúlyát szorongó lelkének lüktetésében, majd összeszedve minden erejét, megpróbált kipréselni egy mondatot összeharapott, kiszáradt ajkai között. - Segíts nekem… - hebegte Yvone, miközben William szeme sz külni látszott. - Nem bízom benned. - Ahogy én sem benned, William, de tudok egyet s mást. Bár a feltételezés is sért , hogy Cedricnek a legkevésbé köze lehet bármihez. A professzor az, aki irányít, és Cedric is csak egy áldozat. Ne légy el ítéletes! Nem minden ember gonosz és alávaló. - Nem! A professzor senkit sem irányít. segít

csupán egy

Cedric mellett. Amellett a Cedric mellett, aki 142

mindenért felel s. - Mégis mib l gondolod ezt ennyire biztosan? Yvone felett már kezdett eluralkodni a kétségbeesés William fenyeget ekkor

lassan

közelségének árnyékában. Ám a fiú

kiegyenesedve

bizalmatlan

csöndbe

burkolózott. - Gyerünk be a házba! Még idekinn sem elég biztonságos. Azzal gyanakvóan körülnézett a víz fénykarikáival kitapétázott sötét barlangfalon, és elt nt a balkon megvilágítatlan, házba vezet ajtaján át.

143

8. Fátyolkvarc és Nurd-völgy A szoba azonban, amelyben helyet foglaltak, továbbra sem engedte be a s r

kertre boruló, borzongató est

huzatát. A falak visszasugározták az egész nap elnyelt fényt, és apró gyertyalángok ezrei úszkáltak a szobák között. - Ha elmondod, mit tudsz, én is elmondom. Yvone törökülésben ült a krémszín

kagylófotelban a

sarokba húzódva, és próbálta rávenni a tartózkodó Williamet, hogy elhagyja biztonságosnak vélt állóhelyét, amely a szoba legtávolabbi pontjának felelt meg. - Nem barátkozom emberekkel. De remélem, hasznos információval szolgálsz majd, és megbízhatom benned. - Én honnan tudhatnám, hogy megbízhatok benned? – kérdezte, Yvone csíp re tette kézzel, és az addig mozdulatlanul álló óriás fiú szempillantás alatt ott termett a kagylószéknél. - Lássuk csak, hol is kezdjem? Vékony ujjait William tettetett gondolkodással éles 144

állvonalára

helyezte,

így

üzent

hadat

Yvone

tarthatatlannak t n okoskodásának. - A cserepek nem mozognak csak úgy maguktól, és tudtommal idén sem váltál eggyé a csatornaszeméttel, miközben detektívnek álcáztad magad, szóval kett nk közül,

miután

már

tudsz

a

világunkról,

nekem

nyomósabb okom van a bizalmatlanságra. William

keményebb

diónak

bizonyult

önelégült,

bástyaként használt dölyfösségével, mint azt Yvone gondolta, ám ekkor nem várt emlék tört el , pimaszul maga mögé utasítva minden egyéb gondolatát. - Te voltál! Te vittél fel a szobámba! Azzal

Yvone

William

nyakához

kapott,

ahonnan

el halászott egy nagyon is ismer s, finoman megmunkált aranyláncot, olyan finoman csillogó k medállal, amelyet még sosem látott. - Ezt a nyakláncot láttam! Pontosan ezt! De ez milyen medál?- kíváncsiskodott Yvone. - A neve Fátyolkvarc. Állítólag nagyon kevés lelhet fel bel le. Ritka k zet, amely évszázados titkokat rejt. 145

A különleges, nevében igen ismer s, barna és átlátszó kristályokból álló formátlan k

titokzatosan ragyogott

William nyakában, ahogy visszatükrözte a helyiség pislákoló fénypontjait. - De nem ezért vagyunk itt. William távolabb húzódott, és lehajtott fejjel folytatta. Úgy t nt, józan esze felülkerekedni látszik kételked felvetésein, amelyet már a szemében ül meleg színek is elárultak. El ször is szeretnék bocsánatot kérni, amiért elragadtalak. Sajnos nincs sok id nk, mert, ahogy a családodat ismerem, már régen a rend rséggel kerestetnek, de üzenni sajnos csak bonyolult úton tudok, és jelen esetünkben nem biztos, hogy csak te olvasnád. Yvone

megpróbált

mindent

összeszedni,

amelyet

furcsaságként könyvelt el, és amely igencsak arra adott okot következtetni, hogy Filbertonak több köze van a történtekhez, mint amennyire William reméli ennek ellenkez jét. Elmondta, hogy már els éjszaka világossá vált számára az a tény, hogy nem szabad a kétes 146

professzorban megbízni. Ebben a csak Yvone számára kézenfekv véleményben azonban nem sokan osztoztak. A részletekbe bocsátkozó történet mesélése közben Yvone azt az aprócskának cseppet sem mondható részt sem felejtette ki, mikor a szokatlan napló elt nését követ en a professzor valódi énjének megcsillogtatása a vártnál fergetegesebb méreteket öltött. A tengeri és a kerti képzelgésekr l is szó esett, nem beszélve arról, hogy Cedric egy vitathatatlan veszély kell s közepébe sétál bele, amely már az egész család számára nyilvánvalóvá vált. - És azt még elfelejtettem említeni, hogy rengeteg expedíciót szerveztek a kastélyba. Felt n en sokat mentek oda ketten, és nehéz elhinnem, hogy kizárólag történelmi jelleg ek ezek a kirándulások. Cedric napról napra kimerültebben és gyengébben tér vissza, és mindig fáradt, nyúzott. Aggódom érte. - Űmm… - William a fotel karfáján ülve, karját a támlán pihentetve töprengett. - Akkor elmondom, amit én tudok. - William határozott 147

lendületet véve pattant fel a kagylóból, és gy rte léptei alá a tágas helységet. - Filbertot azóta figyelem, mióta megérkezett a faluba. - Itt William megállt egy pillanatra, és kitekintett a fekete égre, amelyet most a legkevésbé sem kedveltek a csillagok. - De azon kívül, hogy bogaras tanár módjára viselkedik, nála nem találtam semmilyen szembet n t, kivéve a szobáját. Vajon milyen szoba az, ahol a távozáshoz nem kell használnod az ajtót? Viszont az elmondásaid alapján már el tudom képzelni, hogy akár több köze is lehet ezekhez az aggasztó eseményekhez. Amit én tudok, hogy a kastélyban nem cserkész kirándulások jóvoltából töltötték annyiszor az idejüket - Pontosan mire gondolsz? - Átjárót kerestek Nurd-völgybe, mi sem egyszer bb. Nem tudom, mi a tervük, de azt tudom, hogy Cedric van megbízva vele, és akkor ezek szerint Filberto igencsak segíti a munkáját. - Nem lehetne leszállni Cedricr l? Neki ehhez semmi köze, higgy nekem! 148

- Nagyon is van köze, Yvone! Cedric meg akar szerezni valamit, amivel Nurd-völgybe lejuthat, ám gyanítom valamilyen boszorkány ármánykodása alatt állhat, ha ennyire biztos vagy benne, hogy önmagától nem tenne ilyet. De én meg abban vagyok biztos, hogy ahhoz, hogy több mindent megtudjunk, szükségünk van arra a naplóra! - Próbáltam kinyitni, de minden hiába. űszonyú er s a zár, és van rajta olyan szárnyas lakat is. Pontosan olyan szín , mint a te… Yvone ekkor nagyot nyelt, majd a felfedezés örömét l lángra kapva, elkiáltotta magát. - De hisz a láncod ugyanabból az anyagból van, mint a napló zára! - Az lehetetlen, Yvone - William fagyos, kerek tekintettel fordította ki a barna kvarcot Yvone kapkodó ujjai közül. - Fátyolkvarcot csakis idelenn találhatsz. Királyok és királyn k ékköve ez, amelyb l az uralkodói ékszereket és fegyvereket készítették. És ha ez igaz volna, az két esetet is felvetne. A professzor vagy nurd-völgyi, ami lehetetlen, 149

vagy pedig tévedsz, és a nyakláncom csak hasonlít arra a zárra, amelyet említettél. A másik, ami igencsak ellehetetleníti a dolgot, hogy ahhoz az

tulajdonában is

lennie kellene egy ilyen k zetnek, hogy kinyithassa vele a naplót. - Neked honnan van? - Édesanyámtól kaptam. Azt mondta, számára ez fontos emlék, és szeretné, ha minél tovább meg riznénk. Azt is elmondta, hogy a világok közötti kapuk is ebb l a kvarcból készülnek. Ezért vagyok képes megtalálni az átjárókat, mert a kvarcok érzékelik egymás rezgéseit, és ezért lehetséges az is, hogy kinyissuk vele a hasonlóan ebb l az anyagból készült naplót. Már ha tényleg ebb l a kvarcból készült. Két fátyolkvarcból készült k zet képes aktiválni egymást. - Yvone er sen törte a fejét azon az emléken, hogy vajon honnan ismer s számára ennyire ennek a kvarcnak az elnevezése. Szinte biztos volt benne, hogy már hallotta életében, és abban is biztos volt, hogy nem is olyan régen. - William! 150

- Igen? - Biztosan…biztosan semmi ehhez fogható nem létezik a mi világunkban? Még hasonló sem? Yvone úgy érezte, mintha egy részletet elfelejtett volna. Egy apró, ám igen fontos részletet. - Esetleg a napló, mint ahogy azt már említetted. De ebben er sen kételkedem, ugyanis ha az az ember képes volt Nurd-völgyb l felhozni ilyen k zetet, nem úszta volna meg egy könnyen. - Ezt mégis hogy érted? - Ez egy hosszú történet Yvone, haza kellene már, hogy juttassalak. - De minden hiányzó láncszemet össze kell illesztenünk. Rengeteg kérdésem van, és lehet, hogy valamelyik választ tud adni az odafent történtekre, vagy akár a te kérdéseidre. - Hát legyen - William lassan lehunyta hosszú pillájú szemeit, és egy hatalmas sóhaj után belekezdett. - Úgy körülbelül száz évvel ezel tt Nurd-völgynek két uralkodója volt. Két leánytestvér. A tiszta és igazságos 151

Hilde, és a velejéig romlott Herzeloide. Haldokló édesapjuk kívánsága az volt, hogy közösen uralkodjanak, így a kormányzás kettejük kezében egyaránt m ködött. Ám a jóságos Hilde még így sem tudta kivédeni azokat a végzetes

törvényeket,

amelyeket

n vére

hozott

a

királyságra. Ha Nurd-völgybe akár csak egy ember is betette a lábát, az halállal fizetett. Mészárlások kora következett, ugyanis a világok közötti kapukat nem védte senki és semmi, így azok feltárva maradtak a gyanútlan emberek el tt is, súlyos árat hozva maguk után. Az évek alatt egyre jobban kirajzolódtak a két testvér közötti ellentétek. Egy nap Herzeloide leigázta Nurd-völgy népét, a saját otthonát. Idegen koboldokat és soha nem látott ocsmány lényeket hozatott a völgybe. Ám Űilde sem ült tétlenül, és a csata az

javára d lt el.

Űerzeloide elmenekült, ám vitt magával minden él t és holtat, akit csak tudott. Kiürítette a cellákat, és olyan fiatal koboldokat is elvitt, akik még járni is alig tudtak. A falut kifosztotta és saját királyságot hozott létre. Zordzug távol fekszik a völgyt l, de már mindenki úgy jön a 152

világra, hogy tudja, annál sötétebb, gonoszabb és borzalmasabb hely nincs a földön. Nem tör dnek a természettel,

egy

halom

szemét

tetején

élnek,

koboldokhoz nem méltó módon,egy olyan alvilági, hitvány féreg uralkodása alatt, aki ugyancsak a halált érdemelné. - Itt hosszú szünetet hagyott. - Hát ennyi. Azért vagyok abban ennyire biztos, hogy Filberto naplójának zára csak hasonlít a kvarchoz, mert ha meg is próbált volna lejutni annak idején a völgybe, Herzeloide jóvoltából halállal fizetett volna. - És gondolom, ugyanez a szabály vonatkozik arra is, ha te az emberek világába akarsz átjutni, nem igaz? - Már nincsen halálbüntetés. Űilde, n vére kiábrándító távozása után eltörölte ezt a törvényt. Kulcs rz ink vannak, akik védelmezik a kapuk mindkét világba vezet

ajtajának oldalát, akik megakadályozták volna

Filbertot az átjutásban. - De akkor te hogy jutottál át? Vagy én? Rajtam nem volt ilyen nyaklánc. - Szilánkbérc és az emberi világ között nincsenek rz k, 153

mivel

a

bérc

semleges

terület.

A

nyakláncomat

kiskoromban elátkozták. Édesanyám legalábbis úgy mesélte, hogy miután apám elhagyott minket, az addig anyám által viselt nyaklánc különösen viselkedett. Mikor eljött a nap, hogy nekem adja, a nyaklánc felemelkedett a leveg be, és függönyön áthasító fénnyel csillogott, majd újra kihunyt, és visszaesett a nyakamba. A kvarc azóta hol sötétbarna, hol pedig hófehér kristályfényt bocsát ki. Nos, én ennek a kis trükknek tulajdonítom, hogy észrevétlenül át tudok jutni a kapukon. Anyám el akarta pusztítani a láncot, és meg is bízott vele, mert úgy vélte, hogy fekete mágia befolyása alatt áll. Ám arról,

hogy

nem

vittem

el

azóta sem tud

Melvin

Malicius

ártalmatlanítani. Tehát ha volna is Filberto tulajdonában ilyen k , csupán az kevés lenne az átjutáshoz. - És ha tényleg fekete mágia alatt áll? - Tudom, vagyis biztos vagyok benne, hogy ez a tulajdonság,

amelyet

a

nyaklánc

visel,

nem

jó

koboldokhoz ill . De én azt a teóriát vallom, hogy csak úgy tudjuk megvédeni a világunkat, ha azokat a 154

világokat is ismerjük, amelyek körülveszik. Tudnom kell, hogy mi zajlik odafenn, ha biztonságban akarom tudni az otthonomat. - Te kulcs rz

vagy? - kérdezte Yvone ragyogó

szemekkel, és izgatottan ült fel tenyerével térdére támaszkodva. - Sajnos nem. De minden vágyam, hogy az legyek. Ám ahhoz, hogy jelentkezhessek a tornára, még fiatal voltam. - Miféle tornára? És mégis hány éves vagy? - vigyorgott Yvone. - Nem illik ilyet kérdezni egy koboldtól, kislány. - Nem vagyok kislány, oké? - Hát az én nyolcvankilenc évemhez igencsak az vagy. - Jó szagú csipkebokor! Te komolyan nyolcvankilenc éves vagy? - Jól tartom magam, nemdebár? Amúgy meg, csak hogy tisztázzuk, nálunk ez igen fiatal életkor. De jöv re már indulok a kulcs rz

tornán, és akkor már nem leszel

ilyen szemtelen. A kulcs rz k varázser vel bírnak. Mi, közönséges koboldok is tudunk valamennyire varázsolni 155

persze, de csak apró trükköket az

rz khöz képest. A

torna kegyetlenül nehéz és iszonyúan veszélyes, ezért engedik csak kilencven éves kortól a részvételt. De most már talán ideje lenne hazamenned. - űgazad van…öregapó. - nevetett Yvone. - De hogy jutok vissza? Remélem nem a tükrön keresztül, mert hogy szintén megmondjam, nem túlzottan szeretnék onnan egyedül hazasétálni. - Nyugalom kislány, nem arra megyünk most, gyere velem. - Azzal William elt nt egy sz k folyosó kanyarulatában. - Egyenesen a házatokhoz viszlek. - Akkor ezek szerint nem csak a kastélyban van kapu? - Nem, a kertetekben is nyílik egy pillanatokon belül, a hintaágy közelében. És a professzor szobabéli elt néséb l arra következtetek, hogy egy ajtó nála is van, csak az nem Nurd-völgybe vezet. Bár tudnám, hogy akkor hová! - William gondterhelten ráncolta szemöldökét. - Tehát kapukat keresnek? Cedric azt válaszolta arra a kérdésemre, hogy mit keresnek, hogy „Valami szokatlant, 156

váratlant, izgalmasat és egyedülállót. Amit még senki nem látott, hallott vagy érzett, de mi tudjuk, hogy létezik, és itt van a kastélyban”. - Hát persze, ez csak még jobban bebizonyította elképzeléseimet. Cedric az irányító, Filbert pedig a segít , és azért keresnek kapukat a Glamis kastélyban, mert a legtöbb legenda szerint az a hely egy központi átjáró Nurd-völgybe. - Ezt hogy érted? - Azt mondtad, a professzor szobája tele van olyan dolgokkal, amelyeket még sosem láttál, nem beszélve a könyvekr l, igaz? Yvone szótlanul bólintott. - A professzor a lehetséges kapuk körüli tárgyakat gy jtötte össze, amelyek a ti világotokban igencsak csekély számban fordulnak el . Ezeket szépen megkeresi, és elviszi abba az istenverte múzeumba, amelyet érdekes módon

maga

riz. Ám kaput eddig még nem talált,

csak elszórtan hever idegen tárgyakat. - De ha ennyi kapu van ott, akkor hogyhogy nem talált 157

még egyet sem? Hiszen az a tükör is, amelyen keresztül berántottál…hát

nem

is

tudom,

elég

nehéz

nem

észrevenni. - Mennyit tudsz a Glamis kastély meséir l? - Filberto jóvoltából túlságosan sokat is. Yvone fintorogva emlékezett vissza arra az estére, amikor az egész család az asztal köré gy lve hallgatta a kastély rémtörténeteit Cedric és a professzor túlságosan is élénk el adásában. - Nagyszer . Szóval az egész egy mese. - Mondod ezt te, aki állítólag kobold vagy - nevetett Yvone. - Most nem ez a lényeg - fintorgott a hórihorgas fiú, miközben igyekezett kikerülni egy sebesen úszó lámpást. - Ezeket a rémtörténeteket azért találták ki, hogy távol tartsák a kastélytól az ilyen kíváncsi és meggondolatlan embereket. Nos, aki valamennyit is sejtett a koboldok világának létezésér l, vagy éppen tudott az évszázados ember-kobold háború kifejletér l, tudta, hogy idelenn a föld alatt van egy másik világ. A mi világunk, amelyet 158

kapuk választanak el a tiétekt l. Ezért ezeket a kapukat olyan helyen keresték, ahol rengeteg távoltartó legenda keringett, mivel úgy vélték, ezeket kizárólag a kapuk védelméért találtuk ki. Ugyanebben a csapdában járkál most a professzor és Cedric is. Azt gondolják, hogy a kastélyt körülleng rémtörténetek elrejtenek valamit. De mi ennél sokkal okosabbak vagyunk. A kastélyban nincs átjáró. - Akkor az a tükör mégis micsoda? - Az Szilánkbérc saját átjárója, amely folyamatosan változtatja a helyét. űd be tellett kiszámolnom, hogy mikor nyit a bérc ajtót a kastélyba, hogy el tudjam kapni a kis Cedricet. - De Cedric nem látta a tükröt, William. Kizárólag a falat. Én viszont láttam, amit egyáltalán nem értek. Én mégis hogyan láthattam a tükröt? - Na, ez az, amit én sem értek. Mert Cedricnek is kellett volna látnia. Úgy intéztem, hogy a fal elt njön, bár nem mindig sikerülnek a varázslataim.

szintén szólva még

egyik sem sikerült úgy, ahogy azt elterveztem. De ha 159

mégsem m ködött a varázslat, akkor te hogyan láthattad a szobát? - Fogalmam sincs, William, fogalmam sincs. Mikor elérték az ezer kanyaron átível folyosót, Yvone egy aprócska szobában találta magát. A szoba falai fekete üvegb l voltak, ám amikor William el vette nyakláncát, a szoba megremegett, és Yvone-t újra elérte a hányingert kelt en forgó, sugárzó fénytér, ám mire újra kinyitotta szemeit, szeretetteljes megkönnyebbülés járta át minden porcikáját. Fiona néni éjjeli szélfútta, csillagok világította kertjében voltak. - Nem megyek tovább, vissza kell mennem, de tudod mi a feladatod. Viszont most sokkal óvatosabbnak kell lenned. - Értettem, f nök. De hová vigyem? - intett kezével a lány a homlokához, miközben összecsattintotta bokáit. - Eljövök érted. Most siess, és senkinek egy szót se! - Ígérem! - bólintott kötelességtudóan Yvone, majd halk léptekkel elindult a néhány ablakban még világító 160

lámpással fényl ház felé, de még utoljára visszafordult. - Én amúgy teljesen abban a hitben éltem, hogy a koboldok aprók - kuncogott. - Ezt még visszakapod, kislány. William

termetes

bohócalkata

folyamatosan

halványodott. - William! - Siess, mert mennem kell! - Köszönöm a sok láthatatlan segítséget - Yvone kedvesen intett, amelyre válaszul William elmosolyodott, és végleg elt nt a fa sötét lombjai alatt.

161

9. Volt napló, nincs napló Yvone már a kétszárnyú ajtó hangos kinyílása el tt kifundálta váratlan elt nése gyanánt felállított kifogását, amellyel nem csak saját magát menti ki, de a professzort is az rületbe kergeti. - Kisasszony! Mégis mire véljük ezt? - Fiona néni világító, haragban forgó szeme azonnal felt nt a sötét ajtó apró résén. - Halálra aggódtuk magunkat! Cedric csakis magát hibáztatja, és egy hajszál választott el, hogy a rend rség után anyádat is értesítsem! Azonnal magyarázatot követelek! Miután Yvone bepréselte magát az el térig az aggódó családtagjaiból álló él

akadálypályán keresztül, pár

szóban sikerült megfogalmaznia ravaszul kitalált alibijét, amellyel nem titkolt célja volt a professzor felb szítése. - Sétáltam a folyosón Cedric mellett, aztán hirtelen az a befalazott szoba kinyílt, utána már alig tudtam onnan kitalálni. A szobából rengeteg alagút vezetett, és a telefonomon sem volt térer . Mire megtaláltam a helyes 162

utat, Cedricet már nem leltem, így úgy döntöttem, hogy elindulok egyedül, de a visszaúton eltévedtem. - Jaj, kis drágám, biztos nagyon megrémültél. Gyere, adok neked egy kis olajos tollgyökér teát, az mindent helyrehoz. Yvone biztos volt abban, hogy az asztal másik végén ül professzor gyanús és borús tekintetére még a tollgyökér tea sem hozna megnyugvást. Bármit is tervez Filberto, ha eddig Yvone nem is játszott célszerepet, mostantól annál inkább. - A professzor hosszú, csontos ujjaival dobolt ajkain, miközben összesz kült szemekkel méregette Yvone-t, akit most Cedric ölelgetett lázasan. - űstenem…azt hittem, beleestél egy verembe, vagy megtámadott egy vadállat…nem lett volna szabad belefeledkeznem a jegyzetekbe, akkor ez nem történik meg. - Semmi baj Cedric, egyik sem történt meg. Annak meg semmi értelme, hogy olyanon keseregjünk, ami már elmúlt. Itthon vagyok, épségben. -

Igen,

és

csak

ez

a 163

lényeg.

-Cedric

arca

megkönnyebbülést tükrözött. - De most szeretnék felmenni, eléggé kimerültem. - Persze, drágám, menj csak. - Fiona néni még aggódva végigsimított fáradt unokahúga átnedvesedett pólóján, amíg Yvone egy utolsót kortyolva tollgyökér teájába az emelet felé vette az irányt. - Jó éjszakát! - mondta fáradtan, és már a szobája ajtajában találta magát. Abban a szobában, amely most furcsa mód másnak t nt, mint azel tt. A nyitott ablak függönyét kecsesen dobálta a feltámadt északi szél, és most a könyvek sem a megszokott sorrendben hevertek a polcokon. Nem beszélve a dísztárgyakról a komódon, amelyek cifra alakokban jobbra, balra, és még ki tudja, hányféle irányba d lve heverésztek. Ám Yvone-nak már nem maradt elég energiája, hogy ügyet vessen a szoba szokatlan

rendetlenségére.

Fáradtan

d lt

le

puha

takarójára, és lehunyta plafonon mereng , lassan pislogó szemeit. Csíp sen h vös szell

szaladgált az alvó Yvone arcán,

ahogy a függöny ütemesen hullámzott a s r leveg alatt. 164

A következ percben egy er sen koppanó tárgy került a függöny örvényébe, majd gurult neki sebesen az ablakkal szemközti komódnak. A kemény koppanásra Yvone is mocorogni kezdett. - Ühhmm… mi van már megint? - Yvone lassan nyitotta ki bágyadt szemeit, és próbált magába er t csalni, hogy becsukja az ablakot. Már sikerült az ágy széléig elmásznia, és félig nyitott szemmel eljutnia az ablakig, hogy megszüntesse az izgága függönyök éjféli el adását, amikor… - Mennydörg ég és pokol! - Yvone hirtelen hátraugrott kényelmes kis párkányára. Lábait felhúzta rémületében, ahogy próbált minél jobban az ablakra tapadni, hátha akár egy leheletnyit is távolabb tud kerülni attól a kezdetben ismeretlen, ám kirajzolódva túlságosan is ismer s tárgytól, amely most a komód el tt hevert. Agatha babája volt. Yvone

nem

tudta,

hogy

a

rengeteg

hirtelen

és

valószer tlen történés, vagy az egyre csak körülötte gy l

furcsaságok okozzák, de úgy érezte, indjárt 165

elerednek a könnyei. A rég nem látott rongybaba élettelenül meredt a lány szemébe. Hiányzott az egyik karja, és kormos, csimbókos fonott hajában bogáncsok éktelenkedtek. Olyan volt, mint egy horrorfilm frissen beválogatott szerepl je. Yvone megpróbálta összeszedni maradék bátorságát, és lassan mászni kezdett rojtos, földgömbmintás sz nyegén át a kísérteties tárgy felé. - Ez csak egy baba…csak egy baba… Még a nyugtató szavak szüntelen mantrázása sem zte el azonban azt az emléket, amelyet utoljára

rzött a

mereven maga elé bámuló babáról. Kristálytisztán emlékezett arra a napra, amikor Agatha temetését megrendezték, Agatha nélkül. A lány sosem került el , de azt a babát, amelyet most Yvone kerülgetett, ajándékként dobta a kicsiny lány sírjába hét esztend vel ezel tt. Yvone letérdelt a nyúzott kis rongy mellé, de már meg sem próbálta értelmezni a helyzetet. Nem próbált meg választ keresni arra, vajon hogyan került az edinburghi temet

földjének mélyéb l most a szobája

kell s közepére éjnek évadján. Yvone-on eluralkodott a 166

kétségbeesés, és összes létez zsigerében érezte a félelmet és

szívének

retteg

kalapálását.

Minden

mást

a

professzor listájára írhatott. A látomásokat, Cedric állapotát, de az Agathával kapcsolatos ijeszt

és

megmagyarázhatatlan történteket nem. És talán ez volt mindenben a leghátborzongatóbb. Éjjel Yvone még legalább három órán keresztül ült Agatha babája mellett, mintha csak azt várná, hogy az megszólaljon és elmondja, hogyan is került ide. De a lány jobbnak vélte, ha inkább Williammel beszéli ezt meg, hátha neki eszébe ötlik valamiféle magyarázat, így ezzel a gondolattal egy nyugtató zuhany után lefeküdni indult. Ám s r

köd lepte be tiszta álmainak helyét, melynek

köszönhet en éber órái is hasonlóképpen s r södtek. - Jaj, kincsem, hát megint nem tudtál aludni. Fiona néni fejét tenyerében nyugtatva ült Yvone mellett a korai napsütésben. Még a néninek is nehezére esett ébren maradnia ezen a h vös reggelen. Űosszú, fehér, fodros hálóingének csipkéjét markolászta szüntelenül, hogy el ne bóbiskoljon korán kel unokahúga mellett. 167

- Feküdj csak vissza, nénikém, semmi értelme, hogy mindketten virrasszunk! Fiona néni szemei lustákat pislogtak, és Yvone mérget vett volna rá, hogy egy-egy lecsukódás az átlagosnál hosszabb ideig is eltartott. - Rendben drágám, de menj fel a szobádba, idelenn dermeszt a leveg . Azzal egy nagy ásítás kíséretében a néni lenge len hálóinge elt nt a lépcs fordulóban. Yvone egész éjjel a napló ellopási tervén gondolkodott, hogy addig is elfelejtse a komódon hever

kísérteties

baba esetét. Mindent fontolóra vett, amely eddig Filbertoval

kapcsolatos

tapasztalatlansága

miatt

hátráltatta sikerét, ezért magában felsorolta a lehetséges buktatókat. Ám mire a végére ért volna, már készen volt a terv. Gondolatai egy, a reggelihez id zített bombát latolgattak, hogy a professzornak esélye se legyen részletesebb információt kicsikarni bel le. A hatás kedvéért szépen lassan kivárta, míg a család többi tagja elvonul a reggeliz asztaltól. 168

- Yvone, nem mesélnél arról az alagútról, amit találtál? Cedric azonban kíváncsibbnak bizonyult, mint maga a professzor, de még így sem növelte William gyenge próbálkozásai során elhintett meggy z dést, miszerint a fiú egy áruló. - Hát, az egyik befalazott szobánál van. Ha benyomod a falat, akkor a szoba megnyílik, onnan pedig hosszú, kanyargós folyosók sora következik. - Az lehetetlen… - Cedric értetlenül bámult megpakolt müzlis tálkájába. - A lehetetlenen kívül nagyon más szóba sem jöhet, Miss Fitzgerald,

ugyanis

azt

a

területet

számtalanszor

átkutattuk. - A professzor éget en aljas mosolyától Yvone egész testét kirázta a hideg. - Még hogy ez az ember csak egy segít … - gondolta magában felháborodottan. - Én nem is vettem semmibe az ön kutatási eredményeit professzor úr, csupán álláspontom szerint néha egy tapasztalatlan, értékekkel visszaélni nem kívánó szem 169

hatékonyabban látja át az összefüggéseket. Filberto szeme apró, alattomos résre sz kült össze, és bosszúállóan emelte magasra amúgyis kell képpen fennhordott orrát, miközben karba font kézzel hintázott a konyhaszéken, ázottnak t n fekete ruhában. - Menjünk oda, professzor úr! Ha Yvone látott valamit, akkor nekünk is sikerülhet, ne adjuk fel! Cedric szeme perzsel

nyílként hatott, és a professzor

elgondolkodni látszott, Yvone terve pedig kirajzolódni. - Rendben. Délután útnak indulunk. Yvone csendben várta, amíg a két felfedez vé avanzsált jómadár felkészül az indulásra. Addig is szobája ajtaját bezárta, és az ablakokkal is jobbnak látta hasonlóképp tenni. Mikor odalenn minden elcsendesült, kimászott a párkányon, és mint egy éjjeli bagoly, úgy suhant át Filberto

ablakához,

gyakorlott

kecsességgel

egyensúlyozva a két párkány között. A szoba azonban üres volt. A sz nyeg közepén éktelenkedett egy óriási fekete b rönd, indulásra készen megrakodva. Yvone-ban kellemetlen érzést keltett az addig telezsúfolt szoba most 170

kongó látványa. Már végképp nem értett semmit, de nem tért el eredeti tervér l, hogy gyorsan kell cselekednie. Feltúrta a b röndöt, amelynek alján megtalálta a különleges

pikkelyborítású

naplót,

elpusztíthatatlan

zárával védve, mint egy áthatolhatatlan er d. Sebesen pakolta vissza a fölösleges kacatokat, olyannyira, hogy fejét beverte abba az aranyozott kulcsba, amely továbbra is himbálózva csüngött a pókhálós csillárról. A következ percben szélsebes, légtornászi taktikázással már kinn is volt, majd szobájának ablakában, mire az ajtó kilincse hangosan lecsukódott. - Yvone, bent vagy? Zajt hallottam, minden rendben? Cedric állt a súlyos faajtó túloldalán, idegesen ráncigálva a kilincset. - Itt vagyok már! - Yvone rögvest kinyitotta kulcsra zárt ajtaját. -

Hát

ti

még

nem

indultatok

el?

-

Tettetett

meglepetésének szánalomra méltó próbálkozását még maga sem hitte volna el a legnagyobb jóindulattal sem. - A professzor el re ment, én pedig úgy voltam vele, 171

hogy eljöhetnél velünk. Nagy segítség lenne, hiszen te láttad azt az alagutat. - Cedric szemöldökét s r n ráncolva mérte végig Yvone szélzilálta kék ingjét. - Most nem alkalmas, Cedric… majd talán kés bb. - Yvone még szaporán fújtatott a Filberto szobájában ködként megtelepedett, poros leveg után. - Mert a naplót akarod elolvasni? Cedric szeme úgy villant, akár egy kopóé, miután leleplezte az évszázad lopását. Mindentudó, éget en átható, jeges pillantást vetett a megrökönyödött Yvone-ra, akinek ett l padlóhoz fagyott a lába. Ezek után értelmetlennek vélte tagadni, hogy a napló, melyet izzadt tenyerében forgatott, bizony ott lapul a háta mögött. - Ha most eljössz velem, szavamat adom, a professzor nem szerez tudomást err l. Rendben? Cedric arca már többé-kevésbé barátságos volt, és cseppet sem t nt megátalkodott bajkever nek, ezért Yvone úgy gondolta, ez a legjobb ajánlat ebben a rémesen szerencsétlen helyzetben, amit feltétel nélkül el kell fogadnia. 172

- Rendben - bólintott félszegen. - De a naplót hagyd itt, nehogy a végén még lebukjunk. Azzal Yvone letette az érdes borítású füzetet az ágya alatti könyvespolcra, és már viharzott is a fürgén lépdel Cedric után. Az id h vösre fordult, és az ágas-bogas, sötét erd szélére érve cseppet sem t nt jó ötletnek az alku elfogadása. - A múltkor nem erre jöttünk - méltatlankodott Yvone. - Tudom, de az erd n át gyorsabb, és a professzor már így is türelmetlenül vár. Yvone fáradhatatlanul csattogott a harcos kis ágak között, ahogy térdig gázolt a kid lt és korhadt fák alkotta, bizalomgerjeszt nek

egyáltalán

nem

mondható

avarsz nyegen. - Várj meg, Cedric! - Yvone kétségbeesetten kiabált unokabátyja után, akit egyre jobban elnyeltek a s r n összeölelkez

hegyes

ágtorlaszok.

Szíve

verdesését elnyomta a feny k ágát söpr madarak

szárnycsapás-szer

visszavonulásra. 173

hangos

szél, és a

figyelmeztetése

a

- Belzebubra! - dünnyögte zsörtöl dve Yvone. Egyre csak sötétebb lett, ahogy bentebb ért az erd ben, és a súlyos lombok elnyeltek minden besz r d fénycsóvát. A kiálló fagyökereken kívül Yvone nem látott semmit, azokat is csak folytonos hasra esése következtében. Rá kellett jönnie, hogy ma már nem fogja elolvasni a naplót, de haza sem fog jutni. Egyre jobban tört rá a félelem. hogy közel sem jár a kastélyhoz, és nemhogy a kastélyhoz, minden jel arra mutatott, hogy teljesen másik irányba botladozik. Az erd kísérteties hangokat adott ki, amelyek csontig hatoló éllel, hirtelen csaptak le a gyanútlanokra. Pulóvere minden kiálló, szúrós gallyba beleakadt, és már szinte futva tette meg az egyre csak beljebb melynek

vezet ,

rémületesen

csendjét

átláthatatlan

vérfagyasztóan

ösvényt,

verték

fel

szerencsétlenül fülsért és harsány léptei. Remélte, hogy riasztóbbnak bizonyul, mint bárki más ebben az erd ben. - Egek, csak egyszer jussak ki innen, kérlek, ki sem mozdulok otthonról, ígérem, csak kérlek, jussak haza, kérlek szépen, még ma, nem akarom, én nem… 174

És akkor fülsiketít

sikoly szaladt fel a hegygerincen,

mint egy riadt éjjeli madár. Yvone szapora

futásnak

eredt. F z je kioldódott,

miközben hajának fonata fönnakadt a durván benyúló ágakon, és annyi sebe volt, mint egész óvódás kora alatt együttvéve. Már zokogott a mindent burkoló riadalomtól. Miközben futott, a gallyak a szemébe csaptak, a hideg szél csípte és égette az arcát tarkító ágak karistolta sebeket. A térde remegett, és már véresre szorította öklét, ahogy egyre elcsuklóbb ugrásokat tett, csak hogy minél távolabb kerüljön az irtózatos hangtól. Már az sem érdekelte, hol köt ki, csak az egy megvilágított tisztás legyen. A feje lüktetett a jobb szeme fölött, és ujjai végei átfagytak a bokor tövében ülve, amelyr l az el bb még azt gondolta, hogy biztonságos. A hányinger kerülgetette, ahogy leült a hideg földbe, és amikor a lábához ért egy f szál,

annak

hangja

felért

egy

farkascsorda

megjelenésére kiadott sikoltással. Az ágak kikaristolták a derekát, és Yvone a nyakát tette volna rá, hogy egy hangyabolyban ül, mert miért is ne? 175

- Ki van ott? Hatalmas, minden zugot átölel

csend volt a válasz.

Félelme már olyan szinteket öltött, amelyekr l nem is tudta, hogy léteznek. Rázta a hideg, égett a füle, miközben a fagyás szele el l óvva kezeit, nekiállt halkan leveg t fújni összezárt tenyerébe. Úgy érezte, a fák, mint egy börtön veszik körül. Egy olyan börtön, amelynek folyamatosan közelednek a falai. A sötétség mindent elnyelt. Csak a hangokat nem, így azok mintha er sít re lettek volna szerelve, úgy kergették az

rületbe. Már

potyogtak a könnyei, és ahogy végigsuhantak az arcán, csak még er sebben fázott. A térdét átfogva megpróbált még egy utolsó kísérletet tenni a tiszta gondolkodásra. - Hogy hagyhatott itt Cedric? Mégis, mi az ördög folyik itt? Hallgatnom kellett volna Williamre, és nem bízni senkiben. Magára irányuló olthatatlan dühében hátravágódott a f be, és arcát kezeibe temetve sírdogált tovább. Majd hirtelen hangos, recseg

léptek hallatszottak, amelyek

olyan gyorsan értek Yvone közelébe, hogy a lánynak 176

feleszmélni sem volt ideje. Er s kezek markolták fel karjánál, és amit látni vélt, az kizárólag a vakító, mindent beterít , kábító fénysugár volt.

177

10. A zordzugi cella r Yvone háta nedves, érdes felületet érzékelt, ahogy köhögve vette a nyirkos leveg t. Szemei résnyire nyitódtak, miközben segítség után kutatva megpróbált felállni. Egy cellában volt. A leveg

poshadt volt és

kátrányszagú, nem beszélve a torokba markoló jégvágó hidegr l. A cellában senki más nem volt, és tárgyakban sem b velkedett túlzottan a helyiség. Egy kopott, korhadt pad állt a kicsiny, sötétségben és fullasztó homályban úszó szoba végében. Majd Yvone váratlanul lépteket hallott a rácsok mögött vezet fényalagút fel l, ezért jobbnak látta továbbra is eszméletlennek tettetnie magát, miközben óvatosan hallgatózott. Egy n

és egy

hallhatóan suhanó ruhát visel férfi jött, akik megálltak a rácsok képezte bejárat el tt. - Szép munka volt, nem néztem volna ki a kis suhancból. De hogyhogy még nem tért magához? Azt kértem hozd ide, nem azt, hogy üsd ki, te félesz . - S-s-sajnálom, Agatha kisasszony. - csattant fel Filberto szánalmas, esdekl hangja. 178

- Remélem, rendesen kikészítettétek, anélkül mit sem ér az Úrn nek. - Űiggye el, kisasszony, mindent az el írt folyamat szerint vetettünk be. A kis megtépázott lelke önként fogja magát átadni a királyn nek. - Másként maga meg sem érné a reggelt, drága Filberto. Itt maradok, amíg fel nem ébred. Addig hozzák be a másik bolondot is, hogy teljes legyen a cirkuszi társulat -sziszegte Agatha mély, parancsoló hangon. Azzal Filberto s r

hajlongások közepette kihátrált az

undorító, ragacsos alagsorból. Yvone a kihallgatott beszélgetést követ en képtelen volt elhinni, hogy az az Agatha, aki most itt áll mögötte, megegyezik az emlékeiben él

lánnyal. Gy zködte magát, hogy ez

biztosan tévedés, hiszen annyi hasonló nev

személy

járkálhat még a földkerekségen. De apróra kinyitott szemeinek ködös résén keresztül ugyanazt a fekete, s r hajkoronát pillantotta meg, amelyet jól ismert. És a lány, aki most tet t l talpig fekete páncél-és láncruhában volt, tagadhatatlanul egyid s volt vele. 179

- Befejezheted az elájult kislány szerepét, Yvone. Semmi szükség erre - suttogott át két rács között kísérteties, sziszeg hangon Agatha. - Lehet, hogy ezt a gyengeelméj professzort meg tudtad vezetni, de nálam hasztalan a gyenge kis próbálkozásod. Mozdulj,ha mondom! - Yvone lassan feltérdelt, és értetlenül bámult a rács másik oldalán álló lányra. - Azt hittem, meghaltál! Mindenki azt hitte…Fletcher bácsi és… - Annak a minden lében kanál, babonás, eszel s bolondnak köszönhetem, hogy itt vagyok. Habár, ezt vehetjük akár áldásnak is, kicsi Yvone. - Hogy beszélhetsz így róla? - Támaszkodott Yvone a rozsdás rácsoknak. - Űiszen

még most is várja, hogy

hazatérj… - Yvone szíve megremegett gy l

könnyei

alatt. -

A

várólistám

mindenkinek

nekem

adatik

is

meg

igen a

tömör,

karácsony

de -

nem

mondta

csücsörít , babusgató hangon Agatha, majd éktelen 180

kacajt hallatott. Azzal kivágódott, a fény felé vezet út kapujának ajtaja, és két markos, elváltozott lény hozott be egy, a földön félig húzott, ismer s alakot. - William! - kiáltott esdekl n Yvone. - Milyen megható. Tudod, többek között az ilyen kis férgek miatt nem térek haza soha. - Hogy tehetted? Azonnal engedd el! - Ugyan már, Yvone, azt hittem a sok olvasástól, hogy is mondjam…értelmesebb kérdések jutnak az eszedbe. De ne bánkódj a tanulatlanságod miatt, mert nem sokára megszabadítunk attól, hogy továbbra is együtt kelljen élned vele. Szép délutánt! Vacsoraid re ill

lenne

kiöltöznötök, ti lesztek a díszfogás. Azzal az óriási vasajtó bezárult, a két izomember pedig bedobta Williamet a cella ázott, éles kavicsokkal felszántott betonkövére. - Minden rendben, Will? - kérdezte Yvone fátyolos, aggódó tekintettel, ahogy remeg kezével barátja sápadt arcát melegítette. 181

- Figyelj, Yvone, nincs sok id nk. Rá kell jönnünk, hogy mi ez az egész… - mondta a fiú er lköd , fájdalmas hangon. - De nem tudunk, William, mert azt az átkozott naplót otthon kellett hagynom… és Cedric megint azt fogja hinni, hogy miatta t ntem el, és magát fogja hibáztatni és… - Yvone, az Isten szerelmére! Hát még most sem vagy képes felfogni, hogy miért ücsörögsz itt? Mindent az ártatlan kis Cedricnek köszönhetsz, mert

intézte így. A

naplóért pedig ne fájjon a fejed. Ekkor hátranyúlt cifra, sárga nadrágja zsebébe, és a nadrágtartó mell l kirántott egy b rtokos, csiricsáré füzetet. - Már csak ki kell nyitnunk. - Hogy szerezted meg? De hisz otthon hagytam! - Yvone lelkében újra vibrált a remény, mint a vihar után felcsillanó els napsugár. - Pont úgy, ahogy tudtam, hogy a kertben alszol, és ahogy a fényl vándorokat is küldtem. Azt hittem, elég 182

id d volt, hogy megszokd a mutatványaim - mosolygott csalafintán, lényegesen

arcán kisebb

még

mindig

rángásokban

észrevehet ,

ám

megnyilvánuló

fájdalommal. - De most sietnünk kell, vacsoraid

pontosan fél óra

múlva lesz. - William? - Igen? - Ugye mi most nem…mi nem Zordzugban vagyunk? Yvone

összeráncolt,

rémült

tekintettel

bámult

a

megkövült William arcába. - Nyissuk ki ezt, rendben? Nem lesz semmi baj. Azzal kivette barna inge alól a fátyolkvarc medált. Remélem, tényleg fátyolkvarcból van, bárhonnan is jutott hozzá az a pokolfajzat. Majd a követ a napló zárának markolatába illesztette, mire az halk kattanással kettényílt. - Bingó! A

napló

els

oldalán

kivehetetlen

hasonlóképpen kivehetetlen szöveg díszelgett. 183

bet kkel

- Lapozz bele, William, már nincs sok id nk. - Yvone megpróbálta kedvesen unszolni, a naplót feszülten forgató kobold barátját. - Mi a baj, William? Mondd már, mit ír? A fiú mozdulatlanul ült a régi, elsárgult papírlapok el tt, miközben még hosszan elterül szempillái sem rezzentek. - A … a nap… napló azt írja, hogy … - Igen? Egy szavadat sem értem! - Yvone már egyre türelmetlenebbé vált. - Szóval, azt írja, hogy Filbertonak nem az a f célja, hogy lejussanak Nurd-völgybe, ahogy arra én rámutattam. Űanem hogy… hogy… megszerezzenek téged… - Tessék? Engem? De mi köze hozzám a kastélynak? Akkor ott mégis mit keresnek? Yvone nem hitt a saját fülének, és kikapta a naplót William kezei közül, amelyben a következ , hullámzó sorok látványa fogadta.

184

Az rület határának szélére állva Lelkünk egésze darabokra málna, Gyengébb lesz, ki testében egyedül hordja, Ám er sebb ki vele sajátját megtoldja. Végy hát illúziót marékkal, Emlékeket bizonyítékkal, Halottakat hangokkal, Képtelenséget ármánnyal, S így válik halhatatlanná lelked, Míg azt el nem ereszted. Örök id kre romlatlan e recept, De vigyázz, az ne álljon szembe veled. Törötté teremtett lélek, Ha felismeri cselszövésed, Átírja történeted, És lelked t váró kalitkája, Üres marad gazdátlan álma, S az lesz dicstelen vég számodra, Mit el nem ért a fondorlat ára. Óvakodj hát ráncos, ki nem vagy pallérozott, Ginzeng kivonattal is lehetsz még ifjúsodott. C.R.T.

185

- Mi ez a sületlenség? - Yvone nem igazán értette a titokzatos

kis

versike

mondanivalóját

elolvasott

könyveinek igencsak magas száma ellenére sem. - Claudio Rupert Telramund volt a skót koboldok legnagyobb varázslója. Az

nevét jelzi a monogram. A

t rt, amely a becstelenek kulcs rz vé válását segítette, maga rejtette el egy olyan helyre, amelyet senki sem ismer. - És? A t r Franciaországban van. Maga Cedric mondta. - William olyan elvárással nézett Yvone-ra, mintha annak legalább tudnia kellett volna err l a híres varázslóról. - Figyelj rám, Yvone! hogy

képes

megvédeni

volt

arról a felfedezésér l volt híres, embereket

feltámasztani,

vagy

ket a haláltól azzal, hogy meggyógyította

azok lelkét egy másik él lélek segítségével. Ehhez kellett a t r. Ám ezt a mutatványát sokan nem úgy értékelték, ahogy kellett volna. Betiltatták, mert a fekete mágusok gyakran folyamodtak a használatára, hogy a veszedelmes tornát elkerülve kulcs rz lelkeket lopjanak, és olyan is volt, hogy er szak útján jutottak fiatal lelkekhez, csak 186

azért, hogy tovább élhessenek. Ehhez az kellett csupán, hogy az áldozatnak mindenféle

rületbe kergetési

módszerekkel legyengítették a lelkét, így az nehezebben tudott ellenállni, nem beszélve arról, hogy aki velejéig romlott, azt egy megrontott lélek csak még jobban élteti. Űát nem érted, Yvone… a látomásaid, a furcsaságok, a különös jelenségek, amelyek csak veled történtek. A tengeri képzel dés, és ez az egész megtévesztés, hogy Filberto Cedricet akarja bántani! Herzeloide a te lelkedre vadászik! Ezek mind arra szolgáltak, hogy elgyengülj, hisz a vers is ezt írja. „Gyengébb lesz, ki testében egyedül hordja, ám erősebb ki vele sajátját megtoldja.” - Képtelenség… - Yvone nem tért magához a hallottak után. - Figyelj rám! Valaki kezdett l fogva csaléteknek szánt, és az a valaki a legkedvesebb unokabátyád, aki mellesleg korántsem annyira jólelk , mint ahogy azt gondolod. Olvasd tovább! Yvone kapkodva vette fel a naplót vigasztaló magyarázat után kutatva a kellemetlen illatú, sárgás papírlapok 187

között,

de

csak

képeket

és

kiolvashatatlan

macskakaparást talált, míg nem… - Ez nem lehet! - De Yvone, mindent

tervelt ki.

A napló tüzetesebb vizsgálata után egyre több bejegyzés került el az

rület t rér l, amelyek között több, Nurd-

völgyr l szóló írás is felbukkant. - A professzor ember, az már biztos. Ám a szobájában lév kapu idevezetett Zordzugba. Nem kapukat kerestek a kastélyban, érted már, hanem a t rt? A gonosz Herzeloide kezére játszanak, aki meg akarja szerezni a fegyvert, majd téged is, és Cedric van megbízva a téged érint feladatokkal. Most már minden világos. A tükör azért

nem

engedte

Cedricet

Szilánkbércbe,

mert

zordzugiak oda nem tehetik be a lábukat. - De Cedric ember, Will! Nem pedig zordzugi! - Ugye nem azt akarod mondani, hogy Filberto találta mindezt ki, hogy Cedricre gyanakodjunk? - Nem tudom, már mit higgyek. Miért pont engem, William? Miért én kellek? Ti nem…nem vagytok 188

rosszban az emberekkel? Miért pont egy ember lelke kellene Herzeloidnak? És mit keres itt Agatha? Úgy tudtam, hogy

meghalt… - Yvone szemében reszket

könnyek gy ltek. - Csss! Jön valaki. Dugd el a naplót! - Remélem kellemesen kifecserésztétek magatokat, de most véget kell vetnem a teadélutánnak. A kobold megy el ször, vigyétek! - Agatha er s hangon kiáltott, és korához képest sokkal id sebbnek t nt a rávetül világosságban. - Ne, kérlek! Miért teszed ezt? Hiszen együtt töltöttük a gyerekkorunkat. Hogy teheted ezt Fletcher bácsival és most Williammel? És mi lesz velem? Hát mindent elfelejtettél? - Inkább kérdezd meg a drága kis kobold barátodat, hogy hogyan is tehették ezt, miel tt kotnyeleskednél! - Ezt mégis hogy érted? - Ne hallgass rá, Yvone! - kiáltott William, kinek kezétlábát a magasba emelve rángatták az ocsmány rök. - Űallgass el, te kis koszos! Az 189

hibájuk, hogy idelenn

ragadtam,

de

legf képpen

annak

a

félkegyelm

Fletchernek a hibája… - Figyelj, bármivel is vádolod, biztos vagyok benne, hogy alaptalan. Fletcher bácsi a légynek sem ártana. - Fogd be a szád! Az a drága Fletcher nem bírt a szórakozott kis babonás agyával, és megtalált egy istenverte kaput abba az átkozott csodavölgybe vagy mibe. Az én legnagyobb káromra azonban balul sültek el a dolgok. Ha nem kutakodik, és inkább éli tovább a hétköznapi koboldmentes életét, most lehet, hogy továbbra is odafent játszogatnánk. Bár ezt még így is er sen kétlem. - Agatha arca teljesen eltorzult, fekete koloncos

haja

a

derekáig

legy zhetetlennek t n

ért,

és

olyan

er s,

páncélt viselt, amelyet egy

William nagyságú férfi is nehezen bírt volna el. - Az az idióta, aki apának merte nevezni magát, elfelejtette azt a kis apró bökken t, hogy ha lemegy a völgybe, halállal fizet. Így tett egy önmagához hasonlóan ostoba alkut, miszerint, ha maga helyett leviszi egy családtagját, t magát megkímélik. Mikor meghallottam, 190

hogy anyámmal a konyhában err l beszélgetnek, rögtön tudtam, hogy ki lesz az, akit majd levisznek. Elszöktem otthonról, de balszerencsémre egy ugyanilyen kapuba botlottam, és végül a völgyben találtam magam. Nurdvölgyben akkoriban nem voltak túl vendégszeret ek a koboldok. Azonnal börtönbe zártak, és mindössze hétévesen a kivégzésemre vártam, amikor Herzeloide csapatai

feldúlták

a

völgyet,

és

magukkal

vittek,megmentve engem és még vagy száz hasonló sorsú

társamat.

A

királyn

esküt

tett,

hogy

megbosszulhatom a Nurd-völgyiek tetteit. Kulcs rz vé változtatott, az akkor még az hogy

még

er sebb

és

tulajdonában lév t rrel,

még

kitartóbb

legyek

a

bosszúhadjárat során. Bár a t rt az a nyomorult Telramund ellopta, az életemet is odaadnám érte, hogy visszajuttassam az Úrn nek, és akkor a te icipici lelkecskédet

többé

nem

pazarolnád

ilyen

hitvány

férgekre, akik szégyent hoznak a kobold vérre. Agatha

elméje

láthatólag

az

évek

során

teljesen

megbomlott. Szabálytalanul izg -mozgó, véres szemeit 191

forgatta,

aztán

a

következ

pillanatban

elmosolyodott, majd hirtelen távolba néz

ördögien

szomorúság

lett úrrá arcvonásain. - Kinek a védelmére keltél, az egy alávaló gyilkos folytatta kegyetlen monológját. - Űogy érted azt, hogy a t rt elrejtették? - vágott közbe Yvone. - Hiszen az Filberto tulajdonában van, nem? - Hahahahaha! - Agatha egetrenget kacajjal válaszolt. - Az csak egy hamisítvány, te buta kis fruska! Én a helyedben jobban megválogatnám a baráti körömet, kedves Yvone. Cedric igencsak könny

munkát kapott,

ha így bevetted a meséit. Bár, ha a kis trükkjeim nem ártottak neked…mindegy, ennél már úgysem lehetnél ostobább. - Kis trükkjeid? Várjunk csak! - Yvone hitetlenkedve bámulta a koszos, éles kavicsokkal szórt földet. - Te küldted a gyerekdalt… és a baba…te intézted úgy, hogy a baba nálam kössön ki, nem igaz? - Mégsem vagy reménytelen! - kacsintott Agatha - Most pedig vigyétek! 192

- Agatha kisasszony! Filberto jelent meg egyszeriben a félhomályban, ázott köpenyét visszataszító kígyóként vonszolva maga után, amelyen lyukak és elszíntelenedett foltok ásítottak. - Űerzeloide úrn kéreti önt. - A csudába! Egyel re hagyjátok idebent, mindjárt visszajövök érte! - utasította a b zl , fogaikat csattogtató melákokat, majd kiviharzott a vaskapun az ocsmány lényekre bízva a két foglyot. - Most már legalább tudjuk, hogy ha kapukat nem, mit is kerestek a kastélyban. - suttogott William. - Akkor az a sok távoltartó legenda… -folytatta Yvone. - Azt hitték, hogy ott van a t r - tette hozzá William egyre halkuló hangon, mikor a torz teremtmények elfoglalták helyüket a cella el tt. - Milyen lények ezek? - Suttogott Yvone. - Ezek Űerzeloide rei. Tudod, a koboldoknak rengeteg fajtájuk

van,

ahogy

a

tündéreknek

és

más

teremtményeknek is, amelyek odalenn Nurd-völgyben közöttünk élnek. Az ilyesfajta teremtmények - bökött 193

fejével William a szarvakat visel , nagyfogú, karmos koboldokhoz, amelyeknek tüzes szeme csak úgy villogott a földalatti tömlöcvárban - rossz szándékú, ártó lények. Mikor Herzeloide kifosztotta a völgyet, a természetük szerint is eltér gondolkodású koboldfajok vele tartottak. Így az efféle torzszülöttek, a goblinok néhány fajtái- és persze a tündérek között is akadtak nem túlságosan készséges népek- követték a királyn t. A faluban az emberek rettegnek ezekt l a teremtményekt l, és csak Vérbefojtóknak hívják ket… a… szóval a… - Kivégzések miatt, igaz? - tette hozzá halkan Yvone. Ekkor azonban hangos csapódás hallatszott, és a súlyos ajtó fel l egy cingár, ismer s emberi alak t nt fel. -

Ez

Cedric.

Talán

megmenteni

jött!

-

morogta

csodálkozva Yvone az orra alatt, és azonnal a hideg vasrácsoknak támaszkodott. - Húzódj mögém! - mondta William, s közben maga mögé ráncigálta a meglepett Yvone-t. -

Cedric, Will… nem kell mindjárt elbújtatni.

- Nem vagyok benne biztos, hogy 194

az a Cedric, akit te is

ismersz. -

Amado,

Rocco

elmehettek,

innen

átveszem!

-

parancsolta Cedric tekintélyt sugalló hangon, mire a két monstrum döcögve nekivágott a folyosónak. Cedric egy pillanatot még várt, miután a két groteszk

r alakja

teljesen elhalványodott. - Jó, most pedig kiviszlek innen benneteket! - mondta halkan, miközben zsebéb l el vett egy, vagy száz kulcsot összefogó csomót. - Kijutunk mi a nagylelk séged nélkül is, köszönjük vágta rá William gyanakvóan támadó arckifejezéssel. - Akkor csak Yvone-t viszem, ha meg neked nem tetszik valami, akár maradhatsz is a cellában, kobold… - az utolsó szót a világ összes haragjával és undorával díszített csomagolással vonta be, amellyel Yvone-ban egy kellemetlen érzés azonnal kicsírázó magvait hintette el. A következ pillanatban Cedric kiszabadította a hatalmas, er sen szorító lakatot. - Erre, utánam! A cellafolyosók végén van egy titkos alagút, amely a felszínre vezet, messze a felettünk lév 195

tábortól. Nyirkos, alacsony mennyezetes, kanyargós alagutakon tébláboltak, és egyre mélyebben kellett lehajolni, ahogy távolabb értek a földalatti börtönt l. A köves, rideg járatot, ahogy beljebb haladtak, csúszós, óriás level növények és sötétben megbúvó izzó szempárok bélelték. Az élesen kiemelked

kövek karistoltak, és a mély

sötétségben minden lépés el re nem látható veszélyt rejtegetett. Mikor kiértek a felszínre, azt egy tüskef vel ben tt csapóajtó választotta el a föld feletti világtól, amely egy élettelen, kiszáradt bokor tövében bújt meg. - Hát kinn vagyunk végre - nyújtóztatta ki Yvone elgörnyedt végtagjait, miután William segített neki kiemelkedni az árnyas alagútból. - És most merre? - William csíp re tett kézzel állva várta a választ, amikor váratlanul hátrah költ. Az addig mozdulatlan Cedric most támadóállásban állt, és egy díszes t rt fogott a két barátra, szemében rült haraggal és rémiszt diadallal. - Csak nem meglep dött a kis csapat? Nem hittem, hogy 196

ilyen könnyen bed ltök ennek - forgatta áruló szájában a megfélemlít szavakat. - Cedric, mi a csudát m velsz? - Yvone megrökönyödve, meredten állt a fenyegetés teljes kereszttüzében, ahogy egykori legjobb barátja most egy gyilkos fegyvert fogott rá. - Az az

rület t re a kezedben?

Ám William figyelmét láthatólag más vonta uralma alá. Sokkal

inkább

foglalkoztatta

az

az

aprólékosan

kidolgozott, különleges t r, amelyet Cedric óvatlanul lóbált irányukba. Markolatát parányi kis arany kulcsok díszítették, amelyet vörös b rkötés tartott az Yvone által azonnal felismert kvarcfoglalatnál. Pengéje hullámzó ívet vett fel, és egészen tövéhez húzódtak a felfutó apró arany szalagok. - Jó a szemed, kobold, de tudod mi az apró bökken ezzel a t rrel? ŰOGY NEM AZ űGAZű! - Cedric szemei vérben úszva remegtek, és egész testében reszketett a düht l. - Cedric, tedd le azt a t rt, rád sem ismerek hitetlenkedett Yvone. 197

- Pedig én most ismerek igazán magamra, rokon. Minden er met felemésztette az a kellemetlen színházi közjáték, amit a közeledben kellett er ltetnem. Mégis, ki képes ilyen nyáltengerre? - Cedric arca undorba fordult. - Nem beszélve azokról a talpnyaló, üt dött vénemberekr l, akikkel egy fedél alatt kellett élnem. De ne gondold, hogy most már biztonságban vagy! Szépen visszakerülsz oda, ahová tartozol, hogy az úrn véghezvigye rajtad akaratát. De el bb elfogadom a segítséget. - Miféle segítséget vársz még t lünk? - William egyáltalán nem t nt meglepettnek, és ez jó id re táptalajt szolgáltatott

Yvone

növekv

b ntudatának,

hogy

kezdett l fogva hinnie kellett volna a fiúnak, és távol maradnia Cedrict l. Még mindig értetlenül állt a régi unokatestvére önmagát teljesen meghazudtoló, idegen, gonosz mivolta el tt, aki most valóságosabb volt, mint valaha. - Legf képpen rád lesz szükségem, melák. Szépen elvezetsz a kis b vös nyakláncoddal az igazi t rhöz. - Mit kezdenél a t rrel Cedric? Nem válhatsz kulcs rz vé, 198

ez nevetséges. Hiszen ember vagy, ez törvénytelen, nem beszélve a családodról. - Yvone még mindig azt gondolta, hogy jobb belátásra bírhatja unokatestvérét. - Honnan tudsz a nyakláncomról? - vágott vissza fennhangon a még mindig megtörhetetlenül álló William. - Bármit is forralsz a fejedben, attól tartok nem tudunk neked segíteni - folytatta bátorsággal hangjában. - Űát persze… - suttogta Yvone, ahogy eszébe jutottak Cedric szavai, mikor a kastély felé menetelve az

rület

t rének legendájáról hallott. - A t r is a kvarcból van, ahogy a nyakláncod, és ahogy Filberto nyaklánca is. William lába remegve a földbe gyökerezett, ahogy az addig sötétben tapogatózó szálak összekapaszkodva törtek a felszínre. - Sokáig tart még ez a bájcsevej? - Cedric türelmetlenül lengette feléjük az élesen csillogó t rt. - Én azt ajánlom, hogy gyorsan válasszatok. Visszamentek és azonnal kivégeznek, vagy velem jöttök. - Szánalmasan kevés id t nyernénk vele, hiszen a te 199

ajánlatodnak is halál a vége. - Csak a t rért szabadítottál ki minket, te aljas gazember, hogy William által megkaparinthasd - folytatta Yvone, képzeletbeli késekkel ruházva fel szavait. - Az eredeti t r pedig a rejtélyes tárgyak osztályán van az iskolában, hiszen te magad mondtad, ezen kívül sajnos mi sem szolgálhatunk semmiféle segítséggel - próbálkozott Yvone, hátha túljárhat Cedric eszén. - Az egy hamisítvány, ami a múzeumban van, te kotnyeles kis csitri…pontosabban, ami most már nálam van. De pszt! - Cedric teljesen önkívületi állapotban volt. - Nehogy megtudja a mi kis professzorunk. Az eredeti t rt, bár minden nap kutattunk utána abban az átokverte kastélyban, nem bukkantunk a nyomára. De most itt van ez a drága medál! Mi szépen megtaláljuk a t rt, még Filberto el tt, különben feladlak benneteket, mint szökevényeket, és tanúsíthatom, hogy a szökevényeknek már nem ugyanaz a bánásmód jár, mint a foglyoknak. Hosszú, feszült csend következett, és Yvone meg mert volna rá esküdni, hogy szíve oly mélyen és oly er vel 200

dobban, hogy annak kétségbeesett hangját visszaverik a kopár fák elszikkadt törzseinek üregei. - Rendben. Elvezetünk oda - válaszolta William a t le telhet legnagyobb higgadtsággal. - De a nyaklánc adhat megtéveszt

jeleket is, hiszen ezek csak kövek, nem

várhatod el, hogy egy k találja meg azt a t rt, ha eddig ez senkinek sem sikerült. Ha annyira kell az a fegyver, a professzor nagyobb segítségedre lehet. - A mi drága professzorunk mer véletlenségb l sem fog értesülni err l az aprócska kitér r l, már csak akkor, amikor kulcs rz ként állok el tte. Akkor talán végre rám is úgy tekintenek, ahogy azt kiérdemlem. Ám addig el kell, hogy szomorítsalak benneteket, de ez a mi közös titkunk lesz. Cedric

rémiszt en

viselkedett.

Űalkan,

tébolyian

kacagott, miközben csendességre intve, mutatóujját szájára szegezte. Majd szinte kúszva indult az erd felé paranoiásan maga mögé tekintgetve, görnyedten el re hajolva. - El ttem menjetek! - ordított rá Yvonékra, miközben 201

er sen lökdösve nekilódította ket a s r sötétségnek. - És ha bármilyen szökési terven töritek a fejeteket, a t rrel a hátatokban léphettek be a saját sírotokba. Yvone,

bár

igyekezett

a

legkevésbé

kimutatni,

rettenetesen meg volt rémülve, és er s szorításban tartotta William karját, aki láthatólag cseppet sem szorongott. Felszegett állal bámult a végtelenbe, és úgy t nt, áthatóan gondolkodik valamin, miközben ujjai között forgatta a barnán kristályosodó kvarcot. - Ehhez kicsit többre lenne szükségünk, mint egy nyakláncra. - morogta William az orra alatt. - A kis fruskánál ott van Filberto naplója. Abban benne van minden tudnivaló az eredeti t rr l - utasította keményen Cedric. Yvone és William óvatosan nyitották fel a naplót, miközben lassan meneteltek el re a vaskos indák és szúrós növények keretezte, barátságtalan ösvényen. Zordzug teljesen másképp festett, mint a semleges területen található varázslatos Szilánkbérc. William még találkozásuk napján mesélte el a bérc eredetét. A tükrök, 202

amelyek óvóan bujtatják a grandiózus épületet, töröttek lesznek, amint valaki illetéktelen túl közel merészkedik, melynek köszönhet en a hajlék, szilánkjaival beborítva a bércet, teljesen elzárja magát, és a bejutás lehetetlen lesz az éles üvegdarabokból álló pázsiton át. Maga a bérc kifejezés pedig

megtévesztésen alapul,

hogy

még

véletlenül se keressen senki sem egy barlangi tavat, ha elhangzik a bérc szó egy megbízhatatlan személy el tt. Yvone azt kívánta, hogy bárcsak megint Szilánkbérben lehetnének. Hatalmasat csalódott unokatestvérében, és felfoghatatlan volt számára minden, ami az eddigi napokban történt vele. Hogy ezüsttálcán kínálták fel egy rült, ördögi királyn lelkének fiatalítására, és hogy az egészben nemcsak az az álnok, sötét lelk és gyalázatos professzor játszott szerepet, hanem az életében helyet foglaló egyetlen ember, akiben a legmélységesebben bízott, és akit testvéreként szeretett. Próbált nagyokat nyelni, hogy annyival is kevesebb könny tudjon kiszökni fáradt szemein. Agatha létezése csak hab volt az egész képtelenség

sütötte

tortán, 203

ha

a

lány

drasztikus

változásának tényét nem tesszük arra a bizonyos tortára gyertyaként. Az egészben a legmegrendít bb, hogy képes volt elhitetni mindenkivel, nemcsak elt nését, de biztos halálát is, miközben olyan utakon jár, amely teljességgel veszélyes, gonosz és kiszámíthatatlan. - Szükségünk lesz egy kapura! -kiáltotta hátra William, kezében a naplóval a leveg be mutatva, mikor elérték Zordzug határát. Yvone a melankólia tejködében észre sem vette, hogy hol járnak. Az egész terület fagyosan kopár volt, és a füstölg orrfacsaró b z örök otthona. A növények szinte alig éltek, és leveleik feketén, magányosan hajladoztak a rájuk nehezed gomolygó füst alatt. Kiszáradtak a tómedrek, és szikes, repedezett talaj borította a végtelen pusztaság élettelen birodalmát. A rések között kikandikálni mer növények rügyei amint magukba szívtak akár egy csöppnyit is a leveg b l, azonnal elszáradtak, és nem hajtottak virágot többé. Rideg kastélyként árválkodó hatalmas sziklák sötét, mocsárszín fojtogató leveg

ég, és nehéz,

megülte vidék fogadta a Zordzugba 204

látogatót. Az égen kesely k keringtek, és óriási cs rüket tátogtató

varjak

bizonyultak

idegenvezet ként

a

gyanútlan vendégek számára. - űtt van egy kapu… - Cedric egy göcsörtös fa felé mutatott. - Nagyszer . - William el re indult, a nyitott naplót elmélyülten tanulmányozva. A naplóban nem csak magáról a veszélyes t rr l esett szó. Yvone talált benne jegyzeteket a koboldok híres varázslójáról is, Claudio Rupert Telramund mágiamesterr l. A leírtak szerint valahol az emberek világában rejtette el a t rt, hogyha annak hollétére fény derül, Nurd-völgy léte még biztonságban

maradhasson,

a

t r

egyedülálló

képességeivel együtt. -

Ajánlom,

hogy

jó

helyre

vezessetek,

különben

hamarabb fog a kis Yvone terítékre kerülni, mint ahogy azt remélte. A görcsösen hajladozó fa törzse telis tele volt odúkkal és mély repedésekkel. William lehunyta szemeit, és olyan er sen markolta meg nyakláncát, hogy ujjai elfehéredtek. 205

Lassan járta körbe a száraz, erezetes törzset, másik kezével végigsimítva a gödrök szálkás szélein, míg nem megállt a legkeskenyebben ásító rés kérgén. - Yvone, neked kell kivenned a kulcsot, neked van a legkisebb kezed - utasította William. - Rendben. - Yvone nagyot nyelt, majd óvatosan beleeresztette vékony ujjait az odúba, ahol keze azonnal egy hideg, fémszer

tárgyba ütközött. Félve körülfonta

reszket ujjaival, majd kihúzta, és a szeme elé ugyanaz az arany,

bunkós kulcs került, mint

amely

Filberto

szobájának csillárját ékesítette. - Ez a kapu…Doras falvába vezet? - Yvone csodálkozva nézte a markában hever hatalmas, csillogó kulcsot. - űgen, ez az a kulcs. Kulcs rz

híján, úgy t nik

védtelenül. - Ezután a mondat után tisztán, mint a h vös, élénkít téli reggel, úgy derengett fel William arcán a gyász és a düh, amelyet meggyilkolt koboldtársa kioltott élete után érzett. Yvone-ban egy rejtélyes hang azt súgta, hogy a bunkós kulcs rz jének lelke mostanra minden kétséget 206

kizáróan Agatha gyalázatos, együttérzést nem ismer szívét szolgálja. - Nincs id fecserészni, adjátok a kulcsot! Te kobold! Te mész el ször! - Gyere Yvone, fogd meg a kezem! – És William Yvonehoz nyújtotta ujjait. - A lány velem jön! - kiáltott Cedric. - Nem mehet veled, hiszen

csak egy ember. Sem nurd-

völgyi, sem pedig zordzugi, mint te,Cedric. Egyedül nem bírja az utazást, ha pedig véletlenül eltéveszti az utat, kereshetjük a dimenziók között. Úgy t nt, hogy Cedric rövid gondolkodás után végül is egyetértett a megállapítással, de bizalma láthatólag cseppet

sem er södött. Yvone szorosan megfogta

William hatalmas kezét. Cedric fordított egyet a kulcs végén található három gömb alakú bogáncs közül kett n, és Yvone-t Williammel együtt eltüntette a mindent betölt , elhatalmasodó fényár. A már ismer s, elvakító csillogást árasztó folyosó irdatlan sebességgel forgatta utasait. A következ pillanatban egy üres szoba közepén 207

álltak, Fiona néniék házának porlepte tet terében. - Gyere! – súgta William, majd er sen karon ragadta Yvone-t, és az ablakhoz vezette. - Öt percünk van, de nem lennék meglepve, ha még annyi se. Most rögtön fuss le a kertbe, a fészerben nyílni fog egy kapu Szilánkbércbe, úgy kevesebb, mint két percen belül. Siess! Yvone elindult, majd sebesen kimászott a párkányra, er sen

kapaszkodva

a

csatornába,

melyen

már

zavarbaejt en rutinosan mozgott, majd eszébe jutott a fészer

tetején

tátongó

lyuk,

amely

egyenesen

a

szalmabálába vezet. Mikor a fészer fölé ért, elengedte a csatorna szélét, és puhán huppant a hanyagul elterül szalmapaplanba. Izgatottan nézett körbe, miközben fel s alá szaladgált a fészerben, lázasan kutatva egy lehetséges kapu után, mire tompa puffanással William is földet ért. Éles dörrenéssel csattant Filberto szobájának ablaka, és Cedric száguldott le futót zként az es víz felszántotta nedves párkány mentén. - Most gyere! - William nagyot kiáltott, melyre Yvone 208

villámgyorsan futni kezdett a fiú felé, aki mögött halványan csillogó fénykapu rejlett. - Neee! William már Yvone ujjainak végét fogta, mikor Cedric beért a fészerbe, és derekánál fogva magához húzta az egyre foszladozó William felé kapálózó lányt. Ekkor Április fekete kobakja t nt fel az ádázul harcoló Cedric lábánál. A vakmer

cica éles kis fogaival Cedric

sípcsontjába harapott, mire az ordítva dobta el a lányt, aki egyenesen a fénykapuba iramodott, majd teljesen elt nt a vakító fehérségben.

209

11. A furmányos fajankó Űarmatos, illatos pázsitra érkez , gyomorfelkavaró útjukat követ en Yvone végre biztonságban érezte magát. - Kitaláltad, hogy mit szeretnék - bökte vállba a mélyen szuszogó, földön elterül

Williamet, aki egy hangos

korhantással nyugtázta túlélési esélyeik hirtelen jött növekedését. - Honnan tudtad, hogy nyílik egy kapu ide? - Yvone könyökén támaszkodva lihegett. - Amikor Cedricnek azt mondtam, kell egy kapu, a nyakláncom már jelzett. De nem a szokásos módon. Általában akkor szokott barnáról hirtelen fehérre, majd barnára

váltani,

amikor-

a

ti

szavatokkal

élve-

csatlakozás van a két háló között. Tehát, ahol zárul a kijárat, ott nyílni fog egy bejárat, és ez a bejárat a nyaklánc jelzése alapján kivétel nélkül Szilánkbércbe vezet. Űa valaki nem tud a bérc létezésér l, arról sem fog tudni, hogy a nyaklánc jelzése mit jelent. A napló zárából adódóan Filbertnek is van ilyen nyaklánca. Amíg nem érti annak rezgéseit, addig nem tud átjutni az ide vezet 210

kapun. Nem beszélve arról, hogy mivel

a történtek

alapján zordzugi, a bércre egyébként sem teheti be a lábát. - És ha önakaratán kívül jut le Zordzugba egy ember, mit tesznek vele? Mármint gondolom Cedric tudta, hogy kinek az oldalán áll, ezért nem bántották, nem? - Keringnek olyan rettenetes hírek, miszerint… - William szörnyülködve nézett maga elé. - Miszerint? - bátorította gyengéden a folytatásra Yvone. - Miszerint aki Zordzugba téved ember létére, annak elveszik a lelkét. Űerzeloide ebb l élt, amíg a t rt Telramund el nem lopta t le. Többek között ezért akarja, hogy az emberek és a mi világunk között is szabad lehessen az átjárás. Gondolj csak bele, mennyi eltévedt éltet lélek… - Akkor miért teremt kulcs rz ket? Hiszen Agatha is az… - Kizárólag az er miatt. A kulcs rz k varázs és fizikai ereje is messzemen en kiemelked . Plusz nem árt egy két rizetlenül maradt kapu, ugyebár. Ki tudja, még hányan vannak a kulcs rz k közül, akik Herzeloide kezére 211

játszanak szabadon hagyva az átjárókat, végzetes eseményeket indítva el ezzel. - És miért nem tesztek ez ellen semmit? - Űilde királyn

már nagyon öreg, szemben a lelkét

fiatalokkal életben tartó Herzeloiddal, és a seregünk sem éppen úgy áll, ahogy kellene. Egy olyan személy sincsen, aki azt a kevés kobold-és tündérlényt össze tudná fogni. És a látottak alapján a kapunak Zordzug határában, amelyen átjártak a lenti világba, megfelel

rz je sincsen.

Ki tudja, mennyi ilyen kapu akad még. - Agatha az, igaz? - Yvone félve tette fel a kérdést, miután barátja megrendült arca, amelyet William az odvas fánál tett keser

látogatás során mutatott, szinte beleégett

aggódó szívébe. - Sajnos minden jel erre utal - sóhajtotta fanyarul. Yvone búsulva ült az élénkzöld, dús pázsitba süppedve, és

szemével

az

odakint

nyugtalanul

repked

fénypöttyöket vizslatta. - Nem lehetne, hogy soha többé ne menjek innen haza? kérdezte gyermeki csodálattól remeg szemmel, hosszas 212

csend után. - Megígérem, hogy akkor látogatsz el majd ide, amikor csak szeretnél - mosolygott már huncut vidámsággal William. - Akkor már nem vagyok undok emberi lény? - nevetett Yvone, miközben felsegítette földön elnyúló barátját. - Nem leszel az, ha megtaláljuk a t rt - mondta hirtelen komoly arckifejezéssel William. - Űa el bb találjuk meg, mint Herzeloide, talán sikerül legyengítenünk, hiszen anélkül nem tud lelkekhez jutni. Sajnos Claudio Telramund a rejtélyek nagymestere volt, és most már azzal is számolnunk kell, hogy egész Zordzug a nyomunkban

lohol,

élükön

Cedric

rokonoddal.

Pontosabban a nyomodban. William testét feszes íjjá vonta a felgyüleml harag. - Ne hívd a rokonomnak! Mélységesen nagyot csalódtam benne. Olyannyira nagyot süllyedt a szememben, hogy már szinte nem is létezik számomra. - Viszont ha nem volt ilyen, vagyis állításod szerint egy éve még maradéktalanul önmaga volt, ez csakis 213

Űerzeloide m ve lehet. Megbabonázhatta

t. Ám

Filbertonál sejtésem szerint pontosan az ellenkez je történt.

Zordzughoz tartozhatott emberré válása el tt.

- Ez magyarázatot adna arra, hogy honnan van ilyen kvarc a tulajdonában - tette hozzá izgatottan Yvone. - Igen, és arra is, hogy honnan tud Claudio Telramundról. A fenti világ ugyanis kizárt, hogy tudjon róla bármit is. - Azt gondolod, hogy

is kobold volt, csak nagy árat

fizetve érte azt kérte cserébe, hogy ember lehessen? - Feltételezem. Űerzeloide nem csak kulcs rz ket teremt, hanem embereket is. - De Agatha hogy válhatott ilyenné, ha kizárólag a t rrel lehetséges, ami elveszett? - Az a t r nem volt mindig ilyen védelmezett. Amíg a világok a helyükön álltak, addig nem volt veszély ilyesfajta becstelenségre. Gondolom, miután Herzeloide használatba vette gonosz célokra, Telramund tudomást szerzett róla, és elrejtette. De ha Cedric újra a kezére juttatja, nem csak arra fogja használni, hogy kulcs rz ket teremtsen. A mi világunkon is át tudja majd engedni az 214

embereket, akik egyenesen a lelkében landolnak, vagy ami még rosszabb, hadsereget szervez bel lük, hiszen annyit szerez meg magának, amennyit csak akar, és annyit változtat rz vé vagy sötét lelk vé, amennyit csak akar. - Szent csurjásfa! - hüledezett Yvone. - De a te kis Cedric barátod, úgy t nik, külön utakon jár, és el bb akarja megszerezni a t rt és a kulcs rz k erejét, mint bárki. Szóval afel l legalább megnyugodhatunk, hogy nem fogja összetoborozni a Lelketlen sereget. - Lelketlen sereg? - Yvone kerek szemekkel nézett a „mi sem természetesebb” arckifejezést öltött Williamre. - Már megbocsáss érte, hogy mindig kérdez sködöm, de árnyalatnyit úgy érzem magam, mint aki legfeljebb kétéves, és most vesz el ször tudomást a körülötte hömpölyg világról. - Semmi baj, hiszen ez a normális. Akkor döbbennék meg, ha egy kicsit sem lennél meglepve - húzta fel homlokára barátságosan a szemöldökét William -. A Lelketlen sereg Herzeloide élettelen serege. Mivel a sereg egészében 215

halott katonákból áll, ezért nincs is nagyon mit megölni rajtuk, szóval majdnemhogy lehetetlen legy zni

ket.

Megszállott bábként gyilkolnak. Nagyjából, ha csak az eddigi mészárlásokat vesszük alapul, kivétel nélkül halálos csapással viseltettek mindenki iránt. - Akkor, amikor még övé volt a t r, miért nem támadta meg egyszer en a völgyet? Tudom, hogy kíméletlenül hangzik, de ha jobban belegondolok azokba, amiket eddig tudok err l az Úrn r l, nem t nik olyannak, aki id pocsékolással tartalékolná az erejét. - Amíg Hilde él, addig Nurd-völgyet védi a pajzs. Hilde az utolsó leszármazott az Auxilium-pajzs éltet inek családjából, miután Herzeloide menekülésével átadta az ezzel járó teljes jogot. - És mi történt az el z pajzséltet vel? -

meghalt. Űilde édesapja volt. A pajzs addig véd

minket, amíg Hilde él. De csak a vér szerinti utódjának adhatja a jogot, különben veszélyezteti a világunk jöv jét. Sajnos Hildének nem születtek gyermekei. - Tehát Űerzeloide kizárólag arra vár, hogy Űilde… 216

- űgen. De ha egyszer több id nk lesz, mindent elmesélek, ám most a legfontosabb feladatunk az, hogy Cedric el tt találjuk meg a t rt. - Hát ahhoz annyi szerencsére lenne szükségünk, amennyi üveget ehhez az er dhöz felhasználtak. Láttad azokat az ábrákat? És a feladványokat, amelyek Claudio jegyzeteiben vannak? - Igen láttam, de nincs más választásunk. Még így is el bbre vagyunk, mint az az ostoba Cedric. - Viszont, ha az emberek között akarsz mászkálni, szükséged lesz egy jobb szerkóra, Will, mert ez a nadrág borzalmas azzal a hózentrógerrel, már megbocsáss. - Nem szépségversenyre megyek, hanem egy fontos küldetést végrehajtani. - De így szerfölött felt n ek vagyunk. Űa már ilyen oktondi vagy, igazán kitalálhatnál valamit. - Majd olyan helyen közlekedünk, ahol nem látnak. - Kacsintott William, és ajkai egészen a füle tövéig szaladtak.

217

- Mi a csudát keresünk idefenn? Itt akarsz átöltözni? kérdezte

Yvone

Szilánkbérc

a

tetején,

s r

növényzettel

annak

is

befuttatott

meredeken

lebeg

üvegteraszán. - Csak várj, mindjárt itt lesz - felelt izgatottan karba font kézzel William. Majd hirtelen egy apró pont t nt fel a tó alján, és a felszínhez közeledve egyre er sebben csillogott. - Te jó szagú kamásli! Ugye viccelsz? - Yvone nem hitt a szemének. A tó vizében egy óriási, azel tt soha nem látott él lény bukkant el . - Lovagoltál már a víz alatt? - kérdezte William huncut izgatottsággal szemében. - Te most tényleg tréfát

zöl velem…Ez mégis milyen

állat? A lótest , víz alatt lebeg uszonyszer

szárnyai

csodás lénynek óriási,

voltak,

amelyeket

kecsesen

lebegtetett az azúrkék vízben. Fülei nem voltak, helyette fejének két oldalán kopoltyúk szuszogtak. Gyönyör gyöngyházfény

pikkely

borította,

és

patái

hullámörvényeket kavarva mozogtak, mintha vágtatna, 218

miközben egy helyben lebegett a táncot járó, csillogó buborékok között. -

egy hippokamposz. Általában hippokamposzon

szokták ábrázolni a tengeri isteneket. Yvone szóhoz sem jutott döbbenetében. William említette, hogy idelenn másféle állatok élnek, de ilyen drasztikus másságra nem volt elég ideje felkészülni. Már, ha létezik annyi id , amely ehhez elég lenne - gondolta. - Amúgy a neve Hullámhátú. Nagyon barátságos. Na, gyere, ne félj! - De William, mi hogyan fogunk lélegezni a víz alatt? - Mint mondtam, egy kicsit azért tudok varázsolni, de ne haragudj meg, ha esetleg rosszul sül el. Szivárványszín

szeme most sötétebb árnyalatokban

úszott, a lila, a szürke és a zöld keverékében, ami egyáltalán nem volt biztató. - Hát, nem mondom, hogy ellenállhatatlan késztetést váltottál ki. Yvone azonban úgy gondolta, ennyit megér, hogy ez a védtelen, ám annál leny göz bb hely biztonságban 219

maradjon. - Kérlek, állj egy picit távolabb! - utasította William. A következ percben el vett egy buborékfújóhoz hasonló tárgyat. Olyan volt, mint egy kis fakürt, rengeteg díszes motívummal. Majd lassan belefújt, mire egy hatalmas buborék mászott ki a kürt végén, és vonta be Yvone-t, akár egy búvárruha, ami új b rt képez ruhájának felszínén. - Ez hihetetlen! - Yvone egészében ragyogott a boldog csodálkozástól, ami gyöngyházfény víz alatti ruhájára is kiült. - Most pedig ugorj be hozzá! - Tessék? - Gyerünk, ne félj! Majd újra belefújt a kürtbe, és William is belépett az általa fújt lebeg buborékruhába. - Miféle kürt ez? - érdekl dött kíváncsian Yvone. - Valójában ez a Szörcsög

Buggybogár páncélja.

Egyébként maga a bogár is arra használja, hogy el tudjon bújni a víz alá, ha a ragadozók megtámadják. 220

- Még meg kell szoknom ezt a helyet. – dünnyögte Yvone, miközben

fejét

rázta,

hátha

elméjének

valamely

szegletéb l el csalogathat valamit, amely segítségére lehet eme titokzatos varázsvilág megértésében. - Szerintem kezd el Hullámhátúsal! - mutatott az izgága vízi lóra William, majd megfogta a riadt Yvone kezét, és nagyot ugrott vele a mélységbe. Mikor beérkeztek a jégtiszta tóba, annak vize kellemesen h vös bevonatot képezett, leh tve Yvone eddigi ég riadalmát. - Nemsokára nyílik a tóban egy kapu. - William hangja úgy hangzott, mintha egy üvegpalackba beszélt volna. - Tudunk beszélni a víz alatt? - Yvone álmélkodva tátogatta száját. - Hát persze! Gyere, mert Hullámhátú nem az a türelmes fajta. - Mégis hová megyünk? - kérdezte Yvone, miközben er sen kapálózott, attól tartva, hogy elsüllyed. - A Csendes - óceánba - mondta William, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb úti célja. - Olyan helyre kell 221

mennünk, ahol, ha ki akarnák találni, akkor sem tudnák, hogy hol vagyunk, és ahol nyugodtan ki tudjuk dolgozni a t r megtalálásának tervét. Ekkor fénycsóva suhant át a tavon, megvilágítva annak legapróbb zugait is. - Siess, Yvone! Majd William felpattant Hullámhátú hátára, aki vágtatva a félénken úszkáló Yvone felé lebegett, felemelte, és egyenesen beleszáguldottak a szikrázó vízcseppekké s r södött kapu vakító fényébe. A következ

percben sötéten kékl , mélyen hideg

nedvesség fogta ket körbe. - Lassíts Hullámhátú! - utasította William az úszó lovat. - Jól vagy, Yvone? A lány rémült, falfehér arccal ült William mögött, és kísértetiesen

hasonlított

egy

sóbálvány

sápadtan

megkövült alakjára. - Semmi gond, csak azt hiszem, paripabeteg lettem…

222

- Figyelj, találtam a naplóban egy rejtvényt. Úgy t nik, Claudio nagyon szerette ezeket a mondókákat. - Olvasd fel, hátha meg tudjuk fejteni! Űol es víz fakad, S Nap szerelme alhat, Ott rzik, mit nem találhatsz, Azt, mit l elkárhozhatsz. De, ha kertet találsz föld alatt, Ott kitárhatod sorsodat.

-

Űol

es víz

fakad?

Jó szándékod elvezet, Űol két szerelmes k vé lett. Ám, ha lelked férges, Órád többé nem üt teljest, Elporladsz, hol ihattál is volna, S lesz bolyongásod örök otthona. Nem

mondom,

értett

a

szemfényvesztéshez. Ez a talány rettenetesen nehéz. - Próbálj meg a sorok között olvasni, William! „Hol esővíz fakad”. Az es

általában a felh kb l jön. „Ott őrzik, mit

nem találhatsz, azt mitől elkárhozhatsz”. Ez biztosan a t rre utal. „S Nap szerelme alhat”. Űát ez már kicsit homályosabb. Az egyszer tuti, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A felh k fölé rejteni valamit, hát, hogy is 223

mondjam, kissé sportszer tlen. - Ha valami olyanról van szó, ami ennyire veszélyes, tulajdonképpen nem is annyira az - tette hozzá William, aggodalmasan ráncolva homlokát. - Van valamiféle jellemz je ennek a varázslónak? Mármint azon kívül, hogy kobold volt. - Alkimistaként kereste kenyerét Portugáliában. - Nem odalenn a völgyben élt, veletek? - Mikor már olyan id s volt, hogy tudta, közel a vég, Portugáliába ment meghalni. - De miért?- faggatózott tovább a lány. - Fogalmam sincs!- vonta meg vállát csüggedten William. -

Nincs

egy

könyvtáratok,

ahol

esetleg

utánanézhetnénk?- Érdekl dött Yvone, miközben halkan úszkáltak a vízi virágok keltette hullámokon. - De éppenséggel van egy pár - nyugtatta meg William. - Gyerünk Hullámhátú! Irány a könyvtár!

Körülbelül egy fél óra tengeri lovaglás, és már szinte megszokottnak mondható fényutazás után egy hatalmas, 224

víz alatti épület korallkertje el tt lebegtek. Olyan volt, mintha Atlantisz elevenedett volna meg Yvone el tt. A grandiózus épületnek nyolc színarany kupolája volt, amelyeket hatalmas üvegablakok követtek szorosan egymás alatt sorakozva. A szemet gyönyörködtet épület robosztus

homokszín

k oszlopokon

állt,

amelyek

ellentmondtak a gravitáció törvényeinek. Ezer irányba dülöngéltek, mégis úgy t nt, stabilan tartották a k épületet, amely mintha együtt hullámzott volna a békésen morajló tengerrel. Mikor beléptek a kovácsoltvas kapun, hihetetlen látvány tárult a szemük elé. Olyan volt, mint

egy

fenséges

kastély

kristályban

tükröz d

bálterme. - Ebben az épületben még nem jártam - tekintett körbe meglep dve William. - Hogy érted azt, hogy ebben az épületben? - álmélkodott Yvone. - Úgy mégis, nektek hány könyvtáratok van? - Nem egy, az most már tuti – vigyorgott a kobold fiú. - Valójában nem is igazán tudom a számukat. A koboldok nagyon m velt teremtmények. Nurd-völgybe 225

nem vihetlek el, de ha odalenn járnál, látnád, hogy mennyivel értelmesebb lények vagyunk nálatok. Yvone-t kissé hirtelen érte a felt n

alulértékelés, és

sértettséggel teli barna szemét kócos barátjára villantotta, aki azonban rá sem hederítve folytatta. - Képesek vagyunk úgy együttélni a természettel, hogy amit attól kapunk, kamatostól visszaadjuk. A koboldok azt vallják, amelyre kivételesen büszkék, hogy miért vágnál ki egy fát egy koboldélet alatt, mikor egy fa több ezer koboldéletén át is virágozhat. Te megölnél egy több millió éves embert, csak mert kényelmessé tenné a te rövid életed? Ugye nem? De a természetadta értékek és az általuk nyújtott számtalan kincs kiaknázása és elpusztítása már valamiért nem ilyen egyértelm . - Teljesen igazad van. - Yvone kissé elszégyellte magát William gondolkodásmódja mellett, miután halvány sértettségét átvette az érzés, hogy maradéktalanul egyet kell értenie vele. - És csodálkoznak az ilyen Filbertohoz hasonlók, hogy miért nem szövetkezik Nurd-völgy Zordzuggal, vagy 226

akár az emberekkel. El tudod képzelni, hogy ha az emberek rátalálnának a mi egészséges, és hatalmas er feszítések

árán

tökéletes

egyensúlyban

tartott

világunkra, mit tennének vele? De Herzeloidnak ez nem számít, csak az, hogy a gonosz, önz

lelke örökélet

maradjon. - A legkevésbé sem akarom belédfojtani az áradó szót,Will- torpant meg kissé elh lten Yvone -, de mégis,milyen lények ezek? - bökött szószátyár barátja vállába, majd ugyanezzel a mozdulattal bizalmatlanul mögé ereszkedett. - Áh, szóval k? - mutatott William az apró, bozontos, barna

b r

kis

teremtményekre,

akik

rongyos

ruhácskákat viseltek. -

k a Browniek. A koboldok egy ritka fajtája. Szeretnek

egyébként emberekhez, házakba beköltözni, de a háború óta

nincs

igazán

könyvtárakban

kir l

használják

gondoskodniuk, ki

ezért

munkaszomjukat.

a De

vigyázz, nehogy kritizáld a munkájukat, arra nagyon harapósak. Egyébként szelíd teremtmények. Ha van 227

nálad egy kis tejszín vagy sütemény, akkor biztos lehetsz benne, hogy nyert ügyed van - mosolygott a fiú. - Gyere, itt már nincs szükség a buborékruhára! Azzal tenyerét er sen a buborékra helyezte, és Yvone körül gyors pattanással szertefoszlott a gyöngyházfény. Mikor elhagyták a csupa ablakokból álló el teret, ahol két borzas házi kobold állt rt a hatalmas faragott kapu el tt, a könyvtárcsarnok következett. A csarnokban annyi könyv volt, amennyit Yvone még sohasem látott. Amikor felnézett, elérhetetlen magasságú kupola nyújtózkodott rejtett célja felé, hogy elérje a vízfelszínt. A kupola bels felér l milliónyi kristály lógott alá, és a mennyezet teljes egészében k b l volt, amelyekbe kusza történeteket faragtak. Mohapárnás koboldok és törékeny szárnyú tündérek harcoltak elképzelhetetlen teremtményekkel a sziklamennyezetbe vésve. A falba beépített, mennyezetig felépített üvegb l és kagylóból kirakott polcok a fal mélyébe süppedve rejtették a köteteket, amelyek egyt l egyig másféle alakúak és nagyságúak, szín ek és témájúak voltak. A márványpadló olyan tiszta volt, hogy 228

visszatükrözte a kristálycsillár tündökl

csillogását.

Űogy elérjék a legmagasabb polcokat is, csigalépcs s, guruló létrák szolgáltatták a biztonságos mászást. Korlátaik csontokból faragott, kanyargós és bonyolult motívumok

ezreivel

kísérték

a

megmászásukra

vállalkozókat. A teremben csészealjszer

mécsesek

lebegtek szerteszét, és úsztak oda, ahol éppen szükség volt rájuk. A termetes üvegablakok mélyen ültek a vastag k falakban, és világították be a kint gomolygó kékséget, amit l a bels

tér is olyan volt, mintha vízben úsztak

volna. A terem közepén egy kör alakú k pult állt, mögötte tündérszer lények tevékenykedtek. -És

k kik? - suttogta Yvone, ahogy egyre jobban

közeledtek a pulthoz, amelyben apró kis halak úszkáltak. -

k közönséges skót házi tündérek. Szerencsére azon

tündérek családjába tartoznak, akik különböznek a szeszélyes és bajkever manóktól. Nagyon szorgalmasak, ám ha fizetséggel kínálod ket, úgy megsért dnek, hogy a nyomukat sem éred. - Yvone szemöldökráncolva nézett a meglehet sen sovány, borzas és felt n en vad külsej 229

lényekre. - Lassan beesteledik, azonnal indulnunk kell, miután átkutattuk a könyvtárat. De bárki kérdezi, a neved Matilda, és a húgom vagy, rendben? Szerencsére a könyvtáraknak nincsen olyan biztonsági rendszerük, mint Nurd-völgynek, vagy a többi tartománynak mivel egyik fennhatósághoz sem tartoznak, de nem árt az óvatosság. Yvone nemigen érezte úgy, hogy a tündérek bármiféle hasonlóságot fognak felfedezni közte és koboldbarátja között, és félt, hogy az els

alkalommal lebuknak, de

nagy meglepetésére nem így történt. A különös, zaklatott külsej

teremtmények hosszas szemforgatást és sok

pillantást váltva a Világhír

varázslók és agyafúrt

alkimisták nevezet , árnyas részleghez kísérték ket. - Elég ijeszt , hogy nem beszélnek - mormogta Yvone, hogy csak William hallja. - És bizalmatlanok. Éjszakára vissza kell mennünk Szilánkbércbe. Yvone-nak eszébe jutott, hogy mennyire aggódhatnak 230

érte otthon, és hogy már biztos az összes létez rend r ott éjszakázik a házukban. - Nyugodj meg. Doras falvában olyan, mintha nem történt volna semmi sem - szólalt meg William, mintha olvasna Yvone gondolataiban. - Mit is értesz pontosan ez alatt? - kérdezte értetlenül Yvone. - Tudod mondtam, hogy tudok pár trükköt, már amikor sikerül ket kivitelezni. Yvone kétked en bólintott. - Az ember élete, jobban mondva múltja, jelene és jöv je egészen

egyszer en

különíthet

fonható

össze,

vagy

éppen

el. A múltad dimenziójában úgynevezett

hologramokat hagysz a lelkedb l. űlyen hologramok az emlékek, amelyekre emlékszel. Ahogy halványodik a lényed

hologramja, úgy

emlékeidet is az id

felejted

el apránként

az

múlásával. Nos, ezt évekig

gyakoroltam, mivel anyánál sokszor kellett alkalmaznom, hogy leplezhessem nem éppen ritka elt néseimet. Egész egyszer en fogtam egy számodra kevésbé hasznos 231

emléket, ami úgy mostanában történt, hogy azért a testi adottságaid megfelel ek legyenek a maiakhoz képest, és kivettelek bel le. Pontosabban a hologramod. Most tulajdonképpen otthon vagy, vagyis az évzáró beszéd alatti éned otthon van, és válaszol a kérdésekre, valamint úgy viselkedik, ahogy te is viselkednél. Annyi a bökken , hogy az ideutazásod utáni emlékek a professzorról és a többir l most az otthoni énedb l hiányoznak. Nem beszélve arról, hogy az efféle hologramok egy id után, természetükb l adódóan elillannak. - Megmagyaráznád, hogy merészelted? Belehaltál volna, ha egy röpke említést teszel err l nekem is? Mégis, nem kellett volna valahogy tudnom róla? Mikor csináltad ezt? Ez egy kissé…kissé…sért . Teljesen olyan, mintha kutakodtál volna. - Ne érts félre, nem látok olyan emlékeket, amik számodra kínosak vagy érzékenyen érintenek. - De nekem az is egy megélt perc, amikor mondjuk, törölközöm fürdés után aznap reggel. És ezeket mind láttad, amíg kerested a megfelel 232

részletet? - Yvone

bíborvörös lett dühében, és szégyene izzó vérrel pumpálta teste mellett szorosan ökölbe szorított kezét. - Nem néztem oda, esküszöm! - szabadkozott William. - Na, megállj csak! És azzal futásnak eredt a k folyosón a még gyorsabban meginduló, fürge William után. Miközben igyekezett barátját utolérni, megakadt a szeme egy igen öreg, ódon fából faragott polcon. Lelassított, és közelebb érve az óriási szekrény legalsó fokán egy cikornyás C bet vel díszelg táblát pillantott meg. -Columbus Holloway, Casandra Greenfield, Conrad Haggerty, Carlotta Bellefleur… megvan! - kiáltott fel Yvone. - Claudio Rupert Telramund: A furmányos fajankó olvasta fel hangosan szótagolva a levélzöld kötet kacskaringós címét. - William, gyere csak! Találtam valamit! - Én megértelek, ha neheztelsz rám, de jobb lett volna, ha egész Doras azt hiszi, hogy téged is elrabolt egy kobold? Bár, ha jobban belegondolok… Várj csak, mi az a 233

kezedben? - állt meg a hórihorgas, futástól kipirult és így még kuszább hajú William Yvone mellett. - Azt hiszem, ebben érdemes lenne jobban elmélyülnünk. Azzal leültek egy kabinszer

asztalhoz, amely körül

kagylókból és csigaházakból kirakott választófal állt, hogy kell nyugalmat teremtsen az olvasáshoz. - űtt azt írja, becsléseik alapján úgy ezerkett száz körül születhetett, és ez év februárjában halt meg egy Quinta Da Regaleira nevezet kastélykertben. - Olvasd tovább! - utasította William. - Több nincs itt a kertr l - mondta csalódottan Yvone. - Engem az érdekelt, hogy élt túl ennyi évet? A csudába! csapott öklével az asztalra William. - Ez most a legkisebb gondunk. De várj csak… azt hiszem, itt van még valami. Azzal egy kis téglalappal keretezett szövegre mutatott a hatalmas könyv margójának sarkában. - A világ egyik legvarázslatosabb és legtitokzatosabb helyének tartott Quinta da Regaleira birtok a portugáliai Sintra történelmi városától nem messze található. A kert 234

faragott

k padokkal,

mesterséges

tavakkal,

különleges

növényekkel

kápolnával, nem

szök kutakkal,

utolsósorban

gazdagított

mitikus

pedig liget.

Rejtélyes alagútrendszerrel rendelkezik, mely összeköti egymással a barlangokat és az ket körülvev kutakat. Az alkimisták szerint, akik el szeretettel töltötték utolsó óráikat a palotában, a földalatti világ a sötétség és a fény, illetve a halál és a feltámadás közötti utat szimbolizálja. A kert egyik legnevezetesebb része a Beavatás kútja. A föld belsejébe fordított torony csigaszer en fut a mélybe, lefelé haladva a halál és a földdel való egyesülés, felfelé haladva pedig az újjászületés rítusát megjelenítve. A kút kilenc szakaszt foglal magában, a pokol kilenc körének és a paradicsom kilenc egének szimbólumaként fejezte be az olvasást Yvone. - Ez érdekes - tette hozzá sejtelmes hangon, Yvone. - Ezzel nem lettünk sokkal okosabbak - sóhajtozott William. - Nem, ez így nem teljesen igaz! A vers így szólŐ „De ha kertet találsz föld alatt, ott kitárhatod sorsodat”. Szerintem 235

minden esély megvan rá, hogy Claudio erre a helyre céloz. - Édesanyám mesélt err l a kertr l. Azt mondják, itt régen békében élhettek együtt a kobold és az ember alkimisták. Úgy tudom, ebben a kútban a csigalépcs mentén ablakok vannak, és ha belenézel az üvegébe, megmutatja lelked szimbólumát. - Lelked szimbólumát? - kérdezte elkerekedett szemmel Yvone. - Igen. A kobold papok úgy tartják, hogy háromféle lélek létezik, és ezeknek ehhez méltóan háromféle jelképet adtak. Van a tiszta és jóságos, ezt egy fehér, vágtató csikó szimbóluma jelképezi. Van a romlott és menthetetlen, ezt egy kínjában tekerg z féreg jelképe tükrözi. - És mi a harmadik jelkép? - Az egy ketyeg óra. Ezek a lelkek még kiforratlanok. Vannak jó és rossz tetteik egyaránt, de egyik sem sorsdönt , így ezeket órával jelölik. Az órának két mutatója van, és mindkett az óra hatos számától indul fölfelé a tizenkettes felé. Az egyik oldal fekete, a másik 236

fehér, így szimbolizálva a tiszta csikót és a sötét férget egyaránt. Az ember tetteit l, és lelkében ezekt l leüleped érzésekt l a mutatók fölfelé mozdulnak,s attól függ, melyik oldalon halad a mutató, hogy rosszat vagy jót tett. Amelyik mutató hamarabb eléri a tizenkettest, az a jelkép nyerte el lelked tükrét, és azt fogod látni az ablakodban. - Ez zseniális! - lelkendezett felderülve Yvone. - Hát annyira nem. Ez olyan, mint a jóslás. Nem biztos, hogy már életemben akarom tudni, hogy halálom után hova kerülök. - fintorgott William morfondírozva. - Nem, nem, figyelj! „De ha kertet találsz föld alatt, ott kitárhatod sorsodat…Ám, ha lelked férges, órád többé nem üt teljest, Elporladsz, hol ihattál is volna, s lesz bolyongásod örök otthona.” Minden világos! Na, jó még vannak azért homályos részek, de így már teljesen biztos, hogy oda kell mennünk. - Magyarázd el, kérlek, mert el kell hogy keserítselek, de nem teljesen értem. - A földalatti kert, hol ihatunk, a Beavatás kútjára utal, és 237

ahogy mondtad, itt tudomást szerzünk sorsunkról, mint a szövegben is íródik: „ott kitárhatod sorsodat”. Mit szoktunk kitárni? Egy ablakot, tehát azokra az ablakokra utal,

amikr l

az

imént

beszéltél.

„ Jó szándékod

elvezet”, ”Ám ha lelked férges, órád többé nem üt teljest.” Tehát csak akkor találod meg a t rt, ha tiszta a lelked, de ha romlott lélekkel keresed, akkor az óra, amely jelképez, fekete felületen éri el a tizenkettest. És mivel ez egy kút, de nincs benne víz, ezért az ivás a tudást jelenti, amivel megtalálhatod a t rt, de ha féreg a lelked jelképe, ott bolyongsz örökre. William tátott szájjal ült rezzenéstelenül bámulva Yvone felismerést l ragyogó arcába. - Zseniális vagy, Yvone! - Azzal jókora ölelésbe zárta a magához képest törékeny termet lányt. - Jaj, ugyan már, óvatosabban! Csak az egészségesebbnél több krimit olvastam, és ott is mindig ilyen rejtvények állnak

az

elszánt

nyomozók

útjában

-kuncogott

szerényen. - Akkor a könyv szerint ez a kút lefelé a halál, felfelé 238

pedig a földdel való egyesülés szimbóluma? - Igen - Bbólintott magabiztosan Yvone. - Tehát a kút afféle purgatórium is, ha odalenn a pokol, odafenn a paradicsom vár. A lelkek pedig, ha gonosz szándékkal keresik a t rt, halállal és örök bolyongással fizetnek, ahogy a szövegben is áll, mert sem a pokolba, sem a paradicsomba nem kerülnek. Tehát elporladnak, de lelkük tovább tébolyog a kút falain belül? Yvone

nyakát

láthatatlan,

cirógatták…

239

jéghideg

szellemujjak

12. Rege a pokolból Miután biztonságban visszatértek Szilánkbércre, és megegyeztek a másnapi indulás tervében, mindketten kés i nyugovóra tértek. Ám Yvone szeme cseppet sem engedelmeskedett fáradtan zakatoló elméjének. Úgy érezte, a holnapi nap egy olyan nap lesz, ami az eddigieknél is hihetetlenebb és sorsdönt bb tartalommal bír. Hirtelen elfogta a jeges félelem, de mégsem érezte, hogy ez a félelem bármely ösztönös el érzetét gyengítené. Kiváltságként tekintett erre a félelemre, mert tudta, hogy mindennek, ami vele történt és történik, célja van. És mikor ezt megfogalmazta magában, már egyáltalán nem félt. Hiszen, ha másnak kellene itt lennie, akkor az biztosan úgy volna. De nem, mert Szilánkbérc

meghitt

oltalmában

volt az, aki most aludt,

és

készült

megmenteni egy olyan világot, amelyet sokkal inkább sajátjának érzett, mint amelybe beleszületett.

- Indulnunk kell, Yvone! - William állt Yvone széttárt szárnyú madár alakját felvett ágyánál, amelyet színes 240

csíkokkal festett meg a rózsaablakon beúszó napfény. - William, te vagy az? - kérdezte álmosan a résnyire nyitott szemének hinni nem akaró lány. William szürke szövetnadrágot és fehér, hétköznapi inget viselt, elhagyva sárga nadrágját és levélmintás zokniját, melyet egy bohóc is megirigyelt volna. Yvone-nak elállt a lélegzete, mikor észrevette az élükre állított hajtincseket, melyek

most

gondosan

elválasztva

nyújtózkodtak

William sötét üstökén.

- Ty ha! Meg kell, hogy mondjam,Will, remekül festesz incselkedett Williamet tet t l talpig végigmérve Yvone, mikor már

is felöltözve állt a bérc ajtajában.

- Jól van már, elég lesz. Utálom ezt a maskarát. És még azt mondják, az embereknek fejlett az ízlésviláguk. Nem is értem, hogy hordhattok ilyen egyszín , lehangoló, ízléstelen ruhákat. Így hogy fognak felismerni a kéklifest ancsurgák, ha rózsarumért megyek? - Tessék? - nézett barátjára Yvone, igencsak felháborodott arckifejezéssel. 241

- Figyelj, William! Az emberek világában, el kell hogy szomorítsalak, de nincsenek ancsurfest kékli micsodák, érted? Megvan a napló? - Igen! - morogta durcás kisgyerek módjára William, aki úgy érezte magát, mintha csak az édesanyjával indult volna az ünnepi családi vacsorára, miután az gondosan kicicomázta. - Akkor menjünk! Yvone akkora leveg t vett, amekkorát csak izgatottságtól összezsugorodott mellkasa bírt. A fényl

kapu, most a

kovácsoltvas lépcs forduló alól hívogatta ket. - Pontosan hová vezet? - Úgy tudom, hogy Spanyolország lesz az átjáró másik oldalán,

onnan

pedig

embermódjára

utazunk

át

Portugáliába. - Belehalnál, ha azt mondanád, vonat? Ez az emberesdi kezd kicsit irritáló lenni - dünnyögött sért dötten Yvone. - Hát még milyen irritáló lesz, hogy még rád is vigyáznom kell. Erre a megjegyzésre válaszul Yvone már nyitotta is száját, 242

miközben csíp re tett kézzel felkészült a korholásra. Ám abban a pillanatban William könyökénél fogva berántotta az

akkor

táruló,

vakító

fénysugárba,

aminek

köszönhet en Yvone már meg is bánta, hogy reggelinél nem merte megkérdezni, ugyan mi az a színtelen, darabos étel a tányéron.

- Egy nyilvános mosdó? - fakadt ki Yvone, mikor megérkeztek Spanyolországba, azon belül is Toledo városának nem éppen a legnemesebb zugába. - Remélem, nem gondolod, hogy minden vágyam volt egy n i mosdóban landolni - rángatta William a WC kefe tartójába beleakadt öltönynadrágját. - Nincs id nk erre, el kell érnünk a vonatot - unszolta Yvone a tollászkodó fiút. - Nem vesztegethetjük az id nket. - Mikor lettél te az expedíció vezet je? - makrancoskodott William. - Különben is, te ragaszkodtál ehhez a szereléshez. Most nézd meg! - Ez itt az én terepem, oké? Jelenleg te vagy a 243

vendég,kobold uraság… - intézett szúrós szem választ Yvone, majd diadalittasan felemelt fejjel kivonult a mosdóból. A felháborodott William is követte, miután néhány, a mosdóba éppen beérkez

lány kacsintva és

nevetgélve körbeforogta, amelyt l William arca olyan vörös lett, mint Fiona néni céklaf zeléke. Kevésen múlott, hogy lekéssék a Toledóból Lisszabonba tartó gyorsvonatot, ahol az állomáson még így is kisebb felt nést keltett William furcsa viselkedése. - Azt hittem, hogy eleget voltál már az emberek világában - bosszankodott Yvone, mikor megpróbálta Williamet elhurcolni egy látványpékség el l, majd kísérletet

tett

ugyanerre,

amikor

utcazenészek

hangszerére akarta cserélni Álomkúszó bumsz rnyest bundáját. És amikor Yvone megdorgálta szavaival, miszerint „Nyolcvankilenc éves létedre olyan vagy, mint egy gyerek”, akkor már nem volt olyan felület a b rén, amelyet ne bámult volna legalább tíz csodálkozó szempár. - Na végre! - Csapódott a vonat kabinjának ajtaja, majd 244

Yvone lehuppant a kényelmes, ám annál tapadósabb b rülésre. - Fantasztikus a világotok, Yvone. William úgy terpeszkedett kitágult, csillogó szemeit forgatva a vonat nyitott ablakában, mint Poppy, mikor el ször vitték ki a leveg re. - Ha kiszórakoztad magad, akkor esetleg beszélhetnénk itt suttogóra váltott - a tervünkr l. - Persze csak…ilyenkor mindig eszembe jut, hogyha a természetet

kölcsönként,

nem

pedig

ajándékként

tekintenétek, lélegzetelállítóan káprázatos lenne a közös világunk. William bizalmat sugárzó, meleg mosolya meghatotta Yvone-t,

és

most

el ször

érezte

azt

kapcsolatban, hogy ez alatt a rövid id

Williammel

lefolyása alatt

többnek tartja t, mint eddig bármelyik barátját. Cedric drasztikus változását veszteségként élte meg, de William tiszteletreméltó bátorsága, nyitott szíve és bolondos hangulata olyan er s mankó volt számára, hogy képes volt elfeledtetni a legszörny bb veszélyeket is. 245

- Valami rosszat mondtam? - nyugtalankodott William. - Nem akartalak megbántani. - Semmi baj, inkább beszéljük meg a tervet, rendben? Törölgette szemét Yvone, majd felhúzta az ablakokat, és behúzta a függönyöket a kabin ajtajának karnisán. A vonat zötyköl d , kattogó hangjával kísért úton részletesen megtervezték, hogy a magánbirtokra érve szükség lesz egy álruhára, és a könyvtárban talált tanulmány

alapján

térképet

készítettek

a

kert

elhelyezkedésér l, beleértve a legfontosabbat, a Beavatás kútját. Lisszabon lélegzetelállító tengerpartja, s r n, szinte egymás ablakában fekv házai, történelmi k építményei és barátságosan billeg

sárga villamosai lebilincsel

látványt keltettek, és nem csak Williamre gyakoroltak nagy hatást. De nem volt sok idejük a zavartalan városnézésre, ugyanis a kert még félórányi taxiútra helyezkedett el a híres Sintra történelmi negyedben. - Hát megérkeztünk - mondta William a kert bejáratánál, amelyen keresztül látni vélték, hogy a palota él ben csak 246

még káprázatosabb látványt nyújt. A kastély kupoláinak hegyes csúcsai és apró kövekb l összerakott gránitfalai, a borostyánnal

és

egyéb

kúszónövénnyel

befuttatott

k padjai, vagy a kecses szobrok a barlangok kísérteties bejárata el tt függ

indákkal, mind-mind misztikus

hangulattól illatoztak. Az egykoron napsugárban úszó zsúfolt teraszok, amelyeket túlburjánzott

fák ágai

látogattak, most ködlepte fátyolban álltak magányosan, és a száraz leveleket borongós szél kergette az ódon k lépcs k

irányába,

amelyek

meseszer ,

csavaros

tornyokban végz dtek. - Most már értem, hogy miért idejött meghalni Claudio. William teljesen le volt ny gözve. Miután felfogta a szédületes csodát, ahová érkeztek, és ami kísértetiesen hasonlított az

világára. Űirtelen eszébe jutott eredeti

céljuk, melynek útvonala ott feküdt a bokor tövében megbújt Yvone ölében. - A kút a kert túlsó végében van. - Yvone vékony ujjaival súrolta

az

általuk

rajzolt

térkép

vonalait.

-

De

mindenképpen zárás után kell bejutnunk, addig minden 247

emberre veszélyt jelenthetünk. - Rendben, Yvone, de vedd fel a csuklyát! Ha menekülnünk kell, vagy ha rajta is kapnak, nem láthatják meg az arcunkat, különösen a tiédet nem. Ez nagyon fontos - utasította William a lányt, majd segített ráadni a hosszú, fekete selyemköpenyt, melyet Szilánkbércr l hoztak, és belebújtatta Yvone barna fonatát is a kabát mély, sötét csuklyájába. Amíg be nem sötétedett, és a tábla szerinti id ben be nem zárták a kaput, Yvonék a kert egyik s r fájának árnyéka alatt táboroztak, várva a megfelel alkalmat. - Oké, azt hiszem tiszta a leveg , mehetünk - tért vissza William a felderít sétáról. - Várj! - Sszólt aggodalmas hangon Yvone. - William… tétovázott a lány - Mi lesz, hogyha egyikünk lelke sem elég tiszta? Mi lesz, hogyha örök id kre lenn maradunk, vagy mi lesz, ha csak egyikünk marad odalenn? Mi lesz a családjainkkal, akik hazavárnak, miután elt nik a hologram? És mi lesz, ha mindez megtörténik, és nem jutunk ki soha, és a t r Cedric kezére kerül és 248

Űerzeloide… - Ccsss! - csitította William a kétségbeesést l reszket Yvone-t. - Nem muszáj velem jönnöd, Yv - fogta a lány vállát William.- Ez végülis nem a te harcod. Én rángattalak bele, amikor a tükör által behúztalak. Hidd el, mélységesen bánom azt a napot, és félre ne értsd, nem azt, hogy megismertelek, hanem hogy ekkora veszélybe kevertelek. - Ez nem igaz! Hiszen én kellek Herzeloidnak, habár dunsztom sincs, hogy miért, és az én … az én..rokonom az, aki ha megszerzi a t rt, a világod nagyobb veszélyben lesz, mint én valaha is lehetek. Egy percig némán ültek a súlyos k pad mögött egymás kezét szorongatva, majd mindketten er sen megölelték egymást. - Yvone. Annál nagyobb bizonyíték nem lehet lelked tisztaságára, minthogy félsz, hogy a gonosz jelet tükrözi vissza rád az ablaküveg. Hiszen akinek lelke oly sötét, akár a féreg, biztos vagyok benne, hogy eszébe sem jut aggodalmaskodni azon, hogy ezzel más is tisztában 249

lehet… - mosolyodott el vigasztalón William, mikor Yvone szemében egy csöppnyi hitet vélt felfedezni. - Menjünk, rendben? - unszolta türelmesen barátját. Yvone bólintott, és azzal kint voltak az éjsötét ég rizte, s r növények uralta kertlabirintusban.

A mélységekbe csavarodó kutat a kert legmesszebbi zugában

találták

meg,

mikor

sikerült

magukat

átverekedni a kínzó sötétségen, amely a lombok, levelek és gallyak közötti teret töltötte be végtelen tömörséggel. A kútba belenézve, annak falában vagy ezer sötét, formájában végletesen eltér

ablakot pillantottak meg,

amelyek a lefelé vezet , csigaházként kering

lépcs

korlátfalából nyíltak. A fal vizes volt, és nyálkásan zöld a foltokban rátapadt algáktól. Er s vízililiom és es víz illat csapta meg a fekete lepelbe burkolózó kalandorokat, akik halkan lépdeltek lefelé a kanyargós lépcs folyosón, körbeforogva a vízcseppekt l kongó kút közepét. - Szerinted melyik ablakba kell belenéznünk? - suttogta sejtelmesen Yvone. 250

- Az ablakok az emberi élet jellemvonásait is tükrözik, ezért van az, hogy mindegyik más formájú. - Akkor ezek szerint választanunk kell magunknak? - Űát…ha másképpen kellene csinálnunk, már nem tudnám, hogy mit találjak ki - mormolta William tanácstalanul. Ahogy apránként lépkedtek a méretes k lépcs kön lefelé, a hatodik szinten Yvone megpillantott egy ablakot. Az ablak szárnyai könyvlapoknak t ntek, és átlátszó fényt tükrözött az üvege, mikor Yvone szeme hosszasan elid zött rajta. Biztos volt benne, hogy képzel dik, ahogy az ablak egyre er sebben hívogatta, mintha vékony hangokat is hallatott volna. Ám,mikor már igen közel ért a díszes melegséget árasztó ablakhoz, a szemközti oldalon megpillantotta Williamet, aki egy üres ablaknál állt komoran bámulva maga elé. A lány azonnal odasietett barátjához, akinek arca csüggedt volt és mélységesen letört. - Mi a baj, William? - kérdezte Yvone, miközben próbált a megbabonázott tekintet William szemébe nézni, akinek 251

oly bús volt az arckifejezése, melyet Yvone még sosem látott t le. - Hát nem látod? - kérdezte melankolikus hangon William. Ám ekkor már Yvone tudta, hogy William mit lát, még ha

maga nem is láthatta azt.

- A lelkem képe nem fehér csikó… - mondta keser en. - Én tudom, hogy valójában az! A te lelked nem lehet más, William. A fiú még mindig megkövülve bámulta lelkének rezg mutatóit, ahogy órája képe kecsesen kacskaringózó kék vonalakban

rajzolódott

ki

az

ablak

üvegében,

halványezüst felh ben úszva. - Keresd meg a tiéd, Yvone! Kevés az id nk - utasította nyersen William, majd elindult lefelé a lépcs soron, magára hagyva az üres ablak el tt lehajtott fejjel álló lányt. Mikor Yvone visszaindult, hogy megkeresse ablakát, azt azonnal észrevette, hisz olyan er s fehér fényben világított, mint egy drágak . Félve lépett a duplaüveges 252

ablakkerethez, majd remeg

kezét a hideg lélektükörre

tette. Ám az ablak üres volt. Várt és várt, de az ablakban csak s r fehér leveg kavargott. - Nyisd ki, Yvone! - noszogatta William. - Ki kell tárnod sorsodat, emlékszel? - Azzal Yvone óvatosan megfogta a nehéz aranykilincset, és megnyitotta az ablakot, amelyben az addig tétován kavargó fényfüst most vágtató paripává állott össze, melynek sörénye apró csillagokat dobott a leveg be, és oly szabadon vágtatott, mint a madár, melyet életében el ször engedtek repülni. - Mit látsz, Yvone? - kíváncsiskodott William, aki nem láthatta barátja lelkének sorsát, mert az csak annak mutatkozott meg, aki hordozta a hozzá tartozó lelket. A következ földrengés

pillanatban az egész kutat megrázó keltette

életre.

Remegtek

a

falak,

a

lépcs fokok, és csomókban hullottak le a falakon nyugvó levelek, melyeket ledobott az omladozó sziklafal. A két barát a földön heverve várta a robaj végét, de annál sokkal megrendít bb dolog történt. A kút kell s közepén 253

égszínkék csóva nyúlt a kút felszíne felé, fénnyel beterítve a sötét kút minden zugát. Yvone, mintha egy bels

hang utasította volna, újra lelkének ablakához

szaladt. A kitárt üvegen keresztül benyúlt a zabolátlan, vágtató paripáért, aki most is szabadságát élvezve dobálta

sörényének

fénycsíkjait

Yvone

remeg

tenyerében. Yvone beeresztette a kút közepén felvillant fényoszlop belsejébe fesztelenül

a csikót, amely továbbra

futkározott

a

világosságban.

Mikor

is a

lélekjelkép a helyére került, a kút éktelen remegése hirtelen alábbhagyott. - Ez szenzációs! A fénycsóvába beért lelket, már William is képes volt látni. - Gyönyör lelked van, Yvone… Ám akkor hirtelen a ló elt nt, és helyén egy sz szakállú, kopasz és rücskös orrú alak t nt fel a kút közepén. - Belzebubra! - kiáltott fel William csodálkozásában, ám az arc láthatólag csak egy hologram volt. Claudio szemei hatalmas karikákban ültek göcsörtös krumpliorra, és 254

s r , bozontos szemöldöke között. Szája leheletvékonyan húzódott

boglyas,

leginkább

Fiona

néni

cserjéire

hasonlító fehér szakálla takarásában. A két barát értetlenül nézett egymásra, ahogy hátrah kölve álltak az ablakok tarkította folyosó megvilágításában. - Most meg mi a …? - kérdezte William, de nem tudta befejezni mondatát, mert közepén lebeg

Claudio Telramund kút

hologramja öblös, visszhangzó hangon

mesélni kezdett egy történetet. Ewrainnak jutott az a feladat, hogy az uralkodó áldozati lámáit őrizze. Nagyon szép férfi volt, és gyönyörűen tudott furulyázni. Egy nap, ahogy nyáját őrizte, találkozott két gyönyörű lánnyal a réten, a Nap gyermekeivel. Ewrain tudta, hogy a leányok közeli templomban élnek. A templom díszes volt, falait aranylevelek és finoman faragott szobrocskák díszítették. Közepén négy forrás fakadt, melynek kristálytiszta vize öntözte a birodalom tartományát. Itt laktak a Nap-szüzek, akik egész életüket az égitestnek és fiának szentelték. A pásztor mindjárt beleszeretett Ginervába, és a lány is Ewrainba, mert elbűvölte szépsége és furulyáján felcsendülő csodálatos zenéje. Alig 255

tudtak elszakadni egymástól, egész éjjelüket sírással töltötték. Ám a palota hiába volt gyönyörű, a lány most már meg se látta ezt a szépséget és gazdagságot. Egyik este Ginerva különös álmot látott. Egy madár szállt a térdére, és ezt mondta neki: „Szép hercegnő, ne sírj. Ha viszont szerelmedet látni akarod, ülj a négy forrás közé, gondolj rá erősen, és énekelj egy dalt az emlékére. Ha a források együtt dalolnak veled, teljesül a kívánságod. Ginerva így is cselekedett. Másnap elment a pásztorhoz, de csak az anyja volt otthon, aki egy pásztorbotot ajándékozott neki, amit Ginerva bevitt a palotába. A szobájában a bot azonnal visszaváltozott Ewrainná, és az elkövetkezendő estéken mindig így találkoztak. Egy nap azonban az őr rájött a turpisságra. A két fiatal menekült a hegyeken át. Zengett az ég, a fák jobbra-balra hajladoztak, némelyikük tövestül kifordult a földből, sziklák zuhantak a föld szívébe. Ez idő alatt a pásztor és a lány tovább futott, és elérkeztek a hegy tetejére, ahol egy óriási villám világította meg az eget. A szerelmespár sziklává változott, akik ma is egymásra dőlve őrzik a felhők fölé tornyosuló sziklakirályságot.

256

Mikor Claudio hologramja befejezte a történetet, a körülötte

úszó

fényoszlop

elt nt,

maga

pedig

szertefoszlott a kút mélyében, ahonnan kiemelkedett. - Ezt nevezem szemfényvesztésnek! - álmélkodott a földön támaszkodó William. - Sikerült… - suttogta maga elé a még mindig kábulat alatt álló Yvone. - Sikerült William, sikerült! És azzal barátja nyakába ugrott, olyan er vel, hogy egy lépcs sort gurultak lefelé. - Mondtam, Yvone, mondtam! - Már csak azt kell kiderítenünk, hogy mit jelent a mese, és mi köze van a t rhöz - gondolkodott hangosan William. - Azt hiszem, én már tudom - nyúlt földön fekv , termetes barátja kezéért Yvone, hogy kísérletet tegyen annak felhúzására. - A rege szerint Ginerva Nap-sz z volt, tehát a versben szerepl „Nap szerelme” kifejezés nem az égitestre utal, ahogy eredetileg gondoltuk, hanem Ginervára. -

Bámulatos!

-

lelkendezett 257

William

izgatott

csodálkozással fürkészve Yvone boldogságban úszó arcát. - Akkor Ewrain volt a szerelme, és a k vé lett testük az, amit a vers is említ:„Jó szándékod elvezet, hol két szerelmes kővé lett.” - Igen, és minden stimmel. A hegy, ahol átváltoztak, Claudio története szerint a felh k fölé ér, tehát a vers els sora is stimmel: „Hol esővíz fakad, s Nap szerelme alhat”. Megtaláltuk a t rt, William! Megtaláltuk az

rület t rét!

A két barát örömtáncot járva ölelgette egymást, úgy ugrándoztak a lépcs kön fölfelé az éjszakalepte kertbe. Mikor felértek a felszínre, William er sen megszorította az örömt l ittas Yvone csuklóját. - Mi a baj? - morogta a meglepett lány, aki a boldogságtól minden rá leselked veszélyr l megfeledkezett. - Valaki van a kertben rajtunk kívül - suttogta William, azzal egy árnyas fa lombjai alá húzta Yvone-t. -A kertb l nyílhat kapu? - kíváncsiskodott Yvone, miközben a William nyakában lógó kvarcot vizslatta, hátha annak megváltozik a színe. - A nyakláncom most nem mutat semmit, úgyhogy 258

magunknak kell megoldanunk. Valaki követett minket. Vedd fel a csuklyát, és gyere szorosan utánam! Yvone, tanulva az eddigi bajokból, igyekezett minden utasítást betartani. - Nézd, ez Agatha! - suttogta Yvone William fülébe, miközben fejével a kút fölött gyülekez intett.

A

torz

teremtmények

csapatok felé

körbevették

Agatha

tekintélyt parancsoló lényét, aki láthatólag stratégiát magyarázott a katonáknak, akik lassacskán szétszóródtak a bokrok között, eggyé válva a sötétséggel. - Azonnal el kell t nnöd innen Yvone. - Nem, nem hagylak itt. Eddig is együtt jutottunk el, közös er vel, ne most akarj szétszakadni! - Rád vadásznak, Yvone, hát nem érted? Engem maximum elfognak, de ha téged megkaparintanak, nem biztos, hogy megint szerencsénk lesz. Elterelem a figyelmüket, addig te menekülj ki a kertb l, rendben? - Nem, nem és továbbra is nem. Nem tudom egyedül véghezvinni ezt az egészet, nem hagyhatsz most magamra. 259

- Inkább vidd véghez egyedül, mintsem hogy a t r gonosz kezekbe kerüljön. Úgy t nt, a kétségbeesés hullámai viharként söpörnek végig fáradt ösztönein. Yvone lehorgasztotta fejét, és keser en tenyerébe temette homlokát, majd elszántsággal szemében újra felnézett. - Rendben. Elmegyek, de megvárlak a Bércen. - Okos lány vagy, Yvone, és bátrabb mindenkinél, akit ismerek. - Ez nem bátorság, hanem esztelenség. Mit sem ér majd az eszem, ha a t rt nem tudom biztonságban tartani, már ha egyáltalán megtalálom. Hiszen egy szikla belsejében van, mégis hogyan fogom onnan kivarázsolni? - Tudom, hogy megoldod, Yvone. Ne félj, amint tudok és amint lehetséges lesz, utánad megyek. - William! A monda, amelyet Claudio mondott az inka Nap-szüzekr l szólt. Oda kell mennünk a t rért, ahol a Nap leányai éltek. - Hagyj üzenetet Szilánkbércben, de semmiképpen se várj meg, érted Yvone? Indulj el, amint kitaláltad, pontosan 260

hol lehet a t r. Hullámhátú a segítségedre lesz, hogy észrevétlen maradhass. Most pedig menj! William nyaklánca színváltós szerkezetére pillantott, amely

szi falevél színeiben játszott, majd a tiszta víz

jegének képét vette fel, miel tt újra barnába hajlott volna. - A kapu a kerítés túloldalán fog nyílni a tábla alatt. Bármit hallasz is, ne nézz vissza, csak fuss! Rendben? Indulj! Azzal Yvone a fák lombjai és bokrok ágai között csendesen suhanva megindult a kapu felé, de vele együtt még vagy egy tucat monstrumszer

groteszk katona is,

egyenesen a lány irányába. Yvone úgy futott, ahogy csak bírt a lábaira tekerg z

kanyargós ágaktól, amelyek

tüskéikkel ott tartották t fel, ahol csak tudták, miközben a nyomában ocsmány lények loholtak lándzsákkal és kardokkal csörögve vészjósló, rémiszt en hörg hangok kíséretében. - Elfogni, félesz ek! - hangzott a parancsként kiadott kiáltás Agatha mély hangjának terjedésével. - A másikat is! A kobold sem menekülhet! 261

Yvone megígérte, hogy nem néz hátra, és tartotta is szavát egészen a kovácsoltvas kapuig, ám ekkor szívbemarkoló kiáltás hallatszott, és ereiben megfagyott a vér. - William… Yvone egy csapáson átmenekülve minden erejével rohanni kezdett vissza a kúthoz, ahonnan a fájdalmas hangot hallotta. Egyre mélyebben futott be a fák lombjai közé olyan kanyargós ösvényeken, amelyek nem láttak még embert azel tt, hogy megtévessze az

t követ

vicsorgó szörnyhadat. Mikor egy világosabb területre ért, látni vélte a magasban felvillanó, majd elt n

kapu

fényeit. Tudta, hogyha eddig volt is esélye, már biztosan elveszítette, de ha Williamet megmentheti, az bármit megér. Mikor kilesett a ritkább páfrányok között, els ként Agatha sötét alakját pillantotta meg, majd a porban fetreng , lánccal lekötözött, térdel látványa úszott könnyes szemei elé.

262

William

13. Visszahozhatatlan barátság A zord lények lassan távolodni kezdtek a tó partjától, így Yvone ezt vélte a legjobban kihasználható helyzetnek, hogy akcióba lendüljön. Agatha a kút mélyébe indult katonái kíséretében, a láncra vert Williamet pedig egy magányos facsonkhoz kötözve hagyták. Yvone lassan merészkedett a fához, az összes lehetséges növény bozótjának oltalmát kihasználva. Mikor a törzs mögötti kertrészhez ért, megfogott egy apró kavicsot, és William összecsuklott lábaihoz gurította. - A pokolba is, Yvone, menj innen! - nyöszörgött fájdalomtól eltorzult arckifejezéssel a kobold fiú. - Nem hagylak itt. William indulatban ég

szemeit az égre meresztette,

majd nyugtatóan lehunyta, és pár másodperc múlva újra az árnyasban megbúvó lányra nézett, aki lopakodva indult meg a láncok leoldására. - Miért nem hallgattál rám? Már rég biztonságban lehetnél. - Úgy, ahogy te is megígérted, hogy nem lesz semmi baj?263

ellenkezett tarthatatlanul Yvone. - Most az egyszer te figyelj rám! Megölnének, ha itt hagynálak, és amúgyis… Istenem, hiszen te vérzel! - hallatott sajgó sóhajt, ahogy William vörösen izzó tarkójára pillantott, amelyen, William bal füle mentén vérz sebhely tátongott. Yvone még gyorsabban rángatta a feszes, hideg láncot, mely makacsul kapaszkodott a fa kérgébe William b rébe vájódva. - Jönnek, Yvone fuss! - suttogta utasító paranccsal, mire Yvone-nak

sikerült

kiszabadítania

az

összeakadt

láncszemeket bonyolult boglyukból. - Gyere szépen, kapaszkodj belém! Azzal Yvone felvette egyik vállára a szédül fiú széles karját, úgy próbálta elvonszolni egy veszélytelenebb szegletébe a kertnek. Ám a lépcs sor mélyér l groteszk fejek bukkantak a felszínre, és a súly alatt botladozó Yvone már nem tudott idejében futásnak eredni. A szörnyek

kiszabadultak

és

kardokkal,

lándzsákkal

zörögve rontottak ki, miután a másik csapat is, akik Yvone-t kergették, a kút szájához értek. A hadak így 264

hibátlanul, végtelen körbe összeállva szorították a két barátot zsákutcába. Yvone reményvesztetten állt Agatha hadának

rémiszt

kiszolgáltatottan

annak

gy r jében, a

er tlenül

veszélynek,

és

amely

nem

következett volna be, ha szót fogad Williamnek, kinek csak még jobban vérz sebét tiszta bíborszín re festette a holdfény. A hegyes fogú, világító szem , kivehetetlenül ocsmány

és

visszataszító

ütemesen

fegyverüket,

lények

ahogy

hörögve

egyre

kisebb

verték körbe

zárultak a foglyok körül. Szaguk iszonytató volt, ahogy szájukat tátogatták fogukat csattogtatva, és fenyeget üvöltésükkel irtózatosan rázták fel a tavi barlangok és szent kutak békésen szunnyadó lakóit. - Most mit tegyünk? - hangzott el Yvone szájából elcsukló és fuldokló hangja, ahogy forogva álltak a teljes, végs megsemmisülés máglyáján. Megvilágítatlan,

borús

felh k

takarták

el

a

tó

visszatükröz fényét, és a pokol katonái gyomorforgató, förtelmes leveg vel töltötték meg az egyre sz kül teret, amely teljesen elnyelte a menekvés leghalványabb esélyét 265

is. Majd hirtelen mindent beterít fényesség vágtatott ki a kút mélyéb l, és fehérl fénycsikó bukkant el egyenesen a rusnya fegyveresek alakzatába csapódva, akik a tiszta világosságtól elkábulva vakon és esetlenül keringtek kampós fegyvereikkel egymásba gabalyodva. Téboly és zsúfolt

rület uralta az eszét vesztett kertet, amelyet

Yvone, vállán Williammel, minden erejével próbált kihasználni azáltal, hogy folyamatosan távolodott a megvadult seregt l. A következ percben még ennél is hihetetlenebb dolog történt. A kert kút melletti fekete tavában gyöngyházfény

uszonyszárnyak kavarták a

hullámokat. - Hullámhátú! - kiáltott a vállán nehéz súllyal bukdácsoló Yvone. - Gyerünk, William, sietnünk kell! - De a kürt… nincs nálam a kürt. - préselte összeszorított ajkán, fájdalomtól eltorzult hangon. - William, a nyakláncod! - kiáltott fel Yvone, mikor a villódzó hullámok kapuszer ajtót formáltak a mélyben. - Gyere, ugorj William, már nincs sok id nk - unszolta 266

barátját már a tó kövén ül

Yvone. Ám ekkor Agatha

t nt fel a sötét kútból a kert robaja keltette feldúltsággal és bosszúvággyal éjszín szemében. - Megállítani ket, ostobák! Ám szigorúan utasító hangját senki sem hallotta. Katonái Yvone lelkének paripájától még mindig tévelyegve, alaktalan csoportokban ténferegtek. - Gyerünk, William, csak a kapuig kell a leveg t tartanod, gyerünk, Hullámhátú vár, menni fog! Hullámhátú nyugtalanul kapkodott lábaival, és fülsért nyerítést hallatott, amelyre William is magához tért gyötrelme keltette kábulatából, és beereszkedett Yvone után a jéghideg tóba. Agatha teljes erejéb l futni kezdett a tó felé, és amíg a két barát Hullámhátúig elúszott, addigra már

is a tó

vizében volt, ahol könnyen mozgott, súlyos páncélja és övén pihen óriási kardja dacára is. Yvone-nak sikerült az izg -mozgó ló hátára fektetnie az ájulás közeli állapotban lév

Williamet, akivel nehézkesen úszva

indultak a csillogó, ám távolodó kiút felé, miközben 267

Yvone, és láthatóan William leveg je is fogyatkozott. Ám ekkor Agatha er szakosan Hullámhátú után kapott, aki ett l

egyensúlyát

elveszítve

kibillent

magabiztos

úszásából, elhagyva a pikkelyeir l lesikló Williamet. Agatha felúszott a kétségbeesett Yvonehoz, aki utolsó leveg jét felhasználva még visszaborította Williamet a tengeri

ló

csúszós

Hullámhátú

nyakán

nyergébe, átsegítette

majd t

nagyot és

lökve

utasát

a

Szilánkbércbe vezet , parányi kapun, amit Agatha lendületet véve, akaratosan vett célba. Ám Yvone igyekezett, a legkevésbé sem kiszolgáltatottan hagyva az egyre halványuló átjárót. Egymás karjába, nyakába és hajába kapaszkodva pörögtek, rúgtak és ütöttek, szinte már leveg tlenül lebegve a víz alatt, miközben a kapuból már csak egy apró pont látszott. Ekkor Yvone a ködként örvényl

kapu

mögött

megpillantott

egy

kardot

szorongató sisakos szobrot, ezért a hajthatatlanul és fáradhatatlanul felé kapálózó Agathát azonnal elengedte. Ám ekkor Agatha egyenesen a szobor éles pengéjéhez lökte Yvone-t, aki kihasználva a helyzetet, még egy 268

utolsót rúgva Agatha oldalába, átbukfencezett alatta. De a mozgás habzó örvénye keltette buborékfelh hatására Agatha egy pillanatra elveszítette egyensúlyát, és óvatlanul belehátrált a kaputól alig észrevehet kardba, kézzel, lábbal kapálózva. Az utolsó kép, amellyel a kapu Yvone-t elnyelve végleg bezárult, Agatha testének élettelen lebegése, és szemének színtelen, üres tekintete volt.

Yvone újabb, fényt dobáló folyosó kell s közepén találta magát, és a William barlangi tópartján hever , elhagyatott látványával, miután kikerült a fényörvényb l. Gyorsan a k parthoz úszott, amely egyenesen az üvegház moszatos csizmájú oszlopainak árnyékában húzódott meg, majd kimászott eszméletét vesztett barátja mellé, kinek sebhelye mintha halványodni kezdett volna. - Hogy érzed magad? - kérdezte halk, fojtott hangon, míg a mondat utolsó szavát elharapták éhesen legördül könnycseppjei. - Yvone, mi történt? 269

A könnycseppek hidegen csurogtak le William karján, és Yvone-t egész testében rázta a zokogás. - Meghalt, William…meghalt.. Hangját alig lehetett érteni, ahogy el - elcsuklott, majd mikor leveg t vett, elmélyült majd újra vékony hangon szólalt meg. - Nem tehettem már semmit, a kapu is bezárult volna, és nem hagyhattalak itt téged sem, hiszen megsebesültél, és én nem akartam, hogy ez legyen a vége, nem … - Csss! Ne sírj! William állapotához képest igen jól és biztosan mozgott, ami kissé elterelte Yvone figyelmét. - Feküdj vissza, William, hiszen még nem lehetsz jól. - Idelenn több az oxigén, és gyorsabban gyógyulok, mint a ti világotokban. Ha egy olyasfajta, mint én, sokáig tartózkodik a világotokban, úgymond mérgezi saját magát a nálatok uralkodó légszennyezés miatt. - Oké, már tényleg jól vagy. Yvone arcára szolid mosolyt csalt William visszatér okoskodása, és az, hogy elegend egy kérdést feltennie, 270

képes és átmeséli az egész délutánt. - És most mondj el nekem mindent! Gyerünk be a házba. - Azzal Yvone még felsegítette a sérült fiút, majd a házban elmesélte neki, hogyan halt meg Agatha, és hogy nem tudott neki segíteni, mert a kapu már elzárta t. Yvone-nak egész éjjel nem jött álom a szemére, hiábavaló volt Szilánkbérc próbálkozása. Hangulatos, nyugalmat árasztó lámpások úsztak a szobában, és odakintr l dallamos ciripelés szökött be az ablakokon át, miközben a lepkeszárny alakú ágy csendesen ringatózott. Álmában a Beavatás kútjának ablaka el tt állt és fenségesen vágtató paripa képét látta. Ám a csikó elt nt, és Agatha sötét, kiáltozó alakja jelent meg az üvegben, kezével Yvone nyaka felé nyúlva, aki keserves kiáltást hallatott, de szabadulni nem tudott az er s szorításból, és az ablak jelképe kínjában tekerg z féreggé változott. - Yvone, ébredj! Ébredj fel, Yvone! - noszogatta kiáltva az álmában verítékt l áztatottan reszket lányt William, aki most ott ült a riadt Yvone ágya mellett. - Istenem! - Yvone kipattant az ágynem közül álmainak 271

er szakos kergetését l. - Minden rendben? Csurom víz vagy. Megijedtem… - Persze, persze, csak… csak rossz álom - sóhajtott a lány meggyötörten. - Yvone. Nem tehettél semmit. Agatha önhibájából halt meg. Baleset volt. - De a barátom volt - sírdogált Yvone. - Már nem volt az, Yvone. Nem tekinthetsz úgy rá, hisz börtönbe záratott, és ahová küldött volna, az sokkal inkább gyilkosság, amit rezzenéstelen szemmel nézett volna végig, könyörtelenül, és a legkisebb gondolata sem foglalkozott volna együttérzéssel. Nem azt az embert veszítetted el, akit azel tt ismertél, hanem egy romlott, tisztességtelen, sötét lelk embert. És egész Szilánkbércet rá tudnám tenni arra, hogy a te halálod után

minden

bizonnyal nem verítékben úszva riadna fel, hanem lakomát

csapna,

örömmámorban egészségünkre.

Az

és

köszönt

úszva

azt

én

pohara

fölött

mondaná,

hogy

meglátásom

szerint

eggyel

kevesebb, aki visszafordíthatatlan veszélyt jelenthet 272

Nurd-völgyre, és Herzeloide terve szerint a ti világotokra is. Aludj, kérlek, és próbálj meg megnyugodni, mert az a megbánás és együttérzés, amit most érzel, a két fél közül csakis a te szívedben élne, ha nem így történt volna. Azzal William gondosan betakarta az álmosan, vizes szemekkel nagyokat pislogó Yvone-t, és remélte, hogy legalább egy kicsit hatással volt rá megnyugtatva felkavarodott gondolatait. Yvone elméje azonban cseppet sem volt nyugodt. Néha azt kívánta, bárcsak olyan er s szív

lehetne, mint

William. Ám Agatha lebeg testének folytonosan beúszó látványát egy másik, gyökerest l beágyazódó gondolat is kísérte. Claudio Telramund mondája. Hiszen folytatniuk kellett a keresést. Azonban a könny

álmot hozó édes

leveg , amit utólag William pimasz varázslataként könyvelt el, hatásosabbnak bizonyult.

273

14. Mulatságos útitárs - Szerinted meg tudjuk majd szerezni? - hallatszott be Yvone szobájába William elfojtott hangja. - Figyelj, megértem, hogy félsz, de a lány is veled van és most már én is. - Ismeretlen, füstös hang terjengett a házban. -

Yvone

nagyon

gyenge.

-

tette

hozzá

William

szánakozón. - Nem igazán értelek barátom, hisz megölt egy kulcs rz t.

Űuhúúú!

-

lelkes

örömkurjantás

visszhangzott a teraszról. - Nem semmi a kislány. - Nem így értettem. Lelkileg sebezhet és befolyásolható. Úgy gyászolja azt a semmirekell zordzugi alávalót, mint a barátját, és félek, hogy Cedric majd manipulálni fogja. - Azért meg kell t értened, Will! Hiszen amikor utoljára látta, még a barátja volt, és mint egy képszakadás maradt ki az életéb l Agatha kegyetlen mivolta. Szerintem túl kemény vagy vele.

nem egy kobold, William, és

nagyon fiatal. - De hiábavaló, hisz el tte nem beszélhetek úgy, ahogy 274

szívem szerint tenném. Holott legszívesebben a fejéhez vágnám, hogy menjen haza. Haza Londonba a szüleihez, ahol

biztonságban

van. Nem kezelhetjük

egyenl

harcosként egy olyan irtóztató és kíméletlen csatában, amir l mindketten tudjuk, hogy nemigen lesznek túlél k. - Adj neki egy esélyt, Will! Űisz bizonyított már. Űa nincs ott a tóban, most te sem panaszkodnál itt barátom, ezt ne feledd! - Szerencséje volt. De nem az én feladatom, hogy védelmezzem. Éppen elég nekem a népem és Nurdvölgy. - Ugyan már! Nem kell egyedül védelmezned a völgyet, ez nevetséges. -

csak egy kislány,Jericho.

- A kislányok is meg tudják védeni magukat. Yvone állt a terasz üvegajtajában, és bámult

rjít ,

sejtelmesen kavargó méreggel szemében Williamre. Hosszas, kínos csend következett, majd Yvone kimért tempóban a két baráthoz sétált. - Hadd emlékeztesselek, William, hogy az, hogy 275

egyáltalán idáig eljutottál, a kis sebezhet betolakodónak is köszönhetted. - Várj, Yvone… - Hadd fejezzem be!- emelte fel ujját szigorúan. - Ugyan, gyerekek, nem kell ez a m sor. Fogjatok kezet egy kurtacinkf szörp fölött és … - Te ebbe ne szólj bele! - förmedt rá Yvone a sz ke hajú Jerichora, kinek olyan türkizzöld szemei voltak, mint a tó vízének színe a legmelegebb déli napsütésben. - Jóformán azt sem tudom, ki vagy, és ez csak rám és Williamre tartozik. Apropó William. A fiú földbegyökerezett lábakkal állt a korlátnál, arcán olyan szégyen tükröz dött, amely kevésszer esett meg büszke személyének köszönhet en. Nem mondom, hogy nélküled ment volna, William, de ha én elismerem a segítséged a te makacs és pökhendi okoskodásoddal karöltve, akkor igen hálás lennék, ha ez fordítva is legalább ilyen hatékonyan m ködne. Vagy esetleg az önelégült, tudálékos viselkedésedet arra fordíthatnád, hogy er t véve magadon, a szemembe 276

mondod, ha problémád van velem, vagy ha éppen nélkülözhet

hisztérikának tartasz. De ha más nem jut

eszedbe, engedd meg, hogy adjak egy ötletet. A köszönöm szó, tudod, csodákra képes. Yvone már befordult az üvegházba, hátat fordítva a megdöbbent kett snek, hogy egyedül menjen a t r keresésére, de akkor még eszébe ötlött egy utolsó, fortyogó indulatba és keser

csalódottságba mártott

döfés. - Nem beszélve arról, hogy a te lelked jelképe csak egy óra volt, így hát azt gondolom, ideje lenne felépítened magadban egy új értékrendet. Ha hajlandó vagy együtt dolgozni, jöhet a kis barátod is, mert én nem leszek ott, hogy megmentselek, ha elgyepálva láncra vernek. Azzal köddé vált a lépcs fordulóban, magára hagyva a két elh lt koboldot. - Hát - köhögött Jericho - nebáncsvirág létére, nem tagadhatod, leghatásosabb

hogy és

ez

volt

legjogosabb

nyolcvankilenc

éved

földbedöngölése.

–

nevetgélt, miközben könnyed mozdulattal fölpakolta 277

lábait a korlátra. - Neked nem az én pártomon kellene állnod? Hhüledezett a felháborodott William. - Néha neked sem ártana szemléletet váltanod bolondozott a sz ke fiú, majd er sen vállba veregette barátját, és becsörtetett a házba. Yvone dübörg dühvel és csalódással szívében járkált fel és

alá

most

ketrecnek

t n

hálószobájában.

Hitevesztetten szorította torkát a magány, amely most már itt is utolérte. Megpróbáltatásai után hiába használta fel szívének és lelkének minden bátorságát a t r és egy olyan világ érdekében, amely bár nem az övé, de szinte már annak tekintette, William nem tartja méltónak erre a feladatra. Az üresség és az elhagyatottság, amelyet az idáig elvezet

úton elnyomott a kaland, az izgalom és

egy megmagyarázhatatlan felemel

érzés, hogy jót

cselekszik, és talán ezreket menthet meg, mára már szertefoszlott. Kezdte magát igazán olyannak érezni, akit William leírt. Egy gyenge, és önmagában elvesztett hit kislányt látott, akit olyan személyek akarnak tálcán 278

kínálni

az

ellenségnek,

akikben

a

legáthatóbban

megbízott, és egy olyan ember barátságát gondolta magáénak, aki nem viszonozza érzéseit.. Legf képp olyanét, aki bár megosztani vele nem volt bátorsága, tettei és kockázatvállalásai ellenére is csak szükségtelen gyereknek tekinti, akit elfecsérelt er feszítés árán meg kell

védeni.

folyamatosan

Szüntelenül

lüktetett

tornyosuló

hálátlanság

homloka

a

gy jtötte

emlékekt l, és az újabb megalázó hazugságtól, amit ismételten egy olyan embert l kellett elszenvednie, akit barátai közül is els ként tisztelt és szeretett. - Ne hibáztasd Willt! Az ajtóban a sz ke, kócosan tüskés hajú, robusztus, ám magasságában szinte égig ér kobold támaszkodott. - Még be sem mutatkoztam. A nevem Jericho, és a pár perccel ezel tti szópárbajban csúfosan megvert William legjobb barátja vagyok. - Egészen addig, amíg nem mented meg az életét, mert onnantól az útjában álló kisgyerek leszel, aki túl sokat képzel magáról, és ne gondolja, hogy elég er s bármihez 279

is. - Hú, látom, még mindig puskaporos a hangulat. A laza fiú most levágódott Yvone gondosan megvetett ágyára, és úgy terpeszkedett rajta, mint aki teljességgel otthon érzi magát. - Te mindig ilyen… ilyen… -

Szép

vagyok?

Jókép ,

vagy

ellenállhatatlan,

szédületes… - Udvariatlan - fintorgott Yvone, ahogy a sármorzsákat szedegette tiszta paplanjáról, amelyek Jericho cip jér l szaladgáltak egyenesen az ágynem re. - Szóval ott tartottam, hogy ne vedd komolyan. Se Pribojsza, se Primókja, tudod, hogy van ez. - Nem, nem tudom. És most kérlek, menj ki, egyedül szeretnék lenni. - űsmerem én az emberi észjárást, mikor a n k ezt mondják, azt akarják, hogy ne hagyjuk

ket magukra.

Ravasz kis hölgyike vagy te. Jericho hirtelen felugrott, és két ujja közé fogta Yvone arcát, majd kedvesen cibált egyet rajta. 280

- Hé, ezt ne csináld! - Csapkodott kezeivel pirosló arcához Yvone. - A lényeg a lényeg, hogy nem tudja elviselni, hogy egy ember, s t messzebb megyek, egy lány is képes arra, amire esetleg

. Na jó, egy-két kivétellel, de meg kell,

hogy mondjam, rátermett kis emberlány vagy te. - Kezét fesztelenül tarkója alá tette, így feküdt vissza az ágyra a nyugalom teljes lezserségében. - Semmi bajom azzal, hogy büszke. Hát legyen ilyen elviselhetetlenül önfej , ha akar, de másokat nem muszáj belekevernie

a

félresikerült

modorával

el adott

színjátékába. - Színjátékba? William nem játszik, nevetett

Jericho,

kinek

szeme

egyszer en ilyen olyan

önfeledt

és

barátságos volt, hogy Yvone el sem tudott volna képzelni olyan napot, amikor ez a furcsa fiú szomorú vagy boldogtalan. - Ó dehogyisnem. Játssza a h st, akinek nincs szüksége senkire, és egyedül is nagyon jól boldogul. Játssza a védelmez

f vezért,

aki

nélkül

281

a

csapata

tettei

megkérd jelezhet ek, és aki ha nem lenne, már mindenki halott volna, holott senki ezen a világon nem kérte egyikre sem, ezért fölöslegesen adja el az áldozatvállaló ékes szerepét. - Értettem! Hagyjuk a témát! Lapozzunk! - Égnek álló sz ke üstöke alatt szenvtelen mosoly hullámzott. - És sikerült már megfejteni a t r rejtekét? - kíváncsiskodott Jericho huncutsággal teli zöld szemével, amely olyan káprázatos volt, mint a páva széttárt tolla. - Fogadok,

küldött, hogy derítsd ki, mert nem csak

ahhoz gyáva, hogy elmondja nekem, amit valójában gondol, hanem ahhoz is, hogy beismerje, segítségre van szüksége, méghozzá t lem! - Ez egy ártatlan kérdés volt, de ha nem az

fejét

kiabálod ki a füle közül, akkor gyanítom, az enyémet mondta szórakozottan, majd felállt, és már zavaróan közel hajolt Yvone arcához, amelyt l kábító liliomillat szökött fel a lány fejébe. - Nem az a fontos, hogy ebben a percben ki iránt érzel haragot, hanem az, hogy azt az id t, amit haragra 282

fecsérelsz, és ami az emberi természetb l adódóan nyilvánvalóan elillan, azt számtalan boldogságban és békében tartalmas élet megmentésére is szánhatnád, amelyek jóval tovább tartanak, mint ez a gyerekes nézeteltérés köztetek. Jericho éles zöld szemének bölcs tekintete, perzsel , nyugtalanító

nyílként

csapódott

Yvone

szívébe,

szégyenérzetet kelt pontossággal. - Egy óra múlva indulunk és William, bár ezt gyanítom, soha nem fogja mondani neked, számít a segítségedre.

283

15. Az inka sziklarejtek Mikor Yvone kiért a barlang tavának sziklás partjára, rémülten vette észre, hogy senkit sem lát. A két fiú nem volt a tó mellett, és a víz nyugtalan hullámzásának sem a benne izgatottan úszkáló Hullámhátú volt az oka. Sokkal inkább a barlang üregének nyitott egén köröz lángvörös madár, amely g gös bámulattal, kecsesen szállott alá a h sít

tóba, melynek hideg tükrét perzsel

lángokba

borította izzó farktollával. Yvone riadtan esett hátra szédületében. A madár vörösen izzó szárnyai olyan hatalmasak voltak, hogy alig fértek el a barlangban. Tollai

hegyével

vizet

fröcskölt

cs rére,

és

úgy

fészkel dött a tóban, mint aki türelmetlenül várja újabb repülését. Tollai egyt l egyig színüket váltva hol sárga, hol pedig vörös árnyalatban végz dtek, és olyan fényesen csillogtak a víz felszínének tükrében, hogy Yvone-nak el kellett takarnia szemeit. Barátságos gömb alakú barna tekintetét a madár most Yvone-ra szegezte. Ám nem sokáig voltak vendégszeret ek ezek a szemek. A madár toporzékolva megindult a part felé, terebélyes, 284

arany szárnyaival kiszámíthatatlanul csapkodva, és olyan rikácsoló hangot adott ki, hogy beleremegtek a bérc kövei. -

Parázstoll!

Hát

így

üdvözlöd

a

vendégünket?-

rikkantott nyomatékos, ám barátságos hangnemben a közeled Jericho. - Ne haragudj rá. Nemigen szokta meg, hogy idelenn emberek vannak. Arra tanítottam, hogy meg tudja védeni magát, és jelezzen nekem, ha valami szokatlant észlel. Hát jelzett - kacagott Jericho, és sokatsejtet en nézett a riadt Yvone-ra. -

a te madarad? - pillantott rá a tüzes csipogóra a

rémült tekintet Yvone. - űgen.

egy T zmadár. Le sem tagadhatnám, igaz? -

csapkodta meg Parázstoll nyakát a sz ke fiú, aki termetét l függetlenül, alig érte fel zabolátlan háziállatát. - Olyan, mint a f nix? - Yvone még egészséges távolságot tartott az els benyomásként hatásos belép t választott madártól. - Nem teljesen, de közeli rokonságban állnak. A f nixek kisebbek és kevésbé harciasak. Úgy tartják, hogy a 285

T zmadarak egy másik királyságból, hetedhét országon túlról származnak, és mindazt, ami az emberi világban aranyból van, k hozták a földre. - Nem nyúlok mellé, ha azt gondolom, hogy

fog minket

Peruba vinni, igaz? - Áh, szóval Peruba megyünk! - hallatszott egy közeled hideg a háttérb l. William állt Yvone mögött indulásra kész dacban díszelegve. - Én Peruba megyek, de ha neked jobb ötleted van, nem marasztallak. – Mondta Yvone. - űnkább induljunk, mert az id

sürget, és ha rajtatok

múlna, Parázstoll kemencét csinálna ebb l a barlangból. Yvone, te el re ülsz, William, te pedig mögém, rendben? Jericho szárnyaló kedvét, úgy t nt, semmi sem törheti le. - Nem ülhetek el re, hisz azt sem tudom, hogy kell irányítani. - Ne aggódj, majd én irányítom, te csak azt mondd meg, pontosan hová is megyünk - tette hozzá kedvesen a széles vigyort villantó sz ke kobold, akir l sütött, hogy egyáltalán nem szokatlanok számára az ilyen váratlan 286

kalandok. - A perui Felleghasadékhoz. Az inka mitológia szerves részét alkotja a Nap-szüzek élete, így gyanítom, Peruba kell mennünk, ami az Inka Birodalom központja, és ahol az egyetlen felh k fölé nyúló sziklahasadék található. - Te tényleg nagyon okos emberlány vagy! - bólintott elismer en Jericho, és zöld szeme megtisztel en villant. - Indulhatunk végre? - William Parázstoll hátára felkapaszkodva ült, és nyoma sem volt rajta a tegnap iszonyú

történéseinek,

vagy

a

leghalványabb

elismerésnek Yvone találékonyságára. Miután a lánynak is sikerült felülnie a makrancos t zmadár hátára, és Jericho is a nyeregben volt, lassan felfelé ereszkedve hagyták el az Yvone számára egyetlen biztonságot jelent Szilánkbércet, és ahogy a bérc távolodott, úgy szaladt ki Yvone végtagjaiból is az oltalom érzése, és vette át helyét a bizonytalantól való szorongás és az alattomosan megbúvó rossz el érzet. A koboldok világát elhagyó fénykapu most sem kegyelmezett, és úgy pörgette vándorait, mint a 287

leggyorsabb vásári serg k együttes er vel. - Idefenn nem látnak meg minket? - kiabálta Yvone az Andok havas csúcsai felett, ahonnan a távolba nézve csak pár kilométerre már egyenletes, füves terület hevert, tele zavartalanul legel

lámacsordákkal. De úgy t nt, erre

egy lélek se szívesen merészkedik. Machu Picchu hegyoldalba

ágyazódott,

felt n en

megmunkált

templomai és k épületei rendkívüli módon emelkedtek ki a vörös k zetek barnába ível

társulásából. Az eget

éles csipkeként kanyargó rideg csúcsok díszítették, melyek kicsinyes módon nyelték el a fényt a kopár, száraz füves síkságoktól, és az id nként árván virágzó tópartoktól.

Felejthetetlen

látványt

nyújtott

Picchu k városa a Parázstollnak köszönhet

Machu

panoráma

által. - Lassan le kell ereszkednünk! - kiáltotta Jericho, és lábával oldalba bökte szeretett madarát, aki erre éles kanyarokat rajzolva szállott alá a friss leveg és a zöld palástba burkolózó hegység felh fátyol lepte városába. A kilátás a hegy tetejér l meseszer vé varázsolta az amúgy 288

veszélyes expedíciót, amiben a legkevésbé sem illett volna olyan szabadlelk

érzéssel futkározni, ahogy

Yvone tette, amint leszálltak a t zmadárról. A szomorú éjszaka után úgy érezte, ez az a hely, amiért érdemes volt mindazon keresztülmennie, ami most idevezette. A sziklaváros felh ben úszó kövei között gyermekien suhanva ismét gondtalanná válhatott, elfeledve mindent, ami kegyetlenül nyomta érzékeny, ám bátor lelkét. Olyan volt, mintha a felh k között suhant volna. Csak futott és futott a k labirintusban, haját a nap sütötte, kellemes szél dobálta és addig pörgött-forgott, míg el nem veszítette egyensúlyát. - Hopp-hopp! - Állította meg Jericho, amelyt l Yvone akkorát pördült, hogy úgy érezte, b rfelületének minden kis szeglete vörös színben játszik. - És ezennel ön a k labirintusban rendezett bújócskázó futóverseny számának gy ztese - nevetett Jericho, és széles, féloldalas mosoly húzódott nyugodt, bizalmat árasztó arcán. - Keresnünk kellene egy bejáratot a sziklába - tért 289

magához -Jericho karjaiból kiszabadítva magát- Yvone. - Ez már jobb ötlet, mint hogy fogócskát játszunk jegyezte meg kacér vidámsággal türkizzöld szemében Jericho. - Gyere, William talált valami érdekeset! Yvone,

miután

átmászott

a

lebomlott

sziklafalmaradványokon, és vagy száz lépcs n verekedte át magát, végül a feszülten várakozó Williamhez ért. William a hegység egy omladozó sziklafala körül ólálkodott, amely kétségkívül egy jól álcázott bejáratnak t nt. - Talán kezdhetnénk itt. Bár nem kis munka lesz ezt a rengeteg követ elhordani innen - mondta morcosan, felt n en kerülve Yvone tekintetét, kinek most egy óriási, torlaszként használt k tömbön akadt meg a figyelme. - Várjunk még! Yvone körbejárta a tömböt, gondosan tapogatva annak szokatlan

szerkezetét,

amikor

vulkánként

feltör

megérzése örömmámoros forrósággal öntötte el. - Azt hiszem, megtaláltam a bejáratot - örvendezett. - Mi lenne, ha inkább itt kezdenénk…vagy esetleg 290

vállalkozol elmozdítani azt a hatalmas követ egyedül? - Nem lehetsz ilyen önfej , Will. Egy próbát megér, hiszen

tanulmányozta a naplót. Űagyd, hogy segítsen,

ha igazán fontos számodra a völgy sorsa. A két kobold egymással szemben állt, és fenyeget testtartásuk semmi jóra nem engedett következtetni, így Yvone-nak támadt egy ment ötlete. Még ha nem is válik be, addig sem indítanak el indulataik egy lavinát, megsemmisítve ezzel egy természetvédelmi területet. - Arra gondoltam, mi lenne, ha Parázstoll kicsit közelebbr l megismerkedne a k vel. - Kifejtenéd? - Úgy t nt, William végre hajlandó volt együttm ködni. - Talán megperzselhetnénk a követ, hogy felmelegedjen, aztán

pedig

hirtelen

leh thetnénk

valamivel,

így

elgyengülne a szerkezete, és szét tudnánk törni. - Akár még m ködhet is. Próbáljuk ki! Azzal a lelkes Jericho a rideg és megingathatatlan sziklatömbhöz vezette tüzes madarát. A madár forró szelet verdesett tekintélyes szárnyaival a tömb fölött, 291

végül sebes köröket leírva körülötte aranytollával meggyújtotta azt. - Rendben, most pedig valahogy le kellene h teni jegyezte meg Yvone. Erre a hegység mellett húzódó Csendes - óceán vize, amelyet

William

emelt

könnyed

varázslattal

a

felh hegység magasságába, éltet en s r párával töltötte meg a sziklavárost, fagyossá dermesztve a fáradt követ. - Szép volt, William! - lelkendezett Yvone összeütve két tenyerét, egy pillanatra elfelejtve összeszólalkozásukat. De Williamet láthatólag nem hatotta meg a dicséret, még mindig durcásan, szemében halvány elismeréssel állt a gyengének t n

sziklatömb mellett. Jericho eközben

visszatért egy terjedelmes méret

k darabbal. Nagy

lendületet vett, és minden létez

er tartalékát bevetve

dobta neki a darabot a repedez

sziklaajtónak, ami a

becsapódás hatására apró kis kavicsokban hullott alá számtalan repedezett nyílásából. - Nem gondoltam volna, hogy tényleg m ködik! - kiáltott fel Yvone, és örömében körbeugrándozta az éjsötéten 292

ásító bejáratot, amely sejtet , vészjóslósan dohos leveg t árasztott. - Nincs sok id nk. Űerzeloide csapatai minden bizonnyal a nyomunkban vannak. William, menj el re, én pedig majd fedezem Yvone-t. Yvone, maradj szorosan William mögött! A bohókás Jericho szájából szokatlanul csengtek ezek a komoly, utasító szavak, de a kis csapat betartva azokat bandukolt lefelé a sziklahasadék árnyas torkába. Ám a látvány, amely a hasadék aljára leérve fogadta

ket,

cseppet sem az volt, amit vártak. A hasadék mélyében sötét erd növekedett. Fekete levelekkel, fekete ágakkal, fákkal és virágokkal. Minden növény, ami csak odalenn létezett,éjfekete színben pompázott, fojtó leveg t árasztva. - Ne nyúljatok a levelekhez! - Hhangzott William figyelmeztet hangja. - Ezek milyen növények? - viszolygott Yvone, ahogy macskát meghazudtoló tekergéssel kerülgette a leveleket a keskeny ösvényen. - Fogalmam sincs, de ezt nézzétek! - Jericho és Yvone 293

William köré gy ltek, kinek lábánál egy kis sárga bogár bandukolt békésen. Mikor beért a fekete szurokszer folyadékkal

átitatott

mérgez

levelekhez,

kemény

páncélja leporladt testér l, amelyen dagadó kelések alakultak ki, és addig n ttek, hogy megfojtották a gyanútlan kis bogarat. A három kalandor rettegve nézett egymásra, és még annál is óvatosabban folytatták útjukat a

keskeny

csapáson,

gondosan

vigyázva

minden

lépésükre és mozdulatukra, hogy még véletlenül se érjenek a növényekhez, amelyek a gyilkos erd t alkották. - Nézzétek, ott van az erd vége! - mutatott Yvone egy sokkal világosabb kijárat felé, ahonnan csak úgy zúdult be a csillogó, vakító fehérség. - Senkinek nem esett baja? - Jericho aggódva tekintett végig barátain. - Menjünk tovább, rendben? - Yvone csendesen unszolta a két fiút a következ

földalatti járatba, miután

biztonságosan a hátuk mögött hagyták a fert z leveleket. - Ez egy sóbarlang? - kíváncsiskodott Yvone, mikor beértek a következ állomásra, ahol a falak, a padló és 294

még a mennyezetr l lelógó csapszer

k zetek is

színtiszta fehéren villódzó, átlátszó sókristályokból álltak. Ám, mikor Yvone nagyot szippantott a leveg be, azonnal fuldokolni kezdett, és torkát szüntelenül maró érzés kerítette hatalmába. Nyakához kapva összeesett a barlang közepén, ahogy az éget

érzés éles kis

karmokként könyörtelenül tépkedte torka bels

falát.

Összegörnyedve, rángatózva feküdt a sóbarlang talaján, mikor William utolérte. - Yvone! Istenem, Yvone! - kiáltott eszét vesztetten. Tarts ki, kérlek! Jericho! Jericho sz ke alakja jelent meg a kékl , átlátszón világító barlangban. - Ne… vegyetek… leveg t! - Yvone elcsukló hangon, szaggatottan próbált kipréselni magából egy mondatot, miközben rjít en maró torkán már a leveg éltet

könnyed,

szell je sem tudott beszökni. A két fiú, szájukat

ruhájukba takarva folytatta az utat, miközben William két karjában kimenekítette a fuldokló Yvone-t. A barlang kijárata

mélyen

benyúlt

a

295

sókristály

dombokból,

mélyedésekb l és megkövült vízesésekb l álló barlang végébe. - Fektesd le a földre! - hangzott Jericho éles hangja. - Yvone,kérlek, térj magadhoz! Yvone! - William hangja kétségbeesve

könyörgött

er tlenül kicsinek t n

Yvone

élettelenül

fekv ,

testéhez. Jericho karját fejére

emelve járkált fel és alá a fekv

Yvone fölött, úgy

gondolkozott, és próbált higgadt maradni, láthatóan eredménytelenül. - A só is mérgezett volt - jelentette be Jericho, miközben reményvesztetten támaszkodott térdeire Yvone fölé hajolva. Majd Yvone halkan hörögni kezdett, és er sen szorította William ujjait. - Adj egy kis vizet,Jericho! - utasította barátját Will. - Igyál, Yvone, az jót fog tenni! A lány szemei résnyire nyitódva mondtak szótlan igent a h sít vízre. - Hogy érzed magad? - érdekl dött Jericho, ahogy letérdelt a földön hever Yvonehoz. - Jobban vagyok…azt hiszem - köhécselte a nyúzott, 296

beesett arcú lány. - Ideje lenne már egy kis pihenésnek. De ha ezen túlleszünk, ígérem, nem hallod egy jó ideig azt a szót, hogy kobold - nyugtatta William, aki úgy t nt, egészen megbékélt a halál közeli történések után. - Azért ne legyen olyan hosszú az az id

- mosolygott

vissza er tlenül Yvone. - Képes vagy tovább jönni? - érdekl dött Jericho, Yvone karjára téve kezét, aki erre bólintott és felpattant, majd el re indult, hátrahagyva a két koboldot. Mikor kiértek a sóbarlangot és az azután következ helyiséget összeköt homokk alagútból, egy újabb kijáratot pillantottak meg. Ám a kijáratból éles, baljós hangok sz r dtek ki, és cseppet sem voltak barátságosak. - Azt hitted, túljárhatsz Úrn d eszén, de csúfos árat fizetsz önz ségedért és hatalomvágyadért - hangzott egy hátborzongató n i hang. -

Húzódjatok

a

fal

mögé!

-

suttogta

Jericho

figyelmeztet en. - És egy pisszenést se! - Esküszöm, hogy ez nem igaz - esdekelt egy ismer s 297

hang a járaton túlról, és hangja szánalmasan vékonynak és hízelg nek hatott. - De hisz ez Cedric - villant fel Yvone-ban a felismerés unokatestvére fohászkodóan elkeseredett hangjára. - Az Úrn önzetlenül ajánlotta fel lelkét számodra, de te kihasználtad t, és bár cserébe nem várt t led semmit, te mégis adtál. Árulást, tisztességtelenséget és megtéveszt gyalázatot. Így hát megfosztalak az Úrn t l kapott ajándéktól. A barlangból hosszas, gyötr désben verg d , keserves üvöltés száguldott végig a földalatti er dön, és süvít en suhogó forgószél támadt, amely súlyos, fekete porfelh t szórt szét és kavart fel, megingatva a kemény k falakat is, amelyek beremegve nehéz kavicsdarabokat hullattak, betemetve a járatok kiútjait.

298

16. A Suttogó cédrus Mikor lecsendesült az elviselhetetlenül rázkódó robaj, Yvone, kiszakadva a biztonságot nyújtó járat fala mögül, egyenesen abba a résbe futott, ahonnan a fülsiketít , lelketrázó, kiáltás hallatszott. Yvone-t, beérve a porfüstt l alig kivehet

helyiségbe, borzalmas látvány fogadta.

Cedric mozdulatlanul, elernyedve feküdt a piszkos, hideg homokkal felhintett földön, végtagjai pedig élettelenül terültek széjjel. Arca hamuszürke volt, mint a megmerevedett, magányos szobrok az

szi szél éles

támadásának kereszttüzében. - Neee! Kérlek, neee! - Yvone keserves sikoltása és szívszorító,

könnyben

úszó

reményvesztettsége

kísértetként suhant fel a hegy oldalán. Gyötrelmes zokogásától visszhangzott az egész hasadék, miközben észre sem vette, hogy Jericho és William is a fülledt, koszos helyiségben állnak. Yvone oly rég óta feküdt Cedric elhagyatott, dobogni megsz nt

mellkasán,

hogy

a

hegy

barlangjának

repedésein át már besurrant az éjszaka gyászoló csendje. 299

Ám

nem nyugodott. Űajthatatlanul zokogott továbbra

is, habár már csendesebben, de így sem tudta leplezni szívfacsaró, mindent elsöpr

fájdalmát és egyetlen

kívánságát, amiért az életét is adta volna. Úgy látszott, mintha azt várná, hogy Cedric szüntelen szólongatására feléled, vagy egy-két halk szóval válaszol, és egyre világosabbá kezdett válni a fiúk számára, hogy Yvone nem akarja elhinni, hogy nem fog már ez megtörténni. - Ne csak álljatok itt, segítsetek már! - ordított rájuk a könnyekben verg d Yvone. - Yvone…nem tehetünk semmit. - De hogy történhetett ez? Űisz a t r sincsen sehol, Cedric mégis… - William nagyot nyelt, és a szüntelenül sírdogáló lány mellé guggolt, átölelve annak vállát. - Valaki azt mondta Cedricnek, aki itt volt bent vele, hogy az Úrn önzetlenül ajánlotta fel lelkét számára. - Gondolod, hogy Cedric már… - itt halkított hangján William, hogy csak Jericho hallja - hogy Cedric már halott volt? A két kobold úgy nézett egymásra, mint akik olvasnak 300

egymás gondolatában, és mindkettejüknek rettenetes, sötét érzés futott át az arcán. - Ha az a helyzet, amire mindketten gondolunk, akkor Űerzeloide gonoszabb, könyörtelenebb és er sebb, mint azt valaha is képzeltük. -

Valaki

beszélne

világosan?

-

Yvone

próbált

bekapcsolódni a beszélgetésbe, hátha egy halvány szikráját is láthatja unokatestvére megmentésének. - Yvone, te azt mondtad Cedricr l még az elején, hogy nem volt mindig ilyen, és hogy sokszor volt fáradt, ingerült és nyúzott. Hogy keveset evett, és hogy már nem volt önmaga, igaz?- puhatolózott óvatosan William. - Nos, ha ez mind igaz - folytatta Jericho, - akkor valószín leg, esetünkben a nem volt önmaga kifejezés, nagyon is valós. - Úgy t nik, Űerzeloide, mivel rengeteg lélek van már a hatalmában… - Egyszer en adott egyet Cedricnek. A t rt csak télen lopta el Telramund, miel tt meghalt…addig könnyen el fordulhatott, hogy… - Jerichonak elcsuklott a hangja -, 301

hogy

az

övéért

cserébe…kapott

egy

darabot

Herzeloidéból, amelyért most az életével fizetett. - Fejezte be William. - Ezt úgy érted, hogy végig Herzeloide lelkével élt a nyár eddigi ideje alatt? - Yvone szeme teljesen üvegessé vált. - Attól tartok, hogy amikor Filberto a múzeumban rájött, hogy Cedric valójában kicsoda, és hogy több köze van hozzád, mint eddig bárkinek, az igencsak hozzájárult az szívélyes barátságukhoz. - Az egész…miattam történt? - Nem! Az egész Herzeloide szívtelenségének és borzalmas embertelenségének köszönhet , semmiképpen sem a te hibád - nyugtatta Jericho. - De ha volt lelke, még ha gonosz is, most hogy lehet… Yvone

nem

tudta

befejezni

a

mondatot,

ismét

eluralkodott rajta könnyeinek minduntalan csorgása. - Minden bizonnyal a t r hiányában, valaki nem visszavette a lelket, hanem megölte t a kapott lélekkel együtt. - Lehet, hogy Cedric valamit nem a terv szerint vitt 302

véghez. Ha hitvány, sötét lelket adunk valakinek, az néha nem úgy sül el, ahogy kellene. A gyalázatos lelkek sokszor térnek öntudatra..- tette hozzá Jericho. - Ezért menekített ki minket a börtönb l - csatlakozott újra Yvone. - És ezért akarta mindenki el tt megszerezni a t rt - tette hozzá William. - Mert már csak saját önz sége és hatalomvágya irányította. Hisz a gonosz lelkek nem ismerik a h séget fejezte be Jericho. - Meg kell mentenünk

t! -sSiránkozott Yvone. -

Mondjátok, hogy van valami csodanövény idelenn, vagy valami varázslat, csak kérlek, mentsük meg, kérlek! Hisz nem tehet semmir l. - Igazság szerint lenne egy lehet ség, de … - Jericho! - William hangsúlyos figyelmeztetéssel ejtette ki barátja nevét, üzenve ezzel, hogy meg se próbálja kifejteni gondolatát. - Mi az? Mondjátok el, kérlek! Hisz családja van, és

jó

ember, a legjobb, akit ismertem! Kérlek! Hiszen várják 303

haza, és valójában önakaratán kívül került ebbe a végzetes helyzetbe - zokogott Yvone, mire a két barát hosszas farkasszemet nézve egymással, mintha lélekben harcolnának, próbáltak d l re jutni. - Ez iszonyatosan veszélyes..- förmedt rá William Jerichora. - Nem teheted ki ennek a kockázatnak, ez rültség! Éppen elég áldozata van már ennek a harcna. próbált hatni barátjára William. - De ez az egyetlen lehet ség, és lehet, hogy sikerülne. Az isten szerelmére, William, nézz Yvone-ra! Ha nem tudjuk a legnagyobb veszedelem ellenére is megmenteni Cedricet, akkor lassan Yvone számára is kitalálhatunk valamit. - Mi lenne, ha én dönteném el? - állt fel Yvone, a halott Cedric teste mell l. - Ha megosztanátok velem is, hogy mi az, amin civakodtok, talán tudnék segíteni. - Ez

rültség, Yvone, ebben nem tudsz. – Kiáltotta

William. - Hadd döntsem el én, rendben? 304

Szúrós, ég

tekintetek kapaszkodtak össze a baljóslatú

döntés felett. - El kell vinnünk t a Szellemtanácshoz. - Nem vihetjük oda,Jericho! Hiszen az Nurd-völgyben van, nem Szilánkbércben melyet nem riznek. - Én azt gyanítom, hogy nagyon is vihetjük. Többet tett már Nurd-völgyért, mint annak akármelyik lakosa. Hilde meg fogja érteni. - De a kulcs rz k nem! Ez törvényellenes, és Yvone-nak lehet bel le baja, ha rossz vége lesz. - Akkor trükközzünk úgy, ahogy velem is tetted! mondta a sz ke fiú, és Williamhez lépett, majd levette annak kvarcmedálját, simított egyet a medált tartó rövidke láncon, mire az varázsütésre meghosszabbodott. - Ha ezt mindhármunk nyakába tesszük, akkor senkinek nem esik bántódása. - És Cedric? - aggodalmaskodott Yvone. - A kapuk nem érzékelik azokat, akik már… - William jobbnak látta nem folytatni, mikor Yvone arca ismét torzulni látszott. 305

- Menjünk ki a k városba, miel tt ránk omlik ez a kóceráj. Idelenn nem hinném, hogy nyílni fog kapu Nurdvölgybe. Azzal Jericho elindult a barlangépület fölfelé vezet , beomlott zugába, hogy a fekete erd t és a kénes sóbarlangot elkerülve jussanak a felszínre. Mikor a lemorzsolódott köveket sikerült elhordani az útból, már mindannyian az éjszaka belepte Machu Picchu hegyének holdvilágította felh tengerében voltak. - Le kell jönnünk a hegyr l, hogy a nyaklánc érzékelhesse a kaput. Jericho a sziklavároshoz hívta Parázstollat, aki aranyba borítva világította meg a sötétbe burkolózó fákat fenséges tollaival. - Elbír mindnyájunkat? - jegyezte meg Yvone. Miután

Jericho

felsegített

bólintott,

és

apránként

t zmadarára, a Cedricet

mindenkit

karjában hozó

Williamet is, lassan ereszkedtek le a homokszín , napszárította tisztásra, és hagyták maguk mögött a szerencsétlen katasztrófa

rizte Felleghasadékot, amely 306

most a hold fényének próbálkozása ellenére is sötétnek és könyörtelennek látszott. - Jelez a nyaklánc! - szólalt meg pár óra várakozás után William. - Gyorsan, mindenki körém! Azzal a megnyújtott láncot barátai nyaka köré eresztette, és

Cedric

élettelen

testével

együtt

elt ntek

a

fényességben.

Nurd-völgy

meseszép

felülmúlhatatlanabb

vidéke

volt

káprázatosabb

minden eddigi

létez

és és

elképzelt helynél, amit Yvone eddigi élete során ámulatbaejt nek tartott. Látott életre kelt köveket, szivárvány folyókat, tavakat, amelyek felszínén foltokat formáltak

a

Sziklamellény

színpompás

ásványkristályok.

fákat, amelyeknek csak a lombjuk

látszódott ki k kemény sziklakabátjukból. Magasba feltör

jégtornyokat,

barlangokat,

falukban

csillagos lakó

égre fényl

emlékeztet vándorokkal.

Érintetlen es erd ket, amelyeket szabályos, kör alakú 307

víznyel k díszítettek. Tengerpartot melynek homokja kéken

világított,

és

egy

elképzelhetetlen

méret ,

tekintélyesen terebélyesed fát a végtelenbe nyúló parttal körülvett, békésen hullámzó, égszín tó közepén. A fa törzse oly hatalmasan és tiszteletreméltóan nyújtózkodott ki a tóból, mint egy er d, amely rzi a békét és a fenséges harmóniát egész Nurd-völgy fölött. A fa ágait törzséb l kin tt fakorlát csavarták körbe, amely a s r

level ,

mindenre óvó árnyékot vet óriási lombba vezetett. - Megérkeztünk. Yvone, Jericho, Parázstoll és a William karjaiban ernyedten fekv Cedric, a Suttogó cédrus vizének partján álltak. „Nurd-völgyet a világ legnagyobb és legöregebb fája

rzi.”- Emlékezett vissza William lágy hangjára

Yvone, amelyet mindig akkor használt, amikor valami számára nagy jelentéssel bíró emlékr l mesélt. „A fa olyan magas, hogy elér oda, hová senki más: hol szeretteink alszanak. Így azt tartják, ha a fa törzsének d lve alszol el, álmodban a fa elsuttogja a mennyben lakó lelkek üzenetét, amelyet már nem volt lehet ségük 308

elmondani.” Yvone lassan hunyta be szemét a fa gyönyör ségét l, s beszívta Nurd-völgy különleges leveg jét. Édes volt és otthonillatú.

Hihetetlen,

egész

testet

átsimogató

nyugalmat árasztott, ahogy a fenséges fa fejékként díszelgett, és

rizte ezt a hihetetlen varázslatot, hol

minden mindennek társa és családja volt. Hol a természet egybeolvadt a tiszteletreméltó emberi bölcsességgel, a világ létez legnagyobb összhangjának megteremtésére. A Suttogó cédrushoz vezet

híd keskeny volt, és

kilométerekre benyúlt a tóba, ahol a szépséges fa csak még óriásibbnak hatott. - Gyere halkan mögöttem, itt az Ezüst rend már mindent lát - utasította Jericho Yvone-t, mikor a Suttogó cédrus tövéhez értek. - Ezüst rend? Yvone

azt

hitte,

furcsaságokhoz,

de

már

sikerült

valakinek

hozzászoknia

mindig

sikerült

a t

meglepnie. -

k a természet alakváltó szellemei. Általában állatok 309

képében jelennek meg. Sok téves elmélet kering róluk, miszerint szeder képét is fel tudják venni, és Skóciában a legtöbb

szül

óva

inti

gyermekét

a

túlérett

szederbokroktól. - De miért? - Mert azt gondolják, hogy a természet szellemei rejt znek bennük, és ha a gyermekek megeszik a bogyókat, szörnyen betegek lesznek. De ez mind csak mendemonda. Az Ezüst rend szellemei segítséget nyújtanak, ha valakit olyan sötét átok ért, mint Cedricet. - Mit gondolsz, van esély arra, hogy megmentik? - Nem tudom, Yvone. A rend hatalmának korlátait homály fedi.- Jericho próbálta megnyugtatni a félelemt l sápadt Yvone-t, de nem létez

ábrándokba sem akarta

ringatni. - Olyanról sajnos még nem hallottunk, hogy valakit visszahoztak volna az életbe, Yvone. Ilyesmire csak a fekete mágiában jártas személyek képesek, mint például Herzeloide. hasonló

Nurd-völgy

varázslatokat

tartományában betiltották, 310

hiszen

az

ehhez

ezzel

a

természet körforgását bolygatnánk meg egyetlen élet megmentése érdekében, ez pedig ellenkezne a koboldok szemléletével. - Igen, err l már mesélt William. Yvone tisztán emlékezett arra, amit William mondott a koboldok elveivel kapcsolatban, hogy egyetlen egy fa életét többre tartják az összes koboldénál. Hisz egyetlen fa több ezer koboldéleten át is virágozhat. - De ne adjuk fel a reményt! A rend szellemei leny göz varázslatokra

képesek.

Leny göz ,

számunkra

elképzelhetetlen varázslatokra. Yvone számtalanszor hátrapillantott a Cedricet hozó Williamre, és mindannyiszor azt kívánta, hogy a következ

hátrapillantásnál

Cedric

testébe

visszaköltözzön az élet. Yvone megesküdött volna rá, hogy a fa törzse egész Doras falvát beterítené. Ágai lépcs s korlátokká fonódtak össze,

és

vezettek

fel

a

fa

lombjának

belsejébe

folytonosan megcsavarodva a fa körül. Mikor felértek a h vös levélkoronába, elképeszt látvány 311

fogadta

ket. Az ágak levelei gömb alakú szobát

formáltak, ahol minden ág, gally és levél úgy tekeredett, ahogy éppen szükség volt rájuk. A levelek tükörsima falként simultak egymásra, amit l olyan volt a terem, mint egy levélmintával kitapétázott helyiség, ahol egyetlen egy faasztal képezte a bútorzatot. Ám ez a faasztal, amelyet a levelek között benyúló ágak alkottak, a végtelen hurok jelét formálta. A helyiség ezen kívül üres volt. - Fektesd le Cedricet az asztalra! - szólt az ebben a percben felér Williamre barátja, aki óvatosan tette le az ernyedten fekv testet. -

Ne

félj,Cedric,

itt

vagyok!

-

simogatta

Yvone

unokatestvére sötét fürtjeit. Azonban a lomb levelei hirtelen megremegtek a besüvít szél támadásától, amely egy fenyeget n közeled , s r madárraj fel l érkezett. A fürgén repdes egyenesen az ágterembe repültek az

madarak

ket szabadon

beenged levelek rései között. A leveg ben csapdosva szálltak egyre lejjebb, ahogy 312

alakjuk folyamatosan embervonásokat öltve a csillogó porfelh ben végül teljesen átalakult. Három, tollruháját levetett férfi állt a levélterem közepén. Fényes b rük ezüstszín volt, hosszú zöld hajuk pedig a földig ért, szintén mohaszínekben pompázó, hosszan elterül szakállukkal együtt. Szemük oly kék volt, mint az óceán legmélyebb, legtisztább

része,

és

ruhájukon

szabálytalanul

futkároztak a virágok, pillangók és sötét bogarak, melyek sokasága egy különleges, önálló mez t varázsolt a palástokra. - Mit szólsz Taddeus, hogy egy halott fekszik a Körforgás jelképén? - szólalt meg az egyik hosszú arcú öntelt hangon, miközben kimérten, modorosan hadonászott kezeivel. - Jóságos szellemek! - kezdett bele William. - Nézd csak, meg mert minket szólítani! - nevetett össze pökhendien a széls kett . - Mily förtelem népünk egén, hogy manapság még a koboldok sem tanulnak elég jó modort, nem így van, 313

Vigfusz? - kacagott öntelten a jobb oldali, aki a legkövérebb volt közöttük. - Csend legyen, nyavalyások! - üvöltötte a középs , aki a legmagasabb

volt

hármuk

közül,

és

egy

óriási

aranykulcsot hordott a nyakában. - Elnézést a kellemetlenségért. Távollétünk hosszú ideje alatt elszoktunk az idegenek közeledését l, nem beszélve az erre adott megfelel

reakció észben tartásától. A

nevem Ellsworth, én vagyok a Természet szellemeinek legid sebb tagja - hangja barátságosan mély és bölcs volt. - Üdvözöllek benneteket a Suttogó cédrus otthonában. Megkínálhatlak benneteket egy kis gyantateával? Erre a leveg ben hirtelen megjelen egy lebeg

ezüst porfelh b l

kagylóhéj t nt el , melyben s r

barna

folyadék lötyögött. - Nem kérünk, köszönjük! - szólalt meg Yvone, de mikor Ellsworth átható kék tekintete rátapadt, már megbánta az udvariaskodást. Az öreg, zöld szakállú szellem keze megremegett és térdei cserbenhagyva rogytak össze, ám két társa ott volt, hogy elkapja és a szorgosan leng ágak 314

is széket formálva siettek a segítségére. - Egy…egy ember? - akadozott a leveg a hitetlenkedve hunyorgó Ellsworthban. - Uraim, kérem, segítségre van szükségünk! A fiú, aki a körforgás

jelképén

mindannyian

tudjuk,

fekszik hogy

szintén

ember,

és

szembeszegülünk

a

törvényeknek, de Űerzeloidenak köszönhet mindez, és nem hagyhatjuk, hogy …- Williamben elfojtották a szavakat a hirtelen közbevágó szellemek. - Már hogyne hagyhatnánk, ez nevetséges! - Taddeus húsos, öreg ujjait int en a magasba emelte. - Botrányos, hogy a mai fiatalok semmit sem tisztelnek tette hozzá fintorgó arckifejezéssel a lófej Vigfusz. - Javaslok egy kis forró t levélzárkát, az majd megtanítja ket a becsület rég elfeledett fortélyaira - rukkolt el újabb ötlettel a kövér Taddeus. - Nem! - hangzott egy egész lombot betölt

utasítás,

melyre a két pojáca elcsendesült. - Ami ebben a lombban történik, azt mostantól e helyiségben tartózkodókon kívül csakis a levelek lelkei 315

rzik. Taddeus, Vigfusz zárjátok le a fába vezet folyosókat, senki sem távozhat, és még annál is kevesebben kérhetnek bebocsátást - utasította a két makrancos szellemet a legmagasabb, és azzal a leveleken átszivárgó fény elsötétült, árnyékba vonva a titokzatos szobát.

316

17. Sorsdönt tanács A lombszobában sötét honolt, egyedül egy csapat lebeg , fényl

vándor repkedett lassan a körforgás

jelének asztala körül. William és Jericho szóról szóra és történésr l történésre elmesélték, hogyan is jutottak el idáig. Yvone látomásait, William tévedését a tükörrel, Cedric lelkének viszontagságait, Claudio Telramund rejtvényét, és végül a Felleghasadék

rizte rettenetesen

végz d balesetet. Mikor a történetmesélés végére értek, Ellsworth ujjaival zöld szakállát simogatva merengett. - Óriási veszélynek tettétek ki magatokat, és olyan ügybe avatkoztatok, ami Űilde királyn re tartozik egyesegyedül. Nem beszélve arról a meggondolatlanságról, hogy embereket avattatok be világunk dolgaiba, és hoztátok erre az érintetlen helyre ket. Van fogalmatok róla, hogy mi járna ezekért a súlyos tettekért kivétel nélkül mindnyájatoknak? Az öreg szellem félelmet kelt en hajolt át Cedric teste felett, és haragtól villogó szemmel cikázott az el tte álló trió között. 317

- Természetesen hálásak vagyunk a tetteitekért - itt szünetet hagyott - Önnek is, Miss Fitzgerald, holott sem a királyn nek, sem pedig a szellemtanácsnak nem állt szándékában gyerekek segítségére szorulni, épp ezért beértük volna egy megfelel en id zített figyelmeztetéssel. Ami pedig a fiút illeti, nincs meghatalmazásunk egy ellenségnek tekintett törzs fajfenntartását biztosítani, miközben éppen elég energiát emészt fel saját népünk oltalmazása, ami természetesen nem teher, ám id r l id re nehezebb feladat. Így megkérem a jelenlév koboldokat, hogy kísérjék vissza saját világába a hölgyet, hogy méltóképpen búcsúzhasson el szerettét l. Most pedig legmélyebb tiszteletemmel felkérek mindenkit a távozásra, ugyanis nem segíthetek. - Ellsworth erre egy kézlegyintéssel szerteszórta a körülöttük összezsúfolódó leveleket, így a terem ismét megtölt dött fénnyel. A három barát búslakodva hátrált ki a szobából, és Yvone-on újra eluralkodott a reménytelen veszteség érzése. - William Shaw! – a szellemtanács vezére erélyesen szólt 318

a legutolsóként távozó után. - Uram. - Miután visszatért a kislány az otthonába, kérlek, intézd úgy, hogy ezt megigya! Azzal egy bronzszín folyadékkal teli üvegcsét nyomott a fiú tenyerébe, és titokzatosan azonnal rá is csukta William ujjait. - De hát ez… - kezdte William csodálkozó hangon, kétked érzéssel szivárványszín szemében. - Igen, ez az emléktörl malájfasáska mérge. Tudod, mit kell tenned, miután a lányt épségben hazajuttattad. suttogta a szellem sokat sejtet en. - A világunk védelme és titokban tartása minden eszközt felszentel. Most pedig menj! William bizalmatlan tagadással csúsztatta zsebébe a furcsa

folyadékot,

majd

elt nt

a

fa

korlátjának

fordulójában. A három jó barát Cedric ernyedt testével bandukolt lefelé a végeláthatatlannak t n

lépcs csavaron. Csalódott

érzésük es felh ként követte ket. Úgy érezték, minden 319

hiábavaló volt. Cedric lelkét elveszítették, és bár minden erejüket felhasználták a t r megtalálásához, a fegyvernek se híre, se hamva nem volt. Yvone-t még mindig nem hagyták nyugodni az Agathával történtek árnyai, és csak még több könny volt az eredménye önmarcangoló gondolkodásának,

hogy

mit

fog

mondani

az

otthoniaknak, és vajon mit fognak érezni, ha megtudják, a szeretett Cedric már soha többé nem tér vissza. - Pszt! - hallatszott egy kísértetiesen vékony hang a levelek s r jéb l. -Pszt! - Ti is halljátok ezt? - jegyezte meg Yvone. - Vajon honnan jöhet? - tette hozzá Jericho, aki jobb kezével fegyverén már a legrosszabbra is felkészült. Ekkor egy csúf,ám annál díszesebb ruhát visel kobold ugrott a kis csapat elé. Minden egyes testrészér l giccses ékszerek lógtak, és szemei vékony, sötét, fénytelen nyílásként pislogtak, ám úgy t nt, látni nem volt képes velük. Orra hegyes volt, arca pedig rücskös, er teljesen mocsárszín el kel bársony gúnyájához képest. 320

- Áh, ez csak Siegfried! - tette el támadásra felkészült fegyverét Jericho. -

Elphias

Siegfried,

mélységes

mámorban

úszó

tiszteletem. - Hangja mély volt és reszel s, mintha törött üvegszilánkokon toporogna. Ezt igyekezett ellensúlyozni kimérten kiejtett szavaival, melyeket mintha émelyg cukormázba forgatott volna. - Most nem érünk rá, Siegfried. - Abban biztos voltam… . Sunyin összehúzott tekintete hibátlan pontossággal állt meg a fiúk mögött megbújt Yvone-on. - Azonban bizonyos vagyok abban is, hogy hasznára válik ennek a különleges alakulatnak az a tanács, amivel jelen esetben szolgálhatok. A három barát egymás jóváhagyására várva váltogatta tekintetét,

végül

gondolatban

mindannyian

úgy

döntöttek, bármi is lehet az a hasznos tanács, veszíteni nem veszíthetnek vele. - Egészen véletlenül hallottam meg a beszélgetésüket, és bár egyetértek az Ezüst rend szellemeinek döntésével, 321

nem hagyhatom szó nélkül a dolgot. - sziszegte recseg alattomossággal. - Mondd már, Siegfried, minden perc drága! - förmedt rá a csúfságra William. - Ellsworth urasága elmulasztotta említeni azt a lehet séget, amely talán az egyetlen megoldás a fiú életének megmentésére. Ez nem más, mint a lélekosztás egyedülálló mestersége. - Én vagyok a legjobban meglepve, hogy pont t led hallom ezt a lehet séget Siegfried - szólt közbe William gyanakvóan ráncolva szemöldökét. - Hiszen ez a megoldás maga Űilde királyn által tiltatott be, és akár árulásnak is vehetjük t led. T led, aki a királyn legh bb tanácsadója vagy. Nem beszélve arról, hogy ez egy emberen elvégezve akár halálos is lehet. - Igaza van! - tette hozzá Jericho - Honnan tudjuk, hogy miután megfogadtuk a tanácsodat, nem szólsz a királyn nek és tagadod le, hogy t led származik az ötlet? - A lány! - suttogott borzongatóan a groteszk manó, és szorongó érzést keltve Yvone-ra emelte görcsös ujjait. 322

- Mi van velem? - Yvone kissé megrémült a felt n megkülönböztetést l. - A lány lesz Nurd-völgy létének kimeríthetetlen forrása. Lelkének tisztasága hozza majd el az örök fényt a koboldtörténelem legkegyetlenebb harcának kezdetével együtt. - Inkább azt mondd meg, hogy honnan… Ám mikorra William észbe kapott, Siegfried köddé vált, mint a puskapor, a lombot körülvev

friss szell

lebbenésével. - Ez megmagyarázná, amit Agatha mondott… - Valaki megmondaná, hogy mi az a lélekosztás? - fakadt ki Yvone kissé elsodródva az események hullámai között. - Így már világosabb a helyzet - folytatta a maga elé bámuló William, aki ügyet sem vetett Yvone ingerült közbeszólásaira. - Ha igaz, hogy Herzeloide rád vadászik, az csakis azért lehet, amiért Siegfried a völgy utolsó esélyének nevezett, bármit

is

jelentsen

ez

-

nézett

William

gondolkodóba esett szemeivel Yvone-ra. 323

szúrós,

- Honnan veszi ezeket a sületlenségeket? Hiszen nem is ismerem. Mit jelentsen az, hogy én vagyok a völgy kimeríthetetlen forrása? - Siegfried amolyan tanácsadó és jövend mondó-féle. A látomásai azonban az esetek többségében igen ködösek, és egy közönséges kobold számára néha érthetetlenek. - De ha igaz, amit mond… - kezdett bele Jericho, aki láthatóan komolyan vette a szélhámosnak t n Siegfried szavait,- akkor van esély rá, hogy megmentsük Cedricet. Pontosabban, hogy Yvone megmentse. - Mit kell tennem? - állt a két fiú közé az elszánt Yvone. - Meg rültél, Jericho?Jó, hogy nem kezded el bátorítani! Hisz belehalhat! - tért magához William. - Azt mondta, hogy az élete árán is megmentené a barátját, nem? - De mit ér Cedric élete, ha Yvone közben feláldozza a sajátját? És ha igaz, hogy

Nurd-völgy egyetlen esélye,

bármit is jelentsen ez, képes lennél engedni, hogy eldobja az életét? Ellenkez leg! Minden er nkkel meg kellene védenünk saját magától. 324

- Egyszer sem biztos, hogy veszélyezteti a saját életét is, de ezt neki kell eldöntenie. Mindkét fiú Yvone-ra szegezte gondosan kiélezett, várakozással teli tekintetét, aki sápadtan és idegesen váltogatta a súlyt lábain. - Ha a leghalványabb esély is létezik arra, hogy mindketten túléljük, és Cedricet visszahozhatom az életbe, akkor természetesen megpróbálom. - Na, tessék! Megmondtam - indult le fölényesen Jericho a Cédrus lépcs in Cedrickel a karjaiban. - Yvone! - fogta meg er sen a lány vállát William, miközben szivárvány szemén elhatalmasodtak a t z színei, és tekintete szinte égette Yvone kimerültségt l fagyos arcát. - Nem teheted ezt, ez életed legnagyobb

rültsége, és

nem fogom hagyni, hogy bármit is megbánj az életedb l. Azt pedig f leg nem fogom hagyni, hogyha meg is kellene bánnod valamit, már ne legyen rá lehet séged. Ne feledd, hogy nem is olyan rég még mit akart tenni veled! 325

- Cedric a legjobb barátom, William, mindannak ellenére, amit véghezvitt, ami, mint utólag kiderült, nem önmaga volt. Odahaza csupa olyan ember várja a hosszú és boldog életén kívül, akik nem érdemlik meg, hogy egy ilyen undorító és velejéig romlott zordzugi bestia megfossza t lük t, mert amíg a legcsekélyebb esélye is van az életre, és az rajtam múlik, nem fogom t le megtagadni, mert tudom, hogy ezt az én életem érdekében.

is ugyanúgy megtenné a barátom, William. Űa

számomra az ég esetleg nem tartogat több esélyt, akkor is megteszem

érte,

és

ha

már

azt

a

kiváltságot

megszerezhetem neki, hogy nem egy olyan világ miatt veszíti életét, melynek nincs szüksége rá, akkor boldogan tettem meg ezt érte. És most engedj, kérlek. - Bolond vagy, Yvone, ha megteszed, mert a saját döntéseid világában senki sem menthet meg! De ezt már a Jericho után sebesen rohanó Yvone nem hallotta meg. William pedig ott maradt egyedül a lépcs folyosón, és a zsebében lapuló mérget szorongatta. - Ha ez kell, hogy életben tartsam, hát legyen! 326

mormogta az orra alá, és a makacs Yvone után eredt. - Jericho! Jericho! - kiáltozott a fiú után futó Yvone, mire az kisvártatva megfordult. Ám arcáról végképp elt ntek a der s napok lábnyomként hagyott mosolyráncai. - Mit kell tennem a lélekosztáshoz? - nézett komoly, határozott

szemekkel

Yvone

a

türkizkék

és

aggodalomszín szempárba. - Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? - Jericho arca rémületet és

szinte féltést tükrözött. De kérdésére

valójában nem várt választ, mert minden kiült a tántoríthatatlan Yvone fáradt szemeire, amelyek újra éltet n

csillogtak

bátor

lelke

megtörhetetlen

reménykedését l. - Rendben - suttogta vészjóslóan, mint aki egyenesen a pokolba való bebocsátásra bólintott rá. - Akkor segítesz? - Ne várd, hogy azt mondjam szívesen. De igen, megteszem, amit kérsz, ha te cserébe megígéred, hogy nem azért teszed, mert úgy gondolod, akár csak egy kicsit is felel s vagy a történtekért. 327

- Megígérem - préselte ki szorosan összezárt ajkai között Yvone, aki, bár nagyon is érintettnek érezte magát a történteket illet en, igyekezett ezt minden erejével titkolni. Jericho csendesen bólintott, majd már hátat fordítva indult el re… - Köszönöm - nyúlt a lány Jericho könyöke után. Igazán hálás volt neki, mert ha csak egy kis id re is, de nem érezte magát egyedül döntésével, és ett l csak még bátrabban tekintett a viszontagságos jöv be. Jericho azonban ügyet sem vetett rá, csak szárazon közölte gondolatmenetét. - A mutatványhoz igazából egyetlen dologra van szükség. - Éspedig? - Egy kell képpen tisztességtelen boszorkányra.

328

18. Kártyaparti a Vakegérben Miután Cedric testét a biztonságos Szilánkbérc oltalmába helyezték, a három barát elindult, hogy kés éjjeli

látogatást

tegyen

Nurd-völgy

legalvilágiabb

helyeként emlegetett szegletébe. A Vakegér kocsma híres volt arról, hogy ott tanyázott a legalávalóbb söpredék, és hogy falai közt olyan tárgyak kerültek eladásra, mint a szivacsorrú szürcsmadár cs re vagy tündérnyílhegy. De a minden hájjal megkent utazók tudták, hogy a Vakegérben

két

kalap

aranyért

már

olyan

ritka

hozzávalókra tehetnek szert bájitalokhoz, mint a lángpor vagy a kísértetkönny.

-

Miért

bujkálunk

egy

értetlenkedve Yvone, mire a

bokorban?

-

háborgott

fiúk ujjukat felemelve

csendességre intették. - De hisz ez egy kocsma.! Ráadásul, ahogy elnézem, nem is az el kel fajtából. Ez itt nem t nik olyan veszélyesnek. - Kint maradok vele, William, te menj be, és keresd meg Melvint! 329

- Kit keressen meg? És én miért nem mehetek be? - Yvone, te maradj itt kint! Habár a hely nem éppen a törvénytisztel k törzshelye, nem árt az óvatosság. Te még mindig csak egy ember vagy. - Én ugyan be nem teszem oda a lábam, Jericho mutatott William a Vakegér kocsma fatáblájára, amelyen egy sötét szemüveges egér függeszkedett, és fehér botjával a söröz nevére bökött. - El ször is, nem mondtam, hogy segítséget nyújtok ebben a csak számomra képtelen helyzetben. - De azt sem mondtad, hogy hátráltatni fogsz. Szóval vagy teszel is valamit, vagy pedig elgondolkozol, hogy van-e itt keresnivalód. - Attól, hogy támogatod t egy ostoba döntésben, nem hinném, hogy pont te vagy az, aki valójában segít neki, Jericho. Yvone egyre jobban azt érezte, hogy a jelenlétéb l fakadó helyzetek nem tesznek jót a két kobold barátságának, ezért közbevágott, hogy elkerüljék a még kocsmába való érkezés el tt bekövetkez esetleges kocsmai verekedést. 330

- Mi lenne, ha William maradna itt kint velem, és te mennél be, Jericho azért a boszorkáért? - javasolta félénken Yvone, elvonva a két dühben forgó szem kobold figyelmét. - Rendben. Én megyek be - hátrált ki a bokorból Jericho, és fekete palásttal takarta el piros nadrágját és kék ingjét, amely csak még szembet n bb volt a sötétben világító, égnek álló sz ke haja mellett, majd elt nt a kocsmát rejt domboldal árnyékában. - Egyébként, William, ki az a Melvin? - érdekl dött Yvone. - Melvin Malicius az a személy, akinek jó esetben sohasem mutattalak volna be. Mikor Jericho beért a nyirkos fa és alkohol párájától belengett ivóba, a kocsmárosné a megszokott bájjal fogadta. - Már csak csalánsör és bodzawhisky van. Kell vagy nem? - vetette oda minden kellem hiányában a pultnál helyet foglaló Jerichonak a kövér hajhálós boszorka, kinek varázsgömbjeib l kett is volt, amit mutogatott az arra 331

téved knek, amennyiben kopasz férje nem volt elég szemfüles. - Egy bodzawhisky lesz, Carlotta - szólt oda a ringó csíp j

kocsmárosn nek Jericho, majd helyet foglalt a

pult legtávolabbi zugában, ahonnan alaposan szemügyre vehette a helyiségben tartózkodókat. Volt ott félszem , félesz , de még féltest

szerzet is, ha éppen nem

táltosként tengette napjait, mert akkor ezekb l három is akadhatott neki. A kocsma nem válogatott vendégekben, így a gyanútlan arra téved t felkészületlenül érhették a látottak, ha nem volt elég jártas Nurd-völgy azon rétegében, ahol a különösebbnél különösebb szerzetek köszön viszonyban sem voltak a völgyben lengedez természeti harmóniával. A Vakegérben bárki társaságra lelhetett,

ha

megütötte

a

szörnyszülött

mérce

határvonalát. - Á, Jericho! Visszatértél a jó útra, barátom? - kiáltott a koboldra egy, a sarokban fügerumot szopogató úriember, aki kalózként stílusosan horgonymintás kalapot és csupa lopott holmit viselt. 332

-

Szép

napot,

Broderick!

-

rikkantott

Jericho

a

bodzawhisky felett, és egy rövid fejbillentéssel jelezte a kampós kez kalóznak, hogy nem áll szándékában sötét ügyekbe keveredni. A bár melletti zongorát titokzatos füst lengte be, ahogy az énekesn körülvették

a

pipázó

férfiak.

kacérkodó testét

Dorsey

Bonanflatt

tündértestét vörös festékként simuló ruha vette körbe, ahogy szintén vörös, vastag ajkaival mélyen búgó hangokat formált, amelyet lelkes füttyszó fogadott, mire kellet en beletúrt loknis, sz ke hajába. A kocsmai zenekar többi tagja lelkesen ülte körbe, és egyik sem igyekezett tagadni, hogy kelta hangszere helyére kívánja a kapatos kisasszonyt. A kocsma másik sarkában a környék legismertebb nyomozója ült egy pohár zsályabor felett, és szorgosan jegyzetelt mindenki által megvetett kis füzetébe. Randolph Margas nyomozót valamennyien bosszantó szokásáról ismerték, mivelhogy az esetek többségében rosszkor volt rossz helyen, és mindig a legrosszabb kérdést tette föl, amelyb l általában hamis történeteket koholt svájci sapkás, kopasz fejében. A 333

varázsteremtmények körében legendák keringtek arról, hogy vajon van-e másik ruhája színtelen ballonkabátján kívül. A kocsma elengedhetetlen vendége volt még, aki nélkül a reggeli nyitás nem jöhetett volna létre, Augustin Lisilux, a völgy éllovasa, ha bájkeverésr l esett szó, kinek füleinél csak az azokban lógó ékszerek voltak nagyobbak, ha bibircsókos orrát nem vesszük figyelembe, hiszen valamivel ellensúlyozni kellett fogsorának igencsak hiányos

mivoltát.

Bunkósbotja

mellett

a

boton

szüntelenül üldögél , megb völt holló volt Augustin társasága, aki el re jelezte

a lehetséges vásárlók

közeledtét, és akir l az a szóbeszéd járta, hogy éjjelente visszaváltozik hercegi pompájába. De nem hiányozhatott a völgy hivatalos rádiócsatornájának riportere sem, hiszen a kocsmában mindig történt valami, amit érdemes volt megosztani a máshol tartózkodókkal, vagy éppen kiszínezni. Meredith Meverel, a koboldlények körében igen

népszer ,

ám

annál

megbízhatatlanabb

rádiósm sornak, a Dumaderít nek volt a riportere és 334

m sorvezet je is egyben. Nem beszélve a Teóriatallér, a Mondamorzsa, a Zeng zacc és a Fámafirkász nevezet pongyolákról, amelyek szintén az

becses, szélhámos

hírében álló nevéhez f z dtek, és amelyek még helyet kaptak a rádió f m soridejében. Ám a helyiség legfigyelemfelkelt bb személyisége, bár minden ízében próbált nem az lenni, Nurd-völgy vadásza volt. Gaylord Woodrow nagy tiszteletre tett szert a lakosság körében, és majdnem ekkora tiszteletben tartott személyként is tengette napjait. Azonban mégsem ez

volt

Gaylord

legf bb

tulajdonsága.

Valójában

mindenki rettegett t le és arcába húzott sötét kalapja esetleges megjelenését l. Űosszú, vörös szín viselt és ugyanolyan vörös szín

kabátot

nyakkend t. Ám

keszty je mindig makulátlan hófehér volt, még egy csattogó bumsz rnyest vadászata után is. Űaja fekete volt, és összeragadt tincsekben lógott bele hátborzongató arcába, amelyb l a kalapnak köszönhet en csak éles, vérfagyasztó szájvonala látszódott ki. Gaylord most a söröz legárnyasabb sarkában kortyolgatta zavaros italát, 335

miközben fürkész sarkából

a

tekintettel méregette végig szeme

helyiségben

szórakozókat,

mikor

egy

pillanatra megakadt a szeme a pult szélén leselked , kártyázó boszorkát szemlél Jerichon. Melvin Malicius magányosan játszott saját magukat kiosztó lapjaival, amelyeket bár nem

tudott

rajtuk

varázsolt el, úgy t nt,

gy zedelmeskedni.

Jericho

elérkezettnek vélte az id t a csevegésre, de túl sokan voltak a kocsmában, és még többen szerették beleütni az orrukat a másik dolgába, ezért úgy döntött, stratégiát vált, ám ekkor… -Jericho, drága cimborám! Egyik szemére kancsal, vörös hajú, sápadtra festett, alacsony

emberke

jelent

meg

Jericho

eltökélt

szándékának kereszttüzében. - Humberto! - tettetett meglep dött örömet a sz ke kobold. - Mi járatban vagy? - hangjából még így is kicsengett az ideges várakozás. - Ugyan, csak a szokásos - mutatott ezzel piros pöttyös, kinyitott eserny jére, amelyben sok finomságnak t n 336

csalfa tárgy lapult. - Még mindig jóságport árulsz? - kortyolt bele whiskyébe Jericho, miközben továbbra sem tévesztette szem elöl a sarokban kártyázó Melvint. - Valamib l meg kell élni, barátom! - veregette vállba kacagva Humberto, majd beletúrt bíborvörös, égnek álló hajába. A ruházata sem bizonyult felt nésmentesnek. Lila színben pompázó kabátot viselt, amelyen kívül vagy száz zseb éktelenkedett telis-tele ládikákkal, üvegekkel, különböz virágok poraival. Űumberto Űugonin legf bb mestersége, amit mindenki tudni vélt, az volt, hogy felhasználva a legkülönfélébb, olykor csak általa ismert virágok porát, varázsport készített f zetei segítségével. Így bármire is volt szükséged, esetleg segítségre egy megvakításhoz, szerelembe ejtéshez, alakváltáshoz, vagy kelések és végtagok növesztéséhez, mindenképp találtál megfelel t. A legf bb baj csak az volt, hogy ezek nem tartottak az ígért, illetve a borsos árukért elvárt id tartamig. Űumberto legf bb tulajdonságainak sorában becstelenségének nyilvánvalósága állt. Portékáit húsz 337

arany trill ért árusította, de nem utasította el a borravalót sem, ami felugrott akár tíz ezüst gubronra is. - Apropó, nincs szükséged egy dagadóbumburmák irtó porra? Megsüketíti ket, így könny szerrel odajuthatsz a borkancsós bíborkához. Tudod mennyit ér manapság a virága, he? Nem gondolod meg, fiam? - azzal sunyi módon Jericho arcába hajolt. - Figyelj, Humberto! Nem vásárolgatni jöttem ide. Els sorban próbálom magamról elvonni a figyelmet, de amíg itt állsz ezzel a mozgó füvészkerttel, az esélyeimet könny szerrel kifújja a szél az ablakon. - Ez esetben engedd meg…- És azzal egy kis foltos zsákot vett el kabátjának egyik bels zsebéb l. - Most szedtem a foltos tónál. Nagyon értékes. Aranyfüstsziromból készült! - suttogta Humberto Jericho fülébe, miközben gyanakodva végigtekintett szeme sarkából a kocsmában ül kön. - Nincs pénzem arra, hogy elkótyavetyéljem ilyesfajta portékára - védekezett Jericho, de nem vette le szemét a boszorkáról, aki látványosan mocorgott, és mintha 338

légiesen intett is volna kezével a jóságporárus felé. - Neked ingyen adom, barátom! - ölelte meg két vállát a fiúnak, majd cselesen beleejtette annak ölébe az arany csillámokban úszó tasakot, és elt nt a söröz füstjének szürke

kavalkádjában.

Jericho

meglepetten

ült

a

bárszéken, és a különös tasakot szorongatta. Mikor úgy érezte, most nem figyeli senki, kinyitotta az erszény száját, amelyb l s r , émelyít

aranyköd szállt fel a

magasba, elszorítva mindenki szeme és füle el l a látottakat

és

hallottakat.

Fejvesztve

futkároztak

a

vendégek, és csapkodták a virgonc kis csillámszemeket, amelyek játékosan az orrukon be, majd a fülükön távozva zavarták meg a Vakegér megszokott rendjét. Jericho kihasználva az alkalmat azon nyomban a boszorka asztalánál termett, aki azonban fikarcnyi figyelemre sem méltatta. Békésen kártyázgatott tovább rozoga asztala felett, mit sem érzékelve a körülötte felcsendül

tébolydából. Olyan görnyedt volt, hogy

görbe orra szinte beleért az asztalon hever

gyertya

lángjába. Fekete csuklyát viselt, és kampós botját 339

székének támasztotta. Nyakában ármányos menyét tekerg zött és kuncsorgott simogatásért g gös, pirosan villódzó szemével. A menyét neve Mefisztó volt, és elengedhetetlen útitársa a boszorkának. - Már vártalak, Jericho. A boszorka hangja épp olyan árnyékos volt, mint tekintete, ahogy apró, éles szemeivel kikukucskált a viharvert köpeny alól. Kezei vékonyak és görcsösek voltak, mint a korhadt fa ágai, elszürkült b re pedig repedezett és hegekkel teli. Néhol még egy két kósza sz rszál is kit nt állán tornyosuló bibircsókjai közül. - Szívesen kínálnálak hellyel, fiam, de úgy t nik, az a nyomorult Humberto még az én segítségemmel is csak fél munkát tud végezni - kacaja rekedt volt és egyenesen a pokolból jött. - Így hát jobb, ha most távozunk, nemdebár? – vicsorgott sárga fogaival, miközben az alattomosan tekerg z menyétet simogatta nyakában. Jericho észrevette, hogy az aranypor varázslata kezd alábbhagyni, és az emberek újra megtalálták t kíváncsi 340

szemeikkel. Ám mikor visszatekintett a banyára, hogy elmondja tervét, az már sehol sem volt. Egy hirtelen megnyílt, a Vakegér alá vezet lépcs soron botorkált le Mefisztó kíséretére támaszkodva. Jericho azonnal utána eredt.

341

19. Igazság a pincében - Hogy én milyen udvariatlan vagyok, drága Jericho! Be sem mutatkoztam neked. A nevem Melvin. Melvin Malicius. A banya remeg , vézna kezét a hitetlenkedve toporgó Jericho felé nyújtotta, aki most csodálkozva tekintett körbe a kocsma alatt berendezett pincében. - Tudom, hogy ki maga - válaszolt Jericho érdektelenül, de a hátborzongató helyiség minden figyelmét lekötötte. Üstök százai, felaggatott, megnyúzott állatok és azok legkülönfélébb testrészei kis üvegcsékben. Furcsa tükrök, még furcsább bársony palástokkal letakarva, festmények, füstölg bújtatott

palackok,

fekete,

koszos

ablakok,

szakadt

függöny

pókhálók

mögé

mindenhol,

ételmaradékok és szabadon kószáló csótányok. Ezek voltak

a

legjellemz bb

tárgyai

Melvin

Malicius

otthonának, már ha egy ilyen rémségesen elborzasztó helyet otthonnak lehet nevezni. Ám ekkor Jericho megpillantott egy egyáltalán nem a szobába ill dolgot. A sarokban nyöszörg en rángatózó Yvone volt az. 342

- Engedje el, mit csinál? - kiáltozott Jericho az Yvone kezét szorosan hátrafogó szekrénynagyságú óriásra, aki minden bizonnyal Melvin szolgálatában állt. - Engedd el azt a szerencsétlent, Burmak! - legyintett a kezével az öregasszony. - Néha olyan teátrális tudsz lenni. Ekkor Yvone a földre hanyatlott, Jericho pedig azonnal megindult feléje, hogy a száját megszabadítsa a ragacsos béklyóktól. - Mi az ördög folyik itt? - fogta sajgó fejét a lány, és a boszorka felé irányította merész kérdését. - Űol van William? Mit m velt vele? - Jericho arcán Yvone életében el ször vett észre kétségbeesést, és tudta,az

hibája lesz, ha Williamnek is baja esik.

- A szekrényben van.

t nehezebb volt rávenni egy

meghitt cseverészésre, mint a kislányt. Gyantateát? Láthatólag a negédes boszorkát cseppet sem zavarta, hogy

teadélutáni

jelentkeztek

uborkás

vendégei

nem

szendvicsek

pincehelyiségben zsúfolt leveg 343

önszántukból

elpusztítására.

A

uralkodott. Jericho és

Yvone sugdolóztak a történtekr l, Burmak, a kopasz egyszem küklopsz pedig a sarokban rágcsálta lehámlott b rdarabjait. A szekrényb l, aminek tetején pengeélen táncoltak az izgága üvegek a bennlakó türelmetlensége miatt, mocorgó hangok hallatszottak. . CSENDEEEEET! - kiáltott a fekete ruhás boszorka, véget vetve

a

túlzottan

vendégszeret

helyzetnek.

A

pincehelyiség lármája azon nyomban elcsendesedett, és csak a szell t l hullámzó pókháló lakója mozdult. - Burmak, engedd ki a fiút a szekrényb l, és gondoskodj róla, hogy ne tudjon közbevágni! – utasította a boszorka nyugodt, szinte suttogóan rekedt hangján az óriást, aki a poros deszkapadlót megrázó súlyos léptekkel indult meg a sejtelmes szekrény felé. B ze elárasztotta a szobát, és karjai a földet súrolták, amelyek úgy néztek ki, mintha sziklából lettek volna. Jericho Yvone el tt állt, aki még mindig csuklóját markolászta az er s szorítás után. - Nem lett volna szabad idejönnünk… - suttogott hátra Yvone fülébe, és megbánó tekintetében szomorúság és félelem ült. - Űa tudtam volna… 344

Keze remegett, és ett l Yvone sem tudott megnyugodni, holott volt egy olyan halvány sejtése, hogy nem kell tartaniuk Melvint l, de ezt betudta annak, hogy jóformán semmit sem tudott a boszorkáról. Mindeközben a lomha Burmak kiszabadította a gúzsbakötött Williamet a csontvázakkal teli szekrényb l, bizonyosságot adva rá, hogy Melvin nem mindig volt ilyen kegyes. Miután ráparancsolt Burmakra, hogy menjen ki, öreg botjára támaszkodva kísértetiesen suhant a szobában, fekete köpenyével feltörölve a penészes deszkákat, orra alatt mormogva valamit. űd r l id re belemarkolászott a leggyomorforgatóbbnak

t n

fazekakba

és

üvegedényekbe, mire az ujjai közül hol lárvák, hol izgága apró testrészek, hol pedig g zölg , forgó szemgolyók szöktek ki. - Nem szeretem, ha a dolgok nem aszerint mennek, ahogy nekem megfelel. Éppen ezért, ha már így összegy lt a kis csapat, tartanék egy rövid útmutatást a kés bbiekre. Ígérem, nem fog fájni. Nyelve, mint a kígyóé úgy sziszegett, és a mondat végéig 345

forgatott, kezében tartott szemgolyó mostanra kifolyt a padlóra. - Nem kell megbíznotok bennem, én sem fogok bennetek. Amit elvárok, az a tisztelet, ha már együtt kényszerülünk dolgozni. Űátborzongató látványt nyújtott, ahogy el regörnyedten cirkált a szobában, mint valami bolyongó, sötét lelk kísértet, a hasonlóan vérfagyasztó szolga, Mefisztó társaságában. - Tudom, hogy miért kerestetek meg, és azt is tudom, hogy mire akartok kérni - rikácsolta tovább károgó hangján. - Ám ezek igen borsos árú kérések egy ilyen fiatal koboldhoz képest, nem igaz? Melvin már a kiszabadított William felé kidüllesztette szemeit. - A lány… - És már ott is termett a lassú anyókának t n boszorka Yvone el tt. - Te nem vagy közönséges ember, gyermekem. A boszorka teljesen Yvone arcába temetkezett, és olyan 346

közelr l vizslatta, hogy Melvin szemei csak még feketébbnek t ntek, és vékony, vörös szálak futottak a sárga mélyedésekben. - Van egy ajánlatom! - Állt meg hirtelen a három barát el tt Melvin. - Megteszem, amit kértek, de ha a lány nem élné túl, önként hagyjátok itt nekem. William

már felpattant volna, ám a boszorka ismét

gyorsabb volt. - Vagy te önként jelentkezel helyette, William Shaw? William kerek, de bátor szemekkel próbált er snek mutatkozni,

és

éles

szemkontaktust

vett

fel

a

vénasszonnyal. - Ismertem apádat, William. - Maga semmit nem tud az apámról! – William, bár tudta, hogy a banya sokkal er sebb nála, nem tudta elviselni apja gondolatát. Tiszta szívb l gy lölte t, amiért anyját cserben, fiát pedig apa nélkül hagyva fontosabbnak tartotta saját életét. Gyermekkora óta éltette a gondolat, hogy megtalálja apját, és lerója a tartozást cserébe mindazért, amit saját maga el bbre helyezése miatt nem 347

volt képes megtenni a családjáért. - Biztosíthatlak, nálad többet tudok róla - gúnyolódott élvezettel a boszorka. - Apád közelebb van hozzád, mint ahogy el tudnád képzelni, és pontosan azt a t rt keresi, amit a drága fia. Hát nem félelmetes, hogy még ennyi év után is közös a célotok? - Kacaja megrázta a rozoga helyiséget, ahogy fejét hátradöntve fogta beesett hasát a nevetésben. Ekkor valami olyan villant fel Yvone fejében, ami már nem el ször pislákolt ott, de a rengeteg hirtelen változás és esemény közepette nem volt ideje összerakni a hiányzó darabokat. William azt mondta, hogy a nyakláncot édesapja adta édesanyjának, aki aztán neki ajándékozta. - Filberto az apja? - Yvone nem bírta tovább. Minden szem rászegez dött. - A kislánynak vág az esze. Micsoda családi dráma, háháhá!- nevetett fülsért en Melvin. - Ezt nem gondoltad volna, igaz-e kobold? William arca holtsápadt volt, és lábait elhagyta még az út végéig megmaradt, elenyész ereje is. Térdre rogyott a 348

kemény fapadlóra, és üres, remeg

tekintettel meredt

maga elé, miközben csak ezt mormolta- Az nem lehet… - Az igazság fáj, fiam. A drága Filberto azért adta a nyakláncot édesanyádnak, hogy kés bb utána tudjon menni az emberek világába, észrevétlenül. Ám mikor Herzeloide a varázslatot végrehajtotta a medálon, a nyaklánc másik fele, amely kvarc lévén azonnal felvette az elvarázsolt fél tulajdonságait, már a te tulajdonodban volt. - De miért kellett elvarázsolni a nyakláncot, hisz annak nem az a feladata, hogy észrevétlenül lehessen átjutni a kapukon? - Látom, sok mindenre megtanítottátok a kis Yvone-t. Csomós állát simogatva támaszkodott neki Melvin a rogyásig megpakolt asztalnak. - Ahhoz, hogy át tudj menni a kapun, olyan eszközre van szükség, ami semlegesíti a figyelmeztet varázslatot. Önmagában a fátyolkvarc erre nem képes, habár a kapuk is ebb l készültek, képességük csak addig hat, hogy érzékelik egymást. Régi jó szokás volt, hogy egy 349

személyes

tárgyat

megbabonáztak,

amelynek

segítségével át lehetett jutni, a kulcs rz ket megtévesztve. Esetünkben ez a nyaklánc volt. Herzeloide nem tudhatta, hogy a fátyolkvarc k zete kölcsönhatással bír. Filberto kihasználva ezt, rögtön két medált teremtett kettéhasítva azt. Amikor Herzeloide elvarázsolta az egyik követ, mit sem tudott róla, hogy az kihatott a másikra is, így az is képessé vált az átjutásra. William ezért tudott egész életében kalandozni az emberek világában. Azt a nyakláncot

viselte,

amelyet

eredetileg

édesanyja

utazásaira szánt Filberto. Az apád ugyanolyan ravasz volt, mint amennyire te is az vagy. Öreg banya nem vén banya,

he?–

nevetett,

és

a

helyzet

egyre

csak

kilátástalanabbnak t nt, ám Yvone tovább kérdezett. - De ha Herzeloide képes tárgyak segítségével túljárni az rz k eszén, hogyhogy nem jutott még be Nurd-völgybe? Sokkal

egyszer bb

tárgyakat

elvarázsolni,

megtalálni a t rt, hogy aztán hamis

mint

rz ket teremtve

átjusson. Vagy miért nem enged át egyszer en minden embert a Zordzugba vezet 350

kapukon, amelyet már

úgysem riz senki, hála neki. Űisz bel lünk akar sereget, nem? - A kapukon való átjutás csak egy eszköz. Neki kulcs rz k kellenek - tette hozzá Melvin. - A t r nélkül mit sem ér az emberseregével - folytatta Jericho. A félelem, amelyet Herzeloide ezerarcú terve táplált egyre

végzetesebben

nehézkedett

a

pince

deszkamennyezetére, szinte elérve az alatta megbúvó sötétben tapogatózókat. - Eljön majd az id …Űerzeloide, attól tartok, gondos terven ül. És ha az Auxilium-pajzs elvész, magával visz mindent, amely képes minket megvédeni. A boszorka szeme összesz külve méregette Yvone-t. De talán nem mindent… - Csak van egy apró bökken , banya! - Állt fel Jericho, miután fölsegítette a még mindig kábult Williamet. - A t r nincs nálunk. Csak ezt találtuk a barlangban. Azzal egy darab cédulát vett el átnyújtotta Melvinnek. 351

kabátzsebéb l, és

- Err l nekem miért nem szóltál? - méltatlankodott Yvone, aki a csendes válasz után rájött, hogy Cedric hirtelen halála valószín leg elvette figyelmének minden apró morzsáját is. A gy rött barna pergamen, amelyr l Yvone nem is tudott, most ott forgott a boszorka kezében, aki cseppet sem t nt meglepettnek, miközben a cetlin lév maszatos, kiolvashatatlan szöveget mormolta az orra alatt. Halált vállaltál és büntettet is, ha kellett, De nem lesz merszed megfizetett. Nem leled meg itt, mit keresel, Hacsak nem te vitted el. Így hát a helyzet tiszta és világos, Bátor vándor, ki firnyákos. Tedd fel hát a kérdést, mi elengedhetetlen, Ha eljutottál idáig, a t r még nélkülözhetetlen? M. B. G. - De miért kellene a t r ehhez a varázslathoz? - Yvone értetlennek és tudatlannak érezte magát a sok feltett 352

kérdés miatt. - A t r alapvet

képessége a lélek átáramoltatása -

kezdett bele Jericho. - Természetesen kulcs rz k lelkéhez használták legs r bben, ezért vált gonosz tárggyá. De a t r nem kulcs rz életeket oltott ki eredetileg. - Képességével bárki el tudja venni a másik lelkét, ha el bb megöli az illet t a t r segítségével. – Mondta Melvin sokat sejtet en tekintve Yvone-ra. - Tehát ahhoz, hogy fel tudjam éleszteni Cedricet, nekem…nekem meg kell halnom? - Yvone elfehéredett, és úgy érezte, sem teste, sem pedig elméje nem képes befogadni ezt az információt. Gondolatai kiürültek, és végtagjait fullasztó érzés kerítette hatalmába. - Ez így nem teljesen valós elképzelés - sziszegte Melvin. - Természetesen nem fogsz meghalni. Hisz ez nevetséges. - Melvin szavai bár egy kis er t adtak a leveg

után

kapkodó Yvone-nak, a kezét tördel boszorkány mégsem a legbiztosabb látványt nyújtotta ehhez a mutatványhoz. Miután Yvone összeszedte bátorságát, a földre ejtett papírfecnin esett meg a tekintete, és gondolkodóba ejtette. 353

- Egyébként, ki az ördög az az M. B. G. ? - kérdezte kíváncsian a cetli fölé hajolva William. - A három bet

három boszorkány nevét jelöli. -

hunyorgott Melvin. - Ön az M bet ? - Yvone óvatosan próbált közeledni a boszorkához, hiszen tudta, hogy nem csak Cedric, de már az

élete is rajta múlik, így jobbnak látta nem

folytatni tovább az akadékoskodást. - Melvin Malicius, Berta Bolbec és Geronina Grimoult válaszolt a boszorka. - A Kvarc-egyletb l? - Felismerés villogott az ismét éberül figyel William szemében. - Azt hittem, ez csak egy legenda. - Nem csak legenda, kobold. Miután Telramund ellopta a t rt, halálakor létrehozta az egyletet a t r védelmére tette hozzá Melvin. - Sajnos Herzeloide nem csak mendemondának hitte az egylet létezését. Tíz n vérem veszett oda egy éjszaka alatt. Jelenleg a t r hármunk birtokában van. Csak mi maradtunk az egyletb l, akik rizték. 354

- De akkor Telramund miért készítette a rejtvényeket? faggatta William a banyát. - Els sorban azért, hogy megölje azokat, akiknek akár csak az eszébe is jut a t r keresésére indulni - szólt közbe Yvone, aki úgy t nt, immár világosan lát mindent. - Neked köszönheti ez a két mihaszna, hogy a nagy Melvin otthonában lehet - jegyezte meg Yvone felé mutatva fennhéjázó hangon Melvin, aki láthatólag nem sok rokonszenvet táplált a koboldnép iránt. - Összesen tizenhárman voltunk. De mára már az rz egyletnek csak a sebeit nyalogatjuk. A t r védelme meggyengült, és nagy veszélyben van. Ha Herzeloide kezére kerül, nem tehetünk semmit. Minden lény, aki idelenn

Nurd-völgyben,

vagy

a

koboldvilág

más

tartományában él, menekülni fog vagy fellázadnak. Űilde királyn nagyon öreg, és az Auxilium-pajzs csak akkor véd meg minket, ha annak jogát átadja egy utódnak. Azzal azonban mindenki tisztában van, hogy Hildének nem született gyermeke. - De ha a t r rossz kezekbe kerül, az még nem jelenti azt, 355

hogy menekülnie kellene minden él nek, nem igaz? Yvone úgy érezte, nem tudja elfogadni ennyi csapás után, hogy újdonsült barátaira is veszély leselkedik. - A t r önmagában nem veszélyes. Attól lesz az, aki használja. Ha Herzeloide megszerzi és felhasználja a seregéhez, vagy ami még rosszabb, embereken is végrehajtja

a

változtatást,

hada

végeláthatatlan

forrásokhoz jut. És mind tudjuk, hogy ez mit jelent. Egyetlen esemény bekövetkezésére vár csupán. - Hogy Hilde meghaljon - tette hozzá keser en Yvone. - Igen. Mivel Hilde természetes úton öregszik, nem úgy, mint a magát lopott és er szakos úton elvett lelkekkel életben tartó Herzeloide, így sajnos ez hamarabb be fog következni, mint a gonosz úrn pusztulása. - Egy valamit nem értek - szólt közbe William. - A zordzugiak olyat említettek, hogy Yvone kell az úrn nek. - Nem tudhatjuk pontosan, mit is jelent ez. Melvin hátat fordított a három rémült barátnak, és matatni kezdett a valószín leg állatbelekkel történ jóslásra használt asztalon. De volt valami különös a 356

szemében, ahogy ezeket a szavakat kiejtette. Valami olyasmi, ami arra engedett következtetni, hogy nem teljesen szinte.

357

20. Nehéz döntés - Nincs id nk, hogy elvesztegessük azt. Fordult meg a mély csend után a boszorkány, és korát meghazudtolva kezdett futkározni a pincében. - Kell egy üst és egy mozsár, kés és mer kanál. Melvin ebb l a szögb l Yvone-t édesanyja konyhai sertepertélésére emlékeztette. Bár messze állt anyja üdít en sz ke szépségét l, mégis rettenetes hiányt és átható

szomorúságot

keltett

benne.

Egyetlen

egy

kívánsága volt csupán. Egy olyan csodaf zet, amely feléleszti Cedricet, és ami visszarepíti ket Doras falvai nyári vakációjukba, lehet leg épségben. - Kell egy képességer sít f zet, hogyha a t r megsebez, le tudd gy zni a fájdalmad. - Megsebzi? - tette hozzá Jericho. Mindenki feszülten figyelt, és a két kobold úgy t nt, cseppet sem bízik az öreg Melvinben. - Ugye nem azt akarja mondani, hogy megteszi? - ordított William. -

Maga

teljesen

meg rült? 358

Ezt

nem

gondolhatja

komolyan, hiszen belehal! Ha tudjuk, hogy ez a módja ennek a varázslatnak, itt sem lennénk. - William és Jericho egy koboldként fakadt ki, és törtek a közöttük kicsinek

és

gyengének

t n

Yvone

elé,

karjukat

védelmez n széttárva. - És kell egy gyógyító f zet! - kiáltott a két fiú közé bíbor méregben úszó szemekkel a boszorka, és csak úgy dobálta kígyós nyelvét, akárhányszor a két kobold akadályozta t tervében. - Azt ajánlom, kedvesem, hogy kérd meg az arcátlan kis barátaidat,

hogy

ha

tényleg

segíteni

akarnak,

a

Vakegérben lehet kapni egy kis patkányfarkvéget. Igazán hálás lennék érte. A boszorka tekintete Yvoneról lassan a két barátra siklott, majd azok szemei hirtelen megb völten elszürkültek, és élettelenül mozogva, mintha testük ólomból lenne, lépdeltek felfelé megb völten a pincelépcs n, mire a csapóajtó hangos puffanással bevágódott. - Így, hogy most már csak ketten vagyunk mégiscsak jobb a hangulat, nem igaz? 359

k most ellesznek egy

darabig, és egy kis sajgó fejfájással ébrednek - motyogta nem túl bizalomgerjeszt , sötét hangon Melvin. Yvone nem volt képes beszélni. Próbált önmagában kitartani nehéz döntése mellett, de úgy t nt, most teljesen átjárta

t a félelem. Lassan sétálgatott a dohos

helyiségben,

amelynek

magas

ablakpárkányán

felfedezett egy magányos zenél dobozon álló körhintát. A körhinta- bár már színe lekopott pár helyen- varázsa megmaradt. Azokra az id kre emlékeztette, amikor minden szülinapját a londoni vidámparkban töltötték. Mosolyt csalt arcára, ahogy beúsztak emlékei az elkeseredett Elenorról, aki miután megvette jegyét az egyik serg re, majd felülve a tetejére már meggondolta magát, és onnan kiabált a tehetetlen Jeffrynek, hogy szedje le valahogy. Ugyanezen a délutánon történt, hogy megkapta Poppyt ajándékba. Jeffrey h siesen küzdve három karikával és három bójával nyerte t meg egyetlen kislányának,

Leopold

legnagyobb

irigykedésére.

Könnybe lábadt szemmel csavarta hát meg a zenél körhinta pici fémkulcsát, amely a talapzatból állt ki, mire 360

a hinta kecsesen ível lovai egymás után süllyedni, majd emelkedni kezdtek, leírva egy kört a díszes, nyalókára hasonlító oszlop körül. Ahogy Yvone a ritmusosan vágtató fehér lovakat nézte, furcsa gondolatok keltek életre benne. A körhintáról eszébe jutott még a nagymamája kertjében álló fahinta. Yvone könnyes szemmel látta magát újra kislányként, és felelevenítette azt a pillanatot, amikor fent ült a világ tetején, és csak a szabadság volt a lényeg, az izgalom. De szüntelenül ott mocorgott egyfajta rejtett tehetetlenség is. Bár senki nem érte el odafent, addig

sem szállhatott ki, és nem

mehetett szabad akaratából sehova, amíg a hinta le nem lassított. Egy id

után az ember megszerette, s t

izgalmasnak találta a szabadságnak ezt a védtelen biztonságát. Ám, amint vége volt és leszállt, szomorúvá vált. Bár meztelen talpa a forró homokot markolta, mégsem volt élvezetesebb annál, mint mikor a leveg átfújt az ujjai között. De most itt, bár csak egy képzeletbeli sebesen suhanó hintán ülve érezte magát, nem volt id megvárni míg a hinta lelassul. Most kellett 361

kiszállni, és az éget homokban landolni, hogy aztán a biztos talaj megrovásként felel tlen vakmer ségéért visszaüssön. Yvone, bár tudta, hogy nem lesz már ott senki, mint eddig, hogy elkapja, de reménye mindennél er sebben fénylett, hogy döntésének jó szándéka elég er s lesz ahhoz, hogy mindkettejük életét megmentse. - Készen is van! - Két g zölg

kupával kezében állt

Melvin a szutykos pincehelyiség közepén. - Az egyik egy képességer sít bájital. Űa ezt megiszod, amikor a t r megsebez, szinte nem is fogod érezni. Miközben kortyolgatod, gondolj er sen egy olyan emlékre, amely igazán fájt. De nem lelkileg, hanem testileg. - Fizikai sérülésre? - Yvone már kezében tartotta a zavaros löttyöt, melyet próbált ínycsiklandozóbbá tenni egy kis kavarással, nem túl sok sikerrel. - A másik f zet - ezzel egy kristályos fehér folyadékkal töltött poharat nyújtott át Melvin - a gyógyulásod záloga. Ez megvéd téged a végs veszélyt l, amely hiábavalóvá tenné az áldozatod. A fiúk err l nem tudnak, de ennyi 362

aggodalom belefér. - Melvin ezzel kacsintott egyet és elhátrált. - És hol van a t r? - Yvone próbált tapintatos maradni, de most már tudta, a t rre mindenképp szükségük lesz. - Csak meg fog sebezni, nem öl meg. De úgy kell tennünk, hogy Cedric vigye véghez. - Ezt hogyan fogjuk elérni? Cedric… - Yvone hangja elcsuklott, és egy apró könnycsepp hullott bele remeg kezei között fogott italába, amelyben a könny kis csepp tiszta gyémántként ragyogott, majd elsüllyedt a sötét folyadékban. - Tudom. Cedric testét Szilánkbércben rejtettétek el. – Yvone-t sokkal inkább foglalkoztatta az a gondolat, hogy vajon hogy fogja t megsebezni élettelen unokatestvére, hogy végül megmentse saját magát. - A varázslat nem tart sokáig. Csak egy nagyon rövid ideig tudom

t életre kelteni. Pontosan addig, amíg

megsebez téged. De ha egy kicsit is megcsúszik a t r.. - Yvone látta Melvin szemében a borzasztó lehet ségeket, amelyeket a végkimenetel tartogatott. Volt közöttük 363

fenséges és reményt tápláló, amelyet a sötétség s r karmai azonnal elfoszlattak. - Hogy hozzuk ide t? Szilánkbérc védett hely. -

William

sok

mindenre

megtanított,

igaz?

-

Kíváncsiskodva lépkedett egyre közelebb a boszorka a lány gyengén remeg testéhez. -

igazán jó barátom - fakadt ki Yvone-ból, és remélte,

hogy ha nem is lehet vele itt William, a boszorkány tudni fog egy olyan varázslatot, amellyel ezt a fiú újra hallhatja. - Nem kevés áldozat, amit az utad során a völgyért és a koboldok népéért tettél. Egy olyan népért, amelynek természetét és szokásait sem nagyon ismered, és amely a legkevésbé sem volt hálás ezekért a tettekért, amikor segítségre lett volna szükséged. - Nem a népért tettem. A

boszorkány

szeme

már

mézszínben

úszott

és

görcsösen reszket , meleg kezeit Yvone kih lt, rémült b rére fektette. - Amit Williamért tettél, úgy gondolom,

egészen

rendkívüli módon értékeli. Rendkívüli, ám nem teljesen 364

baráti módon éli meg ezeket. - Ezt nem egészen értem. - Er s kötelék, amit a szívében hord. Bár nem mutatja ki neked, talán sosem szeretett így senkit sem. - Nem is várom, hogy kimutassa, hiszen az nem

volna.

- De ha mégis egyszer ehhez is elég bátor lesz, nem árt, ha felkészülsz. Egy másik szívt l addig megszokott, érzés hirtelen mássága villámcsapásként érheti az embert. - Űa nem..Szóval, ha nem úgy… megmondaná…? - Megmondom neki! - Melvin most jószív nagyanyónak t nt, és ett l Yvone-nak csak még nehezebbé vált. - Eltart egy darabig, míg Cedric testét áthozom ide. Yvone-t

kicsit

kizökkentették

Melvin

szavai,

és

rávilágítottak egy apró, ám jelen helyzetükben annál nagyobbnak t n problémára. - Egyébként visszatérve a feltevésedre, miszerint a bérc védett terület, ez így nem mindenki számára jelenti ugyanazt. Annak nem lányom, aki magát a bérc varázsvédelmét készítette. Szerinted kinek a zseniális ötlete volt, hogy a tükör, ami körülveszi a házat, 365

szilánkossá törje magát, ezzel védekezve veszély idején? kuncogott örömmel és elégedettséggel. Yvone

elismer en

pillantott,

miközben

egyre

fojtogatóbban érezte, hogy itt az id . Melvin is érezhette ezt, ugyanis hirtelen mélyen elhallgatott, és Yvone szemébe nézett ráncos, rücskös arcával. - Mi lehet a legrosszabb, ami történik? - tette fel még sietve azt a kérdést, ami a legjobban nyomta szívét. - Nem fogsz belehalni, Yvone - tért a lényegre a boszorka. - De a lelkemb l hiányzik majd egy darab, nem? Ez nem olyan, mintha hiányozna egy testrészem? - Nem pontosan. A lelked emlékeket és az ehhez kötött érzelmeket tárolja. Nem kell az egész lelked, hogy megmentsd t, ám tudnod kell, hogy nem garantálhatja semmi azt, hogy nem vész el az egész lelked. Ez egy nagyon kockázatos m velet. Nem véletlenül tartozik a fekete mágiák közé. Teljesen biztos vagy benne, hogy véghez akarod vinni? - Meg akarom menteni. Ez volt Yvone utolsó válasza, majd hosszasan egymás 366

szemébe néztek, és a boszorka bólintott egyet. Yvone két kezébe fogta a képességer sít

italt rejt

poharat, és

elméje legfájdalmasabb emlékének keresésére indult. Behunyta szemeit, és mikor megtalálta, amit keresett, lehúzta a keser f zetet.

367

21. Prizmalélek Mikor újra kinyitotta szemeit, Cedric sápadt teste feküdt az áldozati asztalon, amely mellett a kezében ismer s tárgyat szorongató Melvin állt.

sz haja

kibomlott, és kék fény vette körül, ahogy Cedric ernyedt testét a leveg be emelve kivehetetlen varázsigéket mormolt az orra alatt. Szeme az ég felé fordult, és kezeit a magasba tartva lebegtette a vékony fiút, majd óvatosan talpra állította, és Cedric szeme kipattanva meredt az el tte mozdulatlanná dermedt Yvone-ra. Ám a következ perceket Yvone fel sem tudta fogni, oly gyorsan követték egymást az események. Cedric keze meglendült, és már a kezében fogta a híres t rt, amelynek kvarcmarkolata vörösen izzott a pince homályában, pengéje pedig élesen fénylett, ahogy hullámzó formát öltve szinte forogva közeledett. Melvin továbbra is kék világossággal és füstös leveg vel töltötte meg a helyiséget, miközben felismerhetetlen

arckifejezéssel

szüntelenül

mormolt

tovább. Cedric keze határozottan közeledett, és er sen lendülve Yvone mellkasának szúródott. Yvone még 368

egyszer Cedric színtelen szemébe nézett, miközben együtt markolták a szívében álló t rt. Cedric, bár él volt, cseppet sem t nt érz nek. Úgy t nt, Yvone lelke darabokra hullik, ahogy a t r a benne áramló fehér, kúszó fényszalagoktól egyre csak csillogóbb lett. Ám Yvone keze lassan elfáradt, és már nem markolta oly er sen a kvarcot. Szíve nehéz lett, és egy hideg könnycsepp elérte útjának végét, majd rácsöppent a markolatra. A lány végleg elengedte a fegyvert, vele együtt Cedricet és önmagát is. A t r csak megsebezte Yvone fehér b rét szíve fölött, mire er s, vakító fény szabadult ki és árasztotta el a pincét, kiszökve a rozoga deszkák rései között. Bevilágította a koszos kocsmát, keresztülsuhanva a sötét erd n, hol állatok kapták fel fejüket, és virágok nyíltak ki a veszteség álmából, majd a vakító fény tovaröppent a tó vize fölött, hol elérte a Suttogó cédrus ágait. És a tiszta, fenséges fény átfutott az egész nurdi királyságon. Űilde, az szbe borult királyn álmából

felriadva

erkélyén várakozott, és

szemmel szívta magába az éltet 369

csukott

fény hozta megváltó

tisztaságot. Nurd-völgy egész népe tudta, hogy ami ezen az éjjelen történt, megváltoztatja majd eddigi életüket. Reményt és er t ad majd a kilátástalannak t n küzdelemben a gonosszal, és bizalmat

ébreszt

a

hitetlenekben, miközben égi sugallat lesz az örök szabadságot

hozó

harcban,

amelyet

immár

nem

védtelenül kell megvívniuk. Ám a sápadtan, és élettelenül elterült Yvone ebb l semmit nem érzékelt. Teste elhagyatottan feküdt a lyukas, korhadt fapadlón, és nem mozdult. Szeme oly mély álomba merültnek, arca pedig olyan békés tájak ismer jének hatott, mintha élete legboldogabb fellegében repülne, szabadon és gondtalanul. Az eset után Nurd-völgyben a legmerészebb történetek és kitalációk keringtek a titokzatos fényr l, amelyet mindenki látott és érzékelt, és amelyet mindenki másképpen írt le. Volt, aki azt mondta, szerinte nem is fehér volt, sokkal inkább zöld. Valaki h vösnek, valaki más pedig forrónak érezte a leveg t. Sokak szerint áldás érte a völgyet, de voltak olyanok is, akik Herzeloide 370

újabb átkos cselekedetének tulajdonították a furcsa jelenséget. Akárhogy is volt, egyet mindenki tudott a szíve mélyén. A változás fénye volt. Aki csak beszívta tiszta

leveg jét,

érezte

átható,

jóságos

oltalmát.

Mindenkinek üzent valamit, ám mindenkinek mást. Valamit,

amit

addig

Nurd-völgy

népe

lelkének

legmélyebb tájaira szám zött. Valamit, ami bár mindenki számára mást, a völgy számára mégis egyet jelentett.

Űetek teltek el a lélekosztást követ en. Yvone testét Szilánkbérc oltalmába helyezték. Szíve felett ejtett sebe nem gyógyult, és Melvin legvadabb f zeteinek hiábavaló próbálkozását követ en úgy látszott, hogy lelke sem fog. William és Jericho felváltva rizték a lányt, aki minden kísérlet ellenére továbbra sem reagált. Minden reggel ételt készítettek és bevitték az ágya mellé. Elmondták, hogy Hullámhátú kipusztította az összes tavi halat, és azt is elmesélték, hogy Melvin meglepte t egy gusztustalan ékszertartóval, amelynek ugrándozó békalábai vannak, így napokig tart a nyomára bukkanni a s r levelek alatt. 371

William minden nap mesét olvasott fel a Nurd-völgy regéi

cím

kötetb l.

Jericho

hangzatosabbnál

hangzatosabb vicceket talált ki, ugyanis mindig azt vallotta,

a

vidámságnak

gyógyító

ereje

van.

Az

emléktörl malájfasáska mérgét végül William Cedricnek adta, miután úgy t nt, túl sok mindenre emlékszik a történtekb l, és miután az is kiderült, hogy ember létére egész jól viseli a lélekosztás folyamatát, amit Herzeloide gonosz cselekedeteinek tudtak be. - Azt hiszem, megyek aludni, Will. Te nem jössz? ásítozott nyújtózkodva Jericho, és próbálta alvásra ösztökélni csillagokban elveszett barátját. Ám hiába kereste a felbukkanó remény fényét, a csillagok fekete üregei együttesen alkották a hosszú id

óta sötétl ,

végtelen eget. - Egek, Hullámhátút el kell innen vinnünk! - sóhajtozott Jericho, ahogy letekintett az üvegerkélyr l az addig békés tóba, amely most egy hatalmas uszonyos ló játszóterévé változott. - Én még nem megyek aludni. Menj csak. 372

- Neked is pihenned kell. Attól, hogy te virrasztasz, nem fog… - Jericho a hosszas várakozás után egyre gyakrabban sugallt reménytelenséget. Úgy t nt, hogy hite és ereje támaszának forrása napról napra apadozik. - Nem megyek Jericho. Még bemegyek hozzá. William azonban makacsul várt. Volt, hogy egész éjjeleket töltött éberen Yvone mellett. Nem evett és nem ivott, és egyre kevésbé volt ereje Yvone hologramját életben tartani. De nem adta fel, és úgy érezte, sosem tudná. Mániákusan vigyázta Yvone álmát heteken keresztül,

miközben

a

lány

életjelei

fokozatosan

halványodtak. Már sötét szempillái sem rebegtek meg a szell re, és b rének porcelánszíne csak még fakóbbnak t nt, szinte már szürkésbarna hajfonata mellett. Csak a szemei alatt botladozó karikák adtak színt elhagyatott arcának, ahogy magányosan feküdt a hófehér ágyban, maga köré vonva az összes fényt a szobában. William egész este nézte

t. És várt. Várta, hogy rebbenjen a

pillája, megmozduljanak ajkai, vagy megrezzenjenek mozdulatlan, egymásra fektetett ujjai. De homlokába 373

szök hajszálai is csak az éjszaka fuvallatára cirógatták b rét. Úgy t nt, az id járás sincs a legjobb hangulatában. A hét további

részében

az

es

szakadatlanul

zörgette

Szilánkbérc üvegszerkezetét, amelyt l az épület zeng templommá változott. Béke és különös hit töltötte meg a szobákat. Ha William végül alvásra is szánta magát, éjjeli útjai kivétel nélkül rémálmokba vezettek. Úgy érezte, minden az

hibája. Nem elég, hogy veszélybe sodort egy

embert, és vele együtt egész népének és otthonának létét, de most eddigi életének legfélelmetesebb csatáját is vívnia kellett. Mindent megadott volna azért, hogy visszakaphassa Yvone-t.

Jericho három hét elteltével hazament Szilánkbércb l. Yvone emberi világban tartott hologramjának pedig egy napja volt hátra az elt nésig. Aznap Melvin is látogatását tette a bércben. - Mit gondol, felébred valaha? Nézze, milyen sovány. William és Melvin Yvone ágya mellett ülve beszélgettek. 374

A boszorkány a napokban jó néhányszor segítette a szakadatlanul kitartó Williamet. F zeteket készített, varázsigéket mormogott, szellemek segítségét kérte, hogy a lányt életben tartsák. - Azt gondoltam, er sebb lesz. Úgy látszott, Melvint is megviselték a történtek. Miután a boszorka elmondta, hogy kizárólag a t r biztonsága érdekében

bánt

így

a

koboldokkal,

William

megbocsátotta neki apjával kapcsolatban tett nyers kijelentését és a bánásmódot is, amellyel fogadta ket a Vakegérben. Megígérték, hogy nem árulják el Melvin titkát, miszerint lelke mélyén egy kedves öreganyó, különben maga a t r is veszélybe kerülne, a boszorka szívén viselte korábban nem szívesen látott vendégei sorsát. - Egyébként hol van most a t r? - kíváncsiskodott William. - Ugyan fiam. Csak nem nézel madárnak? Olyan helyen van, amelyet csak mi hárman érünk el. Egy olyan dimenzióban, amelyet Berta, Geronina és én teremtettünk, 375

és ahol semmi más nem létezik, csak az

rület t re.

- Akkor valójában a t r neve hamis jelentés , igaz? Különben Cedric meg rült volna - folytatta a társalgást William. - Igen. Ez csak egy monda, hogy a t r becstelen használatára kevesebbeknek fájjon a foguk. Bár még így sem elég elrettent . - Lenne egy kérdésem. - Mondd csak, fiam. Melvin feszülten figyelt, sötét csuklyáját már levetette, amely alatt sz, göndör haját rejtegette. - Siegfried azt mondta, hogy Yvone… - Igen, tudom. Hogy a lány egy kimeríthetetlen forrása a völgynek. Nos, én ezt már akkor tudtam, amikor láttam, hogy idehoztad. Mert tudod, az öreg Melvin mindent lát, ravasz nyaklánc ide vagy oda - kacsintott az öregasszony. - Akkor hát igaz. De ez pontosan mit jelent Yvone-ra nézve?- William karba font kézzel várta a választ, miközben el re-hátra hintázott a széken. - Amikor végrehajtottam rajta a lélekosztást, azt 376

gondoltam, egyszer lesz a vége. Az

lesz. Nem hittem volna, hogy ez

érdekében nem nyugtathattam meg,

hogy annak ellenére, hogy Cedric le fogja szúrni, mégis életben marad, mert az kérdéseket vetett volna fel benne. Melvin felállt, és lassan a nyitott ablakhoz botorkált, amelyen keresztül egész Szilánkbérc területét be lehetett látni, és amelyen át h vös esti szell bújt be a szobába. - Yvone-nak, amit jobb is, ha még nem tud meg, csak ha már felkészült rá… - a sötét ruhás boszorka hátra tette kezeit, és lassan beszívta, majd kifútva a leveg t behunyta szemeit, nagyot sóhajtott. -…Yvone-nak prizmalelke van. A hirtelen jött sejtelmes választ elnyelte a fénytelen éjszaka, magába zárva minden titkát, hogy ami akkor hangzott el, az egyedül a sötétségé maradjon.

Aznap éjjelét William a bérc levéltárában töltötte. Mindent tudni akart a prizmalelkekr l. Átkutatta az egész helyiséget, vagy száz kötetet, levelet és iratot, de sehol sem talált részletesebb beszámolót ezekr l a nem 377

mindennapi teremtményekr l. A háromszáznyolcadik áttekintett könyvvel a kezében szenderült álomra a keményfa asztalra borulva, és így érte a reggeli els fénysugár is, ami beszökött az ezerszín

ablaküvegen.

Ám mikor William felébredt, kezében nem az este átolvasott könyv lapult, hanem egy nagyon is ismer s, furcsa b rborítású szerzemény. A napló volt. - Hát persze! - szólalt fel hangosan az álmos William, és felcsapta apja naplójának középs oldalát, ahol rögtön ez a cím állt: Prizmalelkek. A szöveget továbbolvasva meglelte a választ. Azt, amelyet Melvin nem mondhatott el neki, hiszen akkor veszélybe sodorná Yvone kilétét. „A prizmalelkű emberek nagyon ritka természetű jelenségek. Nevüket egyedülálló képességükről kapták, miszerint lelkük kimeríthetetlen. Egy személyben képesek ezer ágra szétosztható, önmagában is egészséges lélekdarabok átruházására, így egy másik illető megmentésére a haláltól. Nevük is innen ered, hisz, mint a prizma kristálya, bár egy személyiségük van, lelkük képes számtalan darabra osztódni, mint a fény, amelyet a prizma elnyel,majd a létező összes színre képes szétválasztani, 378

miközben egészséges életet élhetnek. Ez azt jelenti, hogy a lélekosztás

nem

gyengíti

erejüket,

vagy

rövidíti

meg

élettartamukat. A legelső prizmalelkű ember születése az ókorra tehető, az i. e. 8. századra. Míg a legutóbbi születéséről, amelyet sikerült nyilvántartásba vezetniük az angol polgári forradalom időszakából, 1640 körüli évekből találtak utalásokat. A személyek neve azonban ismeretlen. Születéseik között eltelt időszakokból

próbáltak

ciklikusságára, leghírhedtebb

ám

meg

tudósok

reménytelen

prizmalélek,

és

rájönni

kutatásokat

az

egyetlen,

létezésük zártak.

kinek

A

neve

fennmaradt, Gilbert Brix néven élt, VI. Károly francia király korában. Hírnevét leginkább a király hitvesével, Bajor Izabellával

folytatott

viharos

viszonyának

köszönhette,

amelyről azonban csak egy bizonyos tőr maradt fenn bizonyítékul. A prizmalelkek elszánt, és mai napig méltán elismert kutatója Dr. Lumiere Menteberge, a Rendkívüli Élőlények Megóvása Egyesület elnöke és A lélek titokzatos útvesztői című kötetsorozat szerzője.” Mikor William befejezte az utolsó mondatot, szemét lehunyva hátradöntötte fejét a széken, és fáradt arcát 379

kezeibe temette. Most érezte csak igazán a hetek alatt felhalmozódott kimerültséget, amelyet csak tet zött értetlensége, hogy ha Yvone tényleg prizmalélek, miért nem vette oly könnyen az akadályt, mint unokatestvére. - Űát ezért vadászik rá Űerzeloide. Leírhatatlan id re elég lélek jutna számára Yvone által. - Most váltak csak világossá Siegfried szavai is. Amint ezek a gondolatok kavarogtak álmos fejében, hirtelen mozgolódásra és hangos szuszogásra lett figyelmes a ház visszhangzó üvegfalai között. Azon nyomban futásnak eredt Yvone hálószobájának irányába, ahol a sápadt Yvone próbált meg

felülni

kipárnázott

ágyában.

Mikor

William

megpillantotta a révedez Yvone-t, térdre rogyott a szoba ajtajában, és olyan megkönnyebbült, könnybe lábadt szem mosolyt villantott, amelyre a beesett szem Yvone örökre emlékezni fog. - Túléltem? - Yvone hangja bár bágyadt volt és er tlen, mértéktelen megkönnyebbülést és boldogságot árasztott. Miután William

szeme és teste

is megszokta a

halványpiros színt öltött Yvone jelenlétét, újra el vette 380

megszokott viselkedését. - Hát felébredtél, Csipkerózsika? Azt hittem, már azt várod, hogy megcsókoljalak. Sok lány vágyik rá még rajtad kívül, el sem hinnéd. Ereszkedett le vidáman a meggyötörtnek látszó Yvone mellé William, akit még sosem látott ilyen boldognak a lány. De William fejében egészen más gondolatok jártak. Azok a bet k és mondatok, amelyek egy perccel ezel tt még a székhez kötözték, és amelyek most sem hagyták nyugodni. Ahogy nézte a meglepett Yvone-t, másra sem tudott gondolni, csak a lány különleges és rendkívüli képességére. Tudta, hogy nagy kincs van a birtokában, és hogyha kiderülne ez, rengetegen kihasználnák a lányt, és aligha tudná megvédeni. Így egyel re úgy döntött, a titkot megtartja magának. Miután sikerült egy kis ételt a lányba er szakolnia, a levéltár felé vette az irányt, ahol a prizmalelkekr l szóló részt kitépte a naplóból, és hogy még véletlenül se jusson senki becstelen kezére, a bérc egyik legbiztonságosabb helyére rejtette. A nap további része azzal telt, hogy a betegesen sovány 381

és

színtelen

arcú

Yvone

elég

er t

szerezzen

a

hazatéréshez. William úgy vélte, jót fog tenni a lánynak, hogy újra szerettei között lehet, nem beszélve a szétfoszlott hologramról, ami már nem bizonyult hihet helyettesít nek. - Meddig aludtam? - kérdezte a már jobb képet mutató Yvone, miközben az üvegerkélyr l lóbálták a lábukat Hullámhátú külön bejáratú tava fölött. - Úgy három hétig. Gyanítom, vége a nyári szünetnek. William szívét gyanútlanul behálózták a szomorúság gondolatai, holott tudta, Yvone akkor van a legnagyobb biztonságban, ha az emberek világában van. - Cedric hogy van? - váltott témát Yvone. - Teljesen jól van, egészséges. Gondolom, mivel már Herzeloide végrehajtott rajta egy lélekcserét, könnyebben viselte a folyamatot, mint te. Egy hétig feküdt, aztán beadtam neki egy emléktörl

folyadékot, mert a

kelleténél kicsit több mindenre emlékezett. Most már minden bizonnyal otthon van. - De az emléktörl … akkor mindent kitörölt? - Yvone 382

arcán rémület tükröz dött. - Dehogy! A méreg, amelyet megivott, kizárólag a völggyel kapcsolatos emlékeit törölte. Illetve, nem teljesen törölte, sokkal inkább módosította azokat. Hiszen ha kitöröltük volna, szokatlan ürességet érezne, mint aki amnéziás, és az nem lenne rá túl jó hatással. Yvone kissé megnyugodott. Ám ekkor beúszott egy gondolat, amelyet nem volt idejük megbeszélni. - Hogy viseled? - Yvone képtelen volt kimondani, de William így is tudta mir l van szó. - Igazából sejtettem. - Itt hosszas szünetet hagyott. Mikor elhoztad a naplót és a nyakláncom kinyitotta, már… szóval érted. Aztán, ahogy minél többet olvastam, figyelmes lettem az elején bejegyzett névre.

Ignacio

Filberto Shaw. Az én vezetéknevem is Shaw. - Most már értem, miért volt annyi részletes információ a naplójában, hiszen itt élt a völgyben, veletek - sóhajtozott a lány. - És most mi a terved, Will? Mit tervezel Filbertoval, mert nekem ne próbáld el adni, hogy most, hogy már tudod 383

ki is az apád, ölbe tett kézzel fogsz ülni! - Még nem jött el a megtorlás ideje, Yvone. Nem is vagyok benne már olyan biztos, hogy szüksége lenne megtorlásra.

Emberként

él,

egyedül,

egy

olyan

szörnyeteg szolgájaként, aki nem ismer kegyelmet, és aki a saját vértestvérét képes lenne megölni a hatalomért. Egyetlen rossz lépés és a professzor halott. Most sem vagyok biztos benne, hogy elmaradt a büntetése, amiért nem tudta megszerezni a t rt. De ne beszéljünk most err l, kérlek. És senki másnak se mondd el, ha anyám megtudná, belepusztulna. A mai napig nem tudta feldolgozni apám elt nését. Kétlem, hogy azt fel tudná, hogy újra el került. - Ez nagyon tiszteletreméltó t led, Will és a szavamat adom - veregette meg barátja robosztus vállát Yvone. - De ideje lenne indulnod - szakította félbe a csendességet William, kinek hangja lemondó volt, és minden porcikája azt sugallta, hogy a búcsúzást nem neki találták ki. - Írni fogsz, William? Ugye írsz majd? - Megígérem. Csak majd ne lep dj meg túlságosan, mikor 384

olyan helyen találod, amit nem vártál. William újra el vette önfeledt mosolyát. - Egy perc múlva nyílni fog egy kapu. William nyaklánca szbe borultan csillogott. - Szerinted hogy voltam képes meggyógyulni? Hiszen a Cedric által ejtett seb, kicsit sem volt karcolás… hogyan sikerült mégis túlélnem? Van valami köze ahhoz, amit Siegfried mondott? Yvone arca kíváncsi volt és meglep dött is egyben, mint aki egy csoda szerepl jévé vált. Williamnek nehezére esett elmondani az igazat, így megpróbálta elintézni egy közönyös

hangnem

nem

tudommal

és

egy

vállrándítással, majd meggy zni Yvone-t, hogy nem az a fontos, hogyan élte túl, hanem az, hogy újra itt lehet, az él k körében. Williamnek fogalma sem volt, mikor mondhatja el a lánynak, de amíg Yvone nem tudott róla, addig saját magát sem keverhette veszélybe. Ismerve jólelk ,

bátor

felhasználva

barátját,

mindenki

tudta,

hogy

segítségére

képességét

akarna

sietni,

olyanokéra is, akik nem érdemelnek jobbat a halálnál. És 385

ami még fontosabb, ennyi megpróbáltatás és halálközeli élmény után William jobbnak látta, ha már magától a rettegés tudatától megóvja a lányt. - Vidd el a naplót is! Filberto már nincs a házatokban - mondta William. - Elkísérsz a házig? - kérlelte barátját, akit nem kellett sokáig gy zködni. Újabb ismer s pörgés, vakítóan fehér fény és hányinger következett, ahogy eszeveszettül forogtak a fényalagutak között, mikor végre biztos, harmatos füvet ért a lábuk. - Átadod majd Jerichonak az üdvözletem, és hogy köszönöm?- Sétált lassan hátra a lány, a ház vetette árnyékudvar felé. - Persze - mosolygott William, majd hirtelen Yvone megindult a hátrálásból és egyenesen William nyakába ugrott. Hosszasan ölelte barátját, és búcsúzóul egy puszit nyomott az arcára, mire az csendesen elpirosodott. - Hogyan tudok majd neked visszaírni? - kíváncsiskodott Yvone. - Van esetleg egy láthatatlan postaláda, amibe ha beledobom a levelet, a másik oldalán az üzenet 386

Szilánkbércben landol?- kuncogott a lány, és láthatólag átjárta a felh tlen öröm, hogy újra otthon lehet. - Majd meglátod, kislány - incselkedett William. - Na, sipirc! És azzal vállánál fogva megindította a lányt a ház felé. Mikor Yvone már a bejáratnál állt, még hátrafordult a halványuló William felé. - Egyébként milyen állat az a pribojsz? - vigyorgott Yvone, de kérdésére csak ezt a választ kapta. - Amíg nem tudod, van egy okom, hogy újra találkozhassunk - kacsintott William, majd elt nt a terebélyes fa széllebegtette levélárnyékai alatt, melyek foltokat hagytak a napsütötte avaron.

Egy hét múlva, mikor Yvone már szüleivel Londonban tartózkodott, különös dolog történt. Elenor csirkeragut készített, miközben Yvone szorgalmasan segített neki a konyhában megpucolni a gombákat, amelyeket a nagyi küldött. Yvone mit sem sejtve téblábolt anyja körül, mikor az felszólította, hogy szaladjon le a boltba egy kis 387

tésztáért. Igazi szeptemberi reggel volt, amikor Yvone megállt a hosszú átjárónál, várva, hogy a lámpa zöldre váltson. Ekkor azonban pillantása megakadt az egyik behajtani tilos táblán, amelyen egy egyértelm en neki címzett üzenet állt a megszokott piros-fehér minta helyett.

Drága Yvone! Remélem, jól vagy, itt már hulló levelek takarják a völgyet. Készülünk az őszi karneválra. Ha üzenni akarsz, bárhová írhatsz, megkapom. Hát nem fantasztikus? Ui. Ne rémülj meg, ezt csak te látod! Üdvözlettel William Yvone ezután szórakozottan mosolyogva, vígan sétált be Mrs. Potts kisboltjába, hogy tésztát vegyen a vasárnapi ebédhez.

A

következ

üzenet

érkezett…

388

egy

fazék

oldalán

Hálás köszönet azoknak, akik nélkül ez a könyv nem jöhetett volna létre:

Kriegel Zsófia szerkeszt

Koncz Gábor grafikus

Boros Zoltán kreatív munkatárs

389

Tartalomjegyzék 1. Bizarrfalva új lakói....................................................................... 5 2. A baljóslatú meglepetés ............................................................ 33 3. Meg sem történt emlékek ......................................................... 47 4. A Glamis - kastély meséi .......................................................... 63 5. Szertárháló és szénszemek ....................................................... 79 6. Az

rület t re ............................................................................ 97

7. Befalazott világ......................................................................... 123 8. Fátyolkvarc és Nurd-völgy .................................................... 143 9. Volt napló, nincs napló ........................................................... 161 10. A zordzugi cella r ................................................................. 177 11. A furmányos fajankó ............................................................. 209 12. Rege a pokolból...................................................................... 239 13. Visszahozhatatlan barátság .................................................. 262 15. Az inka sziklarejtek ............................................................... 283 16. A Suttogó cédrus ................................................................... 298 17. Sorsdönt tanács .................................................................... 316 18. Kártyaparti a Vakegérben..................................................... 328 19. Igazság a pincében................................................................. 341 20. Nehéz döntés .......................................................................... 357 21. Prizmalélek ............................................................................. 367

390

Ha tetszett a könyv, és érdekel a folytatása, illetve hogy milyen köteteken dolgozom mostanában, keress meg az interneten! Igazán örülnék a jelentkezésednek.

E-mail: [email protected]

Hivatalos blog : firkavarazscafeblog.hu

FacebookŐ B.N.Prince Ő Yvone és az

rület t re

A kötet folytatása:

Yvone és a Kulcs rz k tornája

391