h a n g Visszhang hang 2007. június 22. PÉNTEK
5.
A 44. Jókai Napok fesztivállakóinak napilapja
Vélemények a 2. oldalon
Meglepetés! A Jókai Napok szervezői szeretettel meghívják a résztvevőket egy
dunai hajókirándulásra. Kérjük a csoportvezetőket, hogy a Stábon szíveskedjenek bejelenteni, milyen létszámban vesznek részt ezen a kiránduláson.
Gyülekező szombat délután 14.45-kor a VMK előtt.
TŰVÉTEVŐK 2. oldal
6. oldal
Temető-könyv
Sóska, sültkrumpli
2007. június 22. PÉNTEK
Okok, tények és indoklás Az idei fesztivál különleges abból a szempontból, hogy öt helyett csupán négy zsűri értékeli a versenydarabokat. Ennek oka az, hogy Solténszky Tibor az utolsó pillanatban tudta meg, sajnos idén nem tudja vállalni a zsűrizést. Ezzel kapcsolatban kérdeztük: Boldogan vállaltam az idei zsűrizést, immár sokadszor, menet közben aztán kiderült, hogy mégsem tudom maradéktalanul teljesíteni a vállalt feladatot. Múlt héten zajlott Pécsett az Országos Színházi Találkozó, és amíg én ott dolgoztam, kiderült, hogy a munkahelyemen - a Magyar Rádióban - olyan sok mindent kellene rendbeszedni, kezelni, embereket vígasztalni, feladatokat átosztani, hogy gyakorlatilag majdnem minden nap vissza kell mennem Budapestre. Éreztem, hogyha nem látom a délelőtti előadásokat és nem tudok résztvenni a szakmai vitán, akkor nincs értelme azt mondani, hogy én zsűrizek. Tehát amint tehetem, délután rohanok vissza, és nézem, amit nézni tudok. Tulajdonképpen a boldogtalan kívülálló szerepére kárhoztatott a sors. Horváth Gergő, LesTaT
Szerinted? – Temetőskönyv F.Anni: Nagy hatással volt rám a darab. Nevettem is, sírtam is. Benkő Géza bol výborný! De ezt már megszokhattuk. De nem? De igen! Palilány: Egyszerűen imádom ezt a pasit. Tetszett nagyon. Kriszti: Nagyon jó színész. Ennyi szöveget megtanulni... Zsóka: Jó volt. Anna: Még mindig a hatása alatt vagyok. Fantasztikus volt, nagyon. Pipoo: Marha jó volt. Tetszett, hogy ilyen kétnyelvű volt. Pipacs: Wow! Erre megérte eljönni. Egy emberi sors... könyvek élőkről és holtakról. Szép volt... Pévi, Alex
Szerinted? – Tűvétevők 2.B (Selyegimi): Szeretjük Sméjust! Nagyon élethű volt. Jól nézett ki. F.Anni: A színészi játékon még van mit csiszolni, néhány szereplő rosszul artikulált. Egyébként bájos volt, egyszerű, tetszett. Serrata: Néhány jellemen még van mit csiszolni. A vége kicsit furcsa volt. Az ének lehetett volna lelkesebb…olyan mulatozós… Rüszke: A káromkodásokat elhadarták, és nem tudtam megjegyezni. De élvezhető előadás volt. Köszönöm! Pipacs: Állítólag nagyon jó volt, sajnálom, hogy kihagytam. Kisleány: A színészek jól alakítottak, a veszekedések tetszettek a legjobban, jól összehozták. Pévi, Alex
2
Temető-könyv: groteszk, és nagyon ,de rendesen az „A komáromi születésű írónő első könyvének színpadi változata, melyet immár 16 nyelvre fordítottak, és mint világsiker jutott el hozzánk, remek karakterábrázolás, kiváló nyelvi-irodalmi stílus, abszurd humor- és a színész számára jutalomjáték„ ... és mindez folytatódott töretlen erővel, lehengerlő ledülettel a színpadon is. Valóban jutalomjáték, annak aki képes élni a színház egyik legnehezebb műfajával, a monodrámával. Benkő Géza a felnőtt belsőbe rejtett gyermek alakját, a kommunizmus egy naív kövületét, és a sorstragédiák által súlytott, ámbár önmaga számára ebből mit sem értő embert, folyamatos és stabil játékkal személyesítette meg, s így született meg a színpadon a darab, s vele az ember, Samko Tále élettörténete. Erős , végtelenül huimoros első , és mélyen drámai, tragikus és groteszk második fél óra. Ugyan a két rész közti átvezető hiánya valamiféle zavart kelthetett, de dramaturgiai szempontból, és a mélyebb hatás elérése érdekében, -hangsúlyozom, hatásvadász elemek nélkül – ez magyarázható, még akkor is ha az akciót tekintve kevésbé erős második félt láthattunk. De semmi kétség, Samko Tále megfogja az embert belsőjében, és ritka mélységekbe kalauzol. Ez a színház... monodráma, groteszk életjáték, Daniela Kapitáňová Temető-könyve, Gergely László, és a komáromiak által a Jókai Színházból ismert Benkő Géza.
2007. június 22. PÉNTEK
Tűvétettük Szabó Attilát Végre sikerült elcsípni a zsűri egyik tagját, Szabó Attilát. Eredetileg csak a nemesócsaiak előadásáról szerettünk volna vele beszélgetni, ám a kellemesen friss délelőtti órák éberebbé varázsoltak minket... Pontosan mióta is vagy a Jókai Napok részese? 1993-ban voltam itt először, pápai diákszínjátszóként. Két derűteljes élmény kötődik az akkori Jókai Napokhoz; az egyik, hogy barátommal lekéstük a vonatot, így futni kellett utána. A másik az, hogy amikor elestem a színpadon, belement a szálka a seggembe, majd az előadás után készséges leánykák segítettek kibányászni. Igazából, akkor ez volt az első nagy fesztiválom. A találkozás második felvonása négy éve történt, amikor már Pesten dolgoztam – az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban –, ott volt/van egy csoportom, velük voltam itt egy mesejátékkal. Az is egy félelmetes történet volt, a tegnapihoz hasonló viharral… az egyik lány elvágta a lábát, egész éjszaka orvost kerestünk, aközben pedig elvesztette az útlevelét… Mióta zsűrizel? Elég régóta, de elég ritkán. 18-19 éves koromban kezdtem zsűrizni, viszont ritkán kerülök olyan helyzetbe, hogy zsűriznem kelljen. Mit gondolsz az idei Jókai Napok hangulatáról? Van egyfajta kiszakadás, egy új közeghelyzet, az elmúlt napok alatt szerzett ismerettségek, régi és új barátok. Hosszú ez az egy hét – mert ez mindenkinek rengeteg idő –, elfogy az ember alsógatyája, megszokja a szagokat, az arcokat, már csukott szemmel hazatalál… Megszokja, hogy nem alszik…
Igen, és várja a következő hetet, amikor szintén nem fog aludni… A közösség ilyenkor kioldás. Azért jók ezek az epizódjellegű fesztiválok, mert mindenkinek van egy csúcshelyzete szakmai szempontból, a többi igazából egyfajta lazítás, kiengedés… Mit gondolsz, van arra esély a jövőre nézve, hogy több ember látogassa a fesztivált, és necsak a társulatok nézzék egymás produkcióit? Naivnak kéne lennem, ha azt mondanám, igen, mert nem ez a trend, se itt, se máshol. Az a tapasztalatom, hogy szegregáció van, elkülönülés van, összenövések vannak, szinte mindenki csak a saját fajtáját vizslatja. Ez egy folyamat, aminek az értékítéletét valószínűleg majd csak az utánunk jövők fogják tudni megadni, hogy miért van ez így. Tudjuk azt, hogy ami régen, a mozgalmiasság mögött volt, ami biztosította a nagy közönséget, valamilyen szinten hazugságra épült. Tisztában vagyunk azzal a rendszerrel, ott volt egy népirányítás, és hiányzott a szabadság. Az emberek igényüket csak ilyen helyen tudták kiélni, mint a fesztivál, ezért is volt régebben nagyfokú az érdeklődés. Ma már viszont mindent lehet… szabadok vagyunk. És ez fontosabb annál, minthogy egymás fesztiváljait látogassuk. Konkretizáljuk, miért is ültünk le beszélgetni… a tegnapi, Tűvétevők című darabbal kapcsolatos véleményedre lennénk kíváncsiak. A tegnapi darabok fő motívuma a pisilés, a wc-zés volt. Lásd a színház
Yvonne „Amikor a körülmények súlya alatt összetörünk, rákényszerülünk, hogy belsőleg teljesen átalakuljunk a nevetés az egyetlen támaszunk.“ De tudunk e nevetni akkor, amikor a sanyargatás és az elnyomás minden eszköze elénk tárul, amikor a szemünk láttára hal meg egy illúzió. Mert mire is gondol az ember ha a király fia megmutatja „jóságát“! Kialakít magában egy képet és tévedésben él. Tévedésben, mert nem lát a fal mögé! Oda, ahol nehéz megélni emberként, ahol csak fájdalom és bánat vár. Valaki megragadta a kezemet, és átvezetett ezen a bonyolult és fekete lyukakkal teli világon, ahol az egyik végletből a másikba esik az ember. Ember? Néha talán nem is az. Egy lény, fehér arccal, fekete gondolatokkal. Picit talán félek is. Félak attól, hogy mindaz ami elém tárult, igaz. Hogy jönnek, megfognak, elvisznek, beledobnak ebbe a kígyókkal teli gödörbe és ott maradok örökre. Sírok......... melanie
mágikus erejét, estére meg is érkezett az eső… Legelső dolog, amit kiszúrtam a színpadon, az ágy alatt elhelyezett bili volt, vártam, mikor fogják használni… Az előadás közben megszólalt az egyik fotós telefonja, és mint a tűzvész, átszaladt a színpad előtt, lehajtott fejjel. Ez olyan dinamikát adott a térnek - ami ugyan nem volt a darab része -, hogy értelmeződött az előadás nézésén keresztül. Véletlenszerű volt, de mégiscsak a darab részévé vált. Végigszaladt valaki a színpad előtt, akinek célja volt. Ezzel a hasonlattal a tudást akarom erősíteni; hogy amikor célja van valakinek, nagyon határozottan lép annak érdekében. Kicsit ezt érzem az egész színházzal kapcsolatban is. A Tűvétevőket már sokszor láttam, ez egy sikerdarab, mert rövid, népi, humoros történet, sokan játszhatnak benne. Bonyolítható történet, ami önmagában sekélyes; keressük meg az elveszett tűt… Illyésnél ez nincs igazán szépen kidolgozva. Valakit szeretek, de nem lehetek az övé. Nem a tű a fontos, csak rosszul van tematizálva, egyébként korrekt kivitelezésű, teljesen általános parasztkomédia, felvértezett, karakán színészi megoldásokkal, egy tüneményes kisgyerekkel. Érdekes az, ahogyan kezdődik a darab, csak nincs igazán merészen végiggondolva… A népi jelmezhasználatba belecsúszik a nejlon otthonka, kínai nájki cipő használata, és ez jó, mert a népviseletet a múzeumban is megtalálhatjuk. Fontos, hogy élő legyen a dolog... Tompa Gabriella
3
2007. június 22. PÉNTEK
Előrejelző 2007. június 22. – péntek VMK – 22.00 A füleki Zsákszínház bemutatja Julian Garner: ÉBREDÉS című drámáját két részben Rendezte: Mázik István
Múzeumkert – 19.00 JÓKAI MÓR SZOBRÁNAK MEGKOSZORÚZÁSA
2007. június 23. – szombat VMK – 13.30 A Thespiánus Commandó – a MVE bajai Felkészítő Műhelye bemutatja Erdős Virág, Németh Ákos, Peer Krisztián, Petri György és Péterfy Gergely írásainak felhasználásával: DEPI avagy, Depihentagyúakezekakortársírók c. produkcióját Rendező-tanár: Solténszky Tibor ... vidám és szomorú is egyben, komoly és komolytalan, tragikus és blődli. A Thespiánus Kommandó a Magyar Versmondók Egyesülete bajai táborának válogatott csapata, többségükben verseny-győztes, színi pályára készülő fiatalok felkészítő műhelye volt 2006-ban. Az előadás a tábori munka nyolc eufórikus napján jött létre – s a csapat szeretné tovább játszani; sajnos, egyik-másik szereplő időközben kiesett, helyettesítenünk kell… A 44. Jókai Napok szervezői köszönik az alábbi támogatók hozzájárulását a fesztiválhoz, akik könyvjutalomban részesítik a fesztivál díjazottjait, illetve résztvevőit:
VMK – 20.00 ÜNNEPÉLYES DÍJKIOSZTÁS
A Visszhang utolsó száma, holnap az eredményhirdetést követően jelenik meg A FESZTIVÁL ZSŰRIJE: TANA-KOVÁCS ÁGNES rendező, szervező
Diderot könyvesbolt Madách-Posonium Szövetség a Közös Célokért Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége 4
CZAJLIK JÓZSEF rendező
PERÉNYI BALÁZS színikritikus, rendező
SZABÓ ATTILA rendező, drámatanár
2007. június 22. PÉNTEK
Találkozzunk a VASÁRNAP asztalánál! Újabb kedvezményes akció a helyszínen fizetőknek! A Vasárnap stábja várja a Kedves Érdeklődőket a VMK épületében, és az éppen aktuális előadások színhelyén.
Egyedül nem megy! Légy a Visszhang munkatársa! Ha délig leadod rövid írásod a stábon, este megjelenik!
Aki ott helyben előfizeti a Vasárnapot, még a kedvezményre is kedvezményt kap!
Bennünket minden érdekel:
Színjátszó tábor 2007
Elő a tollat és a papírt!
Színjátszó tábort rendez Udvardon a Komáromi Jókai Napok Alapítvány 2007. augusztus 3. és 12. között. A táborba jelentkezni a fesztivál egész ideje alatt lehet a stábon.
Támogatók
Részvételi díj 1500 korona. Reggeli, ebéd, vacsora, szállás biztosítva.
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!
A FESZTIVÁL DÍJAI: Fődíj Nívódíj felnőtt színjátszó együttes Nívódíj diákszínjátszó együttes
vélemény, kritika, üzenet.
A SZK KULTURÁLIS MINISZTÉRIUMA REGIONÁLIS ÉS KISEBBSÉGI KULTÚRÁK FŐOSZTÁLYA SEKCIA MENŠINOVEJ KULTÚRY MINISTERSTVA KULTÚRY SR NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM – BUDAPEST NYITRA MEGYE ÖNKORMÁNYZATA ÚRAD NITRIANSKEHO SAMOSPRÁVNEHO KRAJA KOMÁROM VÁROS A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KULTURÁLIS INTÉZETE A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ
A legjobb rendezés díja A legjobb női alakítás díja A legjobb férfi alakítás díja Ferenczy Anna-díj
AZ ÉRSEKÚJVÁRI REGIONÁLIS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT REGIONÁLNE OSVETOVÉ STREDISKO, NOVÉ ZÁMKY A CSEMADOK KOMÁROMI VÁROSI SZERVEZETE
A Csemadok OT díja Díj a legkreatívabb előadásnak Csémy Éva díja
Szervezők
A VASÁRNAP magazin különdíja
KOMÁROMI JÓKAI NAPOK ALAPÍTVÁNY
A pénzjutalommal járó díjakat Komárom Város adományozza. A zsűrinek jogában áll bármely díjat megosztani vagy visszatartani, illetve más kiemelkedő alakításért odaítélni!
A KOMÁROMI VÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A CSEMADOK ORSZÁGOS TANÁCSA 5
2007. június 22. PÉNTEK
„Szeretem a focit“ Rohantunk Melivel az autótól a Révig, körülöttünk tomboltak az elemek. Meli a cipőjével bajlódott, ami telement vízzel és csúszott, míg én a lecsúszófélben lévő nadrágomat rángattam vissza nagy igyekezettel a helyére – mit mondjak, komikus látványt nyújthattunk, mikor ezt az „ágyúgolyó-futamot“ abszolváltuk. Miután Révbe értünk (hehe), megnyugodott mindkettőnk lelke, hogy mi már megharcoltuk a mai harcunkat, és nyugodt lelkiismerettel ehetünk a losonciak Sóska, Sültkrumplijából. A díszlet az általam jól ismert futballöltöző lehelletnyi vadromantikáját idézte – szinte még azt a jó kis izzadtságszagot is éreztem. Aztán volt fenn egy tükörkeret is, amiben hollywoodi donnák és bonvivánok nézegetik magukat előadás vagy forgatás előtt. Láss csodát, itt csattant először a humorpofon – „Szomorúszájú“ bíró úr éppen a hiú és önmagára rengeteget adó pojáca klasszikus szerepében tetszelgett. S olyan gyönyörű volt ez, szinte símogatta a szívemet. Bőrjakó, laposztogató beállások, hajproblémák, affektált, könnyű szövegek, olyan kompakt kis mixet alkottak, hogy feledtették velem azt, milyen eredményesen áztam el épp az imént. „Szappan“, a partjelzővé visszaminősített bíró intrikái szinte egy ármányos udvarhölgyhöz illők, ahogy Szomorúszájú oly elmésen megjegyezte, tényleg olyan mint a szappan: kicsúszik mindenki kezéből, és ráragad minden mocsok. A hiúság ebben a karakterben is megvan, de ez egyfajta közvetlen önzőséggel is párosul. „Művész“, az elhagyott, megsértett, fájdalmas, dekadens álköltő. Saját kis világában él, külső hatások nem zavarják, s csoda, ha az orvosok néha vért találnak az alkoholkeringésében (ismerek én még ilyen embert? Hát...). Ö alkotja ennek a tökéletes hármasnak a legkontroverzebb figuráját: egy felszínes tragédia máza alatt még felszínesebb lélek lakozik. Olyan igazi, egyszeri ember. Összefutnak a szálak, s a könnyed párbeszédek labirintusának egyszerű vége van: Mindenki hazamegy.
A foci művészete Meg kell mondjam nem értem a focit. Nem ismerem az emberi viszonyokat, melyek kísérik, de sosem gondoltam volna, hogy egy színházi előadás fog arra késztetni, hogy mélyebben behatoljak e sokak által imádott játékba. Láttam én már kérem meccset, tudom, hogy a fekete szerelésben ide-oda rohangáló emberkének nagy hatalma van! Rászegezi szúrós tekintetét a játékosra és előkap a zsebéből egy piros lapocskát amelytől rettegnek a szerencsétlen sportolók. De mi történik akkor ha maga az emberke sportot űz ebből a hatalomból? És mi történik akkor ha kiderül, hogy bizony ő is ember, ő is retteg, neki is van gondolata, érzi a fájdalmat, néha kicsinyes, néha bánatos. Lehet gonosz és szerető. Tegnap este a losonciak megismertettek a fekete mezes emberke világával, amely eddig idegen volt számomra, és tették ezt olyan szinten, hogy nem okozott gondot ismereteim hiánya. Köszönjük mindhármuknak ezt az élményt! melanie
6
Felmerül a b emberben, hogy akkor miért is van ez így. Gondolkodtam, és rájöttem, hogy ezen kár törni magam. Én szeretem a focit. S ez így van jól. Nem kell a színháznak folyton világrengető problémákkal foglalkoznia, elég ha az egyszerű-egyszeri ember hétköznapi, de mégis nagy volumenű gondjaival birkózik meg. S ez néha súlyosabb mondanivalót rejt magában, mint egy királydráma... A tabló egyszerű, és nagyszerű, a poénok még itt is ütnek, ez a társulat nagyon szimpatikus. Nem zárkóznak el a fesztivállakóktól sem, és minden évben nagyon színvonalas előadásokat visznek színre. Köszönöm az élményt. U.i.: Borzalmas dolog, hogy vannak még olyan emberek, akik nem fogták fel, hogy színházban be kell tartani bizonyos szabályokat. Nem eszünk az előadás időtartama alatt, nem csörgünk az evőeszközzel, nem ejtjük le, nem csámcsogunk, nem szürcsölünk. Nehogy már nekem kelljen rászoktatni az embereket a jóízlésre! Ekkora mezeiséget régen tapasztaltam már... Zs.H.B.
Nem szeretem a focit Sóska, sültkrumplival... három különböző személyiség, sárga és piros lap, s egy labda. Labda, amit órákon keresztül képesek kergetni a zöldelő gyepen. Bevallom, sosem szerettem a focit. Talán, mert nem értem a lényegét. Hogy miért rohan majd kéttucatnyi férfi egy közönséges labda után, s legfőképp, hogy miért nézi ezt a több millió másik! Kiemelkedő produkciót vártam a losonci csapattól! Az előadást nézve az ember azt hihette volna, valóban egy öltözőbe tért be. Három különböző karakter: a szerelmes művész, a kétszínű partjelző és a törekvő maximalista bíró. Rengeteg mindennapi problémával, konfliktusokkal, és egy nővel, aki mindannyiuk életében jelen van. Hiteles színpadi alakításokat láthattunk, idén sem okoztak csalódást. Noé
2007. június 22. PÉNTEK
A focit pedig lehet szeretni, alázattal viseltetni iránta, de beleőrülni? Múltkor a Loki-Ute meccsen a bíró a Debrecennek fújt. Ezt most nem azért írom, mert én Újpest drukker vagyok, hanem a napnál is világosabb. A partjelző azt mondta, vakarózott. Nem tehet róla, hogy bogarak ezrei szállták meg a hátát, annak is a közepét, ahová kézzel már nem ér el, és már gyermekkorában is azt hallotta édesapjától, hogy azzal boldoguljon, amije van. Akkor és ott épp a sárga zászló, annak is barna nyele volt kéznél, és hát a szükség nagy úr, a viszketésbe, és azon vágynak be nem teljesedésébe, hogy megvakarással csillapodjék, sőt elmúljék e kellemetlenség, bele is lehet őrülni. A focit pedig lehet szeretni, alázattal viseltetni iránta, de beleőrülni? Ennyi pénzért? Ennyi hírnévért? Hogy leköpik, dobálják az embert? Hogy felemlegetik az összes felmenőjét? Azért az alázatosságnak is megvannak a maga határai. A partjelző tehát intett, majd intett, hogy nem intett. A bíró viszont fújt, s ha már fújt, akkor az már kint volt - gondolhatta, szívni nem volt kedve, pláne visszaszívni az egyszer már kifújtat, hát a vakarózásból szabálytalanság lett, pedig biztos, hogy gól lett volna. Ehelyett les lett, dühöngő Uteval és dühöngő velem otthon, a tévé előtt, mert a vak is látta, hogy nem volt az, a partjelző meg amúgy is alig látszott az őt körüldongó bogárfelhőben. Megutáltam a bírót, meg a partjelzőit is. Mert Istenként viselkedtek, élet és halál uraira játszottak, kéjes vigyorral az arcukon, a szemük meg villogott, talán nyáladzottak is élvezetükben. Én ezeket szeretni-tisztelnielfogadni - soha! Tegnap estig. Mert tegnap este megismertem Szappant. Akire rátapad a mocsok, de hát melyik szappanra nem? Meg lehet érteni. A pálya szélén röhögő partjelző pedig sokkal közelebb hozza a személyiséget, emberként tűnik fel, akit nem is kell leköpni, levizelni vagy bármi, mert ember emberrel ilyet nem tesz. Meg a Művész. Egy
igazi érző lelkű, gyenge gyomrú trubadúr. Hol találhatna még egy ilyet a drukker? Aki réveteg tekintettel fürkészi a nézőteret, mert érzi, partjelzőként - vagy asszisztensként? - is a köz szolgálatában áll. Meg a Laci, a szomorú szájú. Élete a küzdelem, a bátor test-test elleni harc, amikor az ember csak magára számíthat, meg a partjelzőre, aki önként és dalolva tölti a kávét, hozza a szenyót és dicséri a bírót: az embert, az adoniszt, az Istent. Wittner? Hát neki csak azt üzenem, hogy gondolkodjon el az élet dolgain. Lenyúlni más nőjét, az megy? Kritizálni, büntetést osztogatni, az megy? Karriereket a sutba vágni, az megy? De megjelenni a meccs után, és szemtől szembe, vagy ahogy a Fifa-ban mondanák: face to face, férfiasan elmondani a véleményt, az smafu? Wittnerkém, le lehet tolni a biciklit, csak ennyit így margóra! tas
Mire jó a színház? Lehet itt kérem magunkba szívni a művészetet. Többek közt! Lehet itt aludni, beszélgetni, a szomszédunk haját tépni. Láttam én már sok mindent! De könyörgöm, vacsorázni?! Volt a tisztelt uriember már olyan helyzetben, hogy nagyon vágyott valami szépre, jóra és felkészítette kicsi lelkének minden szögletét az élményre? Biztosan. De nem volt olyan helyzetben, hogy ételszaggal, evőeszközcsörömpöléssel és csámcsogással zavarják ezt az élményt. Tiszteletlennek és megalázónak tartom ezt a viselkedést. Nemcsak a színésszel a művészettel, de nézőtársaival szemben is. melanie
Szerinted? – Sóska, sültkrumpli 1 srác: Nagyon tetszettek a káromkodások. Jó volt az időzítés! Kata: Nem vagyok focirajongó, de ez nagyon tetszett. 1 lány: A művész alakítása tetszett a legjobban. Partjelző: Magam is partjelző vagyok. Beleéltem magam az egészbe! Gratulálok! Matsches: Szeretem ezeket az emberkéket! Példaértékű az alakításuk minden évben! Köszönöm az élményt! Bogi: Szeretem a losonciakat. Kicsit hamarmunkának tűnt. Tetszett a meghajlás! Robi: Hajrá Fradi!
7
2007. június 22. PÉNTEK
Az ellentétekről
Tűzfal
Alig tudok aludni. Azok a fránya képek még mindig szaladgálnak a fejemben. S én csak lesek... Bámulom a fejemben azokat a makacs, de mégis szép képeket. Arcok. Újak, és régiek. Szépek, és csúfak. Vadak és jóságosak. Ellentétpárok. Olyan jó látni őket. Ilyennek érzem az idei Jókai Napokat is. Legalább olyan meleg van, mint tavaly. A levegőben benne van a lehetőség, hogy megszenvedjünk a színházért. Legalább a hőséggel harcoljunk meg... Fehéredő arcok a színpadon. Ismerem őket. Hiszem is, meg nem is, amit látok. Szerelem és gyilkosság. Pattogatott kukorica kárász helyett. Mónika tegnapelőtt büszke lehetett magára. Örülök annak, hogy végre ő is kibontakozik. Hiszen olyan rég csinálja már a Jókai Napokat, megérett arra, hogy csoportot vezessen. Szép dolog ez. Kedves V! Sajnálom, hogy nem tudom a neved. Olyan szívesen beszélgetnék veled egy sör mellett a színházról. Mesélhetnél róla. Kíváncsi vagyok az ötleteidre. Keménymag. Nevetnek beszélgetnek, erős színházi egyéniségek ők. Olyan intim teret hoznak létre maguk körül, ami az egyszeri embernek olyan, mint az utolsó, hetedik szoba. Olyan Ingmar Bergmannos. Csak pár szót csípek el. Szívesen hallanám a többit... Az egyik szemem sír, a másik nevet. Kriszta szerda este életem egyik legjobb pillanatát szerezte nekem. Megszabadulhattam a dilettantizmus átkos bélyegétől. Kár, hogy ezt mások nem tudják megtenni. Nem segít nekik egy ilyen ember. Örülök, hogy örömet szerezhettem. Toepler darab a fesztiválon. Olyan jó dolog, hogy nem volt benne macska. Nem bírta volna a gyomrom az ilyen „tömény művészetet“. Blöff és Isten. Isten és blöff. Érdekes világot élünk. A Visszhang szerkesztősége zsong körülöttem. Jó ezt érezni. Mindenki lelkes, és örülök, hogy közéjük tartozhatok. Ez nagy ajándék. Hálás vagyok érte. Alig tudok aludni. De nem is bánom. Szaladgáljanak csak azok a képek. Már megszoktam. Ügyesek vagytok. Hangosak és harsányak. Sokan vagytok. Ez az igazi ajándék... dzséchábes
Fennakadt a tűzfalamon néhány gondolat. Én próbálkoztam: kiskaput kerestem nekik, ahol átsurranhatnának, a zsebembe csempésztem őket, hogy majd észrevétlenül átküldöm mindet a másik oldalra, de nem és nem sikerült. Mert a tűzfal folyton besípolt, és én sem éreztem azt, hogy valóban csalnom kéne. Gondolatok, melyeket az előző (kék) Visszhangban találtam. Én kérdezek, de ha nem jön válasz, az sem baj. Akkor marad a kérdés, közhely: magányosan, kiáltva a világegyetembe. Alex és Pévi által gyűjtött "Szerinted?" a József és a színes szélesvásznú álomkabátról. Viki mondta: "Gusztustalan. Ez nem színház, csak ripacskodás..." - kérdezem, mi volt a darabban a ripacskodás? A zene? Az, hogy prózai szöveg nem volt benne, csak ének? A tánc? Nem tisztem védeni az előadást, de a zenés műfaj nem egyenlő a haknival! Attól, hogy ebben nem jelennek meg oly mély érzelmek, nem játszik oly nagy szerepet a színészi játék, mimika, gesztikuláció, a darab még lehet élvezhető! Szóval még egyszer: mi volt a ripacskodás? Noé "Színház a város" című írása kapcsán egy megjegyzés. Amit írtál, az egy álom. Szép is lenne, ha egy héten át ez a város Jókai Napokat lélegezne be és fújna ki. Valamikor, évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt még volt igazi fesztivál hangulat, melyben együtt élt előadó és néző egyaránt. De a jelen, sajnos nem ezt mutatja. Ez nem a szervezők vagy előadók felelőssége, hiszen ők maximumot nyújtanak. Nem is tudom, lehet-e többet tenni ezért a fesztiválért, mint amit a szervezőbizottság évről-évre produkál. A hiba nem is falon belül gyökeredzik. Hanem pontosan ott, Noé, amiről Te írsz. A szürke városban, amely nem vált varázsütésre hatalmas színházzá, a munkából hazarohanó szürke tömegnek fogalma sincs, történik-e itt bármi is. De azért álmodozni jó, hogy lesz még egyszer ünnep helyett fesztivál. Olyan igazi. tas
Három óra Arról szeretnék írni, tulajdonképpen mire is elegendő 3 óra. Természetesen ez nézőpont, na meg ember kérdése, hiszen mindenki, és minden helyzet más és más. Mi is az a 3 óra? 180 perc. Egy hoszabb film, egy rövidebbre sikeredett randi, vagy akár egy csütörtök délelőtti makroökonómia előadás, amire nem jártam be. Egyetem. Már nincs, elfogyott. Elfogytak a vizsgák. Szerencsére. Egy perces néma csendet szeretnék kérni azoknak, akik ezt még nem mondhatják el magukról. Viszont hagyjuk a múltat, koncentráljunk a jelenre, hiszen zajlanak a Jókai Napok! Itt jön képbe az a bizonyos 3 óra. Szóljunk egy kicsit a visszhangosok munkájáról. Reggel 7-től este 7-ig Visszhang-szerkesztés. Meg kell álmodni,
8
be kell gépelni, tördelni, hibákat javítani és végül hajtogatni. Komoly feladat ez, ha hiszitek, ha nem. A munka végeztével jöhet a (jól) megérdemelt pihenés. Vagyis inkább szórakozás, meg sörözés a fesztiválklubban. Jogosan lehet feltenni a következő kérdést: mikor alszunk? A tapasztaltabbak közülünk - mint például Cz.P., a tördelők gyöngye - egyáltalán nem alszik. Neki nem kell... már nem. Csak zuhanyozni... Mi többiek azért alszunk is néha. Persze nem sokat, inkább keveset. Mondjuk 3 órát. Arra nem elég, hogy kipihend magad, viszont arra igen, hogy elmondhasd, aludtál! Legalábbis próbálkoztál... otthon az ágyikóban... a Rév előtti padon... a szerkesztőségben... kisebb nagyobb sikerrel, de aludtál. LesTaT
