h a n g Visszhang hang 2008. június 17. KEDD
A 45. Jókai Napok
fesztivállakóinak napilapja
GIMISZ Színpad: Csongor és Tünde
„Akkor olvadj, égj, lobogj!“
Tanulmány a nőkről
Kármán József Színház – Losonc
Tegnap este
2008. június 17. KEDD
Mese kamaszoknak és felnőtteknek A 45. Jókai Napok idén ismét színes palettával várja a színházat kedvelő közönséget. A hétfő esti ünnepélyes megnyitó után Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című meséjét vitte színpadra a GIMISZ színtársulat, Kiss Péntek József rendezésével. Az 1993 óta létező és ténykedő csoport idén jubilál, hiszen 15 éves. Ez a darab talán ezért is egy kicsit különleges számukra. A cselekmény két helyszínen zajlik: a valóságban és a tündérvilágban. A két főszereplő kitartóan keresi élete párját, szerelmét. Akadnak kísérőik is, Tündének Bözskéből tündérré alakult Ilma, Csongornak pedig Balga. A darab központi figurái a gonosz Mirigy és a manók, központi motívuma pedig a fa, melyet a tündérlány ültetett. Ezer poklot és megannyi viszontagságot maguk mögött hagyva végül a szerelmesek egymásra találnak, diadalmaskodik a jó a gonosz felett. A karakterek egytől-egyig jól eltaláltak, tökéletesen illenek a szerepükhöz. Nekem személy szerint Balga vicces egyénisége tetszett a legjobban, aki józan paraszti ésszel oldja meg az elé háruló akadályokat. A „gonosz“ szereplők közül Mirigyet emelném ki, aki hihetetlen belső erővel játszott a színpadon. Mindenesetre az előadás után bárkit magával ragadhatott a mesevilág csodája. Jó is lenne boldogan élni, és meg nem halni! -BéEmm-
Elcsábítottak, szerelembe estem... megbántottak, táncra keltem........... 3.01....normális ember ilyentájt már álmodik. Nekem most ez nem megy. Nem, nem a 2 Bacarditól van, az csak olyan..........olyan. Nem tudom, hogy csinálják, de mindig szíven találnak! Komolyan! Megtörtént, hogy oly szerelembe estem velük, mint egy 16 éves fruska, aki végre megtalálta a kis dobogó piros valamit ott az x. bordája alatt. Megtörtént, hogy sírtam, mint akire reászállt a fájdalom megfoghatatlan feketébe öltözött szelleme. És most ott láttam magam a színpadon. Ott forgott le előttem eddigi életem néhány, így utólag figyelemre sem méltó pillanata. Oh, nem, most ez így nem igaz! Igenis figyelmet érdemel! Figyelmet érdemel az, akit megbántanak, figyelmet érdemel az, aki gyötrődik és figyelmet érdemel, aki nem tud mit kezdeni a helyzettel. Három nő. De mi is a probléma? A férfi! Mindig a férfi! Vagy nem? Bizony, ez fordított helyzetben is működik! Most akkor megválaszoltuk a kérdést? Vagy mi van? Leigáztuk az uralkodó hímeket? Nem aláztuk meg magunkat közben? Egy kicsit.......... De mégis! Milyen jó volt most ezt kívülállóként szemlélni! Saját hülyeségünkön szórakozni! Igen, ilyenek vagyunk! Emberiek! Állatiak?!..................................... Kell ez nekünk! Eddig nem tudtunk róla, de kell! Harcolunk és nevetünk. Szeretünk és megalázunk. És mégis együtt táncolunk! Férfi és nő.....nő és férfi....színész és néző.........néző és színész...................Köszönöm a táncot! melanie
2
2008. június 17. KEDD
Itt és most
Mindenképpen zenés darabot szerettek volna színpadra vinni Kiss Péntek József, a GIMISZ diákszínpad koordinátora, idén az Ipari Középiskola játszani vágyó tanulóit is szárnyai alá vette. Arról kérdeztem, hogy miként alakult meg a VISZTA színtársulat, illetve miért pont a Popfesztivált vitték színpadra. Gyakran Iparisznak nevezik a csoportot, amely név számomra igen furcsán hangzik. A diákok is gyakran így hívják, aminek nem nagyon örülök, hiszen a GIMISZ egy félig meddig „levédett“ név, és az új csoportnak sem tenne jót, ha vele azonosítanák. A VISZTA (Vidám Iparisták Színjátszó Társulata) úgy jött létre, hogy az Ipari Középiskola igazgatója, Vetter János, felkért a színjátszócsoportuk koordinálására. Tavaly sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam a kérésnek eleget tenni, az idén viszont igen. Csináltunk egy közvéleménykutatást, később pedig helyzetgyakorlatokat, beszédtechnikákat, elsajátítottuk a színjátszás alapjait. Így mértem fel képességeiket,
készségeiket, adottságaikat, így alakult ki, hogy mi az, amit meg tudnék velük csinálni. Mindenképpen zenés darabot szerettek volna színpadra vinni, így jött képbe a Popfesztivál. A téma most egy, az egész emberiségre kiterjedő probléma, mégpedig a drogveszély. A kábítószer ellen szólunk. A csoport egyik legnagyobb hiányossága – ha ez annak mondható –, hogy kevés a lányszereplőnk, ezért a gimis diákok segítenek ki bennünket. Remélem, ezen a téren pozítív változásra számíthatok, hogy az iparis lányok is aktívabban részt vesznek majd a színjátszócsoport életében. -BéEmm-
Napi Villám Álommanók és Sadílek Csák István, az ünnepelt Mi újság a Kármán József Színház háza táján? Elérkeztünk a huszadik, jubileumi évadunkhoz. Ennek első bemutatója, a Tanulmány a nőkről című zenés vígjáték már ennek a jegyében született. Áprilisban kezdtük próbálni, másfél hónap alatt készült el az előadás. Nagy örömünkre visszatért a társulatba Erdélyi Gabriella. Közel nyolc évet hagyott ki, de már az első próbán kiderült, hogy ott folytatta, ahol abbahagyta. Szeptemberre tervezzük a Régi idők mozija című zenés darabunk második részének premierjét. Azután egy mesejáték következik, hiszen szeretnénk meghódítani a fiatal közönséget is. A budapesti Szinovál Gyula rendezi majd Losoncon Panni és az álommanók című saját mesejátékát. Hosszabb kihagyás után, két évadra visszatér hozzánk Vlado Sadílek. Miloš Karásek A peron című darabját viszi színre ősszel. Most fordítják a színművet, magyar nyelvű ősbemutatóra készülünk. Csótról érkeztetek a Jókai Napokra. Oda Pápáról mentetek. Honnan a meghívás? Pápa Losonc testvérvárosa. Hatalmas kulturális és sporttalálkozót rendeztek a múlt hét végén, bennünket is meghívtak. Vasárnap Csóton léptünk fel. Voltak, akik átjöttek Pápáról még egyszer megnézni az előadást. Június ötödikén volt a Tanulmány a nőkről bemutatója. Egy kicsit fel akartuk pörgetni a produkciót a Jókai Napok előtt. Zenés vígjáték kamara térben? Szeretnénk közelebb kerülni a közönséghez. Többet nem árulhatok el... Szél János
DA N O Z S
GIMISZ Színpad Csongor és Tünde
Niki: Jókai Ági baromi jó volt, de szerintem aki ki mer állni a színpadra, az minden elismerést megérdemel! Emő: „Húzott” volt! Mirigy viszont nagyot alakított! Attila: Szerintem unalmas volt, az Ági szereplése viszont tetszett! Az utazók közül a pénzes gyerek volt jó. Tsíziósok: „Húzott” volt! Kisleány: Elfogult vagyok a szereplőkkel és a darabbal kapcsolatban, ugyanis személyes ismerőseim, osztálytársaim is játszottak benne. Tehát semmi rosszat nem tudok mondani.
Kármán József Színház – Tanulmány a nőkről
Kisleány: Alapjában véve jó előadás volt, csak sajnos túl későn adták elő, már alig bírtam kivárni a végét. Az alapötlet azért nagyon jó volt! Veronika: A színészek teljesítményével teljesen meg vagyok elégedve. Nagyon jól játszottak, az ének is tetszett. Balázs: Tetszett! Jól tükrözte a valóságot, nagyon frappánsan megoldották. Laci: Szerintem nagyon hosszú volt, és ez elrontotta az előadást. Emő: Nagyon tetszett, szerintem az ügyvédnő volt a legjobb, hitelesen alakított. Az egész előadás változatos volt.
TSÍZIÓ Diákszínpad – Vannak vidékek...
Tomi: Nagyon érdekes volt, a zene külön dicséretet érdemel. Viki: Nagyon tetszett, szeretem az ilyen történelmi beállítottságú előadásokat. András: Szerintem jó volt, az előadás hosszát is eltalálták, unalmas lett volna, ha tovább tart. Kisleány: Nem volt rossz, a gitáros-darbukás-énekes csaj nagyon tehetséges, feldobta a műsort. Lívi: Megfelelt az elvárásaimnak...tehetséges gyerekek!
3
2008. június 17. KEDD
Műsor
Előrejelző 2008. június 17. – kedd, VMK-kamara – 19.00
A NYEKK – Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre bemutatja az AKÁRKI című színpadi játékát
2008. június 17. – kedd, Tiszti pavilon – 21.00
A nagymegyeri Sic Transit, a Poloska Színház kamaratársulata bemutatja Miloš Karásek: AU REVOIR című búcsúdrámáját Fordította: Lovas Enikő és Szászi Zoltán Rendezte: Farkas Péter
ismeretlen középkori szerző moralitása alapján Fordította: Tellér Gyula Rendezte: Tóth Gábor A Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre 2001-ben alakult a Juhász Gyula Ifjúsági Klub égisze alatt, bár gyökerei egy évvel korábbra nyúlnak vissza, egy öntevékeny színjátszócsoporthoz. A társulat tagjai mindannyian Nyitrán tanuló egyetemisták; többnyire tanári szakokat hallgatnak a Konstantin Egyetemen. A NYEKK-nek az idei a hetedik előadása. Eddig még minden darabunk szerepelt a Jókai Napokon, hát elhoztuk ezt is. Ezt, az Akárkit, ami egy ismeretlen középkori szerző tollából származó moralitás. Halott ügy...
Miért mindig nekem jut a valóság legocsmányabb része? Miért kellett ennek épp velem megtörténnie? Szerettelek, tudom, ügyetlenül, de nem tudok másképp szeretni. Nem értek a művészethez, de téged szerettelek, még ha annyira más világból voltál is, mint az én boldogtalan kémcsöveim.
A legjobban megfotózható színpadi pillanat díja Felajánlotta a KGG. fotostúdió
Szeretnéd ha neves lennél? MA ESTE 22.30-KOR RÉV – FESZTIVÁLKLUB
Öt perc hírnév! 4
„Állítsátok meg az időt! Tudom, hogy képesek vagytok rá. Kényszerítsétek ki belőlem, hogy a legnagyobb csendben és drámai pillanatban kénytelen legyek exponálni! Vigyetek magatokkal, varázsoljatok! Érzékelje a tudatalattim a feszültséget, és mire elcsattan a pofon a hűtlen férj arcán, addigra már a feleség könnyeiben gyönyörködhessek az objektívemen keresztül! A látvány nem elég! Azokat a pillanatokat keresem, amikor megmutatjátok a mélyen emberit, amikor a színház által visszaadjátok az elveszett harmóniát, és ez a fotón úgy jelenik meg, mint az örömállapot fenntartása.“ Gábriel „Gibbó“ Kiss
2008. június 17. KEDD
Műsor
2007. június 18. – szerda, VMK – 10.00
2008. június 18. – szerda
A Komáromi Városi Művelődési Központ és az Ipari Középiskola színjátszó együttese bemutatja a POPFESZTIVÁL
Jókai Színház, Vasmacska Stúdiószínpad – 15.00
című retro-musicalt Rendezte: Kiss Péntek József A Képzelt riport eredetileg egy disszidált magyar házaspár tragédiáját beszéli el. József és Eszter szeretik egymást, mégsem tudnak normálisan élni. Esztert nyomasztó élmények gyötrik. Szorongásait csak kábítószerekkel tudja legyőzni, s azért szökik meg Józseftől, hogy barátnőjével, Beverlyvel elvegyüljön a hippik között. József keresésére indul Montanába, ahol hatalmas popfesztivált rendeznek. Közel háromszázezer fiatal gyűlik össze az ország minden részéből. Szívják a kábítószeres cigarettákat, szedik az LSD-t. József ebben a szörnyű kavarodásban keresi Esztert. Találkoznak ugyan, de egymást soha többé nem tudják megtalálni, mindörökre elvesznek egymás számára és az értelmes, célokkal teli emberi élet számára is… A darabot először 1973-ban mutatta be a Vígszínház. A legendás előadás új időszakot nyitott a magyar színjátszás történetében, amelynek kétségtelen értékeit egyre inkább „aprópénzre” váltja az egyre inkább felhíguló zenés színjátszás. A regény és a belőle készült musical egy olyan történelmi korban íródott, amikor a nyugati civilizáció „haldoklásának exponálása” nélkül soha nem lát(hat)ott volna napvilágot. A színpadi változat igazi erénye a dalok világa. Ezek a magyar popzene (korai rockzene) örökzöldjei. Máig érvényes tartalmakkal. Jelen színpadi adaptációmmal arra törekszem, hogy egy letűnt korról (amelyet magam tizenévesként megélhettem), annak hangulatáról „meséljek” úgy, hogy egy mai tizenéves is megérthesse, élvezhesse a játékot, de tanulhasson is belőle… Ez az előadás a Komáromi Ipari Középiskola (több évtizedes kihagyás utáni) első előadása. Játszanak benne néhányan a Selye János Gimnázium és a dél-komáromi Kempelen Farkas Középiskola diákjai közül is.
Szlovák Nemzeti Múzem – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, a 45. Jókai Napok szervező bizottsága, a Komáromi Jókai Színház
Múzeumi Szalon A vendégszékben: VAS OTTÓ előadóművész, rendező, nyugalmazott pedagógus Beszélgetőtárs: Miklósi Péter
A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pozsonyi székházában, a Brämer-kúriában 2005 februárjában indította útjára a Múzeumi Szalon című társalgósorozatát, amelynek vendégszékébe rendre olyan személyiségeket hívnak meg a szervezők, akik meghatározó egyéniségei a szlovákiai magyar kultúra, tudomány és közélet egy-egy szeletének. Izgalmas és tanulságos „embermesék” ezek, amelyek – a hang- és képrögzítés révén – egyúttal a meghívott személyiségek munkásságát, életét dokumentálják; s ezt a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma további kutatás céljából az érdeklődők számára hozzáférhetővé teszi.
A fesztivál díjai
Díj a legkreatívabb előadásnak
Fődíj
A legjobban megfotózható színpadi pillanat díja
Nívódíj – felnőtt színjátszó együttes Nívódíj – diákszínjátszó együttes A legjobb rendezés díja
Csémy Éva díja
Gergely József-díj A pénzjutalommal járó díjakat Komárom Város, a Csemadok OT,
A legjobb női alakítás díja
Gábriel "Gibbó" Kiss, Soóky László, valamint
A legjobb férfi alakítás díja
a Hagyományok és Értékek PT adományozza.
Ferenczy Anna-díj
A zsűrinek jogában áll bármely díjat megosztani
A CSEMADOK OT díja
vagy visszatartani, illetve más kiemelkedő alakításért odaítélni!
5
2008. június 17. KEDD
Vélemények
A zsűri azt mondta, hogy... Solténszky Tibor véleménye a Csongor és Tünde című darabról: „A Csongor és Tünde egy fantasztikus mese. Nagyon jó dolog, hogy kamasz emberek megismerkedhetnek ezzel a művel, és ezáltal saját maguktól is kérdezhetik, hogy mit keresnek ebben a világban. Kik ők, mi számukra a nő, mi számukra a férfi. Ez a mesének álcázott filozofikus darab mindenképpen olyan, melyen az embernek át kell esnie. Tudni kell elemezni és meg kell próbálni eljátszani. A Kiss Péntek Jóska-féle előadás nyilván lerövidített darab, viszont van is valami többlet az értelmezésben. Ahogy az előadást indító gyermekpáros keresi egymást, a kamasz-ifjú problematikát egy életen át tartó problematikára tágítja ki. Arra keresi a választ, hogyan keressük egymást egy életen keresztül. Számomra a zene egy kicsit bombasztikus hatású, mert ahol a darab érzelmes, vagy mozgalmas, nem biztos, hogy a zenével is meg kell erősíteni. Mindenesetre gratulálok a Gimiszeseknek!”
Az ősök hangja szólt
Czajlik József véleménye a Tanulmány a nőkről című darabról „Nem rejtették véka alá, hogy szórakoztató előadást csinálnak, illetve az a céljuk, hogy szórakoztassanak. Ennek minden formáját kihasználták. Kissé hosszúnak találtam, lehetett volna sűríteni a helyzeteket. Kétségtelenül voltak nagyon szórakoztató részek az előadáson belül, valóban könnyed felüdülést szerzett. Sikerült a darabot a megfelelő korba helyezni a zenék, illetve szövegek segítségével. A játék maga hullámzó volt. A szereplők közül Sándor Zsombor, Müller Zsófia, illetve Csák István szereplését emelném ki. A hajóskapitányt alakító színész egy határozott visszafogottságot képviselt, ami külön tetszett.” Perényi Balázs véleménye a Vannak Vidékek... című darabról „Nagyon igényes vállalkozás volt, kitűnő zenével. Gazdagon használták azokat a formákat, melyek megadatnak egy ilyen irodalmi színpadi előadáshoz. A csoport kontrasztosabb, kontrapunktosabb, erőteljesebben szétváló hatásokból építkezhetne. Amit észrevételeznék, hogy egy kicsit hasonlítottak egymásra a jelenetek alaptempója, tónusa, ritmikája, hangvétele. A produkció hangulata egységes volt, egy erős hangulat jellemezte, amit minden színházi kifejezőeszköz segített az előadás során. Szerintem nagyon tehetséges és szerethető vállalkozást láthattunk.“
A női lélek mélységei
Kedden az első versenydarabot a galántai Kodály Zoltán Gimnázium TSÍZIÓ Diákszínpadának előadásában láthattuk. Az összeállítást lázas nyüzsgés és mocorgás előzte meg, melyet a függöny előtt is érezni lehetett. Nem csoda, hiszen valami új, valami szokatlan, valami merész volt készülőben. A produkció nem volt hosszú, viszont ideje alatt igényesen összeválogatott verseket és énekeket hallhattunk. Megtudhattuk, hogy vannak vidékek, ahol az ének már nem "divat", és vannak vidékek, ahol a keserű a szánkban édessé válik. Mindenképpen kiemelném az előzenét, amely tökéletes aláfestője volt az egész előadásnak. Szerintem tehetséges fiatalok jó helyen, jó időben kerültek össze, így egy átlagon felüli produkciót láthattunk. -BéEmm-
6
Már mikor először kézhez kaptam a programot, elhatároztam, hogy ezt a darabot mindenképp megnézem. Tanulmány a nőkről – érdekesnek hangzik. Felmerült bennem a kérdés, vajon hogyan látják a férfiak a női nemet. A losonciak minden éven mutatnak nekünk valami újat. Nagyon kíváncsi voltam, most mivel ajándékoznak meg bennünket. Nagy elvárásaim voltak a csoporttal kapcsolatban, s most sem okoztak csalódást. Nagyon frappáns, szórakoztató darabot láthattunk. Egy író a világ legbonyolultabb dolgát kutatja: a női lélek titkát. Adott három, különböző korú és egyéniségű karakter: a legfiatalabb nő, Zsuzsa egy szinte még friss házasságból készül kilépni férje féltékenysége miatt. Éva a párja éjszakai kicsapongásait nem bírja elviselni, míg s legidősebb hölgyet, Jolánt a szürke hétköznapok untatják. Mindannyian új életre vágynak, s elhatározzák, elválnak férjeiktől. Mégis mi az, ami összeköti őket? Az, hogy nők. Nők, akik képesek egy pillanat alatt barátságot kötni, vagy éppen szövetségre lépni az erősebbik nem ellen. A darabban szerepet kap a csábító ügyvédnő is, aki sikeresen rábeszéli a férjeket a válásra. Ugyebár mi nők gyakran gondoljuk meg magunkat, ha látjuk, hogy a férfi végül könnyedén beleegyezik a kapcsolat befejezésébe. Végül az áldozatok (a férjek) úgyis a három, tüzet okádó sárkányhölgy karjaiban kötnek ki. Nagyon tetszett Erdélyi Attila és Csák Lídia alakítása. Jó ötletnek tartom, hogy a közönséget is bevonták a játékba. Nagyon magával ragadott az előadás, jól csattantak el benne a poénok, feldobta a tegnapi este hangulatát. Bízom benne, hogy a fesztivál alatt még jónéhány ehhez hasonló, színvonalas produkciót láthatunk. Noé
Elveszett egy mobiltelefon!!!
Egy Sony Ericsson W200i típusú mobiltelefon kerestetik! Ma délelőtt a Tsízió próbája idején, a VMK-ból tűnt el, Jozefík Flóra tulajdonát képezi. Aki megtalálta, legyen szíves a Stábon, vagy az Európa Szállóban leadni! Köszönjük!
2008. június 17. KEDD
Gurigongo
Szigorúan nyilvános Flash Mob meghirdetés Időpont: 2008. június 18. szerda 14.00 óra Helyszín: Vásárcsarnok, főbejárat (a nagy parkoló felől)
Holnap este felolvasószínház!
l 14.00 – találkozás a Vásárcsarnok főbejárata előtt (nagy parkoló felől) l A masiniszta (előre megbeszélt személy) hangosan énekelni kezdi a következő dalocskát: Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára. Kanizsai, kanizsai állomásra. Refrén kétszer: Elöl ül a masiniszta, Hátul meg a ki a gőzöst igazítja. l Kezdjétek el vele énekelni, és vonatot alkotva kövessétek őt! l A vonat a főbejáraton megy be, tesz egy kört a vásárcsarnokban – miközben folymatosan dalol – és a főbejáraton jön ki. l Kiérkezéskor azonnali feloszlás, nem maradunk a helyszínen. l Kellő komolyságot kérünk!
FLASH MOB
Villámcsődület-őrület a nagyvilágban
Az első New York-i villámcsődület-akcióban százötven, egymást nem ismerő fiatal egyidőben érdeklődött egy ugyanolyan szőnyeg felől a Macy’s áruház bútorosztályán. Egy későbbi Flash Mob során kétszázötven ember vonult be egy méregdrága manhattani szállodába, és minden cél nélkül tizenöt percen át hangosan tapsolt. Rómában háromszáz résztvevő kérte ugyanazt a nem létező kiadványt egy könyvesboltban. Dortmundban, egy mosógép-kiállításon több százan majszoltak egyszerre banánt. A holnapi Visszhangban közöljük a második, a csütörtök délutáni Gurigongo-villámcsődület meghirdetését!
Tasnádi István: Magyar Zombi Szereplők
Öt perc hírnév!
Ma este 22.30 órakor, a RÉV Magyar Ház színpadán a bátrak első csoportja mutatja be, mit tud még a színjátszáson kívül! Ott a helyed! Ne hagyd ki a Gurigongo Ki Mit Tud Még? akcióját. Öt perc hírnév mindenkinek jár! Ma este fél tizenegykor tapsolj a bátraknak a RÉV Magyar Házban!
Blondin Gáspár – Panyi Zoltán Blondinné – Darabos Magdolna Özv. Vecserák Károlyné, Blondin anyósa – Szabó Csilla Pacsik Ferenc, polgármester – Juhász László felinán erős édja tj n o p r Bicke B. László, költő – Molnár Csaba sz for ekedés ge és a szom ereddi vesz é t Tigris Niki, popdíva – Czuczor Nóra s lá le le a r s é fe c kís os .A y átlag fenyegetőzik ott férfit, de a csalja előbb g Dr. Juhos Buda, tárgyalópszichológus e r á p a l z od t, Gás rkó gga viszont dazoka diba zá ilkossá – Zselinsky Miroslav Blondin n öngy badítani a bu ilkosság híre it, jelesül min legfona b á s dulá odó Szomszéd Misi – Tóth Gábor .A isza öngy bálja k pannak íváncsik élő észülő megpró n marad. A k b környezet k atolva rácup nul ki, hogy Pál, médiaszemélyiség – Laboda Róbert o b im le v a z ia éd ebbal get s ményte b, majd a tág Reszlik Hajnalka, riporter – Till Tímea szerű m hetősé ely egész stá p le é b n e a r k a á ű et m ám a sz Operatőr – Viczencz Zoltán lesz, a guk sz Készülh ik a ma ező a média yilkosságot. k a y Coppelia – Rakottyay Katalin az öng bb tén Előkészítette és „rendezte”: Dömötör Varga Emese és Miklós László Időpont: június 18. szerda 21.00 – RÉV Magyar Ház
tosa etítse n közv show! adásba az öngyilkos, y semén
Rovatvezető: Bárány János
7
2008. június 17. KEDD
Szervezők
Támogatók
Komáromi Jókai Napok Alapítvány A Komáromi Városi Művelődési Központ
Az SZK Kulturális Minisztériuma Regionális és Kisebbségi Kultúrák Főosztálya
A CSEMADOK Országos Tanácsa
Nemzeti Kulturális Alapprogram – Budapest
A Gurigongo Symposium Polgári Társulás
Nyitra Megye Önkormányzata
Tudnivalók
Komárom Város
Ebéd
Védcölöp Alapítvány – Pozsony
kedd: 13.00 – 14.00 – Európa Szálló
A Komáromi Jókai Színház
szerda: 12.00- 13.00 – Európa Szálló csütörtök: 13.00 – 14.00 – Európa Szálló péntek – szombat: 12.00 – 13.00 – Európa Szálló
Jegyelővétel és rendelés
Naponta 08.00 – 18.00 óráig a komáromi VMK-ban, valamint egy órával az előadás kezdete előtt a helyszíneken.
A fesztivál stábja Komáromi Városi Művelődési Központ
A Komáromi Selye János Gimnázium A Csemadok Komáromi Városi Szervezete A fesztivál meghirdetői és szervezői köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik támogatták a 45. Jókai Napokat!
(Tükörterem), Vár út 1., telefon: 035/ 77 13 550 Stáb: Izsák Erika, Kemény Terézia, Kocsis Zsuzsa, Lőrincz Gizella
A fesztivál zsŰrije Solténszky TIBOR dramaturg, a zsűri elnöke Czajlik József – rendező forgács miklós – rendező, publicista
Támogatók Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Madách Posonium Könyvkiadó, Pozsony DIDEROT Kft. Könyvesbolt, Komárom Panta Rhei Könyvesbolt, Komárom PRINT PLUS Kft, Komárom
Perényi Balázs – színikritikus, rendező
Impulz Light, Komárom
kárpáti péter – drámaíró, dramaturg
Soóky László, Marcelháza
Visszhang, a fesztivál újságja
A szerkesztőség tagjai: Bárány János, Berta Mátyás, Czékus Péter, Görözdi Szilárd, Horváth Gergő, Jókai Ágnes, Pelčák Éva, Németh Noémi, Tompa Gabriella, Vargha Melanie, Zselinszky Miroslav
Lapzárta naponta 12.00 óra
8
Krisztián, a virágbajnok, Komárom Bíborka Fleur virágszalon, Komárom