“Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt.127.3.)
XXII.
ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony
MÁSODIK értesítÔ
Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT KOLLÉGANÔK, KOLLÉGÁK! KEDVES VENDÉGEINK! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2014-ben újra a Jósa András Oktatókórház szervezheti a XXII. Országos Szülésznôi Konferenciát. Ezt a rendezvényt éppen tíz évvel ezelôtt tartottuk Nyíregyházán, mely többek szerint is rendkívül sikeres és emlékezetes esemény volt. Az elmúlt idôszakban sok változás történt az egészségügyben, szülészeti ellátásban, szülésznôi tevékenységben. A megváltozott környezetben a nagy odaadással dolgozó szülésznôi társadalom a helyét keresi, képzettsége és felkészültsége szerinti tevékenységét, hogy a korábbi bábaságnak megfelelô elveken végezhesse munkáját. Az intézeten kívüli szülés, mint alternatív szülészeti ellátás mára kiharcolta társadalmi helyét, sôt sokszor túlságosan is nagy szerepet kap. Az intézeti szüléseknél résztvevô szülésznôk példát vehetnek tôlük az érdekérvényesítés terén. Reméljük, hogy a mostani konferencia is alkalmat ad majd a kollégák közötti eszmecserére; minden fél elmondhatja véleményét, gondolatait, megmutathatja eredményeit és sokat tanulhatunk egymástól, hogy a változó jogi környezetben is biztonsággal tudjuk ellátni feladatainkat. A tavasz Nyíregyházán gyönyörû, így a szellemi feltöltôdés mellett pihenésre is módot ad, és vendégeink megismerhetik az ország észak-keleti szegletében zajló mindennapi életet. Kívánom, hogy a konferencián hasznosan töltsék az idôt, és ismét felejthetetlen élményekkel térjenek vissza áldásos munkájukhoz. Munkatársaim nevében is várjuk Önöket szeretettel!
A Konferencia VÉDNöke
A konferencia tudományos témái
Mangol Csilla, fôigazgató, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
• • • • • •
HÁZIGAZDA Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészet-Nôgyógyászati Osztálya
A Konferencia elnöke
PLENÁRIS ELÔADÓK
Csetneki Julianna, MÁE Szülésznôi Szekció elnök Dr. Pap Károly, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészet-Nôgyógyászati osztály, osztályvezetô fôorvos Dr. Adorján Gusztáv, fôigazgató-helyettes, Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Prof. Dr. Póka Róbert, DEOEC Szülészeti és Nôgyógyászati Klinika, Debrecen Dr. Pap Károly, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészet-Nôgyógyászati osztály, Nyíregyháza Dr. Csákány M. György, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelôintézet, Budapest
A Konferencia rendezÔje
szervezÔbizottság ElérhetÔsége
Szülésznôi szekció Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Szülészet-Nôgyógyászati Osztály
Enyedy Andrea Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház 4400 Nyíregyháza, Szent István u.68. Tel: +36 42 599 700 e-mail:
[email protected]
SzervezÔbizottság Elnök: Enyedy Andrea, vezetô szülésznô, szakmacsoport vezetô Tagok: Móricz Istvánné, ápolási igazgató Nagy Géza, ápolási igazgató helyettes Hudák Csabáné, osztályvezetô fônôvér Orosz Zoltánné, denzitometriás asszisztens
Tudományos szervezÔbizottság
Dr. Pap Károly osztályvezetô fôorvos
Terhesgondozás Önálló szülésvezetés intézeten belül, ill. intézeten kívül Jogi kérdések - szülésznôi kompetenciák kérdésköre Kommunikációs kihívások a szülésznôi tevékenységben Konfliktuskezelés a munkahelyen Szabadon választott téma
Elnök: Csetneki Julianna, MÁE Szülésznôi Szekció elnök Móricz Istvánné, ápolási igazgató, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
A kongresszussal kapcsolatos további információkkal a Szervezôiroda szívesen áll rendelkezésre: Gaitz Éva Congressline Kft. 1065 Budapest, Révay köz 2. Tel.: (+36 1) 429 0146, (+36 1) 312 1582 Fax: (+36 1) 429 0147 E-mail:
[email protected] www.congressline.hu
ELÔZETES PROGRAM
Általános információk
2014. április 24., csütörtök
Konferencia és regisztráció helyszíne Hotel Pagony**** Wellness & Conference 4400 Nyíregyháza, Újmajor
12.00- 16.00-18.00 19.00-21.00
Regisztráció Baráti találkozó Nyitó Fogadás
2014. április 25., péntek 09.00-09.30 09.30-10.30 10.30-10.50 10.50-13.00 13.00-14.00 14.00-16.00 16.00-16.20 16.20-18.00 19.30-
Megnyitó, “Tiszteletbeli Szülésznôi” díj átadása Plenáris ülés Szünet Plenáris ülés Ebédszünet Elôadások Szünet Elôadások Gálavacsora
2014. április 26., szombat 09.00-10.00 10.00-10.20 10.20-11.50 12.00-13.00 13.00-14.00
Elôadások Szünet Elôadások A konferencia zárása, Vándorzászló átadása Ebéd
Regisztrációs iroda nyitva tartása: 2014. április 24., csütörtök 12.00-19.00 2014. április 25., péntek 8.00-18.00 2014. április 26., szombat 8.00-12.00
RÉSZVÉTELI DÍJAK
Korai részvételi díj 2014. március 15. elôtt
Késôi részvételi díj 2014. március 15. után
Helyszínen
Szakdolgozó
15 000 Ft
18 000 Ft
20 000 Ft
Orvos
19 000 Ft
23 000 Ft
25 000 Ft
8 000 Ft
10 000 Ft
12 000 Ft
Kiállító, cégképviselô
15 000 Ft
15 000 Ft
15 000 Ft
Napijegy/nap
10 000 Ft
10 000 Ft
10 000 Ft
Kísérô
11 000 Ft
11 000 Ft
11 000 Ft
Nappali tagozatos szülésznôk
A részvételi díj 27% áfá-t tartalmaz.
A részvételi díj tartalmazza - a konferencián való részvételt - a konferencia kiadványait - a kávészüneteket - a csütörtöki Fogadást A kísérôi részvételi díj tartalmazza - csütörtöki Fogadást - a pénteki Gálavacsorát A napijegy ára tartalmazza - az aznapi részvételt a tudományos programon, kitûzôt, a programfüzetet és a kávészüneteket
Társasági Programok
SZÁLLÁSFOGLALÁS
Csütörtök 19.00-tól Nyitó fogadás Pénteken 20.00-tól Gálavacsora (fakultatív)
Az árak tartalmazzák a reggelit és az adókat. (áfa, ifa) A három- és négyágyas szobák száma erôsen korlátozott. A kollégiumi szobákhoz közös zuhanyzó tartozik.
Elôadások, absztraktok: Elôadás absztraktok beküldési határideje: 2014. február 28.
[email protected] e-mail címen. Visszaigazolás az absztrakt elfogadásáról: 2014. március 10.
Szálloda
Egyágyas szoba/éj
Kétágyas szoba/éj
Háromágyas szoba/éj
Négyágyas szoba/éj
Hotel Pagony ***
17 600 Ft
19 700 Ft
-
-
22 000 Ft
24 100 Ft
-
-
16 900 Ft
21 400 Ft
-
-
10 500 Ft
14 000 Ft
17 500 Ft
-
4 500 Ft
9 000 Ft
13 500 Ft
18 000 Ft
4400 Nyíregyháza, Újmajor
Hotel Pagony **** 4400 Nyíregyháza, Újmajor
Absztrakt formai követelményei (Times New Roman betûtípus, 12 pt betûméret) Elôadása címe (félkövér betûstílus) Szerzôk, (az elôadó nevét kérjük aláhúzni, normál betûstílus) Szerkesztett összefoglaló: 800-1500 karakter. Szak- és továbbképzés A kongresszus akkreditációja folyamatban van. Szállások, szállásfoglalás A szálláshelyeken csak korlátozott számban állnak rendelkezésre szobák, azért kérjük, szállásigényüket idôben jelezzék irodánknak. Szállásfoglalásokat a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni. Kérjük pontosan megjelölni a jelentkezési lapon a kívánt szoba típusát, és hogy megosztja-e azt valakivel (név). Szállást csak teljes szállásdíj befizetésével tudunk foglalni és visszaigazolni.
Hotel Centrál 4400 Nyíregyháza, Nyár utca 2-4.
Európa Hotel 4400 Nyíregyháza, Hunyadi u. 2.
DE EK Kollégium 4400 Nyiregyháza, Bethlen Gábor u. 58-60.
Busztranszfer A kongresszus ideje alatt (2014. április 24-én délután és este, április 25-én reggel, délután és este a közös vacsora végén, illetve április 26-án 8.00-tól a program végéig) a Hotel Pagony és a szállodák között busztranszfert biztosítunk, melynek menetrendjét a végleges programban megjelentetjük. Ebéd A kongresszus helyszínén a Hotel Pagonyban fakultatív meleg és hideg étkezési lehetôséget biztosítunk a konferencia résztvevôinek az alábbiak szerint. 2 fogásos menüebéd: 3.000,-Ft/fô/alkalom, batyus hidegcsomag: 1.500,- Ft/fô/alkalom Közös Vacsora a Hotel Pagonyban: 5.000,- Ft a Hotel Pagonyban megszálló vendégek részére, 8.000,- Ft egyéb szálláshelyet igénybe vevôk számára Az étterem befogadóképessége korlátozott, kérjük, hogy étkezési igényüket elôre jelezzék a jelentkezési lapon, hogy a konyha megfelelô mennyiségre készülni tudjon.
LEMONDÁSI FELTÉTELEK:
TÉRKÉP
Lemondási határidô: 2014. március 24.
A
2014. március 24. elôtti befizetés és lemondás esetén a részvételi díj 80% át és a szállásdíj egészét visszafizetjük. 2014. március 24.– március 31. közötti lemondás esetén a részvételi díj 50%-át és a szállás-díj 50%-át visszatérítjük. 2014. március 31. utáni lemondás esetén nem áll módunkban a részvételi és a szállásdíjat visszafizetni. Kérjük a lemondást írásban a szervezôirodának jelezni.
A
Hotel Pagony**** Wellness & Conference 4400 Nyíregyháza, Újmajor
B
Hotel Centrál 4400 Nyíregyháza, Nyár u. 2-4.
C
Európa Hotel 4400 Nyíregyháza, Hunyadi u. 2.
D
DE EK Kollégium 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u. 58-60.
B
C D