Wekerle Sándor Üzleti Fıiskola: Egy méltatlanul elfeledett pénzügyi zseni … Konferencia a Wekerle Sándor Üzleti Fıiskola névadójának tiszteletére Budapest, 2008. január 25.
Wekerle Sándor munkásságának üzenete a költségvetési fenntarthatóság kérdésében (Wekerle Sándor és a költségvetési stabilitás) (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)
Alighanem az egyetlen állami intézmény az Állami Számvevıszék, amelynek falán a magyar állami élet más nagyjaival együtt ma ott van Wekerle Sándor markáns profilja. Talán van szimbolikus jelentısége a képnek, mutatja, hogy számunkra személye többet jelent, mint pusztán egyet az egykor kiváló, aztán méltatlanul elfeledett pénzügyi-közigazgatási szakemberek közül. Tény, a mai kor átlagembere számára mindössze a Wekerle-telep megnevezésében, talán a tisztviselıi lét egykor volt tisztes biztonságára asszociálva él tovább alakja. Életmőve a tájékozottabb rétegek képviselıi számára is jórészt csak a polgári liberalizációt szolgáló törvények emléktöredékeire korlátozódnak. Holott Wekerle Sándor háromszoros jogon is helyet kérhetne a Guinness rekordok könyvében. İ Magyarország elsı polgári származású, pénzügyi-közigazgatási szakember miniszterelnöke, ı volt az, aki máig egyedüliként három ciklusban is magyar miniszterelnök volt, s végül neki jutott az a szomorú sors, hogy a dualista, adott formájában bukásra ítélt, a sokak által ma némi túlzó párhuzamkereséssel integrált elsı európai államszervezetben az utolsóként töltse be e posztot. E teljesítmény a kései utókor képviselıjét tiszteletet parancsoló érdeklıdéssel fordítja életmőve felé. Pályaképe az Osztrák-Magyar Monarchia közéletében elévülhetetlen eredményekben és korszakos jelentıségő kudarcokban tevékeny részes államférfi alakját mutatja. A birodalom összeomló épülete Wekerle Sándor életmővét, sıt jó emlékezetét is hosszú idıre maga alá temette. Életmővének tárgyilagos értékelésére évtizedekig nem volt lehetıség. Úgy vélem, ma már inkább ez kötelesség. Igénye mindazoknak, akik felelısségüknek tekintik az ország pénzügyi mőködésének biztonságát és fejlıdését. Életmőve számos tanulsággal szolgál. A párhuzam adott: a nemzeti trauma után a kiegyezés, mely nem mőködhet szilárd államháztartási alapok, a birodalmon belüli és birodalmon kívüli gazdasági erıtérhez kapcsolódó felzárkózás, - ma így mondjuk: nominális és reálkonvergencia nélkül. A maihoz hasonló problémákkal szembesültek a kiegyezés korának politikusai is, hiszen egy fejlıdésben megkésett, az európai földrajzi félperiférián lévı ország számára kellett biztosítani a felzárkózás lehetıségét a haladás élvonalához. Wekerle Sándor a forradalom évében, 1848-ban született Móron, ahol édesapja egy grófi birtok gazdatisztje volt. A tehetséges fiú a székesfehérvári ciszterci gimnázium elvégzését követıen a budapesti egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. Ennek befejezését és a doktori cím megszerzését követıen külföldi tanulmányútra indult, majd 1870-ben megkezdte munkásságát a pénzügyminisztériumban, abban az évben amikor a magyar államháztartás pénzügyi rendszere kiteljesedett: megszületett a független Magyar Állami Számvevıszék.
Az apai örökség a szorgalmas és kitartó munka vállalásában, a közigazgatás írott és íratlan szabályaihoz való alkalmazkodásban mutatkozott meg, mellyel a hivatali lépcsıfokokat kijárva 1886-ra államtitkárrá nevezték ki abban a pénzügyminisztériumban, ahol végül az ı közremőködése is hozzájárult ahhoz, hogy majd két évtizeddel a kiegyezés után a Magyar Állam költségvetését végre egyensúlyba hozzák. Közben a pénzügyi és közigazgatási jog területén habilitációt szerzett és egyetemi magántanár lett. Példáját adva, hogy az elméleti közgazdasági munka és az igényes, gyakorlati vezetıi tevékenység milyen szorosan összefügg. Államtitkári kinevezésének hátszelével képviselıi mandátumhoz jutott, s szakmai kérdésekben való jártassága miatt hamarosan elismert képviselıházi debattırré vált. Így indult az az igen szilárd szakmai alapokra támaszkodó politikai karrier, mely mintegy három évtizeden keresztül folyamatosan a magyarországi társadalmi és közélet meghatározó szereplıjévé tette Wekerle Sándort. A kiegyezést követı, mai visszatekintésünkben ma már meglehetısen nyugodtnak tőnı politikai élet lehetıséget biztosított a gazdasági fejlıdésre és társadalmi átalakulásra, ami a magyar társadalom szemében felértékelte a kiegyezéssel létrehozott politikai kompromisszumot. Ez idı alatt indult meg az ország lakosságának számbeli gyarapodása, a mezıgazdasági termelékenység emelkedése, mely megalapozta a mezıgazdasági export, valamint az ipari és kereskedelmi élet rohamos fejlıdését, az ország általános felemelkedését. Javultak a közoktatási és közegészségügyi viszonyok, s összhangban a nemzetközi tendenciákkal, hihetetlen mértékő infrastruktúrafejlesztésre került sor. A vasútvonalak léte ösztönzıleg hatott a mezıgazdasági termelésre, hiszen hozzájárult a magyar búza exportképességéhez, így Magyarország az osztrák-magyar közös vámterület miatt jelentıs részt vállalhatott az osztrák tartományok élelmiszerellátásában, s megindulhatott a nemzetközi hírő magyar malomipar megteremtése. Az 1870-es évektıl az 1890-es évek közepére a magyar búzatermelés megduplázódott. Ez egyrészt a termelés intenzívebbé válását feltételezte, általánossá tette a kor színvonalán álló gépesítést, másrészt lökést adott az állattenyésztés fejlıdésének. A mezıgazdasági terményfelesleg ösztönözte az ipar és kereskedelem, a pénz- és bankszféra fejlıdését is. A vasúti fejlesztések, melyekben a megerısödı magyar bankszféra is tevékenyen részt vett, nemcsak pozitív gazdaságfejlesztési hatással jártak, hanem új problémákat is hoztak: az állam pénzügyeiben újabb nehézségeket okoztak: a magántıke érdeklıdésének felkeltése érdekében túlvállalt állami garanciák, pénzügyi manipulációk, melyek összeomlása következményeként végül az államnak kellett helytállnia. 1887-ben Tisza Kálmán miniszterelnök veszi át a pénzügyminiszteri tárcát az államháztartás fenti kötelezettségek miatt is megbomló egyensúlyának kezelése érdekében, azonban a tényleges stabilizálási teendıket államtitkári minıségében, ezt követıen 1889-tıl pénzügyminiszterként Wekerle Sándor látja el. Következetes tevékenységével gondoskodik az adók behajtásáról és a növekvı államadósság kezelésérıl, így a 90-es évekre, nem utolsósorban a gazdasági növekedésnek az államháztartási pozíciókra gyakorolt jótékony hatása következményeként viszonylagos költségvetési stabilitás alakult ki. Wekerle Sándor elsı miniszterelnöksége 1892-tıl 1895-ig tartott. Tisza Kálmán lemondását követıen rövid két évig mőködı Szapáry-kormány bukását követıen kapott megbízást a kormány vezetésére. 1889-tıl folyamatosan pénzügyminiszterként mőködött a Tisza és Szapáry kormányban, s e minıségében kiváló munkát végzett. Természetesnek tekinthetı, hogy az uralkodói bizalom a kormánypárt köztiszteletben álló politikusaként Wekerle Sándort érte utol a kormányalakítási megbízással.
2
A kortársak megítélése szerint Wekerle Sándor elıbb és elsısorban volt pénzügyi és gazdasági szakember és onnan került be a magyar politikai fejlıdés irányítói közé. Talán megengedhetem magamnak, ha megjegyzem: ez nem kritika, hanem hatalmas érték. Mivel szakpolitikusként mindig számolni kellett a realitásokkal, a létezı adottságokkal, bíznia kellett a köztisztviselıi lét kollektív emlékezetének erejében. Tudnia kellett a közszolgálat stabilitásában rejlı értékeket, s persze ismernie kellett azokat a korlátokat is, amelyek az igazgatási rendszerek transzmissziós teljesítményének fékjei lehetnek. Bírálói azt mondják, talán túlságosan is ismerte ezeket a kereteket, s belenyugodott, hogy ezen belül van mozgástere, s így kell kimunkálnia a vállalható megoldásokat. Az államháztartás konszolidálása mellett nevéhez főzıdik a valutareform is, melynek keretében az Osztrák-Magyar Monarchia is áttért az ezüstalapú pénzrendszerrıl az aranyalapú pénzrendszerre, s ezzel a korabeli fejlett európai államok pénzpolitikáját követte. A lépés szorosabb szálakkal integrálta Magyarországot az európai országok közösségébe, és kedvezı feltételeket teremtett a további gazdasági fejlıdésnek. A szakmai kérdések részleteinek kimunkálása érdekében szívesen vette igénybe a kitőnıen felkészült pénzügyminisztériumi hivatalnokgárda szakmai ismereteit. Ebben a csapatmunkában alakult ki megnyerı stílusa és emberismerete. Minden bizonnyal ráérzett, hogy minden kollektívának van egy formális és informális hierarchiája, „elfogadottsági” sorrendje, s ha a kettı távol esik egymástól óriási energiák vesznek kárba. Wekerle Sándor a képviselıház elıtt elmondott miniszterelnöki programbeszédében miközben hitet tett a kiegyezés mővének folytatása mellett, ugyanakkor az elmúlt évtizedek kedvezı gazdasági fejlıdése által megalapozott polgári átalakulás érdekében jelentıs társadalmi reformok szükségességét hirdette meg. Ma úgy mondanánk: egy körültekintıen felépített, a társadalmi igazságosság – a szociális kohézió - erısítését és a versenyképes reálgazdaság felépítését célul tőzı konvergencia-programot hirdetett meg. A gazdasági tevékenység fejlıdése érdekében új piacokra jutásra irányuló erıfeszítéseket ígért a keleti kereskedelem feltételeinek javításán, a tengerhajózás fellendítésén keresztül. A gazdaságfejlesztéshez kapcsolódó állami feladatokból az infrastruktúrafejlesztés különös hangsúlyt kapott, a folyószabályozásra és a vasútfejlesztés keretében új iparvágányok létrehozására fordítandó költségvetési források ígéretével. Az iparfejlesztés feltételrendszerét a szakoktatás fejlesztésével kívánta javítani, a mezıgazdaság területén pedig az állategészségügy fejlesztése és a mezııri szolgálat megteremtése szerepelt programjában. A kitőzött feladatok teljes egészében hitelesnek bizonyultak. Ha bele gondolunk ezek a célok adják ma is azokat a sarokpontokat, amelyek mentén az európai integráció kiteljesedése felé haladhatunk. Wekerle Sándor „konvergencia-programja” a legkevésbé sem maradt ígéret a három éves kormányzati tevékenysége során. A meghirdetett tengerhajózás fejlesztési program megvalósulását érzékelteti a fiumei kikötı fejlesztése, valamint a vasútügy fejlesztése érdekében az Államvasutak szervezésének bejelentése. A munkaügyi viszonyok rendezésére vonatkozó programpontok mellett kiemelten kezeli a szociálpolitikai intézkedéseket. Bátran állíthatjuk, hogy számos fejlett országot megelızve, illetve követve került sor a munkásvédelem és betegsegélyezés, valamint a kötelezı balesetbiztosítás és aggkori biztosítás ügyének kormányprogrammá történı emelésére. Mivel a megalakult kormányban a pénzügyminiszteri posztot magának tartja fenn, ezért külön pénzügyminiszteri programot is meghirdet, melynek sarkalatos eleme a progresszív személyi jövedelemadó bejelentése. Egyidejőleg ígéretet tesz a társadalom elesett rétegei felé, hogy „az adóreformot nem a kincstár jövedelmének szaporítására kívánjuk felhasználni, hanem az elıálló többjövedelmet … a nép legszegényebb rétegeit aránytalanul terhelı 3
adóknak leszállítására, ill. teljes megszüntetésére kívánjuk fordítani.” Hasonlóan pozitív gondolatnak tekinthetı a fogyasztási adók reformja, melyet a központi és a helyi kormányzat közötti adómegosztás arányosítására kívánt fordítani. Ezen kívül felbukkan az adóadminisztráció egyszerősítésére vonatkozó ígéret, amely a megvalósítás hatékonyságát ismerve az ezt követı évszázadban sem veszített aktualitásából. Wekerle Sándor miniszterelnöki székbıl való távozása után nem vonult vissza, továbbra is a magyarországi közélet elsı vonalában maradt. Az ország elıtt egyébként is lelkesítı esztendık álltak, ha úgy tetszik, nemcsak a stabilizáció, hanem a gazdaság dinamizációja járt sikerrel. 1896 és 1906 között a közigazgatási bíróság elnökeként játszott szerepet, s a hazai gazdaság fejlesztéséért végzett tevékenysége elismeréseként 1896. évben az Országos Ipartanács elnökévé választják meg, mely megbízatását – késıbbi két miniszterelnöki tevékenysége ideje alatt is – egészen 1918-ig, közmegelégedésre látta el. Az 1905. évi választások eredményeképpen a kiegyezés alapján álló Szabadelvő Párt elvesztette a képviselıházi többséget, s vezetıje Tisza István elsı miniszterelnökségérıl lemondásra kényszerült. A Fejérváry-kormány egy éves sikertelen mőködését követıen a király kompromisszumos jelöltként ismét a közbizalmat élvezı Wekerle Sándort bízta meg a kormányalakítással. A képviselıházi többség ugyan tudta róla, hogy elvi kérdésekben a kormányfı ellentétes nézeteket vall, de politikai tapasztalatai, összeköttetései és gyakorlati megoldások keresésében megmutatkozó elfogulatlansága miatt a leghatékonyabban mégis ı tudta megvalósítani a legkülönbözıbb követeléseket. Így az 1906. évi kormányfıi programbeszéd a kiegyezés mővének megırzése mellett annak a kor követelményeinek megfelelı, szociális szellemő továbbfejlesztését tartalmazta, s a kormány a rendelkezésére álló három év alatt ennek számos elemét meg is valósította. Az 1906. évi programbeszéd a kormány eredményes mőködésének három fı súlypontját határozza meg. Az állami szükségletek fedezéséhez elengedhetetlen bevételek megteremtése mellett az általános szavazati jog bevezetését és hazánk kulturális és gazdasági fejlıdésének ösztönzését tekinti fı feladatának. Az utóbbi érdekében a mezıgazdaság belterjeses fejlesztését, a mezıgazdasági hitelkönnyítést tekinti. Megjelenik a programban a szervezett és tömeges kivándorlás megállításának igénye is, „hogy útját álljuk a hitegetéseknek és a kalandos vágyak felkeltésének.” Ennek érdekében ígéretet tesz a nagybirtokra történı telepítésre és parcellázásra (földtulajdon juttatás), valamint a munkás- és cselédviszonyok rendezésére. A kereskedelmi tárca kiemelt kezelése során meghatározónak tekinti az iparfejlesztést, a közszállítások (közbeszerzések), valamint az ipari és kereskedelmi alkalmazottak ügyének rendezését. Bukása – itt is csábít a párhuzam lehetısége – az önálló jegybank és az önálló valuta ügyéhez kapcsolódik. A függetlenségpárti politikai elit ugyanis a nemzeti önállóság szimbólumának tekintette az önálló magyar jegybank megteremtését. Wekerle és társai pedig abból a gazdasági racionalitásból indultak ki, hogy a fejlettebb osztrák gazdaság jótékony hatást gyakorolt a közös jegybank által kibocsátott pénz értékállóságára és egy önállósági kísérlet sebezhetıvé tenné az önálló magyar valutát. A kormány ennek ellenére meghajolt a függetlenségpárti politikusok akarata elıtt, s tárgyalásokat kezdett az önálló magyar jegybank érdekében. Ez azonban az érthetı osztrák ellenállás miatt kudarcba fulladt, így Wekerle Sándor 1909-ben másodszor is lemondásra kényszerült. A második Wekerle-kormány bukása erjedést hozott a parlamenti pártok soraiban is. Számos kormány alakította az ország sorsát. Ferenc József halálát követıen magyar királlyá koronázott IV. Károly az Osztrák-Magyar Monarchia világháborús szerepvállalása hátrányos következményeinek mérséklésére törekszik, a fokozatosan kialakuló légüres térben a király a nagy kormányzati tapasztalatokkal rendelkezı, közmegbecsülésnek örvendı Wekerle 4
Sándornak ad kormányalakítási megbízást. Amikor Wekerle Sándor 1917-ben kormányra kerül, kiemelten kezeli a választójogi törvény felülvizsgálatát, bár kétségtelen, hogy a tömegek támogatásának megnyeréséhez is vélhetıen ezeket az engedményeket tekinti elengedhetetlennek. Kormányprogramjában világosan kifejti, hogy a választójogi reform célja „nemcsak a terhek, hanem a jogok megosztását általánossá tenni.” Hangsúlyosan jelennek meg a kormányprogramban a világháború szociális következményeinek mérséklésére irányuló erıfeszítések is. Így szól a hadirokkantak, -árvák, özvegyek ellátásáról, a hadisegélyekrıl, a közalkalmazottak háborús segélyezésérıl. A hanyatló demográfiai helyzetre tekintettel kiemelt fontosságúnak tekinti az anya- és gyermekvédelmet, a közegészségügy és a népnevelés prioritásként kezelését, valamint hitet tesz a birtokpolitika szociális szempontok szerinti alakítása mellett. Ma is megszívlelhetı érvelése szerint „mert akié a föld, azé az ország”. Felismeri, hogy a kedvezı demográfiai folyamatok beindítása nem képzelhetı el a javak egyenletesebb elosztása, a dolgozó néprétegek jólétének emelése nélkül, ezért meghirdeti a széttagoltabb birtokmegoszlás elérése érdekében a teljes kártérítés melletti igénybevétel szükségességét, valamint az intenzívebb gazdálkodás feltételeinek megteremtését. Harmadik miniszterelnöki felkérése kedvezıtlen kül- és belpolitikai körülmények között, az ország hanyatlásának idejére, viszonylag idıs korára esett. Olyan idıben lett miniszterelnök, amikor kiváló tehetségei egyáltalán nem tudtak érvényesülni. Wekerle Sándor a legutolsó idıkben sem tudta elfogadni az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásának realitását. Az utolsó pillanatig bízott abban, hogy korlátozott szociális és választójogi reformokkal sikerül a soknemzetiségő Magyarország minden népét a monarchia keretei között megtartani. A gazdasági stabilizáció esélye a fokozódó háborús terhek okozta egyre szőkülı mozgástérben 1918. végére szertefoszlott, a Wekerle-kormány minden kül- és belpolitikai mozgástere megszőnt, így Wekerle Sándor 1918. október 23-án végérvényesen távozott a kormány élérıl. A Károlyi Mihály vezette új kormány ugyan 1918. október 31-én letette a király elıtti esküt, de már másnap kérte felmentését ezen eskü alól, így Ausztria és Magyarország között az utolsó közjogi kapocs is megszőnt, így jogosan tekinthetı Wekerle Sándor a kiegyezés korszaka utolsó magyar miniszterelnökének. 1921-ben hunyt el. Színes, szakmai életútját, a szakpolitikusi lét felvállalásának tisztes példáját látva benne, tisztelettel kell emlékeznünk rá.
5
